Jelenleg mindannyian elég energikusan teszitek a kötelességeteket, és képesek vagytok elviselni egy kis szenvedést; tehát amikor az életbe való belépésről van szó, van előre vezető utatok? Nyertek új megvilágosodást vagy láttok új fényt? Az életbe való belépés létfontosságú kérdés azok számára, akik hisznek Istenben, csakúgy, mint a kötelességük teljesítése; de hogy képes légy jól teljesíteni a kötelességedet, hogy elfogadható színvonalon légy, hogy hűségesen tedd a kötelességedet – mi a módja, hogy elérd ezeket a dolgokat? (Az igazságra törekvés.) Így van, az igazságra kell törekedned. Mi az igazságra törekvés módja? Többet kell olvasnod Isten szavait; csak Isten szavai jelentik az igazságot. Át kell ültetned Isten szavait a gyakorlatba, és gyakrabban kell átélned őket, hogy szert tegyél az igazságra, és csak akkor értheted azt meg. Ahhoz tehát, hogy megértsd az igazságot, nem kell erőfeszítéseket tenned Isten szavai felé? Egyesek azt mondják: „Ezekben az években, amióta hiszek Istenben, többször olvastam Isten szavait, és valóban megértettem valamit az igazságból, de amikor szokatlan dolgok történnek velem, nem találom az utat, és nem tudom, hogyan gyakoroljam az igazságot; hogyan ne használhatnám fel azokat a dolgokat, amiket megértek és amikről beszélek? Ebben a pillanatban rájövök, hogy csak a doktrína szavait ismerem, és nem tudom, hogyan gyakoroljam az igazságot, amikor különféle dolgok történnek velem. Olyan hitvány és szánalmas vagyok.” Egyesek többnyire szüntelenül szavak áradatát ontják, amikor közösséget vállalnak, és még Isten néhány szavát is képesek emlékezetből idézni, így azt hiszik, hogy értik az igazságot, hogy szellemi emberek, és hogy birtokolnak valamit az igazság valóságából; ám amikor egy nap valami olyan történik velük, ami nem felel meg a vágyaiknak, akkor elkezdenek elképzeléseket táplálni Istenről. Időnként talán még talán hibáztatják is Őt. Romlott beállítottságuk kiárad, és bárhogyan imádkoznak is, nem tudják megoldani a problémáikat. Amikor mások közösséget vállalnak velük az igazságról, azt mondják: „Én jobban értem ezt a doktrínát, mint te. Amikor az igazság megértéséről van szó, én jobban értem, mint te; amikor a doktrína hirdetéséről van szó, én jobban tudom, hogyan kell beszélni, mint te; amikor a prédikációk meghallgatásáról van szó, én többet hallgattam, mint te; amikor az erőfeszítésről van szó, én többet tettem bele, mint te; amikor az Istenben való hitről van szó, én hosszabb ideje hiszek Benne, mint te. Ne próbálj kioktatni engem, én mindent értek.” Azt hiszik, hogy mindent értenek, de amikor ambícióik és vágyaik működésbe lépnek, és romlott beállítottságuk irányítja őket, nem tudják, mit tegyenek. A szellemi doktrínák, amelyekről általában szónokolnak, nem képesek megoldani a nehézségeiket. Az érettségük valójában nagy vagy csekély? Azt hiszik, hogy értik az igazságot, akkor miért nem tudják megoldani a jelenlegi nehézségeiket? Mi folyik itt? Nem találkoztok gyakran ilyen jellegű problémákkal? Ez egy gyakori nehézség, amibe a hívők belefutnak, amikor az életbe való belépésről van szó, és ez az ember legnagyobb nehézsége. Mielőtt valami történik veled, azt gondolhatod, hogy már egy ideje hiszel Istenben, hogy van egy bizonyos érettséged és alapod, és amikor másokkal történnek dolgok, akkor valamelyest átlátod azokat. Még arra is képes vagy, hogy elég sokat szenvedj a kötelességed teljesítése közben, képes vagy nagy árat fizetni, és képes vagy legyőzni számos nehézségedet, például a fizikai betegséget, hibákat és hiányosságokat; de a legnehezebben megoldható kérdés a mindenféle romlott beállítottságé, ami gyakran kiárad az emberekből. A „romlott beállítottság” kifejezést ismerik az emberek, de nincs mindenki tisztában azzal, hogy pontosan mi is az a romlott beállítottság, milyen kiáradások alkotják a romlott beállítottságot, és milyen gondolatok és cselekedetek a romlott beállítottság termékei. Ha az emberek nem értik vagy nem fogják fel, hogy mi a romlott beállítottság, vagy hogy mely cselekedetek a romlott beállítottság kiáradásai, akkor nem gondolhatja-e azt az ember, hogy még ha romlott beállítottság szerint él is, akkor is az igazságot gyakorolja, amíg nem vétkezik? Szoktatok ilyen állapotban lenni? (Igen.) Ha egyáltalán nem érted vagy nem fogod fel, hogy mi a romlott beállítottság, akkor képes vagy megismerni önmagadat? Képes vagy felfogni saját romlott természetedet? Nyilván nem. Ha nem tudod, hogy mi a romlott beállítottság, akkor tudhatod-e, hogyan kell cselekedni, hogy az igazságot a gyakorlatba ültesd, mely cselekedetek helyesek és melyek helytelenek? Természetesen nem. Tehát azok az emberek, akik nem ismerik önmagukat, nem fognak belépni az életbe.

Az életbe való lépés útja számos állapotot érint. Valószínűleg mindannyian ismeritek azt a szót, hogy „állapot”, de vajon mire utal? Hogyan értelmezitek? (Az állapot azokat a nézőpontokat és gondolatokat jelenti, amelyek kiáradnak egy emberből, amikor különféle dolgok történnek vele; befolyásolhatják és irányíthatják a beszédét, viselkedését és döntéseit. Mindezek a dolgok jelentenek egy állapotot). Ez közel jár hozzá. Ki akar még mondani valamit? (Az állapot azt jelenti, hogy egy személy negatív, és egészen abnormális állapotban él, mert valamilyen romlott beállítottság uralkodik rajta egy bizonyos időszakban, vagy egy bizonyos ügyben – például, amikor szigorúan foglalkoznak vele és megmetszik, vagy amikor valamilyen nehézséggel néz szembe.) (Nemrégiben, amikor a kötelességem teljesítése közben elértem némi eredményt, egyfajta önelégült, öntelt állapotba kerültem. Azt hittem, hogy megváltoztam, hogy birtokomban van az igazság valósága, és hogy Isten biztosan meg fog dicsérni; valójában Isten követelményei szerint még messze voltam ettől. Csak most értem meg, hogy ez egyfajta arrogáns, beképzelt állapot volt). Az általatok tárgyalt állapotok mind negatívak, de vannak helyes, pozitív állapotok? (Igen. Például, amikor teljes erőmből meg akarok felelni Istennek, képes vagyok lemondani a testemről és gyakorolni az igazságot: ez a fajta állapot pozitív.) Eddig csak néhány állapotot írtatok le, anélkül, hogy ténylegesen meghatároztátok volna, hogy mi az az állapot. Most pedig foglaljuk össze, hogy mi is az állapot valójában az alapján, amit mindannyian mondtatok. Mire utal valójában az „állapot”? Ez egyfajta nézőpont, amivel az emberek rendelkeznek, vagy olyan állapot, amelyben az emberek kerülnek, amikor különféle dolgok történnek velük, valamint azok a gondolatok, hangulatok és álláspontok, amelyeket ez az állapot szül. Például, amikor foglalkoznak veled és megmetszenek, miközben a kötelességedet végzed, boldogtalannak fogod érezni magad, és negatív állapotba kerülsz. Ilyenkor a belőled kiáradó nézőpontok és hozzáállások, valamint az, hogy mi az álláspontod – ezek jelentik az állapotod néhány lényeges részletét. Vajon nem érinti ez azokat a dolgokat, amelyeket általában tapasztaltok? (De igen.) Ez az emberek életéhez kapcsolódik; ez olyasmi, amit mindenki át tud élni – amit érezhet, megtapasztalhat, és amivel kapcsolatba kerülhet – hétköznapi élete minden napján. Szóval mit gondoltok: Amikor negatív állapotban van az ember, milyen dolgok áradnak ki belőle? (Félreértés, kitérés, önmeghatározás, és teljes feladás bármilyen kudarc után; ha komoly a helyzet, valaki akár teljesen ki is bújhat a felelőssége alól.) Ha komoly a helyzet, és kibújik a felelőssége alól, az hozzáállás vagy álláspont? Vagy valami más? (Ez egyfajta állapot és hangulat.) Ez inkább egy állapot és hangulat. Ilyenkor mi az ember hozzáállása, amikor a kötelességét teljesíti? (Negatívak és lomhák, nincs motivációjuk, és csak letudják a dolgukat.) Ez a dolgok valódi állapotát érinti. Azt mondani, hogy „nincs motivációjuk”, értelmetlen kifejezés; a dolgok valódi állapotáról kell beszélned. Amikor az emberek motiváció nélkül teszik a kötelességüket, mit gondolnak a szívükben? Mi az a romlott beállítottság, ami ilyenkor kiárad? (Csak letudják a dolgokat, miközben a kötelességüket teljesítik; felületesen cselekszenek.) Ez nem egy beállítottság, hanem egy meghatározás, amelyet alkalmaznak rád, miután cselekedtél; ez egy cselekvési mód. De ami azt illeti, hogy mi okozta, hogy csak úgy letudtad a dolgokat, vajon nem kell mélyebbre ásnod? Ha elég mélyre ásol, felfedezed a romlott beállítottságodat. Ha csak úgy letudod a dolgokat, az a romlott beállítottság kiáradása. Az, ahogyan a szívedben gondolkodsz, ahhoz vezethet, hogy a kötelességed teljesítése során csak úgy letudod a dolgokat, továbbá ahhoz vezethet, hogy kevésbé leszel energikus, mint korábban. Ez a gondolatod romlott beállítottság, és ami ehhez a gondolathoz vezetett, az a te természeted. Vannak, akik kötelességük teljesítése közben részesülnek megmetszésben, illetve azzal, hogy foglalkoznak velük, és azt mondják: „Az én korlátozott képességeimmel mennyit tudok valójában tenni? Nem sok mindent értek, tehát ha jól akarom végezni ezt a munkát, vajon nem kell majd menet közben tanulnom? Könnyű lesz ez számomra? Isten egyszerűen nem érti az embereket; nem olyan ez, mintha erején felül kényszerítenének valakit valamire? Csinálja inkább olyasvalaki, aki több mindent ért, mint én. Én csak így tudom csinálni – ennél többet nem tehetek.” Az emberek rendszeresen mondanak és gondolnak ilyeneket, igaz? (Igaz.) Ezt mindenki beismerheti. Senki sem tökéletes, és senki sem angyal; az emberek nem légüres térben élnek. Mindenkinek vannak ilyen gondolatai és romlott kiáradásai. Mindenkiből kiáradhatnak ezek a dolgok, és gyakran élhet ilyen állapotokban, és ez nem a saját akaratából történik; az emberek nem tudják megállni, hogy ne így gondolkodjanak. Mielőtt bármi történne velük, meglehetősen normális állapotban vannak, de a dolgok másképp állnak, amikor valami történik velük – a negatív állapot természetesen árad ki belőlük, nagyon könnyen, akadály vagy korlátozás nélkül, illetve mások felbujtása vagy uszítása nélkül; mindaddig, amíg a dolgok, amelyekkel találkoznak, nincsenek összhangban saját akaratukkal, ez a romlott beállítottság minden időben és helyen kiárad belőlük. Vajon miért tud minden időben és helyen kiáradni? Ez azt bizonyítja, hogy az emberekben megvan ez a romlott beállítottság és romlott természet. Az emberek romlott beállítottságát nem mások kényszerítik rájuk, nem mások oltják beléjük, még kevésbé mások tanítják nekik, ösztönzik vagy segítik hozzá őket, hanem az emberek maguk vannak a birtokában. Ha az emberek nem oldják fel ezt a romlott beállítottságot, akkor nem tudnak helyes, pozitív állapotokban élni. Miért árad ki gyakran ez a romlott beállítottság? Valójában már mindannyian tudatára ébredtetek annak, hogy ezek az állapotok helytelenek és abnormálisak, hogy változtatni kell rajtuk; eddig még nem vetettétek el ezt a romlott beállítottságot, nem adtátok fel ezeket a helytelen gondolatokat és nézőpontokat, továbbá az állapototokban még nem történt jelentős változás. Tíz vagy húsz év elteltével még mindig nem történt semmilyen változás, és ugyanabban az állapotban vagytok, mint mielőtt felfedtétek a romlottságot, jelentős hanyatlás nélkül, akkor mi a probléma? Mit bizonyít ez? Ennyi év után a többségetek semmit sem gyarapodott; csupán a doktrína néhány szavát értitek, de nem tudjátok az igazságot a gyakorlatba ültetni, és képtelenek vagytok tapasztalati tanúságot tenni; ez azért van, mert ennyi év alatt nem törekedtetek igazságra, és a romlott beállítottságotok nem változott jelentősen. Ez azt bizonyítja, hogy az élettapasztalatotok túl sekélyes, és nincs mélysége; bizonyossággal kijelenthető, hogy a jelenlegi érettségetek túl csekély, és az igazság valóságából semmi sincs a birtokotokban. Képesek vagytok elfogadni, amit mondtam? Azoknak, akiknek van egy kis gyakorlati tapasztalatuk, képesnek kell lenniük megérteni a szavaimat, de azok, akik nem értik az igazságot, és még nem tudják, mi az életbe való belépés, talán nem értik e szavak jelentését. Vajon miért kérdeztem meg tőletek, hogy mi az az állapot? Ha nem értitek, hogy mi az állapot, akkor egyáltalán nem fogjátok megérteni, amit mondok; csak hallgatni fogjátok a szavakat, és úgy kezelitek majd őket, hogy azok helyénvalók. Ha ez a nézőpontotok, az azt bizonyítja, hogy nincs tapasztalatotok, és nem értitek Isten szavait. Ha az emberek be akarnak lépni az igazság valóságába, hogy valódi belépésük legyen az életbe, meg kell érteniük jó néhány állapotot; meg kell érteniük és kezelniük kell a saját problémáikat, és tudniuk kell, hogy milyen állapotban vannak a valódi életükben, hogy ez az állapot helyes vagy helytelen, hogy milyen romlott beállítottság árad az emberekből, amikor rossz állapotban vannak, és hogy mi ennek a romlott beállítottságnak a lényege – mindezeket a dolgokat meg kell érteniük. Ha nem érted vagy nem fogod fel ezeket a dolgokat, akkor egyrészt nem tudod, hogy merre indulj, hogy megismerd saját romlott beállítottságodat, hogy lehetővé tedd önmagad számára, hogy megváltozz; másrészt nem tudod, hogy merre indulj, hogy edd és idd Isten szavait, vagy hogy belépj az igazságba. Gyakran kerültök-e a következő helyzetbe? Miután meghallgattátok, hogy beszéltem valamiről, csak arról az adott dologról tudtok, de arról nem, hogy milyen állapotra vonatkozik, és nem tudjátok önmagatokra alkalmazni? (Így van.) Ez azt mutatja, hogy a tapasztalatotok még nem érte el ezt a pontot. Ha annak, amiről beszélek, köze van hozzátok, és szorosan kapcsolódik az életetekhez – például, ha azokról a dolgokról beszélek, amelyekkel az emberek nap mint nap kapcsolatba kerülnek kötelességük teljesítése közben, vagy a romlott beállítottságról, amely kiárad az emberekből, miközben a kötelességüket teszik, vagy olyan dolgokról, amelyek az emberek szándékait, arrogáns beállítottságát, a dolgok letudását, vagy a kötelességük végzése közben tanúsított hozzáállásukat érintik –, ha ezeket egyszer meghallgatjátok, talán képesek lesztek önmagatokra alkalmazni. Ha mélyebben beszélek róla, vannak dolgok, amelyeket talán nem tudtok alkalmazni önmagatokra. Előfordul ez néha? (Előfordul.) Ami azokat a dolgokat illeti, amelyeket nem tudtok önmagatokra alkalmazni, úgy hallgatjátok őket, mint a doktrínát, megengedve csupán, hogy átjárjanak benneteket? Akkor hogyan kellene megértenetek azokat a dolgokat, amelyeket tudtok alkalmazni önmagatokra? (Elgondolkodunk önmagunkon és megismerjük magunkat, továbbá keressük az igazságot, hogy feloldjuk saját romlottságunkat.) Ez a helyes módja a megtapasztalásnak.

Azt mondani, hogy a saját romlott beállítottságodról való elmélkedés és annak megismerése fontos, nagy ívű kijelentés. Hogyan kell valójában elmélkedned és megismerned önmagadat? Van itt egy út: amikor valami történik veled, meg kell nézned a nézőpontodat és a hozzáállásodat, a gondolataidat, illetve azt, hogy milyen szempontból nézed ezt a problémát, milyen szempontból foglalkozol vele és milyen szempontból kezeled. Ezeken a lépéseken keresztül elmélkedhetsz és megismerheted saját romlott beállítottságodat. Mi a célja az effajta elmélkedésnek és önismeretnek? Az, hogy jobban megértsd saját romlott állapotodat, majd keresd az igazságot, hogy megoldd a problémáidat és elérd a beállítottságod megváltozását. Nos, milyen stádiumban vagytok jelenleg mindannyian? Mennyire és milyen mélyen ismeritek önmagatokat? Mennyire értitek, hogy milyen állapotban vagytok különböző időpontokban, vagy amikor különböző dolgok történnek veletek? Tettetek-e erőfeszítéseket vagy elvégeztétek-e a házi feladatot e tekintetben? Tapasztaltatok már valamilyen belépést? (Amikor nyilvánvalóbb dolgok vagy nagyobb események történnek velem, előfordulhat, hogy tetten érem a saját kiáramlásaim egy részét, miközben a kisebb dolgok felett könnyen átsiklok. Néha nem is vagyok tudatában, hogy rossz állapotban élek). Amikor nem vagy tudatában, milyen állapotban vagy? Milyen helyzetben nem lennél tudatában? (Úgy teszem a kötelességemet, mintha az csak dolgok elvégzése lenne, anélkül, hogy erőfeszítéseket tennék az Isten szavaiban rejlő igazság felé, így még arról sem tudnék, ha romlott beállítottság áradna ki belőlem.) Úgy kezelni a kötelességedet, mintha csak dolgokat tennél, egyfajta munkaként, feladatként vagy felelősségként, és azt zsibbadtan végezni, anélkül, hogy hozzákapcsolnád az életbe való belépéshez, nagyon gyakori állapot; pusztán egy elintézendő ügyként kezelni a kötelességedet, nem pedig az életbe való belépéshez vezető útként vagy módszerként. Olyan, mint munkába járni: vannak, akik a munkájukat karrierként kezelik, beépítik az életükbe, illetve beillesztik az érdeklődési körükbe és hobbijaikba, valamint az életideáljaikba és céljaik közé. Eközben mások egyfajta felelősségként kezelik a munkába járást – nem tudnak nem elmenni dolgozni. Minden nap pontosan megjelennek, hogy némi pénzt keressenek, amiből eltartják a családjukat, de nincsenek életcéljaik vagy eszményeik. Jelenleg a többségetek nem ilyen állapotban van? A kötelességetek nincs kapcsolatban Isten szavaival vagy az igazsággal. Még ha fel is ismeritek saját hibáitokat, nem értek el valódi átalakulást; csak akkor léptek vissza, hogy elgondolkodjatok az életbe való belépés dolgain, amikor van egy kis bűntudat a szívetekben. A fennmaradó időben általában azt csináltok, amit akartok. Kicsit jobban teljesítesz, ha elégedett vagy, vagy nagyon jó a hangulatod, de ha egy nap történik valami, ami ellenkezik a kívánságaiddal, vagy van egy rémálmod, ami rossz hangulatba hoz, akkor az napokig befolyásolhatja a lelkiállapotodat és a kötelességed eredményeit is. Mindazonáltal a szíved nincs ennek tudatában; zavart vagy, és abban a tíz napban, vagy akár két hétben feltartod a dolgokat, és csak letudod őket, hogy haladj. Amikor valaki ilyen állapotban él, vajon nem torpan meg az életbe való belépés? Ha az életbe való belépés megtorpan, akkor vajon az emberek cselekedetei és az általuk végzett kötelességteljesítés megelégítheti Istent? (Nem.) Miért nem? Tetteiknek és kötelességüknek ebben az esetben semmi köze az igazsághoz, és nem érnek fel ahhoz, hogy bizonyságot tegyenek Isten mellett, így kötelességük ily módon való teljesítése nem elégítheti meg Istent. Lehetséges, hogy egy ideig nem követsz el hibákat a kötelességedben, ezért úgy gondolod, hogy a kötelességed ily módon való teljesítése teljesen helyénvaló; amíg folyamatosan el vagy foglalva a kötelességeddel, anélkül, hogy otthagynád a munkádat, illetve anélkül, hogy más dolgokon töprengenél, úgy érzed, hogy a kötelességed ily módon való teljesítése rendben van. Ez a fajta hozzáállás nem arra példa, amikor csak úgy letudjuk a dolgokat? Ha megelégszel a puszta cselekedetekkel, amelyek nincsenek kapcsolatban az igazság alapelveivel, akkor vajon elérhetsz-e eredményeket a kötelességed teljesítésében? Amikor Isten munkája befejeződik, hogyan fogsz számot adni Istennek? Ha nem vállalod a felelősséget, miközben a kötelességedet végzed, és nem keresed az igazságot, valamint nem az alapelvek szerint kezeled az ügyeket, akkor vajon elfogadható színvonalon végzed a kötelességedet? Kiérdemli majd Isten jóváhagyását? Ha hirtelen próbatétellel találkozol, vagy megmetszenek és foglalkoznak veled, majd rájössz, hogy azért jött az ítélet és a fenyítés, mert megsértetted Isten természetét, ami hirtelen felráz az álmodból, és arra késztet, hogy végre összeszedd magad néhány napra, vajon ez normális állapot az életbe való belépéshez? (Nem.) A látszólagos változás benned, miután megmetszettek és foglalkoztak veled, olyan, mint a fájdalom egy ostorcsapás után. Te kevéssé ismered önmagad. Kívülről úgy tűnhet, mintha gyarapodtál volna egy kicsit, és érzelmileg befolyásolt volna a megmetszés, a foglalkozás, az ítélet és a fenyítés, de szubjektíven szólva, ha az emberek egyáltalán nem értik meg vagy fogják fel saját romlott beállítottságukat és különféle romlott állapotukat, továbbá ha ezeket a dolgokat soha nem vizsgálták meg alaposan, és soha nem oldották meg ezeket a problémákat, akkor vajon elérhetnek egy normális állapotot az életbe való belépéshez? Be tudnak lépni az igazság valóságába? Nem hiszem, hogy ez könnyen elérhető számukra. Egyesek azt mondják: „Képes vagyok felfogni az alapelveket a kötelességem teljesítésével kapcsolatos dolgokban; ez vajon nem az igazság megértése és az igazság valóságába való belépés?” A szabályokat könnyű betartani, és a külvilág felé tett cselekedetekhez könnyű ragaszkodni, de ezek nem egyenértékűek az igazság gyakorlásával, és nem egyenértékűek az ügyek alapelvek szerinti kezelésével sem. Tegyük fel például, hogy minden nap reggel ötkor kell felkelned, és este tízkor fekszel le; képes lennél tartani magadat ehhez az alapelvhez a mindennapi életedben? (Nem.) Az öttől tízig tartó időbeosztás elég jó; összhangban van az emberek természetes ritmusával, és jót tesz a testüknek, de miért nehéz elfogadniuk? Van itt egy probléma. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek nem ismerik ezt az érvelést, vagy nincsenek tisztában ezzel az általános ismerettel – túlságosan is jól ismerik –, akkor hát miért nem tudják elfogadni? Miért nem hajlandók az emberek ezt az időbeosztást betartani, miért nem hajlandók e módszer és rutin szerint élni? Ez az emberek fizikai érdekeit érinti. Az, hogy nem akarsz korán kelni, vajon nem ugyanaz, mint hogy többet akarsz aludni, és hogy követni akarod a fizikai preferenciáidat és érzéseidet? A korai kelés ellenkezik az emberek fizikai kényelmével, ezért nem hajlandók megtenni, és ez boldogtalanná teszi őket. El tudják vajon fogadni az emberek azt a tényt, hogy „a korán kelés jót tesz a testednek”? Nem tudják. Az emberek még erről a kis érdekükről sem tudnak lemondani, mégis fegyelmezniük kell a testüket, imádkozniuk kell, és dolgozniuk kell a gondolataikon. A környezetüknek is befolyásolnia kell őket: csak akkor kelnek fel, ha látják, hogy mások is felkeltek, és zavarba jönnek amiatt, hogy aludni vágynak. Kényszerítve érzik magukat, hogy minden nap felkeljenek, és különösen boldogtalanok emiatt. Mi vezet ezekhez a gondolatokhoz és állapotokhoz? Az emberek vágynak a fizikai kényelemre, úgy akarnak cselekedni, ahogyan csak akarnak, és lusta, önimádó gondolatokat táplálnak. Egyrészt nem veszik figyelembe a testük szabályos mintáit, másrészt nem gondolnak arra, hogy milyen kötelességet teljesítenek, hanem először inkább a fizikai érdekeik kielégítésére összpontosítanak. Végső soron van valami az ember romlott beállítottságában, ami abban áll, hogy mindig a testet akarja kényeztetni, és féktelen akar lenni. Ha foglalkoznak velük, megpróbálnak érvelni, mindig védekeznek, ami egy kicsit észszerűtlen. A korán kelés egy apróság, amely nem érinti az emberek nyereségét vagy veszteségét – amíg le tudod győzni a több alvás utáni vágyadat, addig el tudod ezt érni –, de az embereknek nagyon nehéz lemondaniuk arról a kis fizikai előnyről, hogy egy kicsit tovább pihenjenek. Amikor a több alvás utáni vágyad befolyásolja a munkádat, felismered, hogy ez nincs összhangban az igazság alapelveivel; nemhogy nem elmélkedsz önmagadon, de még panaszok is vannak a szívedben, és boldogtalan vagy, folyton arra gondolsz: „Hogy lehet az, hogy soha nem engedhetem meg magamnak, hogy egy kicsit kényeztessem magam, vagy hogy egy ideig azt tegyem, amit csak akarok?” Egyeseknek gyakran vannak ilyen gondolataik. Hogyan kell tehát feloldani ezt az állapotot? Imádkoznod kell, képesnek kell lenned legyőzni a fizikai nehézségeidet, törekedned kell az érettségre, fel kell hagynod a kényelem utáni sóvárgással, képesnek kell lenned szenvedni, hűségesnek kell lenned a kötelességedhez, nem szabad azt tenned, amit csak akarsz, és meg kell tanulnod visszafogni magadat. Könnyű visszafogni magadat? (Nem.) Miért nem? (Mert az emberek nem hajlandóak visszafogni magukat, nem szeretik, ha irányítják őket, és kényeztetni akarják magukat.) Azok az emberek, akik nem értik az önmegtartóztatást, akik képtelenek visszafogni magukat, akiknek gyenge az önuralmuk, és akik mindig öncélúan cselekszenek és a fantáziájuknak hódolnak, éretlen emberi mivolttal rendelkeznek, függetlenül az életkoruktól. Amikor ez az apróság érinti az emberek érdekeit, akkor kiárad belőlük romlott beállítottságuk. Amikor ez megtörténik, keresniük kell az igazságot, hogy megoldják ezt; meg kell ismerniük önmagukat és meg kell érteniük az igazságot, hogy megoldják romlottságuk problémáját. Amikor az emberek megtisztulnak romlott beállítottságuktól, akaratlanul is belépnek az igazság valóságába, életük gyarapodik és érettebbé válik, továbbá megváltozik az életfelfogásuk.

Csak egy egyszerű példát hoztam arra, hogy egy olyan apróság, mint a napi rutin, hogyan fedheti fel az emberek romlott beállítottságát, és hogy mi jár valójában a fejükben; mindez mostanra már kiderült. E romlott beállítottság felfedésével rájöttél, hogy valóban erősen megrontott téged a Sátán. Bár évek óta hiszel Istenben, és értesz egy kicsit a doktrínából, még nem vetetted le romlott beállítottságodat. Bármilyen kötelességet is végzel, nem tudod elfogadható színvonalon végezni; bármilyen ügyet is intézel, nem tudod az alapelvek szerint végezni; még nem vagy olyasvalaki, aki valóban aláveti magát Istennek. Az emberek jelenlegi állapota alapján tehát valóban megmentette őket Isten? Még nem, mert még nem vetették le teljesen romlott beállítottságukat, az igazságot még mindig túl korlátozottan gyakorolják, és messze vannak attól, hogy valóban alávessék magukat Istennek; egyesek még arra is képesek, hogy a Sátánt vagy az embert kövessék. Ezek a tények elegendőek annak bizonyítására, hogy az emberek érettsége még nem érte el igazán azt a pontot, ahol már megmentették volna őket. Mindenkinek saját valódi állapota alapján kellene osztályoznia magát, és meghatároznia, hogy milyen ember. Azáltal, hogy romlott beállítottságukon elmélkednek, egyesek megismerik saját különböző belső állapotaikat, valamint azokat a gondolatokat, nézőpontokat és hozzáállásokat, amelyek a különböző dolgok megtörténtekor merülnek fel. Néhányan rájönnek, hogy arrogánsak és beképzeltek, hogy szeretnek felvágni, szeretnek magas lovon ülni és mások fölé helyezni magukat. Néhányan látják, hogy csalárdak és álnokok, mindenféle alattomos módszereket alkalmaznak, és rosszindulatúak. Mások azt látják, hogy a nyereséget teszik az első helyre, szeretnek kihasználni másokat, továbbá hogy önző és megvetendő emberek. Vannak, akik egy ideig elmélkednek, és rájönnek, hogy képmutatók. Mások korábban azt hitték, hogy tehetségesek, jó képességűek, és hogy jól ismerik a szakmájukat, ám miután egy ideig elmélkednek, rájönnek, hogy egyetlen üdvözítő tulajdonságuk sincs; tehetségtelenek, ráadásul ostobák és elvtelenek a tetteikben. Egyesek egy ideig gondolkodnak, és rájönnek, hogy kicsinyes, szőrszálhasogató emberek; elfogadhatatlan másoktól, ha bármit mondanak, ami az ő érdekeiket érinti, és semmit sem tudnak a toleranciáról. Segíteni fogja az életbe való belépésedet, ha ilyen tudásra teszel szert az önvizsgálatból? (Segíteni fogja.) Hogyan fogja segíteni? (Segíthet, hogy olyan szívünk legyen, amely az igazságot keresi. Ha nem ismerjük meg ezeket a problémákat, akkor nem fogjuk tudni, hogy gyakran romlott beállítottságot fedünk fel, még kevésbé leszünk képesek keresni az igazságot problémáink megoldására). (Ha nem ismerjük meg ezeket, akkor nem fogjuk tudni, hogy szánalmas helyzetben vagyunk. Miután megismertük őket, keresni akarjuk majd az igazságot, hogy megoldjuk a problémáinkat. Hajlandóak leszünk lerázni romlott beállítottságunk béklyóit, és keresni akarjuk majd az igazságot, hogy Isten szavai szerint viselkedjünk). Gondoljunk csak egy olyan emberre, aki azt hiszi, hogy nagyszerű, igaz, nagylelkű, tehetséges, toleráns, kedves, becsületes és különösen odaadó mások iránt, és hogy a saját romlott beállítottságának ugyanolyan apró hibái vannak, mint az átlagembereknek, például az arrogancia, önelégültség, gyűlölet és irigység, de azt is gondolja, hogy ezeket az apró hibákat leszámítva tökéletes, valamint tiszteletreméltóbb, nemesebb és szeretetteljesebb, mint mások – ha valaki mindig ilyen állapotban van, gondolod, hogy Isten elé tud járulni és valódi megbánást tud tanúsítani? (Nem.) Milyen körülmények között tud egy ember valóban Isten elé járulni, hogy megismerje önmagát, valóban leboruljon előtte, és azt mondja: „Ó, Istenem, mélyen megrontott a Sátán. Nem vagyok hajlandó feladni semmit, ami a saját érdekeimmel kapcsolatos. Önző és megvetendő ember vagyok, egyetlen üdvözítő tulajdonság nélkül. Hajlandó vagyok igazán megbánást tanúsítani, és az igazi ember hasonlatosságát megélni – azt akarom, hogy Isten megmentsen.” Ha az emberben megvan az akarat, hogy valóban megbánást tanúsítson, az jó; akkor könnyű számára, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen, és elérje az üdvösséget.

Tegyük fel, hogy valaki fest egy képet – azt hiszi, hogy tökéletes, és elégedett, amíg egy nap valaki azt nem mondja, hogy a festményének sok hibája van. Még mielőtt az illető belemenne a részletekbe, úgy érzi, hogy ez egy támadás ellene. Feldúltnak érzi magát, és rögtön visszavág: „Azt mondod, hogy nem festek jól? Te rosszabbul festesz, mint én, és a műveiddel több probléma van! Nem is akarja senki megnézni őket!” Miért képes ilyet mondani? Milyen állapotban van, hogy ilyet képes mondani? Miért képes egy ilyen kis dolog ennyire feldühíteni és haragra gerjeszteni, és miért vált ki bosszúálló, agresszív gondolkodásmódot? Mi vezetett ehhez? (Azt gondolja, hogy a festménye tökéletes, és ha valaki más azt mondja, hogy vannak hibái, az sérti őt.) Az a helyzet, hogy nem tudod tönkretenni a tökéletes elképzelését. Ha szerinte valami jó, akkor jobb, ha nem mutatsz rá a hibákra, illetve nem hozol fel kétségeket. Azt kell mondanod: „A festményed nagyon jó. Akár remekműnek is nevezhetnénk. Szerintem még a nagy mesterek képességei sem jobbak, mint tieid. Ha közzéteszed ezt a művet, biztosan nagy feltűnést kelt majd a piacon, és generációk számára lesz értékes darab!” Ekkor örülni fog. Az öröm és a düh ugyanattól az embertől származik, hogyan lehet, hogy két különböző kiáradása van? Melyik az ő romlott beállítottsága? (Mindkettő az.) Melyik romlott beállítottság a súlyosabb? (A második.) A második felfedi képmutatását, tudatlanságát és ostobaságát. Amikor valaki azt mondja, hogy rosszul festesz, miért vagy olyan boldogtalan, hogy gyűlölködő, agresszív, megtorló gondolkodásmódot alakítasz ki? Miért örülsz annyira, ha valaki összefűz néhány szép szót számodra? Miért vagy ilyen végletesen önelégült? Nem teljesen szégyentelenek az ilyen emberek? Nem ismerik a szégyent; egyszerre ostobák és szánalmasak. Bár ezek a szavak nem hangzanak túl szépen, mégis ez a helyzet. Honnan ered az emberek tudatlansága, ostobasága és csúnya ábrázata? Az emberek romlott beállítottságából erednek. Ha valakinek ilyen a hozzáállása, amikor ilyen dolgok történnek, akkor ami belőle kiárad, az nem az értelem és a lelkiismeret, amivel egy normális emberi mivoltú embernek rendelkeznie kellene, és nem is az, amit egy normális emberi mivoltú embernek meg kellene élnie. Akkor hogyan kellene kezelni az ilyen dolgokat? Egyesek azt mondják: „Nekem van rá módszerem. Amikor valaki más azzal büszkélkedik, hogy én jó vagyok, akkor hallgatok; amikor valaki azt mondja, hogy rossz vagyok, akkor is hallgatok. Mindent hidegvérrel kezelek. Ez nem azt jelenti, hogy igazam van vagy nincs igazam, és nem is a romlott beállítottság kiáradása. Hát nem nagyszerű?” Milyen ez a nézőpont? Azt jelenti, hogy ezek az emberek nem romlott beállítottságúak? Nem számít, milyen jól színlel valaki, még ha egy ideig képes is rá, egy életen át csinálni nem könnyű. Bámilyen jól is színlelsz, vagy bármilyen alaposan is feded el a dolgokat, nem tudod leplezni vagy elfedni a romlott beállítottságodat. Lehet, hogy képes vagy becsapni az embereket azzal kapcsolatban, hogy mi van a szívedben, de Istent nem tudod becsapni, és magadat sem. Függetlenül attól, hogy kiárad-e vagy sem, végső soron az, amire az ember gondol, és ami az elméjében felmerül – akár intenzív, akár nem, akár látszólagos, akár nem – a romlott beállítottságát jeleníti meg. Akkor hát ez a romlott beállítottság nem árad ki természetes módon bárhol és bármikor? Egyesek úgy gondolják, hogy néha, ha nem vigyáznak, kicsúszik a szájukon egy-egy megjegyzés, amivel felfedik legbelsőbb gondolataikat, és megbánják. Azt gondolják: „Legközelebb nem mondok semmit; aki sokat beszél, sokat téved. Ha nem mondok semmit, akkor nem fog kiáradni belőlem a romlott beállítottságom, nem igaz?” Végül azonban, amikor cselekszenek, romlott beállítottságuk ismét kiárad, és ismét leleplezik szándékaikat, ami bárhol és bármikor megtörténhet, és ami ellen lehetetlen védekezni. Ha tehát a romlott beállítottságod nem oldódik fel, akkor normális, hogy ez a romlott beállítottság rendszeresen kiárad. Csak egyetlen módon oldható fel, mégpedig úgy, hogy keresned kell az igazságot, és erőfeszítéseket kell tenned, amíg valóban megérted az igazságot, és képes leszel átlátni a romlott beállítottságod lényegét; ekkor képes leszel gyűlölni a Sátánt és a testedet, és ily módon könnyű lesz számodra az igazságot a gyakorlatba átültetni. Amikor képes leszel az igazságot a gyakorlatba átültetni, akkor ami kiárad belőled, az nem a romlott beállítottság lesz, hanem a lelkiismeret, az értelem és a normális emberi mivolt kiáradása. Tehát csak az igazság keresésével oldhatod meg a romlott beállítottság problémáját; az önuralomra, önmérsékletre és önfegyelemre való hagyatkozás nem jó módszer, és egyáltalán nem képes feloldani a romlott beállítottságot.

Hogyan oldod hát fel a romlott beállítottságot? Először is fel kell ismerned és elemezned kell e romlott beállítottság eredetét, majd meg kell találnod a megfelelő gyakorlási módszert. Vegyük az előbbi példámat. Ez a személy azt hiszi, hogy a festménye tökéletes, de végül valaki, aki ért a festészethez, azt mondja, hogy sok hibája van, ezért az illető nem örül, és úgy érzi, hogy sérült az önbecsülése. Amikor sérül az önbecsülésed, és amikor a romlott beállítottságod kiárad, mit lehet tenni? Más emberek más gondolatokat és nézőpontokat vetnek fel, mit lehet tenni, ha azokat nem tudod elfogadni? Vannak, akik képtelenek ezt helyesen kezelni. Amikor valami történik velük, először kielemzik: „Mit akarnak ezzel mondani? Nekem címezték? Azért, mert tegnap csúnyán néztem rájuk, ezért ma meg akarják torolni? Ha ez ellenem irányul, akkor nem hagyom annyiban: fogat fogért, szemet szemért. Ha nem lesznek kedvesek velem, akkor én sem leszek velük szemben igazságos. Bosszút kell állnom!” Miféle kiáradás ez? Ez továbbra is a romlott beállítottság kiáradása. A gyakorlatban a romlott beállítottság ilyen jellegű kiáradása a bosszúra való hajlamot és szándékot mutatja. Lényegében mi jellemzi ezt az eljárást? Vajon nem rosszindulatú? Rosszindulatú jellege van. Vajon az emberek bosszút állnának, ha nem lenne rosszindulatú természetük? Nem is gondolnának rá. Csak akkor árad ki belőlük ez a fajta nyelvezet, amikor a megtorlásra gondolnak: „Azt mondod, nem festek jól? Te rosszabbul festesz, mint én, és a műveiddel több probléma van! Senki rájuk se akar nézni!” Milyen jellemzi az ilyen beszédet? Ez egyfajta támadás. Mit gondolsz az ilyen eljárásról? A támadás és a megtorlás pozitív vagy negatív? Elismerő vagy becsmérlő jellegű? Egyértelműen negatív és becsmérlő. A támadás és a megtorlás egyfajta cselekedet és kiáradás, ami a rosszindulatú sátáni természetből ered. Ez is egyfajta romlott beállítottság. Az emberek így gondolkodnak: „Ha te barátságtalan vagy velem, akkor én sem leszek igazságos veled! Ha te nem bánsz velem méltósággal, én miért bánnék veled méltósággal?” Miféle gondolkodás ez? Nem megtorló gondolkodásmód ez? Egy hétköznapi ember szemszögéből nézve ez nem egy érvényes nézőpont? Nem állja meg a helyét? „Soha nem ütök elsőnek, de mindig visszaütök”, és „Néha a hóhért akasztják” – a hitetlenek gyakran mondanak ilyeneket; ezek mind olyan érvek, amelyek megállják a helyüket, és teljesen megfelelnek az emberi elképzeléseknek. Mégis hogyan tekintsenek ezekre a szavakra azok, akik hisznek Istenben és az igazságot keresik? Helyesek ezek az elképzelések? (Nem.) Miért nem helyesek? Hogyan kell őket megkülönböztetni? Honnan származnak ezek a dolgok? (A Sátántól.) A Sátántól származnak, efelől nincs kétség. A Sátán mely természetéből származnak? A Sátán rosszindulatú természetéből származnak; mérget tartalmaznak, és a Sátán igazi arcát hordozzák, annak minden rosszindulatával és csúfságával. A természetének a lényegét tartalmazzák. Milyen jellegűek azok a nézőpontok, gondolatok, kiáradások, beszéd, sőt cselekedetek, amelyek e természet lényegét tartalmazzák? Kétségtelenül az ember romlott beállítottsága – a Sátán természete. Vajon ezek a sátáni dolgok összhangban vannak Isten szavaival? Összhangban vannak az igazsággal? Van alapjuk Isten szavaiban? (Nincs.) Ezek azok a cselekedetek, amelyeket Isten követőinek meg kell tenniük, és azok a gondolatok és nézőpontok, amelyekkel rendelkezniük kell? Ezek a gondolatok és eljárásmódok összhangban vannak az igazsággal? (Nincsenek.) Mivel ezek a dolgok nincsenek összhangban az igazsággal, összhangban vannak a normális emberi mivolt lelkiismeretével és értelmével? (Nincsenek.) Korábban úgy gondoltátok, hogy ezek az eljárások és gondolatok helyénvalóak és szalonképesek voltak, és megállták a helyüket? (Igen.) Ezek a sátáni gondolatok és elméletek uralkodó helyet foglalnak el az emberek szívében, és irányítják a gondolataikat, nézőpontjaikat, viselkedésüket és eljárásaikat, valamint különféle állapotaikat; az emberek tehát meg tudják érteni az igazságot? Egyáltalán nem. Éppen ellenkezőleg – nem olyan gyakorlatot folytatnak az emberek, és nem úgy tartják magukat az általuk helyesnek vélt dolgokhoz, mintha azok lennének az igazság? Ha ezek a dolgok jelentik az igazságot, akkor a hozzájuk való ragaszkodás miért nem oldja meg a gyakorlati problémáidat? Miért nem eredményez a hozzájuk való ragaszkodás valódi változást benned, annak ellenére, hogy évek óta hiszel Istenben? Miért vagy képtelen Isten szavait használni arra, hogy észrevedd ezeket a Sátántól származó filozófiákat? Még mindig úgy ragaszkodsz ezekhez a sátáni filozófiákhoz, mintha azok lennének az igazság? Ha valóban van ítélőképességed, akkor nem találtad meg a problémák gyökerét? Mert amihez ragaszkodtál, soha nem volt az igazság – inkább sátáni téveszmék és filozófiák voltak – ebben rejlik a probléma. Mindannyiótoknak azt az utat kellene követnetek, hogy megvizsgáljátok és górcső alá veszitek magatokat; nézzétek meg, hogy melyek azok a dolgok bennetek, amelyekről azt gondoljátok, hogy megállják a helyüket, amelyek összhangban vannak a józan ésszel és a világi bölcsességgel, amelyekről úgy gondoljátok, hogy letehetitek az asztalra – azok a helytelen gondolatok, nézőpontok, eljárások és alapvetések, amelyeket már igazságként kezeltetek a szívetekben, amelyekről nem gondoljátok, hogy romlott beállítottság. Ássatok mélyebbre e dolgok után; még sokkal több van. Ha mindezeket a romlott és negatív dolgokat előássátok, elemzitek őket, amíg be nem látjátok, és képesek lesztek lemondani róluk, akkor a romlott beállítottságotok könnyen feloldódik, és képesek lesztek megtisztulni.

Térjünk vissza a korábbi példához. Amikor a festő hallja mások értékelését a munkájáról, mind a negatívat, mind a jólesőt, milyen a helyes válasz, olyan magatartással és kiáradásokkal, amelyekben egyszerre van jelen az emberi mivolt és a racionalitás? Az imént mondtam, hogy ezek a gondolatok az emberekben, akár helyesnek, akár helytelennek gondolják őket, mind a Sátántól, a romlott beállítottságukból származnak; helytelenek, és nem az igazságot jelentik. Bármennyire is helyesen gondolkodsz, vagy bármennyire is úgy gondolod, hogy mások helyeslik a gondolataidat, azok nem az igazságból származnak; nem az igazság valóságának kiáradásai vagy megélése, és nincsenek összhangban Isten akaratával. Hogyan kellene hát értelmesen és emberi mivolttal kezelni ezt a kérdést? Először is ne legyenek önelégült érzéseid a mások által kapott dicsérő szavak miatt; ez egyfajta állapot. Emellett ne irtózz vagy ne utáld a mások által rólad mondott rossz dolgokat, még kevésbé legyen rosszindulatú vagy megtorló mentalitásod. Akár dicsérnek, akár nem, akár rosszat mondanak rólad, helyes hozzáállás kell hogy legyen a szívedben. Milyen hozzáállás? Először is meg kell őrizned a nyugalmadat, majd azt mondani nekik: „A festészet számomra csak egy amatőr hobbi. Ismerem a képességeimet. Függetlenül attól, hogy mit mondasz, megfelelően tudlak kezelni. Ne beszéljünk a festészetről, nem érdekel. Engem az érdekel, hogy meg tudod-e nekem mondani, hogy a romlott beállítottságomnak hol vannak olyan kiáradásai, amelyeket még nem vettem észre, amelyeknek nem vagyok tudatában. Vállaljunk közösséget, és vizsgáljuk meg ezeket a dolgokat. Éljünk át mindketten növekedést az életbe való belépésünkben, és legyen mélyebb belépésünk – ez nagyszerű lenne! Mi haszna van külső dolgokról vitatkozni? Az nem segíthet az embernek jól végezni a kötelességét. Mondhatod, hogy a festményem jó vagy rossz, engem nem igazán érdekel. Ha megdicséred a festményemet, nem lehet, hogy valami hátsó szándékod van? Vajon nem akarsz kihasználni engem, hogy valamit megtegyek neked? Ha azt szeretnéd, hogy segítsek neked egy ügy elintézésében, akkor segítek, amiben tudok, ingyen; ha nem tudok segíteni, adhatok neked néhány tanácsot. Nincs szükség arra, hogy ilyen módon kommunikálj velem. Ez képmutató dolog, undorodom tőle és hányingerem van! Ha azt mondod, hogy a festményem rossz, akkor próbálsz behálózni engem, és kísértésbe ejteni? Azt akarod, hogy indulatosan cselekedjek, majd megtoroljam és megtámadjalak? Nem fogom megtenni; nem vagyok olyan ostoba. Nem hagyom, hogy a Sátán kibabráljon velem.” Mit gondolsz az ilyen hozzáállásról? (Azt, hogy jó.) Hogy hívják ezt az eljárást? Úgy hívják, hogy visszavágás a Sátánnak. Azoknak, akik nem törekszenek az igazságra, nincs mit tenniük, és mindenféle haszontalan szavakat mondanak: „Ó, a régi karriered olyan sikeres volt, hogy az már elég ahhoz, hogy valaki irigykedjen!” „Ó! Nézd, milyen szép vagy! Az arcod a jó szerencse megtestesülése.” Azt keresik, hogy ki erős, ki az, aki jól néz ki, vagy aki hasznukra lehet, majd folyamatosan a közelükben maradnak, törleszkednek, dicsérik, hízelegnek neki. Mindenféle aljas, szégyentelen módszert alkalmaznak, hogy kielégítsék saját leírhatatlan szándékaikat és vágyaikat. Nem undorító ez? (Az.) Hogyan kell bánni az ilyen emberrel, ha találkozol vele? Helyes hozzáállás a fogat fogért, szemet szemért? (Nem.) Ha nincs időd, csak mondj pár kemény szót, hogy visszavágj és megszégyenítsd. Mondhatod ezt: „Hogy lehetsz ilyen unalmas? Nincs semmi dolgod, amivel foglalkoznod kellene? Mi értelme van ilyen dolgokról pletykálni?” Ha úgy gondolod, hogy hízelgő szavaik túl felszínesek és émelyítőek, nem szereted hallgatni őket, és nincs időd hosszasan beszélni, akkor válaszolj ezzel a néhány mondattal, és kész. Ha van időd, akkor vállalj vele közösséget. A közösségvállalásról szólva, itt nincs romlott beállítottság, nincs forrófejűség vagy természetesség, nincs támadás vagy megtorlás, nincs gyűlölet, és nincs olyan dolog, amit az emberek utálnak – annak, ami kiárad belőled, összhangban kell lennie a normális emberi mivolttal, összhangban kell lennie a lelkiismerettel és az értelemmel, rendelkeznie kell az igazság valóságával, képesnek kell lennie segíteni másokon, továbbá építő jellegűnek és hasznosnak kell lennie mások számára. Mindezen dolgok pozitív kiáradások. Mik akkor a negatív kiáradások? Próbáljátok meg összefoglalni őket! (Megtorlás, támadás, fogat fogért.) Megtorlás, támadás, fogat fogért, szemet szemért, és az emberek által hagyományosan helyesnek tartott gondolatok: „Néha a hóhért akasztják”, és „Én egy becsületes úriember vagyok, nem vagyok megvetendő ember, és nem vagyok képmutató”. Vajon ezek a dolgok, amelyeket az emberek helyesnek tartanak, összhangban vannak az igazsággal? (Nem.) Ezeket a dolgokat érdemes megvizsgálni. Azokat a dolgokat, amelyek egyszerűek, világosak és egy pillantásra könnyen észrevehetőek, egy kicsit könnyebb megkülönböztetni. Ami pedig az emberek többsége által nem látható dolgokat illeti – amelyeket sokan helyesnek és jónak tartanak – az emberek nem veszik észre, ezért könnyű úgy kezelni és ragaszkodni hozzájuk, mintha azok lennének az igazság. Miközben az emberek ezekhez ragaszkodnak, úgy vélik, hogy amit ők megélnek, az az igazság valósága és a normális emberi mivolt; azt gondolják, hogy ők mennyire tökéletesek, mennyire jók, mennyire igazságosak és becsületesek, mennyire nyíltak és feddhetetlenek. Az igazság megélése és helyettesítése a forrófejű, természetes, érzéki, etikus és erkölcsös dolgokkal úgy, mintha azok lennének az igazság valósága, olyan tévedés, amelyet az emberek többsége hajlamos elkövetni, olyannyira, hogy még azok sem képesek ezt felismerni, akik hosszú évek óta hisznek Istenben; szinte mindenkinek, aki hisz Istenben, át kell esnie ezen a szakaszon, és csak azok képesek megszabadulni ettől a téves elképzeléstől, akik az igazságre törekszenek. Az embereknek tehát fel kell ismerniük és mélyen meg kell vizsgálniuk ezeket a forrófejűségből és a természetességből fakadó dolgokat. Ha átlátod és feloldod őket, akkor néhány dolog, ami általában kiárad belőled, összhangban lesz az igazság valóságával. Az igazság gyakorlása normális emberi mivolttal elérhető; az igazság gyakorlása az egyetlen norma, amely bizonyítja, hogy valakinek van lelkiismerete és józan esze. Nem számít, mennyit gyakorolnak az igazságból, az mind pozitív; egyáltalán nem romlott beállítottság, még kevésbé forrófejű cselekvés. Ha valaki korábban megbántott téged, és te ugyanúgy bánsz vele, az összhangban van az igazság alapelveivel? Ha azért, mert megbántott téged – nagyon durván megbántott –, te megpróbálod tisztességes vagy tisztességtelen eszközökkel megbosszulni és megbüntetni őt, a hitetlenek szerint ez tisztességes és észszerű, és nincs mit kifogásolni rajta; de miféle eljárás ez? Forrófejűség. Megbántott téged, ez az eljárás a romlott sátáni természet kiáradása, de ha te bosszút állsz rajta, a te eljárásod nem ugyanolyan, mint az övé? A bosszúd mögött álló mentalitás, kiindulópont és forrás ugyanaz, mint az övé; nincs különbség. Tehát a te cselekedeteid jellege biztosan forrófejű, természetes és sátáni. Mivel sátáni és forrófejű, vajon nem kellene megváltoztatnod a cselekedeteid ezen irányát? Meg kellene vajon változtatnod a cselekedeteid mögött rejlő forrást, szándékokat és motivációkat? (Igen.) Hogyan változtatod meg őket? Ha valami apróság történik veled, bár kellemetlen számodra, ha nem érinti a saját érdekeidet, nem bánt téged mélyen, nem késztet gyűlöletre, vagy arra, hogy az életedet kockáztasd a megtorlás érdekében, akkor félreteheted a gyűlöletedet anélkül, hogy forrófejű lennél; inkább a racionalitásodra és emberi mivoltodra támaszkodhatsz, hogy megfelelően és nyugodtan kezeld ezt az ügyet. Nyíltan és őszintén elmagyarázhatod az ügyet a másik félnek, és feloldhatod a gyűlöletedet. De ha ez a gyűlölet túl mély, olyannyira, hogy eljut arra a pontra, hogy megtorlást akarsz, és keserű gyűlöletet érzel, akkor vajon tudsz még türelmet gyakorolni? Amikor képes vagy arra, hogy ne a forrófejűségre hagyatkozz, és nyugodtan ki tudod mondani, hogy „Észszerűnek kell lennem. A lelkiismeretem és az eszem szerint kell élnem, valamint az igazság alapelvei szerint. A gonoszságra nem válaszolhatok gonoszsággal, szilárdan kell állnom a bizonyságtételemben, és meg kell szégyenítenem a Sátánt”, az nem egy eltérő állapot? (De az.) Milyen állapotaitok voltak a múltban? Ha valaki más ellop valamit tőled, vagy megeszik valamit, ami a tiéd, az nem vált ki nagy, mély gyűlöletet, ezért nem fogod szükségesnek tartani, hogy addig vitázz vele emiatt, amíg be nem vörösödsz – méltóságodon aluli, és nem éri meg neked. Ilyen helyzetben racionálisan tudod kezelni az ügyet. Az, hogy képes vagy az ügyet racionálisan kezelni, egyenlő az igazság gyakorlásával? Egyenértékű azzal, hogy ebben az ügyben rendelkezel az igazság valóságával? Egyáltalán nem. A racionalitás és az igazság gyakorlása két külön dolog. Ha olyasmivel találkozol, ami különösen feldühít, de képes vagy racionálisan és higgadtan kezelni, anélkül, hogy a forrófejűség vagy a romlottság kiáradna belőled – ehhez az kell, hogy megértsd az igazság alapelveit, és a bölcsességre támaszkodva kezeld a helyzetet. Egy ilyen helyzetben, ha nem imádkozol Istenhez, vagy nem keresed az igazságot, könnyen forrófejűvé válsz – akár erőszakossá is. Ha nem keresed az igazságot, csak emberi módszereket alkalmazva és a saját preferenciáid szerint kezeled az ügyet, akkor nem tudod megoldani egy kis doktrína prédikálásával, vagy azzal, hogy leülsz és kitárod a szíved. Ez nem ilyen egyszerű

Amiről most közösséget vállalunk, az mind az emberek romlott beállítottságának és romlott természetének problémáját érinti. Vannak emberek, akik egyszerű, egyenes vérmérséklettel születnek; amikor mások megsértik az érdekeiket, vagy valami kellemetlen dolgot mondanak nekik, nevetnek és elengedik. Vannak, akik kicsinyesek, és nem tudják elengedni a dolgot, egész életükben hordozzák a haragot. E kétféle ember közül melyik romlott beállítottságú? Valójában mindkettő, csak a természetes vérmérsékletük más. A vérmérséklet nem befolyásolhatja az ember romlott beállítottságát, és nem is határozza meg annak mélységét. Az emberek neveltetése, iskolázottsága és családi körülményei nem határozzák meg romlott beállítottságuk mélységét. Akkor azzal függ össze, amit az emberek tanulnak? Egyesek azt mondják: „Irodalmat tanultam és sok könyvet olvastam; jó ízlésem van és művelt vagyok, ezért erősebb bennem az önuralom képessége, mint másokban, jobban értem az embereket, mint mások, és az elmém szélesebb látókörű, mint másoké. Amikor különféle dolgokkal találkozom, módomban áll megoldani őket, így a romlott beállítottságom talán nem olyan mély.” Vannak, akik azt mondják: „Zenét tanultam, tehát különleges tehetség vagyok. A zene felemeli az emberek lelkét, és megtisztítja a lelküket. Ahogy minden egyes hang hatással van az ember lelkére, a lelkük megtisztul és átalakul. A különböző zenék hallgatása különböző lelkiállapotba hozza az embereket, és különböző hangulatokat kelt. Ha negatív hangulatban vagyok, zenét hallgatok, hogy feloldjam, így a romlott beállítottságom fokozatosan gyengül, ahogy zenét hallgatok. A romlott természetem is fokozatosan oldódik, ahogy a zenei képességem javul.” Egyesek, akik énekelnek, azt mondják: „A kellemes dalok boldogságot hozhatnak az emberek lelkébe. Minél többet énekelek, annál pompásabb lesz a hangom, annál nagyobb lesz az énektudásom, és annál profibbá válok, ami aztán javítja az állapotomat. Ahogy az állapotom egyre jobbá válik, nem lesz-e egyre kisebb a romlott beállítottságom?” Szerintetek ez így van? (Nem.) Tehát sok embernek téves elképzelései vannak a romlott beállítottsággal kapcsolatos tudásukban és megértésükben; ha részesülnek egy kis műveltségben, azt hiszik, hogy romlott beállítottságuk csökken. Néhány idősebb ember még azt is gondolja: „Amikor fiatal voltam, sokat szenvedtem, és az élet nagyon egyszerű volt; arra összpontosítottam, hogy takarékos legyek, és ne pazaroljak. Bármilyen munkát is végeztem, patyolattiszta voltam, a beszédem pedig udvarias volt. Őszintén beszéltem, és jámbor ember voltam. Szóval nincs bennem annyi romlott beállítottság. Néhány fiatalt befolyásol a társadalmi környezetük: drogoznak, és bűnös irányzatokat követnek. Súlyosan megfertőzte őket a társadalmi légkör, és mélységesen romlottak lettek!” Ezek a téves felfogások és téves ismeretek a romlott beállítottságról különböző érzéseket és előítéleteket váltanak ki az emberekből a romlott lényegükkel és sátáni természetükkel kapcsolatban. Ezen érzések és előítéletek miatt az emberek többsége úgy érzi, hogy bár romlott beállítottságú, bár arrogáns, önelégült és lázadó, a viselkedése nagyrészt mégis jó. Különösen, amikor az emberek képesek betartani a szabályokat, normális, szabályozott szellemi életet élnek, és tudnak beszélni valamilyen szellemi doktrínáról, akkor még inkább meg vannak győződve arról, hogy eredményeket értek el az Istenben való hit útján, és hogy romlott beállítottságuk nagyrészt feloldódott. Még olyan emberek is vannak, akik, amikor az állapotuk nem túl rossz, amikor a kötelességük teljesítése során eredményeket érnek el, vagy amikor véghezvisznek valamit, azt gondolják, hogy ők már szellemi emberek, hogy ők már szent emberek, akik tökéletessé lettek téve és megtisztultak, és nincs már bennük romlott beállítottság. Az emberek ilyen gondolatai nem azok a különféle téveszmék, amelyek azért keletkeznek, mert nem igazán ismerik saját romlott, sátáni beállítottságukat? (De igen.) Nem ezek a téveszmék jelentik-e a legnagyobb akadályt az emberek számára, hogy feloldják romlott beállítottságukat és nehézségeiket? Ez a legnagyobb akadály, az a dolog, ami miatt a legnehezebb foglalkozni az emberekkel.

Értitek, hogy miről vállaltunk ma közösséget? Megértettétek a legfontosabb elemeket? Ha az emberek romlott beállítottsága nem oldódik fel, akkor nem tudnak belépni az igazság valóságába. Ha nem tudják, hogy milyen romlott beállítottságaik vannak, vagy hogy mi a saját sátáni természetük és lényegük, akkor képesek-e valóban beismerni, hogy ők maguk is romlott emberek? (Nem.) Ha az emberek képtelenek igazán beismerni, hogy sátániak, hogy a romlott emberi faj tagjai, akkor tudnak-e igazán megbánást tanúsítani? (Nem.) Ha nem tudnak igazán megbánást tanúsítani, akkor nem gondolhatják-e gyakran, hogy ők nem is olyan rosszak, hogy méltóságteljesek, magas rangúak, hogy van státuszuk és becsületük? Nem lehetnek-e gyakran ilyen gondolataik és állapotaik? (De igen.) Miért jelennek meg ezek az állapotok? Az egész egy mondatban kimeríthető: ha az emberek romlott beállítottsága nem oldódik fel, akkor a szívük mindig zavart, és nehéz számukra normális állapottal rendelkezni. Vagyis ha a romlott beállítottságod valamilyen szempontból nincs feloldva, akkor nagyon nehéz számodra, hogy mentes légy egy negatív állapot befolyásától, és nagyon nehéz számodra, hogy kilépj ebből a negatív állapotból, úgy, hogy még azt is gondolhatod, hogy ez az állapot megfelelő, helyes és összhangban van az igazsággal. Ragaszkodni fogsz hozzá és kitartasz benne, és természetes módon csapdába esel benne, így nagyon nehéz lesz kilépni belőle. Aztán egy nap, amikor megérted az igazságot, rá fogsz jönni, hogy ez a fajta állapot oda vezet, hogy félreérted Istent, és ellenállsz Neki, továbbá oda vezet, hogy konfliktusba kerülsz Istennel és megítéled Őt, egészen odáig, hogy kételkedsz abban, hogy Isten szavai az igazság, kételkedsz Isten munkájában, kételkedsz abban, hogy Isten mindenek felett uralkodik, és kételkedsz abban, hogy Isten minden pozitív dolog valósága és eredete. Megérted, hogy az állapotod nagyon veszélyes. Ez a súlyos következmény azért következett be, mert nem igazán ismerted ezeket a sátáni filozófiákat, eszméket és elméleteket. Csak ekkor leszel képes meglátni, hogy a Sátán mennyire baljós és rosszindulatú; a Sátán nagyon is képes megtéveszteni és megrontani az embereket, ami miatt arra az útra lépnek, hogy ellenállnak Istennek és elárulják Őt. Ha a romlott beállítottság nem oldódik fel, annak súlyosak a következményei. Ha képes vagy erre a tudásra, erre a felismerésre, az teljes mértékben annak az eredménye, hogy megértetted az igazságot, és Isten szavai megvilágosítottak és megvilágítottak téged. Azok az emberek, akik nem értik az igazságot, nem látják át, hogyan rontja meg a Sátán az embereket, hogyan csapja be őket, és hogyan készteti őket arra, hogy ellenálljanak Istennek; ez a következmény különösen veszélyes. Miközben az emberek megtapasztalják Isten munkáját, ha nem tudják, hogyan kell önvizsgálatot tartani, megkülönböztetni a negatív dolgokat, vagy megkülönböztetni a sátáni filozófiákat, akkor nincs módjuk arra, hogy megszabaduljanak a Sátán általi megtévesztésétől és megrontástól. Miért követeli meg Isten az emberektől, hogy többet olvassák az Ő szavait? Azért, hogy az emberek megértsék az igazságot, megismerjék önmagukat, tisztán lássák, mi okozza romlott állapotaikat, és lássák, honnan származnak az elképzeléseik, nézőpontjaik, beszédmódjuk, viselkedésük és az, ahogy a dolgokat intézik. Amikor tudatára ébredsz annak, hogy ezek a nézőpontok, amelyekhez ragaszkodsz, nincsenek összhangban az igazsággal, hogy ellentétben állnak mindazzal, amit Isten mondott, és Isten nem ezt akarja; amikor Isten követelményeket támaszt veled szemben, amikor a szavai eljutnak hozzád, és amikor az állapotod és mentalitásod nem engedi meg, hogy alávesd magad Istennek, és az Általa elrendezett körülményeknek sem veted alá magad, továbbá az állapotod és mentalitásod nem teszi lehetővé, hogy szabadon és felszabadultan élj Isten jelenlétében és eleget tégy Neki – mindez azt bizonyítja, hogy az állapot, amelyhez ragaszkodsz, helytelen. Találkoztatok már olyan helyzettel, hogy olyan dolgok szerint élsz, amelyeket pozitívnak tartasz, amelyeket a leghasznosabbnak gondolsz a magad számára, de váratlanul, amikor különféle dolgok történnek veled, az általad leghelyesebbnek vélt dolgoknak gyakran nincs pozitív hatásuk – ellenkezőleg, kétségeket ébresztenek benned Istennel kapcsolatban, nem mutatnak utat, félreértéseket szülnek Istenről, és konfliktust szítanak Istennel – átéltetek már ilyet? (Igen.) Természetesen biztosan nem ragaszkodnál a rossznak tartott dolgokhoz; csak azokhoz a dolgokhoz ragaszkodsz és azok mellett tartasz ki, amelyeket helyesnek tartasz, és mindig ilyen állapotban élsz. Amikor egy nap megérted az igazságot, csak akkor veszed észre, hogy azok a dolgok, amelyekhez ragaszkodsz, nem pozitívak – teljesen tévesek, olyan dolgok, amelyeket az emberek jónak vélnek, de amelyek nem az igazságot jelentik. Mennyi idő alatt veszitek észre és tudatosul bennetek, hogy a dolgok, amelyekhez ragaszkodtok, helytelenek? Ha az idő nagy részében tudatában vagytok annak, hogy helytelenek, de nem gondolkodtok el, és ellenállás van a szívetekben, képtelenek vagytok elfogadni az igazságot, képtelenek vagytok megfelelően szembenézni vele, és képesek vagytok a magatok nevében érvelni – ha ez a fajta téves állapot nem fordul vissza, az nagyon veszélyes. Ha mindig ilyen dolgokhoz ragaszkodtok, akkor nagyon könnyen érhet titeket bánat, könnyen megbotolhattok és kudarcot vallhattok, ráadásul nem fogtok belépni az igazság valóságába. Amikor az emberek mindig a saját nevükben érvelnek, az lázadás; azt jelenti, hogy nincs józan eszük. Még ha nem is mondanak ki hangosan semmit, ha a szívükben tartják, attól még az alapvető probléma továbbra sem oldódott meg. Szóval mikor vagy képes arra, hogy ne kerülj konfliktusba Istennel? Vissza kell fordítanod az állapotodat, és meg kell oldanod a problémáid gyökerét ebben a tekintetben; tisztában kell lenned azzal, hogy pontosan hol van a hiba abban a nézőpontban, amelyhez ragaszkodsz; meg kell vizsgálnod, és keresned kell az igazságot, hogy megoldd. Csak akkor tudsz megfelelő állapotban élni. Ha a megfelelő állapotban élsz, akkor nem lesznek félreértéseid Istennel kapcsolatban, és nem lesz semmilyen konfliktusod Vele, még kevésbé fognak benned elképzelések születni. Ekkor a lázadásod e tekintetben feloldódik. Amikor ez megoldódik, és tudod, hogyan kell Isten akaratával összhangban cselekedni, akkor vajon a cselekedeteid nem lesznek összeegyeztethetők Istennel? Ha ebben a kérdésben összeegyeztethető vagy Istennel, akkor minden, amit teszel, nem lesz-e összhangban az Ő akaratával? Az Isten akaratával összhangban lévő eljárások és gyakorlatok nem állnak összhangban az igazsággal? Mivel szilárdan megállsz ebben a kérdésben, a megfelelő állapotban élsz. Amikor a megfelelő állapotban élsz, abban, amely kiárad belőled, és amelyet megélsz, többé már nem romlott beállítottság, akkor képes vagy normális emberi mivoltot megélni, könnyű számodra az igazságot a gyakorlatba átültetni, és valóban engedelmeskedsz. Jelenleg a többségetek tapasztalata még nem jutott el erre a pontra, ezért talán nem értitek túl jól Isten szavait, nem egyértelmű a megértésük. Elméletben el tudjátok fogadni őket, és úgy tűnik, mintha megértenétek, de olybá is tűnik, mintha nem értenétek. Az a rész, amit értetek, a doktrína, az a rész pedig, amit nem értetek, az az állapotokról és a valóságról szóló rész. Ahogy a tapasztalatok elmélyül, úgy fogjátok megérteni ezeket a szavakat, és tudni fogjátok, hogyan ültessétek át őket a gyakorlatba. Jelenleg, függetlenül a tapasztalatotok mélységétől, a különféle dolgokban, amelyek megtörténnek veletek, biztosan nem kevés nehézségetek van, hogyan tudjátok hát megoldani ezeket? Először is el kell gondolkodnotok a romlott állapotokon, amelyeket meg kell vizsgálnotok: Milyen különböző szempontok vannak? Ki szeretné megpróbálni jellemezni ezeket? (Öt ilyen aspektust foglal magában: eszmék, nézőpontok, feltételek, hangulatok és álláspontok.) Ha megértettétek a doktrínát, akkor hogyan kell gyakorolnotok és tapasztalnotok, amikor különféle dolgok történnek veletek? (Amikor valami történik, meg kell vizsgálnunk, hogy a belőlünk kiáradó hozzáállások és eszmék milyen beállítottságra és természetre utalnak, meg kell ismernünk ezeket a mentalitásokat, eszméket és nézőpontokat, majd innen kiindulva el kell kezdenünk feloldani őket.) Úgy van. Ha alaposan megismeritek saját valódi állapotaitokat, hozzáállásaitokat, eszméiteket és nézőpontjaitokat, akkor ez a probléma már félig megoldódott, majd pedig az igazság keresésével és gyakorlatba ültetésével a nehézség megszűnik.

Elég sok fiatal van köztetek, és olyanok is, akik még nem alapítottak családot. Mindannyian elhagytátok az otthonotokat, hogy több éven át teljesítsétek a kötelességeteket, hiányzik ezért az otthonotok? Hiányoznak a szüleitek? Gyakran éltek abban az állapotban, hogy hiányoznak a szüleitek? Halljunk a szüleitek hiányának állapotáról – ez egy valós tapasztalat. (Amikor a tengerentúlra jöttem, különösen hiányzott az anyám és a nővérem; mindig számíthattam rájuk, így amikor egyedül eljöttem, folyamatosan hiányoztak. De ennyi tengerentúli tapasztalattal úgy érzem, hogy az Egyetlen, akit most már nem hagyhatok magam mögött, az Isten; ha bármi történik, imádkozom Hozzá, és az otthoniak már nem hiányoznak). Ez két különböző állapot. Mi az első állapot? Mindig hiányzik az otthonod, hiányzik az anyád és a nővéred. Mik a sajátosságai ennek az állapotnak? Az, hogy amikor valami történik, nem tudod, hogyan kell ezt vagy azt csinálni, ezért tehetetlennek érzed magad; nem tudsz a szeretteid nélkül létezni, és nincs kire támaszkodnod. Amikor reggel kinyitod a szemed, elkezdenek hiányozni, és mielőtt este elalszol, rájuk gondolsz; megrekedsz a szeretteid hiányának állapotában. Vajon miért hiányoznak annyira? Azért, mert megváltoztak a körülményeid, és hátrahagytad őket. Aggódsz értük, ráadásul hozzászoktál, hogy rájuk támaszkodsz, belőlük élsz és tőlük függ a túlélésed. Az életben már sok mindenben elválaszthatatlanok voltatok egymástól, ezért nagyon hiányoznak; ilyen állapotban vagy. Milyen állapotban vagy most, hogy nem hiányoznak? (Úgy érzem, hogy az otthonom elhagyása és a kötelességem teljesítése Isten szeretete, az Ő üdvössége, amely lehetővé tette számomra, hogy megtanuljam, hogyan támaszkodjak Rá. Romlott beállítottságom némileg megváltozott, és a lelkem megnyugodott; ráadásul Isten szuverenitásának felismerésével tudom, hogy minden ember sorsa az Ő kezében van. Megvan a küldetésük, és nekem is megvan a küldetésem, így már nem hiányoznak). Megoldódott a probléma? (Úgy érzem, igen.) Mit gondol mindenki, megoldódott? (Ideiglenesen megoldódott.) Ideiglenesen megoldódott. Ha egy nap összefutnál egy olyan nővérrel, akinek a kinézete, a hanglejtése, vagy a veled való bánásmódja kifejezetten olyan, mint az anyádé, vagy főleg a nővéredé, mit éreznél? (Megint elkezdenének hiányozni.) Ismét abba az állapotba kerülnél, hogy rájuk gondolsz, így a probléma nem lenne megoldva. Hogyan oldjátok hát meg ezt a problémát a gyökerénél? Amikor hiányoznak a szeretteitek, mi hiányzik? Általában, amikor hiányzik valaki, hiányzik egy szeretett személy, vagy hiányzik az otthon, biztosan nem azok a dolgok hiányoznak, amelyek elszomorítottak; azok a dolgok hiányoznak, amelyek örömmel töltöttek el, amelyek boldoggá tettek és jó érzéssel töltöttek el, és amelyeket élveztél, például az, ahogyan édesanyád gondoskodott rólad, szeretett és dédelgetett téged, vagy a szép dolgok, amelyeket édesapád vett neked. Hiányzik mindez a sok jó dolog, ezért nem múlik el a szeretteid hiánya. Minél többet gondolsz a szeretteidre, annál inkább nem tudsz lemondani róluk, és nem tudod magadat visszafogni. Egyesek azt mondják: „Ennyi év után még soha nem hagytam el az édesanyámat. Követem őt mindenhová, ahová csak megy, én vagyok a szeme fénye. Hogy ne hiányozna, miután ilyen régóta távol vagyok?” Az, hogy hiányzik, természetes; az emberek teste már csak ilyen. A romlott emberi lények az érzelmeikben élnek. Azt gondolják: „Csak az ilyen élet hasonlatos az emberhez. Ha még a szeretteim sem hiányoznak, nem gondolok rájuk, és nem jelentenek táplálékot, akkor ember vagyok egyáltalán? Nem lennék ugyanolyan, mint egy állat?” Nem így gondolkodnak az emberek? Ha nincs bennük szeretet vagy barátság, és nem gondolnak másokra, akkor mások azt gondolják, hogy nincs bennük emberi mivolt, és hogy nem élhetnek így. Helyes ez az álláspont? (Nem.) Valójában az, hogy hiányoznak-e a szüleitek vagy sem, nem nagy ügy. Nem rossz, ha hiányoznak, és az sem rossz, ha nem hiányoznak. Egyesek nagyon függetlenek, míg mások ragaszkodnak a szüleikhez, ti viszont mindannyian képesek voltatok elhagyni az otthonotokat és a szüleiteket, hogy tegyétek a kötelességeteket. Először is, igenis megvan bennetek a hajlandóság, az akarat, hogy tegyétek a kötelességeteket, az akarat, hogy kötelességeiteket teljesítsétek, az akarat, hogy feláldozzátok magatokat és félredobjátok a dolgokat Istenért; de a nehézségeiteket nem lehet egyetlen kirobbanó erőfeszítéssel megoldani, és a romlott beállítottságotokat sem lehet egyetlen kirobbanó erőfeszítés jó cselekedeteivel és jó magatartásával feloldani. Ugye értitek ezt a tanítást? Hogyan oldjátok fel hát a gyökerénél a szüleitek hiányát? Vannak, akik már két-három éve önállóan élnek, felnőttek, és nem hiányoznak annyira a szüleik. Megoldódott ezzel a probléma? Nem. Ha megkérdezed tőlük, hogy ki áll hozzájuk a legközelebb, tankönyvi választ adnak: „Istenhez állok a legközelebb, Isten a legkedvesebb nekem!” De a szívük mélyén azt gondolják: „Isten nincs mellettem, és nem is képes gondoskodni rólam. Még mindig édesanyámhoz állok a legközelebb. Az ő testéből származom, ő szeret engem a legjobban, és ő ért meg engem a legjobban. Amikor a dolgok a legnehezebbek és legkeservesebbek, anyám mindig ott van, hogy vigasztaljon, segítsen és gondoskodjon rólam. Most, hogy elköltöztem otthonról, nincs senki olyan, mint az anyám, aki gondoskodna rólam, ha beteg vagyok. Azt mondod, hogy Isten jó, de én nem látom az arcát, hát hol van Ő? Ez nem praktikus.” Szerintük nem praktikus Istenre támaszkodni, és a szavaik arról, hogy Isten áll hozzájuk a legközelebb, kicsit erőltetettnek, kicsit képmutatónak tűnnek. Valójában a szívük mélyén azt gondolják, hogy az édesanyjuk áll hozzájuk a legközelebb. De miért? „Az evangélium miatt hiszek Istenben, amit édesanyám tárt elém; nélküle nem lennék itt.” Vajon nem így gondolkodnak? (De igen.) Gondoljátok, hogy az ilyen emberek értik az igazságot? (Nem.) Az édesanyád csupán megszült téged, és huszonegynéhány évig gondoskodott rólad. Vajon át tudja adni neked az igazságot? Meg tudja-e adni neked az életet? Meg tud-e menteni a Sátán befolyásától? Meg tudja-e tisztítani a romlott beállítottságodat? E dolgok egyikét sem tudja megtenni. A szülői kegyelem és a szülői szeretet tehát erősen korlátozott. Mit tud tenni érted Isten? Isten át tudja adni az embereknek az igazságot, meg tudja menteni őket a Sátán befolyásától és a haláltól, és örök életet tud adni nekik – vajon nem ez a nagy szeretet? Ez a szeretet olyan magas, mint a menny, és olyan mély, mint a föld. Hihetetlenül nagy: százszor, nem, ezerszer nagyobb, mint a szülői szeretet. Ha az emberek valóban megismerik, hogy milyen nagy Isten szeretete, vajon akkor is olyan erősen fognak érezni a szüleik iránt? Vajon még mindig egész nap rájuk fognak gondolni újévkor és az ünnepek alatt? Ha megértik az igazságot, többet fognak gondolni Isten szeretetére. Ha valaki évekig hisz Istenben, és mégis azt hiszi, hogy a szülei szeretete nagyobb, mint Istené, akkor az a személy vak, és egyáltalán nem hisz Istenben. Ha valaki hisz Istenben, de nem törekszik az igazságra, fel tudja-e oldani romlott beállítottságát? Elérheti-e az üdvösséget? Nem. Ha a korrupt beállítottságod nem oldódott fel, és a szellemi életed nem nőtt egy bizonyos érettségi szintre, akkor kiabálhatsz jelszavakat, de nem leszel képes végrehajtani őket, mert nincs meg hozzá az érettséged. Akkora dolgokat tudsz megtenni, amekkorákhoz megvan az erőd. Akkora megpróbáltatásokon tudsz keresztülmenni, amekkorákhoz megvan az érettséged, hogy kibírd. Az igazság valóságába annyira tudsz belépni, amennyit meg tudsz érteni; ennyit tudsz megélni az igazság valóságából. Ennek megfelelően ennyit tudsz a romlott beállítottságod kiáradásából és a saját nehézségeidből megoldani; ez azonos jellegű.

Egy nap, amikor megérted az igazság egy részét, már nem fogod azt gondolni, hogy az édesanyád a legjobb ember, vagy hogy a szüleid a legjobb emberek. Rá fogsz jönni, hogy ők is a romlott emberi faj tagjai, és ugyanolyan romlott beállítottságúak. Mindössze a hozzád fűződő testi, vérségi kapcsolat teszi őket mássá. Ha nem hisznek Istenben, akkor ugyanolyanok, mint a hitetlenek. Többé nem a családtagok szemszögéből vagy a vérségi kapcsolatotok szemszögéből fogsz rájuk tekinteni, hanem az igazság oldaláról. Melyek azok a fő szempontok, amelyeket figyelembe kell venned? Meg kell vizsgálnod az Istenbe vetett hitükkel kapcsolatos nézeteiket, a világról alkotott nézeteiket, a ügyek kezelésével kapcsolatos nézeteiket, és ami a legfontosabb, az Istenhez való hozzáállásukat. Ha pontosan értékeled ezeket a szempontokat, akkor világosan láthatod, hogy jó vagy rossz emberek-e. Egy nap talán tisztán látod, hogy ők ugyanolyan romlott beállítottságú emberek, mint te. Az talán még világosabb lesz, hogy ők nem is olyan jószívű emberek, akik valódi szeretettel viseltetnek irántad, mint ahogy képzelted, és egyáltalán nem képesek elvezetni téged az igazsághoz vagy a helyes életútra. Világosan láthatod, hogy amit érted tettek, az nem válik előnyödre, és nem sok haszna van a helyes életútra lépésedhez. Azt is észreveheted, hogy sok gyakorlatuk és véleményük ellentétes az igazsággal, hogy a testből valók, és emiatt megveted őket, ellenszenvet és gyűlöletet érzel irántuk. Ha meglátod ezeket a dolgokat, akkor képes leszel helyesen bánni a szüleiddel a szívedben, és többé nem fognak hiányozni, nem fogsz aggódni értük, és nem leszel képtelen külön élni tőlük. Már befejezték a szülői küldetésüket, így nem fogod őket többé a hozzád legközelebb álló emberként kezelni, vagy bálványozni őket. Ehelyett hétköznapi emberként fogod őket kezelni, és ekkor teljesen megszabadulsz az érzelmek kötöttségétől, és valóban felülemelkedsz az érzelmeiden és a családi szereteten. Ha ezt megtetted, rá fogsz jönni, hogy ezeket a dolgokat nem érdemes becsben tartani. Ezen a ponton a rokonokat, a családot és a vérségi kapcsolatokat úgy fogod látni, mint az igazság megértésének és az érzelmektől való megszabadulásodnak a buktatóit. A hozzájuk fűződő családi kapcsolatod miatt – a vérségi kapcsolat, amely megbénít, tévútra vezet, és elhiteti veled, hogy ők bánnak veled a legjobban, ők állnak hozzád a legközelebb, jobban törődnek veled, mint bárki más, és ők szeretnek téged a legjobban – nem tudod világosan meglátni, hogy ők jó vagy rossz emberek-e. Ha egyszer valóban eltávolodtál ezektől az érzelmektől – bár időről időre még lehet, hogy gondolsz rájuk – vajon akkor is teljes szívedből hiányozni fognak, gondolsz majd rájuk, és úgy fogsz vágyakozni utánuk, mint most? Nem. Nem fogod azt mondani: „Az a személy, aki nélkül igazán nem tudok meglenni, az az édesanyám; ő az, aki a legjobban szeret, gondoskodik rólam, és a legjobban törődik velem.” Ha ilyen szintű a megértésed, akkor továbbra is sírni fogsz, amikor rájuk gondolsz? Nem. Ez a probléma megoldódik. Tehát azokkal a problémákkal vagy ügyekkel kapcsolatban, amelyek nehézséget okoznak neked, ha nem nyerted el az igazságnak ezt az aspektusát, és ha nem léptél be az igazság valóságának ezen aspektusába, akkor csapdába fogsz esni az ilyen nehézségekben vagy állapotokban, és soha nem tudsz majd kijönni belőlük. Ha az ilyen jellegű nehézségeket és problémákat az életbe való belépés kulcsproblémáiként kezeled, majd az igazságot keresed a megoldásukhoz, akkor képes leszel belépni az igazság valóságának ebbe az aspektusába; akaratlanul is megtanulod a leckét ezekből a nehézségekből és problémákból. Amikor a problémák megoldódnak, úgy fogod érezni, hogy nem állsz olyan közel a szüleidhez és a családtagjaidhoz, tisztábban fogod látni a természetüket és a lényegüket, és látni fogod, hogy milyen emberek ők valójában. Amikor tisztán látod a szeretteidet, azt fogod mondani: „Az anyám egyáltalán nem fogadja el az igazságot; valójában rosszul van az igazságtól, és gyűlöli azt. Lényegét tekintve ő egy gonosz ember, egy ördög. Apám egy emberbarát, aki anyám oldalán áll. Egyáltalán nem fogadja el és nem is gyakorolja az igazságot; ő nem olyan ember, aki törekszik az igazságra. Anyám és apám a viselkedésük alapján mindketten hitetlenek; mindketten ördögök. Teljesen el kell hagynom őket, és világosan meg kell húznom a határokat velük szemben.” Ily módon az igazság oldalán fogsz állni, és képes leszel lemondani róluk. Amikor képes leszel felismerni, hogy kik ők, miféle emberek, akkor még mindig lesznek érzéseid irántuk? Továbbra is szeretetet érzel majd irántuk? Továbbra is lesz velük vérségi kapcsolatod? Nem. Továbbra is vissza kell fognod az érzelmeidet? (Nem.) Mire támaszkodsz hát valójában ezeknek a nehézségeknek a megoldásában? Az igazság megértésére, az Istentől való függésre és az Istenre való felnézésre támaszkodsz. Ha a szívedben tisztában vagy ezekkel a dolgokkal, akkor még mindig szükséges visszafognod magad? Még mindig úgy érzed, hogy megbántottak? Még mindig ilyen nagy fájdalmat kell elszenvedned? Még mindig szükséged van arra, hogy közösséget vállalj másokkal, és ideológiai munkát végezz? Nincs, mert már magad elintézted a dolgokat – gyerekjáték volt. Visszatérve, hogyan oldod meg azt a kérdést, hogy nem akarsz rájuk gondolni, illetve nem akarod, hogy hiányozzanak? (Keresem az igazságot, hogy megoldjam.) Ezek nagy szavak, amelyek nagyon hivatalosan hangzanak – de beszéljetek egy kicsit gyakorlatiasabban. (Isten szavait alkalmazzuk, hogy átlássuk a lényegüket; vagyis a lényegük alapján különböztetjük meg őket. Akkor képesek leszünk félretenni a ragaszkodásunkat, és a vérségi kapcsolatunkat). Így van. Az emberek természetének és lényegének felismerését Isten szavaira kell alapoznod. Isten szavának kinyilatkoztatása nélkül senki sem lát át mások természetén és lényegén. Csak Isten szavaira és az igazságra alapozva lehet átlátni az emberek természetét és lényegét; csak így lehet az emberi érzelmek problémáját a gyökerénél megoldani. Kezdd azzal, hogy magad mögött hagyod a ragaszkodást és a vérségi kapcsolataidat; aki iránt az érzelmeid a legerősebbek, azt kell először elemezned és felismerned. Mit gondolsz erről a megoldásról? (Azt, hogy jó.) Egyesek azt mondják: „Felismerni és elemezni azokat az embereket, akik iránt az érzéseim a legerősebbek – ez olyan érzéketlenség!” Az, hogy felismered őket, nem azért van, hogy elvágd velük a kötelékeket – nem azért van, hogy megszakítsd a szülő-gyermek kapcsolatodat, és nem is azért, hogy teljesen elhagyd őket, és soha többé ne érintkezz velük. Teljesítened kell a szeretteiddel szembeni kötelességeidet, de nem korlátozhatnak vagy zavarhatnak össze, mert te Isten követője vagy; rendelkezned kell ezzel az alapelvvel. Ha mégis korlátoznak vagy összezavarnak, akkor nem tudod jól teljesíteni a kötelességedet, és nem tudod szavatolni, hogy tudod követni Istent az út végéig. Ha nem lennél Isten követője vagy az igazság szerelmese, akkor senki nem követelné ezt tőled. Egyesek azt mondják: „Jelenleg nem értem az igazságot; nem tudom, hogyan kell felismerni másokat.”

Sok ember feleslegesen szenved érzelmileg; valójában ez mind felesleges, haszontalan szenvedés. Miért mondom ezt? Az embereket mindig az érzelmeik korlátozzák, így képtelenek gyakorolni az igazságot és alávetni magukat Istennek; ráadásul az érzelmek általi korlátozás egyáltalán nem előnyös a kötelesség teljesítése vagy Isten követése szempontjából, sőt, hatalmas akadálya az életbe való belépésnek. Az érzelmek kényszerének elszenvedése tehát értelmetlen, és Isten nem is emlékszik rá. Akkor hogyan szabadulhatsz meg ettől az értelmetlen szenvedéstől? Meg kell értened az igazságot, valamint át kell látnod és meg kell értened ezeknek a vérségi kapcsolatoknak a lényegét; akkor könnyű lesz megszabadulnod attól, hogy a test érzelmei korlátozzanak. Vannak istenhívő emberek, akiket hitetlen szüleik hevesen üldöznek; ha nem arra kényszerítik őket, hogy találjanak társat, akkor arra, hogy találjanak munkát. Csinálhatnak, amit akarnak, de nem szabad hinniük Istenben. Néhány szülő még káromolja is Istent, így ezek az emberek meglátják szüleik igazi ördögi énjét. Csak ekkor sír a szívük: „Ők tényleg ördögök, ezért nem bánhatok velük úgy, mint a szeretteimmel!” Innentől kezdve mentesek érzelmeik korlátaitól és béklyóitól. A Sátán a szeretetet arra akarja használni, hogy korlátozza és gúzsba kösse az embereket. Ha az emberek nem értik meg az igazságot, könnyen megtéveszthetők. Gyakran a szüleik és szeretteik miatt boldogtalanok, sírnak, elviselnek nehézségeket, és áldozatokat hoznak. Ez az ő buta tudatlanságuk; beletörődnek, és learatják, amit vetettek. Ezeket a dolgokat elszenvedni értéktelen – hiábavaló erőfeszítés, amire Isten egyáltalán nem fog emlékezni –, és mondhatnánk, hogy megjárják a poklot. Amikor valóban megérted az igazságot, és átlátod a lényegüket, akkor szabad leszel; érezni fogod, hogy korábbi szenvedésed tudatlanság és butaság volt. Nem fogsz mást hibáztatni; saját vakságodat, ostobaságodat és azt a tényt fogod hibáztatni, hogy nem értetted meg az igazságot, és nem láttad tisztán a dolgokat. Az érzelmek problémája könnyen megoldható? Megoldottátok már? (Még nem. Még nem gyakoroltuk, vagy nem léptünk a gyakorlat útjára, amelyet Isten mutatott; csak megvan a hivatkozási alapunk, amikor ilyesmi történik). Mindezt elmondva, akár a gyakorlati dolgokról, akár az általatok utaknak értelmezett dolgokról van szó, azt mondom nektek: amikor ilyesmivel találkoztok, a legjobb módszer a kezelésére az, hogy imádkoztok Istenhez, és keresitek az igazságot, és akkor majd módotokban áll megoldani. Amikor a test érzelmeinek lényegét átláttátok, akkor könnyű lesz az ügyeket az igazság alapelvei szerint kezelni. Ha a szeretteiddel való vérségi kapcsolatok még mindig korlátoznak, akkor nincs módod az igazság gyakorlására; még ha érted is a doktrínát és szlogeneket kiabálsz, akkor sem leszel képes megoldani a valódi problémáidat. Néhányan egyszerűen nem tudják, hogyan keressék az igazságot. Mások képesek keresni az igazságot, de amikor az emberek világosan közlik velük az igazságot, nem hiszik el teljesen, és képtelenek teljesen elfogadni; úgy hallgatják csak, mintha doktrína lenne. Tehát az érzelmek általi korlátozottságod problémája soha nem lesz megoldható; ha nem oldható meg, akkor soha nem tudsz belőle kilépni, és továbbra is korlátozni és gátolni fog. Ha hiszel Istenben, de képtelen vagy követni Őt, vagy tenni a kötelességedet, akkor végül nem leszel méltó arra, hogy megkapd Isten ígéretét, míg egy nap katasztrófába nem zuhansz és meg nem büntetnek – a sírás és fogcsikorgatás hasztalan lesz, és senki sem lesz képes megmenteni téged. Most már tisztában vagy annak következményeivel, ha nem oldod fel a romlott beállítottságodat?

Miről beszéltünk ma közösségben? Az emberek állapotairól, romlott beállítottságáról, valamint arról beszéltünk, hogyan lépjünk be az igazság valóságába, hogyan kezeljük helyesen azokat az ügyeket, amelyekkel találkozunk, milyen nézeteket kellene képviselnünk, és hogyan ismerjük meg, elemezzük és oldjuk fel saját romlott beállítottságunkat. Az életbe való belépés leckéjét mindig meg kell tanulni; soha nem késő tanulni, és soha nem késő elkezdeni. Akkor mikor túl késő? Ha meghaltál, akkor már túl késő; ha még élsz, akkor nem túl késő. Jelenleg ti mindannyian éltek, nem vagytok halottak, de vajon tényleg tisztában vagytok azzal, hogy mi az élő és mi a halott? Az angolban az emberek mindig azt mondják: „Még élő vagyok.” Mit jelent ez? Azt, hogy amikor tanácstalan vagy, amikor különféle dolgok történnek veled, vagy amikor magával sodor a társadalom áradata, vagy amikor úgy érzed, hogy elkorcsosultál, majd megszúrod magad egy tűvel, és ezt érzékeled – akkor érzed majd, hogy még élő vagy, hogy a szíved még nem halt meg. Ha még életben vagy, akkor kell, hogy legyenek törekvéseid, és az ember hasonlatosságát kell megélned. Korábban elkorcsosult voltál, világi dolgokat követtél, és a gonoszság áradatában éltél; nem lenne most itt az ideje, hogy összeszedd magad, és elkerüld a további elfajulást? Látod, a nyugatiak nem találták meg az igaz utat, és reménytelennek érzik az emberi életet és az életmódjukat, ezért szavaik tele vannak mély érzelmekkel, és egyfajta levertség és reménytelenség van bennük – vagyis tehetetlen hangulat. Ahogy élnek, gyakran érzik, hogy nem emberek, de így kell élniük; még ha szellemnek, állatnak vagy vadállatnak is érzik magukat, akkor is így kell élniük. Mit lehet tenni? Semmit sem tehetnek. Ha nem halnak meg, akkor így kell élniük; nincs számukra más út, és szánalmas módon élnek. Ti mindannyian ilyenek vagytok? Ha egy napon mély érzelmekkel telve azt gondoljátok: „Ó, még élek, a szívem még nem halt meg” – ha valaki eddig él, mi lesz belőle? Már így is nagy veszélyben van! Egy hívő számára ez már nagyon veszélyes. Semmiképpen sem mondhattok olyasmit, hogy „Még élek, de a testem már csak egy burok, és egy két lábon járó hulla vagyok. A szívem él, és csak a szívemben lévő néhány vágy és eszmény tartja fenn a testemet.” Ne jussatok el erre a pontra! Ha eljuttok erre a pontra, nagyon nehéz lesz megmenteni titeket. Ha most rátok nézek, a helyzetetek nem rossz. Ha felolvassátok Isten igéjét egy hitetlennek, akkor nem fog eljutni a tudatáig; ha tehát most szigorú szavakkal megmetszelek titeket és foglalkozom veletek, akkor tudatában lesztek egyáltalán? (Igen.) Néhányan közületek csak azután ismerik meg önmagukat, miután megmetszettem őket és foglalkoztam velük; csak akkor éreznek bűntudatot. Ez azt jelenti, hogy még mindig tudatosak vagytok, és a szívetek nem halt meg teljesen, ami azt bizonyítja, hogy továbbra is ébren vagytok, még mindig éltek! Ha el tudjátok fogadni az igazságot, és átültetitek a gyakorlatba, akkor van reményetek az üdvözülésre. Ha valaki eljut arra a pontra, hogy egyszerűen nem hajlandó elfogadni az igazságot, akkor már teljesen meghalt, és menthetetlen. Nem kevés olyan ember van az egyházban, akik egyszerűen nem hajlandók elfogadni az igazságot. Bár ezek az emberek lélegeznek, valójában nincs lelkük. Ők a szellem nélküli holtak, két lábon járó hullák. Az ilyen emberek teljesen lelepleződtek és ki vannak rekesztve.

2016. október 5.