Az, hogy az ember az Istenbe vetett hite által el tudja-e érni az igazságot, attól függ, hogy el tudja-e fogadni, hogy megmetszik és foglalkoznak vele a kötelessége teljesítése közben, hogy tudja-e alapelvek szerint intézni a dolgokat, és képes-e mindig alávetni magát Isten irányításának és elrendezéseinek – ez döntő fontosságú. Mit jelent alávetni magad Isten irányításának és elrendezéseinek? Azt jelenti, hogy nem számít, minek a megtételét szervezi meg számodra Isten háza, vagy mit szervez meg, hol teljesítsd a kötelességedet, te képes vagy rá, hogy Istentől érkezőként fogadd azt. Igaz hit az, ha Istentől érkezőként fogadod, és a gyakorlat egyik aspektusa. És vajon hogyan fogadja ezt az ember Istentől érkezőként? Azt mondod: „Bár emberek szervezték meg ezt a dolgot, ez az én kötelességem. Bármilyen kötelesség teljesítését is szervezi meg számomra az egyház, az Isten jóváhagyásával érkezik. El kell fogadnom és alá kell vetnem magam. Akkor hát hogyan bánjak a kötelességemmel?” Vajon Istennek vannak arra vonatkozó követelményei, hogy miként bánj a kötelességeddel? Mit követel meg Isten, milyen igazságot ültessenek át a gyakorlatba az emberek? (Az ember szentelje a szívét, az elméjét és az erőfeszítését a kötelessége teljesítésének.) Ezen alapelvet követve, amikor lusta vagy és nem akarod teljesíteni a kötelességedet, vagy amikor panaszaid vannak, kutakodj így: „Vajon hol van itt a probléma? Nem gyakorlom azt, amit Isten megkövetel. El kell engednem az elgondolásaimat, el kell engednem a követeléseimet és a vágyaimat. Az ellenkezőjére kell változtatnom a belső állapotomat.” Képesnek kell lenned ezek elengedésére. Azonban időnként vannak olyan dolgok, amelyek megakadályozzák, hogy elengedjék ezeket az emberek. Milyen dolgok ezek? Például némelyek mindig féltékenységet éreznek amiatt, hogy mások kötelességei pompásabbak, hogy lehetővé teszik számukra a sok emberrel való kapcsolattartást. Mindig azt gondolják, hogy a saját kötelességük jelentéktelen, hogy annak teljesítése során túlságosan kevés emberrel találkoznak, és ez elégedetlenné teszi őket. Emellett úgy érzik, hogy nincs státuszuk, mivel kicsi a kötelességük felelősségi köre, és csak kevés embert kell irányítaniuk. Milyen gondolatok ezek? Mi ezeknek az elgondolásoknak a forrása? (A romlott beállítottságok.) Mind romlott beállítottságokból erednek. Mik ezek a romlott beállítottságok által előállított dolgok? Személyes mesterkedések, tervek, vágyak és ambíciók. Hogyan kellene megoldani ezeket a dolgokat? Először is el kell engedned ezeket, aztán a kielemzésük által fel kell ismerned, hogy a szívedben még mindig státusz után kutakodsz, nem pedig a kötelességed komoly teljesítése után, hogy eleget tegyél Istennek; még mindig ambícióid és vágyaid vannak, a státusz előnyeire sóvárogsz, túlzott követeléseid vannak, és nem vetetted alá magad Istennek. Járulj hát Isten elé is imádkozz: „Istenem! Nem megfelelő az állapotom. Kérlek, fegyelmezz és fenyíts meg engem, engedd, hogy utolérjen engem az ítéleted és a fenyítésed, hogy megismerhessem magam és bűnbánatot tarthassak.” Ha bűnbánó a szíved, és Isten elé járulsz, arra kérve Őt, hogy dorgáljon és fegyelmezzen meg téged, akkor Ő az érettségednek megfelelően fog reagálni. Lehet, hogy megfegyelmez, vagy lehet, hogy apránként elkalauzol téged. Ha megfegyelmez, akkor az azért van, mert van némi érettséged. Azonban lehet, hogy nem fegyelmez meg téged, és ez azért van, mert gyenge vagy. Ez esetben lehet, hogy támogat és apránként elkalauzol, hogy a kötelességed teljesítése során képes legyél az alávetettségre. Milyen előfeltételei vannak annak, hogy Isten megtegye ezt? Isten csak akkor fog megítélni, megfeddni és megtisztítani téged, ha bűnbánó szíved van, olyan szíved, amely aláveti magát Istennek és együttműködik Vele, és olyan szíved, amely az igazság után epekedik és arra ácsingózik. Ha nincs meg benned az erre irányuló elhatározás, és nem imádkozol, hanem a hús-vér testedet követed, és nem engeded el a mesterkedéseidet, az ambícióidat és a vágyaidat, akkor vajon Isten még mindig meg fogja tenni ezt érted? Isten nem fog munkálkodni benned. Isten el fogja rejteni magát előled, el fogja rejteni tőled az arcát. Az összejöveteleken mindenki más felelmelőnek fogja érezni a prédikációkat, te viszont mindig álmatagnak fogod érezni magad, és sehogy nem tudsz erőre kapni. Bármi történjen is, semmit nem leszel képes befogadni belőle, és ez az állapot végeérhetetlenül, akár egy vagy kettő, három-öt évig is így marad. Ez azt jelenti, hogy Isten már elutasított és megutált téged, elrejtette előled az arcát, és ez nagyon veszélyes. Némelyek azt mondják: „Miben veszélyes ez? A kötelességemet teljesítem. Nem hagytam el Istent. Még mindig olvasom Isten szavait, hallgatom a himnuszokat, és van lelki életem. Még mindig tagja vagyok Isten házának.” Ezek csupán külső megjelenési formák, amelyek semmit nem döntenek el. Akkor hát mi az, ami döntő hatással bír? Az, hogy Isten őrködik-e feletted és kalauzol-e téged; hogy munkálkodik-e rajtad a Szentlélek és fegyelmez-e téged. Ez a lényeg. És vajon mitől függ Isten kalauzolása és a Szentlélek munkája? (Az emberek szívétől függ.) Így van. Az emberek Istenhez való hozzáállásától függ, a szívüktől, az epekedéseiktől és a sóvárgásaiktól, attól, hogy mit kutatnak. Attól függ, hogy milyen ösvényre térnek. Ezek a legfontosabb aspektusok, és Isten ezek alapján bánik az emberekkel.

A most megoldandó legsürgetőbb kérdés az, hogy miként bánjon az ember a kötelességével. Mivel a kötelesség teljesítése fedi fel leginkább, hogy az ember hite igaz vagy hamis, hogy szereti-e az igazságot vagy sem, hogy a helyes vagy a helytelen ösvényt választja-e, és hogy van-e lelkiismerete és értelme vagy híján van ezeknek. Mindezen dolgok lelepleződhetnek a kötelesség teljesítése során. Ha foglalkozni szeretnél annak kérdésével, hogy miként bánj a kötelességeddel, először is meg kell értened, hogy mi a kötelesség, valamint hogyan teljesítsd megfelelően, mit tegyél, amikor a teljesítése során nehézséggel találkozol – milyen alapelveket kövess és gyakorolj, mely igazságoknak megfelelően. Meg kell értened, mit tegyél, amikor félreérted Istent, és amikor nem tudod elengedni a mesterkedéseidet. Ezen kívül a kötelességeid teljesítése során gyakran fontolóra kell venned a szívedben lévő helytelen gondolatokat, amelyek a Sátánhoz tartozó gondolatok és nézetek, amelyek befolyásolják és akadályozzák a kötelességed teljesítését, amelyek kiválthatják azt, hogy a kötelességed végzése közben engedetlen legyél és fellázadj Isten ellen; és amelyek kiválthatják azt, hogy elbukj abban, amit Isten rád bíz – mindezt tudnod kell. Vajon a kötelesség fontos az ember számára? Rendkívül fontos. Ennek most tisztán elétek kell tárulnia: A kötelességetek teljesítése a lehető legfontosabb az Istenbe vetett hithez. Az Istenbe vetett hit legkritikusabb aspektusa most a kötelesség teljesítése. A kötelességetek teljesítése nélkül nem lehet valóság. Az emberek a kötelesség teljesítése által képesek Isten akaratának a megértésére, és tudnak fokozatosan normális kapcsolatot kiépíteni Ővele. A kötelesség teljesítése által az emberek fokozatosan beazonosítják a problémáikat, valamint felismerik a romlott beállítottságaikat és lényegüket. Ugyanakkor önvizsgálatot tartva az emberek fokozatosan felfedezik, pontosan mit követel meg tőlük Isten. Most vajon értitek, pontosan miben hisztek, amikor Istenben hisztek? Tulajdonképpen ez az igazságba vetett hit, az igazság elérése. A kötelesség teljesítése lehetővé teszi az igazság és az élet elérését. Az igazság és az élet nem érhető el a kötelesség teljesítése nélkül. Vajon lehet valóság akkor, ha valaki kötelesség teljesítése nélkül hisz Istenben? (Nem.) Nem lehet valóság. Vagyis ha nem teljesíted jól a kötelességedet, akkor nem tudod elérni az igazságot. Ha már ki lettél vetve, akkor ez azt mutatja, hogy meghiúsult az Istenbe vetett hited. Bár azt mondod, hogy hiszel Őbenne, a hited már elveszítette a jelentését. Olyasvalami ez, amit alaposan fel kell fogni.

Az alapelvek, amelyeket meg kell értened, és az igazságok, amelyeket át kell ültetned a gyakorlatba, ugyanazok, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesítesz. Kérjenek bár arra, hogy vezető vagy munkás legyél, főzz házigazdaként ételeket vagy kérjenek meg valamilyen külső ügy intézésére, avagy fizikai munka végzésére, e különböző kötelességek teljesítésekor ugyanazokat az igazságalapelveket kell betartani, ezeket a igazságra és Isten szavaira kell alapozni. Akkor hát melyik a legnagyobb és legfőbb ezen alapelvek között? Az, hogy az ember szentelje a szívét, az elméjét és az erőfeszítését a kötelessége teljesítésének, és teljesítse azt a kívánt mérce szerint. A kötelességed jó teljesítéséhez és mérce szerinti teljesítéséhez tudnod kell, mi is az a kötelesség. Tényleg, mi az a kötelesség? Vajon a kötelesség a karriered? (Nem.) Ha a saját karrieredként bánsz a kötelességeddel, hajlandó vagy minden erőfeszítésedet beletenni, hogy jól végezd, hogy mások lássák, milyen sikeres és kiváló vagy, azt gondolva, hogy ez teszi jelentőssé az életedet, akkor ez vajon helyes látásmód? (Nem.) Miben téved ez a látásmód? Abban, hogy saját vállalkozásának veszi Isten megbízatását. Ez az emberek számára rendben lévőnek tűnik, Isten számára azonban rossz ösvényen járás, az igaz alapelvek megsértése, amit elítél. A kötelességet Isten követelményei, valamint az igazságalapelvek szerint kell teljesíteni ahhoz, hogy Isten akaratához igazodjanak. Az igazságalapelvek áthágása, az inkább emberi hajlamok szerinti cselekvés bűnös dolog. Szembeszegül Istennel és büntetést igényel. Ez azoknak az ostoba és tudatlan embereknek a sorsa, akik nem fogadják el az igazságot. Akik hisznek Istenben, azok legyenek tisztában azzal, hogy mit követel meg Isten az emberektől. Nyilvánvalóvá kell tenni ezt. Először is beszéljünk arról, hogy mi az a kötelesség! A kötelesség nem a saját műveleted, nem a saját karriered, nem a saját munkád, hanem Isten munkája. Isten munkája megköveteli az együttműködésedet, ebből ered a kötelességed. A kötelesség Isten munkájának az a része, amelyben együtt kell működnie az embernek. A kötelesség Isten munkájának része, nem pedig a saját karriered, a saját otthoni ügyeid, avagy az életed személyes ügyei. Függetlenül attól, hogy külső vagy belső ügyek kezelése a kötelességed, hogy szellemi vagy fizikai munkát igényel, ez az a kötelesség, amelyet teljesítened kell, ez az egyház munkája, részét alkotja Isten irányítási tervének, ez az a megbízatás, amelyet Isten neked adott. Nem a személyes ügyed. Akkor hát hogyan kellene kezelned a kötelességedet? Semmiképp sem szabad úgy teljesíteni a kötelességed, ahogy kedved tartja, nem cselekedhetsz nemtörődöm módon. Ha például az a feladatod, hogy ételt készíts a testvéreidnek, akkor ez a kötelességed. Hogy kezeld ezt a feladatot? (Az igazságalapelveket kell kutatnom.) Hogyan kutatod az igazságalapelveket? A valósághoz és az igazsághoz van köze ennek. Bele kell gondolnod, hogyan ültesd át a gyakorlatba az igazságot, hogyan teljesítsd jól ezt a kötelességet, és az igazság mely aspektusait tartalmazza ez a kötelesség. Első lépésként, először is tudnod kell ezt: „Nem magamnak főzök. A kötelességemet végzem.” Az itt jelenlévő aspektus a látásmód. Mi a helyzet a második lépéssel? (Bele kell gondolnom, hogyan főzzem meg jól az ételt.) Mi a jó főzés kritériuma? (Ki kell derítenem Isten követelményeit.) Így van. Csak Isten követelményei alkotják az igazságot, a mércét és az alapelvet. Az Isten követelményei szerinti főzés az igazság egyik aspektusa. Először is fontolóra kell venned az igazság ezen aspektusát, majd belegondolnod ebbe: „Isten ezt a kötelességet adta nekem, hogy teljesítsem. Mi az Isten által megkövetelt mérce?” Előfeltétel ez az alap. Akkor hát hogyan főzz úgy, hogy az megfeleljen Isten mércéjének? Az általad főzött étel legyen egészséges, ízletes, tiszta, és nem ártson a testnek – ezekből a részletekből tevődik össze. Ameddig ezen alapelv szerint főzöl, addig Isten követelményei szerint készül el az általad főzött étel. Miért mondom ezt? Mert e kötelesség alapelveit kerested, és nem lépted túl az Isten által felvázolt hatáskört. Ez a főzés helyes módja. Jól és kielégítően végezted el a kötelességedet.

Bármilyen kötelességet is teljesítesz, az igazságalapelveket kell kutatnod, meg kell értened Isten akaratát, tudnod kell, hogy mik az Ő követelményei a szóban forgó kötelességgel kapcsolatban, és meg kell értened, hogy mit kell elérned az adott kötelességgel. Csak így tudod a munkádat az alapelveknek megfelelően végezni. A kötelességed teljesítése során semmiképpen nem veheted alapul a személyes preferenciáidat, azt téve, amit szeretnél, amit örömmel csinálnál, vagy ami jó fényt vet rád. Ez a saját akaratod szerint való cselekvés. Ha a saját személyes preferenciáidra hagyatkozol a kötelességed teljesítése során, azt gondolva, hogy ez az, amit Isten megkövetel és ami Istent boldoggá teszi, továbbá, ha erőszakkal ráerőlteted a személyes preferenciáidat Istenre, vagy úgy gyakorlod őket, mintha azok lennének az igazság, és igazságalapelvekként tekintesz rájuk, akkor ez vajon nem hiba? Ez nem a kötelességed teljesítése, és Isten nem fog emlékezni a kötelességed ily módon történő teljesítésére. Egyesek nem értik az igazságot, és nem tudják, mit jelent jól teljesíteni a kötelességeiket. Úgy érzik, hogy erőfeszítést tettek, beleadták szívüket-lelküket, lemondtak hús-vér testükről, és szenvedtek, akkor miért nem tudják soha kielégítően teljesíteni a kötelességüket? Isten miért elégedetlenkedik mindig? Hol rontották el ezek az emberek? Az volt a hibájuk, hogy nem derítették ki Isten követelményeit, ehelyett a saját elképzeléseik szerint cselekedtek – ez az oka. Saját vágyaikat, preferenciáikat és önző indítékaikat kezelték az igazságként, és úgy bántak velük, mintha Isten azokat szeretné, mintha azok lennének az Ő mércéi és követelményei. Azt tekintették az igazságnak, amit ők helyesnek, jónak és szépnek hittek; ez helytelen. Valójában, még ha az emberek néha úgy is gondolják, hogy valami helyes és összecseng az igazsággal, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az összecseng Isten akaratával. Minél inkább azt gondolják az emberek, hogy valami helyes, annál óvatosabbnak kell lenniük, és annál jobban kell az igazságot kutatniuk, hogy lássák, hogy amit gondolnak, megfelel-e Isten követelményeinek. Ha az pontosan ellentétes az Ő követelményeivel és az Ő szavaival, akkor elfogadhatatlan, még akkor is, ha te azt gondolod, hogy helyes, ez csak egy emberi gondolat, és nem fog megfelelni az igazságnak, bármennyire is helyesnek gondolod. Azt, hogy valami helyes vagy helytelen, Isten szavai alapján kell eldönteni. Nem számít, mennyire vélsz valamit helyesnek: ha nincs alapja Isten szavaiban, helytelen, és el kell vetned. Csak akkor elfogadható, ha összhangban van az igazsággal, és csak az igazságalapelvek ily módon való betartásával felelhet meg a kötelességed teljesítése az elvártnak. Mi is az a kötelesség? Isten által az embereknek adott megbízatás, Isten házának munkájához tartozik, valamint olyan felelősség és kötelezettség, amelyet Isten választott népe minden egyes tagjának viselnie kell. A kötelesség a karriered? Személyes családi ügy? Jogos-e az a kijelentés, hogy ha egyszer rád bíztak egy kötelességet, akkor ez a kötelesség a te személyes ügyeddé válik? Egyáltalán nem ez a helyzet. Hogyan kellene tehát teljesítened a kötelességedet? Úgy, hogy Isten követelményeinek, szavainak és mércéinek megfelelően cselekszel, és úgy, hogy viselkedésedet az igazságalapelvekre alapozod szubjektív emberi vágyak helyett. Egyesek azt mondják: „Ha egyszer már rám bíztak egy kötelességet, az nem az én dolgom? A kötelességem az én feladatom, és az, amivel megbíztak, nem az én dolgom? Ha a kötelességemet a saját dolgomként kezelem, nem azt jelenti, hogy megfelelően fogom csinálni? Vajon jól végezném, ha nem a saját dolgomként kezelném?” Helyesek vagy helytelenek ezek a szavak? Helytelenek; ellentétben állnak az igazsággal. A kötelesség nem a te személyes ügyed, hanem Isten ügye, Isten munkájának része, és úgy kell végezned, ahogy Isten kéri; csak akkor felelhetsz meg a mércének, ha a kötelességedet Istennek engedelmes szívvel végzed. Ha mindig a saját elképzeléseid és képzelgéseid, valamint a saját hajlamaid szerint végzed a kötelességedet, akkor soha nem fogsz megfelelni a mércének. Ha mindig csak úgy teljesíted a kötelességedet, ahogyan szeretnéd, akkor nem teljesíted a kötelességedet, mert amit te csinálsz, az nem tartozik Isten irányításának körébe, nem Isten házának munkája; ehelyett a saját működésedet irányítod, a saját feladataidat végzed, és így Isten erről nem fog megemlékezni. Most már világos számotokra a kötelességetek fogalma? Mi az a leginkább alapszintű, alapvető igazság, amelyet a kötelességetek teljesítésekor át kell ültetni a gyakorlatba? Az, hogy a szíveteket, az elméteket és az erőfeszítéseteket szenteljétek a kötelességetek jó teljesítésének. Miért van az, hogy a kötelességeik teljesítésekor oly sokan még mindig mindenféle gonosz tettet visznek véghez, megszakítják és megzavarják az egyház munkáját, és így végül kivettetnek? Azért, mert ezek az emberek nem áldozzák fel magukat őszintén Istenért. Mindig alkudozni próbálnak Istennel, és egy cseppet sem fogadják el az igazságot. Nem számít, mennyit fednek fel a romlottságukból vagy mennyi gonoszságot tesznek, soha nem kutatják az igazság általi megoldást. Azt követően sem tartanak valóban bűnbánatot, hogy sokszor megmetszették őket és foglalkoztak velük, hanem habozás nélkül folytatják a mindenféle gonosztettek végzését, teljes mértékben leleplezve gonosz lényegüket. Isten választott népe átlát ezen, lelepleződnek és kivettetnek. Tényleg elviselhetetlen látni azt, ahogyan ezek az emberek a kötelességeiket végrehajtják. Nem csupán átlag alattiak, hanem teljes mértékben alkalmatlanok. Még egy tányért sem tudnak elmosogatni anélkül, hogy eltörnének egy tálat. A szolgálatuk többet árt, mint használ. Nem számít, hogyan vállalsz velük közösséget az igazságról, nem tudják elfogadni azt, és még azután sem tartanak bűnbánatot, hogy megmetszették őket és foglalkoztak velük. Az ilyen ember további használata azt eredményezi, hogy akadállyá válik az ösvényen, botlást okozó kővé, amely gátolja és megszakítja az egyház munkájának egészét. Áruljátok el nekem, nem kellene leváltani és kivetni ezeket az embereket? (De igen.) Amíg valakiben akár csak egy kis lelkiismeret és értelem is van, akkor el tudja látni a megfelelő feladatait, kezelni tudja a megfelelő ügyeit, és képes önvizsgálatot tartani a kötelességei teljesítése közben. Amikor észreveszi a hibáit és beazonosítja a problémáit, képes lesz azonnal orvosolni ezeket. Miután három-öt évig megtapasztalja ez, változások következnek majd be. Ez lefekteti az alapot és biztosítja a viszonylagos megbízhatóságot; hacsak nem állnak be különleges körülmények, az illető semmiképp nem lesz kivetve. Azonban azok, akik éveken át anélkül hisznek Istenben, hogy egy cseppet is elfogadták volna az igazságot, semmiképp nem tudják jól teljesíteni a kötelességüket, és esetleg olyan dolgokat is tesznek, amelyek megszakításokat és megzavarásokat okoznak. Az ilyen típusú személy természetesen kivágatik, mert az ilyen emberek inkább meghalnának, mintsem bűnbánatot tartsanak. Évek óta hisznek Istenben, azonban nem sokban különböznek a hitetlenektől. Mindannyian hitetlenek.

Az ember kötelessége teljesítésének a legnagyobb akadálya az, ha túl sok személyes mesterkedése van. Akkor hát mi az ember kötelessége teljesítésének az előfeltétele? Az, hogy el kell engedned a különböző mesterkedéseidet. Például ha történt valami, ami tényleg felzaklatott, de teljesítendő kötelességed is van, akkor döntés előtt állsz. Kritikus, nagyon fontos pillanat ez. Lehet, hogy zaklatott vagy és érzések kavarognak benned, vagy lehetnek személyes dolgaid, de képesnek kell lenned mindezen dolgok félretételére és arra, hogy először teljesítsd jól a kötelességedet. Csak aztán, olyan körülmények között, amelyek nincsenek hatással a kötelességedre, fedd fontolóra a saját dolgaidat. Minek nevezik azt, amikor következetesen a kötelességed teszed az első helyre? A kötelességed tiszteletben tartásának nevezik, és ez Isten iránti hűség. Ha elengeded a mesterkedéseid és a vágyaid, ha elengeded az érzelmeid és a személyes dolgaid, ha akadályoztatás nélkül, jól végzed a kötelességed, és eleget teszel Isten megbízatásának – ezt jelenti az elengedés, ezt jelenti a test elhagyása. Amikor valaki még nem teljesített kötelességet, azt gondolja: „Isten nem adott nekem teljesítendő kötelességet, azonban a szívem teljesen őszinte. Vajon miért nem látja ezt soha Isten?” Viszont amikor az egyház előkészít egy kötelességet, amelyet teljesítsen, akkor finnyáskodni akar. Vannak, akik nem tudják betölteni a vezető vagy a munkás szerepkörét, nem tudják terjeszteni az evangéliumot és nincsenek egyéb különleges készségeik. Ezért az egyház vendéglátó kötelességek teljesítését készíti elő számukra, és azt gondolják: „A vendéglátás persze olyan valami, aminek a megtételére képes vagyok, azonban tekintettel a képességeimre és az adottságaimra, vajon nem becsül alá engem az egyház azzal, hogy ezzel bíz meg engem? Nem vagyok kissé túlképzett ehhez a kötelességhez?” A felszínen elfogadják az egyház elrendezéseit, de az ellenkező érzéseik megakadályozzák őket abban, hogy keményen dolgozzanak a kötelességeik terén. Csak egy kicsit végeznek el a kötelességeikből, amikor épp jó a kedvük, és amikor rossz a kedvük, akkor nem teljesítik azokat, figyelmen kívül hagyva a testvéreiket. Miért vannak ilyen érzelmeik és reakcióik? Vajon ilyen legyen az ember hozzáállása a kötelességéhez? Ezek az emberek nincsenek megelégedve a kötelességükkel. Mi az elégedetlenségük forrása? (A kapott kötelességük nem elégíti ki a testi preferenciáikat.) Vajon ha kielégítené, akkor boldogok lennének? Nem feltétlenül. Még akkor sem lennének feltétlenül boldogok, ha kielégítené, mert olyan emberek ők, akiknek a szíve soha nem ismeri az elégedettséget. Így kezelik a kötelességeiket azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra. Az emberek mindig olyan kötelességeket akarnak teljesíteni, amelyek méltóságteljesek és jó színben tüntetik fel őket, valamint azt akarják, hogy ezek könnyűek és testileg kényelmesek legyenek. Nem hajlandóak kiállni a szelet vagy a napot, avagy bármilyen szenvedést elviselni a kötelességeikben. Mindennek tetejében még mindig szeretnék, ha képesek lennének megérteni az igazságot, és megkapni Isten kegyelmét és áldásait a kötelességeiken keresztül. Ezeket a dolgokat mind szeretnék. Sőt, azt akarják, hogy Isten végül azt mondja nekik, hogy jól teljesítették a kötelességüket. Vajon nem vágyálom ez a részükről? Ha nem tudod elengedni ezt a vágyálmot, akkor nem leszel képes rá, hogy jól teljesítsd a kötelességed. A múltban sokszor mondtam egyszerűen azt, hogy az ilyen ember nem törekszik az igazságra, de most még pontosabban fogalmazva azt mondom, hogy túlságosan kapzsi és lázadó, cseppet sem odaadó, ami a kötelességét illeti, és valójában nem engedelmeskedik Isten megbízatásának. Akkor hát miként kellene gyakorolnod a mesterkedéseid elengedését? Egyfelől mérsékelned kell magad és el kell hagynod ezeket. Másfelől imádkoznod kell és vágynod az engedelmeskedésre. Azt kell mondanod: „Istenem! Te irányítottad és rendezted el nekem ezt a kötelességet. Bár van egy testi döntésem, és nem akarom teljesíteni ezt a kötelességet, a szubjektív akaratom az, hogy engedelmeskedni szeretnék Neked. Attól van szó, hogy túlságosan romlott és engedetlen vagyok, és nem jó az emberi mivoltom minősége. Kérlek, fegyelmezz meg engem!” Vajon nem tenné ez lehetővé számodra a kötelességed nagyobb tisztasággal való teljesítését? Ha valaki kitart a saját vágyaihoz történő ragaszkodásban, és nem hajlandó elengedni ezeket, ha mindig azok dicsőségét látja, akik vezetőknek lehetnek kiválasztva, hogy ezek a kiválasztottak miként terjesztik az evangéliumot, tudnak sok emberrel találkozni, tudásra és tapasztalatra szert tenni, és aztán a saját kötelességüket nem akarják elvégezni, vajon ez az alávetettség hozzáállása? Annak a hozzáállása ez, hogy elfogadják Isten irányítását és elrendezéseit? (Nem.) Nyugatra mész, amikor Isten azt mondja neked, hogy menj keletre, te pedig Istent hibáztatod és félreérted, mert nem engedte meg, hogy nyugatra menj. Mindig Isten akarata ellen tusakodsz, vajon így is munkálkodni fog benned a Szentlélek? Nem, biztosan nem fog. Milyen állapotok és megnyilvánulások mutatkoznak meg, amikor a Szentlélek nem munkálkodik valakiben? Az ilyen ember nem fogja megérteni Isten szavait, amikor olvassa azokat. Közléseket és prédikációkat hallgatva semminek nem lesz értelme a számára, és folyamatosan elbóbiskol. Nem lesz képes átlátni semmin, ami történik vele. Mindig spekulálni és kételkedni fog: „Mások olyan jól fel tudják fogni Isten szavait; vajon én miért nem teszek szert semmi világosságra az olvasásuk révén? Az ő állapotuk annyira tiszta és felszabadult; vajon én miért érzem mindig annyira sértettnek, érzelmesnek és zavarban magam? Nekik minden annyira simán megy. Isten utat mutat nekik. Nekem miért nem?” Nem tudják észrevenni mindennek az okát. Nem rendelkeznek az Isten iránti alávetettség hozzáállásával. Mindig az követelik, hogy Isten elégítse ki a vágyaikat, mielőtt keményem próbálkoznának a kötelességükkel. Ha nem kapják meg, amit akarnak, akkor negatívvá, ellenállóvá válnak, és nem teljesítik a kötelességüket. Vajon Isten munkálkodik az ilyen emberben? Az illető híján van az igaz hitnek, és tele van lázadással és ellenállással. Isten nem tehet mást, mint hogy félreteszi.

Hogyan bánjanak az emberek a kötelességükkel? Vessék alá magukat Isten irányításának és elrendezéseinek, és teljes egészében engedjék el a saját mesterkedéseiket. Milyen mesterkedéseik vannak embereknek? (Szándékaik, terveik és testi preferenciáik.) Tegyük fel például, hogy van egy vendéglátó család, akiket szeretsz meglátogatni. Nagyszerű ételt készítenek, gyönyörű a házuk, van légkondicionálásuk és fűtésük. Azt gondolod magadban: „Bárcsak ott lakhatnék!” Aztán így imádkozol: „Istenem, megengednéd, hogy ezzel a vendéglátó családdal lakjak? Tudom, hogy könnyű életet és kényelmet kívánok, de nem tudok lemondani erről a vágyról. Mérlegeld az érettségem hiányát, és engedd, hogy oda menjek! Megígérem, hogy keményen fogok dolgozni a kötelességemben, odaadó leszek, nem árullak el és nem foglak elszomorítani.” Úgy két héten át így imádkozol, aztán elrendeződik, hogy elmenj valahova, ahol rettenetesek az állapotok, és felbosszantod magad. Így morgolódsz magadban: „Vajon nem kellene Istennek kikutatnia a szívünk mélyét? Istennek fogalma sincs arról, hogy mi van a szívemben. Valami jót kértem tőle, és ő valami vackot adott nekem. Olyan, mintha szántszándékkal szembehelyezkedne velem.” Aztán felgerjed benned az ellenállás és azt mondod: „Istenem! Ha te nem teszel eleget nekem, akkor nem teszek eleget Neked. Nem fogok keményen dolgozni a kötelességem vonatkozásában. Addig nem fogok keményen dolgozni, amíg meg nem kapom, amit akarok.” Vajon Istenbe vetett hit ez? Vajon a kötelességed végzése ez? Isten elleni lázadás ez, és hajthatatlan beállítottság. Azt mondod: „Ha Isten nem tesz eleget nekem, akkor nem teszek eleget Őneki. Ez lesz a kötelességem teljesítése iránti hozzáállásom. Ha elvégzem a kötelességem, akkor Istennek adnia kell nekem némi élvezetet. Hogy lehet az, hogy mások szép házban lakhatnak, de én nem? Hogy lehet az, hogy mások szép környezetben teljesíthetik a kötelességüket, nekem viszont ócskában kell? Miért nem tesz eleget Isten a követeléseimnek, amikor én teljesítem a kötelességemet?” Ilyesfajta mentségeket ismételgetsz magadban. Ott van ebben az Isten iránti alávetettség hozzáállása? A kötelességed lelkiismeretes és értelmes teljesítése ez? Ezek a szavak már elhangzottak tőlem: „Semmiképp nem szabad vetélkedned Istennel.” Ez vetélkedés Istennel. Ha Istennel vetélkedsz, akkor vajon milyen hozzáállást vesz fel Isten az irányodban? (Isten nem fog munkálkodni. Félre fog tenni engem.) Isten félre fog tenni és figyelmen kívül fog hagyni téged. Komolyra fogja majd veled Isten? Nem. Ha valami apró gonoszságot tettél, ami nem komoly, akkor Ő meg fog tartani téged, és egy ideig még szolgálatot végeztet veled. Ha azonban túl sok gonosztettet hajtottál végre, és komolyan félbeszakítottad és megzavartad az egyház munkáját, akkor ki leszel téve. Ha megtartatsz, hogy szolgálatot végezz, és egy ponton bűnbánatot tartasz, akkor Isten meg fog világosítani téged. Ha soha nem tartasz bűnbánatot és mindig vetekedsz Istennel, akkor tényleg túlságosan gonosz és túlságosan makacs vagy – és vajon ki lesz az, aki a végén veszteséget szenved? Te leszel az. Világosan kell látnod ezt: Az Istennel való vetekedés a legkellemetlenebb dolog, és a legnagyobb probléma. Amikor minden jól megy, az emberek azt gondolják, hogy nagyszerű az Istenbe vetett hit, és nincsenek elképzeléseik Istenről. Azonban amikor egy cseppnyi vész vagy szerencsétlenség éri őket, elkezdenek elképzeléseik lenni Istentől, olyannyira, hogy még panaszkodnak is Őrá, és fel merik emelni a hangjukat Ővele: „Vajon létezik egyáltalán Isten? Hol van? Én vagyok a legfőbb uralkodó. Én vagyok a legnagyobb. És merek vetekedni Istennel. Egyébként is, mit tud tenni velem?” Isten semmit nem fog tenni veled. Azonban feltárult, hogy aljas, hajthatatlan és bosszantó vagy. Mire utal az, hogy bosszantó vagy? Azt jelenti, hogy nem szereted a pozitív dolgokat. Nem vagy hajlandó engedelmeskedni Istennek, még ha tudod is, hogy Ő Isten, akkor sem vagy képes engedelmeskedni Neki. Nagyon nehéz számodra elfogadni az igazságot. Hajthatatlan, tudatlan és makacs vagy. Istennek egyáltalán nem tetszenek az ilyen emberek. Nagyon nehéz lesz számodra továbbra is teljesíteni a kötelességed, és előfordulhat, hogy lelepleződsz és ki leszel vetve, mielőtt mindvégig szolgálatot tudnál végezni. Ez a kimenetel. Ezt már most is nagyon tisztán lehet látni. Vajon nem veszélyes ez? (De igen.) Tudván, hogy veszélyes, vajon mit kellene tenniük az embereknek? Először is, tudniuk kell, kik ők. Tudniuk kell, hol a helyük, és azt is tudniuk kell, hogy mik ők. Az emberek teremtett lények, akiknek semmiképp sem szabad vetekedniük Istennel, mert semmi eredménye nem lesz annak, ha ezt teszik. Ha Isten adni akar neked valamit, még ha nem is akarod és nem is kérted, Ő akkor is odaadja neked – ez Isten igazsága. Ha Isten nem tervez odaadni neked valamit, ha nem néz rád jóindulattal, akkor semmi értelme kérned Tőle azt. Ha nem tervez odaadni neked valamit, ha látja, hogy útmutatásra, segítségre és megáldásra van szükséged, akkor ezt meg fogja adni neked anélkül, hogy kérnéd. Ha azt tervezi, hogy próbára tesz vagy leleplez, akkor szándékosan így fog tenni, és semmi értelme esedezni Őhozzá. Ilyen Isten természete. Az embereknek nem szabad Isten hozzáállása alapján eldönteniük azt, hogy miként bánjanak Istennel. Akkor hát mit tegyenek? (Mindenben vessék magukat alá Istennek.) Így van, vessék alá magukat. Az Isten irányításának és elrendezéseinek való alávetettség a legfőbb bölcsesség, és aki megteszi ezt, abban van a legtöbb értelem. Azok az öntelt, önelégült egyének roppant okosnak és számítónak tartják magukat. Az egy dolog, hogy megtréfálsz másokat – ez a romlottságod megnyilvánulása –, de semmiképp sem szabad apró tréfák űzésével Isten ellen küzdened. Isten ellen nem ármánykodhatsz. Mert ha felgerjeszted a haragját, akkor lesújt rád a halál.

Az embereknek őszinte szívvel kell hozzáállniuk a kötelességeikhez és Istenhez. Ha így tesznek, akkor olyan emberek lesznek, akik félik Istent. Hogyan állnak hozzá Istenhez az őszinte szívű emberek? Legalábbis olyan szívük van, amely féli Istent, olyan szívük, amely mindenben engedelmeskedik Istennek, nem kérdezősködnek áldásokról vagy balszerencsékről, nem beszélnek feltételekről, Isten irgalmára hagyatkoznak – ők az őszinte szívű emberek. Akik mindig szkeptikusak Istent illetően, mindig tüzetesen megvizsgálják Őt, mindig megpróbálnak egyezségre jutni Vele – ők vajon őszinte szívű emberek? (Nem.) Mi lakozik az ilyen emberek szívében? Csalárdság és gonoszság; ők mindig tüzetesen vizsgálódnak. És mi az, amit tüzetesen megvizsgálnak? (Isten hozzáállását az emberekhez.) Mindig tüzetesen megvizsgálják Isten hozzáállását az emberekhez. Milyen probléma ez? És miért vizsgálják meg ezt tüzetesen? Azért, mert két alapvető érdek van benne. Azt gondolják a szívükben, magukban: „Isten teremtette meg számomra ezeket a körülményeket, Ő idézte elő, hogy ez történjen velem. Miért tette ezt? Másokkal nem történt meg ez – vajon velem miért kellett megtörténnie? És aztán mik lesznek a következmények?” Ezeket a dolgokat veszik tüzetes vizsgálat alá, megvizsgálják a nyereségeiket és a veszteségeiket, az áldásaikat és a szerencsétlenségeiket. És miközben mindezt tüzetes vizsgálat alá vetik, vajon képesek az igazság gyakorlására? Képesek rá, hogy engedelmeskedjenek Istennek? Nem. És vajon mi a szívük tűnődéseiből eredő dolgok természete? Ezek a dolgok természetüknél fogva kivétel nélkül a saját érdekeikre vannak tekintettel, mind a saját kedvükért vannak. Nem számít, milyen kötelességet végeznek, ezek az emberek először tüzetesen vizsgálódnak: „Fogok szenvedni, amikor ezt a kötelességet teljesítem? Gyakran kell majd dolgoznom és kiutaznom? Fogok tudni rendszeresen enni és pihenni? Korán kell majd felkelnem? Milyen emberekkel fogok találkozni? Gyakran találkozom majd hitetlenekkel? A kinti világ épp most elég ellenséges, ha folyamatosan kint kell dolgoznom és utaznom, akkor mit fogok tenni akkor, ha elfog a nagy vörös sárkány?” Bár látszatra elfogadják a kötelességeiket, a szívükben csalárdság van, mindig tüzetesen megvizsgálják ezeket a dolgokat. Tulajdonképpen e dolgok tüzetes vizsgálatával csupán a saját kilátásaikat és sorsukat fontolgatják, és nem gondolnak Isten házának az érdekeire. És mi lesz a kimenetel, ha az emberek csak a saját kilátásaikat, sorsukat és érdekeiket veszik fontolóra? Nem könnyű nekik engedelmeskedni Istennek, és még ha szeretnének is, nem tudnak. A saját kilátásaikat, sorsukat és érdekeiket különösképpen értékelő emberek mindig tüzetesen megvizsgálják, vajon Isten munkája kedvez-e a kilátásaiknak, a sorsuknak, valamint annak, hogy áldásokat kapjanak. Végül mi a kimenetele a tüzetes vizsgálatuknak? Mindössze az, hogy engedetlenek és ellenszegülnek Istennek. Még ha ragaszkodnak is a kötelességük teljesítéséhez, ezt gondatlanul és hanyagul teszik, negatív hangulattal, folyamatosan azon gondolkozva a szívükben, hogy miként húzzanak hasznot, hogyan ne kerüljenek ki vesztesként. Ilyen motivációkkal teljesítik a kötelességeiket, és ebben megpróbálnak egyezségre jutni Istennel. Milyen beállítottság ez? Csalárdság, gonosz beállítottság. Már nem hétköznapi romlott beállítottság, hanem gonoszsággá fokozódott. És ha valakinek ilyesfajta gonosz beállítottság van a szívében, akkor az Isten elleni küzdelem. Legyetek tisztában ezzel a problémával! Ha az emberek a kötelességük végzésekor mindig tüzetes vizsgálat alá veszik Istent és megpróbálnak egyezkedni, akkor vajon tudják megfelelően végezni a kötelességüket? Semmiképp sem. Nem a szívükkel, nem őszintén hódolnak Istennek, nincs őszinte szívük, a kötelességük teljesítésekor figyelnek és várnak, mindig visszafogják magukat – és mi ennek a kimenetele? Isten nem munkálkodik bennük, összezavarodnak, nem értik meg az igazságalepelveket, saját hajlamaik szerint cselekednek és mindig minden balul sül el nekik. Miért van az, hogy mindig minden balul sül el nekik? Azért, mert a szívük túlságosan híján van a tisztaságnak, és amikor dolgok történnek velük, akkor nem tartanak önvizsgálatot, nem kutatják az igazságot, hogy megoldásra leljenek, és ragaszkodnak hozzá, hogy úgy tegyék a dolgokat, ahogyan szeretnék, a saját preferenciáik szerint – ennek az eredménye az, hogy mindig minden balul sül el nekik, amikor a kötelességüket teljesítik. Soha nem gondolnak az egyház munkájára, sem Isten házának az érdekeire, mindig a saját érdekükben folytatnak cselszövéseket, mindig a saját érdekeik, büszkeségük és státuszuk szem előtt tartásával terveznek, és nem csupán gyatrán teljesítik a kötelességüket, hanem késleltetik és befolyásolják az egyház munkáját. Vajon ez nem eltévelyedés és a kötelességeik elhanyagolása? Ha valaki mindig a saját érdekeit és kilátásait szem előtt tartva tervez, amikor a kötelességét teljesíti, és nem gondol az egyház munkájára vagy Isten házának az érdekeire, akkor ez nem a kötelesség teljesítése. Ez opportunizmus, az ember saját javára történő cselekvés, azért, hogy áldásokat szerezzen magának. Ily módon megváltozik a kötelessége teljesítése mögött meghúzódó természet. Nem csupán arról van szó, hogy alkut köt Istennel és a saját céljai elérésére akarja használni a kötelessége teljesítését. Az ilyesfajta ténykedés nagyon valószínű, hogy megszakítja Isten házának a munkáját. Ha csupán apró veszteségeket okoz az egyház munkájának, akkor még van helye a megváltásnak, és még lehetőséget kaphat a kötelessége végzésére ahelyett, hogy kitennék; ha azonban nagy veszteségeket okoz az egyház munkájának és magára vonja Isten, valamint az emberek haragját, akkor le lesz leplezve és ki lesz vetve, nem kapva több lehetőséget a kötelessége teljesítésére. Némelyek így lesznek elbocsátva és kivetve. Miért vetik ki őket? Megtaláltátok a kiváltó okot? A kiváltó ok az, hogy mindig a saját nyereségeiket és veszteségeiket fontolgatják, elragadják őket a saját érdekeik, képtelenek elhagyni a hús-vér testet, és egyáltalán nincs engedelmes hozzáállásuk Istenhez, ezért hajlamosak vakmerően viselkedni. Csak azért hisznek Istenben, hogy haszonra, kegyelemre és áldásokra tegyenek szert, egyáltalán nem azért, hogy elnyerjék az igazságot, ezért kudarcot vall az Istenbe vetett hitük. Ez a probléma gyökere. Szerintetek igazságtalan velük szemben, hogy lelepleződnek és kivetik őket? Egyáltalán nem igazságtalan, ezt teljes mértékben a természetük dönti el. Bárki, aki nem szereti az igazságot, illetve nem törekszik az igazságra, végül lelepleződik és kivettetik. Ám ez másként van azok esetében, akik szeretik az igazságot. Amikor valami történik velük, először azt gondolják: „Hogyan cselekedhetnék az igazságnak megfelelően? Hogyan cselekedjek, hogy ne sértsem Isten házának az érdekeit? Mi tenne eleget Istennek?” Aki ily módon gondolkozik, az igazságot kutatja. Ezek a gondolatok azt bizonyítják, hogy szereti az igazságot. Először nem a saját érdekeire gondol, hanem Isten házának az érdekeit veszi figyelembe. Nem a saját megelégedését veszi fontolóra, hanem azt veszi fontolóra, hogy Isten meg lesz-e elégedve. Ilyen gondolatai vannak és ilyen azoknak az embereknek a gondolkodásmódja, akik szeretik az igazságot, és Isten az ilyen embereket szereti. Ha valakivel történik valami, és az illető ilyenkor képes az igazságtantételek szerint eljárni, és elfogadni Isten tüzetes vizsgálódását, Istennel mint kezessel a háta mögött, akkor valószínűleg nem fog hibákat elkövetni a kötelessége teljesítése közben, hanem könnyű lesz neki Isten akaratának megfelelően teljesíteni azt. Ha valaki mindig a saját kezdeményezésére cselekszik, a saját érdekeit szem előtt tartva ármánykodva, tervezve és cselszövéseket végezve, ha nem veszi figyelembe Isten házának az érdekeit, illetve Isten szándékait, és cseppet sem hajlandó alávetni magát Isten irányításának és elrendezéseinek – ha még az akaratnak is híján van, hogy ezt tegye –, akkor vajon mi lesz a végső kimenetel? Az ilyen ember gyakran megszakítja és megzavarja az egyház munkáját. Felháborodást kelt Isten választott népe között, megvetik Isten választottai és irtózni fognak tőle, és ha komoly az eset, akkor felfedetik és kivettetik. Elkerülhetetlen, hogy azok az emberek, akikben mindig ambíciók és vágyak vannak, kudarcot valljanak és elbotoljanak. A mondás azt tartja, hogy minél magasabbra mászik, annál nagyobbat esik az ember. Minek nevezik ezt? Lelepleződésnek. Megérdemli? Vajon az ilyen ember szimpátiát érdemel? Nem. Ez mindazok végső kimenetele, akik a saját személyes érdekeiket szem előtt tartva terveznek. Némelyek azt mondják: „De én gyakran készítek a saját személyes érdekeimet szem előtt tartó terveket. Hogy lehet az, hogy ez még nem történt meg velem?” Azért, mert nem befolyásoltad az egyház munkáját, ezért Isten nem fogja komolyra veled. Vajon jó vagy rossz dolog az, ha Isten nem fogja komolyra veled? (Rossz dolog.) Miért mondod ezt? (Ha így folytatod, akkor nem leszel képes elnyerni a Szentlélek munkáját.) Így van. Ha valaki nem törekszik az igazságra és nem tapasztalja meg Isten munkáját, akkor nem fog benne munkálkodni a Szentlélek. Ez különösen igaz azon emberek esetében, akiket Isten nem fegyelmez meg, függetlenül attól, hogy milyen rossz dolgokat tesznek – nekik teljesen befellegzett. Biztos, hogy Isten nem akarja ezeket az embereket, félreteszi őket. Ha nem törekszel az igazságra, akkor nincs életed. Akárcsak azok, akik mindig hírnévre, haszonra és státuszra törekednek, akik nem törekednek az igazságra, akiket soha nem látsz az igazságot gyakorolni – vajon az ilyen emberek fejlődnek bármennyit is az életükben? Mivel nem gyakorolják az igazságot, semmit nem fejlődnek az életükben, nem számít, hány éven át hisznek Istenben. Vannak olyan emberek, akik még ma is ugyanazokról a dolgokról beszélnek, mint három éve, még mindig ugyanazokat a szavakat és doktrínákat mondják. Ezeknek az embereknek végük van. Az érettségükben vagy saját maguk ismeretében nem látható fejlődés. Ugyanolyan marad az Istenbe vetett hitük, és egyáltalán nem változik meg az életfelfogásuk. Egyre szaporodnak az Istenre vonatkozó félreértéseik, és egyre súlyosabbakká válnak az Istennel szembeszegülő romlott beállítottságaik. Vajon nem még veszélyesebb ez? Bizony, még veszélyesebb, és biztosan ki lesznek vetve.

Általában, ha olyan dolgokat tapasztaltok meg, amelyek kapcsolódnak a kötelességetekhez vagy a romlott beállítottságaitokhoz, akkor vajon önvizsgálat által fel tudjátok fedezni a bennetek rejlő dolgokat? (Némiképp fel tudom most fedezni ezeket. A kötelességem végzésekor mindig én akarok irányítani és azt akarom, hogy az enyém legyen a végső szó, és megpróbálok kitűnni, hogy mások nagyra tartsanak. Azonban miután rámutatnak erre a testvéreim, önvizsgálatot tartok és némiképp tudomásomra jut az öntelt természetem.) Fel tudjátok ismerni az önteltségeteket – vajon mi a helyzet az Istennek való alávetettségetekkel, az fokozódott? Fokozódott az engedelmességi szándékotok és vágyatok? Gyarapodott az Istenbe vetett hitetek? (Némileg gyarapodott.) A kötelesség teljesítése nem működik az igazság kutatása nélkül; problémákkal szembesülve használnod kell az igazságot ezek megoldásához. Ha mindig a saját akaratod és sátáni filozófiáid szerint teljesíted a kötelességed, akkor nem csupán elmulasztod a romlottságod megnyilatkozásai problémájának a kezelését, hanem az istenbe vetett hited, az Isten iránti engedelmességed, valamint az Isten iránti szereteted sem fog gyarapodni. Ha nem fogadod el az igazságot és nem használod az igazságot a problémáid megoldására, akkor soha nem fogsz fejlődni az életben, és soha nem leszel képes a romlottságod problémájának a megoldására. Milyen romlott beállítottságaitok mutatkoznak meg, amikor most a kötelességedet teljesítitek? Milyen emberi tisztátalanságok maradtak bennetek? E dolgok felfedezéséhez gyakran önvizsgálatot kell tartanotok. Önvizsgálat nélkül ezek nem deríthetők ki. Időnként csak akkor érzed, hogy te is ilyen vagy, amikor hallod, amint mások arról beszélnek, amit magukról tudnak. Ha nem hallod, amint mások felfedik a saját állapotukat, akkor nem leszek képes felfedezni a saját problémáidat. Sokan vannak, akik pontosan azért hallgatják szívesen mások tapasztalati bizonyságtételét, mert a javukra válik és nyernek belőle valamit. Minél közelebbről megvizsgálod és minél alaposabban megismered a saját romlott beállítottságaidat, valamint a saját szándékaidat és mesterkedéseidet, annál inkább képes leszel ezek elengedésére, és annál jobban megerősödik az igazság gyakorlására irányuló hited. Minél inkább megerősödik az igazság gyakorlására irányuló hited, annál könnyebb lesz számodra átültetni az igazságot a gyakorlatba. Ha gyakran gyakorlod az igazságot, akkor tisztábban és kielégítőbben tudod majd teljesíteni a kötelességedet. Ez a fejlődés folyamata az életben; ezek az önvizsgálat és önmagad megismerésének a gyümölcsei. Vannak, akik úgy gondolják, hogy mivel évek óta prédikációkat hallgatnak, és sok szót és doktrínát megértenek, nincs romlott beállítottságuk, és nincs szükségük az önvizsgálatra és önmaguk megismerésére. Mindig azt hiszik, hogy csak az új hívőknek kell ezekre a dolgokra összpontosítaniuk, és hogy a sok évnyi Istenbe vetett hit és a jó viselkedések megléte azt jelenti, hogy már megváltoztak, és már nincs romlott beállítottságuk. Ez súlyos tévhit. Ha úgy gondolod, hogy már megváltoztál, akkor az igazságból vajon mennyit tudsz átültetni a gyakorlatba? Hány igazi tapasztalati bizonyságod van? Tudsz beszélni ezekről? Tanúságot tudsz tenni Isten mellett mások előtt? Ha nem tudsz róla beszélni, az azt bizonyítja, hogy nincs tapasztalati bizonyságod, és híján vagy az igazságvalóságnak. Akkor vajon tényleg meg tudott változni az olyan valaki, amilyen te vagy? Olyan valaki vagy, aki valóban bűnbánatot tartott? Az ember akaratlanul is kétségbe vonja ezt. Hogyan lehetne az életbe való belépése olyan valakinek, aki soha nem tart önvizsgálatot vagy próbálja meg megismerni magát? Hogyan oszthatna meg valódi tapasztalati bizonyságot valaki, aki soha nem beszél önismeretről? Ezek lehetetlen dolgok. Ha valaki hisz abban, hogy valóban megváltozott, és nem kell ismernie magát, akkor elmondható, hogy az illető képmutató. Némelyek csupán úgy tesznek, mintha teljesítenék a kötelességüket, azt gondolva, hogy elfogadható az, ha épp csak eleget csinálnak, hogy ha valami a felszínen tűrhetőnek látszik, akkor a kötelességük megüti a mércét. A dolgok ilyesfajta végzése gondatlan és hanyag, nemde? Vajon az ilyen ember valóban aláveti magát Istennek? Az ilyen ember igazságalapelvek nélkül teljesíti a kötelességét, megelégedve a feladatok és a fáradozás egyszerű elvégzésével, majd azt gondolja, hogy a kötelessége megüti a mércét. Tulajdonképpen csupán elégséges szolgálattevő, és nem teljesíti megfelelően a kötelességét. Akik megelégednek csupán azzal, hogy megfelelően szolgálatot végeznek, azok soha nem fognak szert tenni az igazságra, és nem fognak beállítottságbeli változást elérni. Bárki, aki nem Isten követelményei szerint teljesíti a kötelességét, aki nem kutatja az igazságalapelveket, aki folyamatosan a saját akarata szerint cselekszik, csupán szolgálatot végez és fáradozik. Ti most melyik szakaszban vagytok? (Még mindig a szolgálat végzésének a szakaszában vagyok.) Az idő nagy részében szolgálatot végeztek; időnként képesek vagytok az igazság felé igyekezni, amikor a kötelességeteket teljesítitek és némi engedelmesség van bennetek. Gyakran vagytok ilyenek? (Nem, nem gyakran.) Az igazságra törekvés célja ennek a kérdésnek a megoldása. Egyre inkább törekednetek kell a kötelességetek teljesítésére, egyre kevésbé végezve szolgálatot, azon igyekezve, hogy a szolgálatotok végzését teljes egészében átfordítsátok a kötelességetek teljesítésébe. Mi a különbség a szolgálat végzése és a kötelesség teljesítése között? Aki szolgálatot végez, azt teszi, amit csak akar, úgy gondolva, hogy ezt rendben van, amíg nem áll ellen Istennek vagy sérti meg az Ő természetét, úgy gondolva, hogy ez elfogadható, amíg ezt megússza és senki nem tekint bele. Nem törődik azzal, hogy önismeretre tegyen szert, hogy tisztességes ember legyen, hogy az igazságalapelvek szerint tegye meg a dolgokat, vagy engedelmeskedjen Isten elrendezéseinek, és biztosan nem aggódik amiatt, hogy bemenjen az igazságvalóságba. Ezen dolgok egyike sem aggasztja. Ez a szolgálat végzése. A szolgálat végzése szüntelen fáradozás, ahogyan azt a rabszolga teszi, munkavégzés reggeltől estig, ilyen típusú fáradozás ez. Ha megkérdezel egy szolgálattevőt, hogy miért dolgozik úgy, akár egy ló ennyi éven át, akkor azt mondja: „Azért, hogy áldásokat kapjak.” Ha megkérdezed, hogy megváltoztak-e a romlott beállítottságai, miután ennyi éven át hitt Istenben, hogy kapott-e bármi megerősítést Isten létezéséről, hogy szert tett-e bármi valódi tudásra és tapasztalatra a Teremtő irányításáról és elrendezéseiről, akkor kiderül, hogy ezekből semmire nem tett szert, és ezek egyikéről sem tud beszélni. Nem lépett be vagy fejlődött, ami az életben való fejlődéshez és a beállítottságbeli változáshoz kapcsolódó különböző mutatókat illeti. Csupán folytatja a szolgálat végzését, anélkül, hogy megértené, mi az a beállítottságbeli változás. Némelyek éveken át végeznek szolgálatot anélkül, hogy bármiben is megváltoznának. Még mindig gyakran negatívak, panaszkodnak, és amikor nehézségekkel találkoznak, akkor feltárják a romlott beállítottságaikat. Amikor megmetszik őket és foglalkoznak velük, akkor érvekre és szócséplésre hagyatkoznak, és az igazság egy kis részét sem képesek elfogadni, vagy egyáltalán alávetni magukat Istennek. Végül aztán eltiltatnak a kötelességük teljesítésétől. Némelyek a kötelességük teljesítésekor elfuserálják a munkát és nem fogadják el a kritikát, inkább szégyentelenül azt mondják, hogy semmi rosszat nem tettek és egyáltalán nem tartanak bűnbánatot. Végül pedig, amikor Isten háza visszavonja a kötelességeiket és kiadja az útjukat, sírva és panaszkodva hagyják el a kötelességük helyét. Így lesznek kivetve. Ily módon leplezik le teljesen a kötelességek az embereket. Az embereknek általában jó a beszélőkéjük és jelmondatokat hangoztatnak, miért van hát az, hogy amikor magukra vesznek egy kötelességet, akkor nem cselekednek emberként, hanem ördögökké válnak? Ez azért van, mert akik híján vannak az emberi mivoltnak, azok ördögök, bárhova menjenek is; és az igazság elfogadása nélkül sehol nem tudnak szilárdan megállni. Némelyek gyakran gondatlanul és hanyag módon teljesítik a kötelességeiket, és megpróbálnak vitatkozni és érvelni, amikor megmetszik őket és foglalkoznak velük. Miután újra és újra foglalkoztak velük, éreznek némi vágyat a bűnbánatra, ezért elkezdik alkalmazni az önuralom módszereit. Végül azonban nem tudják visszafogni magukat, és tegyenek bár esküt vagy átkozzák el magukat, ez nem segít, és még mindig nem oldják meg a gondatlanságuk és a hanyagságuk problémáját, sem a vitatkozásuk és a szócséplésük problémáját. Csak miután végül mindenki megutálja az illetőt, és kritikával illeti, akkor kényszerül végül annak bevallására, hogy „romlott beállítottságaim vannak. Szeretnék bűnbánatot tartani, de képtelen vagyok rá. Amikor a kötelességemet végzem, mindig a saját érdekeimet, a saját büszkeségemet és hírnevemet veszem fontolóra, ami miatt gyakran lázadok Isten ellen. Szeretném az igazságot gyakorolni, de nem tudom elengedni a szándékaimat és a vágyaimat, nem tudom elhagyni ezeket. Mindig a saját akaratom szerint akarom tenni a dolgokat, ármánykodást agyalok ki, hogy elkerüljem a munkát, kényelem és élvezet után sóvárgok. Nem tudom elfogadni azt, amikor foglalkoznak velem és megmetszenek, és mindig megpróbálom kimagyarázni magam belőle. Szerintem elegendő az, hogy fáradoztam és nehézségeket viseltem el, ezért vitatkozásra és szócséplésre hagyatkozom, amikor valaki megpróbál foglalkozni velem, és nem érzem magam meggyőzve a szívemben. Tényleg nagyon nehéz kezelni engem. Hogyan kutassam az igazságot e problémák megoldásához?” Elmélkedni kezd ezeken a dolgokon. Ez azt jelenti, hogy némiképp megérti, hogyan kellene cselekedniük az embereknek, valamint kezd némi értelemmel rendelkezni. Ha egy szolgálattevő valamely ponton elkezd foglalkozni a megfelelő munkájával, és a beállítottsága megváltoztatására összpontosítani, és felismeri, hogy neki is vannak romlott beállítottságai, hogy ő is önelégült és képtelen engedelmeskedni Istennek, és hogy nem járja az, ha így folytatja – amikor elkezd ezeken a dolgokon gondolkozni és megpróbálja ésszel felmérni őket, amikor kutatni tudja az igazságot, hogy szembenézzen az általa felfedezett problémákkal –, akkor vajon nem fog visszafordulni? Ha elkezd visszafordulni, akkor van remény arra, hogy megváltozik. Ám ha soha nem állt szándékában az igazság követése, ha híján van az igazságra törekvés vágyának, és csak fáradozni és munkálkodni tud, azt gondolva, hogy a rá váró munka elvégzésével eleget tesz a feladatának és teljesíti Isten megbízatását – ha úgy gondolja, hogy némi munka elvégzése azt jelenti, hogy megtette a kötelességét, soha nem gondolva bele abba, hogy mik Isten követelményei vagy mi az igazság, vagy hogy olyan valaki-e, aki engedelmeskedik Istennek, és soha nem próbál rájönni ezen dolgok bármelyikére – ha így áll hozzá a kötelességéhez, akkor vajon képes lesz elérni az üdvösséget? Nem. Nem lépett rá az üdvösség ösvényére, nem tért rá az Istenbe vetett hit helyes nyomvonalára, és nem alakított ki kapcsolatot Istennel. Csupán fáradozik és szolgálatot végez Isten házában. Isten az ilyen emberek felett is őrködik és óvja őket, amikor szolgálatot végeznek az Ő házában, azonban nem szándékozik megmenteni őket. Isten nem foglalkozik velük, nem metszi meg, nem ítéli meg, nem fenyíti meg, nem teszi próbára vagy finomítja őket, csupán megengedi, hogy kapjanak néhány áldást ebben az életben – ez minden. Amikor ezek az emberek önvizsgálatot tudnak tartani és megismerik magukat, és tudják, milyen fontos az igazság gyakorlása, az azt jelenti, hogy megértették a prédikációkat, amelyeket hallgattak, és végre lett ezeknek némi eredménye. Akkor azt gondolják: „Istenben hinni oly csodálatos! Az Ő szavai valóban meg tudják változtatni az embereket. A legsürgetőbb dolgom most az, hogy az igazság elnyerését kutassam. Ha nem összpontosítok saját magam ismeretére vagy a romlott beállítottságaimtól való megszabadulásra, és megelégszem azzal, hogy pusztán szolgálatot végzek, akkor semmire nem fogok szert tenni.” Így hát az illető elkezdi átgondolni: „Milyen romlott beállítottságaim vannak? Hogyan ismerem meg ezeket? Hogyan is oldjam meg ezeket a romlott beállítottságokat?” E dolgok átgondolása kitér az igazság megértésére és a beállítottságbeli változásra, és akkor van remény az üdvösségére. Ha valaki önvizsgálatot tud tartani és a kötelessége által meg tudja ismerni magát, kutatja az igazságot, keményen dolgozik azért, hogy eleget tegyen Isten követelményeinek, és megoldja a saját romlott beállítottságait, akkor az Istenbe vetett hit megfelelő nyomvonalán van. Ha folyamatosan belegondol ezekbe a dolgokba és az igazság felé nyúl, akkor meg fogja kapni Isten megvilágosodását, megvilágítását és útmutatását. Ily módon képes lesz elfogadni azt, hogy Isten foglalkozik vele és megmetszi, majd nem sokkal azután esetleg megítéli, megfenyíti, próbára teszi és finomítja. Isten elkezdi rajta az Ő munkáját, megtisztítva és átalakítva őt.

Némelyek azt mondják: „Sok éve hiszek Istenben és teljesítem a kötelességemet, azonban soha nem foglalkoztak velem vagy metszettek meg, és nem kaptam semmi megvilágosodást vagy megvilágítást, még kevésbé voltam kitéve próbatételeknek és finomításnak.” Vajon az ilyen ember megtapasztalja Isten munkáját? Ha valóban képes lenne megtapasztalni és gyakorolni Isten szavait, akkor hogyan lehetséges, hogy nem lett megvilágosítva vagy megvilágítva? Ha gyakran feltárul a beállítottsága, akkor egész biztosan meg lesz metszve és foglalkozni fognak vele. Ha nem tart bűnbánatot, miután megmetszették és foglalkoztak vele, akkor biztosan nincs benne semmi emberi mivolt, és olyan ember, akit ki kellene vetni. Némelyek azt mondják: „Gyakran megtapasztalom, hogy foglalkoznak velem és megmetszenek, és gyakran részesülök Isten megvilágosításában és megvilágításában, és teszek szert új világosságra.” Mi történik itt? (Isten vezeti őt.) Mások pedig azt kérdezik: „Hogy lehet, hogy nem vagyok olyan, mint azok, akiknek minden simán megy? Mindig velük vannak Isten áldásai, úgy élnek, akárcsak a csecsemők a bölcsőben, semmilyen vihart nem kell kiállniuk. Miért van az, hogy én mindig próbára tétetem és finomítva vagyok?” Jó vagy rossz dolog az, ha valaki mindig próbára tétetik és finomítva van? (Jó dolog.) Jó dolog, nem rossz dolog. Mi Isten célja az emberek próbára tételével és finomításával? (Annak lehetővé tétele számukra, hogy megismerjék a romlott beállítottságaikat.) Isten nem azért teszi ezt, hogy kínozza vagy gyötörje az embereket; azért teszi, hogy lehetővé tegye az emberek számára a romlott beállítottságaik felismerését, hogy tisztán lássák a romlottságuk lényegét és igazi arcát, és el tudják engedni a szándékaikat és a mesterkedéseiket, és el tudják érni azt, hogy alávetik magukat Őneki. Akkor aztán már nem csupán szolgálatot végeznek, hanem a kötelességüket teljesítik. Amikor őszintén és formálisan teljesíted a teremtett lény kötelességét, akkor normálissá válik a kapcsolatod Istennel, ami visszafordítja a korábbi abnormális kapcsolatodat Ővele. Ha az Isten és teközötted lévő kapcsolat a munkáltató és a munkavállaló kapcsolata, akkor nem tudsz üdvösségben részesülni. Ha elfogadod Isten megbízatását, engedelmeskedni tudsz Isten háza elrendezéseinek, és komolyan veszed a kötelességed jó teljesítésének a felelősségét, akkor normális lesz a kapcsolatod Istennel. Teremtett lény leszel, képes leszel alávetni magad a Teremtő elrendezéseinek, és a szívedben elfogadod Istent a Szabadítóként, és az Ő üdvösségének a célpontja leszel. Ezen a szinten lesz a kapcsolatod Ővele. Ám ha mindig csupán szolgálatot végzel, ha nem számít, milyen megbízatást bíz rád Isten, te mindig gondatlan és hanyag hozzáállással teljesíted azt, az igazságalapelvek elfogadása és őszinte engedelmesség nélkül, csak azt tudva, hogyan fáradozz és munkálkodj, csupán úgy téve, mintha megtennél dolgokat, akkor valóban szolgálattevő vagy. Mert akik szolgálattevők, azok nem fogadják el az igazságot, és soha nem mennek keresztül a legkisebb mértékű változáson sem, az Istenhez fűződő kapcsolatuk mindig a munkavállaló és a munkáltató kapcsolata. Soha nem vetik magukat alá igazán Istennek, és Isten nem ismeri el őket hívőkként vagy olyan emberekként, akik Őtőle valók. Ez a következménye annak, ha az igazságra törekvés nélkül hisz valaki Istenben; azt dönti el ezt, hogy milyen ösvényen jár. Mi a teendő, ha javítani akarod a kapcsolatodat Istennel? (Járjak az igazságra való törekvés ösvényén.) Így van. Az igazságra való törekvés ösvényén kell járnod. Mi legyen az első lépésed? (Meg kell értenem, hogyan teljesítsem a kötelességemet.) Az Istenben hívőknek fel kell vállalniuk egy kötelességet – ez Isten első követelménye. Isten követése a kötelesség teljesítésére utal; akik kötelességek teljesítése nélkül hisznek Istenben, azok nem követik Istent. Ha követni akarod Istent, akkor jól kell teljesítened a kötelességed. Az igazság mely aspektusát kell először gyakorolni a kötelesség teljesítésekor? (Az engedelmesség igazságát.) Így van. Némelyek azt mondják: „Most ez a kötelességem. Keményen kell tanulnom és áttörést elérnem az angoltanulásban, aztán letennem a TOEFL-vizsgát, vagy néhány év múlva megszereznem a PhD-fokozatomat. Akkor majd ki tudok tűnni a szekuláris világban, és esetleg jól szerepelni Isten házában, és a jövőben vezetővé válni.” Vajon az ilyen emberek nem csak a saját érdekükben végeznek cselszövést? (De igen.) Mindig csak a saját hús-vér teste érdekében tervez és rendez el, nem csupán az élete dolgait rendezve el, hanem a halála utániakat is – ilyen a hitetlen ember gondolkodásmódja. A hitetlenek számára normális az, hogy ily módon gondolkozva intézzék a napi dolgaikat, mert nem ismerik el Isten létezését, ezért csupán a saját hús-vér testükre tudnak gondolni, és az állatokhoz hasonlóan csupán a túlélésüket tudják fontolóra venni. Az Istenben hívő emberek viszont mindennap olvassák az Ő szavait és megértik az igazságot, így hát tudniuk kellene a kötelesség teljesítésének a jelentőségét és indokát. Tisztában kell lenniük ezekkel a dolgokkal, ezek közvetlenül kapcsolódnak ahhoz az ösvényhez, amelyre rátérnek az Istenbe vetett hitükben. Hogyan vesse alá magát az ember Isten munkájának és tapasztalja meg Isten szavait, hogy megértse az igazságot és beállítottságbeli átalakulást érjen el? Az igazság mely aspektusaira kell szert tenni ahhoz, hogy jól végezze az ember a kötelességét és engedelmeskedjen Istennek? Hogyan fogadják el az emberek Isten ítéletét és fenyítését, hogy meg lehessen tisztítani a romlott beállítottságaikat? Még nagyobb szükség van arra, hogy megértsék az igazságot e dolgok vonatkozásában. Ezen az ösvényen kell járnia az embernek az Istenbe vetett hitében. Csak akkor tudja az ember jól teljesíteni a kötelességét és részesülni Isten üdvösségében, ha ily módon törekszik az igazságra. Isten meg akarja menteni és tökéletesíteni akarja azokat, akik ily módon törekednek az igazságra. Az Ő üdvössége munkájának az elvégzésével Isten szert akar tenni néhány ilyen egyénre. Ha valaki csak arra gondol, hogyan jusson előre, hogyan legyen belőle kimagasló vezető, és hogy hány embert fog igazgatni, végül hány város felett fog uralkodni – ezek ambíciók és vágyak. Az ilyen ember az antikrisztusok fajtájából való – minden antikrisztus e dolgok elérésén ármánykodik. Vajon jogos ezen dolgok elérésén ármánykodni? (Nem.) Tudva, hogy nem jogos, vajon el tudják engedni ezeket? (Nem lenne könnyű.) Rendes körülmények között az emberek a saját szándékaik szerint cselekednek, hogy elérjék a céljaikat. Vajon a saját céljaid elérése végett cselekszel mindenben, amit teszel, vagy önvizsgálatot tartasz, az igazságot kutatod, elhagyod a céljaid és a mesterkedéseid, aztán úgy döntesz, hogy az igazságra való törekvés ösvényét járod? Melyik a helyes ösvény? (Az, ha állandóan lemondok magamról és Isten követelményei szerint cselekszem.) Milyen ember törekvése képes ennek elérésére? Csak a kedves szívű ember, az őszinte és egyenes szív tudja elérni ezt. A csalárd, hajthatatlan, gonosz emberek, akik nem szeretik az igazságot, nem tudják elérni ezt. Amennyiben tudják, hogy az ösvény, amelyen járnak, nem a helyes ösvény – hanem Pál téves ösvénye –, és hogy biztosan nem fognak üdvösségben részesülni, akkor vajon miért nem térnek rá a helyes ösvényre? Azért, mert nem tudják vezérelni magukat. Ezt teljes mértékben eldönti a természetük. Olyan ez, amikor más-más ösvényen jár két ugyanolyan képességű ember, akik ugyanannyi éve hisznek Istenben, ugyanazokat a prédikációkat hallgatták, és ugyanazokat a kötelességeket teljesítették. Csak néhány évbe telik az, hogy más-más ösvényre térjenek, és az egyik kivettetik, míg a másik megtartatik. Az egyiknek tisztességes és egyenes a szíve, szereti az igazságot és az igazságra való törekvés ösvényén jár. Még ha valaki meg is próbálná félrevezetni, és elcsábítani, hogy a gonoszság ösvényén járjon, vajon követné? Nem. Minden bizonnyal elutasítaná. Képes az igazság kutatására, az Isten követelményei szerinti cselekvésre, és arra, hogy egyre jobban teljesítse a kötelességét. A másik ember viszont viszonylag gonosz és csalárd. Státuszra törekszik és túlságosan nagyok az ambíciói. Nem számít, mennyit közöl valaki vele az igazságból, nem mond le a státuszra való törekvésről. Ez a természete problémája. És mi a vége az ilyen embernek, aki nem fogadja el az igazságot és soha nem tud lemondani a státuszról? Ki lesz vetve. E két ember kimenetele nyilvánvalóan különböző. Aki őszinte szívű és törekszik az igazságra, az egyre inkább, egyre tisztábban megérti az igazságot, és fokozatosan Isten akaratához idomul. Aki nem törekszik az igazságra, az csak a doktrína megértésére képes, és nem tudja átültetni azt a gyakorlatba. Miért nem tudja átültetni a gyakorlatba? Túlságosan nagyok az ambíciói és a vágyai, és nem tudja elengedni ezeket. A saját érdekeit, ambícióit, vágyait, presztízsét, nyereségét és státuszát helyezi előtérbe mindenben, amit tesz. El van telve ezekkel a dolgokkal, amelyek magukkal ragadják. Amikor valami történik vele, először a hús-vér testét és a saját vágyait elégíti ki. Mindenben a saját vágyai szerint cselekeszik, ezt a célt hajkurászva és félretéve az igazságot. Ennek eredményeként nem teljesíti jól a kötelességét, elfuserálja a munkát, és végül kivettetik. Vajon nem pont ezeket az embereket veti ki Isten háza? Akkor hát nincs számukra remény? Ha képesek valóban bűnbánatot tartani, akkor el tudják kerülni, hogy kivessék őket, és lesz remény az üdvösségükre. Ám ha hajthatatlan marad a szívük, és kétségbeesetten ragaszkodnak a vágyaikhoz, ahogy a kutya kapaszkodik a csontba, akkor egyáltalán nincs remény arra, hogy üdvösségben részesülnek. Az emberek nem tudják elérni az igazságot, ha nem a helyes ösvényen járnak. Csak az igazságra való törekvés ösvénye a helyes ösvény. Csak azon járva érhető el az igazság. Az ember csak az igazságra való törekvéssel remélheti Isten üdvösségének az elérését.

A csalárd és gonosz emberek szívében túlcsordulnak a személyes ambíciók, tervek és ármánykodások. Vajon könnyű félretenni ezeket a dolgokat? (Nem.) Mi a teendőd, ha még mindig szeretnéd megfelelően teljesíteni a kötelességed, de nem tudod félretenni ezeket a dolgokat? Íme az ösvény: Tisztában kell lenned azzal, hogy mi a természete annak, amit teszel. Ha valami Isten házának az érdekeit illeti, és nagyon fontos, akkor nem szabad halogatnod, hibákat elkövetned, megsértened Isten házának az érdekeit, vagy megzavarnod Isten házának a munkáját. Ezt az alapelvet kell követned a kötelességed teljesítésében. Ha el akarod kerülni Isten háza érdekeinek a megsértését, akkor először félre kell tenned az ambícióidat és a vágyaidat; némi kompromisszumot kell kötnöd az érdekeidet illetően, félre kell tenned ezeket, és hajlandónak lenned inkább elszenvedni némi nehézséget, mintsem megbántsd Isten természetét, ami a vörös vonal. Ha elrontod az egyház munkáját azért, hogy kielégítsd a saját szánalmas ambícióidat és hiúságodat, akkor mi lesz ennek a végső következménye a számodra? Le leszel váltva, és esetleg ki is leszel vetve. Felbosszantottad Isten természetét, és lehet, hogy nem lesz több lehetőséged arra, hogy megszabadulj. Isten korlátozott számú lehetőségeket ad az embereknek. Hány lehetőséget kapnak az emberek arra, hogy Isten próbára tegye őket? Ez a lényegük szerint dől el. Ha a legtöbbet kihozod a kapott lehetőségeidből, ha el tudod engedni a saját büszkeségedet és hiúságodat, és előtérbe helyezni azt, hogy jól végezd az egyház munkáját, akkor helyes a gondolkodásmódod. A szívednek egyenesnek kell lennie, sem balra, sem jobbra nem szabad elhajlania. Ha helytelen szándékaid vannak, azonnal imádkoznod kell és ki kell javítanod ezeket. A kritikus pillanatokban védelmezned kell Isten házának az érdekeit, és végre kell hajtanod a feladataidat. Aki ezt teszi, az megfelelő ember. Ha időnként valaminek a végrehajtása után sietve, csupán a saját hiúságod kielégítése végett azt mondod: „Én voltam az, aki ezt megtette”, az rendben van. Isten megengedi. Nem számít, hogyan gondolkozol, mivel elvégezted a feladatot, Ő emlékezni fog arra. Vajon nem igazságos ez? Mivel ez tényleg olyasvalami volt, amit szívedből és becsülettel hajtottál végre; lemondva a saját hús-vér testedről és a saját ambíciódról, teljesítetted a kötelességed és elvégezted Isten megbízatását anélkül, hogy megengedted volna az Ő háza érdekeinek a sérülését. Isten szíve megvigasztalódik, te pedig békességet és örömöt érzel a szívedben. Olyan boldogság ez, amely pénzen nem vehető meg, az őszinteségeddel érdemelted ki. Ez az igazságra való törekvés eredménye. Ha aztán így dicsekszel: „Hé, mindannyian tudjátok, hogy én tettem ezt?” Isten nem foglalkozik ezzel. Azonban a kritikus pillanatokban tartanod kell magad a kiindulási alaphoz. Nem vonhatod magadra Isten haragját, vagy bánthatod meg az Ő természetét. Ha ezt be tudod tartani, meggyőződve arról, hogy minden kritikus pillanatban megragadod ezt a mentőkötelet, lecsapva a kötelességed teljesítésének a lehetőségére, akkor lesz remény az üdvösségedre. Ha szokatlan körülmények közepette óvatos vagy, azonban amikor az igazságalapelvekhez kapcsolódó dolgokról van szó – azokról a kritikus pillanatokról, amikor határozottan és megfontoltan kell cselekedned –, akkor nem zabolázod meg az ambícióid és a vágyaid, hanem a kedved szerint cselekszel, elfuserálva az egyház munkáját, és nem tartva magad a legfőbb kiindulási alaphoz, akkor ez fel fogja bosszantani Isten természetét. Vajon ez nem érdemel büntetést? Legalább ne bántsd meg Isten természetét; ez a kiindulási alap. Tudnod kell, mi Isten kiindulási alapja, és milyen kiindulási alaphoz kell tartanod magad. Ha a kritikus pillanatokban tartod magad ehhez a kiindulási alaphoz, és a kötelességed teljesítése után nem arra adsz okot Istennek, hogy elutasítson, utáljon és elítéljen, hanem arra, hogy emlékezzen rád és elfogadjon téged, akkor ez jótett. Isten nem arra összpontosít, hogy mit gondolsz, hogy mennyire vagy önelégült, illetve büszke az eredményeidre; Ő nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal, és nem fogja komolyra fogni veled. Csak a saját átalakulásod kérdése van hátra. Vajon mit bizonyít az, ha minden helyzetben meg tudod ragadni a mentőkötelet, Isten követelményei szerint tudsz cselekedni, hűséges tudsz maradni és a döntő időszakokban eleget tudsz tenni Isten szívének, és tartani tudod magad a kiindulási alapodhoz? Azt bizonyítja, hogy az Isten iránti engedelmesség hozzáállásával bírsz. Bizonyos mértékben elmondható, hogy már részben eleget tettél Istennek. Isten így látja ezt. Isten igazságos, nemde? (De igen.) Így hát csak azok az okos emberek, akik ily módon járnak el. Ne gondold, hogy „ez alkalommal nem teljesítettem a kötelességemet elég jól ahhoz, hogy eleget tegyek Istennek. Még mindig van néhány hiányosság. Nem fogja elfogadni?” Isten nem ilyen szőrszálhasogató. Csupán azt figyeli meg, hogy e feladat végzésénél volt-e kiindulási alapod. Ameddig nem lépted át a kiindulási alapot, és elvégezted a munkát, akkor Ő emlékezni fog rá. Ha tudod mindig az igazságalapelveket kutatni, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesítesz vagy milyen dolgokat teszel, és még különösen nehéz helyzetekben sem hágod át a kiindulási alapot, akkor elvi alapon álló vagy abban, ahogyan a dolgokat teszed és ahogy a kötelességed teljesíted. Elmondható, hogy a kötelességed teljesítése lényegében megüti a mércét.

Isten követelményei nem egy méretre szabottak az egyes emberek vonatkozásában. Egyrészt az egyén képességétől, másrészt pedig az emberi mivoltától és a törekvéseitől függnek. Némelyek számára nem okoz gondot az, hogy őszintén beszéljenek; mások számára ez nagy erőfeszítést igényel, azonban miután több éven át megtapasztalják, hogy megmetszik őket és foglalkoznak velük, végre tudnak valami őszintét, szívből jövőt mondani. Vajon erre Isten átalakulásként tekint? Az Ő munkájának az eredménye ez? Ez Isten munkájának a kívánt kimenetele. Becsben tartja, amikor e munka sok évnyi végzése után végre látja ezt a kívánt eredményt. Vagyis nem számít, mit tapasztaltál meg a múltban, függetlenül attól, hogy milyen hibákat vétettél vagy hányszor vallottál kudarcot, ne aggódj! Hinned kell abban, hogy Isten igaz. Higgy benne, hogy Istennek engedelmeskedni helyes. Higgy benne, hogy Isten irányításának és elrendezéseinek alávetni magad helyes. Ez a legfőbb igazság. Kövesd ezt az ösvényt a gyakorlatban és a tetteidben, és nem fogsz rossz útra tévedni! Ne kételkedj, ne vizsgálódj. Némelyek azt mondják: „Nem sok mindent nyertem a korábbi áldozathozatalaimból. Ha most további áldozatokat hozok, akkor megint veszíteni fogok?” Nos, gyakoroltad az igazságot, amikor meghoztad ezeket az áldozatokat? Az igazságalapelvek szerint tettél dolgokat? A helyes ösvényen jártál? Ha a helyes ösvényen jártál, akkor lehetetlen számodra az, hogy ne érd el az igazságot vagy híján legyél a bizonyságnak. Ám ha a korábbi áldozataid teljes mértékben a státusz, a hírnév és a haszon érdekében hozattak, akkor ugyan mit nyerhettél volna? Csupán az jutott neked, hogy megmetszettek és foglalkoztak veled, és ha nem tartottál bűnbánatot, akkor csupán büntetésben és pusztításban volt részed. A hírnév, a haszon és a státusz érdekében hoztál áldozatokat, és azt vártad, hogy eléred az igazságot, akkor ez vajon nem vágyálom? Mit nyerhet valaki abból, ha állandóan ármánykodik és megpróbál túljárni Isten eszén? A számítgatások és az ármánykodások után végül a saját eszén jár túl. Semmit nem nyer, és vajon nem ezt érdemli? Akkor hát legalábbis mi az Istenbe vetett hit kiindulási alapja? Az, hogy ne tegyen gonoszságot, ne bántsa meg Isten természetét, ne dühítse fel Őt, ne versengjen Vele; a kritikus pillanatokban engedje el a saját mesterkedéseit, ambícióit és vágyait. Valójában amikor az emberek így-úgy ármánykodnak, végül aztán saját magukat csapják be. Ha ez mindenki számára világos, akkor miért folytatják az emberek az ármánykodást? A természetük miatt. Az embereknek eszük, gondolataik és ötleteik vannak, valamint tudásuk és ismereteik. Ez dolgok létezése miatt van az, hogy az emberek nem tudják visszafogni magukat; könyörtelen törvény ez. Ha szeretsz ármánykodni, akkor a másokkal szembeni ármánykodás talán nem olyan nagy probléma. Ám ha kitartasz az Isten elleni ármánykodásban, Őt téve meg a mesterkedéseid céltáblájává, akkor azzal csak a saját végedet agyalod ki, és elármánykodod az Isten által neked adott lehetőséget. Ez nem éri meg. Semmiképp nem engedheted, hogy az ármánykodásod elérje ezt a pontot. Nem számít, hogyan ármánykodsz, végül beállítottságbeli változáson kell átmenned és eredményeket kell mutatnod, és ezeknek jó és pozitív eredményeknek kell lenniük. Ha valaki így-úgy ármánykodik és végső soron nem éri el az igazságot, hanem ott köt ki, hogy megbüntetik, akkor ez a következmény annak, aki szereti az ármánykodást és folyamatosan ármánykodik. Az ilyen ember nem okos, hanem a legostobább bolond.

Mindenkinek vannak tisztátalanságai, amikor elkezd hinni Istenben. Miután már sok éve olvassátok Isten szavait és közösségben vagytok az igazsággal, lehet, hogy levedlettétek néhány romlott beállítottságotokat. Még így is vannak olyan alkalmak, amikor a saját érdekeiteket szem előtt tartva ármánykodtok és végeztek cselszövést? (Igen.) Gyakran ilyen állapotban találjátok magatokat. Hogy kezeljétek hát ezt? Vannak végrehajtandó alapelvek? Ez rengeteg kutatást igényel. Amikor úgy érzed, hogy becstelen vagy és gonosz, csalárd állapot mocskolt be, a szíved pedig színültig telt ezekkel a romlott beállítottságokkal, akkor Istenhez kell imádkoznod és el kell hagynod a testedet. Ne folyamodj érveléshez vagy elemzéshez, és ne kezeld a saját elképzeléseid szerint ezt a dolgot. Ha a romlott beállítottságaid irányítanak és a saját vágyaid veszik át az irányítást, akkor az bajos lesz. A szívedben tudod, mikor fog mindjárt kinyúlni a bűn sötét keze. Amikor ez megtörténik, neked vissza kell fognod magad, és tartózkodni a cselekvéstől. Le kell csendesítened az elméd, Isten elé kell járulnod és imádkoznod kell. Valójában nem szükséges megvizsgálnod magad. Mivel már eljutottál az Istenbe vetett hit ezen stádiumába, és oly sok prédikációt hallottál, elég nyilvánvalónak kell lennie számodra annak, hogy min jár az eszed, és megkülönböztetned a helyeset a helytelentől. A kulcs az, hogy el kell hagynod a tested, nem szabad, hogy az vezessen. Akkor hát mit tegyél? (Vesd alá magad.) És mi van akkor, ha nem tudod azonnal alávetni magad? Mi van, ha még mindig vitatkozni, tüzetesen vizsgálódni és elemezni akarsz? Akkor hagynod kell, hogy lelohadjanak és lecsillapodjanak az ambícióid, és ezzel egyidőben Isten elé kell járulnod és imádkoznod, vagy értekezned a testvéreiddel. Emellett meg kell nyílnod és le kell csupaszítanod magad, és az igazságot használva boncolgatnod a helyzetet, és egy vagy két nap után sokkal jobb lesz az állapotod. Ez a Szentlélek munkálkodása. A saját mesterkedések elengedése egyrészt azt jelenti, hogy az ember képes letenni, lemondani és helyrehozni a téves gondolatait és ötleteit. Másrészt viszont, ha valakinek különösen erősek az ambíciói és vágyai, és ezek szerint akar cselekedni, és képtelen irányt váltani, bár tudja, hogy ha ily módon cselekszik, az nem lesz összhangban az igazsággal és nem lesz a helyes ösvény, akkor ez imát igényel; buzgón kell imádkoznia és lehűtenie az ambícióit. Lehet például valami, amit szeretnél megtenni, és amikor a legerősebb ez a vágy, akkor úgy érzed, hogy mindenképp meg kell tenned, mintha nem tudnál a megtétele nélkül élni. Azonban miután vársz két vagy három napot, már szégyentelennek, ésszerűtlennek és lelkiismeretlennek látod ezt a korábbi hozzáállást. Ez azt jelenti, hogy visszafordultál. Hogyan került sor erre? Ima által, valamint a Szentlélek megvilágosodása és szemrehányása által, Aki olyan meglátásokat vagy érzéseket adott, amelyek segítettek neked más szögből tekinteni a problémára. Amit azelőtt helyénvalónak láttál és nyugtalanított, hogy nem teszed meg, azzal kapcsolatban hirtelen felismered, hogy helytelen, és a megtétele a lelkiismereted megdorgálása lenne. Ez egy általakulással járó állapotot jelez, ami azt eredményezi, hogy meggondolod magad. Ha valaki kijavítja a téves állapotát, akkor az azt bizonyítja, hogy még van remény az illető számára. Azt jelenti, hogy olyan valaki, aki az igazságra törekszik és részesül Isten oltalmában. Ám ha soha nem javítja ki a téves állapotát, és kitart benne, bár tudja, hogy helytelen az, amit tesz, és nem hallgat senki tanácsára, akkor az illető nem olyan valaki, aki az igazságra törekszik, és nem fog részesülni Isten fegyelmezésében, avagy elnyerni a Szentlélek munkáját. Nem számít, mivel szembesül az, aki az igazságra törekszik, ha nem tudja értelmezni, akkor csupán egy vagy két napig imádkoznia kell, olvasnia Isten szavait, prédikációkat hallgatnia, vagy közösségben lennie – függetlenül attól, hogy melyik módszert alkalmazza, fokozatosan meg fogja érteni a helyzetet és képes lesz rálelni a gyakorlat helyes ösvényére. Ez azt mutatja, hogy az illető elnyerte a Szentlélek munkáját és Ő vezeti. Az eredmények jól láthatók, és azok az alapelvek is változáson mennek keresztül, amelyek szerint az illető a dolgokat teszi. Ha soha nem változol, akkor probléma van a törekvéseddel és a hozzáállásoddal. Ha megváltoztatod azt, ahogy a dolgokat személed, akkor elég könnyűnek találod majd az igazság gyakorlását. Ha például valamilyen ízletes ételt látsz, azonban az nem olyan, amit te szeretsz, vagy épp nem vagy éhes, akkor vajon könnyű tartózkodnod attól, hogy egyél? (Igen.) És ha tényleg éhes vagy, de nem szabad megenned, akkor azt könnyű lenne elfogadni? (Nem.) Ilyenkor le kell mondanod; el kell hagynod a saját étvágyadat, a saját vágyadat. Ha azt mondod: „Imádom megenni ezt az ételt, és teljes mértékben eltökéltem, hogy megeszem. Vajon ki tilthatná meg nekem?”, és továbbra is vitatkozol és csökönyösen cselekszel, akkor nem fogod tudni elengedni, nem fogsz tudni lemondani. Akkor hát hogyan tudsz lemondani? Először is le kell nyugodnod és csendben önvizsgálatot tartanod Isten előtt. Aztán menj és olvasd el Isten néhány szavát e témában, és körültekintően gondold át: „Hogyan lehetek ilyen mohó? Vajon nem szégyenteljes tőlem az, hogy ennyire eltökéltem, hogy megeszem? Egyébként is mi hasznom lenne belőle, ha megenném? Akaratos voltam, nemde?” Annak teljes mértékű eltökélése, hogy megeszed – vajon milyen beállítottság ez? Akaratosság és meg nem alkuvás van benne, valamint önkényesség és esztelenség. Ez romlott beállítottság. Ez a beállítottság okozza azt, hogy akaratos és dacos legyél, képtelen rá, hogy alávesd magad. Ha elgondolkozol ezen, akkor rájössz, hogy elég súlyos a romlott beállítottságod, és túlságosan is ki tudja váltani azt, hogy fellázadj Isten ellen és szembeszegülj Ővele. Ha gonosz módon cselekszel, akkor elképzelhetetlenek lesznek a következmények. Ha ily módon önvizsgálatot tudsz tartani, akkor természetes módon bepillantást nyersz, és könnyen megragadod a probléma lényegét. Ezen a ponton, amikor újra imádkozol Istenhez, a gondolkodásmódod is normális lesz, és más lesz a hatás. Vajon ez az állapot nem különbözik nagyban az eredeti, lázadó állapottól? Ez alkalommal mit fogsz gondolni? Képes leszel felismerni, mennyire hajthatatlan és akaratos voltál. Szégyentelennek és érdemtelennek fogod érezni magad. Helytállóbb lesz saját magad megértése, és ésszerűbben fogsz eljárni. Hallottam, amint némelyek azt mondogatják: „Hogyan cselekedhettem azelőtt oly ostobán? Hogyan mondhattam olyan idióta dolgokat? Miért voltam oly lázadó? Miért nem jött meg az eszem?” Ha valaki ilyen dolgokat mond, az azt bizonyítja, hogy valóban megváltozott és fejlődött. Tehát csupán az, ha egy ideig nem tudod átültetni a gyakorlatba az igazságot, nem jelenti azt, hogy egész életedben nem leszel képes erre. Mit értek ez alatt? Függetlenül attól, hogy valaki csalárd, akaratos, hajthatatlan vagy arrogáns, ha pillanatnyilag nem változik meg, az nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tud megváltozni. Néha időbe telik a beállítottságbeli változás; néha szükség van a megfelelő környezetre, avagy Isten ítéletére és fenyítésére. Mondhatod azonban azt is: „Egyszerűen ilyen vagyok. Feladom. Már nem érdekel.” Ám ez veszélyes; ilyenkor nem Isten vet ki téged, hanem te veted ki magadat. Nem az igazságra törekvés ösvényét választod, hanem az elhagyatottság ösvényét. Ez Isten elárulása, amely révén örökre elveszíted annak lehetőségét, hogy üdvösségben részesülj. Ha valaki el akarja érni az igazságot, ha azt akarja, hogy megváltozzon az életfelfogása, akkor gyakran olvasnia kell Isten szavait. Isten szavain belül állandóan meg kell vizsgálnia magát, más-más aspektusból önvizsgálatot kell tartania, hogy fokozatosan megoldja a romlott beállítottságait, szándékait és tisztátalanságait. Így kell együttműködniük az embereknek, azonban Isten munkájára is szükség van hozzá. Isten különböző körülményeket rendez el, és az Ő ideje szerint végzi el benned a munkáját. Egyrészt leleplezi a romlott beállítottságaidat, lehetővé téve számodra a megértést és az önelemzést. Másrészt a Szentlélek munkája helyreigazítja az állapotodat. Legyen szó romlott beállítottságról vagy depressziós, negatív érzelmekről, mindig van egy folyamata a helyreigazításnak és a bűnbánatnak. Ha ezen folyamat során imádkozol Istenhez és kutatod az igazságot, akkor helyre lesz igazítva a negatív állapotod, és képes leszel normálisan teljesíteni a kötelességed. Ha azt követően sem változol meg, hogy számos lehetőséget kaptál a bűnbánatra, hanem ragaszkodsz a régi módszereidhez, megtartva az akaratos, hajthatatlan beállítottságodat, akkor nem olyan valaki vagy, aki az igazságra törekszik. Bajosak azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra, és nem tudják elérni az üdvösséget. Értékeld ki magad: Ezen dolgokkal szembenézve mennyire tudsz megváltozni? Megfordítottad a dolgokat és bűnbánatot tartottál? Ha megfordítottad a dolgokat és bűnbánatot tartottál, akkor van remény az üdvösség elnyerésére; ám ha soha nem változtatsz, akkor nem lesz meg ez a remény.

Némelyek nem teljesítik helyénvalóan a kötelességüket, állandóan gondatlanok és hanyagok, megszakítást és zavarást okozva, és végül aztán leváltják őket. Azonban nem zárják őket ki az egyházból, ami lehetőséget ad nekik a bűnbánatra. Mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és mindenkivel előfordul, hogy össze van zavarodva, hogy éretlen. Annak céljából kapsz lehetőséget, hogy ezt az egészet meg tudd fordítani. És vajon hogyan tudod megfordítani? Önvizsgálatot kell tartanod és meg kell ismerned a múltbéli hibáidat; ne mentegesd magad és ne terjessz képzelgéseket. Ha félreérted Istent és naivan továbbadod másoknak ezeket a félreértéseket, hogy aztán veled együtt ők is rosszul értelmezzék Istent, és ha terjeszted köztük az elképzeléseidet, hogy aztán mindenkinek veled együtt elképzelései legyenek, és melléd állva érvelni próbáljon Istennel, akkor ez vajon nem uszítás? Nem szembeszegülés Istennel? És származhat-e bármi jó az Istennel való szembeszegülésből? Meg lehet-e így is szabadítani téged? Azt reméled, hogy Isten meg fog szabadítani, azonban megtagadod az Ő munkájának az elfogadását, ellenállsz Istennek és szembeszegülsz Ővele – így is meg fog szabadítani téged Isten? Felejtsd el az erre vonatkozó reményeidet! Ha hibát követtél el, Isten nem fog felelősségre vonni, és ki sem vet téged ezen egyetlen hiba miatt. Isten háza lehetőséget adott neked, és lehetővé tette számodra, hogy folytasd a kötelesség teljesítését, és tarts bűnbánatot, amely lehetőséget Istentől kaptad; ha van lelkiismereted és eszed, akkor ezt becsben tartod. Némelyek állandóan gondatlanok és hanyagok, amikor a kötelességeiket teljesítik, és leváltják őket, némelyeket áthelyezik. Vajon ez azt jelenti, hogy kivetik őket? Nem ezt mondta Isten; még így is van esélyed. Mi hát a teendőd? Tarts önvizsgálatot és ismerd meg magad, és érj el valódi bűnbánatot; ez az ösvény. Azonban némelyek nem ezt teszik. Felveszik a harcot és azt mondogatják: „Nem engedték meg nekem ennek a kötelességnek a teljesítését, mert rossz dolgot mondtam és megbántottam valakit.” Nem magukban keresik a problémát, nem tartanak önvizsgálatot, nem kutatják az igazságot, nem engedelmeskednek Isten elrendezéseinek és irányításának, és szembeszegülnek Istennel azzal, hogy elképzeléseket terjesztenek. Vajon nem váltak Sátánná? Amikor azon dolgokat teszed, amelyeket a Sátán, akkor nem vagy többé Isten követője. Isten ellenségévé váltál – vajon Isten meg tudná szabadítani az ellenségét? Nem. Isten romlott beállítottságú, valós embereket szabadít meg – nem pedig ördögöket, nem az ellenségeit. Amikor szembeszegülsz Istennel, panaszkodsz Istenre, félreérted Istent, és ítélkezel Istenen, elképzeléseket terjesztve Istenről, akkor teljes mértékben Isten ellen vagy, hangot adsz az Isten elleni felháborodásodnak. Vajon milyen szerepet játszol, amikor hiszel Istenben, azonban hangot adsz a felháborodásodnak Ővele szemben? A Sátán szerepét játszod. Már tettetek ezelőtt ilyesmit? (Igen.) És utána hogyan éreztétek magatokat? (Elsötétült a szívem és rosszabb lett az állapotom.) Nem ez a helyes út. Mindannyian tudatában vagytok ennek, azonban némelyekben nincs tudatosság. Miért vannak némelyek híján a tudatosságnak? (Nincs szívük és nincs lelkük.) Vajon nem csupán olyanok a szív- és lélek nélküliek, akár a fenevadak? Akik híján vannak a lelkiismeret tudatosságának, azok semmiképp sem lesznek Isten igaz hívői. Gonosztevők ők, akik beszivárognak Isten házába, azon igyekezve, hogy hasznot húzzanak az áldásaiból. Akinek van szíve és lelke, abban van tudatosság; ha leváltják vagy áthelyezik, akkor képes lesz az önvizsgálatra és megismeri magát. Ha látja, hogy tévedett, akkor bűnbánatot tud tartani és meg tud változni. Az ilyen embernek még mindig van reménye a szabadulásra.

A kötelesség teljesítése a legnagyobb és a legértékesebb dolog az ember életében. Az embernek az igazságalapelvek szerint kell cselekednie, és soha nem szabad a saját érdekében végeznie cselszövést, mert minél inkább cselszövést végez valaki a saját érdekében, annál jobban késlekedik az életében a fejlődés. Némelyek állandóan cselszövéseket végeznek: „Mikor fog eljönni Isten napja? Még nem találtam partnert; mikor fogok megházasodni? Mikor fogom a saját életemet élni?” Minden egyes emberben sok jelentéktelen aggodalom van. Amikor megvan a testi kényelmük, akkor elkezdik tervezni a jövőbeli életüket, kilátásaikat, sorsukat és rendeltetési helyüket. Ha mindezen át tudsz látni és el tudod engedni ezeket, akkor egyre jobban fogod teljesíteni a kötelességedet, anélkül, hogy feszélyezve lennél vagy vissza lennél tartva. Tegyük fel például, hogy arra kérnek, készíts ételt vagy küldj leveleket a testvéreidnek. Ha a kötelességedként tudsz tekinteni ezekre az egyszerű feladatokra és komolyan tudod venni őket, az igazságalapelvek szerint végezve el azokat, akkor képes leszel egyre jobban teljesíteni a kötelességedet – ez a kötelességed kívánt minőségű teljesítése. Az egyik aspektus a pozíciódban való szilárd megállás és a kötelességed teljesítése; a másik aspektus pedig az, hogy azt is tudnod kell, hogyan teljesítsd a kötelességed és milyen alapelveket kövess. Ha ezeket felfogod, ha a mindennapi feladataidban, és akkor is betartod ezeket az alapelveket, amikor kötelességet kapsz vagy épp teljesíted azt, akkor át fogsz menni egy belső átalakuláson anélkül, hogy felismernéd. Olyan ez, mint a gyógyszer szedése, amikor beteg vagy. Némelyek azt mondják: „Hogy lehet, hogy nem érzem sokkal jobban magam, pedig már két napja szedem a gyógyszert?” Mi ez a sietség? Nem néhány nap alatt alakult ki a betegség, nem is lehet néhány nap alatt meggyógyítani. Időbe telik. Némelyek azt mondják: „Már régóta gyakorlom az igazságot és elvi alapon állva teszem a dolgokat; miért nem kaptam meg Isten áldásait? Miért nem érzem, hogy eltölt a Szentlélek?” E tekintetben nem hagyatkozhatsz érzésekre. Akkor hát honnan fogod tudni, hogy mikor következnek be ezek a változások? Onnan fogod tudni, hogy miután valami történik veled, egyre könnyebbé válik alávetni magad. Először erőfeszítést igényelt, hogy alávesd magad; mindig ésszerűsítettél, tüzetesen vizsgálódtál és elemeztél, változtatni akartál és ellen akartál állni, és önmérsékletet kellett gyakorolnod. Most azonban már nem kell visszafognod magad. Amikor valami történik veled, nem veszed tüzetes vizsgálat alá. Amikor elképzeléseid vagy ötleteid vannak, imádkozol és Isten szavait olvasod, hogy eloszlasd és elengedd ezeket. Gyorsabban és könnyebben megoldod a problémáidat. Ez azt bizonyítja, hogy érted az igazságot és megváltoztál. Ez először egy viselkedésbeli változás, azonban fokozatosan az életben és a beállítottságban megmutatkozó változás válik belőle. Egyre könnyebb lesz alávetni magad Isten irányításának és elrendezéseinek. Sőt, a szándékaid, a mesterkedéseid és a terveid is egyre fogyatkoznak, majd fokozatosan eltűnnek. Ám ha nem csökkennek, hanem növekednek, akkor gond van. Ez azt bizonyítja, hogy ebben az időszakban nem törekedtél az igazságra, csupán erőlködtél. Akik nem törekednek az igazságra, azok úgy érzik, hogy minél több erőfeszítést tesznek, annál több érdemet szereznek, és annál nagyobb koronát kapnak majd a jövőben. Nem tudják, de Pál ösvényét követik. Akik nem törekednek az igazságra, azokat mindig a fejükön lévő korona vagy dicsfény mérete érdekli. Az ezekre történő állandó összpontosítás a gyors siker és az azonnali előnyök vágyához vezet. Mindig több erőfeszítést akarnak tenni, azt gondolva, hogy minél inkább megerőltetik magukat, annál több áldást fognak kapni, hogy a nagy erőfeszítés nagy áldásokat hoz, hogy a hatalmas kötelesség elvégzése érdemeket és jutalmakat gyűjt be. Vajon jól tudják teljesíteni a kötelességüket, ha állandóan erre összpontosítanak? Akik nem fogadják el az igazságot, azok nem tudják teljesíteni a kötelességüket.

Az életben az igazságra való törekvés általi fejlődésnek vannak mutatói. Te is érezheted ezt a szívedben. Némileg megváltoznak az emberek gondolatai és nézőpontjai, miután egy ideig megtapasztalják, hogy megmetszik és foglalkoznak velük. Előfordulhat például, hogy azt mondod: „Már nem érdekel a személyes haszon és veszteség. Nem tűnik fontosnak, hogy ad-e jutalmakat Isten, és úgy tűnik, azt sem nagyon számít, hogy a végén kapok-e áldásokat, a szívemben nincs többé helye ezeknek az aggodalmaknak. Ha Isten azt mondja, hogy nem fog megáldani engem, hogy finomítani akar rajtam, hogy meg akar fosztani valamitől, akkor úgy tűnik, képes vagyok alávetni magam. Lesz némi szomorúság a szívemben, azonban ott lesz az is, hogy némiképp alávetem magam.” Mit bizonyít ez? Most már van a szívedben egy kis istenfélelem, eléggé levetetted a romlott beállítottságodat, és valóban megváltoztál. Például ha a múltban kiválasztottak arra, hogy felvállalj valamilyen kötelességet, ami némi testi szenvedéssel jár, akkor talán néhány éjszakán keresztül siránkoztál volna ezen. Most azonban alá tudod vetni magad azt követően, hogy ontasz pár könnyet. Könnyebbé vált számodra, hogy alávesd magad, és már nem félsz a nehézségtől. Hogyan következett be ez az alávetettség? Onnan ered, hogy normális kapcsolatot alakítottál ki Istennel, és fokozatosan elfogadtad, hogy Isten megmetsz és foglalkozik veled, valamint elfogadtad az Ő irányítását és elrendezéseit. Miután ezt elérted, az egyéni vágyaid, terveid, szándékaid és ambícióid már kevésbé nyilvánvalóak, és már nem fontolgatod a személyes nyereséget és veszteséget. A múltban a fontossági sorrend második, harmadik és negyedik helyére tetted ezeket, azonban többé már nem fontosak; már egyiket sem veszed fontolóra. Megerősödött az arra irányuló vágyad, hogy engedelmeskedj Isten akaratának, és egyre inkább képes vagy rá, hogy azt mondd: „Rendben van, bármit is ad nekem vagy vesz el tőlem Isten” – anélkül, hogy ezek csupán üres szavak lennének. Jób szavait idézve „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” most te is tudod ugyanezt mondani. Azonban Jób állapotával is rendelkezel? (Nem.) Mernél azért imádkozni Istenhez, hogy tegyen próbára téged úgy, ahogyan azt Jóbbal tette? Nem mernél; nincs meg az ehhez szükséges hited vagy érettséged. Amikor elképzeled a fekéllyel borított Jóbot, amint cseréppel vakargatja a fekélyeit, félsz és reszketsz, azt gondolva magadban: „Ez minden bizonnyal nagyon fájdalmas volt. Remélem, hogy velem soha nem történik meg ez. Nem lennék képes elviselni. Nincs meg ez a fajta hitem.” Nem így van? Vagyis ne vállald magadra azt, aminek a véghezviteléhez nincs hited. Ne legyél türelmetlen, ami az eredményeket illeti, és ne gondold, hogy érett vagy. Engedd, hogy a lábaid egyenletes lépésekkel vigyenek előre, tanuld meg engedni, hogy természetes módon történjenek a dolgok, és apránként mélyítsd el a tapasztalatod. Amikor valóban megérted az igazságot, akkor képes leszel világosan érzékelni a benned lévő romlott dolgokat, és könnyedén el fogod engedni a személyes gondolataidat, mesterkedéseidet, terveidet és szándékaidat. Egyre normálisabbá válik az Istenhez fűződő kapcsolatod. A kapcsolatod normális volta elsősorban attól függ, hogy gyakorolni tudod-e az igazságot, hogy elérd az Istennek való alávetettséget. Ami az alávetettséget illeti, az közvetlen és teljes engedelmességet, elfogadást és gyakorlást jelent, mindennemű tüzetes vizsgálat és szócséplés nélkül. A tüzetes vizsgálat nem engedelmesség. És mi a helyzet a szócsépléssel? Az még kevésbé az. Ha azt mondod: „Isten azt akarja, hogy ezt így tegyem meg, de én akkor is a saját módomon teszem” – vajon rendben van ez? (Nincs.) Nem csupán nincs rendben; ez nem alávetettség. Ismerned kell az alávetettség gyakorlati megnyilvánulásait, és ha nem tudod elérni ezeket, akkor ne mondd, hogy olyan valaki vagy, aki aláveti magát Istennek. Inkább beszélj annak a szintnek megfelelően, amelyet elértél; mondj objektív tényeket. Ne túlozz és semmiképp ne hazudj. Ha valamit nem tudsz felfogni, akkor egyszerűen mondd azt, hogy nem érted, majd kutasd az igazságot, hogy megértsd; később mindig lesz idő arra, hogy beszélj róla. Némelyek nyilvánvalóan nem tudják elérni ezt, és még mindig nagyzolnak, azt állítva, hogy alávetik magukat Istennek. Vajon nem arrogáns és ésszerűtlen ez? Van valami, amit imádnak mondogatni azok, akik nem törekednek az igazságra és nem értik az igazságot. Amikor látják, hogy valaki otthagyta a családját és a munkáját, hogy a kötelességét teljesítse, azt mondják: „Nézzétek, ez az ember mennyire szereti Istent!” Egy tökfilkó szavai ezek, és teljes mértékben híján vannak az igazság bárminemű megértésének. Meritek azt hirdetni, hogy most olyan valakik vagytok, aki engedelmeskedik Istennek és szereti Őt? (Nem.) Akkor van bennetek valami értelem magatokat illetően. Ezek az arrogáns, ésszerűtlen tökfilkók állandóan azt mondják, hogy szeretik Istent és engedelmeskednek Neki, és amikor akár csak egy kis áldozatot is hoznak vagy kibírnak valamilyen apró nehézséget, azt gondolják: „Megjutalmazott engem Isten? Áldott lett a családom? Be fognak jutni a gyerekeim arra az egyetemre, amelyikre szeretnének? Van remény a férjem számára, hogy előléptessék és fizetésemelést kapjon? Nyertem valamit azokból a kötelességekből, amelyeket az elmúlt két évben teljesítettem? Áldott vagyok? El fogok nyerni egy koronát?” Az állandó agyalás ezeken a dolgokon – vajon ez az igazságra való törekvés megnyilvánulása? (Nem.) Akkor hát mit értetek az igazságra való törekvésen? (Az igazságra való törekvéshez fel kell ismernünk a saját romlott beállítottságainkat, változásra kell törekednünk a beállítottságainkban, és igaz emberként kell élnünk.) Tulajdonképpen semmi mást nem kell kiértékelned, és ennek nem kell annyira összetettnek lennie; egyszerűen figyeld meg, hogy a kötelességed teljesítése során volt-e benned alávetettség és hűség, hogy teljes szívedből és erődből végezted-e, és hogy az igazságalapelvek szerint cselekedtél-e. Ezek a kritériumok világosan eldöntik, hogy olyan ember vagy-e, aki az igazságra törekszik. Ha valaki nagy erőfeszítést tesz a kötelesség teljesítéséért, de ellenáll az igazság gyakorlásának és nem tetszik neki az, akkor az illető nem olyan valaki, aki az igazságra törekszik. Némelyek állandóan arról beszélnek, mi mindent tesznek az egyházért, milyen sok mindennel hozzájárultak már Isten házához. Még akkor is ezekről a dolgokról beszélnek, amikor jó néhány éve hisznek Istenben – olyan valaki ez, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Az ilyen emberek szánalmasak. Elenyésző az érettségük, és soha nem fejlődnek. Nincs életük. Miért tesznek mégis oly nagy erőfeszítést azok az emberek, akiknek nincs életük? (Azért, hogy áldásokat kapjanak.) Így van. A személyes ambícióik és vágyaik hajtják őket. Ha nem törekednek az igazságra, akkor soha nem tudják elengedni ezeket a dolgokat. Amint látod, ők is járnak prédikációkra és hallgatják, amint mások az összejöveteleken közösséget vállalnak az igazsággal, akkor hát miért nem tudják megérteni? Napról napra így töprengenek magukban: „Hogyan tudok többet hallgatni, többet olvasni, többre emlékezni, aztán többet beszélni, amikor dolgozom? Akkor jótetteket fogok véghez vinni, és emlékezhet rám Isten, és áldásokat kaphatok.” Végső soron az egészet azért csinálja, hogy áldásokat kapjon. És az illető úgy gondolja, hogy jogos lesz az áldások elnyerése. Ha valaki az igazságra törekszik, érti és eléri az igazságot, akkor többé már nem áldásokra törekszik; úgy gondolja, hogy ez ésszerűtlen lenne. Milyen áldásokat kaphatsz, ha a romlott beállítottságaid egyáltalán nem alakultak át, és egyáltalán nem veted alá magad Istennek? Ki adna neked áldásokat? Hogyan kerül sor áldásokra? (Isten biztosítja ezeket.) És ha nem adja meg neked ezeket, akkor vajon meg tudod Tőle kaparintani? (Nem.) Némelyek akár erővel is el akarják venni ezeket; vajon nem agyalágyultság ez? A legtöbb ember elég okosnak gondolja magát, és nem hajlandó még inkább kutatni az igazságot a kötelessége teljesítésében, valamint az alapelvek szerint cselekedni. Hogyan kaphatják meg így Isten áldásait? Túlságosan okosnak tartják magukat.

2018. augusztus 28.