Amikor az Istenbe vetett hitetekről van szó, a kötelességetek megfelelő teljesítése mellett az a legfontosabb, hogy megértsétek az igazságot, belépjetek az igazságvalóságba, és több erőfeszítést tegyetek az életbe való belépésért. Nem számít, mi történik, le kell vonni a tanulságokat, ezért ne hagyjátok, hogy könnyedén elsuhanjon mellettetek. Beszélnetek kell róla egymással, és akkor a Szentlélek megvilágosít és megvilágít benneteket, és képesek lesztek megérteni az igazságot. A közösség révén lesz gyakorlási utad, és tudni fogod, hogyan tapasztald meg Isten munkáját, és anélkül, hogy észrevennéd, néhány problémád megoldódik, egyre kevesebb olyan dolog lesz, amit nem látsz tisztán, és egyre többet fogsz megérteni az igazságból. Ily módon anélkül, hogy észrevennéd, nőni fog az érettséged. Neked kell kezdeményezned, hogy törekedj az igazságra, és szívedet az igazságba helyezd. Vannak, akik azt mondják: „Évek óta hiszek Istenben, és sok doktrínát megértek. Most megvan az alapom. A tengerentúli gyülekezetünkben most jó az élet, a testvérek összejönnek, hogy egész nap az Istenbe vetett hittel kapcsolatos ügyekről beszéljenek, így hatással van rám, amit látok és hallok, és ebből táplálkozom – és ez elég. Nem kell erőfeszítést tennem a saját életbe való belépésem problémáinak vagy a saját lázadásom problémáinak megoldására. Ha minden nap betartom az ütemtervemet, hogy imádkozzak, egyem és igyam Isten szavait, vallási énekeket daloljak, megtegyem a kötelességemet, és teljesítsem a tőlem elvárt kötelességemet, akkor természetesen növekedni fogok az életben.” Ezt gondolják azok a megzavarodott hívők. Ezek az emberek egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Csupán vallási szertartásokat folytatnak, ékesszólóan beszélnek, üres jelszavakat kiabálnak, doktrínákat és szavakat mondanak, és úgy érzik, hogy jól végezték dolgukat. Ennek eredményeként, míg mások tudnak valamennyi igazságot gyakorolni és elérhetnek némi változást, ezeknek a megzavarodott hívőknek egyáltalán nincs tapasztalati tanúságtételük. Még csak némi önismeretről sem tudnak beszélni. Üres kézzel végzik, és semmit sem nyernek. Nem szegények és szánalmasak? Az üdvösség elérésének egyetlen útja sem valóságosabb vagy gyakorlatibb, mint az igazság elfogadása és az arra való törekvés. Ha nem tudod elnyerni az igazságot, akkor az Istenbe vetett hited üres. Azok, akik üres szavakat és doktrínákat mondanak, akik mindig szlogeneket szajkóznak, hangzatos dolgokat mondanak, szabályokat követnek, és soha nem az igazság gyakorlására összpontosítanak, nem nyernek semmit, akárhány évig is hisznek. Kik azok, akik nyernek valamit? Akik őszintén teljesítik kötelességüket és hajlandóak gyakorolni az igazságot, akik küldetésüknek tekintik azt, amit Isten rájuk bízott, akik örömmel töltik egész életüket azzal, hogy feláldozzák magukat Istenért, és nem mesterkednek a saját érdekükben, akik szilárdan a földön állnak és akik engedelmeskednek Isten vezényléseinek. Kötelességük teljesítése közben képesek megragadni az igazságalapelveket, és keményen igyekeznek mindent helyesen csinálni, ami lehetővé teszi számukra, hogy elérjék az Isten mellett tett bizonyság hatását, és eleget tegyenek Isten akaratának. Ha kötelességük teljesítése során nehézségekbe ütköznek, Istenhez imádkoznak, és megpróbálják kifürkészni Isten akaratát, képesek engedelmeskedni az Istentől származó vezényléseknek és elrendezéseknek, és minden cselekedetükben az igazságot keresik és gyakorolják. Nem szlogeneket szajkóznak és nem hangzatos dolgokat mondanak, hanem csak arra koncentrálnak, hogy szilárdan a földön állva tegyék a dolgokat, és precízen kövessék az alapelveket. Mindenbe, amit tesznek, beleteszik a szívüket, és megtanulnak mindent teljes szívükből értékelni, és sok ügyben képesek gyakorolni az igazságot, ami után tudásra és megértésre tesznek szert, és képesek levonni a tanulságokat és valóban nyerni valamit. És amikor helytelen gondolataik vagy téves állapotaik vannak, Istenhez imádkoznak, és keresik az igazságot, hogy megoldják azokat; bármilyen igazságokat is értenek meg, a szívükben megbecsülést éreznek irántuk, és képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Az ilyen emberek végül elnyerik az igazságot. Azok, akik figyelmetlenek és sekélyesek, soha nem gondolnak arra, hogyan gyakorolják az igazságot. Csak az erőfeszítésre és a dolgok megtételére összpontosítanak, valamint arra, hogy láttassák magukat és felvágjanak, de soha nem keresik, hogyan gyakorolják az igazságot, ami megnehezíti számukra az igazság megszerzését. Gondoljatok bele, milyen emberek képesek belépni az igazságvalóságokba? (Azok, akik két lábbal állnak a földön, pragmatikusak és beleteszik a szívüket a dolgokba.) Azok, akik két lábbal állnak a földön, akik beleteszik a szívüket a dolgokba, és akiknek van szívük: az ilyen emberek jobban odafigyelnek a valóságra és az igazságalapelvek használatára, amikor cselekszenek. Emellett mindenben odafigyelnek a gyakorlatiasságra, pragmatikusak, szeretik a pozitív dolgokat, az igazságot és a gyakorlati dolgokat. Az ilyen emberek azok, akik végső soron megértik és elnyerik az igazságot. Ti milyen típusú emberek vagytok? (Nem gyakorlatiak, akik mindig a látszat kedvéért akarnak tenni dolgokat, és ravaszságra hagyatkoznak.) Lehet ezzel valamit nyerni? (Nem.) Megtaláltad a megoldást a problémáidra? Ha rájössz, és elkezded megfordítani a dolgokat, vajon tudni fogsz arról, hogy megváltoztak-e az elképzeléseid, a képzeleteid és a dolgokról alkotott nézőpontod? (Úgy érzem, valamennyire megváltoztak.) Amíg vannak eredmények és előrelépés, beszélj róla, és hagyd, hogy mások is okuljanak. Bár korlátozott a tapasztalatod, az mégis az életben való növekedés tapasztalata. Az életben való növekedés folyamata az Istenben való hited megtapasztalása, az életed növekedése Isten szavának megtapasztalásán keresztül. Ezek a tapasztalatok a legértékesebbek.

Ha egyszer mindannyian hisznek Istenben, olvassák Isten szavait és teljesítik kötelességeiket, miért van az, hogy néhány év után az emberek egymástól különbözővé válnak, csúcsok és mélypontok jelennek meg, és feltárul az emberek valódi arca? Valójában mindegyikük a jellege szerint lesz csoportosítva. Vannak, akik tudnak beszélni a tapasztalati tanúságtételükről, míg másoknak egyáltalán nincs tapasztalati tanúságtételük. Vannak, akik képesek megérteni sok igazságot és belépnek a valóságba, míg mások semmit sem szereztek meg az igazságból, illetve egy cseppet sem változtattak a beállítottságukon. Vannak, akik kötelességeikben eredményeket érnek el, képesek az igazságot keresni a problémák megoldásához, és fokozatosan, adekvát módon teljesítik a kötelességeiket. Vannak, akik sikamlósak és lazítanak a kötelességeik teljesítése közben, csak ímmel-ámmal teszik a dolgukat, és akkor sem ültetik gyakorlatban az igazságot, ha megértik azt. Mivel mindannyian részt vesznek az összejöveteleken, olvassák Isten szavait, és teljesítik kötelességeiket, miért különböznek az eredmények? Miért képesek egyesek elindulni az igazságra való törekvés útján, míg mások a saját útjukat járják? Miért képesek egyesek elfogadni az igazságot, míg mások nem? Hogy lehet ez? Miért képesek egyesek elfogadóak és engedelmesek lenni, amikor szembesülnek azzal, hogy megmetszik őket és foglalkoznak velük, míg mások ellenállást éreznek, vitatkoznak, lázadoznak, sőt jelenetet is rendeznek? Mindannyian eszik és isszák Isten szavait az összejöveteleken, hallgatnak prédikációkat és közösséget vállalnak, élik a gyülekezeti életet és teljesítik kötelességeiket, akkor miért van akkora különbség köztük? Átlátod ezt a problémát? Ez a különbség a jó és a rossz emberi mivolt között, és ez közvetlenül összefügg azzal, hogy az emberek szeretik-e az igazságot vagy sem. Valójában, függetlenül egy személy képességétől, mindaddig, amíg el tudja fogadni az igazságot, szorgalmasan teljesíti kötelességét, elgondolkozik önmagáról és ismeri önmagát, addig rendelkezni fog az életbe való belépéssel, igazi változást fog megtapasztalni, és megfelelően tudja majd teljesíteni kötelességét. Ha nem vagy kitartó Isten szavainak olvasásában, és nem érted az igazságot, akkor nem tudsz elmélkedni magadon; megelégszel pusztán azzal, hogy jelképes erőfeszítést teszel, és nem követsz el gonoszságot vagy bűnt, és ezt tőkeként használod. Minden napod zűrzavarban fog eltelni, összevisszaságban fogsz élni, pusztán az ütemterv szerint fogod csinálni a dolgokat, soha nem használod a szívedet, hogy magadba nézz vagy erőfeszítést tegyél önmagad megismeréséért; mindig felületes és hanyag leszel. Ily módon soha nem fogod elfogadható színvonalon teljesíteni a kötelességedet. Ahhoz, hogy minden erődet beleadd valamibe, először a teljes szívedet kell beleadnod; csak akkor tudod minden erődet beleadni valamibe, és minden tőled telhetőt megtenni, ha először a teljes szívedet beleadod. Ma már vannak olyanok, akik elkezdtek szorgalmasak lenni a kötelességük teljesítésében, elkezdtek azon gondolkodni, hogyan lehet megfelelően teljesíteni egy teremtett lény kötelességét, hogy eleget tegyenek Isten szívének. Nem negatívak és lusták, nem passzívan várják a Fennvaló parancsait, hanem kezdeményeznek. Kötelességetek teljesítéséből ítélve, kicsit hatékonyabbak vagytok, mint korábban, és bár még mindig színvonal alatti, volt egy kis növekedés, ami jó. De nem szabad megelégednetek a status quóval, folytatnotok kell a keresést és a fejlődést – csak akkor fogjátok jobban teljesíteni a kötelességeteket, és elérni egy elfogadható színvonalat. Azonban amikor egyesek teljesítik a kötelességüket, soha nem tesznek meg minden tőlük telhetőt, és nem adnak bele mindent, erőfeszítéseiknek csak 50-60 százalékát adják, és csak a legszükségesebbet teszik meg, amíg el nem készül, amit csinálnak. Soha nem tudnak fenntartani egy normális állapotot: Ha nincs senki, aki szemmel tartaná őket vagy támogatást nyújtana, lazítanak és elcsüggednek; ha van valaki, aki közli az igazságot, felpörögnek, de ha az igazságot egy ideig nem közlik velük, közömbössé válnak. Mi a probléma azzal, amikor mindig így járkálnak oda-vissza? Ilyenek az emberek, amikor még nem nyerték el az igazságot, mindannyian szenvedélyből élnek, amit hihetetlenül nehéz fenntartani: valakinek minden nap prédikálnia kell nekik és beszélni hozzájuk; mihelyt nincs, aki öntözze és ellássa őket, és nincs, aki támogassa őket, újra hideg lesz a szívük, újra elgyengül. És amikor elgyengül a szívük, kevésbé hatékonyan teljesítik kötelességüket; ha keményebben dolgoznak, növekszik a hatékonyság, jobbak a kötelességeik teljesítésében elért eredményeik, és többet nyernek. Ez a ti tapasztalatotok? Azt mondhatjátok: „Miért van mindig gondunk a kötelességünk teljesítésével? Amikor ezek a problémák megoldódnak, felpezsdülünk; amikor nem, közömbössé válunk. Ha van valami eredménye a kötelességünk teljesítésének, amikor Isten dicsér minket a növekedésünkért, akkor el vagyunk ragadtatva, és úgy érezzük, hogy végre felnőttünk, de amikor nehézségbe ütközünk, hamarosan ismét negatívvá válunk – miért mindig ellentmondó az állapotunk?” Valójában azok a fő okok, hogy túl kevés igazságot értetek meg, hiányzik a mélység a tapasztalatotokból és a belépésetekből, sok igazságot még mindig nem értetek, hiányzik az akaratotok, és megelégedtek azzal, hogy el tudjátok látni a kötelességeteket. Ha nem értitek az igazságot, hogyan tudjátok megfelelően ellátni a kötelességeteket? Valójában, amit Isten az emberektől kér, az mind megvalósítható az emberek által; mindaddig, amíg alkalmazzátok a lelkiismereteteket, és képesek vagytok a lelkiismeretetek szerint cselekedni kötelességetek teljesítése során, addig könnyű lesz elfogadni az igazságot – és ha el tudjátok fogadni az igazságot, akkor megfelelően tudjátok teljesíteni a kötelességeteket. Így kell gondolkodnotok: „Mivel hittem Istenben ezekben az években, ettem és ittam Isten szavait ezekben az években, rengeteget nyertem, és Isten nagy kegyelmekkel és áldásokkal ajándékozott meg engem. Isten kezében élek, Isten hatalma alatt élek, az Ő uralma és szuverenitása alatt, és Ő adta nekem ezt a lélegzetet, ezért alkalmaznom kell az elmémet, és minden erőmmel arra kell törekednem, hogy teljesítsem kötelességemet – ez a legfontosabb.” Az embereknek rendelkezniük kell akarattal; csak azok törekedhetnek igazán az igazságra, akiknek van akaratuk, és csak akkor tudják megfelelően teljesíteni a kötelességüket, eleget tenni Istennek és szégyent hozni a Sátánra, ha megértették az igazságot. Ha rendelkezel effajta őszinteséggel, és nem a saját érdekedben tervezel, hanem csak azért, hogy elnyerd az igazságot és megfelelően teljesítsd a kötelességedet, akkor a kötelességed teljesítése normálissá válik, és mindvégig állandó marad; akármilyen körülményekkel is találkozol, képes leszel kitartani kötelességed teljesítése mellett. Függetlenül attól, hogy ki jön félrevezetni vagy megzavarni téged, és függetlenül attól, hogy jó vagy rossz a hangulatod, továbbra is képes leszel normálisan ellátni a kötelességedet. Ily módon Isten megnyugodhat veled kapcsolatban, a Szentlélek pedig képes lesz megvilágosítani téged az igazságalapelvek megértésében, és elvezethet az igazságvalóságba való belépéshez, és ennek eredményeként a kötelességedet bizonyosan a kívánt színvonalon fogod teljesíteni. Amíg őszintén áldozatot hozol Istenért, a kötelességedet gyakorlatiasan teljesíted, nem cselekszel megbízhatatlanul és nem trükközöl, akkor ki fogod állni a próbát Istennél. Isten figyeli az emberek elméjét, gondolatait és indítékait. Ha szíved vágyakozik az igazságra, és tudod keresni az igazságot, Isten megvilágosít és megvilágít téged. Isten meg fog világosítani téged bármilyen ügyben mindaddig, amíg az igazságot keresed. Meg fogja nyitni a szívedet a fény felé, és lehetővé teszi számodra a gyakorlás útját, és akkor a kötelességed teljesítése meghozza majd a gyümölcsét. Az Istentől kapott megvilágosodás az Ő kegyelme és áldása. Még jelentéktelen ügyekben is, ha Isten nem világosít meg, az embereknek soha nem lesz sugallatuk. Sugallat nélkül az emberek nehezen tudják megoldani a problémáikat, és nem érnek el eredményt a kötelességükben. Sok olyan dolog van, amelyeken pusztán emberi értelemmel, bölcsességgel és képességgel az emberek nem tudnak felülkerekedni, még sok évnyi tanulás után sem. Miért nem? Mert ez még nem az Isten által kijelölt idő. Ha Isten nem cselekszik, bármennyire is jó képességű az ember, ez hiábavaló. Ezt világosan meg kell érteni. Hinned kell, hogy minden Isten kezében van, és az emberek csak együttműködnek. Ha őszinte vagy, Isten látni fogja, és minden helyzetben kiutat nyit számodra. Nincs leküzdhetetlen nehézség; ebben hinned kell. Ezért, amikor teljesítitek a kötelességeiteket, nem kell aggódnotok. Amíg teljes szívedből mindent beleadsz, Isten nem ad neked nehézségeket, és nem ad többet, mint amennyivel meg tudsz birkózni. Csak akkor kell aggódnod, ha olyan dolgokat mondasz, amelyeket nem gondolsz komolyan, csak a szád jár, de nem cselekszel, és olyan dolgokat mondasz, amelyeket jó hallani, de nem igazán teljesíted a kötelességedet – akkor vége. Ha ez a hozzáállásod a kötelességeidhez és Istenhez, akkor megkapod Isten áldását? Egyáltalán nem. Ha csak ímmel-ámmal cselekszel és megtéveszted Istent, Isten nem fog rád figyelni, és ki fog vetni; az lesz a végeredmény. Ha becsapod Istent, magadat csapod be. Isten azt fogja mondani: „Ennek az embernek a szíve túlságosan csalárd, és nyoma sincs benne az őszinteségnek. Nem lehet benne megbízni vagy bármit rábízni. Félre kell állítani őt.” Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy egyedül maradsz és semmibe vesznek. Ha nincs bűnbánat, teljesen elhagyatott leszel. Büntetésből átadnak a Sátánnak, a gonosz szellemeknek és a tisztátalan szellemeknek. Milyen állapotban van az ember, ha magára hagyják és semmibe veszik? Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek már nem munkálkodik benned. Semmit sem fogsz tisztán látni, és míg mások mindig megvilágosodnak és megvilágítódnak, te nem fogsz; tompa maradsz. Mindig álmosnak fogod érezni magad vagy elbóbiskolsz, ha valaki az igazságról és az életbe való belépésről beszél. Miféle jelenség ez? Olyan, ahol Isten nem munkálkodik. Ha Isten nem munkálkodik, akkor nem válik az ember két lábon járó hullává? Nagyon ijesztő dolog, ha valaki hisz Istenben, de nem érzi a jelenlétét. Az ilyen ember elveszíti az élethez való önbizalmát, motivációját. Elveszíti az élethez való minden tőkéjét. Milyen értéke van egy ilyen életnek? Nem vagy-e rosszabb helyzetben, mint a disznók és a kutyák? Cselekedeteid és viselkedésed miatt Isten látja, hogy megbízhatatlan és bizalomra méltatlan vagy. Isten szíve mélyéből megvet téged, és így elhagy vagy ideiglenesen félreállít. Vajon miért nem ismeri fel az ilyen ember a fájdalmat és kényelmetlenséget a szívében? Mi a baj a szívével? Van-e lelkiismereti érzéke? Nem számít, hány éve hiszel Istenben, vagy hogy valódi vagy hamis a hited, már megértettél bizonyos magatartási doktrínákat, és képes vagy élni és túlélni anélkül, hogy bárkire támaszkodnál, de ha tudod, hogy lelepleződtél, hogy Isten már elhagyott, élhetsz-e még tovább? Van-e még értelme az életednek? Ilyenkor sírni fogsz és csikorgatni fogod a fogad a sötétben. A gyülekezetben gyakran látunk olyan embereket, akik miután lelepleződtek és ki lettek vetve, és a gyülekezet épp el akarja őket küldeni, vörösre sírják a szemüket, és még a halált is fontolgatják, és nincs többé életkedvük. Sírva esküsznek, hogy megtérnek, de addigra már túl késő. Ez egy olyan eset, amikor egyetlen könnycseppet sem ejtesz, amíg meg nem látod a koporsót. Tehát, ha bűnbánatot akarsz gyakorolni, akkor most kell megtenned. Siess elgondolkodni azon, hogy milyen problémák maradtak még a kötelességed teljesítésében, hogy gondatlan vagy felületes vagy-e, van-e olyan terület, ahol felelőtlen vagy. Gondolkodj el azon, hogy valóban elértél-e eredményeket kötelességed teljesítése során – ha igen, gondold át, miért érted el azokat, ha pedig nem, akkor gondold át, hogy miért nem. Szerezz tisztánlátást ezekről a dolgokról elmélkedés útján, és ha mégis maradnak problémák, keresd az igazságot a megoldásukhoz. Ezáltal nem lesznek nehézségek a kötelességed teljesítésében. Mindazoknak, akik képesek keresni az igazságot, hogy megoldják a felmerülő problémákat, nemcsak egyre kevesebb nehézségük lesz a kötelességeik teljesítésében, hanem egyre hatékonyabbá is válnak azok teljesítésében, és eközben elnyerik az életbe való belépést. Példának okáért, vannak emberek, akik akkor kezdik megérteni az igazságot, amikor már átmentek több környi metszésen és foglalkozáson. Gyakran képesek elmélkedni önmagukon, és valahányszor úgy találják, hogy valami rosszat tettek, tudják, hogy megsértették az igazságalapelveket, imádkoznak Istenhez és igencsak sajnálkoznak. Időnként még utálják is önmagukat, és arcul csapják magukat, mondván: „Hogy tehettem megint valami rosszat és okozhattam fájdalmat Istennek? Olyan szívtelen vagyok! Isten annyi mindent mondott – miért nem emlékszem rá sokáig? Miért nem tudom elérni, hogy alávessem magam Istennek és eleget tegyek az akaratának? Valóban olyan mélyen megrontott a Sátán. Nincs hely Istennek a szívemben, és nem becsülöm az igazságot. Mindig sátáni filozófiák szerint élek, és figyelmen kívül hagyom Isten akaratát. Tényleg nincs lelkiismeretem vagy értelmem. Annyira lázadok Isten ellen!” Így akaratukat a bűnbánatra helyezik, és elhatározzák, hogy az igazságot a gyakorlatba ültetik, jól teljesítik kötelességüket, és eleget tesznek Istennek. Valóban bűnbánó szívük van, de a romlott beállítottságot nem könnyű levetni – az embernek át kell esnie néhány próbatételen és finomításon, mielőtt egy kicsit is meg tud változni. Mostanra sokan vannak, akik elkezdtek az igazságra összpontosítani, akik hajlandóak belépni az igazságvalóságba, és olyan emberekké válni, akik engedelmeskednek Istennek. Hogyan gyakoroljon hát egy igazán bűnbánó szívű ember? Ennek része az is, hogy imádkoznia kell Istenhez, és többet kell keresnie az igazságot, megoldva a felmerülő problémákat, és meg kell találnia a gyakorlás útját kötelessége teljesítésében. A másik rész az, hogy találnia kell valakit, aki érti az igazságot és beszélgetnie kell vele, kielemzve saját lázadó mivoltát, természetlényegét, valamint azokat a területeket, ahol ellenáll Istennek. Világosan kell tudnia ezekről a problémákról, majd alaposan át kell gondolnia Isten szavait, és megvizsgálni, hogyan vonatkoznak ezek rá; újra és újra meg kell fontolnia Isten döntő fontosságú szavait, és önvizsgálatát a saját problémáira és a saját természetlényegére kell irányítania, amíg el nem jut az igazi tudáshoz. Ily módon valódi bűntudatot érhet el és gyűlölheti magát. Ezután fel kell fednie a kötelessége teljesítésével kapcsolatos nehézségeit, és az igazságot kell használnia azok megoldására. Így egyre csökkennek a kötelessége teljesítésével kapcsolatos nehézségei, és elért valamilyen hatást. Ha valaki igazán bűnbánó akar lenni, akkor így kell gyakorolnia. Ez az egyetlen út az igazi bűnbánathoz.

Milyen hatása lesz az igazságra való törekvésnek? Ennek egyik része az, hogy az igazságra való törekvésarra szolgál, hogy az ember levetkőzze romlott beállítottságát; egy másik része az, hogy ennek megtétele lehetővé tegye az ember számára, hogy az igazságot a gyakorlatba ültesse, miközben kötelességét teljesíti, és olyan emberré válik, aki valóban engedelmeskedik Istennek. Ez az igazi bűnbánat bizonysága. Ahhoz, hogy valaki valóban bűnbánatot tanúsítson, meg kell értenie az igazságot és gyakorolnia kell azt, mielőtt hatást érne el. Ha nem keresed az igazságot a probléma megoldására, és a bűnbánatod pusztán csak olyasvalami, amit mondasz, akkor az nem érhet el hatást. Így nem fogod magad nyugodtnak vagy megalapozottnak érezni. Ha csak azt mondod az imában, hogy valóban bűnbánatot akarsz gyakorolni, de kötelességed teljesítése során nem keresed az igazságot, hogy megoldd a problémáidat és elérd a kötelességed kielégítő teljesítését, akkor megpróbálod becsapni Istent. Az igazi bűnbánat főként hűségben, az alapelvek szerinti cselekvésben, az igazság gyakorlásában nyilvánul meg és igaz bizonyságtételben a kötelesség teljesítése során. Ezek az igazi bűnbánat jelei, és egyben az igaz bűnbánat bizonyságai is. Ha valaki csak annyit tesz, hogy imádságban a bűnbánatról beszél Istenhez anélkül, hogy jól tenné a kötelességét, akkor nem próbálja-e becsapni Istent? Ha valami nem tud átjutni legalább a saját lelkiismeretünkön, akkor hogyan juthatna túl Istenen? Bármik legyenek is a jelenlegi körülményeid, mindaddig, amíg nem tudod őszintén vállalni Isten iránti kötelességedet, és amíg sok olyan problémád marad a kötelességed teljesítésében, amelyek megoldására nem keresed az igazságot, addig nagy gondban vagy, és komolyan imádkoznod kell ezzel kapcsolatban, valamint el kell gondolkodnod önmagadon. Ha nem tudsz igazán bűnbánatot gyakorolni, és mindig rosszul teljesíted a kötelességedet, akkor biztosan szembe kell nézned a kivetés veszélyével. Nem számít, hány éve hiszel Istenben – mindaddig, amíg mindig gondatlanul és hanyagul teljesíted a kötelességedet, mindig a saját hasznodat hajszolod, mindig kihasználva Isten házát anélkül, hogy a legkevésbé is elfogadnád vagy gyakorolnád az igazságot, akkor te nem vagy igaz istenhívő. Te vagy az, akinek elege van az igazságból, egy nem hívő, aki csak a hasát akarja tömni. Lehet, hogy még Isten házában élsz, és még azt mondod, hogy istenhívő vagy, de tény, hogy már nincs kapcsolatod Istennel. Isten már rég félreállított téged, és lélek nélküli burok lettél, egy élő halott. Akkor mi értelme élni? Aki eljutott ebbe a szakaszba, annak már nincs említésre méltó rendeltetési helye. Az egyetlen kiút számára az, ha gyorsan Isten elé járul gyónni. Ha valóban őszinte vagy és őszintén megbánod, Isten elfelejti a vétkeidet. Egy dologra azonban emlékezned kell: nem számít, hogy mikor, és függetlenül attól, hogy ismered-e Istent, vagy vannak-e elképzeléseid vagy tévhiteid Róla, soha ne harcolj vagy dacolj Vele. Ellenkező esetben teljes mértékben megtorlást fogsz elszenvedni. Ha úgy találod, hogy a szíved megkeményedett, és olyan állapotban vagy, amikor azt mondod, hogy „Én ezt így fogom csinálni, lássuk, mit tehet velem Isten. Nem félek senkitől. Mindig is így csináltam a múltban”, akkor bajban vagy. Ez egy sátáni természetű kitörés; ez hajthatatlanság. Te már tökéletesen jól tudod, hogy helytelen, amit csinálsz, ami már veszélyes, de nem veszed komolyan. A szíved nem fél, nem ismer el vádat vagy hibáztatást, és nem aggódik vagy bánkódik – még azt sem tudod, hogy bűnbánatot kell tartanod. Ez a hajthatatlanság állapota, és bajt fog okozni neked. Ez megkönnyíti, hogy Isten félreállítson. Ha az ember eléri ezt a pontot, és még mindig olyan tompa, és nem tudja, hogy vissza kellene fordulnia, akkor helyreállítható-e a kapcsolata Istennel? Ezt nem lesz könnyű helyreállítani. Akkor hogyan tudod helyreállítani azt a normális kapcsolatot Istennel, amelytől tökéletesen természetesnek és jogosnak érzed a Hozzá való közeledésedet? Amikor tudsz engedelmeskedni, leborulni és felajánlani Neki mindenedet, félni Őt, és elfogadni a szavait igazságként, függetlenül attól, hogy érted-e őket vagy sem, majd keresni az igazságot és gyakorolni az engedelmességet? Mikor lehet visszaállítani téged ebbe az állapotba? Meddig kell elmenned ennek az állapotnak a helyreállításához? Attól tartok, minden bizonnyal nehéz lesz, mert ez nem idő kérdése, és nem függ az utazás hosszától, sem a megtett távolságtól. Ez az életed állapotának kérdése, és annak, hogy valóban beléptél-e az igazságvalóságba. Ha sok éve hiszel Istenben, de egyáltalán nem tudod felhasználni az igazságot a benned fennálló problémák megoldására, és nem vagy tisztában e problémák súlyosságával, gyakran örömmel élsz lázadó állapotban minden tudatosság nélkül, rossz dolgokat teszel, rossz szavakat mondasz, megkeményedett szívvel ellenkezel Istennel, ellenállsz Neki és lázadsz Isten ellen, és makacsul ragaszkodsz saját elképzeléseidhez, képzeleteidhez, gondolataidhoz és nézeteidhez, anélkül, hogy ennek egyáltalán tudatában lennél, akkor nem rendelkezel igazságvalósággal, nem olyan személy vagy, aki engedelmeskedik Istennek, és még mindig távol állsz attól, hogy megfelelj Isten követelményeinek. Ezzel tisztában kell lenned a szívedben. Ha nem látod tisztán valódi állapotodat, és mindig azt feltételezed, hogy a mód, ahogyan hiszel, rendben van, hogy képes vagy feláldozni magad Istenért, hogy szenvedtél és megfizetted az árát, és azt hiszed, hogy garantáltan belépsz a mennyek országába, akkor irracionális vagy. Egyáltalán nem rendelkezel igazságvalósággal, de még csak nem is tudsz róla. Ez azt jelenti, hogy ködös az elméd, össze vagy zavarodva, zavaros fejű ember vagy, és a képességeid nem elegendőek ahhoz, hogy megértsd az igazságot vagy ismerd önmagadat, és ezért Isten nem menthet meg téged.

Tudjátok-e, hogy milyen emberekről mond le végül Isten? (Azokról, akik folyamatosan hajthatatlanok és nem mutatnak bűnbánatot Isten előtt.) Mi az ilyen típusú emberek sajátos állapota? (Feladataik végzése során mindig felületesek és gondatlanok, problémákkal szembesülve pedig nem keresik az igazságot, hogy megoldást találjanak. Nem veszik komolyan azt, hogy hogyan kellene gyakorolniuk az igazságot, és mindent hanyagul kezelnek. Megelégednek pusztán azzal, hogy nem tesznek gonosz vagy rossz dolgokat, és nem törekednek az igazságra.) A felületes és gondatlan viselkedés a helyzettől függ. Vannak, akik azért teszik ezt, mert nem értik az igazságot, és még azt is gondolják, hogy normális dolog felületesnek és gondatlannak lenni. Vannak, akik szándékosan felületesek és gondatlanok, tudatosan választják az ilyen viselkedést. Így járnak el, ha nem értik az igazságot, és még azután sem javítanak a viselkedésükön, amikor már értik. Nem hajtják végre az igazságot, következetesen így cselekednek, a legcsekélyebb változás nélkül. Nem hallgatják meg, ha bárki kritizálja őket, és nem fogadják el, hogy megmetsszék őket vagy foglalkozzanak velük. Ehelyett makacsul tartják magukat a végsőkig. Hogy hívják ezt? Ezt hajthatatlanságnak hívják. Mindenki tudja, hogy a „hajthatatlanság” negatív kifejezés, becsmérlő kifejezés. Nem jó szó. Tehát szerintetek mi lenne valakinek a kimenetele, ha a „hajthatatlanság” kifejezést alkalmaznák rá, és az illető megfelelne a leírásnak? (Isten gyűlöli, elutasítja és félreállítja az ilyet.) Hadd mondjam el nektek, hogy amit Isten a legjobban megvet, és amiről le akar mondani, az az ilyen hajthatatlan emberek. Teljesen tisztában vannak vétkeikkel, de nem bánják meg, soha nem ismerik be hibáikat, mindig kifogásokat és érveket hoznak fel önmaguk igazolására és a hibáztatás elhárítására, és megpróbálnak zökkenőmentes és kerülő utakat találni a probléma körül, eltakarva tetteiket mások szeme elől, és folytonosan hibákat követve el a legkisebb bűnbánat vagy bűnvallás nélkül a szívükben. Az ilyen ember nagyon zavaró, és nem könnyű számára az üdvösség elérése. Pontosan ők azok az emberek, akiket Isten el akar hagyni. Miért hagyná el Isten az ilyen embereket? (Mert egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és tompa lett a lelkiismeretük.) Az ilyen embereket nem lehet megmenteni. Isten nem menti meg ezeket az embereket; Ő nem végez ilyen haszontalan munkát. Kívülről úgy tűnik, hogy Isten nem menti meg őket, és nem akarja őket, de valójában ennek gyakorlati oka van, mégpedig az, hogy ezek az emberek nem fogadják el Isten üdvösségét; elutasítják Isten üdvösségét és ellenállnak annak. Azt gondolják: „Mit nyerek abból, ha engedelmeskedek Neked, elfogadom az igazságot és gyakorolom az igazságot? Mi az előnye? Csak akkor teszem meg, ha hasznomra válik. Ha nincs hasznom, akkor nem teszem meg.” Milyen emberek ezek? Ők az önérdek által vezérelt emberek, akik pedig nem szeretik az igazságot, azokat mind az önérdek vezérli. Az önérdek által vezérelt emberek nem tudják elfogadni az igazságot. Ha megpróbálsz közösséget vállalni az igazságról egy önérdek által vezérelt emberrel, és arra kéred őt, hogy ismerje meg önmagát és ismerje el hibáit, hogyan fog reagálni? „Mi hasznom származik abból, ha beismerem a hibáimat? Ha ráveszel, hogy beismerjem, hogy valami rosszat tettem, és ráveszel, hogy megvalljam bűneimet és megtérjek, milyen áldásokat kapok? A hírnevem és az érdekeim sérülni fognak. Veszteségeket fogok szenvedni. Ki kárpótol majd engem?” Ez a mentalitásuk. Csak a személyes hasznot keresik, és úgy érzik, hogy egy bizonyos módon cselekedni annak érdekében, hogy Isten áldását megkapják, nagyon homályos dolog. Egyszerűen nem hiszik el, hogy ez lehetséges; csak azt hiszik el, amit a saját szemükkel látnak. Az ilyen embereket az önérdek vezérli, és a sátáni filozófia szerint élnek, miszerint „Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót”. Ez a természetlényegük. A szívükben Isten elismerése és az igazság elismerése azt jelenti, hogy hisznek Istenben. Az, hogy ne tegyenek rosszat, elfogadható számukra, de előnyöket kell kapniuk, és semmiképpen sem szenvedhetnek veszteséget. Csak akkor beszélnek az igazság gyakorlásáról és az Istennek való engedelmességről, ha érdekeiket ez nem érinti. Ha érdekeik sérülnek, nem tudják gyakorolni az igazságot, és nem tudnak engedelmeskedni Istennek. Még lehetetlenebb arra kérni őket, hogy áldozzák fel magukat, szenvedjenek vagy fizessenek valamilyen árat Istenért. Az ilyen emberek nem igaz hívők. Saját érdekeikért élnek, pusztán áldásokat és előnyöket keresnek, és nem hajlandók elviselni a szenvedést vagy árat fizetni, mégis helyet akarnak Isten házában, hogy elkerüljék a halál kimenetelét. Az ilyen emberek a legcsekélyebb igazságot sem fogadják el, és Isten nem mentheti meg őket. Vajon Isten mégis meg tudja menteni őket? Isten minden bizonnyal gyűlöli és elutasítja őket, és kiveti őket. Vajon ez azt jelenti, hogy Isten nem menti meg őket? Elhagyták magukat. Nem törekednek az igazságra, nem imádkoznak Istenhez, és nem hagyatkoznak Istenre, akkor hogyan mentheti meg őket Isten? Az egyetlen út az, hogy lemond róluk, félreteszi őket, és hagyja, hogy elgondolkodjanak magukon. Ha az emberek üdvözülni akarnak, az egyetlen módja az, hogy elfogadják az igazságot, megismerjék önmagukat, bűnbánatot gyakoroljanak, és megéljék az igazságvalóságot. Ily módon elnyerhetik Isten jóváhagyását. Gyakorolniuk kell az igazságot, hogy képesek legyenek engedelmeskedni Istennek és félni Istent, ami az üdvösség végső célja. Az engedelmességnek és az istenfélelemnek meg kell testesülnie az emberekben és abban, ahogyan az életüket élik. Ha te nem az igazság követésének útját járod, akkor nincs második út, amit választhatsz. Ha valaki nem ezt az utat járja, akkor csak azt lehet mondani, hogy nem hiszi el, hogy az igazság megmentheti. Nem hiszi el, hogy Isten minden szava képes átalakítani és valódi személlyé tenni őt. Továbbá alapvetően nem hisz abban, hogy Isten az igazság, és nem hisz abban sem, hogy az igazság megváltoztathatja és megmentheti az embereket. Ezért, akárhogyan is elemzed, egy ilyen ember szíve túlságosan hajthatatlan. Nem hajlandó elfogadni az igazságot, bármi is történjék, és nem menthető meg.

Van közületek valakinek hajthatatlan állapota? (Igen.) Akkor ti mind hajthatatlan emberek vagytok? Mi a különbség aközött, hogy valakinek hajthatatlan állapota van, vagy hogy hajthatatlan ember? A kettőt meg kell különböztetni, mert különböző dolgokról van szó. A hajthatatlan állapot azt jelenti, hogy ilyen fajta romlott beállítottsága van. Ha el tudod fogadni az igazságot, akkor elérheted az üdvösséget, de ha hajthatatlan ember vagy, akkor bajban leszel. A hajthatatlan emberek egyáltalán nem fogadják el az igazságot; képtelenek lesznek elérni az üdvösséget. Ez a különbség a két embertípus között. A hajthatatlan állapotúak lázadó viselkedést mutatnak, és némi romlottságot fednek fel magukban. A romlottság feltárásának folyamata során azonban folyamatosan megvallják bűneiket és bűnbánatot gyakorolnak Isten előtt, és folyamatosan elfogadják Isten ítéletét, fenyítését és fegyelmezését. Nem számít, hányszor tapasztalnak meg kudarcot vagy botlást, el tudnak gondolkodni önmagukon, meg tudnak oldani problémákat, talpra tudnak állni, és továbbra is követik Istent. Ezen a folyamaton keresztül igazán megértik romlott beállítottságukat, és rájönnek, hogy Isten ítéletének és fenyítésének megtapasztalása valóban az üdvösség egyik formája, és nem nélkülözhetik Isten ítéletét és fenyítését. Állandó bűnbánat, szüntelen gyónás, Isten ítéletének és fenyítésének folyamatos elfogadása által életük fokozatosan nő, lelkiállapotuk pedig folyamatosan változik. Ebben a folyamatban az ember romlott beállítottsága fokozatosan levethető, és az ember növekedést és átalakulást tapasztal. Lázadó viselkedésükből ítélve úgy tűnhet, hogy az ilyen emberek meglehetősen hajthatatlanok is, és néha hajthatatlan állapotuk van, de nem ilyen típusú emberek. Mivel ők nem ilyen típusú emberek, minden bizonnyal pozitív viselkedést és fejlődést mutatnak. Az ilyen emberek megmenthetők. Ti milyen típusú emberek vagytok? (Felismerjük, ha rosszat tettünk, és készek vagyunk bűnbánatot tartani Isten előtt, és kijavítani a hibáinkat.) Ha tudatában vagy a vétkeidnek, lázadó mivoltodnak és romlott beállítottságodnak, és szívedben lelkiismeret-furdalást és megbánást érzel, akkor ez jó, és van remény az üdvösségre. Ha azonban szubjektív módon a legcsekélyebb mértékben sem vagy tudatában lázadó mivoltodnak vagy romlottságodnak, és amikor valaki erre rámutat, makacs és elutasító maradsz, sőt álokoskodáshoz és önigazoláshoz is folyamodsz, akkor bajban vagy, és nem lesz könnyű neked, hogy üdvözülj. Ha rövid ideje hiszel Istenben, mondjuk három-öt éve, és még mindig nem sokat értesz a hitből, az azért van, mert túl alacsony az érettséged. Ha azonban több mint tíz éve hívő vagy, és még mindig nem ismered magad, és nem fogadod el, hogy megmetszenek vagy foglalkoznak veled, akkor bajban vagy. Ez egy hajthatatlan beállítottságú személy, aki nem hajlandó elfogadni az igazságot. Amikor azokról van szó, akik nem értik az igazságot és nincs valóságérzékük, meg kell nézni, hogy időben hol vannak. Vannak, akiknek jó tulajdonságaik vannak, gyorsan belépnek az igazságba, és már egy-két év hit után megértik, mit jelent az életbe való belépés. Az is lehetséges, hogy olyan emberekkel állnak kapcsolatban, akiknek jól ment az életbe való belépés, rendelkeznek az igazságvalósággal, és sok igazságot megértenek. Az új hívők is vágynak ezekre a dolgokra, ezért sokat hallgatnak és sokat kapnak, így gyorsan belépnek az életbe. Vannak emberek, akik rossz minőségűek, és még ha kapcsolatba is kerülnek azokkal, akik jó minőségűek, akkor is lassú a fejlődésük. Vannak, akik eredendően nem szeretik az igazságot, és akárhány évig is hisznek, nem gyakorolják az igazságot, és nem fognak előrehaladni az életükben. Vannak, akik egyszerűen csak szeretnek tenni valamit, és nagyon lelkesek, de nem hajlandók az igazság felé törekedni. Minden nap elfoglaltak, de nem haladnak előre az életben. Az Istenben hívő emberek mindenféle helyzetben lehetnek. Azonban csak azok gyakorolhatják az igazságot, szerezhetik meg az igazságot és érhetik el az üdvösséget, akik szeretik az igazságot. A hívők számára a legnagyobb gondot a hajthatatlan beállítottság és az igazság el nem fogadása jelenti. Az ilyen emberek a legzavaróbbak, és ez egy természetükkel kapcsolatos probléma. Elfogadhatják a doktrínát, de nem hajlandók elfogadni az igazságot. Ezek azok az emberek, akik a legkevésbé valószínű, hogy elérik az üdvösséget. Az egyetlen dolog, amit tenni lehet azokkal az emberekkel, akik nem szeretik az igazságot és akiknek elegük van az igazságból, hogy elhagyjuk őket.

Hadd mondjak két példát a hazugságra. Kétféle ember van, aki képes hazudni. Meg kell különböztetnetek, hogy mely emberek hajthatatlanok és menthetetlenek. Azt is meg kell különböztetnetek, hogy melyiküket lehet megmenteni. Bár azok, akiket meg lehet menteni, gyakran fednek fel romlottságot, mindaddig, amíg el tudják fogadni az igazságot, elgondolkodnak magukról és ismerik önmagukat, van még remény. Az első példában van egy személy, aki gyakran hazudott. Miután azonban megértette az igazságot, más volt a reakciója, amikor legközelebb hazudott. Mély fájdalmat és gyötrelmet érzett, és elgondolkozott: „Már megint hazudtam. Miért nem tudok változni? Ezúttal, bármi is történjék, le kell lepleznem ezt az ügyet, szélesre kell tárnom magam, hogy felfedjem és boncolgassam valódi énemet. Tisztában kell lennem azzal, hogy azért hazudtam, hogy megőrizzem a látszatot.” Miután megnyílt és beszélt, megnyugodott, és rájött: „Kiderült, hogy hazudni olyan fájdalmas, miközben becsületes embernek lenni olyan könnyű és csodálatos! Isten megköveteli, hogy az emberek becsületesek legyenek; ez az a hasonlatosság, amivel az embereknek rendelkezniük kellene.” Miután megtapasztalta ezt a kis jólétet, onnantól kezdve figyelt arra, hogy kevesebbet hazudjon, lehetőleg egyáltalán ne hazudjon, akkor beszéljen, amikor van mondanivalója, becsületesen beszéljen, becsületesen cselekedjen és becsületes ember legyen. Amikor azonban olyan helyzettel szembesült, amely a saját büszkeségét is érintette, természetesen hazudott és később megbánta. Aztán amikor olyan helyzetbe került, ahol jó színben tüntethette fel magát, ismét hazudott. Belül gyűlölte magát, és azt gondolta: „Miért nem tudok uralkodni a számon? Lehet, hogy ez a természetemmel kapcsolatos probléma? Túlságosan csalárd vagyok?” Rájött, hogy ezt a problémát meg kell oldani; különben Isten gyűlölné és elutasítaná, majd kivetné őt. Imádkozott Istenhez, fegyelmezést kérve, ha ismét hazudna, és hajlandó volt elfogadni büntetést. Összeszedte a bátorságát, hogy elemezze magát az összejöveteleken, és azt mondta: „Amikor hazudtam ezekben a helyzetekben, az azért volt, mert önző indítékaim voltak, és a szándékom irányított. Ahogy elgondolkodtam magamon, rájöttem, hogy minden alkalommal, amikor hazudok, azt hiúságból vagy saját személyes haszonból teszem. Most már tisztán látom: a büszkeségemnek és a személyes érdekeimnek élek, ami arra késztetett, hogy folyton mindenről hazudjak.” Miközben saját hazugságait boncolgatta, leleplezte a szándékát is, és felfedezte romlott beállítottsága problémáját. Ez egy mindenki számára előnyös helyzet; gyakorolhatja, hogy becsületes ember legyen, ugyanakkor megvilágosodhat és felismerheti romlott beállítottságát. Utána elgondolkodott: „Változnom kell! Most vettem észre, hogy van ez a problémám. Ez igazi megvilágosodás Istentől. Az igazságot gyakorló embereket Isten megáldja!” Egy kicsit megtapasztalta az igazság gyakorlásának édes ízét is. Egy nap azonban az illető akaratlanul is hazudott megint. Azonnal imádkozott Istenhez, keresve az Ő fegyelmezését. Sőt, elgondolkodott azon, hogy miért van mindig rejtett szándéka, amikor beszél, és miért mindig a saját hiúságát és büszkeségét veszi figyelembe Isten akarata helyett. Miután elgondolkodott, valamennyire megértette a romlott beállítottságát és gyűlölni kezdte magát. Továbbra is így kereste az igazságot és törekedett rá. Három-öt év elteltével valóban egyre kevesebbszer hazudott, és egyre többször mondta ki, amit gondolt, és viselkedett becsületesen. Szíve fokozatosan tisztább lett, és egyre több békesség és öröm volt benne. Egyre több időt töltött Isten jelenlétében élve és állapota egyre normálisabb lett. Annak a személynek, aki gyakran hazudott, ez az igazi állapota, amikor megtapasztalja, hogy őszinte ember. Szóval ez a személy még most is hazudik? Még mindig képes hazudni? Valóban becsületes ember? Nem lehet azt mondani, hogy becsületes ember. Csak azt lehet mondani, hogy tudja gyakorolni a becsületes emberi lét igazságát, és folyamatban van a becsületes emberi lét gyakorlása is, de még nem alakult át teljesen becsületes emberré. Más szóval, ez egy olyan személy, aki hajlandó gyakorolni az igazságot. Elmondható-e arról, aki hajlandó gyakorolni az igazságot, hogy ő olyan ember, aki szereti az igazságot? Gyakorolta az igazságot, és a tények feltárultak, tehát nem természetes olyan személyként meghatározni őt, aki szereti az igazságot? Természetesen miközben a becsületes emberi létet gyakorolta, nem volt képes azonnal tiszta és nyílt közösséget gyakorolni, vagy fenntartás nélkül leleplezni mindazt, ami benne rejtőzik. Még mindig visszatartott néhány dolgot, és óvatosan próbált előrelépni. Próbálkozásai és tapasztalatai révén azonban rájött, hogy minél becsületesebben él, annál jobban érzi magát, minél nagyobb a lelki békéje, annál könnyebbé válik az igazság gyakorlása, minden nagyobb nehézség nélkül. Csak ekkor érezte meg a becsületes emberi lét édességét, és megnőtt az Istenbe vetett hite. Azáltal, hogy megtapasztalja, mit jelent becsületes embernek lenni, nemcsak az igazság gyakorlására válik képessé, hanem békét és örömet is megtapasztalhat a szívében. Ugyanakkor tisztábban megérti az őszinteség gyakorlásának útját. Úgy érzi, hogy becsületes embernek lenni nem túl nehéz. Látja, hogy Isten elvárásai az emberekkel szemben észszerűek és elérhetőek, és valamennyire megérti Isten munkáját. Mindez nem többlethaszon, hanem az, amit az embernek el kellene nyernie az életbe való belépés útján, és el is tudja ezt nyerni.

A második példa egy olyan személyről szól, aki szeret hazudni – ez a természetéből fakad. Az rendben van, amikor nem beszél, de amint kinyitja a száját, a beszéde tele van sok hamisítással. Akár szándékosan teszi ezt, akár nem, röviden, az általa elmondottak többségében nem lehet megbízni. Egy nap, miután hazudott, elgondolkozott: „Rossz hazudni, és ez nem tetszik Istennek. Ha az emberek megtudnák, hogy hazudtam, megszégyenülnék! De úgy tűnik, mintha valaki észrevette volna, hogy hazudtam. Nos, ezt könnyen meg tudom oldani. Találok egy másik témát, és más megfogalmazásokat használok, hogy csökkentsem az éberségüket, összezavarjam őket, és ne hagyjam, hogy átlássanak a hazugságaimon. Nos, ez nem még okosabb dolog?” Ezután még nagyobb hazugságot mondott, hogy leplezze korábbi hazugságát és befedje a hézagokat, amivel sikeresen megtévesztette az embereket. Önhittnek és önelégültnek érezte magát, és azt gondolta: „Nézd, milyen okos vagyok! Hézagok nélküli hazugságot mondtam, és még ha van is néhány hézag, újra hazudhatok, hogy elleplezzem őket. A legtöbb ember nem lát át rajtam. A hazudozáshoz készség kell!” Vannak, akik azt mondják: „Nehéz munka hazudni. Egy hazugság kimondása után még sokat kell mondanod, hogy elleplezd. Sok gondolkodást és erőfeszítést igényel.” Ez a mesteri hazudozó azonban nem így érzett. Ebben az esetben a hazugságai nem derültek ki. Sikeresen hazudott, hogy megtévesszen másokat, majd amikor félt a leleplezéstől, ismét hazudott, hogy leplezze az előző hazugságot. Büszkének érezte magát, és nem volt bűntudat vagy önvád a szívében. Lelkiismerete teljesen érintetlen volt. Hogyan lehetséges ez? Nincs tisztában azzal, hogy mennyire káros számára a hazudozás. Úgy véli, hogy a korábbi hazugságok elfedésére használt hazugságok lehetővé tették számára, hogy javítson a megítélésén és előnyökhöz jusson. A nehézségek és a fáradtság ellenére úgy gondolja, hogy megéri. Azt hiszi, hogy ez értékesebb, mint az igazság megértése és az igazság gyakorlása. Miért hazudik gyakran anélkül, hogy bűntudatot érezne? Mert nincs szívében szeretet az igazság iránti. Nagyra értékeli hiúságát, hírnevét és státuszát. Soha nem nyitja meg szívét a másokkal való közösségben; ehelyett hamis látszatokat és álcákat használ hazugságai leplezésére. Így lép kapcsolatba és érintkezik az emberekkel. Nem számít, hány hazugságot mond, hány hazugságot fed el, vagy mennyi önző és alantas szándékot rejt, nem érez bűntudatot vagy kényelmetlenséget a szívében. Általánosságban elmondható, hogy az emberek, akiknek van lelkiismeretük és némi emberi mivoltuk is, kényelmetlenül éreznék magukat egy hazugság kimondása után, és nehezen tudnának megbékélni vele. Szégyenérzetük lenne; de ez a személy nem így gondolkodik. Egy hazugság kimondása után önelégültnek érzi magát, és azt mondja: „Ma egy újabb hazugságot mondtam, és becsaptam azt az idiótát. Nagyon izzadtam, de valahogy észre sem vették!” Nem fáradt bele ebbe az állandó hazudozással és hazugságok elleplezésével teli életbe? Milyen természet ez? Ez az ördög természete. Az ördögök minden nap hazudnak. Hazugságban élnek, mindenféle kényelmetlenség vagy fájdalom nélkül. Ha kényelmetlenséget vagy fájdalmat éreznének, megváltoznának, de nem tudnak fájdalmat érezni, mert a hazugság az életük – ez a természetükből fakad. Amikor természetesen fejezik ki magukat, nem mutatnak önmérsékletet és nem tartanak semmilyen önvizsgálatot. Nem számít, hány hazugságot mondanak vagy hány csalárdságot követnek el, nem éreznek bűntudatot a szívükben, sem gyötrelmet a lelkiismeretükben. Nincsenek tudatában annak, hogy Isten az emberek szívének mélyét vizsgálja; nem ismerik fel a rájuk háruló felelősséget és a megtorlást, amelyet a hazugságok és csalárdságok után fognak kapni. Legnagyobb félelmük az, hogy valaki leleplezi csalárd terveiket, ezért még több hazugsághoz folyamodnak, hogy leplezzék terveiket, ugyanakkor kimerítik magukat azzal, hogy megpróbálnak valami módot, valami eszközt találni arra, hogy elrejtsék hazugságaikat és az igazságot arról, hogy kik is ők. Tanúsított-e egyáltalán megbánást egy ilyen ember az egész folyamat során? Érez-e felelősséget vagy szomorúságot? Van-e benne vágy, hogy visszaforduljon? Nincs. Szerinte nem bűn hazudni vagy elfedni a hazugságot, a legtöbb ember így él, és nem áll szándékában megváltozni. Ami pedig azt illeti, hogy valaki becsületes ember, a szíve mélyén azt gondolja: „Miért legyek becsületes ember, miért beszéljek szívből és miért mondjak igazat? Nem teszem ezt. Ez a bolondoknak való, és én nem vagyok olyan bolond. Ha hazudok, és félek a leleplezéstől, csak újabb okokat és kifogásokat fogok találni, hogy eltitkoljam. Nem vagyok az a fajta ember, aki őszintén tud beszélni. Ha megtenném, teljes idióta lennék!” Nem fogadja el és nem ismeri el az igazságot. Azok az emberek, akik nem ismerik el az igazságot, nem szerethetik az igazságot. Milyen az ilyen ember állapota a kezdetektől a végéig? (Nem hajlandó visszafordulni.) Objektív szempontból nyilvánvaló, hogy nem hajlandó visszafordítani a dolgokat, de mi a valódi állapota? Alapvetően tagadja, hogy becsületes embernek lenni a helyes út az életben. Ezenkívül tagadja az igazság létezését, Isten ítéletét az emberiség felett az utolsó napokban, és azt is, hogy Isten határozza meg az ember végső kimenetelét és a tetteiért való egyéni megtorlást. Ez meggondolatlan, ostoba és makacs. Az ilyen gondolkodás eredményezi hajthatatlan állapotát, tetteit és viselkedését. Ezek a dolgok az ember természetlényegéből fakadnak. Ilyen ember ő – egy igazán álnok ember –, és nem tud megváltozni. Vannak, akik elképzelhetetlennek találják, amikor azt látják, hogy az ilyen emberek nem hajlandók elfogadni az igazságot, és nem tudják ezt megérteni. Valójában az ilyen emberekből hiányzik a normális emberi mivolt, és nem működik a lelkiismeretük. Ráadásul hiányzik belőlük a normális emberi mivolt érzése. Az igazság és az ítélet szavai hallatán egy normális emberi mivolttal és érzékkel rendelkező ember legalább elgondolkodna önmagán, és őszinte megbánást mutatna, de ez a személy nem reagál az igaz út hallatán. Még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy a Sátán filozófiája szerint éljen, anélkül, hogy Istenbe vetett hitében a legkisebb változás is történne az évek során. Az ilyen emberből hiányzik a normális emberi mivolt érzése, és az ilyen embert nehéz megmenteni.

Szerintetek a két embertípus közül melyiket menti meg Isten? (Az első típust, mert bár hazudnak, el tudják fogadni az igazságot és becsületessé tudnak válni.) Az emberek ezt látva megkérdezhetik: „Hogyan tudnak mégis mindig hazudni és rosszat tenni azok az emberek, akiket Isten megment? Nem romlott emberek ők még mindig? Ők nem tökéletes emberek!” Itt a „tökéletes” szót használták. Mit gondolsz erről? Olyan ember szavai ezek, aki nem érti az élet növekedésének normális folyamatát. Isten azokat az embereket menti meg, akiket a Sátán megrontott és romlott beállítottságúak, nem pedig a hibák nélküli tökéletes embereket vagy azokat, akik légüres térben élnek. Egyesek, amikor egy kis romlottságot mutatnak, azt gondolják: „Újra ellenálltam Istennek. Sok éve hiszek Istenben, és még mindig nem változtam. Isten biztosan nem akar engem többé!” Ezután beletörődnek a reménytelenségbe, és nem hajlandók az igazságra törekedni. Mi a véleményed erről a hozzáállásról? Ők maguk is feladták az igazságot, és azt hiszik, hogy Isten már nem akarja őket. Ez nem Isten félreértése? Az ilyen negativitás a legkönnyebb módja annak, hogy a Sátán kihasználjonvalakit. A Sátán kigúnyolja őket, mondván: „Te bolond! Isten meg akar menteni téged, de te még mindig így szenvedsz! Add hát fel! Ha feladod, Isten ki fog rekeszteni, ami pont olyan, mintha Ő átadna téged nekem. Halálra kínozlak téged!” Amint a Sátán sikerrel jár, a következmények elképzelhetetlenek lesznek. Következésképpen, függetlenül attól, hogy milyen nehézségekkel vagy negatívumokkal néz szembe az ember, nem szabad feladnia. Keresnie kell az igazságot a megoldásokért, és nem szabad passzívan várnia. Az élet növekedési folyamata és az emberi üdvösség során az emberek néha a rossz utat választják, eltérnek, vagy előfordulhat, hogy éretlen állapotokat és magatartásokat tanúsítanak az életben. Előfordulhatnak gyengeség és negativitás időszakai, amikor rossz dolgokat mondanak, megbotlanak vagy kudarcot élnek át. Isten szemében mindez normális. Nem rója ezt fel nekik. Vannak, akik úgy gondolják, hogy romlottságuk túl mély, és soha nem tudnak eleget tenni Istennek, ezért szomorúnak érzik és megvetik magukat. Isten pontosan azokat menti meg, akiknek ilyen bűnbánó szívük van. Másrészt azokat, akik azt hiszik, hogy nincs szükségük üdvösségre Istentől, akik azt hiszik, hogy jó emberek, és nincs velük semmi baj, Isten általában nem menti meg. Mi a jelentése annak, amit mondok nektek? Aki érti, szóljon. (A saját romlottságod megnyilvánulásainak megfelelő kezeléséhez összpontosíts az igazság gyakorlására, és el fogod nyerni Isten üdvösségét. Ha következetesen félreérted Istent, könnyen belenyugszol a reménytelenségbe.) Kell hogy legyen hited, és azt kell mondanod: „Bár most gyenge vagyok, megbotlottam és elbuktam, növekedni fogok, és egy napon megértem az igazságot, eleget teszek Istennek és elérem az üdvösséget.” Rendelkezned kell ezzel az elhatározással. Nem számít, milyen kedvezőtlen fordulatokkal, nehézségekkel, kudarcokkal vagy buktatókkal találkozol, nem szabad negatívnak lenned. Tudnod kell, milyen típusú embereket ment meg Isten. Sőt, ha úgy érzed, hogy még nem vagy alkalmas arra, hogy Isten megmentsen, vagy ha alkalmanként olyan állapotokba kerülsz, amelyeket Isten gyűlöl vagy amelyekkel elégedetlen, vagy ha időnként rosszul viselkedsz, és Isten nem fogad el, vagy Isten gyűlöl és elutasít, nem számít. Most már tudod, és még nem késő. Feltéve, hogy megbánást tanúsítasz, Isten ad neked egy esélyt.

Mi a legfontosabb, ha hiszel Istenben? (Az igazság megértése és az életbe való belépés.) Így van, az életbe való belépés a legfontosabb – ez az első. Nem számít, milyen kötelességeket teljesítesz, hány éves vagy, mennyi ideje hiszel Istenben, és nem számít, mennyi igazságot értesz meg, az életbe való belépés az első. Ne gondold, hogy „Vannak, akik húsz éve hisznek Istenben, de én csak öt éve hiszek. Nagyon le vagyok maradva tőlük. Van még remény, hogy meg legyek mentve? Túlságosan le vagyok maradva?” Nem nagy probléma néhány év késéssel hinni. Ha olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik, akkor még utolérheted azokat, akik korábban hittek Istenben. Nem mondja-e a Biblia, hogy „De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első” (Máté 19:30)? Ha valaki mindig talál okokat és kifogásokat arra, hogy ne keresse az igazságot, akkor hiába hisz akár egész életében, ez hiábavaló lesz és nem nyer semmit. Isten házában sokan vannak, akik húsz-harminc évig hittek Istenben, de nem teljesítették megfelelően kötelességeiket, ezért ki lettek vetve. Sokan vannak, akik mindig a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekednek, hamis vezetőkké és antikrisztussá válnak, és ki vannak vetve. Sok nem hívő van, aki makacsul megtagadja az igazság elfogadását, és mindannyian ki lettek vetve. Ez tény? (Igen.) Vannak továbbá olyanok is, akik három-öt év hit után tudnak beszélni tapasztalati tanúságtételeikről. Tanúságtételük és hitük messze felülmúlja azokat, akik sok éve hisznek Istenben. Ezek az emberek részesültek Isten áldásaiban. Sokan vannak, akik évek óta hisznek Istenben, akik egyáltalán nem törekedtek az igazságra, és mind ki lettek vetve. Ez egy tényt világossá tesz az emberek számára: hogy Isten mindenkivel szemben igaz és tisztességes. Isten nem azt nézi, hogy milyen voltál azelőtt, vagy hogy milyen a mostani érettséged, hanem azt, hogy törekszel-e az igazságra, és az igazság keresésének útján jársz-e. Soha nem szabad félreértened Istent, és azt mondanod: „Miért hazudhatnak és tanúsíthatnak továbbra is romlottságot azok, akiket Isten megmenthet? Istennek azokat kellene megmentenie, akik nem hazudnak.” Ez nem tévhit? Van-e olyan a romlott emberiség körében, aki nem hazudik? Vajon azoknak az embereknek, akik nem hazudnak, szükségük van még mindig Isten üdvösségére? A Sátán által megrontott emberiség az, akit Isten megment. Ha még ezt a tényt sem vagy képes világosan megérteni, akkor tudatlan vagy és ostoba. Ahogy Isten mondta: „Nincsenek igazak ezen a földön, az igazak nem ezen a világon vannak.” Pontosan azért, mert az emberiséget megrontotta a Sátán, Isten megtestesült a földön, hogy megmentse ezeket a romlott embereket. Miért nem mond Isten semmit az angyalok megmentéséről? Ez azért van, mert az angyalok a mennyben vannak, és nem rontotta meg őket a Sátán. Isten kezdettől fogva mindig azt mondta, hogy „Az emberiség, amelyet megmentek, az az emberiség, amelyet a Sátán megrontott, az az emberiség, amely vissza lett véve a Sátán kezéből, az az emberiség, amely birtokolja a Sátán romlott beállítottságát, az az emberiség, amely szembeszáll Velem, ellenáll Nekem és lázad Ellenem.” Akkor miért nem néznek szembe az emberek ezzel a ténnyel? Nem értik félre Istent? Isten félreértése a legkönnyebb út a Vele szembeni ellenálláshoz, és ezt azonnal meg kell oldani. Ha nem sikerül megoldanod ezt a problémát, az nagyon veszélyes, mert könnyen azt eredményezheti, hogy Isten félreállít téged. Az emberek félreértései az elképzeléseikben és képzeleteikben gyökereznek. Ha mindig ragaszkodnak elképzeléseikhez és képzeleteikhez, akkor nagy valószínűséggel nem hajlandóak elfogadni az igazságot. Ha félreérted Istent, ha nem keresed az igazságot a megoldáshoz, akkor tudni fogjátok a következményeket. Isten megengedi, hogy megbotolj, kudarcot vallj és hibázz. Isten lehetőséget és időt ad neked, hogy megértsd az igazságot, gyakorold az igazságot, fokozatosan megértsd akaratát, mindent az Ő akarata szerint tegyél, valóban engedelmeskedj Istennek, és elérd az igazságvalóságot, amelyet Isten megkövetel az emberektől. De kit gyűlöl Isten a legjobban? Az olyan embert, aki annak ellenére, hogy a szívében ismeri az igazságot, nem hajlandó azt elfogadni, nemhogy a gyakorlatba ültetni. Ehelyett még mindig a Sátán filozófiája szerint él, mégis elég jónak tartja magát, aki engedelmeskedik Istennek, miközben igyekszik megtéveszteni másokat és pozíciót szerezni Isten házában. Isten az ilyen embereket gyűlöli a legjobban, ők antikrisztusok. Bár mindenki romlott beállítottságú, ezek a tettek más jellegűek. Ez nem közönséges romlott beállítottság, sem a romlottság normális megnyilatkozása; inkább az, hogy tudatosan és makacsul ellenállsz Istennek a végsőkig. Tudod, hogy Isten létezik, hiszel Istenben, mégis szándékosan úgy döntesz, hogy ellenállsz Neki. Ez nem arról szól, hogy vannak elképzelések Istenről és nem a félreértés problémája, hanem szándékosan ellenállsz Istennek a végsőkig. Meg tud-e menteni Isten egy ilyen embert? Isten nem ment meg. Te Isten ellensége vagy, ezért te vagy az ördög Sátán. Megmentheti-e még Isten az ördög Sátánt?

Mit gondoltok a mai közlésemről? Megértettétek? (Igen, értjük.) Ha megértetek valamit, akkor nyertek valamit, és némi belépést nyerhettek az igazságba. Ha belépsz az igazságba, az életed növekedni fog, de ha nem lépsz be az igazságba, az életed nem fog növekedni. Olyan, mint egy csírázó mag, amelyet öntözni, trágyázni kell és ki kell tenni napfénynek. Ha nem gondosan műveled, nem fog növekedni, végül elsorvad és elpusztul. Mit jelent, ha ezt mondom? Azt, hogy Isten megtestesülésének pusztán szóbeli megvallása és a Benne való hit a szívedben nem elég ahhoz, hogy megismerd Istent és alkalmas legyél arra, hogy belépj az Ő királyságába. Ez nem biztosított; ez csak egy elemi lépés. Még nem érted el az üdvösséget, nem alakultál át, és még hosszú út áll előtted. Az utolsó napokban Isten kihirdeti az igazságot, hogy teljesen megmentse az emberiséget. Amikor elindulsz az Istenbe vetett hit útján, már a kezdetektől fogva lehetőséged van arra, hogy Isten megmentsen téged. Ez egy óriási áldás! Ezt nem lehet feladni. Rendkívül ritka lehetőség az, hogy Isten megmentse és tökéletesítse az emberiséget az utolsó napokban. Az emberiség több ezer nemzedéken át élt, de erre eddig még senkinek nem volt lehetősége. Hogy valaki meg legyen mentve, az egy óriási dolog; nem szabad kihagynod ezt a lehetőséget. A ti generációtok találkozott a megtestesült Istennel; ez áldás! Ez az áldás láthatatlan a szekuláris világ számára, de ti láttátok és élveztétek ezt, és ez Isten áldása. Talán néhány ember még mindig nem érti a látomásokat; csak bizonyos doktrínákat értenek, de nincs valódi hitük. Csak azt érzik, hogy Istenben hinni jó, és Isten szavait olvasva felderül a szívük, ezért elhiszik, hogy ez a helyes út az életben, és van erő a szívükben. Eltökéltek, hogy nem követik a hitetlenek pusztulásba vezető útját, sem az Istennek ellenálló vallásos emberek útját. Eltökéltek, hogy csak Istent követik, az igazságra törekszenek, tisztaságot szereznek, elérik az üdvösséget, és csak Isten követésének útját járják. Jó, ha az embereknek van ilyen elhatározásuk, és ez azt jelenti, hogy van remény. Isten követése Isten oltalmával jár. Legalább most, ebben az életben boldogok lesznek. Többé nem fog ártani nekik a Sátán, a társadalom vagy az emberiség, és teljesen és őszintén Isten uralma alatt fognak élni. Ez tiszteletre méltó dolog és olyan boldogság, amelyet ebben az életben lehet érezni. És mi a helyzet az eljövendő élettel? Isten ígéretet tett. Amellett, hogy megadja neked az üdvösséget, és ellát téged igazsággal és élettel, azt is megígéri, hogy százszorosan ad neked ebben az életben, és örök életet ad az eljövendő életben. Ezért ne becsüld alá ezt az ügyet. Az ár, amit fizetsz, és a szenvedés, amit el kell viselned, hogy megszerezd az igazságot és megkapd az üdvösséget, átmeneti. A jövőben, amikor az emberek megértik az igazságot és birtokba veszik azt, az általuk élvezett boldogság, öröm és áldások leírhatatlanok lehetnek. Ez azt jelenti, hogy csak akkor leszel alkalmas Isten ígéretének elfogadására, ha megérted és eléred az igazságot. Isten önként megadja neked az élet minden igazságát és ellátását. Igaz, hogy Isten meg tud menteni téged, de az, hogy végül eléred-e az életet és az igazságot, attól függ, hogy az igazságra való törekvés útját választod-e. Vajon a döntés erről a választásról a saját kezedben van? (Igen.) Más szóval az, hogy el tudod-e érni az életet és az igazságot, hogy jogosult vagy-e arra, hogy megkapd Isten ígéretét, és hogy megkaphatod-e az áldást, ezt a „százszoros áldást ebben az életben és az örök életet az eljövendő életben”, egy olyan lehetőség, amely a te kezedben van. Senki más nem befolyásolhat, segíthet, vagy korlátozhat téged. Megvan ez a jogod; Isten már megadta neked. Ez attól függ, hogy végül az igazságra való törekvés útját választod-e. Ez a legfontosabb kérdés.

2016. november 9.