Az, hogy az ember az Istenbe vetett hite által el tudja-e érni az igazságot, attól függ, hogy el tudja-e fogadni, hogy megmetszik a kötelessége végzése közben, hogy tudja-e alapelvek szerint intézni a dolgokat, és képes-e mindig alávetni magát Isten vezényléseinek és elrendezéseinek – ez döntő fontosságú. Mit jelent alávetni magad Isten vezényléseinek és elrendezéseinek? Azt jelenti, hogy nem számít, minek a megtételét szervezi meg számodra Isten háza, vagy mit szervez meg, hol végezd a kötelességedet, te képes vagy rá, hogy elfogadd azt Istentől. Ha elfogadod Istentől, az igazi hit és a gyakorlás egyik aspektusa. És vajon hogyan fogadja el ezt az ember Istentől? Azt mondod: „Bár emberek szervezték meg ezt a dolgot, ez az én kötelességem. Bármilyen kötelesség végrehajtását is szervezi meg számomra az egyház, az Isten jóváhagyásával érkezik. El kell fogadnom és alá kell vetnem magam. Akkor hát hogyan bánjak a kötelességemmel?” Vajon Istennek vannak arra vonatkozó követelményei, hogy miként bánj a kötelességeddel? Mit követel meg Isten, milyen igazságot ültessenek gyakorlatba az emberek? (Az ember szentelje a szívét, az elméjét és az erőfeszítését a kötelessége jó végzésének.) Ezen alapelvet követve, amikor lusta vagy és nem akarod elvégezni a kötelességedet, vagy amikor panaszaid vannak, kutakodj így: „Vajon hol van itt a probléma? Nem gyakorlom azt, amit Isten megkövetel. El kell engednem az elgondolásaimat, el kell engednem a követeléseimet és a vágyaimat. Az ellenkezőjére kell változtatnom a belső állapotomat.” Képesnek kell lenned ezek elengedésére. Azonban időnként vannak olyan dolgok, amelyek megakadályozzák, hogy elengedjék ezeket az emberek. Milyen dolgok ezek? Például némelyek mindig féltékenyek amiatt, hogy mások kötelességei pompásabbak, hogy lehetővé teszik számukra a sok emberrel való kapcsolattartást. Mindig azt gondolják, hogy a saját kötelességük jelentéktelen, hogy annak végzése során túlságosan kevés emberrel találkoznak, és ez elégedetlenné teszi őket. Emellett úgy érzik, hogy nincs státuszuk, mivel kicsi a kötelességük felelősségi köre, és csak kevés embert kell irányítaniuk. Milyen gondolatok ezek? Mi ezeknek az elgondolásoknak a forrása? (A romlott beállítottságok.) Mind romlott beállítottságokból erednek. Mik ezek a romlott beállítottságok által előidézett dolgok? Személyes mesterkedések, tervek, vágyak és ambíciók. Hogyan kellene megoldani ezeket a dolgokat? Először is el kell engedned ezeket, aztán a kielemzésük által fel kell ismerned, hogy a szívedben még mindig státuszra törekszel, nem pedig a kötelességed komoly, jó végzésére, hogy eleget tegyél Istennek; még mindig ambícióid és vágyaid vannak, a státusz előnyeire sóvárogsz, túlzott követeléseid vannak, és nem vetetted alá magad Istennek. Járulj hát Isten színe elé, és imádkozz: „Istenem, nem megfelelő az állapotom. Kérlek, fegyelmezz és fenyíts meg engem, engedd, hogy utolérjen engem az ítéleted és a fenyítésed, hogy megismerhessem magam és bűnbánatot tarthassak.” Ha bűnbánó a szíved, amikor Isten elé járulsz, arra kérve Őt, hogy dorgáljon és fegyelmezzen meg téged, akkor Ő az érettségednek megfelelően fog reagálni. Lehet, hogy megfegyelmez, vagy lehet, hogy apránként elkalauzol téged. Ha megfegyelmez, akkor az azért van, mert van némi érettséged. Azonban lehet, hogy nem fegyelmez meg téged, és ez azért van, mert gyenge vagy. Ez esetben lehet, hogy támogat és apránként elkalauzol, hogy a kötelességed végzése során képes legyél az alávetettségre. Milyen előfeltételei vannak annak, hogy Isten megtegye ezt? Isten csak akkor fog megítélni, megfenyíteni és megtisztítani téged, ha bűnbánó szíved van, olyan szíved, amely aláveti magát Istennek és együttműködik Vele, és olyan szíved, amely az igazság után epekedik és arra ácsingózik. Ha nincs meg benned az erre irányuló elhatározás, és nem imádkozol, hanem a hús-vér testedet követed, és nem engeded el a mesterkedéseidet, az ambícióidat és a vágyaidat, akkor vajon Isten ugyanígy meg fogja tenni ezt érted? Isten nem fog munkálkodni benned. Isten el fogja rejteni magát előled, el fogja rejteni előled az arcát. Az összejöveteleken mindenki más felelmelőnek fogja érezni a prédikációkat, te viszont mindig álmatagnak fogod érezni magad, és sehogy nem tudsz erőre kapni. Bármi történjen is, semmit nem leszel képes befogadni belőle, és ez az állapot végeérhetetlenül, akár egy vagy kettő, három-öt évig is így marad. Ez azt jelenti, hogy Isten már visszautasított téged, elrejtette előled az arcát, és ez nagyon veszélyes. Némelyek azt mondják: „Miben veszélyes ez? Végzem a kötelességemet. Nem hagytam el Istent. Továbbra is olvasom Isten szavait, hallgatom az énekeket, és van lelki életem. Továbbra is tagja vagyok Isten házának.” Ezek csupán külsődlegességek, amelyek semmit nem döntenek el. Akkor hát mi az, ami döntő hatással bír? Az, hogy Isten őrködik-e feletted és kalauzol-e téged; hogy munkálkodik-e rajtad a Szentlélek és fegyelmez-e téged. Ez a lényeg. És vajon mitől függ Isten kalauzolása és a Szentlélek munkája? (Az emberek szívétől függ.) Így van. Az emberek Istenhez való hozzáállásától függ, a szívüktől, az epekedéseiktől és a sóvárgásaiktól, attól, hogy mit kutatnak. Attól függ, hogy milyen útra lépnek. Ezek a legfontosabb aspektusok, és Isten ezek alapján bánik az emberekkel.

A most megoldandó legsürgetőbb kérdés az, hogy miként bánjon az ember a kötelességével. Mivel a kötelesség végzésefedi fel leginkább, hogy az ember hite igaz vagy hamis, hogy szereti-e az igazságot vagy sem, hogy a helyes vagy a helytelen utat választja-e, és hogy van-e lelkiismerete és értelme vagy híján van ezeknek. Mindezen dolgok feltárulhatnak a kötelesség végzése során. Ha foglalkozni szeretnél annak kérdésével, hogy miként bánj a kötelességeddel, először is meg kell értened, hogy mi a kötelesség, hogyan végezd azt megfelelően, és mit tegyél, amikor a végrehajtása során nehézséggel találkozol – milyen alapelveket kövess, és mely igazságoknak megfelelően gyakorolj. Meg kell értened, mit tegyél, amikor félreérted Istent, és amikor nem tudod elengedni a mesterkedéseidet. Ezen kívül a kötelességeid végzése során gyakran fontolóra kell venned a szívedben lévő helytelen gondolatokat, amelyek a Sátánhoz tartozó gondolatok és nézetek, amelyek befolyásolják és akadályozzák a kötelességed jó végzését, amelyek kiválthatják azt, hogy a kötelességed végzése közben fellázadj Isten ellen és eláruld Őt; és amelyek kiválthatják azt, hogy kudarcot vallj abban, amit Isten rád bíz – mindezt tudnod kell. Vajon a kötelesség fontos az ember számára? Rendkívül fontos. Ennek most tisztán elétek kell tárulnia: A kötelességetek végzése a lehető legfontosabb az Istenbe vetett hithez. Az Istenbe vetett hit legkritikusabb aspektusa most a kötelesség végzése. Nem lehet valóság anélkül, hogy jól végeznétek a kötelességeteket. Az emberek a kötelesség végzése által képesek Isten szándékainak a megértésére, és tudnak fokozatosan normális kapcsolatot kiépíteni Ővele. A kötelesség végzése által az emberek fokozatosan beazonosítják a problémáikat, valamint felismerik a romlott beállítottságaikat és lényegüket. Ugyanakkor önvizsgálatot tartva az emberek fokozatosan felfedezik, pontosan mit követel meg tőlük Isten. Most vajon értitek, pontosan miben hisztek, amikor Istenben hisztek? Tulajdonképpen ez az igazságba, az igazság elérésébe vetett hit. A kötelesség végzése lehetővé teszi az igazság és élet elérését. Az igazság és élet nem érhető el a kötelesség végzése nélkül. Vajon lehet valóság akkor, ha valaki kötelesség végzése nélkül hisz Istenben? (Nem.) Nem lehet valóság. Vagyis ha nem végzed jól a kötelességedet, akkor nem tudod elérni az igazságot. Ha már ki lettél vetve, akkor ez azt mutatja, hogy meghiúsult az Istenbe vetett hited. Bár azt mondod, hogy hiszel Őbenne, a hited már elveszítette a jelentését. Olyasvalami ez, amit alaposan fel kell fogni.

Az alapelvek, amelyeket meg kell értened, és az igazságok, amelyeket gyakorlatba kell ültetned, ugyanazok, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végzel. Kérjenek bár arra, hogy vezető vagy dolgozó legyél, főzz házigazdaként ételeket vagy kérjenek meg valamilyen külső ügy intézésére, avagy fizikai munka végzésére, e különböző kötelességek végzésekor betartandó igazságalapelvek ugyanazok, ezeket a igazságra és Isten szavaira kell alapozni. Akkor hát melyik a legnagyobb és legfőbb ezen alapelvek között? Az, hogy az ember szentelje a szívét, az elméjét és az erőfeszítését a kötelessége jó végzésének, és végezze azt a kívánt mérce szerint. A kötelességed jó végzéséhez és mérce szerinti végzéséhez tudnod kell, mi is az a kötelesség. Tényleg, mi az a kötelesség? Vajon a kötelesség a karriered? (Nem.) Ha a saját karrieredként bánsz a kötelességeddel, hajlandó vagy minden erőfeszítésedet beletenni, hogy jól végezd, hogy mások lássák, milyen sikeres és kiváló vagy, azt gondolva, hogy ez teszi jelentőssé az életedet, akkor ez vajon helyes látásmód? (Nem.) Miben téved ez a látásmód? Abban, hogy saját vállalkozásának veszi Isten megbízatását. Ez az emberek számára úgy tűnik, rendben van, Isten szemében azonban rossz úton járás, az igazságalapelvek megsértése, amit elítél. A kötelességet Isten követelményei, valamint az igazságalapelvek szerint kell végezni ahhoz, hogy összhangban legyen Isten szándékaival. Az igazságalapelvek áthágása, az inkább emberi hajlamok szerinti cselekvés bűnös dolog. Szembeszegül Istennel és büntetést igényel. Ez azoknak az ostoba és tudatlan embereknek a sorsa, akik nem fogadják el az igazságot. Akik hisznek Istenben, azok legyenek tisztában azzal, hogy mit követel meg Isten az emberektől. Nyilvánvalóvá kell tenni ezt a víziót. Először is beszéljünk arról, hogy mi az a kötelesség! A kötelesség nem a saját műveleted, nem a saját karriered, nem a saját munkád, hanem Isten munkája. Isten munkája megköveteli az együttműködésedet, ebből ered a kötelességed. A kötelesség Isten munkájának az a része, amelyben együtt kell működnie az embernek. A kötelesség Isten munkájának része, nem pedig a saját karriered, a saját otthoni ügyeid, avagy az életed személyes ügyei. Függetlenül attól, hogy a kötelességed külső vagy belső ügyek kezelésére irányul, hogy szellemi vagy fizikai munkát igényel, ez az a kötelesség, amelyet végezned kell, ez az egyház munkája, részét alkotja Isten irányítási tervének, ez az a megbízatás, amelyet Isten neked adott. Nem a személyes ügyed. Akkor hát hogyan kellene kezelned a kötelességedet? Semmiképp sem szabad úgy végezni a kötelességed, ahogy kedved tartja, nem cselekedhetsz nemtörődöm módon. Ha például az a feladatod, hogy ételt készíts a testvéreidnek, akkor ez a kötelességed. Hogy kezeld ezt a feladatot? (Az igazságalapelveket kell kutatnom.) Hogyan kutatod az igazságalapelveket? A valósághoz és az igazsághoz van köze ennek. Bele kell gondolnod, hogyan ültesd gyakorlatba az igazságot, hogyan végezd jól ezt a kötelességet, és az igazság mely aspektusait érinti ez a kötelesség. Első lépésként, először is tudnod kell ezt: „Nem magamnak főzök. A kötelességemet végzem.” Az itt jelenlévő aspektus a vízió. Mi a helyzet a második lépéssel? (Bele kell gondolnom, hogyan főzzem meg jól az ételt.) Mi a jó főzés kritériuma? (Ki kell derítenem Isten követelményeit.) Így van. Csak Isten követelményei alkotják az igazságot, a mércét és az alapelvet. Az Isten követelményei szerinti főzés az igazság egyik aspektusa. Először is fontolóra kell venned az igazság ezen aspektusát, majd belegondolnod ebbe: „Isten ezt a kötelességet adta nekem, hogy végezzem. Mi az Isten által megkövetelt mérce?” Előfeltétel ez az alap. Akkor hát hogyan főzz úgy, hogy az megfeleljen Isten mércéjének? Az általad főzött étel legyen egészséges, ízletes, tiszta, és ne ártson a testnek – ezekből a részletekből tevődik össze. Ameddig ezen alapelv szerint főzöl, addig Isten követelményei szerint készül el az általad főzött étel. Miért mondom ezt? Mert e kötelesség alapelveit kerested, és nem lépted túl az Isten által kijelölt hatáskört. Ez a főzés helyes módja. Jól és kielégítően végezted el a kötelességedet.

Bármilyen kötelességet is végzel, az igazságalapelveket kell kutatnod, meg kell értened Isten szándékait, tudnod kell, hogy mik az Ő követelményei a szóban forgó kötelességgel kapcsolatban, és meg kell értened, hogy mit kell elérned az adott kötelességgel. Csak így tudod a munkádat az alapelveknek megfelelően végezni. A kötelességed végzése során semmiképpen nem veheted alapul a személyes preferenciáidat, azt téve, amit szeretnél, amit örömmel csinálnál, vagy ami jó fényt vet rád. Ez a saját akaratod szerint való cselekvés. Ha a saját személyes preferenciáidra hagyatkozol a kötelességed végzése során, azt gondolva, hogy ez az, amit Isten megkövetel és ami Istent boldoggá teszi, továbbá, ha erőszakkal ráerőlteted a személyes preferenciáidat Istenre, vagy úgy gyakorlod őket, mintha azok lennének az igazság, és igazságalapelvekként tekintesz rájuk, akkor ez vajon nem hiba? Ez nem a kötelességed végzése, és Isten nem fog emlékezni a kötelességed ily módon történő végzésére. Egyesek nem értik az igazságot, és nem tudják, mit jelent jól végezni a kötelességeiket. Úgy érzik, hogy erőfeszítést tettek, beleadták szívüket-lelküket, fellázadtak hús-vér testük ellen, és szenvedtek, akkor miért nem tudják soha kielégítően végrehajtani a kötelességüket? Isten miért elégedetlenkedik mindig? Hol rontották el ezek az emberek? Az volt a hibájuk, hogy nem derítették ki Isten követelményeit, ehelyett a saját elképzeléseik szerint cselekedtek – ez az oka. Saját vágyaikat, preferenciáikat és önző indítékaikat kezelték az igazságként, és úgy bántak velük, mintha Isten azokat szeretné, mintha azok lennének az Ő mércéi és követelményei. Azt tekintették az igazságnak, amit ők helyesnek, jónak és szépnek hittek; ez helytelen. Valójában, még ha az emberek néha úgy is gondolják, hogy valami helyes és összecseng az igazsággal, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az összecseng Isten szándékaival. Minél inkább azt gondolják az emberek, hogy valami helyes, annál óvatosabbnak kell lenniük, és annál jobban kell az igazságot kutatniuk, hogy lássák, hogy amit gondolnak, megfelel-e Isten követelményeinek. Ha az pontosan ellentétes az Ő követelményeivel és az Ő szavaival, akkor elfogadhatatlan, még akkor is, ha te azt gondolod, hogy helyes, ez csak egy emberi gondolat, és nem fog megfelelni az igazságnak, bármennyire is helyesnek gondolod. Azt, hogy valami helyes vagy helytelen, Isten szavai alapján kell eldönteni. Nem számít, mennyire vélsz valamit helyesnek: ha nincs alapja Isten szavaiban, helytelen, és el kell vetned. Csak akkor elfogadható, ha összhangban van az igazsággal, és csak az igazságalapelvek ily módon való betartásával felelhet meg a kötelességed végzése az elvártnak. Mi is az a kötelesség? Isten által az embereknek adott megbízatás, Isten házának munkájához tartozik, valamint olyan felelősség és kötelezettség, amelyet Isten választott népe minden egyes tagjának viselnie kell. A kötelesség a karriered? Személyes családi ügy? Jogos-e az a kijelentés, hogy ha egyszer rád bíztak egy kötelességet, akkor ez a kötelesség a te személyes ügyeddé válik? Egyáltalán nem ez a helyzet. Hogyan kellene tehát végezned a kötelességedet? Úgy, hogy Isten követelményeinek, szavainak és mércéinek megfelelően cselekszel, és úgy, hogy viselkedésedet az igazságalapelvekre alapozod szubjektív emberi vágyak helyett. Egyesek azt mondják: „Ha egyszer már rám bíztak egy kötelességet, az nem az én dolgom? A kötelességem az én feladatom, és az, amivel megbíztak, nem az én dolgom? Ha a kötelességemet a saját dolgomként kezelem, nem azt jelenti, hogy megfelelően fogom csinálni? Vajon jól végezném, ha nem a saját dolgomként kezelném?” Helyesek vagy helytelenek ezek a szavak? Helytelenek; ellentétben állnak az igazsággal. A kötelesség nem a te személyes ügyed, hanem Isten ügye, Isten munkájának része, és úgy kell végezned, ahogy Isten kéri; csak akkor felelhetsz meg a mércének, ha a kötelességedet Istennek alávetett szívvel végzed. Ha mindig a saját elképzeléseid és képzelődéseid, valamint a saját hajlamaid szerint végzed a kötelességedet, akkor soha nem fogsz megfelelni a mércének. Ha mindig csak úgy végzed a kötelességedet, ahogyan szeretnéd, akkor nem végzed a kötelességedet, mert amit te csinálsz, az nem tartozik Isten irányításának körébe, nem Isten házának munkája; ehelyett a saját működésedet irányítod, a saját feladataidat végzed, és így Isten erről nem fog megemlékezni. Most már világos számotokra a kötelesség fogalma? Mi az a leginkább alapszintű, alapvető igazság, amelyet a kötelességetek végzésekor gyakorlatba kell ültetetek? Az, hogy a szíveteket, az elméteket és az erőfeszítéseteket szenteljétek a kötelességetek jó végzésének. Miért van az, hogy a kötelességeik végzésekor oly sokan még mindig mindenféle gonosz tettet visznek véghez, félbeszakítják és megzavarják az egyház munkáját, és így végül ki lesznek vetve? Azért, mert ezek az emberek nem áldozzák fel magukat őszintén Istenért. Mindig alkudozni próbálnak Istennel, és egy csepp igazságot sem fogadnak el. Nem számít, mennyit fednek fel a romlottságukból vagy mennyi gonoszságot tesznek, soha nem kutatják az igazság általi megoldást. Azt követően sem tartanak valóban bűnbánatot, hogy sokszor megmetszették őket, hanem habozás nélkül folytatják a mindenféle gonosztettek végzését, teljes mértékben leleplezve gonosz lényegüket. Isten választott népe átlát ezen: felfedik és és kivetik őket. Tényleg elviselhetetlen látni azt, ahogyan ezek az emberek a kötelességeiket végzik. Nem csupán átlag alattiak, hanem teljes mértékben alkalmatlanok. Még egy tányért sem tudnak elmosogatni anélkül, hogy eltörnének egy tálat. A munkavégzésük többet árt, mint használ. Nem számít, hogyan beszélgetsz velük az igazságról, képtelenek elfogadni azt, és még azután sem tartanak bűnbánatot, hogy megmetszették őket. Az ilyen ember további használata azt eredményezi, hogy akadállyá válik az úton, botlást okozó kővé, amely gátolja és megszakítja az egyház munkájának egészét. Áruljátok el nekem, nem kellene leváltani és kivetni ezeket az embereket? (De igen.) Amíg valakiben akár csak egy kis lelkiismeret és értelem is van, akkor el tudja látni a megfelelő feladatait, kezelni tudja a megfelelő ügyeit, és képes önvizsgálatot tartani a kötelességei végzése közben. Amikor észreveszi a hibáit és beazonosítja a problémáit, képes lesz azonnal orvosolni ezeket. Miután három-öt évig megtapasztalja ezt, változások következnek majd be. Ily módon rendelkezni fog egy alappal, és viszonylag biztonságban lesz; hacsak nem állnak be különleges körülmények, az illető semmiképp nem lesz kivetve. Azonban azok, akik éveken át anélkül hisznek Istenben, hogy egy csepp igazságot is elfogadtak volna, semmiképp nem tudják jól végezni a kötelességüket, és esetleg olyan dolgokat is tesznek, amelyek félbeszakításokat és megzavarásokat okoznak. Az ilyen típusú személy természetesen ki lesz vetve, mert az ilyen emberek inkább meghalnának, mintsem bűnbánatot tartsanak. Évek óta hisznek Istenben, azonban nem sokban különböznek a nem hívőktől. Mindannyian álhívők.

A kötelesség végzésének a legnagyobb akadálya az, ha az embernek túl sok személyes mesterkedése van. Akkor hát mi az előfeltétele annak, hogy valaki jól végezze a kötelességét? Az, hogy el kell engedned a különböző mesterkedéseidet. Például ha történt valami, ami tényleg felzaklatott, de elvégzendő kötelességed is van, akkor döntés előtt állsz. Kritikus, nagyon fontos pillanat ez. Lehet, hogy zaklatott vagy és érzelmek kavarognak benned, vagy lehetnek személyes dolgaid, de képesnek kell lenned arra, hogy félretedd mindezen dolgokat, és arra, hogy először végezd el jól a kötelességedet. Csak ezután, olyan körülmények között, amelyek nincsenek hatással a kötelességedre, foglalkozz a saját dolgaiddal. Minek nevezik azt, amikor következetesen a kötelességed teszed az első helyre? A kötelességed tiszteletben tartásának nevezik, és ez Isten iránti hűség. Ha elengeded a mesterkedéseid és a vágyaid, ha elengeded az érzelmeid és a személyes dolgaid, ha korlátozás nélkül, jól végzed a kötelességed, és eleget teszel Isten megbízatásának – ezt jelenti az elengedés, ezt jelenti a test elleni lázadás. Amikor valaki még nem végzett kötelességet, azt gondolja: „Isten nem adott nekem elvégzendő kötelességet, pedig a szívem teljesen őszinte. Vajon miért nem látja ezt soha Isten?” Viszont amikor az egyház elrendez számára egy elvégzendő kötelességet, akkor finnyássá válik. Vannak, akik nem tudják betölteni a vezető vagy a dolgozó szerepkörét, nem tudják terjeszteni az evangéliumot és nincsenek egyéb különleges készségeik. Ezért az egyház vendéglátó kötelességek végzését rendezi el számukra, és azt gondolják: „A vendéglátás persze olyasvalami, amire képes vagyok, azonban tekintettel a képességeimre és az adottságaimra, vajon nem becsül alá engem az egyház azzal, hogy ezzel bíz meg engem? Nem vagyok kissé túlképzett ehhez a kötelességhez?” A felszínen elfogadják az egyház elrendezéseit, de az ellenálló érzelmeik megakadályozzák őket abban, hogy keményen dolgozzanak a kötelességeik terén. Csak egy kicsit végeznek el a kötelességeikből, amikor épp jó a kedvük, és amikor rossz a kedvük, akkor nem végzik el azokat, figyelmen kívül hagyva a testvéreiket. Miért vannak ilyen érzelmeik és reakcióik? Vajon ilyennek kell lennie az ember hozzáállásának a kötelességéhez? Ezek az emberek nincsenek megelégedve a kötelességeikkel. Mi az elégedetlenségük forrása? (A kapott kötelességük nem elégíti ki a hús-vér testi preferenciáikat.) Vajon ha kielégítené, akkor boldogok lennének? Nem feltétlenül. Még akkor sem lennének feltétlenül boldogok, ha kielégítené, mert olyan emberek ők, akiknek a szíve soha nem ismeri az elégedettséget. Így kezelik a kötelességeiket azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra. Az emberek mindig olyan kötelességeket akarnak végezni, amelyek méltóságteljesek és jó színben tüntetik fel őket, valamint azt akarják, hogy ezek könnyűek és testileg kényelmesek legyenek. Nem hajlandóak kiállni a szelet vagy a napot, avagy bármilyen szenvedést elviselni a kötelességeikben. Mindennek tetejében még azt is szeretnék, ha képesek lennének megérteni az igazságot, és megkapni Isten kegyelmét és áldásait a kötelességeiken keresztül. Ezeket a dolgokat mind szeretnék. Sőt, azt akarják, hogy Isten végül azt mondja nekik, hogy jól végezték a kötelességüket. Vajon nem vágyálom ez a részükről? Ha nem tudod elengedni ezt a vágyálmot, akkor nem leszel képes arra, hogy jól végezd a kötelességed. A múltban sokszor mondtam egyszerűen azt, hogy az ilyen ember nem törekszik az igazságra, de most még pontosabban fogalmazva azt mondom, hogy túlságosan kapzsi és lázadó, cseppet sem hűséges, ami a kötelességét illeti, és valójában nem veti alá magát Isten megbízatásának. Akkor hát miként kellene gyakorolnod a mesterkedéseid elengedését? Egyfelől fékezned kell magad és fel kell lázadnod ezek ellen. Másfelől imádkoznod kell és vágynod az alávetettségre. Azt kell mondanod: „Istenem, Te vezényelted és rendezted el nekem ezt a kötelességet. Bár van egy hús-vér testi döntésem, és nem akarom elvégezni ezt a kötelességet, a szubjektív akaratom az, hogy alá szeretném vetni magam Neked. Arról van szó, hogy túlságosan romlott és lázadó vagyok, és nem jó az emberi mivoltom minősége. Kérlek, fegyelmezz meg engem!” Vajon nem tenné ez lehetővé számodra a kötelességed nagyobb tisztasággal való végzését? Ha valaki kitart a saját vágyaihoz történő ragaszkodásban, és nem hajlandó elengedni ezeket, ha mindig azok dicsőségét látja, akiket vezetőknek választanak, hogy ezek a kiválasztottak miként terjesztik az evangéliumot, miként tudnak sok emberrel találkozni, tudásra és tapasztalatra szert tenni, akkor majd a saját kötelességét nem akarja elvégezni: vajon ez az alávetettség hozzáállása? Annak a hozzáállása ez, hogy elfogadják Isten vezényléseit és elrendezéseit? (Nem.) Nyugatra mész, amikor Isten azt mondja neked, hogy menj keletre, te pedig Istenre panaszkodsz és félreérted Őt, mert nem engedte meg, hogy nyugatra menj. Mindig tusakodsz Istennel, vajon így is munkálkodni fog benned a Szentlélek? Nem, biztosan nem fog. Milyen állapotok és megnyilvánulások mutatkoznak meg, amikor a Szentlélek nem munkálkodik valakiben? Az ilyen ember nem fogja megérteni Isten szavait, amikor olvassa azokat. Közléseket és prédikációkat hallgatva semminek nem lesz értelme a számára, és folyamatosan elbóbiskol. Nem lesz képes átlátni semmin, ami történik vele. Mindig spekulálni és kételkedni fog: „Mások olyan jól fel tudják fogni Isten szavait; vajon én miért nem nyerek semmi világosságot az olvasásuk révén? Az ő állapotuk annyira tiszta és felszabadult; vajon én miért érzem mindig annyira sértettnek, érzelmesnek és zavarban magam? Nekik minden annyira simán megy. Isten utat mutat nekik. Nekem miért nem?” Nem látják mindennek az okát. Nem rendelkeznek az Isten iránti alávetettség hozzáállásával. Mindig azt követelik, hogy Isten elégítse ki a vágyaikat, mielőtt keményen próbálkoznának a kötelességükkel. Ha nem kapják meg, amit akarnak, akkor negatívvá, ellenállóvá válnak, és nem végzik a kötelességüket. Munkálkodik-e Isten az ilyen emberben, aki híján van az igaz hitnek, aki tele van lázadó mivolttal és ellenállással. Isten nem tehet mást, mint hogy félreteszi az illetőt.

Hogyan bánjanak az emberek a kötelességükkel? Vessék alá magukat Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, és teljes egészében engedjék el a saját mesterkedéseiket. Milyen mesterkedéseik vannak embereknek? (Szándékaik, terveik és hús-vér testi preferenciáik.) Tegyük fel például, hogy van egy vendéglátó család, akiket szeretsz meglátogatni. Nagyszerű ételt készítenek, gyönyörű a házuk, van légkondicionálásuk és fűtésük. Azt gondolod magadban: „Bárcsak ott lakhatnék!” Aztán így imádkozol: „Istenem, megengednéd, hogy ezzel a vendéglátó családdal lakjak? Tudom, hogy könnyű életet és kényelmet kívánok, de nem tudok fellázadni ez ellen a vágy ellen. Mérlegeld az érettségem hiányát, és engedd, hogy oda menjek! Megígérem, hogy keményen fogok dolgozni a kötelességemben, hűséges leszek, nem árullak el és nem foglak elszomorítani.” Úgy két héten át így imádkozol, aztán úgy rendeződnek a dolgok, hogy olyan helyre kell menned, ahol rettenetesek az állapotok, és felbosszantod magad. Így panaszkodsz magadban: „Vajon nem kellene Istennek átvizsgálnia a szívünk mélyét? Istennek fogalma sincs arról, hogy mi van a szívemben. Valami jót kértem tőle, és ő valami vackot adott nekem. Olyan, mintha szántszándékkal szembehelyezkedne velem.” Aztán felgerjed benned az ellenállás és azt mondod: „Istenem, ha te nem teszel eleget nekem, akkor én sem teszek eleget Neked. Nem fogok keményen dolgozni a kötelességemben. Addig nem fogok keményen dolgozni, amíg meg nem kapom, amit akarok.” Vajon Istenbe vetett hit ez? Vajon a kötelességed végzése ez? Ez Isten elleni lázadás, és hajthatatlan beállítottság. Azt mondod: „Ha Isten nem tesz eleget nekem, akkor én sem teszek eleget Őneki. Ez lesz a kötelességem végzése iránti hozzáállásom. Ha elvégzem a kötelességem, akkor Istennek adnia kell nekem némi élvezetet. Hogy lehet az, hogy mások szép házban lakhatnak, de én nem? Hogy lehet az, hogy mások szép környezetben végezhetik a kötelességüket, nekem viszont ócskában kell? Miért nem tesz eleget Isten a követeléseimnek, amikor én elvégzem a kötelességemet?” Ilyesfajta mentségeket ismételgetsz magadban. Ott van ebben az Istennek való alávetettség hozzáállása? A kötelességed lelkiismeretes és értelmes végzése ez? Ezek a szavak már elhangzottak tőlem: „Semmiképp nem szabad vetélkedned Istennel.” Ez vetélkedés Istennel. Ha Istennel vetélkedsz, akkor vajon milyen hozzáállást vesz fel Isten az irányodban? (Isten nem fog munkálkodni. Félre fog tenni engem.) Isten félre fog tenni és figyelmen kívül fog hagyni téged. Komolyra fogja a dolgot majd veled Isten? Nem. Ha valami apró gonoszságot tettél, ami nem komoly, akkor meg fog tartani téged, és egy ideig még munkát végeztet veled. Ha azonban túl sok gonosztettet hajtottál végre, és komolyan félbeszakítottad és megzavartad az egyház munkáját, akkor ki leszel takarítva. Ha megtartanak, hogy munkát végezz, és egy ponton bűnbánatot tartasz, akkor Isten meg fog világosítani téged. Ha soha nem tartasz bűnbánatot és mindig vetélkedsz Istennel, akkor tényleg túlságosan elvetemült és túlságosan makacs vagy – és vajon ki lesz az, aki a végén veszteséget szenved? Te leszel az. Világosan kell látnod ezt: Az Istennel való vetélkedés a legbajosabb dolog, és a legnagyobb probléma. Amikor minden jól megy, az emberek azt gondolják, hogy nagyszerű az Istenbe vetett hit, és nincsenek elképzeléseik Istenről. Azonban amikor egy cseppnyi vész vagy szerencsétlenség éri őket, elkezdenek elképzeléseik lenni Istentől, olyannyira, hogy még panaszkodnak is Őrá, és fel merik emelni a hangjukat Őrá: „Létezik egyáltalán isten? Hol van? Én vagyok a legfőbb uralkodó. Én vagyok a legnagyobb. És merek vetélkedni istennel. Egyébként is, mit tud tenni velem?” Isten semmit nem fog tenni veled. Azonban feltárult, hogy aljas, hajthatatlan és bosszantó vagy. Mire utal az, hogy bosszantó vagy? Azt jelenti, hogy nem szereted a pozitív dolgokat. Nem vagy hajlandó alávetni magad Istennek, még ha tudod is, hogy Ő Isten, akkor sem vagy képes alávetni magad Neki. Nagyon nehéz számodra elfogadni az igazságot. Hajthatatlan, tudatlan és makacs vagy. Isten egyáltalán nem kedveli az ilyen embereket. Nagyon nehéz lesz számodra továbbra is végezni a kötelességed, és előfordulhat, hogy feltárulsz és ki leszel vetve, mielőtt mindvégig munkát tudnál végezni. Ez a kimenetel. Ezt már most is nagyon tisztán lehet látni. Vajon nem veszélyes ez? (De igen.) Tudván, hogy veszélyes, vajon mit kellene tenniük az embereknek? Először is, tudniuk kell, kik ők. Tudniuk kell, hol a helyük, és azt is tudniuk kell, hogy mik ők. Az emberek teremtett lények, akiknek semmiképp sem szabad vetélkedniük Istennel, mert semmi eredménye nem lesz annak, ha ezt teszik. Ha Isten adni akar neked valamit, még ha nem is akarod és nem is kérted, Ő akkor is odaadja neked – ez Isten igazságossága. Ha Isten nem tervez odaadni neked valamit, ha nem néz rád jóindulattal, akkor semmi értelme kérned Tőle azt. Ha nem tervez odaadni neked valamit, ha látja, hogy útmutatásra, segítségre és áldásra van szükséged, akkor ezt meg fogja adni neked anélkül, hogy kérnéd. Ha azt tervezi, hogy próbára tesz vagy felfed, akkor szándékosan így fog tenni, és semmi értelme esedezni Őhozzá. Ilyen Isten természete. Nem szabad, hogy az emberek Isten hozzáállása alapján döntsék el azt, miként bánjanak Istennel. Akkor hát mit tegyenek? (Mindenben vessék magukat alá Istennek.) Így van, vessék alá magukat. Az Isten vezényléseinek és elrendezéseinek való alávetettség a legfőbb bölcsesség, és aki megteszi ezt, abban van a legtöbb értelem. Azok az öntelt, önelégült egyének roppant okosnak és számítónak tartják magukat. Az egy dolog, hogy megtréfálsz másokat – ez a romlottságod megnyilvánulása –, de semmiképp sem szabad apró tréfák űzésével Isten ellen küzdened. Isten ellen nem ármánykodhatsz. Mert ha felgerjeszted a haragját, akkor leszáll rád a halál.

Az embereknek becsületes szívvel kell hozzáállniuk a kötelességeikhez és Istenhez. Ha így tesznek, akkor olyan emberek lesznek, akik félik Istent. Hogyan állnak hozzá Istenhez az őszinte szívű emberek? A legkevesebb, hogy Istent félő, Istennek mindenben alávetett szívük van, nem kérdezősködnek áldásokról vagy balszerencsékről, nem beszélnek feltételekről, kiszolgáltatják magukat Isten vezénylésének irgalmának – ők az őszinte szívű emberek. Akik mindig szkeptikusak Istent illetően, mindig tüzetesen megvizsgálják Őt, mindig megpróbálnak egyezségre jutni Vele – ők vajon őszinte szívű emberek? (Nem.) Mi lakozik az ilyen emberek szívében? Csalárdság és elvetemültség; ők mindig átvizsgálnak. És mi az, amit átvizsgálnak? (Isten hozzáállását az emberekhez.) Mindig átvizsgálják Isten hozzáállását az emberekhez. Milyen probléma ez? És miért vizsgálják át ezt? Azért, mert két létfontosságú érdek van benne. Azt gondolják a szívükben, magukban: „Isten teremtette meg számomra ezeket a körülményeket, Ő idézte elő, hogy ez történjen velem. Miért tette ezt? Másokkal nem történt meg ez – vajon velem miért kellett megtörténnie? És aztán mik lesznek a következmények?” Ezeket a dolgokat vizsgálják át, átvizsgálják a nyereségeiket és a veszteségeiket, az áldásaikat és a szerencsétlenségeiket. És miközben mindezt átvizsgálják, vajon képesek az igazság gyakorlására? Képesek rá, hogy alávessék magukat Istennek? Nem. És vajon mi a szívük tűnődéseiből eredő dolgok természete? Ezek a dolgok természetüknél fogva kivétel nélkül a saját érdekeikre vannak tekintettel, mind a saját kedvükért vannak. Nem számít, milyen kötelességet végeznek, ezek az emberek először átvizsgálják: „Fogok szenvedni, amikor ezt a kötelességet végzem? Gyakran kell majd dolgoznom és kiutaznom? Fogok tudni rendszeresen enni és pihenni? Korán kell majd felkelnem? Milyen emberekkel fogok találkozni? Gyakran találkozom majd nem hívőkkel? A kinti világ most épp elég ellenséges, ha folyamatosan kint kell dolgoznom és utaznom, akkor mit fogok tenni akkor, ha elfog a nagy vörös sárkány?” Bár látszatra elfogadják a kötelességeiket, a szívükben csalárdság van, mindig átvizsgálják ezeket a dolgokat. Tulajdonképpen e dolgok átvizsgálásával csupán a saját kilátásaikat és sorsukat fontolgatják, és nem gondolnak Isten házának az érdekeire. És mi lesz a kimenetel, ha az emberek csak a saját kilátásaikat, sorsukat és érdekeiket veszik fontolóra? Nem könnyű nekik alávetni magukat Istennek, és még ha szeretnének is, nem tudnak. A saját kilátásaikat, sorsukat és érdekeiket különösképpen értékelő emberek mindig megvizsgálják, vajon Isten munkája kedvez-e a kilátásaiknak, a sorsuknak, valamint annak, hogy áldásokat kapjanak. Végül mi a kimenetele az átvizsgálásuknak? Mindössze annyit tesznek, hogy fellázadnak Isten ellen és ellenszegülnek Neki. Még ha ragaszkodnak is a kötelességük végzéséhez, ezt felületesen teszik, negatív hangulattal, folyamatosan azon gondolkozva a szívükben, hogy miként húzzanak hasznot, hogyan ne kerüljenek ki vesztesként. Ilyen motivációkkal végzik a kötelességeiket, és ebben megpróbálnak alkudozni Istennel. Milyen beállítottság ez? Csalárdság, elvetemült beállítottság. Ez már nem hétköznapi romlott beállítottság, hanem elvetemültséggé fokozódott. És ha valakinek ilyesfajta elvetemült beállítottság van a szívében, akkor az Isten elleni tusakodás. Legyetek tisztában ezzel a problémával! Ha az emberek a kötelességük végzésekor mindig átvizsgálják Istent és megpróbálnak egyezkedni, akkor vajon tudják megfelelően végezni a kötelességüket? Semmiképp sem. Nem a szívükkel, nem őszintén hódolnak Istennek, nincs őszinte szívük, a kötelességük végzésekor figyelnek, mindig visszafogják magukat – és mi ennek a kimenetele? Isten nem munkálkodik bennük, összezavarodnak, nem értik meg az igazságalapelveket, saját hajlamaik szerint cselekednek és mindig minden balul sül el nekik. Miért van az, hogy mindig minden balul sül el nekik? Azért, mert a szívük túlságosan híján van a tisztánlátásnak, és amikor dolgok történnek velük, akkor nem tartanak önvizsgálatot, nem kutatják az igazságot, hogy megoldásra leljenek, és ragaszkodnak hozzá, hogy úgy tegyék a dolgokat, ahogyan szeretnék, a saját preferenciáik szerint – ennek az eredménye az, hogy mindig minden balul sül el nekik, amikor a kötelességüket végzik. Soha nem gondolnak az egyház munkájára, sem Isten házának az érdekeire, mindig a saját érdekükben folytatnak cselszövéseket, mindig a saját érdekeik, büszkeségük és státuszuk szem előtt tartásával terveznek, és nem csupán gyatrán végzik a kötelességüket, hanem késleltetik és befolyásolják az egyház munkáját. Vajon ez nem eltévelyedés és a kötelességeik elhanyagolása? Ha valaki mindig a saját érdekeit és kilátásait szem előtt tartva tervez, amikor a kötelességét végzi, és nem gondol az egyház munkájára vagy Isten házának az érdekeire, akkor ez nem a kötelességvégzés. Ez opportunizmus, az ember saját javára történő cselekvése, azért, hogy áldásokat szerezzen magának. Ily módon megváltozik a kötelességvégzés mögött meghúzódó természet. Csupán arról van szó, hogy alkut köt Istennel és a saját céljai elérésére akarja használni a kötelessége végzését. Az ilyesfajta ténykedés nagyon valószínű, hogy megszakítja Isten házának a munkáját. Ha csupán apró veszteségeket okoz az egyház munkájának, akkor még van helye a megváltásnak, és még lehetőséget kaphat a kötelessége végzésére ahelyett, hogy eltakarítanák; ha azonban nagy veszteségeket okoz az egyház munkájának és magára vonja Isten, valamint az emberek haragját, akkor fel lesz fedve és ki lesz vetve, nem kapva több lehetőséget a kötelessége végzésére. Némelyeket így bocsátanak el és vetnek ki. Miért vetik ki őket? Megtaláltátok a kiváltó okot? A kiváltó ok az, hogy mindig a saját nyereségeiket és veszteségeiket fontolgatják, elragadják őket a saját érdekeik, képtelenek fellázadni a hús-vér test ellen, és egyáltalán nincs alávetett hozzáállásuk Istenhez, ezért hajlamosak vakmerően viselkedni. Csak azért hisznek Istenben, hogy haszonra, kegyelemre és áldásokra tegyenek szert, egyáltalán nem azért, hogy elnyerjék az igazságot, ezért kudarcot vall az Istenbe vetett hitük. Ez a probléma gyökere. Szerintetek igazságtalan velük szemben, hogy felfedik és kivetik őket? Egyáltalán nem igazságtalan, ezt teljes mértékben a természetük dönti el. Bárki, aki nem szereti az igazságot, illetve nem törekszik az igazságra, végül fel lesz fedve és ki lesz vetve. Ám ez másként van azok esetében, akik szeretik az igazságot. Amikor valami történik velük, először azt gondolják: „Hogyan cselekedhetnék az igazságnak megfelelően? Hogyan cselekedjek, hogy ne sértsem Isten házának az érdekeit? Mi tenne eleget Istennek?” Aki ily módon gondolkozik, az igazságot kutatja. Ezek a gondolatok azt bizonyítják, hogy szereti az igazságot. Először nem a saját érdekeire gondol, hanem Isten házának az érdekeit veszi figyelembe. Nem a saját megelégedését veszi fontolóra, hanem azt veszi fontolóra, hogy Isten elégedett lesz-e. Ilyen gondolataik vannak és ilyen a gondolkodásmódjuk azoknak az embereknek, akik szeretik az igazságot, és Isten az ilyen embereket szereti. Ha valakivel történik valami, és az illető ilyenkor képes az igazságalapelvek szerint eljárni, és elfogadni Isten átvizsgálását, Istennel mint kezessel a háta mögött, akkor valószínűleg nem fog hibákat elkövetni a kötelessége végzése közben, hanem könnyű lesz neki Isten szándékainak megfelelően végezni azt. Ha valaki mindig a saját kezdeményezésére cselekszik, a saját érdekeit szem előtt tartva ármánykodva, tervezve és cselszövéseket végezve, ha nem veszi figyelembe Isten házának az érdekeit, illetve Isten szándékait, és cseppet sem hajlandó alávetni magát Isten vezényléseinek és elrendezéseinek – ha még a vágynak is híján van, hogy ezt tegye –, akkor vajon mi lesz a végső kimenetel? Az ilyen ember gyakran félbeszakítja és megzavarja az egyház munkáját. Felháborodást kelt Isten választott népe között, megvetik és gyűlölik Isten választottai, és ha komoly az eset, akkor felfedik és kivetik. Elkerülhetetlen, hogy azok az emberek, akikben mindig ambíciók és vágyak vannak, kudarcot valljanak és elbotoljanak. A mondás azt tartja, hogy minél magasabbra mászik, annál nagyobbat esik az ember. Minek nevezik ezt? Felfedésnek. Megérdemli? Vajon az ilyen ember szimpátiát érdemel? Nem. Ez mindazok végső sorsa, akik a saját személyes érdekeiket szem előtt tartva terveznek. Némelyek azt mondják: „De én gyakran készítek a saját személyes érdekeimet szem előtt tartó terveket. Hogy lehet az, hogy ez még nem történt meg velem?” Azért, mert nem befolyásoltad az egyház munkáját, ezért Isten nem fogja komolyra veled. Vajon jó vagy rossz dolog az, ha Isten nem fogja komolyra a dolgot veled? (Rossz dolog.) Miért mondod ezt? (Ha így folytatod, akkor nem leszel képes elnyerni a Szentlélek munkáját.) Így van. Ha valaki nem törekszik az igazságra és nem tapasztalja meg Isten munkáját, akkor nem fog benne munkálkodni a Szentlélek. Ez különösen igaz azon emberek esetében, akiket Isten nem fegyelmez meg, függetlenül attól, hogy milyen rossz dolgokat tesznek – nekik teljesen befellegzett. Biztos, hogy Isten nem akarja ezeket az embereket, félreteszi őket. Ha nem törekszel az igazságra, akkor nincs életed. Akárcsak azok, akik mindig hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek, akik nem törekednek az igazságra, akiket soha nem látsz az igazságot gyakorolni – vajon az ilyen emberek fejlődnek bármennyit is az életükben? Mivel nem gyakorolják az igazságot, semmit nem fejlődnek az életükben, nem számít, hány éven át hisznek Istenben. Vannak olyan emberek, akik még ma is ugyanazokról a dolgokról beszélnek, mint három éve, még mindig ugyanazokat a szavakat és doktrínákat mondják. Ezeknek az embereknek végük van. Érettségükben vagy saját maguk ismeretében nem látható fejlődés. Ugyanolyan marad az Istenbe vetett hitük, és egyáltalán nem változik meg az életfelfogásuk. Egyre szaporodnak az Istenre vonatkozó félreértéseik, és egyre súlyosabbakká válnak az Istennek ellenálló romlott beállítottságaik. Vajon nem még veszélyesebb ez? Bizony, még veszélyesebb, és biztosan ki lesznek vetve.

Amikor olyan dolgokat tapasztaltok meg, amelyek kapcsolódnak a kötelességetekhez vagy a romlott beállítottságaitokhoz, akkor általában fel tudjátok fedezni a bennetek rejlő dolgokat önvizsgálat által? (Némiképp fel tudom most fedezni ezeket. A kötelességem végzésekor mindig én akarok irányítani és azt akarom, hogy az enyém legyen a végső szó, és megpróbálok felvágni, hogy mások nagyra tartsanak. Azonban miután rámutatnak erre a testvéreim, önvizsgálatot tartok és némiképp megismerem az arrogáns természetemet.) Az arroganciátokat fel tudjátok ismerni – mi a helyzet az Istennek való alávetettségetekkel, növekedett-e az? Növekedett-e az abbéli szándékotok és vágyatok, hogy alávessétek magatokat? Növekedett-e az Istenbe vetett hitetek? (Némileg növekedett.) A kötelesség végzése nem működik az igazság kutatása nélkül; problémákkal szembesülve az igazságot kell használnod ezek megoldásához. Ha mindig a saját akaratod és sátáni filozófiák szerint végzed a kötelességed, akkor nem csupán elmulasztod a romlottságod megnyilvánulásaival kapcsolatos probléma megoldását, hanem az Istenbe vetett hited, az Istennek való alávetettséged, valamint az Isten iránti szereteted sem fog gyarapodni. Ha nem fogadod el az igazságot és nem használod az igazságot a problémáid megoldására, akkor soha nem fogsz növekedni az életben, és soha nem leszel képes a romlottságod problémájának a megoldására. Milyen romlott beállítottságaitok tárulnak fel, amikor most a kötelességeteket végzitek? Milyen emberi tisztátalanságok maradnak bennetek? E dolgok felfedezéséhez gyakran önvizsgálatot kell tartanotok. Önvizsgálat nélkül ezek nem deríthetők ki. Néha csak akkor érzed, hogy te is ilyen vagy, amikor hallod, amint mások a saját önismeretükről beszélnek. Ha nem hallod, amint mások leleplezik a saját állapotukat, akkor nem leszel képes felfedezni a saját problémáidat. Sokan vannak, akik pontosan azért hallgatják szívesen mások tapasztalati tanúságtételét, mert a javukra válik és nyernek belőle valamit. Minél közelebbről megvizsgálod és minél alaposabban megismered a saját romlott beállítottságaidat, valamint a saját szándékaidat és terveidet, annál inkább képes leszel ezek elengedésére, és annál jobban megerősödik az igazság gyakorlása iránti hited. Minél inkább megerősödik az igazság gyakorlása iránti hited, annál könnyebb lesz számodra gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha gyakran gyakorlod az igazságot, akkor tisztábban és megfelelőbben tudod majd végezni a kötelességedet. Ez az életben való növekedés folyamata; ezek az önvizsgálat és önismeret a gyümölcsei. Vannak, akik úgy gondolják, hogy mivel évek óta hallgatnak prédikációkat, és sok szót és doktrínát megértettek, nincs romlott beállítottságuk, és nincs szükségük önvizsgálatra és önmaguk megismerésére. Mindig azt hiszik, hogy csak az új hívőknek kell ezekre a dolgokra összpontosítaniuk, és hogy a sok évnyi Istenbe vetett hit és a számos jó viselkedésforma megléte azt jelenti, hogy már megváltoztak, és már nincs romlott beállítottságuk. Ez súlyos tévhit. Ha úgy gondolod, hogy már megváltoztál, akkor az igazságból vajon mennyit tudsz gyakorlatba ültetni? Hány igazi tapasztalati tanúságtétellel rendelkezel? Tudsz beszélni ezekről? Képes vagy tanúságot tenni Isten mellett mások előtt? Ha nem tudsz róla beszélni, az azt bizonyítja, hogy nem rendelkezel tapasztalati tanúságtétellel, és híján vagy az igazságvalóságnak. Akkor vajon tényleg meg tudott változni egy magadfajta ember? Olyasvalaki vagy, aki valóban bűnbánatot tartott? Az ember akaratlanul is kétségbe vonja ezt. Hogyan lehetne belépése az életbe valakinek, aki soha nem tart önvizsgálatot, és soha nem próbálja megismerni önmagát? Hogyan oszthatna meg valódi tapasztalati tanúságtételt valaki, aki soha nem beszél önismeretről? Ezek lehetetlen dolgok. Ha valaki hisz abban, hogy valóban megváltozott, és nem kell megismernie önmagát, akkor elmondható, hogy az illető képmutató. Némelyek csupán úgy tesznek, mintha végeznék a kötelességüket, azt gondolva, hogy elfogadható az, ha épp csak annyit tesznek, ami elegendő, hogy ha valami a felszínen tűrhetőnek látszik, akkor a kötelességük megüti a mércét. A dolgok ilyesfajta végzése felületes, nemde? Vajon az ilyen ember valóban aláveti magát Istennek? Az ilyen ember igazságalapelvek nélkül teszi a kötelességét, megelégedve a feladatok puszta elvégzésével és a fáradozással, majd azt gondolja, hogy a kötelessége megüti a mércét. Ő tulajdonképpen csak egy megfelelő munkás, és nem végzi megfelelően a kötelességét. Akik megelégednek csupán a megfelelő munkavégzéssel, azok soha nem fogják elnyerni az igazságot, és nem fognak beállítottságbeli változást elérni. Bárki, aki nem Isten követelményei szerint végzi a kötelességét, aki nem kutatja az igazságalapelveket, aki folyamatosan a saját akarata szerint cselekszik, csupán munkát végez és fáradozik. Ti most melyik szakaszban vagytok? (Még mindig a munkavégzés szakaszában vagyok.) Az idő nagy részében munkát végeztek; időnként képesek vagytok az igazság felé igyekezni, amikor a kötelességeteket végzitek, és van bennetek némi alávetettség, de gyakran vagytok ilyenek? (Nem, nem gyakran.) Az igazságra törekvés célja ennek a kérdésnek a megoldása. Egyre inkább törekednetek kell arra, hogy a kötelességeteket végezzétek, és egyre kevésbé munkát végezzetek, azon igyekezve, hogy a munkavégzéseteket teljes egészében átfordítsátok kötelességvégzésbe. Mi a különbség a munkavégzés és a kötelességvégzés között? Aki munkát végez, azt teszi, amit csak akar, úgy gondolva, hogy az rendben van, amíg nem áll ellen Istennek vagy sérti meg az Ő természetét, úgy gondolva, hogy az elfogadható, amíg megússza és senki nem néz utána. Nem törődik azzal, hogy önismeretre tegyen szert, hogy becsületes ember legyen, hogy az igazságalapelvek szerint tegye a dolgokat, vagy alávesse magát Isten intézkedéseinek, és bizonyosan nem aggódik amiatt, hogy bemenjen az igazságvalóságba. Ezen dolgok egyike sem aggasztja. Ez munkavégzés. A munkavégzés szüntelen fáradozás, ahogyan a rabszolga fáradozik, munkavégzés reggeltől estig, ilyen típusú fáradozás ez. Ha megkérdezel egy munkást, hogy miért dolgozik úgy, akár egy ló ennyi éven át, akkor azt mondja: „Azért, hogy áldásokat kapjak.” Ha megkérdezed, hogy megváltoztak-e a romlott beállítottságai, miután ennyi éven át hitt Istenben, hogy kapott-e bármi megerősítést Isten létezéséről, hogy elnyert-e bármilyen valódi tudást és tapasztalatot a Teremtő vezényléseiről és intézkedéseiről, akkor kiderül, hogy ezekből semmire nem tett szert, és ezek egyikéről sem tud beszélni. Nem ment be, és nem fejlődött, ami az életben való növekedéshez és a beállítottságbeli átalakuláshoz kapcsolódó különböző mutatókat illeti. Csupán folytatja a munkavégzést, anélkül, hogy megértené, mi az a beállítottságbeli változás. Némelyek éveken át végeznek munkát anélkül, hogy egyáltalán változnának. Még mindig gyakran lesznek negatívak, panaszkodnak, és mutatják meg romlott beállítottságaikat, amikor nehézségekkel találkoznak. Amikor megmetszik őket, akkor érveléshez és vitázáshoz folyamodnak, az igazság kis részét sem képesek elfogadni, és egyáltalán nem képesek alávetni magukat Istennek. Végül aztán eltiltják őket a kötelességük végzésétől. Némelyek a kötelességük végzésekor elrontják a munkát és nem fogadják el a kritikát, inkább szégyentelenül azt mondják, hogy semmi rosszat nem tettek, és egyáltalán nem tartanak bűnbánatot. Végül pedig, amikor Isten háza visszavonja a kötelességeiket és kiadja az útjukat, sírva és panaszkodva hagyják el a kötelességük helyét. Így vetik ki őket. Ily módon fedik fel teljesen a kötelességek az embereket. Az embereknek általában nagy a szájuk és jelmondatokat hangoztatnak, miért van hát az, hogy amikor kötelességet végeznek, akkor nem cselekednek emberként, hanem ördögökké válnak? Azért, mert akik híján vannak az emberi mivoltnak, azok ördögök, bárhova menjenek is; és az igazság elfogadása nélkül sehol nem tudnak szilárdan megállni. Némelyek gyakran felületesen végzik a kötelességeiket, és megpróbálnak vitatkozni és érvelni, amikor megmetszik őket. Miután újra és újra megmetszették őket, éreznek némi vágyat a bűnbánatra, ezért elkezdik alkalmazni az önuralom módszereit. Végül azonban nem tudják megfékezni magukat, és tegyenek bár esküt vagy átkozzák el magukat, ez nem segít, és még mindig nem oldják meg a felületességük problémáját, sem pedig a vitatkozásuk és a szócséplésük problémáját. Csak miután végül mindenki megutálja az illetőt, és kritikával illeti, akkor kényszerül végül annak bevallására, hogy: „Romlott beállítottságaim vannak. Szeretnék bűnbánatot tartani, de képtelen vagyok rá. Amikor a kötelességemet végzem, mindig a saját érdekeimet, a saját büszkeségemet és hírnevemet tartom szem előtt, ami miatt gyakran lázadok Isten ellen. Szeretném az igazságot gyakorolni, de nem tudom elengedni a szándékaimat és a vágyaimat, nem tudok fellázadni ezek ellen. Mindig a saját akaratom szerint akarom tenni a dolgokat, terveket szövögetek, hogy elkerüljem a munkát, kényelem és élvezet után sóvárgok. Nem tudom elfogadni azt, amikor megmetszenek, és mindig megpróbálom kimagyarázni magam belőle. Szerintem elegendő az, hogy fáradoztam és nehézségeket viseltem el, ezért vitatkozáshoz és szócsépléshez folyamodom, amikor valaki megpróbál megmetszeni, és nem érzem magam meggyőzve a szívemben. Tényleg nagyon nehéz kezelni engem. Hogyan kutassam az igazságot e problémák megoldásához?” Tűnődni kezd ezeken a dolgokon. Ez azt jelenti, hogy némiképp megérti, hogyan kellene cselekedniük az embereknek, valamint kezd némi értelemmel rendelkezni. Ha egy munkás valamely ponton elkezd foglalkozni a megfelelő munkájával, és a beállítottsága megváltoztatására összpontosítani, és felismeri, hogy neki is vannak romlott beállítottságai, hogy ő is arrogáns és képtelen alávetni magát Istennek, és hogy nem járja az, ha így folytatja – amikor elkezd ezeken a dolgokon gondolkodni és megpróbálja kifürkészni őket, amikor kutatni tudja az igazságot, hogy szembenézzen az általa felfedezett problémákkal –, akkor vajon nem fog elkezdeni visszafordulni? Ha elkezd visszafordulni, akkor van remény arra, hogy megváltozik. Ám ha soha nem állt szándékában az igazságra törekvés, ha híján van az igazságra törekvés vágyának, és csak arra képes, hogy fáradozzon és munkát végezzen, azt gondolva, hogy a rá váró munka elvégzésével eleget tesz a feladatának és teljesíti Isten megbízatását – ha úgy gondolja, hogy némi fáradozás azt jelenti, hogy megtette a kötelességét, soha nem gondolva bele abba, hogy mik Isten követelményei, vagy mi az igazság, vagy hogy olyasvalaki-e, aki aláveti magát Istennek, és soha nem próbál rájönni ezen dolgok bármelyikére – ha így áll hozzá a kötelességéhez, akkor vajon képes lesz elérni az üdvösséget? Nem lesz képes. Nem lépett rá az üdvösség útjára, nem tért rá az Istenbe vetett hit helyes ösvényére, és nem alakított ki kapcsolatot Istennel. Csupán fáradozik és munkát végez Isten házában. Isten az ilyen emberek felett is őrködik és megóvja őket, amikor munkát végeznek az Ő házában, azonban nem szándékozik megmenteni őket. Isten nem metszi meg, nem ítéli meg, nem fenyíti meg, nem teszi próbára és nem finomítja őket, csupán megengedi, hogy kapjanak néhány áldást ebben az életben – ez minden. Amikor ezek az emberek önvizsgálatot tudnak tartani és önismeretre tesznek szert, valamint megtudják, milyen fontos az igazság gyakorlása, az azt jelenti, hogy megértették a prédikációkat, amelyeket hallgattak, és végre lett ezeknek némi eredménye. Akkor azt gondolják: „Istenben hinni oly csodálatos! Az Ő szavai valóban meg tudják változtatni az embereket! A legsürgetőbb dolgom most az, hogy igyekezzek hozzájutni az igazsághoz. Ha nem összpontosítok saját magam megismerésére vagy nem vetem le a romlott beállítottságaimat, és megelégszem azzal, hogy pusztán munkát végzek, akkor semmire nem fogok szert tenni.” Így hát az illető elkezd tűnődni: „Milyen romlott beállítottságaim vannak? Hogyan ismerhetem meg ezeket? Hogyan is oszlassam el ezeket a romlott beállítottságokat?” E dolgokon való tűnődése közben kitér az igazság megértésére és a beállítottságbeli változásra, és akkor van remény az üdvösségére. Ha valaki képes önvizsgálatot tartani és a kötelessége által képes megismerni önmagát, kutatja az igazságot, keményen dolgozik azért, hogy eleget tegyen Isten követelményeinek, és eloszlassa saját romlott beállítottságait, akkor az Istenbe vetett hit megfelelő ösvényén van. Ha folyamatosan ezeken a dolgokon tűnődik és az igazság felé igyekszik, akkor meg fogja kapni Isten megvilágosodását, megvilágítását és útmutatását. Ily módon képes lesz elfogadni azt, hogy Isten megmetszi, majd nem sokkal azután esetleg megítéli, megfenyíti, próbára teszi és finomítja őt. Isten megkezdi rajta az Ő munkáját, megtisztítva és átalakítva őt.

Némelyek azt mondják: „Sok éve hiszek Istenben és végzem a kötelességemet, azonban soha nem metszettek meg, és nem kaptam semmi megvilágosodást vagy megvilágítást, még kevésbé voltam kitéve próbatételeknek és finomításnak.” Megtapasztalja az ilyen ember Isten munkáját? Ha valóban képes lenne megtapasztalni és gyakorolni Isten szavait, akkor hogyan lehetséges, hogy nem lett megvilágosítva vagy megvilágítva? Ha gyakran feltárul a romlottsága, akkor egész biztosan meg lesz metszve. Ha nem tart bűnbánatot, miután megmetszették, akkor biztosan nincs benne semmi emberi mivolt, és olyan ember, akit ki kellene vetni. Némelyek azt mondják: „Gyakran megtapasztalom, hogy megmetszenek, és gyakran részesülök Isten megvilágosításában és megvilágításában, és teszek szert új világosságra.” Mi történik itt? (Isten vezeti őt.) Mások pedig azt kérdezik: „Hogy lehet, hogy nem vagyok olyan, mint azok, akiknek minden simán megy? Mindig velük vannak Isten áldásai, úgy élnek, akárcsak a csecsemők a bölcsőben, semmilyen vihart nem kell kiállniuk. Én miért vagyok mindig próbára téve és finomítva?” Jó vagy rossz dolog az, ha valaki mindig próbára tétetik és finomítva van? (Jó dolog.) Jó dolog, nem rossz dolog. Mi Isten célja az emberek próbára tételével és finomításával? (Annak lehetővé tétele számukra, hogy megismerjék a romlott beállítottságaikat.) Isten nem azért teszi ezt, hogy kínozza vagy gyötörje az embereket; azért teszi, hogy lehetővé tegye az emberek számára a romlott beállítottságaik felismerését, hogy tisztán lássák a romlottságuk lényegét és igazi arcát, és el tudják engedni a szándékaikat és a mesterkedéseiket, és el tudják érni azt, hogy alávetik magukat Őneki. Akkor nem munkát végeznek, hanem a kötelességüket végzik. Amikor őszintén és formálisan végzed egy teremtett lény kötelességét, akkor normálissá válik a kapcsolatod Istennel, ami visszafordítja a korábbi abnormális kapcsolatodat Ővele. Ha az Isten és teközötted lévő kapcsolat a munkáltató és munkavállalója kapcsolata, akkor nem tudsz üdvösségben részesülni. Ha elfogadod Isten megbízatását, engedelmeskedni tudsz Isten háza elrendezéseinek, és komolyan veszed a kötelességed jó végzésének a felelősségét, akkor normális lesz a kapcsolatod Istennel. Teremtett lény leszel, képes leszel alávetni magad a Teremtő elrendezéseinek, és a szívedben elfogadod Istent a Szabadítóként, és az Ő üdvösségének a célpontja leszel. Ezen a szinten lesz a kapcsolatod Ővele. Ám ha mindig csupán munkát végzel, ha nem számít, milyen megbízatást bíz rád Isten, te mindig felületes hozzáállással teljesíted azt, az igazságalapelvek elfogadása és őszinte alávetettség nélkül, csak azt tudva, hogyan fáradozz és végezz munkát, csupán úgy téve, mintha megtennél dolgokat, akkor valóban munkás vagy. Mert akik munkások, azok nem fogadják el az igazságot, és soha nem mennek keresztül a legkisebb mértékű változáson sem, az Istenhez fűződő kapcsolatuk mindig a munkavállaló és munkáltatójának kapcsolata. Soha nem vetik magukat alá igazán Istennek, és Isten nem ismeri el őket hívőkként vagy olyan emberekként, akik Őtőle valók. Ez a következménye annak, ha az igazságra törekvés nélkül hisz valaki Istenben; az út dönti el ezt, amelyen jár. Mi a teendő, ha javítani akarod a kapcsolatodat Istennel? (Az igazságra való törekvés útján kell járnom.) Így van. Az igazságra való törekvés útján kell járnod. Mi legyen az első lépésed? (Meg kell értenem, hogyan végezzem a kötelességemet.) Az Istenben hívőknek kötelességet kell végezniük – ez Isten követelménye. Isten követése a kötelesség végzését jelenti; akik kötelességek végzése nélkül hisznek Istenben, azok nem követik Istent. Ha követni akarod Istent, akkor jól kell végezned a kötelességed. Az igazság mely aspektusát kell először gyakorolni a kötelesség végzésekor? (Az alávetettség igazságát.) Így van. Némelyek azt mondják: „Most ez a kötelességem. Keményen kell tanulnom és áttörést kell elérnem az angoltanulásban, aztán le kell tennem a TOEFL-vizsgát, vagy néhány év múlva megszereznem a PhD-fokozatomat. Akkor majd ki tudok tűnni a nem hívők világában, vagy esetleg jól szerepelhetek Isten házában, és a jövőben vezetővé válhatok.” Vajon az ilyen emberek nem csak a saját érdekükben szövögetnek terveket? (De igen.) Mindig csak a saját hús-vér teste érdekében tervez és rendez el, nem csupán az élete dolgait rendezve el, hanem a halála utániakat is – ilyen a nem hívő ember gondolkodásmódja. A nem hívők számára normális az, hogy ily módon gondolkozva intézzék a napi dolgaikat, mert nem ismerik el Isten létezését, ezért csupán a saját hús-vér testükre tudnak gondolni, és az állatokhoz hasonlóan csupán a túlélésüket tudják szem előtt tartani. Az Istenben hívő emberek viszont mindennap olvassák az Ő szavait és megértik az igazságot, így hát tudniuk kellene a kötelességvégzés jelentőségét és indokát. Tisztában kell lenniük ezekkel a dolgokkal, ezek közvetlenül kapcsolódnak ahhoz az úthoz, amelyen járnak Istenbe vetett hitükben. Hogyan vesse alá magát az ember Isten munkájának és tapasztalja meg Isten szavait, hogy megértse az igazságot és beállítottságbeli átalakulást érjen el? Az igazság mely aspektusait kell elérni ahhoz, hogy jól végezze az ember a kötelességét és alávesse magát Istennek, és hogyan fogadják el az emberek Isten ítéletét és fenyítését, hogy meg lehessen tisztítani a romlott beállítottságaikat? Még nagyobb szükség van arra, hogy megértsék az igazságot e dolgok vonatkozásában. Ezen az úton kell járnia az embernek az Istenbe vetett hitében. Csak akkor tudja az ember jól végezni a kötelességét és részesülni Isten üdvösségében, ha ily módon törekszik az igazságra. Isten meg akarja menteni és tökéletesíteni akarja azokat, akik ily módon törekednek az igazságra. Az Ő üdvössége munkájának az elvégzésével Isten meg akar nyerni néhány ilyen egyént. Ha valaki csak arra gondol, hogyan jusson előre, hogyan legyen belőle kimagasló vezető, és hogy hány embert fog igazgatni, végül hány város felett fog uralkodni – ezek ambíciók és vágyak. Az ilyen ember az antikrisztusok fajtájából való – minden antikrisztus e dolgok elérésén ármánykodik. Vajon jogos ezen dolgok elérésén ármánykodni? (Nem.) Tudva, hogy nem jogos, vajon el tudják engedni ezeket? (Nem könnyen.) Rendes körülmények között az emberek a saját szándékaik szerint cselekednek, hogy elérjék a céljaikat. Vajon a saját céljaid elérése végett cselekszel mindenben, amit teszel, vagy pedig önvizsgálatot tartasz, az igazságot kutatod, fellázadsz a céljaid és mesterkedéseid ellen, majd úgy döntesz, hogy az igazságra való törekvés útját járod? Melyik a helyes út? (Az, ha állandóan fellázadok önmagam ellen, és Isten követelményei szerint cselekszem.) Milyen ember törekvése képes ennek elérésére? Csak a kedves szívű ember, a becsületes és egyenes szív tudja elérni ezt. A csalárd, hajthatatlan, elvetemült emberek, akik nem szeretik az igazságot, nem tudják elérni ezt. Amennyiben tudják, hogy az út, amelyen járnak, nem a helyes út – hanem Pál tévútja –, és hogy biztosan nem fognak üdvösségben részesülni, akkor vajon miért nem térnek rá a helyes útra? Azért, mert nem tudják irányítani önmagukat. Teljes mértékben a természetük dönti el ezt. Olyan ez, amikor más-más úton jár két ugyanolyan képességű ember, akik ugyanannyi éve hisznek Istenben, ugyanazokat a prédikációkat hallgatták, és ugyanazokat a kötelességeket végeztek. Csak néhány évbe telik az, hogy más-más útra térjenek, és az egyik ki lesz vetve, míg a másik megmarad. Az egyiknek becsületes és egyenes a szíve, szereti az igazságot és az igazságra való törekvés útján jár. Még ha valaki meg is próbálná félrevezetni, és elcsábítani, hogy a gonoszság útján járjon, vajon követné? Nem. Minden bizonnyal elutasítaná. Képes az igazság kutatására, az Isten követelményei szerinti cselekvésre, és arra, hogy egyre jobban végezze a kötelességét. A másik ember viszont eléggé elvetemült és csalárd. Státuszra törekszik és túlságosan nagyok az ambíciói. Nem számít, hogyan beszélgetnek vele az igazságból, nem mond le a státuszra való törekvésről. Ez a természete problémája. És mi a vége az ilyen embernek, aki nem fogadja el az igazságot és soha nem tud lemondani a státuszról? Ki lesz vetve. E két ember sorsa nyilvánvalóan különböző. Aki szívében becsületes és törekszik az igazságra, az egyre inkább, egyre tisztábban megérti az igazságot, és fokozatosan összhangba kerül Isten szándékaival. Aki nem törekszik az igazságra, az csak a doktrína megértésére képes, és nem tudja gyakorlatba ültetni azt. Miért nem tudja gyakorlatba ültetni? Túlságosan nagyok az ambíciói és a vágyai, és nem tudja elengedni ezeket. A saját érdekeit, ambícióit, vágyait, presztízsét, hírnevét, nyereségét és státuszát helyezi előtérbe mindenben, amit tesz. El van telve ezekkel a dolgokkal, amelyek magukkal ragadják. Amikor valami történik vele, először a hús-vér testét és a saját vágyait elégíti ki. Mindenben a saját vágyai szerint cselekeszik, ezt a célt hajkurászva és félretéve az igazságot. Ennek eredményeként nem végzi jól a kötelességét, elrontja a munkát, és végül kivetik. Vajon nem pont ezeket az embereket veti ki Isten háza? Akkor hát nincs számukra remény? Ha képesek valóban bűnbánatot tartani, akkor el tudják kerülni, hogy kivessék őket, és lesz remény az üdvösségükre. Ám ha hajthatatlan marad a szívük, és kétségbeesetten ragaszkodnak a vágyaikhoz, ahogy egy vad kutya a csontjához, akkor egyáltalán nincs remény arra, hogy üdvösségben részesülnek. Az emberek nem tudják elérni az igazságot, ha nem a helyes úton járnak. Csak az igazságra való törekvés útja a helyes út. Csak azon járva érhető el az igazság. Az ember csak az igazságra való törekvéssel remélheti Isten üdvösségének az elérését.

A csalárd és elvetemült emberek szívében túlcsordulnak a személyes ambíciók, tervek és ármánykodások. Vajon könnyű félretenni ezeket a dolgokat? (Nem.) Mi a teendőd, ha szeretnéd továbbra is megfelelően végezni a kötelességed, de nem tudod félretenni ezeket a dolgokat? Íme egy út: tisztában kell lenned azzal, hogy mi a természete annak, amit teszel. Ha valami Isten házának az érdekeit érinti, és nagyon fontos, akkor nem szabad halogatnod, hibákat elkövetned, megsértened Isten házának az érdekeit, vagy megzavarnod Isten házának a munkáját. Ezt az alapelvet kell követned a kötelességed végzésében. Ha el akarod kerülni Isten háza érdekeinek a megsértését, akkor először félre kell tenned az ambícióidat és a vágyaidat; némi kompromisszumot kell kötnöd az érdekeidet illetően, félre kell tenned ezeket, és hajlandónak lenned inkább elszenvedni némi nehézséget, mintsem megbántsd Isten természetét, ami a vörös vonal. Ha elrontod az egyház munkáját azért, hogy kielégítsd a saját szánalmas ambícióidat és hiúságodat, akkor mi lesz ennek a végső következménye a számodra? Le leszel váltva, és esetleg ki is leszel vetve. Felbosszantottad Isten természetét, és lehet, hogy nem lesz több lehetőséged arra, hogy meg legyél mentve. Isten korlátozott számú lehetőségeket ad az embereknek. Hány lehetőséget kapnak az emberek arra, hogy Isten próbára tegye őket? Ez a lényegük szerint dől el. Ha a legtöbbet kihozod a kapott lehetőségeidből, ha el tudod engedni a saját büszkeségedet és hiúságodat, és előtérbe helyezni azt, hogy jól végezd az egyház munkáját, akkor helyes a gondolkodásmódod. A szívednek egyenesnek kell lennie, sem balra, sem jobbra nem szabad elhajlania. Ha helytelen szándékaid vannak, azonnal imádkoznod kell és ki kell javítanod ezeket. A kritikus pillanatokban védelmezned kell Isten házának az érdekeit, és végre kell hajtanod a feladataidat. Aki ezt teszi, az megfelelő ember. Ha időnként valaminek a végrehajtása után sietősen, csupán a saját hiúságod kielégítése végett azt mondod: „Én voltam az, aki ezt megtette”, az rendben van. Isten megengedi. Nem számít, hogyan gondolkozol, mivel elvégezted a feladatot, Ő emlékezni fog arra. Hát nem méltányos ez? Mivel ez tényleg olyasvalami volt, amit szívedből és becsülettel hajtottál végre; fellázadva a saját hús-vér tested és saját ambíciód ellen, jól végrehajtottad a kötelességed és elvégezted Isten megbízatását anélkül, hogy megengedted volna az Ő háza érdekeinek a sérülését. Isten szíve megvigasztalódik, te pedig békességet és örömöt érzel a szívedben. Olyan boldogság ez, amely pénzen nem vehető meg, az őszinteségeddel érdemelted ki. Ez az igazságra való törekvés eredménye. Ha aztán így dicsekszel: „Hé, mindannyian tudjátok, hogy én tettem ezt?” Isten nem foglalkozik ezzel. Azonban a kritikus pillanatokban tartanod kell magad a kiindulási alaphoz. Nem vonhatod magadra Isten haragját, vagy sértheted meg az Ő természetét. Ha ehhez tartani tudod magad, meggyőződve arról, hogy minden kritikus pillanatban elkapd ezt a mentőkötelet, megragadva a kötelességed jó végzésének a lehetőségét, akkor lesz remény az üdvösségedre. Ha szokásos körülmények közepette óvatos vagy, azonban amikor az igazságalapelvekhez kapcsolódó dolgokról van szó – azokról a kritikus pillanatokról, amikor határozottan és megfontoltan kell cselekedned –, ha ilyenkor nem zabolázod meg az ambícióid és a vágyaid, hanem a kedved szerint cselekszel, elrontod az egyház munkáját, és nem tartod magad a legfőbb kiindulási alaphoz, akkor ez fel fogja bosszantani Isten természetét. Hát nem érdemel ez büntetést? Legalább ne sértsd meg Isten természetét; ez a kiindulási alap. Tudnod kell, mi Isten kiindulási alapja, és milyen kiindulási alaphoz kell tartanod magad. Ha a kritikus pillanatokban tartod magad ehhez a kiindulási alaphoz, és a kötelességed jó végzése után nem arra adsz okot Istennek, hogy visszautasítson és elítéljen, hanem arra, hogy emlékezzen rád és elfogadjon téged, akkor ez jótett. Isten nem arra összpontosít, hogy mit gondolsz, hogy mennyire vagy önelégült, illetve büszke az eredményeidre; Ő nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal, és nem fogja komolyra fogni a dolgot veled. Csak a saját átalakulásod kérdése van hátra. Vajon mit bizonyít az, ha minden helyzetben el tudod kapni a mentőkötelet, Isten követelményei szerint tudsz cselekedni, hűséges tudsz maradni és a döntő időszakokban eleget tudsz tenni Isten szívének, és tartani tudod magad a kiindulási alapodhoz? Azt bizonyítja, hogy az Istenneki valóalávetettség hozzáállásával bírsz. Bizonyos mértékben elmondható, hogy részben már eleget tettél Istennek. Isten így látja ezt. Isten igazságos, nemde? (De igen.) Így hát csak azok az okos emberek, akik ily módon gyakorolnak. Ne gondold, hogy „ez alkalommal nem végeztem a kötelességemet elég jól ahhoz, hogy eleget tegyek Istennek. Még mindig van néhány hiányosság. Nem fogja elfogadni?” Isten nem ilyen szőrszálhasogató. Csupán azt figyeli meg, hogy a feladat végzésénél volt-e kiindulási alapod. Ameddig nem lépted át a kiindulási alapot, és elvégezted a feladatot, akkor Ő emlékezni fog rá. Ha képes vagy mindig az igazságalapelveket kutatni, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végzel vagy milyen dolgokat teszel, és még különösen nehéz helyzetekben sem hágod át a kiindulási alapot, akkor elvhű vagy abban, ahogyan a dolgokat teszed és ahogy a kötelességed végzed. Elmondható, hogy a kötelességed végzése lényegében megüti a mércét.

Isten követelményei nem egy méretre szabottak az egyes emberek vonatkozásában. Egyrészt az egyén képességétől, másrészt pedig az emberi mivoltától és a törekvéseitől függnek. Némelyek számára nem okoz gondot az, hogy őszintén beszéljenek; mások számára ez nagy erőfeszítést igényel, azonban miután több éven át megtapasztalják, hogy megmetszik őket, végre tudnak valami őszintét, szívből jövőt mondani. Vajon erre Isten átalakulásként tekint? Az Ő munkájának az eredménye ez? Ez Isten munkájának a kívánt kimenetele. Becsben tartja, amikor e munka sok évnyi végzése után végre látja ezt a kívánt eredményt. Vagyis nem számít, mit tapasztaltál meg a múltban, függetlenül attól, hogy milyen hibákat vétettél vagy hányszor vallottál kudarcot, ne aggódj! Hinned kell abban, hogy Isten igaz. Higgy benne, hogy Istennek alávetni magad helyes. Higgy benne, hogy Isten vezényléseinek és elrendezéseinek alávetni magad helyes. Ez a legfőbb igazság. Kövesd ezt az utat a gyakorlásban és a tetteidben, és nem fogsz rossz útra tévedni! Ne kételkedj, ne vizsgálódj. Némelyek azt mondják: „Nem sok mindent nyertem a korábbi áldozathozatalaimból. Ha most további áldozatokat hozok, akkor vajon megint veszíteni fogok?” Nos, gyakoroltad az igazságot, amikor meghoztad ezeket az áldozatokat? Az igazságalapelvek szerint tettél dolgokat? A helyes úton jártál? Ha a helyes úton jártál, akkor lehetetlen számodra az, hogy ne érd el az igazságot vagy híján legyél a bizonyságnak. Ám ha a korábbi áldozataidat teljes mértékben a státusz, a hírnév és a nyereség érdekében hoztad, akkor ugyan mit nyerhettél volna? Csupán az jutott neked, hogy megmetszettek, és ha nem tartottál bűnbánatot, akkor csupán büntetésben és pusztításban volt részed. A hírnév, a nyereség és a státusz érdekében hoztál áldozatokat, és azt vártad, hogy eléred az igazságot – hát nem vágyálom ez? Mit nyerhet valaki abból, ha állandóan ármánykodik és megpróbál túljárni Isten eszén? A számítgatások és az ármánykodások után végül a saját eszén jár túl. Semmit nem nyer, és vajon nem ezt érdemli? Akkor hát legalábbis mi az Istenbe vetett hit kiindulási alapja? Az, hogy ne tegyen gonoszságot, ne sértse meg Isten természetét, ne dühítse fel Őt, ne versengjen Vele; a kritikus pillanatokban engedje el a saját mesterkedéseit, ambícióit és vágyait. Valójában amikor az emberek így-úgy ármánykodnak, végül aztán saját magukat csapják be. Ha ez mindenki számára világos, akkor miért folytatják az emberek az ármánykodást? A természetük miatt. Az embereknek eszük, gondolataik és ötleteik vannak, valamint tudásuk és ismereteik. E dolgok létezése miatt van az, hogy az emberek nem tudnak uralkodni magukon; könyörtelen törvény ez. Ha szeretsz ármánykodni, akkor a másokkal szembeni ármánykodás talán nem olyan nagy probléma. Ám ha kitartasz az Isten elleni ármánykodásban, Őt téve meg a mesterkedéseid céltáblájává, akkor azzal csak a saját sorsodat agyalod ki, és ármánykodásoddal elpazarolod az Isten által neked adott lehetőséget. Ez nem éri meg. Semmiképp nem engedheted, hogy az ármánykodásod elérje ezt a pontot. Nem számít, hogyan ármánykodsz, végül beállítottságbeli változáson kell átmenned és eredményeket kell mutatnod, és ezeknek jó és pozitív eredményeknek kell lenniük. Ha valaki így-úgy ármánykodik és végső soron nem éri el az igazságot, hanem ott köt ki, hogy megbüntetik, akkor ez a következmény annak, aki szereti az ármánykodást és folyamatosan ármánykodik. Az ilyen ember nem okos, hanem a legostobább bolond.

Mindenkinek vannak tisztátalanságai, amikor elkezd hinni Istenben. Miután már sok éve olvassátok Isten szavait és beszélgettek az igazságról, lehet, hogy levetettétek néhány romlott beállítottságotokat. Még így is vannak olyan alkalmak, amikor a saját érdekeiteket szem előtt tartva ármánykodtok és szövögetitek terveiteket? (Igen.) Gyakran ilyen állapotban találjátok magatokat. Hogy kezeljétek hát ezt? Vannak a gyakorlásnak alapelvei? Ez rengeteg kutatást igényel. Amikor úgy érzed, hogy becstelen vagy és elvetemült, csalárd állapot mocskolt be, a szíved pedig színültig telt ezekkel a romlott beállítottságokkal, akkor Istenhez kell imádkoznod és fel kell lázadnod a tested ellen. Ne folyamodj érveléshez vagy elemzéshez, és ne kezeld a saját elképzeléseid szerint ezt a dolgot. Ha a romlott beállítottságaid irányítanak és a saját vágyaid veszik át az irányítást, akkor az bajos lesz. A szívedben tudod, mikor fog mindjárt kinyúlni a bűn sötét keze. Amikor ez megtörténik, neked vissza kell fognod magad, és tartózkodnod kell a cselekvéstől. Le kell csendesítened az elméd, Isten színe elé kell járulnod és imádkoznod kell. Valójában nem szükséges megvizsgálnod magad. Mivel már eljutottál az Istenbe vetett hit ezen stádiumába, és oly sok prédikációt hallottál, elég nyilvánvalónak kell lennie számodra annak, hogy min jár az eszed, és meg kell tudnod különböztetned a helyeset a helytelentől. A kulcs az, hogy fel kell lázadnod a tested ellen, nem szabad, hogy az vezessen. Akkor hát mit tegyél? (Vesd alá magad.) És mi van akkor, ha nem tudod azonnal alávetni magad? Mi van, ha még mindig vitatkozni, tüzetesen vizsgálódni és elemezni akarsz? Akkor hagynod kell, hogy lelohadjanak és lecsillapodjanak az ambícióid, és ezzel egyidőben Isten színe elé kell járulnod és imádkoznod kell, vagy beszélgetned a testvéreiddel. Emellett meg kell nyílnod és le kell csupaszítanod magad, és az igazságot használva boncolgatnod a helyzetet, és egy vagy két nap után sokkal jobb lesz az állapotod. Ez a Szentlélek munkálkodása. A saját mesterkedések elengedése egyrészt azt jelenti, hogy az ember képes fellázadni a téves gondolatai és ötletei ellen, képes azokról lemondani, és kijavítani azokat. Másrészt viszont, ha valakinek különösen erősek az ambíciói és vágyai, és ezek szerint akar cselekedni, és képtelen irányt váltani, bár tudja, hogy ha ily módon cselekszik, az nem lesz összhangban az igazsággal és nem a helyes út lesz, akkor ez imát igényel; buzgón kell imádkoznia, hogy lehűtse az ambícióit. Lehet például valami, amit szeretnél megtenni, és amikor a legerősebb ez a vágy, akkor úgy érzed, hogy mindenképp meg kell tenned, mintha nem tudnál a megtétele nélkül élni. Azonban miután vársz két vagy három napot, már szégyentelennek, észszerűtlennek és lelkiismeretlennek látod ezt a korábbi hozzáállást. Ez azt jelenti, hogy visszafordultál. Hogyan került sor erre? Ima által, valamint a Szentlélek megvilágosodása és szemrehányása által, aki olyan meglátásokat vagy érzéseket adott, amelyek segítettek neked más szögből tekinteni a problémára. Amit azelőtt helyénvalónak láttál és nyugtalanított, hogy nem teszed meg, azzal kapcsolatban hirtelen felismered, hogy helytelen, és a megtétele a lelkiismereted megdorgálása lenne. Ez az állapot átalakulását jelzi, ami azt eredményezi, hogy meggondolod magad. Ha valaki kijavítja a téves állapotát, akkor az azt bizonyítja, hogy még van remény az illető számára. Azt jelenti, hogy olyasvalaki, aki az igazságra törekszik és részesül Isten oltalmában. Ám ha soha nem javítja ki a téves állapotát, és kitart benne, bár tudja, hogy helytelen az, amit tesz, és nem hallgat senki tanácsára, akkor az illető nem olyasvalaki, aki az igazságra törekszik, és nem fog részesülni Isten fegyelmezésében, sem elnyerni a Szentlélek munkáját. Nem számít, mivel szembesül az, aki az igazságra törekszik, ha nem tudja értelmezni, akkor csupán egy vagy két napig imádkoznia kell, olvasnia Isten szavait, prédikációkat hallgatnia, vagy közösségben lennie – függetlenül attól, hogy melyik módszert alkalmazza, fokozatosan meg fogja érteni a helyzetet és képes lesz rálelni a gyakorlás helyes útjára. Ez azt mutatja, hogy az illető elnyerte a Szentlélek munkáját és Ő vezeti. Az eredmények jól láthatók, és azok az alapelvek is változáson mennek keresztül, amelyek szerint az illető a dolgokat teszi. Ha soha nem változol, akkor probléma van a törekvéseddel és a hozzáállásoddal. Ha megváltoztatod azt, ahogy a dolgokat személed, akkor elég könnyűnek találod majd az igazság gyakorlását. Ha például valamilyen ízletes ételt látsz, azonban az nem olyan, amit te szeretsz, vagy épp nem akarod megenni, akkor vajon könnyű tartózkodnod attól, hogy egyél? (Igen.) És ha igazán meg akarod enni, de nem szabad, akkor azt könnyű lenne elfogadni? (Nem.) Ilyenkor fel kell lázadnod; fel kell lázadnod a saját étvágyad, a saját vágyad ellen. Ha azt mondod: „Imádom megenni ezt az ételt, és teljes mértékben eltökéltem, hogy megeszem. Vajon ki tilthatná meg nekem?”, és továbbra is vitatkozol és csökönyösen cselekszel, akkor nem fogod tudni elengedni, nem fogsz tudni fellázadni az étvágyad ellen. Akkor hát hogyan tudsz fellázadni ellene? Először is le kell nyugodnod és csendben önvizsgálatot tartanod Isten előtt. Aztán menj és olvasd el Isten néhány szavát e témában, és körültekintően gondold át: „Hogyan lehetek ilyen mohó? Vajon nem szégyenteljes tőlem az, hogy ennyire eltökéltem, hogy megeszem? Egyébként is mit nyernék, ha megenném? Akaratos voltam, nemde?” Annak teljes mértékű eltökélése, hogy megeszed – vajon milyen beállítottság ez? Akaratosság és hajthatatlanság van benne, valamint ellentmondást nem tűrés és esztelenség. Ez romlott beállítottság. Ez a beállítottság okozza azt, hogy ellentmondást nem tűrő és dacos legyél, képtelen rá, hogy alávesd magad. Ha elgondolkozol ezen, akkor rájössz, hogy elég súlyos a romlott beállítottságod, és túlságosan is ki tudja váltani azt, hogy fellázadj Isten ellen és ellenállj Őneki. Ha gonosz módon cselekszel, akkor elképzelhetetlenek lesznek a következmények. Ha ily módon önvizsgálatot tudsz tartani, akkor a szíved természetes módon felderül, te pedig könnyen megragadod a probléma lényegét. Ezen a ponton, amikor újra imádkozol Istenhez, a gondolkodásmódod is normális lesz, és más lesz a hatás. Vajon ez az állapot nem különbözik nagyban az eredeti, lázadó állapottól? Ez alkalommal mit fogsz gondolni? Képes leszel felismerni, mennyire hajthatatlan és akaratos voltál. Szégyentelennek és érdemtelennek fogod érezni magad. Helytállóbb lesz saját magad megértése, és észszerűbben fogsz eljárni. Hallottam, amint némelyek azt mondogatják: „Hogyan cselekedhettem azelőtt oly ostobán? Hogyan mondhattam olyan idióta dolgokat? Miért voltam oly lázadó? Miért nem jött meg az eszem?” Ha valaki ilyen dolgokat mond, az azt bizonyítja, hogy valóban megváltozott és fejlődött. Tehát csupán az, ha egy ideig nem tudodgyakorlatba ültetni az igazságot, nem jelenti azt, hogy egész életedben nem leszel képes erre. Mit értek ez alatt? Függetlenül attól, hogy valaki csalárd, akaratos, hajthatatlan vagy arrogáns, ha pillanatnyilag nem változik meg, az nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tud megváltozni. Néha időbe telik a beállítottságbeli változás; néha szükség van a megfelelő környezetre, vagy Isten ítéletére és fenyítésére. Mondhatod azonban azt is: „Egyszerűen ilyen vagyok. Feladom. Már nem érdekel.” Ám ez veszélyes; ilyenkor nem Isten vet ki téged, hanem te veted ki magadat. Nem az igazságra törekvés útját választod, hanem az önfeladás útját. Ez Isten elárulása, amely révén örökre elveszíted annak lehetőségét, hogy üdvösségben részesülj. Ha valaki el akarja érni az igazságot, ha azt akarja, hogy megváltozzon az életfelfogása, akkor gyakran olvasnia kell Isten szavait. Isten szavain belül állandóan meg kell vizsgálnia magát, más-más aspektusból önvizsgálatot kell tartania, hogy fokozatosan eloszlassa a romlott beállítottságait, szándékait és tisztátalanságait. Így kell együttműködniük az embereknek, azonban Isten munkájára is szükség van hozzá. Isten különböző körülményeket rendez el, és az Ő ideje szerint végzi el benned a munkáját. Egyrészt felfedi a romlott beállítottságaidat, lehetővé téve számodra a megértést és az önvizsgálatot. Másrészt a Szentlélek munkája kijavítja az állapotodat. Legyen szó romlott beállítottságról vagy depressziós, negatív érzelmekről, mindig van egy folyamata a kijavításnak és a bűnbánatnak. Ha ezen folyamat során imádkozol Istenhez és kutatod az igazságot, akkor ki lesz javítva a negatív állapotod, és képes leszel normálisan végezni a kötelességed. Ha azt követően sem változol meg, hogy számos lehetőséget kaptál a bűnbánatra, hanem ehelyett ragaszkodsz a régi módszereidhez, megtartva az akaratos, hajthatatlan beállítottságodat, akkor nem olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik. Bajosak azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra, és nem tudják elérni az üdvösséget. Értékeld ki magad: e dolgokkal szembenézve mennyire tudsz megváltozni? Megfordítottad a dolgokat és bűnbánatot tartottál? Ha megfordítottad a dolgokat és bűnbánatot tartottál, akkor van remény az üdvösség elnyerésére; ám ha soha nem változtatsz, akkor nem lesz ilyen remény.

Némelyek nem végzik helyénvalóan a kötelességüket, állandóan felületesek, megszakítást és zavarást okozva, és végül aztán leváltják őket. Azonban nem zárják őket ki az egyházból, ami lehetőséget ad nekik a bűnbánatra. Mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és mindenkivel előfordul, hogy össze van zavarodva, hogy csekély az érettsége. Annak céljából kapsz lehetőséget, hogy ezt az egészet meg tudd fordítani. És vajon hogyan tudod megfordítani? El kell gondolkodnod és meg kell ismerned a múltbéli hibáidat; ne mentegesd magad és ne terjessz elképzeléseket. Ha félreérted Istent és nemtörődöm módon továbbadod másoknak ezeket a félreértéseket, hogy aztán veled együtt ők is félreértelmezzék Istent, és ha terjeszted köztük az elképzeléseidet, hogy aztán mindenkinek veled együtt elképzelései legyenek, és melléd állva érvelni próbáljanak Istennel, akkor ez vajon nem uszítás? Nem szembeszegülés Istennel? És származhat-e bármi jó az Istennel való szembeszegülésből? Meg lehet-e így is menteni téged? Azt reméled, hogy Isten meg fog menteni, azonban megtagadod az Ő munkájának az elfogadását, ellenállsz Istennek és szembeszegülsz Ővele – vajon így is meg fog menteni téged Isten? Felejtsd el ezeket a reményeidet! Amikor hibát követtél el, Isten nem vont felelősségre, és nem is vetett ki téged emiatt az egyetlen hiba miatt. Isten háza lehetőséget adott neked, és lehetővé tette számodra, hogy folytasd a kötelesség végzését, és tarts bűnbánatot, amely lehetőséget Istentől kaptad; ha van lelkiismereted és értelmed, akkor ezt becsben tartod. Némelyek állandóan felületesek, amikor a kötelességeiket végzik, és leváltják őket; vannak, akiket áthelyeznek. Vajon ez azt jelenti, hogy ki lettek vetve? Nem ezt mondta Isten; még mindig van esélyed. Mi hát a teendőd? Tarts önvizsgálatot és ismerd meg önmagad, és légy képes valódi bűnbánatra; ez az út. Azonban némelyek nem ezt teszik. Felveszik a harcot és mindenfelé azt mondogatják: „Nem engedték meg nekem ennek a kötelességnek a végzését, mert rossz dolgot mondtam és megsértettem valakit.” Nem magukban keresik a problémát, nem gondolkodnak el, nem kutatják az igazságot, nem vetik alá magukat Isten elrendezéseinek és vezényléseinek, és szembeszegülnek Istennel azzal, hogy elképzeléseket terjesztenek. Vajon nem váltak Sátánná? Amikor azon dolgokat teszed, amelyeket a Sátán, akkor nem vagy többé Isten követője. Isten ellenségévé váltál – megmentheti vajon Isten az ellenségét? Nem. Isten romlott beállítottságú, valóságos embereket szabadít meg – nem pedig ördögöket, nem az ellenségeit. Amikor szembeszegülsz Istennel, panaszkodsz Istenre, félreértelmezed Istent, és ítélkezel Isten felett, elképzeléseket terjesztve Istenről, akkor teljes mértékben Isten ellen vagy, felháborodást szítasz Isten ellen. Vajon milyen szerepet játszol, amikor hiszel Istenben, azonban felháborodást szítasz Ővele szemben? A Sátán szerepét játszod. Tettetek már ilyesmit ezelőtt? (Igen.) És utána hogyan éreztétek magatokat? (Elsötétült a szívem és rosszabb lett az állapotom.) Nem ez a helyes út. Mindannyian tudatában vagytok ennek, azonban némelyekben nincs tudatosság. Miért vannak némelyek híján a tudatosságnak? (Nincs szívük és nincs lelkük.) Nem pont olyanok a szív- és lélek nélküliek, akár a fenevadak? Akik híján vannak a lelkiismeret tudatosságának, azok semmiképp sem lesznek Isten igaz hívői. Gonosz emberek ők, akik beszivárognak Isten házába, azon igyekezve, hogy hasznot húzzanak az áldásaiból. Akinek van szíve és lelke, abban van tudatosság; ha leváltják vagy áthelyezik az illetőt, akkor képes lesz az önvizsgálatra és megismerni önmagát. Ha látja, hogy hol tévedett, akkor bűnbánatot tud tartani és meg tud változni. Az ilyen embernek még van reménye a szabadulásra.

A kötelesség végzése a legnagyobb és a legértékesebb dolog az ember életében. Az embernek az igazságalapelvek szerint kell cselekednie, és soha nem szabad a saját érdekében terveket szőnie, mert minél inkább terveket sző valaki a saját érdekében, annál jobban késlekedik az életben való növekedése. Némelyek állandóan terveket forralnak: „Mikor fog eljönni Isten napja? Még nem találtam partnert; mikor fogok megházasodni? Mikor fogom a saját életemet élni?” Minden egyes emberben sok jelentéktelen aggodalom van. Amikor megvan a testi kényelmük, akkor elkezdik tervezni a jövőbeli életüket, kilátásaikat, sorsukat és rendeltetési helyüket. Ha mindezen át tudsz látni és el tudod engedni ezeket, akkor egyre jobban fogod végezni a kötelességedet, anélkül, hogy korlátozva lennél vagy vissza lennél tartva. Tegyük fel például, hogy arra kérnek, készíts ételt vagy küldj leveleket a testvéreidnek. Ha a kötelességedként tudsz tekinteni ezekre az egyszerű feladatokra és komolyan tudod venni őket, az igazságalapelvek szerint végezve el azokat, akkor képes leszel egyre jobban végezni a kötelességedet – ez a kötelességed kívánt minőségű teljesítése. Az egyik aspektus a pozíciódban való szilárd megállás és a kötelességed jó végzése; a másik aspektus pedig az, hogy azt is tudnod kell, hogyan végezd a kötelességed és milyen alapelveket kövess. Ha ezeket felfogod, ha a mindennapi feladataidban betartod ezeket az alapelveket, és akkor is, amikor kötelességet kapsz vagy épp végzed azt, akkor át fogsz menni egy belső átalakuláson anélkül, hogy felismernéd. Olyan ez, mint a gyógyszer szedése, amikor beteg vagy. Némelyek azt mondják: „Hogy lehet, hogy nem érzem sokkal jobban magam, pedig már két napja szedem a gyógyszert?” Mi ez a sietség? Nem néhány nap alatt alakult ki a betegség, nem is lehet néhány nap alatt meggyógyítani. Időbe telik. Némelyek azt mondják: „Már régóta gyakorlom az igazságot és elvszerűen teszem a dolgokat; miért nem kaptam meg Isten áldásait? Miért nem érzem, hogy eltölt a Szentlélek?” E tekintetben nem hagyatkozhatsz érzésekre. Akkor hát honnan fogod tudni, hogy mikor következnek be ezek a változások? Onnan fogod tudni, hogy miután valami történik veled, egyre könnyebbé válik alávetni magad. Először erőfeszítést igényelt, hogy alávesd magad; mindig racionalizáltál, átvizsgáltál és elemeztél, meg akartál kérdőjelezni és ellen akartál állni, és meg kellett fékezned magad. Most azonban már nem kell türtőztetned magad. Amikor valami történik veled, nem vizsgálod át. Amikor elképzeléseid vagy ötleteid vannak, imádkozol és Isten szavait olvasod, hogy eloszlasd és elengedd azokat. Gyorsabban és könnyebben megoldod a problémáidat. Ez azt bizonyítja, hogy érted az igazságot és megváltoztál. Ez először viselkedésbeli változás, azonban fokozatosan az életben és a beállítottságban megmutatkozó változássá válik. Egyre könnyebb lesz alávetni magad Isten vezényléseinek és elrendezéseinek. Sőt, a szándékaid, a mesterkedéseid és a terveid is egyre fogyatkoznak, majd fokozatosan eltűnnek. Ám ha nem csökkennek, hanem növekednek, akkor gond van. Ez azt bizonyítja, hogy ebben az időszakban nem törekedtél az igazságra, csupán erőlködtél. Akik nem törekednek az igazságra, azok úgy érzik, hogy minél több erőfeszítést tesznek, annál több érdemet szereznek, és annál nagyobb koronát kapnak majd a jövőben. Nem tudják, de Pál útját követik. Akik nem törekednek az igazságra, azokat mindig a fejükön lévő korona vagy glória mérete érdekli. Az ezekre történő állandó összpontosítás a gyors siker és az azonnali előnyök vágyához vezet. Mindig több erőfeszítést akarnak tenni, azt gondolva, hogy minél inkább megerőltetik magukat, annál több áldást fognak kapni, hogy a nagy erőfeszítés nagy áldásokat hoz, hogy a hatalmas kötelesség elvégzése hatalmas érdemeket és jutalmakat eredményez. Vajon jól tudják végezni a kötelességüket, ha állandóan erre összpontosítanak? Akik nem fogadják el az igazságot, nem tudják jól végezni a kötelességüket.

Az igazságra való törekvés által történő életben való növekedésnek vannak mutatói. Te is érezheted ezt a szívedben. Némileg megváltoznak az emberek gondolatai és nézőpontjai, miután egy ideig megtapasztalják, hogy megmetszik őket. Előfordulhat például, hogy azt mondod: „Már nem érdekel a személyes haszon és veszteség. Nem tűnik fontosnak, hogy ad-e jutalmakat Isten, és az sem nagyon tűnik fontosnak, hogy a végén kapok-e áldásokat; a szívemben nincs többé helye ezeknek az aggodalmaknak. Ha Isten most azt mondja, hogy nem fog megáldani engem, hogy finomítani akar, hogy meg akar fosztani valamitől, akkor úgy tűnik, képes vagyok alávetni magam. Lesz némi szomorúság a szívemben, azonban ott lesz az is, hogy némiképp alávetem magam.” Mit bizonyít ez? Most már valamelyest Istent félő szíved van, eléggé levetetted a romlott beállítottságodat, és valóban megváltoztál. Például ha a múltban kiválasztottak arra, hogy elvégezz valamilyen kötelességet, ami némi testi szenvedéssel jár, akkor talán néhány éjszakán keresztül siránkoztál volna ezen. Most azonban alá tudod vetni magad azt követően, hogy ontasz pár könnyet. Könnyebbé vált számodra, hogy alávesd magad, és már nem félsz a nehézségtől. Hogyan alakult ki ez az alávetettség? Úgy, hogy normális kapcsolatot alakítottál ki Istennel, és fokozatosan elfogadtad, hogy Isten megmetsz, valamint elfogadtad az Ő vezényléseit és elrendezéseit. Miután ezt az eredményt elérted, az egyéni vágyaid, terveid, szándékaid és ambícióid már kevésbé nyilvánvalóak, és már nem foglalkozol a személyes nyereséggel és veszteséggel. A múltban a fontossági sorrend második, harmadik és negyedik helyére tetted ezeket, azonban többé már nem fontosak; már egyikkel sem foglalkozol. Megerősödött az arra irányuló vágyad, hogy alávesd magad Istennek, és egyre inkább képes vagy rá, hogy azt mondd: „Elfogadom, bármit is ad nekem vagy vesz el tőlem Isten” – anélkül, hogy ezek csupán üres szavak lennének. Jób szavait idézve „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!”, most te is tudod ugyanezt mondani. Azonban Jób érettségével is rendelkezel? (Nem.) Mernél azért imádkozni Istenhez, hogy tegyen próbára téged úgy, ahogyan azt Jóbbal tette? Nem mernél; nincs meg az ehhez szükséges hited vagy érettséged. Amikor elképzeled a fekéllyel borított Jóbot, amint cseréppel vakargatja a fekélyeit, félsz és reszketsz, azt gondolva magadban: „Ez minden bizonnyal nagyon fájdalmas volt. Remélem, hogy velem soha nem történik meg ez. Nem lennék képes elviselni. Nincs meg ez a fajta hitem.” Nem így van? Vagyis ne vállald magadra azt, aminek a véghezviteléhez nincs hited. Ne légy türelmetlen, ami az eredményeket illeti, és ne gondold, hogy érett vagy. Engedd, hogy a lábaid egyenletes lépésekkel vigyenek előre, tanuld meg engedni, hogy természetes módon történjenek a dolgok, és apránként mélyítsd el a tapasztalatod. Amikor valóban megérted az igazságot, akkor képes leszel világosan érzékelni a benned lévő romlott dolgokat, és könnyedén el fogod engedni a személyes gondolataidat, mesterkedéseidet, terveidet és szándékaidat. Egyre normálisabbá válik az Istenhez fűződő kapcsolatod. A kapcsolatod normális volta elsősorban attól függ, hogy képes vagy-e gyakorolni az igazságot, hogy elérd az Istennek való alávetettséget. Ami az alávetettséget illeti, az közvetlen és teljes engedelmességet, elfogadást és gyakorlást jelent, mindennemű átvizsgálás és szócséplés nélkül. Az átvizsgálás nem engedelmesség. És mi a helyzet a szócsépléssel? Az még kevésbé az. Ha azt mondod: „Isten azt akarja, hogy ezt így tegyem meg, de én akkor is a saját módomon teszem” – vajon rendben van ez? (Nincs.) Nem csupán nincs rendben; ez nem alávetettség. Ismerned kell az alávetettség gyakorlati megnyilvánulásait, és ha nem tudod elérni ezeket, akkor ne mondd, hogy olyan valaki vagy, aki aláveti magát Istennek. Inkább beszélj annak a szintnek megfelelően, amelyet elértél; mondj objektív tényeket! Ne túlozz és semmiképp ne hazudj! Ha valamit nem tudsz felfogni, akkor egyszerűen mondd azt, hogy nem érted, majd kutasd az igazságot, hogy felfogd; később mindig lesz idő arra, hogy beszélj róla. Némelyek nyilvánvalóan nem tudják elérni ezt, és még mindig nagyzolnak, azt állítva, hogy alávetik magukat Istennek. Vajon nem arrogáns és észszerűtlen ez? Ez olyasmi, amit imádnak mondogatni azok, akik nem törekednek az igazságra és nem értik az igazságot. Amikor látják, hogy valaki otthagyta a családját és a munkáját, hogy a kötelességét végezze, azt mondják: „Nézzétek, ez az ember mennyire szereti Istent!” Egy tökfilkó szavai ezek, aki teljes mértékben híján van az igazság bárminemű megértésének. Meritek-e azt hirdetni most, hogy olyasvalakik vagytok, aki aláveti magát Istennek és szereti Őt? (Nem.) Akkor van bennetek valami értelem önmagatokat illetően. Ezek az arrogáns, észszerűtlen tökfilkók állandóan azt mondják, hogy szeretik Istent és alávetik magukat Neki, és amikor akár csak egy kis áldozatot is hoznak vagy kibírnak valamilyen apró nehézséget, azt gondolják: „Megjutalmazott engem Isten? Áldott lett a családom? Be fognak jutni a gyerekeim arra az egyetemre, amelyikre szeretnének? Van remény a férjem számára, hogy előléptessék és fizetésemelést kapjon? Nyertem valamit azokból a kötelességekből, amelyeket az elmúlt két évben teljesítettem? Áldott vagyok? Fogok nyerni koronát?” Az állandó agyalás ezeken a dolgokon – vajon ez az igazságra való törekvés megnyilvánulása? (Nem.) Akkor hát mit értetek az igazságra való törekvésen? (Az igazságra való törekvéshez fel kell ismernünk a saját romlott beállítottságainkat, változásra kell törekednünk a beállítottságainkban, és igaz emberként kell élnünk.) Tulajdonképpen semmi mást nem kell értékelned, és ennek nem kell annyira bonyolultnak lennie; egyszerűen figyeld meg, hogy a kötelességed végzése során volt-e benned alávetettség és hűség, hogy teljes szívedből és erődből végezted-e, és hogy az igazságalapelvek szerint cselekedtél-e. Ezek a kritériumok világosan eldöntik, hogy olyan ember vagy-e, aki az igazságra törekszik. Ha valaki nagy erőfeszítést tesz a kötelessége végzésére, de ellenáll az igazság gyakorlásának és nem kedveli azt, akkor az illető nem olyasvalaki, aki az igazságra törekszik. Némelyek állandóan arról beszélnek, mi mindent tesznek az egyházért, milyen sok mindennel hozzájárultak már Isten házához. Még akkor is ezekről a dolgokról beszélnek, amikor jó néhány éve hisznek Istenben – olyasvalaki az ilyen ember, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Az ilyen emberek szánalmasak. Elenyésző az érettségük, és soha nem növekednek. Nincs életük. Miért tesznek mégis oly nagy erőfeszítést azok az emberek, akiknek nincs életük? (Azért, hogy áldásokat kapjanak.) Így van. A személyes ambícióik és vágyaik hajtják őket. Ha nem törekednek az igazságra, akkor soha nem tudják elengedni ezeket a dolgokat. Amint látod, ők is járnak prédikációkra és hallgatják, amint mások az összejöveteleken az igazságról beszélgetnek, akkor hát miért nem tudják megérteni? Napról napra így töprengenek magukban: „Hogyan tudok többet hallgatni, többet olvasni, többre emlékezni, aztán többet beszélni, amikor dolgozom? Akkor jótetteket fogok véghez vinni, emlékezhet rám Isten, és áldásokat kaphatok.” Végső soron az egészet azért csinálja, hogy áldásokat kapjon. És az illető úgy gondolja, hogy jogos lesz az áldások elnyerése. Ha valaki az igazságra törekszik, érti és eléri az igazságot, akkor többé már nem áldásokra törekszik; úgy gondolja, hogy ez észszerűtlen lenne. Milyen áldásokat kaphatsz, ha a romlott beállítottságaid egyáltalán nem alakultak át, és egyáltalán nem veted alá magad Istennek? Ki adna neked áldásokat? Hogyan kerül sor áldásokra? (Isten biztosítja ezeket.) És ha nem adja meg neked ezeket, akkor vajon meg tudod Tőle kaparintani? (Nem.) Némelyek akár erővel is el akarják venni ezeket; vajon nem agyalágyultság ez? A legtöbb ember elég okosnak gondolja magát, és nem hajlandó tovább kutatni az igazságot a kötelessége végzésében, valamint az alapelvek szerint cselekedni. Hogyan kaphatnák meg így Isten áldásait? Túlságosan is okosak, bajuk lesz belőle!

2018. augusztus 28.