A Teremtő őszinte érzései az emberiség iránt

Az emberek gyakran mondják, hogy nem könnyű Istent megismerni. Én azonban azt mondom, hogy Istent megismerni egyáltalán nem nehéz, mert Isten gyakran mutatja meg az Ő tetteit az ember számára is láthatóan. Isten soha nem szüntette be párbeszédét az emberiséggel, és soha nem rejtette el Magát és nem rejtőzött el az ember elől. Gondolatait, eszméit, szavait és tetteit mind feltárta az emberiségnek. Ezért, amennyiben az ember meg kívánja ismerni Istent, mindenféle úton-módon eljuthat odáig, hogy megérti és megismeri Őt. Az ember azért gondolja vakon, hogy Isten szándékosan kerüli őt, szándékosan rejtőzött el az emberiség elől, és nem áll szándékában megengedni az embernek, hogy megértse és megismerje Őt, mert nem tudja, ki Isten, és nem is kívánja megérteni Istent. Sőt, még inkább azért, mert az ember nem törődik a Teremtő gondolataival, szavaival és cselekedeteivel... Őszintén szólva, ha valaki csak a szabadidejét arra fordítja, hogy a Teremtő szavaira vagy tetteire összpontosítson, és megértse azokat, és ha csak egy kis figyelmet is szentel a Teremtő gondolatainak és az Ő szíve hangjának, akkor nem lesz nehéz felismernie, hogy a Teremtő gondolatai, szavai és cselekedetei láthatók és áttekinthetők. Ugyanígy nem sok erőfeszítésébe telik majd felismerni, hogy a Teremtő mindig az emberiség körében van, mindig párbeszédben van az emberrel és az egész teremtett világgal, és mindennap új tetteket visz véghez. Az Ő lényege és természete fejeződik ki az emberrel folytatott párbeszédében; az Ő gondolatai és eszméi teljesen feltárulnak tetteiben; Ő mindenkor kíséri és figyeli az emberiséget. Néma szavaival csendesen szól az emberiséghez és az egész teremtéshez: „Ott vagyok a mennyben, és ott vagyok teremtett világomban. Őrködöm, várok, melletted vagyok...” Kezei melegek és erősek, léptei könnyedek, hangja lágy és kedves, alakja átjárja, körülfogja, átöleli az egész emberiséget; ábrázata szépséges és szelíd. Ő soha nem távozott el, soha nem tűnt el. Éjjel-nappal Ő az emberiség állandó társa, aki soha nem tágít mellőlük. Odaadó gondoskodása és különleges ragaszkodása az emberiséghez, valamint az ember iránti igaz törődése és szeretete apránként megmutatkozott, amikor megmentette Ninive városát. Különösen a Jahve Isten és Jónás közötti szóváltás fedte fel teljes mértékben a Teremtő gyengédségét az emberiség iránt, amelyet Ő Maga teremtett. E szavak által mély megértést nyerhetsz Isten őszinte érzéseiről az emberiség iránt...

A következő szakasz Jónás könyvében (4:10-11) szerepel: „Jahve ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!” Ezek Jahve Isten szavai, egy Isten és Jónás közötti párbeszédből feljegyezve. Bár ez a szóváltás rövid, csordultig tele van a Teremtő gondoskodásával az emberiség iránt és vonakodásával attól, hogy lemondjon az emberiségről. Ezek a szavak azt az igaz hozzáállást és érzéseket fejezik ki, amelyeket Isten őriz a szívében az Ő teremtése iránt. E szavak által, amelyek olyan világosak és pontosak, amilyet ember ritkán hallhat, Isten az emberiséggel kapcsolatos igazi szándékairól nyilatkozik. Ez a szóváltás Isten Ninive népéhez való hozzáállását képviseli – de miféle hozzáállás ez? Ez az a hozzáállás, amellyel Ő Ninive népének bűnbánata előtt és után fordult feléjük, és az a hozzáállás, amellyel Ő az emberiséget kezeli. E szavakban benne vannak az Ő gondolatai és az Ő természete.

Isten milyen gondolatai tárulnak fel e szavakban? Ha figyeltek a részletekre olvasás közben, nem lesz nehéz észrevennetek, hogy Ő a „szánni” igét használja; ennek a szónak a használata mutatja Isten igazi hozzáállását az emberiséghez.

A szó szerinti jelentés szintjén az emberek a „szánni” szót különbözőképpen értelmezhetik. Először is azt jelenti: „szeretni és védelmezni valamit, gyengédséget érezni valami iránt”, másodszor azt jelenti: „nagyon szeretni”, végül pedig ezt: „valaki nem akar bántani valamit, és nem bírja elviselni, ha így tesz”. Röviden: ez a szó gyengéd ragaszkodásra és szeretetre utal, valamint arra, hogy az illető nem hajlandó lemondani valakiről vagy valamiről; ott van benne Isten irgalma és hosszútűrése az ember iránt. Isten ezt a szót használta, amelyet az emberek is széles körben használnak, és amely mégis képes feltárni Isten szívének hangját és az Ő hozzáállását az emberiséghez.

Bár Ninive városa tele volt éppoly romlott, gonosz és erőszakos emberekkel, mint Szodoma lakói, megbánásuk miatt Isten meggondolta Magát, és úgy döntött, nem pusztítja el őket. Mivel az, ahogyan Isten szavait és utasításait kezelték, olyan hozzáállásról tett tanúbizonyságot, amely éles ellentétben állt Szodoma polgárainak hozzáállásával, és mivel őszintén alávetették magukat Istennek, és őszintén megbánták bűneiket, továbbá minden tekintetben igaz és szívből jövő magatartást tanúsítottak, Isten újra kifejezésre juttatta saját, szívből jövő szánalmát, és megajándékozta őket azzal. Amit Isten az emberiségnek ajándékoz, és a szánalmat, amelyet Ő tanúsít az emberiség iránt, senki nem képes utánozni, és lehetetlen, hogy bárki Isten irgalmával, hosszútűrésével vagy az emberiség iránti őszinte érzéseivel rendelkezzen. Van valaki, akit nagyszerű férfinak vagy nőnek tartasz, vagy akár emberfelettinek, aki valamiféle magaslatról, nagy emberként megnyilatkozva, vagy a csúcsponton ilyesfajta állítást tesz az emberiségnek vagy a teremtett világnak? Az emberek közül ki ismerheti az emberi élet állapotát úgy, mint a tenyerét? Ki viselheti a terhet és felelősséget az emberiség létezéséért? Ki jogosult arra, hogy bejelentse egy város elpusztítását? És ki jogosult arra, hogy megbocsásson egy városnak? Ki mondhatja, hogy megszánta a saját teremtését? Csakis a Teremtő! Csakis a Teremtőben van gyengédség ez iránt az emberiség iránt. Csakis a Teremtő mutat az emberiség iránt könyörületet és ragaszkodást. Csakis a Teremtőben van igaz, törhetetlen ragaszkodás az emberiség iránt. Hasonlóképpen csakis a Teremtő ajándékozhatja meg irgalmával ezt az emberiséget és szánhatja meg az Ő egész teremtését. Az Ő szíve repes és sajog az ember minden egyes cselekedetére: haragszik, aggódik és bánkódik az ember gonoszsága és romlottsága miatt; elégedett, örül, megbocsát és ujjong az ember megbánása és hite miatt; minden egyes gondolata és eszméje az emberiségért van és körülötte forog; ami Ő, és amije van, kizárólag az emberiség kedvéért fejeződik ki; az Ő érzelmeinek összessége az emberiség létezésével fonódik össze. Az emberiség kedvéért utazgat és lót-fut; némán elajándékozza életének minden egyes darabkáját, élete minden percét és másodpercét odaadja... Soha nem tudta, hogyan becsülje meg a saját életét, mégis mindig szánta az emberiséget, amelyet Ő Maga teremtett... Mindenét ennek az emberiségnek adja... Irgalmát és hosszútűrését feltétel nélkül, ellenszolgáltatás elvárása nélkül ajándékozza. Ezt csakis azért teszi, hogy az emberiség továbbra is életben maradjon az Ő szemei előtt, és megkapja az élet Tőle származó ellátását. Ezt csakis azért teszi, hogy az emberiség egy nap alávesse magát Neki, és felismerje, hogy Ő az, aki fenntartja az ember létezését, és táplálja az egész teremtett világ életét.

A Teremtő kifejezi igazi érzéseit az emberiség iránt

Ez a beszélgetés Jahve Isten és Jónás között kétségkívül a Teremtő emberiség iránti igazi érzéseinek kifejeződése. Egyfelől tájékoztatja az emberiséget arról, hogy a Teremtő érti a szuverén uralma alatt lévő egész teremtett világot; ahogy Jahve Isten mondta: „Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!” Más szóval: Isten megértése Ninivéről egyáltalán nem felületes volt. Nemcsak tudta a városban lévő élőlények számát (beleértve az embereket és a háziállatokat is), hanem azt is tudta, hogy hányan nem tudnak különbséget tenni a jobb és bal kezük között – vagyis, hogy hány gyermek és fiatal volt jelen. Ez konkrét bizonyítéka Isten átfogó megértésének az emberiséggel kapcsolatban. Másrészt ez a beszélgetés tájékoztatja az embereket a Teremtő emberiség iránti hozzáállásáról, vagyis arról, mennyi az emberiség súlya a Teremtő szívében. Pontosan úgy, ahogy Jahve Isten mondta: „Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost [...]?” Ezek Jahve Isten megrovó szavai Jónáshoz, de mind igazak.

Bár Jónás arra kapott megbízást, hogy hirdesse Jahve Isten szavait Ninive népének, nem értette Jahve Isten szándékait, sem az Ő aggályait és elvárásait a városbeliekkel szemben. Ezzel a feddéssel Isten azt akarta tudatni vele, hogy az emberiség Isten saját kezeinek terméke, és hogy Ő fáradságos erőfeszítéseket szentelt minden egyes személynek; hogy minden egyes személy Isten elvárásait hordozza a vállán, és hogy minden egyes személy Isten életének ellátását élvezi; minden egyes személyért Isten fizette meg az árat fáradságos erőfeszítéseivel. Ez a feddés azt is elmondta Jónásnak, hogy Isten szánja az emberiséget, amely az Ő saját keze munkája, éppen annyira, amennyire Jónás szánta a bokrot. Isten semmiképpen nem hagyná el egykönnyen az emberiséget, vagy legalábbis az utolsó lehetséges pillanatig nem tenné, nem utolsósorban azért, mert a városban olyan sok gyermek és ártatlan háziállat volt. Amikor Isten teremtésének ezekkel a fiatal és tudatlan termékeivel került szembe, akik még a jobb és a bal kezük között sem tudtak különbséget tenni, még kevésbé volt elképzelhető, hogy Isten ilyen elhamarkodottan vessen véget életüknek és határozza meg kimenetelüket. Isten remélte, hogy láthatja őket felnőni; remélte, hogy nem ugyanazon az úton járnak majd, mint a felmenőik, hogy nem kell újra Jahve Isten figyelmeztetését hallaniuk, és hogy bizonyságot fognak tenni Ninive múltjáról. Mi több, Isten remélte, hogy láthatja Ninivét, miután megbánta bűneit, hogy láthatja Ninive jövőjét a megtérést követően, és ami még fontosabb: hogy láthatja, amint Ninive újra Isten irgalma alatt él. Ezért Isten szemében a teremtésnek azok a tárgyai, akik nem tudtak különbséget tenni a jobb és bal kezük között, ők voltak Ninive jövője. Ők vállalják majd fel Ninive megvetésre méltó múltját, ahogy ők vállalják majd fel azt a fontos kötelességet is, hogy egyaránt bizonyságot tegyenek Ninive múltjáról és jövőjéről Jahve Isten útmutatásával. Igazi érzéseinek ebben a kinyilvánításában Jahve Isten teljes egészében megmutatta a Teremtő irgalmát az emberiség iránt. Megmutatta az emberiségnek, hogy „a Teremtő irgalma” nem tartalmatlan frázis, és nem is üres ígéret; konkrét elvei, módszerei és célkitűzései vannak. Isten igaz és valóságos, nem használ hamisságokat és álcákat, és ugyanígy az Ő irgalmában is végtelen ajándékként részesül az emberiség minden korban és időben. Viszont mindmáig a Teremtő Jónással folytatott szóváltása az Ő egyetlen, kizárólagos szóbeli nyilatkozata arról, miért tanúsít irgalmat az emberiség iránt, hogyan mutat irgalmat az emberiség felé, milyen hosszantűrő az emberiséggel szemben, és melyek az Ő igazi érzései az emberiség iránt. Jahve Isten tömör szavai ebben a beszélgetésben az emberiség mint szerves egész iránti gondolatait fejezik ki; igaz kifejezései az Ő szíve hozzáállásának az emberiséghez, és konkrét bizonyítékai is annak, hogy Ő bőségesen ajándékozza irgalmát az emberiségnek. Az Ő irgalmában nemcsak az emberiség idősebb generációi részesülnek, hanem megadatik az emberiség fiatalabb tagjainak is, ahogy mindig is volt, nemzedékről nemzedékre. Bár Isten haragja rendszeresen lesújt az emberiség bizonyos szegleteire és korszakaira, Isten irgalma sohasem szűnt meg. Irgalmával teremtése egyik nemzedékét a másik után vezeti és vezéreli, a teremtés egyik nemzedékét a másik után látja el és táplálja, mert igazi érzései az emberiség iránt sohasem változnak. Ahogy Jahve Isten mondta: „Én pedig ne szánjam meg [...]?” Ő mindig is szánta az Ő saját teremtését. Ez a Teremtő igazságos természetének irgalma, és egyúttal a Teremtő teljes egyedülállósága!

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)