Manapság az emberek többsége kötelességei teljesítése során képes kitartani a kötelességei mellett anélkül, hogy gonoszat cselekedne, de vajon hűségesek-e ők? Képesek-e elfogadható színvonalon végezni a kötelességeiket? Még mindig messze elmaradnak ettől. Hogy az emberek képesek-e jól teljesíteni a kötelességeiket, az az emberi mivolt kérdését érinti. Hogyan tudják tehát jól teljesíteni a kötelességeiket? Mivel kell rendelkezniük ahhoz, hogy jól teljesítsék a kötelességeiket? Függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesítenek, vagy mit tesznek, az embereknek lelkiismeretesnek és komolynak kell lenniük, valamint teljesíteniük kell a kötelezettségeiket; csak akkor lesz a szívük nyugodt és békés. Mit jelent az, hogy valaki teljesíti a kötelezettségeit? Azt jelenti, hogy szorgalmas, hogy teljes szívét a kötelezettségeinek szenteli, és megteszi mindazt, amit meg kell tennie. Tegyük fel például, hogy egy gyülekezeti vezető megbízott egy kötelesség teljesítésével, és közölte veled annak egyszerű alapelveit, azonban nem bocsátkozott túl sok részletbe – vajon hogyan kellene cselekedned ahhoz, hogy jól teljesítsd ezt a kötelességet? (Hagyatkozzunk a lelkiismeretünkre.) Az a legkevesebb, hogy a lelkiismeretedre kell hagyatkoznod. „Hagyatkozzunk a lelkiismeretünkre” – vajon hogyan tudod gyakorlatba ültetni ezeket a szavakat? Hogyan alkalmazod ezeket a szavakat? (Úgy, hogy Isten házának érdekeire gondolok, és nem teszek semmi olyat, ami szégyent hozna Istenre.) Ez az egyik aspektus. Továbbá, amikor valamit teszel, újra meg újra át kell gondolnod, és az igazság alapelvei szerint kell mérlegelned azt. Ha, miután befejezted, a szíved nem nyugodt, és úgy érzed, hogy még mindig van valami probléma azzal, és miután megvizsgáltad, valóban felfedezel egy problémát, akkor mit kell tenned? Gyorsan helyre kell hoznod, és meg kell oldanod a problémát. Milyen hozzáállás ez? (Lelkiismeretesség és a részletekre való odafigyelés.) Ez lelkiismeretesség és a részletekre való odafigyelés, ami komoly, fegyelmezett hozzáállás. Kötelességed teljesítésének komoly, felelősségteljes hozzáálláson kell alapulnia, mondván: „Ezt a munkát rám bízták, ezért mindent meg kell tennem, hogy tudásom és képességeim határain belül jól végezzem azt. Semmilyen hibát nem követhetek el.” Nem gondolhatod azt, hogy a „majdnem jó elég jó”. Ha mindig felületesen gondolkodsz, akkor vajon tudod-e jól végezni a kötelességedet? (Nem.) Mi az oka annak, hogy felületes vagy? Vajon nem a sátáni, romlott beállítottságod? A felületesség a romlott beállítottság megnyilvánulása; akkor jelentkezik, amikor az embereket romlott beállítottságuk hajtja. Közvetlenül befolyásolja a kötelességeikben elért eredményeiket, sőt, trehányul végzik a dolgukat emiatt, ami kihat a gyülekezeti munkára is. Ez nagyon súlyos következmény. Milyen probléma az, hogy következetesenfelületesen végzed a kötelességedet? Egy olyan probléma, amely az emberi mivoltodat érinti. Csak azok következetesen felületesek, akiknek nincs lelkiismeretük és emberi mivoltuk. Mit gondoltok, megbízhatóak-e azok, akik mindig felületesek? (Nem.) Nagyon megbízhatatlanok! Aki felületesen végzi a kötelességét, az felelőtlen, aki pedig felelőtlenül cselekszik, az nem becsületes ember – az megbízhatatlan. Bármilyen kötelességet is végezzen, a megbízhatatlan ember felületes, mivel nem elfogadható színvonalú a jelleme, nem szereti az igazságot, és biztosan nem becsületes ember. Vajon rábízhat-e Isten bármit is megbízhatatlan emberekre? Semmiképpen sem. Mivel Isten az emberek szívének mélyét vizsgálja át, semmiképpen sem használ a kötelességek végzésére csalárd embereket; Isten csak a becsületeseket áldja meg, és csak azokon munkálkodik, akik becsületesek és szeretik az igazságot. Valahányszor egy csalárd ember kötelességet teljesít, az egy ember általi intézkedés, és emberi tévedés. Akik szeretnek felületesen viselkedni, azoknak nincs lelkiismeretük és értelmük, emberi mivoltuk szegényes, nem megbízhatóak, nagyon megbízhatatlanok. Vajon a Szentlélek munkálkodni fog az ilyen embereken? Semmiképpen sem. Tehát, akik szeretik felületesen végezni a kötelességeiket, azokat Isten soha nem fogja tökéletesíteni, és soha nem fogja használni sem őket. Akik szeretnek felületesen viselkedni, azok mind csalárdak, tele vannak gonosz indítékokkal, valamint teljesen hiányzik belőlük a lelkiismeret és az értelem. Alapelvek és minimális korlátok nélkül cselekszenek; csak a saját preferenciáik alapján cselekszenek, és mindenféle rosszra képesek. A hangulatuktól függ minden cselekedetük. Ha jó hangulatban vannak, és elégedettek, akkor kissé jobban fognak teljesíteni. Ha rossz hangulatban vannak, és elégedetlenek, akkor felületesek lesznek. Ha dühösek, akkor önkényeskedők és meggondolatlanok lehetnek, és halogathatnak fontos dolgokat. Egyáltalán nincs Isten a szívükben. Csak hagyják, hogy teljenek a napok, csak ülnek, és várják a halált. Ezért semmi értelme bármennyire is meginteni azokat, akik felületesen végzik a kötelességeiket, és hiábavaló az igazságról beszélni nekik. Többszöri figyelmeztetés ellenére sem hajlandóak megjavulni, szívtelenek; csak eltávolítani lehet őket, ez a legmegfelelőbb eljárás. A szívtelen emberek cselekedeteiben nincsenek minimális korlátok; semmi sem tudja őket féken tartani. Vajon képesek az ilyen emberek lelkiismeret szerint intézni a dolgokat? (Nem.) Miért nem? (Nem rendelkeznek lelkiismereti normákkal, sem emberi mivolttal, sem minimális korlátokkal.) Így van. Tetteikben nincsenek lelkiismereti normák; preferenciáik alapján cselekszenek, bármit megtesznek, amihez a hangulatuk szerint kedvük van. A hangulatuktól függ, hogy jó vagy rossz eredményt érnek-e el a kötelességeikben. Ha jó a hangulatuk, akkor az eredmények is jók, ha azonban rossz a hangulatuk, akkor az eredmények is rosszak. Vajon a kötelességük ily módon való teljesítése elfogadható színvonalat érhet el? Kötelességeiket a hangulatuk szerint teljesítik, nem pedig az igazság alapelvei szerint; így nagyon nehéz számukra az igazság gyakorlatba ültetése, és nagyon nehéz számukra Isten jóváhagyásának elnyerése is. Azok, akik fizikai preferenciák alapján cselekszenek, egyáltalán nem ültetik gyakorlatba az igazságot.

Bármit is tesznek az emberek, az érinti az igazság keresését, valamint az igazság gyakorlatba ültetését is; bármi, ami érinti az igazságot, az összefüggésben áll emberi mivoltuk minőségével, és azzal a hozzáállással, amellyel teszik a dolgokat. Amikor elvtelenül teszik a dolgokat, az legtöbbször azért van, mert nem értik meg az azok mögötti alapelveket. Sokszor azonban nemcsak hogy nem értik meg az alapelveket, hanem nem is akarják megérteni azokat. Még ha esetleg tudnak is egy keveset azokról, akkor sem akarják jobban csinálni. Nincs meg ez a mérce és ez a követelmény a szívükben. Ezért nagyon nehéz számukra jól végezni a dolgokat, nagyon nehéz számukra úgy tenni a dolgokat, hogy azok összhangban legyenek az igazsággal, és eleget tegyenek Istennek. Hogy az emberek képesek-e elfogadhatóan teljesíteni a kötelességeiket, az attól függ, hogy mire törekszenek, hogy törekszenek-e az igazságra, és hogy szeretik-e vagy sem a pozitív dolgokat. Ha nem szeretik a pozitív dolgokat, akkor nem könnyű számukra elfogadni az igazságot, ami nagyon aggasztó – még ha kötelességet végeznek is, csak munkát végeznek. Függetlenül attól, hogy megérted-e az igazságot vagy sem, és hogy képes vagy-e felfogni az alapelveket vagy sem, ha a lelkiismereted szerint teljesíted a kötelességedet, akkor legalább átlagos eredményeket fogsz elérni. Csak ez elfogadható. Ha képes vagy majd keresni az igazságot és az igazság alapelvei szerint tenni a dolgokat, akkor képes leszel teljes mértékben teljesíteni Isten követelményeit, és összhangban lenni Isten szándékaival. Vajon melyek Isten követelményei? (Hogy az emberek teljes szívüket és minden erejüket beleadják abba, hogy jól teljesítsék a kötelességeiket.) Mit kell érteni az alatt, hogy „teljes szívüket és minden erejüket beleadják”? Ha az emberek teljes elméjüket a kötelességeik teljesítésére szentelik, akkor teljes szívüket beleadják. Ha minden cseppnyi erejüket arra fordítják, hogy teljesítsék a kötelességeiket, akkor minden erejüket beleadják. Vajon könnyű-e teljes szívedet és minden erődet beleadni? Lelkiismeret és értelem nélkül ezt nem könnyű megvalósítani. Ha valakinek nincs szíve, ha híjával van a szellemi képességeknek, és képtelen az elmélkedésre, valamint ha egy problémával szembesülve nem tudja, hogyan keresse az igazságot, és nincs módja vagy eszköze arra, hogy megtegye, akkor képes-e a teljes szívét beleadni? Egyáltalán nem. Ha valakinek van szíve, akkor az képes-e a teljes szívét beleadni? (Igen.) Ha valakinek van szíve, de azt nem a kötelességei teljesítésére használja, hanem csak aljas és görbe utakon gondolkodik, és helytelen dolgok elkövetésére használja, akkor képes lesz-e teljes szívét a kötelességének szentelni? (Nem.) Tegyük fel, hogy megtapasztalja, hogy megmetszik, megismeri romlott beállítottságát, és megesküszik Istennek, hogy hajlandó bűnbánatot gyakorolni, valamint megvan benne az elhatározás, hogy jól teljesítse a kötelességét, amikor azonban nehézségekbe vagy kísértésekbe ütközik, a szíve megrendül, fél szívvel teljesíti kötelességét, vagy negativitás támad benne, és elmenekül – vajon ilyenkor képes a teljes szívét beleadni? (Nem.) Éppen az imént mondtátok, hogy ha valakinek van szíve, akkor képes a teljes szívét beleadni. Vajon megállja a helyét ez a kijelentés? (Nem.) Bármit is teszel, nem kellene az indulataidra vagy képzelődéseidre hagyatkoznod, még kevésbé a szenvedélyedre; nem kellene az érzéseid szerint, sem pedig emberi elgondolásokat követve eljárnod – ehelyett folyamatosan keresned és gyakorolnod kell az igazságot. Ha lelkesedésre és érzésekre, vagy szenvedélyre és pillanatnyi indulatokra hagyatkozol, az nem biztosíthatja, hogy jól teljesíted majd a kötelességedet. Olyan ez, mint amikor kicsi korában mindenkiben az a vágy él, hogy felnőttként gyermeki jámborságot tanúsítson a szülei iránt. Amikor felnősz, és eljön az idő, hogy teljesítsd ezt a vágyadat, akkor milyen nehézségek akadályozhatnak meg ebben? Ez valós problémákat érint; a valóság az, hogy mindenkinek nagyobbak a nehézségei, mint az eszméi. Például, amikor elvégzed a főiskolát, és elkezdesz pénzt keresni, arra gondolsz: „Most, hogy pénzt keresek, először is vennem kell néhány szép ruhát anyának és apának, hogy viselhessék, és vásárolnom kell nekik néhány egészségügyi terméket, mostantól kezdve pedig gyermeki jámborságot kell tanúsítanom irántuk. Nekik adom a pénzemet, hogy elköltsék, és így boldogan tölthessék a napjaikat.” Azonban miután megkapod a fizetésed, és elvégzed a számolást, miután levonod a lakbért, a megélhetési költségeket és a különböző egyéb kiadásokat, alig marad valami, és még magadnak is vásárolnod kell néhány szép ruhát, amit felvehetsz. Amikor az összes pénzedet elköltötted, kényelmetlenül érzed magad, mert megszegted az ígéretedet, hogy, amikor felnősz és pénzt fogsz keresni, gyermeki jámborságot fogsz tanúsítani a szüleid iránt. Azt gondolod, hogy „hálátlan vagyok a szüleimmel szemben, a következő hónapban spórolnom kell egy kis pénzt”. Aztán jön a következő hónap, és csak nem elég az a pénz, amit keresel, így azt gondolod: „Még bőven van időm arra, hogy gyermeki jámborságot tanúsítsak a szüleim iránt.” Fokozatosan, az idő múltával társra találsz, családot alapítasz, gyermekeitek születnek, és a pénz egyre szűkösebbé válik. A helyzetedre és az életkörülményeidre alapozva nagyon nehéz megvalósítani azt a vágyadat, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts a szüleid iránt, mivel a saját családodat is el kell tartanod, meg kell élnetek, valamint gondoskodnod kell a gyermekeid oktatásáról is; a túlélés érdekében jóban kell lenned a helyi zsarnokokkal és korrupt tisztviselőkkel is, ami teljesen megnyomorít. Még ha gyermeki jámborságot akarsz is tanúsítani a szüleid iránt, hiábavaló az; elárasztanak a való élet különböző nehézségei, és a vágyadat, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts a szüleid iránt, lassan felőröli a valóság. Tartható-e tehát az a vágyad, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts? (Nem.) Tehát valós vagy hamis volt-e az a gyermekkori vágyad, hogy gyermeki jámborsággal viseltess a szüleid iránt? (Valós.) Akkoriban a vágyad valós volt, de ugyanakkor naiv, bolondos és ostoba is; bizonytalan volt. Vajon melyik a valódi éned? Ami belőled árad, és ami a valós életedben megnyilvánul, az a te igaz emberi mivoltod, és az a valódi hozzáállás, amellyel szeretteiddel bánsz. Folyamatosan halogatod azt, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts a szüleid iránt, mígnem akaratlanul is elveszíted a lelkiismereted, a lelkiismeret-furdalásod, valamint a felelősségérzeted és a kötelességérzeted érzékelését is. Akkor majd azt gondolod: „Mindenki ilyen. Nem vagyok rosszabb senki másnál, és különben is, valódi nehézségeim is vannak!” Mik is mindezek a kifogásaid, érveid és ürügyeid? Ezek romlott beállítottságodhoz tartoznak. Nem számít, mennyire nehéz számodra a valóság, mennyire szolgáltat okot és kifogást arra, hogy kibújj a felelősség alól, amelyet vállalnod kellene, és nem számít, mennyire megalapozottak az érveid és a kifogásaid, végső soron az, amit kimutatsz, az a te teljes és igazi éned. Hogyan tudsz tehát egy pozitív eszményképet megvalósítani? A való életben melyek azok a dolgok, amelyeket az emberek kimutatnak, mielőtt megértenék és elnyernék az igazságot? Vajon az igazságos és pozitív dolgok? (Nem.) Ha nem érted meg az igazságot, akkor nem számít, hogy mennyire jók a cselekedeteid, vagy mennyire tűnnek helyesnek az elgondolásaid, ezek még mindig romlott beállítottságok, és nincsenek összhangban az igazsággal. Tehát, ha nem törekszel az igazságra, és nem érted meg azt, akkor nagyon nehéz lesz számodra az igazság gyakorlása, és akkor, amit megélsz, az a romlott beállítottságok feltárulása lesz. Bármennyire jónak, nagyszerűnek, becsületesnek is gondolod magad, az, amit ez alapján teszel, semmiképpen sem lehet összhangban az igazsággal. Megértetted? (Valamennyire értem.) Mit értettetek meg? (Minden ember szeretné megfelelően végezni a kötelességeit, de mivel romlott beállítottságai irányítják, még ha a lelkiismerete szerint akarja is végezni a kötelességeit, nem tudja ezt megvalósítani. Ezért ahhoz, hogy jól végezhesse a kötelességeit, fel kell oldania romlott beállítottságait.) Valaki más, még mit értettetek meg? (Az, amit valaki akkor tesz, amikor nem érti meg az igazságot, az nem az igazság gyakorlása, függetlenül attól, hogy az emberek hogyan látják azt. Még ha az emberek azt is gondolják, hogy ezek a cselekedetek nagyon jók, ezek a cselekedetek semmiképpen sem lehetnek összhangban Isten szándékaival, ezért beláttam, hogy az igazság megértése nagyon fontos.) Nagyon jól mondtad! Úgy tűnik, hogy mindannyian tettetek némi előrelépést ezen az alkalmon. Nem könnyű elnyerni az igazságot; az embereknek nagy árat kell fizetniük érte. Amellett, hogy fellázadnak a test ellen, valamint keresik és gyakorolják az igazságot, sok fájdalmat és finomítást is el kell szenvedniük, és meg kell tapasztalniuk a Sátán keze általi üldöztetést és durva bántalmazást – még ha nem is halnak meg, akkor is rengeteget kell szenvedniük – csak így tudják levetni romlott beállítottságaikat és elnyerni az igazságot. Azt lehetne mondani, hogy az igazság elnyerése az ítélet és fenyítés megtapasztalásának a folyamata, és ezáltal megtisztulás. Felismerheted, hogy romlott beállítottságod van, és felismerheted az igazságot is, azonban amikor gyakorolod az igazságot, vajon nem fog megjelenni romlott beállítottságod, hogy akadályozzon és megzavarjon? (De igen.) Milyen dolgok merülnek fel ilyenkor az emberek szívében? (Vitatkoznak és kifogásokat keresnek. Felfedik önzőségüket, saját büszkeségükre és hiúságukra gondolnak.) Ez az emberek beállítottságával kapcsolatos probléma. Vannak, akik egyáltalán nem mondanak semmit, és semmi sem tárul fel belőlük, ha azonban megnézzük a beállítottságukat, világosan láthatjuk, hogy lázadó mivolt van a szívükben. A lázadó mivolt egyfajta romlott beállítottság. Akár vitatkoznak, akár kifogásokat keresnek, mindezt saját érdekeik, büszkeségük, státuszuk és hiúságuk védelmében, valamilyen szándék vagy cél elérése érdekében teszik. Ha valakiben ilyen lázadó beállítottság van, akkor az mindenféle romlott állapotot szül, ami ellenséges és ellentétes Istennel. Mi az a lázadó mivolt? Egyszerűen megfogalmazva, az, amikor valakinek a szívében ellenállás van, amikor szembeszáll Istennel, mondván: „Azok a szavak, amelyeket Te mondasz, miért különböznek attól, amit én gondolok? Miért nem tetszenek nekem? Nem tetszenek nekem, így nem tudom elfogadni őket, és nem vagyok hajlandó meghallgatni, amit mondasz.” A szívét Isten ellen fordítja, és olyannyira engedetlen, hogy szembeszegül a valósággal, szembeszegül mindazzal, amit Isten tett, és az Ő vele szemben támasztott követelményeivel is. Ez az a pont, ahol az emberek lázadnak, az igazság elfogadásában és gyakorlásában pedig ez jelenti számukra a legnagyobb nehézséget. Akár kifogásokat keresel, akár különböző objektív érveket vagy feltételeket keresel, mindenképpen a benned lévő lázadó beállítottság az, amely gondot okoz neked. Tegyük fel, hogy képes vagy megoldani ezt a lázadó beállítottságot, megszüntetni ezt a fajta állapotot, és bármi történjék is veled, azt mondod: „Ez történt velem, és nem értem meg az igazságot, azt sem tudom, hogyan gyakoroljam azt. Mindössze annyit tehetek, hogy imádkozom Istenhez, és Isten szavának olvasására támaszkodom, hogy gyakorlási módot találjak, vagy segítségért fordulok valakihez, aki megérti az igazságot. Ha megtudom, hogyan kell úgy gyakorolni, hogy az összhangban legyen az igazsággal, hogy tetsszen Istennek, és eleget tegyen Őneki, akkor úgy fogok gyakorolni.” Az ilyen gondolkodásmód helyes; ilyen az, aki szereti az igazságot. Ha ily módon törekszel az igazságra, és minden kudarc ellenére igyekszel jobban cselekedni, anélkül, hogy negatívvá vagy csüggedtté válnál, akkor képes leszel levetni romlott beállítottságodat, és elnyerni Isten üdvösségét.

Amikor Isten először tette próbára Jóbot, akkor vajon Jób az akkori megértése alapján képes volt helyesen megismerni Isten szándékait? (Nem.) Akkor hogyan nyilvánult meg Jób? Alávetette magát, vagy lázadt, ellenállt és panaszkodott? (Alávetette magát.) Milyen volt a belső és a külső állapota? Mutatta-e a jelét valaha is a legcsekélyebb mértékű vonakodásnak vagy ellenállásnak? Nem mutatta. Bár a bibliai feljegyzésben csupán egy rövid leírást találunk, mégsem láthatjuk, hogy Jób valaha is lázadó állapotot tárt volna fel. Látod-e ezekből a szavakból, hogy Jób sok igazságot megértett? (Nem.) Valójában milyen igazságot értett meg Jób annak idején? Beszélt-e Isten az alávetettség igazságáról? Beszélt-e arról, hogy az embereknek nem szabad lázadozniuk Őellene? Ezek közül egyikről sem beszélt. Milyen volt Jób állapota? Bár annak idején nem volt meg neki alapként Isten mai szava, magatartása és mindaz, amit cselekedett, lehetővé tette az emberek számára, hogy meglássák szívének gondolatait és a szívében uralkodó állapotot. Vajon ez nem olyasmi, amit az emberek képesek meglátni és érezni? (De igen.) Vannak, akik azt mondják: „Nem tudjuk, hogy mit gondolt a szívében.” Ezt nem kell tudnod; arra kell képesnek lenned, hogy meglásd a külső cselekedeteit. Amikor megpróbáltatásokkal szembesült, olyan ember cselekedeteit mutatta, aki egyáltalán nem lázadt, és aki teljesen alávetette magát Istennek: megszaggatta ruháit és leborult. Leborulása a szívéből fakadt, és teljesen összhangban volt minden gondolatával és mindazzal, amit akkor ki akart fejezni. A törekvését és Istenhez való hozzáállását mutatta. Milyen volt tehát az Istenhez való hozzáállása? Hogyan reagált arra, amit Isten tett vele? Az első reakciója az volt, hogy ellenvetés és ellenkezés nélkül elfogadta, és alávetette magát. Némelyek, akiknek nincs lelki megértésük, kételkedve mondják: „Hogyan létezhet ilyen ember a világon? Ő nem egy szent? Ez biztosan színlelés.” A valóság az, hogy tényleg vannak olyan emberek, mint Jób, de Jób csak egy volt, és attól tartok, hogy soha nem is lesz még egy másik. Jób állapota olyan volt, amit a nem hívők „önzetlen és vágyakozás nélküli” állapotnak neveznek. Amikor rátörtek Isten megpróbáltatásai, nem szólt semmit, hanem tetteivel fejezte ki az Istenhez való hozzáállását. A leborulása bizonyította, hogy ő valóban elfogadó és engedelmes volt, amikor megpróbáltatások érték, és egyáltalán nem ellenkezett. Nem rendezett jelenetet, és nem is színészkedett; nem azért tette ezt, hogy mások lássák, hanem azért, hogy Isten lássa. Vajon hogyan érte el Jób ezt a fajta alávetettséget? Csupán egyetlen próbatétel megtapasztalásával és az alávetettség megértésével nem tudta elérni ezt a fajta alávetettséget. A Sátán a földön élő romlott emberiség minden egyes tagját megrontotta; mindannyiuknak lázadó beállítottságaik vannak. Az emberek önzőek, és mindannyian lázadnak Isten ellen. Ez a Sátán által megrontott természet; ilyen természetű az egész romlott emberiség. De vajon képes volt-e Jób egyik napról a másikra ilyen mértékben alávetni magát Istennek? Biztosan nem. Törekednie kellett, sőt, világos célra kellett törekednie, és helyes utat kellett követnie. Ugyanakkor szüksége volt Isten vezetésére is, és arra, hogy Isten gondoskodjon róla, és megóvja őt. Jób csak azért volt képes kegyelmet, irgalmat és áldásokat nyerni Istentől, mert törekedett arra, hogy a helyes úton járjon, hogy félje Istent és kerülje a rosszat; ekkor folyamatosan látta Isten kezét és vezetését, és folyamatosan részesült Isten gondoskodásában. Csak így volt képes növekedni. Mit gondoltok, miért nem akkor állította Isten Jóbot ilyen próbatétel elé, amikor húszéves volt? (Akkor még nem volt meg hozzá az érettsége.) Még nem jött el az ideje. Vajon miért nem akkor érte ilyen nagy próbatétel, amikor negyvenéves volt? Még mindig nem jött el az ideje. Miért csak hetvenéves korában tette próbára Isten? (Eljött Isten ideje.) Így van, eljött az ideje. Vajon most is mindannyiótoknak hetvenéves koráig kell várnia? (Nem.) Miért nem? (Most képesek vagyunk a saját fülünkkel meghallani Isten szavait. Isten nagyon világosan kifejti számunkra az Ő szándékait és követelményeit.) Az akkori és a mostani korszak munkája különbözik. Abban a korszakban Isten nem beszélt az emberhez, és az ember nem értette meg az igazságot; Isten csak néhány egyszerű, tipikus munkát végzett. Azok, akik hittek Istenben, csak Istennek a próféták által közvetített szavait tartották be, akik pedig félték Istent, elnyerték az Ő áldásait. Azok, akik nem hittek igazán Istenben, zavarodottak voltak, legfeljebb betartották az áldozatokat és imádkoztak, ez pedig nem is volt olyan rossz. Akkoriban Jób barátai nem voltak-e szintén istenhívők? Nem volt-e sokkal szegényesebb az ő hitük, mint Jóbé? Ők és Jób ugyanabban a korszakban éltek, Jób azonban nem volt-e sokkal különb náluk? (De igen.) Miért volt ilyen nagy különbség? (Ez az emberek természetével és törekvésével van összefüggésben.) Így van, az emberek törekvésével van összefüggésben. Ki mint vet, úgy arat. Ha nem ültetsz semmit, akkor, amikor eljön az ideje, nem lesz semmiféle termésed. Az a néhány zavaros fejű ember nem törekedett semmire; olyanok voltak, mint manapság a gyülekezetben az álhívők. Csupán az előírásokat tartották be, és szerették mindenben követni az előírásokat. Nem értették meg az igazságot, és azt gondolták, hogy mindig igazuk van, hogy mindent megértenek. Amikor Jóbot megpróbáltatások érték, azt mondták neki: „Gyorsan meg kell vallanod bűneidet. Látod, eljött Isten büntetése.” Végül hogyan viszonyult hozzájuk Isten? Isten azt mondta: „Megértétek ezt a szép kort, de nem látjátok tisztán az Én cselekedeteimet és az emberekhez való viszonyulásomat, sem pedig a sémát, amely szerint cselekszem. Ti tényleg zavaros fejűek vagytok; Jób tisztán látott.” Ezért Isten megjelent Jóbnak, nekik azonban nem; ők nem voltak méltók arra. Nem törekedtek Isten megismerésére, nem félték Istent, és nem is kerülték a rosszat, így Isten nem jelent meg nekik.

Most mindenki olyan emberré szeretne válni, aki féli Istent és kerüli a rosszat. Mit jelent tehát az istenfélelem és a rossz kerülésének útja? Úgy is lehet fogalmazni, hogy azt jelenti, hogy igyekszünk alávetni magunkat Istennek, illetve teljesen és feltétlenül alávetjük magunkat Neki. Ez magában foglalja a megtévesztés, az ellenállás vagy a lázadás bármely eleme nélküli őszinte félelmet és istenfélelmet. Azt jelenti, hogy teljesen tiszta szívűek, abszolút hűségesek vagytok Istenhez és alávetettek Neki. Ennek a hűségnek és alávetettségnek abszolútnak kell lennie, nem lehet relatív; ez nem függ az időtől, a helytől vagy attól, hogy mennyi idős valaki. Ez az istenfélelem és a rossz kerülésének útja. Egy ilyen törekvés során fokozatosan megismered majd Istent, és megtapasztalod az Ő cselekedeteit; érezni fogod az Ő gondoskodását és oltalmát, érzékelni fogod létezésének igazságát, és érezni fogod az Ő szuverenitását. Végül valóban érezni fogod, hogy Isten mindenben ott van, és hogy Ő közvetlenül melletted áll. Eljutsz egy ilyen felismerésre. Ha nem követed az istenfélelem és a rossz kerülésének útját, akkor soha nem fogsz tudomást szerezni ezekről a dolgokról. Az emberek azt mondják: „Isten mindenek felett szuverén; Ő mindenütt jelenvaló és mindenható.” Ezt teljesen elismered a szívedben, de nem láthatod vagy tapasztalhatod meg ezeket a dolgokat, így hogyan ismerhetnéd meg Istent? Mit tettél annyi éven keresztül, amióta hiszel Istenben? Gyakran veszel részt összejöveteleken, és prédikációkat hallgatsz, és mindig teljesíted a kötelességedet; több utat is bejártál már, és megnyertél már néhány embert az evangélium hirdetésével. Akkor miért nem érted meg, hogy Isten mindenek felett szuverén? Egyáltalán nem érted meg az igazságot! Teljesen vak vagy? Pontosan tudod, hogy ez az igaz út, de nem törekszel az igazságra. Bár összejöveteleken veszel részt, prédikációkat hallgatsz, és gyülekezeti életet élsz, mégsem érted meg az igazságot, és egyáltalán nem változtál. Annyira szánalmas vagy! Ilyen az álhívők állapota, mintha nem is tartoznának Isten házához; Isten szemében egy bérlő vagy, egy munkás. Azt mondhatnád: „Én teszem a kötelességemet. Istenem, el kell ismerned engem!” Erre Isten azt mondaná: „Egyáltalán nem vagyok a szívedben, és nem fogadsz el semmilyen igazságot. Gonosztevő vagy. Távozz tőlem!” Ezek Isten legbensőbb gondolatai. Nem szereted az igazságot, nem érted meg, hogy Isten az igazság, az út és az élet, és nincs tapasztalati tudásod. Nem tudsz előhozakodni semmilyen valós tapasztalattal, ami azt tanúsítaná, hogy az Isten, akiben hiszel, az az igazság, az út és az élet. El tudod-e tehát nyerni Isten jóváhagyását? Nem tudsz tanúskodni Istenről. Még mindig sátáni beállítottság szerint élsz, azt teszed, amit akarsz; nincs nyilvánvaló különbség közted és egy nem hívő között. Alig tudsz fellázadni önző és megvetendő kicsinyességed ellen, és nehezedre esik megoldani elképzeléseidet és lázadó mivoltodat. Valahányszor Isten körülményeket rendez el számodra, nem tanulsz belőle, és hosszú évek tapasztalata után sincs nyilvánvaló termésed, így lehetetlen, hogy romlott beállítottságod megtisztuljon. Nem számít az, hogy húsz éve, harminc éve, vagy még hosszabb ideje hiszel Istenben, ha lázadó mivoltod, ellenállásod és romlott beállítottságod egyáltalán nem oldódott meg, illetve nem tisztult meg, akkor egy érintetlen vén ördög vagy, aki egyáltalán nem változott. Ez elegendő bizonyíték arra, hogy álhívő vagy, és könnyen ki leszel rekesztve.

Vannak, akik hosszú évek óta hisznek Istenben, sok prédikációt hallgatnak, és sok doktrínát megértenek, így azt gondolják, hogy elnyerték az igaz utat, elnyerték Istent, és azt hiszik, hogy elnyerték az életet; a hétköznapi dolgokban azonban még mindig a hírnévre és a nyereségre törekszenek. Sőt, másokat is bántanak, és kirekesztenek, teljesen felfedve önző és megvetendő rútságukat. Vajon miért nem képesek elfogadni az igazságot, vagy egyáltalán gyakorolni azt? Csak azt tudják, hogy hogyan mondjanak ki bizonyos szavakat és doktrínákat, és tévesen azt hiszik, hogy életet nyertek. Hát nem szánalmas állapota ez az embernek? Még a saját érdekeiket sem képesek félretenni, és ezt a keveset sem tudják elszenvedni; így vajon mit képesek elszenvedni? A kezdetektől a végsőkig mindennél fontosabbnak tartják a saját érdekeiket és önző vágyaikat. Ilyenek akkor is, amikor hinni kezdenek Istenben, és soha nem változtak mind a mai napig; még mindig úgy érzik, hogy ők jók. Vajon miért van ez így? Úgy gondolják, hogy hosszú évek óta hisznek Istenben, és mind a mai napig teljesítik a kötelességüket; azt hiszik, hogy valamennyit szenvedtek, és hogy jelentős a hozzájárulásuk, hogy minden tekintetben felsőbbrendűek másoknál – különösen azoknak van felsőbbrendűségi érzésük, akik sok éven át hallgatták a prédikációkat, és tévesen azt gondolják, hogy elnyerték Istent. A fogadalmaik, amelyekre esküsznek, és az elszántság, amelyet kifejeznek, pontosan olyan, mint amikor először hinni kezdtek Istenben. Sem az elszántságuk, sem a fogadalmaik, sem a lelkesedésük, sem pedig az akaratuk nem változott. Még mindig hatalmas energiát áldoznak Istenre, vannak azonban olyan dolgok is, amelyek nem változtak, mégpedig az arrogáns, lázadó, csalárd, hajthatatlan beállítottságaik egyáltalán nem változtak. Azon tűnődöm, vajon mit csináltak ezek az emberek ennyi éven keresztül? Hisznek Istenben, és minden nap reggeltől estig teljesítik a kötelességeiket, életük nagy részét erre áldozzák, így azt hiszik, hogy már elnyerték Istent és az igaz utat. Vajon valóban ez az igazság? Megerősítette-e Isten az érzéseiket? Mi az, amit Isten látni akar? Nem olyan kérdés ez, amelyen érdemes elgondolkodni? Ha egyértelmű ellentmondás van aközött, hogy valaki jónak érzi magát, és aközött, ahogyan Isten látja őt, akkor vajon melyikükkel van probléma? (Az emberrel.) Ez egészen biztos, mivel Isten nem tévedhet. Soha nem változott az a mérce, hogy Isten mit követel meg az embertől; hanem az ember állandóan félreértelmezi, folyamatosan úgy értelmezi, hogy az számára előnyös legyen. Némelyek úgy gondolják: „Ezek az emberek életük nagy részében hittek Istenben. Ha Isten valóban nem ismeri el őket, akkor vajon nem túl szánalmasak ők?” Az ilyen emberek vajon megérdemlik a szánalmat, az együttérzést? Ha azt mondod, hogy nem érdemelnek szánalmat, nem érdemelnek együttérzést, az nem túl kegyetlen-e velük szemben? Nem. Miért mondom ezt? (Mert Isten már elég lehetőséget adott az embereknek. Ők azok, akik nem törekednek, és a saját hibájukból hólyagos a talpuk.) Kicsit kevésbé szépen fogalmazva, megérdemlik azt, és nem érdemelnek szánalmat. Ha másokról beszélek, mindannyian azt gondoljátok: „Megérdemled! A saját hibádból hólyagos a talpad. Senki sem akadályozott meg abban, hogy hallgass Isten szavára! Isten nem akar téged, és én sem érzek együtt veled, és nem is sajnállak. Megérdemled!” Ha azonban ez veletek történne, megvizsgálnátok-e a saját lelkiismereteteket, és tartanátok-e önvizsgálatot? Mit kellene gondolnotok? Hogyan kellene racionálisan, értelmesen és lelkiismeretesen gondolkodnotok abban a szerepben, amelyben egy teremtett lénynek kellene lennie, olyan gondolatokkal és hozzáállással, amilyennel rendelkeznie kellene? Hogyan kellene gondolkodnotok és cselekednetek, hogy a lehető legészszerűbb és legigazságosabb számadást nyújtsátok Istennek és az embereknek? (Istenem, szeretnék egy kicsit a saját érzéseimről beszélni. Azt hiszem, hogy sok éven keresztül hittem Istenben, de nem nyertem el az igazságot. Nem azért, mert Isten valami rosszat tett, és nem is azért, mert Isten munkái nem hoztak eredményt, hanem inkább azért, mert nem törekedtem az igazságra. Az Úr Jézus által bemutatott példára gondolok: Ugyanaz a bére azoknak, akik korán állnak munkába a szőlőben, mint azoknak, akik későn állnak munkába a szőlőben. Isten rendkívül igazságos és észszerű abban, amit ad mindazoknak, akik korán fogadják el az Ő munkáját, és mindazoknak, akik későn fogadják el az Ő munkáját. Ha valaki nem törekszik az igazságra, és végül nem nyeri el azokat az igazságokat, amelyeket Isten ajándékoz az embereknek, az nem azért van, mert Ő nem adott neki elég időt, hanem azért, mert nem becsüli, és nem fogadja el az igazságot; egyenként eljátssza és elveszíti azokat a lehetőségeket, amelyeket Istentől kapott. Vannak, akik csak kevés ideje hisznek Istenben, mégis képesek elfogadni az igazságot, és törekedni arra. Miután több éven keresztül megtapasztalják Isten szavainak ítéletét, fenyítését és metszését, némi változást érnek el, és megmenthetőek. Mindaz, amit Isten tett, igazságos. Ilyen érzéseim vannak, miután meghallgattam Isten közlését.) Nagyon jó! Először is hadd foglalkozzunk ezzel a kérdéssel emberi szemszögből. Ha Isten nem testesült volna meg, hogy megmentse az emberiséget, akkor vajon milyen helyzetben lennének mindazok, akik hisznek Istenben? Teljességgel a Sátán hatalma alatt, a bűn áradatában és a romlott emberiség körében élnének. A romlott emberiség körében élni olyan, mint az ördögök börtönében, a démonok barlangjában vagy egy nagy dögkútban élni. Ha valaki nem hisz Istenben, akkor teljesen természetesen azt csinál, amit csak akar, rossz dolgokat és gonoszat cselekszik. Romlottsága egyre mélyül, és egyre gonoszabb, egyre észszerűtlenebb lesz, míg végül élő démonná válik. Szavai és tettei alapján embernek tűnik, de egész mentalitása és beállítottsága olyanná vált már, mint egy élő démoné. Mi a sorsa az ilyen embereknek? Nem ugyanaz a sors vár rájuk is, mint a Sátánra? (De igen.) A Sátán teljesen foglyul ejtette őket. A Sátán társai ők, a Sátán cinkosaivá és lakájaivá váltak, és ugyanúgy ellenállnak Istennek, mint a Sátán. Így nincs több mozgásterük, és végül a sorsuk a büntetés és a pusztulás. Ez az emberek szempontjából szólva. Ha nem hiszel Istenben, akkor Isten nem fog megmenteni téged. Nagyon szabad lehetsz ebben a világban, azt teheted, amire csak vágysz, és úgy cselekedhetsz, ahogyan csak akarsz; lehet, hogy nincs szükséged arra, hogy a lelkiismeret és az értelem korlátozzon, és arra sem, hogy elfogadd és gyakorold az igazságot, még kevésbé arra, hogy elfogadd a metszést és a fegyelmezést. Csak a saját preferenciáid szerint élsz, a világi irányzatokat követve élsz, egészen addig, amíg teljesen meg nem változol úgy, hogy már nem rendelkezel értelemmel, és nem érzékeled a lelkiismereted. Végképp és teljesen, kívül-belül élő démonná, élő Sátánná, élő ördöggé korcsosulsz; nem kell álcáznod vagy eltakarnod magad – egy valódi Sátán vagy, egy ördög. Ez a következménye annak, ha a nem hívők a Sátán hatalma alatt élnek, és végül katasztrófák által kell elpusztítaniuk. Tegyük fel, hogy valaki hisz Istenben, de soha nem képes elfogadni az igazságot, soha nem képes megismerni önmagát, és nem gyakorol igazán bűnbánatot; sok éven keresztül hitt Istenben, de egyáltalán nem változott meg; nem nyerte vissza lelkiismeretét és értelmét, az életmódja pedig ugyanolyan, mint egy nem hívőé. Függetlenül attól, hogy Isten hogyan ítéli meg és fenyíti az embereket, és függetlenül attól, hogy Isten háza hogyan beszél az igazságról, ő egyáltalán nem figyel arra. Az ilyen emberek álhívők, elvetemültek, akik beszivárogtak Isten házába. Isten számtalan lehetőséget adott az igazság és az üdvösség elnyerésére, ám az emberek hosszú évek óta hisznek anélkül, hogy figyelnének Isten szándékaira; továbbra is szokás szerint a hús-vér test élvezeteit hajszolják, esznek, isznak és mulatoznak. Nincs lelkiismeretük, eltűntek belőlük az emberi mivolt pozitív elemei; már túlmentek azon a ponton, ahol megmenthetőek, ahonnan vissza lehetne fordulni. Isten lemond róluk, és nem menti meg őket; a sorsukról pedig nem is szükséges beszélni. Ezen a ponton az Istenben hívő életük véget ér; az Istenben való hitük útja befejeződik. A sors el van döntve számukra – ez az ő sorsuk. Vajon milyen érzések lennének valakinek a szívében ilyen sors esetén? A szíve tompán fájna, igazán kétségbeesett és szomorú lenne, úgy érezné, hogy Isten elhagyta, mintha egy határtalan óceánban lenne, és képtelen lenne belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, nagyon nyomorult és teljesen tehetetlen lenne. Ameddig nem süllyedtél erre a szintre, nem érezhetsz ilyen fájdalmat, amint azonban eléred ezt a pontot, már nem tudsz visszafordulni. Ebben a helyzetben, amikor Isten nem fogja megmenteni az embereket, azok végül így haladnak az ilyen végzet és az ilyen sors felé. De vajon jelent Istennek bármiféle veszteséget az, hogy az embereknek ilyen végzetük, ilyen sorsuk van? Jelent-e Istennek bármiféle veszteséget az, ha az Őáltala teremtett embereket a Sátán megrontja, ha azok egyáltalán nem fogadják el az Ő üdvösségét, és a pusztulás útjára lépnek? Semmiképpen sem. Vajon Isten megszűnne Istennek lenni azért, mert egy teremtett lénye elpusztult? Vajon elveszítené az Ő isteni identitását és státuszát, az Ő isteni lényegét? Változtatna ez azon a tényen, hogy Ő mindenek felett szuverén? (Nem.) Nem változtatna. Mit is jelent ez? Mindegy, hogy az emberek elfogadják-e Isten munkáját, hogy képesek-e elnyerni az üdvösséget, ez nem veszteség Isten számára. Ez a dolgok egyik aspektusa. Még ha az emberek nem is hisznek Istenben, és Isten nem munkálkodik az ő megmentésükön, Isten egyáltalán nem veszít semmit. A Sátán úgyis Sátán; Isten úgyis Isten. Úgyis Isten az, aki mindenek felett uralkodik, úgyis Isten az, aki mindent teremtett, és úgyis Ő az, aki mindenek felett szuverenitást gyakorol. Az emberiség sorsa, a Sátán sorsa és mindenek sorsa Isten kezében van. Isten státuszában, Isten egyediségében, Isten természetében és lényegében nem állhat be változás. Isten szentsége sem fog beszennyeződni, és az Ő munkája sem fog veszteséget szenvedni. Isten úgyis Isten. Ez lehetővé teszi, hogy az emberek megértsenek egy tényt. Nem számít, hogy mennyire sokasodik meg az emberiség, Isten szemében az csak egy szám. Nem jelent semmiféle hatalmat, és nem jelent fenyegetést sem Istenre nézve. Az emberiség Isten kezében van, bármilyen irányba is tartson. Nem számít, hogy mi az emberiség sorsa, nem számít, hogy hisz-e Istenben, illetve elismeri-e az Ő létezését és szuverenitását, mindez nem képes befolyásolni Isten valódi identitását és státuszát, és nem képes befolyásolni Isten lényegét sem. Ezen a tényen senki sem változtathat. Van azonban valami, amit az emberek talán még nem értettek meg világosan, vagy nem tapasztaltak meg. Ha az emberek közül valakit elhagy Isten, és nem menti meg őt, akkor annak a sorsa a pusztulás lesz, az pedig visszafordíthatatlan. Az egész világegyetemben minden, bármilyen nagy is legyen, akárhány égitest is legyen, akárhány élet is legyen, nem változtathatja meg azt a tényt, hogy Isten létezik, a világegyetem és mindenek sorsa egyedül az Ő kezében van. Az élőlényektől kezdve a bolygókig semmi sem befolyásolhatja Isten létezését, sem pedig Isten szuverenitását, még kevésbé tudja bármi is irányítani Isten bármely elgondolását. Ez tény. Némelyek úgy vélik: „Nem hiszek Tebenned, tehát nem vagy Isten.” „Nem sokan hisznek Tebenned, tehát nem vagy Isten.” Vajon helytálló ez a kijelentés? (Nem, nem az.) Mások azt mondják: „Csak mi hiszünk Tebenned, így a Te hatalmad, hogy szuverenitást gyakorolj mindenek felett és az emberiség felett, csupán ekkora, csak ennyire terjed ki.” Valóban így van ez? (Nem.) Az ilyen nézeteket valló emberek annyira tudatlanok, annyira ostobák!

Az imént arról beszéltem, hogy ha Isten nem mentené meg az embereket, akkor az emberiség a pusztulás felé tartana, ez azonban egyáltalán nem érintené Isten identitását és státuszát, még kevésbé az Ő lényegét. Világosan látjátok ezt a tényt, ugye? (Igen.) Függetlenül attól, hogy az emberiség elfogadja-e az igazságot, vagy sem, és hogy képes-e elnyerni az üdvösséget, Isten úgyis Isten – az Ő státusza, identitása és lényege nem fog változni. Az emberiség sorsa azonban nagyon változékony. Ki irányítja vajon ezt a változékonyságot? Maguk az emberek? Egy ország? Egy uralkodó? Egy hatalom? Nem. Az, aki a te sorsodért és az emberiség sorsáért felelős, az Isten – minden az Ő kezében van. Úgyhogy világosan kell látnod ezt a tényt. Azzal, hogy Isten megmenti az emberiséget, és megment téged, kegyelmet tanúsít irántad; nagyszerű üdvösség ez, a legnagyobb kegyelem. Miért mondom azt, hogy ez a legnagyobb kegyelem? Azért, mert az, hogy Isten megmenti az emberiséget, nem egy rendíthetetlen törvény, nem egy elkerülhetetlen folyamat, és nem is szükségszerű. Isten szabadon választja azt. Rendben lenne az, ha Isten nem mentene meg téged? Biztos, hogy nem kell megmentenie téged? Lehet, hogy kezdetben Isten kiválasztott téged, de ha most már nem akar kiválasztani, és nem ment meg, akkor nem nyerheted el ezt a kegyelmet. Mit kellene tehát tenned? Jól kell teljesítened, és mindenáron meg kell próbálnod cselekedeteiddel, szíveddel és igaz hiteddel megindítani Istent, és elnyerni az Ő kegyelmét. Ez egész biztosan nem megvalósíthatatlan. Amikor az Úr Jézus annak idején az evangéliumot hirdette, volt egy kánaáni asszony – mit is tett az? (A lányát megszállta egy gonosz lélek, ezért arra kérte az Úr Jézust, hogy segítsen rajta. Az Úr azt mondta: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Az asszony így felelt: „A kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak.” Az Úr Jézus azt mondta, hogy nagy az asszony hite, és teljesítette a kívánságát.) Vajon mi tetszett benne az Úr Jézusnak? (A hite.) Milyen volt valójában az ő hite? Hogyan kell értelmeznünk a hitét? (Felismerte, hogy az Úr Jézus Isten.) Az Úr Jézus kutyának nevezte őt, akkor vajon miért nem volt felháborodva? Nem vagytok képesek eléggé világosan beszélni erről a kérdésről. A tények a következők. Miért helyeselte az Úr Jézus ennek az asszonynak a hitét? Ő nem azt helyeselte, hogy az hajlandó volt kutyának lenni, és nem is azt, hogy hajlandó volt morzsákat enni – ezek mind mellékesek voltak. Mit helyeselt tehát az Úr Jézus? Azt, hogy nem érdekelte őt, hogy az Úr Jézus kutyaként, emberként, ördögként vagy Sátánként bánik-e vele – nem számított neki, hogy Ő hogyan bánik vele. A legfontosabb az volt, hogy ő Istenként bánt az Úr Jézussal, szilárdan hitte, hogy Ő az Úr és az Isten, és hogy ez olyan igazság és tény, ami soha nem változhat meg. Az Úr Jézus az Isten és az Úr, és Ő volt az, akit felismert a szívében. Ennyi elég is volt. Nem számított neki, hogy az Úr Jézus megmentette-e vagy sem, hogy úgy bánt-e vele, mint olyasvalakivel, aki Vele evett, mint egy tanítvánnyal, mint egy követővel, vagy úgy bánt-e vele, mint egy kutyával. Egyszóval, elég volt az, hogy a szívében felismerte, hogy az Úr Jézus az Úr – ez volt az ő legnagyobb hite. Nektek van-e ilyen hitetek? Ha egy napon azt mondanám, hogy ti mindannyian Isten házának házőrző kutyái vagytok, hajlandó lennél ezt elfogadni? Ha azt mondanám, hogy Isten házának kis drágasága, Isten népe és angyala vagy, azt eléggé megfelelőnek találnád, ha azonban azt mondanám, hogy egy kutya vagy, nem örülnél annak. Vajon miért nem örülnél? Azért, mert nagyon fontosnak tartod magad. Azt gondolod: „Elismerem, hogy Te Isten vagy, hogyan nevezhetsz hát engem kutyának? Elismerem, hogy Te Isten vagy, így bármit is teszel, igazságosnak és észszerűnek kell lenned. Mi ketten egyenrangúak vagyunk, haverok vagyunk! Hiszek Tebenned, ami nagy bátorságra, szeretetre és hitre vall a részemről. Hogyan mondhatod, hogy kutya vagyok? Te nem szereted az embert! Haverok vagyunk, egyenrangúaknak kellene lennünk. Tisztellek Téged, féllek Téged, és csodállak Téged – Neked is tisztelned kellene engem, és emberként kellene bánnod velem. Ember vagyok!” Mi a véleményed erről a hozzáállásról? (Nincs benne értelem.) Vajon nem okoz-e gondot az, ha az emberek egyenrangúak akarnak lenni Istennel, és a haverjukként akarnak bánni Istennel? Azt mondod: „Átlagosnak tűnsz – valójában én jobban nézek ki Nálad, és magasabb vagyok Nálad. Te is köhögsz, ha megfázol, és Te is elfáradsz, ha sokat beszélsz – én egészségesebb vagyok, mint Te. Te birtokában vagy az igazságnak, és ebből a szempontból erősebb vagy nálam. Ha sok éven keresztül hiszek Istenben, és több igazságot megértek, akkor nem leszek sokkal rosszabb Nálad. Ráadásul van egy olyan képességem, ami Neked nincs! Ilyen összehasonlításban Te nem vagy sokkal kiválóbb, mint én.” Mi a véleményed erről a nézőpontról? (Helytelen.) Mit gondolsz erről az összehasonlítási módszerről? Az embereket nem lehet Istenhez hasonlítani. Vajon milyen hibát követnek el ezzel az összehasonlítási módszerrel? (Ez az ember nem a neki megfelelő pozícióban van, és nem Istenként bánik Istennel. Úgy bánik Vele, mint egy hétköznapi emberrel. A megtestesült Istennek csak az emberi mivoltát látja, de nem látja az Ő isteni mivoltát.) Egyszerűbben fogalmazva, ez azt jelenti, hogy nincs sem lelkiismerete, sem értelme – nincs emberi mivolta. Továbbá, az emberek nem látták Isten szellemi testét, így emberként bánnak az Ő megtestesülésével, és azt gondolják, hogy ez a hétköznapi ember sem nem nagyszerű, sem nem lenyűgöző, és hogy könnyű Őt megfélemlíteni és becsapni. Ez már csak így van. Az emberek ilyen romlott dolgok. Ha nem törekszel az igazságra, akkor, amint az idő telik, ez fog történni: nem lesz sem Istentől félő, sem Istent félő szíved. Az emberek azért törekednek az igazságra, hogy képesek legyenek alávetni magukat Istennek. Nem számít, hogy Ő hogyan cselekszik, milyen formában jelenik meg, vagy hogyan beszél hozzád, Isten helye a szívedben nem fog változni, mint ahogyan nem fog változni sem az Iránta való félelmed, sem a Vele való kapcsolatod, sem a Belé vetett igaz hited. Nem fog változni a szívedben Isten lényege és státusza. A közted és Isten közötti kapcsolatot nagyon jól, megfelelően és racionálisan, a normák szerint és mértéktartással fogod kezelni. Ha azonban nem törekszel az igazságra, akkor ezt nagyon nehéz lesz elérned – nem lesz könnyű megvalósítanod. Ha az emberek nem törekednek az igazságra, soha nem lesznek képesek meglátni Isten lényegét, sem pedig az Ő isteni mivoltát. Nem fogják felismerni, hogy miből áll az Ő természete, és miből állnak az Ő igazi kiáradásai. Az emberek nem lesznek képesek meglátni ezeket. Még ha el is mondják neked, nem leszel képes meglátni azokat, és nem leszel képes felismerni sem azokat.

Az imént beszéltünk arról, hogy mi lenne az emberek sorsa, ha Isten nem mentené meg őket. Vajon milyen sors az? (Pusztulás.) Mi történne Istennel? (Ez egyáltalán nem lenne hatással Istenre.) Ha arról a kilátásról van szó, hogy Isten nem menti meg az embereket; egyáltalán nem lenne hatással Istenre, az emberek sorsa azonban nyomorúságos lenne – merőben különbözne az olyan emberek sorsától, mint amilyen Jób és Ábrahám. Ha Isten nem ment meg valakit, akkor az az Ő ellenséges erői közé és az Ő ellenfeleinek soraiba kerül. Nyilvánvalóan szörnyű sors ez. Hadd beszéljünk most arról, hogy mit fog nyerni valaki abból, ha Isten meg akarja menteni őt, és munkálkodni akar rajta. Vajon miért hisznek az emberek Istenben? Vajon mit hajszolnak az Istenben hívők? Azt hajszolják-e, hogy eleget tegyenek Istennek? Azt hajszolják-e, hogy megtegyék egy teremtett lény kötelességét? Azt hajszolják-e, hogy megszégyenítsék a Sátánt és tanúskodjanak Istenről? Ezek az indítékok mind eléggé fellengzősek, és egy kissé erőltetettek is. Ha most megkérnélek, hogy beszélj arról, hogy milyen szándékaid voltak, amikor eredetileg hinni kezdtél Istenben, akkor bűntudatod lenne, és elpirulnál, miközben ezeket a szavakat kimondod; nehezedre esne beszélni, mert nem ezek a tények. Mik is valójában a tények? (Az emberek azért hisznek Istenben, mert áldásokat hajszolnak.) (Egy jó rendeltetési helyet vagy a lelki támasz forrását hajszolják.) Összességében véve az ilyen szándékok kissé illetlenek, és nem túl szalonképesek. Ha azonban kezdetben nem ezt a célt hajszolták volna, akkor hinnének-e Istenben? Bizonyára nem állt szándékukban hinni Istenben, és nem is akartak hinni; vajon ki hinne Istenben, ha semmi haszna nem származna belőle? Amikor az Istenben való hitről van szó, az emberek úgy gondolják, hogy ha hasznuk nincs is belőle, akkor legalább ígéretet kellene kapniuk. Vajon milyen ígéretet? Vannak, akik azt mondják: „Isten ígérete az, hogy százszorosát kapjuk ebben az életben és örök életet az eljövendő világban – ez azt jelenti, hogy örökké fogunk élni, anélkül, hogy valaha is meghalnánk. Ez olyan boldogság és áldás, amelyet az idők folyamán még soha senki nem élvezett, illetve nyert el. Sőt mi több, ha az emberek hisznek Istenben, akkor Ő kegyelmet, áldást és oltalmat nyújt nekik ebben az életben.” Egyszóval, ha valaki épp csak elkezdett hinni Istenben, akkor a szíve szennyezett és tisztátalan. Nem azért hisz Istenben, hogy teljesítse a teremtett lény kötelességét, hogy emberként éljen, hogy végül megélje az Isten által szeretett ember képmását, hogy úgy éljen, hogy dicsőíti Őt, és tanúskodik Róla, és hogy ne hozzon szégyent Őrá, és még a halál után is tanúskodjon Róla – hanem teljes szívéből és lelkéből azt akarja, hogy áldásban részesüljön, és hogy még ebben az életben minél többet élvezzen Isten kegyelméből és áldásaiból. Úgy gondolja, hogy ha elérheti az eljövendő világot, akkor ott még nagyobb áldásokban akar részesülni. Ezeket a kívánságokat, szándékokat és célokat hordozzák magukban az emberek, amikor elkezdenek hinni Istenben, azért hisznek Istenben, hogy elnyerjék a mennyek országának áldásait és Isten ígéretét. A romlott emberiség számára ez helyénvaló, Isten pedig nem fogja hibáztatni ezért az embereket. Amikor az emberek először elkezdenek hinni Istenben, mindannyian tudatlanok, és semmit sem értenek. Isten szavait olvasva és megtapasztalva az Ő megvilágosodását lassanként kezdik megérteni az Istenben való hit igazságait és az Istenben való hit jelentőségét, valamint Istennek az emberrel szemben támasztott követelményeit is. E folyamat során az emberek élvezik Isten gondoskodását és oltalmát; egyesek felépülnek betegségeikből, a testük teljesen egészséges, a családjuk békés, házasságuk boldog – különféle módon élvezik Isten különböző mértékű kegyelmét és áldásait. Természetesen ezek mind másodrendűek. Isten szemszögéből nézve nem ezek az Ő legnagyobb fáradozásai. Vajon mi az Ő legnagyobb fáradozása? (Az emberekkel szemben támasztott elvárásai és az Ő fáradságos erőfeszítései.) A „fáradságos erőfeszítéseknek” van némi konkrét tartalma, míg az „elvárások” kissé üres fogalom. Mi a leggyakorlatibb jutalom, a legértékesebb dolog, amit Istentől kaptatok? (Hogy ellátott minket az igazsággal.) (Hogy megértettük az igazság egy részét, és hogy képesek vagyunk átlátni bizonyos dolgokat.) Egész biztosan nem azok az úgynevezett kegyelmek és áldások. Vajon a legértékesebb dolog, amit az emberek Istentől kapnak nem az Ő élete, szavai és igazságai, valamint az az út, amelyen az embereknek teremtett lényként járniuk kellene, és amelynek megértését Isten lehetővé teszi számukra? Összegzésképpen, az emberek megkapták Istentől az igazságot, az utat és az életet – vajon nem ezek a legértékesebb dolgok mind közül? (De igen.) Ti megkaptátok-e ezeket? (Még nem igazán kaptuk meg őket.) Lehet, hogy nem érzed annyira gyakorlatilag hasznosnak vagy valóságosnak, mintha valaki száz dollárt adott volna neked, amikor szegény voltál, vagy mintha valaki két zsemlét adott volna, amikor éhes voltál, azonban az igazság, az út és az élet, amely Istentől származik, valóban mindenkinek megadatik, aki őszintén hisz Őbenne. Hát nem tény ez? (De igen.) Ez tény. Nem számít, mennyit hallottál meg Isten szavából, mennyi igazságot tudtál elfogadni, és mennyit értettél meg abból, mennyi valóságot éltél meg, és mennyi eredményt értél el, van egy tény, amit meg kell értened: Isten igazsága, útja és élete minden egyes embernek szabadon megadatik, és mindenki számára igazságos. Isten soha nem fogja előnyben részesíteni az egyik embert a másikkal szemben azért, hogy az mennyi ideje hisz Istenben, vagy hogy mennyit szenvedett, és soha nem fog előnyben részesíteni vagy megáldani valakit azért, mert az régóta hisz Őbenne, vagy mert sokat szenvedett. Isten senkivel sem fog másként bánni a kora, a megjelenése, a neme, a családi háttere vagy egyebek miatt. Mindenki ugyanazt kapja Istentől. Ő nem hagyja, hogy bárki is kevesebbet kapjon, vagy hogy bárki is többet kapjon. Isten minden egyes emberrel szemben igazságos és észszerű. Pontosan azt adja az embereknek, amire szükségük van, és akkor, amikor szükségük van arra, nem hagyja, hogy éhezzenek, fázzanak vagy szomjazzanak, és az ember szívének minden szükségletét kielégíti. Vajon mit követel meg Isten az emberektől, amikor ezeket teszi? Isten megajándékozza őket ezekkel, de vannak-e Istennek bármiféle önző indítékai? (Nincsenek.) Istennek egyáltalán nincsenek önző indítékai. Isten munkája és szavai mind az emberiség érdekét szolgálják, és arra szolgálnak, hogy megoldják az emberek minden nehézségét és problémáját, hogy ők elnyerhessék Tőle az igazi életet. Ez tény. De tudjátok-e ezt tényekkel bizonyítani? Ha nem tudjátok tényekkel bizonyítani, akkor nagyon kétszínűek vagytok, hogy ezt mondjátok, és ez az állítás csupán egy közhely. Szabad-e így fogalmaznom? Isten például azt kéri az emberektől, hogy legyenek becsületesek, beszéljenek őszintén, tegyenek becsületes dolgokat, és ne legyenek csalárdak. Isten azért mondja ezt, hogy az emberek valódi emberi hasonlatossággal rendelkezzenek, és hogy ne legyenek olyanok, mint a Sátán, földön csúszó kígyó módjára, mindig kétértelműen beszélve, és megakadályozva másokat abban, hogy felfogják az igazságot. Vagyis azért mondja, hogy az emberek szóban és tettben is megéljék az emberi hasonlatosságot, méltóságteljesek, egyenesek és tisztességesek legyenek, anélkül, hogy sötét oldalukat vagy bármilyen szégyenletes dolgot rejtegetnének, és hogy tiszta szívvel rendelkezzenek. Azért mondja, hogy az emberek kívül is olyanok legyenek, mint belül, kimondjanak bármit, amit a szívükben gondolnak, ne csapják be Istent vagy bárki mást, semmit se hallgassanak el, a szívük pedig patyolattiszta legyen. Ezt kéri Isten, és ez Isten célja, amikor azt követeli meg az emberektől, hogy becsületesek legyenek. Vajon mit akar Isten elérni az emberektől azzal, hogy megköveteli tőlük, hogy becsületesek legyenek? Milyen hasonlatosságot akar, hogy azok megéljenek? Ki a legnagyobb haszonélvezője ennek? (Az ember.) Vannak, akik soha nem képesek megérteni Isten szándékait, és mindig kételkednek Istenben, mondván: „Isten azt akarja, hogy becsületesek legyünk, egyszerűen és nyíltan beszéljünk vele, hogy megtudhassa valódi helyzetünket, és aztán vezérelhessen és manipulálhasson minket, hogy teljesen alávessük magunkat az ő irányításának és intézkedéseinek.” Helyes-e ez az ilyen gondolkodás? Az ilyen gondolkodás annyira sötét és szégyentelen, csak az ördögök spekulálnának így Istennel kapcsolatban, és kételkednének Benne ily módon. Vajon mi az értelme annak, hogy Isten megköveteli az emberektől, hogy becsületesek legyenek, hogy önző indítékok, szándékok, önfejűség és hamisítások nélküli, sötét oldal nélküli emberekké váljanak? Az, hogy lehetővé tegye, hogy megtisztuljanak romlott beállítottságaiktól, hogy fokozatosan elérjék a szentséget, hogy világosságban éljenek, hogy szabadabban és felszabadultabban éljenek, hogy gyönyör töltse el őket, és csordultig legyenek örömmel és békével – ezek a legáldottabb emberek mind közül. Isten célja az, hogy tökéletesítse az embereket, hogy lehetővé tegye számukra, hogy a legnagyobb áldásokat élvezhessék. Ha ilyen emberré válsz, akkor milyen haszna származhat belőled Istennek? Van-e Istennek valamilyen hátsó szándéka? Hasznot húz-e ebből egyáltalán? (Nem.) Tehát ha egy ember becsületes, akkor ki a legnagyobb haszonélvezője annak? (Ez az ember maga.) Milyen haszna és előnye származhat ebből ennek az embernek? (A szíve szabad és felszabadult lesz, az élete pedig egyre könnyebbé válik; amikor másokkal kapcsolatba kerül, azok egyre inkább megbíznak majd benne, és ő normális kapcsolatokat fog kialakítani velük.) Másvalami? (Ha az emberek Isten szavai és követelményei szerint viselkednek, akkor többé nem fognak szenvedni, hanem nyugodt, békés és boldog életet fognak élni.) Ez nagyon is valós érzés. Mi tehát a célja annak, hogy Isten megmenti az embert? (Az, hogy átformálja és megtisztítsa az embereket, hogy végül megnyerhesse őket.) Mi a következménye annak, hogy Isten megnyeri őket? Az, hogy elnyerik az Isten által ígért csodálatos rendeltetési helyet. Ki tehát a legnagyobb haszonélvezője ennek? (Az ember.) Az ember a legnagyobb haszonélvezője!

Vajon mit nyer az ember azzal, hogy ennyi éven át követte Istent? Az emberek többsége azt mondaná, hogy bőséges volt az aratása. Egyelőre nem fogunk arról beszélni, hogy milyen bőséges az aratása azoknak, akik jó képességűek és törekednek az igazságra; még azok is sokat aratnak, akiknek átlagos képességük van. Először is, van-e az embereknek némi rálátásuk erre a gonosz, romlott világra? (Van.) Hogyan érezted magad, amikor a nem hívők között éltél? Minden nap fáradtnak, ingerültnek, dühösnek, megbántottnak és elnyomottnak érezted magad; nem merted kiengedni a gőzt, mert féltél, hogy összefutnál egy gonosz emberrel, aki bántana téged, és te nem tudnál harcolni ellene, ezért le kellett nyelned a büszkeségedet. Vagyis a nem hívők világában, ebben a gonosz világban élve, ördögök voltak azok, akikkel kapcsolatba kerültél; kegyetlenül bántották egymást, ezért nagyon fájt a szíved. Ez a legnyilvánvalóbb érzés. Nos, miután hittél Istenben, mivé vált ez a nyilvánvaló érzés? Mivé vált a lelkiismereted és erkölcsi érzéked e töredéke? Igazi felismeréssé és e gonosz korszakról való igazi tudássá vált. Sok üldöztetést elszenvedve megláthatod az ördögkirályok förtelmes arcát, valamint e korszak sötétségét és gonoszságát is. Hát nem aratás ez? Ha nem hiszel Istenben, és nem fogadod el az igazságot, akkor vajon lehet ilyen aratásod? Korábban csak azt érezted: „Hogyan lehet, hogy az emberek egyre rosszabbak? Ez hihetetlen.” Most is ezt mondanád? Most már van némi tudásod és felismerésed a gonosz emberekről, a gonosz és világi ördögökről. Hajlandó lennél-e kapcsolatba lépni és együttműködni velük? (Nem.) Egész biztosan nem lennél hajlandó. Ha felkérnének, hogy barátkozz velük, és vegyülj el közöttük, levegő után kapkodnál, mondván: „Félek. Nem tudom legyőzni őket. Azok az emberek mind a Sátánhoz tartoznak, annyira gonoszak!” Mitől változtál meg ennyire? Vajon nem Isten szavának hatására? Nem attól, hogy azáltal, hogy mindig a gonosz emberek, a gonosz korszak és irányzatok felismeréséről beszélsz, lehetővé vált számodra, hogy megismerd ezt a korszakot és emberiséget? Rendelkezel ezzel a tudással, ezért nem vagy hajlandó elvegyülni közöttük; a benned lévő erkölcsi érzék és lelkiismeret undorodik tőlük, és kezd kialakulni az ítélőképességed. Fokozatosan átlátod a természetlényegüket; képes vagy a szíved legmélyéről meglátni, hogy ők ördögök. Az, hogy jóban kell lenned velük, megfájdítja a szívedet, és annyira felzaklat, hogy képtelen vagy tovább élni; egyetlen vágyad, hogy azonnal elszakadj tőlük. Némelyek, amikor először lépnek be a gyülekezetbe, és kapcsolatba kerülnek a testvérekkel, úgy érzik: „Miért másak ezek az emberek? Mindannyian képesek egyszerűen és nyíltan kimondani legbensőbb gondolataikat, akár a családtagok. Hogyhogy nem védik magukat egyáltalán másokkal szemben? Vajon ostobák, vagy mi? Én vagyok az okos. Mindenkivel szemben védekezem, és senkinek sem beszélek a legbensőbb gondolataimról.” Amint az idő telik, megértenek egy kis igazságot; azt gondolják, hogy ha nem kezdenek törekedni arra, hogy becsületes emberré váljanak, hanem mindig álcázzák magukat, hazudnak és megtévesztenek, akkor vajon nem olyan, mintha ördög és Sátán lennének? Egész biztosan kirekesztenék őket. „El kell fogadnom az igazságot, és becsületes embernek kell lennem.” Ezután megpróbálják kitárni a szívüket a testvérek előtt, és kimondani legbensőbb gondolataikat. Amikor néha hazudnak, akkor imádkoznak Istenhez, elhagyják hazugságaikat, és becsületes emberek módjára viselkednek. Mindig így gyakorolnak, és egy napon úgy érzik majd, hogy valóban jó így élni; nemcsak hogy nem fáradtak, de nem is elnyomottak, és nincsenek fájdalmaik. A szívük szabad és felszabadult, valóban békét és örömöt éreznek. Ettől kezdve már képesek nyíltan beszélni a testvérekkel minden gondolatukról és elképzelésükről. „Csak Isten házában van meg az igazság környezete, csak ott gyakorol hatalmat Isten szava, és csak ott van tiszta föld. Csak Isten házában lehet az embereknek több emberi hasonlatosságuk, amint tovább élnek!” Ha valóban ilyen érzéseid vannak, akkor nem fogod elhagyni Istent, mert látod, hogy Isten szeretet, és élvezed az Ő szeretetét. Amikor a nem hívők látják, hogy az emberek így hisznek Istenben és így követik Őt, nem értik. Nem értik, hogy mit csinálnak ezek az emberek, miért van ilyen nagy hitük Istenben, és hogy miért ragaszkodnak az összejövetelekhez ilyen nehéz körülmények között is – még akkor sem hagyják el Istent, amikor eltávolítják és kiűzik őket, továbbra is kitartanak az evangélium hirdetésének munkájában és a jótettek előkészítésében. Vannak köztük olyanok, akik talán félelemből nem merik elhagyni Istent; attól félnek, hogy ha elhagyják, az Isten büntetését vonja maga után. Elmondom neked az igazságot: Egész egyszerűen nyugodt szívvel elmehetsz, Isten nem fog megbüntetni. Isten szabadságot ad az embereknek, Isten házának ajtaja pedig örökké nyitva áll; aki távozni akar, az bármikor, korlátozások nélkül megteheti. Ha azonban valaki távozása után újra be akar lépni, az nem annyira egyszerű, mivel az Isten elárulásának minősül. Szigorú vizsgálaton kell átesnie; meg kell vizsgálni, hogy valóban megbánta-e tettét, hogy jó ember-e vagy sem. Csak ezután lehet őt visszafogadni a gyülekezetbe. Azok számára azonban, akik el akarják hagyni Istent, és vissza akarnak térni a világba, Isten házának soha nem voltak semmiféle korlátozásai. Van-e a gyülekezetnek olyan adminisztratív rendelete, amely kimondja, hogy egyesek nem mehetnek el? (Nincs.) Soha nem is volt. Isten háza bárkinek megengedi, hogy elhagyja a gyülekezetet; ha egy gonosz ember elhagyja a gyülekezetet, Isten háza még örömmel ki is kíséri. Vannak azonban olyanok, akik mindig ki akarják fejezni jó szándékukat a távozni akarók iránt, mondván: „Nem mehetsz el, neked még mindig vannak adottságaid, és némi képességed. Még mindig van jövőd a gyülekezetben, és nagy áldásban részesülhetsz a későbbiekben.” Vannak jó szándékú emberek, akik megpróbálnak másokat ily módon meggyőzni, azt gondolva, hogy ez szeretet. Van-e bármi értelme így kérni arra az embereket, hogy maradjanak? Ráveheted őket, hogy maradjanak, a szívüket azonban nem tudod rávenni, hogy maradjon. Akik nem szeretik az igazságot, nem tudnak szilárdan megállni Isten házában; még ha kényszeríted is őket arra, hogy maradjanak, nem olyasvalakik, akik törekednek az igazságra, így vajon milyen áldásokban részesülnek? Ha hűséges munkások, akkor nem kis áldás az, hogy életben maradhatnak; azok számára azonban, akik nem szeretik az igazságot, az Istenben való hit fárasztó, így vajon hajlandóak-e a munkavégzésre? Tehát a jó szándékon alapuló meggyőzésnek ez a módszere egy jó ember esetében némileg eredményes, ha azonban egy gonosz emberre alkalmazzák, az meglehetős ostobaság. Mások jóra buzdításának megvannak az alapelvei. A bűnbánatra képes emberek jóra buzdítása valamennyire eredményes, a gonoszok jóra buzdítása ellenben hasztalan. Minél inkább próbálod meggyőzni őket, annál inkább undorodnak tőled, és a szégyenük haraggá változik. Ez ostobaságról tanúskodik – ostobaság egy gonosz embert jóra buzdítani. Vannak, akik, bár nem nagyon régóta hisznek Istenben, a szívük mélyén érzik, hogy az elmúlt néhány évben Isten szavait olvasva sok igazságról szereztek érzékelhető, világos ismeretet, és bár még nem nyerték el teljesen az igazságot, de változtak valamennyit, és valóban nagyon sokat kaptak Istentől. Habár amikor arra kérnek, hogy számolj be tapasztalati tudásról és tanúságtételről, még mindig képtelen vagy erről világosan beszélni, egyszerűen érzed, hogy jó és pozitív irányba haladsz, és nem visszafelé mész rossz vagy negatív irányba – és folyamatosan azt mondogatod magadnak: „Jó embernek kell lennem, becsületes embernek kell lennem. Semmiképpen sem lehetek csalárd ember, még kevésbé a gonoszság arrogáns követője, akit Isten megvet. Olyan embernek kell lennem, aki kedves Istennek.” Gyakran figyelmezteted magad így, és visszafogod magadat, néhány év múlva pedig végre úgy gondolod, hogy képes vagy megélni egy keveset az emberi hasonlatosságból. Ha az emberek legigazibb érzéseiről, tapasztalatairól és megértéséről beszélünk, az ember a legnagyobb haszonélvezője Isten emberiséget megmentő munkájának. Vajon miről maradtatok le azzal, hogy mostanáig hittetek Istenben? Majd Én elmondom neked. Lemaradtál az önelkényeztetésről, arról, hogy azt csinálj, amit csak akarsz, arról, hogy szívtelenül élj, hogy éjszakai klubokba és bárokba járj táncolni, énekelni és bulizni, valamint arról a lehetőségről is, hogy a bűn áradatában hülyére edd és idd magadat. Ilyen napjaid nem voltak. De ami még fontosabb, vajon mit nyertél? Az emberek sokszor úgy érzik, hogy az Istenben való hit nagyon boldoggá és gondtalanná teszi őket. Nagyon jó lenne egy egész életen át így élni. A legtöbb, amit nyersz, az a boldogság, öröm és béke. Ezek vajon nem valódi javak? (De igen.) Vannak, akik talán azt mondják: „Bár kissé belefáradtam abba, hogy az elmúlt két évben teljesítettem a kötelességemet, mégis nyugodt vagyok.” Ezt a nyugalmat és békét nem lehet pénzzel megvenni, és nem cserélhető el státuszra, hírnévre, nyereségre vagy tudományos fokozatra sem.

Az Istenben hívő ember számára az igazság elnyerése az élet elnyerését jelenti, az élet elnyerése pedig valódi javak elnyerését. Amikor az ember valódi javakat nyer, vajon mit nyer tőle Isten? Vajon melyek Isten követelményei az embertől? Mit kell Istennek elnyernie az embertől? Köt-e Isten üzleti megállapodást? (Nem.) Mondta-e valaha is Isten beszédében és cselekedeteivel, hogy „Én ezeket a szavakat mondtam, ezért ennyit kell fizetnetek nekem”? Kért-e Isten valaha egyetlen fillért is tőletek? (Nem.) Egyes gyanakvó emberek soha nem hiszik el, hogy Isten ilyen önzetlenül és ingyenesen adna az emberiségnek annyi sok igazságot, ami életet jelenthet az embernek; nem hisznek ebben a tényben. Azt gondolják, hogy a földön minden üzlet, hogy nincs ingyenebéd, ezért nem hiszik el, hogy Isten minden szava és cselekedete ingyen és fizetség nélkül megadatik az emberiségnek. Úgy gondolják, hogy még ha így is van, ez egész biztosan egy csapda. Az, hogy így kételkednek Istenben, aligha meglepő, mivel nem tudják, hogy Isten kit ment meg, és kit tökéletesít, és azt még annyira sem, hogy kit ajándékoz meg az igazsággal. Azonban amit Isten tesz, az valóban ingyen van. Függetlenül attól, hogy mit követel meg az emberektől, ha azok megteszik, Ő elégedett, és az emberek elnyerhetik az Ő elismerését. Isten, amikor megmenti őket, azt várja el, és azt akarja tőlük, hogy képesek legyenek elfogadni az Általa kimondott igazságokat, és képesek legyenek az Ő szavai szerint élni. Isten csak ennyit akar, de vajon az emberek meg tudják ezt adni neki? Hányan vannak, akik képesek úgy kezelni Istennek ezt a követelményét, mint a legértékesebb dolgot, hogy meghálálják Neki? Vajon ki képes megérteni Isten szívét? Senki sem képes, és az emberek nincsenek tudatában annak, hogy a legértékesebb dolgot nyerték el. Vajon miért mondom azt, hogy a legértékesebb dolgot nyerték el? Isten odaajándékozta az embernek az Ő életét, mindazt, ami Ő, és mindazt, amije van, hogy megélhesse azt, hogy élete irányává és céljává tegye mindazt, ami Ő, és amije van, és az igazságokat, amelyekkel megajándékozta őt, hogy az Ő szavai szerint élhessen, és életévé tegye az Ő szavait. Nem mondhatjuk-e így azt, hogy Isten ingyenesen odaajándékozta életét az embernek, hogy Ő az ember életévé válhasson? (De igen.) Mit kapnak tehát az emberek Istentől? Az elvárásait? Az ígéreteit? Vagy mit? Amit az emberek Istentől kapnak, az nem üres szó, hanem Isten élete! Amikor Isten életet ad az embereknek, az egyetlen követelménye velük szemben az, hogy az Ő életét a sajátjukként éljék meg. Isten elégedett, amikor látja, hogy ezt az életet éled meg; ez az Ő egyetlen követelménye. Tehát felbecsülhetetlen értékű az, amit az emberek Istentől elnyernek, azonban miközben megadja nekik ezt a felbecsülhetetlen értéket, Ő nem kap semmit. A legnagyobb haszonélvező az ember; neki a legbőségesebb az aratása, és az ember a legnagyobb haszonélvező. Amikor az emberek Isten szavait életükként fogadják el, akkor megértik az igazságot, és viselkedésüknek megvannak az alapelvei és alapja, így van iránya az életútjuknak. A Sátán többé már nem vezeti félre, nem köti gúzsba őket, és gonosz emberek sem vezetik félre, illetve használják fel őket; többé már nem szennyezik be, és nem csábítják el őket a gonosz irányzatok. Szabadon és felszabadultan élnek a menny és föld között, és képesek igazán Isten uralma alatt élni, soha többé nem bántalmazza őket semmilyen gonosz vagy sötét erő. Vagyis, hogyha valaki ilyen életet él meg, többé nem szenved el fájdalmat, és nincsenek nehézségei; boldogan, szabadon és könnyedén él. Normális kapcsolata van Istennel; nem lázad Ellene, és nem áll ellen Neki. Valóban az Ő szuverenitása alatt, kívül-belül teljesen indokolt módon él; rendelkezik igazsággal és emberi mivolttal, és méltóvá válik az emberiség nevéhez. Hasonlítsuk össze egy ilyen nagy jónak az elnyerését azzal, amit az ember képzeletében az Isten által neki tett ígéretek és az általa elnyerni kívánt áldások jelentenek – vajon melyik a jobb? Melyikre van nagyobb szükségük az embereknek? Melyik képes elérni azt, hogy alávessék magukat Istennek, és imádják Őt, hogy örökké éljenek, anélkül, hogy Isten elpusztítaná vagy megbüntetné őket? Fontos-e az a vágyad, hogy áldásban részesülj, vagy az a fontos, hogy igazán megéld azt az életet, amelyet Isten adott neked? Mi segíthet jobban abban, hogy Isten elé járulj, anélkül, hogy Ő meggyűlölne, elhagyna vagy megbüntetne téged? Mi képes megőrizni az életedet? Ezt az örök életet csak úgy nyerheted el, ha elfogadod az Istentől származó igazságot. Amint megkapod ezt az életet, az életed időkorlát nélküli – ez az örök élet. Ebből az következik, hogy ha valaki nem nyeri el az Istentől származó életet, akkor meg kell halnia; az emberi élet időkorláthoz van kötve. Vajon az időkorláthoz kötött élet még mindig örök élet-e? Nem. Helyébe léphet-e az áldás utáni vágyakozásod annak hogy örök életet nyerj Istentől? Megakadályozhatja-e valakinek az áldás utáni vágyakozása azt, hogy meghaljon? Egészen biztos, hogy nem.

Isten eljött, hogy oly sok igazságot kimondjon. Az emberek életet nyernek Istentől, és elnyerik az örök életet, amely Tőle származik, egy olyan életet, amely örökkévaló. Megváltozott-e Isten? (Nem.) Elméletileg Istennek az emberiség megmentésére irányuló nagyszerű terve végül is azt eredményezte, hogy az emberek képessé váljanak arra, hogy örökké éljenek anélkül, hogy meghalnának; ezen a szinten Isten beteljesítette kívánságait, teljesítette hatezer éves irányítási tervét – az emberiség megmentésének munkáját. Isten nagyszerű munkája megvalósult, és úgy tűnik, mintha Istennek némi haszna lett volna belőle, de valójában ki az, aki örökké fog élni? Ki az, aki a legnagyobb áldásokban részesül? (Az ember.) Az emberiség. Ha Isten nem nyeri el ezeket az embereket, akkor megváltozik az Ő státusza? (Nem.) Nem változna meg Isten státusza, sem az Ő lényege, sem pedig semmi más. Ellenben az ember sorsa jelentősen megváltozna; ez nem egy kis különbség, hanem a menny és a föld közötti különbség! Az egyik az örök halál, a másik az örök élet. Vajon melyiket kellene választaniuk az embereknek? (Az örök életet.) Mi az, amit Isten látni szeretne? Mi az Ő legnagyobb elvárása az emberiségtől? Miért fizetne ilyen nagy árat? Isten ingyen adta az életét az embernek, bármiféle követelés vagy megkötés, és bármiféle további követelmény nélkül. Csak annyit követel meg az emberektől, hogy befogadják az Ő szavait a szívükbe, és éljék meg az emberi hasonlatosságot az Ő követelményei szerint, akkor az Ő munkája eredményes lesz, és kívánságai teljesülnek. Az emberek azonban szűk látókörűek; azt gondolják, hogy azzal, hogy Isten kimondja mindezeket a szavakat, hogy ők egyék és igyák azokat, és belépjenek azokba, hogy eldobják a dolgokat, és feláldozzák magukat, fellázadjanak önmaguk ellen, félretegyék magukat, és állandóan imádják Őt, Isten talán valami nagy nyereségre tesz szert. Valóban ez a helyzet? (Nem, Isten önzetlen. Ingyen ajándékozza az igazságot az embereknek, követelések nélkül, és anélkül, hogy elvárná tőlük, hogy meghálálják Neki.) Ezeket a dolgokat nézve, igaz-e az a kijelentés, hogy „Isten önzetlen”? (Igen.) Isten önzetlen. Isten mindent önzés nélkül tesz. Tett-e Isten valaha is bármit kizárólag Önmagáért, és nem az emberért? Nem, soha. Mostanáig Isten soha nem tett ilyet, ezt saját tapasztalatból tudhatják az emberek. Amikor Isten lehetővé teszi számukra, hogy megértsék az igazságot, és elnyerjék a Tőle származó életet, akkor Ő nagyon sok körülményt, embert, eseményt és dolgot is elrendez, és megfelelő lehetőségeket biztosít számukra, hogy teljesítsék a kötelességeiket; hogy megfelelő körülményeik és feltételeik lehessenek ahhoz, hogy kellőképpen megtapasztalják és megértsék az Ő szavainak hitelességét és a bennük rejlő igazságot. Sokféle módszert alkalmaz arra, hogy segítsen az embereknek megérteni az Ő akaratát, hogy ne értsék félre az Ő szívét, és hogy rávegye őket arra, hogy a helyes útra lépjenek. Ilyen módszerek például a metszés, a fegyelmezés, a próbatételek, a finomítás, a buzdítás és az intés, valamint a gyülekezeti élet és a testvérek kölcsönös közösségvállalása, támogatása és segítsége, hogy az emberek megértsék, és ne értsék félre az Ő szándékait. Amikor Isten mindezeket teszi, akkor vajon vannak-e további követelményei az emberekkel szemben, megköveteli-e tőlük, hogy rendkívüli dolgokat tegyenek Őérte? (Nem.) Összegzésképpen, abban az időszakban, amikor Isten megmenti az embereket, elegendő lehetőséget és teret ad nekik, valamint különféle előnyös és megfelelő feltételt és körülményt biztosít az egyes emberek épülésére. Ugyanakkor mindenkit megtisztít, és végül tökéletesíti azokat, akiket tökéletesíteni lehet; tökéletesíti azokat, akik szeretik az igazságot, és törekednek arra. Egyszóval, mindaz, amit Isten tesz, az ingyen van, legyen szó az emberekhez intézett szavairól, az Általa végzett munkáról, vagy az Általa megfizetett árról.

Valójában függetlenül attól, hogy hány éve munkálkodik Isten, hogy az emberek mennyit képesek megérteni Isten szavaiból, hogy mennyit képesek gyakorlatba ültetni az igazságból, vagy hogy Isten mennyire gondoskodik az életükről, tud-e bárki is az emberek közül valóban beszélgetni Istennel? Egyelőre tegyük félre a beszélgetést – ez kissé magas követelmény most számotokra – van-e valaki, aki igazán megérti Isten szívét? Ne arról beszéljünk arról, hogy eleget teszünk Istennek – meg tudod-e érteni az Ő szívét? Senki sem tudja megérteni. Vannak, akik azt mondják: „Isten olyan hatalmas, mi emberek pedig olyan kicsik vagyunk. Isten a mennyben van, mi pedig a földön. Isten egyetlen gondolata is elég ahhoz, hogy évekig töprengjünk rajta – vajon hogyan érthetnénk meg Őt? Nem könnyű ezt elérni, és a Vele való beszélgetés még kevésbé elérhető.” Tehát nehéz ezt elérni? Van itt nehézségi szint? Hol van ez a nehézség? Isten gondolatai ott vannak minden szavában, az Általa kimondott igazságban és az Ő természetében. Ha valaki nem törekszik az igazságra, ha nem tudja megérteni az igazságot, és nem tudja elnyerni az Istentől származó igazságot és életet, akkor soha nem tudja megérteni Őt. Ha valaki nem érti meg Istent, akkor soha nem járulhat elébe, hogy beszélgessen vele, és nem is lesz képes erre. Mit értek beszélgetés alatt? Azt, hogy az ember kitárja a szívét, és szívből beszél. Tudjátok, hogyan kell ezt csinálni? Tudod, hogyan kell szívből beszélni a szüleiddel, a testvéreiddel és a testi-lelki jóbarátaiddal, de sohasem tudod, hogyan kell szívből beszélni Istennel. Vajon honnan fakad ez a probléma? (Nem értjük meg Isten szívét.) Miért nem tudod megérteni Isten szívét? (Az embernek nincs igaz ismerete Istenről.) Ez az egyik fő ok. Az emberek nem értik meg Isten szívét, nem ismerik az Ő szívét, nem tudják, hogy mit gondol, mit szeret, mit gyűlöl, miért bánatos, vagy miért szomorú. Nem tudod felmérni ezeket a dolgokat, ami azt bizonyítja, hogy nem nyerted el Isten szavaiból az igazságot és az életet, és a szíved még mindig távol van Istentől. Mit jelent az, hogy valakinek távol van a szíve Istentől? Először is azt jelenti, hogy a szívében nincs hely Isten számára; még mindig a saját maga ura akar lenni. Ha így folytatja, az oda vezet, hogy mindig és mindenhol lázadozik Isten ellen, és ellenáll Neki; sőt, elhagyja Istent, és eltávolodik Tőle. Vannak, akik félreértik Istent, és panaszkodnak Rá, amikor katasztrófával és csapásokkal szembesülnek; olyasmiket mondanak, amik megítélik és megtagadják Istent. Az ilyen emberek már most is ellenállnak Istennek, és elárulják őt. Ez az igazság. Vajon Isten számára jó vagy rossz, hogy az emberek ilyen állapotban élnek? (Rossz.) Miért rossz? (Isten nem ezt akarja, és nem is ezt reméli látni.) Ez az egyik szempont, Isten azt reméli, hogy nem fog ilyen dolgokat látni. Akkor vajon mit érezne Isten a szívében? (Sajnálatot és fájdalmat.) Először is fájdalmat érezne. Ha nagy reményeket fűztél valakihez, és azt remélted, hogy majd kitárja előtted a szívét, ellenben ő elidegenedett tőled, félreértett téged, mindig elbújva előled és kerülve téged, mit gondolnál? Még ha ki is tárná előtted a szívét, és beszélgetne veled, de nem olyasmit mondana, amit te hallani szeretnél, mit gondolnál? Nem éreznéd magányosnak magad? (De igen.) Először is magányosnak és elszigeteltnek éreznéd magad, mintha nem lennének szeretteid, bizalmas barátaid, senki, akivel szívből beszélhetnél, senki, akiben megbízhatnál és akire támaszkodhatnál; a szíved magányos lenne. Amikor magányosnak éreznéd magad, mit gondolnál? Hogyan éreznéd magad? Vajon nem fájna-e a szíved? (De igen.) Fájna. Könnyen eloszlatható ez fájdalom? Vajon mi enyhítheti ezt a fájdalmat? Hogyan tudnál változtatni ezen a helyzeten? Változtatna-e az, ha lemondanál erről a vágyról, és úgy tennél, mintha nem látnád ezt a tényt? (Nem.) Akkor végül is mit kellene tenned? Mi kellene, hogy legyen a végső döntés? Hogyan lehet egy ilyen helyzetet megváltoztatni? Isten két dolgot tehetne. Lehet, hogy az embernek vannak más módszerei is, de a romlott emberiség választása minden bizonnyal eltér Isten cselekvési módjától. Az ember választása ez lenne: „Ha nem az én akaratommal összhangban cselekszel, akkor egyáltalán nem fogok törődni veled. Ha valaki nem lesz megfelelő, akkor másvalakit választok majd. Ha az első rossz, a másodikat választom.” Így cselekedne-e Isten? Egész biztosan nem. Isten nem mond le arról, amit tenni akar. Mit tenne tehát Isten? Ez egy olyan kérdés, amelyben testet ölt Isten önzetlen lényege. Egyrészt Isten továbbra is ingyen gondoskodna az ember szükségleteiről, többek között az élete és a lelke szükségleteiről, valamint a körülményeiből adódó, és más különböző szükségleteiről is. Másrészt Isten a másik dolgot is megtenné, amit már évezredek óta megtesz. Mit gondoltok, mi az? (Várakozik.) Másvalami? (Isten továbbra is várakozna, és továbbra is vezetné őt.) Úgy tűnik, hogy van némi megértésetek erről a gondolkodásmódról. Így van, Ő várakozna. Isten nem választana másik módszert, sem a menekülést, sem a lemondást, sem pedig szomorúságának enyhítését. Miközben ingyen gondoskodik az emberiség életéről, Ő szabadon várakozik is. Ezt teszi Ő. Vajon mennyire helyesen teszi? Hogy az ember szavaival éljek: Isten tényleg különleges? (Isten mindent megtesz, amit csak tud, és amit csak meg kell tennie.) Isten mindezt ingyen teszi azért, hogy az emberek örök életet nyerhessenek. Nincsenek más követelményei; legalábbis azt mondhatjuk, hogy nincsenek észszerűtlen követelményei az emberrel szemben. Miközben Isten mindezt megadja az embernek, a legdrágább és legértékesebb dolgát adja szabadon és apránként neki, azt, amit az embernek a legjobban kellene értékelnie és becsülnie. Amint az emberek megkapják mindezt, elnyerik a boldogságot, békét, az életben maradás és az emberi magatartás alapját, valamint a lehető legnagyobb javakat. De gondolt-e közülük bárki is eközben Istenre? Gondoltak-e arra, hogy Ő mit tesz, és mit gondol? Erre nem gondoltak, ugye? Amikor mindezt elnyerik, megkérdezi-e valaki is közülük magától: „Mit adtunk Istennek cserébe mindazért, amivel megajándékozott bennünket? Mit kap tőlünk Isten? Ha mi örömöt és boldogságot nyerünk, akkor vajon boldog-e Isten?” Lehet, hogy nem kérdezik meg, vagy nem gondolnak erre. Amikor Isten szavairól beszélgetnek egymással, és elmerülnek a boldogságban és a vidámságban, gondol-e valaki is közülük Istenre? Nem gondolnak; soha nem is gondoltak, és nem is tudják, hogyan kell gondolni Rá. Ilyesmi nincs a szívükben. Amikor mindezt megkapják Istentől, azt gondolják: „Annyira szerencsés vagyok! Olyan nagyszerű, hogy mindezt megkaptam, annyira áldott vagyok! Senki sem olyan áldott, mint én. Ezt tényleg Istennek köszönhetem!” Mindössze egy köszönő szót mondanak; csak egyfajta hálás hangulat az, ami bennük van. Bármennyire őszinték, és bármennyire buzgó a szívük, bármekkora is az a teher, amelyről úgy gondolják, hogy képesek cipelni, bármekkora is az az igazság, amelyet megérteni vélnek, és bármennyit is tudnak tenni Istenért, Isten magányos még akkor is, amikor az ember mellett van! Vajon miért mondom azt, hogy magányos? Azért, mert a kezdetektől a végsőkig bármit is ajándékoz Isten az embereknek, bármit is tesz értük, bármilyen formában is jelenik meg nekik, és bármilyen módon is munkálkodik rajtuk, el van szigetelődve tőlük. Vajon nem ez a helyzet? (De igen.) Mikor fog megváltozni tehát ez a helyzet, hogy Istennek ne kelljen többé várakoznia, és ne érezze magát többé magányosnak? Mit kell az embereknek megtenniük, és milyen szintű érettséggel kell rendelkezniük ahhoz, hogy ez az állapot és ez a helyzet megváltozzon? Vajon mitől függ ez? (Az emberek törekvésétől függ.) Végső soron ez még mindig az embertől függ, nem pedig Istentől. Mint már mondtam, amikor az ember képes lesz szívből, szemtől szembe beszélni Istenhez, és amikor a szíve nem lesz elidegenedett, amikor képes lesz beszélgetni Istennel és megérteni az Ő szívét, amikor megtudja, hogy Ő mit gondol és mit akar tenni, mit szeret és mit utál, miért szomorú és minek örül, akkor Isten nem lesz magányos. Ha az emberek képesek erre, akkor Isten valóban megnyeri őket. Ez az igazi kapcsolat, amelyet Isten Maga és az ember között látni akar. Megértettétek? (Valamennyire.) Könnyű-e megérteni Isten szívét? Ha figyelmesen olvasod Isten szavát, valamint szorgalmasan átgondolsz és megtapasztalsz minden Általa kimondott szót és igazságot, akkor fokozatosan belépsz majd Isten szívébe, és meg fogod érteni azt. Amint megérted Isten szívét, tudni fogod, hogyan tegyél eleget az Ő szívének. Ha valaki nem képes megérteni Isten szívét, akkor hogyan tudna eleget tenni Neki? Ez lehetetlen. Vajon mi az előfeltétele annak, hogy eleget tegyünk Istennek? (A megértés.) A megértés és a felfogás az első, utána beszélhetünk arról, hogy eleget tegyünk Istennek. Nehéz-e számotokra ez a dolog? (Ha erőfeszítést teszünk, és szorgalmasan átgondoljuk, akkor nem nehéz.) Ez valójában nem nehéz. Az emberek hallhatják Isten szavait, és láthatják az Ő munkáját; szívük mélyén elismerik ezeket a szavakat, senki sem tagadja meg azokat. Ez az emberek szívén múlik; amennyiben megvan a szívük hozzá, könnyű elérni azt. Ha nincs szíved, akkor ez nehéz. Bármennyi szót is mondanak neked – mind hiábavaló.

Az előbb beszéltem arról, hogy az ember a legnagyobb haszonélvezője Isten egész irányítási tervének. Vajon nem tény ez? Láttátok-e ezt a tényt? (Láttuk.) Vannak, akik hallották, és megértették, most pedig mérlegelnek: „Tehát valódi javakhoz juthatok. Ez nem dajkamese, tényleg örök életet kaphatok!” Vajon hogyan kaphattok örök életet? (Úgy, hogy Isten követelményei szerint gyakorolunk.) Mit gondoltok, kinek van leginkább szüksége ezekre az Isten által kimondott igazságokra? Vajon Istennek van rájuk szüksége? (Nem Istennek van rájuk szüksége, hanem az embernek.) Az embernek van a legnagyobb szüksége rájuk; Istennek nincs szüksége azokra. Isten megadta az embereknek azt, amire a legnagyobb szükségük van. Vajon nem ők a legáldottabbak? (De igen.) Ha most választhatnál az egész világ és az örök élet között, melyiket választanád? Némelyik ostoba ember azt mondaná: „Nem akarom az örök életet, mivel nem láthatom és nem érezhetem azt. Nagyon fárasztónak tűnik az arra való törekvés. Pénzt akarok, nagy házat és menő autót – ezek kézzelfogható javak!” Léteznek ilyen emberek? Nem mondhatjuk, hogy nem, sokféle bolond van. Bárhogyan is beszélek, nem értik meg, úgyhogy hadd menjenek. Ők nem rendelkeznek ezzel az áldással. Ők maguk döntöttek így. Végül is azt kapod, amit választasz; felelősnek kell lenned a saját döntéseidért. Neked kell megfizetned a saját döntéseidért; az általad választott úttól függ az élet vagy a halál. Ha a végsőkig ellen akarsz állni Istennek, akkor a halálba vezető úton vagy. Ha azt mondod, hogy „úgy fogok élni, hogy követem az utat, amelyet Isten kijelölt nekem”, akkor képes leszel örökké élni – ez valóra válik. Tagadhatatlan, hogy Isten minden szava be fog teljesedni, és valósággá válik. Vannak, akik azt mondják: „Hogyan lehetséges, hogy én nem tudom ezt?” Ha nem tudod, és én elmondom neked, akkor nem tudod-e? Mások azt mondják: „Bár hallottam róla, nem láttam a saját szememmel, ezért még mindig úgy gondolom, hogy nem valóságos.” Ilyenkor nincs mit tenni. Ha valakinek nincs hite, még akkor sem fog hinni, ha a saját szemével látja. Azok, akiknek nincs lelki megértésük, nem tudják még akkor sem, ha látják, és nem értik meg még akkor sem, ha hallják. Csak azok láthatják, hogy Isten szava minden nap megvalósul és beteljesedik, akiknek van lelki megértésük, és megértik az igazságot. Ha hiszed, hogy Isten szavai mindent megvalósítanak, hogy Isten mindenható, hogy minden szava be fog teljesedni, akkor követned kell az igazságot. Ha látod, hogy Isten szavai beteljesednek és megvalósulnak benned, akkor hinni fogsz Őbenne. Légy nyugodt, Isten ígéretei és áldásai számodra biztosan felülmúlnak mindent, amit csak kérhetsz vagy elképzelhetsz!

2016. december 11.