135. Istenben hívőként hogyan ismerhetjük meg Istent? Istent az Ő mai szavai és munkálkodása alapján ismerhetjük meg, elhajlástól és téveszméktől mentesen; mindenekelőtt pedig Isten munkáját kell megismernünk. Ez Isten megismerésének az alapja. Mindazon különböző téveszmék, amelyekből hiányzik Isten szavainak tiszta megértése, csupán vallásos elképzelések; elhajló és hibás értelmezések. A vallásos személyek legerősebb képessége az, hogy Isten múltban megértett szavait Isten mai szavaival mérik össze. Ha pedig – miközben a mai Istent szolgálod – ragaszkodsz a Szentlélek megvilágítása által a múltban felfedett dolgokhoz, a szolgálatod zavart okoz majd, és a gyakorlatod idejétmúlt lesz, nem több vallásos ceremóniánál. Ha azt hiszed, hogy azoknak, akik Istent szolgálják, kifelé – egyéb jó tulajdonságaik mellett – alázatosnak és türelmesnek kell lenniük, és ezt a fajta ismeretet ma gyakorlatba ülteted, akkor a tudásod egy vallásos elképzelés; az efféle gyakorlat képmutató színjátékká vált. A „vallásos elképzelések” kifejezés olyan dolgokra utal, amelyek idejétmúltak és elavultak (ideértve Isten korábban kimondott szavainak értelmezését és a Szentlélek által közvetlenül felfedett világosságot is), és ha ma átültetjük ezeket a gyakorlatba, akkor megzavarják Isten munkálkodását, és nem szolgálják az ember javát. Ha az emberek nem képesek kivetni magukból a vallásos elképzelések körébe tartozó dolgokat, akkor ezek komoly akadályt jelentenek majd az Istennek végzett szolgálatukban. A vallásos elképzelésekkel rendelkező embereknek nincs módjuk arra, hogy lépést tartsanak a Szentlélek munkájával – így előbb egy lépéssel maradnak le, majd kettővel. Ez azért van, mert ezek a vallásos elképzelések rendkívül önelégültté és arrogánssá teszik az embert. Isten nem érez nosztalgiát azok iránt a dolgok iránt, amelyeket a múltban mondott és tett: Ő eltörli azt, ami elavult. Te tényleg nem vagy képes elengedni az elképzeléseidet? Ha ragaszkodsz azokhoz a szavakhoz, amelyeket Isten a múltban szólt, ez vajon azt bizonyítja, hogy ismered Isten munkáját? Ha képtelen vagy elfogadni a Szentlélek világosságát ma, és helyette a múlt világosságához ragaszkodsz, mindez bizonyíthatja-e azt, hogy Isten nyomdokain jársz? Még mindig képtelen vagy elengedni a vallásos elképzeléseket? Ha ez a helyzet, akkor olyan emberré válsz, aki szemben áll Istennel.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok szolgálhatják Istent, akik ismerik Isten ma végzett munkáját)

136. Mivel mindig vannak újabb fejlemények Isten munkálkodásában, van olyan munka, amely elavulttá és idejétmúlttá válik, amint az új munka megjelenik. E különböző munkák, a régiek és az újak, nem ellentmondanak egymásnak, hanem kiegészítik egymást: mindegyik lépés az előzőből következik. Az új munkálkodás miatt a régi dolgoknak természetesen el kell töröltetniük. Például az ember néhány régóta bevett gyakorlata és szokásos mondásai sok-sok évnyi tapasztalattal és tanítással párosulva mindenféle elképzelést alakított ki az ember fejében. Az, hogy Isten még csak ezután fogja felfedni igazi arcát és lényegi természetét az embernek, valamint az ősidőkből származó hagyományos elméletek elterjedése a sok-sok év során még inkább kedvezett annak, hogy az ember efféle elképzeléseket alkosson magában. Mondhatni, az emberiség Istenbe vetett hitének története során a különböző elképzelések befolyása az Istenről alkotott mindenféle képzeletbeli felfogások folyamatos kialakulásához és fejlődéséhez vezetett az emberekben, amely számos Istent szolgáló vallásos embert Isten ellenségévé változtatott. Így tehát minél erősebbek az emberek vallásos elképzelései, annál inkább szemben állnak Istennel, és annál inkább az ellenségei Istennek. Isten munkája mindig új és sohasem régi; soha nem alkot doktrínákat, hanem folyamatosan változik, és kisebb-nagyobb mértékben megújul. Az efféle munkálkodás Isten saját, eredendő természetének kifejeződése. Hasonlóképpen, ez Isten munkájának lényegi alapelve is, és az egyik eszköz, amely által Isten véghez viszi az Ő irányítását. Ha Isten nem így munkálkodna, az ember nem változna, és nem lenne képes megismerni Istent, a Sátán pedig nem lenne legyőzve. Éppen ezért Isten munkájában folyamatosan előfordulnak rendszertelennek tűnő változások, amelyek valójában rendszeresek. Az ember azonban teljesen másképp hisz Istenben. Ragaszkodik a régi, ismerős tanításokhoz és rendszerekhez, amelyek minél régebbiek, annál kellemesebbek a számára. Hogyan is fogadhatná be az ember balga elméje, az elme, mely oly hajthatatlan, akár a kő, Isten megannyi kifürkészhetetlen, új munkáját és szavát? Az ember irtózik attól az Istentől, aki mindig új és sohasem régi; csak a régi Istent szereti, aki már csak egy helyhez kötött, ősz hajú aggastyán. Ezért aztán, mivel más tetszik az Istennek és más az embernek, az ember Isten ellenségévé vált. Ezek közül számos ellentmondás még ma is fennáll, miközben Isten már majdnem hatezer éve új munkát végez. Így hát ők menthetetlenek. Talán az ember makacssága miatt, vagy mert egyetlen ember sem sértheti meg Isten adminisztratív rendeleteit, de azok az egyházi személyek még mindig ragaszkodnak a régi, dohos könyvekhez és papirosokhoz, miközben Isten folytatja a még befejezetlen irányítási munkáját, mintha senki nem lenne az Ő oldalán. Bár ezek az ellentmondások egymás ellenségeivé teszik Istent és az embert, sőt feloldhatatlanok, Isten ügyet sem vet rájuk, mintha egyszerre léteznének is meg nem is. Az ember viszont még mindig ragaszkodik a saját hiedelmeihez és elképzeléseihez, és sosem engedi el őket. Egy dolog azonban nyilvánvaló: annak ellenére, hogy az ember nem tér el az álláspontjától, Isten lába mindig mozgásban van, és Ő a környezettől függően mindig változtatja az álláspontját. Végül az ember szenved majd harc nélküli vereséget. Isten ugyanakkor az összes legyőzött ellenfelének legnagyobb ellensége, és egyben az emberiség bajnoka is, legyőzöttnek és veretlennek egyaránt. Ki versenyezhetne Istennel, és győzedelmeskedhetne Felette? Azért tűnik úgy, mintha az ember elképzelései Istentől származnának, mert számos elképzelés Isten munkájának nyomán született. Isten azonban nem emiatt bocsát meg az embernek, és nem is magasztalja fel az embert azért, mert az Ő munkálkodása nyomán sorozatban gyártja az „Istennek szóló” termékeket, amelyek Isten munkáján kívül esnek. Ezzel szemben rettenetesen undorodik az ember elképzeléseitől és régi, ájtatos hiedelmeitől, és eszében sincs elismerni azt az időpontot, amikor ezek az elképzelések először felbukkantak. Egyáltalán nem fogadja el, hogy ezeket az elképzeléseket az Ő munkája idézte volna elő, mivel az emberi elképzeléseket az emberek terjesztik; és az emberek gondolataiból és elméjéből pattannak ki – nem Istentől, hanem a Sátántól származnak. Isten szándéka mindig is az volt, hogy a munkája új és élő legyen, nem pedig régi és halott, és az, hogy mihez kell az embernek Isten szerint tartania magát, koronként és időszakonként változik, nem örökkévaló és megváltoztathatatlan. Ez azért van, mert Ő olyan Isten, aki az embert élővé és újjá teszi, nem pedig ördög, aki miatt az ember meghal és megöregszik. Még mindig nem értitek? Azért vannak elképzeléseid Istenről és azért nem tudod őket elengedni, mert szűk látókörű vagy. Nem azért, mert túl kevés lenne Isten munkájának az értelme, sem azért, mert az Ő munkája ne lenne tekintettel az ember érzéseire, és nem is azért, mert Isten mindig elhanyagolná a kötelességeit. Azért nem tudod elengedni az elképzeléseidet, mert nem vagy elég engedelmes, és kicsit sem hasonlítasz egy teremtett lényre; nem azért, mert Isten nehezíti meg a dolgodat. Te vagy mindennek az oka, és ennek semmi köze Istenhez: minden szenvedést és balszerencsét az ember alkotott. Isten gondolatai mindig jók: Ő nem azt szeretné elérni, hogy elképzeléseket gyárts, hanem azt kívánja, hogy az idő múlásával megváltozz és megújulj. Te mégsem tudod, mi a jó neked, és folyton vagy vizsgálódsz, vagy elemezgeted a dolgokat. Nem Isten nehezíti meg a dolgodat, hanem az, hogy nem tiszteled Istent, és túl nagy az engedetlenséged. Egy aprócska teremtmény, aki veszi magának a bátorságot, és elvesz egy jelentéktelen részt abból, amit korábban Isten neki adott, majd megfordul, és Istenre támad vele – hát nem ez az ember engedetlensége? Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az emberek teljesen alkalmatlanok arra, hogy Isten előtt kifejtsék a véleményüket, és még ennél is kevésbé alkalmasak arra, hogy kedvük szerint parádézzanak értéktelen, bűzös, rothadó virágnyelvükön – dohos elképzeléseikről már nem is beszélve. Hát nem még inkább értéktelenek azok?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok szolgálhatják Istent, akik ismerik Isten ma végzett munkáját)

137. Isten munkája mindig előrehalad, és bár munkájának célja nem változik, a módszer, amellyel dolgozik, állandóan változik, ami azt jelenti, hogy azok, akik Istent követik, szintén állandóan változnak. Minél több munkát végez Isten, annál alaposabb az ember tudása Istenről. Ennek megfelelően változik az ember beállítottsága is Isten munkájának eredményeképpen. De éppen azért, mert Isten munkája állandóan változik, azok, akik nem ismerik a Szentlélek munkáját, és azok az értetlen emberek, akik nem ismerik az igazságot, olyan emberekké válnak, akik ellenállnak Istennek. Isten munkája soha nem igazodik az emberi elképzelésekhez, mert az Ő munkája mindig új és soha nem régi, és Ő soha nem ismétli meg a régi munkáját, hanem korábban nem végzett munkával halad előre. Mivel Isten nem ismétli meg a munkáját, az ember pedig kivétel nélkül a múltban végzett munkája alapján ítéli meg Isten jelenlegi munkáját, rendkívül nehézzé vált Isten számára az új korszak munkájának mindegyik szakaszát véghez vinni. Az embernek túl sok nehézsége van! Gondolkodásában túlságosan konzervatív! Senki sem ismeri Isten munkáját, de mindenki leszűkíti azt. Amikor az ember elhagyja Istent, elveszíti az életet, az igazságot és Isten áldásait, eközben nem fogadja el sem az életet, sem az igazságot, és még kevésbé a nagyobb áldásokat, amelyeket Isten ad az emberiségnek. Minden ember vágyik arra, hogy megnyerje Istent, de képtelen elviselni bármely változást Isten munkájában. Azok, akik nem fogadják el Isten új munkáját, úgy hiszik, hogy Isten munkája sosem változik; örökké ugyanolyan marad. Hitük szerint az örök üdvösség elnyeréséhez csupán be kell tartaniuk a törvényeket, és mindaddig, amíg megbánják és megvallják bűneiket, Isten akarata teljesülni fog. Úgy vélik, Isten csak a törvény alatt álló Isten lehet, illetve az az Isten, akit az emberért a keresztre szögeztek; még az is a véleményük, hogy Istennek nem szabad, sőt képtelen túllépni a Biblián. Pontosan ezek a vélemények bilincselték őket szorosan a régi törvényekhez, és szögezték őket halott szabályokhoz. Még többen vannak, akik úgy hiszik, hogy bármilyen legyen is Isten új munkája, azt próféciákkal kell alátámasztani, és hogy e munka minden egyes szakaszában mindazoknak, akik „igaz” szívvel követik Őt, kinyilatkoztatásokat kell kapniuk; ha nem, akkor ez a munka nem lehet Isten munkája. Az ember számára már az sem könnyű feladat, hogy megismerje Istent. Ha ehhez hozzávesszük az ember értetlen szívét és önhittségének, illetve önelégültségének lázadó természetét, akkor még nehezebbé válik számára, hogy elfogadja Isten új munkáját. Az ember nem vizsgálja meg alaposan Isten új munkáját, és nem is fogadja el alázattal; ehelyett megvetően viselkedik, miközben Istentől várja a kinyilatkoztatásokat és az iránymutatásokat. Nem azok viselkednek-e így, akik lázadnak Isten ellen és ellenállnak neki? Hogyan nyerhetik el ezek az emberek Isten elismerését?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kaphatja meg Isten kinyilatkoztatásait az ember, aki saját elképzelései szerint behatárolta Istent?)

138. Mivel az ember hisz Istenben, közelről követnie kell Isten lépteit, lépésről lépésre; azok közé kell tartoznia, akik „követik a Bárányt, ahova csak megy”. Csak ezek azok az emberek, akik az igaz utat keresik, csak ők azok, akik ismerik a Szentlélek munkáját. Azok az emberek, akik szolgaian követik a betűket és doktrínákat azok, akik kiűzettek a Szentlélek munkája által. Minden egyes időszakban Isten új munkába kezd, és minden időszakban lesz egy új kezdet az emberek között. Ha az ember csak azokhoz az igazságokhoz ragaszkodik, hogy „Jahve az Isten”, illetve „Jézus a Krisztus”, melyek csak a saját korukra vonatkozó igazságok, akkor az ember sosem fog lépést tartani a Szentlélek munkájával, és mindörökre képtelen lesz elnyerni a Szentlélek munkáját. Függetlenül attól, hogy Isten hogyan munkálkodik, az ember a leghalványabb kétség nélkül követi, és közelről követi. Ily módon, hogyan vethetné ki az embert a Szentlélek? Függetlenül attól, amit Isten tesz, mindaddig, amíg az ember biztos benne, hogy az a Szentlélek munkája, és mindenféle aggály nélkül közreműködik a Szentlélek munkájában, és próbál megfelelni Isten követelményeinek, addig hogyan is kaphatna büntetést? Isten munkája soha nem szűnt meg, az Ő léptei sosem tétováztak, és az Ő irányítási munkájának befejezését megelőzően Ő folyton elfoglalt, és sosem áll meg. Az ember azonban más: miután a Szentlélek munkájából mindössze csekélységet nyert, úgy kezeli azt, mint ami sosem fog megváltozni; miután egy kevés ismeretet szerzett, nem halad előre, hogy kövesse Isten újabb munkájának nyomdokait; épphogy egy kicsit látott Isten munkájából, azonnal úgy írja le Istent, mint egy bizonyos fa figurát, és úgy hiszi, hogy Isten mindig abban az alakban fog maradni, amit maga előtt lát, hogy ez így volt a múltban és mindig így lesz a jövőben; csak felszínes tudást szerezve az ember oly büszke, hogy megfeledkezik magáról és önkényesen elkezd egy olyan Isteni természetet és lényt hirdetni, amely egyszerűen nem létezik; és ahogy bizonyosságot nyert a Szentlélek munkájának egy szakaszáról, bármilyen személy is legyen, aki Isten új munkáját hirdeti, az ember nem fogadja el azt. Ezek olyan emberek, akik nem tudják elfogadni a Szentlélek új munkáját, túl konzervatívak, és képtelenek elfogadni az új dolgokat. Az ilyen emberek azok, akik hisznek Istenben, de egyúttal el is utasítják Istent. Az ember úgy hiszi, hogy az izráeliták tévedtek, amikor „csak Jahvében hittek, de nem hittek Jézusban”, az emberek többsége mégis játssza a szerepet, amelyben „csak Jahvében hisznek, és elutasítják Jézust” és „vágynak a Messiás visszatérésére, de ellenállnak a Messiásnak, akit Jézusnak hívnak”. Nem csoda hát, hogy az emberek még mindig a Sátán hatalma alatt élnek, miután elfogadták a Szentlélek munkájának egyik szakaszát, és továbbra sem részesülnek Isten áldásaiban. Hát nem az ember lázadó mivoltának eredménye ez? Keresztények világszerte, akik nem tartottak lépést a mai új munkával, mind abba a reménybe kapaszkodnak, hogy szerencséjük lesz, feltételezve, hogy Isten majd minden egyes kívánságukat teljesíti. Ugyanakkor nem tudják biztosan megmondani, hogy Isten miért vinné fel őket a harmadik égbe, sem abban nem biztosak, hogyan fog eljönni Jézus, hogy fehér felhőn érkezve fogadja őket, sokkal kevésbé tudják teljes bizonyossággal megmondani, hogy vajon Jézus tényleg egy fehér felhőn fog-e megérkezni azon a napon, amelyet elképzelnek. Mindannyian nyugtalanok, és tanácstalanok; ők maguk sem tudják, hogy Isten vajon fel fogja-e vinni mindannyiukat, a valamennyi felekezetből származó, sokszínű, néhány maroknyi embert. Az a munka, amit Isten most, a jelen korban végez, Isten akarata – fogalmuk sincs ezen dolgok bármelyikéről, és nem tehetnek mást, mint visszaszámolni a napokat az ujjaikon. Egyedül azok nyerhetik el a végső áldást, akik a végsőkig követik a Bárány nyomdokait, míg azok az „okos emberek”, akik képtelenek a végsőkig követni, mégis úgy hiszik, hogy mindent megnyertek, képtelenek arra, hogy tanúi legyenek Isten megjelenésének. Mind úgy hiszik, hogy ők a legokosabbak a világon, és minden ok nélkül rövidre zárják Isten munkájának folytonos fejlődését, és úgy tűnik, hogy teljes bizonyossággal hiszik, hogy Isten fel fogja vinni őket a mennybe, őket, akik „a leginkább hűségesek Istenhez, követik Istent, és betartják Isten szavait”. Habár a „legnagyobb hűséggel” viseltetnek az Isten által kimondott szavak iránt, szavaik és tetteik akkor is visszataszítóak, mert ellenállnak a Szentlélek munkájának, és csalárdságot és gonoszságot művelnek. Azok, akik nem követik a legvégsőkig, akik nem tartanak lépést a Szentlélek munkájával, és akik csak a régi munkához ragaszkodnak, nem csak az Isten iránti hűség elérésében vallottak kudarcot, hanem ellenkezőleg, ők lettek azok, akik Istennel szemben állnak, ők lettek azok, akiket az új korszak elutasított, és akik meg lesznek büntetve. Van-e bárki, aki szánalmasabb náluk? Sokan még azt is hiszik, hogy mindazoknak, akik elutasítják a régi törvényt és elfogadják az új munkát, nincs lelkiismerete. Ezeknek az embereknek a kilátásait, akik csak a „lelkiismeretről” beszélnek, és nem ismerik a Szentlélek munkáját, végül a saját lelkiismeretük fogja rövidre zárni. Isten munkája nem doktrínákhoz ragaszkodik, és bár lehet az az Ő saját munkája, Isten mégsem ragaszkodik ahhoz. Amit meg kell tagadni, az meg van tagadva, amit ki kell vetni, az ki van vetve. Az ember mégis Isten ellenségévé teszi önmagát azáltal, hogy Isten irányítási munkájának csak egy apró részéhez ragaszkodik. Vajon ez nem az ember abszurditása? Vajon ez nem az ember tudatlansága? Az emberek minél félénkebbek és minél inkább túl óvatosak azért, mert félnek attól, hogy nem nyerik el Isten áldásait, annál inkább képtelenek nagyobb áldásokban részesülni, és elnyerni a végső áldást. Azok az emberek, akik szolgaian megtartják a törvényt, mind a lehető legnagyobb hűséget tanúsítják a törvény iránt, és minél inkább tanúsítnak efféle hűséget a törvény iránt, annál inkább lázadók, akik ellenállnak Istennek. Mert most a Királyság Kora van, nem pedig a Törvény Kora, és a mai munkát meg a múltbéli munkát nem lehet egyazon lélegzetvétellel említeni, és nem is hasonlítható össze a múlt munkája a jelen munkájával. Isten munkája megváltozott, és az ember gyakorlata szintén megváltozott; ez a gyakorlat nem a törvényhez való ragaszkodás vagy a kereszt viselése, ezért az emberek törvény iránti és a kereszt iránti hűsége nem fogja elnyerni Isten jóváhagyását.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

139. Az ember megromlott és Sátán csapdájában él. Minden ember a testben él, önző kívánságokbanél, és nincs közöttük egyetlen egy sem, aki összeférhető lenne Velem. Vannak, akik azt állítják, hogy kompatibilisek Velem, de az ilyen emberek mind homályos bálványokat imádnak. Bár elismerik, hogy az Én nevem szent, Velem ellentétes utat taposnak, szavaik pedig arroganciával és önteltséggel teljesek. Ez azért van, mert legbelül mind Ellenem vannak, és összeférhetetlenek Velem. Minden nap kutatják nyomaimat a Bibliában, és „odaillő” szakaszokat találnak véletlenszerűen, amelyeket a végtelenségig olvasnak és idéznek, mint szentírást. Nem tudják, hogyan legyenek Velem összeférhetőek, sem azt, hogy mit jelent Ellenem lenni. Csupán vakon olvassák az igeverseket. A Biblián belülre korlátoznak egy homályos Istent, akit sosem láttak, és akit képtelenek meglátni, és előveszik onnan, hogy kedvükre nézegessék. Csak a Biblia hatókörén belül hisznek az Én létezésemben, egyenlővé tesznek Engem a Bibliával; a Biblia nélkül Én nem létezem, és Nélkülem nincs Biblia. Nem figyelmeznek létezésemre vagy cselekedeteimre, ehelyett túlzott és különleges figyelmet szentelnek a Szentírás minden egyes szavára. Még többen azt is hiszik, hogy semmit sem szabadna megtennem, amit tenni szeretnék, hacsak a Szentírás előre meg nem jövendölte. Túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanak a Szentírásnak. Elmondható, hogy túl fontosnak tekintik a szavakat és kifejezéseket, oly mértékig, hogy a Biblia verseivel mérikmeg minden szavamat, és ítélnek meg Engem. Nem a Velem való összeférhetőség útját, vagy az igazsággal való összeférhetőség útját keresik, hanem a Biblia szavaival való összeegyeztethetőség útját, és úgy hiszik, hogy kivétel nélkül semmi nem lehet az Én munkám, ami nem idomul a Bibliához. Az ilyen emberek vajon nem a farizeusok kötelességtudó leszármazottai? A zsidó farizeusok Mózes törvényét használták fel arra, hogy Jézust elítéljék. Nem keresték az akkori Jézussal való összeférhetőséget, hanem buzgón, betű szerint követték a törvényt, oly mértékig, hogy – miután megvádolták azzal, hogy nem követi az Ószövetség törvényét, és nem Ő a Messiás – végül a keresztre szegezték az ártatlan Jézust. Mi volt az ő lényegük? Nem az volt-e, hogy nem keresték az igazsággal való összeférhetőség útját? Megszállottan foglalkoztak a Szentírás minden egyes szavával, miközben nem figyeltek sem akaratomra, sem munkám lépéseire és módszereire. Nem olyan emberek voltak, akik az igazságot keresték, hanem olyanok, akik mereven ragaszkodtak a szavakhoz; nem olyan emberek voltak, akik Istenben hittek, hanem olyanok, akik a Bibliában hittek. Lényegében a Biblia őrkutyái voltak. Annak érdekében, hogy megvédjék a Biblia érdekeit, hogy fenntartsák a Biblia méltóságát és oltalmazzák a Biblia hírnevét, olyan messzire mentek, hogy a könyörületes Jézust a keresztre szegezték. Pusztán azért tették ezt, hogy védelmezzék a Bibilát, és hogy a Biblia minden egyes szavának státuszát fenntartsák az emberek szívében. Ezért inkább lemondtak a jövőjükről és a bűnért való áldozatról, hogy halálra ítéljék Jézust, aki nem felelt meg a Szentírás tanításának. Nem voltak-e mindannyian a Szentírás minden egyes szavának cinkosai?

És mi a helyzet a mai emberekkel? Krisztus eljött, hogy közzé tegye az igazságot, mégis inkább kiűznék Őt e világból, hogy bebocsátást nyerhessenek a mennybe és kegyelmet kapjanak. Inkább teljesen megtagadnák az igazság eljövetelét annak érdekében, hogy megoltalmazzák a Biblia érdekeit, és inkább újra a keresztre szegeznék a testbe visszatért Krisztust azért, hogy biztosítsák a Biblia örökkévaló létezését. Hogyan fogadhatná el az ember üdvösségemet, amikor szíve oly gonosz és természete olyan ellenséges irányomban? Én az emberek között élek, az ember mégsem tud létezésemről. Amikor az emberre ragyogtatom világosságomat, ő akkor is tudatlan marad létezésemet illetően. Amikorkiárasztom haragomat az emberre, ő még nagyobb elánnal tagadja létemet. Az ember a szavakkal és a Bibliával való összeférhetőséget keresi, mégsem járul Elém egyetlen ember sem, hogy az igazsággal való összeférhetőség útját keresse. Az ember felnéz Rám a mennyben, és különös figyelmet szentel az Én mennyei létemnek, még sincs senki, aki törődne Velem a testben, hiszen Én, aki az emberek között élek, egyszerűen túl jelentéktelen vagyok. Azok, akik csak a Biblia szavaival és egy homályos Istennel való összeegyeztethetőséget keresik, nyomorúságos látványt nyújtanak számomra. Azért van ez, mert amit imádnak, azok halott szavak és egy olyan Isten, aki mérhetetlen kincseket adhat nekik; egy olyan Istent imádnak, aki kiszolgáltatná magát az embereknek – olyan Istent, aki nem létezik. Mit nyerhetnek hát Tőlem az ilyen emberek? Az ember egyszerűen túlságosan alantas ahhoz, hogy azt szavakkal kifejezzük. Azok, akik Ellenem vannak, akik korlátlan igényeket támasztanak Velem szemben, akik nem szeretik az igazságot, akik lázadnak ellenem – hogyan lehetnének összeférhetőek Velem?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal való összeférhetőség útját kell keresned)

140. Ha a saját fogalmaitokat használjátok Isten megmérésére és körülhatárolására, mintha Isten egy változatlan agyagszobor lenne, és Istent teljesen beszorítjátok a Biblia paraméterei közé, és tevékenységi körét lekorlátozzátok, akkor ez azt bizonyítja, hogy megbélyegeztétek Istent. Mivel a zsidók az Ószövetség korában Istent egy változatlan formájú bálványnak tekintették, amelyet a szívükben tartottak, mintha Istent csak Messiásnak lehetne nevezni, és csak az lehetne Isten, akit Messiásnak hívnak, és mivel az ember úgy szolgálta és imádta Istent, mintha Ő egy (élettelen) agyagszobor lenne, ezért az akkori Jézust keresztre szegezték, halálbüntetést szabva ki Rá – a bűntelen Jézust így halálra ítélték. Isten ártatlan volt minden bűntettben, az ember mégsem könyörült meg rajta, és ragaszkodott ahhoz, hogy halálra ítélje Őt, így Jézust keresztre feszítették. Az ember mindig azt hiszi, hogy Isten változatlan, és egyetlen könyv, a Biblia alapján határozza meg Őt, mintha az ember tökéletesen értené Isten irányítását, mintha az ember a kezében tartaná mindazt, amit Isten tesz. Az emberek a végletekig abszurdak, a végletekig arrogánsak, és hajlanak a túlzásokra. Bármilyen nagy is az Istenről való tudásod, én akkor is azt mondom, hogy nem ismered Istent, hogy te vagy az, aki a legjobban szembeszállsz Istennel, és elítélted Istent, mert teljesen képtelen vagy arra, hogy engedelmeskedj Isten művének, és az Isten általi tökéletessé válás útján járj. Miért nem elégedett soha Isten az ember tetteivel? Mert az ember nem ismeri Istent, mert túl sok képzete van, és az Istenről alkotott ismeretei semmilyen szempontból nem egyeznek a valósággal, helyette monoton módon, változatlanul ugyanazt a témát ismétlik, és minden helyzetben ugyanazt a megközelítést alkalmazzák. És így, miután ma eljött a földre, Istent az ember újra keresztre szegezi.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését)

141. Az ember évezredek óta az után vágyakozik, hogy tanúja lehessen a Megváltó eljövetelének. Az ember arra vágyik, hogy láthassa Jézust, a Megváltót, amint fehér felhőn vonulva személyesen száll alá azok közé, akik évezredek óta sóvárognak és vágyakoznak utána. Az ember arra is vágyik, hogy a Megváltó visszatérjen és újra egyesüljön velük; vagyis arra vágyik, hogy Jézus, a Megváltó, aki évezredek óta elszakadt az emberektől, visszatérjen, és ismét megváltsa népét, amint a zsidók között tette, hogy könyörületes és szeretetteljes legyen az emberrel, hogy megbocsássa és elhordozza bűneit, sőt, hogy elhordozza az ember valamennyi vétkét és megszabadítsa a bűntől. Az ember arra vágyik, hogy Jézus, a Megváltó ugyanolyan legyen, mint korábban – egy Megváltó, aki szeretetre méltó, jóságos és tiszteletre méltó, aki soha nem haragszik az emberre és soha nem vádolja, hanem megbocsátja és magára veszi az ember összes bűnét, és aki – mint korábban – még a kereszten is meghal érte. Amióta Jézus eltávozott, az Őt követő tanítványok, csakúgy, mint az összes szent, aki az Ő nevében üdvözült, epedve sóvárog utána és várja Őt. Mindazok, akik a kegyelem korában Jézus Krisztus kegyelme által üdvösséget nyertek, vágyakoznak arra az örömteli napra az utolsó napokban, amikor Jézus, a Megváltó fehér felhőn száll alá, hogy megjelenjen minden ember előtt. Természetesen ez mindazok közös vágya is, akik ma elfogadják Jézus, a Megváltó nevét. A világegyetemben mindenki, aki ismeri a Megváltó Jézus üdvösségét, epedve vágyik Jézus Krisztus hirtelen eljövetelére, hogy beteljesítse azt, amit mondott, amikor még a földön volt: „Úgy jövök majd el, ahogyan elmentem.” Az ember úgy hiszi, hogy a keresztre feszítést és a feltámadást követően Jézus fehér felhőn ment vissza a mennybe, hogy elfoglalja helyét a Magasságos jobbján. Ehhez hasonlatosan Jézus fehér felhőn fog ismét leszállni (ez a felhő arra a felhőre utal, amelyen Jézus visszatért a mennybe) azok közé, akik évezredek óta epekedve vágyakoznak utána, és a zsidók képmását és a zsidók ruháját fogja viselni. Miután megjelenik az embereknek, étket ad nekik, továbbá élő vizet fog fakasztani számukra, és az emberek között fog élni, telve kegyelemmel és telve szeretettel, elevenen és valóságosan. Az efféle eszméket hiszik az emberek. Jézus, a Megváltó azonban nem ezt tette; Ő az ellenkezőjét tette annak, amit az ember elképzelt. Nem azok közé érkezett meg, akik vágyakoztak visszatérésére, és nem jelent meg minden embernek a fehér felhőn ülve. Ő már megérkezett, de az ember nem tudja, és tudatlan marad. Az ember csupán céltalanul várja Őt, nem tudván, hogy Ő már leszállt a „fehér felhőn” (a felhőn, amely az Ő Lelke, az Ő szavai, az Ő teljes természete és mindaz, ami Ő maga), és most a győztesek csoportjában van, amelyet az utolsó napokon hoz majd létre. Az ember ezt nem tudja: a szent Megváltó Jézus – az ember iránt érzett minden ragaszkodása és szeretete ellenére – hogyan is tudna munkálkodni a szenny és a tisztátalan szellemek által lakott „templomokban”? Bár az ember már várta az Ő érkezését, hogyan jelenhetne meg azoknak, akik a hamisak húsát eszik, a hamisak vérét isszák, és a hamisak ruháit viselik, akik hisznek Benne, de nem ismerik Őt, és akik folyton zsarolják? Az ember csak azt tudja, hogy Jézus, a Megváltó telve van szeretettel és túláradó könyörületességgel, és hogy Ő a vétekáldozat, telve megváltással. Az embernek azonban fogalma sincs arról, hogy Ő maga az Isten, akiből árad az igazságosság, a fenség, a harag és az ítélet, aki tekintéllyel bír és méltósággal teljes. Ezért, annak ellenére, hogy az emberek sóvárogva várják és vágyják a Megváltó visszatérését, és még imáik is megmozgatják a „Mennyet”, Jézus, a Megváltó nem jelenik meg azoknak, akik hisznek Benne, de nem ismerik Őt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Már visszatért a Megváltó egy „fehér felhőn”)

142. Ha, ahogyan az ember képzeli, Jézus újra eljön, és az utolsó napokban még mindig Jézusnak fogják hívni, és még mindig fehér felhőn jön el, és Jézus képében száll alá az emberek közé: vajon nem lenne-e ez az Ő munkájának megismétlődése? Képes-e a Szentlélek a régihez ragaszkodni? Minden, amit az ember hisz, az elképzelés, és minden, amit az ember megért, az a szó szerinti jelentésnek, valamint a képzeletének felel meg; ezek ellentétben állnak a Szentlélek munkájának alapelveivel, és nem felelnek meg Isten szándékainak. Isten nem így dolgozna; Isten nem ilyen ostoba és buta, és az Ő munkája nem olyan egyszerű, mint ahogy képzeled. Mindazok alapján, amit az ember elképzel, Jézus egy fehér felhőn utazva jön majd el, és leszáll közétek. Meg fogjátok látni Őt, aki egy felhőn utazva elmondja nektek, hogy Ő Jézus. Meg fogjátok látni a kezén lévő szegnyomokat is, és tudni fogjátok, hogy Ő Jézus. És Ő újra meg fog menteni titeket, és a ti hatalmas Istenetek lesz. Megment titeket, új névvel ruház fel titeket, és mindegyikőtöknek egy fehér követ ad, ami után beléphettek a mennyek országába, és befogadnak titeket a paradicsomba. Vajon az ilyen hiedelmek nem az ember elképzelései? Vajon Isten az ember elképzelései szerint működik, vagy az ember elképzeléseivel ellentétesen működik? Vajon az ember elképzelései nem mind a Sátántól származnak? Vajon a Sátán nem rontott meg minden embert? Ha Isten az ember elképzelései szerint végezné munkáját, nem válna-e akkor Sátánná? Nem lenne-e ugyanolyan, mint a saját teremtményei? Mivel az Ő teremtményeit a Sátán már annyira megrontotta, hogy az ember a Sátán megtestesítőjévé vált, ha Isten a Sátán dolgai szerint munkálkodna, nem lenne-e akkor a Sátánnal szövetségben? Hogyan tudja az ember kifürkészni Isten munkáját? Ezért Isten soha nem munkálkodna az ember elképzelései szerint, és soha nem munkálkodna úgy, ahogy azt te elképzeled. Vannak, akik azt mondják, hogy Isten Maga mondta, hogy egy felhőn fog érkezni. Igaz, hogy Isten Maga mondta ezt, de nem tudod, hogy egyetlen ember sem képes kifürkészni Isten titkait? Nem tudod, hogy ember nem tudja megmagyarázni Isten szavait? Minden kétséget kizáróan biztos vagy abban, hogy a Szentlélek megvilágosított és megvilágított téged? Biztos, nem arról volt szó, hogy a Szentlélek ilyen közvetlen módon mutatta meg neked? Vajon a Szentlélek volt az, aki tanított téged, vagy a saját elképzeléseid vezettek erre a gondolatra? Azt mondtad: „Ezt maga Isten mondta.” Ám nem használhatjuk a saját elképzeléseinket és elménket arra, hogy Isten szavait mérlegeljük. Ami az Ézsaiás által mondott szavakat illeti, meg tudod teljes bizonyossággal magyarázni a szavait? Meg mered magyarázni a szavait? Mivel nem mered megmagyarázni Ézsaiás szavait, miért mered megmagyarázni Jézus szavait? Ki a fenségesebb, Jézus vagy Ézsaiás? Mivel a válasz Jézus, miért magyarázod meg a Jézus által mondott szavakat? Vajon Isten előre szólna neked a munkájáról? Egyetlen teremtmény sem tudhatja, még a mennyei hírnökök sem, sem az Emberfia, honnan tudhatnád akkor te?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (3.))

143. Szeretnétek tudni, mi volt a gyökere annak, hogy a farizeusok szemben álltak Jézussal? Szeretnéd tudni, mi volt a farizeusok lényege? Tele voltak a Messiásról való képzelgésekkel. Sőt, csak hitték, hogy a Messiás el fog jönni, de nem kutatták az életigazságot. Így még ma is várják a Messiást, mert nem ismerik az élet útját, és nem ismerik az igazság útját sem. Talán azt mondjátok: hogyan nyerhetnék el Isten áldását az ilyen ostoba, makacs és tudatlan emberek? Hogyan láthatnák meg a Messiást? Azért álltak szemben Jézussal, mert nem ismerték a Szent Szellem munkájának irányát, mert nem ismerték az igazság azon útját, amelyről Jézus beszélt, és ezenfelül azért, mert nem értették a Messiást. És mivel soha nem látták a Messiást, és soha nem voltak a Messiás társaságában, elkövették azt a hibát, hogy ragaszkodtak a Messiás puszta nevéhez, miközben minden lehetséges módon tagadták a Messiás lényegét. Ezek a farizeusok lényegükben makacsok, gőgösek voltak, és nem engedelmeskedtek az igazságnak. Istenhitük alapelve ez volt: mindegy, milyen mély a prédikációd, mindegy, milyen nagy tekintélyed, nem vagy Krisztus, csak, ha Messiásnak hívnak. Nem ostoba és nevetséges ez a hit? De kérdezlek tovább: nem rendkívül könnyű elkövetnetek a legkorábbi farizeusok hibáit, figyelembe véve, hogy a legkevésbé sem értitek Jézust? Képes vagy meglátni az igazság útját? Tényleg garantálni tudod, hogy nem fogsz szemben állni Krisztussal? Képes vagy követni a Szent Szellem munkáját? Ha te nem tudod, hogy szemben fogsz-e állni Krisztussal, akkor azt mondom, hogy máris a halál küszöbén élsz. Azok, akik nem ismerték a Messiást, mind képesek voltak szemben állni Jézussal, elutasítani Jézust, rágalmazni Őt. Azok, akik nem ismerik Jézust, mind képesek elutasítani és gyalázni Őt. Sőt, képesek arra is, hogy Jézus visszatérését a Sátán csalásának tekintsék, és még többen fogják elítélni a testbe visszatért Jézust. Nem rémisztenek meg mindezek? Amivel szembe kell néznetek, az a Szent Szellem káromlása, a Szent Szellem által az egyházakhoz intézett szavak elpusztítása, és mindannak a megvetése, amit Jézus kifejez. Mit kaphattok Jézustól, ha ennyire megzavarodtatok? Hogyan érthetitek meg Jézus munkáját, amikor fehér felhőn visszatér a testbe, ha makacsul elutasítjátok a hibáitok felismerését? Ezt mondom nektek: azok az emberek, akik nem fogadják el az igazságot, mégis vakon várják, hogy Jézus fehér felhőkön megérkezzen, biztosan káromolni fogják a Szent Szellemet, és ők az a kategória, amely el fog pusztulni. Ti csupán Jézus kegyelmére vágytok, és csupán élvezni akarjátok a mennyország boldog birodalmát, de soha nem engedelmeskedtetek a Jézus által kimondott szavaknak, és soha nem fogadtátok el az igazságot, amit Jézus ki fog fejezni, amikor Ő testet öltve visszatér. Mit tudtok majd felmutatni cserébe Jézus visszatéréséért egy fehér felhőn? Azt az őszinteséget, amellyel folyamatosan bűnöket követtek el, aztán meggyóntok, újra és újra? Mit fogtok felajánlani áldozatul a fehér felhőn visszatérő Jézusnak? Azt a sokéves munkát, amellyel dicséritek magatokat? Mit tudtok majd felmutatni, hogy a visszatérő Jézus bízzon bennetek? Az arrogáns természeteteket, amely nem engedelmeskedik semmilyen igazságnak?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mire meglátod Jézus szellemi testét, Isten újjáteremti a mennyet és a földet)

144. Csak szavakban vagytok hűségesek, tudásotok csupán intellektuális és fogalmi, munkátok a mennyei áldások elnyerésére irányul – hát akkor mégis milyen lenne a hitetek? Még ma is süket fülekre talál nálatok az igazság minden egyes szava. Nem tudjátok, mi az Isten; nem tudjátok, mi Krisztus; nem tudjátok, hogyan kell tisztelni Jahvét; nem tudjátok, hogyan kell belépni a Szentlélek munkájába, és nem tudjátok, hogyan kell különbséget tenni magának Istennek a munkája és az emberek csalásai között. Csak azt tudod, hogyan kell elítélni az Isten által kinyilvánított igazság minden egyes szavát, amely nem felel meg a saját gondolataidnak. Hol van az alázatod? Hol van az engedelmességed? Hol van a hűséged? Hol van az igazság keresése utáni vágyad? Hol van az Isten iránti tiszteleted? Mondom nektek, azok, akik a jelek miatt hisznek Istenben, bizonyosan az a kategória, amelyik el fog pusztulni. Azok, akik képtelenek befogadni a testbe visszatért Jézus szavait, bizonyosan a pokol utódai, az arkangyal leszármazottai, az a kategória, amely örök pusztulásnak lesz kitéve. Sokakat talán nem érdekel, amit mondok, de mégis azt akarom mondani minden úgynevezett szentnek, aki Jézust követi, hogy amikor saját szemetekkel látjátok Jézust leereszkedni a mennyből egy fehér felhőn, az lesz az igazságosság Napjának nyilvános megjelenése. Lehet, hogy az nagy izgalom időszaka lesz számodra, de tudnod kell, hogy az idő, amikor tanúja leszel Jézus mennyből való leereszkedésének, egyben az az idő is, amikor leszállsz a pokolba, hogy megbüntessenek. Ez lesz az az idő, amikor Isten irányítási terve véget ér, és ez lesz az az idő, amikor Isten megjutalmazza a jókat és megbünteti a gonoszokat. Mert Isten ítélete véget ér, mielőtt az ember jeleket látna, amikor csak az igazság kifejezése van. Azok, akik elfogadják az igazságot és nem keresnek jeleket, és így megtisztultak, visszatérnek majd Isten trónusa elé, és belépnek a Teremtő ölelésébe. Csak azok kapnak örök büntetést, akik kitartanak abban a hitben, hogy „Az a Jézus, aki nem fehér felhőn lovagol, hamis Krisztus”, mert csak abban a Jézusban hisznek, aki jeleket mutat, de nem ismerik el azt a Jézust, aki szigorú ítéletet hirdet, és felszabadítja az igaz utat és életet. És így csak az lehet, hogy Jézus akkor foglalkozik velük, amikor nyíltan visszatér egy fehér felhőn. Túl makacsok, túl magabiztosak, túl gőgösek. Ezeket az elfajzottakat hogyan is jutalmazhatná meg Jézus? Jézus visszatérése nagy megváltás azoknak, akik képesek elfogadni az igazságot, de azoknak, akik nem képesek elfogadni az igazságot, az elkárhozás jele. Válasszátok meg a saját utatokat, és ne káromoljátok a Szent Szellemet, és ne utasítsátok el az igazságot. Ne legyetek tudatlanok és arrogánsak, hanem olyanok, akik engedelmeskednek a Szent Szellem iránymutatásának, és kívánják és keresik az igazságot; csak így nyeritek el a jutalmatokat. Azt tanácsolom nektek, hogy óvatosan járjatok az Istenbe vetett hit ösvényén. Ne vonjatok le elhamarkodott következtetéseket; mi több, ne legyetek könnyelműek és meggondolatlanok az Istenbe vetett hitetekben. Tudnotok kell, hogy azoknak, akik hisznek Istenben, legalábbis alázatosnak és tisztelettudónak kellene lenniük. Azok, akik hallották az igazságot, és mégis felhúzzák az orrukat, ostobák és tudatlanok. Azokat, akik hallották az igazságot, és mégis meggondolatlanul következtetéseket vonnak le, vagy elítélik azt, az arrogancia gyötri. Senki, aki Jézusban hisz, nem jogosult arra, hogy elátkozzon vagy elítéljen másokat. Mindannyiótoknak értelmesnek kellene lennetek, és olyannak, aki elfogadja az igazságot. Talán miután hallottál az igazság útjáról, és olvastad az élet szavát, azt hiszed, hogy tízezer ilyen szó közül csak egy egyezik a meggyőződéseddel és a Bibliával, és a továbbiakban abban a tízezredik szóban kell keresgélned. Továbbra is azt tanácsolom, hogy légy alázatos, ne légy túlságosan magabiztos, és ne magasztald fel magad túlságosan. Mivel szívedben ilyen csekély az Isten iránti tisztelet, nagyobb világosságot fogsz nyerni. Ha alaposan megvizsgálod és ismételten átelmélkeded ezeket a szavakat, rájössz, hogy az igazságot jelentik vagy sem, és hogy az életet jelentik vagy sem. Talán, miután csak néhány mondatot olvastak, néhányan vakon elítélik ezeket a szavakat, mondván: „Ez nem több, mint valami megvilágosodás a Szent Szellemtől”, vagy: „Ez egy hamis Krisztus, aki azért jön, hogy megtévessze az embereket.” Akik ilyeneket mondanak, azokat elvakítja a tudatlanság! Túl keveset értesz Isten munkájából és bölcsességéből, és azt tanácsolom, hogy kezdd újra, a legelejétől! Nem szabad vakon elítélnetek az Isten által kifejezett szavakat azért, mert hamis Krisztusok jelennek meg az utolsó napokban, és nem szabad olyannak lenned, aki káromolja a Szent Szellemet, mert félsz a megtévesztéstől. Nem lenne ez nagy kár? Ha sok vizsgálat után még mindig azt hiszed, hogy ezek a szavak nem az igazság, nem az út, és nem Isten kifejeződése, akkor végül büntetést kapsz, és áldások nélkül maradsz.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mire meglátod Jézus szellemi testét, Isten újjáteremti a mennyet és a földet)

145. Még nem túl régóta hiszel Istenben, mégis számos elképzelésed van Róla, olyannyira, hogy egy másodpercig sem mered elgondolni, hogy az izráeliták Istene méltóztatna az Ő jelenlétének kegyében részesíteni titeket. Még kevésbé mertek arra gondolni, hogyan láthatnátok Isten személyes megjelenését annak fényében, hogy mennyire elviselhetetlenül mocskosak vagytok. Arra sem gondoltatok még soha, hogy hogyan ereszkedhetne alá Isten személyesen egy pogány földre. A Sínai Hegyen kellene alászállnia az Olajfák Hegyén, hogy ott megjelenjen az izráelitáknak. A pogányok (vagyis az Izráelen kívüli népek) nem mind az Ő utálatának tárgyai vajon? Hogyan munkálkodhatna Ő személyesen közöttük? Ezek mind azok a mélyen gyökerező elképzelések, amelyek sok év alatt alakultak ki bennetek. A mai napi legyőzésetek célja az, hogy porrá zúzza ezeket az elképzeléseiteket. Így meglátjátok Isten személyes megjelenését közöttetek – nem a Sínai Hegyen vagy az Olajfák Hegyén, hanem olyan emberek között, akiket Ő korábban soha nem vezérelt. Miután Isten véghezvitte munkájának két szakaszát Izráelben, az izráeliták és a pogányok egyaránt elkezdték dédelgetni azt az elképzelést, miszerint – bár igaz, hogy mindent Isten teremtett – Ő csak az izráeliták Istene hajlandó lenni, nem pedig a pogányok Istene. Az izráeliták a következőben hisznek: Isten csak a mi Istenünk lehet, nem pedig a ti Istenetek, pogányoké, és mivel ti nem tisztelitek Jahvét, ezért Jahve – a mi Istenünk – utál titeket. Azok a zsidó emberek ezt is hiszik: az Úr Jézus a mi képünket, a zsidó emberek képét öltötte magára, és Ő olyan Isten, aki a zsidó nép jelét viseli. Isten miközöttünk munkálkodik. Isten képmása és a mi képmásunk hasonló; a mi képünk hasonlít Istenére. Az Úr Jézus a mi Istenünk, a zsidóké; a pogányok nem alkalmasak arra, hogy ilyen hatalmas üdvösségben részesüljenek. Az Úr Jézus a bűnért való áldozat értünk, zsidókért. Az izráeliták és a zsidó nép pusztán a munkának ama két szakasza alapján alkották meg ezeket az elképzeléseket. Ellentmondást nem tűrően magukénak vallják Istent, nem engedve, hogy Isten a pogányok Istene is legyen. Ily módon Isten egy űr lett a pogányok szívében. Ez azért van, mert mindenkiben az a hit alakult ki, hogy Isten nem akar a pogányok Istene lenni, és Ő csak az izráelitákat – az Ő választott népét – és a zsidó embereket kedveli, különösen a tanítványokat, akik Őt követték. Nem tudod, hogy az a munka, amit Jahve és Jézus végeztek, az egész emberiség túlélését szolgálja? Elismered végre, hogy Isten mindannyiótoknak az Istene, akik Izráelen kívül születtetek? Nincs Isten itt ma közöttetek? Ez nem lehet álom, vagy mégis? Nem fogadjátok el ezt a valóságot? Nem meritek ezt elhinni vagy rágondolni. Bárhogy is látjátok, Isten nem éppen itt, közöttetek van? Még mindig féltek elhinni e szavakat? E naptól fogva, nem Isten választott népe-e mindenki, akiket Ő meghódított, és akik Isten követői akarnak lenni? Ti, akik ma követők vagytok, nem mindannyian Izráelen kívülről választott emberek vagytok-e? Nem ugyanaz-e a helyzetetek, mint az izráelitáké? Nem mindezek azok a dolgok, amiket fel kellene ismernetek? Nem ez a célja a meghódításotok munkájának? Mivel látjátok Istent, Ő mindörökké a ti Istenetek lesz, a kezdettől fogva és a jövőben is. Ő nem fog elhagyni titeket mindaddig, amíg mindannyian hajlandóak vagytok Őt követni és az Ő hű, engedelmes teremtményei lenni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (3.))

146. Csak a régi elképzelések félretételével lehet új tudásra szert tenni, de a régi tudás nem feltétlenül egyenlő a régi elképzelésekkel. Az „elképzelések” az ember által elképzelt dolgokra utalnak, amelyek ellentétben állnak a valósággal. Ha a régi tudás már a régi korban is elavult volt, és megakadályozta az embert abban, hogy belépjen az új munkába, akkor az ilyen tudás is elképzelés. Ha az ember képes helyesen megközelíteni ezt a tudást, és képes Istent több különböző aspektusból megismerni, ötvözve a régit és az újat, akkor a régi tudás az ember segítségévé válik, és alapot képez ahhoz, hogy az ember belépjen az új korba. Isten megismerésének leckéje számos alapelv elsajátítását követeli meg tőled: hogyan lépj rá Isten megismerésének útjára, mely igazságokat kell megértened ahhoz, hogy megismerd Istent, és hogyan szabadulj meg az elképzeléseidtől és régi beállítottságaidtól, hogy alávethesd magad Isten új munkája minden intézkedésének. Ha ezeket az elveket használod alapként, hogy belépj Isten megismerésének leckéjébe, akkor a tudásod egyre mélyebbé és mélyebbé válik. Ha világos ismeretekkel rendelkezel a munka három szakaszáról – vagyis Isten egész irányítási tervéről –, és ha teljes mértékben összefüggésbe tudod hozni Isten munkájának előző két szakaszát a jelenlegi szakasszal, és látod, hogy ez ugyanaz az Isten által végzett munka, akkor összehasonlíthatatlanul szilárd alapod lesz. [...] Ha az ember látja a munka három szakaszában, hogy azokat Maga Isten végezte különböző időpontokban, különböző helyeken és különböző emberekben; ha az ember látja, hogy bár a munka eltérő, mégis mindet egy Isten végzi, és mivel egy Isten által végzett munkáról van szó, akkor annak helyesnek és hibátlannak kell lennie, és bár ellentmond az ember elképzeléseinek, nem tagadható, hogy egy Isten munkájáról van szó – ha az ember biztosan ki tudja mondani, hogy ez egy Isten munkája, akkor az ember elképzelései pusztán említésre se méltó apróságokká csökkennek. Mivel az ember látomásai nem világosak, és mivel az ember csak Jahvét ismeri Istenként, Jézust pedig az Úrként, és a ma megtestesült Istent illetően kétféleképpen gondolkodik, sokan továbbra is elkötelezettek Jahve és Jézus munkája iránt, és a mai munkával kapcsolatban elképzelések gyötrik őket, a legtöbb ember mindig kételkedik, és nem veszi komolyan a mai munkát. Az embernek nincsenek elképzelései a munka utóbbi két szakaszáról, amelyek láthatatlanok voltak. Ez azért van, mert az ember nem érti a munka utóbbi két szakaszának valóságát, és nem volt személyesen tanúja azoknak. Mivel a munka e szakaszait nem lehet látni, az ember úgy képzeli el, ahogyan akarja; függetlenül attól, hogy mit talál ki, nincsenek tények, amelyek bizonyíthatnák ezeket a képzelgéseket, és nincs, aki kijavítsa őket. Az ember szabadjára engedi indulatait, szélnek ereszti az óvatosságot, és szabad folyást enged képzeletének; nincsenek tények, amelyek igazolhatnák képzelgéseit, így az ember képzelgései „tényekké” válnak, függetlenül attól, hogy van-e rájuk bizonyíték. Így az ember az elméjében elképzelt saját Istenében hisz, és nem keresi a valódi Istent. Ha egy embernek egyfajta hite van, akkor száz embernek százféle hite van. Az embernek azért van ilyen hite, mert nem látta Isten munkájának valóságát, mert csak hallotta a fülével, de nem látta a szemével. Az ember hallott legendákat és történeteket – de ritkán hallotta az ismeretet Isten munkájának tényeiről. Ezért van az, hogy olyan emberek, akik csak egy éve hívők, a saját elképzeléseiken keresztül hisznek Istenben. Ugyanez igaz azokra is, akik egész életükben hittek Istenben. Azok, akik nem látják a tényeket, soha nem fognak tudni szabadulni attól a hittől, amelyben elképzeléseik vannak Istenről. Az ember azt hiszi, hogy megszabadult régi elképzeléseinek kötelékeitől, és új területre lépett. Vajon nem tudja az ember, hogy azoknak a tudása, akik nem látják Isten igazi arcát, nem más, mint elképzelések és szóbeszéd? Az ember azt hiszi, hogy az elképzelései helyesek és hiba nélküliek, és azt hiszi, hogy ezek az elképzelések Istentől származnak. Ma, amikor az ember tanúja Isten munkájának, elengedi a hosszú évek alatt felhalmozódott elképzeléseit. A múltbeli képzelgések és eszmék akadályozzák e szakasz munkáját, és az ember számára nehézzé vált az ilyen elképzelések elengedése és az ilyen eszmék megcáfolása. Sokaknak, akik a mai napig Istent követik, a fokozatos munkával szembeni elképzeléseik egyre súlyosabbá váltak, és ezek az emberek fokozatosan makacs ellenségeskedést alakítottak ki a megtestesült Istennel szemben. Ennek a gyűlöletnek a forrása az emberek elképzeléseiben és képzelgéseiben rejlik. Az ember elképzelései és képzelgései a mai munka ellenségévé váltak, annak a munkának, amely ellentétben áll az ember elképzeléseivel. Ez pontosan azért történt, mert a tények nem engedik, hogy az ember szabadjára engedje a képzeletét, ráadásul az ember nem is tudja őket könnyen megcáfolni, az ember elképzelései és képzelgései pedig nem tűrik a tények létezését, továbbá azért, mert az ember nem gondolkodik a tények helyességén és igazságtartalmán, hanem csupán egykedvűen szabadon engedi elképzeléseit, és a saját képzeletét alkalmazza. Ez csak az ember elképzeléseinek hibája lehet, és nem mondhatjuk, hogy Isten munkájának hibája.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az Isten megismeréséhez vezető út megismerni Isten munkájának három szakaszát)

147. Az emberek azt mondják, hogy Isten igazságos Isten, és amíg az ember a végsőkig követi Őt, addig biztosan pártatlan lesz az emberrel szemben, mivel Ő a legigazságosabb. Ha az ember a végsőkig követi Őt, vajon félresöpörheti az embert? Minden emberrel szemben pártatlan vagyok, és minden embert igazságos természetemmel ítélek meg, mégis vannak megfelelő feltételek az emberrel szemben támasztott követelményeimhez, és amit megkövetelek, azt minden embernek teljesítenie kell, függetlenül attól, hogy ki az illető. Nem érdekel, hogy milyen képesítésed van, vagy mióta birtoklod azt; csak az érdekel, hogy az Én utamon jársz-e, és hogy szereted-e az igazságot, és szomjazol-e rá. Ha nélkülözöd az igazságot, és helyette szégyent hozol a nevemre, és nem az én utam szerint cselekszel, csak tessék-lássék módon követed, akkor majd lesújtok rád és megbüntetlek téged a gonoszságodért, vajon akkor mit fogsz mondani? Képes leszel azt mondani, hogy Isten nem igazságos? Ma, ha eleget tettél a szavaimnak, akkor olyan ember vagy, akit helyeslek. Ha azt mondod, hogy mindig szenvedtél, miközben Istent követted, hogy követted Őt tűzön-vízen át és osztoztál Vele jóban és rosszban, de nem az Isten által mondott szavak szerint éltél, akkor csak Istenért akarsz szaladgálni, és minden nap Istennek áldozod magad, és soha nem gondoltál arra, hogy értelmes életet élj. Azt is mondod: „Mindenesetre hiszem, hogy Isten igazságos. Szenvedtem érte, rohangáltam érte, Neki áldoztam magam és keményen dolgoztam annak ellenére, hogy nem kaptam semmilyen elismerést; Ő biztosan nem feled el engem.” Igaz, hogy Isten igazságos, de ezt az igazságosságot nem szennyezi be semmiféle tisztátalanság: Nincs benne emberi akarat, és nem szennyezi be a test, sem emberi ügyletek. Mindazok, akik lázadnak és ellenszegülnek, mindazok, akik nem tartják be az Ő útját, meg lesznek büntetve; senki nem nyer bocsánatot, és senki sem lesz megkímélve! Egyesek azt mondják: „Ma Érted szaladgálok; amikor eljön a vég, tudsz engem némi áldásban részesíteni?” Ezért kérdezem tőled: „Eleget tettél a szavaimnak?” Az igazságosság, amiről beszélsz, egy ügyleten alapul. Te csak azt gondolod, hogy igazságos és pártatlan vagyok minden emberrel szemben, és hogy mindazok, akik a végsőkig követnek Engem, biztosan üdvözülnek és elnyerik áldásaimat. Szavaimnak, miszerint „mindazok, akik a végsőkig követnek Engem, biztosan üdvözülnek”, belső jelentése van: akik a végsőkig követnek Engem, ők azok, akiket teljesen elnyerek, ők azok, akik, miután meghódítottam őket, keresik az igazságot és tökéletessé válnak. Milyen feltételeket teljesítettél? Csak azt érted el, hogy a végsőkig követtél Engem, de mi mást? Eleget tettél a szavaimnak? Öt követelményem közül egyet teljesítettél, de a maradék négyet nem áll szándékodban teljesíteni. Egyszerűen csak megtaláltad és követted a legegyszerűbb, legkönnyebb utat, azzal a hozzáállással, hogy csak bíztál a szerencsédben. Az olyan emberrel szemben, mint te, az Én igazságos természetem a fenyítés és az ítélet, az igazságos megtorlás, és az igazságos büntetés minden gonosztevővel szemben; mindazok, akik nem az Én utamat járják, biztosan megbűnhődnek, még ha a végsőkig követnek is. Ez Isten igazságossága. Amikor ez az igazságos természet az ember büntetésében jut kifejezésre, az ember megdöbben, és megbánja, hogy miközben Istent követte, nem az Ő útját járta. „Abban az időben, mikor Istent követtem, de nem az Ő útját jártam, csak egy kicsit szenvedtem. Milyen mentségek vannak? Nincs más lehetőség, mint a fenyítés!” Mégis, az elméjében azt gondolja: „Különben is, én a végsőkig követtelek, így ha meg is fenyítesz engem, az nem lehet túlságosan súlyos fenyítés, és miután ezt a fenyítést elvégezted, továbbra is akarni fogsz engem. Tudom, hogy igazságos vagy, és nem fogsz velem örökké így bánni. Végül is nem vagyok olyan, mint azok, akik sorsa pusztulás; akiknek pusztulás lesz a része, azok súlyos fenyítést kapnak, míg az én fenyítésem enyhébb lesz.” Az igazságos természet nem olyan, ahogy te mondod. Nem arról van szó, hogy azokkal, akik ügyesen megvallják bűneiket, elnézően bánnak. Az igazságosság szentség, és olyan természet, amely nem tűri el az ember által elkövetett sértéseket, és minden, ami mocskos és ami nem változott meg, Isten utálatának a célpontja. Isten igazságos természete nem törvény, hanem adminisztratív rendelet: adminisztratív rendelet a királyságon belül, és ez az adminisztratív rendelet az igazságos büntetése mindazoknak, akik nincsenek az igazság birtokában, akik nem változtak meg, és nincs lehetőségük az üdvösségre. Mert amikor minden embert fajtája szerint osztályoznak, a jót megjutalmazzák, a rosszat pedig megbüntetik. Ekkor válik világossá az ember rendeltetési helye; ekkor ér véget az üdvösség munkája, ezt követően az ember megmentésének munkája véget ér, és minden egyes gonosztevőt utolér a megtorlás. Egyesek azt mondják: „Isten mindenkire emlékszik, aki gyakran állt az Ő oldalán. Egyikünkről sem fog megfeledkezni. Isten garantáltan tökéletessé tesz minket. Az alant lévők közül senkire sem fog emlékezni, az alant lévő emberek, akiket tökéletessé tesz majd, garantáltan kevesebben lesznek, mint mi, akik gyakran találkozunk Istennel; közülünk senkit sem felejtett el Isten, Ő mindannyiunkat helyesel, és garantáltan tökéletessé tesz minket.” Mindannyiótoknak ilyen elképzelései vannak. Ez az igazságosság? Átültetted az igazságot a gyakorlatba vagy sem? Igazából ilyen pletykákat terjesztesz – nincs benned szégyenérzet!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

148. Tudjátok meg, hogy azért álltok ellen Isten munkájának, vagy azért használjátok a saját elképzeléseiteket a mai munka mérésére, mert nem ismeritek Isten munkájának alapelveit, és elhamarkodottan kezelitek a Szentlélek munkáját. Az Istennel szembeni ellenállásotokat és a Szentlélek munkájának akadályozását az elképzeléseitek és eredendő arroganciátok okozzák. Ez nem azért van, mert Isten munkája rossz, hanem mert természeteteknél fogva túlságosan engedetlenek vagytok. Miután megtalálták az Istenbe vetett hitüket, egyesek még azt sem tudják biztosan megmondani, honnan származik az ember, mégis nyilvános beszédeket mernek tartani, értékelve a Szentlélek munkájának jó és rossz részeit. Még az apostolokat is kioktatják, akik a Szentlélek új munkáját végzik, megjegyzéseket fűznek hozzájuk, és soron kívül beszélnek; emberi mivoltuk túlságosan alacsonyrendű, és a legcsekélyebb értelem sincs bennük. Vajon nem jön el az a nap, amikor az ilyen embereket elutasítja a Szentlélek munkája, és a pokol tüze megégeti őket? Nem ismerik Isten munkáját, ehelyett kritizálják azt, és még utasítani is próbálják Istent, hogyan munkálkodjon. Hogyan ismerhetik az ilyen oktalan emberek Istent? Az ember a keresés és megtapasztalás folyamata során ismeri meg Istent; nem a szeszélyes kritizálás révén ismeri meg az ember Istent, a Szentlélek megvilágosítása által. Minél pontosabbá válik az emberek tudása Istenről, annál kevésbé ellenkeznek Vele. Ezzel szemben minél kevesebbet tudnak az emberek Istenről, annál valószínűbb, hogy ellene fordulnak. Az elképzeléseid, a régi természeted és az emberi mivoltod, jellemed és erkölcsi felfogásod az a tőke, amellyel ellenállsz Istennek, és minél romlottabb az erkölcsöd, minél utálatosabbak a tulajdonságaid és minél alacsonyabb rendű az emberi mivoltod, annál inkább Isten ellensége vagy. Azok, akik erős elképzelésekkel rendelkeznek és öntelt beállítottságúak, még inkább ellenségesek a megtestesült Istennel szemben; az ilyen emberek az antikrisztusok. Ha az elképzeléseid nem kerülnek helyreigazításra, akkor mindig Isten ellen valók lesznek; soha nem leszel összeegyeztethető Istennel, és mindig távol leszel tőle.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az Isten megismeréséhez vezető út megismerni Isten munkájának három szakaszát)

149. Miután valóra vált az, hogy Jézus testté lett, az ember azt hitte, hogy a mennyben nem csupán az Atya van, hanem a Fiú, sőt, a Lélek is. Ez az ember hagyományos elképzelése, hogy ilyen Isten van a mennyben: Isten háromsága, akik az Atya, a Fiú, valamint a Szentlélek. Az egész emberiség így vélekedik: Isten egy Isten, azonban három részből áll, a hagyományos elképzeléseknél megrekedt emberek szerint az Atyából, a Fiúból, valamint a Szentlélekből. Csak e három rész egysége Isten teljessége. A Szentséges Atya nélkül Isten nem lenne teljes. Hasonlóképp a Fiú vagy a Szentlélek nélkül sem lenne teljes Isten. Elképzeléseikből adódóan abban hisznek, hogy önmagában sem az Atya, sem a Fiú nem tartható Istennek. Csak az Atya, a Fiú és a Szentlélek együttesen tartható Magának Istennek. Mármost az összes vallásos hívő, még a köztetek lévő követők mindegyike is ezt a hitelvet vallja. Azonban senki nem tudja elmagyarázni, hogy ez a hitelv helyes-e, mert mindig a zűrzavar homályában vagytok Isten dolgait illetően. Ezek elképzelések ugyan, de nem tudhatjátok, hogy helyesek vagy helytelenek, mert súlyosan megfertőztek benneteket a vallási elképzelések. Túlságosan mélyen elfogadtátok ezeket a hagyományos elképzeléseket, és már túl mélyen áthat benneteket ez a méreg. Vagyis ebben is átadtátok magatokat ennek az ártalmas hatásnak, mert Isten hármassága egyszerűen nem létezik. Más szóval: az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szentháromsága egyszerűen nem létezik. Mindezek az ember hagyományos elképzelései, az ember megtévesztő hitelvei. Az ember sok évszázadon át hitt ebben a Szentháromságban, amelyet az ember elméjének elképzelései szőttek, az ember alkotta, ám ember még soha nem látta. Mindezen évek alatt a Biblia sok értelmezője magyarázta már el a Szentháromság „valódi jelentését”, azonban elnagyoltak és homályosak voltak az Isten hármasságáról szóló, Őt három különálló, ám egylényegű személyként leíró magyarázatok, és mindenkit összezavart ez a „konstrukció” Istenről. Soha egyetlen nagy ember sem tudott alapos magyarázatot adni. A legtöbb magyarázat érvelés szempontjából és papíron kiállja a próbát, azonban nincs ember, aki teljesen és világosan megértené a jelentését. Ez azért van, mert ez a nagyszerű Szentháromság, amelyet szívében őriz az ember, egyszerűen nem létezik. [...]

Ha a munka három szakaszát a Szentháromság e koncepciójának megfelelően mérjük fel, akkor lennie kell három Istennek, mert mindegyikük más-más munkát végzett el. Ha bárki közületek azt mondja, hogy tényleg létezik a Szentháromság, akkor magyarázza el, pontosan mi ez az egy Isten három személyben. Mi a szentséges Atya? Mi a Fiú? Mi a Szentlélek? Jahve a szentséges Atya? Jézus a Fiú? Akkor mi van a Szentlélekkel? Vajon az Atya nem Lélek? Vajon a Fiú lényege nem szintén Lélek? Jézus munkája nem a Szentlélek munkája volt? Jahve munkáját akkoriban nem ugyanúgy Lélek végezte, ahogyan Jézusét is? Hány Lelke lehet Istennek? A magyarázatod szerint a három személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyek. Ha ez így van, akkor három Lélek van, azonban ha három Lélek van, az azt jelenti, hogy három Isten van. Ez pedig azt jelenti, hogy nincs egyetlen igaz Isten. Hogyan lehetne az ilyesfajta Istennek eredendő isteni lényege? Ha elfogadod, hogy csak egyetlen Isten van, akkor hogyan lehet Neki fia, és akkor hogyan lehet Ő atya, akinek fia van? Nem csupán a te elképzeléseid ezek? Csak egyetlen Isten van, csak egyetlen személy van ebben az Istenben, és Istennek csak egyetlen Lelke van, ahogyan az meg van írva a Bibliában: „Csak egy Szentlélek van és csak egy Isten.” Függetlenül attól, hogy létezik-e az általad említett Atya és Fiú, végső soron csak egyetlen Isten van, és az Atya, a Fiú és a Szentlélek lényege, akikben hisztek, a Szentlélek lényege. Másképp fogalmazva, Isten Lélek, de arra is képes, hogy testté váljon, és az emberek között éljen, valamint arra is, hogy mindenek fölött legyen. Az Ő Lelke mindent magában foglal, és mindenhol jelen van. Képes egyidejűleg a testben, a világegyetemben és afelett lenni. Mivel minden ember azt mondja, hogy Isten az egyetlen igaz Isten, akkor hát egyetlen Isten van, akit senki nem oszthat szét kénye-kedve szerint! Isten csupán egyetlen Lélek, és csupán egyetlen személy, mégpedig Isten Lelke. Ha úgy van, ahogy mondod: az Atya, a Fiú és a Szentlélek, akkor vajon Ők nem három Isten? A Szentlélek egy dolog, a Fiú egy másik, az Atya pedig megint más. A személyük más, és a lényegük is más, akkor hát hogyan lehetne mindegyikük ugyanazon Isten része? A Szentlélek Lélek, ezt könnyű megértenie az embernek. Ha ez így van, akkor az Atya még inkább Lélek. Soha nem ereszkedett le a földre, és soha nem vált testté; Ő Jahve Isten az ember szívében, és minden bizonnyal Ő is Lélek. Akkor hát mi a kapcsolat Őközte és a Szentlélek között? Az Atya és a Fiú közötti kapcsolat ez? Vagy a Szentlélek és az Atya Lelke közötti kapcsolat? Mindegyik Léleknek ugyanaz a lényege? Avagy a Szentlélek az Atya eszköze? Hogyan magyarázható el ez? Aztán pedig mi a kapcsolat a Fiú és a Szentlélek között? Két Lélek közötti kapcsolat ez, avagy ember és Lélek közötti kapcsolat? Ezek mind olyan dolgok, amelyekre nem lehet magyarázat! Ha Ők mindannyian egy Lélek, akkor nem beszélhetünk három személyről, mert Ők egyetlen Lélekkel rendelkeznek. Ha különálló személyek lennének, akkor a Lelkük eltérne erő vonatkozásában, és egyszerűen nem lehetnének egyetlen Lélek. Ez a koncepció az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről teljesen abszurd! Részekre szedi és három személyre hasítja Istent, mindegyiknek saját státuszt és Lelket adva, akkor hát hogyan lehetne Ő még mindig egy Lélek és egy Isten? Áruld el Nekem, vajon az Atya, a Fiú vagy a Szentlélek teremtette a mennyet, a földet és minden dolgot? Némelyek azt mondják, hogy Ők együtt teremtették mindezt. Akkor ki váltotta meg az emberiséget? A Szentlélek, a Fiú vagy az Atya? Némelyek azt mondják, hogy a Fiú volt az, aki megváltotta az emberiséget. Akkor lényegében ki a Fiú? Nem Isten Lelkének a megtestesülése? A megtestesülés a teremtett ember szemszögéből nevezi mennybéli Istent az Atya nevén. Nem vagy tudatában annak, hogy Jézus a Szentlélektől fogantatott? Őbenne van a Szentlélek. Bármit mondasz, Ő akkor is egy a mennyei Istennel, mert Ő Isten Lelkének a megtestesülése. A Fiú mint elképzelés egyszerűen hamis. Egy Lélek van, aki az összes munkát elvégzi, csak maga Isten, vagyis Isten Lelke végzi el az Ő munkáját. Ki Isten Lelke? Nem a Szentlélek? Nem a Szentlélek az, aki Jézusban munkálkodik? Ha a munkát nem a Szentlélek (vagyis Isten Lelke) végezte el, akkor hogyan képviselhette Istent magát az Ő munkája? Amikor Jézus Atyának szólította a mennyei Istent, amikor imádkozott, akkor ezt csak a teremtett ember szemszögéből tette, csak azért, mert Isten Lelke hétköznapi, közönséges testet öltött, és egy teremtett lény külső burkával rendelkezett. Bár Őbenne volt Isten Lelke, a külső megjelenése mégis egy közönséges emberé volt. Másképp fogalmazva azon „Emberfiává” vált, akiről minden ember beszélt, Jézust Magát is beleértve. Mivel Ő az Emberfiának neveztetik, hétköznapi emberek közönséges családjába született (férfi vagy női, de mindenesetre egy emberi lény külső burkával rendelkező) személy Ő. Ezért amikor Atyának szólította Jézus a mennyei Istent, az ugyanolyan, mint ahogyan először ti is Atyának szólítottátok Őt – a teremtett ember szemszögéből tette ezt. Emlékeztek még az Úr imájára, amelyet Jézus tanított nektek, hogy megjegyezzétek? „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...” Minden ember arra kért, hogy Atya néven szólítsák a mennyei Istent. És mivel Ő is Atyának nevezte Őt, olyan valaki szemszögéből tette ezt, aki egyenrangú mindannyiótokkal. Mivel ti Atyának neveztétek a mennyei Istent, Jézus úgy tekintett Magára, mint aki egyenlő egyenrangú veletek, valamint olyan földi emberként, akit Isten választott ki (vagyis Isten Fiaként). Ha Atyának nevezitek Istent, ez vajon nem azért van, mert teremtett lények vagytok? Bármilyen nagy hatalma volt is Jézusnak a földön a keresztre feszítése előtt, egy Emberfia volt, akit a Szentlélek (vagyis Isten) irányított, és a föld teremtett lényeinek egyike, mert még nem fejezte be a munkáját. Vagyis a mennyei Istent Ő kizárólag az alázatossága és az engedelmessége folytán szólította Atyának. Azonban az, hogy Istent (vagyis a mennyei Lelket) ily módon szólította, nem bizonyítja azt, hogy Ő a mennyben lévő Isten Lelkének a Fia volt. Inkább csak arról van szó, hogy más volt a perspektívája, nem pedig arról, hogy más személy lett volna. A különálló személyek létezése téveszme! Keresztre feszítése előtt Jézus egy Emberfia volt, akit megkötöttek a test korlátai, és nem rendelkezett teljes mértékben a Lélek hatalmával. Ezért van az, hogy csupán a teremtett lény szemszögéből kereshette az Atyaisten akaratát. Úgy, ahogy háromszor is imádkozott a Gecsemánéban: „Ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” Mielőtt a keresztre fektették volna, csupán a zsidók Királya volt; Ő volt Krisztus, az Emberfia, nem pedig dicsőséges test. Ezért van az, hogy a teremtett lény szemszögéből Atyának nevezte Istent. Nos, nem állíthatod, hogy mindenki Fiú, aki Atyának szólítja Istent. Ha így lenne, akkor vajon nem váltatok volna mindannyian a Fiúvá, miután Jézus megtanította nektek az Úr imáját? Ha még mindig nem vagytok meggyőzve, akkor áruljátok el Nekem: ki az, akit ti Atyának neveztek? Ha Jézusra utaltok, akkor vajon ki számotokra Jézus Atyja? Miután Jézus elment, nem létezett többé az Atya és a Fiú ezen elképzelése. Ez az elképzelés csak azokban az években volt helytálló, amikor Jézus testté lett. Minden más körülmény között a teremtés Ura és a teremtett lény közötti kapcsolatról van szó, amikor Atyának szólítjátok Istent. Nincs olyan idő, amelyben az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szentháromságának tana érvényes lenne, olyan tévhit ez, amelyet csak ritkán látunk a korokon át, és nem létezik!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Létezik a Szentháromság?)

150. A Bibliában az Ószövetség nem tesz említést az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről, csupán az egyetlen igaz Istenről, Jahvéről, aki véghezviszi a munkáját Izráelben. A korok változásával más-más néven szólíttatik, azonban ez nem lehet annak bizonyítéka, hogy minden egyes név más-más személyre utal. Ha ez így lenne, akkor vajon nem lenne megszámlálhatatlanul sok személy Istenben? Az Ószövetségben leírtak Jahve munkája, Maga Isten munkájának az a szakasza, amely a Törvény Korában kezdődik. Isten munkája volt ez, amelyben amint Ő szólt, úgy lett, és ahogy parancsolta, úgy állt. Jahve soha nem mondta, hogy Ő lenne az Atya, aki eljött, hogy elvégezze a munkát, és arról sem jövendölt soha, hogy a Fiú eljön az emberiség megváltására. Amikor eljött Jézus ideje, csak az hangzott el, hogy Isten testté lett, hogy az egész emberiséget megváltsa, nem pedig az, hogy a Fiú az, aki eljött. Mivel a korok nem hasonlítanak egymásra, és Magának Istennek a munkája is eltérő, különböző birodalmakon belül kell elvégeznie a munkáját. Ily módon az Őáltala képviselt identitás is eltér. Az ember hite szerint Jézus Atyja Jahve, ezt azonban valójában Jézus nem ismerte el, amikor így szólt: „Soha nem voltunk megkülönböztetve Atyaként és Fiúként; Én és mennyei Atyám egyek vagyunk. Az Atya Énbennem van, Én pedig az Atyában; az ember a Fiút látva a mennyei Atyát is látja.” Egyszóval legyen szó az Atyáról vagy a Fiúról, Ők egy Lélek, és nincsenek különböző személyekre osztva. Ha az ember megpróbálja megmagyarázni, a különböző személyek elképzelése bonyolítja a dolgokat, miként az Atya, a Fiú és a Lélek közötti kapcsolat is. Amikor különálló személyekről beszél az ember, ez vajon nem kezeli anyagként Istent? Az ember még sorrendbe is állítja a személyeket: első, második és harmadik; ezek azonban csupán az ember képzelgései, amelyek nem érdemlik meg, hogy hivatkozzunk rájuk, és teljesen irreálisak! Ha azt kérdeznéd tőle: „Hány Isten van?” – akkor azt mondaná, hogy Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek, az egy igaz Isten Szentháromsága. Ha tovább kérdezősködnél: „Ki az Atya?” – akkor azt mondaná: „Az Atya a mennyben lévő Isten Lelke, mindenek felett Ő rendelkezik, Ő a menny Mestere.” „Akkor Jahve a Lélek?” Erre azt mondaná: „Igen!” Ha erre megkérdeznéd, hogy „ki a Fiú?” – azt mondaná, hogy természetesen Jézus a Fiú. „Akkor hát mi a helyzet Jézus történetével? Honnan jött?” Erre azt mondaná: „Jézus Máriától született, aki a Szentlélektől foganta őt.” Akkor vajon az Ő lényege nem szintén a Lélek? Vajon az Ő munkája nem szintén a Szentlelket képviseli? Jahve a Lélek, és Jézus lényege is az. Most, az utolsó napokban kevésbé kell mondogatni, hogy ez még mindig a Lélek; hogyan lehetnének különböző személyek? Nem csupán arról van szó, hogy Isten Lelke különböző perspektívákból viszi véghez a Lélek munkáját? Így nincs különbségtétel személyek között. Jézus a Szentlélek által fogantatott, és az Ő munkája kétségtelenül pontosan a Szentlélek munkája volt. A Jahve által véghezvitt munka első szakaszában Ő se nem lett testté, se nem jelent meg az embernek. Így hát az ember soha nem látta az Ő megjelenését. Nem számít, mennyire volt Ő nagyszerű és magas, Ő akkor is a Lélek volt, Isten Maga, aki kezdetben megteremtette az embert. Vagyis Ő volt Isten Lelke. A felhők közül beszélt az emberhez, csupán Lélekként, és senki nem volt tanúja az Ő megjelenésének. Csupán a Kegyelem Korában, amikor Isten Lelke testté lett, és Júdeában megtestesült, akkor látta ember első alkalommal a zsidóként való megtestesülése képét. Semmi Jahve-szerű nem volt benne. Azonban a Szentlélek által fogantatott, vagyis Magának Jahvénak a Lelke által fogantatott, és Jézus Isten Lelkének a megtestesüléseként született meg. Az ember először a Jézusra galambként leszálló Szentlelket látta meg; ez nem a kizárólag Jézushoz tartozó Lélek volt, hanem inkább a Szentlélek. Akkor vajon elválasztható Jézus Lelke a Szentlélektől? Ha Jézus Jézus, a Fiú, a Szentlélek pedig a Szentlélek, akkor hogyan lehetnének Ők egyek? A munka nem lenne elvégezhető, ha így lenne. A Jézusban lévő Lélek, a mennyben lévő Lélek, valamint Jahve Lelke mind egy. Ezt nevezik a Szentléleknek, Isten Lelkének, a hétszeresen felerősödött Léleknek és a mindent magában foglaló Léleknek. Isten Lelke sok munkát el tud végezni. Meg tudja teremteni a világot, és el tudja pusztítani azt a föld elárasztásával; meg tudja váltani az egész emberiséget, sőt, az egész emberiséget meg tudja hódítani és el tudja pusztítani. Ezt a munkát mind Maga Isten végzi, és Helyette nem végezheti el Istennek semmilyen személyisége. Az Ő Lelke szólítható Jahve, illetve Jézus, valamint a Mindenható nevén. Ő az Úr, és Ő Krisztus. Ő arra is képes, hogy az Emberfiává legyen. Ő jelen van a mennyekben és a földön is; magasan a világegyetemek felett van, és ott van a sokaság között is. Ő a menny és a föld egyedüli Mestere! A teremtés idejétől fogva mindmáig ezt a munkát Maga Isten Lelke végezte. Legyen szó a mennyekben vagy a testben végzett munkáról, mindent az Ő saját Lelke végzett. Minden teremtmény, legyen bár a mennyben vagy a földön, az Ő mindenható kezének tenyerén van; mindez Magának Istennek a munkája, és senki más nem végezheti el Őhelyette. A mennyekben Ő a Lélek, azonban maga Isten is; az emberek között Ő test, azonban maga Isten marad. Bár nevek százezreivel illethető, attól Ő még saját Maga, az Ő Lelkének közvetlen megnyilvánulása. Az egész emberiségnek az Ő keresztre feszítése általi megváltása az Ő Lelkének közvetlen munkája volt, és így van ez a minden nemzetnek és minden földnek történő kinyilvánítással is az utolsó napokban. Isten mindig csakis a mindenható és egyetlen igaz Istennek nevezhető, magának a mindent magában foglaló Istennek. A különálló személyek nem léteznek, és még kevésbé létezik az Atya, a Fiú és a Szentlélek ezen elképzelése. Csak egyetlen Isten van a mennyben és a földön!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Létezik a Szentháromság?)

151. Némelyek talán mégis azt mondják: „Az Atya az Atya, a Fiú a Fiú, a Szentlélek a Szentlélek, és végül Ők eggyé tétetnek.” Ugyan hogyan tennéd Őket eggyé? Hogyan tehető eggyé az Atya és a Szentlélek? Ha eredendően ketten vannak, akkor nem számít, hogyan illesztik Őket össze, akkor is csak két rész lesznek, nemde? Amikor az eggyé tételükről beszélsz, vajon ez nem csupán két különálló rész összeillesztése, hogy egy egészet alkossanak? Azonban két rész voltak, mielőtt egésszé tétettek volna, nemde? Minden egyes léleknek egyedi lényege van, és két lélek nem tehető eggyé. A lélek nem anyagból álló tárgy, és semmihez sem hasonlít az anyagi világban. Ahogy az ember látja, az Atya egy Lélek, a Fiú egy másik, a Szentlélek pedig megint másik, aztán a három Lélek három pohár vízhez hasonlóan áll össze egy egésszé. Akkor hát nem ez az eggyé tétetett három? Ez csupán egy téves és abszurd magyarázat! Nem Isten széthasítása ez? Hogyan tehető eggyé az Atya, a Fiú és a Szentlélek? Nem három rész Ők, mindegyikük más-más természettel? Aztán vannak, akik azt kérdezik: „Nem jelentette-e ki Isten kifejezetten azt, hogy Jézus az Ő szeretett Fia?” Jézus Isten szeretett Fia, akiben Ő gyönyörködik – ezt bizony maga Isten mondta. Itt Isten Önmagáról tett tanúságot, csupán más perspektívából – a mennyben lévő Lélek tett tanúságot a saját megtestesüléséről. Jézus az Ő megtestesülése, nem pedig mennyei Fia. Nem érted? Vajon Jézus szavai, miszerint „Én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van”, nem azt jelzik-e, hogy Ők egy Lélek? És nem a megtestesülés miatt van-e az, hogy Ők elváltak egymástól, egyik a mennyben, másik a földön? Valójában Ők még mindig egyek, bármi történjék is, mindössze arról van szó, hogy Isten tanúságot tesz Önmagáról. A korok változásainak, a munka követelményeinek, valamint az Ő irányítási terve különböző szakaszainak köszönhetően más-más néven szólítja Őt az ember. Amikor eljött, hogy elvégezze a munka első szakaszát, csupán Jahvénak volt nevezhető, aki az izráeliták pásztora. A második szakaszban a megtestesült Isten csak Úrnak és Krisztusnak volt nevezhető. Ekkor azonban a mennyei Lélek csupán azt jelentette ki, hogy Ő Isten szeretett Fia, és nem tett említést arról, hogy Isten egyetlen Fia lenne. Ez egyszerűen nem történt meg. Hogyan lehetne Istennek csupán egyetlen gyermeke? Nem vált volna akkor emberré Isten? Mivel Ő volt a megtestesülés, Isten szeretett Fiának neveztetett, és innen eredt az Atya és a Fiú közötti kapcsolat. Ez csupán a menny és a föld szétválása miatt volt. Jézus a test perspektívájából imádkozott. Mivel ilyen hétköznapi emberi testet öltött magára, a test perspektívájából szólt így: „A külső burkom egy teremtett lényé. Mivel testet öltöttem, hogy erre a földre jöjjek, most messze, nagyon messze vagyok a mennytől.” Ezért csakis a test perspektívájából imádkozhatott az Atyaistenhez. Ez volt a kötelessége, és ezzel kellett rendelkeznie Isten megtestesült Lelkének. Nem állíthatjuk, hogy ne lett volna Isten, csak azért, mert a test perspektívájából imádkozott az Atyához. Bár Isten szeretett Fiának neveztetett, attól még Ő volt Isten Maga, mert csupán a Lélek megtestesülése volt, és a lényege még mindig a Lélek volt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Létezik a Szentháromság?)