Amint az új munka elkezdődik, minden embernek új belépése van, és kéz a kézben haladnak Velem. Együtt járunk a királyság csodálatos útján, és nagyon szoros bensőséges kapcsolat van Köztem és az ember között. Azért, hogy megmutassam érzéseimet és az emberhez való viszonyulásomat, mindig is beszéltem az emberhez. E szavak némelyike azonban fájdalmat okozhat az embereknek, míg mások nagy segítséget jelenthetnek számukra, ezért azt tanácsolom az embereknek, hogy gyakrabban hallgassák az Én számból származó szavakat. Lehet, hogy kijelentéseim nem különösebben elegánsak, de ezek mind olyan szavak, amelyek szívem mélyéről jönnek. Mivel barátságban vagyok az emberiséggel, folytattam munkámat az emberek között, és az ember is mindent megtesz, hogy együttműködjön Velem, nagyon félve attól, nehogy félbeszakítsa munkámat. Ebben a pillanatban szívemet nagy öröm tölti el, mert az emberek egy részét megnyertem, és így a „vállalkozásom” többé már nincs recesszióban; nem áll többé üres szavakból, és „speciális termékpiacom” nem teljesít többé akadozva. Az emberek végül is érzékenyek – mindannyian hajlandóak „felajánlani magukat” nevemért és dicsőségemért, és csak így nyer a „speciális termékboltom” néhány új „árut”, és így a szellemi világban sok „vásárló” jön, hogy megvegye „áruimat”. Csak ettől a pillanattól kezdve nyerek dicsőséget; csak ezt követően nem üresek többé a számon kimondott szavak. Győztem és diadalmasan tértem vissza, és minden ember Engem ünnepel. Ebben a pillanatban a nagy vörös sárkány is eljön, hogy „ünnepeljen”, hogy kifejezze csodálatát Irántam, hogy megmutassa, hogy behódol a lábam előtt, amit dicsőségnek tekintek. A teremtés idejétől kezdve a mai napig sok győztes csatát vívtam, és sok csodálatra méltó dolgot tettem. Egykor sok ember ünnepelt Engem, dicsőített Engem, és táncolt Nekem. Bár ezek felkavaró és felejthetetlen jelenetek voltak, soha nem mutattam ki mosolyomat, mert még nem hódítottam meg az embert, és csupán a teremtéshez hasonló munkám egy részét végeztem. A mai nap nem olyan, mint a múlt. Én mosolygok a trónról, meghódítottam az embert, és az emberek mind imádatban hajolnak meg Előttem. A mai emberek nem a múlt emberei. Hogy is lehetne az Én munkám bármi másért, mint a jelenért? Hogy is lehetne másért, mint az Én dicsőségemért? Egy fényesebb holnap kedvéért az emberben végzett minden munkámat sokszorta világosabbá fogom tenni, hogy minden dicsőségem „megnyugodjon” az emberen, akit teremtettem. Ezt fogom munkám alapelvének tekinteni. Ti, akik hajlandóak vagytok együttműködni Velem, keljetek fel és dolgozzatok keményen, hogy dicsőségem még jobban betöltse az égboltot. Most van itt az ideje, hogy nagyszabású terveket valósítsatok meg. Mindazoknak, akik szeretetem gondoskodása és védelme alatt állnak, lehetőségük van arra, hogy képességeiket itt Velem együtt kamatoztassák, és Én mindent úgy manőverezek majd, hogy munkám érdekében „forogjanak”. Az égen röpködő madarak az Én dicsőségem az égen, a tengerek a földön az Én földi cselekedeteim, minden dolgok uralma az Én megnyilvánulásom minden dolog között, és mindazt, ami a földön van, az Én irányításom tőkéjeként használom, ami által minden szaporodik, virágzik és élettől tündököl.

Már a teremtés idején elhatároztam, hogy földi munkám a végső korszakban fog teljesen végbemenni. Az az idő, amikor munkám véget ér, éppen az az idő lesz, amikor minden tettem nyilvánvalóvá válik az égboltozaton. El fogom érni, hogy a földi emberek elismerjék tetteimet, és tetteim bebizonyosodnak az „ítélőszék” előtt, hogy elismerjék azokat az emberek között az egész földön, akik mindannyian behódolnak. Így ezek után olyan vállalkozásba fogok belevágni, amelyet az elmúlt korokban még soha nem valósítottam meg. A mai naptól kezdve lépésről lépésre világossá teszem cselekedeteimet, hogy bölcsességem, csodálatos voltom és kifürkészhetetlenségem a társadalom minden területén elismert és bizonyított legyen. Különösen a föld minden uralkodó pártja fogja elismerni tetteimet, úgy, hogy tetteimet „bírák” fogják megítélni, és „ügyvédek” fogják „megvédeni”, és így tetteimet el fogják ismerni, ami minden embert arra késztet majd, hogy fejet hajtson és behódoljon. Ettől kezdve tetteimet a társadalom minden rétege el fogja ismerni, és ez lesz az a pillanat, amikor minden dicsőséget elnyerek a földön. Ekkor meg fogok jelenni az embereknek, és nem leszek többé rejtve. Tetteim jelenleg még nem érték el a csúcspontjukat. Munkám halad előre, és amikor a tetteim elérik a tetőpontjukat, akkor befejeződik. Minden nemzet népét teljesen meg fogom hódítani, a vadállatokat olyan szelíddé teszem, mint a bárányok Előttem, és a nagy vörös sárkányt is arra kényszerítem, hogy alávesse magát Nekem, mint a földi emberek. Le fogom győzni minden ellenségemet a mennyben, és meg fogom hódítani minden ellenfelemet a földön. Ez az Én tervem, és ez cselekedeteim csodálatos volta. Az ember csak annyit tehet, hogy a természet befolyása által, az Én vezetésem alatt él – nem hozhat saját döntéseket! Ki menekülhet el az Én kezem elől? Az egész természetet különböző kategóriákba soroltam, hogy törvények között létezzen, és csak ennek köszönhető, hogy a földön olyan törvények vannak, mint a tavaszi meleg és az őszi hideg. Az Én kezem csodálatos volta az oka annak, hogy a virágok a földön télen elhervadnak, nyáron pedig kivirágoznak; a ludak télen azért repülnek délre, mert Én szabályozom a hőmérsékletet; és a tengerek azért zúgnak, mert el akarom árasztani a víz felszínén lévő dolgokat. Mi az, amit nem Én rendeztem el? Ettől a pillanattól kezdve az ember „természeti ökonómiáját” teljesen legyőzik az Én szavaim, és az emberek többé nem törlik el jelenlétemet a „természeti törvények” létezése miatt. Ki fogja még egyszer megtagadni minden dolgok Legfőbb Urának létezését? A mennyben Én vagyok a Fő; minden dolog között Én vagyok az Úr; és minden ember között Én vagyok a legelső. Ki meri ezt könnyelműen „festékkel” bemázolni? Vajon a hazugságok megzavarhatják az igazság létezését? Ennél a drága lehetőségnél ismét kezembe veszem a munkát, nem tűrve tovább az emberi zavarást, és folytatom a gépek „forgatását”.

Különböző módon „fűszereztem” szavaimat, ezért így úgy tűnik, mintha Én lennék az emberiség egyik sztárszakácsa. Bár az emberek nem tudják, hogyan kell fűszerezni az ételüket, mégis élvezik az ízét; a „tányért” kezükben tartva mindannyian megízlelik a „fogásokat”, amelyeket készítettem. Nem tudom, miért, de az emberek mindig többet akarnak enni azokból a fogásokból, amelyeket személyesen Én készítek. Olyan ez, mintha túlságosan nagyra tartanának Engem, mintha Engem tekintenének a legfőbb ételízesítőnek, és egyáltalán nem törődnének másokkal. Mivel túlságosan nagy az önbecsülésem, nem kívánom mások „rizses tálját” összetörni saját indokaim miatt. Így megragadom az alkalmat, hogy visszalépjek a „konyhából”, megadva másoknak az esélyt, hogy kitűnjenek. Csak így rendíthetetlen a szívem; nem akarom, hogy az emberek felnézzenek Rám és lenézzenek másokat; az nem lenne helyes. Mit ér az emberek szívében a státusz? Tényleg ennyire faragatlan és ésszerűtlen vagyok? Valóban hajlandó lennék státuszt követelni? Ha igen, akkor miért vágok bele egy ilyen nagy vállalkozásba? Nem kívánok másokkal szemben a hírnévért és a vagyonért küzdeni, és megvetem a földi hírnevet és vagyont; nem erre törekszem. Nem tekintem az embert példaképnek, nem harcolok és nem rabolok, hanem a „mesterségemre” támaszkodva keresem a kenyerem, és nem követek el lelkiismeretlen cselekedeteket. Így amikor a földön járok, először cselekszem, és később kérek „fizetséget a kezem munkájáért” – csak ez az ember által emlegetett tisztesség és ésszerűség. Ebben nincs semmi túlzás, és a legkevésbé sincs elbagatellizálva; a tények valódi jelentése szerint beszélek. Ide-oda járok az emberek között, keresve azokat, akik igazságosak és ésszerűek, de ez mégsem hozott gyümölcsöt. És mivel az emberek szeretnek alkudozni, az ár vagy túl magas, vagy túl alacsony, és így még mindig azt a munkát végzem, ami a kezemben van, ami „Rám hárult”. Ma még mindig nem tudom, hogy miért nem tartja be az ember a kötelességét, és miért nem tudja, hogy milyen nagy az érettsége. Az emberek még azt sem tudják, hogy a termetük több grammot vagy több liangot^[a] nyom-e. És így még mindig hízelegnek Nekem. Mintha minden munkám hiábavaló lenne, mintha szavaim csak visszhang lennének a hatalmas hegyekben, és soha senki nem fogná fel szavaim és kijelentéseim mélységét. Úgyhogy ezt használom alapként a harmadik aforizma összefoglalásához: Az emberek nem ismernek Engem, mert nem látnak Engem. Olyan ez, mintha az emberek, miután elfogyasztották szavaimat, meginnának valamilyen gyógyszert, hogy segítsék az emésztést, és mivel a gyógyszer mellékhatásai olyan erősek, emlékezetkiesést szenvednek, és így szavaim azzá válnak, amit az emberiség elfelejt, az a hely pedig, ahol vagyok, az elfelejtett sarokká válik. Emiatt sóhajtok. Miért végeztem annyi munkát, ám az emberekben nincs bizonyíték rá? Vajon nem tettem elég erőfeszítést? Vagy azért, mert nem fogtam fel, hogy mire van szüksége az embernek? Már semmit sem tehetek ebben a kérdésben, és egyetlen választásom az, hogy adminisztratív rendeleteimmel minden embert meghódítok. Nem leszek többé szerető anya, hanem szigorú apaként fogom irányítani az egész emberiséget!

1992. május 15.

Lábjegyzet:

a. A „liang” egy kínai súlymérték; egy liang 50 gramm.