Napjainkban sokan nem figyelnek arra, hogy milyen leckéket kellene megtanulniuk, miközben másokkal együttműködnek. Észrevettem, hogy közületek sokan képtelenek bármilyen leckét megtanulni, miközben másokkal egyeztettek; legtöbben a saját nézeteitekhez ragaszkodtok. Amikor a gyülekezetben munkálkodsz, elmondod a te részedet és valaki más elmondja az övét, és az egyiknek semmi köze a másikhoz; valójában egyáltalán nem működtök együtt. Mindannyian annyira bele vagytok mélyedve abba, hogy csak a saját meglátásaitokat kommunikáljátok vagy elengedjétek a bensőtökben cipelt „terheket”, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is keresnétek az életet. Úgy tűnik, hogy csak felületesen végzed a munkát, mindig abban a hitben, hogy a saját utadat kell járnod függetlenül attól, amit bárki más mond vagy tesz; úgy gondolod, hogy a Szentlélek vezetése szerint kell kommunikálnod, bármilyenek legyenek is mások körülményei. Képtelenek vagytok felfedezni mások erősségeit, és az önvizsgálatra sem vagytok képesek. Ahogy elfogadjátok a dolgokat, az igazán deviáns és hibás. Elmondhatjuk, hogy még most is rengeteg önelégültséget mutattok, mintha visszaestetek volna abba a régi betegségbe. Nem úgy kommunikáltok egymással, ami teljes nyíltságot eredményezne, például arról, hogy milyen kimenetelhez vezetett, hogy bizonyos gyülekezetekben dolgoztatok, vagy a belső állapotaid helyzetéről a közelmúltban, és így tovább; egyszerűen sosem kommunikáltok ilyen dolgokról. Egyáltalán nem vesztek részt olyan gyakorlatokban, mint a saját elképzeléseitek elvetése vagy az önmagatokról való lemondás. A vezetők és a dolgozók csak azon gondolkodnak, hogyan akadályozzák meg testvéreik negativitását, és hogyan tegyék képessé őket arra, hogy nagy erőbedobással kövessenek. Azonban mind úgy gondoljátok, hogy lendületesen követni önmagában elegendő, és alapvetően nincs megértésetek arról, hogy mit jelent ismerni önmagatokat és lemondani magatokról, még kevésbé értetitek, hogy mit jelent másokkal összehangoltan szolgálni. Csak arra gondoltok, hogy ti magatok hajlandóak legyetek meghálálni Istennek az Ő szeretetét, hogy készek legyetek megélni Péter stílusát. E dolgokon kívül semmi másra nem gondoltok. Még azt is mondod, hogy mindegy, mit tesznek mások, te akkor sem fogod vakon alárendelni magad, és hogy nem számít, milyenek a többiek, te magad az Isten általi tökéletesítésre fogsz törekedni, és az elegendő lesz. Az igazság azonban az, hogy a te akaratod semmilyen módon nem talált konkrét kifejeződést a valóságban. Mindez nem az a fajta viselkedés, amit manapság tanúsítotok? Mindannyian a saját meglátásotokhoz ragaszkodtok, és mind arra vágytok, hogy tökéletesítsenek benneteket. Látom, hogy olyan sokáig szolgáltatok anélkül, hogy sokra jutottatok volna; kimondottan ebben a leckében, amely arról szól, hogy harmóniában dolgozzunk együtt, egyáltalán semmit nem értetek el! Amikor lemész a gyülekezetekbe, a saját szájízed szerint kommunikálsz, míg mások az övék szerint. Ritkán fordul elő harmonikus együttműködés, és ez még inkább igaz azokra a követőkre, akik alattatok vannak. Vagyis ritkán érti meg közületek bárki is, hogy mit jelent Isten szolgálata, vagy hogy hogyan kellene szolgálni Istent. Zavartak vagytok és az ehhez hasonló leckéket könnyelműen kezelitek. Még az olyanok is sokan vannak, akik nemcsak az igazság eme aspektusának gyakorlását mulasztják el, hanem tudatosan is rosszat tesznek. Még azok is, akik sok éve szolgálnak, harcolnak és ármánykodnak egymás ellen, féltékenyek és versengők; mindenki a saját érdekeit védi, és egyáltalán nem működnek együtt. Mindezek a dolgok nem a jelenlegi érettségeteket képviselik vajon? Ti, akik napi szinten együtt szolgáltok, olyanok vagytok, mint az izráeliták, akik a templomban mindennap közvetlenül szolgálták Istent Magát. Hogyan lehetséges, hogy nektek, akik Istent szolgáljátok, fogalmatok sincs arról, hogyan hangoljátok össze a dolgokat vagy hogyan szolgáljatok?

Akkoriban az izráeliták közvetlenül Jahvét szolgálták a templomban, és a papok identitásával rendelkeztek. (Természetesen nem mindenki volt pap; ez az identitás csak néhányuké volt, akik Jahvénak szolgáltak a templomban.) Jahve által nekik ajándékozott koronákat viseltek (ami azt jelenti, hogy Jahve követelményei szerint készítették el ezeket a koronákat; nem pedig azt, hogy közvetlenül Jahve adta nekik a koronákat). Jahvétől kapott papi díszruhákat is viseltek és közvetlenül Neki szolgáltak a templomban, mezítláb, reggeltől estig. Jahvénak tett szolgálatuk cseppet sem volt véletlenszerű, nem volt benne vakon ide-oda futkosás; hanem teljes mértékben olyan szabályok szerint történt, amelyeket az Őt közvetlenül szolgálók közül senki sem szeghetett meg. Mindannyiuknak be kellett tartaniuk ezeket a szabályozásokat; máskülönben megtiltották volna nekik a templomba való belépést. Ha bármelyikük megszegte a templom szabályait – vagyis, ha bárki nem engedelmeskedett Jahve parancsainak – akkor azt a személyt az Általa kibocsátott törvények szerint kellett kezelni, ez ellen pedig senki sem tiltakozhatott és nem védelmezhette a törvényszegőt. Nem számít, hány éve szolgálták már Istent, mind kötelesek voltak betartani a szabályokat. Emiatt nagyon sok pap felöltötte a papi palástot és ily módon folyamatosan szolgálta Jahvét, egész éven át, noha Ő semmilyen különleges bánásmódban nem részesítette őket. Akár az egész életüket is az oltár előtt és a templomban töltötték. Ez hűségük és alávetettségük megnyilvánulása volt. Nem csoda, hogy Jahve akkora áldásokat adott rájuk; teljes mértékben a hűségüknek köszönhetően részesültek kegyeltségben és látták Jahve minden cselekedetét. Abban az időben, amikor Jahve Izráelben munkálkodott az Ő választott népe között, meglehetősen kemény elvárásokat támasztott velük szemben. Mindannyian nagyon engedelmesek voltak és a törvények korlátozták őket; e törvények voltak hivatottak biztosítani, hogy képesek legyenek Jahvét félni. Mindezek Jahve adminisztratív rendeletei voltak. Ha azok közül a papok közül bárki nem tartotta meg a szombatot vagy megszegte Jahve parancsolatait, az átlagemberek pedig ezt észrevették, akkor az illetőt azonnal az oltár elé vitték és halálra kövezték. Nem volt megengedett, hogy a tetemeiket a templomban vagy a templom körül helyezzék el; Jahve ezt nem engedélyezte. Bárkit, aki ilyet tett, úgy kezeltek, mint aki „szentségtörő áldozatokat” mutat be, és egy nagy verembe hajították, majd kivégezték. Ezek az emberek természetesen mind meghaltak; senkit nem kíméltek meg. Még olyanok is voltak, akik „idegen tüzet” ajánlottak fel; más szóval, akik nem a Jahve által kijelölt napokon mutattak be áldozatot, azokat az Ő tüze megégette az áldozatra szánt dolgaikkal együtt, amelyek nem maradhattak az oltárnál. A papokkal szembeni követelmények a következők voltak: nem léphettek be a templomba, vagy akár csak a külső pitvarába, amíg meg nem mosták a lábukat; nem léphettek be a templomba, hacsak nem viselték papi palástjukat; nem léphettek be a templomba, ha nem viselték papi koronájukat; nem léphettek be a templomba, ha egy holttest beszennyezte őket; nem léphettek be a templomba, miután egy igaztalan ember kezét érintették, hacsak előbb kezet nem mostak; és nem léphettek be a templomba, miután asszonnyal fertőzték meg magukat (három hónapig, nem pedig soha többé), és az sem volt megengedve nekik, hogy lássák Jahve arcát. Amikor eljött az idő – vagyis csak a három hónap elteltével ölthették magukra a tiszta papi palástot –, akkor hét napig a külső pitvarban kellett szolgálniuk, mielőtt beléphettek a templomba, hogy lássák Jahve arcát. Csak a templomon belül volt szabad ennek a papi öltözetnek bármely részét viselniük, kívül sohasem, nehogy megfertőzzék Jahve templomát. Mindazoknak, akik papok voltak, a Jahve törvényeit megszegő bűnözőket az Ő oltára elé kellett hozniuk, ahol a közemberek kivégezték azokat; máskülönben tűz szállt alá arra a papra, aki tanúja volt a bűncselekménynek. Így rendületlenül hűségesek voltak Jahvéhoz, mert az Ő törvényei olyan szigorúak voltak rájuk nézve, és egyáltalán soha nem merték volna könnyelműen áthágni az Ő adminisztratív rendeleteit. Az izráeliták hűségesek voltak Jahvéhoz, mert látták az Ő lángját, és látták a kezet, amellyel Ő megfenyítette az embereket, és azért is, mert eredetileg is Őt félő szívet őriztek magukban. Ennek okán nem csupán Jahve lángját nyerték el, hanem az Ő törődését, védelmét és áldásait is. Hűségük abban állt, hogy minden cselekedetükben betartották Jahve szavait, és senki nem volt engedetlen. Ha bármilyen engedetlenség felütötte a fejét, a többiek akkor is véghezvitték Jahve szavait, kivégezve bárkit, aki szembement Jahvéval, és egyáltalán nem próbálták meg elrejteni az illetőt Előle. Azok, akik megszegték a szombatot, akik szexuális szabadosság bűnében vétkeztek, és akik ellopták a Jahvénak szánt adományokat, különösen súlyos büntetésben részesültek. A szombatot megszegőket halálra kövezték (a közemberek), vagy halálra korbácsolták őket, kivétel nélkül. A paráználkodókat – még azokat is, akik vonzó nők után vágyakoztak vagy akikben gonosz nők láttán kéjsóvár gondolatok támadtak, vagy akik vágyra gerjedtek a fiatal nők láttán – mind kivégezték. Ha bármelyik fiatal nő fedetlenül vagy fátyol nélkül tiltott viselkedésre kísértett egy férfit, azt a nőt kivégezték. Ha pap volt az a férfi (olyan, aki a templomban szolgált), aki ilyen törvényeket hágott át, akkor megfeszítették vagy felakasztották. Egy ilyen embert sem hagytak élni, és közülük egyetlenegy sem talált kegyelmet Jahve előtt. Az ilyen ember halálát követően a rokonai három évig nem ajánlhattak fel áldozatokat Jahvénak az oltár előtt, és az sem volt megengedve nekik, hogy részesüljenek az áldozatokból, amelyeket Jahve a köznépnek adott. Csak azután helyezhették a legjobb minőségű marhát vagy juhot Jahve oltárára, ha ez az idő letelt. Ha bármely más törvényszegést elkövettek, három napon át kellett böjtölniük Jahve előtt, esedezve az Ő kegyelméért. Nem csak azért imádták Jahvét, mert az Ő törvényei oly szigorúak és kemények voltak; kegyelme és a Hozzá való hűségük miatt imádták Őt. Ily módon mind a mai napig hasonlóan hűek maradtak szolgálatukban, és soha nem vettek vissza Jahve színe előtti esedezéseikből. Napjainkban Izráel népe még mindig az Ő gondoskodásában és védelmében részesül, és még mindig Ő a kegyelem közöttük, aki mindörökké velük lakozik. Ők mind tudják, hogyan kell félniük Jahvét, és hogyan kell szolgálniuk Őt, és mindannyian tudják, hogyan kell cselekedniük annak érdekében, hogy az Ő gondoskodásában és védelmében részesüljenek; ez azért van így, mert mindannyian félik Őt a szívükben. Összes szolgálatuk sikerének titka nem más, mint a félelem. Milyenek vagytok hát ti mindannyian manapság? Hasonlítotok bármennyire is Izráel népéhez? Úgy gondoljátok, hogy manapság a szolgálat egy nagy szellemi alak vezetésének követéséhez hasonló? Egyszerűen nincs bennetek semmi hűség és félelem. Tekintélyes kegyelemben részesültök, és az izráelita papokkal egyenlőek vagytok abból a szempontból, hogy mindannyian közvetlenül szolgáljátok Istent. Habár ti nem léptek be a templomba, amiben részesültök és amit láttok, az sokkal több annál, mint amit a templomban Jahvét szolgáló papok kaptak. Ti azonban sokkal többször lázadtok és ellenkeztek, mint ők tették. Túl kevés bennetek a félő szív, és ennek eredményeként nagyon kevés kegyelmet kaptok. Habár nagyon keveset szántok oda, sokkal többet kaptatok, mint amit azok az izráeliták valaha is kaptak. Mindebben nem jóindulatú bánásmódban részesültök hát? Miközben folyt a munka Izráelben, az emberek nem merészelték tetszésük szerint megítélni Jahvét. De mi a helyzet veletek? Ha nem annak a munkának a kedvéért tenném, amelyet jelenleg a meghódításotok érdekében végzek, hogyan tolerálhatnám azt, hogy olyan felháborítóan szégyent hoztatok nevemre? Ha a kor, amelyben éltek, a Törvény Kora lenne, akkor a szavaitok és cselekedeteitek fényében egyetlenegy sem maradna élve közületek. Túlságosan kevés bennetek a félő szív! Mindig azzal vádoltok, hogy nem árasztottam rátok sok kegyelmet, és még azt is állítjátok, hogy nem adok nektek elég áldó szót, és csak átkokat tartogatok számotokra. Nem tudjátok, hogy amikor ilyen kevés bennetek az Engem félő szív, lehetetlen, hogy elfogadjátok az áldásaimat? Nem tudjátok, hogy Én szolgálatotok siralmas állapota miatt szórok folyamatosan átkot és ítéletet rátok? Mind úgy érzitek, hogy rosszul bántam veletek? Hogyan áraszthatnám áldásaimat egy olyan embercsoportra, akik lázadók és nem vetik alá magukat? Hogyan adhatnám kegyelmemet átgondolatlanul olyanoknak, akik gyalázatot hoznak nevemre? Már eddig is rendkívüli jóindulattal bántam veletek. Ha az izráeliták olyan lázadók lettek volna, mint ti vagytok ma, réges-rég megsemmisítettem volna őket. Én azonban csakis elnéző vagyok veletek szemben. Ez talán nem jóindulat? Ennél nagyobb áldásokra vágytok? Jahve csak azokat áldja meg, akik félik Őt. Megfenyíti azokat, akik lázadnak Ellene, soha nem bocsátva meg egyiküknek sem. Nektek, mai embereknek, akik nem tudjátok, hogyan szolgáljatok, nincs nagyobb szükségetek a fenyítésre és ítéletre, hogy a szívetek teljes fordulatot vehessen? Nem az ilyen fenyítés és ítélet a legjobb fajta áldás, amelyet kaphattok? Nem ezek jelentik a legjobb védelmet számotokra? Nélkülük bármelyikőtök is képes lenne elviselni Jahve égő tüzét? Ha valóban olyan hűen tudnátok szolgálni, mint az izráeliták, nem lenne akkor a kegyelem is állandó kísérőtök? Nem lenne gyakran örömötök és nem részesülnétek elegendő kegyeltségben? Mindannyian tudjátok, hogyan kellene szolgálnotok?

A ma veletek szemben támasztott követelmény – hogy együtt dolgozzatok harmóniában – hasonló ahhoz a szolgálathoz, amit Jahve az izráelitáktól várt el: máskülönben csak hagyjatok fel a szolgálattal. Mivel olyan emberek vagytok, akik közvetlenül szolgálják Istent, az a legkevesebb, hogy képesnek kell lennetek a hűségre és az alávetésre szolgálatotokban, és arra is képesnek kell lennetek, hogy gyakorlati úton tanuljatok leckéket. Elsősorban azok közületek, akik a gyülekezetben dolgoznak: merne bármely alattatok lévő testvér foglalkozni veletek? Lenne bátorsága bárkinek, hogy a szemetekbe mondja a hibáitokat? Magasan álltok mindenki más felett; valóban királyokként uralkodtok! Még csak nem is tanultok, és nem léptek be az efféle gyakorlati leckékbe, mégis Isten szolgálatáról beszéltek! Jelenleg arra vagy felkérve, hogy számos gyülekezetet vezess, de nemcsak saját magadról nem mondasz le, hanem még a saját elképzeléseidhez és véleményeidhez is ragaszkodsz, és így beszélsz: „Szerintem ezt így kellene csinálni, hiszen Isten azt mondta, hogy nem korlátozhatnak minket mások és mostanában nem szabadna vakon alárendelni magunkat.” Ezért mindannyian a saját véleményetekhez ragaszkodtok, és senki nem engedelmeskedik a másiknak. Holott világosan tudjátok, hogy a szolgálatotok holtpontra jutott, mégis azt mondjátok: „Ahogy én látom, az én módszerem nincs messze a céltól. Bárhogy is van, mindannyiunknak megvan a maga oldala: te a tiédről beszélsz, én pedig az enyémről fogok; te a te látomásaidat közlöd, én pedig az én belépésemről fogok beszélni.” Soha nem vállalsz felelősséget azért a sok dologért, amivel foglalkozni kellene, vagy csak tessék-lássék csinálod, mindegyikőtök a saját véleményét szellőzteti, és körültekintően védelmezi a saját státuszát, hírnevét és megítélését. Egyikőtök sem hajlandó megalázni magát, és egyik oldal sem teszi meg az első lépést, hogy feladja önmagát és pótolja a másik hiányosságait, hogy az élet gyorsabban haladhasson előre. Amikor közösen koordináljátok a dolgokat, meg kellene tanulnotok az igazságot keresni. Talán azt mondod: „Az igazságnak ezen aspektusáról nincs tiszta megértésem. Neked milyen tapasztalatod van ezzel?” Vagy ezt mondhatod: „Neked több tapasztalatod van ezen a területen, mint nekem; kérhetnék tőled némi iránymutatást?” Nem lenne ez egy jó hozzáállás? Sok prédikációt meghallgattatok, és van valamennyi tapasztalatotok a szolgálatban. Ha nem tanultok egymástól, nem segítitek egymást, és nem pótoljátok egymás hiányosságait, amikor a gyülekezetekben munkálkodtok, akkor hogyan tanulhattok meg bármilyen leckét? Amikor szembesültök bármilyen dologgal, közösségben kellene lennetek egymással, hogy az az életetek hasznára váljon. Továbbá óvatosan kellene kommunikálnotok bármilyen dologról, mielőtt döntést hoztok. Csak így vállaltok felelősséget a gyülekezetért, ahelyett, hogy felületesen cselekednétek. Miután az összes gyülekezetet meglátogatjátok, össze kellene jönnötök és közösségben lenni azokról a dolgokról, amiket észrevettetek és bármilyen problémáról, amivel a munkátok során találkoztatok, majd kommunikálnotok kellene arról a megvilágosodásról és megvilágításról, amit kaptatok – ez a szolgálat nélkülözhetetlen része. Harmonikus együttműködést kell megvalósítanotok Isten munkája céljából, a gyülekezet hasznára, és hogy testvéreiteket előrehaladásra sarkalljátok. Össze kell hangolódnotok egymással, egyik a másikat jobbítva és jobb eredményt érni el a munkában, hogy gondot viseljetek Isten akaratáról. Ez az igazi együttműködés, és csak azok nyernek majd valódi belépést, akik ebben részt vesznek. Együttműködésetek folyamán előfordulhat, hogy oda nem illő szavakat szólsz, de ez nem számít. Kommunikálj erről később, és nyerj tiszta megértést róla; ne hanyagold el. Az ilyen jellegű közösség után képes vagy kipótolni testvéreid hiányosságait. Csak úgy érhetsz el jobb eredményeket, ha munkádban ily módon egyre mélyebbre haladsz. Nektek mind, mint Istent szolgáló embereknek, képesnek kell lennetek arra, hogy a gyülekezet érdekeit védjétek mindenben, amit tesztek, ahelyett, hogy csak a saját érdekeiteket tartanátok szem előtt. Elfogadhatatlan az, ha egyedül cselekszetek, aláásva egymást. Azok, akik így viselkednek, nem alkalmasak Isten szolgálatára! Az ilyen emberek beállítottsága szörnyű; egy szikra emberi mivolt sem marad bennük. Ők száz százalékban a Sátán! Szörnyetegek! Még most is történnek közöttetek ilyen dolgok; még odáig is elmentek, hogy egymásra támadtok a közösség során, szándékosan ürügyet kerestek és teljesen belevörösödtök, miközben valami triviális dolgon vitatkoztok, egyik ember sem hajlandó félreállni, mindannyian elrejtik belső gondolataikat egymástól, feszülten figyelve a másikat és mindig résen állva. Alkalmas az ilyen beállítottság Isten szolgálatára? A tiédhez hasonló munka elláthatja bármivel is a testvéreidet? Nemcsak, hogy képtelen vagy helyes életútra vezetni az embereket, hanem ténylegesen a testvérekbe oltod a saját romlott beállítottságaidat. Nem ártasz-e másoknak? A lelkiismereted borzasztó, velejéig rothadt! Nem lépsz be a valóságba, és az igazságot sem ülteted a gyakorlatba. Ezenkívül szégyentelenül felfeded másoknak ördögi természetedet. Egyszerűen nincs szégyenérzeted! Ezeket a testvéreket rád bízták, te pedig a pokolba viszed őket. Nem olyasvalaki vagy, akinek a lelkiismerete megrothadt? Semmi szégyen nincs benned!