Amikor Isten megfenyítette, Péter így imádkozott: „Ó, Istenem! A testem lázadó, s Te megfenyítesz és megítélsz engem. Örülök a Te fenyítésednek és ítéletednek, és még ha Te nem is akarsz engem, a Te ítéletedben én meglátom a Te szent és igazságos természetedet. Amikor ítélkezel felettem, hogy mások megláthassák a Te igazságos természetedet az ítéletedben, akkor én elégedett vagyok. Ha ez kifejezheti a Te természetedet, és lehetővé teszi, hogy a Te igazságos természetedet minden teremtett lény lássa, és ha ez tisztábbá teheti az Irántad érzett szeretetemet, hogy hasonlatossá válhassak egy igaz emberhez, akkor a Te ítéleted jó, mert ilyen a Te jóakaratod. Tudom, hogy még mindig sok a lázadás bennem, és hogy még mindig nem vagyok alkalmas arra, hogy Eléd jöjjek. Kívánom, hogy még inkább megítélj engem, akár ellenséges környezet, akár nagy megpróbáltatások által; bármit is teszel, az számomra értékes. A Te szereteted oly mélységes, én pedig hajlandó vagyok a legkisebb panasz nélkül a Te irgalmadra bízni magam.” Ez Péter tudása, miután megtapasztalta Isten munkáját, és ez egyben tanúságtétel Isten iránti szeretetéről is. Mára már meg lettetek hódítva, de hogyan fejeződik ki bennetek ez a meghódítás? Egyesek azt mondják: „Az én meghódíttatásom Isten legfőbb kegyelme és magasztalása. Csak most értem meg, hogy az ember élete üres és jelentéktelen. Az ember azzal tölti az életét, hogy rohan, nemzedékről nemzedékre gyermekeket nemz és nevel, s végül nem marad semmije. Csak most láttam meg, miután Isten meghódított, hogy értéktelen így élni; ez valóban értelmetlen élet. Akár meg is halhatok, és ennyi volt!” Vajon az ilyen embereket, akik meg lettek hódítva, elnyerheti Isten? Lehet belőlük példakép és minta? Az ilyen emberek jelentik a negativitás tanulságát; nincsenek törekvéseik, és nem igyekeznek jobbá tenni magukat. Még ha meghódítottnak is számítanak, az ilyen negatív embereket képtelenség tökéletessé tenni. Élete vége felé, miután tökéletessé tétetett, Péter így szólt: „Ó, Istenem! Ha még néhány évet élhetnék, tisztább és mélyebb szeretetre törekednék Irántad.” Amikor a keresztre akarták szögezni, szívében így imádkozott: „Ó, Istenem! Elérkezett a Te időd; elérkezett az idő, amelyet Te előkészítettél számomra. Meg kell feszülnöm Érted, ezt a tanúságot meg kell tennem Melletted, és remélem, hogy szeretetem meg tud felelni a Te követelményeidnek, és tisztábbá tud válni. Ma az, hogy meghalhatok Érted, és a keresztre szögezhetnek Érted, vigasztaló és megnyugtató számomra, mert semmi sem kielégítőbb nekem, mint hogy keresztre feszíttethetek Érted, és teljesíthetem a Te kívánságaidat, Neked adhatom magam és felajánlhatom Neked az életemet. Ó, Istenem! Te olyan szeretetre méltó vagy! Ha megengednéd, hogy éljek, még inkább hajlandó lennék szeretni Téged. Amíg élek, szeretni foglak Téged. Szeretnélek még mélyebben szeretni Téged. Te megítélsz, megfenyítesz és próbára teszel engem, mert nem vagyok igaz, mert vétkeztem. És a Te igazságos temészeted egyre nyilvánvalóbbá válik előttem. Ez áldás számomra, mert így mélyebben tudlak szeretni Téged, és hajlandó vagyok így szeretni Téged, még akkor is, ha Te nem szeretsz engem. Készséggel szemlélem a Te igazságos természetedet, mert ezáltal még inkább képes vagyok értelmes életet élni. Úgy érzem, hogy az életem most már értelmesebb, mert a keresztre feszíttettem Érted, és Érted meghalni értelmes dolog. Mégsem érzem magam elégedettnek, mert túl keveset tudok Rólad, tudom, hogy nem teljesíthetem maradéktalanul a kívánságaidat, és túl keveset törlesztettem Neked. Életemben képtelen voltam arra, hogy teljes egészében visszaadjam magam Neked; messze vagyok ettől. Ahogy visszatekintek erre a pillanatra, annyira lekötelezve érzem magam Neked, és csak ez a pillanat áll rendelkezésemre, hogy kárpótoljalak minden hibámért, és mindazért a szeretetért, amit nem viszonoztam Feléd.”

Az embernek arra kell törekednie, hogy értelmes életet éljen, és nem szabadna megelégednie jelenlegi körülményeivel. Ahhoz, hogy Péter mintájára éljen, rendelkeznie kell Péter tudásával és tapasztalataival. Az embernek magasabb rendű és mélyebb dolgokra kell törekednie. Isten mélyebb, tisztább szeretetére kell törekednie, és olyan életre, amelynek van értéke és értelme. Csak ez az élet; csak akkor lesz az ember olyan, mint Péter. Arra kell összpontosítanod, hogy proaktívan viszonyulj a belépésedhez a pozitív oldalon, és nem szabad passzívan hagynod, hogy a pillanatnyi könnyebbség kedvéért visszaess, miközben figyelmen kívül hagyod a mélyebb, konkrétabb és gyakorlatiasabb igazságokat. A szeretetednek gyakorlatiasnak kell lennie, és meg kell találnod a módját, hogy megszabadulj ettől a romlott, gondtalan élettől, amely nem különbözik egy állatétól. Értelmes és értékes életet kell élned, és nem szabad becsapnod magad, vagy úgy kezelned az életedet, mint egy játékszert, amivel játszadozhatsz. Senki számára, aki arra törekszik, hogy szeresse Istent, nincsenek elérhetetlen igazságok, és nincs olyan igazságosság, amelyért ne tudna szilárdan kiállni. Hogyan kellene élned az életedet? Hogyan kellene szeretned Istent, és arra használni ezt a szeretetet, hogy eleget tégy az Ő szándékainak? Nincs nagyobb dolog az életedben. Mindenekelőtt ilyen törekvésekkel és kitartással kell rendelkezned, és nem szabad olyannak lenned, mint azok, akik gerinctelenek és gyengék. Meg kell tanulnod, hogyan tapasztalj meg egy értelmes életet, és hogyan tapasztalj meg jelentőségteljes igazságokat, és nem szabad ilyen hanyagul bánnod magaddal. Anélkül, hogy észrevennéd, elmegy melletted az életed; azután vajon lesz még lehetőséged arra, hogy szeresd Istent? Vajon szeretheti az ember Istent, miután meghalt? Ugyanolyan törekvésekkel és lelkiismerettel kell rendelkezned, mint Péter; az életednek értelmesnek kell lennie, és nem szabad játszadoznod magaddal. Emberi lényként és Istenre törekvő emberként képesnek kell lenned arra, hogy alaposan megfontold, miként bánj az életeddel, hogyan ajánld fel magad Istennek, hogyan legyen értelmesebb az Istenbe vetett hited, és – mivel szereted Istent – hogyan szeresd Őt tisztább, szebb és jobb módon. Ma nem elégedhetsz meg csak azzal, hogy hogyan lettél meghódítva, hanem azt is fontolóra kell venned, hogy milyen úton fogsz járni a jövőben. Kell, hogy legyenek törekvéseid és bátorságod a tökéletessé tételhez, és nem szabad mindig azt gondolnod magadról, hogy képtelen vagy rá. Vannak az igazságnak kedvencei? Vajon az igazság szembefordulhat szándékosan az emberekkel? Ha az igazságra törekszel, az letaglózhat téged? Ha szilárdan kiállsz az igazságosság mellett, az leteper téged? Ha valóban az életre törekszel, akkor az élet kitérhet előled? Ha nélkülözöd az igazságot, az nem azért van, mert az igazság nem vesz rólad tudomást, hanem mert te tartod távol magad az igazságtól; ha nem tudsz szilárdan kiállni az igazságosság mellett, az nem azért van, mert valami baj van az igazságossággal, hanem mert te úgy gondolod, hogy nincs összhangban a tényekkel; ha nem nyerted el az életet, miután sok éven át hajszoltad, az nem azért van, mert az életnek nincs lelkiismerete irántad, hanem azért, mert neked nincs lelkiismereted az élet iránt, és elűzted az életet; ha a fényben élsz, de képtelen voltál elnyerni a fényt, az nem azért van, mert a fény nem képes megvilágítani téged, hanem azért, mert te nem fordítottál figyelmet a fény létezésére, ezért a fény csendben eltávozott tőled. Ha nem törekszel, akkor csak azt lehet mondani, hogy értéktelen selejt vagy, és nincs bátorság az életedben, és nincs meg benned a spiritusz, hogy ellenállj a sötétség erőinek. Túl gyenge vagy! Képtelen vagy elmenekülni a Sátán erői elől, amelyek ostromolnak téged, és csak ezt a biztos és biztonságos életet vagy hajlandó élni, s tudatlanságban meghalni. Amit el kell érned, az arra való törekvésed, hogy meghódítsanak; ez kutyakötelességed. Ha megelégszel a meghódítottsággal, akkor kiűzöd a fény létezését. Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, át kell adnod magadat az igazságnak, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból, még több szenvedésen kell keresztülmenned. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot a békés családi élet kedvéért, és nem szabad elveszítened életed méltóságát és tisztességét a pillanatnyi élvezet kedvéért. Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életutat kell követned, amely értelmesebb. Ha ilyen közönséges életet élsz, és nem követsz semmilyen célt, akkor vajon nem pazarlod el az életedet? Mit nyerhetsz egy ilyen életből? Le kellene mondanod minden testi élvezetről egyetlen igazság kedvéért, és nem kellene minden igazságot eldobnod egy kis élvezet kedvéért. Az ilyen embereknek nincs tisztességük és méltóságuk; nincs értelme a létezésüknek!

Isten azért fenyíti és ítéli meg az embert, mert a munkája megköveteli, sőt azért, mert az embernek szüksége van erre. Az embernek szüksége van a fenyítésre és az ítéletre, csak így érheti el, hogy szeresse Istent. Ma teljesen meg vagytok győződve, de amikor a legkisebb visszaeséssel kerültök szembe, bajban vagytok; az érettségetek még mindig túl csekély, és még több ilyen fenyítésre és ítéletre van szükségetek, hogy mélyebb tudást érjetek el. Ma többé-kevésbé van némi Istent félő szívetek, féltek Istentől, és tudjátok, hogy Ő az igaz Isten, de nincs bennetek nagy szeretet Iránta, még kevésbé értétek el a tiszta szeretetet; a tudásotok túl felszínes, és érettségetek még mindig elégtelen. Amikor valóban találkoztok egy környezettel, még mindig nem tettetek tanúságot, belépésetek túl kis részben proaktív, és fogalmatok sincs arról, hogyan gyakoroljatok. A legtöbb ember passzív és tétlen; csak titkon szeretik Istent a szívükben, de nem tudják gyakorolni, és nincsenek tisztában azzal sem, hogy mik a céljaik. Azok, akik tökéletessé lettek téve, nemcsak normális emberi mivolttal rendelkeznek, hanem olyan igazságokkal, amelyek meghaladják a lelkiismeret mértékét, amelyek magasabbak a lelkiismeret mércéjénél; nemcsak a lelkiismeretüket használják arra, hogy viszonozzák Isten szeretetét, hanem ennél is többet tettek, megismerték Istent, és látták, hogy Isten kedves, méltó az ember szeretetére, és hogy Istenben annyi szeretni való van; az ember nem tudja nem szeretni Őt! A tökéletessé tett emberek Isten iránti szeretete saját személyes törekvéseik teljesítését szolgálja. Az ő szeretetük spontán szeretet, olyan szeretet, amely nem kér cserébe semmit, és amely nem egy üzlet. Ők nem másért szeretik Istent, mint a Róla való tudásuk miatt. Az ilyen embereket nem érdekli, hogy Isten kegyelemmel ajándékozza-e meg őket, és semmi mással nem elégednek meg jobban, minthogy megfeleljenek Istennek. Nem kötnek alkut Istennel, és nem mérik Isten iránti szeretetüket a lelkiismeretükhöz: „Te adtál nekem, ezért cserébe szeretlek Téged; ha Te nem adsz nekem, akkor nincs semmim Számodra viszonzásként.” Akik tökéletessé lettek téve, mindig ebben hisznek: „Isten a Teremtő, és Ő elvégzi rajtunk a munkáját. Mivel megvan a lehetőségem, állapotom és alkalmasságom, hogy tökéletessé tegyenek, arra kell törekednem, hogy értelmes életet éljek, és megfeleljek Neki.” Pontosan olyan, mint amit Péter tapasztalt: Amikor a leggyengébb volt, imádkozott Istenhez, és így szólt: „Ó, Istenem! Függetlenül az időtől vagy a helytől, Te tudod, hogy mindig emlékezem Rád. Időtől és helytől függetlenül Te tudod, hogy szeretni akarlak Téged, de érettségem túl kicsi, túl gyenge és erőtlen vagyok, a szeretetem túlságosan korlátozott, és túl csekély az őszinteségem Irántad. A Te szeretetedhez képest egyszerűen alkalmatlan vagyok az életre. Csak azt kívánom, hogy az életem ne legyen hiábavaló, és hogy ne csak viszonozni tudjam a Te szeretetedet, hanem hogy mindenemet Neked szentelhessem. Ha meg tudlak elégíteni Téged, akkor nekem mint teremtett lénynek meglesz a lelki békém, és nem fogok többet kérni. Bár most gyenge és erőtlen vagyok, nem fogom elfelejteni a Te biztatásodat, és nem fogom elfelejteni a Te szeretetedet. Most nem teszek mást, mint viszonozom a Te szeretetedet. Ó, Istenem, szörnyen érzem magam! Hogyan adhatnám vissza a szívemben lévő szeretetet Neked, hogyan tehetnék meg mindent, amit tudok, és hogyan lennék képes teljesíteni a Te kívánságaidat, és hogyan tudnám felajánlani Neked mindazt, amim van? Te ismered az ember gyengeségét; hogyan lehetnék méltó a Te szeretetedre? Ó, Istenem! Te tudod, hogy az érettségem csekély, hogy a szeretetem túl szűkös. Hogyan tehetem meg a tőlem telhető legjobbat ilyen környezetben? Tudom, hogy viszonoznom kellene a Te szeretetedet, tudom, hogy mindent, amim van, Neked kellene adnom, de ma túl csekély az érettségem. Arra kérlek, hogy adj nekem erőt és bizalmat, hogy még jobban képes legyek a tiszta szeretet birtokában lenni, melyet Neked szentelek, és képes legyek mindent, amim van, Neked szentelni; nemcsak hogy képes leszek viszonozni a Te szeretetedet, hanem még inkább képes leszek megtapasztalni a Te fenyítésedet, ítéletedet és próbatételeidet, sőt még súlyosabb átkaidat is. Megengedted, hogy meglássam a Te szeretetedet, és képtelen vagyok nem szeretni Téged, és bár most gyenge és erőtlen vagyok, hogyan is felejthetnélek el Téged? A Te szereteted, fenyítésed és ítéleted mind-mind arra késztetett, hogy megismerjelek Téged, mégis képtelennek érzem magam arra, hogy eleget tegyek a Te szeretetednek, mert oly nagyszerű vagy. Hogyan szentelhetném mindenemet a Teremtőnek?” Ilyen volt Péter kérése, ám érettsége túlságosan elégtelen volt. Ebben a pillanatban úgy érezte, mintha kést forgatnának a szívében. Gyötrődött; nem tudta, mit tegyen ilyen körülmények között. Mégis tovább imádkozott: „Ó, Istenem! Az ember gyermeki érettségű, a lelkiismerete gyenge, és az egyetlen dolog, amit elérhetek, hogy viszonozzam a Te szeretetedet. Ma még nem tudom, hogyan tegyek eleget a Te szándékaidnak, és csak azt kívánom, hogy mindent megtegyek, amit tudok, mindent odaadjak, amim van, és mindenemet Neked szenteljem. Függetlenül a Te ítéletedtől, függetlenül a Te fenyítésedtől, függetlenül attól, hogy mit adsz nekem, függetlenül attól, hogy mit veszel el tőlem, szabadíts meg engem a Feléd irányuló legapróbb panasztól is. Sokszor, amikor megfenyítettél és megítéltél engem, morgolódtam magamban, és képtelen voltam a elérni a tisztaságot, vagy teljesíteni a kívánságaidat. A szereteted viszonzása kényszerből született, és ebben a pillanatban még jobban gyűlölöm magam.” Péter azért imádkozott így, mert az Isten iránti tisztább szeretetre törekedett. Próbálkozott és könyörgött, sőt, vádolta magát, és megvallotta bűneit Istennek. Adósnak érezte magát Istennel szemben, és gyűlöletet érzett önmaga iránt, egyúttal kissé szomorú és negatív is volt. Mindig úgy érezte, mintha nem tudna megfelelni Isten szándékainak, és képtelen lenne a legjobbat kihozni magából. Ilyen körülmények között Péter mégis Jób hitét követte. Látta, hogy milyen nagy volt Jób hite, mert Jób látta, hogy mindenét Istentől kapta, és természetes volt, hogy Isten mindent elvesz tőle, és hogy Isten annak ad, akinek akar – ilyen volt Isten igazságos természete. Jób nem panaszkodott, és mégis tudta dicsőíteni Istent. Péter is ismerte önmagát, és szívében így imádkozott: „Ma nem szabad megelégednem azzal, hogy a Te szeretetedet a lelkiismeretemet használva viszonozzam, akármennyi szeretetet is adok vissza Neked, mert gondolataim túlságosan romlottak, és képtelen vagyok arra, hogy Téged a Teremtőként lássalak. Mivel még mindig alkalmatlan vagyok arra, hogy szeresselek Téged, ki kell fejlesztenem azt a képességet, hogy mindenemet Neked szenteljem, és ezt készségesen tegyem, ismernem kell mindazt, amit tettél, és nem szabad meghoznom a saját döntéseimet, és látnom kell a Te szeretetedet, és képesnek kell lennem dicsőíteni Téged és magasztalni a Te szent nevedet, hogy nagy dicsőséget nyerj rajtam keresztül. Hajlandó vagyok szilárdan megállni ebben a bizonyságtételben Melletted. Ó, Istenem! A Te szereteted oly értékes és gyönyörű; hogyan is kívánhatnék a gonosz kezében élni? Vajon nem Te alkottál meg engem? Hogyan élhetnék a Sátán hatalma alatt? Jobban szeretném, ha egész lényem a Te fenyítésed alatt élne. Nem vagyok hajlandó a gonosz hatalma alatt élni. Ha megtisztulhatok, és mindenemet Neked szentelhetem, kész vagyok testemet és elmémet a Te ítéletednek és fenyítésednek ajánlani, mert megvetem a Sátánt, és nem vagyok hajlandó az ő hatalma alatt élni. A rólam hozott ítéleted révén megmutatod a Te igazságos természetedet; boldog vagyok, és a legkisebb panaszom sincs. Ha képes vagyok teremtett lényi kötelességemet jól végezni, kész vagyok arra, hogy egész életemet a Te ítéleted kísérje, amely által megismerem a Te igazságos természetedet, és megszabadulok a gonosz befolyásától.” Péter mindig így imádkozott, mindig így próbálkozott, és egy viszonylag magas birodalomba jutott. Nemcsak Isten szeretetét tudta viszonozni, hanem – ami még fontosabb – teremtett lényi kötelességét is teljesítette. Nemcsak, hogy nem vádolta a lelkiismerete, hanem képes volt túllépni a lelkiismereti normákon is. Imái továbbra is úgy emelkedtek fel Isten elé, hogy törekvései egyre magasabbra nyúltak, és egyre inkább rendelkezett istenszerető szívvel. Bár gyötrelmes fájdalmakat szenvedett el, mégsem felejtette el szeretni Istent, és még mindig arra törekedett, hogy elérje Isten szándékai megértésének képességét. Imáiban a következő szavakat mondta: „Semmi mást nem valósítottam meg, mint a Te szereteted viszonzását. Nem tettem bizonyságot Melletted a Sátán előtt, nem szabadultam meg a Sátán befolyásától, és még mindig a testben élek. Szeretném arra használni a szeretetemet, hogy legyőzzem a Sátánt, megszégyenítsem, és így tegyek eleget a Te szándékaidnak. Szeretném teljes egészében Neked adni magamat, nem akarom a legcsekélyebb részemet sem a Sátánnak adni, mert a Sátán a Te ellenséged.” Minél inkább ebbe az irányba törekedett, annál jobban mozgásba lendült, és annál nagyobb lett a tudása ezekről a dolgokról. Anélkül, hogy tudatában lett volna, rájött, hogy meg kell szabadulnia a Sátán befolyásától, és teljesen vissza kell térnie Istenhez. Ez volt az a birodalom, amelyet elért. Túllépett a Sátán befolyásán, és megszabadult a test örömeitől és élvezeteitől, és hajlandó volt mélyebben megtapasztalni mind Isten fenyítését, mind az Ő ítéletét. Azt mondta: „Még ha a Te fenyítésed és a Te ítéleted közepette élek is, függetlenül az ezzel járó nehézségektől, nem vagyok hajlandó a Sátán hatalma alatt élni, és nem vagyok hajlandó elszenvedni a Sátán ármányait. Örömömre szolgál, hogy a Te átkaid között élek, és fájdalmat okoz, hogy a Sátán áldásai között élek. Szeretlek Téged azáltal, hogy a Te ítéleted közepette élek, és ez nagy örömet szerez nekem. A Te fenyítésed és ítéleted igazságos és szent; azért van, hogy megtisztítson engem, és még inkább azért, hogy megmentsen engem. Inkább szeretném az egész életemet a Te ítéleted közepette tölteni, hogy a Te gondviselésed alatt állhassak. Egyetlen pillanatig sem vagyok hajlandó a Sátán hatalma alatt élni. Szeretném, ha megtisztítanál; még ha nehézségeket is szenvedek el, nem kívánom, hogy a Sátán kihasználjon és becsapjon engem. Engem, ezt a teremtett lényt, használj fel, vegyél birtokba, ítélj meg és fenyíts meg. Még meg is átkozhatnál engem. A szívem örvendezik, amikor hajlandó vagy megáldani engem, mert láttam a Te szeretetedet. Te vagy a Teremtő, és én vagyok a teremtett lény: nem szabad elárulnom Téged és a Sátán hatalma alatt élnem, és a Sátán nem használhat ki engem. Ahelyett, hogy a Sátánnak élnék, a Te lovadnak vagy ökrödnek kellene lennem. Inkább élnék a Te fenyítésed közepette, testi boldogság nélkül, és ez akkor is örömet szerezne nekem, ha elveszíteném a kegyelmedet. Bár a Te kegyelmed nincs velem, élvezem, hogy megfenyítesz és megítélsz engem; ez a Te legjobb áldásod, a Te legnagyobb kegyelmed. Bár Te mindig fenséges és haragos vagy velem szemben, mégsem vagyok képes elhagyni Téged, és mégsem tudlak eléggé szeretni. Szívesebben élnék a Te otthonodban, szívesebben lennék megátkozva, megfenyítve és letaglózva Általad, és nem vagyok hajlandó a Sátán hatalma alatt élni, és nem vagyok hajlandó csak a test kedvéért rohangálni és foglalatoskodni, és még kevésbé vagyok hajlandó a testért élni.” Péter szeretete tiszta szeretet volt. Ez a tökéletessé válás megtapasztalása, és ez a tökéletessé válás legmagasabb birodalma; nincs ennél értelmesebb élet. Elfogadta Isten fenyítését és ítéletét, kincsként őrizte Isten igazságos természetét, és semmi nem volt ennél értékesebb Péterben. Azt mondta: „A Sátán anyagi élvezeteket ad nekem, de én nem becsülöm őket. Isten fenyítése és ítélete száll rám – ebben kapok kegyelmet, ebben találok élvezetet és ebben vagyok áldott. Ha nem lenne Isten ítélete, soha nem szeretném Istent, még mindig a Sátán hatalma alatt élnék, még mindig ő irányítana és parancsolna nekem. Ha ez lenne a helyzet, akkor soha nem válnék igazi emberré, mert képtelen lennék megfelelni Istennek, és nem szenteltem volna egész lényemet Istennek. Még akkor is, ha Isten nem áld meg engem, és belül vigasz nélkül maradok, mintha tűz égne bennem, és nincs békém és örömöm, és még akkor is, ha Isten fenyítése és fegyelmezése soha nem hagy el, Isten fenyítésében és ítéletében képes vagyok meglátni az Ő igazságos természetét. Örülök ennek; nincs értékesebb vagy értelmesebb dolog az életben. Bár az Ő védelme és gondviselése kíméletlen fenyítéssé, ítéletté, átokká és csapásokká vált, mégis örömömet lelem ezekben a dolgokban, mert ezek jobban megtisztíthatnak és megváltoztathatnak engem, közelebb vihetnek Istenhez, még jobban képessé tehetnek Isten szeretetére, és tisztábbá tehetik Isten iránti szeretetemet. Ez képessé tesz arra, hogy teljesítsem teremtett lényi kötelességemet, és Isten elé visz, távol a Sátán befolyásától, hogy többé ne szolgáljam a Sátánt. Amikor már nem a Sátán hatalma alatt élek, és képes vagyok mindent, amim van, és mindent, amit tehetek, Istennek szentelni, anélkül, hogy bármit is visszatartanék – akkor leszek teljesen elégedett. Isten fenyítése és ítélete az, ami megmentett engem, és az életem elválaszthatatlan Isten fenyítésétől és ítéletétől. Földi életem a Sátán hatalma alatt áll, és ha nem lenne az Isten fenyítése és ítélete általi gondviselés és védelem, akkor mindig is a Sátán hatalma alatt éltem volna, sőt, nem lett volna lehetőségem és módom arra, hogy értelmes életet éljek. Csak ha Isten fenyítése és ítélete soha nem hagy magamra, akkor leszek képes megtisztulni Isten által. Csak Isten kemény szavai és igazságos természete, valamint Isten fenséges ítélete által nyertem el a legfőbb védelmet, és jutottam el oda, hogy a fényben éljek, és kaptam meg Isten áldásait. Az, hogy megtisztulhatok, megszabadulhatok a Sátántól, és Isten uralma alatt élhetek – ez ma a legnagyobb áldás az életemben.” Ez a legmagasabb birodalom, amelyet Péter megtapasztalt.

Pontosan ezt az állapotot kell elérnie az embernek, miután tökéletessé tették. Ha nem tudsz ennyit elérni, akkor nem élhetsz értelmes életet. Az ember a testben él, ami azt jelenti, hogy egy emberi pokolban él, és Isten ítélete és fenyítése nélkül az ember olyan mocskos, mint a Sátán. Hogyan lehetne az ember szent? Péter úgy vélte, hogy az Isten általi fenyítés és ítélet az ember legjobb védelme és legnagyobb kegyelme. Csak Isten fenyítése és ítélete által ébredhet fel az ember, és gyűlölheti meg a testet és a Sátánt. Isten szigorú fegyelmezése megszabadítja az embert a Sátán befolyásától, kiszabadítja saját kis világából, és lehetővé teszi, hogy Isten jelenlétének fényében éljen. Nincs jobb üdvösség, mint a fenyítés és az ítélet! Péter így imádkozott: „Ó, Istenem! Amíg Te megfenyítesz és megítélsz engem, addig tudni fogom, hogy nem hagytál el engem. Még ha nem is adsz nekem örömöt vagy békét, és szenvedésben kell élnem, valamint számtalan dorgálást mérsz rám, amíg nem hagysz el engem, addig a szívem könnyű lesz. A Te fenyítésed és ítéleted lett ma számomra a legjobb védelem és a legnagyobb áldás. A kegyelem, amelyet Te adsz nekem, megvéd engem. A kegyelem, amelyben Te ma részesítesz engem, a Te igazságos természeted megnyilvánulása, valamint fenyítés és ítélet; sőt, próbatétel, és ami még ennél is több, szenvedéssel teli élet.” Péter képes volt félretenni a test örömeit, és mélyebb szeretetre és nagyobb védelemre törekedni, mert annyi kegyelmet nyert Isten fenyítése és ítélete által. Ha az ember életében meg akar tisztulni, és változást akar elérni a beállítottságában, ha értelmes életet akar élni, továbbá teljesíteni akarja teremtett lényi kötelességét, akkor el kell fogadnia Isten fenyítését és ítéletét, és nem szabad engednie, hogy Isten fegyelmezése és Isten csapása eltávozzon tőle, hogy megszabaduljon a Sátán manipulációjától és befolyásától, és Isten fényében éljen. Tudd, hogy Isten fenyítése és ítélete a világosság, és az ember üdvösségének fénye, és nincs jobb áldás, kegyelem vagy védelem az ember számára. Az ember a Sátán befolyása alatt él, és testben létezik; ha nem tisztul meg, és nem kapja meg Isten védelmét, akkor az ember egyre inkább elkorcsosul. Ha szeretni akarja Istent, akkor meg kell tisztulnia és üdvözülnie kell. Péter így imádkozott: „Istenem, amikor Te kedvesen bánsz velem, örülök, és vigasztalást érzek; amikor megfenyítesz, akkor még nagyobb vigasztalást és örömöt érzek. Bár gyenge vagyok, és mérhetetlen szenvedést viselek el, bár vannak könnyek és szomorúság, Te tudod, hogy ez a szomorúság az én lázadó mivoltom és gyengeségem miatt van. Sírok, mert nem tudok eleget tenni a Te szándékaidnak, bánatot és sajnálatot érzek, mert kevés vagyok a Te követelményeidhez, de hajlandó vagyok elérni ezt a birodalmat, hajlandó vagyok mindent megtenni, hogy megfeleljek Neked. A Te fenyítésed védelmet hozott nekem, és a legjobb üdvösséget adta nekem; a Te ítéleted elhalványítja elfogadásodat és türelmedet. A Te fenyítésed és ítéleted nélkül nem élvezném irgalmadat és kegyeidet. Ma még inkább látom, hogy a Te szereteted meghaladta a mennyet, és minden más dolog fölé emelkedett. A Te szereteted nemcsak irgalom és kegy, hanem még ennél is több: fenyítés és ítélet. A Te fenyítésed és ítéleted oly sokat adott nekem. A Te fenyítésed és ítéleted nélkül egyetlen ember sem tisztulna meg, és egyetlen ember sem tapasztalhatná meg a Teremtő szeretetét. Bár több száz megpróbáltatást és csapást éltem át, és még a halálhoz is közel kerültem, mindez lehetővé tette számomra, hogy igazán megismerjelek Téged, és elnyerjem a végső üdvösséget. Ha a Te fenyítésed, ítéleted és fegyelmed eltávozna tőlem, akkor sötétségben élnék, a Sátán hatalma alatt. Milyen előnyei vannak az ember testének? Ha a Te fenyítésed és ítéleted elhagyna engem, az olyan lenne, mintha a Lelked elhagyott volna engem, mintha nem lennél többé velem. Ha ez így lenne, hogyan élhetnék tovább? Ha Te betegséget adsz nekem és elveszed a szabadságomat, akkor is tovább élhetek, de ha a fenyítésed és ítéleted valaha is elhagyna engem, akkor nem tudnék tovább élni. Ha a Te fenyítésed és ítéleted nélkül lennék, akkor elveszítettem volna a Te szeretetedet, egy olyan szeretetet, amely túl mély ahhoz, hogy szavakba önthessem. A Te szereteted nélkül a Sátán hatalma alatt élnék, és nem láthatnám a Te dicsőséges arcodat. Hogyan élhetnék tovább? Nem tudnék elviselni ilyen sötétséget, ilyen életet. Az, hogy Te velem vagy, az olyan, mintha látnálak Téged, hát hogyan hagyhatnálak el? Esdeklem, könyörgöm Neked, hogy ne vedd el tőlem a legnagyobb vigaszomat, még ha az csak néhány megnyugtató szó is. Élveztem a Te szeretetedet, és már nem tudok távol lenni Tőled; hogyan is ne tudnálak szeretni Téged? A bánat számtalan könnyét ontottam a Te szereteted miatt, mégis mindig úgy éreztem, hogy egy ilyen élet értelmesebb, jobban képes gazdagítani engem, jobban képes megváltoztatni engem, és jobban képes lehetővé tenni számomra, hogy elérjem az igazságot, amelyet a teremtett lényeknek birtokolniuk kellene.”

Az ember egész életét a Sátán hatalma alatt éli, és nincs egyetlen ember sem, aki egyedül meg tudna szabadulni a Sátán befolyásától. Mindenki mocskos világban él, romlottságban és ürességben, a legcsekélyebb értelem vagy érték nélkül; ilyen gondtalan életet élnek a test, a kéjvágy és a Sátán kedvéért. A létezésüknek a legcsekélyebb értéke sincs. Az ember képtelen megtalálni az igazságot, amely megszabadítja őt a Sátán befolyásától. Annak ellenére, hogy az ember hisz Istenben és olvassa a Bibliát, nem érti, hogyan szabaduljon ki a Sátán befolyásának uralma alól. Az idők folyamán nagyon kevés ember jött rá erre a titokra, nagyon kevesen értették meg. Így, bár az ember megveti a Sátánt, és megveti a testet, mégsem tudja, hogyan szabaduljon meg a Sátán behálózó befolyásától. Vajon ma nem vagytok még mindig a Sátán hatalma alatt? Nem bánjátok lázadó tetteiteket, még kevésbé érzitek magatokat mocskosnak és lázadónak. Miután szembeszálltatok Istennel, még lelki békétek is van, és nagy nyugalmat éreztek. A nyugalmadnak vajon nem az az oka, hogy romlott vagy? Ez a lelki nyugalom nem a lázadó mivoltodból ered? Az ember egy emberi pokolban él, a Sátán sötét befolyása alatt; az egész földön szellemek élnek együtt az emberrel, akik az ember húsáig hatolnak. Te a földön nem egy gyönyörű paradicsomban élsz. A hely, ahol vagy, az ördögök birodalma, egy emberi pokol, egy alvilág. Ha az ember nem tisztul meg, akkor mocsokban él; ha nem védi meg őt Isten és nem viseli gondját, akkor még mindig a Sátán foglya; ha nem kap ítéletet és fenyítést, akkor nem lesz módja arra, hogy kiszabaduljon a Sátán sötét befolyásának elnyomása alól. Az a romlott beállítottság, amit mutatsz, és a lázadó viselkedés, amit tanúsítasz, elegendő bizonyíték arra, hogy még mindig a Sátán hatalma alatt élsz. Ha az elméd és a gondolataid nem tisztultak meg, és a beállítottságod nem lett megítélve és megfenyítve, akkor az egész lényedet még mindig a Sátán hatalma uralja, az elmédet a Sátán irányítja, a gondolataidat a Sátán manipulálja, és egész lényedet a Sátán keze irányítja. Tudod-e, hogy milyen messze vagy most Péter mércéjétől? Megvan benned az a képesség? Mennyit tudsz a mai fenyítésről és ítéletről? Mennyit birtokolsz abból, amit Péter megismert? Ha ma képtelen vagy a megismerésre, vajon a jövőben képes leszel elérni ezt a tudást? Valaki, aki olyan lusta és gyáva, mint te, egyszerűen képtelen megismerni a fenyítést és az ítéletet. Ha a test békéjét és a test örömeit hajszolod, akkor nem lesz módod megtisztulni, és a végén visszatérsz a Sátánhoz, mert a Sátánnak élsz, és ez a test. A dolgok mai állása szerint sok ember nem törekszik az életre, ami azt jelenti, hogy nem érdekli őket a megtisztulás, vagy az, hogy belépjenek egy mélyebb élettapasztalatba. Mivel ez így van, hogyan lehet őket tökéletessé tenni? Akik nem törekszenek az életre, azoknak nincs lehetőségük arra, hogy tökéletessé tegyék őket, és akik nem törekszenek Isten megismerésére, akik nem törekszenek beállítottságuk megváltoztatására, azok képtelenek kiszabadulni a Sátán sötét befolyása alól. Nem veszik komolyan Isten megismerését és a belépést a beállítottságukban bekövetkező változásokba, akárcsak azok, akik a vallásban hisznek, akik csupán a szertartásokat követik és rendszeres istentiszteleteken vesznek részt. Vajon ez nem időpocsékolás? Ha az ember Istenbe vetett hitében nem veszi komolyan az élet dolgait, nem törekszik az igazságba való belépésre, nem törekszik a beállítottságában bekövetkező változásokra, még kevésbé törekszik Isten munkájának megismerésére, akkor nem lehet tökéletessé tenni. Ha azt akarod, hogy tökéletessé tegyenek, akkor meg kell értened Isten munkáját. Különösen meg kell értened az Ő fenyítésének és ítéletének jelentőségét, és azt, hogy miért végzi ezt a munkát az emberen. Képes vagy ezt elfogadni? Képes vagy az ilyen jellegű fenyítés során ugyanolyan tapasztalatokra és ismeretekre szert tenni, mint Péter? Ha törekszel megismerni Istent és a Szentlélek munkáját, és ha törekszel beállítottságod megváltoztatására, akkor van lehetőséged arra, hogy tökéletessé tegyenek.

Azok számára, akik tökéletessé lesznek téve, a meghódítás munkájának ezen lépcsőfoka nélkülözhetetlen; csak akkor tapasztalhatja meg az ember a tökéletesítés munkáját, ha már meghódították. Nincs nagy értéke annak, ha csak a meghódított szerepét töltöd be, ami nem tesz téged alkalmassá arra, hogy Isten használjon. Nem lesznek eszközeid arra, hogy eljátszd a magad szerepét az evangélium terjesztésében, mivel nem törekszel az életre, továbbá nem törekszel változásra és a megújulásra önmagadban, így nincs tényleges élettapasztalatod. E lépésről-lépésre történő munka során egykor szolgálattevőként és ellenpontként viselkedtél, de ha végül nem törekszel arra, hogy Péterré válj, és a törekvésed nem azt az utat követi, amelyen Pétert tökéletessé tették, akkor természetesen nem fogsz változást tapasztalni a beállítottságodban. Ha olyan vagy, aki arra törekszik, hogy tökéletessé tegyék, akkor tanúságot fogsz tenni és azt mondod majd: „Isten e lépésről-lépésre történő munkájában elfogadtam Isten fenyítésének és ítéletének munkáját, és bár nagy szenvedést viseltem el, megismertem, hogyan teszi Isten tökéletessé az embert, elnyertem az Isten által végzett munkát, megismertem Isten igazságosságát, és az Ő fenyítése megmentett engem. Az Ő igazságos természete szállt rám, áldást és kegyelmet hozott nekem; az Ő ítélete és fenyítése az, ami megvédett és megtisztított engem. Ha Isten nem fenyített és nem ítélt volna meg engem, és ha Isten kemény szavai nem érnek el hozzám, nem ismerhettem volna meg Istent, és nem üdvözülhettem volna. Ma már látom: teremtett lényként nemcsak a Teremtő által teremtett dolgokat élvezhetjük, hanem – ami ennél is fontosabb – minden teremtett lénynek élveznie kellene Isten igazságos természetét és az Ő igazságos ítéletét, mert Isten természete méltó arra, hogy az ember élvezze. Sátán által megrontott teremtett lényként élvezni kellene Isten igazságos természetét. Az Ő igazságos természetében van fenyítés és ítélet, sőt van nagy szeretet. Bár ma képtelen vagyok teljesen elnyerni Isten szeretetét, mégis volt szerencsém látni azt, és ebben áldott vagyok.” Ezt az utat járják azok, akik megtapasztalják a tökéletessé tételt, és ez az a tudás, amelyről beszélnek. Az ilyen emberek ugyanolyanok, mint Péter; ugyanolyan tapasztalataik vannak, mint Péternek. Ugyancsak ezek azok az emberek, akik elnyerték az életet, akik birtokában vannak az igazságnak. Ha a végsőkig tapasztalnak, Isten ítélete során biztosan teljes mértékben megszabadulnak a Sátán befolyásától, és Isten elnyeri őket.

Miután az emberek meg lettek hódítva, nincs hangzatos tanúságtételük. Pusztán megszégyenítették a Sátánt, de nem élték meg Isten szavainak valóságát. Nem nyerted el a második üdvösséget; csupán vétekáldozatot szereztél, mégsem tettek tökéletessé – ez nagy veszteség. Meg kell értened, hogy mibe kell belépned, mit kell megélned, és be kell lépned. Ha a végén nem sikerül tökéletessé válnod, akkor nem leszel igazi emberi lény, és tele leszel megbánással. Ádám és Éva, akiket Isten teremtett, kezdetben szent emberek voltak, vagyis amíg az Édenkertben voltak, szentek voltak, romlatlanok. Jahvéhoz is hűségesek voltak, és semmit sem tudtak Jahve elárulásáról. Ez azért van így, mert nem álltak a Sátán befolyásának zavaró hatása alatt, nem mérgezte meg őket a Sátán, és ők voltak a legtisztábbak az egész emberiségben. Az Édenkertben éltek, mindenféle szennytől mentesen, a test uralmától mentesen, és Jahve félelmében. Később, amikor a Sátán megkísértette őket, a kígyó mérge volt bennük és Jahve elárulásának vágya, és a Sátán befolyása alatt éltek. Kezdetben szentek voltak, és félték Jahvét; csak ebben az állapotban voltak emberek. Később, miután a Sátán megkísértette őket, ettek a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből, és a Sátán befolyása alatt éltek. A Sátán fokozatosan megrontotta őket, és elvesztették eredeti emberi képmásukat. Kezdetben az emberben ott volt Jahve lehelete, a legkevésbé sem volt lázadó, és nem volt gonoszság a szívében. Abban az időben az ember valóban ember volt. Miután a Sátán megrontotta, az ember bestiává vált. Gondolatai tele voltak gonoszsággal és mocsokkal, jóság és szentség nélkül. Vajon ez nem a Sátán? Sokat tapasztaltál Isten munkájából, mégsem változtál meg, vagy tisztultál meg. Még mindig a Sátán hatalma alatt élsz, és még mindig nem veted alá magad Istennek. Ez olyasvalaki, aki meg lett hódítva, de nem lett tökéletessé téve. És miért mondják, hogy az ilyen ember nem lett tökéletessé téve? Azért, mert ez az ember nem törekszik az életre vagy Isten munkájának megismerésére, és nem vágyik másra, mint a test örömeire és pillanatnyi kényelemre. Ennek eredményeként nem változik az életfelfogásuk, és nem nyerték vissza az Isten által teremtett ember eredeti megjelenését. Az ilyen emberek két lábon járó hullák, ők a halottak, akiknek nincs lelkük! Akik nem törekszenek a lélek dolgainak megismerésére, akik nem törekszenek a szentségre, és akik nem törekszenek az igazság megélésére, akik megelégszenek csupán azzal, hogy meghódította őket a negatív oldal, és akik nem tudnak Isten szavai szerint élni és szent emberré válni – ezek azok az emberek, akik nem lettek megmentve. Ha ugyanis az ember nem ismeri az igazságot, akkor nem képes kitartani Isten megpróbáltatásai alatt; csak azok menekülnek meg, akik ki tudnak tartani Isten megpróbáltatásai alatt. Én olyan embereket akarok, mint Péter, olyan embereket, akik arra törekszenek, hogy tökéletessé tegyék őket. A ma igazsága azok számára adatik meg, akik vágyakoznak rá és keresik azt. Ez az üdvösség azoknak adatik meg, akik vágynak arra, hogy Isten megmentse őket, és nem csak arra való, hogy ti megszerezzétek. Az a célja, hogy Isten megnyerhessen titeket; ti azért nyeritek el Istent, hogy Isten elnyerjen titeket. Ma ezeket a szavakat mondtam nektek, ti hallottátok őket, és e szavak szerint kellene eljárnotok. Végül, amikor ezeket a szavakat a gyakorlatba ültetitek, az lesz az a pillanat, amikor e szavak által elnyerlek titeket; ugyanakkor ti is elnyeritek ezeket a szavakat, vagyis elnyeritek ezt a legnagyobb üdvösséget. Amint megtisztultok, valódi emberi lénnyé váltok. Ha képtelen vagy megélni az igazságot, vagy a tökéletessé tett ember hasonlatosságát, akkor azt lehet mondani, hogy nem ember vagy, hanem egy két lábon járó hulla, egy bestia, mert nem birtoklod az igazságot, ami azt jelenti, hogy nem birtoklod Jahve leheletét, és így halott ember vagy, akinek nincs lelke! Bár lehetséges a meghódítás után tanúságot tenni, amit elnyersz, az csak egy kis üdvösség, de nem váltál lélek által megszállt élőlénnyé. Bár megtapasztaltad a fenyítést és az ítéletet, a beállítottságod nem újult vagy változott meg ennek következtében; még mindig a régi éned vagy, még mindig a Sátánhoz tartozol, és nem vagy olyasvalaki, aki megtisztult. Csak azok értékesek, akik tökéletessé lettek téve, és csak az ilyen emberek nyertek igaz életet. Egy nap majd valaki azt mondja neked: „Te megtapasztaltad Isten munkáját, úgyhogy mesélj arról, milyen az Ő munkája. Dávid megtapasztalta Isten munkáját, és látta Jahve tetteit, Mózes is látta Jahve tetteit, és mindketten képesek voltak leírni Jahve tetteit, és tudtak beszélni Jahve csodálatos mivoltáról. Ti láttátok a megtestesült Isten munkáját az utolsó napokban; tudtok beszélni az Ő bölcsességéről? Tudtok beszélni az Ő munkájának csodálatosságáról? Milyen követelményeket támasztott Isten veletek szemben, és hogyan éltétek meg ezeket? Megtapasztaltátok Isten munkáját az utolsó napokban – mi a legnagyszerűbb látomásotok? Tudtok erről beszélni? Tudtok beszélni Isten igazságos természetéről?” Hogyan fogsz válaszolni, amikor szembesülsz ezekkel a kérdésekkel? Ha azt mondod: „Isten olyan igazságos, hogy megfenyít és megítél minket, és kíméletlenül leleplez minket; Isten természete valóban nem tűri az ember általi sértést; miután megtapasztaltam Isten munkáját, megismertem a saját állatiasságunkat, és valóban megláttam Isten igazságos természetét”, akkor a másik ember tovább faggat majd téged: „Mit tudsz még Istenről? Hogyan gyakoroljuk az életbe való belépést? Van bármilyen személyes törekvésed?” Te így válaszolsz: „Miután a Sátán megrontotta őket, a teremtett lények állatokká váltak, és nem különböztek a szamaraktól. Ma Isten kezében élek, ezért eleget kell tennem a Teremtő szándékainak, és engedelmeskednem kell annak, amit Ő tanít. Nincs más választásom.” Ha csak ilyen általánosságokban beszélsz, az illető nem fogja megérteni, amit mondasz. Amikor azt kérdezik tőled, hogy milyen tudásod van Isten munkájáról, akkor a személyes tapasztalataidra utalnak. Azt tudakolják, hogy milyen ismeretekkel rendelkezel Isten fenyítéséről és ítéletéről, miután megtapasztaltad azt, és ezzel a személyes tapasztalataidra utalnak, s azt kérik, hogy beszélj az igazsággal kapcsolatos ismereteidről. Ha képtelen vagy ilyen dolgokról beszélni, az azt bizonyítja, hogy semmit sem tudsz a mai munkáról. Mindig olyan szavakat mondasz, amelyek megtévesztőek, vagy amelyek általánosan ismertek; nincsenek konkrét tapasztalataid, még kevésbé van lényeg a tudásodban, és nincsenek igaz tanúságtételeid sem, ezért nem győzöl meg másokat. Ne Isten passzív követője légy, és ne az után menj, ami kíváncsivá tesz. Azzal, hogy nem vagy sem hideg, sem forró, tönkreteszed magad, és késlelteted az életedet. Meg kell szabadulnod az efféle passzivitástól és tétlenségtől, és gyakorlottá kell válnod a pozitív dolgokra való törekvésben és saját gyengeségeid leküzdésében, hogy elnyerhesd az igazságot és megéld az igazságot. Nincs semmi félelmetes a gyengeségeidben, és a hiányosságaid nem a legnagyobb problémád. A legnagyobb problémád és a legnagyobb hiányosságod az, hogy nem vagy sem hideg, sem forró, és nincs benned vágy az igazság keresésére. A legnagyobb probléma mindannyiótokkal az a gyáva mentalitás, amely szerint megelégedtek a dolgokkal úgy, ahogy vannak, és csak passzívan várakoztok. Ez a legnagyobb akadályotok és a legnagyobb ellenségetek az igazságra való törekvésetekben. Ha csak azért veted alá magad, mert az általam mondott szavak olyan mélyrehatóak, akkor nem vagy igazán a tudás birtokában, és nem is becsülöd az igazságot. A tiédhez hasonló alávetettség nem tanúságtétel, és Én nem helyeslem az ilyen alávetettséget. Valaki megkérdezheti tőled: „Honnan jön pontosan a te Istened? Mi a te Istened lényege?” Te azt fogod válaszolni: „Az Ő lényege a fenyítés és az ítélet.” Erre ő így folytatja: „Isten nem könyörületes és szeretetteljes az ember iránt? Ezt nem tudod?” Erre így felelsz: „Az mások Istene. Az az Isten, amiben a vallásos emberek hisznek, és az nem a mi Istenünk.” Amikor az olyan emberek, mint te, terjesztik az evangéliumot, eltorzítod az igaz utat, és így mi hasznod van? Hogyan nyerhetik el mások az igaz utat tőled? Te nem vagy az igazság birtokában, és nem tudsz semmit sem mondani az igazságról, sőt, nem is tudod megélni az igazságot. Mi jogosít fel téged arra, hogy Isten előtt élj? Amikor az evangéliumot terjeszted másoknak, és amikor közösséget vállalsz az igazságról, és tanúságot teszel Isten mellett, ha képtelen vagy megnyerni őket, akkor meg fogják cáfolni a szavaidat. Vajon nem vagy mihaszna? Annyi mindent megtapasztaltál Isten munkájából, mégis, amikor az igazságról beszélsz, az badarság. Vajon nem vagy semmirekellő? Mi hasznod van? Hogyan lehetséges, hogy ennyi mindent megtapasztaltatok Isten munkájából, és mégsem ismeritek Őt a legcsekélyebb mértékben sem? Amikor megkérdezik, hogy milyen valódi tudásod van Istenről, nem találod a szavakat, vagy valami lényegtelen dologgal válaszolsz – azt mondod, hogy Isten hatalmas, hogy a nagy áldások, amelyekben részesültél, tényleg Isten felmagasztalása, és hogy nincs nagyobb kiváltság, mint személyesen megpillantani Istent. Mi értelme van ezt mondani? Ezek haszontalan, üres szavak! Miután annyi mindent megtapasztaltál Isten munkájából, csak azt tudod, hogy Isten felmagasztalása az igazság? Meg kell ismerned Isten munkáját, és csak akkor fogsz igaz tanúságot tenni Isten mellett. Hogy tehetnének tanúságot Isten mellett azok, akik nem nyerték el az igazságot?

Ha ennyi munka és ennyi szó nem volt hatással rád, akkor amikor eljön az idő, hogy terjeszd Isten munkáját, képtelen leszel teljesíteni a kötelességedet, és szégyent és megaláztatást szenvedsz majd. Akkor majd úgy fogod érezni, hogy olyan sokkal tartozol Istennek, hogy olyan felszínes az Istenről való tudásod. Ha ma – amíg munkálkodik – nem törekszel Isten megismerésére, akkor később már túl késő lesz. A végén nem lesz említésre méltó tudásod: üres maradsz, nem lesz semmid. Mit használsz majd arra, hogy számot adj Istennek? Van képed felnézni Istenre? Már most keményen kellene dolgoznod a törekvéseden, hogy a végén Péterhez hasonlóan te is tudd, milyen hasznos Isten fenyítése és ítélete az ember számára, és hogy az Ő fenyítése és ítélete nélkül az ember nem üdvözülhet, csak egyre mélyebbre süllyedhet ebbe a mocskos földbe, ebbe az iszapba. Az embereket megrontotta a Sátán, ármánykodtak egymás ellen, átgázoltak egymáson, elvesztették Istent félő szívüket. Lázadó mivoltjuk túl nagy, túl sok az elképzelésük, és mind a Sátánhoz tartozik. Isten fenyítése és ítélete nélkül az ember romlott beállítottságát nem lehetne megtisztítani és nem lehetne őt megmenteni. Ami a megtestesült Isten testben végzett munkájában kifejeződik, az pontosan az, ami a Lélek által kifejeződik, az Általa végzett munka pedig a Lélek által végzett munka szerint valósul meg. Ha te ma nem ismered ezt a munkát, akkor nagyon ostoba vagy, és nagyon sokat vesztettél! Ha nem nyerted el Isten üdvösségét, akkor a te meggyőződésed vallásos hit, és egy vallásos keresztény vagy. Mivel ragaszkodsz a halott doktrínához, elvesztetted a Szentlélek új munkáját; mások, akik Isten szeretetére törekszenek, képesek szert tenni az igazságra és az életre, míg a te hited képtelen elnyerni Isten jóváhagyását. Ehelyett gonosztevővé váltál, olyasvalakivé, aki romboló és gyűlöletes tetteket követ el; a Sátán tréfáinak céltáblájává és a Sátán foglyává váltál. Az embernek Istenben nem hinnie kell, hanem szeretnie, követnie és imádnia Őt. Ha ma nem követed, akkor eljön a nap, amikor azt mondod: „Akkoriban miért nem követtem Istent megfelelően, miért nem tettem eleget Neki megfelelően, miért nem törekedtem életfelfogásom megváltoztatására? Mennyire sajnálom, hogy akkoriban nem tudtam alávetni magamat Istennek, és nem törekedtem Isten igéjének megismerésére! Isten annyi mindent mondott akkoriban; hogyhogy nem követtem? Olyan ostoba voltam!” Bizonyos fokig gyűlölni fogod magadat. Ma még nem hiszed el a szavaimat, és nem figyelsz rájuk; ha eljön a nap, amikor ez a munka terjedni kezd, és teljes egészében meglátod, akkor megbánod, és megdöbbensz majd. Vannak áldások, de te nem tudod élvezni őket, és létezik az igazság, de te nem törekszel rá. Nem hozol-e megvetést magadra? Ma – bár Isten munkájának következő lépése még nem kezdődött el – semmi további nincs azokban a követelésekben, amelyeket veled szemben támaszt, és amelyeket meg kell élned. Annyi munka van, és annyi igazság; vajon nem méltóak arra, hogy megismerd őket? Isten fenyítése és ítélete nem képes felébreszteni a lelkedet? Isten fenyítése és ítélete nem képes arra, hogy megutáld magad? Megelégszel azzal, hogy a Sátán befolyása alatt élsz, békességgel, örömmel és egy kis testi kényelemmel? Vajon nem vagy te a legalantasabb az emberek között? Senki sem ostobább azoknál, akik látták az üdvösséget, de nem törekszenek annak elnyerésére; ezek azok az emberek, akik a testtel laknak jól és a Sátánt élvezik. Te azt reméled, hogy az Istenbe vetett hited nem jár majd kihívásokkal, megpróbáltatásokkal vagy a legcsekélyebb nehézséggel sem. Te mindig azokat a dolgokat hajszolod, amelyek értéktelenek, és nem tulajdonítasz értéket az életnek, ehelyett a saját szertelen gondolataidat az igazság elé helyezed. Annyira értéktelen vagy! Úgy élsz, mint egy disznó – mi a különbség közted, a disznók és a kutyák között? Azok, akik nem törekednek az igazságra, helyette a testet szeretik, vajon nem mind vadállatok? Vajon azok a lelketlen halottak nem mind két lábon járó hullák? Hány szó hangzott el köztetek? Csak egy kevés munka valósult meg a körötökben? Mennyi mindent adtam nektek? Akkor miért nem nyertétek el? Mi okotok van panaszkodni? Vajon nem azért nem nyertetek el semmit, mert túlságosan szerelmesek vagytok a testbe? És nem azért, mert túlságosan szertelenek a gondolataitok? Nem azért, mert túlságosan ostobák vagytok? Ha képtelen vagy elnyerni ezeket az áldásokat, vajon hibáztathatod Istent, hogy nem ment meg téged? Te arra törekszel, hogy az Istenben való hit nyomán békére lelj, hogy gyermekeid ne legyenek betegek, a férjednek jó munkája legyen, a fiad jó feleséget találjon, a lányod tisztességes férjet találjon, az ökreid és lovaid jól szántsák a földet és az időjárás jó legyen a termésedhez. Ez az, amit keresel. Csak arra törekszel, hogy kényelmesen élj, hogy ne érje baleset a családodat, ne fújjon rád a szél, ne érje homok az arcodat, ne vigye el az ár a családod termését, ne érjen téged semmilyen katasztrófa, hogy Isten ölelésében élj és egy kényelmes fészekben. Egy ilyen gyáva embernek, mint te, aki mindig a testi dolgokra törekszik: van neked szíved, van neked lelked? Nem pusztán vadállat vagy-e? Az igaz utat adom neked, anélkül, hogy bármit is kérnék cserébe, de mégsem törekszel rá. Azok közé tartozol, akik hisznek Istenben? Igazi emberi életet ajándékozok neked, de te mégsem törekszel rá. Nem különbözöl egy disznótól vagy egy kutyától? A disznók nem törekszenek az emberi életre, nem törekszenek a megtisztulásra, és nem értik, mi az élet. Mindennap, miután jóllaktak, egyszerűen csak alszanak. Megadtam neked az igaz utat, de te mégsem nyerted el: üres a markod. Hajlandó vagy folytatni ezt az életet, a disznók életét? Mi a jelentősége annak, hogy élnek ilyen emberek? A te életed megvetendő és alantas, mocsokban és paráznaságban élsz, és nem törekszel semmilyen célra; vajon nem a te életed a legalantasabb az összes közül? Van képed felnézni Istenre? Ha továbbra is ilyeneket tapasztalsz, vajon nem fogsz semmit se megszerezni? Az igaz út már megadatott neked, de hogy végül el tudod-e nyerni, az a te személyes törekvésedtől függ. Az emberek azt mondják, hogy Isten igazságos Isten, és amíg az ember a végsőkig követi Őt, addig biztosan pártatlan lesz az emberrel szemben, mivel Ő a legigazságosabb. Ha az ember a végsőkig követi Őt, vajon félresöpörheti az embert? Minden emberrel szemben pártatlan vagyok, és minden embert igazságos természetemmel ítélek meg, mégis vannak megfelelő feltételek az emberrel szemben támasztott követelményeimhez, és amit megkövetelek, azt minden embernek teljesítenie kell, függetlenül attól, hogy ki az illető. Nem érdekel, hogy milyen képesítésed van, vagy mióta birtoklod azt; csak az érdekel, hogy az Én utamat követed-e, és hogy szereted-e az igazságot, és szomjazol-e rá. Ha nélkülözöd az igazságot, és helyette szégyent hozol a nevemre, és nem az én utam szerint cselekszel, csak tessék-lássék módon követed, akkor majd lesújtok rád és megbüntetlek téged a gonoszságodért, vajon akkor mit fogsz mondani? Képes leszel azt mondani, hogy Isten nem igazságos? Ma, ha eleget tettél a szavaimnak, akkor olyan ember vagy, akit helyeslek. Azt mondod, hogy mindig szenvedtél, miközben Istent követted, hogy követted Őt tűzön-vízen át és osztoztál Vele jóban és rosszban, de nem az Isten által mondott szavak szerint éltél, csak Istenért akarsz szaladgálni, és minden nap Istennek áldozni magad, és soha nem gondoltál arra, hogy értelmes életet élj. Azt is mondod: „Mindenesetre hiszem, hogy Isten igazságos. Szenvedtem érte, rohangáltam érte, Neki áldoztam magam és keményen dolgoztam annak ellenére, hogy nem kaptam semmilyen elismerést; Ő biztosan megemlékezik rólam.” Igaz, hogy Isten igazságos, de ezt az igazságosságot nem szennyezi be semmiféle tisztátalanság: Nincs benne emberi akarat, és nem szennyezi be a test, sem emberi ügyletek. Mindazok, akik lázadnak és ellenszegülnek, mindazok, akik nem tartják be az Ő útját, meg lesznek büntetve; senki nem nyer bocsánatot, és senki sem lesz megkímélve! Egyesek azt mondják: „Ma Érted szaladgálok; amikor eljön a vég, tudsz engem némi áldásban részesíteni?” Ezért kérdezem tőled: „Eleget tettél a szavaimnak?” Az igazságosság, amiről beszélsz, egy ügyleten alapul. Te csak azt gondolod, hogy igazságos és pártatlan vagyok minden emberrel szemben, és hogy mindazok, akik a végsőkig követnek Engem, biztosan üdvözülnek és elnyerik áldásaimat. Szavaimnak, miszerint „mindazok, akik a végsőkig követnek Engem, biztosan üdvözülnek”, belső jelentése van: akik a végsőkig követnek Engem, ők azok, akiket teljesen elnyerek, ők azok, akik, miután meghódítottam őket, keresik az igazságot és tökéletessé válnak. Milyen feltételeket teljesítettél? Csak azt érted el, hogy a végsőkig követtél Engem, de mi mást? Eleget tettél a szavaimnak? Öt követelményem közül egyet teljesítettél, de a maradék négyet nem áll szándékodban teljesíteni. Egyszerűen csak megtaláltad és követted a legegyszerűbb, legkönnyebb utat, azzal a hozzáállással, hogy csak bíztál a szerencsédben. Az olyan emberrel szemben, mint te, az Én igazságos természetem a fenyítés és az ítélet, az igazságos megtorlás, és az igazságos büntetés minden gonosztevővel szemben; mindazok, akik nem az Én utamat követik, biztosan megbűnhődnek, még ha a végsőkig követnek is. Ez Isten igazságossága. Amikor ez az igazságos természet az ember büntetésében jut kifejezésre, az ember megdöbben, és megbánja, hogy miközben Istent követte, nem az Ő útját követte. „Abban az időben, mikor Istent követtem, de nem az Ő útját követtem, csak egy kicsit szenvedtem. Milyen mentségek vannak? Nincs más lehetőség, mint a fenyítés!” Mégis, az elméjében azt gondolja: „Különben is, én a végsőkig követtelek, így ha meg is fenyítesz engem, az nem lehet túlságosan súlyos fenyítés, és miután ezt a fenyítést elvégezted, továbbra is akarni fogsz engem. Tudom, hogy igazságos vagy, és nem fogsz velem örökké így bánni. Végül is nem vagyok olyan, mint azok, akik sorsa pusztulás; akiknek pusztulás lesz a része, azok súlyos fenyítést kapnak, míg az én fenyítésem enyhébb lesz.” Az igazságos természet nem olyan, ahogy te mondod. Nem arról van szó, hogy azokkal, akik ügyesen megvallják bűneiket, elnézően bánnak. Az igazságosság szentség, és olyan természet, amely nem tűri el az ember által elkövetett sértéseket, és minden, ami mocskos és ami nem változott meg, Isten utálatának a célpontja. Isten igazságos természete nem törvény, hanem adminisztratív rendelet: adminisztratív rendelet a királyságon belül, és ez az adminisztratív rendelet az igazságos büntetése mindazoknak, akik nincsenek az igazság birtokában, akik nem változtak meg, és nincs lehetőségük az üdvösségre. Mert amikor minden embert fajtája szerint osztályoznak, a jót megjutalmazzák, a rosszat pedig megbüntetik. Ekkor válik világossá az ember rendeltetési helye; ekkor ér véget az üdvösség munkája, ezt követően az ember megmentésének munkája véget ér, és minden egyes gonosztevőt utolér a megtorlás. Egyesek azt mondják: „Isten mindenkire emlékszik, aki gyakran állt az Ő oldalán. Egyikünkről sem fog megfeledkezni. Isten garantáltan tökéletessé tesz minket. Az alant lévők közül senkire sem fog emlékezni, az alant lévő emberek, akiket tökéletessé tesz majd, garantáltan kevesebben lesznek, mint mi, akik gyakran találkozunk Istennel; közülünk senkit sem felejtett el Isten, Ő mindannyiunkat helyesel, és garantáltan tökéletessé tesz minket.” Mindannyiótoknak ilyen elképzelései vannak. Ez az igazságosság? Átültetted az igazságot a gyakorlatba vagy sem? Igazából ilyen pletykákat terjesztesz – nincs benned szégyenérzet!

Manapság néhány ember arra törekszik, hogy Isten használja őket, ám a meghódíttatás után nem lehet közvetlenül használni őket. Ami a ma elhangzott szavakat illeti, ha még mindig képtelen vagy beteljesíteni azokat, amikor Isten használja az embereket, akkor még nem lettél tökéletessé téve. Más szóval, az ember tökéletesítési időszakának vége fogja eldönteni, hogy Isten kiiktatja-e az embert vagy felhasználja. Azok, akik meg lettek hódítva, pusztán a passzivitás és a negativitás példái; ők mintaképek és modellek, de nem többek, mint ellenpont. Csak akkor válik egészen teljessé az ember, ha az életfelfogása megváltozott, és ha kívül-belül is változásokon ment keresztül. Melyiket akarod ma: meghódítva lenni vagy tökéletessé tétetni? Melyiket szeretnéd elérni? Teljesítetted a tökéletessé tétel feltételeit? Mely feltételek hiányoznak még? Hogyan kellene felszerelkezned, és hogyan kellene pótolnod a hiányosságaidat? Hogyan kellene a tökéletessé tevés útjára lépned? Hogyan kellene teljesen alávetned magadat? Azt kéred, hogy légy tökéletessé téve, törekszel hát a szentségre? Olyan ember vagy, aki igyekszik megtapasztalni a fenyítést és az ítéletet, hogy megtisztuljon? Arra törekszel, hogy megtisztulj, hajlandó vagy hát elfogadni a fenyítést és az ítéletet? Azt kéred, hogy megismerhesd Istent, de van tudásod az Ő fenyítéséről és ítéletéről? Ma a legtöbb munka, amit végez rajtad, az fenyítés és ítélet; mit tudsz te erről a munkáról, amelyet végzett rajtad? A fenyítés és az ítélet, amelyet megtapasztaltál, megtisztított téged? Megváltoztatott téged? Volt bármilyen hatással rád? Belefáradtál a mai munka oly nagy részébe – átkok, ítéletek és leleplezések –, vagy úgy érzed, hogy ezek a dolgok nagy hasznodra válnak? Szereted Istent, de miért szereted Őt? Azért szereted Istent, mert kaptál egy kis kegyelmet? Vagy azután szeretted meg Istent, hogy békét és örömöt nyertél? Vagy azután szeretted meg Istent, hogy megtisztultál az Ő fenyítése és ítélete által? Pontosan mi miatt szereted Istent? Milyen feltételeknek tett eleget Péter, hogy tökéletessé tegyék? Miután tökéletessé vált, mi volt az a döntő tényező, amelyben ez kifejeződött? Vajon azért szerette az Úr Jézust, mert vágyakozott Utána, vagy mert nem láthatta, vagy mert szemrehányást kapott? Vagy azért szerette még jobban az Úr Jézust, mert elfogadta a megpróbáltatások szenvedését, és megismerte saját szennyét és lázadó mivoltát, és megismerte az Úr szentségét? Istenszerető szíve Isten fenyítése és ítélete miatt lett tisztább, vagy valami más miatt? Melyik az? Isten kegyelme miatt szereted Istent, és azért, mert adott ma neked valami csekély áldást. Ez az igazi szeretet? Hogyan kellene szeretned Istent? El kellene fogadnod az Ő fenyítését és ítéletét, és miután meglátod az Ő igazságos természetét, képesnek kellene lenned arra, hogy igazán szeresd Őt, teljes meggyőződéssel, és ismerve Őt? Péterhez hasonlóan te is azt mondhatod, hogy nem tudod eléggé szeretni Istent? Az a célod, hogy a fenyítés és az ítélet után meg legyél hódítva, vagy az, hogy a fenyítés és az ítélet után megtisztulj, védelemben és gondviselésben részesülj? Melyikre törekszel? Van értelme az életednek, vagy értelmetlen és értéktelen? A testet akarod vagy az igazságot akarod? Ítéletre vágysz vagy kényelemre? Miután ennyit tapasztaltál Isten munkájából, és megláttad Isten szentségét és igazságosságát, hogyan kellene folytatnod? Hogyan kellene ezen az úton járnod? Hogyan kellene Isten iránti szeretetedet átültetni a gyakorlatba? Isten fenyítése és ítélete elért benned valamilyen hatást? Az, hogy ismered-e Isten fenyítését és ítéletét, vagy sem, attól függ, hogy mit élsz meg, és milyen mértékben szereted Istent! Az ajkaid azt mondják, hogy szereted Istent, de ahogy élsz, az a régi, romlott beállítottság; nincs Istent félő szíved, és még kevésbé van lelkiismereted. Vajon szeretik az ilyen emberek Istent? Hűségesek az ilyen emberek Istenhez? Ők azok, akik elfogadják Isten fenyítését és ítéletét? Azt mondod, hogy szereted Istent és hiszel Benne, mégsem engeded el az elképzeléseidet. A munkádban, a belépésedben, a kimondott szavaidban és az életedben nem nyilvánul meg az Isten iránti szeretet, és nincs Istent félő szíved. Olyasvalaki ez, aki elnyerte a fenyítést és az ítéletet? Lehet ilyesvalaki olyan, mint Péter? Vajon azok, akik olyanok, mint Péter, csak a tudással rendelkeznek, de nem élik meg? Mi az a feltétel ma, ami megköveteli az embertől, hogy valódi életet éljen? Vajon Péter imái csupán szavak voltak, amelyek kijöttek a száján? Nem a szíve mélyéről jöttek ezek a szavak? Péter csak imádkozott, és nem ültette át az igazságot a gyakorlatba? Kinek a kedvéért igyekszel? Hogyan kellene elérned, hogy Isten fenyítése és ítélete során védelemben és megtisztulásban részesülj? Isten fenyítése és ítélete nincs az ember hasznára? Minden ítélet büntetés? Lehet, hogy csak a béke és az öröm, csak az anyagi áldás és a pillanatnyi kényelem előnyös az ember életében? Ha az ember kellemes és kényelmes környezetben él egy ítélet nélküli életet, akkor megtisztulhat? Ha az ember meg akar változni és meg akar tisztulni, hogyan kellene elfogadnia a tökéletessé tevést? Melyik utat kellene ma választanod?