Mit jelent Isten megtestesülésének a hétköznapisága és normalitása? Csupán avégre létező dolgok ezek, hogy Ő munkálkodni tudjon? Azt bizonyítandó, hogy Ő Krisztus? Némelyek azt mondják, hogy „Isten megtestesülésének bizonyára hétköznapi és normális testnek kell lennie”. Csupán ezt jelenti? Ha azt mondjuk, hogy „amennyiben Ő Krisztus, akkor bizonyára hétköznapi és normális testnek kell lennie”, akkor ez nem korlátozza le Istent? Mit jelent a „bizonyára”? Némelyek azt mondják, hogy „Isten szavait szándékozik kifejezni, hogy az ember könnyedén kapcsolatba léphessen Vele”. Vajon ez az egyetlen célja? Amennyiben Krisztus lényegét illetően tekintünk rá, Krisztus lényege Isten Maga, teljesen és maradéktalanul. Mindennek, amit Isten tesz, jelentése van. A külön kijelölt test, amely külön kijelölt megjelenésű, a külön kijelölt család, a külön kijelölt lakókörnyezet – ezek a dolgok, amelyeket Isten tesz, mind jelentéssel bírnak. Némelyek azt kérdezik: „Hogyan lehetséges, hogy nem tudom meglátni a hatalmas jelentőséget amögött, hogy Isten hétköznapi és normális testet visel? Nem csupán külső héj a teste? Miután Isten elvégezte a munkáját, nem válik hasztalanná ez a külső héj?” Az emberek a képzeletükben és a tudatukban úgy gondolják, hogy ennek a hétköznapi és normális testnek a külső héja nem valami hasznos, hogy nem szolgál nagy célt Isten munkájában, illetve az Ő irányítási tervében, és csupán a munka e szakaszának elvégzése végett létezik. Az emberek úgy gondolják, azért létezik, hogy könnyen kapcsolatba léphessenek Vele és hallják az Ő szavait, hogy láthassák és érezhessék Őt, és hogy más haszna nincs. A múltban ezt értették az emberek a megtestesülés jelentőségén. Valójában azonban a hétköznapi és normális test munkája, valamint a megtestesülés ideje alatt az Ő saját munkájának felvállalásán túl olyan feladatra is vállalkozik, amelyet még senki nem vett fontolóra. Milyen munka ez? Magának Istennek a munkáján túl Ő az ember szenvedését is megtapasztalja. A múltban az emberek nem voltak tudatában ennek.

Az emberek azelőtt soha nem értették meg, miért szenved mindig a megtestesült Isten betegségtől, vagy mivégre van ez a szenvedés. Némelyek azt mondták: „Isten alázatos és rejtett, Isten azért megy keresztül ezen a szenvedésen, hogy megmentse az embert, Isten szereti az embert!” Ez az általuk adott zagyva magyarázat. Feltétlenül szükséges elszenvednie ezeket a dolgokat az emberiség megmentéséhez? Ha a megtestesült Isten nem menne keresztül ezen a szenvedésen, akkor vajon Isten Maga megvalósíthatná? Igen. Némelyek azt mondják: „A Kegyelem Korában csak imádkoznunk kell Istenhez, és bármely betegség meggyógyítható, amint megjelenik. Soha nem szedtünk orvosságot, és némelyek imádkoztak, és még a rákból is kigyógyultak. Akkor miért gyötri mindig betegség a megtestesült Istent? Miért nem örvend mindig jó egészségnek? Miért nem kapott a megtestesült Isten annyi kegyelmet, amennyit az ember?” Ez mindig talány volt az emberiség számára. Csomó ez az ember szívében, az emberek mégsem veszik elég komolyan ezt a kérdést. Inkább zagyva magyarázatokat adnak, azt mondván, hogy Isten szereti az embert, hogy Isten az emberiségért szenved. Az emberek még most sem értik ezt helyesen. A megtestesült Isten feladata a világ szenvedésének megtapasztalása. Milyen célt szolgál a világ szenvedésének megtapasztalása? Ez megint más kérdéskör. Isten eljön, hogy megtapasztalja a világ szenvedését, és ez olyasvalami, amit a Lélek egyáltalán nem tud megvalósítani. Csupán a megtestesült Isten, aki hétköznapi, normális, hiánytalan test, és aki teljes mértékben emberivé vált, tudja maradéktalanul megtapasztalni a világ szenvedését. Ha a Lélek végezné ezt a munkát, akkor Ő egyáltalán nem lenne képes szenvedést tapasztalni. Csupán látni és felfogni tudná. Vajon a látás, a felfogás és a megtapasztalás egy és ugyanaz? Nem. Korábban Isten azt mondta: „Ismerem a világ ürességét és ismerem az ember életében lévő nehézségeket. Bejártam a világot és abszolút hitványságot láttam. Láttam az ember életében a nehézségeket, a nyomorúságot és az ürességet.” Ami azonban azt a kérdést illeti, hogy megtapasztalta-e, az már teljesen más téma. Gondolj például egy családra, amely a megélhetésért küzd. Látod és némileg érted, de te magad megtapasztaltad a helyzetüket? Érezted a nehézségeiket, a szenvedésüket, és megvoltak benned ezek az érzések vagy megtapasztaltad ezt? Nem. Vagyis a látás és a megtapasztalás két különböző dolog. Kijelenthetjük, hogy ezt a dolgot, ezt a munkát, szükségképpen a megtestesült Istennek kell elvégeznie. Ilyen esetekben a Lélek teljes mértékben cselekvőképtelen. Ez a megtestesülés jelentőségének egy másik szempontja: Isten eljön, hogy megtapasztalja a világ szenvedését és az ember által elviselt szenvedést. Milyen szenvedést tapasztal meg? Megtapasztalja az ember életében lévő nehézségeket, a családi szerencsétlenségeket, az emberi megtévesztéseket, az elhagyatottságot és az üldöztetést, valamint a test betegségeit – ezek mind a világ szenvedését jelentik. A betegség nyomorúságai, a környező emberek, események és dolgok támadásai, a családot érő szerencsétlenségek, az emberek elhagyatottsága, az emberek istenkáromlása, rágalmazása, ellenállása, lázadása, sértegetései és félreértései stb. – a megtestesült Isten mindezt támadásként tapasztalja meg. Azok számára is támadás ez, akik mindezt elszenvedik. Legyen szó nagyszerű emberről, rendkívüli emberről, avagy széles látókörű emberről, ez a szenvedés, ezek a dolgok támadásként érik. Isten elviseli a világ üldöztetését úgy, hogy nincs hol nyugalomra hajtania a fejét, nincs maradása, nincs bizalmasa... Mindezen dolgok fájdalmasak. Bár ezek a dolgok nem feltétlenül érik el a szenvedés tetőpontját, mindazonáltal Ő mindet megtapasztalja. Némelyekben egykor felmerült az, hogy „Isten nem tudja eltávolítani ezeket a betegségeket a megtestesült Isten munkájában? Nem tudná megtenni ezeket a dolgokat azért, hogy lehetővé tegye Számára, hogy könnyen végezze az Ő munkáját, és ne engedje meg az embereknek, hogy lázadjanak Ellene vagy ellenálljanak Neki? Ha megbüntetné az embereket, akkor nem mernének szembeszegülni Vele. Istennél van a hatalom, akkor hát miért hagyja, hogy megbetegedjen? Ha valaki megbetegszik, akkor csupán imádkoznia kell, és meggyógyul, akkor hát Maga Isten miért szenvedi el a betegséget?” Azért teszi ezt, hogy megtapasztalhassa a világ szenvedését. A testből, amelyet megtestesülésként felvesz, nem távolítja el a viszontagságokat, a betegségek nyomorúságait, és nem távolítja el az emberek révén elszenvedett elhagyatottságot sem. Csupán természetesen növekszik és munkálkodik ebben a nehéz környezetben. Ily módon meg tudja tapasztalni a világ szenvedését. Ha ezen dolgok egyike sem létezne, akkor nem ízlelné meg ezt a szenvedést. Ha nem érnék betegségek, vagy ha nem szenvedné el a normális embereket sújtó kórokat, akkor vajon nem lenne-e kevesebb a szenvedése? Lehetne-e úgy rendezni, hogy soha ne tapasztaljon meg fejfájást, vagy ne érezze magát fáradtnak, miután túl sokat használta az eszét, miközben más emberek igen? Igen, lehetne így rendezni, azonban ez alkalommal azonban másként történnek a dolgok. Abban a korban, amikor Jézus munkálkodott, képes volt 40 napon és éjszakán át étel vagy víz nélkül meglenni, és nem volt éhes. Azonban a jelenlegi korban a megtestesült Isten már akkor is éhesnek érzi magát, ha akár csak egy étkezést kihagy. Némelyek azt kérdezik: „Vajon nem mindenható az Isten? Nekem úgy tűnik, hogy nem. Még egy ilyen apróságot sem tud megtenni. Abból, ahogyan beszél, látjuk, hogy Isten; akkor miért nem tudja megvalósítani ezeket a dolgokat?” Nem arról van szó, hogy Isten nem tudja megvalósítani ezeket a dolgokat, hanem arról, hogy nem ily módon jár el. Az Ő megtestesülésének célja nem azon dolgok elvégzése, amelyekről azt gondolják az emberek, hogy Isten meg tudja tenni. Megtapasztalja a világ szenvedését, és jelentősége van annak, hogy ezt teszi. Aztán vannak, akik azt kérdezik: „Mi haszna annak, Isten, hogy megtapasztalod a világ szenvedését? Tudsz az ember helyett szenvedni? Nem szenvednek épp most is az emberek?” Isten semmit nem tesz véletlenszerűen. Nem megy el, miután megélte a világ szenvedését, miután megnézte és látta, milyen a világ. Inkább eljön, hogy alaposan elvégezze mindazon munkát, amelyet a megtestesülése megkövetel. Némelyek úgy gondolják, hogy Isten túlságosan hozzá van szokva a könnyed és kényelmes élet élvezetéhez, és csupán egy kicsit akar szenvedni, hogy boldogan él és nem ismeri a szenvedés ízét, úgyhogy csak meg akarja ízlelni a szenvedést. Mindez csupán az emberek képzelgésének a terméke. A világ szenvedésének a megtapasztalása most olyasvalami, ami csupán a megtestesülés ideje alatt mehet végbe. Ha a megtestesült Isten munkája már teljesen elkészült, és már elkezdődött a munka következő szakasza, akkor többé nem kellene „a világ szenvedésének a megtapasztalása”. Akkor hát pontosan milyen okból tapasztalja meg Isten a világ szenvedését? Tudja valaki? Megjövendölték, hogy az ember nem fog könnyezni, zokogni, sem szenvedni, és nem lesz betegség a világban. A megtestesült Isten most megtapasztalja ezt a szenvedést, és amikor végzett, akkor elviszi az emberiséget a csodás rendeltetési helyre, és minden korábbi szenvedés megszűnik. Miért nem lesz többé? Azért nem lesz többé, mert Maga a megtestesült Isten már megtapasztalta mindezt a szenvedést, és elvette az emberiségtől ezt a szenvedést. E célból tapasztalja meg Isten az ember szenvedését.

A megtestesült Isten azért tapasztalja meg a világ szenvedését, hogy jobban előkészítse, még szebbé és tökéletesebbé tegye az emberiség jövőbeni rendeltetési helyét. Ez a megtestesülés legfontosabb szempontja, valamint a megtestesülés munkájának egyik része. Van itt egy másik kérdéskör is. A testté válással és e szenvedés megtapasztalásával Isten később el fogja távolítani az emberiségtől ezt a szenvedést. Ha viszont nem lenne megtestesülés és megtapasztalás, akkor el lehetne-e távolítani ezt a szenvedést? Igen, akkor is el lehetne távolítani. A Kegyelem Korában, amikor Jézust megfeszítették Ő egy igaz ember volt, aki a bűnös test hasonlatosságává vált, és vétekáldozattá tette Magát, az egész emberiséget megváltva ezzel és kiszabadítva azt a Sátán markából. Ez volt Jézus megfeszítésének a célja és jelentősége: drága vérével megváltotta az emberiséget, hogy az emberiség bűnei megbocsáttassanak. Most Isten megtapasztalja az emberi szenvedést, ami azt jelenti, hogy az ember helyett tapasztalja meg az egészet, és ezt követően az embernek már soha nem kell újra elszenvednie. Nem feledheted az alábbi szavakat: Ő Isten munkájának minden szakaszában háborúban áll a Sátánnal, és az Ő munkájának minden szakasza valamilyen módon kapcsolódik ehhez a Sátánnal vívott háborúhoz. A Kegyelem Korában véghez vitt munka szakaszában az egész emberiség bűnei megbocsáttattak – a megfeszítés révén meg lettek váltva. Ha nem lett volna ennek ténye, a megfeszítés ténye, és ha csupán szavakon múlt volna az ember bűneinek a megbocsátása, akkor a Sátán nem lett volna meggyőzve. Azt mondta volna: „Semmit nem szenvedtél, és nem vetted Magadra az ember bűneit. Megbocsátást nyernek egyetlen szóval az emberiség bűnei? Ez elfogadhatatlan! Te teremtetted az emberiséget, így hát, ha nem veszel magadra bűnöket az emberiség helyett, akkor nem tudod megbocsátani a bűneiket.” Most, a munka jelen szakaszában a megmentett embereket mind a csodás rendeltetési helyre kell vinni, a következő korba kell vinni. Az emberiségnek nem kell többé szenvednie, nem gyötri többé a betegség. Azonban minek alapján ne gyötörné többé betegség az embert? Minek alapján ne lenne több szenvedés a világban? Indokolt azt állítanunk, hogy mivel az embereknek romlott a beállítottsága, és képesek ellenállni Istennek, keresztül kell menniük ezen a szenvedésen. Hogyan oldható meg ez a probléma? A megtestesült Isten tehát ez alkalommal is tesz valami rendkívül jelentőset, méghozzá azt, hogy az emberiség helyére lép, és minden fájdalmukat elszenvedi. Ez a „tapasztalat”, melyben Isten testté válik és megtapasztalja az emberi fájdalmat, arról szól, hogy Ő az emberiség helyett szenved. Némelyek azt mondják: „Most, hogy Isten szenved az emberiség helyett, miért kell nekünk még mindig szenvednünk?” Jelenleg Isten munkáját tapasztalod meg. Még nem lettél teljesen tökéletessé téve, még nem teljesen léptél be a következő korba, és a beállítottságod még mindig romlott. Isten munkája még nem érte el a megdicsőülést, még mindig folyamatban van. Az emberek tehát nem panaszkodhatnak a szenvedésük miatt; a megtestesült Isten még mindig szenved, hát még az ember. Vajon nincs hatalmas jelentősége annak, hogy Isten megtapasztalja az emberi szenvedést? A megtestesült Isten nem azért jött, hogy elvégezzen néhány apró munkát, aztán elmenjen. Az emberek megértése túl sekélyes – úgy gondolják, hogy a megtestesült Isten azért jött, hogy Magának Istennek a munkáját végezze el, hogy ez a test csak azért jött, hogy kifejezze Isten szavát és munkáját Isten nevében. Vannak, akik még azt is gondolják, hogy ez a test csak egy külső alak, azonban ez teljesen téves nézet és merő istenkáromlás a megtestesült Istennel szemben. A test munkája azt jelenti, hogy Isten Maga jött el és vált testté, hogy megtapasztalja az emberi szenvedést. Azt jelenti, hogy Isten emberré lett, hogy megtapasztalja az emberi szenvedést. Helytállóan gondolják az emberek azt, hogy Isten testének külső alakja eljött, hogy megtapasztalja ezt a szenvedést, és hogy az Ő Lelke nem szenved odabenn? Isten Lelke szenved, amikor a test szenved. Jézus így imádkozott közvetlenül a megfeszítése előtt: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te” (Máté 26:39). Azért vágyott erre, mert a teste szenvedésével a Lelke is szenvedett a testben. Ha azt mondod, hogy csak a test külső héja az, ami szenved, hogy Isten az Ő isteni mivoltában egyáltalán nem szenved, hogy Ő nem szenved gyötrelmet, akkor tévedsz. Ha így értelmezed ezt, akkor ez azt bizonyítja, hogy nem láttad a megtestesült Isten lényegének szempontját. Miért mondják, hogy Isten most hús-vér testen belül materializálódott? Isten járhat-kelhet, amikor csak akar, de nem teszi ezt. Emberivé lett, hogy keresztülmenjen ezen a szenvedésen, a valós, kézzelfogható szenvedésen, hogy az emberek láthassák és érezhessék, amint ez történik. Érezni tudja a szenvedést, amelyen keresztülmegy, saját Maga tapasztalja meg azt. Nincs a szenvedésnek vagy a gyötrelemnek olyan része, amelyet a teste érez, de a Lelke ne érezne – az Ő teste és Lelke egyöntetűen érzi és viseli a szenvedést. Könnyű ezt megérteni? Nem könnyű. Nem könnyű, mert az ember csak a testet látja, és nem láthatja, hogy a Lélek szenved, miként a test szenved. Elhiszed, hogy amikor valaki szenved, akkor a lelke is szenved? Miért mondják az emberek, hogy mélyen átérzik a szívükben ezt vagy azt? Azért, mert az ember teste és lelke egy. Minden ember lelke és teste egy és ugyanaz; hasonlóképp szenvednek és hasonlóképp éreznek örömöt. Senki nincs, aki valós fájdalmat elszenvedve csak a testében érezné azt, miközben örvend a szíve; és olyan ember sincs, aki azt mondaná, hogy a teste egyáltalán nem szenved, miközben a szíve szenved. A szív azon dolgait, amelyek érzéseket vagy fájdalmat ébresztenek, vagy a szívben megtapasztalható dolgokat a test is érzi.

A megtestesült Isten eljött, hogy elvégezze a munkáját – megtapasztalja a világ szenvedését –, azzal a céllal, hogy Magára vegye az ember összes fájdalmát. Miután elviselte ezt a szenvedést, annak bevégeztéig, ezt a fajta munkát nem kell megismételni a munka következő szakaszában. Ehelyett az emberiséget csodás rendeltetési helyre lehet vinni. Mivel az ember helyett elszenvedte ezt a fájdalmat, alkalmas arra, hogy a csodás rendeltetési helyre vigye az embert – ez az Ő terve. Vannak abszurd emberek, akik azt kérdezik: „Miért nem láttam, amint a megtestesült Isten elviseli mindezt a szenvedést? Nem mindent viselt el a maga teljességében. Mindenféle szenvedést el kell viselni, és az a legkevesebb, hogy elszenvedje a megfeszítést.” A megfeszítés fájdalmát már elviselte, és nem kell újra elszenvedni. Amúgy pedig az embereknek nem szabad ilyen dolgokat mondaniuk. Nem szenvedett-e sokat ezen években a megtestesült Isten? Csak az abszurd emberek gondolkoznak így. A megtestesült Isten által elviselhető szenvedés hatályán belül lényegében az emberiséget gyötrő összes szenvedés érheti Őt. Ami pedig a túl nagy szenvedést illeti, azt a szenvedést, amelyet csak ezerből egy ember bír ki, azt Istennek nem kell elszenvednie, mert mindez a szenvedés már jellemzővolt. Isten meg tudja tapasztalni ez ilyesfajta szenvedést, és ez azt bizonyítja, hogy nem különbözik a normális emberektől, hogy nincs különbség Őközte és az emberek között, hogy nincs elválasztva az emberektől, és hogy Ő éppen úgy szenved, ahogy az emberek. Amikor az emberek szenvednek, Isten is szenved. Az emberek időről időre megbetegszenek és fájdalmat szenvednek el, és Isten személyesen megtapasztalja ezt – már megízlelte mindezt a szenvedést. Ez alkalommal a megtestesült Isten szenvedése nem hasonlít az előző alkalomhoz, amikor meg kellett ízlelnie a halált a kereszten. Erre nincs szükség, mivel már megtapasztalta. Ez alkalommal csupán az emberi szenvedés megtapasztalásáról van szó, valamint az ember szenvedésének Magára vételéről. Korábban Jahve a Lélekként munkálkodott, és ebből az embernek javára válhatott pár dolog. A megtestesült Isten munkáját azonban láthatják és érezhetik az emberek, ami kényelmesebbé és hozzáférhetőbbé teszi azt az emberek számára a Lélek munkálkodásánál. Ez az egyik szempont. A másik szempont az, hogy a megtestesült Isten meg tudja tapasztalni a világ szenvedését. Ez egyáltalán nem valósítható meg a Lélek munkálkodása által; szükségszerűen csak megtestesülés által valósítható meg. Ha a Lélek munkálkodna, akkor a Lélek elmondaná, ami mondandója van, majd elmenne. Még ha kapcsolatba lép is az emberekkel, akkor sem tudja megtapasztalni a világ szenvedését. Némelyek esetleg fel szeretnék tenni a kérdést: „Ha a megtestesült Isten szenved, akkor vajon nem szenved a Lélek is? Nem tudja a Lélek is megtapasztalni ezt?” Vajon nem abszurd-e ez az elképzelés is? A Lélek csak azt követően tudja megtapasztalni a szenvedést, hogy testbe öltözött. A Lélek és a test elválaszthatatlan; a Lélek is megtapasztalja a test szenvedését. Ha a Lélek nem öltözne testbe, akkor nem lenne képes ennek a megtapasztalására. A test szenvedésének érzései sokkal részletesebbek, sokkal valósabbak és sokkal megfoghatóbbak. Ezek a dolgok elérhetetlenek a Lélek számára. Vannak olyan dolgok a fizikai világban, amelyeket nem tud felváltani a Lélek munkája. Ez a megtestesülés legátfogóbb jelentősége.

Elhangzott már, hogy Krisztus nem részesült a világ családi boldogságában. Némelyek azt mondják: „Krisztust mindenhol jól fogadták, ahová csak ment. Néhányan szép dolgokat is vittek Neki, és mindenütt nagyra tartották. Bizonyára elég kellemesek voltak Számára a dolgok, és nem nagyon szenvedett, miként mondhatnánk hát, hogy nem volt része benne?” Mi a helyzet ezzel az állítással? Ha azt mondjuk, hogy nem volt része benne, az nem azt jelenti, hogy ne élvezte volna ezeket a dolgokat, hanem inkább azt, hogy e dolgok miatt nem szenvedett kevésbé. Ezt jelenti a „nem volt része benne”. Tegyük fel például, hogy elkapsz valamilyen betegséget és valaki szép ruhákat ad neked. Vajon a betegséged okozta szenvedést enyhítik ezek a ruhák? Nem. A szenvedésed egyáltalán nem enyhül. Még mindig el kell szenvedned azt, amit el kell szenvedned, és ezt jelenti a „nem volt része benne”. Például a betegségből eredő szenvedést vagy valakinek a környezetéből adódó korlátokat nem enyhíthetik a test örömei, és Krisztus nem az élvezetére használta ezeket a dolgokat. Innen a mondás, hogy „nem volt része benne”. Vannak abszurd emberek, akik azt gondolják, hogy „ha Isten nem részesül a világ családi boldogságában, akkor nem számít, hogyan fogadjuk Őt, mivel Isten szenvedni fog, függetlenül attól, amit teszünk”. Ez az értelmezés rendkívül abszurd, és a szívben lévő rosszindulatról árulkodik. Az emberek szívéből a legjobbat kell kihozni; az emberek kötelességeit a legjobb tudásuk szerint kell teljesíteni. Aztán vannak, akik ezt így értelmezik: „Isten egykor tökéletes boldogságot élvezett, most pedig eljött, hogy kipróbáljon valami mást – a világ szenvedését.” Vajon ilyen egyszerű ez? Meg kell értened, miért jön el Isten megtapasztalni a világ szenvedését. Igencsak mélyenszántó mindannak a jelentősége, amit Isten tesz. Vedd fontolóra például Jézus megfeszítését. Miért kellett Jézust megfeszíteni? Nem azért, hogy az egész emberiséget megváltsa? Így hát Isten jelen megtestesülésének, valamint annak is hatalmas jelentősége van, hogy megtapasztalja a világ szenvedését – az emberiség csodás rendeltetési helye miatt van ez. Isten az Ő munkájában mindig pontosan azt teszi, ami a leginkább gyakorlatias. Miért van az, hogy Isten úgy tekint az emberre, mintha bűn nélkül való lenne, és az ember a jószerencséje folytán Isten elé járulhat? Azért, mert Jézust a keresztre szegezték, viselte az ember bűneit, és megváltotta az emberiséget. Akkor miért van az, hogy az emberiség nem fog többet szenvedni, nem lesz bús, nem önt könnyet, és többé nem sóhajtozik? Azért, mert Isten jelen megtestesülése mindezt a szenvedést Magára vette, és ezt a szenvedést most elviselte az emberért Olyan ez, akárcsak az édesanya, aki látja, amint megbetegszik a gyermeke, és imádkozik a Mennyhez, azt kívánva, hogy bárcsak a saját élete rövidülne meg, ha az a gyermeke gyógyulását jelentheti. Isten is ily módon munkálkodik, felajánlva a saját fájdalmát azért a csodás rendeltetési helyért, amely aztán eljön az emberiség számára. Nem lesz több bú, nem lesz több könny, nem lesz több sóhaj és nem lesz több szenvedés. Isten megfizeti az árat – a költséget, hogy személyesen megtapasztalja a világ szenvedését cserébe azért a csodás rendeltetési helyért, amely az emberiség számára következik. A csodás rendeltetési helyért „cserébe” kifejezés itt nem azt jelenti, hogy Istennek nincs ereje vagy hatalma csodás rendeltetési helyet biztosítani az emberiségnek, hanem inkább azt, hogy Isten gyakorlatiasabb és erőteljesebb bizonyítékot szeretne találni az emberek teljes meggyőzésére. Isten már megtapasztalta ezt a szenvedést, így hát alkalmas, megvan az ahhoz szükséges ereje, sőt, hatalma, hogy az emberiséget a csodás rendeltetési helyre vigye, hogy ezt a csodás rendeltetési helyet és ígéretet adja az emberiségnek. A Sátán teljes mértékben meggyőződik; a világegyetem minden teremtménye teljes mértékben meggyőződik. Végül Isten meg fogja engedni az emberiségnek, hogy megkapja az Ő ígéretét és szeretetét. Minden, amit Isten tesz, gyakorlatias, semmi nem üres, amit tesz, és Ő mindezt saját Maga megtapasztalja. Isten megfizeti annak az árát, hogy saját Maga tapasztalja meg a szenvedést, cserébe az emberiség rendeltetési helyéért. Vajon nem gyakorlatias ez a munka? A szülők fizethetnek tisztességes árat a gyermekeik kedvéért, és ez a gyermekeik iránti szeretetüket jelképezi. Azzal, hogy így tesz, a megtestesült Isten természetesen a legőszintébb és a leghűbb az emberiséghez. Isten lényege a hűség; azt mondja, amit tesz, és amit tesz, az valóra válik. Őszinte minden, amit az emberekért tesz. Nem a levegőbe beszél; amikor azt mondja, hogy megfizet egy árat, akkor tényleges árat fizet. Amikor azt mondja, hogy Magára veszi az emberek szenvedését és helyettük szenved, akkor valóban eljön, hogy közöttük éljen, személyesen érezve és megtapasztalva ezt a szenvedést. Ezt követően pedig a világegyetemben minden el fogja ismerni, hogy helyes és igaz minden, amit Isten tesz, és valóságos minden, amit Isten tesz: ez erőteljes bizonyíték. Ezenkívül az emberiségnek a jövőben lesz egy csodás rendeltetési helye, és a megmaradtak mind magasztalni fogják Istent; dicsérni fogják, hogy Isten tettei bizony az Ő emberiség iránti szeretetéből fakadtak. Isten alázatosan, hétköznapi emberként jön az emberek közé. Nem csupán elvégez némi munkát, szól néhány szót, majd pedig elmegy, hanem gyakorlatiasan beszél és munkálkodik, miközben megtapasztalja a világ fájdalmát. Csak azt követően megy el, hogy végzett ennek a fájdalomnak a megtapasztalásával. Ilyen valós és ilyen gyakorlatias Isten munkája; mindazok, akik megmaradnak, dicsérni fogják ezért Őt, és látni fogják Isten ember iránti hűségét, valamint az Ő jószívűségét. Isten szépségének és jóságának lényege az Ő hús-vér testbeli megtestesülésének jelentőségében mutatkozik meg. Bármit tesz is, az őszinte; bármit mond is, az komoly és hű. Mindent, amit tenni szándékozik, gyakorlatiasan tesz; ha van fizetendő ár, akkor azt valóban megfizeti; nem csupán a levegőbe beszél. Isten igaz Isten; Isten hű Isten.

1997. tavasza