Amikor az Istenbe vetett hitetekről van szó, a kötelességetek megfelelő végzése mellett az a legfontosabb, hogy megértsétek az igazságot, belépjetek az igazságvalóságba, és több erőfeszítést tegyetek az életbe való belépésért. Nem számít, mi történik, le kell vonni a tanulságokat, ezért ne hagyjátok, hogy könnyedén elsuhanjon mellettetek. Beszélnetek kell róla egymással, és akkor a Szentlélek megvilágosít és megvilágít benneteket, és képesek lesztek megérteni az igazságot. A közösség révén lesz gyakorlási utad, és tudni fogod, hogyan tapasztald meg Isten munkáját, és anélkül, hogy észrevennéd, néhány problémád megoldódik, egyre kevesebb olyan dolog lesz, amit nem látsz tisztán, és egyre többet fogsz megérteni az igazságból. Ily módon anélkül, hogy észrevennéd, nőni fog az érettséged. Neked kell kezdeményezned, hogy törekedj az igazságra, és szívedet az igazságba helyezd. Vannak, akik azt mondják: „Évek óta hiszek Istenben, és sok doktrínát megértek. Most megvan az alapom. A tengerentúli gyülekezetünkben most jó az élet, a testvérek összejönnek, hogy egész nap az Istenbe vetett hittel kapcsolatos ügyekről beszéljenek, így hatással van rám, amit látok és hallok, és ebből táplálkozom – és ez elég. Nem kell erőfeszítést tennem a saját életbe való belépésem problémáinak vagy a saját lázadásom problémáinak megoldására. Ha minden nap betartom az ütemtervemet, hogy imádkozzak, egyem és igyam Isten szavait, vallási énekeket daloljak, megtegyem a kötelességemet, és teljesítsem a tőlem elvárt kötelességemet, akkor természetesen növekedni fogok az életben.” Ezt gondolják azok a megzavarodott hívők. Ezek az emberek egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Csupán vallási szertartásokat folytatnak, ékesszólóan beszélnek, üres jelszavakat kiabálnak, doktrínákat és szavakat mondanak, és úgy érzik, hogy jól végezték dolgukat. Ennek eredményeként, míg mások tudnak valamennyi igazságot gyakorolni és elérhetnek némi változást, ezeknek a megzavarodott hívőknek egyáltalán nincs tapasztalati tanúságtételük. Még csak némi önismeretről sem tudnak beszélni. Üres kézzel végzik, és semmit sem nyernek. Nem szegények és szánalmasak? Az igazság elfogadása és az igazságra való törekvés a legreálisabb, leggyakorlatibb út az üdvösség eléréséhez. Ha nem tudjátok elnyerni az igazságot, hiába hisztek Istenben. Azok, akik üres szavakat és doktrínákat mondanak, akik mindig jelszavakat kiabálnak, hangzatos eszméket hangoztatnak, és mindig betartják az előírásokat anélkül, hogy az igazság gyakorlására összpontosítanának, semmit sem nyernek, függetlenül attól, hány évig hisznek. Kik azok az emberek, akik nyernek valamit? Azok, akik őszintén végzik a kötelességüket, és hajlandóak gyakorolni az igazságot, azok, akik küldetésükként kezelik azt, amit Isten rájuk bízott, azok, akik készségesen azzal töltik egész életüket, hogy feláldozzák magukat Istenért, és nem a saját érdekükben mesterkednek, valamint azok, akik két lábbal a földön járva viselik magukat, és engedelmeskednek Isten vezényléseinek. Kötelességük végzése során az ilyen emberek képesek felfogni az igazságalapelveket, gondosan és jól végeznek el minden feladatot, és elérik azt az eredményt, hogy bizonyságot tesznek Isten mellett, és eleget tesznek Isten szándékainak. Amikor nehézségekbe ütköznek kötelességük végzése közben, tudnak Istenhez imádkozni, és megpróbálják felfogni Isten szándékait, engedelmeskedni tudnak Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, és a dolgok végzése során tudják keresni és gyakorolni az igazságot. Nem kiabálnak jelszavakat és nem hangoztatnak hangzatos eszméket, hanem csak arra összpontosítanak, hogy két lábbal a földön járva tegyék a dolgokat, és aprólékosan, az alapelvek szerint kezeljék az ügyeket. Mindent szívvel-lélekkel tesznek, és mindent a szívükkel tapasztalnak meg. A legtöbb dologban képesek gyakorlatba ültetni az igazságot, tapasztalat útján tudást és megértést szerezni, tanulságokat levonni, és valódi nyereségre szert tenni. Amikor pedig nem helytálló gondolataik vagy helytelen állapotaik vannak, tudnak Istenhez imádkozni és keresni az igazságot azok megoldására. Bármilyen igazságot is értenek meg, van tapasztalatuk és rálátásuk azzal kapcsolatban, és képesek megosztani a tapasztalati tanúságtételüket. Az ilyen emberek végül elnyerhetik az igazságot. A nemtörődöm emberek soha nem gondolkodnak el a szívükben az igazság gyakorlásának kérdésein. Csak a fáradozásra és a cselekvésre, valamint önmaguk mutogatására és a hencegésre összpontosítanak, miközben soha nem keresik, hogyan gyakorolják az igazságot. Ez megnehezíti számukra, hogy elnyerjék az igazságot. Gondoljatok bele – pontosan milyen emberek mehetnek be az igazságvalóságba? (Azok, akik szívvel-lélekkel teszik a dolgokat, akik gyakorlatiasak, és akik két lábbal a földön járva végzik a kötelességüket.) Így van. Csak azok érthetik meg az igazságot és mehetnek be a valóságba, akik két lábbal a földön járva végzik a kötelességüket, és szorgalmasan keresik az igazságot. Ezenkívül az ilyen emberek mindenben a gyakorlatiasságra összpontosítanak; viszonylag gyakorlatiasak, szeretik a pozitív dolgokat, képesek elfogadni és gyakorolni az igazságot, végül pedig elnyerhetik az igazságot, és elérhetik az Istennek való alávetettséget. Ti milyen típusú emberek vagytok? (Nem gyakorlatiak, akik mindig a látszat kedvéért akarnak tenni dolgokat, és ravaszságra hagyatkoznak.) Lehet ezzel valamit nyerni? (Nem.) Megtaláltad a megoldást a problémáidra? Ha rájössz, és elkezded megfordítani a dolgokat, vajon tudni fogsz arról, hogy megváltoztak-e az elképzeléseid, a képzeleteid és a dolgokról alkotott nézőpontod? (Úgy érzem, valamennyire megváltoztak.) Amíg vannak eredmények és előrelépés, beszélj róla, és hagyd, hogy mások is okuljanak. Bár korlátozott a tapasztalatod, az mégis az életben való növekedés tapasztalata. Az életben való növekedés folyamata az Istenben való hited megtapasztalása, az életed növekedése Isten szavának megtapasztalásán keresztül. Ezek a tapasztalatok a legértékesebbek.

Ha egyszer mindannyian hisznek Istenben, olvassák Isten szavait és végzik a kötelességeiket, miért van az, hogy néhány év után az emberek egymástól különbözővé válnak, csúcsok és mélypontok jelennek meg, és feltárul az emberek valódi arca? Valójában mindegyikük a jellege szerint lesz csoportosítva. Vannak, akik tudnak beszélni a tapasztalati tanúságtételükről, míg másoknak egyáltalán nincs tapasztalati tanúságtételük. Vannak, akik képesek megérteni sok igazságot és belépnek a valóságba, míg mások semmit sem szereztek meg az igazságból, illetve egy cseppet sem változtattak a beállítottságukon. Vannak, akik kötelességeikben eredményeket érnek el, képesek az igazságot keresni a problémák megoldásához, és fokozatosan megfelelő színvonalon végzik a kötelességeiket. Vannak, akik sikamlósak és lazítanak a kötelességeik végzése közben, csak ímmel-ámmal teszik a dolgukat, és akkor sem ültetik gyakorlatban az igazságot, ha megértik azt. Mivel mindannyian részt vesznek az összejöveteleken, olvassák Isten szavait, és teljesítik kötelességeiket, miért különböznek az eredmények? Miért képesek egyesek elindulni az igazságra való törekvés útján, míg mások a saját útjukat járják? Miért képesek egyesek elfogadni az igazságot, míg mások nem? Hogy lehet ez? Miért képesek egyesek elfogadóak és engedelmesek lenni, amikor szembesülnek azzal, hogy megmetszik őket, míg mások ellenállást éreznek, vitatkoznak, lázadoznak, sőt jelenetet is rendeznek? Mindannyian eszik és isszák Isten szavait az összejöveteleken, hallgatnak prédikációkat és közösséget vállalnak, élik a gyülekezeti életet és teljesítik kötelességeiket, akkor miért van akkora különbség köztük? Átlátod ezt a problémát? Ez a különbség a jó és a rossz emberi mivolt között, és ez közvetlenül összefügg azzal, hogy az emberek szeretik-e az igazságot vagy sem. Valójában, függetlenül egy személy képességétől, mindaddig, amíg el tudja fogadni az igazságot, szorgalmasan végzi kötelességét, elgondolkozik önmagáról és ismeri önmagát, addig rendelkezni fog az életbe való belépéssel, igazi változást fog megtapasztalni, és megfelelő színvonalon tudja majd végezni kötelességét. Ha az emberek nem szívből olvassák Isten szavait, és nem értik az igazságot, akkor nem fognak elgondolkodni önmagukon és nem fogják megismerni önmagukat. Kötelességük végzése során megelégednek azzal, hogy csupán fáradoznak valamennyit, nem tesznek gonoszat, és nincsenek vétkeik, és ezt tekintik a tőkéjüknek. Mindennap zavartan, kábultan, gépiesen fognak dolgozni; soha nem fogják szívből megvizsgálni magukat, sem erőfeszítést tenni önmaguk megismerésére, és nem fogják szívből keresni az igazságalapelveket sem. Mindig felületesek lesznek. Ha így végzik a kötelességüket, a teljesítményük soha nem lesz megfelelő színvonalú. Ahhoz, hogy valaki megfelelő színvonalon végezze a kötelességét, először meg kell értenie az igazságot és fel kell fognia az alapelveket, és csak ezután tudja azt teljes szívvel és erővel végezni. Csak akkor van hajtóerő az emberek szívében, ha megértik az igazságot, és csak akkor tudják a dolgokat teljes szívvel és erővel tenni. Ma vannak olyanok, akik elkezdték szívvel-lélekkel végezni a kötelességüket, és elkezdtek azon gondolkodni, hogyan végezzék el megfelelően egy teremtett lény kötelességét annak érdekében, hogy eleget tegyenek Isten szívének. Nem negatívak és lomhák, nem passzívan várják a Fennvaló parancsait, hanem kezdeményeznek. Kötelességetek teljesítéséből ítélve, kicsit hatékonyabbak vagytok, mint korábban, és bár még mindig színvonal alatti, volt egy kis fejlődés, ami jó. De nem szabad megelégednetek a status quóval, folytatnotok kell a felfedezést és a fejlődést – csak akkor fogjátok jobban és megfelelő színvonalon végezni a kötelességeteket. Amikor azonban egyesek a kötelességüket végzik, soha nem vetnek be mindent és nem adják bele mindenüket, csak az erőfeszítésük 50-60 százalékát adják, beérik ennyivel, és elintézettnek tekintik. Soha nem tudnak fenntartani egy normális állapotot: amikor nincs senki, aki szemmel tartaná vagy támogatná őket, akkor lazítanak és elveszítik a hajtóerejüket; amikor van valaki, aki beszélget velük az igazságról, akkor motiváltak lesznek, de ha egy ideig senki sem beszélget velük az igazságról, akkor fásulttá válnak. Mindig így ingadoznak – mi itt a probléma? Ilyenek az emberek, amikor nem nyerték el az igazságot, és mindannyian lelkesedésből élnek, amit hihetetlenül nehéz fenntartani. Szükségük van valakire, aki mindennap prédikál nekik és beszélget velük; amint nincs senki, aki öntözné és ellátná őket, és nincs senki, aki támogatná őket, a szívük ismét kihűl, és ismét lazítanak. Amikor valakinek a szíve ellankad, kevésbé lesz hatékony a kötelességében; ha jobban odateszi magát, a hatékonysága növekszik, a kötelessége több eredményt hoz, ő maga pedig többet nyer. Ez a ti tapasztalatotok? Azt mondhatjátok: „Miért van mindig gondunk a kötelességünk teljesítésével? Amikor ezek a problémák megoldódnak, felpezsdülünk; amikor nem, fásulttá válunk. Ha van valami eredménye a kötelességünk teljesítésének, amikor Isten elismer minket a növekedésünkért, akkor el vagyunk ragadtatva, és úgy érezzük, hogy végre felnőttünk, de amikor nehézségbe ütközünk, hamarosan ismét negatívvá válunk – miért mindig ellentmondó az állapotunk?” Valójában azok a fő okok, hogy túl kevés igazságot értetek meg, hiányzik a mélység a tapasztalatotokból és a belépésetekből, sok igazságot még mindig nem értetek, hiányzik az elhatározásotok, és megelégedtek azzal, hogy el tudjátok látni a kötelességeteket. Ha nem értitek az igazságot, hogyan tudjátok megfelelő színvonalon végezni a kötelességeteket? Valójában, amit Isten az emberektől kér, az mind megvalósítható az emberek által; mindaddig, amíg alkalmazzátok a lelkiismereteteket, és képesek vagytok a lelkiismeretetek szerint cselekedni kötelességetek teljesítése során, addig könnyű lesz elfogadni az igazságot – és ha el tudjátok fogadni az igazságot, akkor megfelelő színvonalon tudjátok végezni a kötelességeteket. Így kell gondolkodnotok: „Mivel hittem Istenben ezekben az években, ettem és ittam Isten szavait ezekben az években, rengeteget nyertem, és Isten nagy kegyelmekkel és áldásokkal ajándékozott meg engem. Isten kezében élek, Isten hatalma alatt élek, az Ő uralma és szuverenitása alatt, és Ő adta nekem ezt a lélegzetet, ezért alkalmaznom kell az elmémet, és minden erőmmel arra kell törekednem, hogy végrehajtsam kötelességemet – ez a legfontosabb.” Az embereknek rendelkezniük kell elhatározással; csak azok törekedhetnek igazán az igazságra, akiknek van elhatározásuk, és csak akkor tudják megfelelően végezni a kötelességüket, eleget tenni Istennek és szégyent hozni a Sátánra, ha megértették az igazságot. Ha rendelkezel effajta őszinteséggel, és nem a saját érdekedben tervezel, hanem csak azért, hogy elnyerd az igazságot és megfelelően teljesítsd a kötelességedet, akkor a kötelességed teljesítése normálissá válik, és mindvégig állandó marad; akármilyen körülményekkel is találkozol, képes leszel kitartani kötelességed teljesítése mellett. Függetlenül attól, hogy ki jön félrevezetni vagy megzavarni téged, és függetlenül attól, hogy jó vagy rossz a hangulatod, továbbra is képes leszel normálisan ellátni a kötelességedet. Ily módon Isten megnyugodhat veled kapcsolatban, a Szentlélek pedig képes lesz megvilágosítani téged az igazságalapelvek megértésében, és elvezethet az igazságvalóságba való belépéshez, és ennek eredményeként a kötelességedet bizonyosan a kívánt színvonalon fogod teljesíteni. Amíg őszintén áldozatot hozol Istenért, a kötelességedet gyakorlatiasan teljesíted, nem cselekszel megbízhatatlanul és nem trükközöl, akkor ki fogod állni a próbát Istennél. Isten átvizsgálja az emberek elméjét és gondolatait, mindent, amit gondolnak, minden eszméjüket, valamint a szándékaikat és indítékaikat. Ha szíved vágyakozik az igazságra, és tudod keresni az igazságot, Isten megvilágosít és megvilágít téged. Minden dologban, amennyiben az igazságot keresed, Isten meg fog világosítani téged, fényt fog gyújtani a szívedben, és képessé tesz téged arra, hogy legyen utad a gyakorlásra, és akkor a kötelességed teljesítése meghozza majd a gyümölcsét. Az Istentől kapott megvilágosodás az Ő kegyelme és áldása. Még apró ügyekben is, ha Isten nem világosítja meg az embereket, akkor soha nem lesz sugallatuk. Sugallat nélkül az emberek nehezen tudják megoldani a problémáikat, és nem érnek el eredményt a kötelességükben. Sok olyan dolog van, amelyeken pusztán az emberi értelemre, bölcsességre és képességre hagyatkozva az emberek nem tudnak felülkerekedni, még sok évnyi tanulás után sem. Miért nem? Mert ez még nem az Isten által kijelölt idő. Ha Isten nem cselekszik, bármennyire is jó képességű az ember, ez hiábavaló. Ezt világosan kell látnod. Hinned kell, hogy minden Isten kezében van, és az emberek csak együttműködnek. Ha őszinte vagy, Isten látni fogja ezt, minden helyzetben kiutat nyit számodra, és semmiféle nehézség nem lesz leküzdhetetlen – rendelkezned kell ezzel a hittel. Ezért, amikor a kötelességeiteket végzitek, nem kell aggódnotok. Amíg teljes szívedből mindent beleadsz, Isten nem ad neked nehézségeket, és nem ad többet, mint amennyivel meg tudsz birkózni. Csak akkor kell aggódnod, ha olyan dolgokat mondasz, amelyeket nem gondolsz komolyan, csak a szád jár, de nem cselekszel, és olyan dolgokat mondasz, amelyeket jó hallani, de nem végzed megfelelően a kötelességedet – akkor vége. Ha ez a hozzáállásod a kötelességeidhez és Istenhez, akkor megkapod Isten áldását? Egyáltalán nem. Ha felületesen bánsz Istennel és megtéveszted Őt, Isten nem fog rád figyelni, és ki fog vetni; az lesz a végeredmény. Ha becsapod Istent, magadat csapod be. Isten azt fogja mondani: „Ennek az embernek a szíve túlságosan csalárd, és nyoma sincs benne az őszinteségnek. Nem lehet benne megbízni vagy bármit rábízni. Félre kell állítani őt.” Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy egyedül maradsz és semmibe vesznek. Ha nincs bűnbánat, teljesen elhagyatott leszel. Büntetésből átadnak a Sátánnak, a gonosz szellemeknek és a tisztátalan szellemeknek. Milyen állapotban van az ember, ha magára hagyják és semmibe veszik? Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek már nem munkálkodik benned. Semmit sem fogsz tisztán látni, és míg mások mindig megvilágosodnak és megvilágítódnak, te nem fogsz; tompa maradsz. Mindig álmosnak fogod érezni magad vagy elbóbiskolsz, ha valaki az igazságról és az életbe való belépésről beszél. Miféle jelenség ez? Olyan, ahol Isten nem munkálkodik. Ha Isten nem munkálkodik, akkor nem válik az ember két lábon járó hullává? Nagyon ijesztő dolog, ha valaki hisz Istenben, de nem érzi a jelenlétét. Az ilyen ember elveszíti az élethez való önbizalmát, motivációját. Elveszíti az élethez való minden tőkéjét. Milyen értéke van egy ilyen életnek? Nem vagy-e rosszabb helyzetben, mint a disznók és a kutyák? Cselekedeteid és viselkedésed miatt Isten látja, hogy megbízhatatlan és bizalomra méltatlan vagy. Isten szíve mélyéből gyűlöl téged, és így elhagy vagy ideiglenesen félreállít. Vajon miért nem ismeri fel az ilyen ember a fájdalmat és kényelmetlenséget a szívében? Mi a baj a szívével? Rendelkezik a lelkiismeret tudatosságával? Nem számít, hány éve hiszel Istenben, vagy hogy valódi vagy hamis a hited, már megértetted a magatartás bizonyos doktrínáit, és képes vagy élni és túlélni anélkül, hogy bárkire támaszkodnál, de ha tudod, hogy felfedtek, hogy Isten már elhagyott, élhetsz-e még tovább? Van-e még értelme az életednek? Ilyenkor sírni fogsz és csikorgatni fogod a fogad a sötétben. A gyülekezetben gyakran látunk olyan embereket, akik miután felfedték őket és ki lettek vetve, és a gyülekezet épp el akarja őket küldeni, vörösre sírják a szemüket, és még a halált is fontolgatják, és nincs többé életkedvük. Sírva esküsznek, hogy megtérnek, de addigra már túl késő. Ez egy olyan eset, amikor egyetlen könnycseppet sem ejtesz, amíg meg nem látod a saját sírodat. Tehát, ha bűnbánatot akarsz gyakorolni, akkor most kell megtenned. Siess elgondolkodni azon, hogy milyen problémák maradtak még a kötelességed végzésében, hogy felületes vagy-e, van-e olyan terület, ahol felelőtlen vagy. Gondolkodj el azon, hogy valóban elértél-e eredményeket kötelességed végzése során – ha igen, gondold át, miért érted el azokat, ha pedig nem, akkor gondold át, hogy miért nem. Szerezz tisztánlátást ezekről a dolgokról elmélkedés útján, és ha mégis maradnak problémák, keresd az igazságot a megoldásukhoz. Ezáltal nem lesznek nehézségek a kötelességed végzésében. Mindazoknak, akik képesek keresni az igazságot, hogy megoldják a felmerülő problémákat, nemcsak egyre kevesebb nehézségük lesz a kötelességeik teljesítésében, hanem egyre hatékonyabbá is válnak azok teljesítésében, és eközben elnyerik az életbe való belépést. Példának okáért, vannak emberek, akik akkor kezdik megérteni az igazságot, amikor már átmentek több környi metszésen. Gyakran képesek elmélkedni önmagukon, és valahányszor úgy találják, hogy valami rosszat tettek, tudják, hogy megsértették az igazságalapelveket, imádkoznak Istenhez és igencsak sajnálkoznak. Időnként még utálják is önmagukat, és arcul csapják magukat, mondván: „Hogy tehettem megint valami rosszat és okozhattam fájdalmat Istennek? Olyan szívtelen vagyok! Isten annyi mindent mondott – miért nem okultam belőle? Miért nem tudom elérni, hogy alávessem magam Istennek és eleget tegyek Neki? Valóban olyan mélyen megrontott a Sátán. Nincs hely Istennek a szívemben, és nem becsülöm az igazságot. Mindig sátáni filozófiák szerint élek, és nem vagyok tekintettel Isten szándékaira. Tényleg nincs lelkiismeretem vagy józan eszem. Annyira lázadok Isten ellen!” Így elhatározzák, hogy bűnbánatot tartanak és eltökéltek, hogy az igazságot a gyakorlatba ültetik, jól végzik kötelességüket, és eleget tesznek Istennek. Valóban bűnbánó szívük van, de a romlott beállítottságot nem könnyű levetni – az embernek át kell esnie néhány próbatételen és finomításon, mielőtt egy kicsit is meg tud változni. Mostanra sokan vannak, akik elkezdtek az igazságra összpontosítani, akik hajlandóak belépni az igazságvalóságba, és olyan emberekké válni, akik alávetik magukat Istennek. Hogyan gyakoroljon hát egy igazán bűnbánó szívű ember? Ennek része az is, hogy imádkoznia kell Istenhez, és többet kell keresnie az igazságot, megoldva a felmerülő problémákat, és meg kell találnia a gyakorlás útját kötelessége teljesítésében. A másik rész az, hogy találnia kell valakit, aki érti az igazságot és beszélgetnie kell vele, ízekre szedve saját lázadó mivoltát, természetlényegét, valamint azokat a területeket, ahol ellenáll Istennek. Világosan kell tudnia ezekről a problémákról, majd alaposan át kell gondolnia Isten szavait, és megvizsgálni, hogyan vonatkoznak ezek rá; újra és újra meg kell fontolnia Isten döntő fontosságú szavait, és önvizsgálatát a saját problémáira és a saját természetlényegére kell irányítania, amíg el nem jut az igazi tudáshoz. Ily módon valódi bűntudatot érhet el és gyűlölheti magát. Ezután azonosítania kell a kötelessége végzésével kapcsolatos nehézségeit, és az igazságot kell használnia azok megoldására. Így egyre csökkennek a kötelessége teljesítésével kapcsolatos nehézségei, és elért valamilyen hatást. Ha valaki igazán bűnbánó akar lenni, akkor így kell gyakorolnia. Ez az egyetlen út az igazi bűnbánathoz.

Milyen hatása lesz az igazságra való törekvésnek? Ennek egyik része az, hogy az igazságra való törekvés arra szolgál, hogy az ember levesse romlott beállítottságát; egy másik része az, hogy ennek megtétele lehetővé tegye az ember számára, hogy az igazságot gyakorlatba ültesse, miközben kötelességét végzi, és olyan emberré válik, aki valóban aláveti magát Istennek. Ez az igazi bűnbánat bizonysága. Ahhoz, hogy valaki valóban bűnbánatot tanúsítson, meg kell értenie az igazságot és gyakorolnia kell azt, mielőtt hatást érne el. Ha nem keresed az igazságot a probléma megoldására, és a bűnbánatod pusztán csak olyasvalami, amit mondasz, akkor az nem érhet el hatást. Így nem fogod magad nyugodtnak vagy megalapozottnak érezni. Ha csak azt mondod az imában, hogy valóban bűnbánatot akarsz gyakorolni, de kötelességed végzése során nem keresed az igazságot, hogy megoldd a problémáidat és elérd a kötelességed megfelelő színvonalú végzését, akkor megpróbálod becsapni Istent. Az igazi bűnbánat főként az odaadásban, az alapelvek szerinti cselekvésben, az igazság gyakorlásában nyilvánul meg és igaz bizonyságtételben a kötelesség teljesítése során. Ezek az igazi bűnbánat jelei, és egyben az igaz bűnbánat bizonyságai is. Ha valaki csak annyit tesz, hogy imádságban a bűnbánatról beszél Istenhez anélkül, hogy jól tenné a kötelességét, akkor nem próbálja-e becsapni Istent? Ha valami nem tud átjutni legalább a saját lelkiismeretünkön, akkor hogyan juthatna túl Istenen? Bármik legyenek is a jelenlegi körülményeid, mindaddig, amíg nem tudod őszintén végezni Isten iránti kötelességedet, és amíg sok olyan problémád marad a kötelességed végzésében, amelyek megoldására nem keresed az igazságot, addig nagy gondban vagy, és komolyan imádkoznod kell ezzel kapcsolatban, valamint el kell gondolkodnod önmagadon. Ha nem tudsz igazán bűnbánatot gyakorolni, és mindig rosszul végzed a kötelességedet, akkor biztosan szembe kell nézned azzal a veszéllyel, hogy ki leszel vetve. Nem számít, hány éve hiszel Istenben – mindaddig, amíg mindig felületesen végzed a kötelességedet, mindig a saját hasznodat hajszolod, mindig kihasználva Isten házát anélkül, hogy a legkevésbé is elfogadnád vagy gyakorolnád az igazságot, akkor te nem vagy igaz istenhívő. Olyan vagy, aki idegenkedik az igazságtól, egy álhívő, aki csak enni akar a kenyerekből és jól akar lakni. Lehet, hogy még Isten házában élsz, és még azt mondod, hogy istenhívő vagy, de tény, hogy már nincs kapcsolatod Istennel. Isten már rég félreállított téged, és lélek nélküli burok lettél, egy élő halott. Akkor mi értelme élni? Aki eljutott ebbe a szakaszba, annak már nincs említésre méltó rendeltetési helye. Az egyetlen kiút számára az, ha gyorsan Isten elé járul gyónni. Ha valóban őszinte vagy és őszintén megtérsz, Isten nem fog emlékezni a vétkeidre. Egy dologra azonban emlékezned kell: nem számít, hogy mikor, és függetlenül attól, hogy ismered-e Istent, vagy vannak-e elképzeléseid vagy tévhiteid Róla, soha ne harcolj vagy dacolj Vele. Ellenkező esetben teljes mértékben megtorlást fogsz elszenvedni. Ha úgy találod, hogy a szíved megkeményedett, és olyan állapotban vagy, amikor azt mondod, hogy „én ezt így fogom csinálni, lássuk, mit tehet velem Isten. Nem félek senkitől. Mindig is így csináltam a múltban”, akkor bajban vagy. Ez egy sátáni természetű kitörés; ez hajthatatlanság. Te már tökéletesen jól tudod, hogy helytelen, amit csinálsz, ami már veszélyes, de nem veszed komolyan. A szíved nem fél, nem ismer el vádat vagy hibáztatást, és nem aggódik vagy bánkódik – még azt sem tudod, hogy bűnbánatot kell tartanod. Ez a hajthatatlanság állapota, és bajt fog okozni neked. Ez megkönnyíti, hogy Isten félreállítson. Ha az ember eléri ezt a pontot, és még mindig olyan tompa, és nem tudja, hogy vissza kellene fordulnia, akkor helyreállítható-e a kapcsolata Istennel? Ezt nem lesz könnyű helyreállítani. Akkor hogyan tudod helyreállítani azt a normális kapcsolatot Istennel, amelytől tökéletesen természetesnek és jogosnak érzed a Hozzá való közeledésedet? Amikor alá tudod vetni magad, leborulni és felajánlani Neki mindenedet, félni Őt, és elfogadni a szavait igazságként, függetlenül attól, hogy érted-e őket vagy sem, majd keresni az igazságot és gyakorolni az alávetettséget? Mikor lehet visszaállítani téged ebbe az állapotba? Meddig kell elmenned ennek az állapotnak a helyreállításához? Attól tartok, minden bizonnyal nehéz lesz, mert ez nem idő kérdése, és nem függ az utazás hosszától, sem a megtett távolságtól. Ez az életed állapotának kérdése, és annak, hogy valóban beléptél-e az igazságvalóságba. Ha sok éve hiszel Istenben, de egyáltalán nem tudod felhasználni az igazságot a benned fennálló problémák megoldására, és nem vagy tisztában e problémák súlyosságával, gyakran örömmel élsz lázadó állapotban minden tudatosság nélkül, rossz dolgokat teszel, rossz szavakat mondasz, megkeményedett szívvel ellenkezel Istennel, ellenállsz Neki és lázadsz Isten ellen, és makacsul ragaszkodsz saját elképzeléseidhez, képzeleteidhez, gondolataidhoz és nézeteidhez, anélkül, hogy ennek egyáltalán tudatában lennél, akkor nem rendelkezel igazságvalósággal, nem olyan személy vagy, aki aláveti magát Istennek, és még mindig távol állsz attól, hogy megfelelj Isten követelményeinek. Ezzel tisztában kell lenned a szívedben. Ha nem látod tisztán valódi állapotodat, és mindig azt feltételezed, hogy a mód, ahogyan hiszel, rendben van, hogy képes vagy feláldozni magad Istenért, hogy szenvedtél és megfizetted az árát, és azt hiszed, hogy garantáltan belépsz a mennyek országába, akkor nincs benned semmi értelem. Egyáltalán nem rendelkezel igazságvalósággal, de még csak nem is tudsz róla. Ez azt jelenti, hogy ködös az elméd, össze vagy zavarodva, zavaros fejű ember vagy, és a képességeid nem elegendőek ahhoz, hogy megértsd az igazságot vagy ismerd önmagadat, és ezért Isten nem menthet meg téged.

Tudjátok-e, hogy milyen emberről mond le végül Isten? (Arról, aki folyamatosan hajthatatlan, és nem mutat bűnbánatot Isten előtt.) Mi az efféle ember sajátos állapota? (Kötelességeinek végzése során mindig felületes, problémákkal szembesülve pedig nem keresi az igazságot, hogy megoldást találjon. Nem veszi komolyan azt, hogyan kellene gyakorolnia az igazságot, és mindent hanyagul kezel. Megelégszik pusztán azzal, hogy nem tesz gonosz vagy rossz dolgokat, és nem törekszik az igazságra.) A felületességet helyzettől függően kell elemezni: egyesek azért felületesek, mert nem értik az igazságot, és azt hiszik, hogy normális dolog felületesnek lenni, míg mások szándékosan felületesek, tudatosan választva ezt a viselkedésmódot. Így járnak el, ha nem értik az igazságot, és még azután sem változtatnak irányt, amikor már értik. Nem gyakorolják az igazságot, következetesen így cselekednek, a legcsekélyebb változás nélkül. Nem hallgatják meg, ha bárki kritizálja őket, és nem fogadják el, hogy megmetsszék őket. Ehelyett makacsul tartják magukat a végsőkig. Hogy hívják ezt? Ezt hajthatatlanságnak hívják. Mindenki tudja, hogy a „hajthatatlanság” negatív kifejezés, becsmérlő kifejezés. Nem jó szó. Tehát szerintetek mi lenne valakinek a kimenetele, ha a „hajthatatlanság” kifejezést alkalmaznák rá, és az illető megfelelne a leírásnak? (Isten visszautasítja és félreállítja az ilyet.) Hadd mondjam el nektek, Isten az ilyen hajthatatlan embereket utálja a legjobban, és róluk akar lemondani. Teljesen tisztában vannak azzal, hogy rosszat tettek, mégsem gondolkodnak el magukon; nemcsak hogy a legcsekélyebb megbánást sem érzik, hanem makacsul nem hajlandók beismerni a hibájukat. Még kifogásokat és okokat is találnak arra, hogy felmentsék magukat, és körmönfont érvelésbe bocsátkoznak, hogy megvédjék magukat, és ezt a ravaszabb módszert akarják használni arra, hogy port hintsenek mások szemébe. Ennek eredményeként továbbra is rosszat tesznek anélkül, hogy a legkisebb szándékuk is lenne a bűnbánatra vagy a hiba beismerésére. Az ilyen emberek bajban vannak, és nem lesz könnyű számukra elérni az üdvösséget. Ők pontosan azok az emberek, akikről Isten le akar mondani. Miért mondana le Isten az ilyen emberekről? (Mert egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és tompa lett a lelkiismeretük.) Ez azért van, mert az ilyen embereket nem lehet megmenteni. Isten nem menti meg ezeket az embereket; Ő nem végez ilyen hiábavaló munkát. Kívülről úgy tűnik, hogy Isten nem menti meg őket, és nem akarja őket, de valójában ennek valós oka van, mégpedig az, hogy ezek az emberek nem fogadják el Isten üdvösségét, valamint elutasítják Isten üdvösségét, és dacolnak vele. Azt gondolják: „Arra kérsz, hogy vessem alá magam, hogy fogadjam el az igazságot és hogy gyakoroljam az igazságot – mit nyerhetek én ebből? Mi az előnye? Csak akkor teszem meg, ha hasznomra válik. Ha nincs hasznom, akkor nem teszem meg.” Milyen emberek ezek? Olyan emberek, akiket csak az önérdek vezérel, akik pedig nem szeretik az igazságot, azokat mind csak az önérdek vezérli. A pusztán az önérdek által vezérelt emberek nem tudják elfogadni az igazságot. Ha megpróbálsz beszélgetni az igazságról egy önérdek által vezérelt emberrel, és arra kéred őt, hogy ismerje meg önmagát és ismerje el hibáit, hogyan fog reagálni? „Mi hasznom származik abból, ha beismerem a hibáimat? Azt mondod nekem, hogy ismerjem el, hogy valami rosszat tettem, valljam be a bűneimet és tartsak bűnbánatot – milyen áldásokat nyernék ebből? Ha a hírnevem és az érdekeim sérülnek, és veszteséget szenvedek, ki fog kárpótolni engem?” Ez a mentalitásuk. Csak a személyes hasznot keresik, és amikor arról van szó, hogy miként kellene cselekedni ahhoz, hogy áldásokat kapjanak Istentől, úgy érzik, hogy ez nagyon is valószínűtlen, és egyszerűen nem hiszik el, hogy lehetséges; csak abban hisznek, amit a saját szemükkel látnak. Az ilyen embereket csak az önérdek vezérli, és a Sátán filozófiája szerint élnek, miszerint „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”. Ez a természetlényegük. A szívükben Isten elismerése és az igazság elismerése azt jelenti, hogy hisznek Istenben. Az, hogy ne tegyenek rosszat, elfogadható számukra, de előnyöket kell kapniuk, és semmiképpen sem szenvedhetnek veszteséget. Csak akkor veszik fontolóra az igazság gyakorlását és az Istennek való alávetettséget, ha az érdekeiket ez nem érinti. Ha az sérti az érdekeiket, és arra kérik őket, hogy gyakorolják az igazságot és vessék alá magukat Istennek, nem lesznek képesek megtenni. Még lehetetlenebb arra kérni őket, hogy áldozzák fel magukat, szenvedjenek vagy fizessenek valamilyen árat Istenért. Az ilyen emberek nem igaz hívők. Csak a saját érdekeikért élnek, pusztán áldásokat és előnyöket keresnek, és nem hajlandók elviselni a szenvedést vagy árat fizetni, mégis szégyentelenül lustálkodni akarnak Isten házában, remélve, hogy elkerülik a halál kimenetelét. Az ilyen emberek a legcsekélyebb igazságot sem fogadják el, és Isten nem mentheti meg őket. Vajon Isten mégis meg tudja menteni őket? Isten minden bizonnyal visszautasítja és kiveti őket. Vajon ez azt jelenti, hogy Isten nem menti meg őket? Lemondtak magukról. Nem törekednek az igazságra, nem imádkoznak Istenhez, és nem hagyatkoznak Istenre, akkor hogyan mentheti meg őket Isten? Az egyetlen út az, hogy lemond róluk, félreteszi őket, és hagyja, hogy elgondolkodjanak magukon. Ha az emberek üdvözülni akarnak, az egyetlen út számukra az, hogy elfogadják az igazságot, megismerjék önmagukat, gyakorolják az igazságot, és valódi alávetettséggel rendelkezzenek. Így elnyerhetik Isten jóváhagyását. Az igazság gyakorlása annak érdekében, hogy alávessék magukat Istennek és féljék Őt, olyasmi, amit végső soron meg kell valósítaniuk ahhoz, hogy elérjék az üdvösséget, és amit meg kell nyilvánítaniuk és meg kell élniük. Ha te nem az igazságra való törekvés útját járod, akkor nincs másik út, amit választhatsz. Ha valaki nem ezt az utat járja, akkor csak azt lehet mondani, hogy nem hiszi el, hogy az igazság megmentheti, és hogy nem hiszi el, hogy Isten minden szava képes átalakítani és igazi emberi lénnyé tenni őt. Továbbá alapvetően nem hisz abban, hogy Isten az igazság, és nem hiszi el azt a tényt sem, hogy az igazság megváltoztathatja és megmentheti az embereket. Ezért, akárhogyan is boncolgatod, egy ilyen ember szíve túlságosan hajthatatlan. Nem hajlandó elfogadni az igazságot, bármi is történjék, nem érheti el a megmentést, és lehetetlen megmenteni.

Van közületek valakinek hajthatatlan állapota? (Igen.) Akkor ti mind hajthatatlan emberek vagytok? Mi a különbség aközött, hogy valakinek hajthatatlan állapota van, vagy hogy hajthatatlan ember? A kettőt meg kell különböztetni, mert különböző dolgokról van szó. A hajthatatlan állapot azt jelenti, hogy ilyen fajta romlott beállítottsága van. Ha el tudod fogadni az igazságot, akkor elérheted az üdvösséget, de ha hajthatatlan ember vagy, akkor bajban leszel. A hajthatatlan emberek egyáltalán nem fogadják el az igazságot; képtelenek lesznek elérni az üdvösséget. Ez a különbség a két embertípus között. A hajthatatlan állapotúak lázadó viselkedést mutatnak, és némi romlottságot fednek fel magukban. A romlottság feltárásának folyamata során azonban folyamatosan megvallják bűneiket és bűnbánatot gyakorolnak Isten előtt, és folyamatosan elfogadják Isten ítéletét, fenyítését és fegyelmezését. Nem számít, hányszor tapasztalnak meg kudarcot vagy botlást, el tudnak gondolkodni önmagukon, meg tudnak oldani problémákat, talpra tudnak állni, és továbbra is követik Istent. Ezen a folyamaton keresztül igazán megértik romlott beállítottságukat, és rájönnek, hogy Isten ítéletének és fenyítésének megtapasztalása valóban az üdvösség egyik formája, és nem nélkülözhetik Isten ítéletét és fenyítését. Állandó bűnbánat, szüntelen gyónás, Isten ítéletének és fenyítésének folyamatos elfogadása által életük fokozatosan nő, lelkiállapotuk pedig folyamatosan változik. Ebben a folyamatban az ember romlott beállítottsága fokozatosan levethető, és az ember növekedést és átalakulást tapasztal. Lázadó viselkedésükből ítélve úgy tűnhet, hogy az ilyen emberek meglehetősen hajthatatlanok is, és néha hajthatatlan állapotuk van, de nem ilyen típusú emberek. Mivel ők nem ilyen típusú emberek, minden bizonnyal pozitív viselkedést és fejlődést mutatnak. Az ilyen emberek megmenthetők. Ti milyen típusú emberek vagytok? (Felismerjük, ha rosszat tettünk, és készek vagyunk bűnbánatot tartani Isten előtt, és kijavítani a hibáinkat.) Ha tudatában vagy a vétkeidnek, lázadó mivoltodnak és a feltáruló romlott beállítottságaidnak, és szívedben lelkiismeret-furdalást és megbánást érzel, akkor ez jó, és van remény az üdvösségre. Ha azonban szubjektív módon a legcsekélyebb mértékben sem vagy tudatában lázadó mivoltodnak vagy romlottságodnak, és amikor valaki erre rámutat, makacs és elutasító maradsz, sőt álokoskodáshoz és önigazoláshoz is folyamodsz, akkor bajban vagy, és nem lesz könnyű neked, hogy üdvözülj. Ha rövid ideje hiszel Istenben, mondjuk három-öt éve, és még mindig nem sokat értesz a hitből, az azért van, mert túl alacsony az érettséged. Ha azonban több mint tíz éve hívő vagy, és még mindig nem ismered magad, és nem fogadod el, hogy megmetszenek, akkor bajban vagy. Ez egy hajthatatlan beállítottságú személy, aki nem hajlandó elfogadni az igazságot. Amikor azokról van szó, akik nem értik az igazságot és nincs valóságérzékük, meg kell nézni, hogy időben hol vannak. Vannak, akiknek jó képességük van, gyorsan belépnek az igazságba, és már egy-két év hit után megértik, mit jelent az életbe való belépés. Az is lehetséges, hogy olyan emberekkel állnak kapcsolatban, akiknek jól ment az életbe való belépés, rendelkeznek az igazságvalósággal, és sok igazságot megértenek. Az új hívők is vágynak ezekre a dolgokra, ezért sokat hallgatnak és sokat kapnak, így gyorsan belépnek az életbe. Vannak emberek, akik szerény képességűek, és még ha kapcsolatba is kerülnek azokkal, akik jó képességűek, akkor is lassú a fejlődésük. Vannak, akik eredendően nem szeretik az igazságot, és akárhány évig is hisznek, nem gyakorolják az igazságot, és nem fognak előrehaladni az életükben. Vannak, akik egyszerűen csak szeretnek tenni valamit, és nagyon lelkesek, de nem hajlandók az igazság felé törekedni. Minden nap elfoglaltak, de nem haladnak előre az életben. Az Istenben hívő emberek mindenféle helyzetben lehetnek. Azonban csak azok gyakorolhatják az igazságot, szerezhetik meg az igazságot és érhetik el az üdvösséget, akik szeretik az igazságot. A hívők számára a legnagyobb gondot a hajthatatlan beállítottság és az igazság el nem fogadása jelenti. Az ilyen emberek a legzavaróbbak, és ez egy természetükkel kapcsolatos probléma. Elfogadhatják a doktrínát, de nem hajlandók elfogadni az igazságot. Ezek azok az emberek, akik a legkevésbé valószínű, hogy elérik az üdvösséget. Az egyetlen dolog, amit tenni lehet azokkal az emberekkel, akik nem szeretik az igazságot és akik idegenkednek az igazságtól, hogy elhagyjuk őket.

Hadd mondjak két példát a hazugságra. Kétféle ember van, aki képes hazudni. Meg kell különböztetnetek, hogy mely emberek hajthatatlanok és menthetetlenek. Azt is meg kell különböztetnetek, hogy melyiküket lehet megmenteni. Bár azok, akiket meg lehet menteni, gyakran fednek fel romlottságot, mindaddig, amíg el tudják fogadni az igazságot, elgondolkodnak magukról és ismerik önmagukat, van még remény. Az első példában volt egy személy, aki gyakran hazudott. Miután azonban megértett néhány igazságot, amikor ismét hazudott, nemcsak hogy tudatában volt ennek, hanem mély fájdalmat és gyötrelmet is érzett a szívében, és elkezdett elgondolkodni: „Miért hazudok mindig? Miért nem tudok megváltozni?” Ezután képes volt imádkozni Istenhez és elhatározásra jutni, mondván: „Ezúttal, történjen bármi, meg kell nyílnom, kendőzetlenül fel kell tárnom és boncolgatnom kell magam, és világosan el kell magyaráznom azt a tényt, hogy a méltóságom megőrzése érdekében hazudtam.” Miután megnyílt és beszélt, megnyugodott, és rájött: „Kiderült, hogy hazudni olyan fájdalmas, miközben becsületes embernek lenni olyan megnyugtató – ez csodálatos! Isten megköveteli, hogy az emberek becsületesek legyenek; ez az a hasonlatosság, amivel az embereknek rendelkezniük kellene.” Miután megtapasztalta ezt a kis megnyugvást, onnantól kezdve figyelt arra, hogy kevesebbet hazudjon, lehetőleg egyáltalán ne hazudjon, mindenről nyíltan beszéljen, becsületesen beszéljen, becsületesen cselekedjen és becsületes ember legyen. Amikor azonban olyan helyzettel szembesült, amely a saját büszkeségét is érintette, természetesen hazudott és később megbánta. Aztán amikor egy másik helyzettel állt szemben, ismét hazudott, hogy megpróbálja jó színben feltüntetni magát. Belül gyűlölte magát, és azt gondolta: „Miért nem tudok uralkodni a számon? Lehet, hogy ez valóban a természetemmel kapcsolatos probléma? Túlságosan csalárd vagyok?” Rájött, hogy ezt a problémát meg kell oldani; különben Isten visszautasítaná, majd kivetné őt. Imádkozott Istenhez, fegyelmezést kérve, ha ismét hazudna, és hajlandó volt elfogadni büntetést. Összeszedte a bátorságát, hogy boncolgassa magát az összejöveteleken, és azt mondta: „Amikor hazudtam ezekben a helyzetekben, az azért volt, mert önző indítékaim voltak, és a szándékom irányított. Ahogy elgondolkodtam magamon, rájöttem, hogy minden alkalommal, amikor hazudok, azt hiúságból és büszkeségből vagy saját személyes haszonból teszem. Most már tisztán látom: a büszkeségemnek és a személyes érdekeimnek élek, ami arra késztetett, hogy folyton mindenről hazudjak.” Miközben saját hazugságait boncolgatta, leleplezte a szándékát is, és miközben leleplezte a szándékát, felfedezte a romlott beállítottsága problémáját. Ez egy mindenki számára előnyös helyzet; gyakorolhatja, hogy becsületes ember legyen, ugyanakkor megvilágosodást nyerhet, és felismerheti romlott beállítottságát. Utána elgondolkodott: „Változnom kell! Most vettem észre, hogy van ez a problémám. Ez valóban Istentől kapott megvilágosodás. Az igazságot gyakorló embereket Isten megáldja!” Ismét egy kicsit megtapasztalta az igazság gyakorlásának édes ízét. Egy nap azonban az illető megint akaratlanul hazudott. Ismét imádkozott Istenhez, keresve az Ő fegyelmezését. Sőt, elgondolkodott azon, hogy miért van mindig rejtett szándéka, amikor beszél, és miért mindig a saját hiúságát és büszkeségét veszi figyelembe Isten szándékai helyett. Miután elgondolkodott, valamennyire megértette a romlott beállítottságát és gyűlölni kezdte magát, és még inkább megerősödött abbéli elhatározása, hogy gyakorolja az igazságot, és becsületes ember legyen. Továbbra is így törekedett az igazságra, és igyekezett felé. Három-öt év elteltével valóban egyre kevesebbszer hazudott, és egyre többször mondta ki, amit gondolt, és cselekedett becsületes emberként. Szíve fokozatosan tisztább lett, és egyre több békesség és öröm volt benne. Egyre több időt töltött Isten jelenlétében élve és állapota egyre normálisabb lett. Annak a személynek, aki gyakran hazudott, ez az igazi állapota, amikor megtapasztalja a becsületes emberi létet. Szóval ez a személy még most is hazudik? Még mindig képes hazudni? Valóban becsületes ember? Nem lehet azt mondani, hogy becsületes ember. Csak azt lehet mondani, hogy tudja gyakorolni a becsületes emberi lét igazságát, és folyamatban van a becsületes emberi lét gyakorlása is, de még nem alakult át teljesen becsületes emberré. Más szóval, ez egy olyan személy, aki hajlandó gyakorolni az igazságot. Elmondható-e arról, aki hajlandó gyakorolni az igazságot, hogy ő olyan ember, aki szereti az igazságot? Gyakorolta az igazságot, és a tények feltárultak, tehát nem természetes olyan személyként jellemezni őt, aki szereti az igazságot? Természetesen miközben a becsületes emberi létet gyakorolta, nem volt képes azonnal tiszta és nyílt módon gyakorolni a közlést, vagy fenntartás nélkül leleplezni mindazt, ami benne rejtőzik. Még mindig visszatartott néhány dolgot, és óvatosan próbált előrelépni. Próbálkozásai és tapasztalatai révén azonban rájött, hogy minél inkább megpróbál becsületes ember lenni, annál jobban és kiegyensúlyozottabbnak érzi magát, és annál könnyebbé válik az igazság gyakorlása, minden nagyobb nehézség nélkül. Csak ekkor érezte meg a becsületes emberi lét édességét, és megnőtt az Istenbe vetett hite. Azáltal, hogy így megtapasztalja a becsületes emberi létet, nemcsak az igazság gyakorlására válik képessé, hanem békét és örömet is megtapasztal a szívében. Ugyanakkor tisztábban megérti a becsületesség gyakorlásának útját. Úgy érzi, hogy becsületes embernek lenni nem túl nehéz. Látja, hogy Isten elvárásai az emberekkel szemben észszerűek és elérhetőek, és valamennyire megérti Isten munkáját. Mindez nem azt jelenti, hogy kegyben részesült, hanem ez az, amit az embernek el kellene nyernie az életbe való belépés útján, és el is tudja ezt nyerni.

A második példa egy olyan személyről szól, aki szeret hazudni – aki számára ez második természetévé vált. Az rendben van, amikor nem beszél, de amint kinyitja a száját, a beszéde tele van sok tisztátalansággal. Akár szándékosan teszi ezt, akár nem, röviden, az általa elmondottak többségében nem lehet megbízni. Egy nap, miután hazudott, elgondolkozott: „Rossz hazudni, és ez nem tetszik Istennek. Ha az emberek megtudnák, hogy hazudtam, megszégyenülnék! De úgy tűnik, mintha valaki észrevette volna, hogy hazudtam. Nos, ezt könnyen meg tudom oldani. Találok egy másik témát, és más megfogalmazásokat használok, hogy csökkentsem az éberségét, félrevezessem őt, és ne hagyjam, hogy átlásson a hazugságaimon. Nos, ez nem még okosabb dolog?” Ezután még nagyobb hazugságot mondott, hogy leplezze korábbi hazugságát és befedje a benne lévő hézagokat, amivel sikeresen félrevezette az embereket. Önelégültnek érezte magát, és azt gondolta: „Nézd, milyen okos vagyok! Olyan hazugságot mondtam, amelyben nincsenek hézagok, és még ha van is néhány, újra hazudhatok, hogy elsimítsam őket. A legtöbb ember nem lát át a hazugságaimon. A hazudozáshoz készség kell!” Vannak, akik azt mondják: „Igen fárasztó dolog hazudni. Egy hazugság kimondása után még sokat kell mondanod, hogy elsimítsd benne a hézagokat. Sok gondolkodást és erőfeszítést igényel.” Ez a mesteri hazudozó azonban nem így érzett. Miután hazudott, egy másikkal simította el a hézagokat, sikeresen megtévesztve másokat; elégedett volt magával, és nem hibáztatta magát, illetve semmiféle lelkifurdalás nem volt a szívében. Semmit sem érzett a lelkiismeretében. Mi folyik itt? Nincs tudatában annak, hogy a hazugság mennyire káros számára. Azt hiszi, hogy a korábbi hazugságai hézagainak hazugságokkal történő elfedése lehetővé tette számára, hogy hiúságra, büszkeségre és előnyökre tegyen szert. A nehézségek és a fáradtság ellenére úgy gondolja, hogy megéri. Azt hiszi, hogy ez értékesebb, mint az igazság megértése és az igazság gyakorlása. Miért hazudik gyakran anélkül, hogy bűntudatot érezne? Mert nincs szívében szeretet az igazság iránt. Nagyra értékeli hiúságát, büszkeségét, hírnevét és státuszát. Soha nem nyitja meg szívét a másokkal való közösségben; ehelyett hamis látszatokat és álcákat használ hazugságai leplezésére. Így lép kapcsolatba és érintkezik az emberekkel. Nem számít, hány hazugságot mond, hány hazugságban simítja el a hézagokat, vagy mennyi önző és alantas szándékot rejt, nem érez bűntudatot vagy nyugtalanságot a szívében. A legtöbb ember, akinek van némi lelkiismerete és szégyenérzete, kényelmetlenül érzi magát és megbánást érez belül egy hazugság kimondása után, ez a személy azonban nem így érez. Miután hazudott és bolonddá tett másokat, meglehetősen önelégültnek érzi magát, és azt hiszi, hogy mindenki más idióta. A valóságban azonban csak azokat tudja megtéveszteni, akik zavarodottak és nincs tisztánlátásuk; azok, akik igazán értik az igazságot, átlátják a lényegét. Egész nap hazudik és simítgatja a hazugságai hézagait – hát nem fárasztó így élni? Miféle természet ez? Ez egy ördög természete. Az ördögök mindennap hazudnak, a hazugságaik szerint élnek, és nem éreznek semmiféle nyugtalanságot vagy fájdalmat. Ha éreznének nyugtalanságot vagy fájdalmat, abbahagynák a hazudozást. Lehetetlen számukra, hogy fájdalmat érezzenek. A hazudozás mindennapos dolog az ilyen ember számára – a természetében van. Olyasmi, amit természetes módon felfed, és amikor hazudik, nem tanúsít semmiféle önuralmat, illetve nem gondolkodik el magán. Nem számít, hány hazugságot mondanak vagy hány csalárdságot követnek el, nem éreznek bűntudatot a szívükben, sem a lelkiismeretük furdalását. Nincsenek tudatában annak, hogy Isten átvizsgálja az emberek szívének mélyét; nem ismerik fel a rájuk háruló felelősséget és a megtorlást, amelyet a hazugságok és csalárdságok után fognak kapni. Legnagyobb félelmük az, hogy valaki leleplezi csalárd terveiket, ezért még több hazugsághoz folyamodnak, hogy leplezzék terveiket, ugyanakkor azon törik a fejüket, hogy találjanak valami módot, valami eszközt arra, hogy elrejtsék a hazugságaikat és a tényeket. Tanúsított-e egyáltalán megbánást egy ilyen ember az egész folyamat során? Érez-e önvádat vagy szomorúságot? Van-e benne vágy, hogy visszaforduljon? Nincs. Úgy gondolja, hogy nem bűn hazudni vagy elsimítani a hézagokat a hazugságokban, és hogy a legtöbb ember így él. Nem áll szándékában megváltozni. Ami a becsületes emberi létet illeti, a szívében ezt gondolja: „Szóval azt akarjátok, hogy becsületes ember legyek, szívből beszéljek és az igazat mondjam? Soha nem tennék ilyet! Ez a bolondoknak való, és én nem vagyok olyan ostoba. Ha hazudok és félek a lelepleződéstől, más okokat és kifogásokat kell találnom, hogy eltussoljam. Azt hiszitek, lehetek olyan ember, aki becsületesen beszél? Hát nem komplett idiótává tenne engem ez?” Nem fogadja el és nem ismeri el az igazságot. Azok az emberek, akik nem ismerik el az igazságot, semmiképpen sem szerethetik az igazságot. A belső állapotuk abnormális, és nem áll szándékukban megbánást tanúsítani. Milyen gondolatok uralják tehát a szívüket? Mondhatni, alapvetően tagadják, hogy a becsületes emberi lét a helyes út az ember életében. Tagadják az igazság létezését is, valamint Isten ítéletét az emberiség felett az utolsó napokban; tagadják azt is, hogy Isten határozza meg az emberek sorsát, és hogy Ő minden egyes embernek a tettei szerint fog büntetést osztani. Az ilyen emberek teljesen tudatlanok; ők makacs bolondok. Az ilyen gondolkodás idézi elő a hajthatatlan állapotaikat, tetteiket és viselkedésüket. Ezek a dolgok a természetlényegükből fakadnak. Ők ilyen emberek – hamisítatlanul csalárdak; mivel nem fogadják el az igazságot, soha nem lesznek becsületes emberek. Sokan nem látnak át az ilyen embereken, és szeretetből mindig segíteni akarnak nekik, de ennek az égvilágon semmi eredménye nincs, és nagyon ostoba dolog. A valóságban a csalárd embereknek nincs normális emberi mivoltuk; a lelkiismeretük egyszerűen nem működik, és nincs józan ész a beszédükben és a tetteikben. Amikor a normális emberi mivolthoz tartozó józan ésszel rendelkező emberek hallják Isten szavait, meg tudják érteni, hogy ezek a szavak az igazság; különösen Isten ítélkező szavait hallva képesek elgondolkodni magukon és őszinte bűntudatot érezni. Csak az ilyen emberek rendelkeznek emberi mivolttal. A csalárd emberek azonban közönyösek maradnak, miután hallják az igaz utat. Továbbra is kitartanak amellett, hogy a Sátán filozófiái és a sátáni romlott beállítottságaik szerint éljenek, a legkevésbé sem változva még azután sem, hogy több éve hisznek Istenben. Ez azt jelenti, hogy nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó józan ész; az ilyen emberek számára nem lesz könnyű az üdvözülés.

Szerintetek a két embertípus közül melyiket menti meg Isten? (Az első típust, mert bár hazudnak, el tudják fogadni az igazságot és becsületessé tudnak válni.) Az emberek ezt látva megkérdezhetik: „Hogyan tudnak mégis mindig hazudni és rosszat tenni azok az emberek, akiket Isten megment? Nem romlott emberek ők még mindig? Ők nem tökéletes emberek!” Itt a „tökéletes” szót használták. Mit gondolsz erről? Olyan ember szavai ezek, aki nem érti az élet növekedésének normális folyamatát. Isten azokat az embereket menti meg, akiket a Sátán megrontott és akiknek romlott beállítottságuk van, nem pedig a mindenféle hiba nélküli tökéletes embereket, vagy azokat, akik légüres térben élnek. Egyesek, amikor egy kis romlottságot fednek fel, azt gondolják: „Újra ellenálltam Istennek. Sok éve hiszek Istenben, és még mindig nem változtam. Isten biztosan nem akar engem többé!” Ezután beletörődnek a reménytelenségbe, és nem hajlandók az igazság felé igyekezni. Mi a véleményed erről a hozzáállásról? Ők maguk mondtak le az igazságról anélkül, hogy egyáltalán keresték volna Isten szándékait, és mégis azt hiszik, hogy Isten már nem akarja őket. Ez nem Isten félreértése? Az ilyen negativitás a legkönnyebb módja annak, hogy a Sátán kihasználjon valakit. A Sátán kigúnyolja őket, mondván: „Te bolond! Isten épp megment téged, de te még mindig így szenvedsz! Add hát fel! Ha feladod, Isten ki fog vetni, ami pont olyan, mintha Ő átadna téged nekem. Halálra kínozlak téged!” Ha a Sátán sikerrel jár, a következmények elképzelhetetlenek lesznek. Következésképpen, függetlenül attól, hogy milyen nehézségekkel vagy negatív állapottal néz szembe az ember, nem szabad feladnia. Keresnie kell az igazságot a megoldásokért, és nem szabad passzívan várnia. Abban az időszakban, amikor egy ember megmentése zajlik – vagyis abban az időszakban, amikor az élete növekszik –, az életben való éretlenség állapotait és megnyilvánulásait fogja tanúsítani. Időnként gyengévé vagy negatívvá válhat, valami rosszat mondhat, megbotolhat, kudarcokkal és buktatókkal találkozhat, vagy néha akár le is térhet az útról, és rossz útra léphet. Isten szemében mindez normális. Nem rója ezt fel nekik. Vannak, akik úgy gondolják, hogy romlottságuk túl mély, és soha nem tudnak eleget tenni Istennek, ezért gyötrődnek, és gyűlölik magukat. Isten pontosan azokat menti meg, akiknek ilyen bűnbánó szívük van. Másrészt azokat, akik azt hiszik, hogy nincs szükségük üdvösségre Istentől, akik azt hiszik, hogy jó emberek, és nincs velük semmi baj, Isten általában nem menti meg. Mi az, amit itt átadok nektek? Aki érti, szóljon. (Megfelelően kezelnünk kell a romlottságunk feltárulásait, és összpontosítanunk kell az igazság gyakorlására, és ekkor el fogjuk érni Isten üdvösségét. Ha következetesen félreértjük Istent és elképzeléseink vannak, könnyen negatívvá válunk, és belenyugszunk a reménytelenségbe.) Kell hogy legyen hited, és azt kell mondanod: „Bár most gyenge vagyok, megbotlottam és elbuktam, növekedni fogok, és egy napon megértem az igazságot, eleget teszek Istennek, és elérem az üdvösséget.” Rendelkezned kell ezzel az elhatározással. Nem számít, milyen kedvezőtlen fordulatokkal, nehézségekkel, kudarcokkal vagy bukásokkal találkozol, nem szabad negatívnak lenned. Tudnod kell, milyen típusú embereket ment meg Isten. Sőt, ha úgy érzed, hogy még nem vagy alkalmas arra, hogy Isten megmentsen, vagy ha alkalmanként olyan állapotokba kerülsz, amelyeket Isten utál vagy amelyekkel elégedetlen, vagy ha volt olyan időszak, amikor nagyon rosszul viselkedtél, és Isten visszautasított téged, nem számít. Most már tudod, és még nem késő. Feltéve, hogy megbánást tanúsítasz, Isten ad neked egy esélyt.

Mi a legfontosabb, ha hiszel Istenben? (Az igazság megértése és az életbe való belépés.) Így van, az életbe való belépés a legfontosabb – ez az első. Nem számít, milyen kötelességeket végzel, hány éves vagy, mennyi ideje hiszel Istenben, és nem számít, mennyi igazságot értesz meg, az életbe való belépés az első. Ne gondold, hogy „vannak, akik húsz éve hisznek Istenben, de én csak öt éve hiszek. Nagyon le vagyok maradva tőlük. Van még remény, hogy meg legyek mentve? Túlságosan le vagyok maradva?” Nem nagy probléma néhány év késéssel hinni. Ha olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik, akkor még utolérheted azokat, akik korábban hittek Istenben. Nem mondja-e a Biblia, hogy „De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első” (Máté 19:30)? Ha valaki mindig talál okokat és kifogásokat arra, hogy ne keresse az igazságot, akkor hiába hisz akár egész életében, ez hiábavaló lesz és nem nyer semmit. Isten házában sokan vannak, akik húsz-harminc évig hittek Istenben, de nem végezték megfelelően kötelességeiket, ezért ki lettek vetve. Sokan vannak, akik mindig a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekednek, hamis vezetőkké és antikrisztussá válnak, és kivetik őket. Sok álhívő van, aki makacsul megtagadja az igazság elfogadását, és ők mind ki lettek vetve. Ez tény? (Igen.) Vannak továbbá olyanok is, akik három-öt év hit után tudnak beszélni tapasztalati tanúságtételeikről. Tanúságtételük és hitük messze felülmúlja azokat, akik sok éve hisznek Istenben. Ezek az emberek részesültek Isten áldásaiban. Sokan vannak, akik évek óta hisznek Istenben, akik egyáltalán nem törekedtek az igazságra, és mind ki lettek vetve. Ez egy tényt világossá tesz az emberek számára: hogy Isten mindenkivel szemben igazságos és tisztességes. Isten nem azt nézi, hogy milyen voltál azelőtt, vagy hogy milyen a mostani érettséged; azt nézi, hogy törekszel-e az igazságra, és az igazság keresésének útján jársz-e. Soha nem szabad félreértened Istent, és azt mondanod: „Miért hazudhatnak és tárhatnak fel továbbra is romlottságot azok, akiket Isten megmenthet? Istennek azokat kellene megmentenie, akik nem hazudnak.” Ez nem tévhit? Van-e olyan a romlott emberiség körében, aki nem hazudik? Vajon azoknak az embereknek, akik nem hazudnak, szükségük van még mindig Isten üdvösségére? A Sátán által megrontott emberiség az, akit Isten megment. Ha még ezt a tényt sem vagy képes világosan látni, akkor túlságosan tudatlan és ostoba vagy. Ahogy Isten mondta: „Nincsenek igazak ezen a földön, az igazak nem ezen a világon vannak.” Pontosan azért, mert az emberiséget megrontotta a Sátán, Isten megtestesült a földön, hogy megmentse ezeket a romlott embereket. Miért nem mond Isten semmit az angyalok megmentéséről? Ez azért van, mert az angyalok a mennyben vannak, és nem rontotta meg őket a Sátán. Isten kezdettől fogva mindig azt mondta, hogy „az emberiség, amelyet megmentek, az az emberiség, amelyet a Sátán megrontott, az az emberiség, amely vissza lett véve a Sátán kezéből, az az emberiség, amely birtokolja a Sátán romlott beállítottságát, az az emberiség, amely ellenséges Velem szemben, ellenáll Nekem, és lázad Ellenem.” Akkor miért nem néznek szembe az emberek ezzel a ténnyel? Nem értik félre Istent? Isten félreértése az, ami a leginkább hajlamosít arra, hogy az ember ellenálljon Neki, mivel Isten félreértése azt jelenti, hogy az ember a probléma gyökerét Istenre hárítja, és a saját téves gondolkodásmódja alapján Rá mutogat; ez egy rendkívül súlyos probléma. Azok az emberek, akik félreértik Istent, nemcsak hogy nem tudják megérteni Őt, hanem meg is ítélhetik és kárhoztathatják Istent, és a szívükben konfliktusba kerülnek Istennel; ez túlságosan is megkönnyíti számukra, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyek ellenállnak Istennek. Isten félreértése tehát túlságosan veszélyes, és olyasmi, aminek a megoldása érdekében az embereknek azonnal keresniük kell az igazságot. Ha nem oldják meg, képesek lesznek olyan dolgokat tenni, amelyek ellenállnak Istennek, és Isten valószínűleg vissza fogja utasítani, sőt el is fogja ítélni őket. Ha nem tudnak bűnbánatot tartani, Isten kiiktatja őket, és elveszítik az esélyüket az üdvösség elérésére. Az emberek félreértései mind az elképzeléseik és képzelődéseik eredményeként alakulnak ki. Ha mindig ragaszkodnak elképzeléseikhez és képzelődéseikhez, akkor nagy valószínűséggel nem hajlandóak elfogadni az igazságot. Ha félreérted Istent, ha nem keresed az igazságot a megoldáshoz, akkor tudni fogjátok a következményeket. Isten megengedi, hogy megbotolj, kudarcot vallj és hibázz. Isten lehetőséget és időt ad neked, hogy megértsd az igazságot, gyakorold az igazságot, fokozatosan megértsd az Ő szándékait, mindent az Ő szándékai szerint tegyél, és így elérd az Istennek való valódi alávetettséget, és elérd az igazságvalóságot, amelyet Isten megkövetel az emberektől. De kit utál Isten a legjobban? Az olyan embert, aki annak ellenére, hogy a szívében ismeri az igazságot, nem hajlandó azt elfogadni, nemhogy a gyakorlatba ültetni. Ehelyett még mindig a Sátán filozófiája szerint él, sőt még elég jónak is tartja magát, aki aláveti magát Istennek, miközben igyekszik félrevezetni másokat és státuszt szerezni Isten házában. Isten az ilyen embereket utálja a legjobban, ők antikrisztusok. Bár mindenkinek vannak romlott beállítottságai, ezek a tettek más természetűek – ezek nem a romlott beállítottságok normális megnyilatkozásai. Te teljesen tudatosan makacsul szembeszállsz Istennel a végsőkig. Tudod, hogy Isten létezik, hiszel Istenben, és tudod, mik Isten követelményei az emberrel szemben, mégsem fogadod el őket; sőt, szándékosan szembeszállsz Vele. Ez nem az Istenről alkotott elképzelések és az Ő félreértésének a problémája; ehelyett te szándékosan szembeszállsz Istennel a végsőkig. Meg tud-e menteni Isten egy ilyen embert? Isten nem ment meg. Te ellenséges viszonyban állsz Istennel, ezért ördög és Sátán vagy. Megmentheti-e még Isten az ördögöket és Sátánokat?

Mit gondoltok a mai közlésemről? Megértettétek? (Igen, értjük.) Ha megértetek valamit, akkor nyertek valamit, és némi belépést nyerhettek az igazságba. Ha belépsz az igazságba, az életed növekedni fog, de ha nem lépsz be az igazságba, az életed nem fog növekedni. Olyan, mint egy csírázó mag, amelyet öntözni, trágyázni kell és ki kell tenni napfénynek. Ha nem gondosan műveled, nem fog növekedni, végül elsorvad és elpusztul. Mit jelent, ha ezt mondom? Azt, hogy Isten megtestesülésének pusztán szóbeli megvallása és a Benne való hit a szívedben nem elég ahhoz, hogy megismerd Istent és alkalmas legyél arra, hogy belépj az Ő királyságába. Ez nem biztosított; ez csak egy elemi lépés. Még nem érted el az üdvösséget, nem alakultál át, és még hosszú út áll előtted. Az utolsó napokban Isten kifejezi az igazságot, hogy teljesen megmentse az emberiséget. Amikor elindulsz az Istenbe vetett hit útján, már a kezdetektől fogva lehetőséged van arra, hogy Isten megmentsen téged. Ez egy óriási áldás! Ezt nem lehet feladni. Rendkívül ritka lehetőség az, hogy Isten megmenti és tökéletesíti az embereket az utolsó napokban. Az emberiség több ezer nemzedéken át élt, de erre eddig még senkinek nem volt lehetősége. Hogy valaki meg legyen mentve, az egy óriási dolog; nem szabad kihagynod ezt a lehetőséget. A ti generációtok találkozott Isten megtestesülésével; ez áldás! Ez az áldás láthatatlan a szekuláris világ emberei számára, de ti láttátok és élveztétek ezt, és ez Isten áldása. Talán néhány ember még mindig nem érti a látomásokat; csak bizonyos doktrínákat értenek, de nincs valódi hitük. Csak azt érzik, hogy Istenben hinni nagyon jó, és Isten szavait olvasva nagyon felderül a szívük, ezért elhiszik, hogy ez a helyes út az életben, és van erő a szívükben. Eltökéltek, hogy nem követik a nem hívők pusztulásba vezető útját, sem a vallásos emberek Istennek ellenálló útját. Eltökéltek, hogy csak Istent követik, az igazságra törekszenek, megtisztulást szereznek, elérik az üdvösséget, és csak Isten követésének útját járják. Jó, ha az embereknek van ilyen elhatározásuk, és ez azt jelenti, hogy van remény. Isten követése Isten oltalmával jár. Legalább most, ebben az életben boldogok lesznek. Többé nem fog ártani nekik a Sátán, a társadalom vagy az emberiség, és teljesen és őszintén Isten uralma alatt fognak élni. Ez megtiszteltetés; ez olyan boldogság, amelyet ebben az életben lehet érezni. És mi a helyzet az eljövendő világgal? Isten ígéretet tett. Amellett, hogy megadja neked az üdvösséget, és ellát téged igazsággal és élettel, egy ígéretet is tett neked: hogy százszorosan ad neked ebben az életben, és örök életet ad az eljövendő világban. Ezért ne becsüld alá ezt az ügyet. Az ár, amit fizetsz, és a szenvedés, amit el kell viselned, hogy megszerezd az igazságot és megkapd az üdvösséget, átmeneti. A jövőben, amikor az emberek megértik az igazságot és elnyerik azt, az általuk élvezett boldogság, öröm és áldások leírhatatlanok lehetnek. Ez azt jelenti, hogy csak akkor leszel alkalmas Isten ígéretének elfogadására, ha megérted és eléred az igazságot. Isten önként megadja neked az élet minden igazságát és ellátását, és Isten meg tud menteni téged – mindez igaz, de az, hogy végül eléred-e az igazságot és az életet, attól függ, hogy az igazságra való törekvés útját választod-e. Hát nem a te kezedben van a döntés erről a választásról? (De igen.) Más szóval az, hogy el tudod-e érni az igazságot és az életet, hogy jogosult vagy-e arra, hogy megkapd Isten ígéretét, és hogy megkaphatod-e az áldást, ezt a „százszoros áldást ebben az életben és örök életet az eljövendő világban”, egy olyan lehetőség, amely a te kezedben van. Senki más nem befolyásolhat, segíthet, vagy korlátozhat téged. Megvan ez a jogod; Isten már megadta neked. Ez attól függ, hogy végül az igazságra való törekvés útját választod-e. Ez a legfontosabb kérdés.

2016. november 9.