Van-e most mindannyiótoknak útja és növekedése az életbe való belépéseteket illetően? Tudjátok-e, hogy az életbe való belépésben melyek a növekedés jelei? Melyek azok a változások a lelkiállapotodban, vagy melyek azok a korábbiaktól eltérő megnyilvánulások, amelyek lehetővé teszik számodra, hogy úgy érezd, hogy életed növekszik, vagy amelyek lehetővé teszik a testvérek számára, hogy lássák, hogy felnőttél, és hogy kezdett megváltozni a beállítottságod? A lelkiállapotot tekintve, amikor valaki növekedést tapasztal az életbe való belépésében, már nem bizonytalan az Istenbe vetett hittel kapcsolatban, nem tétovázik, és van egy út, amit követhet; tudja, hogy az Istenbe vetett hit az üdvösséget szolgálja, és tudja, hogy csak azok érhetik el az üdvösséget, akik az igazságra törekednek. Ha tisztán látjuk ezt az utat, és rálépünk arra, az először is békét és megnyugvást hoz a szívünkbe. Van-e most ilyen béke és megnyugvás a szívetekben? (Igen. Amikor emberekkel, eseményekkel vagy dolgokkal találkozunk, és képesek vagyunk felfogni Isten akaratát, és látjuk, hogy ezeket a körülményeket kifejezetten a mi hiányunkra rendezte el – hogy ezek azok a dolgok, amelyekre szükségünk van –, akkor megnyugvást érzünk. De, amikor nehézségekkel szembesülünk, és nem tudjuk, hogyan kezeljük azokat, megrémülünk.) Attól függetlenül, hogy általában milyen állapotban vagytok, amikor nehézségekbe ütköztök, először nézzétek meg az összképet. Szívetek mélyén nem úgy gondoljátok-e, hogy helyes az, hogy az Istenbe vetett hit útját választottátok, hogy ez teljesen természetes és indokolt? Nem döntöttétek-e már el, hogy ez a helyes út az élethez? Nincs-e meg bennetek az elszántság és az akarat, hogy folytassátok, anélkül, hogy bizonytalankodnátok? Nem ilyen-e a ti állapototok? (De igen.) Ez az egyik változó aspektus, ami az első jele annak, hogy az életetek növekszik. Továbbá, van-e bármilyen változás a gondolataitokban és a nézeteitekben számos dologgal kapcsolatban – mint például az emberekkel, a világgal, ezzel a társadalommal, az életúttal, az életcélokkal és az élet irányával, az életetek értelmével és értékeivel kapcsolatban? (Van néhány változás.) Amikor az emberek rendszeresen hallgatnak prédikációkat, akkor van némi változás a kötelességük teljesítésében, a magatartásukban és viselkedésükben, valamint a gondolkodásukban; de vajon valóban megváltoznak-e az emberekkel, a dolgokkal, az életcélokkal és az élet irányával kapcsolatos nézeteik? Ha ebben a tekintetben változnak, akkor ez az életbe való belépést jelenti. Az, hogy milyen mértékben változol, azt bizonyítja, hogy mennyi életbe való belépésed van. Sokan még mindig zavarban vannak a dolgok ezen aspektusát illetően. Nem tudják, hogyan tekintsenek az emberekre vagy a dolgokra, és azt sem tudják, hogyan tapasztalják meg azokat a dolgokat és körülményeket, amelyekkel szembesülnek. Ahhoz képest, amikor még nem hittek Istenben, úgy tűnik, mintha elfogadtak volna néhány helyes nézetet, amelyek összhangban vannak az igazsággal, de nem tudják, hogyan alkalmazzák azokat, amikor dolgokkal szembesülnek, és nem tudják azokat összefüggésbe hozni a dolgokkal. Vajon ez valódi változás? (Nem.) Ez nem valódi változás. Hány mutató van arra, hogy lássuk, hogy valaki tapasztalt-e meg növekedést vagy sem az életbe való belépésében? (Kettő.) Ez az első két mutató, amelyek a víziók és elméletek igazságával kapcsolatosak.

Annak megítélésére, hogy valaki növekedést tapasztalt-e meg vagy sem az életbe való belépésében, számos más mutató is van, amelyek a gyakorlással kapcsolatosak. Először is, a legelső és legalapvetőbb mutató a következő: minden nap, függetlenül attól, hogy mivel vagy elfoglalva, vagy milyen kötelességed van, mennyi ideig csendesedik el a szíved Isten előtt, és él az Ő jelenlétében. Ez az arány döntő fontosságú. Ha szinte az egész napodat azzal töltöd, hogy külső ügyekkel foglalkozol, és a saját megélhetésedért dolgozol anélkül, hogy időt szakítanál Isten szavainak olvasására vagy imádkoznál Hozzá, anélkül, hogy gondolataidat az igazságról való elmélkedésre fordítanád, akkor az Istennel való kapcsolatod abnormális; nincs hely a szívedben Isten számára, és nem tekinted fontosnak az Istenbe vetett hitet. Ha a szíved mindig ilyen állapotban él, akkor egyre távolabb és távolabb kerülsz Istentől, egyre kevésbé fogsz hinni Őbenne, valamint passzívvá és gyengévé válsz, amikor dolgok történnek veled. Amikor ez megtörténik, a belső állapotod egyre abnormálisabbá válik. Vagyis, hogy az Istenbe vetett hit állapotában vagy, avagy sem, hogy olyan normális állapotban vagy-e, mint amilyennek egy Istenben hívőnek lennie kell, mennyi időt töltesz ilyen normális állapotban, és a fizikai élet számos olyan ügye mellett, amely a szívedet lefoglalja, mennyi időt töltesz Isten előtt – a gyakorlat tekintetében ez az első mutató. Vannak, akik a fizikai életük mellett nagyon kevés időt töltenek Isten szavainak olvasásával vagy az igazsággal való közösségvállalással. Legtöbbször külső dolgokkal töltik az életüket, testi élvezeteknek élnek. Hát nem egy romlott beállítottságban való élet ez? Ha valaki gyakran él romlott beállítottságban, akkor növekszik az Istennel szembeni ellenállása és lázadása, ami az Istennel való abnormális kapcsolathoz vezet, ami egyenértékű azzal, mintha nem lenne kapcsolata Vele. Fontos-e tehát az Istennel való normális kapcsolat megőrzése és fenntartása vagy sem? (Fontos.) Mennyire fontos? Hol fontos? (Ha valakinek a szívében nincs hely Isten számára, miközben a kötelességét teszi, akkor önmagára támaszkodik, ami egyáltalán nem az igazság gyakorlása. Így nem lehet életbe való belépése.) Talán képesek vagytok megérteni ezt elméleti szinten, de nem tudtok világosan beszélni a gyakorlati aspektusról; ez alatt azt értem, hogy az emberek többsége nem látja túl világosan, és nem érti meg jól az igazságnak ezt az aspektusát, és csak egy kis észlelési tudásotok van, nem igaz? (De igen.) Akkor azt kérdezem mindannyiótoktól: ha egy Istenben hívő embernek tetteiben, szavaiban, magatartásában vagy a kötelességei teljesítésében gyakran semmi köze az Istenbe vetett hithez vagy Magához Istenhez, akkor mindannak, amit tesz, lesz-e valami köze az igazsághoz? (Nem lesz.) Kiért teszi mindezt? Milyen alapra épül mindez? Honnan származik a kiindulópontja, motivációi céljai és elvei? Ha valaki képtelen normális kapcsolatot kialakítani Istennel, és semminek, amit tesz, nincs köze Istenhez, akkor mire támaszkodik a cselekvésben? Mi a kiindulópontja a cselekedeteinek? (Sátáni filozófiák.) Nyilvánvaló, hogy sátáni filozófiákra támaszkodik, hogy cselekedjen. Ha annak, amit valaki cselekszik és megél, ahogyan eljár és végzi a kötelességét, semmi köze Istenhez – következésképpen semmi köze az igazsághoz –, akkor mire támaszkodik, amikor nap mint nap foglalatoskodik? A Sátán mérgeire és saját sátáni, romlott beállítottságára támaszkodik, hogy végezze, tegye a kötelességét, éljen és viselkedjen. Ez a harmadik mutató annak mérésére, hogy egy személy életbe való belépésében van-e növekedés vagy sem – röviden ez azt jelenti, hogy van-e normális kapcsolata Istennel vagy sem.

A gyakorlatnak van még egy mutatója, amely alapján megítélhető, hogy valaki tapasztalt-e meg növekedést és változást az életbe való belépésében. Mit gondoltok, mi az? (Vajon nem arról van-e szó, hogy amikor valami történik vele, hiszi, hogy azt Isten irányította és rendezte, és engedelmes a szíve?) Így van, hogy engedelmes szívünk legyen; ezt úgy lehet megítélni, hogy megvizsgáljuk, mennyire engedelmes valaki az emberek, dolgok és események iránt, amelyekkel szembesül, és hogy milyen mértékben képes alávetni magát. Hogy valaki képes-e alávetni magát, amikor valami történik vele, milyen mértékben képes alávetni magát, és miután alávetette magát Isten minden irányításának, milyen igazságot képes elnyerni – az életbe való belépésének melyik aspektusát vizsgálja meg ez? (Ez azt vizsgálja meg, hogy van-e igaz hite vagy sem.) Azt vizsgálja meg, hogy igazán hisz-e Istenben, és azt, hogy mennyire nagy az Istenbe vetett hite; ez az egyik része. Még valami? (Istenfélelem.) Ez azt vizsgálja meg, hogy az emberekben van-e Istent félő szív vagy sem, ez egy másik része. Egyéb? (Hogy szeretik-e az igazságot, vagy sem.) Így van, azt is megvizsgálja, hogy szeretik-e az igazságot, képesek-e gyakorolni az igazságot. Ez együttesen három szempontot jelent. Az, hogy képes vagy-e alávetni magadat vagy sem, attól függ, hogy milyen hozzáállásod van, amikor valami történik veled, hogy ellenálló vagy elfogadó vagy-e; ez a legalapvetőbb dolog. Időnként, amikor valami történik, lehet, hogy engedelmes a hozzáállásod, de ha a dolog nem felel meg az elképzeléseidnek, akkor némi erőfeszítésbe kerül, hogy alávesd magad; ha egyezik az ízléseddel, és hasznodra válhat, akkor könnyebben aláveted magad. Vajon ez nem azt jelenti, hogy nem vagy eléggé engedelmes? Jellemzi-e az Istennek való igazi alávetettséget az alkalmi vagy ideiglenes alávetettség? Azzal kapcsolatban, ami Istentől és Isten intézkedéseiből származik, vannak dolgok, amiket el tudsz fogadni, és vannak dolgok, amiket nem tudsz elfogadni. Ez problémát jelent. Hát nem egyértelmű lázadás ez Isten ellen? Például, ha tegyük fel Isten bolondnak nevezne téged, hogyan reagálnál? Egy pillanatra elgondolkodnál: „Isten szavai bizonyára nem tévednek”, és elfogadnád a szívedben, és áment mondanál Isten szavára. Így alapvetően nyolcvan vagy kilencven százalékban engedelmes lennél, azonban a megtapasztalás során néha úgy érezheted, hogy eléggé okos vagy, nem pedig bolond – ez a fennmaradó tíz százalék az, ami megakadályozza, hogy teljes mértékben engedelmes legyél. Az ilyen állapot normális. A megtapasztalás mely pontján fogod teljesen megérteni ezt a mondást? (Egy napon, amikor majd lelepleződünk, rájövünk, hogy bolondok vagyunk, és valódi önismerettel rendelkezünk.) Így igaz. Amikor rendelkezel némi tudással a saját természetedről, beállítottságodról és cselekvési elveidről, valamint emberi mivoltod minőségéről és képességedről stb., akkor majd felismered: „Bolond vagyok! Egyáltalán nem világosak a gondolataim, és nem is beszélek világosan; rosszul kezelem a dolgokat, és zavaros módon vergődöm át a velem történteken; semmit sem veszek komolyan, és ha mégis, akkor nem értem – ez a bolondság!”. Minél többet megtapasztalsz, annál inkább úgy érzed majd, hogy Isten szavai igazak, hogy Ő rólad beszél; egyre inkább aláveted majd magad ezeknek a szavaknak. Az embereknek van egy elfogadási folyamatuk ezekkel a szavakkal kapcsolatosan, de mi az elsődleges dolog, amit Isten akar? Amikor Isten azt mondja, hogy bolond vagy, akkor vajon ellenálló, felületes magatartást vár tőled, vagy egy elfogadó magatartást? (Elfogadó magatartást.) Isten azt akarja, hogy az emberek elfogadó magatartást tanúsítsanak. Az embereknek olyan állapotba kell kerülniük, hogy bármennyit is tudnak, először meg kellene tanulniuk elfogadni és alávetni magukat. Bár lehet, azt gondolod, hogy csak egy kicsit bolondos vagy, nem pedig az a totális bolond, akinek Isten mondott, mégis el kellene fogadnod. A megtapasztalás folyamatában, a beállítottság megváltoztatására való törekvés folyamatában fokozatosan megismered saját emberi mivoltodat, romlott beállítottságod ömlengéseit, magatartásodat és cselekedeteid eredményeit, valamint minden állapotodat, amint a kötelességedet teljesíted. Rá fogsz jönni, hogy nem kissé bolondos, hanem valójában bolond vagy, és nem is kicsi. Ekkor nem lesznek gondolataid vagy ellenállásod az Isten által felfedett bolonddal szemben, nem lesznek elképzeléseid sem, és képes leszel elfogadni azt. Isten az emberek szívének mélyét kutatja. Tényként fogadod-e el Isten kinyilatkoztatását, vagy úgy fogadod, mint egy ellened szóló ítéletet? (Tényként.) Akkor elfogadod-e azt igazságként? Valójában Isten kinyilatkoztatásai az emberről mind összhangban vannak a tényekkel, ez mind igazság, és az embereknek ekként kell elfogadniuk azokat. Vannak, akik azt mondják: „A »bolond« szó az igazság?” Hogyan lehet ezt megmagyarázni? Valójában nem ez a szó az igazság, hanem ennek a szónak a lényege – Isten definíciója és értékelése az ilyen jellegű beállítottságról az igazság. Ez az igazság. Azt mondani, hogy bolondok vagytok, alapvetően elfogadható a jelenlegi érettségetek alapján. Sértő-e a „bolond” szó? (Nem.) Miért nem? (Mert ez egy tény.) Némelyek talán nem így gondolják a szívükben, és azt mondják: „A bolond szó majdnem elegáns és civilizált, és nem átok, így miért ne fogadnánk el? Hallottunk már ennél sokkal durvább szavakat is – azokat el tudjuk fogadni, akkor mennyivel inkább el kellene tudnunk fogadni egy ilyen elegáns szót?” Nem az-e a következtetés, hogy a bőrötök vastag, és ezért egy ilyen elegáns, civilizált szó nem tűnik számotokra csípős megjegyzésnek? Így van-e? Valójában nem így van. Akár elegáns, akár durva egy szó, ha azt hiszed, hogy nem vagy ilyen ember, ha nem tudod, hogy az értékelő szavak helyesek-e vagy sem, hogy ez-e a te lényeged vagy sem, akkor, még ha a szó kellemes és elegáns is, képtelen leszel elfogadni azt. Ez azzal a kérdéssel függ össze, hogy valaki el tudja-e fogadni az igazságot vagy sem, és azzal a kérdéssel is, hogy van-e valódi ismerete saját természetlényegéről. Hallottatok már sokkal durvább szavakat is, és elfogadtátok, elviseltétek és elismertétek a durvábbakat, így a kevésbé durva „bolond” szó nem zavar benneteket, de valójában nem igazán alkalmazzátok magatokra a szót. Ez a magatartás nem igazi alávetettség és elfogadás. Ha valóban képes lennél elfogadni ezt a szót igazságként és alkalmazni magadra, akkor elmélyülne az önismereted. Amikor Isten bolondnak nevez téged, nem azt kéri, hogy fogadj el bizonyos kijelentést, szót vagy definíciót – azt kéri, hogy értsd meg a benne rejlő igazságot. Tehát amikor Isten valakit bolondnak nevez, milyen igazság rejlik abban? Mindenki érti a „bolond” szó felszínes jelentését. De hogy melyek egy bolond megnyilvánulásai és beállítottságai, hogy az emberek által elkövetett dolgok közül melyek bolondok és melyek nem, hogy Isten miért leplezi le így az embereket, hogy a bolondok képesek-e vagy sem Isten elé járulni, hogy a bolondok képesek-e vagy sem elvek szerint cselekedni, hogy képesek-e megérteni, mi a helyes és mi a helytelen, hogy képesek-e különbséget tenni aközött, amit Isten szeret, és amit Isten megvet – az emberek legtöbbször nincsenek tisztában ezekkel a dolgokkal; számukra zavarosak és rosszul meghatározottak, teljesen átláthatatlanok. Például: az emberek a legtöbbször nem tudják – nem világos számukra –, hogy ha valamit egy bizonyos módon tesznek, az csupán szabálykövetés, vagy az igazság gyakorlása. Azt sem tudják – és nem is világos számukra –, hogy valamit Isten szeret vagy megvet. Nem tudják, hogy egy bizonyos módon gyakorolva szigorúan kritizálják-e az embereket, vagy pedig az igazsággal közösséget vállalnak, és normális módon segítik őket. Nem tudják, hogy az elvek, amelyek az emberekkel szembeni viselkedésük mögött állnak, helyesek-e, és hogy szövetségeseket próbálnak-e szerezni, vagy segíteni akarnak az embereken. Nem tudják, hogy ha egy bizonyos módon viselkednek, az az elvekhez való ragaszkodás és az álláspontjuk melletti szilárd kiállás, vagy arrogáns, önelégült viselkedés és dicsekvés. Amikor nincs más dolguk, egyesek szeretnek a tükörbe bámulni; nem tudják, hogy ez nárcizmus és hiúság, vagy pedig normális. Vannak, akik indulatosak és kissé különcök; vajon meg tudják mondani, hogy ez összefügg-e azzal, hogy rossz beállítottságúak? Az emberek nem is tudnak különbséget tenni ezek között az általánosan ismert, általánosan tapasztalt dolgok között – és mégis azt mondják, hogy olyan sokat nyertek azzal, hogy hisznek Istenben. Hát nem bolondság ez? Tehát el tudjátok-e fogadni, hogy bolondnak nevezzenek? (Igen.) Most úgy tűnik, hogy az emberek többsége el tudja ezt fogadni. Mit kell tennetek, miután elfogadtátok? Össze kell hasonlítanotok a saját állapototokkal, és kifejezetten el kell gondolkodnotok azon, hogy mely ügyekben vagytok bolondok, és melyekben vagytok józanok. Hasonlítsátok össze a saját állapototokkal, ássátok ki a saját romlottságotokat, majd ismerjétek fel magatokat ezekben a dolgokban, és törekedjetek arra, hogy a bolondok sorába tartozzatok. Mit gondoltok erről a fajta gyakorlásról? Teljes-e ez a tudás? (Nem. Az igazságra kell törekednünk, és változást kell megtapasztalnunk ezen a területen). Így igaz. És egész életetekben bolondok akartok lenni? (Nem.) Senki sem akar bolond lenni. Valójában az ily módon való közösségvállalás és boncolgatás nem azt szolgálja, hogy megpróbáld magadat bolondnak minősíteni; nem számít, hogyan jellemez téged Isten, nem számít, mit tár fel rólad, hogyan ítél és fenyít meg, vagy hogyan foglalkozik veled és metsz meg, a végső cél az, hogy kikerülhess ezekből az állapotokból, megértsd az igazságot, elnyerd az igazságot, és megpróbálj nem bolondnak lenni. Mit kell tehát tenned, ha nem akarsz bolond lenni? Törekedned kell az igazságra. Mindenekelőtt tudnod kell, hogy mely ügyekben vagy bolond, mely témákban prédikálsz mindig doktrínákat, beszélsz mindig összefüggéstelenül elméletben és szavakban és doktrínákban, és üres tekintettel bámulsz, amikor szembesülsz a tényekkel. Ha megoldod ezeket a problémákat, és tisztában vagy az igazság minden egyes aspektusával, akkor kevesebb alkalommal leszel bolond. Amikor világosan megérted az összes igazságot, amikor nincs kezed-lábad megkötözve mindenben, amit teszel, amikor nem vagy megzabolázva vagy korlátozva – amikor, ha valami történik veled, képes vagy megtalálni a helyes elveket a gyakorláshoz, és valóban képes vagy az elvek szerint cselekedni, miután imádkoztál Istenhez, kerested az igazságot, vagy találsz valakit, akivel közösséget vállalj, akkor többé nem leszel bolond. Ha valami világos számodra, és képes vagy helyesen gyakorolni az igazságot, akkor nem leszel bolond, amikor arról a dologról van szó. Az embereknek csupán meg kell érteniük az igazságot, hogy a szívük természetesen megvilágosodjon.

Isten azt mondja, hogy egyes emberek bolondok, és eleinte talán nem tudják elfogadni, de egy kis idő múlva rájönnek, hogy valójában semmit sem értenek világosan; nem tudják, hogyan kell megkülönböztetni a hamis vezetőket és az antikrisztusokat; eléggé bolondnak és gyenge képességűnek érzik magukat, ezért elfogadják azt és alávetik magukat. A „bolond” egy viszonylag kellemes hangzású, elegáns szó, és az embereknek át kell esniük egy bizonyos időszakon, mire el tudják fogadni; a kevésbé kellemes hangzású, nem elegáns szavakat talán nehezebben fogadnák el. Isten szavai közt vannak olyanok, amelyek fején találják a szöget, mivel felfedik és megítélik az embereket; ezek még keményebbek. Az emberek többsége túlságosan csekély érettségű ahhoz, hogy ezeket elfogadja. Miután hallották azokat, fájdalmat és boldogtalanságot éreznek; úgy érzik, hogy megsértették a méltóságukat, hogy éretlen szívüket felkavarták és megsebezték. Mely szavak hallatán érzitek különösen kellemetlenül magatokat, amelyekről azt gondoljátok, hogy Istennek nem kellene kimondania őket, amelyeket nem tudtok elfogadni? Például: szemét, féreg, mocskos démon, a disznónál vagy kutyánál is alávalóbb, vadállat stb. Úgy tűnik, hogy az emberek többségének nem könnyű elfogadni ezeket a szavakat. Szoktak-e a civilizált emberek ilyen szavakat mondani? Ti mindannyian jól neveltek vagytok. Mindannyian odafigyeltek arra, hogy kifinomultan és visszafogottan beszéljetek, valamint arra is, hogy milyen módon beszéltek. Tapintatosak vagytok, és megtanultátok, hogy ne sértsétek meg mások méltóságát és büszkeségét. Szavaitokban és tetteitekben mozgásteret hagytok az embereknek. Megtesztek mindent, amit tudtok, hogy megnyugtassátok az embereket. Nem leplezitek le sebeiket vagy hiányosságaikat, és igyekeztek nem megbántani vagy zavarba hozni őket. Ez az az interperszonális alapelv, amely szerint a legtöbb ember cselekszik. És milyen alpelv ez? (Ez a mások kedvében járás; ez csalárd és alattomos). Sunyi, alattomos, hamis és álnok. Az emberek mosolygós arca mögött sok rosszindulatú, álnok és aljas dolog rejtőzik. Például, vannak, akik, amikor másokkal kapcsolatba kerülnek, amint látják, hogy annak van egy kis státusza, a szívükben arra gondolnak: „Amikor vele beszélek, kellemesen hangzó szavakat kell választanom, különben árthatok a hírnevének – mi van, ha megbüntetnek?” Egyszerűen nem mondanak semmit, vagy ha mégis beszélnek, akkor azt tapintatosan, kellemesen hangzón, hízelgő módon teszik. Amikor találkoznak, azt mondják: „Ó! Soha senkit nem láttam még ilyen csinosnak. Talán egy tündér vagy? Olyan szép vagy, hogy még sminkre sincs szükséged; ha sminkelnél, még páratlanabb lennél. Nézd a testalkatodat, minden olyan jól áll neked! Az ilyen szemrevaló, csinos ruhákat bizonyára kifejezetten olyanoknak tervezték, mint te!” Különösen kellemesen beszélnek, így aki hallja őket, jól érzi magát, de vajon valóban ezeket gondolják-e a szívükben? (Nem.) Mit gondolnak valójában? Biztosan vannak indítékaik és hátsó szándékaik, amelyek bizonyára szégyenletesek; ezek lehetnek különösen sötétek, gonoszak vagy megvetendők, ami másokban ellenszenvet kelt. Miután elváltak útjaik, rosszat mondanak az illetőről másoknak, és minden sértő és förtelmes dolgot elmondanak róla, amit csak tudnak. Szavaikban támadás és méreg van! Az előzőleg kimondott hízelgő szavak bosszúságot és vonakodást váltanak ki belőlük; másoknak a hátuk mögötti lekicsinylése és rágalmazása visszabillenti őket az egyensúlyba. Az ilyen emberek szívében sötétség van; önzőek és megvetendők. Ez a fajta magatartás visszataszító és utálatos. Miféle ember az ilyen? Ez egy csalárd ember. Túl sok ilyen ember van a hitetlenek között, és még Isten házában is vannak ilyenek. Amikor azokat a kellemesen hangzó szavakat mondják, szégyenletes és megvetendő indítékuk és hátsó szándékuk van; bármit mondanak, ami segít nekik elérni a céljukat. Egyáltalán nem a tényeknek megfelelően beszélnek, és túlzásokba esnek; kellemesen hangzó szavaik mögött szándékok és célok rejlenek. Amikor támadóan beszélnek, akkor bármilyen förtelmes dolgot kimondanak, amit csak tudnak, és mindenféle mérgező szót képesek kimondani. Miféle ember az ilyen? Beállítottságaik felszíni ömlengésein túl, amelyek képmutatóak, alattomosak és csalárdak, mi más van még a természetükben? Mérgezőek – felettébb mérgezőek! Amikor bókolnak másoknak, azok kérik ezt? (Nem.) Miért bókolnak nekik? (Céljuk van vele.) Így igaz. Tisztességes vagy tisztességtelen eszközökkel, de játszanak az emberekkel, hogy elérjék szándékaikat és céljaikat; bármit kimondanának, függetlenül attól, hogy az mennyire visszataszító. Hát nem mérgező ez? Aztán, hogy feloldják a szívükben lévő egyensúlyhiányt, hátba szúrják az embereket, átkozódnak és rágalmazzák őket, és minden sértő és förtelmes dolgot mondanak, amit csak tudnak. Hát nem mérgező ez? Ez annyira mérgező! Ebből láthatjuk az ember természetét. Semmi sem valódi vagy őszinte abból, amit mások előtt vagy a hátuk mögött tesznek, és semmi sincs összhangban az igazsággal vagy az emberi mivolttal; ez mind gonosz, mérgező. Vajon nincsenek mérgező elemek mindenben, amit a romlott emberiség mond? (De, vannak.) Tehát megbízhatóak-e az emberek szavai? Meg lehet-e bízni a szavaikban? Az emberek annyira megbízhatatlanok, annyira nem méltók a bizalomra! Hogy miért? Mert ahogy élnek, a cselekedeteikből és beszédükből áradó dolgok, minden tettük és cselekedetük, minden gondolatuk és elképzelésük sátáni természetű, teljes mértékben sátáni természetlényeget képvisel.

Miért van az, hogy az emberek hisznek Istenben, de nem hiszik el, hogy az Ő szavai az igazság? Azért, mert vakok, nem értik meg, hogy mi az igazság, és nem ismerik Istent. Sokan olvassák Isten szavait, és el tudják ismerni, hogy az Ő szavai az igazság, de elképzeléseik vannak és ellenállnak azzal kapcsolatban, amit Isten a „férgekről”, „szemétről”, „ördögökről” és „vadállatokról” mondott, olyannyira hogy teljesen képtelenek elfogadni ezeket a dolgokat. Ez azért van, mert nem ismerik a saját természetüket. Hogyan látják az emberek az emberi természetlényeget? (Elismerik saját sátáni természetüket, de azt gondolják, hogy még mindig van jó oldaluk, és nem látják, hogy ők maguk az élő Sátán.) Megértik-e az emberek saját természetlényegüket olyan pontosan, világosan és igazán, ahogyan Isten? (Nem.) Valójában az emberi természetlényeg teljes mértékben ellenséges Istennek. Isten az emberi lényeget és természetet nézi. Ő nem azt nézi, hogy az emberek mit mondanak vagy tesznek külsőleg, Ő a szívüket, a lényegüket és a természetüket nézi. Honnan származnak Istennek az emberre vonatkozó meghatározásai és megszólítási módjai? Ezek meghatározása az emberi természetlényeg, valamint az emberből kiáradó romlott beállítottságok alapján történik. Ha már erről a kérdésről beszéltünk, értitek-e, mit jelent az, hogy „Isten az emberek szívének mélyét kutatja”? Az emberek mindig azt mondják, hogy „Isten az emberek szívének mélyét kutatja”, milyen tapasztalataitok vannak tehát e szavakkal kapcsolatban? Megtapasztaltátok-e már valaha is azokat? Milyen ismerettel és megértéssel rendelkeztek ezekről a szavakról? Vannak, akik összezavarodtak; azt gondolják, hogy ez azt jelenti, hogy Isten ismeri a belőlük áradó gondolatokat és ötleteket, hogy ismeri azokat a dolgokat, amelyeket tesznek, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal, hogy ismeri szívük szennyét, romlottságát és túlzott vágyait; még akkor is, ha úgy tesznek rossz dolgokat, hogy nem beszélnek róla, Isten tudja. Vajon amikor Isten az embereket kutatja, valóban csak a felszínt vizsgálja, azokat a dolgokat, amelyeknek az emberek tudatában vannak? Lehet-e ezt úgy nevezni, hogy Isten az emberek szívének mélyét kutatja? (Nem.) Melyik az ember szívének legmélyebb része? (A természetlényege.) Képesek-e az emberek tudatában lenni saját természetlényegüknek? Érezni tudják-e azt? Tudják-e ismerni azt? (Nem tudják.) Ha az emberek nem képesek érezni azt, akkor hogyan ismerik meg igazán önmagukat? (Csak Isten szavainak kinyilatkoztatása és az Ő leleplezése által ismerhetik meg önmagukat.) Isten megvizsgálja az emberek természetlényegét, amit ők sem nem érezhetnek, sem nem ismerhetnek; amikor Isten feltárja az emberek természetlényegét, amikor a tények leleplezik azt, akkor őszintén megbizonyosodnak. Az emberek gondolatai, ötletei és nézetei mind felszíni dolgok. Néha hangosan ki vannak mondva, néha pedig csupán egy pillanatnyi elképzelés, egy szívből jövő gondolat vagy egy átmenetileg élő gondolat, de ezek mind felszíni dolgok. Ezek az élő gondolatok átmenetileg befolyásolhatják és irányíthatják cselekedeteidet, de vajon képesek-e befolyásolni vagy irányítani életed irányát és céljait? Nem képesek. Mi az tehát, ami befolyásolhatja és irányíthatja a tetteidet, valamint irányíthatja az életed irányát és céljait? Tisztán látod-e ezt a dolgot? Ez az, ami az emberek szívének legmélyén rejtőzik, ami az elméjükben rejtőzik. Ez az, ami az emberek gondolatait és cselekedeteit irányítja, ez az, ami a nézeteiket kialakítja. Vannak, akik nem értik az „Isten az emberek szívének mélyét kutatja” kifejezés jelentését. Mit jelent itt az, hogy „az emberek szívének mélye”? Milyen dolgok merülnek fel az ember szívének mélyén? A legmélyebb belső gondolatai? A felszínen így tűnik, de valójában mi is ez? Az emberi természetlényeg olyan dolgai, amelyeket senki sem mozdíthat el a helyükről, az emberek legigazabb gondolatai, amelyekről soha senkinek nem beszélnek; néha még ők maguk sem tudják, hogy mik azok. Az emberek ezek szerint élnek. Azt gondolják, hogy ha elveszítik ezeket a dolgokat, ha elveszítik a motivációt, amit azok adnak nekik, akkor talán már nem lesznek képesek hinni Istenben. Tehát tudjátok-e, hogy mi rejlik az emberek szívének mélyén? (Az Istenbe vetett hit azért, hogy áldásokat nyerjenek; ez olyasmi, ami az emberek szívében rejlik.) Így van, az emberek azért hisznek Istenben, hogy megáldják, megjutalmazzák, megkoronázzák őket. Vajon nincs-e ez ott mindenkinek a szívében? Tény, hogy ott van. Bár az emberek nem gyakran beszélnek róla, és még az áldások megszerzésére irányuló indítékukat és vágyukat is eltitkolják, ez a vágy és indíték a szívük mélyén mindig is rendíthetetlen volt. Nem számít, hogy az emberek mennyi spirituális elméletet értenek meg, milyen tapasztalattal vagy tudással rendelkeznek, milyen kötelességet tudnak teljesíteni, mennyi szenvedést viselnek el, vagy mekkora árat fizetnek, soha nem engedik el a szívük mélyén rejlő motivációt, hogy áldottak legyenek, és csendben mindig annak érdekében dolgoznak. Vajon nem ez az, ami a legmélyebben van elrejtve az emberek szívében? Hogyan éreznétek magatokat enélkül az áldások elnyerésére irányuló motiváció nélkül? Milyen hozzáállással teljesítenétek a kötelességeteket és követnétek Istent? Mi történne az emberekkel, ha megszabadulnának ettől a szívükben rejlő, áldások elnyerésére irányuló motivációtól? Lehetséges, hogy sokan negatívvá válnának, míg némelyek demotiválttá válnának a kötelességeik teljesítésében. Elveszítenék érdeklődésüket az Istenbe vetett hitük iránt, mintha eltűnt volna a lelkük. Olyannak tűnnének, mintha elrabolták volna a szívüket. Ezért mondom, hogy az áldásokra irányuló motiváció valami olyasmi, ami mélyen el van rejtve az emberek szívében. Talán, amint teljesítik kötelességüket, vagy élik a gyülekezeti életet, úgy érzik, hogy képesek elhagyni a családjukat, és örömmel feláldoznák magukat Istenért, és hogy most már ismerik az áldások elnyerésére irányuló motivációjukat, hogy félretették ezt a motivációt, és az többé már nem irányítja vagy korlátozza őket. Akkor azt gondolják, hogy már nincs meg bennük a motiváció, hogy áldottak legyenek, de Isten másképp gondolja. Az emberek csak felületesen tekintenek a dolgokra. Próbatételek nélkül jól érzik magukat. Amíg nem hagyják el a gyülekezetet, vagy nem tagadják meg Isten nevét, és kitartanak az Istenért való áldozat mellett, addig azt hiszik, hogy megváltoztak. Úgy érzik, hogy már nem személyes lelkesedés vagy pillanatnyi impulzusok vezérlik őket kötelességük teljesítése során. Hanem azt hiszik, hogy követhetik az igazságot, és hogy kötelességük teljesítése közben folyamatosan kereshetik és gyakorolhatják az igazságot, így romlott beállítottságaik megtisztulnak, és némi valódi változást érnek el. Amikor azonban olyan dolgok történnek, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az emberek rendeltetési helyéhez és végéhez, hogyan viselkednek? Az igazság a maga teljességében feltárul. Tehát végső soron, ami az embereket illeti, ez a körülmény vajon üdvösség és tökéletesség, vagy pedig leleplezés és kirekesztés? Vajon ez jó vagy rossz dolog? Azok számára, akik törekednek az igazságra, ez üdvösséget és tökéletesítést jelent, ami jó; azok számára pedig, akik nem törekednek az igazságra, ez leleplezést és kirekesztést jelent, ami rossz. Egy bizonyos időszakon átmenve az emberek nem szembesülnek-e mindannyian a megpróbáltatás és finomítás körülményeivel? Miért teszi ezt Isten? Ennek bizonyára van értelme, mert Isten az emberek szívének mélyét kutatja; ismeri az emberek legbensőbb részeinek valódi állapotát, megérti az embereket, valamint tisztán és teljes mértékben látja természetlényegüket. Egy idő után valakinek lehet, hogy van némi sikere, lehet, hogy jó dolgokat tett, nem követett el nagy hibákat, és talán képes elfogadni, hogy foglalkoznak vele és megmetszik. Amikor dolgok történnek vele, lehet, hogy némileg engedelmes magatartást tanúsít. Ezért azt gondolja magáról, hogy elég jó, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépett, hogy üdvössége van, és tökéletesítésben részesült. Amikor a legelbizakodottabb és legönelégültebb, akkor jön Isten fegyelmezése, ítélete és fenyítése. Ezek a körülmények leleplezik az embereket, az érettségüket, romlott beállítottságaikat, természetlényegüket, valamint az Istenhez való hozzáállásukat. Ez a leleplezés valójában jót tesz az embereknek. Ha törekednek az igazságra, akkor ez a leleplezés, ez a körülmény megtisztítja őket. Mitől tisztítja meg őket? Ez megtisztít téged az Istennel szemben támasztott észszerűtlen követeléseidtől és túlzott vágyaidtól, és arra késztet, hogy helyes nézőpontot vegyél fel; többé nem próbálsz majd alkudozni Istennel, vagy követeléseket támasztani Vele szemben túlzott vágyaidért; ehelyett egyre inkább igaz, Istennek engedelmes szíved lesz. Nem fogsz kérni semmit, csak arra törekedsz majd, hogy kövesd az igazságot, és eleget tegyél Isten szívének, aminek következtében egyre tisztábbá válsz, míg végül képes leszel elnyerni az üdvösséget. Vajon ez nem Isten munkája által elért eredmény? (De igen.) Vajon Istennek nincs szándéka amögött, hogy ezt teszi? Nem tisztítja-e meg ez az embereket? Szükségük van-e az embereknek arra, hogy ily módon megtisztuljanak? (Igen.) Ha Isten nem leplezi le és nem tisztítja meg ily módon az embereket, akkor azok el tudnák-e nyerni az igazságot? (Nem.) Nem tudnák elnyerni az igazságot. Sátáni természetük alapján milyen útra léphetnek az emberek? (Követik a Sátánt és ellenállnak Istennek.) Lehet-e áldott egy ilyen ember? Nem lehet, csak kirekeszteni lehet őt.

Tudjátok-e, hogy mi is valójában egy farizeus? Vannak-e körülöttetek farizeusok? Miért hívják ezeket az embereket „farizeusoknak”? Hogyan jellemezhetők a farizeusok? Ők olyan emberek, akik képmutatók, teljes mértékben hamisak, és megjátsszák magukat mindenben, amit csak tesznek. Milyen szerepet játszanak? Úgy tesznek, mintha jók, kedvesek és pozitívak lennének. Vajon tényleg ilyenek? Szó sincs róla. Mivel képmutatók, minden, ami megnyilvánul és feltárul bennük, hamis; mindez csak színlelés – ez nem az igazi arcuk. Hová van elrejtve az igazi arcuk? Mélyen a szívükbe van elrejtve, hogy mások soha ne lássák meg. Minden külsőség csak színjáték, minden hamis, de csak az embereket tudják becsapni, Istent nem tudják becsapni. Ha az emberek nem törekszenek az igazságra, ha nem gyakorolják és nem tapasztalják Isten szavait, akkor nem tudják igazán megérteni az igazságot, és így bármilyen szépen hangzanak is a szavaik, ezek a szavak nem igazságvalóságok, hanem szavak és doktrínák. Vannak, akik csak arra összpontosítanak, hogy szavakat és doktrínákat szajkózzanak, majmolják azt, aki a legkiválóbb prédikációkat tartja, melynek eredményeként alig néhány év alatt egyre magasabb szinten mondják fel a szavakat és doktrínákat, és sokan csodálják és tisztelik őket, majd elkezdik álcázni magukat, és nagy figyelmet fordítanak arra, amit mondanak meg tesznek, különösen istenfélőnek és lelkinek mutatják magukat. Ezeket az úgynevezett spirituális elméleteket használják fel arra, hogy álcázzák magukat. Bárhová is mennek, mindenhol csak erről beszélnek, mutatós dolgokról, amelyek illeszkednek az emberek elképzeléseihez, de amelyekből hiányzik az igazságvalóság. És azáltal, hogy ezeket prédikálják – olyan dolgokat, amelyek összhangban vannak az emberek elképzeléseivel és ízlésével –, sok embert megtévesztenek. Mások számára az ilyen emberek nagyon istenfélőnek és alázatosnak tűnnek, de valójában ez csak színlelés; toleránsnak, elnézőnek és szeretetteljesnek tűnnek, de valójában ez csak szerepjátszás; azt mondják, hogy szeretik Istent, de valójában ez csak színjáték. Mások szentnek hiszik az ilyen embert, de ez valójában színlelés. Hol lehet találni egy olyan embert, aki igazán szent? Az emberi szentség egészében hamis. Az egész csak színjáték, színlelés. Kívülről úgy tűnik, hogy hűségesek Istenhez, de valójában csak színészkednek, hogy mások lássák. Amikor senki sem figyel, a legkevésbé sem hűségesek, és minden felületes, amit tesznek. Látszólag feláldozzák magukat Istenért, és elhagyják családjukat meg karrierjüket. De titokban mit tesznek? Saját vállalkozást vezetnek, és a gyülekezetben a saját tevékenységüket működtetik, hasznot húznak a gyülekezetből, és titokban lopják az adományokat, azzal az ürüggyel, hogy Istenért dolgoznak… Ezek az emberek a modern képmutató farizeusok. Honnan származnak a farizeusok? Vajon a hitetlenek közül kerülnek ki? Nem, mindannyian a hívők közül kerülnek ki. Miért válnak farizeusokká ezek az emberek? Valaki ilyenné tette őket? Nyilvánvalóan nem. Mi az oka ennek? Ez azért van, mert ilyen a természetlényegük, valamint az út miatt, amelyen elindultak. Isten szavait csak eszközként használják arra, hogy prédikáljanak és hasznot húzzanak a gyülekezetből. Elméjüket és szájukat Isten szavaival fegyverzik fel, hamis spirituális elméleteket hirdetnek, és szentnek álcázzák magukat, majd ezt tőkeként használják fel annak a célnak az elérésére, hogy hasznot húzzanak a gyülekezetből. Csupán doktrínákat hirdetnek, de soha nem ültetik gyakorlatba az igazságot. Miféle emberek azok, akik folyamatosan szavakat és doktrínákat hirdetnek annak ellenére, hogy soha nem követték Isten útját? Ezek képmutató farizeusok. Csekély, úgynevezett jó viselkedésüket és jó magatartásukat, és azt a keveset, amiről lemondtak és amit feláldoztak, teljes egészében saját akaratuk megfékezésével és álcázásával érték el. Ezek a cselekedetek teljességgel hamisak, és mind csak színlelés. Ezeknek az embereknek a szívében a legcsekélyebb félelem sincs Isten iránt, és valódi, Istenbe vetett hitük sincs. Sőt, mi több, nem hívők. Ha az emberek nem törekszenek az igazságra, akkor ilyen úton fognak járni, és farizeusokká válnak. Hát nem ijesztő ez? A vallásos hely, ahol a farizeusok összegyűlnek, piactérré válik. Isten szemében ez vallás; nem pedig Isten gyülekezete, és nem is olyan hely, ahol Őt imádják. Ha tehát az emberek nem törekszenek az igazságra, akkor nem számít, hogy mennyi betű szerinti szóval és Isten kijelentéseiről szóló felszínes doktrínával vértezik fel magukat, annak semmi haszna sem lesz. Vannak, akik azt mondják: „Hiábavaló, bármennyire is felvértezem magam, úgyhogy egyszerűen egyáltalán nem vértezem fel magam.” Miről beszélnek ők? Hát nem képtelenség ez? Nem abszurd beszéd ez? Mi a célom azzal, hogy ezekkel a szavakkal kommunikálok? Vajon az, hogy megakadályozzalak abban, hogy felvértezd magad Isten szavaival? (Nem.) Fel kell vértezned magad Isten szavaival, de a legfontosabb dolog, amivel tisztában kell lenned az, hogy Isten szavai nem arra valók, hogy magadat bármilyen módon is álcázd, és tőkeként sem használhatod őket, hogy hasznot húzz a gyülekezetből, még kevésbé használhatod fegyverként arra, hogy másokra lesújts. Mik Isten szavai? Isten szavai az igazság, az út és az élet, amelyek megoldják az emberek romlott beállítottságának problémáját. Ha tökéletesen alkalmazod és gyakorolod ezeket a szavakat, akkor elnyered az igazságot; az igazság nem doktrínákat vagy csupán szavakat jelent majd számodra, hanem életvalóságoddá válik. Amint elnyerted az igazságot, elnyerted az életet.

Azzal kapcsolatban, hogy Isten az emberek szívének mélyét kutatja, amiről az imént beszéltem, megosztok egy történetet: Volt egyszer egy gyönyörű nő, aki egy gazdag ember felesége volt. Hogyan tekint általában a világ az ilyen házasságokra? A gyönyörű nő a gazdag férfi pénzére pályázik, a gazdag férfi pedig a gyönyörű nőre, a külseje miatt; mindketten megkapják, amire szükségük van, és nincs igazi szerelem – ez egy érdekházasság. A világ elképzelése szerint ez a gyönyörű nő minden bizonnyal pazarlóan költené a pénzt, fényűzően élne, de ő nem így tett. Úgy élt, mint egy átlagos háziasszony, végezte a házimunkát; minden nap szorgalmas és lelkiismeretes volt, jó volt a férjéhez és a családjához, olyannyira, hogy erényesnek és kedvesnek volt mondható. De hogyan bánt vele a gazdag ember? Először is aggódott, hogy ez a gyönyörű nő nem lesz képes igazán vele élni, és aggódott, hogy a házasságuk nem lesz tartós, ezért megtartotta magának minden vagyonát és fontos dolgát. Mindent a saját nevére íratott, ahelyett, hogy a felesége irányítására bízta volna. A gyönyörű nőt azonban mindez nem érdekelte. Attól függetlenül, hogyan bánt vele a férje – akár nem bízott benne, akár korlátozta anyagilag –, nem tanúsított vonakodást vagy elégedetlenséget. Sőt, még szorgalmasabb volt. Néhány év múlva a gyönyörű nőnek több gyermeke is született, és továbbra is ugyanúgy gondoskodott az egész családjáról, mint korábban, jó feleségként és szerető anyaként; engedelmes, szelíd és figyelmes volt a férjével szemben. Végül egy nap a gazdag ember úgy érezte, hogy a felesége nem olyan, mint amilyennek ő elképzelte: nem pályázott a vagyonára, sem az anyagi javaira. Nem voltak a normális életen túlmutató különleges igényei, ráadásul sok mindent feláldozott a család igazgatása érdekében – a fiatalságát, a kinézetét és az idejét. Szorgalmas és lelkiismeretes volt a család érdekében, soha nem panaszkodott. A gazdag ember meghatódott. Vajon mi volt az első gondolata, miután meghatódott? Nem arra gondolt-e: „Ó, a feleségem annyira megbízható, de én kételkedtem benne, és védekeztem ellene. Igazságtalan volt részemről, hogy így bántam vele. Oda kellene adnom neki minden vagyonomat és tulajdonomat, hogy vigyázzon azokra, mert ő az én igaz szerelmem, az, akiben a legjobban kellene bíznom, és aki a legméltóbb a bizalmamra. Ha nem hiszek benne, ha védekezem ellene, akkor igazságtalan vagyok vele. Jellemezhetetlen az ilyen viselkedés. Már oly sok évnyi megpróbáltatáson ment keresztül, hogy többé nem kételkedhetek benne.” Vajon nem merült fel ez a gondolat az összes tény láttán? (De igen.) Az ilyen gondolat az emberi megítélésből ered. A megítélése abból született, hogy megfigyelte a felesége viselkedését, amikor dolgok történtek vele, amelyből következett a róla alkotott véleménye. Ezért, amikor a gazdag ember elérzékenyült, minden vagyonát a felesége nevére íratta, ezzel fejezve ki, hogy teljesen megbízik benne, és viszonozza a sokéves hűségét, valamint az iránta való odaadását. Az emberek többsége szerint ez összhangban van az emberi lelkiismerettel, megítéléssel, erkölccsel és etikával. Vajon véget ért ez az ügy? (Nem.) Miután elvégezte a törvényes procedúrákat, a gazdag ember minden vagyonát a felesége nevére íratta. Egy nap a gazdag ember hazament enni, és amint belépett az ajtón, érezte, hogy rossz hangulat van. Otthon a felesége nem fogadta, nem szólt hozzá, a házban pedig hideg volt. Miért volt aznap üres az asztal, amely addig rendszerint tele volt étellel? Hátranézett, és az ebédlőasztalon egy papírt látott, amire ez a szó volt írva nagybetűkkel: Viszlát!

A történetnek most már vége. Valószínűleg többé-kevésbé mindannyian értitek a lényeget, tehát mi a történet elmesélése mögötti szándék? (Az, hogy tudomásunkra hozza, hogy az emberekben nem lehet megbízni, és túl jól megjátsszák magukat.) A gazdag embert megtévesztette egy hamis látszat. Ez a gyönyörű nő nagyon jól megjátszotta magát; annyi éven át egyetlen hiányosságot sem árult el, és annyi éven át, amíg vele élt, a gazdag ember a legapróbb nyomot sem vette észre. Miféle ember ez a gyönyörű nő? (Gonosz és csalárd, valamint különösen ravasz.) Vajon kezdettől fogva ez volt a szándéka, vagy csak a végén, miután megkapta az összes vagyont? (Kezdettől fogva.) Mik voltak az eredeti szándékai, amikor hozzáment a gazdag emberhez? Kimutatta azokat? (Nem, hanem elrejtette.) Tehát mit engedett a felszínre törni? (Egy hamis látszatot.) Egy teljesen hamis látszatot. Mi állt e hamis látszat mögött, annak legmélyén? (Gazdagságra és haszonra akart szert tenni.) Nem őszintén ment hozzá a gazdag emberhez, csak a vagyonát akarta. Akár tíz vagy húsz évbe került is, míg ki tudta csalni a férfitől a vagyonát, addig nem számított neki, hogy hozzá kell mennie feleségül, vagy el kell töltenie a fiatalsága éveit és keményen kell dolgoznia. Ez volt szívének legbensőbb gondolata. Milyen jellegűek azok a dolgok, amelyeket ennek a gondolatnak a kedvéért tett? (Színlelés és megtévesztés.) Érdemes-e erre emlékezni, vagy az embereknek meg kellene vetniük őt? (Meg kellene vetniük.) Ez jó vagy gonosz? (Gonosz.) Ez mind gonoszság. Mi alapján minősül gonosznak minden cselekedete és minden külső ár, amit megfizetett? Honnan adódik ez a következtetés? (Ez cselekedeteinek céljain és kiindulópontján alapszik.) Mit értetek meg tehát ebből a történetből? (Az emberek a külső megjelenést nézik, azonban Isten az emberek lényegét nézi.) Ez egészen biztos. Miért a külső megjelenést nézik az emberek? Meg lehet-e állapítani mások szavaiból és tetteiből a szándékaikat és motivációikat? Tudjátok-e, hogyan lehet azokat felismerni? (Az egyértelműek és felszíniek közül láthatunk néhányat.) Láthattok néhány külső megnyilvánulást, de amikor megérted az igazságot, és birtokolsz valamennyit az igazságvalóságból, vajon nem leszel képes egy kicsit tisztábban látni az emberek lényegét? (De igen.) Miért látja Isten olyan tisztán az emberek szívét? Azért, mert Isten az igazság, Ő mindenható, és Ő az emberek szívének mélyét kutatja. Azt gondoljátok, hogy az embereknek van egy helyes ítélkezési mércéjük, amely alapján megítélhetnek másokat úgy, ahogyan Isten teszi? (Nincs, mert az emberek mind egyformák, Isten pedig a Teremtő.) Az emberek mind egyformák, vannak-e tehát különbségek az emberek között? Van-e különbség aközött, aki birtokában van az igazságnak, és aközött, aki nincs? Van-e különbség aközött, aki ismeri Istent, és aközött, aki nem? Van-e különbség aközött, aki féli Istent, és aközött, aki nem? (Van.) Milyen ember képes átlátni egy másik ember lényegén? (Olyasvalaki, aki ismeri Istent és féli Őt.) Végső soron hogyan láthat át valaki egy másik ember lényegén? Ami az embereket illeti, csak akkor tudják felismerni azt, ha megértik az igazságot, és ha rendelkeznek az igazságvalósággal. Akkor, ami Istent illeti, miért képes Ő átlátni az emberek lényegén? Hogyan magyarázzátok meg ezt? Lehet-e azt mondani, hogy Isten a mérce, amely alapján minden ember, esemény és dolog megítélhető, hogy Ő az a kritérium, amely alapján minden pozitív és negatív dolog megítélhető? (Igen.) Mi a gyakorlati eleme ezeknek a szavaknak? Lehetséges, hogy valakinek a külső viselkedése jó és tökéletes, de ha rendelkezel az igazságvalósággal, akkor fel tudod ismerni, hogy az illető gyakorolja-e az igazságot vagy sem. Ha azonban nem rendelkezel az igazságvalósággal, akkor, ha látsz egy tökéletesen viselkedő embert, aki nagyon jól álcázza a külső megjelenését, egy tökéletes álca, akkor vajon képes leszel-e meglátni, hogy gyakorolja-e az igazságot vagy sem? Nem fogod tudni, hogyan ismerd fel őket. Az igazságvalóság nélkül nem lesz mércéd, amely alapján megítélj másokat, és nem fogod tudni, hogyan ítéld meg őket. Ha látsz valakit, akinek a külső viselkedése jó, nagyon barátságosan beszél, sokat szenved, és sok áldozatot hoz, aki külsőleg nem mutat problémákat, és akinek nincsenek említésre méltó hibái, hogyan ítéled meg, hogy jó ember-e vagy rossz, hogy szereti-e az igazságot, vagy elege van belőle? Hogyan tudod felismerni ezt? Ha nincs mérce az ítéletedhez, akkor könnyen elvakítanak a cselekedeteik és külső viselkedésük. Ha ezek elvakítanak és megtévesztenek, akkor képes leszel-e megállapítani, hogy jók-e vagy rosszak, jóindulatúak-e vagy gonoszak? Nem, nem leszel képes. Vannak, akik azt mondják: „Vajon azok az emberek, akik megértik az igazságot, képesek-e ugyanúgy megvizsgálni mások szívét, mint ahogyan Isten?” Az emberek nem rendelkeznek ezzel a képességgel. Még ha mélyebb megértésük is van az igazságról, ez nem jelenti azt, hogy birtokolják az igazságvalóságot. Ha azonban valaki megérti az igazságot, akkor képes észrevenni, hogy valaki más jó ember-e vagy rossz, hogy valaki más szereti-e az igazságot vagy sem, hogy becsületes vagy csaló, hogy féli-e Istent vagy lázadó és ellenséges Istennel, és hogy őszintén követi-e Istent vagy képmutató. Képes leszel észrevenni mindezeket. Végül is mi a legfontosabb? (Az igazságvalóság birtoklása.) Azok, akik nem birtokolják az igazságvalóságot, semmit sem tudnak alaposan megérteni; mindig ostobán cselekednek, és oly módon cselekednek, amely ellentétes az igazsággal, és amely ellenáll Istennek. Az ilyen emberek szánalomra méltók. Ez rátapint annak fontosságára, hogy egy ember képes-e elnyerni az igazságot és belépni az igazságvalóságba. Hogyan látnak az emberek másokat, ha ők maguk nem értik meg az igazságot? Csak a saját elképzeléseikkel és képzelgéseikkel tudnak szemlélni másokat. Amikor megítélnek és minősítenek egy másik embert, csak a képességét és a tudását nézik; csak azt nézik, hogy a külső viselkedése etikus-e vagy sem, összhangban van-e a hagyományos kultúrával és az emberi erkölccsel, és hogy a tettei mások javát szolgálják-e vagy sem. Ha láthatják, hogy egy ember szavai és tettei alapvetően ésszerűek, hogy teljes mértékben összhangban vannak az etikáról és erkölcsről alkotott emberi elképzelésekkel, és hogy mindenki ízlésének megfelelnek, akkor azt az embert jó embernek fogják minősíteni. De hogyan minősíti Isten az embereket? Vajon mindezek a módszerek, amelyek segítségével az emberek következtetésekre jutnak és azok kiindulópontjai, azok a mércék-e, amelyek alapján Isten meghatározza egy ember lényegét? (Nem.) Mire alapozza Isten az Ő meghatározását? Isten az ember természetlényegének meghatározását az ember szívének gondolataira és elképzeléseire, valamint szavainak és tetteinek indítékára, vagyis szándékaira és céljaira alapozza. Pontosan ezért mondják, hogy Isten az, aki az emberek szívének mélyét kutatja. Tudja-e egy ember mások szívének mélyét kutatni? (Nem.) Az emberek csak mások külső megnyilvánulásait látják, és azokat a szándékokat, amelyeket a beszédükön keresztül vagy a sorok között olvasva felfednek; az emberek legfeljebb ezeket képesek látni, így csak arra alapozhatják mások viselkedésének meghatározását, amit látnak és hallanak. Azonban, amikor Isten meghatározza az embereket, nem csak a cselekedeteiket nézi, sem azt, hogy milyen irányba tartanak, sem pedig egy bizonyos cselekedet minőségét. Isten a valódi gondolataikat akarja látni, hogy meglássa, valójában melyek a szándékaik és céljaik, amikor cselekszenek, milyen dolgokhoz vezet a természetlényegük, és hogy ezek a dolgok milyen útra kényszerítik őket. Ezeket nézi Isten. Tehát kérdezem tőletek, Isten az emberek szívének mélyét kutatja – mire utal az „emberek szívének mélye”? Egyszerűen fogalmazva, az emberek szívének valódi gondolatait jelenti. Isten jelenlétében tehát nem számít, hogyan álcázod magad, hogyan rejtegeted magad, vagy mit koholsz magadnak, Isten világosan felfogja az összes valódi gondolatodat és a legmélyebb, legbensőbb részeidben elrejtett dolgokat; nincs egyetlen ember sem, akinek rejtett, belső dolgai elkerülhetnék Isten vizsgálatát. Érted-e, hogy mit mondok? Ez a gyönyörű nő életével és viselkedésével évtizedeken át becsapta a hozzá legközelebb álló embert – ha ugyanez történne veletek, nem lennétek ti is becsapva? (De igen.) Nem lehetne-e tehát azt mondani, hogy nemcsak a férjét csapta be, hanem titeket is becsapott és mindenki mást is? (De igen.) Senkinek sem árulta el szíve legvalódibb gondolatait – nem mondta el senkinek –, sőt, álcája tökéletes volt, és senkinek sem volt tudomása róla. Egy dolgot azonban figyelmen kívül hagyott – Isten mindent megfigyel, amit az emberek tesznek. Lehet, hogy mindenki mást képes volt becsapni, de Istent nem tudta becsapni. Az a gazdag ember kívülről nézve okosnak tűnt, sok pénzt tudott keresni, de áldozatául esett egy nőnek. Vajon ez pillanatnyi figyelmetlenség volt a részéről? (Nem.) Akkor mi volt az oka? Az, hogy nem látott át a nőn. Milyen tényeket mondok nektek ezzel a történettel? Azt mondom, hogy a helyes úton kell járnotok, amint hisztek Istenben, és amint viselkedtek, és nem szabad görbe meg gonosz utakra térnetek. Melyek a görbe meg gonosz utak? Az Istenben hívők mindig kis cselszövésekre, megtévesztő és ravasz játékokra és trükkökre akarnak támaszkodni, hogy elfedjék saját romlottságukat, hiányosságaikat és hibáikat, és az olyan problémákat, mint a saját gyenge képességük; mindig a sátáni filozófiák szerint foglalkoznak a dolgokkal, amiről azt gondolják, hogy nem is olyan rossz. A felszínes ügyekben hízelegnek Istennek és a vezetőiknek, de nem gyakorolják az igazságot, és nem az alapelvek szerint cselekszenek. Gondosan mérlegelik mások szavait és megnyilvánulásait, mindig töprengve: „Milyen volt a teljesítményem az utóbbi időben? Támogat-e mindenki engem? Vajon Isten tud mindazokról a jó dolgokról, amiket tettem? Ha tud róluk, vajon meg fog dicsérni engem? Milyen helyet foglalok el Isten szívében? Fontos vagyok-e ott?” Ez arra vonatkozik, hogy aki hisz Istenben, az áldásban részesül-e, vagy kirekesztetik? Vajon nem görbe és gonosz út mindig ezeken a kérdéseken töprengeni? Ez valóban egy görbe és gonosz út, nem a helyes út. Akkor tehát mi a helyes út? (Az igazságra való törekvés és a beállítottság megváltoztatása.) Így igaz. Azok számára, akik hisznek Istenben, az egyetlen helyes út az igazságra való törekvés, az igazság elnyerése és a beállítottság megváltoztatásának elérése. Csak az az igaz út, az a helyes út, amelyen Isten az üdvösség elnyeréséhez vezeti az embereket.

Isten az emberek szívének mélyét kutatja; képes meglátni az emberek szívének legmélyebb részeit, a valódi gondolataikat. Amikor Isten azt mondja: „Az emberek férgek”, mi alapján beszél Ő? (Az emberi természetlényeg alapján.) Boncolgattátok-e már valaha is azoknak a „férgeknek” a lényegét, állapotát és megnyilvánulásait, amelyekről Isten beszél, és amelyeket lát? Az ember lényegének mely elemei késztetik Istent arra, hogy ezt mondja nekik? Miért mondja Isten, hogy az emberek férgek? Isten szemében a romlott emberiség egyértelműen az Ő teremtménye; de vajon az emberek teljesítik-e azokat a felelősségeket és kötelességeket, amelyeket a teremtett lényeknek teljesíteniük kellene? Sokan megteszik a kötelességüket, de milyen a teljesítményük, miközben azt teszik? Nem kezdeményeznek kötelességük teljesítésekor; ha nem metszik meg őket, nem foglalkoznak velük, nem fegyelmezik őket, akkor nem haladnak előre; mindig találkozásra, közösségre és gondoskodásra van szükségük ahhoz, hogy akár csak egy kis hitük, néhány apró aktív részük legyen – vajon ez nem az ő romlott beállítottságuk? (De igen.) Az emberek nem ismerik saját helyzetüket, azt sem tudják, mit kellene tenniük, mire kellene törekedniük, vagy milyen úton kellene járniuk; sőt legtöbbször a saját akaratuk szerint cselekszenek, és ámokfutásba kezdenek. Ha nem lenne a gyakori öntözés, foglalkozás és metszés, ha Isten nem rendezné úgy folyamatosan a körülményeket, hogy az embereket visszavezesse Magához, mit tennének az emberek? Azt lehet mondani, hogy az ilyen ember nemcsak hogy a saját kötelességét nem tudná jól teljesíteni, hanem annyira elfajulna, hogy negatívvá válna, munkájában lazsálna, felületesen cselekedne, és becsapná Istent. Ha valaki nem tudja teljesíteni a kötelességét, amit kellene, akkor milyen minőségű az összes cselekedete? Azt lehet mondani, hogy ezek mind gonosz cselekedetek – csak gonoszságot tesz! Gondolatainak naphosszat semmi közük az igazsághoz, semmi közük az Isten útján való járáshoz. Az ilyenek inden nap háromszor kiadósan étkeznek anélkül, hogy gondolkodnának, vagy bármilyen erőfeszítést tennének; még ha van is gondolatuk, az nincs összhangban az igazságalapelvekkel, és egyáltalán nincs kapcsolatban Isten emberrel szemben támasztott követelményeivel. Félbeszakító és zavaró dolgokat tesznek, anélkül, hogy egyáltalán tanúskodnának Isten mellett. A szívük tele van olyan gondolatokkal, hogy hogyan hajhásszák a fizikai jólétüket, hogyan törekedjenek státuszra és hírnévre, hogyan álljanak meg szilárdan a többi ember között, hogy státuszuk és hírnevük legyen. Az Istentől kapott táplálékot eszik, és élvezik mindazt, amit Isten nyújt, anélkül, hogy emberi ügyekkel foglalkoznának. Isten nem szereti az ilyen embereket – gyűlöli őket. Vannak, akik puszta formaságként teljesítik a kötelességüket. Úgy jönnek a gyülekezetbe, mint egy hitetlen vezető, hogy megfigyeljék a munkát; egyszer körbejárnak, elkiabálnak néhány szlogent, kioktatják a testvéreket, mindenkit rávesznek, hogy engedelmesen hallgasson rájuk, és ezzel végeztek. Amikor látják, hogy valaki csak felületesen, felelősségvállalás nélkül teljesíti a kötelességét, arra gondolnak: „Ennek semmi köze hozzám, ez nem veszélyezteti a státuszomat, úgyhogy nem is érdekel.” Így sodródnak napról napra, soha nem végeznek tényleges munkát, soha nem oldanak meg tényleges problémákat. Miféle emberek az ilyenek? (Olyasvalakik, akik naponta háromszor kiadósan étkeznek anélkül, hogy gondolkodnának vagy bármilyen erőfeszítést tennének.) Nem tudják, mit kellene tenniük minden egyes nap, ezért nemtörődöm módon sodródnak a mindennapokban, nem tudják, hogy Isten elégedett-e velük, vagy gyűlöli őket, és hogy megvizsgálja-e őket. Összhangban vannak-e az igazsággal azok a dolgok, amelyeket tesznek? Teljesítik-e a kötelezettségeiket? Hűségesek-e? Felületesek-e? Magasztalják-e magukat azokért a dolgokért, amelyeket tesznek? Tanúskodnak-e Isten mellett? Ők minderről nem tudnak. Azt, aki naponta háromszor kiadósan étkezik anélkül, hogy gondolkodna vagy bármilyen erőfeszítést tenne, azt általában „ingyenélőnek” nevezik. Nem végez semmilyen valódi munkát; túl lusta ahhoz, hogy akár egy tányér ételt is feltálaljon magának, és azt akarja, hogy az emberek kiszolgálják őt. Miféle ember az ilyen? Minden nap ott marad, ahová csak sodródik, bárhol eszik, ahol jó az étel, bárhová elmegy, ahol kényelmes alvóhely van, és bárhová elmegy, ahol olyan emberek vannak, akik hízelegnek neki. Ugye, hogy nincs különbség egy ilyen ember és egy féreg között? (Nincs.) Nincs különbség. Ezen emberi viselkedések alapján vajon igazságtalan az embereket „férgeknek” nevezni? (Nem igazságtalan.) Az emberek folyamatosan ilyen elfajzott természetben élnek; miután végeztek egy kis valódi munkát, elismerést akarnak az eredményeikért. Vannak, akik azt mondják: „Már öt vagy hat éve teljesítem a kötelességemet. Minden nap kitartóan teljesítem a kötelességemet, a hajam pedig kezd megőszülni.” Nem visszataszító így beszélni? Hogyan beszélhetsz ugyanúgy, mint Pál? Mi a célja annak, hogy elismerést próbálsz szerezni az eredményeidért? Nem arról van-e szó, hogy jutalmat akarsz Istentől? Minek szoktuk nevezni azokat, akik jutalmat akarnak? Nem „koldusoknak”? Nem szégyentelenek-e az ilyen emberek? Egy teremtett lény kötelességét teljesíted, és kiért végzed a te kemény munkádat? Istenért? Isten nem értékeli az ilyesmit. Valójában a saját érdekedben cselekszel, azért cselekszel, hogy üdvösséget nyerhess, tehát milyen elismerést akarsz, és milyen jutalmat kérsz? Vajon Isten csak egy kevés kegyelemben, vagy néhány áldásban részesített? Hát azért adta neked Isten ezt az életet, hogy jutalmat kérhess? Azért, hogy kinyújthasd a kezed, hogy ételért könyörögj Istenhez? Most a saját kötelességedet teljesíted. Ez a te kötelezettséged és felelősséged. Isten rád bízott egy kötelességet, ami részéről kegyes, ezért ne könyörögj semmiért; ha ezt teszed, Isten gyűlölni fog és undorodni fog tőled. Az emberek mindig kegyelemért és jutalomért akarnak könyörögni Istenhez. Miféle emberek ők? Vajon nem gyenge jellemű szégyentelen emberek? Vajon ilyen állapotban vagytok mindannyian? (Igen.) Hogyan kellene megoldanotok ezt az állapotot? Fel kell ismerned, hogy mely szavaid és tetteid tartoznak ehhez az állapothoz, majd azután sietve járulj imában Isten elé, és fogadd el az Ő vizsgálatát; boncolgasd rútságodat és természetlényegedet. Miután már rendelkezel némi tudással és megértéssel, vidd ezeket a dolgokat testvéreid elé, beszélj ezekről, és fedd fel magadat előttük. Azzal egyidejűleg, hogy kommunikálsz, és ily módon felfeded magad, valójában elfogadod Isten vizsgálatát, és így az állapotod lassanként megoldódik. Ahhoz, hogy megoldd a saját romlott beállítottságod problémáját, először is világosan fel kell ismerned, hogy mennyire gonosz és förtelmes a romlott beállítottságod; csak ezt követően tudod gyűlölni és megvetni magad a szívedben – ha nem veted meg magad, akkor nem tudod megoldani a problémát. Ha mindig azt gondolod, hogy semmi baj nincs azzal, ha romlott beállítottság szerint élsz, hogy a többi embernek ez megfelel, és hogy mindaddig, amíg nem teszel semmi rosszat, addig minden rendben van veled – hát nem képtelenség ez? Elnyerhetik-e az ilyen emberek az igazságot? Elérhetik-e Isten üdvösségét? Miért tárja fel Isten az emberek romlott állapotát? Komolyan közösséget kellene vállalnotok Isten szavaival, összefüggésbe hoznotok az emberek romlott állapotát és romlott ömlengéseit, majd összehasonlítani őket azokkal a szavakkal, amelyekkel Isten felfedi, hogy a romlott emberek férgek – látjátok, hogy ez nagyon komoly probléma? El tudjátok ezt fogadni? (Igen.) Amikor Isten azt mondja, hogy az emberek férgek, akkor elsősorban kikre céloz? Az ember melyik állapotára és romlott beállítottságára céloz elsősorban? Az ember romlott természetének melyik oldalát tárja fel? Először is, valaki, aki egy féreg, az értéktelen, nincs szégyenérzete; egy fillért sem ér Isten szemében! Vajon miért mondom azt, hogy egy fillért sem ér? Isten megteremtett téged, és életet adott neked, te pedig még a minimális kötelességedet sem tudod teljesíteni; ingyenélő vagy. Isten szemszögéből nézve semmirekellő vagy, és az életed hiábavaló! Hát nem férgek-e az ilyen emberek? (De igen.) Mit tehetnek tehát az emberek, ha nem akarnak férgek lenni? Először is, meg kell találnod a saját helyedet, és ha törik, ha szakad, de meg kell találnod a módját annak, hogy teljesítsd a kötelességedet, hogy normális kapcsolatot alakíthass ki a Teremtővel, és hogy számot adhass Istennek. Ezután gondolkodj el azon, hogyan válhatsz hűségessé kötelességed teljesítésében anélkül, hogy felületes lennél; ezt teljes szívvel kell csinálnod. Ne próbáld meg becsapni a Teremtőt. Tegyél meg mindent, amit Isten kér tőled, figyelj, és vesd alá magad. Nos, van-e bármilyen más gondolatotok vagy ellenállásotok Isten szavaival szemben, amelyek az embereket férgeknek nevezik? Tudjátok-e ezt saját magatokra vonatkoztatni? Vannak, akik azt mondják: „Hosszú évek óta teljesítem a kötelességemet, úgyhogy valószínűleg nem vagyok féreg, nem igaz?” Vajon igazuk van? (Nincs.) Miért nincs igazuk? Annak, hogy féreg vagy-e vagy sem, semmi köze ahhoz, hogy kifelé mit cselekszel. Isten azt akarja látni, hogy hogyan teljesíted a kötelességedet, milyen állapotban vagy, miközben teljesíted a kötelességedet, mire támaszkodsz kötelességed teljesítése során, érsz-e el eredményeket, miközben teljesíted a kötelességedet, teljesíted-e a kötelezettségeidet, és képes vagy-e végezni a munkádat. Ha az igazságalapelvek szerint teljesíted a kötelességedet, ha hűségessé válsz, elfogadható színvonalon vagy képes teljesíteni a kötelességedet, és eleget teszel Istennek, akkor megmenekülsz a „féreg” megszólítási formától.

Amint megtapasztalod Isten munkáját, először el kell fogadnod az Ő szavait, amelyek feltárják az ember természetlényegét. Ha képes vagy világosan látni az emberek romlott beállítottságát és romlottságuk igazságát, és ha valóban megismered önmagadat, akkor vajon nem ez az út vezet-e el téged az üdvösség elnyeréséhez? Döntő fontosságú az, hogy hogyan közelíted meg Isten szavait, amelyek megítélik és leleplezik az embert. Mindenekelőtt el kell gondolkodnod, és meg kell értened Isten szavait, amelyek feltárják az ember természetét; ha képes vagy világosan látni, hogy amit Isten szavai feltártak, az teljesen összhangban van a te valós állapotoddal, akkor le fogod aratni munkád gyümölcsét. Vannak, akik, amikor befejezik Isten szavainak olvasását, mindig másokra vonatkoztatják azokat; mindig azt gondolják, hogy azok másoknak szólnak, és hogy Isten szavainak, legyenek bármilyen szigorúak is, semmi közük hozzájuk. Ez aggasztó – az ilyen ember nem fogadja el az igazságot. Akkor hogyan kellene megközelíteni Isten szavait? Minden alkalommal, amikor Isten bármelyik szavát olvasod, mérd le azzal önmagadat, ellenőrizd annak alapján a saját állapotodat, a saját gondolataidat és nézeteidet, valamint a saját viselkedésedet. Ha valóban megfelelsz azoknak, és keresed az igazságot, hogy megoldd a saját problémáidat, akkor ily módon le fogod aratni munkád gyümölcsét. Ezután az általad megértett igazságvalóságot arra kell használnod, hogy menj és segíts másoknak; segíts nekik megérteni az igazságot és megoldani a problémákat, segíts nekik Isten elé járulni, és elfogadni az Ő szavait és az igazságot. Ez a mások iránti szeretetről tanúskodik, és learathatod a gyümölcsét; ez neked és másoknak is hasznára válik, kettős aratás. Ha így cselekszel, akkor hasznos emberré válsz Isten házában; ha ilyen igazságvalósággal rendelkezel, akkor képes vagy tanúskodni Isten mellett. Vajon akkor nem nyered el Isten elfogadását? Ugyanazokkal a módszerekkel kell elfogadnod a maradék szavakat és alávetned magad azoknak, amelyekkel Isten leleplezte az embereket, majd elemezd magad, és ismerd meg önmagad. Tudjátok-e, hogy így hogyan mérhetitek le magatokat? (Egy kicsit.) Ha Isten azt mondaná, hogy Sátán vagy, hogy ördög vagy, hogy romlott beállítottságod van, és hogy ellenállsz Neki, akkor talán képes lennél vonatkoztatni ezeket a nagyobb dolgokat önmagadra; de amikor az Ő szavai bizonyos más állapotokat és ömlengéseket érintenek annak kiderítésére, hogy milyen ember vagy, akkor képtelen vagy összemérni azokat önmagaddal, és nem tudod elfogadni azokat – ez nagyon aggasztó. Mit is jelent ez? (Azt jelenti, hogy nem ismerjük igazán önmagunkat.) Vajon nem arról van szó, hogy nem ismered igazán önmagad, és nem fogadod el az igazságot? (De igen.) Az embereknek lassanként meg kell érteniük azokat a szavakat, amelyeket Isten az ő leleplezésükre használ, mint például „férgek”, „mocskos démon”, „egy fillért sem ér”, „szemét” és „semmirekellő”. Vajon az emberek leleplezésével az-e Isten célja, hogy elítélje őket? (Nem.) Akkor mi? (Az, hogy az emberek megismerjék önmagukat, és levetkőzzék romlottságukat.) Így igaz. Isten célja ezeknek a dolgoknak a leleplezésével az, hogy lehetővé tegye számodra, hogy megismerd önmagad, hogy a folyamat során elnyerd az igazságot, és hogy megértsd az Ő akaratát. Ha Isten féregként, alávaló emberként, semmirekellőként leplez le téged, akkor hogyan kellene gyakorolnod? Mondhatod ezt: „Isten azt mondja, hogy féreg vagyok, hát féreg leszek. Isten azt mondja, hogy semmirekellő vagyok, hát semmirekellő leszek. Isten azt mondja, hogy egy fillért sem érek, hát akkor egy értéktelen szemét leszek. Isten azt mondja, hogy egy mocskos démon vagyok, hogy Sátán vagyok, hát akkor egy mocskos démon leszek, Sátán leszek.” Vajon ez a módja az igazság elnyerésének? (Nem.) Isten célja e szavak kimondásával, az Ő végső célja minden ítéletével, fenyítésével és leleplezésével az, hogy az emberek megértsék az Ő akaratát, hogy az igazság gyakorlásának, Isten megismerésének és a Neki való alávetettségnek az útjára lépjenek. Ha az emberek mindig félreértik Istent, miközben ezen az úton járnak, ha gyakran képtelenek teljesen elfogadni az Ő ítéletét és fenyítését, és ha túl lázadóak, akkor mit tehetnek? Gyakran kell Isten elé járulnod, el kell fogadnod az Ő átvizsgálását, engedned kell, hogy ismételt próbatételeken és finomításokon vezessen keresztül, valamint azt is, hogy úgy alakítsa a körülményeket, hogy megtisztítson téged. Az emberek romlottsága annyira mély, hogy szükségük van Istenre, hogy megtisztítsa őket! Ha nincs meg bennük az akarat arra, hogy ezt megtegyék, ha mindig a kényelemnek hódolnak, ha mindig zavaros fejűek, és ha egyáltalán nem keresik az igazságot, akkor nagyon csekély reményük van az igazság elnyerésére. Sok gyakorlati megnyilvánulása van annak, hogy Isten az emberek szívének mélyét kutatja, ami kitűnik abból a sok mindenből, amit Isten az emberek romlott beállítottságaiban leleplez. Csak Isten láthatja az ember természetlényegében rejlő dolgokat. Tehát, ha nem figyelsz Isten szavaira, nem úgy élsz, ahogyan Isten mondta, és nem hiszel Őbenne, vagy nem úgy teljesíted a kötelességedet, ahogyan Ő mondta, akkor nincs módod arra, hogy elindulj azon az úton, ahol eleget teszel Isten akaratának; nincs módod arra, hogy elindulj az Istenbe vetett hit helyes útján, és nagyon nehéz számodra az üdvösség elnyerése. Helyes-e, amit mondok? (Igen.) Eleget tehetnek-e az emberek Istennek úgy, hogy a maguk módján hisznek Benne? (Nem.) Az emberek módszerei, képzelgései és útjai, valamint az eszközök, ahogyan eljutnak oda, nincsenek összhangban az igazsággal, ezért az ilyenfajta Istenbe vetett hit soha nem tehet eleget Neki.

Nemrég beszéltem a negyedik mutatóról, amely alapján megítélhetjük, hogy valaki tapasztalt-e növekedést az életbe való belépésében, vagyis arról, hogy mennyire képes valaki alávetni magát Istennek azon emberek, események és dolgok esetében, amelyekkel szembesül. Mi határozza meg, hogy mennyire vagy képes alávetni magad Istennek? Ha képtelen vagy befogadni vagy megérteni Isten szavait, ha egyáltalán nem tudod felfogni azokat a dolgokat, amelyeket Isten mond és megkövetel, akkor vajon alá tudod-e vetni magad Neki? (Nem.) Ez túlságosan nehéz. Végső soron tehát mire van szüksége valakinek ahhoz, hogy elérje az alávetettséget? (Arra, hogy megértse az igazságot.) Ha valaki megérti az igazságot, az nem egyenértékű-e azzal, hogy megérti Isten akaratát? (De igen.) Csak ha megérti Isten akaratát, akkor érheti el fokozatosan azt, hogy alávesse magát Istennek és eleget tegyen az Ő akaratának.

Annak megítélésére, hogy valaki tapasztalt-e növekedést az életbe való belépésében, van egy másik kulcsfontosságú mutató, mégpedig az, hogy képes vagy-e megérteni Isten akaratát és elnyerni az igazságot azon dolgok közepette, amelyekkel szembesülsz. Nos, amikor többségetek szembesül egy üggyel vagy körülménnyel, mennyi igazságot vagytok képesek megérteni belőle? Képesek vagytok-e elnyerni belőle az igazságot? Eljuttok-e az igazságra az ügyek többségében, vagy legtöbbször képtelenek vagytok elérni az igazságot, mindig zavaros fejjel cselekedtek, és elvarratlan szálakat hagytok? (Legtöbbször elvarratlan szálakat hagyunk.) Ez a ti valódi állapototok: a legtöbbször képtelenek vagytok elnyerni az igazságot. Mit jelez ez? Azt jelzi, hogy nagyon csekély az érettségetek, és amikor több üggyel szembesültök, nem rendelkeztek a problémák megoldásához szükséges érettséggel vagy igazságvalósággal. Nem számít, hogy próbatételekkel vagy kísértésekkel szembesülsz-e, ha nem állsz szilárdan a bizonyságtételedben, akkor nem rendelkezel az igazságvalósággal. Ha nem tudsz átlátni a saját problémáidon, és nem tudod, hogyan keresd az igazságot a saját problémáid megoldásához, akkor teljesen kudarcot vallottál. Ha újra szembesülsz ugyanilyen próbatétellel, még mindig zavaros fejű leszel, és ugyanazzal a módszerrel fogod megoldani, valamint ugyanazzal a hozzáállással közelíted meg azt. Vajon ez nem a növekedés hiányát jelzi? (De igen.) Mennyire van most megrekedve az érettségetek? Amikor dolgok történnek veletek, összezavarodtok, majd pedig keresitek Isten szavait, a himnuszokat, a prédikációkat és a közösségi alkalmakat, valamint a különböző alapelveket, amelyeket általában használtok, vagy pedig embereket kerestek, akikkel kommunikálhattok – vajon ez az az érettség, amelynél jelenleg tartotok? (Igen.) Tehát nagy vagy csekély az érettségetek? (Csekély.) Tudtok-e ilyen érettséggel önállóan élni? Meg tudjátok-e oldani önállóan a problémáitokat? (Nem.) Ha jelenleg ennél az érettségnél tartotok, akkor amint elhagyjátok a gyülekezeti életet, elhagyjátok testvéreiteket, elhagyjátok a körülményeket és a helyeket, ahol a kötelességeteket teljesítitek, vajon képesek vagytok-e még mindig követni Istent? Tényleg a végsőkig tudjátok követni Őt? Ezt még nem lehet tudni. Az is lehetséges, hogy három vagy öt év múlva még mindig követitek Istent, de a viselkedésetek és a magatartásotok, a céljaitok, amelyekre törekedtek, az életetek iránya, a dolgokról alkotott nézeteitek, az, ahogyan másokkal kijösztök, valamint a hozzáállásotok, amellyel a dolgokhoz viszonyultok mind-mind változatlanok maradnak, és nem fogtok különbözni egy hitetlentől. Az egyetlen különbség az lesz, hogy ti csupán hívőknek nevezitek magatokat, továbbra is csak névlegesen hisztek Istenben, és még mindig az Ő követői közül valóknak hívjátok magatokat. Lényegében azonban Isten már nincs a szívetekben, többé már nem tartjátok az Ő útját a szívetekben, és nincs semmi közötök Hozzá. Mivel gyakran járulsz úgy Isten elé, hogy nem tudod, mit mondj imában Neki, vagy mit kérj, és nincs mit mondanod Neki a szívedben, kezdesz eltávolodni Istentől. Amikor dolgokkal szembesülsz, Isten szavai nem szolgálnak útmutatásul számodra, és azt sem tudod, hogyan keresd az igazságot, és a saját képzelgéseid szerint cselekszel. Vajon nem váltál-e így végérvényesen nem hívővé? Mit értek ezek alatt a szavak alatt? Mielőtt valaki elnyerte volna az igazságot, mindig összezavarodik, amikor dolgok történnek vele, nem tudja, hogyan alkalmazza az igazságot, és nem tudja, hogyan foglalkozzon a dolgokkal Isten akaratával összhangban. Függetlenül attól, hogy jó vagy szörnyű körülmények között vagy, hogy kísértés vagy próbatétel alatt állsz, mindig tanácstalan vagy; csak passzívan birkózol meg vele, és képtelen vagy pozitív hozzáállással vagy az igazságot használva megoldani a dolgokat. Bármilyen körülményekkel is szembesülsz, egyáltalán nem vagy képes ellenállni azoknak, és képtelen vagy magadhoz ragadni a kezdeményezést, hogy az igazságot használd a problémák megoldására. Még ha abban a pillanatban keresnéd is az igazságot, hogy megoldd azokat, és megpróbálj eleget tenni Isten akaratának ebben a kérdésben, képtelen lennél rá. Tehát a viselkedésed és az életed mennyire kapcsolódik Istenhez, ahhoz a viselkedéshez és élethez, amelyet egy hívőnek kellene folytatnia? Ha a külsőségeknek és szíved szubjektív kívánságainak csak egy százaléka kapcsolódik Istenhez, míg kilencvenkilenc százaléknak semmi köze az igazsághoz, akkor pontosan úgy vagy, ahogy Isten mondta: „Sok olyasmit tettetek, ami nem lényeges az igazság szempontjából.” Vajon nem ijesztő és veszélyes ez? (De igen.) Ez nagyon ijesztő és nagyon veszélyes. Tehát melyek azok a problémák, amelyekkel az emberek szembesülnek? Ha az emberek elhagyják azokat a körülményeket, amelyeket Isten rendezett el, akkor elveszítik azt a lehetőséget, hogy Isten tökéletessé tegye őket, méltatlanná válnak Isten komoly szándékaira, és lemondanak azokról a leckékről, amelyeket Isten szándékosan rendezett el számukra. Ez az, ami a leginkább elszomorítja Istent. Isten megfelelő körülményeket teremt az emberek számára ahhoz, hogy törekedhessenek az igazságra. Ha az emberek lemondanak kötelességeikről, lemondanak az igazságra való törekvésről, nem olvassák Isten szavait, valamint bármikor és bárhol képesek eltávolodni Istentől, akkor vajon őszinte követői-e Istennek? Egyáltalán nem. Valószínűleg világosan látjátok ezt – jelenleg ez a ti tényleges érettségetek. Azok, akik nem törekszenek az igazságra, egyáltalán nem értik meg Isten akaratát. Ha az emberek egyáltalán nem értik azokat a körülményeket, amelyeket Isten rendez el számukra, és azt sem tudják, hogyan imádkozzanak Istenhez, vagy hogyan társalogjanak bensőségesen vele, akkor milyen az érettségük ezeknek az embereknek? Vajon nem túlságosan csekély-e az érettségük, és nem tudják, hogyan törekedjenek az igazságra? Ha nem tudják, hogyan törekedjenek az igazságra, akkor hogyan nyerhetik el azt? Szubjektív nézőpontból azt gondolhatod, hogy mindent félrevetettél, és hogy az Istenbe vetett hited igaz, de valójában nem fogadod el az igazságot, és Isten nem nyerte el a szívedet – nem erről van-e szó? (De igen.) Isten nem nyerte el a szívedet, ami azt jelenti, hogy sok mindenben még mindig képes vagy ellenállni Istennek és elárulni Őt, valamint olyannyira eltávolodni Tőle, hogy még a létezését is megtagadnád. Nemcsak hogy nem tudod alávetni magad Istennek, nem tudsz hűséges lenni Istenhez, és nem tudod félni Istent, hanem még arra is képes vagy, hogy mindig és mindenhol ellenállj Istennek és eláruld Őt. Ez az a helyzet, amelyben az emberek vannak, mielőtt elnyernék az igazságot. Vajon mi a célom azzal, hogy mindezt elmondom nektek? Miért mondom ezeket a szavakat? Talán azért, hogy rátok húzzam a vizes lepedőt? (Nem, hanem azért, hogy megismerjük saját valódi érettségünket.) Ezek a szavak figyelmeztető jelek számotokra és hasznotokra válnak. Ha mint hívő nem nyered el az igazságot, akkor soha nem fogod megnyerni Istent, és Neki sem lesz módja arra, hogy megnyerjen téged. Ezért tehát az Istenbe vetett hitedben az igazságra való törekvés a legfontosabb.

Ahhoz, hogy valaki az igazságra törekedjen, az igazság gyakorlására kell összpontosítania, de hol kellene elkezdenie az igazság gyakorlását? Erre vonatkozóan nincsenek szabályok. Az igazság azon aspektusait kell gyakorolnod, amelyeket megértesz. Ha nekikezdtél egy kötelességnek, akkor a kötelességed teljesítése során kell elkezdened gyakorolni az igazságot. Kötelességed teljesítése során az igazságnak számos aspektusát lehet gyakorolni, neked pedig az igazságnak azon aspektusait kell gyakorolnod, amelyeket megértesz. Kezdheted például azzal, hogy becsületes ember vagy, őszintén beszélsz, és kitárod a szívedet. Ha van valami, amiről szégyellsz beszélni a testvéreiddel, akkor térdelj le, és mondd el imában Istennek. Mit kellene mondanod Istennek? Mondd el Istennek azt, ami a szívedben van; ne mondj üres udvariaskodásokat, és ne próbáld megtéveszteni Őt. Kezdd azzal, hogy őszinte vagy. Ha gyenge voltál, akkor mondd ki, hogy gyenge voltál; ha gonosz voltál, akkor mondd ki, hogy gonosz voltál; ha csalárd voltál, akkor mondd ki, hogy csalárd voltál; ha bűnös és alattomos gondolataid voltak, akkor beszélj azokról Istennek. Ha mindig státuszra pályázol, mondd el Neki ezt is. Hagyd, hogy Isten fegyelmezzen; hagyd, hogy megteremtse számodra a környezeteket. Engedd, hogy Isten segítsen túljutni minden nehézségen és megoldani minden problémát. Meg kell nyitnod a szívedet Isten előtt; ne tartsd azt bezárva. Még ha ki is zárod Őt, Ő akkor is beléd lát. Azonban, ha megnyitod a szívedet Előtte, elnyerheted az igazságot. Tehát melyik utat kell választanod? Meg kell nyitnod a szívedet, és el kell mondanod Istennek, ami a szívedben van. Semmiképpen ne mondj bármi hamisat, és ne álcázd magad. Azzal kell kezdened, hogy becsületes ember vagy. Évek óta beszélünk a becsületes emberré válás igazságáról, és ma mégis még mindig sokan vannak, akik közömbösek maradnak, akik csak a saját szándékaik, vágyaik és céljaik szerint beszélnek és cselekszenek, és akiknek soha nem jutott eszükbe, hogy bűnbánatot gyakoroljanak. Ez nem olyan emberek hozzáállása, akik becsületesek.

Miért kéri Isten az emberektől, hogy becsületesek legyenek? Vajon azért, hogy könnyebb legyen megérteni őket? Bizonyára nem. Isten azért követeli meg az emberektől, hogy becsületesek legyenek, mert Ő szereti és megáldja a becsületes embereket. Becsületes embernek lenni annyi, mint lelkiismeretes és értelmes embernek lenni. Ez azt jelenti, hogy olyasvalaki vagy, aki megbízható, akit Isten szeret, és aki képes gyakorolni az igazságot és szeretni Istent. Becsületes embernek lenni a normális emberi mivolt birtoklásának és a valódi emberi hasonlatosság megélésének legalapvetőbb megnyilvánulása. Ha valaki soha nem volt becsületes, vagy nem is fontolgatta azt, hogy becsületes legyen, akkor nem tudja megérteni az igazságot, még kevésbé tudja elnyerni az igazságot. Ha nem hiszel Nekem, menj és nézd meg magad, vagy menj és tapasztald meg magad. Csak ha becsületes ember vagy, akkor nyílhat meg a szíved Isten előtt, akkor fogadhatod el az igazságot, akkor válhat az igazság az életeddé, valamint akkor értheted meg és nyerheted el az igazságot. Ha a szíved állandóan zárva van, ha nem nyílsz meg, vagy nem mondod ki senkinek azt, ami a szívedben van, úgyhogy senki sem érthet meg téged, akkor a falaid túl vastagok, és te vagy a legcsalárdabb ember. Ha hiszel Istenben, de nem tudsz teljesen megnyílni Isten előtt, ha képes vagy hazudni Istennek vagy túlzásokba esni, hogy megtéveszd Istent, ha képtelen vagy megnyitni a szívedet Isten előtt, és mégis képes vagy körmönfontan beszélni és elrejteni a szándékaidat, akkor csak magadnak ártasz, Isten pedig nem fog tudomást venni rólad, és nem fog munkálkodni benned. Nem fogsz megérteni semmilyen igazságot, és nem fogsz elnyerni semmilyen igazságot. Látjátok-e most már az igazságra való törekvésnek és annak elnyerésének a fontosságát? Mi az első dolog, amit tennetek kell az igazságra való törekvésben? Becsületes embernek kell lennetek. Csak ha igyekeznek becsületesek lenni, akkor tudhatják meg az emberek, hogy milyen mélyen romlottak, hogy valóban rendelkeznek-e emberi hasonlatossággal vagy sem, és akkor mérhetik fel világosan magukat, és vehetik észre hiányosságaikat. Csak amikor a becsületességet gyakorolják, akkor tudatosul bennük, hogy mennyi hazugságot mondanak, és milyen mélyen rejtőzik a csalárdságuk és becstelenségük. Az emberek csak a becsületesség gyakorlásának megtapasztalása során ismerhetik meg fokozatosan saját romlottságuk igazságát és saját természetlényegüket, és romlott beállítottságaik csak ekkor fognak folyamatosan megtisztulni. Csak romlott beállítottságaik folyamatos megtisztulása során lesznek képesek elnyerni az igazságot. Szánjatok időt arra, hogy megtapasztaljátok ezeket a szavakat. Isten nem tökéletesíti azokat, akik csalárdak. Ha a szíved nem becsületes – ha nem vagy becsületes ember –, akkor Isten nem fog megnyerni téged. Hasonlóképpen, te sem fogod elnyerni az igazságot, és arra is képtelen leszel, hogy megnyerd Istent. Mit jelent, ha nem nyered meg Istent? Ha nem nyered meg Istent, és nem értetted meg az igazságot, akkor nem fogod megismerni Istent, és így nem lesz lehetőséged arra, hogy összeegyeztethető legyél Istennel, ebben az esetben pedig Isten ellensége vagy. Ha nem vagy összeegyeztethető Istennel, akkor Isten nem a te Istened; és ha Isten nem a te Istened, akkor menthetetlen vagy. Ha nem törekszel az üdvösség elnyerésére, akkor miért hiszel Istenben? Ha nem tudod elnyerni az üdvösséget, akkor örökre Isten megkeseredett ellensége leszel, és meg lesz szabva a kimeneteled. Ha tehát az emberek azt szeretnék, hogy Isten megmentse őket, akkor először is becsületeseknek kell lenniük. Végül azok, akiket Isten megnyert, meg lesznek jelölve. Tudjátok-e, hogy mi ez a jel? A Jelenések könyvében, a Bibliában van megírva: „És szájukban nem találtatott hazugság: ők feddhetetlenek” (Jelenések 14:5). Kik ezek az „ők”? Ők azok, akiket Isten megmentett, tökéletesített és megnyert. Hogyan jellemzi Isten ezeket az embereket? Melyek magatartásuk jellegzetességei és kifejeződései? Feddhetetlenek. Nem hazudnak. Valószínűleg mindannyian megértitek és felfogjátok, hogy mit jelent nem hazudni: azt jelenti, hogy őszinte vagy. Mire vonatkozik az, hogy „feddhetetlen”? Azt jelenti, hogy nem tesz semmi gonoszat. És min alapszik az, hogy nem tesz gonoszat? Kétségtelenül az istenfélelmen alapszik. Feddhetetlennek lenni tehát azt jelenti, hogy féled Istent és kerülöd a gonoszt. Hogyan határoz meg Isten valakit, aki feddhetetlen? Isten szemében csak azok tökéletesek, akik félik Istent és kerülik a gonoszt; tehát azok az emberek feddhetetlenek, akik félik Istent és kerülik a gonoszt, és csak azok feddhetetlenek, akik tökéletesek. Ez teljes mértékben helyes. Ha valaki minden nap hazudik, az nem hiba? Ha a saját akarata szerint beszél és cselekszik, az nem hiba? Ha mindig elismerést kér, amikor cselekszik, folyton jutalmat kérve Istentől, az nem hiba? Ha soha nem magasztalta Istent, mindig önmaga mellett téve tanúságot, az nem hiba? Ha felületesen teljesíti a kötelességét, mindig haszonleső, gonosz szándékokat rejteget, és lazsál, az nem hiba? A romlott beállítottságok mindezen ömlengései hibák. Csakhogy az emberek nem tudnak róla, amíg meg nem értik az igazságot. Most mindannyian tudjátok, hogy ez a sok romlott ömlengés mind hiba és szenny; csak akkor lehet ilyen tisztánlátásotok, ha megértetek egy keveset az igazságból. Minden, ami a romlott ömlengéssel kapcsolatos, a hazugságokkal függ össze; a Biblia szavai – „nem találtatott hazugság” – a kulcselemek ahhoz, hogy elgondolkodjatok azon, hogy vannak-e hibáitok vagy sem. Annak megítélésére tehát, hogy valaki tapasztalt-e meg növekedést az életében vagy sem, van még egy mutató, éspedig: becsületes emberré váltál-e vagy sem, mennyi hazugság található az általad mondottakban, és hogy a hazugságaid fokozatosan csökkenek-e, vagy ugyanolyanok, mint korábban. Ha a hazugságaid, beleértve az álcázó és megtévesztő szavaidat is, fokozatosan csökkennek, az azt bizonyítja, hogy elkezdtél belépni a valóságba, és az életed növekszik. Vajon nem ez-e egy gyakorlati módja a dolgok megvizsgálásának? (De igen.) Ha úgy érzed, hogy már tapasztaltál növekedést, de a hazugságaid egyáltalán nem csökkentek, és alapvetően ugyanolyan vagy, mint egy hitetlen, akkor ez vajon az igazságvalóságba való belépés normális megnyilvánulása-e? (Nem.) Ha valaki belépett az igazságvalóságba, akkor legalábbis sokkal kevesebb hazugságot fog mondani; alapjában véve őszinte ember lesz. Ha túl sokat hazudsz, és a szavaid túlságosan hamisak, az azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem változtál, és hogy még nem vagy becsületes ember. Ha nem vagy becsületes ember, akkor nincs életbe való belépésed, és így vajon milyen növekedést tapasztalhatsz meg? Romlott beállítottságod még mindig érintetlen, és hitetlen vagy meg ördög. Becsületes embernek lenni egy olyan mutató, amely alapján meg lehet ítélni, hogy valaki tapasztalt-e növekedést az életében vagy sem; az embereknek tudniuk kell, hogyan vonatkoztassák ezeket a dolgokat önmagukra, és azt is, hogy hogyan mérjék fel saját magukat.

Összesen hány mutatójáról beszéltünk annak, hogy valaki tapasztalt-e meg növekedést az életbe való belépésében? (Hatról.) Foglaljuk össze, hogy melyik ez a hat. (Az első az, hogy valaki a szívében hiszi-e, hogy az Istenbe vetett hit útját választani helyes, valamint teljesen természetes és indokolt, hogy eldöntötte-e már, hogy ez a helyes út az életben, és hogy megvan-e benne az elhatározás és az akarat, hogy kövesse Istent anélkül, hogy kételyei lennének ezzel kapcsolatban. A második az, hogy megváltoztatta-e az emberekkel, a világgal, ezzel a társadalommal, az élet útjával, céljaival és irányával, valamint az élet értelmével és értékével kapcsolatos nézeteit. A harmadik az, hogy van-e normális kapcsolata Istennel. A negyedik az, hogy képes-e alávetni magát Istennek azon emberek, események, dolgok és körülmények estében, amelyekkel szembesül, és hogy milyen mértékben képes alávetni magát. Az ötödik az, hogy képes-e megérteni Isten akaratát, és elnyerni az igazságot, amikor dolgok történnek vele. A hatodik az, hogy becsületes emberré vált-e vagy sem.) Gyakran meg kell vizsgálnotok önmagatokat, hogy lássátok, beléptetek-e ezekbe a dolgokba vagy sem, és az összejöveteleken beszélnetek kell róluk. Ha nem összpontosítasz mindig ezekre a dolgokra, akkor nem fog tudni növekedni az életed, és nem fog tudni megváltozni a beállítottságod. Az emberek abban érnek el eredményt, amire összpontosítanak, ahol erőfeszítéseket tesznek. Ha mindig a doktrínára összpontosítasz, akkor csak doktrínát fogsz kapni; ha a státusz és a hatalom megszerzésére összpontosítasz, akkor talán stabil lesz a státuszod és a hatalmad, de nem fogod elnyerni az igazságot, és ki leszel rekesztve. Függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesítesz, az életbe való belépés a fontos. E tekintetben nem lazíthatsz, és nem lehetsz hanyag sem.

2017. január 31.