Jób 1:1 Élt Úc földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat.

Jób 1:5 Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.

Jób 1:8 Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.

Mi az a kulcskérdés, amit ezekben a passzusokban láttok? A szentírás e három rövid passzusa mind Jóbhoz kötődik. Bár rövidek, mégis világosan elmondják, hogy milyen ember volt. Jób mindennapi viselkedésének és magatartásának leírásán keresztül mindenkinek elmondják, hogy Isten Jóbról alkotott értékelése nem alaptalan, hanem megalapozott volt. Elmondják, hogy mind az ember (Jób 1:1), mind Isten értékelése Jóbról (Jób 1:8), Jób Isten és ember előtti tetteinek eredménye (Jób 1:5).

Először az első passzust olvassuk el: „Élt Úc földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat.” Ez az első értékelés Jóbról a Bibliában, és ez a mondat a szerző értékelése Jóbról. Természetesen az ember Jóbról alkotott értékelését is mutatja, amely szerint „Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat.” Ezután olvassuk el Isten értékelését Jóbról: „Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.” A kettő közül az egyik az embertől származott, a másik pedig Istentől; ez két azonos tartalmú értékelés. Látható tehát, hogy Jób viselkedése és magatartása ismert volt az ember előtt, és Isten is méltatta azt. Más szóval, Jób viselkedése az ember és Isten előtt ugyanaz volt; viselkedését és motivációját mindig Isten elé tárta, hogy Isten megfigyelhesse azokat, és olyan ember volt, aki félte Istent és kerülte a rosszat. Így Isten szemében a földi emberek közül egyedül Jób volt tökéletes és becsületes, aki félte Istent és kerülte a rosszat.

Az istenfélelem és a rossz kerülésének konkrét megnyilvánulásai Jób mindennapi életében

Ezután nézzük meg Jób istenfélelmének és a gonosz elkerülésének konkrét megnyilvánulásait. Az ezt megelőző és követő passzusokon kívül olvassuk el a Jób 1:5 passzusát is, amely Jób istenfélelmének és a gonosz elkerülésének egyik konkrét megnyilvánulása. Azt mondja el, hogyan félte Istent és kerülte el a gonoszt mindennapi életében; az a legszembeötlőbb, hogy nemcsak azt tette, amit a saját istenfélelme és a gonosz elkerülése érdekében tennie kellett, hanem rendszeresen mutatott be égőáldozatot is Isten előtt a fiai nevében. Attól félt, hogy ők lakomázás közben gyakran „vétkeztek [...], és káromolták Istent szívükben”. Hogyan nyilvánult meg ez a félelem Jóbban? Az eredeti szöveg a következő beszámolót adja: „Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak.” Jób magatartása azt mutatja, hogy az istenfélelem nem a külső viselkedésében nyilvánult meg, hanem a szívéből fakadt, és az istenfélelem mindennapi életének minden területén, minden időben megmutatkozott, hiszen ő maga nemcsak elkerülte a gonoszt, hanem gyakran égőáldozatot is hozott a fiai nevében. Más szóval Jób nemcsak attól félt mélységesen, hogy vétkezik Isten ellen és saját szívében megtagadja Istent, hanem amiatt is aggódott, hogy fiai vétkeznek Isten ellen és szívükben megtagadják Őt. Ebből látható, hogy Jób istenfélelmének igazsága kiállja a tüzetes vizsgálatot, és senki sem kételkedhet benne. Alkalmanként tette ezt, vagy gyakran? A szöveg utolsó mondata: „Így szokott tenni Jób minden alkalommal.” Ezek a szavak azt jelentik, hogy Jób nem időnként nézett rá a fiaira, vagy amikor neki úgy tetszett, és nem is imádságban vallott Istennek. Ehelyett rendszeresen elküldte a fiait, hogy megtisztuljanak, és égőáldozatokat mutatott be értük. A „minden alkalommal” kifejezés itt nem azt jelenti, hogy egy vagy két napig, vagy egy pillanatig tette ezt. Azt jelenti, hogy Jób istenfélelmének megnyilvánulása nem átmeneti volt, és nem állt meg a tudásnál vagy a kimondott szavaknál; ehelyett az istenfélelem és a gonosz elkerülésének módja vezette a szívét, vezérelte a viselkedését, valamint ez volt létezésének gyökere az ő szívében. Az, hogy „minden alkalommal” ezt csinálta, azt mutatja, hogy szíve mélyén gyakran félt attól, hogy ő maga is vétkezni fog Isten ellen, és attól is félt, hogy fiai és lányai vétkeznek majd Isten ellen. Ez jól mutatja, hogy az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útja mennyit nyomott a latba a szívében. Azért csinálta ezt minden alkalommal, mert a szíve mélyén félt és rettegett – félt attól, hogy rosszat követett el és vétkezett Isten ellen, illetve hogy letért Isten útjáról, így nem volt képes megfelelni Istennek. Ugyanakkor fiai és lányai miatt is aggódott, mert attól félt, hogy megsértették Istent. Ilyen volt Jób normális viselkedése a mindennapi életében. Éppen ez a normális viselkedés bizonyítja, hogy Jób istenfélelme, és az, hogy elkerülte a gonoszt, nem üres szavak, és hogy Jób valóban ezt a valóságot élte. „Így szokott tenni Jób minden alkalommal”: Ezek a szavak Jób mindennapi, Isten előtti tetteiről szólnak. Amikor így cselekedett minden alkalommal, vajon viselkedése és szíve elért Istenhez? Más szavakkal: Isten gyakran volt elégedett az ő szívével és viselkedésével? Akkor milyen állapotban és milyen összefüggésben tette ezt Jób minden alkalommal? Egyesek azt mondják: „Azért cselekedett így, mert Isten gyakran megjelent Jóbnak.” Néhányan azt mondják: „Azért csinálta ezt minden alkalommal, mert megvolt benne az akarat, hogy elkerülje a gonoszt.” Mások pedig azt mondják: „Talán úgy gondolta, hogy a vagyona nem jött könnyen, és tudta, hogy Isten adományozta azt neki, ezért mélyen félt attól, hogy elveszíti a vagyonát, ha vétkezik Isten ellen vagy megsérti Őt.” Igazak ezek az állítások? Egyértelműen nem. Isten ugyanis nem csupán azt fogadta el és becsülte meg leginkább Jóbban, hogy minden alkalommal így cselekedett, hanem még inkább az Isten, az emberek és a Sátán előtti magatartását, amikor Jób a Sátánhoz került és az megkísértette őt. Az alábbi szakaszok nyújtják a legmeggyőzőbb bizonyítékot, olyan bizonyítékot, amely megmutatja nekünk Isten Jóbra vonatkozó értékelésének igazságát.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)