81. Az ember Istennel szembeni ellenszegülésének és lázadó mivoltának forrása az ember Sátán általi megrontása. A Sátán általi megrontás miatt az ember lelkiismerete eltompult; az ember erkölcstelen, gondolatai elfajzottak, és elmaradott szemléletmóddal rendelkezik. Mielőtt a Sátán megrontotta volna, az ember természetes módon követte Istent, és engedelmeskedett szavainak, miután hallotta őket. Természetből fakadóan józan ésszel és lelkiismerettel rendelkezett, és normális emberi mivolttal. Miután a Sátán megrontotta, az ember eredeti értelme, lelkiismerete és emberi mivolta eltompult, a Sátán meggyengítette azokat. Így elvesztette engedelmes mivoltát és Isten iránti szeretetét. Az ember értelme eltévelyedett, beállítottsága az állatokéhoz hasonlóvá vált, és Isten elleni lázadása egyre gyakoribb és súlyosabb lett. Az ember azonban ezt még mindig nem tudja és nem ismeri fel, csupán vakon ellenkezik és lázad. Az ember beállítottsága az értelme, éleslátása és a lelkiismerete megnyilvánulásaiban mutatkozik meg; mivel az értelme és a éleslátása nem egészséges, a lelkiismerete pedig rendkívül eltompult, ezért a beállítottsága lázad Isten ellen. Ha az ember értelme és éleslátása nem tud változni, akkor a beállítottságában bekövetkező változások, valamint az Isten akaratának való megfelelés szóba se jöhetnek. Ha az ember értelme nem egészséges, akkor nem tudja Istent szolgálni, és alkalmatlan arra, hogy Isten használja őt. A „normális értelem” az Istennek való engedelmességre és hűségre, az Isten utáni vágyakozásra, az Isten iránti abszolút viszonyulásra és az Isten iránti lelkiismeretre utal. Arra utal, hogy egy szívvel és értelemmel vagyunk Isten iránt, és nem helyezkedünk szándékosan szembe Istennel. Az eltévelyedett értelem nem ilyen. Amióta az embert megrontotta a Sátán, azóta elképzelései vannak Istenről, és nem hűséges Istenhez, nem vágyakozik Utána, nem is beszélve az Isten iránti lelkiismeretről. Az ember szándékosan szembeszáll Istennel, és ítéletet mond Róla, sőt, a háta mögött szidalmakat zúdít Rá. Az ember a háta mögött ítélkezik Isten felett, miközben tisztában van azzal, hogy Ő Isten; az embernek esze ágában sincs engedelmeskedni Istennek, csupán vakon követel és kér Tőle. Az ilyen emberek – az eltévelyedett értelemmel rendelkező emberek – képtelenek felismerni saját aljas viselkedésüket, vagy megbánni lázadó mivoltukat. Ha az emberek képesek önmaguk megismerésére, akkor már visszanyertek valamennyit az értelmükből; minél inkább lázadnak Isten ellen az önmagukat még megismerni nem tudó emberek, annál kevésbé egészséges az értelmük.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

82. Több ezer évnyi romlottság után az ember elfásult és eltompult; démonná vált, amely szembeszáll Istennel, olyannyira, hogy az ember Isten ellen lázadó mivoltát megörökítették a történelmi könyvek, és még maga az ember is képtelen teljesen számot adni lázadó magatartásáról – mivel az embert a Sátán mélységesen megrontotta, és a Sátán annyira félrevezette, hogy nem tudja, hová forduljon. Az ember még ma is elárulja Istent: amikor az ember látja Istent, elárulja Őt, és amikor nem látja Istent, akkor is elárulja Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy látták átkait és haragját. Ezért mondom, hogy az ember értelme elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az ember, akire tekintek, emberi ruhába öltözött vadállat, egy mérges kígyó, és bármilyen szánandónak is próbál tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzá, mert az ember nem érti a különbséget fekete és fehér között, és a különbséget igazság és igaztalanság között. Az ember értelme annyira fásult, mégis áldásokat akar elnyerni; emberi mivolta annyira alantas, mégis egy király fennségét akarja birtokolni. Kinek lehetne királya ilyen értelemmel? Hogyan ülhetne trónon ilyen emberi mivolttal? Az ember valóban szégyentelen! Egy öntelt nyomorult! Azoknak közületek, akik áldásban szeretnétek részesülni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket – megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan az arcod, mint aki áldásban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a beállítottságodban, és az igazságból semmit sem ültettél a gyakorlatba, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ámítod önmagadat! Az ilyen mocskos földre született embert súlyosan megrontotta a társadalom, befolyásolta a feudális etika, és „felsőoktatási intézményekben” tanították. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, az aljas életszemlélet, a megvetendő életfilozófia, a teljesen értéktelen lét, a züllött életmód és szokások – mindezek súlyosan beférkőztek az ember szívébe, és súlyosan aláásták és megtámadták a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább Ellene szegül. Az ember beállítottsága napról napra gonoszabbá válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen feladna bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen engedelmeskedne Istennek, sőt, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen keresné Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember nem tesz mást, mint az hajszolja az élvezeteket és átadja magát a test romlottságának a sár földjén. Még ha hallják is az igazságot, a sötétségben élők nem gondolnak arra, hogy azt a gyakorlatba ültessék, és nem hajlandók Istent keresni, még akkor sem, ha látták az Ő megjelenését. Hogy lehet egy ennyire romlott emberiségnek esélye az üdvösségre? Hogy élhetne egy ennyire dekadens emberiség a fényben?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

83. Az ember romlott beállítottságának leleplezése nem másból fakad, mint az ember eltompult lelkiismeretéből, rosszindulatú természetéből és egészségtelen értelméből; ha lelkiismerete és értelme képes lesz újra normálissá válni, akkor az ember alkalmas lesz arra, hogy Isten használja őt. Az ember egyszerűen azért lázad egyre inkább Isten ellen, olyannyira, hogy még Jézust is a keresztre szögezte, és megtagadja Isten megtestesülését, amikor az utolsó napokban belép az otthonába, és elítéli Isten testét, és alantasnak látja Isten testét, mert a lelkiismerete mindig is fásult volt, és mert az ember értelme, amely soha nem volt ép, egyre tompul. Ha az emberben csak egy kis emberség lenne, nem bánna ilyen kegyetlenül Isten megtestesülésével; ha csak egy kis esze lenne, nem bánna ilyen gonoszul Isten megtestesülésével; ha csak egy kis lelkiismerete lenne, nem „adna hálát” a megtestesült Istennek ilyen módon. Az ember a testet öltött Isten korában él, mégis képtelen megköszönni Istennek, hogy Ő ilyen jó lehetőséget adott neki, ehelyett átkozza Isten eljövetelét, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja Isten megtestesülésének tényét, valamint látszólag ellene van és unja. Függetlenül attól, hogy az ember hogyan viszonyul Isten eljöveteléhez, Isten, röviden szólva, mindig türelmesen folytatta munkáját – annak ellenére, hogy az ember a legkevésbé sem volt szívélyes vele szemben, és csak vakon kéregetett Tőle. Az ember beállítottsága rendkívül gonosszá vált, értelme rendkívül eltompult, lelkiismeretét pedig teljesen eltiporta a gonosz, és már régen megszűnt az ember eredendő lelkiismeretének lenni. Az ember nemcsak hálátlan a megtestesült Istennel szemben, amiért annyi életet és kegyelmet ajándékozott az emberiségnek, hanem még neheztel is Istenre, amiért neki adta az igazságot; az ember azért kezdett neheztelni Istenre, mert a legcsekélyebb érdeklődést sem tanúsítja az igazság iránt. Az ember nemcsak arra képtelen, hogy életét adja a megtestesült Istenért, hanem még kegyeket is megpróbál kicsikarni Tőle, továbbá olyan érdekeket követel magának, amelyek több tucatszorosan nagyobbak, mint amit az ember Istennek adott. Az ilyen lelkiismerettel és értelemmel bíró emberek úgy gondolják, hogy ez nem nagy ügy, és még mindig azt hiszik, hogy ők nagyon sokat áldoztak magukból Istenért, Isten pedig túl keveset adott nekik. Vannak emberek, akik, miután adtak Nekem egy tál vizet, kinyújtják a kezüket, és azt követelik, hogy két tál tejet fizessek ki nekik, vagy, miután adtak Nekem egy szobát egy éjszakára, azt követelik, hogy többért fizessek nekik bérleti díjat. Ilyen emberi mivolttal és ilyen lelkiismerettel hogyan akarsz még mindig életet elnyerni? Micsoda megvetendő nyomorult vagy!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

84. Ha nem fedném fel a csúfságot a szívetek mélyén, mindegyikőtök megkoronázná magát, és minden dicsőséget megtartanátok magatoknak. Arrogáns és öntelt természetetek arra vezérel titeket, hogy eláruljátok saját lelkiismereteteket, hogy lázadjatok Krisztus ellen és ellenálljatok Neki, és leleplezzétek csúfságotokat, ezzel felszínre hozva szándékaitokat, elképzeléseiteket, szertelen vágyaitokat és sóvárgással telt szemeiteket. És mégis, folyamatosan fecsegtek élethosszig tartó szenvedélyetekről Krisztus munkája iránt, és unos untalan ismétlitek Krisztus régen szólt igazságait. Ez a ti „hitetek” – a ti „tisztátalanságtól mentes hitetek”. Én mindvégig szigorú mércéhez mértem az embert. Ha hűséged szándékokkal és feltételekkel jár együtt, akkor inkább nem kérek az úgynevezett hűségedből, ugyanis megvetem azokat, akik félrevezetnek Engem szándékaikon keresztül és feltételekkel zsarolnak Engem. Csak azt kívánom, hogy az ember feltétlenül hűséges legyen Hozzám, és mindent egyetlen szóért – és annak bizonyításáért tegyen: hit. Megvetem, ahogyan hízelgéssel próbáltok megörvendeztetni Engem, hiszen Én mindig őszinteséggel kezeltelek titeket, ezért azt kívánom, hogy ti is valódi hittel viseltessetek Irántam. Amikor a hitről van szó, sokan azt gondolhatják, hogy Istent követik, ugyanis van hitük, és másként nem viselnének el efféle szenvedést. Így hát ezt kérdem tőled: ha hiszel Isten létezésében, miért nem tiszteled Őt? Ha hiszel Isten létezésében, miért nem féled Őt a szívedben a legcsekélyebb mértékben sem? Elfogadod, hogy Krisztus Isten megtestesülése, így hát miért veszed semmibe Őt? Miért viselkedsz tiszteletlenül Vele szemben? Miért ítélkezel nyíltan Felette? Miért kémleled folyton az Ő mozdulatait? Miért nem veted alá magad annak, amit Ő elrendez? Miért nem cselekszel az Ő szavával összhangban? Miért próbálod kizsarolni, és elrabolni Tőle az adományait? Miért beszélsz Krisztus szempontjából? Miért ítéled meg, hogy az Ő munkája és szava helyes-e? Miért merészeled káromolni Őt a háta mögött? Ezek és más dolgok azok, amiben a hitetek rejlik?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazi istenhívő vagy?)

85. Ha a saját fogalmaitokat használjátok Isten megmérésére és körülhatárolására, mintha Isten egy változatlan agyagszobor lenne, és Istent teljesen beszorítjátok a Biblia paraméterei közé, és tevékenységi körét lekorlátozzátok, akkor ez azt bizonyítja, hogy megbélyegeztétek Istent. Mivel a zsidók az Ószövetség korában Istent egy változatlan formájú bálványnak tekintették, amelyet a szívükben tartottak, mintha Istent csak Messiásnak lehetne nevezni, és csak az lehetne Isten, akit Messiásnak hívnak, és mivel az ember úgy szolgálta és imádta Istent, mintha Ő egy (élettelen) agyagszobor lenne, ezért az akkori Jézust keresztre szegezték, halálbüntetést szabva ki Rá – a bűntelen Jézust így halálra ítélték. Isten ártatlan volt minden bűntettben, az ember mégsem könyörült meg rajta, és ragaszkodott ahhoz, hogy halálra ítélje Őt, így Jézust keresztre feszítették. Az ember mindig azt hiszi, hogy Isten változatlan, és egyetlen könyv, a Biblia alapján határozza meg Őt, mintha az ember tökéletesen értené Isten irányítását, mintha az ember a kezében tartaná mindazt, amit Isten tesz. Az emberek a végletekig abszurdak, a végletekig arrogánsak, és hajlanak a túlzásokra. Bármilyen nagy is az Istenről való tudásod, én akkor is azt mondom, hogy nem ismered Istent, hogy te vagy az, aki a legjobban szembeszállsz Istennel, és elítélted Istent, mert teljesen képtelen vagy arra, hogy engedelmeskedj Isten művének, és az Isten általi tökéletessé válás útján járj. Miért nem elégedett soha Isten az ember tetteivel? Mert az ember nem ismeri Istent, mert túl sok képzete van, és az Istenről alkotott ismeretei semmilyen szempontból nem egyeznek a valósággal, helyette monoton módon, változatlanul ugyanazt a témát ismétlik, és minden helyzetben ugyanazt a megközelítést alkalmazzák. És így, miután ma eljött a földre, Istent az ember újra keresztre szegezi. Kegyetlen emberiség! Az összejátszás és az intrika, az egymástól való elragadás és megkaparintás, a hajsza a hírnévért és vagyonért, a kölcsönös mészárlás – mikor lesz ennek valaha is vége? Annak ellenére, hogy Isten több százezer szót szólt, senki sem tért még észhez. Az emberek a családjuk, fiaik és lányaik, karrierjük, jövőbeli kilátásaik, pozíciójuk, hiúságuk és pénzük, ételük, ruházatuk és testük kedvéért cselekszenek. De vajon van-e valaki, akinek a cselekedetei valóban Istent szolgálják? Még azok között is, akik Istenért cselekszenek, csak kevesen vannak, akik ismerik Istent. Hányan vannak, akik nem a saját érdekükből cselekszenek? Hányan vannak, akik nem nyomnak el vagy közösítenek ki másokat azért, hogy megvédjék saját pozíciójukat? Így hát Istent számtalanszor erővel halálra ítélték, és számtalan barbár bíró elítélte Istent, és újra keresztre szegezték Őt. Hányan nevezhetők igaznak, mert valóban Isten kedvére cselekszenek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését)

86. Vajon nem azért ellenkeznek sokan Istennel és akadályozzák a Szentlélek munkáját, mert nem ismerik Isten sokrétű és változatos munkáját, továbbá mert csak egy csöppnyi ismerettel és doktrínával rendelkeznek, amellyel a Szentlélek munkáját mérni tudják? Bár az ilyen emberek tapasztalatai felszínesek, természetüknél fogva arrogánsak és elnézőek, és megvetéssel tekintenek a Szentlélek munkájára, figyelmen kívül hagyják a Szentlélek tanításait, ráadásul a Szentlélek munkájának „alátámasztására” régi, elcsépelt érveiket használják. Ők meg is játsszák magukat, és teljesen meg vannak győződve saját műveltségükről és tanultságukról, valamint arról is meg vannak győződve, hogy képesek beutazni a világot. Vajon nem az ilyen emberek azok, akiket a Szentlélek megvet és elutasít, és nem őket űzi majd el az új kor? Hát nem tudatlan és alulinformált gazemberek azok, akik Isten elé járulnak és nyíltan szembeszállnak vele, akik csupán azt próbálják megmutatni, hogy milyen zseniálisak? A Biblia csekély ismeretével próbálnak a világ „akadémiáján” randalírozni; felszínes doktrínával tanítva az embereket próbálják visszájára fordítani a Szentlélek munkáját, és igyekeznek azt a saját gondolatmenetük körül forgatni. Amilyen rövidlátóak, megpróbálják egyetlen pillantással szemügyre venni Isten 6000 éves munkáját. Ezeknek az embereknek nincs említésre méltó értelmük! Valójában minél jobban ismerik az emberek Istent, annál kevésbé ítélkezőek az Ő munkáját illetően. Ráadásul csak keveset beszélnek Isten mai munkáját érintő tudásukról, viszont nem ítélkeznek elhamarkodottan. Minél kevesebbet tudnak az emberek Istenről, annál arrogánsabbak és önhittebbek, és annál féktelenebbül hirdetik Isten létezését – ám csak elméletről beszélnek, és nem kínálnak valódi bizonyítékot. Az ilyen emberek semmiféle értékkel nem bírnak. Akik a Szentlélek munkáját játéknak tekintik, azok könnyelműek! Akik nem óvatosak, amikor a Szentlélek új munkájával találkoznak, akik össze-vissza beszélnek, elhamarkodottan ítélkeznek, akik szabad utat engednek indulataiknak, hogy tagadják a Szentlélek munkájának helyességét, és akik sértegetik és káromolják is azt – az ilyen tiszteletlen emberek vajon nem tudatlanok a Szentlélek munkáját illetően? Vajon ők nem nagyon arrogáns emberek, akik eredendően büszkék és irányíthatatlanok? Még ha el is jön a nap, amikor az ilyen emberek elfogadják a Szentlélek új munkáját, Isten akkor sem fogja megtűrni őket. Nemcsak lenézik azokat, akik Istenért dolgoznak, hanem magát Istent is káromolják. Az ilyen reménytelen embereknek sem ebben a korban, sem az eljövendő korban nem lesz megbocsátás, és örökké a pokolban fognak senyvedni! Az ilyen tiszteletlen, engedékeny emberek úgy tesznek, mintha hinnének Istenben, és minél inkább ilyenek az emberek, annál hajlamosabbak arra, hogy megsértsék Isten adminisztratív rendeleteit. Vajon mindazon arrogáns emberek, akik eredendően zabolátlanok, és akik soha senkinek nem engedelmeskedtek, nem mind ezen az úton járnak? Nem ellenkeznek nap mint nap Istennel, aki mindig új és soha nem régi?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az Isten megismeréséhez vezető út megismerni Isten munkájának három szakaszát)

87. Tudjátok meg, hogy azért álltok ellen Isten munkájának, vagy azért használjátok a saját elképzeléseiteket a mai munka mérésére, mert nem ismeritek Isten munkájának alapelveit, és elhamarkodottan kezelitek a Szentlélek munkáját. Az Istennel szembeni ellenállásotokat és a Szentlélek munkájának akadályozását az elképzeléseitek és eredendő arroganciátok okozzák. Ez nem azért van, mert Isten munkája rossz, hanem mert természeteteknél fogva túlságosan engedetlenek vagytok. Miután megtalálták az Istenbe vetett hitüket, egyesek még azt sem tudják biztosan megmondani, honnan származik az ember, mégis nyilvános beszédeket mernek tartani, értékelve a Szentlélek munkájának jó és rossz részeit. Még az apostolokat is kioktatják, akik a Szentlélek új munkáját végzik, megjegyzéseket fűznek hozzájuk, és soron kívül beszélnek; emberi mivoltuk túlságosan alacsonyrendű, és a legcsekélyebb értelem sincs bennük. Vajon nem jön el az a nap, amikor az ilyen embereket elutasítja a Szentlélek munkája, és a pokol tüze megégeti őket? Nem ismerik Isten munkáját, ehelyett kritizálják azt, és még utasítani is próbálják Istent, hogyan munkálkodjon. Hogyan ismerhetik az ilyen oktalan emberek Istent? Az ember a keresés és megtapasztalás folyamata során ismeri meg Istent; nem a szeszélyes kritizálás révén ismeri meg az ember Istent, a Szentlélek megvilágosítása által. Minél pontosabbá válik az emberek tudása Istenről, annál kevésbé ellenkeznek Vele. Ezzel szemben minél kevesebbet tudnak az emberek Istenről, annál valószínűbb, hogy ellene fordulnak. Az elképzeléseid, a régi természeted és az emberi mivoltod, jellemed és erkölcsi felfogásod az a tőke, amellyel ellenállsz Istennek, és minél romlottabb az erkölcsöd, minél utálatosabbak a tulajdonságaid és minél alacsonyabb rendű az emberi mivoltod, annál inkább Isten ellensége vagy. Azok, akik erős elképzelésekkel rendelkeznek és öntelt beállítottságúak, még inkább ellenségesek a megtestesült Istennel szemben; az ilyen emberek az antikrisztusok. Ha az elképzeléseid nem kerülnek helyreigazításra, akkor mindig Isten ellen valók lesznek; soha nem leszel összeegyeztethető Istennel, és mindig távol leszel tőle.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az Isten megismeréséhez vezető út megismerni Isten munkájának három szakaszát)

88. Bárki, aki nem érti meg Isten munkájának célját, az Ellene van, aki pedig megértette Isten munkájának célját, mégsem törekszik arra, hogy megfeleljen Istennek, az még inkább Isten ellenfelének tekintendő. Vannak olyanok, akik nagy templomokban olvassák a Bibliát, és egész nap azt szavalják, de közülük egy sem érti Isten munkájának célját. Közülük egyik sem képes megismerni Istent; még kevésbé képes közülük bárki is megfelelni Isten akaratának. Ők mind értéktelen, hitvány emberek, akik mindannyian magas lóról oktatják ki Istent. Szándékosan szembeszállnak Istennel, még akkor is, ha az Ő zászlaját viszik. Istenbe vetett hitüket hangoztatják, mégis az ember húsát eszik és vérét isszák. Minden ilyen ember ördög, akik felfalják az ember lelkét, fő démonok, akik szándékosan megzavarják azokat, akik a helyes útra akarnak lépni, és botránykövek, akik akadályozzák az Istent keresőket. Lehet, hogy „ép alkatúaknak” tűnnek, de honnan tudhatják követőik, hogy ők nem mások, mint antikrisztusok, akik arra vezetik az embereket, hogy szembeszálljanak Istennel? Honnan tudhatják a követőik, hogy ők eleven ördögök, akik az emberi lelkek felfalásának szentelik magukat? Azok, akik Isten jelenlétében nagyra tartják magukat, a legszánalmasabb emberek, míg azok, akik egyszerűnek tartják magukat, a leginkább megbecsültek. És azok, akik azt hiszik, hogy ismerik Isten munkáját, ráadásul képesek nagy harsánysággal hirdetni másoknak Isten munkáját, még akkor is, ha közvetlenül Őrá tekintenek – ők a legtudatlanabb emberek. Az ilyen emberek nincsenek birtokában Isten bizonyságtételének, arrogánsak és önhittek. Akik azt hiszik, hogy túl keveset tudnak Istenről, annak ellenére, hogy tényleges tapasztalattal és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek Róla – ők azok, akiket Ő a legjobban szeret. Csak az ilyen emberek vannak valóban birtokában a bizonyságtételnek, és igazán csak ők képesek Isten által tökéletesedni. Akik nem értik Isten akaratát, azok Isten ellenfelei; akik értik Isten akaratát, de nem gyakorolják az igazságot, azok Isten ellenfelei; akik eszik és isszák Isten szavait, mégis szembe mennek Isten szavainak lényegével, azok Isten ellenfelei; akiknek elképzeléseik vannak a megtestesült Istenről, ráadásul hajlanak a lázadásra, azok Isten ellenfelei; akik ítéletet mondanak Isten felett, azok Isten ellenfelei; és aki nem képes megismerni Istent vagy tanúságot tenni Róla, az Isten ellenfele. Ezért nógatlak benneteket: ha tényleg hisztek abban, hogy képesek vagytok ezen az úton járni, akkor kövessétek tovább. De ha képtelenek vagytok tartózkodni az Istennel való szembeszegüléstől, akkor jobb, ha elsétáltok, mielőtt túl késő lenne. Ellenkező esetben rendkívül nagy az esélye annak, hogy a dolgok rosszul alakulnak számotokra, mert a természetetek egyszerűen túlságosan romlott. Hűségből vagy engedelmességből, igazságra és igazságosságra szomjazó szívből vagy Isten iránti szeretetből egy fikarcnyival sem rendelkeztek. Azt lehet mondani, hogy a helyzetetek Isten előtt egy romhalmaz. Nem tudjátok betartani azt, amit be kellene tartanotok, és képtelenek vagytok kimondani azt, amit ki kellene mondani. Amit a gyakorlatba kellene ültetnetek, azt nem sikerült megvalósítanotok; és azt a feladatot, amit be kellene töltenetek, képtelenek voltatok betölteni. Nincs meg bennetek az a hűség, lelkiismeret, engedelmesség és elszántság, aminek meg kellene lennie. Nem viseltétek el azt a szenvedést, amit el kellene viselnetek, és nincs meg bennetek az a hit, aminek meg kellene lennie. Egész egyszerűen teljes mértékben nélkülöztök minden érdemet: nem szégyellitek magatokat, hogy tovább éltek? Hadd győzzelek meg titeket arról, hogy jobb lenne, ha örök nyugalomra hajtanátok fejeteket, így megkímélnétek Istent attól, hogy miattatok aggódjon és szenvedjen. Hisztek Istenben, mégsem ismeritek az Ő akaratát; eszitek és isszátok Isten szavait, mégis képtelenek vagytok betartani azt, amit Isten megkövetel az embertől. Hisztek Istenben, mégsem ismeritek Őt, és életben maradtok cél nélkül, amelyre törekedhettek, értékek nélkül, értelem nélkül. Emberi lényként éltek, mégis a legcsekélyebb mértékben sincs lelkiismeretetek, tisztességetek vagy hitelességetek – vajon emberi lényeknek nevezhetitek még magatokat? Hisztek Istenben, mégis becsapjátok Őt; sőt mi több, elveszitek Isten pénzét, és felfaljátok a Neki szánt áldozatokat. És végül mégsem mutatjátok a legcsekélyebb tiszteletet sem Isten érzései iránt, vagy a leghalványabb lelkiismeret-furdalást sem tanúsítjátok Iránta. Isten legcsekélyebb elvárásait sem tudjátok teljesíteni. Vajon nevezhetitek még magatokat emberi lénynek? Megeszitek az ételt, amit Isten ad nektek, és belélegzitek az oxigént, amit ad nektek, élvezitek az Ő kegyelmét, de végül a legcsekélyebb tudással sem rendelkeztek Istenről. Éppen ellenkezőleg, semmirekellőkké váltatok, akik szembeszállnak Istennel. Nem tesz ez titeket még a kutyánál is alacsonyabb rendű vadállattá? Vajon van az állatok között olyan, amelyik rosszindulatúbb nálatok?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, szemben állnak Istennel)

89. Az emberrel az a legnagyobb probléma, hogy csak olyan dolgokat szeret, amelyeket nem láthat vagy érinthet, olyan dolgokat, amelyek rendkívül titokzatosak és csodálatosak, és amelyek az ember számára elképzelhetetlenek és az egyszerű halandók számára elérhetetlenek. Minél valószerűtlenebbek ezek a dolgok, annál inkább elemzik őket az emberek, sőt minden mást figyelmen kívül hagyva hajszolják őket, és megpróbálják megszerezni őket. Minél irreálisabbak, az emberek annál alaposabban vizsgálják és elemzik őket, sőt, egészen odáig mennek, hogy megalkotják saját kimerítő elképzeléseiket róluk. Ezzel szemben viszont, minél valószerűbbek a dolgok, az emberek annál elutasítóbbak velük szemben; egyszerűen lenézik, sőt megvetik őket. Vajon nem pontosan ez-e a ti hozzáállásotok ahhoz a valós munkához, amit ma végzek? Minél reálisabbak az ilyen dolgok, annál előítéletesebbek vagytok velük szemben. Nem szántok időt a vizsgálatukra, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyjátok őket; lenézitek ezeket a valós, alacsony szintű követelményeket, sőt számos elképzelést tápláltok erről az Istenről, aki a legvalóságosabb, és egyszerűen képtelenek vagytok elfogadni az Ő valóságát és normalitását. Ily módon nem egy homályos hithez ragaszkodtok-e? Rendíthetetlen a hitetek a múlt idők homályos Istenében, és nem érdekel benneteket a mai valóságos Isten. Vajon ez nem azért van, mert a tegnap Istene és a ma Istene két különböző korszakból származik? Valamint nem azért, mert a tegnap Istene a mennyek magasztos Istene, míg a ma Istene egy apró földi ember? Továbbá nem azért-e, mert az ember által imádott Isten az, akit az ő elképzelései hoztak létre, míg a mai Isten valódi hús-vér testből való, és a földön termett? Mindent összevetve, vajon nem a mai Isten túlságosan is valóságos volta miatt nem követi Őt az ember? Mert amit a mai Isten az emberektől kér, az pontosan az, amit az emberek a legkevésbé sem akarnak megtenni, és ami miatt szégyellik magukat. Nem ez nehezíti-e meg a dolgokat az emberek számára? Nem fedi-e ez fel az emberek sebhelyeit? Ily módon sokan nem a valódi Istent, a gyakorlati Istent keresik, és így a megtestesült Isten ellenségeivé, vagyis antikrisztusokká válnak. Vajon nem nyilvánvaló ez a tény? A múltban, amikor Isten még nem öltött testet, te talán vallásos személy vagy odaadó hívő lehettél. Miután Isten testet öltött, sok ilyen áhítatos hívő akaratlanul is antikrisztussá vált. Tudod, hogy mi folyik itt? Az Istenben való hitedben nem a valóságra koncentrálsz, és nem az igazságot keresed, hanem a hazugságok megszállottja vagy – nem éppen ez a megtestesült Istennel szembeni ellenségeskedésed legegyértelműbb forrása?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tudnak megfelelni Istennek, akik ismerik Istent és az Ő munkáját)

90. Mielőtt kapcsolatba kerültél volna Krisztussal, esetleg úgy gondoltad, hogy teljes mértékben átformálódott a beállítottságod, és Krisztus hűséges követője vagy, hogy senki nem méltóbb nálad arra, hogy elnyerje Krisztus áldásait, és mivel sok utat bejártál, sok munkát elvégeztél, és sok gyümölcsöt hoztál, bizonyára azok között leszel, akik végül megkapják majd a koronát. Van azonban egy igazság, amelyet nem feltétlenül tudsz: Az ember romlott beállítottsága, lázadó volta és ellenállása felfedetik akkor, amikor meglátja Krisztust, és az ilyenkor felfedett lázadó mivolt és ellenállás maradéktalanabbul és teljesebb mértékben felfedetik, mint bármely máskor. Mivel Krisztus az embernek Fia – az embernek Fia, aki természetes emberi mivolttal rendelkezik –, ezért az ember se nem tiszteli, se nem becsüli Őt. Mivel Isten a hústestben él, azért hozatik napvilágra oly alaposan és oly élénk részletességgel az ember lázadó volta. Azt mondom tehát, hogy Krisztus eljövetele az emberiség minden lázadását felszínre hozta, és élesen rávilágított az emberiség természetére. Erre mondjuk azt, hogy „lecsalogatta a tigrist a hegyről” vagy „kicsalogatta a farkast a vackából”. Mered azt állítani, hogy hűséges vagy Istenhez? Mered azt állítani, hogy feltétlen engedelmességet tanúsítasz Isten iránt? Mered azt állítani, hogy nem vagy lázadó? Némelyek azt mondják: „Amikor Isten új környezetbe helyez engem, mindig zúgolódás nélkül alávetem magam ennek, sőt, nem dédelgetek mindenféle elképzeléseket Istenről.” Némelyek azt mondják: „Mindegy, milyen feladatot ad nekem Isten, minden tőlem telhetőt megteszek és soha nem vagyok hanyag.” Ez esetben ezt kérdezem tőletek: vajon lehettek összeférhetők Krisztussal, amikor Őmellette éltek? És meddig lesztek majd összeférhetők Ővele? Egy napig? Két napig? Egy óráig? Két óráig? Lehet, hogy a hitetek nagyon is dicséretes, azonban az állhatatosságotok még hagy maga után kívánnivalót. Ha már valóban Krisztussal élsz, akkor a szavaid és a tetteid apránként felfedik a saját önelégültségedet és önhittségedet, és így elbizakodott vágyaid, engedetlen gondolkodásmódod és az elégedetlenséged is maguktól napvilágra jönnek. Végül aztán egyre arrogánsabb leszel, mígnem annyira hadilábon állsz majd Krisztussal, mint tűz a vízzel, és akkor teljes mértékben felfedetik a valódi természeted. Ekkor már nem lehet elrejteni az elképzeléseidet, a panaszaid is maguktól felszínre jönnek, és teljes mértékben felfedetik saját alantas emberi mivoltod. Azonban még ekkor sem vagy hajlandó elismerni saját lázadó voltodat, és inkább úgy hiszed, hogy az ilyen Krisztust nem könnyű elfogadnia az embernek, hogy Ő túl sokat követel az embertől, és hogy ha kedvesebb Krisztus volna, akkor teljes mértékben alávetnéd magad. Úgy hiszitek, hogy a lázadásotok jogos, hogy csupán akkor lázadtok fel Őellene, amikor átlép egy határt nálatok. Az soha meg sem fordult a fejetekben, hogy nem Istenként tekintetek Krisztusra, hogy nem szándékoztok engedelmeskedni Őneki. Inkább konokul kitartasz amellett, hogy Krisztus a saját kívánságaid szerint munkálkodjon, és amint olyasvalamit tesz, ami hadilábon áll a saját gondolatmeneteddel, akkor úgy hiszed, hogy Ő nem Isten, hanem ember. Nincsenek-e sokan köztetek, akik ily módon vitatkoztok Ővele? Végső soron ki az, akiben hisztek? És milyen módon kerestek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei)

91. Mindig látni kívánjátok Krisztust, azonban intelek benneteket, hogy ne tartsátok magatokat oly sokra. Bárki láthatja Krisztust, ám én azt mondom, hogy senki nem alkalmas rá, hogy lássa Krisztust. Mivel az ember természete a gonoszság, az arrogancia és a lázadó mivolt határán van, abban a pillanatban, amint meglátod Krisztust, a saját természeted elpusztít téged és halálra ítél. Lehet, hogy egy fivérhez (vagy nővérhez) fűződő kapcsolatod nem árul el rólad valami sokat, azonban ez már nem ilyen egyszerű a Krisztushoz fűződő kapcsolatodban. Elképzeléseid bármikor gyökeret verhetnek, kisarjad az arroganciád, és lázadásod gyümölcsöt terem. Ilyen emberi mivolt birtokában hogyan lehetnél alkalmas a Krisztushoz fűződő kapcsolatra? Vajon valóban képes vagy minden egyes nap minden egyes pillanatában Istenként bánni Ővele? Valóban képes leszel rá, hogy ténylegesen alávesd magad Istennek? A szívetekben Jahveként imádjátok a magasztos Istent, miközben embernek tartjátok a látható Krisztust. Az érzékelésetek túlságosan alacsony rendű, az emberi mivoltotok pedig túlságosan alantas. Képtelenek vagytok arra, hogy mindig Istenként tekintsetek Krisztusra, csupán alkalomadtán, amikor épp kedvetek tartja, ragadjátok meg Őt és imádjátok Őt Istenként. Ezért mondom, hogy nem hívői vagytok Istennek, hanem Krisztus ellen harcoló bűntársak különítménye. Még az emberek is, akik kedvességet tanúsítanak mások iránt, megkapják fizetségüket, azonban Krisztus, aki annyit munkálkodott közöttetek, senki szeretetét nem kapta meg, sem elégtételt, sem alávetettséget. Hát nem szívszaggató ez?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei)

92. Lehet, hogy az Istenbe vetett hited évei alatt egyszer sem átkoztál senkit vagy követtél el rossz cselekedetet, azonban a Krisztussal való kapcsolatodban nem tudsz igazat szólni, tisztességesen cselekedni, vagy engedelmeskedni Krisztus szavának. Ez esetben azt mondom, hogy a világ legvészjóslóbb és legrosszindulatúbb embere vagy. Lehet, hogy a rokonaid, barátaid, feleséged (vagy férjed), fiaid és leányaid, valamint a szüleid irányában rendkívül nyájas és odaadó vagy, és soha nem használsz ki másokat, azonban ha képtelen vagy a Krisztussal való összeférhetőségre, ha nem vagy képes arra, hogy összhangban cselekedj Ővele, akkor add bár oda mindened a felebarátaid megsegítésére, vagy viselj pedáns gondot apádra, anyádra és a házad népére, azt mondom, hogy még mindig gonosz vagy, sőt, ravasz trükkökkel teljes. Ne gondold magad összeférhetőnek Krisztussal csupán azért, mert kijössz másokkal vagy véghez viszel néhány jócselekedetet. Úgy véled, hogy a jótékonyság szándéka ki tudja csalni a menny áldásait? Úgy gondolod, hogy néhány jócselekedet megtétele helyettesíti az engedelmességedet? Egyikőtök sem képes elfogadni, ha foglalkoznak vele és megmetszik, és mindannyiótoknak nehezére esik, hogy elfogadjátok Krisztus természetes emberi mivoltát, jóllehet állandóan szétkürtölitek az Isten iránti engedelmességeteket. Az olyan hit, amilyen a tiétek, illő megtorlást von majd maga után. Ne áltassátok magatokat tovább hiú ábrándokkal, és ne kívánjátok azt, bárcsak láthatnátok Krisztust, mert túl jelentéktelenek vagytok, még arra sem érdemesek, hogy lássátok Őt. Amikor teljes mértékben megtisztultál a lázadó mivoltodtól, és képes vagy arra, hogy összhangban legyél Krisztussal, abban a pillanatban Isten természetes módon meg fog jelenni neked. Ha úgy mész Istent látni, hogy nem estél át metszésen vagy ítéleten, akkor biztosan Isten ellenségévé válsz, és pusztulás lesz a rendeltetésed. Az ember természete eredendően ellensége Istennek, mert minden ember ki van téve Sátán velőig ható romlottságának. Ha az ember a saját romlottsága közepette próbál meg kapcsolatba kerülni Istennel, akkor abból biztosan nem kerekedhet ki semmi jó, a tettei és a szavai egész biztosan lépten-nyomon felfedik a romlottságát, és Istennel kapcsolatba kerülve minden tekintetben meg fog mutatkozni a lázadó mivolta. Az ember óhatatlanul is ellenszegül Krisztusnak, megtéveszti Krisztust, és elhagyja Krisztust, és ennek bekövetkeztével még ingatagabbá válik az állapota, mely ha tovább folytatódik, akkor az ember büntetésnek lesz kitéve.

Némelyek talán azt gondolják, hogy ha ilyen veszélyes az Istennel való kapcsolat, akkor esetleg bölcsebb lenne távolságot tartani Istentől. Vajon mit nyerhetnek az ilyen emberek? Lehetnek hűségesek Istenhez? Kétségtelenül nagyon nehéz az Istennel való kapcsolat, azonban ez azért van, mert az ember megromlott, nem pedig azért, mert Isten képtelen kapcsolatban lenni vele. A legjobban tennétek, ha több erőfeszítést szentelnétek önmagatok ismerete igazságának. Miért nem találtatok kegyelmet Isten előtt? Miért utálatos Számára a beállítottságotok? Miért vált ki undort Őbenne a beszédetek? Amint egy kis hűséget tanúsítottatok, saját magatok dicséretét zengitek, és jutalmat követeltek apró hozzájárulásotokért. Amint egy cseppnyi engedelmességet tanúsítottatok, máris lenéztek másokat, és valamilyen jelentéktelen feladat elvégzését követően már meg is vetitek Istent. Isten befogadásáért pénzt, ajándékokat és bókokat kértek. Szívfájdalmat okoz nektek egy vagy két aprópénz odaadása, amikor pedig tízet adtok, áldásokat és megkülönböztetett bánásmódot kívántok. Határozottan sértő a tiétekhez hasonló emberi mivoltról beszélni vagy hallani. Van-e bármi dicséretre méltó a szavaitokban és a tetteitekben? Akik elvégzik a kötelességüket és azok, akik nem, akik vezetnek, és akik követik őket, akik befogadják Istent és akik nem, akik adományoznak és akik nem, akik prédikálnak és akik befogadják az igét, és még folytathatnánk: ezek az emberek mind önmagukat dicsérik. Nem tartjátok nevetségesnek ezt? Nagyon is jól tudjátok, hogy hisztek Istenben, azonban nem férhettek össze Istennel. Nagyon is jól tudjátok, hogy teljesen érdemtelenek vagytok, mégis kitartotok a dicsekvésetekben. Nem érzitek az érzékelésetek oly mértékű hanyatlását, hogy már nincs önuralmatok? Ilyen érzékeléssel hogyan lennétek alkalmasak az Istennel való kapcsolatra? Nem féltitek magatokat ebben a helyzetben? A beállítottságotok már olyannyira elhajlott, hogy már képtelenek vagytok az Istennel való összeférhetőségre. Ezek alapján vajon nem nevetséges-e a hitetek? Nem nevetségesen ostoba a hitetek? Hogy fogsz hozzáállni a jövődhöz? Hogyan fogod eldönteni, melyik ösvényre térj?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei)

93. Egyesek nem lelik örömüket az igazságban, még kevésbé az ítéletben. Ehelyett a hatalom és a vagyon örvendezteti meg őket; az ilyen embereket hívjuk hatalomvágyóknak. Csak a befolyással bíró felekezeteket keresik a világban, és csak olyan pásztorokat és tanítókat keresnek, akik szemináriumokat végeztek. Bár elfogadták az igazság útját, csupán félig hívők; képtelenek teljes szívüket és lelküket odaadni, szájuk arról beszél, hogy feláldozzák magukat Istenért, szemüket azonban a nagy pásztorokra és tanítókra függesztik, és egy újabb pillantásra sem méltatják Krisztust. Szívük a hírnéven, a vagyonon és a dicsőségen függ. Kizártnak tartják, hogy egy ilyen kisember képes lenne oly sokat meghódítani, hogy egy ilyen jelentéktelen valaki tökéletesíthetné az embert. Úgy gondolják, kizárt, hogy ezek a senkik a por és a trágyadombok között az Isten választotta emberek. Úgy hiszik, ha Isten üdvössége ilyen embereknek szólna, akkor az ég és a föld feje tetejére állna, és mindenki hülyére nevetné magát. Úgy hiszik, hogy ha Isten ilyen senkiket választana, hogy tökéletesítse őket, akkor azok a nagy emberek maguk válnának Istenné. Látásmódjuk hitetlenséggel szennyezett, ami több annál, mintha nem hinnének; egyszerűen ostoba bestiák. Hiszen csak a státuszt, a tekintélyt és a hatalmat értékelik, és csak a nagy csoportokat és felekezeteket becsülik. A legcsekélyebb figyelmet sem szentelik azoknak, akiket Krisztus vezet; egyszerűen árulók ők, akik hátat fordítottak Krisztusnak, az igazságnak és az életnek.

Amint csodálsz, az nem Krisztus alázatossága, hanem a magas pozícióban lévő hamis pásztorok. Nem Krisztus kedvességét és bölcsességét imádod, hanem a züllött alakokat, akik a világ mocskában fetrengenek. Nevetsz Krisztus fájdalmán, akinek nincs hová lehajtania a fejét, miközben csodálod azokat a hullákat, amelyek adományokra vadásznak és kicsapongó életet élnek. Nem vagy hajlandó Krisztus oldalán szenvedni, de örömmel veted magad azoknak a hanyag antikrisztusoknak a karjába, holott ők csupán hússal, szavakkal és irányítással etetnek téged. Még most is, a szíved továbbra is feléjük fordul, az ő hírnevük felé, az ő tisztségük felé, az ő befolyásuk felé. És továbbra is kitartasz ama hozzáállás mellett, miszerint nehéznek találod hinni Krisztus munkáját, és nem vagy hajlandó elfogadni azt. Ezért mondom, hogy nincs meg benned a hit, hogy elismerd Krisztust. Az ok, amiért máig követted Őt, csak az, hogy nem volt más lehetőséged. A fennkölt képek sora örökké ott tornyosul a szívedben; nem feledheted összes szavukat és cselekedetüket, sem pedig befolyásos szavaikat és kezüket. A szívedben vannak, örökké felsőbbrendűn és örökké hősként. A ma Krisztusát illetően azonban ez nem így van. Ő örökké jelentéktelen a szívedben és sohasem érdemli meg a tiszteletet. Hiszen Ő túlságosan hétköznapi, túlságosan kevés befolyással bír, és messze áll a fennköltségtől.

Mindenesetre azt mondom, hogy mindazok, akik nem becsülik az igazságot, hitetlenek és az igazság árulói. Az ilyen ember sosem kapja meg Krisztus jóváhagyását. Felismerted már, mennyi hitetlenség van benned, és mennyi árulással vagy Krisztus iránt? Így intelek: mivel az igazság útját választottad, teljes szívvel kötelezd el magad; ne légy ellentmondásos vagy lagymatag. Meg kellene értened, hogy Isten nem a világhoz, vagy egy bizonyos személyhez tartozik, hanem mindazokhoz, akik igazán hisznek Benne, mindazokhoz, akik imádják Őt, és mindazokhoz, akik elkötelezettek Iránta és hűségesek Hozzá.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazi istenhívő vagy?)

94. Sokan, akik Istent követik, csak azzal törődnek, hogyan nyerhetnek áldásokat, illetve hogyan háríthatják el a katasztrófát. Mihelyt Isten munkája és irányítása kerül szóba, elhallgatnak, és minden érdeklődésüket elveszítik. Úgy gondolják, az ilyen unalmas dolgok megértése nem segít az ő életük gyarapodásában, és nem jár semmiféle haszonnal. Következésképpen, bár hallottak már Isten irányításáról, nemigen törődnek vele. Nem úgy látják, mint valami értékes dolgot, amit el kell fogadni, még kevésbé fogadják úgy, mint életük részét. Az ilyen embereknek Isten követésében csak egyetlen egyszerű céljuk van, ez a cél pedig az, hogy áldásokhoz jussanak. Az ilyen emberek nem veszik a fáradságot, hogy bármire figyelmet fordítsanak, ami nem közvetlenül erre a célra irányul. Számukra nincs jogosabb cél, mint Istenben hinni, hogy áldásokban részesüljenek – ebben áll az ő hitük értéke. Ha valami nem járul hozzá ehhez a célhoz, akkor az teljesen hidegen hagyja őket. Ez a helyzet a legtöbb emberrel, aki manapság Istenben hisz. Céljuk és szándékuk jogosnak tűnik, mert minthogy hisznek Istenben, áldozatot is hoznak Istenért, Istennek szentelik magukat, és megteszik a kötelességüket. Feladják fiatalságukat, elhagyják családjukat és karrierjüket, sőt akár éveket töltenek távol az otthonuktól, buzgón foglalatoskodva. Végső céljuk kedvéért megváltoztatják saját érdeklődésüket, életszemléletüket, sőt akár az irányt is, amelyet keresnek; de az Istenbe vetett hitük célját nem tudják megváltoztatni. Lótnak-futnak, hogy a saját ideáljaik irányítását intézzék; nem számít, milyen messze van az út, nem számít, mennyi nehézségbe és akadályba ütköznek útközben, mindvégig kitartanak, és nem félnek a haláltól. Miféle hatalom kényszeríti őket erre a folyamatos odaadásra? A lelkiismeretük? Nagyszerű és nemes jellemük? Az elhatározásuk, hogy a végsőkig küzdjenek a gonosz erői ellen? A hitük, hogy jutalom keresése nélkül tanúságot tegyenek Istenről? A hűségük, hogy készek feladni mindent Isten akaratának megvalósításáért? Vagy az odaadó szellemük, hogy mindenkor lemondanak a túlzott személyes igényekről? Egyszerűen csoda, hogy olyasvalaki, aki sohasem értette Isten irányításának munkáját, ennek ellenére ilyen sokat ad! Egyelőre ne beszéljünk arról, mennyit adtak ezek az emberek. A viselkedésük azonban nagyon is megérdemli, hogy elemezzük. Leszámítva a mindezekhez oly szorosan társuló előnyöket, lehet-e valami más oka annak, hogy olyan emberek, akik egyáltalán nem értik Istent, ilyen sokat adnak Érte? Itt egy korábban nem azonosított problémát fedezhetünk fel: Az ember Istenhez fűződő kapcsolata csupán a pőre önérdeken alapul. Ez az áldások fogadója és az áldások adója közötti kapcsolat. Ez egyszerűen fogalmazva az alkalmazott és a munkáltató kapcsolatához hasonlít. Az alkalmazott mindössze azért dolgozik, hogy megkapja a munkáltató által neki szánt jutalmat. Az ilyen jellegű kapcsolatban nincs vonzalom, csak tranzakció. Nincs kölcsönös szeretet, csak jótékonyság és könyörület. Nincs megértés, csak elfojtott felháborodás és megtévesztés. Nincs közelség, csak egy áthidalhatatlan szakadék. Most, hogy idáig jutottak a dolgok, ki fordíthatja vissza ezt az irányt? És hány ember képes igazán megérteni, mennyire elfajult ez a kapcsolat? Azt hiszem, hogy amikor az emberek elmerülnek az áldott lét örömében, egyikük sem tudja elképzelni, hogy milyen csúf és kínos egy ilyen kapcsolat Istennel.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának keretében menekülhet meg)

95. Az emberiség Istenbe vetett hitével kapcsolatban az a legszomorúbb, hogy az ember Isten munkája közepette intézi a saját irányítását, és mégsem törődik Isten irányításával. Az ember legnagyobb kudarca abban áll, hogy miközben igyekszik alávetni magát Istennek és Őt imádni, az ember a saját ideális rendeltetési helyét építgeti, és azt tervezgeti, hogyan kaphatná meg a legnagyszerűbb áldást és a legjobb rendeltetési helyet. Még ha valaki fel is fogja, hogy ő mennyire szánalmas, megvetésre méltó és kisszerű, hányan lennének készek elhagyni saját ideáljaikat és reményeiket? És ki képes megállítani saját lépteit és többé nem csak saját magára gondolni? Istennek azokra van szüksége, akik hajlandók szorosan együttműködni Vele, hogy beteljesítsék az Ő irányítását. Azokra van szüksége, akik készek alávetni magukat Neki azáltal, hogy teljes elméjüket és testüket az Ő irányítási munkájának szentelik. Olyan emberekre nincs szüksége, akik mindennap csak a markukat tartják, hogy kolduljanak Tőle, olyanokra pedig még kevésbé, akik adnak egy keveset, aztán várják a jutalmat. Isten megveti azokat, akik egy apró hozzájárulás után csak ülnek a babérjaikon. Gyűlöli azokat a hidegvérű embereket, akik nehezményezik az Ő irányítási munkáját, és csak arról hajlandók beszélni, hogyan jutnak a mennybe és nyernek áldásokat. Még nagyobb utálat él Benne azok iránt, akik kihasználják a lehetőséget, amelyet az emberiség megmentéséért végzett munkája jelent. Ez azért van, mert ezek az emberek sohasem törődtek azzal, hogy Isten mit kíván megvalósítani és megszerezni az Ő irányítási munkája révén. Csakis az érdekli őket, hogyan használhatják ki az Isten munkája által teremtett alkalmat arra, hogy áldásokat nyerjenek. Nem törődnek Isten szívével, mert teljesen lefoglalják őket a saját kilátásaik és a saját sorsuk. Azok, akik nehezteléssel tekintenek Isten irányítási munkájára, és hiányzik belőlük a legcsekélyebb érdeklődés is az iránt, hogy Isten hogyan menti meg az emberiséget, és mi az Ő akarata, csak azt csinálják, ami nekik örömet szerez, oly módon, aminek semmi köze Isten irányítási munkájához. Az ő viselkedésükről Isten nem emlékezik meg, nem helyesli azt – és még kevésbé tekint rá kegyesen.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának keretében menekülhet meg)

96. Tetteim száma több, mint a homokszemek a tengerparton, és bölcsességem felülmúlja Salamon összes fiát, mégis az emberek csupán egy jelentéktelen orvosként és az emberek ismeretlen tanítójaként gondolnak Rám. Nagyon sokan csak azért hisznek Bennem, hogy meggyógyíthassam őket. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy hatalmammal kiűzhessem a tisztátalan szellemeket a testükből, és oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békét és örömöt kapjanak Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy még több gazdagságot kérjenek Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békében töltsék ezt az életet, és hogy az eljövendő világban épségben és biztonságban legyenek. Nagyon sokan hisznek Bennem azért, hogy elkerüljék a pokol szenvedéseit és megkapják a menny áldásait. Oly sokan csak az átmeneti kényelemért hisznek Bennem, de nem törekszenek arra, hogy az eljövendő világban bármit is nyerjenek. Amikor dühömet az emberre zúdítottam, és elragadtam minden örömét és békéjét, amivel egykor rendelkezett, az ember kételkedni kezdett. Amikor az embernek adtam a pokol szenvedéseit, és visszaköveteltem a menny áldásait, az ember szégyene haraggá változott. Amikor az ember arra kért Engem, hogy gyógyítsam meg, nem törődtem vele, és undort éreztem iránta. Az ember elszakadt Tőlem, hogy ehelyett a gonosz orvoslás és a varázslás útját keresse. Amikor megvontam mindazt, amit az ember igényelt Tőlem, mindenki nyomtalanul eltűnt. Ezért azt mondom, hogy az ember azért hisz Bennem, mert túl sok kegyelmet adok, és túlságosan is sokat lehet nyerni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?)

97. Te azt reméled, hogy az Istenbe vetett hited nem jár majd kihívásokkal, megpróbáltatásokkal vagy a legcsekélyebb nehézséggel sem. Te mindig azokat a dolgokat hajszolod, amelyek értéktelenek, és nem tulajdonítasz értéket az életnek, ehelyett a saját szertelen gondolataidat az igazság elé helyezed. Annyira értéktelen vagy! Úgy élsz, mint egy disznó – mi a különbség közted, a disznók és a kutyák között? Azok, akik nem törekednek az igazságra, helyette a testet szeretik, vajon nem mind állatok? Vajon azok a lelketlen halottak nem mind két lábon járó hullák? Hány szó hangzott el köztetek? Csak egy kevés munka valósult meg a körötökben? Mennyi mindent adtam nektek? Akkor miért nem nyertétek el? Mi okotok van panaszkodni? Vajon nem azért nem nyertetek el semmit, mert túlságosan szerelmesek vagytok a testbe? És nem azért, mert túlságosan szertelenek a gondolataitok? Nem azért, mert túlságosan ostobák vagytok? Ha képtelen vagy elnyerni ezeket az áldásokat, vajon hibáztathatod Istent, hogy nem ment meg téged? Te arra törekszel, hogy az Istenben való hit nyomán békére lelj, hogy gyermekeid ne legyenek betegek, a férjednek jó munkája legyen, a fiad jó feleséget találjon, a lányod tisztességes férjet találjon, az ökreid és lovaid jól szántsák a földet és az időjárás jó legyen a termésedhez. Ez az, amit keresel. Csak arra törekszel, hogy kényelmesen élj, hogy ne érje baleset a családodat, elkerüljön a vihar, ne érje homok az arcodat, ne vigye el az ár a családod termését, ne érjen téged semmilyen katasztrófa, hogy Isten ölelésében élj és egy kényelmes fészekben. Egy ilyen gyáva embernek, mint te, aki mindig a testet követi: van neked szíved, van neked lelked? Vajon nem vagy te szörnyeteg? Az igaz utat adom neked, anélkül, hogy bármit is kérnék cserébe, de mégsem követed. Azok közé tartozol, akik hisznek Istenben? Igazi emberi életet ajándékozok neked, de te mégsem követed. Nem különbözöl egy disznótól vagy egy kutyától? A disznók nem törekszenek az emberi életre, nem törekszenek a megtisztulásra, és nem értik, mi az élet. Mindennap, miután jóllaktak, egyszerűen csak alszanak. Megadtam neked az igaz utat, de te mégsem nyerted el: üres a markod. Hajlandó vagy folytatni ezt az életet, a disznók életét? Mi a jelentősége annak, hogy élnek ilyen emberek? A te életed megvetendő és alantas, mocsokban és paráznaságban élsz, és nem törekszel semmilyen célra; vajon nem a te életed a legalantasabb az összes közül? Van képed felnézni Istenre? Ha továbbra is ilyeneket tapasztalsz, vajon nem fogsz semmit se megszerezni? Az igaz út már megadatott neked, de hogy végül el tudod-e nyerni, az a te személyes törekvésedtől függ.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

98. Az emberek élettapasztalataik során gyakran gondolják magukban: „Feladtam a családomat és a karrieremet Istenért, és Ő mit adott nekem? Összegeznem kell, és meg kell erősítenem: vajon részesültem mostanában áldásokban? Sokat adtam ez idő alatt, sokat futottam és futottam, sokat szenvedtem – Isten vajon adott cserébe bármilyen ígéretet? Emlékezett a jótetteimre? Mi lesz számomra a vég? Megkaphatom Isten áldását?...” Minden ember folyamatosan ilyen számításokat végez a szívében, és olyan igényeket támaszt Istennel szemben, amelyek hordozzák a motivációit, ambícióit és a saját érdekeit előtérbe helyező mentalitását. Ez azt jelenti, hogy szíve mélyén az ember állandóan próbára teszi Istent, állandóan terveket sző Istennel kapcsolatban, állandóan vitatkozik Istennel a saját egyéni céljai mellett, és megpróbál nyilatkozatot kicsikarni Istentől, hogy lássa, meg tudja-e adni neki, amit akar, vagy sem. Miközben az ember keresi Istent, nem kezeli Őt Istenként. Az ember mindig is megpróbált alkudozni Istennel, szüntelenül követeléseket támasztva Vele szemben, sőt minden lépésnél nyomást gyakorolva Rá, s megpróbál egy kilométert haladni, miközben csak egy centimétert kapott. Miközben az ember alkudozni próbál Istennel, vitatkozik is Vele, sőt vannak olyanok, akik, amikor próbatételek érik őket, vagy bizonyos helyzetekbe kerülnek, gyakran gyengék, passzívak és hanyagok lesznek a munkájukban, és folyton panaszkodnak Istenre. Attól kezdve, hogy az ember először hinni kezdett Istenben, bőségszarunak, svájci bicskának tekintette Őt, magát pedig Isten legnagyobb hitelezőjének tartotta, mintha az Istentől jövő áldások és ígéretek megszerzésére való törekvés eredendő joga és kötelessége lenne, míg Isten felelőssége az ember megvédése, gondozása és ellátása. Ez az „Istenbe vetett hit” alapvető felfogása mindazok részéről, akik hisznek Istenben, és ez az Istenbe vetett hit fogalmának legmélyebb megértése. Kezdve az ember természetlényegétől, egészen a szubjektív törekvéséig, nincs semmi, ami az istenfélelemhez kapcsolódna. Az ember abbéli céljának, hogy higgyen Istenben, nem lehet semmi köze Isten imádásához. Vagyis az ember soha nem gondolkozott azon, és nem is értette meg, hogy az Istenbe vetett hit megköveteli az istenfélelmet és Isten imádását. Ilyen körülmények fényében az ember lényege nyilvánvaló. Mi ez a lényeg? Az, hogy az ember szíve rosszindulatú, árulást és csalást rejt magában, nem szereti a méltányosságot és az igazságot, és azt, ami pozitív, továbbá hitvány és kapzsi. Az ember szíve nem is lehetne zártabb Isten előtt; egyáltalán nem adta azt oda Istennek. Isten soha nem látta az ember igazi szívét, és az ember soha nem imádta Őt. Bármilyen nagy árat fizet is Isten, bármennyi munkát is végez, vagy bármilyen sokat nyújt is az embernek, az ember vak és teljesen közömbös marad mindezzel szemben. Az ember soha nem adta oda a szívét Istennek, csak ő maga akar a szívével törődni, a saját döntéseit meghozni – emögött az rejlik, hogy az ember nem akarja követni az istenfélelem és a rossz kerülésének útját, nem akar engedelmeskedni Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek, és nem akarja Istenként imádni Istent. Ilyen ma az ember állapota.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

99. Amikor a rendeltetési hely kerül szóba, ti különös komolysággal kezelitek; ez ráadásul olyasmi, amire mindannyian kimondottan érzékenyek vagytok. Vannak, akik alig várják, hogy a földhöz verjék a fejüket, és hajbókoljanak Isten előtt azért, hogy jó rendeltetést kapjanak. Felismerem buzgóságotokat, amit nem kell szavakkal kifejezni. Nem többről van szó, mint arról, hogy nem akarjátok, hogy a testeteket katasztrófa érje, és még kevésbé szeretnétek a jövőben örökkévaló büntetésbe süllyedni. Ti annyit reméltek csupán, hogy megengedhessétek magatoknak, hogy egy kicsit szabadabban, egy kicsit könnyebben éljetek. És ezért különösen izgatottak vagytok, valahányszor a rendeltetés kerül szóba, és rettegtek attól, hogy ha nem vagytok elég figyelmesek, megsértitek Istent, amiért a megérdemelt megtorlást kapjátok. Nem haboztatok kompromisszumokat kötni az rendeltetési helyetek érdekében, és sokan közületek, akik egykor fondorlatosak és könnyelműek voltak, hirtelen különösen gyengédek és őszinték lettek; az őszinteségetek látszata csontig ható borzongással tölti el az embereket. Mindazonáltal mindannyian „őszinte” szívűek vagytok, és következetesen megnyitottátok előttem a szívetek titkait anélkül, hogy bármit is visszatartottatok volna, legyen az sérelem, csalás vagy odaadás. Mindent egybevetve, nagyon őszintén „megvallottátok” Nekem azokat a lényeges dolgokat, amelyek lényetek legmélyebb bugyraiban rejlenek. Természetesen soha nem kerülgettem ezeket a dolgokat, mivel számomra túlságosan is ismerőssé váltak. Ti inkább lépnétek tűztengerbe, hogy végső rendeltetéseteket elérjétek, minthogy egyetlen hajszálatokat is elveszítsétek azért, hogy Isten jóváhagyását elnyerjétek. Nem arról van szó, hogy túlzóan dogmatikus lennék veletek; arról van szó, hogy túlságosan is hiányzik belőletek az odaadó szív ahhoz, hogy szembenézzetek mindazzal, amit teszek. Lehet, hogy nem értitek, amit az imént mondtam, ezért hadd magyarázzam el egyszerűen: amire szükségetek van, az nem az igazság és az élet, sem a viselkedésetekre vonatkozó alapelvek, még kevésbé az Én fáradságos munkám. Inkább mindarra van szükségetek, amit a testben birtokoltok – vagyon, státusz, család, házasság és így tovább. Ti teljesen elutasítjátok a szavaimat és a munkámat, ezért egyetlen szóval össze tudom foglalni hiteteket: felületes. Bármire hajlandóak vagytok, hogy elérjétek azokat a dolgokat, amelyek iránt feltétlenül elkötelezettek vagytok, de rájöttem, hogy nem tennétek ugyanezt az Istenbe vetett hitetekkel kapcsolatos dolgokért. Inkább viszonylag odaadóak vagytok, és viszonylag buzgók. Ezért mondom, hogy akiknek nincs a szívében a legnagyobb őszinteség, azok kudarcot vallanak az Istenbe vetett hitükben. Gondolkodjatok el alaposan – közületek vajon sokan vallanak kudarcot?

Tudnotok kell, hogy az Istenbe vetett hitben elért siker az ember saját cselekedeteinek eredménye; amikor az emberek nem járnak sikerrel, hanem kudarcot vallanak, az is a saját cselekedeteiknek köszönhető, amiben semmilyen más tényező nem játszik szerepet. Hiszem, hogy bármit megtennétek azért, hogy elérjetek valamit, ami nehezebb és több szenvedéssel jár, mint az Istenben való hit, és nagyon komolyan vennétek azt, olyannyira, hogy semmilyen hibát nem lennétek hajlandóaktolerálni; mindannyian ilyen fajta fáradhatatlan erőfeszítéseket tesztek a saját életetekben. Ti még arra is képesek vagytok, hogy az Én testemet megtévesszétek olyan körülmények között, amilyenek között saját családotok egyetlen tagját sem csapnátok be. Ez a ti következetes viselkedésetek és az alapelv, amely szerint éltek. Nem keltetek-e még mindig hamis látszatot, hogy megtévesszetek Engem a rendeltetésetek érdekében, hogy az tökéletesen szép és mindenben olyan legyen, amilyenre vágytok? Tisztában vagyok vele, hogy odaadásotok csak átmeneti, ahogy az őszinteségetek is. Az elhatározásotok és az ár, amit megfizettek, vajon nem csak a jelen pillanatot, nem pedig a jövőt szolgálják? Csak egy utolsó erőfeszítést akartok tenni, hogy egy szép rendeltetést bebiztosítsatok magatoknak, kizárólag azzal a céllal, hogy üzletet kössetek. Nem azért teszitek ezt az erőfeszítést, hogy ne váljatok adósaivá az igazságnak, és még kevésbé azért, hogy visszafizessétek Nekem az általam megfizetett árat. Röviden, csak arra vagytok hajlandóak, hogy okos fortélyokat alkalmazva megszerezzétek, amit akartok, de arra már nem, hogy nyíltan harcoljatok is érte. Nem ez-e a ti szívből jövő kívánságotok? Nem szabad álcáznotok magatokat, és nem szabad a fejeteket törnötök a rendeltetéseteken egészen addig a pontig, amikor már képtelenek vagytok enni vagy aludni. Nem igaz-e, hogy a végeredmény már eleve meghatározott?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A rendeltetésről)

100. Követtetek Engem ennyi éven át, mégsem adtatok Nekem soha egy jottányi hűséget sem. Ehelyett az általatok szeretett emberek és a nektek tetsző dolgok körül forgolódtatok – olyannyira, hogy mindig és mindenhol a szívetekhez közel tartjátok őket, és soha nem hagyjátok el őket. Valahányszor lelkesedést vagy szenvedélyt éreztek bármely dolog iránt, amelyet szerettek, az akkor történik, miközben Engem követtek, vagy akár akkor, amikor szavaimat hallgatjátok. Ezért azt mondom, hogy arra használjátok a hűséget, melyet én kérek tőletek, hogy inkább a „kiskedvenceitekhez” vagytok hűek és őket babusgatjátok. Lehet ugyan, hogy feláldoztok értem egy-két dolgot, de ez nem képviseli a ti egészeteket, és nem jelzi azt, hogy Én vagyok az, akihez igazán hűek vagytok. Olyan vállalkozásokba vágtok bele, amelyek iránt szenvedélyt éreztek: vannak, akik a fiaikhoz és lányaikhoz hűek, mások a férjükhöz, feleségükhöz, a vagyonukhoz, munkájukhoz, felettesükhöz, a státuszukhoz vagy a nőkhöz. Soha nem éreztek unottságot vagy bosszúságot azon dolgok iránt, amelyekhez hűek vagytok; ehelyett egyre jobban vágytok arra, hogy még nagyobb mennyiségben és jobb minőségben birtokoljátok őket, és soha nem adjátok fel. Én és az Én szavaim mindig azon dolgok mögé szorulnak vissza, amelyek iránt szenvedéllyel viseltettek. És nincs más választásotok, mint az utolsó helyre sorolni őket. Vannak olyanok is, akik ezt az utolsó helyet is meghagyják olyan dolgoknak, amelyekhez hűek, és amelyek még felfedezésre várnak. Az ő szívükben Én soha, egy fikarcnyit sem voltam jelen. Talán azt gondoljátok, túl sokat kérek tőletek, vagy jogtalanul vádollak titeket – de gondoltatok már arra, hogy miközben boldogan töltitek az időtöket a családotokkal, egyszer sem voltatok hűek hozzám? Ilyenkor nem fáj ez nektek? Amikor szívetek örömmel telik meg, és megjutalmaznak benneteket fáradozásotokért, nem érzitek magatokat csüggedtnek amiatt, hogy nem szerelkeztetek fel elegendő igazsággal? Mikor sírtatok amiatt, hogy nem kaptátok meg a jóváhagyásomat? Töritek a fejeteket, és nagy erőfeszítéseket tesztek fiaitok és lányaitok érdekében, mégsem vagytok elégedettek; még mindig úgy gondoljátok, hogy nem szorgoskodtatok értük eleget, hogy nem tettetek meg értük mindent, amit csak tudtok. Velem szemben azonban mindig is hanyagok és gondatlanok voltatok; Én csak az emlékezetetekben létezem, de nem maradok fenn a szívetekben. Soha nem érzitek odaadásomat és erőfeszítéseimet, és soha nem becsültétek meg azokat. Csupán rövid elmélkedésekbe bocsátkoztok, és azt hiszitek, ez elegendő. Az ilyen „hűség” nem az, amire régóta vágyom, hanem az, amit régóta megvetek.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?)

101. Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és elhagynátok az igazságot. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg az ingatagok egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez az hűek vagytok, mindannyian így döntenétek, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Hát nincsenek sokan köztetek, akik a jó és a rossz között ingadoznak? A pozitív és negatív, a fekete és fehér közötti versenyben bizonyára tisztában vagytok azokkal a döntésekkel, amelyeket meghoztatok például család és Isten, gyermekek és Isten, béke és szakadás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és félreállítás között. A békés és a széthullott család közül az előbbit választottátok, és ezt minden habozás nélkül tettétek; a vagyon és a kötelesség közül ismét az előbbit választottátok, még csak nem is akartatok letérni a rossz útról^[a]; a luxus és a szegénység közül az előbbit választottátok; amikor fiaitok, lányaitok, feleségetek és férjetek, valamint Én közöttem választottatok, az előbbieket választottátok; a vélekedés és az igazság közül pedig ismét az előbbit választottátok. Szembesülve mindenféle gonosz tetteitekkel, egyszerűen elvesztettem a belétek vetett hitemet. Egyszerűen megdöbbent Engem, hogy a szívetek ennyire ellenáll annak, hogy ellágyuljon. Sok évnyi odaadás és erőfeszítés nyilvánvalóan nem adott Nekem mást a részetekről, mint elhagyatottságot és csüggedést, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az én napom mindenki előtt teljesen kendőzetlenül feltárul. Ti mégis kitartotok a sötét és gonosz dolgok hajszolása mellett, és nem vagytok hajlandóak lazítani ezen a szorításon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is a korábbi? Még mindig csalódást és keserves bánatot okoznátok Nekem? Szívetek még mindig csak egy csöppnyi melegséget hordozna? Még mindig nem lennétek tudatában, mit tegyetek, hogy megvigasztaljátok a szívemet?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?)

Lábjegyzet:

a. Visszatérés a partra: kínai szófordulat, jelentése „letérni a rossz útról”.

102. Minden egyes nap minden egyes személy cselekedetei és gondolatai az Egyetlen szeme előtt vannak, ugyanakkor a saját holnapjukra készülnek. Ezt az utat kell bejárnia minden élőnek; ezt az utat rendeltem el eleve mindenki számára, és senki nem menekülhet tőle vagy mentesülhet alóla. Számtalan szót mondtam ki, és mérhetetlen a munka, amelyet végeztem. Mindennap figyelem, ahogy minden egyes személy természetes módon teszi mindazt, amit eredendő természetének és természete fejlődésének megfelelően tennie kell. Tudtukon kívül sokan már ráléptek a „helyes útra”, amelyet azért fektettem le, hogy a különféle embertípusokat könnyen felismerhetővé tegyem. Ezeket a különféle embertípusokat már régen különböző környezetekbe helyeztem, és a maga helyén mindegyikük kifejezésre juttatta eredendő tulajdonságait. Senki nem köti meg őket, senki nem csábítja el őket. Teljes mértékben szabadok, és amit kifejeznek, az természetes módon fakad belőlük. Csak egy dolog tartja őket kordában: az Én szavaim. Ezért néhány ember vonakodva olvassa az Én szavaimat, és soha nem gyakorolja őket – csak azért teszi, hogy elkerülje a halált; ugyanakkor mások számára nehezen viselhetők el a napok az Én szavaim nélkül, amelyek vezetik és táplálják őket, és így ők mindenkor természetes módon megtartják szavaimat. Az idő múlásával felfedezik az emberi élet titkát, az emberiség rendeltetését és az emberi lét értékét. Egyszerűen így van az emberiség az Én szavaim jelenlétében, és Én csak hagyom, hogy a dolgok a maguk útján haladjanak. Nem végzek olyan munkát, amely arra kényszerítené az embereket, hogy az Én szavaimra alapozzák létezésüket. Így azok, akiknek soha nem volt lelkiismeretük, és akiknek a létezése soha nem bírt semmilyen értékkel, vakmerően félredobják szavaimat, és miután szép csendben megfigyelték, hogy mennek a dolgok, saját kedvük szerint cselekednek. Utálni kezdik az igazságot és mindazt, ami Tőlem ered. Ráadásul utálnak az Én házamban időzni. Ezek az emberek csak úticéljuk érdekében időznek egy darabig az Én házamban, és azért, hogy elkerüljék a büntetést, még akkor is, ha szolgálatot végeznek. Szándékaik és tetteik azonban soha nem változnak meg. Ez fokozza az áldások iránti vágyukat, és fokozza vágyukat, hogy egyszer belépjenek a királyságba, és utána örökké ott maradjanak – sőt, hogy belépjenek az örök mennyországba. Minél jobban vágynak arra, hogy hamar eljöjjön az Én napom, annál inkább úgy érzik, hogy az igazság akadály lett, botláskő az útjukban. Alig várják, hogy belépjenek a királyságba, hogy örökké élvezhessék a mennyek királyságának áldásait – mindezt anélkül, hogy az igazságra kellene törekedniük, el kellene fogadniuk az ítéletet és fenyítést, és legfőképpen anélkül, hogy meg kellene alázkodniuk az Én házamban és úgy cselekedniük, ahogy Én parancsolom. Ezek az emberek nem azért lépnek be az Én házamba, hogy kielégítsék az igazság keresése iránti vágyukat, se nem azért, hogy együttműködjenek az Én irányításommal; céljuk csupán annyi, hogy azok között legyenek, akik nem lesznek elpusztítva az elkövetkező korszakban. Ezért szívük soha nem tudta, mi az igazság, vagy hogyan fogadja el az igazságot. Ezért nem gyakorolták soha az ilyen emberek az igazságot, és nem ismerték fel romlottságuk mélységét, mégis az Én házamban laktak mindvégig mint „szolgák”. Ők „türelmesen” várják az Én napom eljövetelét, és fáradhatatlanok, miközben az Én munkálkodásom módja miatt hánykolódnak. De bármilyen nagy erőfeszítéseket tesznek, bármilyen árat is fizetnek, senki nem látta őket soha az igazságért szenvedni vagy Értem bármit odaadni. Szívükben türelmetlenül várják, hogy meglássák a napot, amikor véget vetek a régi kornak, továbbá alig várják, hogy megtudják, mekkora az Én erőm és hatalmam. Amit soha nem igyekeztek megtenni, az az, hogy magukon változtassanak, és az igazságot keressék. Ők azt szeretik, amitől Én rosszul vagyok, és attól vannak rosszul, amit Én szeretek. Ők arra vágynak, amit Én gyűlölök, de félnek elveszíteni azt, amitől Én irtózom. Ebben a gonosz világban élnek, soha nem undorodnak tőle, és mégis mélységesen félnek attól, hogy el fogom pusztítani. Ellentmondó szándékaik közepette szeretik ezt a világot, amelytől Én irtózom, de arra is vágynak, hogy mielőbb elpusztítsam, hogy ne kelljen elszenvedniük a pusztítást, és a következő korszak uraivá válhassanak, mielőtt letértek az igaz útról. Ez azért van, mert nem szeretik az igazságot, és rosszul vannak mindentől, ami Tőlem származik. „Engedelmes emberekké” válhatnak egy rövid időre azért, hogy ne veszítsék el az áldásokat, de szorongásuk, hogy áldottak legyenek, és félelmük attól, hogy elpusztulnak és belépnek az égő tűz tavába, soha nem fedhető el. Ahogyan közeledik az Én napom, vágyuk egyre erősebb és erősebb lesz. Minél nagyobb a katasztrófa, annál tehetetlenebbekké válnak – nem tudják, hol fogjanak bele, hogy megörvendeztessenek Engem, ők pedig ne veszítsék el a régóta áhított áldásokat. Az ilyen emberek buzgón tesznek azért, hogy legelöl haladjanak, mihelyt az Én kezem munkához fog. Ők csak arra gondolnak, hogy a csapatok élvonalába rohanjanak, mélységesen rettegve attól, hogy nem fogom őket látni. Azt teszik és mondják, amit helyesnek gondolnak, és fogalmuk sincs arról, hogy cselekedeteik és tetteik soha nem voltak lényegesek az igazság szempontjából, és hogy cselekedeteik csupán aláássák és megzavarják tervemet. Lehet, hogy nagy erőfeszítést fektettek bele, lehet, hogy őszinték akaratukban és szándékukban, hogy kitartsanak a nehézségek közepette, de semminek, amit tesznek, nincs köze Hozzám, mert soha nem láttam, hogy cselekedeteik jó szándékból erednének, és még kevésbé láttam, hogy bármit az Én oltáromra helyeznének. Ilyen cselekedeteket vittek ők véghez Előttem e sok év során.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Meg kell fontolnotok cselekedeteiteket)

103. Sokan veszik kezükbe és olvassák napról napra Isten szavait, sőt, legféltettebb kincsükként gondosan megtanulják belőle kívülről az összes klasszikus szövegrészt, mindenhol prédikálva Isten szavait, ellátva és segítve azokkal másokat. Azt gondolják, hogy ezzel tanúságot tesznek Istenről, tanúságot tesznek az Ő szavairól, és ezt téve Isten útját követik. Azt gondolják, hogy ezzel Isten szavai szerint élnek, hogy ezzel behozzák az Ő szavait a saját valós életükbe, és ez lehetővé teszi számukra, hogy részesüljenek Isten dicséretében, üdvözüljenek és tökéletessé tétessenek. Azonban még Isten szavainak prédikálása közben sem tesznek eleget a gyakorlatban Isten szavainak, vagy próbálják meg összevetni magukat azzal, ami Isten szavaiban ki lett nyilatkoztatva. Ehelyett arra használják Isten szavait, hogy fortéllyal elnyerjék mások rajongását és bizalmát, hogy saját maguk irányítsanak, és elsikkasszák, ellopják Isten dicsőségét. Hiábavalóan azt remélik, hogy ki tudják használni az Isten szavainak terjesztéséből adódó lehetőséget, hogy hogy kiérdemeljék Isten munkálkodását és dicséretét. Vajon hány év telt már el, azonban ezek az emberek Isten szavainak prédikálása során nem csak arra voltak képtelenek, hogy kiérdemeljék Isten dicséretét és hogy felfedezzék az Isten szavairól való tanúságtétel során követendő utat, és nem csupán arról van szó, hogy mások Isten szavaival történő segítése és ellátása során nem segítettek maguknak vagy látták el magukat, valamint arról, hogy képtelenek voltak Isten megismerésére, illetve arra, hogy felkeltsék magukban az Isten iránti hamisítatlan tiszteletet, miközben mindezen dolgokat tették, hanem inkább egyre csak elmélyültek az Istent illető tévképzeteik, egyre súlyosabbá vált a bizalmatlanságuk Őiránta, és egyre hiperbolikusabbá az Őrá vonatkozó képzeteik. Úgy tűnik, mintha az Isten szavait illető elméleteiktől fűtve és igazgatva teljesen a saját elemükben lennének, mintha erőfeszítés nélküli könnyedséggel használnák a képességeiket, mintha rátaláltak volna életük céljára és küldetésére, és mintha új életet nyertek és üdvözültek volna, mintha Isten szavai határozottan gördülnének le a nyelvükről a szónoklatban, mintha elnyerték volna az igazságot, felfogták volna Isten szándékait, és felfedezték volna az Isten ismeretéhez vezető utat, mintha Isten szavainak prédikálása során gyakran szemtől szembe kerültek volna Istennel. Mindemellett gyakran „jön rájuk” a sírás, gyakran az Isten szavaiban szereplő „Isten” vezeti őket, és úgy tűnik, mintha szüntelenül megragadnák az Ő hamisítatlan gondoskodását és kedves szándékát, és egyúttal felfogják, hogyan üdvözíti és igazgatja Isten az embert, megértik az Ő lényegét, és megértik az Ő igaz természetét. Úgy tűnik, ezen az alapon még szilárdabban hisznek Isten létezésében, még inkább tudomással bírnak az Ő felmagasztalt állapotáról, és még mélyebben átérzik az Ő fenséges és felsőbbrendű voltát. Úgy tűnik, mintha Isten szavainak felületes ismeretébe merülve gyarapodott volna a hitük, megerősödött volna a szenvedés elviselésére irányuló eltökéltségük, és alaposabban megismerték volna Istent. Kevéssé sejtik, hogy amíg valóban meg nem tapasztalják Isten szavait, addig saját sóvárgó képzelgéseikből és találgatásaikból ered minden Istenre vonatkozó ismeretük és elképzelésük. A hitük nem állna ki semmilyen Istentől érkező próbát, az úgynevezett lelkiségük és érettségük egyszerűen nem állná ki Isten próbáját vagy vizsgálatát, az eltökéltségük csupán homokra épült vár, és az Istent illető úgynevezett ismeretük nem több mint képzeletük szüleménye. Lényegében ezek az emberek, akik rengeteg erőfeszítést fektettek Isten szavaiba, soha nem ismerték fel, hogy mi a valós hit, mi a valós engedelmesség, mi a valós törődés, vagy mi Isten valós ismerete. Fogják az emberiség eszméjét, képzelgését, tudását, ajándékát, hagyományát, babonáját, sőt, erkölcsi értékeit, és az Istenbe vetett hit „tőkéjét” és „fegyverzetét” kovácsolják ezekből, sőt, az Istenbe vetett hitük, valamint az Ő követésének alapjaivá teszik ezeket. Ugyanakkor fogják ezt a tőkét és fegyverzetet, és mágikus talizmánokat gyártanak belőlük, amelyeken keresztül megismerhetik Istent, szembenézhetnek Isten vizsgálatával, próbatételeivel, fenyítésével és ítéletével, és megbirkóznak velük. Végül, amit begyűjtenek, az még mindig nem több Istenre vonatkozó, vallásos képzettársításokkal, feudális babonával, valamint mindazzal átitatott következtetéseknél, ami mind romantikus, groteszk és talányos. Isten ismeretének és meghatározásának módja az Ő esetükben ugyanazon földbe ágyazott, mint azoké, akik csupán a Fenti Mennyországban, vagy az Égi Aggastyánban hisznek, miközben Isten valósága, az Ő lényege, az Ő természete, az Ő tulajdonai és lénye stb. – mindaz, ami magára a valós Istenre vonatkozik – olyan dolgok, amelyeket nem fog fel az értelmük, amelyektől teljesen elvált a tudásuk, méghozzá olyan messzire, akár az északi és a déli sark. Ily módon, bár ezek az emberek Isten szavainak gondoskodása alatt élnek és azokból táplálkoznak, mégis képtelenek valóban Isten félelmének és a rossz kerülésének ösvényét taposni. Ennek valódi oka az, hogy soha nem ismerkedtek meg Istennel, és soha nem is volt hamisítatlan közösségük Ővele, így hát lehetetlen számukra kölcsönös megértésre jutni Istennel, vagy felébreszteni magukban az Istenbe vetett hamisítatlan hitet, az Ő követését vagy hódolatát. Mivel így tekintenek Isten szavaira, mivel így tekintenek Istenre, ez a szemléletmód és hozzáállás arra kárhoztatja őket, hogy üres kézzel térjenek vissza a törekvéseikből, arra kárhoztatja őket, hogy soha az egész örökkévalóságban ne tudják Isten félelmének és a rossz kerülésének ösvényét taposni. Az általuk kitűzött cél, a haladásuk iránya azt jelzi, hogy ők az örökkévalóságon át Isten ellenségei, és hogy soha nem lesznek képesek üdvözülni az örökkévalóságon át.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Előszó)

104. Munkám hosszú évei alatt az emberek sokat nyertek, és sok mindent elhagytak, mégis azt mondom, hogy mégsem hisznek igazán Bennem. Mert az emberek csupán ajkukkal ismerik el, hogy Én vagyok az Isten, de nem értenek egyet azokkal az igazságokkal, amelyeket kimondok, sőt, nem gyakorolják azokat az igazságokat, amelyeket kérek tőlük. Ami azt jelenti, hogy az emberek csak Isten létezését ismerik el, de az igazságét nem; az emberek csak Isten létezését ismerik el, de az élet létezését nem; az emberek csak Isten nevét ismerik el, de az Ő lényegét nem. Megvetem őket buzgóságukért, mert csak szépen hangzó szavakat használnak, hogy megtévesszenek Engem; egyikük sem imád Engem igazán. Szavaitokban a kígyó kísértése van, amelyek a végletekig önteltek, valóságos arkangyali hirdetés. Mi több, cselekedeteitek szégyenletes mértékben szakadtak és megtépázottak; mértéktelen vágyaitok és mohó szándékaitok sértőek a fülnek. Mindannyian molylepkékké váltatok az Én házamban, olyan tárgyakká, amelyeket undorral kell eldobni. Mert egyikőtök sem szereti az igazságot; ehelyett arra vágytok, hogy áldottak legyetek, hogy felemelkedjetek a mennybe, hogy részesüljetek Krisztus csodálatos látványában, amint Ő a hatalmát gyakorolja a földön. De gondoltatok-e valaha arra, hogy valaki hozzátok hasonló, aki ilyen mélyen megromlott, akinek fogalma sincs arról, hogy ki Isten, hogyan lehet méltó arra, hogy Istent kövesse? Hogyan tudnál felemelkedni a mennybe? Hogyan lehetnél méltó arra, hogy ilyen csodálatos jeleneteket, ilyen példátlan pompájú jeleneteket láss? A szátok tele van a csalás és a mocsok, az árulás és a gőg szavaival. Soha nem szóltatok Hozzám őszinte szavakkal, sem szent szavakkal, nem szóltatok hozzám alázatosan, amikor szavamat tapasztaltátok. Végül is milyen a hitetek? Nincs más a szívetekben, mint vágy és pénz, és nincs más az elmétekben, mint anyagi dolgok. Minden nap azt számolgatjátok, hogyan kaphatnátok valamit Tőlem. Minden nap azt számoljátok, hogy mennyi vagyont és mennyi anyagi dolgot kaptatok Tőlem. Minden nap azt várjátok, hogy egyre több áldás szálljon le rátok, hogy nagyobb mennyiségben és magasabb színvonalon élvezhessétek azokat a dolgokat, amelyeket lehet. Nem Én és nem a Tőlem származó igazság van minden egyes pillanatban a gondolataitokban, hanem a férjetek vagy feleségetek, a fiaitok, lányaitok és a dolgok, amelyeket esztek és viseltek. Arra gondoltok, hogyan juthatnátok egyre nagyobb, egyre fokozottabb élvezethez. De még akkor is, amikor pukkadásig megtöltöttétek a gyomrotokat, nem vagytok-e még mindig hullák? Még ha külsőleg olyan gyönyörű öltözékben ékesítitek is magatokat, nem vagytok-e még mindig két lábon járó, élettelen hullák? Addig fáradoztok a gyomrotokért, amíg a hajatok őszbe nem borul, de egyikőtök sem áldoz fel egyetlen hajszálat sem a munkámért. Állandóan úton vagytok, fárasztjátok a testeteket és erőltetitek az agyatokat, a saját testetek, valamint a fiaitok és a lányaitok érdekében – de egyikőtök sem aggódik az Én akaratom miatt, és nem törődik vele. Mi az, amit még mindig tőlem reméltek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak)

105. Oly sok szót szóltam már, akaratomat és természetemet szintén kifejezésre juttattam, ennek ellenére az emberek még mindig képtelenek megismerni Engem és hinni Bennem. Úgy is mondhatjuk akár, hogy az emberek továbbra is képtelenek engedelmeskedni Nekem. Azok, akik a Biblián belül élnek, akik a törvényben élnek, akik a kereszten élnek, akik a doktrínák szerint élnek, azok, akik a ma végzett munkám közepette élnek – közülük kicsoda összeegyeztethető Velem? Ti csak arra gondoltok, hogy áldásokban és jutalmakban részesüljetek, de egyetlen gondolatot sem áldoztatok arra, hogy vajon hogyan lehetnétek ténylegesen Hozzám illőek, és hogyan tarthatnátok vissza magatokat attól, hogy Ellenem legyetek. Annyira csalódtam bennetek, mert oly sokat adtam nektek, mégis oly keveset nyertem tőletek. Csalásotok, arroganciátok, kapzsiságotok, szertelen vágyaitok, árulásotok, engedetlenségetek – ezek közül vajon melyik kerülhetné el figyelmemet? Felületesek vagytok Velem, a bolondját járatjátok Velem, sértegettek Engem, hízelegtek Nekem, erővel csikartok és zsaroltok ki Belőlem áldozatokat – az ilyen álnokság miként kerülhetné el büntetésemet? Mindez a gonoszság annak bizonyítéka, hogy ellenségesek vagytok Velem, és azt bizonyítja, hogy nem vagytok összeférhetőek Velem. Mind úgy hiszitek magatokról, hogy összeférhetőek vagytok Velem, azonban ha így lennne, kire vonatkozna az ilyen megcáfolhatatlan bizonyíték? Úgy hiszitek, hogy a lehető legnagyobb őszinteséggel és hűséggel bírtok irányomban. Azt hiszitek, olyan jószívűek, oly könyörületesek vagytok, és annyi mindent szenteltetek Nekem. Úgy vélitek, hogy több mint elegendő az, amit megtettetek Értem. De összevetettétek ezeket valaha is a tetteitekkel? Azt mondom, hogy meglehetősen arrogánsak, igen kapzsik és igencsak felületesek vagyok; a trükkjeitek, amikkel becsaptok Engem, igen okosak, és rengeteg megvetendő szándékotok és megvetendő módszeretek van. Hűségetek túlságosan csekély, buzgóságotok túl hitvány, lelkiismeretetek pedig még inkább hiányzik. Túl sok gonoszság van a szívetekben, és álnokságotok senkit sem kímél, még engem sem. Kizártok Engem gyermekeitek kedvéért, férjetek vagy önfenntartásotok kedvéért. Ahelyett, hogy Velem törődnétek, a családotokkal, a gyermekeitekkel, a státuszotokkal, a jövőtökkel és saját kedvtelésetekkel törődtök. Mikor gondoltatok Rám valaha is, miközben szóltatok vagy cselekedtetek? A fagyos napokon gondolataitok a gyermekeitek, a férjetek, feleségetek vagy szüleitek felé fordulnak. A forró napokon sincs hely Számomra a gondolataitokban. Miközben kötelességedet tejesíted, saját érdekeid járnak a fejedben, saját személyes biztonságod, vagy családtagjaidé. Mit tettél valaha is, ami Értem volt? Mikor gondoltál Rám valaha is? Mikor szentelted oda magad bármi áron Nekem és az Én munkámnak? Hol a bizonyítéka annak, hogy összeférhető vagy Velem? Hol van Hozzám való hűséged valósága? Hol van az irántam való engedelmességed valósága? Mikor volt, hogy szándékaidat nem az vezérelte, hogy elnyerd áldásaimat? A bolondját járatjátok Velem és becsaptok engem, játszadoztok az igazsággal, elfeditek az igazság létezését, és eláruljátok az igazság lényegét. Mi vár rátok a jövőben, ha így szembeszálltok Velem? Pusztán egy homályos Istennel való összeférhetőségre törekszetek, és csupán egy ködös hiedelmet kerestek, mégsem vagytok Krisztussal összeegyeztethetőek. Álnokságotok nem ugyanazt a megtorlást szüli-e majd, amit a gonoszok érdemelnek? Akkor majd rájöttök, hogy senki sem menekülhet meg a harag napjától, aki Krisztussal nem összeegyeztethető, és felfedezitek majd, hogy milyen büntetés jön azokra, akik Krisztus ellen vannak.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal való összeférhetőség útját kell keresned)

106. Keresésetek folyamán túl sok egyéni elképzelést, reményt és jövőképet dédelgettek. A jelenlegi munka arra szolgál, hogy a státusz iránti vágyatokkal és egyéb túlzó vágyaitokkal foglalkozzon. A remények, a státusz és az elképzelések mind a sátáni természet klasszikus megnyilvánulásai. Ezek a dolgok kizárólag azért léteznek az emberek szívében, mert a Sátán mérge folyamatosan emészti az emberek gondolatait, és az emberek sohasem képesek lerázni magukról a Sátán e kísértéseit. A bűn kellős közepén élnek, de nem hiszik, hogy ez bűn, és mindeközben így gondolkodnak: „Hiszünk Istenben, ezért Neki áldásokkal kell megajándékoznia minket, és mindent megfelelően el kell rendeznie számunkra. Hiszünk Istenben, ezért bizonyára felsőbbrendűek vagyunk másoknál, és bárki másnál magasabb státuszunk és nagyszerűbb jövőnk kell, hogy legyen. Mivel hiszünk Istenben, Neki korlátlan áldásokban kell részesítenie minket. Máskülönben ezt nem neveznénk istenhitnek.” Azok a gondolatok, amelyekre az emberek túlélésük érdekében támaszkodtak, sok éven át emésztették a szívüket, míg végül álnokok, gyávák és megvetendőek lettek. Nemcsak az akaraterő és az elszántság hiányzik belőlük, de mohókká, arrogánsakká és akaratosakká is váltak. Teljesen hiányzik belőlük bármiféle, az énjükön túlmutató elhatározás, sőt, mi több, egy csipetnyi bátorság sincs bennük, hogy lerázzák magukról e sötét befolyások kötelékeit. Az emberek gondolatai és élete olyannyira rothadt, hogy az Istenbe vetett hittel kapcsolatos perspektíváik még mindig elviselhetetlenül rútak, és még amikor az istenhittel kapcsolatos perspektíváikról beszélnek is egyesek, egyszerűen még hallani is elviselhetetlen. Az emberek mind gyávák, inkompetensek, megvetendőek és gyarlók. Nem éreznek undort a sötétség erői iránt, és nem éreznek szeretetet a világosság és az igazság iránt; ehelyett minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kiűzzék azokat. Hát nem épp ilyenek a mostani gondolataitok és perspektíváitok? „Mivel hiszek Istenben, egyszerűen záporozniuk kellene rám az áldásoknak, és biztosítva kellene legyen, hogy a státuszom soha nem inog meg és magasabb marad, mint a nem hívőké.” Nem csupán egy vagy két évig, de évek hosszú során át dédelgettétek magatokban ezt a fajta perspektívát. Túlfejlett az ügyletközpontú gondolkodásmódotok. Habár ma eljutottatok ehhez a lépéshez, még mindig nem engedtétek el a státuszt, hanem folyamatosan küszködtök, hogy erről érdeklődjetek és mindennap ezt figyeljétek, mélységes félelemmel, hogy egy nap a státuszotok elvész és a nevetek romba dől. Az emberek soha nem tették félre a gondtalanság iránti vágyukat. [...] Minél inkább így kerestek, annál kevesebbet fogtok aratni. Minél nagyobb egy személy vágya a státuszra, annál komolyabban kell vele foglalkozni, és annál inkább szüksége van arra, hogy nagy finomításon essen át. Az ilyen emberek értéktelenek! Foglalkozni kell velük, és megfelelően meg kell ítélni őket, hogy teljesen elengedjék ezeket a dolgokat. Ha mindvégig így törekedtek, semmit nem fogtok aratni. Akik nem törekednek az életre, azok nem formálhatók át, és akik nem szomjaznak az igazságra, nem nyerhetik el az igazságot. Te nem a személyes átformálódásra és a belépésre koncentrálsz, inkább a túlzó vágyakra és olyan dolgokra, amelyek korlátozzák Isten iránti szeretetedet és megakadályozzák, hogy közeledj Hozzá. Képesek ezek a dolgok átformálni téged? Képesek eljuttatni téged a királyságba?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?)

107. Az ember a fény közepette él, de nincs tudatában a fény értékességének. Nem ismeri a fény lényegét, a fény forrását, sőt azt sem tudja, hogy kihez tartozik a fény. Amikor átadom a fényt az embereknek, azonnal megvizsgálom az emberek közötti állapotokat: A fénynek köszönhetően minden ember változik és növekszik, és elhagyja a sötétséget. A világegyetem minden szegletére ránézek, és látom, hogy a hegyek ködbe burkolóznak, a vizek befagytak a hidegben, és hogy, mivel a fény érkezik, az emberek kelet felé néznek, hogy talán felfedezhetnek valami értékesebbet – az ember azonban továbbra sem képes arra, hogy észrevegyen a ködben egy biztos irányt. Mivel az egész világot köd borítja, amikor a felhők közül tekintek rá, soha nincs egyetlen ember, aki rájönne létezésemre. Az ember a földön keres valamit; mintha élelem után kutatna; úgy tűnik, meg akarja várni eljövetelemet – de nem ismeri az Én napomat, és gyakran csak a keleten pislákoló fényt figyeli. Minden nép között azokat keresem, akik valóban összhangban vannak az Én szívemmel. Én minden nép között járok, és minden nép között élek, de a földi ember biztonságban van, és így nincs senki, aki valóban összhangban van az Én szívemmel. Az emberek nem tudják, hogyan törődjenek az Én akaratommal, nem látják cselekedeteimet, nem tudnak a világosságban járni, és a fény nem világít rájuk. Bár az ember mindig nagyra becsüli a szavaimat, képtelen átlátni a Sátán csalárd tervein; mivel az ember érettsége túl csekély, nem képes azt tenni, amit a szíve kíván. Az ember soha nem szeretett Engem őszintén. Amikor felmagasztalom őt, méltatlannak érzi magát, de ez nem készteti arra, hogy megpróbáljon eleget tenni Nekem. Ő csupán betölti a „státuszt”, amit adtam neki, és átvizsgálja azt; közömbös az Én szeretetreméltóságommal szemben, ehelyett kitartóan táplálkozik a státusza nyújtotta előnyökből. Nem az ember hiányossága ez? Amikor a hegyek megmozdulnak, tudnának-e tenni egy kitérőt a te státuszod kedvéért? Amikor a vizek áradnak, meg tudnak-e állni az ember státusza előtt? Vajon az ember státusza által megfordulhat az ég és a föld? Egykor újra meg újra irgalmas voltam az emberhez – ezt azonban senki sem becsüli vagy értékeli. Csak hallgatták, mint egy történetet, vagy olvasták, mint egy regényt. Tényleg nem érintik meg szavaim az ember szívét? Tényleg nincs hatása a kijelentéseimnek? Lehetséges, hogy senki sem hisz a létezésemben? Az ember nem szereti önmagát; hanem szövetkezik a Sátánnal, hogy megtámadjon Engem, és a Sátánt „eszközként” használja, amellyel Engem szolgálhat. Leleplezem a Sátán minden csalárd tervét, és megakadályozom azt, hogy a föld népe magáévá tegye a Sátán megtévesztéseit, hogy ne szegüljenek szembe Velem annak létezése miatt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 22. fejezet)

108. Sokan a hátam mögött sóvárognak a státusszal járó előnyök után, falják az ételt, szeretnek aludni, és minden figyelmüket a testnek szentelik, mindig attól félve, hogy a test számára nincs kiút. Nem töltik be megfelelő szerepüket a gyülekezetben, hanem a gyülekezeten élősködnek, vagy pedig az Én szavaimmal intik testvéreiket, és hatalmi pozícióból uralkodnak mások felett. Ezek az emberek folyton azt mondják, hogy Isten akaratát cselekszik, és mindig azt állítják, hogy ők Isten közeli barátai – nem abszurd ez? Ha a szándékaid jók, de nem vagy képes Isten akaratának megfelelően szolgálni, akkor ostoba vagy; de ha a szándékaid nem jók, és mégis azt mondod, hogy Istent szolgálod, akkor olyasvalaki vagy, aki szembeszáll Istennel, és meg kellene, hogy büntessen téged Isten! Az ilyen embereket nem sajnálom! Isten házában élősködnek, mindig a test kényelmét kívánják, és nem veszik figyelembe Isten érdekeit. Mindig azt keresik, ami nekik jó, és nem törődnek Isten akaratával. Nem fogadják el Isten Szellemének vizsgálatát semmiben, amit tesznek. Mindig trükköznek és becsapják testvéreiket, és kétszínűek, mint a róka a szőlőben, amely mindig szőlőt lop és letapossa a szőlőskertet. Lehetnek-e az ilyen emberek Isten közeli barátai? Alkalmas vagy arra, hogy részesülj Isten áldásaiban? Nem vállalsz terhet az életedért és a gyülekezetért, alkalmas vagy arra, hogy megkapd Isten megbízatását? Ki merne bízni egy ilyen emberben, mint te? Amikor így szolgálsz, bízhatna-e rád Isten nagyobb feladatot? Nem okozna ez késedelmet a munkában?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kell Isten akaratával összhangban szolgálni?)

109. A legtöbb ember még feltételekről is beszél az Isten iránti szolgálat tekintetében: nem érdekli őket, hogy Ő Isten vagy ember, csak a saját feltételeikről beszélnek, és csak a saját vágyaik kielégítésére törekszenek. Amikor Nekem főztök, szolgáltatási díjat követeltek, amikor Értem futtok, futási díjat kértek, amikor Nekem dolgoztok, munkadíjat követeltek, amikor kimossátok a ruháimat, mosási díjat követeltek, amikor ellátjátok a gyülekezetet, jóvátételi költségeket követeltek, amikor beszéltek, szónoki díjat követeltek, amikor könyveket osztogattok, terjesztési díjat követeltek, és amikor írtok, írói díjat követeltek. Akikkel Én foglalkoztam, még kártérítést is követelnek Tőlem, míg azok, akiket hazaküldtem, jóvátételt követelnek a nevükön esett kárért; akik egyedülállók, hozományt követelnek, vagy kárpótlást az elveszett fiatalságukért; akik csirkét ölnek, mészárosi díját követelnek, akik ételt sütnek, sütési díjat követelnek, és akik levest főznek, azok is fizetséget követelnek érte... Ez a ti magasztos és hatalmas emberi mivoltotok, és ezeket a cselekedeteket diktálja a szívélyes lelkiismeretetek. Hol van az értelmetek? Hol van az emberi mivoltotok? Hadd mondjam meg nektek! Ha így folytatjátok, nem fogok többé közöttetek munkálkodni. Nem fogok egy falka emberi ruhába öltözött vadállat között munkálkodni, nem fogok így szenvedni egy olyan embercsoportért, akiknek szép arca elvadult szívet takar, nem fogok kitartani egy ilyen állatfalkáért, amelynek a legcsekélyebb esélye sincs az üdvösségre. A nap, amikor hátat fordítok nektek, lesz az a nap, amikor meghaltok, a nap, amikor sötétség borul rátok, és a nap, amikor elhagy titeket a fény. Hadd mondjam el nektek! Soha nem leszek jóindulatú egy olyan csoporttal, mint a tiétek, egy olyan csoporttal, amely még az állatoknál is alacsonyabb rendű! Szavaimnak és cselekedeteimnek vannak határai, és amilyen a ti emberi mivoltotok és lelkiismeretetek, nem fogok több munkát végezni, mivel túlságosan hiányzik belőletek a lelkiismeret, túl sok fájdalmat okoztatok Nekem, és a megvetendő viselkedésetek túlságosan undorít Engem. Azoknak az embereknek, akikből ennyire hiányzik az emberi mivolt és a lelkiismeret, soha nem lesz esélyük az üdvösségre; Én soha nem mentenék meg ilyen szívtelen és hálátlan embereket. Amikor eljön az Én napom, rázúdítom az örökkévalóságig perzselő lángjaimat az engedetlenség gyermekeire, akik egykor kiváltották heves haragomat. Örök büntetésemet fogom kiróni azokra az állatokra, akik egykor szidalmakat zúdítottak Rám és elhagytak Engem. Haragom tüzével örökké égetni fogom az engedetlenség fiait, akik egykor együtt ettek és éltek Velem, de nem hittek Bennem, és akik megsértettek és elárultak Engem. Mindazokat, akik haragomat kiváltották, alávetem büntetésemnek, haragom teljes egészét rázúdítom azokra az állatokra, akik egykor egyenrangú társként akartak Mellettem állni, mégsem imádtak Engem és nem engedelmeskedtek Nekem; a vessző, amellyel az embert sújtom, azokra az állatokra sújt majd le, akik egykor élvezték gondoskodásomat, élvezték a misztériumokat, amelyekről beszéltem, és akik egykor anyagi élvezeteket akartak elfogadni Tőlem. Senkinek sem bocsátok meg, aki megpróbálja átvenni a helyemet; egynek sem kegyelmezek azok közül, akik megpróbálnak ételt és ruhát elvenni Tőlem.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

110. Amit ma láttok, az csupán a szám éles kardja. Még nem láttátok a pálcát a kezemben, sem a lángot, amellyel embert égetek, és ezért vagytok még mindig gőgösek és gátlástalanok a jelenlétemben. Ezért harcoltok továbbra is Velem az Én otthonomban, emberi nyelvetekkel vitatva azt, amit a számmal szóltam. Az ember nem fél Engem, és bár folyamatosan ellenségeskedésbe kerül Velem még ma is, félelem nélkül való marad. A hamislelkűek nyelve és fogazata van a szátokban. Szavaitok és tetteitek olyanok, mint a kígyóé, amely bűnre csábította Évát. Szemet szemért és fogat fogért követeltek egymástól, és a jelenlétemben küzdötök, hogy pozíciót, hírnevet és nyereséget szerezzetek magatoknak, csakhogy nem tudjátok, hogy titokban figyelem szavaitokat és tetteiteket. Mielőtt egyáltalán jelenlétembe kerülnétek, Én már kikutattam szívetek legmélyét. Az ember mindig el akar szökni markom szorításából, és ki akar térni figyelő szemeim elől, Én azonban sosem kerültem ki a szavait vagy tetteit. Sőt, ehelyett szándékosan engedem, hogy azok a szavak és tettek a szemem elé kerüljenek, hogy megbüntethessem az ember igazságtalanságát, és ítélkezhessem lázadása felett. Így az ember titkolt szavai és tettei mindig az Én ítélőszékem előtt maradnak, és ítéletem sosem hagyta el az embert, ugyanis lázadása túl sok. Az Én munkám, hogy elégessem és megtisztítsam az ember minden szavát és cselekedetét, amelyeket az Én Lelkem jelenlétében mondott és tett. Így^[a], amikor elhagyom a földet, az emberek továbbra is hűségesek maradnak Hozzám, és úgy fognak tovább szolgálni Engem, ahogyan szent szolgáim teszik a munkámban, lehetővé téve, hogy földi munkám mindaddig folytatódjon, amíg be nem teljesedik.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az evangélium terjesztésének munkája egyben az ember megmentésének munkája is)

Lábjegyzet:

a. Az eredeti szöveg nem tartalmazza az „Így” szót.

111. Örülök azoknak, akik nem gyanakodnak másokra, és kedvelem azokat, akik készségesen elfogadják az igazságot; e két embertípus felé nagyon gondoskodó vagyok, mert az Én szememben ők becsületes emberek. Ha te csalárd vagy, akkor óvatos és gyanakvó leszel mindenkivel és mindennel szemben, és így a Bennem való hited gyanakváson fog alapulni. Soha nem lennék képes ilyen hitet elismerni. Igaz hit hiányában még inkább nélkülözöd az igaz szeretetet. És ha hajlamos vagy kételkedni Istenben és kedvedre találgatásokba bocsátkozni Róla, akkor kétségkívül te vagy a legálnokabb minden ember közül. Azt találgatod, hogy Isten lehet-e olyan, mint az ember: megbocsáthatatlanul vétkes, kicsinyes jellemmel, tisztességtől és értelemtől mentes, igazságérzet nélküli, gonosz taktikák hatása alatt álló, csalárd és ravasz, aki örül a gonosznak és a sötétségnek, és így tovább. Vajon nem azért vannak az embereknek ilyen gondolataik, mert a legkevésbé sem ismerik Istent? Az ilyen hit nem más, mint bűn! Néhányan még azt is hiszik, hogy azok, akik tetszenek nekem, azok éppen a hízelgők és talpnyalók, és hogy azok nem lesznek szívesen látva Isten házában és azok fogják elveszíteni ott a helyüket, akiknek nincsenek ilyen készségeik. Hát ez az egyetlen ismeret, amire szert tettetek ennyi év után? Ez az, amit szereztetek? És a Rólam szóló ismeretetek nem áll meg ezeknél a félreértéseknél – még rosszabb az Isten Lelke elleni káromlásotok és a Menny gyalázása. Ezért mondom azt, hogy az ilyen hit, mint a tietek, csak még jobban el fog távolítani Tőlem, és még jobban szembe fogtok Velem kerülni. Sok évnyi munka során sok igazságot láttatok – de tudjátok-e, mit hallott az Én fülem? Hányan vagytok hajlandóak elfogadni az igazságot? Mindannyian azt hiszitek, hogy hajlandóak vagytok megfizetni az igazság árát, de vajon hányan szenvedtetek valóban az igazságért? Nincs más a szívetekben, csak igazságtalanság, amely miatt azt gondoljátok, hogy mindenki – mindegy, hogy kicsoda – egyformán csalárd és hamis, annyira, hogy akár azt is elhiszitek, hogy a megtestesült Isten normál ember módjára meglenne gyengéd szív és jóindulatú szeretet nélkül. Sőt, azt hiszitek, hogy a nemes jellem és a könyörületes, jóindulatú természet csak a mennyei Istenben létezik. Azt hiszitek, hogy ilyen szent nem létezik, hogy csak a sötétség és a gonosz uralkodik a földön, míg Isten olyasvalami, amire az emberek rábízhatják a jó és a szép iránti vágyukat – egy általuk kreált legendás alak. Az elmétekben a mennyei Isten nagyon becsületes, igazságos és nagyszerű, imádatra és csodálatra méltó. Ez a földi Isten azonban csak egy helyettesítője és eszköze a mennyei Istennek. Azt hiszed, hogy ez az Isten nem lehet egyenlő a mennyei Istennel, még kevésbé említhető Vele egy lapon. Amikor Isten nagysága és tisztelete kerül szóba, ezek a mennyei Isten dicsőségéhez tartoznak, de amikor az ember természetéről és romlottságáról van szó, ezek olyan tulajdonságok, amelyekben a földi Istennek része van. A mennyei Isten örökké magasztos, míg a földi Isten örökké jelentéktelen, gyenge és alkalmatlan. A mennyei Istent nem befolyásolja érzelem, csak igazságosság, míg a földi Istennek csak önző motivációi vannak, és nincs Benne méltányosság, sem értelem. A mennyei Isten a legkevésbé sem tisztességtelen, és örökké hűséges, míg a földi Istennek mindig van egy becstelen oldala. A mennyei Isten nagyon szereti az embert, míg a földi Isten nem gondoskodik megfelelően az emberről, akár teljesen el is hanyagolja őt. Ez a téves ismeret sokáig a szívetekben volt, és akár fennmaradhat a jövőben is. Krisztus minden cselekedetét az igazságtalanok nézőpontjából nézitek, az Ő munkáját, valamint az Ő azonosságát és lényegét pedig a gonoszok nézőpontjából értékelitek. Nagy hibát követtetek el, és megtettétek azt, amit az előttetek járók soha nem tettek meg. Azaz ti csak a magasztos mennyei Istent szolgáljátok, akinek korona van a fején, és soha nem figyeltek arra az Istenre, akit olyan jelentéktelennek tartotok, hogy számotokra Ő láthatatlan. Nem ez-e a ti bűnötök? Vajon ez nem egy klasszikus példája annak, ahogyan megsértitek Isten természetét? Ti a mennyei Istent imádjátok. Imádjátok a magasztos képeket, és nagyra becsülitek azokat, akik kitűnnek ékesszólásukkal. Boldogan hagyod, hogy az az Isten parancsoljon neked, amelyik gazdagsággal tölti meg a kezedet, és az után az Isten után vágysz, amelyik teljesíti minden vágyad. Az egyetlen, akit nem imádsz, az ez az Isten, aki nem magasztos. Az egyetlen dolog, amit utálsz, az a kapcsolódás ezzel az Istennel, akit egy ember se tud nagyra tartani. Az egyetlen dolog, amit nem vagy hajlandó megtenni, az annak az Istennek a szolgálata, aki soha nem adott neked egy fillért sem – és az Egyetlen, aki képtelen elérni, hogy Érte sóvárogj, az ez az ellenszenves Isten. Ez az Isten nem tehet képessé téged arra, hogy szélesítsd látókörödet, hogy úgy érezd, mintha kincset találtál volna – még kevésbé tudja teljesíteni kívánságaidat. Akkor miért követed Őt? Gondolkodtál már ilyen kérdéseken? Amit teszel, az nem pusztán ezt a Krisztust sérti – ami ennél is fontosabb, sérti a mennyei Istent. Úgy gondolom, nem ez a célja az Istenben való hiteteknek!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg a földi Istent?)

112. Sok ember választaná inkább, hogy pokolra ítéljék, semmint hogy becsületesen beszéljen és cselekedjen. Nem csoda, hogy más bánásmódot is tartogatok azoknak, akik nem becsületesek. Természetesen nagyon is jól tudom, milyen nehéz számotokra becsületesnek lenni. Mivel mindannyian olyan okosak vagytok, és olyan ügyesen méregettek másokat a saját kicsinyes mércétekkel, ez sokkal könnyebbé teszi a munkámat. És mivel mindannyian a kebletekre ölelitek a titkaitokat, egyesével foglak katasztrófába sodorni benneteket, hogy a tűz „leckéztessen meg”, és azután teljes elszántsággal higgyetek a szavaimban. Végül ki fogom kényszeríteni ezeket a szavakat a szátokból: „Isten hűséges Isten”, és ezután rögtön kéztördelve így fogtok siránkozni: „Csalfa az ember szíve!” Milyen lelkiállapotban lesztek akkor? Úgy képzelem, nem lesztek olyan győzedelmesek, mint most. És még kevésbé lesztek olyan „mélyek és érthetetlenek”, mint most. Isten jelenlétében egyesek pedánsak és tisztességtudók, mindent megtesznek azért, hogy „illedelmesek” legyenek, a Lélek jelenlétében mégis vicsorognak és karmaikat meresztgetik. A becsületesek közé sorolnátok az ilyen embereket? Ha képmutató vagy, olyasvalaki, aki jól ért az „interperszonális kapcsolatokhoz”, akkor azt mondom, biztosan olyan ember vagy, aki megpróbál játszadozni Istennel. Ha a szavaid tele vannak kifogásokkal és értéktelen magyarázkodással, akkor azt mondom, olyan vagy, aki gyűlöli a gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha sok olyan titkod van, amelyeket vonakodsz megosztani, ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget, és aki nem fog könnyen kiemelkedni a sötétségből.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem)

113. Mélyen megértem a szívetekben létező csalárdságot; legtöbben kíváncsiságból követtek Engem és az üresség miatt jöttetek Engem keresni. Amikor a harmadik kívánságotok meghiúsul – a békés és boldog életre való vágyatok –, akkor a kíváncsiságotok is szertefoszlik. A mindannyiótok szívében létező csalárdság lelepleződik a szavaitok és tetteitek által. Őszintén szólva, ti csak kíváncsiak vagytok Rám, de nem féltek Tőlem; nem vigyáztok a szátokra, és még kevésbé gyakoroltok visszafogottságot a viselkedésetekben. Akkor valójában milyen hitetek van? Valódi? Ti csak arra használjátok az Én szavaimat, hogy eloszlassátok aggodalmaitokat és enyhítsétek az unalmatokat, hogy kitöltsétek a megmaradt üres tereket az életetekben. Közületek ki valósította meg az Én szavaimat? Kinek van valódi hite? Folyamatosan azt kiabáljátok, hogy Isten olyan Isten, aki mélyen az emberek szívébe lát, de hogyan egyeztethető Velem össze a szívetekben az az Isten, akiről kiabáltok? Ha így kiabáltok, akkor miért viselkedtek úgy? Lehetséges, hogy ezzel a szeretettel akartok törleszteni Nekem? Nem kevés odaadás van ajkaitokon, de hol vannak az áldozataitok és a jó cselekedeteitek? Ha a szavaitok nem jutnának el a fülembe, hogy tudnálak ennyire gyűlölni titeket? Ha valóban hinnétek Bennem, hogyan kerülhetnétek ilyen szorult helyzetbe? Lehangolt az arckifejezésetek, mintha az alvilágban állnátok a bíróság előtt. Egy szemernyi életerőtök sincs és erőtlenül beszéltek a belső hangotokról; sőt tele vagytok panasszal és átkokkal. Már régen elvesztettétek a hitet abban, amit csinálok, és még az eredeti hitetek is eltűnt, akkor hogyan követhetnétek a végsőkig? Mivel ez így van, akkor hogyan lehet titeket megmenteni?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek)

114. Bár az ember hisz Istenben, Isten nincs az ember szívében, és nem tudja, hogyan szeresse Istent, nem is akarja szeretni Istent, mert a szíve soha nem kerül közel Istenhez, és mindig elkerüli Istent. Ennek eredményeként az ember szíve távol van Istentől. Hol van hát az ember szíve? Valójában az ember szíve nem került sehová: ahelyett, hogy Istennek adta volna vagy feltárta volna Isten előtt, megtartotta magának. Ez annak ellenére így van, hogy egyesek gyakran imádkoznak Istenhez, mondván: „Ó, Istenem, nézz a szívemre – Te tudsz mindenről, amire gondolok”, és egyesek még meg is esküsznek, hogy Isten rájuk tekinthet, és vállalják a büntetést, ha megszegik az esküjüket. Bár az ember megengedi Istennek, hogy belenézzen a szívébe, ez nem jelenti azt, hogy az ember képes lenne engedelmeskedni Isten vezényléseinek és intézkedéseinek, sem azt, hogy sorsát, kilátásait és mindenét Isten irányítása alá helyezte. Így, függetlenül attól, hogy milyen esküt teszel Istennek, vagy mit nyilatkozol Neki, Isten szemében a szíved még mindig zárva van Előtte, mert csak azt engeded meg Neki, hogy belenézzen a szívedbe, de azt nem, hogy irányítsa azt. Más szóval, egyáltalán nem adtad át a szívedet Istennek, és csak szép szavakat mondasz, hogy Isten hallja; közben elrejted Isten elől különböző álnok szándékaidat, intrikáiddal, cselszövéseiddel és terveiddel együtt, és kapaszkodsz kilátásaidba és sorsodba, rettegve attól, hogy Isten elveszi őket. Ezért Isten soha nem látja az ember Iránta való őszinteségét. Bár Isten megfigyeli az ember szívének mélységeit, és látja, hogy az ember mit gondol és mit akar tenni a szívében, továbbá látja, hogy milyen dolgokat őriz a szívében, az ember szíve nem tartozik Istenhez, és nem adta át azt Isten irányításának. Ez azt jelenti, hogy Istennek joga van megfigyelni, de nincs joga irányítani. Az ember szubjektív tudatában nem akarja és nem is szándékozik átadni magát Isten intézkedéseinek. Az ember nemcsak elzárkózott Istentől, de még olyanok is vannak, akik kitalálják, hogyan csomagolják be szívüket, hogy mézemázos szavakkal és hízelgéssel hamis benyomást keltsenek, elnyerjék Isten bizalmát és elrejtsék valódi arcukat Isten elől. Azzal, hogy nem engedik meg Istennek, hogy lássa, az a céljuk, hogy ne engedjék meg Neki, hogy meglássa, milyenek is ők valójában. Nem akarják a szívüket Istennek adni, hanem meg akarják tartani maguknak. Ez a sorok között azt jelenti, hogy amit az ember tesz és akar, azt maga az ember tervezi el, számítja ki és dönti el; nincs szüksége Isten részvételére vagy beavatkozására, még kevésbé van szüksége Isten vezényléseire és intézkedéseire. Így akár Isten parancsairól, megbízatásáról, akár Isten emberrel szemben támasztott követelményeiről van szó, az ember döntései saját szándékain és érdekein, saját pillanatnyi állapotán és körülményein alapulnak. Az ember mindig az általa ismert tudást és felismeréseket, valamint saját intellektusát használja arra, hogy megítélje és kiválassza az utat, amelyen járnia kell, és nem engedi, hogy Isten beavatkozzon vagy irányítsa. Ilyen az ember szíve, amit Isten lát.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

115. Sokan szeretnének igazán szeretni Engem, de mivel a szívük nem az övék, nincs uralmuk önmaguk felett; sokan igazán szeretnek Engem, mivel átélik az Általam adott megpróbáltatásokat, de képtelenek felfogni, hogy valóban létezem, és pusztán az ürességben szeretnek Engem, nem pedig tényleges létezésem miatt; sok ember Elém teszi a szívét, és utána nem figyel a szívére, és így szívüket elragadja a Sátán, amikor csak alkalma adódik rá, majd elhagynak Engem; sokan őszintén szeretnek Engem, amikor szavaimat megadom, mégsem ápolják szavaimat lelkükben, hanem lezseren köztulajdonként használják őket, és visszadobják oda, ahonnan jöttek, amikor csak kedvük tartja. Az ember fájdalmak közepette keres Engem, és Rám néz a megpróbáltatások közepette. Békesség idején élvez Engem, veszélyben megtagad Engem, amikor elfoglalt, elfelejt Engem, és amikor tétlen, eljátssza a szerepet Értem – de soha senki nem szeretett Engem egész életén át. Azt kívánom, hogy az ember komolyan álljon Előttem: nem kérem, hogy bármit is adjon Nekem, hanem csak azt, hogy mindenki vegyen Engem komolyan, hogy ahelyett, hogy hízelegne Nekem, engedje meg, hogy visszahozzam az ember őszinteségét. Megvilágosításom, megvilágításom és erőfeszítéseim ára áthat minden embert, de az ember minden cselekedetének valódi ténye is áthat minden embert, akárcsak az, hogy megtéveszt Engem. Mintha az emberi megtévesztés összetevői az anyaméhtől fogva vele lennének, mintha születése óta birtokolná ezeket a különleges csalási készségeket. Továbbá soha nem fedte fel a csalást; soha senki nem látott rá ezeknek az álnok képességeknek a forrására. Ennek eredményeként az ember megtévesztés közepette él anélkül, hogy észrevenné, és olyan, mintha megbocsátana magának, mintha ez inkább Isten elrendezése lenne, mintsem hogy Engem szándékosan megtéveszt. Nem ez a valódi forrása annak, hogy az emberek megtévesztenek Engem? Nem ez az ő ravasz terve? Soha nem zavart meg az ember nyájassága és fondorlatossága, mert régen rájöttem a lényegére. Ki tudja, mennyi tisztátalanság van a vérében, és mennyi van a Sátán mérgéből a velőjében? Az ember napról napra egyre jobban hozzászokik ehhez, így nem érzi a Sátán által okozott károkat, és így nem érdekli, hogy megismerje az „egészséges létezés művészetét”.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 21. fejezet)

116. Az emberek mind olyan lények, akikből hiányzik az önismeret, és képtelenek önmaguk megismerésére. Ennek ellenére mindenki mást úgy ismernek, mint a tenyerüket, mintha mindent, amit mások tettek és mondtak, először ők „ellenőriztek” volna, közvetlenül előttük, és megkapták volna a jóváhagyásukat, mielőtt megtették volna. Ennek eredményeként, úgy tűnik, mintha teljes mértékben felmértek volna mindenki mást, egészen a lelkiállapotukig terjedően. Az emberi lények mind ilyenek. Akkor is, ha ma már beléptek a Királyság Korába, természetük változatlan marad. Előttem még mindig azt teszik, amit Én teszek, míg a hátam mögött elkezdik a saját, egyedi „ügyeiket” intézni. Utána azonban, amikor Elém lépnek, olyanok, mintha teljesen más emberek lennének, látszólag nyugodtak és rendíthetetlenek, higgadt ábrázattal és egyenletes pulzussal. Hát nem éppen ez teszi az embereket olyan megvetendőkké? Oly sok ember visel két teljesen különböző arcot – egyet, amikor Előttem van, és egy másikat, amikor a hátam mögött. Nagyon sokan közülük úgy viselkednek, mint az újszülött bárányok, amikor Előttem vannak, de amikor a hátam mögé kerülnek, vad tigrisekké változnak, később pedig úgy viselkednek, mint a hegyek között vidáman röpködő kismadarak. Oly sokan mutatnak céltudatosságot és elszántságot Velem szemben. Oly sokan jönnek Elém, szomjasan és vágyakozva keresve szavaimat, de amikor a hátam mögé kerülnek, megunják azokat, és lemondanak róluk, mintha kijelentéseim terhet jelentenének. Oly sokszor, amikor láttam, hogy az emberi fajt megrontotta az ellenségem, feladtam az emberekbe vetett reményemet. Oly sokszor, amikor láttam őket Elém járulni, könnyes szemmel bocsánatot kérve, önbecsülésük hiánya és makacs javíthatatlanságuk miatt mégis haraggal hunytam szemet tetteik felett, még akkor is, ha szívük igaz és szándékuk őszinte. Oly sokszor láttam már olyan embereket, akik elég magabiztosak ahhoz, hogy együttműködjenek Velem, akik, amikor Előttem vannak, úgy tűnik, mintha az ölelésemben lennének, tapasztalva annak melegét. Oly sokszor voltam tanúja választott népem ártatlanságának, elevenségének és imádnivalóságának – hogy is ne tudnék gyönyörködni ezekben a dolgokban? Az emberi lények nem tudják, hogyan élvezzék a kezemben levő, eleve elrendelt áldásaikat, mert nem értik, hogy pontosan mit is jelent az „áldás” és a „szenvedés”. Emiatt az emberek távol állnak attól, hogy őszintén keressenek Engem. Ha a holnap nem létezne, akkor közületek, akik Előttem álltok, ki lenne olyan tiszta, mint a fehér hó, és olyan makulátlan, mint a jáde? Talán az Irántam érzett szeretetetek csak valami olyasmi, amit el lehet cserélni egy finom ételre, egy előkelő ruhára vagy egy szép javadalmazással járó magas tisztségre? Elcserélhető-e azzal a szeretettel, amit mások éreznek irántad? Lehetséges lenne, hogy a megpróbáltatások átélése arra sarkallja az embereket, hogy feladják az Irántam érzett szeretetüket? Vajon a szenvedés és a megpróbáltatások arra késztetik őket, hogy panaszkodjanak az Én intézkedéseim miatt? Senki sem értékelte még igazán azt az éles kardot, amely az Én számban van: csak a felszínes jelentését ismerik, anélkül, hogy igazán felfognák, mivel is jár. Ha az emberek valóban képesek lennének meglátni kardom élességét, akkor menekülnének, mint a patkányok az odúikba. Érzéketlenségük miatt az emberek semmit sem értenek szavaim valódi jelentéséből, és így fogalmuk sincs arról, hogy mennyire félelmetesek az Én kijelentéseim, vagy hogy mennyi mindent elárulnak az emberi természetről, és hogy saját romlottságukat mennyire megítélik ezek a szavak. Emiatt, az Én szavaimról alkotott félkész elképzelései eredményeként a legtöbb ember lagymatag hozzáállást tanúsít.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 15. fejezet)

117. Az idők során sokan csalódottan és vonakodva távoztak ebből a világból, sokan pedig reménykedve és hittel jöttek ide. Sokaknak elintéztem, hogy jöjjenek, és sokakat elküldtem. Számtalan ember ment át a kezemen. Sok lélek vettetett az alvilágba, sokan éltek testben, és sokan haltak meg, és születtek újjá a földön. Mégsem volt soha egyiküknek sem alkalma arra, hogy ma élvezze a királyság áldásait. Annyi mindent adtam az embernek, mégis keveset nyert, mert a Sátán erőinek támadása miatt képtelen volt élvezni minden gazdagságomat. Csak ahhoz volt szerencséje, hogy ránézzen, de soha nem tudta teljes mértékben élvezni azt. Az ember soha nem fedezte fel a testében lévő kincsesházat, hogy befogadja a mennyei gazdagságot, és így elvesztette azokat az áldásokat, amelyeket Én ajándékoztam neki. Vajon nem az ember lelke az a képesség, amely összeköti őt az Én Lelkemmel? Miért nem kapcsolódott az ember soha Hozzám a lelkével? Miért közeledik Hozzám testben, de lélekben nem képes erre? Lehetséges, hogy az Én igazi arcom a test arca? Miért nem ismeri az ember az Én lényegemet? Vajon tényleg soha semmi nyomom nem volt az emberi lélekben? Teljesen eltűntem az emberi lélekből? Ha az ember nem lép be a szellemi birodalomba, hogyan tudja felfogni szándékaimat? Az ember szemében van-e olyan, ami közvetlenül behatolhat a szellemi birodalomba? Lelkemmel már oly sokszor kiáltottam az emberhez, de az ember úgy tesz, mintha leszúrtam volna, távolról tekint rám, félve attól, hogy egy másik világba vezetem. Oly sokszor vizsgálódtam már az ember lelkében, ő azonban egyáltalán nem vesz tudomást róla, mélységesen fél attól, hogy belépek az otthonába, és megragadom az alkalmat, hogy megfosszam minden tulajdonától. Ekképpen kirekeszt Engem, és csak egy hideg, szorosan zárt ajtóval találom szemben Magam. Az ember oly sokszor elbukott, és Én megmentettem őt, de miután felébredt, azonnal elhagyott Engem, nem érintette meg az Én szeretetem, tartózkodó pillantást vet Rám; soha nem melegítettem fel az ember szívét. Az ember érzelemmentes, hidegvérű állat. Bár melegíti őt az Én ölelésem, soha nem volt még mélyen meghatódva tőle. Olyan ő, mint egy hegyi vadember. Soha nem értékelte az emberiség iránti gondviselésemet. Nem hajlandó közeledni Hozzám, inkább a hegyekben él, ahol elviseli a vadállatok fenyegetését – de mégsem hajlandó Nálam menedéket keresni. Én nem kényszerítek senkit, csupán a munkámat végzem. Eljön majd a nap, amikor az ember a hatalmas óceán közepéről Mellém úszik, hogy élvezhesse a föld minden gazdagságát, és maga mögött hagyja a veszélyt, hogy elnyeli a tenger.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 20. fejezet)

118. A hitetek nagyon szép; azt mondjátok, hogy egész életeteket hajlandók vagytok munkámra fordítani, és hogy hajlandóak vagytok életeteket feláldozni érte, de beállítottságotok nem sokat változott. Csak arrogánsan beszéltek, annak ellenére, hogy a tényleges viselkedésetek nagyon is hitvány. Olyan, mintha az emberek nyelve és ajka a mennyben lenne, de a lábuk messze lent a földön, és ennek következtében a szavaik és a tetteik, valamint a hírnevük még mindig darabokban és romokban hever. A hírnevetek tönkrement, a modorotok romlott, a beszédmódotok alantas, és az életetek megvetendő; még az emberi mivoltotok teljessége is alantas hitványságba süllyedt. Kicsinyesek vagytok másokkal szemben, és minden apróságon alkudoztok. A saját hírnevetek és státuszotok miatt veszekedtek, olyannyira, hogy még a pokolba és a tűz tavába is hajlandóak vagytok leszállni. A jelenlegi szavaitok és tetteitek elegendőek Nekem ahhoz, hogy megállapítsam, hogy bűnösök vagytok. A munkámhoz való hozzáállásotok elég ahhoz, hogy megállapítsam, hogy igaztalanok vagytok, és az összes beállítottságotok elégséges ahhoz, hogy rámutassak, hogy mocskos lelkek vagytok, akik tele vannak ocsmányságokkal. A megnyilvánulásaitok és az, amit feltártok, elegendőek ahhoz, hogy kimondjam, hogy olyan emberek vagytok, akik megitták a magukét a tisztátalan lelkek véréből. Amikor a királyságba való belépésről van szó, nem feditek fel az érzéseiteket. Azt hiszitek, hogy amilyenek most vagytok, elegendő ahhoz, hogy át tudjatok lépni mennyei királyságom kapuján? Azt hiszitek, hogy belépést nyerhettek a munkám és szavaim szent földjére anélkül, hogy saját szavaitokat és tetteiteket előbb próbára tenném? Ki tudna port hinteni a szemembe? Hogyan kerülhetnék el megvetendő, alantas viselkedéseitek és beszélgetéseitek tekintetemet? Az életeteket úgy határoztam meg, hogy olyan élet legyen, amelyben e tisztátalan szellemek vérét isszátok és húsát eszitek, mert minden nap Előttem utánozzátok őket. Viselkedésetek különösen rossz volt Előttem, így hogyan ne találhatnálak benneteket undorítónak? Szavaitok a tisztátalan szellemek szennyeit tartalmazzák: ugyanúgy hízelegtek, titkolóztok és áltattok, mint azok, akik boszorkánysággal foglalkoznak, és mint azok, akik árulók és az igaztalanok vérét isszák. Az ember minden megnyilvánulása rendkívül igaztalan, hogyan kerülhetne tehát valamennyi ember a szent földre, ahol az igazak vannak? Azt hiszed, hogy a megvetendő viselkedésed szentként megkülönböztethet téged azokhoz az igaztalanokhoz képest? A kígyószerű nyelved végül tönkreteszi majd ezt a testedet, amely pusztítást végez és ocsmányságokat követ el, a kezeid pedig, amelyeket tisztátalan lelkek vére borít, végül szintén a pokolba fogják húzni a lelkedet. Miért nem ragadod meg hát ezt a lehetőséget, hogy megtisztítsd a mocsokkal borított kezeidet? És miért nem használod ki ezt a lehetőséget, hogy kivágd azt az igaztalan szavakat beszélő nyelvedet? Lehet, hogy hajlandó vagy a pokol lángjaiban szenvedni a kezeid, a nyelved és az ajkad kedvéért? Két szememmel őrködöm mindenki szíve felett, mert már jóval azelőtt, hogy megteremtettem volna az emberiséget, kezembe szorítottam a szívüket. Már régen átláttam az emberek szívén, így hogyan kerülhetnék el gondolataik a tekintetemet? Hogyne lenne túl késő megmenekülniük attól, hogy Lelkem megégesse őket?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

119. Az ajkad kedvesebb, mint a galamboké, de a szíved alattomosabb, mint a régi kígyó. A ajkaid olyan gyönyörűek, akár a libanoni nők, de a szíved nem kedvesebb, mint az övék, és semmiképpen sem hasonlítható a kánaániak szépségéhez. A szíved oly áruló! Amit utálok, az csak az igaztalanok ajka és a szívük, és az emberekkel szemben támasztott követelményeim egyáltalán nem magasabbak annál, mint amit a szentektől elvárok; csak éppen ellenszenvet érzek az igaztalanok gonosz tettei iránt, és remélem, hogy képesek lesznek levetni a mocskosságukat és kiszabadulni a jelenlegi szorult helyzetükből, hogy kitűnjenek az igaztalanok közül, és együtt éljenek és legyenek szentek azokkal, akik igazak. Ti ugyanolyan körülmények között vagytok, mint Én, mégis elborít benneteket a mocsok; még a legcsekélyebb mértékben sem rendelkeztek a kezdetben teremtett emberek eredeti hasonlatosságával. Sőt, mivel minden nap azon tisztátalan szellemek hasonlatosságát utánozzátok, azt teszitek, amit ők tesznek, és azt mondjátok, amit ők mondanak, minden részetek – még a nyelvetek és ajkatok is – átitatódott az ő szennyes vizükkel, olyannyira, hogy teljesen beborítanak benneteket az ilyen foltok, és egyetlen részetek sem használható az Én munkámra. Ez olyan szívszaggató! Ti a lovak és a marhák efféle világában éltek, de valójában nem érzitek magatokat zaklatottnak; tele vagytok örömmel, és szabadon és könnyedén éltek. Ebben a szennyes vízben úszkáltok, de valójában észre sem veszitek, hogy ilyen helyzetbe kerültetek. Minden nap tisztátalan szellemekkel társalogtok, és „ürülékkel” érintkeztek. Az életetek meglehetősen közönséges, de valójában nem vagy tudatában annak, hogy egyáltalán nem létezel az emberi világban, és hogy nem vagy önmagad ura. Hát nem tudod, hogy az életedet régen eltaposták azok a tisztátalan szellemek, vagy hogy a jellemedet régen bemocskolta a szennyes víz? Azt hiszed, hogy egy földi paradicsomban élsz, és hogy a boldogság közepette vagy? Nem tudod, hogy tisztátalan szellemek mellett éltél, és hogy te mindazzal léteztél együtt, amit ők készítettek neked? Hogyan lehetne bármilyen értelme annak, ahogyan élsz? Hogyan lehetne az életednek bármilyen értéke? A szüleid után szaladgáltál, a tisztátalan szellemek szülei után, de valójában fogalmad sincs arról, hogy akik téged csapdába ejtettek, azok a tisztátalan szellemek szülei, akik a világra hoztak és felneveltek téged. Sőt, azzal sem vagy tisztában, hogy minden szennyedet valójában ők adták neked; te csak annyit tudsz, hogy ők tudnak neked „örömet” szerezni, nem fenyítenek meg téged, nem ítélkeznek feletted, és főleg nem átkoznak meg téged. Soha nem kaptak tőled dührohamot, hanem gyengédséggel és kedvességgel bánnak veled. A szavaik táplálják a szívedet és rabul ejtenek téged, hogy összezavarodj, és anélkül, hogy észrevennéd, beszippantottak és te készséggel szolgálod őket, így válsz a kivezető útjukká és szolgájukká. Nincs semmiféle panaszod, de hajlandó vagy dolgozni nekik, mint a kutyák, mint a lovak; ők megtévesztenek téged. Emiatt egyáltalán nincs semmilyen reakciód arra a munkára, amit én végzek. Nem csoda, hogy titokban mindig ki akarsz csúszni az ujjaim közül, és nem csoda, hogy mindig édes szavakat akarsz használni, hogy csalárd módon jóindulatot csikarj ki Tőlem. Mint kiderült, neked már voltegy másik terved, egy másik megállapodásod. Láthatsz egy kicsit abból, amit Én a Mindenhatóként cselekszem, de a legkevésbé sem ismered ítéletemet és fenyítésemet. Fogalmad sincs arról, hogy mikor kezdődött az Én fenyítésem; csak azt tudod, hogyan csapj be Engem – de azt nem tudod, hogy nem fogok eltűrni semmilyen kihágást az embertől. Mivel már elhatároztad, hogy Engem szolgálsz, nem foglak elengedni téged. Féltékeny Isten vagyok, és olyan Isten vagyok, aki féltékeny az emberiségre. Mivel már az oltárra helyezted a szavaidat, nem tűröm, hogy a szemem láttára elszökj, és azt sem tűröm, hogy két urat szolgálj. Azt gondoltad, hogy lehet egy második szerelmed, miután szavaidat oltáromra és szemeim elé helyezted? Hogyan engedhetném meg, hogy az emberek ennyire bolondot csináljanak Belőlem? Azt hitted, hogy könnyelműen fogadalmakat és esküket tehetsz Nekem a nyelveddel? Hogyan tehettél esküket az Én trónomnál, az Én trónomnál, aki a Legmagasságosabb vagyok? Azt hitted, hogy esküid már elmúltak? Hadd mondjam el nektek: még ha a testetek el is múlik, az esküitek nem múlhatnak el. A végén esküitek alapján foglak elítélni titeket. Ti azonban azt hiszitek, hogy úgy tudtok megbirkózni Velem, hogy szavaitokat Elém helyezitek, és hogy szívetek tisztátalan szellemeket és gonosz szellemeket szolgálhat. Hogyan is tűrhetné haragom ezeket a kutyaszerű, disznószerű embereket, akik becsapnak Engem? Végre kell hajtanom adminisztratív rendeleteimet, és vissza kell szereznem a tisztátalan szellemek kezéből mindazokat a kimért, „jámbor” embereket, akik hisznek Bennem, hogy fegyelmezetten „várakozhassanak” Rám, legyenek az Én ökreim, legyenek az Én lovaim, és az Én öldöklésem által legyenek vezényelve. Ráveszlek majd, hogy vedd fel a korábbi elszántságodat és újra Engem szolgálj. Nem tűrök el egyetlen olyan teremtményt sem, amely becsap Engem. Azt hitted, hogy csak úgy önkényesen kéréseket fogalmazhatsz meg és hazudozhatsz előttem? Azt hitted, hogy nem hallottam vagy nem láttam a szavaidat és tetteidet? Hogy ne lettek volna a szavaid és tetteid az Én szemem előtt? Hogyan engedhetném meg valaha is, hogy az emberek így becsapjanak Engem?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

120. Köztetek voltam, több tavaszon és őszön át közösséget vállaltam veletek; sokáig éltem köztetek, és veletek éltem. Mennyi aljas viselkedésetek siklott el közvetlenül a szemeim előtt? Azok a szívbéli szavaitok folyamatosan a fülemben visszhangzanak; millió és millió vágyatokat helyeztétek az oltáromra – még megszámlálni is túl sok lenne. Ami azonban az elkötelezettségetek és a ráfordításotokat illeti, még egy jottányit sem adtok. Az őszinteségnek még egy apró cseppjét sem helyezitek oltáromra. Hol vannak a Bennem való hitetek gyümölcsei? Végtelen kegyelmet kaptatok Tőlem, és végtelen titkokat láttatok a mennyből; még a menny lángjait is megmutattam nektek, de nem volt szívem megégetni titeket. Mégis, mennyit adtatok Nekem cserébe? Mennyit vagytok hajlandók adni Nekem? Az Általam neked adott étellel a kezedben megfordulsz és felajánlod azt Nekem, sőt, odáig elmész, hogy azt mondod, hogy ezt a saját kemény munkád verejtékéért cserébe kaptad, és hogy felajánlod Nekem mindazt, ami a tiéd. Hogyhogy nem tudod, hogy a Nekem szánt „hozzájárulásaid” mind csak olyan dolgok, amelyeket elloptak az oltáromról? Ráadásul most, hogy felajánlod őket Nekem, vajon nem csapsz-e be Engem? Hogyhogy nem tudod, hogy amit ma élvezek, az mind az oltáromon lévő felajánlások, nem pedig az, amit kemény munkáddal kerestél, majd felajánlottál Nekem? Ti tényleg így be merészeltek csapni Engem, hogyan tudnék hát megbocsátani nektek? Hogyan várhatjátok el tőlem, hogy ezt tovább tűrjem? Mindent odaadtam nektek. Mindent feltártam nektek, gondoskodtam a szükségleteitekről, és felnyitottam a szemeiteket, ti mégis így becsaptok Engem, nem törődve a lelkiismeretetekkel. Önzetlenül mindent nektek adományoztam, hogy bár szenvedtek, mégis elnyertétek Tőlem mindazt, amit a mennyből hoztam. Ennek ellenére nincs bennetek semmi odaadás, és még ha csak egy apró hozzájárulást is tettetek, megpróbáltok utólag „elszámolni” Velem. Vajon a hozzájárulásod nem egyenlő a semmivel? Amit Nekem adtál, az csupán egy homokszem, amit viszont Tőlem kértél, az egy tonna arany. Nem vagy egyszerűen ésszerűtlen? Én köztetek munkálkodom. Egyáltalán nincs nyoma annak a tíz százaléknak, amit Nekem kellene adni, nemhogy további áldozatoknak. Sőt, azt a tíz százalékot, amit az elkötelezettek adományoznak, a gonoszok lefoglalják. Nem széledtetek-e szét mindannyian Tőlem? Nem vagytok-e mindannyian ellenségesek Velem szemben? Nem romboljátok-e mindannyian az oltáromat? Hogy lehetne az ilyen embereket kincsnek tekinteni a szememben? Nem sertések és kutyák-e ők, akiket gyűlölök? Hogyan nevezhetném kincsnek a gonosztetteiteket?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

121. Sok olyan út van, amelyet nem értetek, és sok olyan dolog, amelyről nincs tudomásotok. Annyira tudatlanok vagytok; nagyon jól ismerem szellemi képességeiteket és hiányosságaitokat. Ezért, bár sok olyan szó van, amelyet képtelenek vagytok megérteni, mégis hajlandó vagyok elmondani nektek mindezeket az igazságokat, amelyekre eddig soha nem voltatok fogékonyak, mert folyamatosan aggódom, hogy a jelenlegi szellemi képességeitek közepette képesek vagytok-e szilárdan megállni a Nekem tett tanúságtételetekben. Nem arról van szó, hogy nem tartalak sokra titeket; mind olyan lények vagytok, akik még nem estek át a formális tanításomon, és egyáltalán nem látom, hogy mennyi dicsőség lakozik bennetek. Bár sok energiát fordítottam arra, hogy dolgozzak rajtatok, gyakorlatilag nincsenek bennetek pozitív alkotórészek, a negatív alkotórészeket pedig egy kezemen meg tudom számolni, és azok csak a Sátánt megszégyenítő tanúságtételként szolgálnak. Szinte minden más, ami bennetek van, a Sátán mérge. Olybá tűntök számomra, mint akik számára nincsen megváltás. Ahogy a dolgok állnak, ránézek különböző arckifejezéseitekre és viselkedésetekre, és végül megismerem igazi nagyságotokat. Ezért nyugtalankodom mindig miattatok: Ha az emberek magukra maradnának, tényleg jobb lenne az életük, vagy ahhoz hasonló lenne, mint amilyenek ma? A gyermeki értelmetek nem nyugtalanít benneteket? Tudtok valóban olyanok lenni, mint Izráel választott népe – hűek Hozzám, és csakis Hozzám, mindenkor? Ami bennetek megmutatkozik, az nem a szüleiktől elkóborolt gyermekek csintalansága, hanem a gazdájuk ostorának hatósugarán kívülre került állatokból előtörő bestialitás. Meg kell ismernetek a természeteteket, ami egyben közös gyengeségetek is; mindannyiótok közös betegsége. Ezért egyetlen figyelmeztetésem számotokra ma az, hogy álljatok szilárdan a mellettem tett tanúságtételetekben. Semmilyen körülmények között ne engedjétek, hogy a régi betegség újra fellángoljon. A tanúságtétel a legfontosabb – ez a munkám lényege. Nektek úgy kell elfogadnotok szavaimat, ahogyan Mária elfogadta Jahve kinyilatkoztatását, amely álmában érkezett hozzá: hinni benne, majd engedelmeskedni neki. Csak ez minősül erényesnek. Mert ti vagytok azok, akik a legtöbbet hallják szavaimat, akiket a leginkább megáldottam. Nektek adtam minden értékes tulajdonom, mindent nektek adományoztam, mégis oly nagymértékben különbözik a helyzetetek Izráel népétől; egyszerűen világok választanak el benneteket egymástól. De hozzájuk képest ti sokkal többet kaptatok; míg ők kétségbeesetten várják megjelenésemet, ti kellemes napokat töltötök Velem, részesülve bőségemből. E különbség fényében, mi jogosít fel titeket arra, hogy civakodjatok és veszekedjetek velem, és a részeteket követeljétek a tulajdonomból? Hát nem nyertetek már sokat? Én oly sokat adok nektek, de ti csak szívszorító szomorúságot és aggodalmat, fékezhetetlen haragot és elégedetlenséget adtok Nekem cserébe. Annyira visszataszítóak vagytok – ugyanakkor szánalomra méltók is, ezért nincs más választásom, mint lenyelni minden haragomat, és újra és újra hangot adni ellenvetéseimnek veletek szemben. Több ezer éves munkám során sohasem tiltakoztam az emberiségnél, mert rájöttem, hogy az emberiség fejlődése során csak a köztetek élő „szélhámosok” váltak a leghíresebbekké, mint értékes örökségek, amelyeket régi idők híres ősei hagytak rátok. Mennyire gyűlölöm azokat az embertelen disznókat és kutyákat. Túlságosan hiányzik belőletek a lelkiismeret! Túlságosan aljas jelleműek vagytok! Túlságosan megkeményedett a szívetek! Ha ilyen szavakat és munkát szántam volna az izráelitákra, már régen dicsőséget szereztem volna. De köztetek ez elérhetetlen; rátok csak a kegyetlen mellőzés, az elutasítás és a kifogások jellemzőek. Túlságosan érzéketlenek és teljesen értéktelenek vagytok!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mi a te megértésed Istenről?)

122. Gondoljatok vissza a múltra: Mikor volt tekintetem haragos és hangom szigorú felétek? Mikor bocsátkoztam szőrszálhasogató vitába veletek? Mikor róttalak meg benneteket ok nélkül? Mikor róttalak meg benneteket szemtől szembe? Nem az Én munkám kedvéért szólítom Atyámat, hogy visszatartson benneteket minden kísértéstől? Miért bántok így Velem? Használtam valaha hatalmamat, hogy lesújtsam testeteket? Miért így viszonozzátok Nekem mindezt? Miután hideget és meleget is kaptam tőletek, sem forrók nem vagytok, sem hidegek, aztán pedig hízelkedni próbáltok Nekem, és rejtegettek Előlem dolgokat, szátok pedig az igaztalanok köpetével van tele. Azt hiszitek, a nyelvetek becsaphatja az Én Lelkemet? Azt hiszitek, a nyelvetek megmenekülhet az Én haragomtól? Azt hiszitek, a nyelvetek ítéletet mondhat az Én tetteim, Jahve tettei fölött, ahogy csak akar? Olyan Isten vagyok én, aki fölött ember ítéletet mondhat? Megengedhetem, hogy egy kis féreg így káromoljon Engem? Hogyan helyezhetném az engedetlenség e fiait az Én örök áldásaim közé? Szavaitok és tetteitek már régen lelepleztek és elítéltek benneteket. Amikor kifeszítettem az eget, és minden dolgot megteremtettem, nem engedtem, hogy bármely teremtmény kedve szerint részt vegyen ebben, és még kevésbé engedtem, hogy bármi megzavarja az Én munkámat és irányításomat, ahogy épp jólesik neki. Nem tűrtem sem embert, sem tárgyat; hogyan kímélném hát meg azokat, akik kegyetlenek és embertelenek Irántam? Hogyan bocsáthatnék meg azoknak, akik szavaim ellen lázadnak? Hogyan kímélhetném meg azokat, akik nem engedelmeskednek Nekem? Nem az Én kezemben, a Mindenható kezében van-e az ember sorsa? Hogyan tekinthetném szentnek igaztalanságodat és engedetlenségedet? Hogyan szennyezhetnék be bűneid az Én szentségemet? Engem nem szennyez be az igaztalanok tisztátalansága, és nem lelem örömömet az igaztalanok felajánlásaiban. Ha te hűséges volnál Irántam, Jahve iránt, elvehetnéd magadnak az áldozatokat az Én oltáromról? Használhatnád mérges nyelvedet arra, hogy az Én szent nevemet káromold? Lázadhatnál ily módon az Én szavaim ellen? Kezelhetnéd az Én dicsőségemet és szent nevemet eszközként, hogy a Sátánt, a gonoszt szolgáld vele? Az Én életem a szentek örömére adatik. Hogyan engedhetném, hogy kedved szerint játssz az Én életemmel, és magatok között konfliktuskeltés eszközeként használd? Hogyan lehettetek ilyen szívtelenek, és ennyire híján a jó útjának, abban, amilyenek Irántam vagytok? Nem tudjátok, hogy Én már leírtam gonosz tetteiteket itt, az élet szavai között? Hogyan menekülhetnétek meg a harag napja elől, amikor megfenyítem Egyiptomot? Hogyan engedhetném, hogy újra meg újra ily módon forduljatok szembe és dacoljatok Velem? Nyíltan megmondom nektek: amikor eljön a nap, fenyítésetek elviselhetetlenebb lesz, mint Egyiptomé! Hogyan menekülhettek meg haragom napja elől?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Senki, aki a testből való, nem menekülhet meg a harag napja elől)

123. Az ember nem azért nem nyeri meg Istent, mert Istennek érzelmei vannak, vagy mert Isten nem hajlandó arra, hogy az ember megnyerje Őt, hanem azért, mert az ember nem akarja megnyerni Istent, és nem keresi Őt nagy hévvel. Hogy átkozhatna meg Isten valakit azok közül, akik valóban keresik Istent? Hogyan átkozhatná meg Isten azt, akinek egészséges értelme és érzékeny lelkiismerete van? Hogyan emészthetne el valakit Isten haragjának tüze, aki valóban imádja és szolgálja Őt? Hogyan rúghatnának ki valakit Isten házából, aki örömmel engedelmeskedik Istennek? Hogyan élhetne Isten büntetésében az, aki nem tudta eléggé szeretni Istent? Hogy maradhatna valakinek semmije, aki boldogan lemond mindenről Istenért? Az ember nem hajlandó Istent követni, nem hajlandó a vagyonát Istenért feláldozni, és nem hajlandó egy egész élet erőfeszítéseit Istennek szentelni; ehelyett azt mondja, hogy Isten túl messzire ment, hogy Istennel kapcsolatban túl sok minden ellentétes az ember elképzeléseivel. Ilyen emberi mivolttal még akkor sem tudnátok megnyerni Isten elismerését, ha fáradhatatlanul törekednétek rá, nem is beszélve arról, hogy nem is keresitek Istent. Nem tudjátok, hogy ti az emberiség selejtes jószágai vagytok? Nem tudjátok, hogy nincs a tiéteknél alacsonyabb rendű emberi mivolt? Nem tudjátok, hogy mások milyen megszólítással tisztelnek meg titeket? Azok, akik igazán szeretik Istent, a farkas apjának, a farkas anyjának, a farkas fiának és a farkas unokájának neveznek titeket; a farkas leszármazottai vagytok, a farkas népe, és ismernetek kell saját identitásotokat, és soha nem szabad azt elfelejtenetek. Ne higgyétek, hogy valamiféle felsőbbrendű figurák vagytok: ti vagytok a nem-emberek leggonoszabb csoportja az emberiség körében. Nem tudtok erről semmit? Tudjátok, mekkora kockázatot vállaltam azzal, hogy köztetek munkálkodtam? Ha az értelmetek nem tud újra normálissá válni, és a lelkiismeretetek nem tud normálisan működni, akkor soha nem fogjátok levetni magatokról a „farkas” elnevezést, soha nem fogtok megmenekülni az átok napjától, és soha nem fogtok megmenekülni a büntetésetek napjától. Alsóbbrendűnek születtetek, értéktelen dolognak. Természeteteknél fogva éhes farkasfalka vagytok, egy rakás törmelék és szemét, és Én veletek ellentétben nem azért munkálkodom rajtatok, hogy elnyerjem a kegyeiteket, hanem azért, mert szükség van a munkára. Ha továbbra is ilyen lázadók lesztek, akkor felhagyok a munkámmal, és soha többé nem fogok rajtatok munkálkodni; ellenkezőleg, átadom a munkámat egy másik, Nekem tetsző csoportnak, és ezzel örökre elhagylak benneteket, mert nem vagyok hajlandó azokra tekinteni, akik ellenségeskednek Velem. Tehát akkor összhangban vagy háborúságban szeretnétek lenni Velem?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

124. Amint a mai utat járod, vajon mi a legmegfelelőbb törekvés? A törekvésedben miféle embernek kellene látnod magad? Kötelességed megismerni, hogyan kellene hozzáállnod mindahhoz, ami ma reád hárul, legyenek azok próbatételek vagy nehézségek, vagy irgalmatlan fenyítés és átok. Mindezekkel a dolgokkal szembesülve, minden esetben alaposan el kellene gondolkodnod rajtuk. Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert a ma rád háruló dolgok végül is rövid ideig tartó próbatételek, amelyek újra és újra előfordulnak; talán, ami téged illet, ezek nem különösebben megterhelőek a léleknek, és ezért hagyod a dolgokat a maguk természetes útján sodródni, és nem tekinted őket a fejlődésre való törekvés értékes eszközének. Milyen meggondolatlan vagy! Olyannyira, hogy úgy gondolsz erre az értékes eszközre, mintha csak egy felhő lebegne a szemed előtt, és nem becsülöd meg ezeket a kemény csapásokat, amelyek újra meg újra lezúdulnak – a rövid és számodra jelentéktelennek tűnő csapásokat –, hanem inkább hűvös távolságtartással tekintesz rájuk, nem veszed őket a szívedre és csupán véletlen csapásként kezeled őket. Olyan arrogáns vagy! E vad támadások, a viharokhoz hasonló támadások iránt, amelyek időről időre lecsapnak, csak könnyelmű nemtörődömséget mutatsz; néha még odáig is elmész, hogy hűvös mosolyra húzod a szád, ami a teljes közöny megnyilvánulásáról árulkodik – ugyanis egyszer sem gondoltál arra, hogy miért szenvedsz folyton ilyen „szerencsétlenségeket”. Lehet, hogy szörnyen igazságtalan vagyok az emberrel? Vajon magamra vállalom-e, hogy bíráljalak benned? Még ha a mentalitásoddal kapcsolatos problémák talán is nem olyan súlyosak, mint amilyennek leírtam, külső higgadtságod révén már régóta tökéletes képet festesz a belső világodról. Nincs szükség Rám, hogy elmondjam neked, hogy a szíved mélyén csakis indokolatlan bántó szavak rejtőznek és a szomorúság halvány nyomai, amelyek mások számára aligha észrevehetőek. Mivel igazságtalannak érzed, hogy ilyen próbatételeket szenvedtél el, átkozódsz; és mivel e próbatételek a világ sivárságának érzetét váltják ki belőled, mélabú tölt el. Távolról sem tekintesz ezekre az ismétlődő csapásokra és fegyelmező cselekedetekre a legjobb védelemként, hanem az Ég értelmetlen bajkeverésének vagy pedig rád mért megtorlásnak látod őket. Oly tudatlan vagy! A jó időket irgalmatlanul a sötétség korlátai közé szorítod; a csodálatos próbatételeket és fegyelmező cselekedeteket újra és újra ellenségeid támadásainak tekinted. Nem tudod, hogyan alkalmazkodj a környezetedhez, és még kevésbé akarsz megpróbálkozni vele, mivel nem akarsz semmit sem nyerni ebből az ismétlődő – és számodra kegyetlen – fenyítésből. Nem próbálkozol sem kereséssel, sem felfedezéssel, és egyszerűen beletörődve a sorsodba, arra mész, amerre az vezet. A számodra talán kegyetlen fenyítésnek tűnő cselekedetek nem változtatták meg a szívedet, nem is foglalták el a szívedet; ehelyett szíven szúrnak. E „kegyetlen fenyítést” csupán ellenségednek tekinted ebben az életben, és így semmit sem nyertél. Oly önelégült vagy! Csak ritkán hiszed el, hogy az ilyen megpróbáltatásokat a saját hitványságod miatt szenveded el; ehelyett szerencsétlennek tartod magad, ráadásul azt mondod, hogy én bírállak. És most, hogy a dolgok idáig jutottak, vajon mennyit tudsz valójában arról, amit mondok és teszek? Ne hidd, hogy született zseni vagy, aki csak egy kicsit alacsonyabb az egeknél, de mérhetetlenül magasztosabb a földnél. Messze nem vagy okosabb bárki másnál – sőt, azt is mondhatnánk, hogy egyszerűen bámulatos, mennyivel ostobább vagy, mint bármelyik ember a földön, akinek van esze, mert túlságosan nagyra tartod magad, és soha nem volt benned kisebbrendűségi érzés – mintha a legapróbb részletekig képes lennél átlátni a tetteimet. Ami azt illeti, olyasvalaki vagy, akiből alapvetően hiányzik az értelem, mert fogalmad sincs arról, hogy mit szándékozom tenni, és még kevésbé vagy tisztában azzal, hogy mit teszek most. És ezért mondom, hogy még egy földön gürcölő öreg földműveshez sem érsz fel, egy olyan földműveshez, akinek halvány fogalma sincs az emberi életről, és mégis minden bizalmát az Ég áldásaiba helyezi, miközben a földet műveli. Ügyet sem vetsz az életedre, semmit sem tudsz az elismertségről és még kevésbé van bármilyen önismereted. Annyira „mindenek felett állsz”!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok, akik nem tanulnak és tudatlanok maradnak: nem fenevadak-e?)

125. Vannak, akik szépen, de felületesen szépítik magukat: A nővérek olyan csinosan díszítik magukat, mint a virágok, a testvérek pedig úgy öltözködnek, mint a hercegek vagy a gazdag fiatal piperkőcök. Ők csak a külső dolgokkal törődnek, például azzal, hogy mit esznek és mit viselnek; belül viszont nélkülöznek, és a legcsekélyebb ismeretük sincs Istenről. Mi értelme lehet ennek? Aztán vannak olyanok is, akik úgy öltöznek, mint a szegény koldusok – tényleg úgy néznek ki, mint a kelet-ázsiai rabszolgák! Tényleg nem értitek, hogy mit kérek tőletek? Beszélgessetek egymás között: Mit nyertetek valójában? Ennyi éven át hittetek Istenben, és mégis ez minden, amit arattatok – hát nem kínos ez számotokra? Nem szégyellitek magatokat? Ennyi éven át az igaz utat követtétek, de ma az érettségetek még mindig alacsonyabb egy verébénél! Nézzétek meg a fiatal hölgyeket köztetek, akik a ruháikban és a sminkjükben szépek, mint a festmények, összehasonlítják magukat egymással – és mit hasonlítanak össze? Az élvezeteiket? Az igényeiket? Azt hiszitek, azért jöttem, hogy modelleket toborozzak? Nincs bennetek semmi szégyenérzet! Hol van az életetek? Vajon nem csak a saját extravagáns kívánságaitokat követitek-e? Azt hiszed, hogy olyan szép vagy, bár mindenféle díszbe öltözhetsz, valójában nem vagy-e egy trágyadombon született, vonagló féreg? Ma szerencsés vagy, hogy élvezheted ezeket a mennyei áldásokat, nem a szép arcod miatt, hanem azért, mert Isten kivételt tesz azzal, hogy felemel téged. Még mindig nem világos számodra, honnan jöttél? Az élet említésére befogod a szádat, és nem szólsz semmit, néma vagy, mint egy szobor, mégis van képed kiöltözni! Mégis hajlamos vagy pirosítót és púdert kenni az arcodra! És nézzétek meg magatok között a piperkőcöket, az önfejű embereket, akik egész nap féktelenül, fesztelenül, közömbös arckifejezéssel sétálgatnak. Így kell viselkednie egy embernek? Mire fordítja mindenki közületek, férfi vagy nő, a figyelmét egész nap? Tudjátok-e, kitől függtök, hogy táplálkozzatok? Nézz a ruhádra, nézd meg, mit arattál, ami a kezedben van, dörzsöld meg a hasadat – mi hasznod származott annak a vérnek és verejtéknek az árából, amit a hitben töltött évek alatt fizettél? Még mindig azt gondolod, hogy városnézésre mész, még mindig arra gondolsz, hogy a bűzlő húsodat ékesítsd – értéktelen törekvések! Arra kértelek, hogy normális ember legyél, most azonban nem egyszerűen abnormális vagy, hanem aberrált. Hogy merészelhet egy ilyen ember Elém járulni? Ilyen emberi mivolttal, mint ez, a bájaidat fitogtatva és a testeddel kérkedve, mindig a test kívánságainak élve – nem a mocskos démonok és gonosz szellemek leszármazottja vagy-e? Nem fogom megengedni, hogy egy ilyen mocskos démon sokáig fennmaradjon! És ne hidd, hogy nem tudom, mit gondolsz a szívedben. Lehet, hogy a vágyaidat és a testedet szigorúan kordában tartod, de hogyne tudnám, milyen gondolatokat rejtegetsz a szívedben? Hogyne tudnám mindazt, amit a szemed kíván? Ti, fiatal hölgyek, nem azért csinosítjátok-e magatokat, hogy a testeteket mutogassátok? Mi hasznotok van a férfiakból? Valóban megmenthetnek benneteket a nyomorúság tengeréből? Ami a köztetek lévő piperkőcöket illeti, mindannyian úgy öltözködtök, hogy úriembernek és előkelőnek tűnjetek, de vajon ez nem egy csel, hogy felhívjátok a figyelmet a remek külsőtökre? Kiért teszitek ezt? Mi hasznotok van a nőkből? Nem ők-e a bűnötök forrása? Ti, férfiak és nők, sok szót mondtam nektek, de ezek közül csak kevésnek tettetek eleget. A fületek nagyothalló, a szemetek elhomályosult, és a szívetek annyira megkeményedett, hogy testetekben nincs más, csak kéjvágy, amelynek a csapdájába estetek, és képtelenek vagytok kiszabadulni. Ki akar a közeletekbe menni, ti férgek, akik a mocsokban és a szennyben vergődtök? Ne feledjétek, hogy ti csak azok vagytok, akiket a trágyadombról emeltem fel, hogy eredetileg nem rendelkeztetek normális emberi mivolttal. Amit kérek tőletek, az a normális emberi mivolt, amivel eredetileg nem rendelkeztetek, nem pedig az, hogy parádézzatok a bujaságotokkal, vagy engedjetek szabad utat a rohadt testeteknek, amelyet az ördög oly sok éven át idomított. Amikor így öltözködtök, nem féltek-e attól, hogy még jobban csapdába estek? Nem tudjátok-e, hogy eredetileg bűnben születtetek? Hát nem tudjátok, hogy testetek annyira tele van bujasággal, hogy az még a ruhátokból is kiszivárog, elviselhetetlenül csúnya és mocskos démonként mutatva meg állapototokat? Nem úgy van-e, hogy ezt mindenkinél világosabban tudjátok? A szívetek, a szemetek, az ajkatok – nem szennyezték-e be mindezeket mocskos démonok? Nem mocskosak-e ezek a testrészeid? Azt hiszed, hogy amíg nem cselekszel, addig te vagy a legszentebb? Azt gondolod, hogy szép ruhákba öltözve elrejthető a szennyes lelketek? Ez nem fog működni! Azt tanácsolom nektek, hogy legyetek reálisabbak: Ne legyetek csalók és hamisak, és ne mutogassátok magatokat. Egymás előtt fitogtatjátok a bujaságotokat, de cserébe csak örök szenvedést és kíméletlen fenyítést kaptok! Mi szükségetek van arra, hogy egymásra kacsintgassatok és romantikába merüljetek? Ez lenne a tisztességetek, a becsületességetek mértéke? Gyűlölöm azokat köztetek, akik gonosz orvoslással és varázslással foglalkoznak; gyűlölöm a köztetek lévő fiatal férfiakat és nőket, akik a saját testüket szeretik. Jobb lenne, ha visszafognátok magatokat, mert most már normális emberi mivolttal kell rendelkeznetek, és nem szabad fitogtatnotok a bujaságotokat – mégis minden alkalmat megragadtok, mert a testi vágyatok túl erős, és a bujaságotok túlságosan nagy!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (7.))

126. Azok, akik csak a testükre gondolnak és élvezik a kényelmet; azok, akik látszólag hisznek, de valójában nem hisznek; azok, akik gonosz orvoslással és varázslással foglalkoznak; azok, akik kicsapongóak, tépettek és rongyosak; azok, akik ellopják Jahve áldozatait és javait; azok, akik szeretik a vesztegetést; azok, akik tétlenül álmodoznak a mennybemenetelről; azok, akik arrogánsak és önhittek, akik csak a személyes hírnévre és vagyonra törekszenek; azok, akik szemtelen szavakat terjesztenek; azok, akik Istent Magát káromolják; azok, akik nem tesznek mást, csak ítélkeznek Isten ellen, és Őt Magát rágalmazzák; azok, akik klikkeket alkotnak és függetlenségre törekszenek; azok, akik Isten fölé emelik magukat; azok a könnyelmű fiatal, középkorú és idősebb férfiak és nők, akiket a kicsapongás rabul ejtett; azok a férfiak és nők, akik személyes hírnevet és vagyont élveznek, és személyes státuszra törekszenek mások között; azok a meg nem tért emberek, akik a bűn csapdájába estek – vajon nem mindannyian menthetetlenek-e? A kicsapongás, a bűn, a gonosz orvoslás, a varázslás, a trágárság és a szemtelen beszéd mind tombol közöttetek; az igazságot és az élet szavait pedig lábbal tiporják közöttetek, és a szent nyelv is bemocskolódik közöttetek. Ti pogányok, akik a szennytől és engedetlenségtől duzzadtok! Mi lesz a végső kimeneteletek? Hogy van mersze azoknak, akik a testet szeretik, akik a test boszorkányságait követik, és akiket a kicsapongás bűne rabul ejtett, tovább élni! Nem tudod, hogy az olyan emberek, mint ti, menthetetlen férgek? Mi jogosít fel arra, hogy ezt vagy amazt követelj? A mai napig a legkisebb változás sem történt azokban, akik nem szeretik az igazságot, és csak a testet szeretik – hogyan menthetők meg az ilyen emberek? Azok, akik nem szeretik az élet útját, akik nem magasztalják Istent és nem tesznek bizonyságot Róla, akik a saját státuszukért mesterkednek, akik magukat dicsőítik – nem ugyanolyanok-e még ma is? Mi értelme van megmenteni őket? Az, hogy megmenthető vagy-e, nem attól függ, hogy mekkora az életkorod, vagy hány éve dolgozol, még kevésbé attól, hogy mennyi elismerést szereztél. Inkább attól függ, hogy a törekvésed meghozta-e a gyümölcsét. Tudnotok kell, hogy azok, akik meg vannak mentve, olyan „fák”, amelyek gyümölcsöt teremnek, nem pedig olyan fák, amelyek dús lombúak és viráguk bőséges, de mégsem hoznak gyümölcsöt. Még ha sok évet töltöttél is az utcán kóborolva, mit számít ez? Hol van a bizonyságtételed? Az Isten iránti tiszteleted sokkal kisebb, mint az önmagad iránti szereteted és a buja vágyaid – hát az ilyen ember nem degenerált-e? Hogyan lehetne az ilyen ember az üdvösség mintája és példaképe? A természeted javíthatatlan, túlságosan lázadó vagy, menthetetlen vagy! Vajon nem ők azok az emberek, akik ki lesznek vetve? Vajon az Én munkám befejezésének ideje nem a te utolsó napod eljövetelének ideje? Oly sok munkát végeztem, és oly sok szót szóltam közöttetek – ebből vajon mennyi jutott el igazán a fületekbe? Mennyinek engedelmeskedtetek valaha is ebből? Amikor a munkám véget ér, akkor lesz az az idő, amikor már nem fogsz ellenkezni velem, amikor már nem fogsz Ellenem állni. Miközben dolgozom, ti folyamatosan Ellenem cselekedtek; soha nem tartjátok be szavaimat. Én végzem a munkámat, te pedig a saját „munkádat” végzed, megteremtve a saját kis királyságodat. Nem egyebek vagytok, mint egy falka róka és kutya, akik mindent Ellenem tesznek! Állandóan próbáljátok magatokhoz ölelni azokat, akik osztatlan szeretetüket ajánlják fel nektek – hol van a tiszteletetek? Csalárdság minden, amit tesztek! Nincs bennetek engedelmesség és tisztelet, és minden, amit tesztek, csalárd és káromló! Meg lehet-e menteni az ilyen embereket? A szexuálisan erkölcstelen és buja férfiak mindig magukhoz akarják vonzani a kacér szajhákat a saját élvezetükre. Egyáltalán nem fogom megmenteni az ilyen szexuálisan erkölcstelen démonokat. Gyűlöllek titeket, mocskos démonok, a bujaságotok és a kacérságotok pedig a pokolba taszít titeket. Mit tudtok mondani a magatok mentségére? Ti mocskos démonok és gonosz szellemek visszataszítóak vagytok! Undorítóak vagytok! Hogyan lehetne ilyen szemeteket megmenteni? Megmenekülhetnek-e még azok, akik a bűn rabjai? Ma ez az igazság, ez az út és ez az élet nem vonz titeket, inkább vonzódtok a bűnhöz, a pénzhez, a ranghoz, a hírnévhez és a nyereséghez, a test élvezeteihez; vonz a férfiak jóképűsége és a nők bája. Mi tesz alkalmassá titeket arra, hogy belépjetek az Én országomba? A ti képmásotok még Isten képmásánál is nagyszerűbb, a ti státusotok még Isten státusánál is magasabb, nem is beszélve az emberek közötti tekintélyetekről – bálvánnyá váltatok, amelyet az emberek imádnak. Nem te lettél-e az arkangyal? Amikor az emberek kimenetele kiderül, ami ugyanakkor az üdvösség munkájának a végéhez közeledése is lesz, sokan közületek olyan hullák lesznek, akiket nem lehet üdvözíteni és ki kell vetni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (7.))

127. Az emberek értéktelen nyomorultak, mert nem értékelik magukat. Ha még önmagukat sem szeretik, helyette önmagukat tapossák, akkor ez nem az értéktelenségüket mutatja? Az emberiség olyan, mint egy erkölcstelen nő, aki játszadozik önmagával, és önként odaadja magát másoknak, hogy meggyalázzák. Az emberek még így sem ismerik fel, hogy mennyire alantasak. Örömüket lelik abban, hogy másoknak dolgoznak vagy másokkal beszélgetnek, mások irányítása alá helyezik magukat; nem éppen ez az emberiség hitványsága? Jóllehet nem tapasztaltam meg az életet az emberiség között, és nem tapasztaltam meg igazán az emberi életet, mégis nagyon világos képet kaptam minden mozdulatról, minden cselekedetről, minden szóról és minden tettről, amit az emberek tesznek. Képes vagyok még arra is, hogy leleplezzem az emberek legmélyebb szégyenét, olyannyira, hogy többé nem merik felfedni saját cinkosságukat, vagy nem mernek utat engedni a vágyuknak. Mint a csigák, akik visszahúzódnak a házukba, nem merik többé felfedni saját csúf állapotukat. Mivel az emberek nem ismerik önmagukat, legnagyobb hibájuk az, hogy hajlandóak mások előtt mutogatni bájaikat, megmutatva csúnya ábrázatukat; ez az a dolog, amit Isten a legjobban megvet. Ez azért van, mert az emberek közötti kapcsolatok abnormálisak, és hiányoznak az emberek közötti normális személyes kapcsolatok, még kevésbé léteznek az emberek és Isten közötti normális kapcsolatok.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 14. fejezet)

128. Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzelmeid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: „Hogyan kellene az emberek élniük? Miért kellene az emberek élniük?” – egyesek azt felelik: „Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót.” Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. „Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót” – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig. Minden, amit a Sátán tesz, a saját étvágya, ambíciói és céljai érdekében történik. Túl akar tenni Istenen, ki akar törni Isten igájából, és meg akarja kaparintani az irányítást minden, Isten által teremtett dolog fölött. Mára ilyen mértékben rontotta meg a Sátán az embereket: mindannyiuk természete sátáni, mindannyian igyekeznek megtagadni Istent és ellenszegülni Neki, maguk akarják irányítani a sorsukat, és megpróbálnak ellenállni Isten irányításának és intézkedéseinek. Ambícióik és étvágyuk pontosan megegyezik a Sátánéval. Ezért az ember természete a Sátán természete. Valójában sok ember mottói és aforizmái az emberi természetet képviselik és az emberi romlottság lényegét tükrözik. Az emberek a saját preferenciáik szerint választanak, és választásaik mind az emberek beállítottságát és törekvéseit képviselik. Egy személy minden szavában és tettében, bármilyen jól van is leplezve, a természetét nem tudja elfedni. Például a farizeusok általában elég szépen prédikáltak, de amikor meghallották Jézus beszédeit és az Általa kifejezett igazságokat, elfogadás helyett elítélték azokat. Ez leleplezte a farizeusok természetlényegét, vagyis azt, hogy undorodnak az igazságtól és gyűlölik azt. Bizonyos emberek egészen szépen beszélnek, és jól álcázzák magukat, mások azonban, miután eltöltöttek némi időt a társaságukban, rájönnek, hogy a természetük mélységesen agyafúrt és becstelen. Mindenki más leleplezi természetlényegüket, miután hosszú időt töltött velük. Végül a többiek ezt a következtetést vonják le: ezek csalárd emberek, akiknek soha egy igaz szó sem hagyja el a száját. Ez az állítás ezeknek az embereknek a természetét képviseli, és ez természetlényegük legjobb illusztrációja és bizonyítéka. Életfilozófiájuk abban áll, hogy senkinek nem mondják el az igazságot, és nem bíznak senkiben. Az ember sátáni természetében sok sátáni filozófia és méreg van. Néha még te magad sem tudsz ezekről, és nem érted őket; mégis életed minden egyes pillanata ezeken a dolgokon alapul. Sőt, mi több, úgy gondolod, hogy ezek nagyon is helyes, észszerű, egyáltalán nem elhibázott dolgok. Ez elég jól mutatja, hogy a Sátán filozófiái az emberek természetévé váltak, és hogy az emberek ezekkel teljes összhangban élnek, a megbánás mindenfajta érzése nélkül, úgy gondolva, hogy ez az életmód jó. Így folyamatosan kimutatják sátáni természetüket, és folyamatosan a Sátán filozófiái szerint élnek. A Sátán természete az emberiség élete és az emberiség természetlényege.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan járjunk Péter útján?)

129. Az ember természete nagyban különbözik az Én lényegemtől, mert az ember romlott természete teljes mértékben a Sátántól ered; az ember természetét befolyásolta és megrontotta a Sátán. Ez annyit tesz, hogy az ember az ő gonoszságának és csúfságának a befolyása alatt él. Az ember nem az igazság világában vagy szent környezetben növekszik, és még kevésbé él a világosságban. Ezért senki nem birtokolhatja az igazságot a természetében születése pillanatától fogva, és még kevésbé születhet bárki Istenfélő és Istennek engedelmeskedő lényeggel. Ellenkezőleg – az emberek Istennek ellenálló, Istennel szemben engedetlen természettel bírnak, amely nem szereti az igazságot. Ez a természet az a probléma, amelyet ki szeretnék fejteni – az árulás.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.))

130. Az olyan viselkedés, amely nem tud Nekem teljes mértékben engedelmeskedni, árulás. Az olyan viselkedés, amely nem tud Hozzám hűséges lenni, árulás. Becsapni és hazugságokkal félrevezetni Engem – árulás. Sok elképzelést rejtegetni, és terjeszteni őket mindenhol – árulás. Képtelennek lenni tanúbizonyságom és érdekeim fenntartására – árulás. Hamis mosolyokat kínálni, amikor a szíved távol van tőlem – árulás. Ezek a cselekedetek mind árulások, amelyekre mindig is képesek voltatok, és amelyek megszokottak köztetek. Lehet, hogy egyikőtök sem gondol erre problémaként – de Én nem így gondolom. Ha valaki Engem elárul, azt Én nem tudom csekélységként kezelni, és egészen biztosan nem tudom figyelmen kívül hagyni. Most, amikor köztetek dolgozom, ti így viselkedtek. Ha eljön a nap, amikor senki nem vigyáz rátok – nem lesztek-e olyanok, mint a banditák, akik a saját kis hegyeik királyainak nyilvánították magukat? Amikor ez történik, és ti katasztrófát okoztok – ki lesz ott, hogy takarítson utánatok? Azt hiszitek, hogy az árulás bizonyos cselekedetei pusztán alkalmi esetek, nem pedig állandó viselkedésetek, és nem érdemes őket ilyen komolysággal tárgyalni, amely sérti a büszkeségeteket. Ha valóban így gondoljátok, akkor nincs eszetek. Aki így gondolja, az a lázadás mintapéldánya és archetípusa. Az ember természete az élete – egy elv, amelyre a túlélésért támaszkodik, és amelyet nem tud megváltoztatni. Vedd az árulás természetét példaként! Ha képes vagy olyasmit tenni, amivel elárulod egy rokonodat vagy barátodat, az azt bizonyítja, hogy ez életed része és veled született természeted. Ezt senki nem tagadhatja.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.))

131. Bárki használhatja a szavait és cselekedeteit arra, hogy igazi arcát mutassa. Természetesen ez az igaz arc a természete. Ha te kacifántosan beszélsz, akkor kacifántos a természeted. Ha ravasz a természeted, akkor sunyin cselekszel, és könnyen eléred, hogy másokat becsaphass. Ha a természeted vészjósló – a szavaid csenghetnek kellemesen, de a cselekedeteid nem fedhetik el baljós trükkjeidet. Ha lusta a természeted, akkor mindaz, amit mondasz, arra irányul, hogy kibújj a felelősség alól a hanyagságod és lustaságod miatt, cselekedeteid lassúak és hanyagok lesznek, és meglehetősen ügyesen fogják elfedni az igazságot. Ha a természeted empatikus, akkor szavaid észszerűek lesznek, és cselekedeteid is összhangban lesznek az igazsággal. Ha a természeted hűséges, akkor szavaid biztosan őszinték, és cselekedeteid megalapozottak, mentesek minden olyasmitől, ami mesteredet nyugtalaníthatná. Ha a természeted buja vagy pénzsóvár, akkor szíved gyakran megtelik ezekkel a dolgokkal, te pedig akaratlanul deviáns, erkölcstelen tetteket fogsz elkövetni, amelyeket nem könnyen felednek el az emberek, és amelyektől undorodni fognak. Ahogyan már mondtam – ha áruló természeted van, akkor aligha szabadulhatsz meg tőle. Ne bízd a szerencsére, hogy ha nem tettél rosszat másokkal, akkor nincs áruló természeted! Ha ezt gondolod, akkor, te valójában lázadsz. Minden egyes alkalommal, amikor beszélek, minden szavam minden embernek szól – nem csak egy embernek vagy embertípusnak. Csak mert nem árultál el Engem egy dologban, az nem bizonyítja, hogy nem árulhatsz el Engem bármiben. Némelyek, amikor mélyponton van a házasságuk, elveszítik az igazság keresésébe vetett bizalmukat. Némelyek lemondanak arról a kötelezettségükről, hogy hűek legyenek Hozzám a család felbomlásakor. Némelyek elhagynak Engem, hogy pillanatnyi örömöt és izgalmat keressenek. Némelyek inkább egy sötét szakadékba zuhannának, mintsem, hogy a világosságban éljenek és a Szentlélek munkájában gyönyörködjenek. Néhányan figyelmen kívül hagyják barátaik tanácsát azért, hogy gazdagság utáni vágyukat kielégítsék, és még most sem képesek elismerni tévedésüket és megváltoztatni útjukat. Néhányan csak átmenetileg élnek az Én nevem alatt azért, hogy részesüljenek védelmemben, míg mások csak egy kicsit köteleződnek el Felém kényszer hatására, mert ragaszkodnak az élethez, és félnek a haláltól. Vajon tisztességes viselkedések-e ezek és más erkölcstelen tettek, amelyek ráadásul tisztességtelenek is, és amelyekkel emberek hosszú időn át szívük mélyén elárultak Engem? Természetesen tudom, hogy az emberek nem tervezik előre, hogy eláruljanak Engem; az árulásuk természetük természetes megnyilvánulása. Senki sem akar elárulni Engem, és senki sem boldog attól, hogy olyasmit tett, amivel elárult Engem. Ellenkezőleg. Félelemtől reszketnek – vagy nem? Szóval gondolkodtok ti azon, hogyan tehetitek jóvá ezeket az árulásokat, és hogyan változtathatjátok meg a jelenlegi helyzetet?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.))

132. Titeket a sárból emeltünk ki, és legyen az bármi is, ti a szemét közül kiválogatott, mocskos és Isten által gyűlölt anyagból voltatok. A Sátánhoz tartoztatok, egykor eltaposva és beszennyezve általa. Ezért mondják, hogy a sárból lettetek kiemelve, és távolról sem vagytok szentek, hanem inkább nem emberi dolgok, amelyek már régóta a Sátán ármánykodásának tárgyát képezik. Ez a legmegfelelőbb értékelés rólatok. Tudnotok kell, hogy eredetileg az állóvízben és az iszapban található szennyeződések voltatok, ellentétben a kívánatos fogásokkal, mint a halak és a rákok, mivel semmi élvezetet nyújtó dolog nem származhat belőletek. Nyíltan fogalmazva, ti egy alsóbbrendű társadalom legaljasabb fenevadjai vagytok – rosszabbak a disznóknál és a kutyáknál. Őszintén szólva, nem túlzás és nem is felnagyítás ilyen kifejezésekkel illetni titeket; inkább leegyszerűsíti a kérdést. Ilyen kifejezésekkel illetni titeket, akár még a tiszteletadás egy módjának is mondható. A belátásotok, beszédetek, emberi viselkedésetek és életetek minden aspektusa, beleértve a sárban való helyzeteteket is, elegendő annak bizonyítására, hogy az identitásotok „szokatlan”.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember eredendő identitása és értéke: milyenek valójában?)

133. Az emberek nem mások, mint az Én ellenségeim. Az emberek a gonoszok, akik ellenem szegülnek és engedetlenek Velem szemben. Az emberek nem mások, mint az általam elátkozott gonosz ivadékai. Az emberek nem mások, mint az Engem eláruló arkangyal leszármazottai. Az emberek nem mások, mint az ördög hagyatékai, akit réges-régen elűztem, és aki azóta is kibékíthetetlen ellenségem. Mert az egész emberiség fölött az ég homályos és sötét, a világosság legcsekélyebb nyoma nélkül, és az emberi világ koromsötétbe merül – úgyhogy aki benne él, még a kinyújtott kezét sem látja az arca előtt, sem a napot, amikor felemeli a fejét. A lába alatt kanyargó, sáros és kátyúkkal teli út tekervényesen kanyarog; az egész földet holttestek borítják. A sötét sarkok tele vannak a holtak maradványaival, a hűvös és árnyékos zugokban pedig démonok tömegei telepedtek meg. Az emberek világában pedig mindenütt hordákban jönnek és mennek a démonok. Mindenféle fenevadak utódai mocsokba burkolózva vívnak egymással ádáz küzdelmet, melynek hangja rémületet kelt a szívekben. Ilyen időkben, egy ilyen világban, egy ilyen „földi paradicsomban” hol keresse az ember az élet boldogságát? Hová mehetne, hogy megtalálja élete célját? Az emberiség, amelyet Sátán már rég lábbal tipor, kezdettől fogva a Sátán képmását felvevő szereplő – mi több, az emberiség Sátán megtestesülése, és bizonyítékként szolgál, amely hangosan és tisztán tanúskodik Sátán mellett. Hogyan tud egy ilyen emberi faj, egy ilyen degenerált söpredék, egy ilyen romlott emberi nemzetség ivadéka tanúságot tenni Istenről? Honnan származik az Én dicsőségem? Hol lehetne egyáltalán az Én bizonyságtételemről beszélni? Az ellenség ugyanis, amely megrontva az emberiséget, velem szemben áll, már elragadta az emberiséget – az emberiséget, amelyet régen teremtettem, amely telve volt dicsőségemmel és jelenlétemmel –, és bemocskolta őket. Elragadta dicsőségemet; és mindaz, amivel az embert átitatta méreg, amelyet erősen átjárt Sátán ocsmánysága, valamint a jó és a gonosz tudásának a fájáról származó gyümölcs nedve.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?)

134. Az Előttem hosszú éveken keresztül mutatott viselkedésetek példátlan választ adott Nekem, a válaszhoz tartozó kérdés pedig: „Milyen az ember hozzáállása az igazság és az igaz Isten színe előtt?” Az erőfeszítések, amelyeket az embernek szenteltem, azt bizonyítják, hogy az Én lényegem az ember iránti szeretet, és az ember Előttem végrehajtott minden tette azt bizonyítja, hogy az ő lényege az igazsággal szembeni undor és a Velem való szembenállás. Mindenkor aggódom mindazokért, akik követnek Engem – akik követnek Engem, mégsem képesek soha részesülni szavaimban; még a javaslataimat sem képesek elfogadni. Ez szomorít el Engem a leginkább. Soha senki nem volt képes megérteni Engem, sőt, soha senki nem volt képes elfogadni Engem, bár az Én hozzáállásom őszinte, szavaim pedig gyengédek. Mindenki a saját elképzelései szerint próbálja elvégezni a munkát, amellyel megbíztam; nem keresik az Én szándékaimat, és főleg nem kérdezik meg, mit követelek meg tőlük. Még mindig azt állítják, hogy hűségesen szolgálnak Engem, miközben lázadnak Ellenem. Sokan hiszik azt, hogy azok az igazságok, amelyek számukra elfogadhatatlanok, vagy amelyeket ők nem tudnak gyakorolni, nem is igazságok. Ilyen emberekben az Én igazságaim megtagadott, félredobott dolgokká válnak. Ugyanakkor az emberek szóban elismernek Engem Istennek, másrészt viszont kívülállónak is hisznek Engem – aki nem az igazság, az út és az élet. Senki nem ismeri ezt az igazságot: az Én szavaim az örökké változatlan igazság. Én biztosítok életet az embernek, és én vagyok az emberiség egyetlen vezetője. Szavaim értékét és jelentését nem az határozza meg, hogy elismeri-e és elfogadja-e őket az emberiség, hanem maga a szavak lényege. Ha egy személy sem képes befogadni szavaimat e földön, szavaim értéke és az emberiségnek nyújtott segítségük akkor is felbecsülhetetlen bárki számára. Ezért, amikor azzal a sok emberrel kerülök szembe, akik lázadnak szavaim ellen, cáfolják vagy teljes mértékben megvetik őket, csupán ennyi az álláspontom: Legyenek tanúim az idő és a tények, és mutassák meg, hogy az Én szavaim az igazság, az út és az élet. Mutassák meg, hogy minden, amit mondtam, helyes, hogy ezzel kell az embernek felszerelkeznie, sőt, ezt kell az embernek elfogadnia. Mindenkivel, aki követ Engem, tudatom ezt a tényt: azok, akik nem tudják teljesen elfogadni szavaimat, akik nem tudják gyakorolni szavaimat, akik nem találnak célt szavaimban, és akik nem részesülnek üdvösségben szavaim miatt – ők azok, akiket szavaim elítéltek, sőt, akik elveszítették üdvösségemet, és pálcám soha nem távozik tőlük.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Meg kell fontolnotok cselekedeteiteket)