Az öt feltétel, amelynek teljesülnie kell, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjünk

Van egy közös probléma az emberek romlott beállítottságában, egy közös probléma, amely minden ember emberi mivoltában ott van, egy nagyon súlyos probléma. Ez a közös probléma az emberi mivoltuk leggyengébb, legvégzetesebb része, és természetük lényegében ez az, amit a legnehezebb előásni vagy megváltoztatni. Mi ez a probléma? Az, hogy az emberek mindig kivételes, emberfeletti, tökéletes emberek akarnak lenni. Az emberek maguk is teremtett lények. Vajon elérhetik a teremtett lények a mindenhatóságot? Elérhetik a tökéletességet és a hibátlanságot? Vajon képesek mindenben jártasságot elérni, mindent megérteni, mindent átlátni és mindenre képesnek lenni? Nem tudnak. Ellenben az emberekben vannak romlott hajlamok és egy végzetes gyengeség: amint az emberek megtanulnak egy készséget vagy szakmát, úgy érzik, hogy képesek rá, hogy státusszal és értékkel rendelkező emberek, illetve szakemberek lettek. Nem számít, mennyire hétköznapiak, mindannyian szeretnék magukat valamilyen nevezetes vagy kivételes egyéniségnek beállítani, hogy valami kisebbféle hírességgé váljanak, és elhitessék az emberekkel, hogy tökéletesek és hibátlanok, egyetlen hibájuk sincs; mások szemében híres, hatalmas vagy valamilyen nagyszerű figurává szeretnének válni, és hatalmasak akarnak lenni, bármire képesek, akik bármit meg tudnak tenni. Úgy érzik, hogy ha mások segítségét kérnék, akkor alkalmatlannak, gyengének és alsóbbrendűnek tűnnének, és az emberek lenéznék őket. Ezért mindig meg akarják őrizni a látszatot. Vannak, akik, ha megkérik őket valamire, azt mondják, hogy tudják, hogyan kell csinálni, holott valójában nem tudják. Utána titokban utánanéznek, és megpróbálják megtanulni, hogyan kell csinálni, de több napos tanulmányozás után sem értik, hogyan kell csinálni. Amikor megkérdezik tőlük, hogy haladnak vele, azt mondják: „Hamarosan meglesz!” De a szívük mélyén azt gondolják: „Még nem tartok ott, fogalmam sincs, nem tudom, mit kell tennem! Nem engedhetem, hogy kibújjon a szög a zsákból, továbbra is álcáznom kell magam, nem hagyhatom, hogy az emberek lássák a hiányosságaimat és a tudatlanságomat, nem hagyhatom, hogy lenézzenek!” Milyen probléma ez? E a földi pokol, hogy mindenáron próbáljuk megőrizni a látszatot. Miféle beállítottság ez? Az ilyen emberek arroganciája nem ismer határokat, minden józan eszüket elvesztették. Nem akarnak olyanok lenni, mint mindenki más, nem akarnak hétköznapi, normális emberek lenni, hanem szuperemberek, kivételes egyéniségek, vagy fontos emberek. Ez egy hatalmas probléma! Ami a normális emberi mivoltban rejlő gyengeségeket, hiányosságokat, tudatlanságot, ostobaságot és megértés hiányát illeti, ezek mindezt beburkolják, és nem engedik, hogy mások lássák, majd tovább álcázzák magukat. Vannak, akik semmit se látnak, mégis azt állítják, hogy a szívük mélyén értik. Amikor megkéred őket, hogy magyarázzák meg, nem tudják. Aztán miután valaki más elmagyarázta, azt mondják, hogy ők is ugyanezt akarták mondani, csak nem tudták időben megtenni. Mindent elkövetnek, hogy álcázzák magukat, és megpróbálnak jó színben feltűnni. Mit szóltok, az ilyen emberek vajon nem a fellegekben élnek? Nem álmodoznak? Nem tudják, hogy ők maguk kik, és azt sem tudják, hogyan kell a normális emberi mivoltot megélni. Egyszer sem viselkedtek még gyakorlatias emberként. Ha a fellegekben élve telnek a napjaid, zűrzavarban, és semmit sem teszel két lábbal a földön járva, és mindig a saját képzeleted szerint élsz, akkor ez baj. Az általad választott életút nem helyes. Ha ezt teszed, akkor akárhogyan is hiszel Istenben, nem fogod megérteni az igazságot, és nem fogsz tudni szert tenni az igazságra. Hogy őszinte legyek veled, nem tudsz szert tenni az igazságra, mert a kiindulópontod rossz. Meg kell tanulnod, hogyan kell a földön járni, és hogyan kell stabilan, lépésről lépésre haladni. Ha járni tudsz, járj; ne próbáld megtanulni, hogyan kell futni. Ha egyszerre egy lépést tudsz megtenni, akkor ne próbálj egyszerre két lépést tenni. Szilárdan kell állnod két lábbal a földön. Ne próbálj meg emberfeletti, nagyszerű vagy magasztos lenni. Az emberek, akiket sátáni beállítottságuk ural, valamilyen ambíciót és vágyat rejtenek magukban, ami el van rejtve a szívükben. Nem akarnak két lábbal a földön állva élni, inkább mindig az egekbe törnek, hogy a fellegek között éljenek. Vajon nem álmodoznak? Az emberek az levegőben élnek? Az a Sátán birodalma, nem az emberek számára alkalmas élőhely. Isten a föld porából teremtette az embert; azt akarja, hogy a földön éljenek, normálisan és szabályok közepette, hogy megtanulják a közös tudást arról, hogyan kell viselkedni, megtanulják, hogyan kell cselekedni, hogyan kell élni és imádni Őt. Isten nem adott szárnyakat az embereknek, és nem engedi, hogy a levegőben éljenek. A levegőben a Sátán és mindenféle gonosz szellemek bolyonganak, nem pedig az emberek. Ha az emberekben mindig megvan ez a törekvés, mindig emberfelettivé akarnak válni, át akarnak változni, akkor csak a bajt keresik. Nagyon könnyű teljesen megszállottá válni! Először is, ez a gondolatod és elképzelésed helytelen. A Sátántól származik, teljesen túlmutat a valóságon, egyáltalán nem felel meg Isten követelményeinek, és teljesen túlmutat Isten szavain. Mi ez a gondolat? Mindig mentesnek lenni az egyszerűségtől, kiemelkedőnek, páratlannak, semmihez sem hasonlíthatóan kiválónak lenni, és a saját színeiben tündökölni, híresnek és nagyszerűnek lenni, bálványnak az emberek szívében – vajon ezek azok a célok, amelyeket az embernek követnie kellene? Egyáltalán nem. Isten összes szava között nincs egyetlen olyan sem, amely azt mondja az embereknek, hogy törekedjenek arra, hogy emberfelettivé, erős emberré, hírességgé vagy nagyszerű emberré váljanak. Ezen dolgok közül egyik sem valóságos, egyik sem létezik. Ha ezekre a dolgokre törekszel, azzal a saját sírodat ásod – minél inkább törekszel rájuk, annál hamarabb halsz meg. Ez a pusztuláshoz vezető út.

Mivel Isten oly sok szót mondott, tudjátok-e, hogy milyen követelményei vannak az emberek viselkedését illetően? (Azt akarja, hogy lelkiismeretesen viselkedjenek.) (Azt akarja, hogy a földön járva, szorgalmasan és feltűnés nélkül viselkedjenek és cselekedjenek.) Bár ez a néhány szó egyszerű, a legtöbb ember nem képes valóra váltani őket; csak a becsületes emberek képesek rá. Valójában akárhogyan is fejezitek ki, röviden szólva, Isten azt követeli meg az emberektől, hogy legyenek becsületesek. Csak a becsületes emberek tudnak lelkiismeretesen viselkedni, cselekedeteik során a földön állni, nem kelteni feltűnést és szorgalmasnak lenni, tehát becsületesnek lenni helyénvaló, Isten pedig szereti a becsületes embereket. Isten megveti a csalárd embereket. Azok, akik nem viselkednek lelkiismeretesen, akik nem a földön járnak cselekedeteik során, azok csalárdak. Érted, amikor ez így hangzik el? Akkor mondd el még egyszer, azon kívül, hogy azt követeli tőlük, hogy becsületes emberek legyenek, milyen egyéb követelményeket támaszt Isten az emberekkel szemben? (Alázatosnak kell lenniük.) Azt mondjátok, hogy „alázatos”, de észszerű-e ezt a szót használni az emberek jellemzésére? (Észszerűtlen.) Miért észszerűtlen? A Sátán által megrontott emberiségnek eredetileg nem volt rangja; eredetileg kevesebbet értek, mint a férgek, mennyivel lehetnének hát alázatosabbak? Ha még lejjebb ereszkednének, mivé válnának? Vajon nem válnának ördöggé vagy vadállattá? Az embert Isten teremtette, és mindazoknak, akiket Isten teremtett, emberi ösztöneik vannak. Az emberek mind képesek arra, hogy elérjék azokat a dolgokat, amelyeket birtokolniuk kellene, amelyek mind a normális viselkedésük és kiáradásuk részét képezik. Először beszéljünk a boldogságról, a haragról, a bánatról és az örömről, néhány olyan érzelemről, amelyekkel az emberek rendelkeznek. Amikor szomorú vagy, vagy fáj valami, a leggyakoribb megnyilvánulás a sírás. Ez a normális emberi mivolt természetes kiáradása. Amikor szomorú vagy, vagy fáj valami, akkor sírhatsz, engedd ki a könnyeidet. Ne játszd meg magad. Egyesek azt mondják: „Én nem sírok, erős férfi vagyok, és az igazi férfiak nem sírnak egykönnyen!” Mások azt mondják: „Noha nő vagyok, határozott vagyok. Erősnek kell lennem, mint egy férfinak. Hősnő leszek, nem pedig gyenge nő.” Helyes ez a fajta gondolkodásmód? Miféle emberi mivolt ez? Színlelés; nem valódi. Amit színlelnek, az nem a normális emberi mivolt kiáradása. Inkább egy hamis látszat mások felé, teljesen kiforgatva a normális emberi mivoltot. Amikor tehát az emberek valami miatt szomorkodnak vagy nyugtalankodnak, amikor sóhajtoznak vagy viszonylag komoly az arckifejezésük, vagy amikor nem akarnak enni, az a normális emberi mivolt kiáradása, amelyet senki sem tud leplezni. Amikor valaki valami jóval találkozik, akkor mosolyog, ami szintén normális kiáradás. Vannak emberek, akik nem mernek hangosan nevetni, amikor örülnek. Mindig eltakarják a szájukat, hogy elrejtsék a mosolyukat, mindig félnek az emberek vicceitől. Normális dolog ez? (Nem normális.) Ez is színlelés. Azt hiszik, hogy a nők nem nevethetnek nyilvánosan, sok ember előtt, és főleg nem mutathatják ki a fogukat, különben az emberek lenézik vagy megvetik őket, ezért vissza kell fogniuk magukat, és nem lehetnek komolytalanok. Ez a hagyományos kínai kulturális nevelés eredménye. Abban, akinek a boldogsága, haragja, bánata és öröme abnormális, mások nem látják a normális emberi mivoltjuk megnyilvánulásait vagy szükségleteit. Normális az ilyen ember? (Nem normális.) Vajon nincs valami a gondolataikban, ami uralja őket? Az embereket túl mélyen megrontotta a Sátán. Ez már csak így van. Inkább démonok, mint emberek. Ez azoknak a megjelenése, akiket az ördögi természet ural. Rendkívül hamisak, és túl sokat színlelnek. Miért van az, hogy azok az emberek, akik már évek óta hisznek Istenben, alig változnak? Először is, az embereknek nincs helyes tudásuk vagy világos képük a normális emberré válás útjáról, alapelveiről, irányáról és céljairól, és nincs világos képük az igazságra való törekvés útjáról sem. A másik dolog, hogy az ilyen emberek tudatlanok. Még ha negyven vagy ötven évet is élnek, semmit sem tudnak arról, hogyan lehet becsületes embernek lenni, vagy milyen követelményeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy normális emberként élhessenek. Ennek az az oka, hogy a hagyományos kultúra túl mélyen gyökerezik az emberek szívében, és mindig úgy akarnak tenni, mintha ők lennének az a szent, nagyszerű ember, akinek képzelték magukat, ami miatt előítéletes, nevetséges és furcsa módon értelmezik a dolgokat. Vannak ilyen emberek köztetek? Vannak, akik soha nem nyitották meg a szívüket mások előtt, és nem tudják, hogyan beszéljenek legbelsőbb gondolataikról. Úgy tűnik, mintha nem lennének nehézségeik, mintha soha nem lettek volna negatívak vagy gyengék, mintha soha nem lettek volna nehézségeik az életbe való belépéssel. Nem kell keresniük semmit, nem kell közösséget vállalniuk másokkal, és nincs szükségük senki más közösségére, ellátására, segítségére vagy támogatására. Úgy tűnik, mintha mindent maguktól értenének, és bármit meg tudnának oldani. Amikor valaki megkérdezi tőlük, hogy voltak-e korábban negatívak, azt mondják: „Alkalmanként negatív vagyok, de imádkozom Istenhez, elhatározom magam, esküt teszek, aztán már rendben is vagyok.” Miféle ember ez? Kívülről talán nem tűnik úgy, hogy sok ilyen ember van, de a valóságban sokan vannak, akikben megvannak ezek az állapotok. Az ilyen ember a mai napig nem tudja, mit jelent hinni Istenben. Azt gondolják, hogy Istenben hinni csak annyit jelent, hogy elismerik Őt, és jó emberként viselkednek, majd egy napon „halhatatlanná válnak és elérik az Utat”, aztán belépnek a mennyek országába, ahogy a buddhisták is arról beszélnek, hogy mentesek az emberi vágyaktól és szenvedélyektől, illetve hogy tiszta szívűek és kevés vágyuk van. Szorgalmasan dolgoznak és fáradoznak ebben az irányban, de vajon ez Istenben való hit? Még most sem tudják, mi az, hogy hinni Istenben, és azt sem tudják, mire kellene törekedniük, vagy milyen embernek kellene lenniük. Bármennyi prédikációt hallgatnak is meg az igazságról, a cél, amelyet követnek, nem változik, és nem változik az Istenben való hitre vonatkozó álláspontjuk sem. Ez elég zavaró! Ha még azt sem érted, hogy mit jelent hinni Istenben, akkor tudod, hogy ki a te Istened? Ha még azt sem érted, hogy mit jelent hinni Istenben, akkor képes vagy az igazságra törekedni? Vajon tudja szeretni az igazságot egy olyan személy, aki egyáltalán nem ismeri az Istenben való hit vízióját? Azok, akik nem értik az Istenben való hit vízióját, képtelenek elérni az igazságot. Az ilyen embertől felesleges megkérdezni, hogy szereti-e az igazságot vagy sem; nem érti, mit jelent hinni Istenben vagy az igazságra törekedni. Nem érti ezeket a dolgokat. Akár három éve hisznek Istenben, akár öt, tíz vagy nyolc éve, egyikük sem érti az igazságot. Csak annyit tudnak, hogy Istenben hinni azt jelenti, hogy valaki jó ember, jó dolgokat tesz, kedves és jótékonykodó, továbbá azt gondolják, hogy ez egy tiszteletreméltó életmód. Vajon nem túl felszínes és elavult ez a nézőpont? Összeegyeztethetetlen az Istenben való hit igazságaival, és egyáltalán nem kapcsolódik azokhoz. Valaki, aki már sok éve hisz Istenben, de még mindig a hitetlenek, buddhisták és taoisták nézőpontjaival, gondolataival és módszereivel kezeli az Istenben való hit dolgát, aki hagyományos elképzelésekre és képzelgésekre támaszkodik, amikor az Istenben való hit útját járja, aki tévesen azt hiszi, hogy az ő megértése tiszta, aki azt hiszi, hogy az Istenben való hit ilyen módon az egyetlen út az igazságra való törekvéshez – vajon nem hazudik önmagának?

A kínaiak hagyományos kulturális hátterét a taoizmus és a buddhizmus adja. E nagy hagyományos társadalmi háttér alatt a kínaiaknak nagyon nehéz megszabadítani gondolataikat ezektől a dolgoktól, ezért amikor a kínaiak az Istenbe vetett hitet említik, először a buddhista és taoista nézetek jutnak eszükbe: vegetáriánusnak lenni és Buddhához imádkozni, nem ölni, alamizsnát adni és jót tenni, segíteni másokon, nem megtámadni másokat és nem kiabálni másokkal, nem gyilkolni vagy gyújtogatni, jó embernek lenni, és így tovább. Mennyi időbe telik, amíg az ember megszabadul ezektől a dolgoktól, és megérti az Istenbe vetett hit valódi értelmét? Milyen igazságok megértésére kell törekednie az embernek ahhoz, hogy ezeket a helytelen gondolatokat és elképzeléseket teljesen átfordítsa és teljesen kiküszöbölje őket? Csak Isten követelményeinek valódi megértésével és az igazság alapelveinek megfelelő istenhit által léphet az ember az Istenben való hit helyes útjára; csak innentől kezdődik meg hivatalosan az istenhitben való élete. Ha valakinek még mindig feudális babonák vannak a szívében, vagy a hagyományos vallás elképzelései, képzelgései és szabályai, akkor ezek a szívében őrzütt dolgok éppen azok, amelyeket Isten a legjobban utál és gyűlöl. Keresniük kell az igazságot, észre kell venniük ezeket a dolgokat, majd teljesen le kell mondaniuk róluk. Csak az ilyen emberek szeretik az igazságot, csak ők képesek befogadni a Szentlélek munkáját. Ez biztos. Ha nem az Ő szavainak igazságára alapozod az Istenbe vetett hitedet, akkor soha nem leszel képes elnyerni az Ő áldásait. Ha valaki egyszer rálépett az Istenbe vetett hit helyes útjára, ha egyszer átlépte ezt a küszöböt, akkor változás áll be a belső állapotában. Először is, gondolatai és nézetei nem illuzórikusak, hanem valóságosak. Állapota, gondolatai és eszméi nem üresek, hanem összhangban vannak az igazsággal, teljesen megfelelnek Isten szavainak. A cél és az irány, amelyet követ, nem elvi, nem elérhetetlen vagy láthatatlan, hanem valami pozitív, Isten követelményeinek megfelelő, és Isten által magasztalt. Az egész állapota, a gondolatai és az eszméi mind gyakorlatiasak és valóságosak. Te most hiszel Istenben, akkor hol járnak a gondolataid? Ha még mindig a levegőben lebegnek, pontos irány nélkül, ha még mindig sok olyan gondolat van, amely nem felel meg a valóságnak, és sok üres, elvszerű gondolat, mindenféle emberi eszmével, elképzeléssel és képzelgéssel, akkor még mindig a képzelet fellegeiben élsz, és nem szálltál le a földre. Ez nagyon veszélyes, mert annak, amit gondolsz, amit teszel, és a céloknak, amelyeket a szívedben követsz, semmi köze az Istenbe vetett hit igazságához vagy Isten követelményeihez – még csak a közelében sincsenek. Tehát milyen alapon cselekszel? Az ember összesített tapasztalatai, a világi filozófiák, valamint a társadalomtól, a családodtól és mindenféle körülményekből tanult dolgok alapján cselekszel, és mindazok alapján, amit a fejedben elképzelsz és összegzel. Például, amikor valami történik veled, úgy cselekszel, ahogyan szerinted kellene, és úgy gondolod, hogy az az igazsággal összhangban van, és amit helyesnek és pozitívnak gondolsz, az az igazság. Egy nap, amikor falba ütközöl, vagy amikor foglalkoznak veled, akkor rájössz, hogy a tetteid, gondolataid és elképzeléseid mind emberi képzelgések és elképzelések, amelyek alapvetően összeegyeztethetetlenek az igazság alapelveivel. Azaz, mielőtt valaki formálisan az Istenbe vetett hit helyes útjára lép, sok dolognak, amit tesz, semmi köze az igazság alapelveihez. Ezek az emberek elméjéből és képzeletéből származnak, vagy a preferenciáikból, lelkesedésükből és akaraterejükből, vagy a jó kívánságaikból és reményeikből, vagy akár a vágyaikból. Mindezen dolgok jelentik az emberek cselekedeteinek kiindulópontját és forrását.

Ahhoz, hogy milyen állapotokkal kell rendelkeznie egy személynek ahhoz, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen, van egy mérce, nevezetesen, hogy normális állapottal kell rendelkeznie, miközben átéli Isten szavait. Vannak, akik már ebben az állapotban élnek, míg mások még nem léptek be ebbe az állapotba, illetve akik időnként rendelkeznek vele, de egy idő után visszatérnek a régi állapotukba. Mi ez az állapot? Amikor miután valaki egy ideig a lelkesedésére, preferenciáira, elképzeléseire és képzelgéseire hagyatkozva átmegy egy időszakon, hirtelen rájön, hogy az efféle hit elfogadhatatlannak tűnik, hogy nem tudja elérni az igazságot, és hogy az efféle hit üres és irreális. Rájön, hogy mindig is teremtett lény volt, hogy igazi teremtett lénynek kellene lennie, és őszintén, teljes szívével és erejével kellene teljesítenie a teremtett lény kötelességét. Ekkor elkezdenek két lábbal a földön járva cselekedni, és teljes odaadással végzik a kötelességüket. Miközben elvégeznek dolgokat, elkezdenek töprengeni és keresni a módját, hogyan cselekedjenek az igazságnak megfelelően, hogyan feleljenek meg Isten akaratának, és hogyan fogadja el őket Isten. Nem az elképzeléseik, képzelgéseik vagy preferenciáik alapján cselekszenek. Csak ezen a ponton vágynak az emberek arra, hogy megfeleljenek Istennek, és viszonozzák az Ő szeretetét. Ezen a ponton kezdik keresni az igazságot, keresni Isten akaratát és megfelelni az Ő követelményeinek. Amikor megvan benned ez a vágy, amikor normális állapot van a szívedben, akkor egy szempontból a jogos helyeden állsz, és igazi teremtett lény vagy. Más szempontból, ami az elsődleges, valóban szíved mélyéből elfogadtad, hogy Isten a te Urad és Istened, és elfogadtad Isten minden szavát, továbbá láttad, hogy az az igazság. Képes vagy arra is, hogy gyakorold és átéld Isten szavait, valamint elérd, hogy Isten szavai életed valóságává váljanak, ami lehetővé teszi számodra, hogy elnyerd az igazságot és az életet. Ha megvan benned ez az akarat és vágy, valamint az igény, hogy elfogadd Isten szavát és az Ő veled szemben támasztott követelményeit, továbbá ha alá akarod vetni magadat Istennek, és meg akarsz felelni az Ő akaratának, akkor az életed állapota elkezd megváltozni. Ettől a ponttól kezdve az Istenbe vetett hit helyes útján fogsz járni.

Ezek a szavak, amelyeket az imént közöltem, összefoglalva elég egyszerűek; amint az ember elkezdi felismerni, hogy teremtett lény, reményt fog táplálni arra, hogy valódi teremtett lénnyé váljon, hogy megfeleljen Istennek. Ezzel egyidejűleg az ilyen emberek el fogják fogadni Istent Uruknak és Istenüknek is, és alá kívánják majd vetni magukat Isten minden követelményének, valamint az Ő szuverenitásának. Ezért nem cselekednek többé öncélúan, és minden tettükben Isten vágyait és az igazságalapelveket fogják keresni. Nem fogják többé egyszerűen azt tenni, amit akarnak, illetve nem a saját terveik szerint fogják csinálni a dolgokat. Ahelyett, hogy egyéni elgondolásaikra hagyatkozva cselekednének, elkezdik Istent állandóan a gondolataikban tartani, és az lesz a szubjektív vágyuk, hogy minden tekintetben megelégítsék Istent, hogy megfeleljenek az igazságnak és cselekedeteikkel teljesítsék Isten követelményeit. Az ilyen állapotban lévő emberek kétségtelenül elkezdték megtanulni az igazság keresését, az igazság gyakorlását és az igazságvalóságba való belépést. Ha ilyen állapotban vagy, és ilyen akarattal rendelkezel, akkor teljesen természetesen elkezded megtanulni, hogyan keresd Isten szándékait, és elkezded keresni, hogyan ne gyalázd meg Isten nevét, hogyan tiszteld Isten nagyságát, hogyan féld Istent, és hogyan elégítsd meg Istent; ahelyett, hogy a saját önző vágyaidat teljesítenéd, vagy valaki másnak járnál kedvébe, Istennek próbálsz megfelelni. Amikor valaki belép ebbe az állapotba, akkor Isten jelenlétében él, és többé nem a romlott beállítottsága irányítja. Amikor belépsz ebbe az állapotba, a dolgok, amelyekre a szubjektív vágyaidban gondolsz, pozitívak. Még ha időnként meg is mutatkozik romlott beállítottságod, tudatában leszel, és képes leszel az önvizsgálatra és az igazság keresésére, hogy feloldd. Így, bár még mindig van benned romlott beállítottság, többé nem lesz képes irányítani mindenedet, illetve vezérelni téged. Ekkor Isten szavának igazsága nem veszi-e át a szuverenitást benned? Nem Isten szavai szerint élsz-e? Képesek vagytok mindannyian engedni, hogy az igazság gyakoroljon hatalmat a szívetekben? Ez attól függ, hogy megvan-e bennetek az akarat az igazságra való törekvésre. Ha valaki világosan megért sok mindent az igazságból, akkor az igazság természetes módon fog hatalmat gyakorolni a szívében. Ha nem sokat ért az igazságból, vagy túl sok sátáni méreg van benne, akkor az igazság nem tud hatalmat gyakorolni a szívében. Sokan vannak, akik hajlandóak gyakorolni az igazságot, de amikor különféle dolgok történnek velük, önkéntelenül felvágnak, hírnévre, nyereségre és pozícióra törekszenek, nincs önuralmuk, illetve önkontrolljuk, és hagyják, hogy romlott beállítottságuk úgy táruljon fel, ahogy csak akar. Milyen állapot ez? Ilyenkor az ember túl keveset ért az igazságból, túl alacsony az érettsége, és képtelen legyőzni a testet vagy a Sátán befolyását. Az ilyen ember nagyon nehezen engedi meg, hogy az igazság hatalmat gyakoroljon a szívében. Az igazságra való törekvés tehát nem egyszerű dolog, és még néhány év tapasztalat nélkül is nagyon nehéz megoldani a romlott beállítottság problémáját. Vannak például nagyon álnok emberek, akik soha nem mondják ki hangosan legbelsőbb gondolataikat, és egyetlen igaz szót sem tudnak mondani. Nem számít, miről beszélnek, vagy hány szót mondanak, nem beszélnek világosan, mindig csak körbe-körbe járnak, és nem tudnak uralkodni önmagukon. Romlott beállítottságuk, undorító, sátáni természetlényegük előtt az emberek olyan jelentéktelennek, gyengének, erőtlennek és teljesen tehetetlennek mutatkoznak, ezért gyakran vétkeznek, hibáznak és negatívak. Mi történik ilyenkor? (Nem léptek az Istenbe vetett hit helyes útjára.) Nem léptek az Istenbe vetett hit helyes útjára, és ez mit jelent? (Még nem értik, hogy ők teremtett lények, és nem hajlandóak alávetni magukat Istennek, illetve eleget tenni Neki.) Ez annak a következménye, hogy nem törekszenek az igazságra. Ti ebben a helyzetben vagytok, tehát mondhatjátok, hogy még nem kezdtetek el belépni az igazságvalóságba? (Igen.) Az, aki még nem lépett be az igazságvalóságba, olyannak számít, aki elnyerte az igazságot? (Nem számít olyannak.) Aki nem nyerte el az igazságot, annak ott van a szívében az igazság? (Nincs.) Az igazság nélkül az emberek vajon nem romlott beállítottságaik alapján cselekszenek? Tehát ahhoz, hogy a kötelessége teljesítése során pozitív dolgokat tegyen, mivel kell rendelkeznie az embernek? Nem kell-e megértenie az igazságot? Ha valaki nem tudja gyakorolni az igazságot, miközben a kötelességét teljesíti, ehelyett csak azt tudja, hogyan cselekedjen a saját akarata szerint, az minek minősül? Nem munkavégzésnek? Ez egyenértékű azzal, mintha Isten felbérelne egy nem hívőt, hogy végezzen munkát Neki. Ha nem törekszel az igazságra, vagy nem lépsz be az igazságvalóságba, akkor munkát végzel. Gondoljátok, hogy Isten szívesen látja azt, hogy az emberek, akiket meg akar menteni, pusztán munkát végeznek Neki, anélkül, hogy az Ő szavai szerint gyakorolnának az üdvösség elérése érdekében? (Nem látja szívesen.) Miért nem? (Isten azért teremtette az embert, hogy megszerezze őt.) Ez így van, Isten azért teremtette az embert, hogy kinyilvánítsa Önmagát, és még inkább azért, hogy megszerezze őt. Miért elégedetlen Isten, ha az emberek pusztán munkát végeznek Neki? (Mert az emberek cselekedetei nem olyanok, amilyet Isten akar.) Akkor mit akar Isten? (Isten azt akarja, hogy az emberek őszinték legyenek.) Az Istennek való munkavégzés nem maga az őszinteség? Függetlenül attól, hogy a munkavégzésed valódi és őszinte-e vagy sem, ha nem az igazságra törekszel, akkor még ha egész életedben munkát is végzel, akkor sem fogod elnyerni az igazságot. Ha nem nyered el az igazságot, az azt jelenti, hogy nem nyered el Istent, és Isten sem nyer el téged, így a munkavégzésed értéktelen és értelmetlen. Nem számít, hány évig végzel munkát, ha nem törekszel az igazságra, akkor Isten nem nyer el téged, ami azt jelenti, hogy továbbra is ellenállsz Istennek. Ki okozza ezt? Az okozói maguk az emberek, akik nem dolgoznak keményen az együttműködésért, maguk az emberek, akik nem törekszenek az igazságra; egyedül ez a kiváltó ok. Gyakorlati szempontból hogyan lehet megmagyarázni azt, hogy Isten nem nyer el egy embert? Azzal, hogy az illetőnek mindig saját szándékai vannak, miközben a kötelességét végzi, és nem ajánlja fel a szívét Istennek, így a szíve nem fordul Őfelé, és a szíve nem Érte dobog. Nem mutat figyelmet az Ő szándékai iránt, még kevésbé próbál megfelelni Neki azzal, hogy teljesíti a kötelességét. A legegyszerűbb magyarázat az, hogy az illető nem őszinte Isten felé, ezért egyáltalán nincs remény a számára. Isten alaposan átvizsgálja az embereket, hogy lássa, őszintén hisznek-e Benne; az őszinteségüket akarja. Mit jelent őszintének lenni? (Azt, hogy olyan szívvel rendelkezünk, amely Isten felé fordul, és amely aláveti magát Istennek.) Ez így van. Ha valakinek a szíve nem fordul Isten felé és nem veti alá magát Neki, akkor nevezhető az illető jó embernek? Szeretheti Isten az ilyen embert? Gyakorlatba ültetheti-e az igazságot egy olyan ember, aki nem ért egyet Istennel? Olyan szívetek van, amely aláveti magát Istennek? Képesek vagytok mindenben Isten mellett állni? Szívetek Isten felé fordul? Igazságtalan lenne veletek szemben azt mondani, hogy egyáltalán nem vagytok őszinték, de azt mondani, hogy valóban gyűlölitek a Sátánt, hogy képesek vagytok fellázadni a Sátán ellen és teljesen Isten felé fordulni, szintén helytelen lenne. Ehhez az kell, hogy Istennek alávetett szívetek legyen, hogy törekedjetek az igazságra, és több igazságot értsetek meg. Mit akar Isten, milyen szívvel rendelkezzenek az emberek? Először is, ennek a szívnek becsületesnek kell lennie, és az embereknek képesnek kell lenniük arra, hogy lelkiismeretesen, két lábbal a földön járva tegyék a kötelességüket, hogy fenntartsák az egyház munkáját, hogy ne legyenek többé úgynevezett „nagy ambícióik” vagy „magasztos céljaik”. Minden lépés nyomot hagy, és ahogy követik és imádják Istent, teremtett lényként viselkednek; többé nem törekszenek arra, hogy kivételes vagy nagyszerű emberré váljanak, még kevésbé arra, hogy különösen fontos emberré, és nem imádják az idegen bolygók teremtményeit. Ezen kívül ennek a szívnek szeretnie kell az igazságot. Mit jelent mindenekelőtt az igazság szeretete? Azt jelenti, hogy az ember szereti a pozitív dolgokat, van igazságérzete, képes őszintén feláldozni magát Istenért, igazán szereti Őt, aláveti magát Neki, és bizonyságot tesz Mellette. Természetesen csak akkor tudod megvalósítani ezeket a dolgokat, miután megértetted az igazságot. Akinek ilyen szíve van, az normális emberi mivolttal rendelkezik. Aki normális emberi mivolttal rendelkezik, annak a legkevesebb, hogy lelkiismerettel és értelemmel kell rendelkeznie. Miből tudod megmondani, hogy egy ember rendelkezik-e lelkiismerettel és értelemmel? Ha a beszéde és a tettei alapvetően összhangban vannak a lelkiismeret és az értelem normáival, akkor emberi szempontból nézve jó ember, és olyasvalaki, aki megfelel egy elfogadható normának. Ha képes az igazságot is megérteni, és az igazságalapelvek szerint cselekedni, akkor teljesíti Isten követelményeit, amelyek magasabb rendűek, mint a lelkiismeret és az értelem mércéje. Egyesek azt mondják: „Az embert Isten teremtette. Isten adta nekünk az élet leheletét, és Isten az, aki gondoskodik rólunk, táplál minket, és vezet, hogy felnőtté váljunk. A lelkiismerettel és értelemmel rendelkező emberek nem élhetnek önmagukért vagy a Sátánért; Istenért kell élniük, és teljesíteniük kell a kötelességüket.” Ez igaz, de ez csak egy tág keret, egy durva vázlat. Ami a részleteket illeti, hogy hogyan kell a valóságban Istenért élni, az a lelkiismeretet és az értelmet érinti. Tehát hogyan él valaki Istenért? (Teljesítse jól a kötelességét, amit egy teremtett lénynek tennie kell.) Helyes. Jelenleg mindössze az ember kötelességét végzitek, de valójában kiért teszitek ezt? (Istenért.) Istenért teszitek, együttműködve Vele! A kötelességetek az a megbízatás, amit Isten adott nektek. Sorsszerű, előre meghatározott és Általa irányított, más szóval: Isten bízza rád ezt a feladatot, és azt akarja, hogy teljesítsd. Hogyan hagyatkozhatsz hát a lelkiismeretedre, hogy teljesítsd és jól végezd el a feladatot? (Minden erőfeszítésünket be kell vetnünk.) Minden erőfeszítésedet be kell vetned, ami annak megnyilvánulása, hogy a lelkiismeretedre hagyatkozol. Ezenkívül teljes szívedet kell használnod, és teljesítened kell a kötelességeidet – ne légy ebben felületes. Istennek megvannak az elvárásai felénk, és megvan az ára a rajtunk végzett fáradságos munkájának. Mivel Isten előre elrendelte, hogy ezt a felelősséget vállaljuk és ezt a kötelességet teljesítsük, nem kellene Őt cserben hagynunk, elszomorítanunk, vagy csalódást okoznunk Neki. Jól kell teljesítenünk a kötelességünket, és tökéletes, kielégítő választ kell adnunk Istennek. Istenre hagyatkozunk abban, amit nem tudunk megtenni, többet tanulunk a hivatásunkról, és jobban keressük az igazság alapelveit. Isten életet ad nekünk, ezért jól kell teljesítenünk a kötelességünket; mert minden egyes nap, melyet megélünk, jól kell végeznünk az aznapi kötelességünket. Azt, amit Isten ránk bízott, elsődleges küldetésünkké kell tennünk, a kötelességünk teljesítését kell életünk első számú feladatává tennünk, hogy azt jól végezzük el. Bár nem törekszünk a tökéletességre, de tehetünk az igazságra irányuló erőfeszítéseket, és cselekedhetünk Isten szavai és az igazságalapelvek alapján, hogy eleget tegyünk Istennek, szégyent hozzunk a Sátánra, és ne kelljen megbánnunk semmit. Ezzel a hozzáállással kellene az Istenben hívőknek a kötelességükhöz viszonyulniuk. Amikor negyven vagy ötven – vagy akár hetven vagy nyolcvan – évet éltél, amikor visszatekintesz azokra a dolgokra, amelyeket fiatalon és tudatlanul tettél, látni fogod, hogy bár nem voltál még nagyon idős, mindent teljes szívedből és erődből tettél; mindig a lelkiismereted alapján cselekedtél, nem hagytad cserben Istent, nem okoztál neki csalódást és nem szomorítottad el, továbbá a szívedben elfogadtad, hogy Isten átvizsgál és ellenőriz téged. Amikor mindez befejeződött, és átadod Istennek a kész vizsgát, Isten azt fogja mondani: „Bár nem végeztél nagyszerű munkát, és az eredményeid átlagosak voltak, mégis minden erődet bevetetted, és nem hanyagoltad el a kötelességedet.” Ez vajon nem a lelkiismereted alapján való cselekvés? Amikor tehát az emberek gyakran romlottságot tárnak fel, személyes döntésekkel, vágyakkal és preferenciákkal rendelkeznek, méghozzá olyan mértékben, hogy teljesen megsértik lelkiismeretük mércéjét, és elveszítik a normális emberi mivoltukat, mit kell tenni? Istenhez kell imádkoznod és fel kell lázadnod magad ellen, nem engedheted meg, hogy ezek a dolgok korlátozzanak téged, vagy irányítsák a lelkiismeretedet és az értelmedet. Amikor a lelkiismereted lesz képes irányítani a cselekedeteidet, a megélhetésedet és az életedet, akkor könnyű lesz számodra meghódítani a test önző vágyait, és képes leszel elnyerni az igazságnak ezt az aspektusát. Ez a legkevesebb, amivel rendelkezned kell. Azt illetően, hogy Isten milyen emberi szívet akar, hány aspektusról beszéltem az imént? (Három aspektusról: az őszinte szívről, az igazságot szerető szívről, valamint a lelkiismeret és az értelem meglétéről.) Az őszinte szíven és az igazságot szerető szíven belül van még néhány részlet, ezeken el kellene gondolkodnotok, és később össze kellene foglalnotok. A legkevesebb, amivel egy embernek rendelkeznie kell, az a lelkiismeret és az értelem. Ezeknek egy normális emberi mivoltú emberben meg kellene lenniük. Ha valakinek nincs lelkiismerete vagy értelme, akkor elveszíti normális emberi mivoltát, nem tud semmit jól csinálni, nem tud semmit elérni, és végül teljesen elbukik. De ha csak lelkiismerete és értelme van, ha a lelkiismerete alapján él, és nem tesz semmi rosszat, akkor az egyenlő azzal, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lép? Elérheti Isten jóváhagyását azzal, hogy csak a lelkiismerete és az értelme szerint él? Egyáltalán nem.

Ahhoz, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépj, az is szükséges, hogy Istent félő szívvel rendelkezz. Először is, a státusz vonatkozásában szólva, az emberek teremtett lények, és nagyon alacsonyrendűek; Isten a Teremtő, a Mindenható. Az emberi racionalitás vonatkozásában szólva, mit kell tennie az embereknek ahhoz, hogy féljék Istent? Például, mondjuk, hogy történik veled valami, és úgy gondolod, hogy egy bizonyos módon cselekedni ellentétes az igazsággal, de nem tudod, mit kellene tenned, hogy összhangban légy Isten akaratával. HaIstent félő szíved van, mit kellene tenned? Imádkoznod kell Istenhez, keresned kell az igazságot, meg kell találnod az igazság gyakorlásának útját, majd cselekedned kell. Ha valaki nem rendelkezik Istent félő szívvel, hogyan fog viselkedni? Azt teszi, amit akar, gondolván: „Mindenesetre a szándékom jó, tehát nem baj, ha ezt teszem.” Nem azt teszi, amit mások tanácsolnak, és nem hallgat senki másra; úgy dönt, hogy azt teszi, amit magának eltervez, és még kilenc ökör sem tudja visszatartani. Vajon ez olyan ember, aki Istent félő szívvel rendelkezik? (Nem.) Vannak olyan emberek, akik, bár tudják, hogy Isten szereti a becsületes embereket, és hogy ők nem tudnak hazudni, mégis úgy gondolják, hogy bizonyos ügyekben, ha elmondják az igazat, megszégyenülnek, elveszik a nyereségük, és talán a státuszuk sem marad meg. Jár az eszük, és még mindig hazudnak, gondolván: „Egyszer hazudni nem számít, és nem mintha mindig hazudnék. Még ha hazudok is, nem látom semmilyen következményét, így ha még egyszer hazudok, az sem lesz baj.” Miután ezt kitervelték, úgy döntenek, hogy cselekedni fognak, és nem éreznek szemrehányást a szívükben, nem is akarnak imádkozni és elfogadni Isten vizsgálatát. Vajon ez egy olyan ember, aki Istent félő szívvel rendelkezik? (Nem.) Ha tehát van olyan ember, aki valóban Istent félő szívvel rendelkezik, az hogyan viselkedik? (Nem fog meggondolatlanul vagy makacsul cselekedni.) Ez a két szó nagyon is megfelelő. Hogyan lehet tehát a gyakorlatban megvalósítani azt, hogy ne cselekedjünk meggondolatlanul vagy makacsul? (Kereső szívvel kell rendelkeznünk.) Amikor problémával szembesülnek, egyesek másoktól várják a választ, de amikor a másik ember az igazság szerint beszél, nem fogadják el, nem képesek engedelmeskedni, és a szívükben azt gondolják: „Általában jobb vagyok nála. Ha ezúttal meghallgatom a javaslatát, nem fog úgy tűnni, mintha fölöttem állna? Nem, ebben a kérdésben nem hallgathatok rá. Inkább a magam módján fogom csinálni.” Aztán találnak egy okot és egy ürügyet, hogy lerombolják a másik ember álláspontját. Miféle beállítottság az, amikor az ember lát valakit, aki jobb nála, és megpróbálja őt lealacsonyítani, pletykákat terjeszteni róla, vagy aljas eszközöket alkalmazni, hogy becsmérelje és aláássa a hírnevét – akár el is tapossa –, hogy megvédje a saját helyét az emberek fejében? Ez nem csak arrogancia és önhittség, ez a Sátán természete, ez egy rosszindulatú beállítottság. Az, hogy ez a személy képes megtámadni és elidegeníteni olyan embereket, akik jobbak és erősebbek nála, alattomos és gonosz dolog. Az pedig, hogy semmi sem állítja meg őket, hogy lealacsonyítsák az embereket, azt mutatja, hogy sok bennük az gonosz! A Sátán természete szerint élve hajlamosak arra, hogy lekicsinyeljék az embereket, hogy megpróbálják őket leszólni, hogy megnehezítsék a dolgukat. Vajon ez nem gonoszság? És ha így élnek, továbbra is azt hiszik, hogy rendben vannak, hogy jó emberek – mégis, amikor meglátnak valakit, aki jobb náluk, hajlamosak megnehezíteni a dolgát, és eltaposni. Mi itt a probléma? Vajon nem gátlástalanok és önfejűek azok az emberek, akik képesek ilyen gonosz tetteket elkövetni? Az ilyen emberek csak a saját érdekeikre gondolnak, csak a saját érzéseiket veszik figyelembe, és csak a saját vágyaikat, ambícióikat és céljaikat akarják elérni. Nem törődnek azzal, hogy mekkora kárt okoznak az egyház munkájának, és inkább feláldozzák Isten házának érdekeit, hogy megvédjék a saját státuszukat és hírnevüket az emberek szemében. Nem arrogánsak és önelégültek, önzőek és aljasak az ilyen emberek? Az ilyen emberek nemcsak arrogánsak és önelégültek, hanem rendkívül önzőek és aljasak is. Egyáltalán nem törődnek Isten akaratával. Istent félő szíve van-e az ilyen embereknek? Egyáltalán nincs Istent félő szívük. Ezért cselekszenek önkényesen, és teszik azt, amit akarnak, mindenféle hibáztatás, mindenféle remegés, félelem vagy aggódás nélkül, illetve a következmények mérlegelése nélkül. Ez az, amit gyakran tesznek, és mindig is így viselkedtek. Mi az ilyen viselkedés természete? Hogy finoman fogalmazzunk, az ilyen emberek túlságosan féltékenyek, és túl erős a személyes hírnév és státusz iránti vágyuk; túlságosan csalárdok és alattomosak. Keményebben fogalmazva, a probléma lényege az, hogy az ilyen emberek egyáltalán nem rendelkeznek Istent félő szívvel. Nem félnek Istentől, önmagukat tartják a legfontosabbnak, és önmaguk minden aspektusát magasabb rendűnek tartják Istennél és az igazságnál. A szívükben Isten említésre sem méltó és jelentéktelen, és Istennek egyáltalán nincs rangja a szívükben. Vajon azok, akiknek a szívükben nincs helye Istennek, és akiknek nincs Istent félő szíve, képesek az igazságot a gyakorlatba átültetni? Egyáltalán nem. Tehát, amikor jellemzően vidáman járkálnak, elfoglalva magukat és jó sok energiát belefektetve, akkor mit csinálnak? Az ilyen emberek még azt is állítják, hogy mindent feladtak, hogy áldozatot hozzanak Istenért, és sokat szenvedtek, de valójában minden cselekedetük indítéka, elve és célja a saját pozíciójuk, presztízsük és minden érdekük védelme. Mondanátok vagy sem, hogy az ilyen ember szörnyű? Miféle emberek azok, akik hosszú évek óta hisznek Istenben, mégsem rendelkeznek Istent félő szívvel? Nem arrogánsak? Nem sátániak? És mely dolgokból hiányzik leginkább az Istent félő szív? A vadállatokon kívül a gonoszokból és az antikrisztusokból, a Sátánból és az ördögök hasonszőrűiből. Ők egyáltalán nem fogadják el az igazságot; egyáltalán nem rendelkeznek Istent félő szívvel. Minden gonoszságra képesek; ők Isten ellenségei és az Ő választott népének ellenségei.

A mindennapi életetekben mely ügyekben rendelkeztek Istent félő szívvel? És mely ügyekben nem? Képes vagy gyűlölni valakit, ha az illető megbánt téged, vagy ha az érdekeidet sérti? És amikor gyűlölsz valakit, képes vagy megbüntetni és bosszút állni? (Igen.) Akkor elég félelmetes vagy! Ha nem rendelkezel Istent félő szívvel, és képes vagy gonosz dolgokat tenni, akkor a rosszindulatú beállítottságod túlságosan súlyos! A szeretet és a gyűlölet olyan dolgok, amelyekkel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kell, de világosan meg kell különböztetned, hogy mit szeretsz és mit gyűlölsz. A szívedben szeretned kell Istent, szeretned kell az igazságot, szeretned kell a pozitív dolgokat, és szeretned kell a testvéreidet, míg az ördögöt, a Sátánt, a negatív dolgokat és az antikrisztusokat gyűlölnöd kell, akárcsak a gonosz embereket. Ha gyűlöletből képes volnál elnyomni a testvéreidet és bosszút állni rajtuk, az nagyon ijesztő lenne, ez a gonosz ember beállítottsága. Egyeseknek egyszerűen vannak gyűlölködő gondolataik és eszméik – gonosz eszméik, ám soha nem tennének semmi gonoszat. Ők nem gonosz emberek, mert amikor valami történik, képesek keresni az igazságot, és odafigyelnek az alapelvekre abban, ahogyan viselkednek és ahogyan a dolgokat kezelik. Amikor másokkal érintkeznek, nem kérnek tőlük többet, mint kellene; ha jól kijönnek az illetővel, akkor továbbra is érintkeznek vele; ha nem jönnek ki vele, akkor nem. Ez alig befolyásolja a kötelességük teljesítését vagy az életbe való belépésüket. Isten a szívükben van, és Isten félő szívvel rendelkeznek. Nem akarják megbántani Istent, és félnek attól, hogy megteszik. Bár ezek az emberek táplálhatnak bizonyos helytelen gondolatokat és eszméket, képesek ezeket elutasítani vagy elhagyni. Önuralmat gyakorolnak cselekedeteikben, és egyetlen olyan szót sem ejtenek ki, amely nem helyénvaló, vagy amely sérti Istent. Aki így beszél és így cselekszik, annak vannak alapelvei, és az igazságot gyakorolja. Lehet, hogy a személyiséged összeférhetetlen egy másik emberével, és lehet, hogy nem kedveled őt, de amikor együtt dolgozol vele, elfogulatlan maradsz, és nem engeded ki a frusztrációdat a kötelességed teljesítése közben, illetve nem Isten családjának érdekein vezeted le a frusztrációdat; az ügyeket az alapelvek szerint tudod intézni. Minek a megnyilvánulása ez? Az Istent félő szív megnyilvánulása. Ha ennél egy kicsit több van benned, akkor olyan esetekben, amikor látod, hogy valaki másnak vannak hiányosságai vagy gyengeségei, és még ha meg is sértett téged, vagy elfogult veled szemben, akkor is megvan benned az a képesség, hogy helyesen bánj vele és szeretettel segítsd. Ez azt jelenti, hogy van benned szeretet, hogy olyan ember vagy, akiben megvan az emberi mivolt, és olyan ember vagy, aki kedves és képes gyakorolni az igazságot, továbbá őszinte ember vagy, aki birtokában van az igazságvalóságoknak, és olyan ember vagy, aki Istent félő szívvel rendelkezik. Ha még alacsony az érettséged, de van akaratod, és hajlandó vagy az igazságra törekedni, illetve arra, hogy a dolgokat az alapelvek szerint végezd, továbbá képes vagy a dolgokkal foglalkozni, és másokkal szemben az alapelvek szerint cselekedni, akkor ez is annak számít, hogy valamelyest Istent félő szívvel rendelkezel; ez a legalapvetőbb dolog. Ha még ezt sem tudod elérni, és nem tudod visszafogni magad, akkor nagy veszélyben vagy, és elég ijesztő vagy. Ha pozíciót kapnál, lehet, hogy megbüntetnéd az embereket, és megnehezíthetnéd a dolgukat; akkor bármikor képes lennél antikrisztussá válni. Függetlenül attól, hogy valaki jó vagy rossz, függetlenül attól, hogy hisz-e Istenben, vagy milyen úton jár, évek múlva lelepleződik. Elvi alapon kell bánnod velük, függetlenül attól, hogy mi lesz a kimenetelük, hogy büntetést vagy jutalmat kell-e kapniuk – ez Isten dolga. Amíg képes vagy ezt belátni és az alapelvek szerint bánni velük, addig ez is elég. Nem számít, hogy kivel van dolgod, amíg Isten nem döntötte el, hogy milyen kimenetelt kapnak ezek az emberek, az egyház nem zárta ki őket, és Isten nem büntette meg őket, és megmenti őket, addig türelmesen, szeretetből kell segítened őket; nem szabad meghatároznod az ilyen emberek kimenetelét, és nem szabad emberi eszközökkel büntetned őket. Ha romlott kiáramlásaik vannak, akkor foglalkozhatsz az ilyen emberekkel és megmetszheted őket, vagy őszintén megnyithatod a szívedet és közösséget vállalhatsz velük, hogy segítsd őket. Ha azonban azt fontolgatod, hogy megbünteted, kiközösíted és megvádolod ezeket az embereket, hogy megpróbáld helyrehozni a hibákat a Menny nevében, akkor bajban leszel. Vajon ez összhangban lenne az igazsággal? Ha ilyen gondolatokkal rendelkeznél, az forrófejűségből fakadna; ezek a gondolatok a Sátántól származnak, és az emberi haragból, valamint az emberi féltékenységből és gyűlöletből. Az ilyen magatartás nem felel meg az igazságnak. Ez olyasvalami, ami megtorlást hozna rád, és nem szabad ezt tenned. Képesek vagytok különböző módokat kitalálni arra, hogy megbüntessetek embereket azért, mert nem tetszenek nektek, vagy mert nem jönnek ki veletek? Csináltatok már valaha ilyesmit? Hányszor csináltatok már ilyet? Nem kicsinyeltetek le mindig is közvetve embereket, gúnyos megjegyzéseket téve rájuk, szarkasztikusan viselkedve? Milyen állapotban voltatok, amikor ilyeneket csináltatok? Abban a pillanatban, amikor kieresztettétek a levegőt, és boldognak éreztétek magatokat, fölénybe kerületek. Utólag azonban azt gondoltátok magatokban: „Milyen aljas dolgot tettem. Nem rendelkezem Istent félő szívvel, és nagyon igazságtalanul bántam azzal az emberrel.” Mélyen legbelül bűntudatot éreztetek? (Igen.) Bár nem rendelkeztek Istent félő szívvel, de legalább van némi lelkiismeretetek. Tehát, képesek vagytok-e még arra, hogy a jövőben újra ilyesmit tegyetek? Képes vagy még mindig támadni az embereket és bosszút állni rajtuk, amikor megveted őket, és nem tudsz velük kijönni, vagy amikor nem engedelmeskednek neked, vagy nem hallgatnak rád? Milyen emberi mivolttal rendelkezik az, aki ilyesmit tesz? Emberi mivoltukat tekintve rosszindulatúak. Az igazsághoz mérve nem rendelkeznek Istent félő szívvel. Beszédükben és tetteikben nincsenek elveik; önkényesen cselekszenek, azt mondanak és tesznek, amit csak akarnak. Vajon az ilyen emberek ismerik az igazságvalóságokat? Természetesen nem; a válasz „nem”, ez száz százalék. Vajon alávetheti magát valóban Istennek és imádhatja Őt az, aki nem rendelkezik Istent félő szívvel? Egyáltalán nem.

Egyesek azt mondják: „Amikor látom, hogy katasztrófák jönnek, gyakran imádkozom Istenhez, nem merem elhagyni Istent egyetlen pillanatban sem, és Isten vezetését és védelmét kérem. Amikor éjszaka egyedül járok az úton, amikor veszély leselkedik rám, mindig Istenre hagyatkozom, nem merem elhagyni Őt, és kérem, hogy segítsen. Amikor a kötelességemet teljesítem, szívem állandóan Istenhez imádkozik, és különféle dolgokat kér tőle, hogy ne hagyja, hogy hanyag legyek, és hogy vegye át az irányítást. Már próbálkoztam korábban is, és ha Isten nem munkálkodik, akkor nem tehetek semmit, és nekem sincs semmim.” Vajon ő olyan ember, akinek a szíve féli Istent? (Nem.) Vajon hiba Istenre hagyatkozni? Hiba Istentől védelmet kérni? Az itt elhangzott szavak nem tévesek, de ez a fajta állapot abnormális. Azt jelenti, hogy csak azért találsz rá Istenre, mert semmi sem segít téged, nincs hová menned, kényszerhelyzetben vagy, nincs választásod az adott dologban, és Istent akarod arra használni, hogy megtegyen helyetted dolgokat, hogy elérd a céljaidat. Ez lenne az istenfélelem? Ha egyszer nem lesznek problémáid, akkor teljesen megfeledkezel Istenről. Amikor a legboldogabb vagy, amikor úszol a sikerben, amikor a pozíciód mindenki más fölé emelkedik, és hízelegnek meg imádnak téged, akkor hogyhogy nem támaszkodsz Istenre is? Hogyhogy nem fogadod el Isten vizsgálatát, és hogyhogy nem keresed az Ő vezetését? Hogy lehet, hogy nem kérdezed meg Istentől, hogy mindaz, amit teszel, megfelel-e az Ő akaratának? Amikor rosszat teszel, amikor magasztalod magadat és bizonyságot teszel magadról, hogyhogy nem kérdezed meg Istent, hogy ez megfelel-e az Ő akaratának vagy sem? Miért nem reflektálsz önmagadra, és miért nem támaszkodsz Istenre, hogy visszafogd magad? Milyen probléma ez? Hogy hívják ezeket az állapotokat? Nincs istenfélő szívünk. Vajon az a személy, akinek nincs istenfélő szíve, jól tudja teljesíteni a kötelességét? Válhat-e igazán jó emberré? Be tud-e lépni az igazság valóságába? (Nem, nem tud.) Valóban nem tud. Istenfélő szív nélkül egyáltalán nem tudja jól végezni a kötelességét, nem tudja az igazságot a gyakorlatba átültetni, vagy alávetni magát Istennek, még ha akarja is. Istenfélő szív nélkül nem könnyű gyakorolni az igazságot. Ha jól akarja teljesíteni a kötelességét, akkor biztosan túl sok nehézség és zavar lép fel, és nem tudja sikeresen a gyakorlatba ültetni az igazságot. Most azonnal meg kell nyugtatnotok a szíveteket, és egy pillanatra el kell gondolkodnotok. A jelenlegi érettségetek alapján még mindig nagyon nehéz számotokra, hogy elfogadható színvonalon végezzétek a kötelességeteket, mert a többségetek csak a doktrínák és a szabályok betűit érti, illetve rendelkezik néhány személyes vággyal, ideállal és lelkesedéssel. De a kiindulópontotok és a gyakorlati mércétek nem Isten szavának alapjára épül. Még mindig nem léptetek be igazán az igazság valóságába; csak a szabályokat tartjátok be. Ha nem törekedtek az igazságra, az nagyon veszélyes lesz számotokra a jövőben. Ha hisztek Istenben, de nem gyakoroljátok az igazságot, vagy nem rendelitek alá magatokat Istennek, akkor előbb-utóbb ki lesztek rekesztve. Azt, hogy valaki igaz vagy hamis módon hisz-e, nem években számolják; csak mert sok éven át hittél Istenben, hosszú ideig, még nem jelenti azt, hogy igaz módon hiszel, és hogy Isten elismer téged. A végén Isten nem fogja elismerni azokat az embereket, akik nem gyakorolják az igazságot. Le fogja őket leplezni és ki fogja őket vetni. Ezt meg kellene értenetek.

Az imént négy olyan feltételt közöltünk, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az Istenben való hit helyes útjára lépjünk. De van még egy, utolsó feltétel, ami a leglényegesebb mind közül, és amit ti is gyakran mondogattok. Gondolkodjatok el egy pillanatra, mi lehet ez. (Szeretni Istent.) Egyelőre nem térünk ki Isten szeretetére, amitől a legtöbb ember messze elmarad. Érintsünk valami gyakorlatiasabb és valóságosabb dolgot, ami egy olyan igazságot foglal magában, amit az emberek valóban meg tudnak élni. (Alávetni magunkat Istennek.) Helyes. Ez azt jelenti, hogy olyan szívünk van, amely aláveti magát Istennek. A legtöbbször, amikor az embereket különféle dolgok érik, valójában nem ismerik a helyes gyakorlati alapelveket, és azt sem tudják, milyen irányba nézzenek, vagy milyen cél irányába munkálkodjanak. De itt a hozzáállásukkal és az állapotukkal van probléma: olyan szívvel kell rendelkezniük, amely aláveti magát Istennek. Ez az, amire az embereknek leginkább szükségük van. Tegyük fel, például, hogy történik veled valami, és nem tudod, mit kell tenned, s nem is hallottad, hogy bárki megmondaná, mit kell tenned. Lehet, hogy ez az adott dolog nem felel meg az elképzeléseidnek és képzelgéseidnek, és lehet, hogy nem igazán az ízlésed szerint való; ezért van némi ellenállás a szívedben, és egy kicsit feldúlt vagy. Mit kellene hát tenned? A legegyszerűbb módja a gyakorlásnak az, hogy először is engedelmeskedsz. Az engedelmesség nem egy külsődleges cselekedet vagy mondás, és nem is egy szóbeli kijelentés – egy állapot rejlik benne. Ez nem lehet ismeretlen számotokra. Saját valós tapasztalataitok alapján, szerintetek hogyan beszélnek, cselekszenek és gondolkodnak az emberek, és milyen állapotban vannak, illetve milyen hozzáállást tanúsítanak, amikor valóban alávetik magukt? (Azokban a dolgokban, amelyeket még nem értenek, először félreteszik az elképzeléseiket és képzelgéseiket. Az igazságot és Isten akaratát keresik. Ha a keresés után még mindig nem értik, akkor megtanulnak várni Isten időzítésére). Ez az egyik aspektusa ennek. Még mi egyéb? (Amikor megmetszik őket és foglalkoznak velük, nem érvelnek, és nem próbálnak védekezni.) Ez ennek az állapotnak egy másik aspektusa. Vannak, akik, bár nem érvelnek vagy védekeznek szemtől szembe, mégis tele vannak panasszal és elégedetlenséggel. Nem mondják a szemedbe, hanem a hátad mögött meggondolatlanul beszélnek, és mindenfelé terjesztik. Ez engedelmes hozzáállás? (Nem az.) Akkor pontosan mi is az engedelmes hozzáállás? Először is, pozitív hozzáállással kell rendelkezned: amikor megmetszenek és foglalkoznak veled, először nem elemzed a jót és a rosszat – egyszerűen csak elfogadod, engedelmes szívvel. Például, lehet, hogy valaki azt mondja, hogy valami rosszat tettél. Bár nem érted a szíved mélyén, és nem tudod, mit tettél rosszul, mégis elfogadod. Az elfogadás elsősorban pozitív hozzáállás. Emellett létezik egy kissé passzívabb hozzáállás is, ami a hallgatás és az ellenállás mellőzése. Milyen viselkedésformákat von ez maga után? Nem érvelsz, nem védekezel, és nem keresel objektív kifogásokat magadnak. Ha mindig kifogásokat keresel és indokokkal állsz elő a magad számára, a felelősséget pedig másokra hárítod, az ellenállás? Ez hajlam a lázadásra. Nem kellene elutasítanod, ellenállnod vagy érvelned. Még ha helyesen is érvelsz, az az igazság? Ez az ember objektív kifogása, nem az igazság. Most nem objektív kifogásokról kérdezlek – arról, hogy miért történtek a dolgok, vagy hogyan történtek. Inkább azt mondom, hogy a cselekedeteid természete nincs összhangban az igazsággal. Ha ezen a szinten rendelkezel tudással, akkor valóban képes leszel elfogadni és nem ellenállni. Először is, az alázatos hozzáállás kulcsfontosságú, amikor különféle dolgok történnek veled. Vannak olyan emberek, akik mindig érvelnek és védekeznek, miután szembesülnek azzal, hogy megmetszik őket és foglalkoznak velük: „Nem csak én vagyok hibás ezért, hogyhogy rám hárult a felelősség? Miért nem szól senki az érdekemben? Miért csak én egyedül vállalom a felelősséget ezért? Ez tényleg egy olyan »mindenki élvezi a hasznot, de csak egy valaki viseli a felelősséget« típusú helyzet. Olyan szerencsétlen vagyok!” Miféle érzelem ez? Ez ellenállás. Bár kifelé bólogatnak, elismerik a hibájukat, és szóban is elfogadják, a szívükben mégis panaszkodnak: „Ha velem akarsz foglalkozni, akkor csináld, de miért kell ilyen keményen beszélni? Sok ember előtt kritizálsz, de hova fordítsam az arcom? Nem szeretettel foglalkozol velem! Csak egy apró hibát követtem el, hát miért beszélsz vég nélkül?” Így a szívükben ellenállnak és elutasítják ezt a bánásmódot, makacsul ellene szegülnek, észszerűtlenek és vitatkoznak. Akinek ilyen gondolatai és érzései vannak, az egyértelműen ellenálló és ellenséges, hogyan lehetne hát valóban alárendelődő a hozzáállása? Amikor a metszéssel szembesülünk és azzal, hogy foglalkoznak velünk, milyen cselekedetek jelentenek elfogadó, alázatos hozzáállást? Minimum értelmesnek kell lenned és józan észjárással kell rendelkezned. Először is alá kell vetned magad, nem szabad ellenállnod vagy elutasítanod, és észszerűen kell kezelned. Így rendelkezni fogsz a minimális értelemmel. Ha el akarod érni az elfogadást és az alávetettséget, meg kell értened az igazságot. Nem egyszerű dolog megérteni az igazságot. Először is, Isten szemszögéből kell megértened a dolgokat: a legkevesebb, amit tudnod kell, hogy a foglalkozás és a megmetszés olyasmi, amit Isten megenged, hogy megtörténjen veled, vagy pedig Istentől származik. Függetlenül attól, hogy a foglalkozás és a megmetszés teljesen észszerű-e vagy sem, elfogadó, engedelmes hozzáállást kell tanúsítanod. Ez az Istennek való alávetettség megnyilvánulása, és egyúttal Isten vizsgálatának elfogadása is. Ha csak érvelsz és védekezel, azt gondolva, hogy a megmetszés és a foglalkozás az embertől származik, és nem Istentől, akkor a megértésed téves. Egyrészt nem fogadtad el Isten vizsgálatát, másrészt pedig a hozzáállásod nem engedelmes és nem is viselkedsz engedelmesen abban a környezetben, amelyet Isten alakított ki számodra. Ez olyasvalaki, aki nem veti alá magát Istennek. Egyesek nem fogadják el az igazságot, és nem reflektálnak önmagukra, amikor megmetszéssel és foglalkozással szembesülnek; csak vakon követik a szabályokat. Tetteik egyértelműen sértik az alapelveket, és minden felelősséget a Sátánra hárítanak. Azt mondják: „Megérdemli! Ki hagyta, hogy ez az öreg Sátán vakon megmutassa magát, vakon cselekedjen, vakon megzavarja a dolgokat, és vakon zavart keltsen? A Sátánnal kell foglalkozni, meg kell metszeni, szégyenbe kell hozni, hogy ne mutogassa az arcát, és meg kell alázni! A Sátánnak kell vállalnia a felelősséget ezért; nekem semmi közöm hozzá! Mindenért a Sátán a felelős!” Ekkor a szívük megelégedik, és azt fogják hinni, hogy győzedelmeskedtek a Sátán felett. Nem abszurd ez a gondolkodásmód? Nyilvánvaló, hogy ők maguk tettek valamit rosszat, és azt mondják, hogy a Sátán volt az. Most akkor valójában ők tették, vagy a Sátán? (Ők maguk tették.) Megértik igazán, hogy ők maguk a Sátán? (Nem értik.) Tehát valójában a Sátánt gyűlölik, vagy saját magukat? Nem mondják meg világosan. Röviden, aki nem fogadja el, hogy megmetszik vagy foglalkoznak vele, az egyáltalán nem veti alá magát Istennek. Az alávetés a legnehezebben megtanulható lecke. Az emberek többsége számára, ha valami olyasmi történik velük, ami összhangban van a saját elképzeléseikkel és képzelgéseikkel, és megfelel a saját ízlésüknek, akkor elég jól érzik magukat, ezért örömmel alávetik magukat, és minden simán megy. A szívük nyugodt és békés, boldogok és elégedettek. Amikor azonban olyasmivel találkoznak, ami nem felel meg a saját elképzeléseiknek, vagy ami hátrányos számukra, nem tudják alávetni magukat, még akkor sem, ha tudják, hogy meg kellene tenniük. Fájdalmat éreznek, nincs más választásuk, mint csendben szenvedni, és nehezen tudnak beszélni a nehézségeikről. Lehangoltnak érzik magukat, és tele vannak panasszal, amelyek nem vezetnek sehová, ezért forrong a szívük: „A többieknek igazuk van. Ők magasabb státuszban vannak, mint én; hogyan ne hallgatnék rájuk? Akár el is fogadhatom a sorsomat. Legközelebb óvatosabbnak kell lennem, és nem kell nyújtogatni a nyakamat – akik nyújtogatják a nyakukat, azokkal foglalkoznak. Az alávetés nem könnyű. Nagyon is nehéz! Lelkesedésem tüzét eloltották egy vödör hideg vízzel. Egyszerű és nyitott akartam lenni, de az eredmény az lett, hogy folyton rosszat mondtam, és folyton foglalkoztak velem. A jövőben csendben maradok, és az emberek kedvében fogok járni.” Miféle hozzáállás ez? Ez az egyik végletből a másikba való átmenet. Mi a végső célja annak, hogy Isten engedi, hogy az emberek megtanulják az alávetés leckéjét? Nem számít, hogy akkor mennyi rosszat és fájdalmat szenvedsz el, mennyire szégyenkezel, vagy mennyire sérül az arcod, a hiúságod vagy a hírneved, ezek mind másodlagosak. A legfontosabb dolog az, hogy megfordítsd az állapotodat. Milyen állapotot? Normális körülmények között az emberek szíve mélyén létezik egyfajta hajthatatlan és lázadó állapot, ami főként azért van, mert a szívükben él egy bizonyos fajta emberi logika és emberi elképzelések halmaza, amelyek a következők: „Amíg a szándékaim jók, addig nem számít, mi a végeredmény; neked nem kellene foglalkoznod velem, és ha mégis megteszed, nem kell engedelmeskednem.” Nem töprengenek azon, hogy cselekedeteik összhangban vannak-e az igazság alapelveivel, vagy hogy milyen következményekkel járnak. Mindig ahhoz ragaszkodnak, hogy „amíg a szándékaim jók és helyesek, addig Istennek el kell fogadnia engem. Még ha az eredmény nem is jó, nem szabad megmetszened engem vagy foglalkoznod velem, még kevésbé kellene elítélned engem.” Ez emberi érvelés, nem igaz? Ezek az ember elképzelései, ugye? Az ember mindig a saját érveléséhez ragaszkodik – vajon van ebben bármi alávetettség? A saját érvelésedet tetted igazsággá, az igazságot pedig félretetted. Azt hiszed, hogy ami megegyezik az érveléseddel, az az igazság, ami pedig nem egyezik meg, az nem az igazság. Van ennél nevetségesebb ember? Van ennél arrogánsabb és önelégültebb ember? Melyik romlott beállítottságot kell feloldani ahhoz, hogy megtanuljuk az alávetés leckéjét? Valójában az arrogancia és az önelégültség az, ami a legnagyobb akadálya annak, hogy az emberek gyakorolják az igazságot és alávessék magukat Istennek. Az arrogáns és önelégült beállítottságú emberek hajlamosak leginkább az érvelésre és az engedetlenségre, mindig azt hiszik, hogy igazuk van, ezért semmi sem sürgősebb, mint az arrogáns és önelégült beállítottság megoldása és kezelése. Amint az emberek engedelmessé válnak, és felhagynak a saját nevükben való érveléssel, a lázadás problémája megoldódik, és képesek lesznek alávetni magukat. Ha az embereknek képesnek kell lenniük alávetni magukat, akkor nem kell bizonyos fokú racionalitással rendelkezniük? Rendelkezniük kell egy normális ember értelmével. Bizonyos kérdésekben, például, függetlenül attól, hogy helyesen cselekedtünk-e vagy sem, ha Isten nem elégedett, akkor úgy kell tennünk, ahogyan Ő mondja, és az Ő szavait kell mindenben mérceként kezelni. Ez racionális? Ilyen az értelem, aminek mindenekelőtt fellelhetőnek kellene lennie az emberekben. Nem számít, mennyit szenvedünk, és nem számít, mik a szándékaink, céljaink és indokaink, ha Isten nem elégedett – ha a követelményei nem teljesültek –, akkor cselekedeteink kétségtelenül nem voltak összhangban az igazsággal, ezért hallgatnunk kell Istenre, alá kell Neki vetnünk magunkat, és nem szabad megpróbálnunk érvelni vagy magyarázkodni Neki. Ha van benned ilyen racionalitás, ha megvan benned a normális ember értelme, akkor könnyű megoldani a problémáidat, és valóban engedelmes leszel. Bármilyen helyzetben is vagy, nem fogsz lázadni és nem fogsz dacolni Isten követelményeivel; nem fogod elemezni, hogy amit Isten kér, az helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, és képes leszel engedelmeskedni – így oldod fel az érvelés, a hajthatatlanság és a lázadás állapotát. Mindenkiben megvannak ezek a lázadó állapotok? Ezek az állapotok gyakran megjelennek az emberekben, és azt gondolják magukban: „Amíg a megközelítésem, a javaslataim és a tanácsaim értelmesek, addig, még ha meg is sértem az igazság alapelveit, nem kell engem megmetszeni vagy foglalkozni velem, mert nem követtem el gonoszságot.” Ez egy gyakori állapot az emberekben. Az a nézetük, hogy ha nem követtek el gonoszságot, akkor nem kell őket megmetszeni és foglalkozni velük; csak azokat az embereket kell megmetszeni és foglalkozni velük, akik gonoszságot követtek el. Helyes ez a nézet? Határozottan nem. A megmetszés és a foglalkozás elsősorban az emberek romlott beállítottsága ellen irányul. Ha valakinek romlott beállítottsága van, azt meg kell metszeni, és foglalkozni kell vele. Ha csak a gonoszság elkövetése után metszenék meg és foglalkoznának vele, akkor már túl késő lenne, mert a baj már megtörtént volna. Ha Isten természete szenvedett el sérelmet, akkor bajban vagy, és Isten talán már nem is fog benned munkálkodni – ebben az esetben mi értelme lenne foglalkozni veled? Nincs más választás, mint leleplezni és kivetni téged. A fő nehézség, ami megakadályozza az embereket abban, hogy engedelmeskedjenek Istennek, az az arrogáns beállítottságuk. Ha az emberek valóban képesek elfogadni az ítéletet és a fenyítést, akkor képesek lesznek hatékonyan feloldani saját arrogáns beállítottságukat. Nem számít, hogy milyen mértékben képesek feloldani, ez előnyös az igazság gyakorlása és az Istennek való engedelmesség szempontjából. Az ítélet és a fenyítés elfogadása mindenekelőtt azt szolgálja, hogy feloldja az ember romlott beállítottságát, hogy Isten megmenthesse. És ha az emberek valóban képesek elérni az Istennek való teljes alávetettséget, vajon akkor is meg kell tapasztalniuk az ítéletet és a fenyítést? Továbbra is szükségük van arra, hogy megtapasztalják a megmetszést és a foglalkozást? Nincs rá szükségük, mert a romlott beállítottságuk már megoldódott. Amikor az emberek szembesülnek Isten ítéletével, fenyítésével, megmetszésével és foglalkozásával, mindig szeretnek a saját nevükben érvelni. Akármennyit is érvelsz, egyik sem az igazság; nem jelenti azt, hogy a romlott beállítottságod megjavult, még kevésbé azt, hogy valóban aláveted magad Istennek. Nincs értelme tehát érvelni; a probléma megoldása a legfontosabb.

Ha valakinek a szíve nem veti alá magát Istennek, akkor bajban van. Isten néha olyan körülményeket rendez el számodra, amelyek nem olyanok, ahogy elképzelted, ezért ellenállsz. Mondjuk, például, hogy olyasvalaki vagy, aki szereti a tisztaságot, és nem szereti a hanyag, trehány embereket; undorítónak tartod, amikor meglátod őket. Képes vagy magadat kordában tartani? Mit kellene tenned? Először is, helyes hozzáállásra van szükséged. Milyen hozzáállásra? (Engedelmes hozzáállásra.) Miként vagy engedelmes? Milyen belső gondolatok alkotják az engedelmes hozzáállást? Mi alkotja az engedelmesség valóságát? Amikor ilyesmivel találkozol, kölcsönös alkalmazkodásra van szükség. Mindezek nem jelentenek problémát. Az ember élete során tízből kilenc dolog nem felel meg a kívánságainak. Lehet, hogy neked nem tetszik ez vagy az a dolog, és bármi is történik veled, mindig a saját nevedben érvelsz, és panaszkodsz, hogy Isten igazságtalan veled szemben. Valójában ez a te saját problémád, úgyhogy ne csinálj felhajtást a semmiért. Amikor már régóta hiszel Istenben, és sok kudarcélményed van, akkor tudni fogod, hogy nem vagy igazán tiszteletre méltó, nem vagy jobb, mint bárki más. Ha arra gondolsz, hogy korábban azt hitted, hogy jobb, magasztosabb és tiszteletreméltóbb vagy másoknál, nagyon ostobának fogod érezni magad! Amikor az ember megért egy kis igazságot, akkor több esze van, mint korábban, így könnyen elfogadja az igazságot, könnyen keresi az igazságot, és könnyen aláveti magát Istennek, amikor valami történik vele. Meg kell tanulnod, hogyan alkalmazkodj a környezetedhez. Az Istenben hívőknek először is rendelkezniük kell ezzel a tudással: a gyülekezetben minden országból vannak emberek, és minden országnak más szokásai és hagyományai vannak. Ezek a dolgok nem tükrözik senkinek az emberi mivoltát; még ha valakinek az életmódja jó, normális és szabályozott, és nemes jellemmel rendelkezik, az még nem jelenti azt, hogy érti az igazságot. Ezt meg kell értened, és pozitívan kell felfognod. Ezenkívül sok saját hibád van, és túlságosan kényes vagy. Isten olyan környezetet ad, ami jó neked, ezért meg kell tanulnod alkalmazkodni hozzá, nem szabad mások hibái miatt kötözködnöd, sőt, szeretettel kell kijönnöd másokkal, közel kell kerülnöd hozzájuk, meg kell látnod és ismerned az erősségeiket, majd imádkoznod kell Istenhez, hogy segítsen neked legyőzni a saját hibáidat. Ez engedelmes hozzáállás és gyakorlat. Ha túlságosan nem kedvelsz másokat, és ez hatással van a kötelességed teljesítésére, akkor el kell távolodnod tőlük, és nem szabad beavatkoznod a dolgaikba. Mi az a beavatkozás? Az, amikor azt mondod: „Meg kell változtatnom ezt a hibájukat – ha nem változik, nem hagyom annyiban!” Miféle viselkedés ez? Pimasz, arrogáns és tudatlan. Ne legyetek ilyen emberek. Mindannyian hétköznapi emberek vagyunk; nem nézünk ki különlegesnek. Mindannyiunknak van egy feje, két szeme, egy orra és egy szája. Akár eszünk, akár járunk, akár dolgozunk, mindannyian egyformák vagyunk, nincsenek különbségek; nem vagyunk jobbak másoknál sem, ezért nem szabad olyan tiszteletre méltónak vagy nagyszerűnek tartanunk magunkat. Még ha van is egy kis képességed vagy tehetséged, nincs mivel dicsekedned. Először is, egyenesbe kell hoznod a helyzetedet, és amikor különféle dolgokkal találkozol, Isten szavai alapján kell tekintened rájuk, s akkor nem fogsz a semmi miatt felhajtást csinálni. Ha valami különleges dolog történik veled, és tényleg nem tudod alávetni magad, és ez befolyásolja a kötelességed teljesítését, akkor imádkoznod kell Istenhez, és keresned kell az igazságot, hogy megoldd. Nem illesztjük be magunkat oda, ahová nem tartozunk. Minden dologban ott van Isten jó szándéka. Ő mindenféle körülményeken keresztül neveli az embereket, aminek hatására megedződnek, megtanulnak alárendelődni, s végül ez a megedződés gyümölcsöt hoz: képesek lesznek félni Istent és kerülni a rosszat, eleget tenni Istennek, és ekkor valódi változás következik be. Ahhoz, hogy az igazságra törekedj, először akarnod kell szenvedni, és meg kell tanulnod alávetni magad a körülményeidnek. A körülményeid gyakran nem ilyen egyszerűek; mindenféle emberrel kapcsolatba kerülhetsz, és mindenféle furcsa dolgokkal találkozhatsz. Bármi történjék is veled, ne hagyatkozz a saját akaratodra vagy a lendületedre, hanem imádságban térj Isten elé. Ehhez először engedelmes hozzáállást kell tanúsítanod, ami egy olyan belső tulajdonság, amellyel minden normális embernek rendelkeznie kellene. Továbbá, ha imádkozol, és arra kéred Istent, hogy cselekedjen, és Ő nem cselekszik, vagy nem nyit kiutat számodra, akkor is alá kell vetned magad. Továbbra is ilyen körülmények között kell élned, hagynod kell, hogy Isten vezényelje a dolgokat számodra, és nem szabad saját kezűleg erőltetned a dolgokat és Isten előtt járnod. Csak így élhetsz értékes életet. Az Istennek való alávetettség valóságába nem olyan könnyű belépni, mert senki sem él légüres térben. Ha az életüket nézzük, mindenkinek megvannak a maga szokásai, szubjektív gondolatai, vágyai és kívánságai. Ha az objektív körülményeket nézzük, senki sem tud szavaiban és cselekedeteiben teljesen megfelelni az akaratodnak. Ezért a leglényegesebb lecke az, hogy mindenki megtanulja, hogyan kell alávetni magát a körülményeinek, és Isten akaratát keresni az ő életkörülményeiben. Akár jók, akár rosszak, akár kényelmesek, akár szegények az életkörülményeid, vannak leckék, amelyeket meg kell tanulnod. Azoknak, akik kényelemre és könnyedségre vágynak, meg kell tanulniuk az alávetettség és a szenvedés leckéit; el kell érniük, hogy bármilyen körülmények között képesek legyenek túlélni, jól végezni a kötelességüket és szilárdan megállni bizonyságtételükben. Csak így tudnak megfelelni Isten akaratának. Vajon az ilyen életkörülményeket nem Isten vezényelte és rendezte el? Mindenki jó életre vágyik, de ha túl kényelmes és ideális körülmények között élnek, szenvedés nélkül, akkor vajon képesek lesznek alávetni magukat Istennek és bizonyságot tenni Mellette? Amikor Isten nehézségeket és rossz körülményeket rendez el számodra, akkor az a kulcskérdés, hogy képes vagy-e alávetni magadat vagy sem. Ha mindenki képes figyelembe venni Isten akaratát ezen körülmények között, és az Ő követelményei szerint gyakorolni, akkor el kell viselned mindazt, amit nem akarsz látni, amit nem szeretsz; sőt, nem kell, hogy ezek a dolgok korlátozzanak, és képesnek kell lenned normálisan végezni a kötelességedet. Ha ezt megtapasztalod, az életed gyarapodni fog. Egyesek azt mondják: „Ha mások nem gyakorolják az igazságot, akkor én sem fogom gyakorolni az igazságot. Ha ők nem vetik alá magukat, akkor én miért tenném? Ha bennük nincs elfogadás, akkor bennem miért legyen? Miért kell mindig azt tennem, amit ők nem tesznek? Miért mindig nekem kell annyi erőfeszítést tennem? Én sem fogom megtenni.” Mi a helyzet ezzel a hozzáállással? Az igazság gyakorlása a te saját dolgod; ez Isten és a te ügyed, és semmi köze senki máshoz. Senki másnak nem kötelessége együttműködni veled. Te te vagy, ők pedig ők. Ha ők nem gyakorolják az igazságot, és nem lépnek be az igazság valóságába, akkor a végén ők lesznek azok, akiket elhagynak, nem te, és nem te fogsz veszíteni. Vajon veszítenének azok az emberek, akik alávetik magukat Istennek? Nem veszítenének. Ha ezt nem tudod felfogni, akkor egyszerűen túl ostoba vagy!

Ami az életbe való belépést illeti, még ha ez csak néhány szó is a közösségről, ha őszintén elfogadjátok őket, képesek vagytok a gyakorlatba átültetni őket a valós életetekben, és a valóságotokká teszitek őket, akkor nem beszéltem hiába. Tehát nem számít, hogy a valóság milyen aspektusa, és még ha csak néhány szó is, ha az igazság eljut a szívedbe, és az igazságként gyakorlod, akkor gyökeret ereszt, virágba borul és gyümölcsöt terem benned. Ez lesz az életed, képes leszel megélni és gyümölcsözővé tenni. Ez egy jó eredmény. Ha minden nap közösséget vállalnék veletek, de bármennyit is beszélnék, nem kezdenétek vele semmit – ha senki sem engedné be a szívébe, továbbra is azt tennétek, amit akarnátok, önkényesen és vakmerően cselekednétek, nem figyelnétek arra, amit mondok, és továbbra is a saját akaratotok, képzelgésetek és elképzeléseitek szerint élnétek –, vajon akkor nem hiába beszélnék? Nem számít, hogy hány szót mondok nektek erről – az számít, hogy szorgalmasan meghallgatjátok-e, elfogadjátok-e és gyakoroljátok-e őket. Az igazság valóban és igazán az ember élete. Ez nem egy tudományág, nem is tudás, nem is népi hagyomány, nem érv – ez az ember élete. Lehetővé teheti számodra, hogy kiszabadulj a Sátán kötelékeiből, hogy megszabadulj romlott beállítottságodtól, hogy erővel és nagyobb hatalommal élj, hogy kényelmesebben, iránnyal és céllal élj. Az igazság valóban az ember életévé válhat. Ha nem hiszel Nekem, akkor menj és tapasztald meg, alkalmazd a gyakorlatban egy ideig, nézd meg, hogy van-e eredmény, és akkor megtudod. Ha gyakran érzed magad gyengének és passzívnak, akkor csak annyit mondhatok, hogy még nem tettél szert az igazságra. Ha már szert tettél volna az igazságra, akkor most nem lennél ebben az állapotban, ilyen tehetetlenül, gyengén és törékenyen; nem lennél olyan gyakran passzív, és nem ragadnál le olyan gyakran válaszútnál, amikor nem tudod, merre menj. Ez száz százalékig biztos! Érted? (Igen.)

Most fejeztük be az öt feltételről szóló közlést, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjünk. Mi ez az öt feltétel? (Először is, az embernek őszinte szívvel kell rendelkeznie; másodszor, olyan szíve kell hogy legyen, amely szereti az igazságot; harmadszor, lelkiismerettel és értelemmel kell rendelkeznie; negyedszer, olyan szíve kell hogy legyen, amely féli Istent; ötödször, olyan szívvel kell rendelkeznie, amely engedelmeskedik Istennek.) Emlékezzetek erre az öt feltételre, beszéljetek róluk, és imádkozzatok – olvassátok őket, amikor semmi más nem történik. Nézzétek meg, hogy az igazság mely alapelveit valósítottátok meg ez idő alatt, hogy szavaitok és tetteitek őszinték-e, hogy szívetek féli-e Istent, hogy őszinte szívvel teszitek-e a kötelességeteket, hogy felületesek vagytok-e, hogy vannak-e gondolataitok a lazsálásról, a felelősség alól való kibújásról vagy a csalásról, és hogy keresitek-e Isten összes követelményét és alávetitek-e magatokat nekik. Erről rendszeresen el kell gondolkodnotok. Csak az eredmények elérése által fog az életetek előrehaladni.

2015. szeptember 15.

Előző: Az ember csak az igazság gyakorlásával vetheti le a romlott természet béklyóit

Következő: Az igazi átalakulást csak az ember romlott beállítottságának eloszlatása hozhatja el

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren