A megtestesült Isten az emberért szenved, az ember jövőbeli gyönyörű rendeltetési helyéért. A munka Jézus által elvégzett lépése az volt, hogy bűnös testhez hasonló formában keresztre feszítették őt, hogy vétekáldozat legyen, hogy megváltsa az egész emberiséget, hogy lefektesse az alapokat az ember belépéséhez a gyönyörű rendeltetési helyre. Keresztre feszítették, az ember bűnét hordozta, és megváltotta az emberiséget a bűntől. Más szóval Ő bizonyítékul szolgált arra, hogy az ember bűnei bocsánatot nyernek, és képes Isten elé járulni; Ő alkualapként szolgált a Sátánnal vívott csatában. Most, hogy elérkeztek az utolsó napok, Isten le kívánja zárni munkáját, véget vetni ennek a korszaknak, a megmaradtakat pedig el akarja vezetni egy gyönyörű rendeltetési helyre. Isten ismét testté lett, és miközben meghódítja, megítéli és megtisztítja az embert, szenved az emberért, és ezt ajánlja fel bizonyítékként, tényként arra, hogy az ember minden fájdalomtól mentesül; vagyis Isten megteszi a Maga bizonyságtételét, és ezt a bizonyítékot, ezt a bizonyságtételt arra használja, hogy legyőzze a Sátánt, szégyent hozzon az ördögökre, és ezt adja cserébe az ember gyönyörű rendeltetési helyéért.

Egyesek azt mondják: „A megtestesülés testének munkálkodása is Isten munkálkodása. Nem a hús-vér test munkálkodik; Isten Lelke irányítja Őt belülről.” Így van ez? Nem. Korábban elhangzott, hogy Isten megtestesülése annak érdekében, hogy elvégezze a hódítás munkájának egy lépését, a normális emberi mivolt keretében történik; amit látsz, az normális emberi mivolt, de ez valójában Maga Isten munka közben; amikor ez a hús-vér test munkálkodik, valójában Isten Maga munkálkodik. Ha ezt így magyarázzuk és közöljük, az emberek gyakran azt hiszik, hogy ez a hús-vér test csak egy eszköz, egy külső burok, hogy Ő csak akkor cselekszik, amikor Isten Lelke szól és irányítja Őt belülről, és hogy Ő e nélkül az irányítás nélkül nem cselekszik; a hús-vér test azt mondja, amire a Lélek vezeti, és amikor nem kap ilyen vezetést, nem mond semmit. Így van? Nem. Amikor a Lélek testet ölt, a Lélek és a test eggyé válik. Amikor a test cselekszik, a Lélek cselekszik, amikor pedig a Lélek cselekszik, a test cselekszik – csakis ez nevezhető megtestesülésnek. Ma az egyik leghatásosabb magyarázat a következő: Amikor Isten testet ölt az utolsó napokban, egyrészt azért jön el, hogy elvégezze a hódítás munkáját, és befejezze ezt a korszakot. Másrészt a hús-vér test, amely megtapasztalja az ember fájdalmát, Isten Maga, aki megtapasztalja az ember fájdalmát; Isten teste és Isten Maga egy. A hús-vér test nem az az eszköz, amelynek az emberek hiszik Őt, nem is pusztán egy burok – és nem is valamiféle irányítható fizikai entitás, ahogy egyesek hiszik. Ez a test Magának Istennek a megtestesítője. Az emberek korábbi felfogása túlságosan felületes volt. Ha a közlések az ember elképzeléseit követnék, akkor az emberek hajlamosak lennének különválasztani a testet és a Lelket, mondván: a test a test, a Lélek pedig a Lélek. Ez egy eltévelyedés. Ráadásul így az embereknek könnyen elképzeléseik támadhatnának.

Amit az embereknek ma szintén meg kell érteniük, az a következő: Isten azért lett testté, hogy megtapasztalja az ember fájdalmát, de a megtestesülés által elszenvedett fájdalom és bajok nem olyasmik, amelyeket Neki el kellene szenvednie. Egyesek úgy hiszik, hogy mivel Ő hétköznapi és normális testből való, és nem valami természetfeletti lény, hanem hétköznapi ember, ezért ez a fájdalom elkerülhetetlen. Úgy gondolják, Neki is el kell szenvednie az ember fejfájásait és nehézségeit, Neki is legyen melege, amikor az embereknek melegük van, és Ő is fázzon mindenki mással együtt, ha hűvös az idő. Ha így gondolkodsz, akkor pontosan ugyanolyannak látod ezt a hétköznapi és normális hús-vér testet, mint bárki mást, mindenfajta különbség nélkül. Valójában azonban a nehézségnek, amelyet ez a test elszenved, jelentése van. A szokásos emberi betegségek vagy egyéb nehézségek olyasmik, amiket az embereknek el kell szenvedniük; ezek azok a nehézségek, amelyeket a romlott emberiségnek el kell szenvednie – ez egy normális törvényszerűség. De mi végre szenvedi el a megtestesült Isten ezeket a nehézségeket? Jézus keresztre szegezése olyasmi, aminek meg kellett történnie Vele? Jézus volt a megtestesülés, bűn nélkül való volt, és az adott kor törvényeit, valamint az Ő akkori cselekedeteit tekintve nem kellett volna Őt keresztre feszíteni – akkor hát miért feszítették meg? Azért, hogy megváltsa az egész emberiséget. A jelenlegi megtestesülés által elszenvedett minden nehézség, az Őt ért minden üldözés – mindez véletlenszerűen történt? Vagy Isten szántszándékkal így rendezte? Ezt nem szántszándékkal rendezték így, és nem is véletlenszerűen történt, hanem a normális törvényszerűségeknek megfelelően alakult így. Miért mondom ezt? Mert Isten az emberek közé helyezte Magát, szabadságot adott Magának arra, hogy így cselekedjen, és ezen munka ideje alatt ugyanazt a fájdalmat szenvedte, mint az ember. Ha Isten szándékosan gondoskodott volna fájdalomról, akkor csak néhány napnyi fájdalmat szenvedett volna el; az idő legnagyobb részében nem szenvedne. Így a szenvedés, amelyet Isten az emberek között tapasztal, miközben munkálkodik, nem szántszándékkal lett elrendezve, de Ő nem is akaratán kívül szenvedett némi nehézséget, hanem megtapasztalta az emberek között létező szenvedést, az emberek közé helyezte Magát, úgy szenvedett, mint az ember, és ugyanolyan bánásmódban részesült, kivétel nélkül. Nem üldözik-e Krisztust is éppen úgy, ahogy benneteket üldöznek? Vadásznak rátok; nem vadásznak-e Krisztusra is? Az embereket betegség gyötri; talán Krisztus kevesebbet szenved? Ő sem kivétel. Hát nem könnyű ezt megérteni? Vannak olyanok is, akik úgy hiszik, hogy Istennek szenvednie kell azok után, hogy a nagy vörös sárkány országába jött munkálkodni – hát nem helytelen ez is? Isten számára nem kérdés, hogy kellene vagy nem kellene szenvednie. Isten személyesen fizeti meg a szenvedés árát az emberek között, hogy az embereknek ne kelljen többé szenvedniük, és azután elvezeti az embert a gyönyörű rendeltetési helyre, teljes mértékben meggyőzve a Sátánt. Isten számára szükséges, hogy elszenvedje ezeket a fájdalmakat. Ha Ő nem kívánná elszenvedni ezt a fájdalmat a munkának ebben a lépésében, hanem csak megérteni szeretné az ember fájdalmát, és semmi többet, és Maga helyett néhány apostolt vagy a Szentlélek által felhasznált embert használna erre, hogy ők aztán jelentést tegyenek Istennek az általuk elszenvedett fájdalmakról, vagy ha néhány különleges egyént használna arra, hogy bizonyságot tegyenek, és velük szenvedtetné el a legfájdalmasabb dolgokat az emberek között – akkor, ha ezek képesek lennének elszenvedni ezt a fájdalmat és erről bizonyságot tenni, maga a Sátán teljes mértékben meg lenne győzve, és az ő cselekedetükért cserébe az embernek nem kellene szenvednie a jövőben. Megtehette volna ezt Isten? Megtehette volna, de Magának Istennek a munkáját csakis Maga Isten végzi. Bármilyen magasztos is az emberek bizonyságtétele, a Sátánt nem hatja meg, ő ugyanis ezt mondaná: „Ha már testté lettél, miért nem tapasztalod meg személyesen az ember fájdalmát?” Vagyis, ha Isten nem így munkálkodna, akkor ez a bizonyságtétel nem volna túlságosan nagy hatású. Isten saját munkáját Istennek Magának kell elvégeznie, mert csakis akkor lesz gyakorlatias. Isten munkájának ebből a lépéséből az is látható, hogy mindennek, amit Isten tesz, jelentése van, hogy a megtestesülés által elszenvedett minden fájdalomnak jelentése van, hogy Ő semmit nem tesz véletlenszerűen, és nem végez olyan munkát, amelynek nincs haszna. A megtestesülés érkezése, hogy munkálkodjon és megtapasztalja az ember fájdalmát, nem opcionális, hanem a legteljesebb mértékben szükséges: az emberiség és annak jövőbeli rendeltetési helye szempontjából okvetlenül szükséges, végrehajtása és feláldozása pedig az ember megmentése, megnyerése és a gyönyörű rendeltetési helyre való eljuttatása céljából történik.

A megtestesüléssel kapcsolatos igazságokat többféle szemszögből kell tárgyalni:

1. A hétköznapi és normális test szükségessége.

2. E hétköznapi és normális test munkájának gyakorlati aspektusa.

3. Annak jelentése – és egyúttal szükségessége –, hogy Isten eljön az emberek közé, hogy megtapasztalja az ember fájdalmát.

Miért kell Istennek személyesen megtapasztalnia az ember fájdalmát? Nem volna rendben, hogy ezt ne tegye meg? Van itt a jelentésnek egy másik aspektusa is. Ennek a hétköznapi és normális testnek a munkája képes embereket meghódítani és tökéletessé tenni, de az emberek lényege és az emberi létezés törvényei azt jelenti, hogy az emberek továbbra is ürességben, fájdalomban, kínok és sóhajok közepette fognak élni, és továbbra is képtelenek lesznek megmenekülni betegségeikből. Például az Isten iránti szereteted eljutott egy bizonyos pontig, van némi tapasztalatod Isten megértéséről, romlott beállítottságaid megoldódtak, Isten pedig azt mondja, hogy tökéletessé tett téged, és hogy olyasvalaki vagy, aki szereti Istent. Ha Isten ennyire menti meg az embereket, aztán eltávozik – ha a megtestesülés munkája így ér véget –, akkor az emberek betegségei, üressége, a test szomorúságai és gondjai továbbra is léteznének, azaz Isten munkája az emberek megmentéséért nem fejeződött volna be. Lehet, hogy valaki tökéletessé vált, ismeri, szereti és imádja Istent, de képes-e megoldani a saját betegségeit és problémáit? Az igazság birtoklása nem képes ezt megoldani. Soha senki nem állította, hogy most, hogy már birtokában van az igazságnak, a test betegségei nem kínozzák őt vagy nem okoznak neki szenvedést többé – ezt a fajta fájdalmat senki nem képes megszüntetni. Csak ezt mondhatod: „Most olyan értelmesnek tűnik számomra az élet, de még mindig fáj, amikor beteg vagyok.” Így van? És valóságos ez az érzés? Így, ha a megtestesülés csak az ember meghódításának és tökéletessé tételének munkáját végezné el, ha a megtestesülés csak tökéletessé tenné az embereket, de nem hozna megoldást a testük által elszenvedett fájdalomra, akkor mindaz a fájdalom, amellyel a földön élő embereknek szembe kell nézniük, az emberek betegségei, öröme, bánata, egyéni aggodalmai – ezek mind megoldhatatlanok lennének, és még ha lehetővé tennéd is, hogy az emberek ezer vagy tízezer évig éljenek a földön, ezek a gondok és ügyek, a születés, az öregedés, a betegség és a halál akkor sem oldódnának meg. Isten megtapasztalta az embernek ezt a fájdalmát; miután megtapasztalta, meg is oldja gyökerestül, és ezután az embert nem zavarják többé a születés, öregedés, betegség és halál kérdései. Jézus megtapasztalta a halált. Ez a megtestesülés csak a születés és a betegség fájdalmát tapasztalja meg (az időskort nem kell megtapasztalni, a jövőben pedig az emberek nem fognak megöregedni). Miután Ő mindezt a fájdalmat megtapasztalta, az ember fájdalma végül megszűnik. Miután Isten minden fájdalmat elszenved az emberért, hatásos bizonyítékkal fog rendelkezni, amelyet végül elcserél az emberiség gyönyörű rendeltetési helyére, megszüntetve az ember születését, öregedését, betegségét és halálát. Hát nincs ennek jelentése? És így, legyen szó születésről, betegségről, nehézségről vagy kínról, a megtestesülés megtapasztalja az ember fájdalmát, és bármilyen aspektusáról van is szó ennek a fájdalomnak, a megtestesülés ezt az emberért teszi, szimbólumként és prófétai jelként szolgálva. Ő mindezt a fájdalmat megtapasztalta, személyesen viselte, azért, hogy az emberiségnek többé ne kelljen elszenvednie azt. Ebben van a jelentőség. Mihelyt az emberek tökéletessé váltak, képesek imádni és szeretni Istent, és képesek Isten akaratának megfelelően, Isten szavának megfelelően és Isten követelményeinek megfelelően cselekedni, ezután pedig gondjaik és fájdalmaik megoldódnak. Ez a jelentősége Isten szenvedésének az emberért, ami lehetővé teszi, hogy az emberek ne csak imádják Istent a földön, hanem szabadok legyenek ezeknek a betegségeknek a kínjától és terhétől, szabadok legyenek a születés, öregedés, betegség és halál dolgaitól, szabadok legyenek az élet ciklusaitól. Amikor Isten a jelenlegi megtestesülésében elszenvedi és érzékeli ezt a fájdalmat, mindezt az emberért viseli el, és miután elviselte, a megmaradtaknak nem kell többé elszenvedniük ezt a fájdalmat – ez a prófétai jel. Néhány ostoba ember azt kérdezi: „Tehát Isten mindezt Egymaga teszi az emberért?” Elég az, hogy Isten testet ölt és szenved az emberért – ki másnak kellene még? Ez azért van, mert Isten mindent képes Egymaga megtenni, és bárminek a helyét képes betölteni; Ő mindent képviselhet, minden dolgot jelképezhet, mindent, ami szép, jó és pozitív. Mi több, most, hogy Ő a gyakorlatban megtapasztalta az ember fájdalmát, még inkább alkalmas arra, hogy még nagyobb hatású bizonyságtételt és bizonyítékot használjon az ember minden jövőbeli fájdalmának megszüntetésére.

Így elvégezve a megtestesülés két lépésének munkája beteljesedik, és egyértelmű vonallá válik: a megtestesülés első lépésétől a megtestesülésnek eddig a lépéséig e két lépés munkája megoldást hozott az emberi létezés minden fájdalmára és az emberek saját egyéni szenvedésére. Miért kell ezt Istennek a testben személyesen megtennie? Először is, az embereknek meg kell érteniük, honnan származik a születés, öregedés, betegség és halál fájdalma, amely végigkíséri az életüket, és miért szenvedi el az ember mindezt. Vajon ezek nem léteztek, amikor az ember megteremtetett? Honnan jöttek ezek a fájdalmak? Ezek a fájdalmak azt követően jöttek létre, hogy az embert megkísértette és megrontotta a Sátán, majd az ember elkorcsosult. Az emberi test fájdalma, gondjai és üressége, valamint minden nyomorúság az ember világában – ez mind azután jelent meg, hogy az embert megrontotta a Sátán. Miután a Sátán megrontotta az embert, kínozni kezdte, és így az ember egyre mélyebbre zuhant, a betegsége egyre mélyebbre hatolt, a fájdalma egyre nőtt, és egyre inkább úgy érezte, hogy a világ üres és nyomorúságos, hogy ebben a világban lehetetlen életben maradni, és hogy ebben a világban élni egyre inkább reménytelen. Tehát mindezt a fájdalmat a Sátán hozta az emberre, és azután következett be, hogy a Sátán megrontotta az embert, és ők elkorcsosultak. Hogy Isten visszaszerezze az embereket a Sátán kezéből, és gyönyörű rendeltetési helyet adjon nekik, ahhoz az kell, hogy Isten személyesen tapasztalja meg ezt a fájdalmat. Még ha az emberek bűn nélkül valók, akkor is vannak dolgok, amelyek fájdalmasak számukra, a Sátán még mindig irányítja őket, még mindig képes őket manipulálni, és a legnagyobb fájdalmat és szenvedést okozza nekik. Így a megtestesülés személyesen tapasztalja meg ezeket a fájdalmakat, embereket szerez vissza a Sátán karmai közül, és megakadályozza, hogy további fájdalmakat szenvedjenek – hát nem mélységesen jelentőségteljes mindez? Amikor Jézus eljött, hogy elvégezze a megváltás munkáját, látszólag nem tartotta be a törvényt és az előírásokat, valójában azonban épp ez töltötte be a törvényt, ez hozta el a Törvény Korának végét és vezette be a Kegyelem Korát, irgalmat és szerető jóságot hozva az ember számára, majd amikor Jézust keresztre feszítették, ez oldozta fel az embert minden bűnétől. Jézus a saját drága vérével jogosította fel az embert arra, hogy visszatérjen Isten trónja elé. Azt mondhatjuk, hogy a keresztre feszítés bizonyítékát és tényét használta fel arra, hogy megváltsa az embert. Bár az ember bűneit Isten megbocsátotta, az embert már túlságosan mélyen megrontotta a Sátán, bűnös természete megmaradt, és továbbra is vétkezett és ellenszegült Istennek. Ez tagadhatatlan tény, ezért Isten másodszor is testté lett, hogy elvégezze a munkát, amely megtisztítja az embert bűnös természetétől, ami azt jelenti, hogy Ő megítéli és megfenyíti az embert, hogy megtisztítsa romlott beállítottságától. Amikor Isten először lett testté, megfeszítették az emberiség bűneiért, megváltotta az emberiséget, és az ember visszatért Isten színe elé. Amikor Isten másodszor lett testté, azért jött, hogy meghódítsa, a meghódítás által pedig megmentse az embert. Sokan, bár elfogadták Isten munkáját, és gyakran eszik és isszák Isten szavait, továbbra sem ismerik Istent, nem tudják, hol van Ő, nem ismernék fel Őt akkor sem, ha épp a szemük előtt állna, továbbá hajlamosak elképzeléseket és félreértéseket dédelgetni Istenről, néha pedig a látásmódjuk egyenesen ellenséges Istennel szemben. Miért van ez így? Mert nem értik az igazságot, és hiányzik belőlük Isten igaz ismerete. Amikor az emberekben megvan Isten ismerete, örömmel szenvednek és élnek Istenért, de még mindig a Sátán irányítja benső gyengeségeiket, a Sátán még mindig képes szenvedést okozni nekik, a gonosz szellemek még mindig képesek munkálkodni és zavart okozni bennük, megigézni, eltéríteni, nyugtalanítani és teljesen felkavarni őket. Vannak dolgok az emberek gondolataiban és tudatában, amelyek alkalmasak arra, hogy a Sátán irányítsa és manipulálja őket. Ezért van, hogy néha beteg vagy zaklatott vagy, néha úgy érzed, hogy kietlen a világ, vagy nincs értelme az életnek, sőt néha az is előfordul, hogy a halált keresed, és meg akarod ölni magad. Vagyis ezeket a fájdalmakat a Sátán használja fegyverként, és ezek az ember halálos gyengeségei. Amit a Sátán megrontott és megtaposott, azt attól még használhatja a Sátán; így képes a Sátán nyomást gyakorolni. Így hát Isten ismét testté lett az utolsó napokban, hogy elvégezze az ítélet munkáját, és a hódítás munkájával egy időben szenved az ember helyett, megfizetve a szenvedés árát a testben, megfizetve ezt az árat, hogy kezelje és megoldja a fájdalom és a halálos gyengeség problémáját az emberben. Miután Ő visszaszerezte az embert azáltal, hogy megfizette az emberek közötti szenvedés árát, a Sátán többé nem talál majd fogást az emberen, az ember pedig teljesen visszatér Istenhez, és csakis ekkor fog teljesen Istenhez tartozni! Miért van az, hogy képes vagy Istenért élni és imádni Istent, de nem feltétlenül tartozol teljesen Istenhez? Gonosz szellemek továbbra is kihasználhatják a gyenge pontjaidat, játszadozhatnak veled, felhasználhatnak, mert az emberek túlságosan buták. Egyesek nem tudják megállapítani a különbséget a Szentlélektől származó indíttatás és aközött, ha egy gonosz szellem megzavarja őket. Még a Szentlélek munkája és a gonosz szellemek munkája között sem tudnak különbséget tenni. Hát nem halálos gyengeség ez? Amikor gonosz szellemek munkálkodnak, nincs olyan hézag, amelyet ki ne használnának. Szólhatnak a bensődben, suttoghatnak a füledbe, felkavarhatják az elmédet és megszakíthatják a gondolataidat, eltompítva téged a Szentlélek érintésével szemben, megakadályozva, hogy érezd azt, és akkor a gonosz szellemek kezdenek megzavarni, káoszba taszítani a gondolataidat, elérve, hogy elveszítsd a józan eszedet, sőt akár azt is, hogy a lelked elhagyja a testedet. Ilyen munkát végeznek az emberekben a gonosz szellemek, és az emberek nagy veszélyben forognak, ha nem ismerik fel, mi történik velük. Ma Isten elviseli ezt a fájdalmat az emberért, és mihelyt az ember megkapja gyönyörű rendeltetési helyét, nemcsak hogy Istenért fog élni, de nem tartozik majd többé a Sátánhoz, és többé nem lesz benne semmi, amire a Sátán nyomást gyakorolhat; az ember gondolatai, szelleme, lelke és teste mind Istenhez tartozik majd. Ma talán Isten felé fordul a szíved, de van, amikor nem tehetsz semmit az ellen, hogy a Sátán használjon téged; így aztán amikor az emberek megszerzik az igazságot, képesek teljes mértékben alávetni magukat Istennek és imádni Őt, de lehetetlen volna számukra teljesen szabadnak lenni attól, hogy a Sátán zavarja őket, és még inkább lehetetlen volna, hogy mentesek legyenek minden betegségtől, hiszen az emberek testét és lelkét megtaposta a Sátán. Az emberek lelke mocskos hely, az a hely, ahol a Sátán lakik, és amelyet a Sátán kihasznál. A Sátán továbbra is képes zavart kelteni és irányítani, megakadályozni, hogy az elméd tiszta legyen, meggátolni, hogy képes légy felismerni az igazságot. Épp ezért Isten testet öltése, hogy megtapasztalja az ember fájdalmát és szenvedjen az emberért, nem opcionális, hanem a legteljesebb mértékben szükséges!

Meg kell értenetek, hogy Isten kétszer lett testté, hogy befejezze az emberiség megmentésének munkáját. Ha csak az első megtestesülés lenne, nem volna lehetséges teljesen megmenteni az emberiséget, mert az első megtestesülés a megváltás munkáját végezte, és főként azért jelent meg, hogy megoldja az ember bűnei bocsánatának problémáját, és méltóvá tegye az embert arra, hogy Isten elé járuljon. A második megtestesülés az ítélet munkáját végzi, hogy kitisztítsa az ember romlottságát és megjavítsa az ember romlott beállítottságát, de még ez sem képes elérni azt, hogy az ember teljesen Istenhez tartozzon. Továbbá az, hogy a második megtestesülés megtapasztalja az ember fájdalmát, szükséges ahhoz, hogy teljesen orvosolja az ember Sátán által megrontott részét – teljesen, gyökerestül megoldva az ember szenvedésének és gyötrelmének problémáját. Ezek a két megtestesülés munkájának lépései. Közülük egy sem nélkülözhető. Ezért nem szabad lebecsülnöd a megtestesülés által elszenvedett fájdalmat. Ő néha sír, néha fájdalmat él át és zaklatott, néha pedig gyengének és lesújtottnak tűnik. Ebből semmit sem szabad lebecsülnöd, és még kevésbé szabad, hogy elképzeléseid legyenek róla. Ha vannak erről elképzeléseid, akkor rendkívül ostoba és lázadó vagy. Továbbá azt se hidd, hogy ez az, amit egy normális testnek el kell szenvednie; ez még helytelenebb, és ha ezt mondod, Istent káromlod. Az embereknek meg kell érteniük, hogy a két megtestesülés által elszenvedett fájdalom szükséges. Nem Magának Istennek van leginkább szüksége erre, hanem az emberiségnek. Az emberiség romlottsága oly nagy, hogy ezt nem lehet nem megtenni; ezt meg kell tenni ahhoz, hogy a romlott emberiség teljesen megmeneküljön. Isten oly módon munkálkodik, hogy az emberek a saját szemükkel láthassák. Minden, amit Ő tesz, nyilvános, senki elől sincs elrejtve. Ő nem tűr titokban, Magában, félve, hogy az emberek meglátják és elképzeléseik támadnak. Ő nem rejti el Magát senki elől, akár hosszú, akár rövid ideje hisz Istenben az illető, akár öreg, akár fiatal, illetve akár képes felfogni az igazságot, akár nem. Ez ugyanis bizonyíték, és bárki be tudja bizonyítani, hogy Isten megtestesülése túl nagy fájdalmat szenvedett el, hogy Ő valóban hordozta az emberiség fájdalmát. Az nem igaz, hogy Ő csupán néhány napnyi fájdalmat szenvedett egy olyan helyen, amelyről nem tud senki, és hogy a kényelem és az öröm állapotában tölti ideje nagy részét – nem ez a helyzet. Krisztus munkája és szenvedése nincs elrejtve senki elől; Ő nem fél attól, hogy te gyenge leszel, vagy hogy elképzeléseid támadnak, vagy hogy nem fogsz hinni többé. És mit mutat az, hogy nincs rejtve senki előtt? Azt, hogy a lehető legnagyobb jelentőséggel bír! A megtestesülés soha nem tétlen. Látod, hogy van, amikor Ő nem beszél, hangot sem ad, de akkor is munkálkodik, akkor is szenved az Ő szívében! Tisztában van ezzel az ember? Még amikor látják ezt az emberek, akkor sem értik. Egyesek tudják, hogy ma Isten hétköznapi és normális testből való, de tudod-e, milyen munkát végez ma ez a hétköznapi és normális test? Nem tudod. A szemeid csak a külsőt látják, a belső lényeget nem láthatod. Ezért akárhány évig is munkálkodott látszólag hivatalosan a megtestesülés, Isten valójában egy pillanatig sem pihent; bár van, amikor Ő nem beszél és hangot sem ad, és nem végez nagyszabású munkát, az Ő munkája akkor sem szűnt meg, és Ő továbbra is szenved az emberért. Egyesek, amikor megpróbálják felmérni, Isten lett-e testté, és valóban Ő-e Krisztus, azt figyelik, hogy Isten szól-e. Ha két-három évig nem szól, akkor Ő nem Isten, így aztán sietve ott is hagyják, és nem hisznek többé Istenben. Az ilyen emberek a kivárás hozzáállásával viszonyulnak Istenbe vetett hitükhöz, és nem ismerik Istent. Talán vannak olyan emberek, akik ma „kivárnak”, és látva, hogy Isten már egy ideje nem beszélt, azt gondolják szívükben: „Vajon Isten lelke eltávozott és felment a mennybe?” Helytelen így gondolkodni? Ne ítélj elhamarkodottan. Ha elképzeléseid vagy kétségeid vannak, imádkozz Istenhez, keresd az igazságot, olvasd többet Isten szavát, és mindezek a problémák megoldódnak. Ne vázolj fel vakon dolgokat, mondván: „talán így van, de lehet, hogy úgy” –, a „talán” és a „lehet” szavaid mind tévedések, az ördögök és a Sátán véleményei! Isten munkája egyetlen pillanatra sem szűnik meg. Ő nem pihen, Ő mindig munkálkodik, és mindig az emberiség szolgálatában áll!

Krisztus lényegét minden szempontból meg kell érteni. Hogyan ismerheted meg Krisztus lényegét? A legfontosabb, hogy ismerned kell mindazt a munkát, amelyet ez a hús-vér test végez. Ha csak abban hiszel, hogy a Lélek cselekszik így, a test pedig nem, hogy a test pusztán a Lélek irányítása alatt áll, akkor ez helytelen! Miért mondjuk, hogy a szenvedés, a keresztre feszítés, az egész emberiség meghódítása és az ember szenvedésének megtapasztalása Krisztus által végzett munka? Mert Isten emberré lett és az emberek között munkálkodik. A Lélek és a test egyidejűleg munkálkodik; nem úgy van, ahogy az emberek képzelik, hogy a test nem beszél, hanem a Lélek kényszeríti Őt, hogy beszéljen – ez nem így van. Valójában nagy a szabadság. A Lélek és a test ugyanazt teszi; amikor a test látja, hogy egy dolog majdnem el van végezve, a Lélek ugyanilyen módon látja azt a dolgot. Egy időben munkálkodnak. Ezért szintén helytelen azt állítani, hogy a fizikai test dominál. Mit jelentene az, hogy „a fizikai test dominál”? Ennek megvan az összefüggése. Mihelyt Isten emberré lesz, az ember csak annyit lát, hogy a test cselekszik, és hogy a megtestesülés ideje alatt a test dominál. Mindenesetre a Lélek és a test egyidejűleg munkálkodik. Soha nem történhetne meg az, hogy a Lélek beszédre kényszeríti a testet, a test azonban vonakodik, sem az, hogy a test szólni kíván, de a Lélek nem adja meg neki a szavakat. Ez soha nem fordulhatna elő. Ha egyesek ebben hisznek, akkor tévedésben vannak – és nevetségesek. A Lélek és a test egy. A Lélek testesül meg a testben, így hát hogyan is történhetne meg, hogy a Lélek szólni kíván, a test mégsem beszél? Vagy hogy a test kíván szólni, de a Lélek nem adja meg hozzá a szavakat? Ilyesmi nem lehetséges. Isten megtestesülése a Lélek hús-vér testet öltése. Amikor a test munkálkodik, Ő bármikor és bárhol beszélhet, ami teljesen más, mint amikor a Szentlélek munkálkodik valakiben. Csak a hús-vér testet öltött Szentlélek a megtestesülés, és szó sincs a Szentlélek távozásáról. Amikor a Szentlélek munkálkodik az emberekben, akkor választási lehetőség és kontextus is van. Ha az emberek nem törekednek az igazságra, ha a saját fejük után mennek, akkor a Szentlélek elhagyja őket, és ők ezt érezni is fogják. Az emberek megértésében mindig vannak torzulások. Azt hiszik, most, miután Isten munkája elérkezett ebbe a szakaszba, Neki nincs több szava, és akkor sem tudna beszélni, ha akarna. Így van ez? Isten bármikor szólhat, soha nem volt semmiféle törés a Lélek és a test között. Bármilyen munka vagy az igazságnak bármely aspektusa jut is kifejezésre, bármelyik oldalról is nézed, ez a Lélek hús-vér testet öltése, Isten lett emberré, ami annyit tesz, hogy mindabban a fájdalomban, amelyet a test elszenved, a Lélek is személyesen megtapasztalja az ember fájdalmát. A testről és a Lélekről egyáltalán nem szabad külön beszélni. A megtestesülés igazsága mind közül a legmélyebb, és tíz-húsz év vagy akár egy egész élet tapasztalata kell hozzá, mire az emberek igazán megismerhetik.

1997. tavasz