Azok, akiknek nincs Istent félő szívük, nem fognak megváltozni, bármilyen sokáig is hisznek Benne. Csak az Istent félők nyerhetik el a Szentlélek munkáját és léphetnek rá az üdvösség útjára. Milyen kulcsfontosságú, hogy legyen az embernek Istent félő szíve! Miért nem ismerik meg egyesek soha önmagukat? Azért, mert nincs Istent félő szívük. Miért nem képesek egyesek soha elnyerni a Szentlélek munkáját? Azért, mert nincs Istent félő szívük. Csak azok képesek gyakran önvizsgálatra és önmaguk megismerésére, akiknek van Istent félő szívük; ők mindig félnek attól, nehogy hibát kövessenek el vagy rossz úton járjanak. Amikor olyan dolgok történnek velük, amelyek választás elé állítják őket, inkább az embereket sértik meg, mint Istent, és inkább szenvednek el üldöztetést, mintsem elhatárolódjanak Istentől, vagy elárulják Őt. Jób olyan ember volt, aki félte Istent, és kerülte a rosszat, és megkapta Isten jóváhagyását.

Hol kell tehát kezdődnie a tapasztalatodnak, ha el akarod érni az üdvösséget Istenbe vetett hitedben? Azzal kell kezdened, hogy elfogadod Isten ítéletét és fenyítését, el kell jutnod önmagad valódi ismeretére, és valóban meg kell térned – ez az üdvösség útjára lépés. Az embereknek nem könnyű megismerni önmagukat; még nehezebb számukra, hogy megismerjék saját romlott beállítottságukat és lényegüket, hogy tudják, milyen kicsinyek és jelentéktelenek Isten előtt, a Teremtő előtt. Ha az emberek nem ismerhetik saját romlott beállítottságukat vagy azt, hogy mi a romlott lényegük, akkor vajon tudják-e, hogy milyen kapcsolatuk van Istennel, mi a mértékük Isten előtt, vagy hogy Isten szereti-e őket? (Nem tudják.) Tehát mit nyertek ennyi évnyi istenhit után? Elnyerték az igazságot? Ráléptek az üdvösség útjára? Ha miután eljutottak az Istenben való hitre, eszik és isszák az Ő szavait, gyülekezeti életet élnek, és teljesítik kötelességüket, vajon ez felér az Istennel való kapcsolattal? Mit tehet az ember, mire kellene törekednie, milyen pozícióban kellene lennie, és hogyan kellene megválasztani az utat, hogy kapcsolata legyen a Teremtővel? Tudjátok ezt? Nem tudtok válaszolni. Úgy tűnik, túl sok minden hiányzik belőletek, ami azt jelenti, hogy nem koncentráltok az igazság keresésére vagy az igazságról való közösségvállalásra sok olyan dologban, amit nem értetek, ezért a gyülekezeti életetekből hiányoznak a konkrétumok, és ennek eredményei nem lehetnek nagyon jók. Az ajkatokon vannak azok a spirituális kifejezések és mondások, amelyek gyakran elhangzanak az Istenben való hitben, de nem veszitek őket komolyan, és nem tértek vissza saját lelketekhez, és csendesítitek el a szíveteket, hogy elgondolkodjatok: „Mit jelentenek ezek a szavak, amelyeket Isten mondott? Hogyan alkalmazzam őket a való életemben? Hogyan vigyem át ezeket a szavakat a gyakorlatba – hogyan tegyem őket valósággá? Mit tehetek azért, hogy ezek a szavak ne álljanak meg a doktrínánál és az elméletnél, hanem életem részévé váljanak, az általam járt út irányává váljanak? Hogyan kell viselkednem ahhoz, hogy Isten szavai az életem részévé váljanak?” Ha el tudtok gondolkodni ezeken a dolgokon, sok részletet ki tudtok majd következtetni. De ti általában soha nem gondolkodtok el ilyen dolgokon, ezért a gyakran elhangzott igazságok többsége esetében megálltok a szó szerinti megértésnél. Ha az emberek megállnak a szó szerinti megértésnél, mit láthatnak majd róluk mások? Az emberek gyakran prédikálnak spirituális elméletekről, spirituális terminológiáról és spirituális mondásokról, de az életükben nem láthatjuk annak a valóságát, hogy Isten szavait a gyakorlatba ültetnék, vagy megtapasztalnák Isten szavait. Ma egy nagyon nagy problémával néztek szembe. Mi ez a probléma? Az, hogy mivel képesek vagytok egy kis doktrínát hirdetni, és felfogtok bizonyos spirituális mondásokat, továbbá tudtok egy kicsit beszélni önismeretetek tapasztalatairól, azt hiszitek, hogy értitek az igazságot, hogy az istenhitetek elért egy bizonyos szintet, hogy a legtöbb ember felett álltok, de valójában nem léptetek be az igazságvalóságba, és ha nincsenek emberek, akik támogatnának és ellátnának titeket, közölnék veletek az igazságot és vezetnének titeket, megrekednétek és züllötté válnátok. Képtelenek vagytok az Istenhez való tanúságtétel munkájának elvégzésére, nem tudjátok teljesíteni Isten megbízatását, de belül még mindig jó véleménnyel vagytok magatokról, úgy gondoljátok, hogy többet megértetek, mint a legtöbb ember – de valójában hiányzik az érettségetek, nem léptetek be az igazságvalóságba, és arrogánssá váltatok pusztán attól, hogy meg tudjátok érteni a doktrínák néhány szavát. Mihelyt az emberek ilyen állapotba kerülnek, amikor azt hiszik, hogy már elnyerték az igazságot, és önelégültté válnak, milyen veszély fenyegeti őket? Ha valóban megjelenik egy ékesszóló hamis vezető vagy antikrisztus, akkor kétségtelenül félre lesztek vezetve, és követni fogjátok őket. Ez veszélyes, nem? Hajlamosak vagytok arrogánsak, önelégültek és önteltek lenni – ebben az esetben nem fogtok eltérni Istentől? Nem fogjátok elárulni Istent, és a saját utatokon járni? Nincs meg bennetek az igazságvalóság, és képtelenek vagytok tanúságot tenni Istennek; csak magatoknak tanúskodhattok és henceghettek – nem vagytok hát veszélyben? Továbbá, ha ilyen körülmények közé keveredtek, milyen romlott beállítottságokat fogtok mutatni? Mindenekelőtt arrogáns és önelégült beállítottságot fogtok felfedni; ez magától értetődő. Vajon nem fogtok visszaélni rangotokkal és fitogtatni a rangidősségeteket? Nem fogjátok lenézően kioktatni az embereket? Ha felfeditek ezt a romlott beállítottságot, Isten nem fog megvetni titeket? Ha valaki különösen arrogáns és önelégült, és nem gyakorol önvizsgálatot, akkor nem lehetséges, hogy Isten vissza fogja utasítani? Valóban nagyon lehetséges. Például: lehet, hogy több éven át elláttátok a feladataitokat, de nem történt észrevehető előrelépés az életbe való belépésetekben, csupán néhány felszínes doktrínát értetek meg, és nincs valódi ismeretetek Isten természetéről és lényegéről, nincs említésre méltó áttörés – ha ma ez az érettségetek, akkor mire lehettek képesek? A romlottságnak milyen kinyilatkoztatásait mutatjátok majd? (Arroganciát és beképzeltséget.) Az arroganciátok és beképzeltségetek felerősödik, vagy változatlan marad? (Felerősödik.) Miért fognak ezek felerősödni? (Mert magasan képzettnek fogjuk tartani magunkat.) És mi alapján ítélik meg az emberek saját képzettségük szintjét? Annak alapján, hogy hány éven keresztül teljesítettek egy bizonyos kötelességet, mennyi tapasztalatot szereztek, nem? És ha ez a helyzet, akkor nem fogtok fokozatosan elkezdeni rangidősség alapján gondolkodni? Például egy bizonyos testvér sok éven át hitt Istenben, és hosszú ideig teljesítette kötelességét, így ő a legalkalmasabb a beszédre; egy bizonyos nővér nem régóta van itt, és bár van egy kis rátermettsége, nem jártas e kötelesség teljesítésében, és nem régóta hisz Istenben, így ő a legkevésbé alkalmas arra, hogy beszéljen. Az a személy, aki a legalkalmasabb a beszédre, azt gondolja magában: „Mivel rangidős vagyok, ez azt jelenti, hogy a kötelességem teljesítése megfelelő színvonalú, és a törekvésem elérte a csúcspontját, és nincs semmi, amiért törekednem kellene vagy amibe bele kellene mennem. Jól teljesítettem ezt a kötelességet, többé-kevésbé elvégeztem ezt a munkát, Istennek elégedettnek kell lennie.” És ily módon kezd önteltté válni. Ez azt jelzi, hogy belépett az igazságvalóságba? Megállt az előrelépésben. Még mindig nem nyerte el az igazságot vagy az életet, mégis magasan képzettnek gondolja magát, rangidősségről beszél, és várja Isten jutalmát. Ez nem az arrogáns beállítottság kinyilatkoztatása? Amikor az emberek nem „magasan képzettek”, tudják, hogy óvatosnak kell lenniük, emlékeztetik magukat arra, hogy ne kövessenek el hibákat; amint azt hiszik, hogy magasan képzettek, arrogánssá válnak, elkezdenek nagy véleménnyel lenni magukról, és hajlamosak az önteltségre. Ilyenkor vajon nem az a valószínű, hogy jutalmat és koronát kérnek Istentől, ahogy Pál tette? (De igen.) Milyen kapcsolat van ember és Isten között? Nem ez a kapcsolat a Teremtő és a teremtett lények között. Ez nem más, mint üzleti kapcsolat. És amikor ez a helyzet, az embereknek nincs kapcsolatuk Istennel, és Isten valószínűleg elrejti az arcát előlük – ami veszélyes jel.

Vannak, akik félreteszik Istent, maguk irányítják Isten választott népét, az antikrisztusok független királyságává változtatják azt a környezetet, amelyben az emberek kötelességüket teljesítik; vallási szervezetté alakítják az Istent szolgáló és őt imádó gyülekezeteket. Beléptek ezek az emberek az igazságba és az életbe? Ezek az emberek Istent követik, szolgálják vagy tanúskodnak Róla? Egyáltalán nem. Végrehajtják-e kötelességüket? (Nem.) Akkor vajon mit csinálnak? Nem vesznek részt az ember műveleteiben és vállalkozásaiban? Bármilyen jól is veszel részt az emberek műveleteiben és vállalkozásaiban, ha Isten nincs a szívedben, és ha nem törekszel az igazságra, akkor ez nem azt jelenti, hogy nincs kapcsolatod Istennel? Nem szörnyű dolog ez? Amikor valaki hisz Istenben és követi Őt, attól kell leginkább félni, hogy elszakad Isten szavaitól és az igazságtól, hogy emberi műveletekben és emberi vállalkozásokban vegyen részt. Ha ezt tesszük, akkor a saját ösvényünkre tévedünk. Tegyük fel például, hogy a gyülekezet vezetőt választ. Ez a vezető csak azt tudja, hogyan kell prédikálni a doktrína szavait és kifejezéseit, és csak a saját presztízsére és státuszára összpontosít. Nem végez gyakorlati munkát. Mégis halljátok, ahogy jól és az igazsággal összhangban prédikálja a doktrínák szavait, és minden, amit mond, helyes, ezért nagyon csodáljátok és jó vezetőnek érzitek őt. Mindenben odafigyeltek rá, és végül követitek őt, teljesen engedelmeskedve neki. Akkor nem egy hamis vezető vezet félre és irányít titeket? És vajon ez a gyülekezet nem vált vallási csoporttá, egy hamis vezetővel az élén? Úgy tűnhet, hogy egy vallási csoport tagjai, amelynek hamis vezető a feje, teljesítik kötelességeiket, de vajon valóban teljesítik-e kötelességeiket? Valóban Istent szolgálják? (Nem.) Ha ezek az emberek nem szolgálják Istent és nem látják el kötelességeiket, van-e kapcsolatuk Istennel? Egy olyan banda, amelynek nincs kapcsolata Istennel, vajon hisz-e Benne? Mondd csak, egy hamis vezető követői vagy az antikrisztus irányítása alatt álló emberek rendelkeznek-e a Szentlélek munkájával? Biztosan nem. És miért nincs meg bennük a Szentlélek munkája? Mert eltértek Isten szavaitól, és nem vetik alá magukat Istennek, és nem imádják Őt, hanem hamis pásztorokra és antikrisztusokra figyelnek – Isten visszautasítja őket, és nem munkálkodik többet rajtuk. Eltértek Isten szavaitól, Ő visszautasította őket, és elvesztették a Szentlélek munkáját. Tehát lehetséges, hogy megmenti őket Isten? (Nem.) Nem lehetséges, és ez bajt jelent. Ezért bármennyien is teljesítik kötelességeiket a gyülekezetben, az, hogy meg lehet-e őket menteni, döntően attól függ, hogy valóban Krisztust követik-e vagy egy személyt, hogy valóban megtapasztalják-e Isten munkáját és az igazságot követik-e, vagy vallásos tevékenységet folytatnak-e, emberi műveletekben és emberi vállalkozásokban. Ez döntően attól függ, hogy el tudják-e fogadni és követni tudják-e az igazságot, és hogy képesek-e keresni az igazságot a problémák megoldása érdekében, amikor felfedezik azokat. Ezek a legfontosabb dolgok. Hogy az emberek valójában mire törekszenek és milyen utat járnak be, hogy valóban elfogadják-e az igazságot vagy elhagyják-e azt, hogy alávetik-e magukat Istennek, vagy ellenállnak Neki – Isten folyamatosan átvizsgálja ezeket a dolgokat. Isten minden gyülekezetet és minden egyént megfigyel. Nem számít, hányan teljesítenek kötelességet vagy követik Istent egy gyülekezetben, abban a pillanatban, amikor eltérnek Isten szavaitól, abban a pillanatban, amikor elveszítik a Szentlélek munkáját, megszűnnek tapasztalni Isten munkáját, és így nekik – és az általuk elvégzett kötelességnek – nincs kapcsolatuk Isten munkájával, és nem vesznek részt abban, és ebben az esetben ez a gyülekezet vallási csoporttá vált. Mondd, milyen következményekkel jár, ha egy gyülekezet vallási csoporttá válik? Nem gondoljátok, hogy ezek az emberek nagy veszélyben vannak? Soha nem keresik az igazságot, amikor problémákkal szembesülnek, és nem az igazságalapelvek szerint cselekszenek, hanem ki vannak téve az emberi lények intézkedéseinek és manipulációinak. Sokan vannak olyanok is, akik kötelességük teljesítése közben soha nem imádkoznak, és nem keresik az igazságalapelveket; csak másokat kérdeznek meg, és úgy tesznek, ahogy mások mondják nekik, mások jelzései alapján cselekedve. Amit mások mondanak nekik, azt teszik. Úgy érzik, hogy Istenhez imádkozni a problémáikról és az igazság keresése homályos és nehéz, ezért egyszerű, könnyű megoldást keresnek. Úgy gondolják, hogy másokra hagyatkozni és azt tenni, amit mások mondanak, könnyű és igencsak realisztikus, ezért egyszerűen azt teszik, amit mások mondanak, megkérdeznek másokat, és úgy tesznek mindenben, ahogy ők mondják. Ennek eredményeként, még sok éven át tartó hit után is, amikor egy problémával szembesültek, még egyszer sem járultak Isten elé, imádkozva és keresve az Ő vágyait és az igazságot, majd eljutva az igazság megértéséhez, és Isten szándékai szerint cselekedve és viselkedve – soha nem volt ilyen tapasztalatuk. Az ilyen emberek valóban gyakorolják az Istenbe vetett hitet? Vajon miért van az, hogy egyes emberek, ha egyszer bekerültek egy vallási csoportba, olyannyira hajlamosak arra, hogy az Istenben való hitről egy személyben való hitre, Isten követéséből egy személy követésére váltsanak? Miért változnak ilyen gyorsan? Miután annyi éven át hittek Istenben, miért egy személyre figyelnek és követik őt mindenben? Oly sok évnyi hit, de soha nem volt igazán hely Istennek a szívükben. Mindazok közül, amit tesznek, egyiknek sincs semmi köze Istenhez, és semmi köze az Ő szavaihoz. Beszédük, tetteik, életük, másokkal való kapcsolataik, ügyeik intézése, még kötelességük teljesítése, Isten szolgálata, minden cselekedetük és tettük, továbbá minden viselkedésformájuk, sőt minden gondolat és ötlet, ami belőlük árad – egyiknek sincs semmi köze az Istenbe vetett hithez vagy az Ő szavaihoz. Az ilyen ember őszintén hisz Istenben? Meghatározhatja-e az ember érettségét az, hogy hány éve hisz Istenben? Bebizonyíthatja-e, hogy az Istennel való kapcsolata normális? Egyáltalán nem. Annak eldöntéséhez, hogy egy személy őszintén hisz-e Istenben, döntő fontosságú, hogy megnézzük, képes-e Isten szavait a szívébe fogadni, és képes-e az Ő szavai között élni és megtapasztalni az Ő munkáját.

Gondolkodj el ezen: mivel hiszel Istenben, ha csak vallási szertartásokban veszel részt és betartasz néhány előírást; ha csak formálisan teljesíted kötelességedet és cselekszel, anélkül, hogy az igazságalapelvekre összpontosítanál; ha csak szavakól és doktrínákról beszélsz, amikor közösséget vállalsz az igazságról, de nincs gyakorlati tudásod; ha közlésed szavai felületesek, amikor az evangéliumot terjeszted és bizonyságot teszel; ha csak a szellemi szavakat és doktrínákat mondod azért, hogy ellásd és támogasd az embereket – el tudsz-e érni eredményeket? Ha csak a külső szellemiségre törekszel, mivel hiszel Istenben, akkor az ilyen hit, mint a tiéd, Isten munkájának megtapasztalása? Meg tudod-e szerezni az igazságot, ha így teljesíted kötelességedet? Ez az igaz istenhit? (Nem.) Valójában mi is az igaz istenhit? Lehet, hogy sok éven át követtétek Istent, olvastátok sok szavát, nem kevés prédikációt meghallgattatok, és megértetek sok doktrínát – és persze néhányan közületek részben beléptek az igazságvalóságba –, de mernétek azt mondani, hogy már elértétek az üdvösség érettségét? Biztosak lehettek-e abban, hogy nem hagyjátok, hogy újra félrevezessen és foglyul ejtsen titeket a Sátán? Biztosak lehettek-e abban, hogy nem fogtok többé embert imádni és követni? Tudjátok-e biztosítani, hogy Istent az út végéig követni fogjátok, hogy egyáltalán nem fogtok visszatáncolni, hogy nem csupán a mennyei, homályos Istenben fogtok hinni, ahogyan a vallásos emberek teszik, ahelyett, hogy a gyakorlati Istent követnétek? Követhetitek a megtestesült Istent, de az igazságot követitek? Képesek vagytok-e elérni az Istennek való igazi alávetettséget és az Ő megismerését? Még mindig nem fenyeget titeket az a veszély, hogy eláruljátok Istent? El kellene gondolkodnotok ezeken a dolgokon. Ma a hitbeli eszközeitek, nézeteitek és állapotaitok közül melyek hasonlítanak vagy emlékeztetnek a kereszténység híveinek eszközeire? Milyen tekintetben osztoztok ugyanabban az állapotban? Ha valaki, aki hisz Istenben, úgy ragaszkodik az igazsághoz, mintha az egy halom előírás lenne, akkor nem valószínű-e, hogy a hite vallási szertartásban való részvétellé válik? (De igen.) A vallási szertartások betartása valójában nem különbözik a kereszténységtől – akik ezt teszik, azok csupán fejlettebbek és előrébb járnak tanítási és elméleti szempontból, és egy kicsit emelkedettebbek és fejlettebbek a hitükben. Ez minden. Ha az istenhit vallásos hitté, a teológia tanulmányozásává, egy halom előírássá vagy rituálévá változik, akkor nem vált-e kereszténységgé? Van különbség az új és a régi tanítások között, de ha csak annyit teszel, hogy az igazságot doktrínaként értelmezed, és nem tudod, hogyan kell gyakorolni az igazságot, még kevésbé, hogyan kell megtapasztalni Isten munkáját – és ha akárhány évig is hiszel Istenben, bármennyi nehézségen mész keresztül, bármennyi jó magatartást tanúsítasz, az, amivel rendelkezel, mégsem az igazság valódi megértése, nem nyerted el az igazságot, és nem léptél be az igazságvalóságba – akkor a te gyakorlásod nem a kereszténységé? Nem ez a kereszténység lényege? (De igen.) Tehát milyen nézeteitek vagy állapotaitok vannak a cselekedeteitekben vagy a kötelességetek teljesítésében, amelyek hasonlóak a kereszténységben lévő emberekéhez, vagy megegyeznek az övékével? (Betartjuk az előírásokat, és felvértezzük magunkat a szavakkal és a doktrínákkal.) Előírásokhoz ragaszkodni, a szavakat és a doktrínákat prédikálni, az igazságot szavaknak és doktrínáknak tekinteni – és még mi? (A munkára összpontosítunk, nem az életbe való belépésre.) Ti csak arra koncentráltok, hogy erőfeszítést tegyetek, nem az élet elnyerésére vagy az igazságvalóságba való belépésre – és még mi? (A szellemiség megjelenésére és a jó viselkedésre összpontosítunk.) Most már mondtatok egy keveset, úgyhogy összefoglalom: a jó viselkedés látszatára törekedni, és erőteljesen megpróbálni magunkat a szellemiség köntösébe burkolni, és olyan dolgokat tenni, amelyeket az emberek helyesnek tartanak elképzeléseikben és képzelődéseikben, olyan dolgokat, amelyeket az emberek hajlamosak támogatni – ez a hamis szellemiségre való törekvés. Az ilyen ember képmutató, aki hordószónokként a szavakat és a doktrínákat prédikálja, aki arra oktat másokat, hogy jó cselekedeteket tegyenek és jó emberek legyenek, aki szellemi embernek adja ki magát. Másokkal való kapcsolataiban, ügyei intézésében és kötelessége teljesítésében azonban soha nem keresi az igazságot, hanem a sátáni természet szerint él. Bármi is történik vele, saját akarata szerint cselekszik, Istent félreállítva. Soha nem cselekszik az igazságalapelvek szerint; csak betartja az előírásokat. Egyáltalán nem érti az igazságot, és nem érti Isten szándékait, sem az emberrel szemben támasztott követelményeinek normáit, sem azt, hogy mit fog elérni az ember megmentésével. Soha nem vizsgálja meg komolyan az igazság ezen részleteit, és nem kérdez rájuk. Mindaz, amit ezek az emberi mondások és viselkedési formák felfednek, az képmutatás. Ha megvizsgáljuk az ilyen emberek szívében rejlő valódi állapotokat és külső viselkedésüket, bizonyosak lehetünk abban, hogy semmi közük az igazságvalósághoz, hogy valójában képmutató farizeusok, hogy álhívők. Ha valaki hisz Istenben, de nem törekszik az igazságra, vajon valódi-e a hite? (Nem.) Lehetséges-e, hogy valaki, aki akárhány évig hisz Istenben, de egyáltalán nem fogadja el az igazságot, elkezdi félni Istent és kerülni a rosszat? (Nem.) Ezt nem tudják elérni. Mi tehát az ilyen emberek viselkedésének természete? Milyen úton járhatnak? (A farizeusok útján.) Mivel vértezik fel magukat naphosszat? Nem szavakkal és doktrínákkal? Azzal töltik napjaikat, hogy felfegyverzik és felruházzák magukat szavakkal és doktrínákkal, hogy jobban hasonlítsanak a farizeusokra, spirituálisabbak legyenek, jobban hasonlítsanak az Istent szolgáló emberekre – mi is a természete ezeknek a tetteknek? Isten imádása? A Benne való őszinte hit? (Nem, nem az.) Szóval, mit csinálnak? Becsapják Istent; egy folyamat lépésein mennek keresztül. A hit zászlaját lobogtatják és vallási szertartásokat végeznek, megpróbálják megtéveszteni Istent, hogy elérjék céljukat, hogy áldottak legyenek. Ezek az emberek egyáltalán nem imádják Istent. A végén az emberek ilyen csoportja ugyanúgy végzi, mint azok a kápolnákon belül, akik állítólag Istent szolgálják, akik állítólag hisznek Istenben és követik Istent.

Mi a különbség a Törvény Korában Istenben hívő írástudók és farizeusok, és a modern keresztény és katolikus kápolnák pásztorai, vénei, atyái és püspökei között? Vagyis mi a különbség a Jahvéban és Jézusban való hit között? Eltekintve a névtől, amelyben hisznek, mi a különbség? Mihez ragaszkodtak azok, akik hittek Jahvéban? Mi volt a hitmódszerük? (Betartották a törvényt és a parancsolatokat.) Megértették a Szentlélek munkáját? Megértették a kereszt hordozásának útját? (Nem.) Tudták, hogy Isten az igazság, az út és az élet? Volt ilyen koncepciójuk? Ismerték-e azokat az üzeneteket, amelyeket a Jézusban hívők hallottak? (Nem.) Hogyan látják őket azok, akik hisznek Jézusban? (Elmaradottak, konzervatívak voltak, és nem tartottak lépést a Szentlélek munkájával.) A lényeg, hogy nem tartottak lépést Isten munkájának lépéseivel. Isten azt mondta, hogy eljön a Messiás, és amikor testet öltött, Jézus Krisztusnak hívták. Nem fogadták el Őt, ehelyett makacsul ellenálltak Neki. Nem ismerték el, hogy az Úr Jézus a megtestesült Isten, és keresztre feszítették. Lemaradtak, és a Kegyelem Kora kivetette őket. Nem ismerték a Kegyelem Korának az üzeneteit, amilyen a megváltás, a kereszt általi üdvösség és a bűnbánat. Ez nem különbség? (De igen.) Miről beszélnek tehát a Kegyelem Korában élők? Mi a különbség köztük és a Törvény Korának a hívői között? Mit tudnak még? Először is, a Biblia olvasását illetően, az Ó- és Újszövetséget olvassák; Isten nevét tekintve, akiben hisznek, már nem csak Jahveként hivatkoznak Istenre, hanem elsősorban Jézus Krisztusnak nevezik. Mit gyakorolnak? Bűnvallást és bűnbánatot, hosszútűrést és alázatot; szeretőek, betartják a parancsolatokat, viszik a keresztjüket, járják a kereszt elszenvedésének útját, és várják, hogy haláluk után a mennybe emelkedjenek. Sok tekintetben különböznek a Törvény Korában élő istenhívőktől. A Szentlélek munkájáról beszélnek, és hogy betölti és vezeti őket a Szentlélek; beszélnek imádságról, az Úr Jézus nevében való cselekvésről és az evangélium terjesztéséről. A dolgok, amelyekről beszélnek, teljesen mások, mint a Törvény Korában, de végül ugyanazt a következtetést kapják Istentől, mint a zsidó hitű emberek – ők is egy vallási csoporthoz tartoznak. Miféle ügy ez? A Törvény Korának zsidó farizeusai, főpapjai és írástudói névlegesen hittek Istenben, de hátat fordítottak az Ő útjának, és még a megtestesült Istent is keresztre feszítették. Elnyerhette volna tehát a hitük Isten jóváhagyását? (Nem.) Isten addigra már kijelölte őket zsidó hitű embereknek, egy vallási csoport tagjainak. És hasonlóképpen Isten ma is egy vallási csoport tagjainak tekinti azokat, akik hisznek Jézusban, mivel nem ismeri el őket a gyülekezete tagjainak vagy Őbenne hívőknek. Miért ítélné el Isten így a vallásos világot? Mert a vallási csoportok minden tagjából, különösen a különböző felekezetek magas szintű vezetőiből, hiányzik az Istent félő szív, és nem is Isten akaratának a követői. Mindannyian álhívők. Nem hisznek a megtestesülésben, még kevésbé fogadják el az igazságot. Soha nem keresik Isten utolsó napokban végzett munkáját, nem érdeklődnek iránta, nem vizsgálják és nem fogadják el azt, sem az Őáltala kimondott igazságokat, hanem egyenesen elítélik és gyalázzák Isten megtestesülésének utolsó napokban végzett munkáját. Ebből világosan látható, hogy névlegesen hihetnek ugyan Istenben, de Isten nem ismeri el őket Benne hívőknek; azt mondja, hogy ők gonosztevők, hogy az, amit tesznek, a legkevésbé sincs kapcsolatban az Ő üdvösségének a munkájával, hogy nem hívők, akik kívül esnek az Ő szavain. Ha úgy hisztek Istenben, ahogyan most, akkor nem jön-e el az a nap, amikor ti is vallási hívőkké zsugorodtok? Valláson belüli istenhittel nem lehet üdvösséget elérni – pontosan miért is van ez így? Ha nem tudjátok megmondani, hogy miért van ez, az azt mutatja, hogy a legkevésbé sem értitek sem az igazságot, sem Isten szándékait. A legtragikusabb dolog, ami az Istenbe vetett hittel történhet, az a vallássá zsugorodás, és hogy Isten kivet. Az ember számára ez egy elképzelhetetlen dolog, és azok, akik nem értik az igazságot, soha nem láthatják tisztán ezt az ügyet. Mondd meg Nekem, ha egy gyülekezet fokozatosan vallássá vált Isten szemében, és felekezetté vált a megalakulása óta eltelt hosszú évek során, vajon a benne elő emberek Isten üdvösségének célpontja-e? Tagjai-e az Ő családjának? (Nem.) Nem azok. Milyen úton járnak ezek az emberek, akik névlegesen hisznek az igaz Istenben, Ő mégis vallásos embereknek gondolja őket? Olyan úton járnak, amelyen az Istenbe vetett hit zászlaját viszik, de soha nem követik az Ő útját; ez olyan út, amelyen hisznek Benne, mégsem imádják, sőt elhagyják Őt; ez egy olyan út, amelyen azt állítják, hogy hisznek Istenben, mégis ellenállnak Neki, névlegesen hisznek Isten nevében, az igaz Istenben, ugyanakkor a Sátánt és az ördögökat imádják, és emberi műveletekben vesznek részt, és független, emberi királyságot hoznak létre. Ez az az út, amin járnak. Ha megnézzük az utat, amelyen járnak, nyilvánvaló, hogy ők álhívők csapata, antikrisztusok bandája, sátánok és ördögök egy csoportja, akik kifejezetten arra törekednek, hogy ellenálljanak Istennek és megszakítsák a munkáját. Ez a vallási világ lényege. Van-e az ilyen emberek csoportjának bármi köze Istennek az ember üdvösségét célzó irányítási tervéhez? (Nincs.) Ha egyszer az Istenben hívőknek, akárhányan is legyenek, a hitmódját Isten felekezetként vagy csoportként határozza meg, akkor Isten őket is úgy határozza meg, mint akiket nem lehet megmenteni. Miért mondom ezt? Az Isten munkája vagy útmutatása nélküli csoport, amely egyáltalán nem veti alá magát Neki és nem imádja Őt, névlegesen hihet ugyan Istenben, de a vallás papjait és véneit követik és nekik engedelmeskednek, a vallás papjai és vénjei pedig lényegüknél fogva sátániak és képmutatók. Ezért amit azok az emberek követnek és aminek engedelmeskednek, azok sátánok és ördögök. A szívükben Istenbe vetett hitet gyakorolnak, valójában azonban az ember manipulálja őket, emberi irányításnak és hatalomnak vannak kitéve. Lényegében tehát, amit követnek és aminek engedelmeskednek, az a Sátán, és az ördögök, és a gonosz erői, amelyek ellenállnak Istennek, és Isten ellenségei. Vajon Isten megmentene egy ilyen emberbandát? (Nem.) Miért nem? Nos, képesek ezek az emberek a bűnbánatra? Nem; nem fognak bűnbánatot tartani. Az istenhit zászlaja alatt vesznek részt emberi műveletekben és emberi vállalkozásokban, szembehelyezkedeve Istennek az ember üdvösségére vonatkozó irányítási tervével, aminek végső kimenetele az lesz, hogy Isten vissza fogja utasítani őket. Lehetetlen, hogy Isten megmentse ezeket az embereket; képtelenek a bűnbánatra, és mivel a Sátán elvitte őket, Isten átadja őket annak. Vajon az évek hosszúságától függ az, hogy az ember Istenbe vetett hite elnyeri-e az Ő jóváhagyását? Vajon attól függ, hogy milyen rituálékat követ, vagy milyen előírásokat tart be? Isten az emberi gyakorlatokat nézi? Azt nézi, hogy hányan vannak? (Nem.) Akkor Ő mit néz? Ha Isten kiválasztott egy embercsoportot, mi alapján méri, hogy megmenthetők-e, hogy Ő meg fogja-e menteni őket? Annak alapján, hogy el tudják-e fogadni az igazságot; ez az általuk bejárt út alapján történik. Bár Isten talán nem mondott el annyi igazságot az embernek a Kegyelem Korában, mint most, és bár ezek nem voltak olyan konkrétak, attól még képes volt tökéletessé tenni az embert, és még mindig voltak emberek, akiket meg lehetett menteni. Tehát, ha a jelenlegi kor emberei, akik oly sok igazságot hallottak, és akik megértik Isten szándékait, nem tudják követni az Ő útját, vagy elindulni az üdvösség útján, mi lesz a sorsuk? A végső kimenetelük ugyanaz lesz, mint a kereszténységben és a judaizmusban hívőké – hozzájuk hasonlóan őket sem lehet majd megmenteni. Ez Isten igazságos természete. Nem számít, hány prédikációt hallottál, vagy hány igazságot értettél meg – ha még mindig az embert követed, ha még mindig a Sátánt követed, és végül nem vagy képes követni Isten útját, valamint nem vagy képes félni Őt és kerülni a rosszat, akkor az ilyen emberek azok, akiket Isten visszautasít. Lehetséges, hogy a vallásban élő emberek nagy mennyiségű bibliai ismeretet prédikálhatnak, és megérthetnek valamennyi szellemi doktrínát, de nem tudják alávetni magukat Isten munkájának, nem tudják gyakorolni és megtapasztalni az Ő szavait, sem igazán imádni Őt, sem félni Őt és kerülni a rosszat. Mind képmutatók, nem olyan emberek, akik valóban alávetik magukat Istennek. Isten szemében az ilyen emberek egy felekezethez, egy emberi csoporthoz, egy emberi bandához tartozónak, a Sátán szállásaként vannak meghatározva. Együttesen ők a Sátán bandája, az antikrisztusok királysága, és Isten teljesen visszautasítja őket.

Jelenleg a legsürgetőbb dolgotok az igazságra törekvés. Egyrészt nem késlekedhettek, miközben teszitek a kötelességeteket, másrészt pedig gyorsan, rövid időn belül arra kell törekednetek, hogy rálépjetek az üdvösség útjára, és Isten ne hagyjon el benneteket. Milyen szörnyű dolog lenne az! Ez az utolsó, múló lehetőségetek, amikor Isten végzi az üdvösség munkáját az utolsó napokban. Ha Isten meghatároz egy személyt, mondván, hogy te soha nem követted az Ő útját, hogy abszolút soha nem tudtad Őt félni és kerülni a rosszat, és amikor úgy dönt, hogy elhagy téged, akkor többé nem fog szidalmazni vagy fegyelmezni téged, többé nem fog megmetszeni, és többé nem fog megítélni vagy megfenyíteni téged – teljesen lemond rólad. Ekkor teljesen szabadnak fogod érezni magad. Senki sem fog többé vigyázni rád. Senki sem fog beleavatkozni abba, hogyan hiszel Istenben; nincs szemrehányás, akármilyen rossz dolgokat is teszel. Nincs sem szemrehányás, sem fegyelmezés, ha kötelességed végzése közben hűtlen vagy, illetve csak a saját ambícióidat és vágyaidat igyekszel kielégíteni, vagy megzavarod és megszakítod a gyülekezet munkáját. Még ha szívedben vannak is elképzelések Istenről, nincs sem szemrehányás, sem fegyelmezés. Ha ellenállsz, vagy elutasítod, hogy megmetsszenek, ha a hátuk mögött megítélsz másokat vagy aláásod őket, vagy magad mellé csábítod őket, nincs sem szemrehányás, sem fegyelmezés. Ez minek a jele? Ez jó jel? Senki nem vigyáz rád, senki nem metsz meg, és Isten nem tesz neked szemrehányást. Úgy tűnik, hogy minden a te akaratod szerint alakul, és azt tehetsz, amit csak akarsz. Nagyon nyilvánvaló, hogy ez nem jó jel. Amikor Isten le akar mondani rólad, többé nem kapsz szemrehányást, nem fogsz többé fegyelmezést érezni, sem ítéletet és fenyítést. Mit jelent az, hogy Isten lemond valakiről? Azt jelenti, hogy az illetőnek nincs végső kimenetele, hogy elvesztette az üdvösség esélyét. Amikor Isten lemond valakiről, először hagyja, hogy ne érezzen szemrehányást; túlságosan elégedet önmagával minden egyes nap, és azt hiszi, hogy áldott, ezért lezseren kényezteti magát, elfajul, követik szíve vágyait, azt tesz, ami neki tetszik, és úgy viselkedik, ahogy akar. Bármilyen kicsapongó dolgokat is akar csinálni, nincs szemrehányás, sem fegyelmezés, még kevésbé a nyugtalanság érzése vagy az, hogy nincs minden rendben. Aki elhagyja Isten szemrehányását és fegyelmezését, a veszély szélén áll. Milyen útra léphet ezután? Kezd elfajulttá, kicsapongóvá, önkényeztetővé válni, és a gonosz tettei szüntelenül folytatódnak. Ez nagyon zavaró. Kívülről úgy tűnik, hogy egyesek meglehetősen kényelmesen élnek, minden gond nélkül, de akik megértik az igazságot, láthatják, hogy az ilyen ember veszélyben van, hogy Isten nem akarja őt – Isten elhagyta őt, és ő még csak nem is tud róla! A vallási világ antikrisztusai egész napjukat a megtestesült Isten szavai és munkája feletti ítélkezéssel töltik, és sok gonosz dolgot tesznek, amelyek ellenállnak Istennek. Bár most nincs fegyelmezésük vagy szemrehányásuk, ez azért van, mert Isten már elhagyta őket, és a végén mindannyiukat nagy büntetés fogja érni, amely elől egyikük sem menekül majd meg. Látod ebből az ügyből Isten szándékát és hozzáállását? (Igen.) Ha nem törekedtek az igazságra ahogyan most Istent követitek, akkor ugyanarra a pontra juthattok, mint ők, és akkor veszélybe kerültök; a ti végső kimeneteletek ugyanaz lesz, mint az övék, ez bizonyos. Tehát most mi a legsürgetőbb, amit az embereknek meg kell tenniük, hogy ne süllyedjenek olyan szintre, hogy Isten elhagyja őket? (Törekednünk kell az igazságra, és megfelelően kell végeznünk a kötelességünket.) A kötelességed megfelelő végzése mellett gyakran kell Isten elé járulnod, enned és innod a szavait és elgondolkodni rajtuk, el kell fogadnod az Ő fegyelmezését és útmutatását, és meg kell tanulnod az alávetettség leckéjét – ez nagyon fontos. Képesnek kell lenned arra, hogy alávesd magad minden olyan embernek, eseménynek és dolognak, amelyet Isten elrendezett számodra, és amikor olyan dolgokról van szó, amelyeket nem igazán tudsz megérteni, gyakran kell imádkoznod, miközben keresed az igazságot; csak Isten szándékainak a megértésével találhatsz előrevezető utat. Istent félő szívvel kell rendelkezned. Gondosan és körültekintően tedd, amit kell, és élj Isten előtt, Istennek alávetett szívvel. Csendesedj el gyakran Őelőtte, és ne légy kicsapongó. Legalábbis, ha valami történik veled, először csendesítsd el magad, aztán siess imádkozni, és imádkozással, kereséssel és várakozással értsd meg Isten szándékait. Ez nem istenfélő hozzáállás? Ha a szívedben féled Istent és aláveted magad Neki, és képes vagy elcsendesedni Őelőtte, és fel tudod fogni az Ő szándékait, akkor ezzel a fajta együttműködéssel és gyakorlással védve leszel, és nem esel kísértésbe, és nem teszel majd semmi olyat, ami megszakítja vagy megzavarja a gyülekezet munkáját. Keresd az igazságot azokban a dolgokban, amelyeket nem látsz tisztán. Ne ítélkezz vakon, és ne ítélj el. Ily módon nem fog utálni Isten, és nem fog visszautasítani. Ha Istent félő szíved van, akkor tartani fogsz attól, hogy megsérted Őt, és ha valami kísértés érne téged, akkor rémülten és rettegéssel fogsz Isten előtt élni, és áhítozni fogsz arra, hogy alávesd magad Neki, és minden dologban eleget tegyél Neki. Csak ha már van ilyen gyakorlatod, és képes vagy gyakran ilyen állapotban élni, gyakran elcsendesedni Isten előtt, és gyakran járulni Őelé, akkor leszel képes öntudatlanul is kerülni a kísértést és a gonosz dolgokat. Istent félő szív nélkül, vagy olyan szívvel, amely nem áll Őelőtte, vannak olyan gonoszságok, amelyekre képes leszel. Romlott beállítottságod van, és nem tudsz úrrá lenni rajta, tehát képes vagy a gonoszra. Vajon nem lesznek súlyos következményei annak, ha olyan rosszat tennél, ami megszakítást és zavarást okoz? Legalábbis megmetszenek, és ha komoly, amit tettél, akkor Isten vissza fog utasítani, és kizárnak a gyülekezetből. Ha azonban Istennek alávetett szíved van, és a szíved gyakran el tud csendesedni Isten előtt, és ha féled Istent és rettegsz Tőle, akkor vajon nem tudsz majd távol maradni sok gonosz dologtól? Ha féled Istent, és azt mondod: „Rettegek Istentől; félek attól, hogy megsértem, megszakítom a munkáját és utálatot váltok ki Belőle” – ez vajon nem normális hozzáállás és normális állapot a számodra? Mi az, ami kiváltja majd a rettegésedet? A rettegésed az Istent félő szívből fakad. Ha az Istentől való rettegés a szívedben van, akkor elhárítod és elkerülöd a gonosz dolgokat, amikor meglátod őket, és így védve leszel. Istenfélő lehet-e valaki, aki a szívében nem retteg Istentől? Tudja kerülni a rosszat? (Nem.) Nem merész emberek-e azok, akik nem tudják Istent félni és nem rettegnek Tőle? A merész embereket meg lehet fékezni? (Nem.) És azok, akiket nem lehet megfékezni, nem azt teszik, ami a pillanat hevében eszükbe jut? Milyen dolgokat tesznek az emberek, amikor a saját akaratuk, buzgalmuk vagy romlott beállítottságuk alapján cselekszenek? Isten szemében ezek gonosz dolgok. Világosan látnotok kell tehát, hogy az ember számára jó dolog, ha a szívében retteg Istentől – ezzel eljuthat az ember oda, hogy féli Istent. Ha valakinek Isten van a szívében, és képes félni Istent, akkor képes lesz távol maradni a gonosz dolgoktól. Ilyen emberek azok, akiknek reményük van arra, hogy meg lesznek mentve.

Könnyű-e a hívő embernek félni Istent és kerülni a gonoszt? Valójában ez nem könnyű dolog; ha nem követed az igazságot, akkor soha nem érheted el. Például egyesek azt mondják: „Valóban nem könnyű hinni Istenben, és a kötelességedet is teljesítened kell, szenvedned kell, és meg kell fizetned az árát.” Mit érzel, amikor ezeket a szavakat hallod? Mi a probléma e szavak kimondásával? Ha nem féled Istent, akkor mit mondanál? Azt mondanád: „Pontosan így van, hosszú évekre elhagytam otthonomat, hogy teljesítsem a kötelességemet, hiányoznak a gyerekeim és az édesanyám, és nem keveset szenvedtem. Ha nem kapnék áldásokat, az igazságtalan lenne!” Van-e istenfélelem ezekben a szavakban? (Nincs.) Ha valakiben nincs istenfélelem, és ilyen szavakat mond, milyen minőségű a viselkedése? Nem áll-e konfliktusban Istennel, nem panaszkodik-e ellene? Ha panaszos szavakat szól Isten ellen, akkor valóban azt hiszi, hogy Isten igazságos Isten? Ha az ember a szívében nem retteg Istentől, ha nem tudja félni Őt, akkor vajon könnyű számára kerülheni a rosszat? (Nem könnyű.) Nem képes kerülni a rosszat. Az illető azt mondja: „Ha nem kapnék áldásokat, miután feladtam a családomat és a karrieremet, az olyan igazságtalan lenne!” Ha ezután azonnal ezt mondanád: „Pontosan így van”, milyennek tűnnének neked ezek a szavak? Ez a rossz kerülése? Az a tény, hogy azt tudod mondani, hogy „pontosan így van”, csak azt bizonyítja, hogy a másik személyhez hasonlóan te is Isten ellen panaszkodsz. A panasz már kijött a szádon, hogy gonoszságot formáljon. Nemcsak, hogy nem tudod kerülni a rosszat, hanem képes vagy panaszkodni és rosszat tenni. Bár ez egy kis rossz, mégis Isten elleni panaszkodás. Ha a mai kis rossz nem lesz eloszlatva, akkor holnap az a veszély fenyeget, hogy elárulod Istent – ilyen szörnyű az ember romlott beállítottsága. Tisztán látjátok ezt az ügyet? Ha valakinek nincs Istent félő szíve, akkor mindaz, amit hangosan mond, vagy azok a dolgok, amiket a szívében gondol, vagy a dolgok, amelyek természetes módon áradnak ki belőle – mind gonoszak. Ha nincs Istent félő szíved, akkor még egy kis ügy is teljesen leleplezheti a romlott beállítottságodat, jellemedet, törekvéseidet és szándékaidat; akár leleplezheti az Istennel szembeni elégedetlenségedet is. Akiknek nincs Istent félő szívük, azt mondanak, amit akarnak. Bármit kimondanak, amire gondolnak, és miután kimondják, ténnyé válik. Isten szemszögéből nézve az ilyen ember nem féli Őt, és nem is kerüli a rossz dolgokat; inkább belekeverk magát a rossz dolgokba, amikor meglátja azokat, és gonosz emberek bűntársává válik. Ha Istent félő szíved van, ha rettegsz Tőle, ha az Ő jelenlétében élsz, akkor hogyan kell reagálnod egy ilyen személy szavaira? Mit akar mondani a szavaival? Nem hajlandó feladni az áldásokat. Áldásokat akar szerezni, de nem hajlandó szenvedni vagy megfizetni az árát, ezért azt mondja: „Valóban nem könnyű hinni Istenben.” Nincs benne panaszérzet? Ezek a szavak a panasz érzését hordozzák; ez a személy haragszik Istenre, panaszkodik, és úgy gondolja, hogy Isten túl magas követelményeket támaszt az emberekkel szemben; azt hiszi, Isten azt akarja, hogy túl magas árat fizessen az Általa neki adott kis áldásokért; azt gondolja, hogy Istennek nem szabadna így cselekednie, hogy nem szereti az embert, hogy valójában nincs irgalommal az ember iránt, hogy gyötri az embert; azt hiszi, hogy nem könnyű az embernek a szenvedést áldásra cserélni – nem erre utal? (De igen.) Szóval hogyan kell válaszolnod neki? Hallgassátok meg ezt a választ, és nézzétek meg, hogy szerintetek helyes-e. Azt kell mondanod: „Mit jelent a mi kis szenvedésünk? Látod, mennyit szenvedett Isten. Az emberiség megmentésére Isten leszállt a földre a mennyből, alázatosan és titokban testet öltött az emberek között, és nagy megaláztatást szenvedett el; hogy megmentse az emberiséget, még az életét is feláldozta. Isten szenvedése messze felülmúlja azt a keveset, amit mi szenvedtünk. A szenvedésünk nem jelent semmit. Mi több, nekünk szenvednünk kellene; nem arra való a szenvedésünk, hogy áldottak lehessünk?” Mit gondolsz? A felszínen ez helyesnek tűnik, és doktrinális szempontból nincsenek hibák, de van itt bizonyság? (Nincs.) Nincs bizonyságtétel. Ez csak a futólagos kimondása a doktrínának, hogy buzdítson valakit. Megoldhat ez bármilyen problémát? Ha meg akarsz oldani problémákat, hogyan vállalj közösséget velük? Ha hallanád ezeket a panaszos szavakat, mit éreznél a szívedben? Azt éreznéd, hogy mivel Istenben híve tették a kötelességüket, a szenvedésüket nem különösebben készséges szívvel történt, de egy pillanatnyi töprengés után azt gondolnád: „Ha nem akarnak, hát hadd ne akarjanak. Mi köze ennek hozzám? Ha Isten ellen panaszkodnak, akkor nem ellenem panaszkodnak, és ez nem érinti az én hasznomat. Ez az ő személyes kapcsolatuk Istennel, így nekik maguknak kell ezzel foglalkozniuk. Mi közöm van ehhez?” Ha így bánunk velük, az józan észnek tűnik, és ez nem helytelen, de olyan valakiként, akinek Istent félő szíve van, ha ez történik veled, először is arra kell gondolnod: „Ez az ember hisz Istenben, és mégis panaszkodik Ellene, és beszéd közben kiforgatja a tényeket. Az ilyen ember képtelen elfogadni az igazságot. Megmentve lenni nagy dolog, tehát rendben van, ha egyáltalán nem szenved? Mi több, miért szenvednek az emberek? Nem a romlott beállítottságaik miatt? Istennek jó szándékai vannak azzal, hogy megengedi az embereknek, hogy szenvedjenek. Jót tesz az embereknek, tökéletesíti és építi őket; ha az emberek nem szenvednek, nem tanulhatják meg a leckét, nem tudják megszerezni az igazságot, és nem tudnak összhangban lenni Isten szándékaival. Egy kis szenvedés az irgalom és kegyelem Isten részéről; ez Isten szeretete az emberiség iránt. Ez az üdvösség! Hogyan beszélhetnek így? Közösséget kell vállalnom velük. Nem engedhetem meg, hogy félreértsék Istent és panaszkodjanak Isten ellen, nem engedhetem meg, hogy mindenhova elmenjenek és terjesszék ezeket a szavakat, hogy befolyásoljanak másokat. Ebben a kérdésben Isten nevében kell beszélnem. Segítenem kell nekik eloszlatni az Istennel kapcsolatos félreértéseiket, és segítenem kell őket abban, hogy helyesen értelmezzék az Istenbe vetett hitet. Ha így félreértik Istent, vajon nem bánnak Vele igazságtalanul? Isten ember iránti szeretete és üdvössége oly nagy! Hogy gondolhatták így?” Ha így gondolkodsz, az nem azt jelenti, hogy Istent félő szíved van? (De igen.) Ami az istenfélelem kérdését illeti, te nem csak helyes szavakat beszélsz; hanem Istent félő szíved van, képes vagy elérni az alávetettséget Őneki, egyáltalán nem lázadsz vagy panaszkodsz. Így olyan valakivé válsz, aki féli Istent. Amikor istenfélelemről van szó, megszerezted az igazságot. Nem pusztán egy szlogent kiabálsz, hanem képes vagy bizonyságot tenni Istenről, és szilárdan megállni a Róla való bizonyságtételedben. Ezzel a tudással mit kellene mondanod az illetőnek? Azt kell mondanod: „Isten nagy gondot fordít az ember üdvösségére. Akiknek nincs Istent félő szívük, gyakran panaszkodnak Ellene és ellenállnak Neki, és egyáltalán nem veszik fontolóra az Ő szándékait. Ha egy kicsit szenvednek, vagy nem látják Isten áldásait, akkor panaszkodnak, fellázad a szívük, negatívvá, ellentmondásossá válnak. Ez azt bizonyítja, hogy a romlott beállítottságú emberek számára természetes, hogy gyakran ellenállnak Istennek, és hogy az emberi természet ellenséges Istennel szemben. Amikor az emberek egy kis árat fizetnek, egy kicsit feladnak, és egy kicsit feláldozzák magukat, hogy el tudják nyerni az üdvösséget – ez nem Istenért van. Te a romlott beállítottságod miatt szenvedsz. Ha meg akarod szerezni az igazságot, szenvedned kell egy kicsit. Ha kevésbé kellemesen mondjuk, az emberek megérdemlik, hogy szenvedjenek; Isten nem ad neked szenvedést, és nem is kényszerít szenvedésre. Ha lázadó beállítottságod van, vajon el tudod kerülni a szenvedést? A romlott beállítottságod okozza a szenvedést – ennek semmi köze Istenhez. Ha valóban megértenéd az igazságot, és mindenben alávetnéd magad Istennek, még akkor is negativitásnak adnál teret? Panaszkodnál még Isten ellen? Még mindig elszenvednéd ezeket a dolgokat? Tehát bármit is szenvednek az emberek, ez a romlott beállítottságaik eredménye; nem hibáztathatnak másokat, még kevésbé Istent. Ez arról szól, hogy ki mint vet, úgy arat. Ha nem szenvedsz, el kell pusztulnod; meg kell téged büntetni. Te melyiket választanád? Isten nem akarja, hogy szenvedj, de szenvedés nélkül vajon képes lennél alávetni magad Istennek? Szenvedés nélkül tudnál az igazságalapelvek szerint cselekedni? Szenvedés nélkül képes lennél hallgatni Isten szavait?” Ezen szavak kimondása után, a társad képes lesz-e némi megértésre szert tenni? Először is, ezek a szavak összhangban vannak-e Isten szándékaival? Összhangban vannak az igazsággal? (Igen.) Mivel ezek összhangban vannak az igazsággal, nem kellene-e az Istent félő személynek ezeket kimondania? (De igen.) Az, aki képes kimondani ezeket a szavakat, kerüli a rosszat. Tehát mivel kell rendelkeznie az embernek ahhoz, hogy rávegye magát a rossz kerülésére? (Istent félő szívvel kell rendelkeznie.) Csak Istent félő szívvel tudják kerülni a rosszat; az emberek csak Istent félő szívvel tudják alávetni magukat Neki és tanúskodni Őróla. Az ilyen emberek természetesen kerülni fogják a rosszat.

Tehát szerintetek gyakran milyen állapotban élnek azok az emberek, akiknek nincs Istent félő szívük? Van kapcsolatuk Istennel? (Nincs.) Vannak, akik azt mondják: „Ez nem így van. Mindennap imádkoznak, olvassák Isten szavait, időben mennek az összejövetelekre, és normálisan végzik a kötelességüket. Hogyan mondhatod, hogy nincs kapcsolatuk Istennel? Ha nem hisznek Istenben, meg tudnák tenni mindezt?” Helyes ez a beszédmód? (Nem az. Ez pusztán egy külső cselekvés. Ha nem keresed az igazságot, miközben cselekszel, akkor nincs Istent félő szíved, és semminek, amit teszel, nincs köze Istenhez.) Ha az istenhitükben az emberek nem gyakran élnek Őelőtte, akkor nem lesznek képesek félni Őt, és így képtelenek lesznek kerülni a rosszat. Ezek a dolgok összefüggenek. Ha legbelül gyakran Isten előtt élsz, akkor kordában leszel tartva, és sok mindenben félni fogod Őt. Nem mondasz semmi értelmetlenséget, nem mész túl messzire, nem teszel semmi olyat, ami kicsapongó, és nem teszel semmi olyat, amit Isten utál. Ha elfogadod Isten átvizsgálását, és elfogadod az Ő fegyelmezését, akkor sok rossz dolog megtételét el fogod kerülni. Mint ilyen, nem kerülted volna a rosszat? Ha azt mondod, hogy hiszel Istenben, mégis gyakran kábult a szíved, és nem tudod, hogyan munkálkodik Isten az ember megmentéséért, sem azt, hogy az embernek hogyan kellene az igazságra törekednie, sem azt, hogy szereted-e az igazságot, sem azt, hogy mely eseményeknek kell kiváltani azt, hogy imádkozz Istenhez; ha minden nap zűrzavarban vagy, mindenben komolytalan vagy, pusztán betartod az előírásokat; ha a szíved nem képes megnyugodni Isten előtt, és nem imádkozol vagy nem keresed az igazságot, valahányszor valami történik veled; ha gyakran saját akaratod szerint cselekszel, a sátáni beállítottságod szerint élsz, és felfeded az arrogáns beállítottságodat; és ha nem fogadod el Isten átvizsgálását vagy fegyelmezését, és nincs alávetett szíved, akkor legbelül mindig a Sátán előtt fogsz élni, és a Sátán és a romlott beállítottságod fog irányítani. Az ilyen emberekben a legcsekélyebb istenfélelem sincs meg. Egyszerűen képtelenek kerülni a rosszat, és még ha nem is tesznek gonosz dolgokat, minden, amit gondolnak, akkor is gonosz, és nincs köze az igazsághoz, és ellentétes azzal. Az ilyen embereknek tehát alapvetően nincs kapcsolatuk Istennel? Bár Ő uralja őket, szívük soha nem járult Eléje, és soha nem is imádkoztak igazán Hozzá; soha nem kezelték Istent Istenként, soha nem kezelték úgy, mint a felettük szuverenitást gyakorló Teremtőt, soha nem ismerték el, hogy Ő az ő Istenük és az ő Uruk, és soha nem gondoltak arra, hogy komolyan imádják Őt. Az ilyen emberek nem értik, mit jelent Istent félni, és azt hiszik, joguk van gonoszságot elkövetni. Azt mondják a szívükben: „Azt teszek, amit akarok. Majd én intézem a saját dolgaimat, ez senki máson nem múlik!” Az Istenbe vetett hitet valamilyen mantraként, egyfajta szertartásként kezelik. Ez vajon nem teszi őket álhívőkké? Ők álhívők! Isten tudatában ezek az emberek mind gonosztevők. Egész álló nap minden, amit gondolnak, gonoszság. Ők Isten házának elfajzottjai, és Ő nem ismeri el ezeket az embereket a háza tagjainak. Milyen emberek azok, akik Isten házában vannak? Olyan emberek, akik félik Istent és kerülik a rosszat, akik alávetik magukat Isten munkájának. Azok, akik csupán Isten nevében hisznek, akik nem fogadják el Őt Uruknak és Istenüknek – vajon ők is Isten házának részei? Azok, akik nem fogadják el Istent Teremtőjüknek, akik nem fogadják el azt a tényt, hogy Ő az igazság – vajon ők Istenhez tartoznak? Egyáltalán nem. Csak azok tartoznak Istenhez, akik elfogadják az igazságot; csak azok tartoznak Hozzá, akik Istent Istenként kezelik. Az olyan emberek, akik tudják, hogy Isten az igazság, akik el tudják fogadni Őt Uruknak, és akik látják, hogy Ő minden dolgok Legfőbb Ura, ők hogyan fejezik ki magukat? Milyen állapot van a szívükben? Hogyan gyakorolnak, ha valami történik velük? (Mindenben az igazságot keresik.) Ez az egyik szempont. Mi más? (Alávetik magukat minden, Isten által meghatározott környezetnek, embernek, eseménynek és dolognak, képesek tanulni belőlük, és elnyerni az igazságot.) (Nem mernek olyasmit tenni, ami ellenáll Istennek vagy megsérti Őt.) Ezek is az ő kifejezési módjaik. A fő dolog az, hogy amikor valami történik velük, akár értik az igazságot, akár nem, akár képesek az igazságot a gyakorlatba ültetni vagy sem, mindenekelőtt az Istentől való rettegés van bennük; nem cselekednek elhamarkodottan a saját akaratuk szerint, képesek félni Istent és nem megsérteni Őt. Mások láthatják, hogy nem beszélnek elhamarkodottan, hogy cselekedeteik inkább nyugodtak, semmint indulatosak vagy kicsapongók, hogy mélységesen megbékéltek, képesek várni, a szívükben bensőségesen társalognak Istennel és keresik Őt, hogy Istennek alávetett szívük van, valamint Istent félő szívük. Azok az emberek, akik megélik ezeket a dolgokat, mindazt, ami velük történik, Isten szavaihoz tudják kapcsolni és kötni, és a Vele való kapcsolatuk normális. Egyes emberek – akiknek nincs a szívükben Isten – képtelenek megélni ezeket a valóságokat, és beállítottságaik minden bizonnyal arrogánsak, kicsapongók és féktelenek. Az egész napot nevetgélve és tréfálkozva töltik, nem adják bele a szívüket a kötelességük végzésébe, azt mondják és teszik, ami az eszükbe jut, a fogukat vicsorítják és a karmaikat villogtatják, és meggondolatlanok és indulatosak mindenben, amit tesznek. Már első pillantásra látszik, hogy olyanok, mint a nem hívők. Valaki, aki ilyen kiáramlásokkal és viselkedéssel rendelkezik, az Isten előtt él? Őszintén hisz Istenben? A szívében van Isten? Teljesen bizonyos, hogy nincs. Az ilyen embereket Isten elítéli és utálja.

Ma az egyik legfontosabb témáról beszélgettünk. Miről szól ez a téma? (Az üdvösségről.) Ha az emberek azt szeretnék, hogy meg legyenek mentve, amikor hisznek Istenben, akkor az a legfontosabb, hogy van-e Istent félő szívük vagy sem, van-e helye Istennek a szívükben vagy sem, képesek-e élni Isten előtt és fenntartani a normális kapcsolatot Istennel vagy sem. A döntő az, hogy az emberek képesek-e gyakorolni az igazságot, és el tudnak-e jutni az Istennek való alávetettségre. Ilyen az út és ilyenek a feltételek, hogy valaki meg legyen mentve. Ha a szíved nem tud Isten előtt élni, ha nem gyakran imádkozol Istenhez és nem vállalsz közösséget Istennel, és elveszted az Istennel való normális kapcsolatot, akkor soha nem leszel megmentve, mert elzártad az üdvösséghez vezető utat. Ha nincs kapcsolatod Istennel, akkor az utad végére értél. Ha Isten nincs a szívedben, akkor hiába állítod, hogy van hited, akkor csak névlegesen hiszel Istenben. Nem számít, hány szót és doktrínát tudsz elmondani, mennyit szenvedtél Istenbe vetett hited miatt, vagy mennyire vagy tehetséges; ha Isten hiányzik a szívedből, és nem féled Istent, akkor nem számít, hogyan hiszel Istenben. Isten azt fogja mondani: „Távozz Tőlem, te gonosztevő.” Gonosztevőnek leszel minősítve. Nem leszel kapcsolatban Istennel; nem lesz a te Urad vagy Istened. Annak ellenére, hogy elismered, hogy Isten szuverenitást gyakorol mindenek felett, és elismered, hogy Ő a Teremtő, nem imádod Őt, és nem veted alá magad a szuverenitásának. Követed a Sátánt és az ördögöket; csak a Sátán és az ördögök az uraid. Ha mindenben bízol magadban, és a saját akaratodat követed, ha bízol abban, hogy sorsod a saját kezedben van, akkor amiben hiszel, az te magad vagy. Annak ellenére, hogy azt állítod, hogy hiszel Istenben és elismered Istent, Isten nem ismer el téged. Neked nincs kapcsolatod Istennel, ezért az a sorsod, hogy végül Ő visszautasítások, megbüntessen és kivessen; Isten nem menti meg az olyan embereket, mint te. Azok az emberek hisznek igazán Istenben, akik elfogadják Őt a Szabadítónak, akik elfogadják, hogy Ő az igazság, az út és az élet. Képesek őszintén feláldozni magukat Őérte, és végezni a teremtett lény kötelességét; megtapasztalják Isten munkáját, gyakorolják az Ő szavait és az igazságot, és az igazságra törekvés útját járják. Olyan emberek, akik alávetik magukat Isten szuverenitásának és elrendezésének, és követik az Ő akaratát. Csak ha ilyen hitük van Istenben, akkor lehet megmenteni az embereket; ha nincs, akkor el lesznek ítélve. Elfogadható-e, hogy az emberek vágyálmokba bocsátkozzanak, amikor hisznek Istenben? Istenbe vetett hitükben vajon elnyerhetik-e az emberek az igazságot, ha mindig ragaszkodnak saját elképzeléseikhez és homályos, elvont képzelgéseikhez? Egyáltalán nem. Amikor az emberek hisznek Istenben, el kell fogadniuk az igazságot, hinniük kell Őbenne, ahogy Ő kéri, és alá kell vetniük magukat az Ő vezénylésének és elrendezéseinek; csak akkor érhetik el az üdvösséget. Nincs más út, csak ez – bármit is teszel, nem szabad vágyálmokba bocsátkoznod. A társalgás ebben a témában nagyon fontos az emberek számára, nem igaz? Ez egy ébresztő a számotokra.

Most, hogy hallottátok ezeket az üzeneteket, meg kell értenetek az igazságot, és tisztában kell lennetek azzal, hogy mivel jár az üdvösség. Hogy az emberek mit szeretnek, mire törekszenek, mi a szenvedélyük – ezek egyike sem fontos. A legfontosabb az igazság elfogadása. Végső soron az igazság megszerzésének a képessége a legfontosabb, és az a helyes út, amely lehetővé teszi számodra, hogy elérd az istenfélelmet és a rossz kerülését. Ha több éve hiszel Istenben, és mindig olyan dolgokra irányuló törekvésre összpontosítottál, amelyeknek semmi közük az igazsághoz, akkor a hitednek semmi köze az igazsághoz, és semmi köze Istenhez. Állíthatod ugyan, hogy hiszel Istenben és elismered Istent, de Isten nem a te Urad, nem a te Istened, nem fogadod el, hogy Isten szuverenitást gyakorol a sorsod felett. Nem veted alá magad mindannak, amit Isten elrendez neked, nem ismered el annak tényét, hogy Isten az igazság – ebben az esetben az üdvösségre vonatkozó reményeid szertefoszlottak; ha nem tudsz az igazságra való törekvés útján járni, akkor a pusztulás útját járod. Ha minden, amire törekszel, amire összpontosítasz, amiért imádkozol és amiért könyörögsz, Isten szavain alapul és azon, amit Isten kér, és ha egyre jobban érzed, hogy aláveted magad a Teremtőnek, és imádod Teremtőt, és érzed, hogy Isten a te Urad, a te Istened, ha egyre jobban örülsz, hogy aláveted magad mindannak, amit Isten vezényel és elrendez neked, és Istennel való kapcsolatod egyre szorosabbá és egyre normálisabbá válik, és ha az Isten iránti szereteted egyre tisztább és igazabb, akkor egyre kevesebb Istennel kapcsolatos panaszod és félreértésed, valamint Isten iránti túlzó vágyad lesz, és teljesen eléred az istenfélelmet és a rossz kerülését, ami azt jelenti, hogy már ráléptél az üdvösség útjára. Bár az üdvösség útján járás Isten általi fegyelmezéssel, metszéssel, ítélettel és fenyítéssel jár, és ezek sok fájdalmat szenvedtetnek el veled, ez Isten szeretete, amely rád száll. Ha, amikor hiszel Istenben, csak arra törekszel, hogy áldott legyél, és csak státuszra, hírnévre és nyereségre törekszel, és soha nem részesülsz fegyelmezésben, megmetszésben, illetve megítélésben és fenyítésben, akkor bár könnyű lehet az életed, szíved egyre távolabb kerül Istentől, elveszted az Istennel való normális kapcsolatot, és Isten átvizsgálását sem leszel hajlandó elfogadni; a saját főnököd akarsz majd lenni – ami mind azt bizonyítja, hogy az általad járt út nem a helyes út. Ha már egy ideje megtapasztaltad Isten munkáját, és egyre jobban érzed, hogy az emberiség milyen mélyen romlott, és annyira hajlamos az Istennek való ellenállásra, és ha aggódsz, hogy eljöhet a nap, amikor olyasmit teszel, ami ellenáll Istennek, és attól félsz, hogy valószínűleg megsérted Istent és Ő elhagy téged, és így azt érzed, hogy semmi sem ijesztőbb, mint Istennek ellenszegülni, akkor Istent félő szíved lesz. Érezni fogod, hogy amikor az emberek hisznek Istenben, nem szabad eltávolodniuk Istentől; ha elkóborolnak Istentől, ha elkóborolnak Isten fegyelmezésétől, valamint Isten ítéletétől és fenyítésétől, akkor ez egyenlő azzal, hogy elveszítik Isten oltalmát és gondoskodását, elveszítik Isten áldásait, és az emberek számára vége mindennek; csak egyre züllöttebbé válhatnak, olyanok lesznek, mint a vallás emberei, és továbbra is hajlamosak lesznek szembeszállni Istennel, miközben hisznek Istenben – és ezáltal antikrisztusokká válnak. Ha ezt fel tudod ismerni, akkor imádkozni fogsz Istenhez: „Ó, Istenem! Kérlek, ítélj meg és fenyíts meg. Könyörgöm, hogy vizsgálj át mindenben, amit teszek. Ha olyasmit teszek, ami megsérti az igazságot és ellenkezik a Te szándékaiddal, akkor ítélj meg szigorúan és fenyíts meg engem – nem maradhatok a Te ítéleted és fenyítésed nélkül.” Ez a helyes út, amelyen az embereknek az Istenbe vetett hitükben járniuk kell. Tehát ez a szabvány legyen a mércéd: Meritek azt mondani, hogy az üdvösség útjára léptetek? Nem meritek, mert még nem kerültetek azok közé, akik az igazságra törekednek, sok mindenben nem keresitek az igazságot, és nem vagytok képesek elfogadni és alávetni magatokat annak, hogy megmetsszenek titeket – ami azt bizonyítja, hogy még messze vagytok attól, hogy az üdvösség útján járjatok. Vajon könnyű-e rálépni az üdvösség útjára, ha nem olyan valaki vagy, aki az igazságra törekszik? Valójában nem az. Ha az emberek nem tapasztalták meg Isten ítéletét és fenyítését, ha nem tapasztalták meg az Isten általi fegyelmezést, fenyítést és megmetszést, akkor nem könnyű olyanná válniuk, aki az igazságra törekszik, és ezért nagyon nehéz rálépniük az üdvösség útjára. Ha ennek az üzenetnek a hallatán tudod, hogy ez az igazság, de még rá kell lépned az igazságra való törekvés és az üdvösség elérésének útjára, és ezt nem tekinted komoly dolognak, és úgy érzed, hogy előbb-utóbb eljön a nap, amikor majd megteszed – nem kell sietni –, akkor miféle nézet ez? Ha ilyen nézetet vallasz, akkor bajban vagy, és nehezen fogsz rálépni az üdvösség felé vezető útra. Hogyan kell tehát elhatároznod, hogy képes leszel rálépni erre az útra? Azt kell mondanod: „Ah! Jelenleg még rá kell lépnem az üdvösség felé vezető útra – ez igencsak veszélyes! Isten azt mondja, hogy az embereknek mindenkor Őelőtte kell élniük, többet kell imádkozniuk, és hogy a szívüknek békésnek kell lennie, nem pedig lobbanékonynak – ezért most el kell kezdenem mindezt a gyakorlatba ültetni.” Ilyen módon gyakorolni azt jelenti, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépünk; ez ennyire egyszerű. Milyen emberek azok, akik meghallják Isten szavait, majd mennek és gyakorlatba ültetik azokat? Jó emberek? Azok – ők olyan emberek, akik szeretik az igazságot. Milyen emberek azok, akik Isten szavainak hallatán érzéketlenek, közömbösek, hajthatatlanok maradnak – ha könnyelműen bánnak Isten szavaival, süket fülekkel fogadják és semmibe veszik őket? Nem agyalágyultak? Az emberek mindig azt kérdezik, hogy vannak-e rövidebb utak ahhoz, hogy meg legyenek mentve, ha hisznek Istenben. Azt mondom nektek, hogy nincsenek ilyenek, majd elmondom nektek ezt az egyszerű utat, de miután hallottátok, nem ültetitek a gyakorlatba – ami azt jelenti, hogy nem ismeritek fel a jó dolgot, amikor halljátok. Megmenthetők az ilyen emberek? Még ha van is számukra némi remény, az nem nagy; az üdvösség nagyon nehéz lesz. Lehet, hogy egy nap felébrednek álmukból, amikor azt gondolják magukban: „Nem vagyok már fiatal, és nem láttam el a megfelelő kötelességeimet, miközben hittem Istenben mindezen évek alatt. Isten megköveteli, hogy az emberek mindenkor Őelőtte éljenek, én pedig nem éltem Isten előtt. Sietnem kell imádkozni.” Ha a szívükben észhez térnek, és elkezdik ellátni a megfelelő kötelességeiket, akkor még nem késő! De ne hagyjátok túl későre; ha megvárjátok, amíg a hetvenes-nyolcvanas éveitekben lesztek, és a testetek tönkremegy, és már nincs energiátok, akkor vajon nem lesz késő az igazságra törekedni? Ha az életetek legszebb éveit értelmetlen dolgokkal töltitek, és végül elhalasztjátok vagy kihagyjátok az igazságra való törekvést, ami a legfontosabb dolog az egészben, akkor ez nem rendkívül buta dolog? Van ennél nagyobb ostobaság? Sokan teljesen tisztában vannak az igaz úttal, és mégis a jövőig várnak, hogy elfogadják és kövessék azt – ők mind bolondok. Nem tudják, hogy az igazságra való törekvés több évtizedes erőfeszítést igényel, mielőtt életet nyerhetnek. Túl késő lesz megbánni, ha elpazarolják a megmentésükre rendelkezésre álló legjobb időt!

Jelenleg mi a legsürgetőbb dolog, amelyet a gyakorlatba kellene ültetnetek? Arról van szó, hogy amikor dolgok történnek veletek, siessetek keresni az igazságot, tegyétek békéssé a szíveteket Isten előtt, és imádkozzatok Istenhez és olvassátok az Ő szavait Istennek alávetett szívvel. Így képesek lesztek normális kapcsolatot kialakítani Istennel. Ha hiszel Istenben, de semmi közöd Őhozzá, ha még mindig a homályos istenben hiszel, ha nincs normális kapcsolatod a gyakorlati Istennel, akkor Isten elismerheti-e, hogy hiszel Őbenne? Ha Isten nem ismer el téged, akkor nem vagy bajban? A szíved mélyén tisztában kell lenned azzal, hogyan kell törekedned annak érdekében, hogy Isten elismerjen téged az Ő háza tagjaként, az Ő követői egyikeként. Ne légy hajthatatlan vagy lázadó, és egyáltalán nem szabad elhatárolódnod Istentől; Isten elé kell járulnod, és el kell fogadnod Őt Uradnak. Tehát mit kell tenned ezután? Siess enni és inni Isten szavait, fogadd el mindazt az igazságot, amit Ő kimondott, ültesd azt a gyakorlatba és tapasztald meg, és lépj be a valóságba – ez a legfontosabb rész. Ha úgy gondoljátok, hogy ezek a szavak, amelyeket közöltem, fontosak, ha alkalmazni tudjátok ezeket a szavakat az életetekben, ha útmutatóvá tudjátok tenni őket az életetekben, és az általatok megélt valósággá, akkor nyertetek valamit, és nem hiába vállaltam ma közösséget. Az Istenben való hit kulcsa az, hogy Istennek a szívetekben kell lennie, képesnek kell lennetek arra, hogy Isten szavai alapján cselekedjetek, nagyként tiszteljétek Istent a szívetekben, és alávessétek magatokat Istennek; mindent, amit tesztek, Isten elé kell helyeznetek, és gondoskodnotok kell arról, hogy ezek kapcsolatban legyenek Istennel; ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy higgyél Istenben, olyan emberhez kell hasonlítanod, aki hisz Istenben. Az Istenbe vetett hit valóságával kell rendelkezned. Miután meghallgattok egy prédikációt, megértitek, mik Isten szándékai, és képesek vagytok Isten követelményei szerint gyakorolni és belépni. Egy idő után azt látom, hogy az emberek megváltoztak, hogy a szavaim a hasznukra váltak, megváltoztatták az állapotukat, és megváltoztatták az irányt, amerre mennek. Amikor az emberek valóban megfordulnak, úgy érzem, nem beszéltem hiába. Amikor látom, hogy ezeket a szavakat a szívetekbe helyezitek anélkül, hogy a fületek mellett elfújó szélnek tekintenétek őket, akkor nagyon örülök nektek. Ha nem figyeltek, függetlenül attól, hogy hány szót beszélek, ha nem veszitek komolyan őket, ha azt csináltok, amit akartok, és úgy cselekedtek, ahogy tetszik, akkor fájdalmat érzek, amikor rátok nézek; kezdek ellenszenvet érezni irántatok, és hiába mondasz szépen hangzó szavakat, vagy próbálod magad külsőleg jobb színben feltüntetni. Ha ezt tennéd, az képmutatás lenne a részedről, és Számomra kellemetlen ezt nézni. Tehát nagyon fontos, hogy az emberek gyakorolják az igazságot, és még fontosabb, hogy belépjenek az igazságvalóságba. Azok az emberek, akik rendelkeznek az igazságvalósággal, természetesen kezdik félni Istent; akiknek Istent félő szívük van, azok természetes módon képesek rálépni az üdvösség útjára.

2017. február 5.