Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Mielőtt a Sátán megrontotta volna, az ember természetes módon alávetette magát Istennek, és alávetette magát az Ő szavainak, miután hallotta őket. Természetből fakadóan józan ésszel és lelkiismerettel, valamint normális emberi mivolttal rendelkezett. Miután a Sátán megrontotta, az ember eredeti értelme, lelkiismerete és emberi mivolta eltompult, a Sátán meggyengítette azokat. Így elvesztette Isten iránti alávetettségét és szeretetét. Az ember értelme eltévelyedett, beállítottsága az állatokéhoz vált hasonlóvá, és Isten elleni lázadása egyre gyakoribb és súlyosabb lett. Az ember azonban ezt még mindig nem tudja és nem ismeri fel, csupán kitartóan ellenkezik és lázad. Az ember beállítottsága az értelme, éleslátása és lelkiismerete kifejeződéseiben mutatkozik meg; mivel az értelme és az éleslátása nem egészséges, a lelkiismerete pedig rendkívül eltompult, ezért a beállítottsága lázad Isten ellen. Ha az ember értelme és éleslátása nem tud változni, akkor a beállítottságában bekövetkező változások, valamint az Isten szándékaival való összhangba kerülés szóba se jöhetnek. Ha az ember értelme nem egészséges, akkor nem tudja Istent szolgálni, és alkalmatlan arra, hogy Isten használja őt. A „normális értelem” az Istennek való alávetettségre és hűségre, az Isten utáni vágyakozásra, az Isten iránti abszolút viszonyulásra és az Istennel szembeni lelkiismeretre utal. Arra utal, hogy az ember egy szívvel és egy gondolkodással van Isten iránt, és nem helyezkedik szándékosan szembe Istennel. Az eltévelyedett értelem nem ilyen. Amióta az embert megrontotta a Sátán, azóta elképzeléseket gyártott Istenről, és nem hűséges Istenhez, nem vágyakozik Utána, nem is beszélve az Istennel szembeni lelkiismeretről. Az ember szándékosan szembeszáll Istennel, és ítéletet mond Róla, sőt, a háta mögött szidalmakat zúdít Rá. Az ember a háta mögött ítélkezik Isten felett, miközben tisztában van azzal, hogy Ő Isten; az embernek esze ágában sincs alávetni magát Istennek, csupán folyton követel és kér Tőle. Az ilyen emberek – az eltévelyedett értelemmel rendelkező emberek – képtelenek felismerni saját aljas viselkedésüket, vagy megbánni lázadó mivoltukat. Ha az emberek képesek önmaguk megismerésére, akkor már visszanyertek valamennyit az értelmükből; minél inkább lázadnak Isten ellen az önmagukat még megismerni nem tudó emberek, annál kevésbé egészséges az értelmük.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Ha az ember nem tudja magát alávetni Istennek, az amiatt van, mert az tartja őt hatalmában, ami korábban történt. A korábban történt dolgok mindenféle eszméket és különböző elképzeléseket hoztak létre Istenről az emberekben, és az elméjükben ezekből alakult ki Isten képe. Tehát amiben hisznek, azok a saját eszméik, valamint a saját elképzeléseik mércéi. Ha a ma gyakorlati módon munkálkodó Istent a saját elképzelésed Istenéhez méred, akkor a hited a Sátántól származik, és beszennyezik a saját érdekeid – Istennek nem kell ilyesfajta hit. Nem számít, milyen kiemelkedő képesítéssel rendelkeznek, nem számít, milyen elhivatottak – még hogyha erejüket egész életükben az Ő munkájának szentelték is, és feláldozták magukat, Isten akkor sem ismeri el az efféle hittel rendelkező embereket. Mindössze némi kegyet gyakorol feléjük, és megengedi, hogy élvezzék egy ideig. Az effajta emberek képtelenek az igazságot a gyakorlatba átültetni. A Szentlélek nem munkálkodik bennük, Isten pedig rendre kiiktatja majd őket. Legyenek fiatalok vagy idősek, az ellenállók és félbeszakítók azok, akik nem vetik alá magukat Istennek a hitükben, és helytelenek a szándékaik, és Isten mindannyiukat kétségtelenül ki fogja iktatni. Akikben nincs meg a legcsekélyebb alávetettség sem Isten iránt, akik pusztán csak elismerik a nevét, és van némi fogalmuk Isten jóságáról és szeretetreméltóságáról, ugyanakkor nem tartanak lépést a Szentlélekkel, és nem vetik alá magukat a Szentlélek jelen munkájának és szavainak – az ilyen emberek Isten kegyelmében élnek, de Isten nem fogja megnyerni és tökéletessé tenni őket.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Istenben való hitedben alá kell vetned magad Istennek)

Ha Isten meg akarja menteni az emberiséget, akkor egyrészt ki kell fejeznie az igazságot, hogy megítélje és megtisztítsa az emberek romlott beállítottságait; meg kell értetnie az emberekkel az igazságot, hogy megismerjék Istent és alávessék magukat Neki; meg kell tanítania az embereket arra, hogyan kell viselkedniük, és hogyan járhatnak a helyes úton; el kell mondania az embereknek, hogy hogyan gyakorolják az igazságot, hogyan végezhetik jól a kötelességüket, és hogyan mehetnek be az igazságvalóságokba. Másrészt Istennek le kell lepleznie a Sátán gondolatait és nézeteit. Le kell lepleznie és boncolgatnia kell a különböző eretnekségeket és tévtanokat, amelyekkel a Sátán megrontja az embereket, hogy az emberek azonosítani tudják azokat. Ezután az emberek ki tudják takarítani ezeket a sátáni dolgokat a szívükből, megtisztulhatnak és elérhetik az üdvösséget. Így az emberek megértik, mi az igazság, és képesek lesznek azonosítani a Sátán beállítottságát, a Sátán természetét, valamint eretnekségeit és tévtanításait is. Amikor az emberek elismerik, hogy Isten a Teremtő, és van hitük Isten követéséhez, akkor képesek lesznek meglátni a Sátán rútságát a szívük mélyén, és valóban elutasítják a Sátánt. Ezeknek az embereknek a szíve ekkor teljesen visszatérhet Istenhez. Legalábbis, amikor egy ember szíve kezd visszatérni Istenhez, de még nem tért vissza teljesen, vagyis amikor a szíve még nincs az igazság birtokában, és Isten még nem nyerte meg, akkor élete során Isten szavát fogja használni arra, hogy azonosítsa, boncolgassa és átlássa mindazokat a kijelentéseket, amelyeket a Sátán az emberekbe olt, és végül eljut oda, hogy elhagyja a Sátánt. Ily módon a Sátán helye az emberek szívében egyre kisebb és kisebb lesz, míg végül teljesen megszűnik. Helyére lép Isten szava, Isten tanításai, amelyeket ad az embereknek, az igazságalapelvek, amelyeket Isten nyújt, és így tovább. Ez az élet, amelyet pozitivitás és az igazság jellemez, fokozatosan gyökeret ver az emberekben, elfoglalja az első helyet a szívükben, és ennek eredményeképpen Isten uralkodni fog az emberek szívében. Vagyis, amikor a különböző gondolatokat, nézeteket, eretnekségeket és tévtanokat, amelyekkel a Sátán megrontja az embereket, azonosítják és átlátják, hogy az emberek meggyűlöljék és elhagyják azokat, az igazság fokozatosan elfoglalja az emberek szívét. Fokozatosan az emberek életévé válik, ők pedig aktívan alávetik magukat Istennek és követik Őt. Nem számít, hogyan munkálkodik és vezet Isten, az emberek képesek lesznek aktívan elfogadni az igazságot és Isten szavát, és alávetik magukat Isten munkájának. Továbbá ezen a tapasztalaton keresztül aktívan törekedni fognak az igazságra és megértik az igazságot. Az emberek így alakítják ki az Istenbe vetett igaz hitet, és ahogy az igazság egyre világosabbá válik számukra, a hitük egyre inkább növekedni fog. Amikor az embereknek valódi hitük van Istenben, az istenfélelmet is kelt bennük. Amikor az emberek félik Istent, akkor a szívük mélyén vágyat éreznek arra, hogy elnyerjék Istent, és készségesen alávetik magukat az Ő uralmának. Alávetik magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek, és alávetik magukat Isten sorsukra vonatkozó tervének. Alávetik magukat minden egyes napnak és minden speciális körülménynek, amelyet Isten számukra meghatároz. Amikor az emberekben megvan ez a fajta készség és szomjúság, akkor aktívan elfogadják és alávetik magukat azoknak az elvárásoknak is, amelyeket Isten támaszt velük szemben. Amikor ennek eredményei egyre világosabbá és valóságosabbá válnak az emberekben, a Sátán kijelentései, gondolatai és nézetei elveszítik hatásukat az emberek szívében. Más szóval, a Sátán kijelentései, gondolatai és nézetei egyre kevésbé lesznek képesek irányítani és befolyásolni az embereket.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (15.))

Amikor az emberek megtapasztalják Isten munkáját az Ő szavai általi leleplezésen és útmutatáson keresztül, elkezdik felismerni a egész emberiség romlottságát, elvetemültségét és csúfságát, valamint azt is, hogy az egész emberiség lényege az Istennel szembeni ellenségesség, és felismerik mindennek a gyökerét is, megértve, miért nem egyeztethetők össze az emberek Istennel – mert az emberek lényege eredendően összeegyeztethetetlen Isten lényegével, éppúgy, ahogy a víz sem keveredhet soha az olajjal – csak akkor keveredhetnek, ha az egyik lényege megváltozik, hogy illeszkedjen a másikhoz. Tehát kit akar Isten megváltoztatni azzal, hogy kifejezi az igazságot? Az embereket. Isten kifejezi az igazságot, megítéli és megfenyíti az embereket, feloldja romlott hajlamaikat és minden olyasmit bennük, amely szembemegy az igazsággal és nem egyeztethető össze Istennel, hogy összeegyeztethetőek legyenek Istennel, és bennük minden illeszkedjen az igazsághoz. Így nem lesznek többé falak közted és Isten között. Ha nem szabadulsz meg romlott hajlamodtól, nem oldhatók meg az olyan problémák, mint hogy óvakodsz Istentől, félreérted és elutasítod Őt, gyanakvó vagy Vele, kételkedsz benne, sőt lázadsz Ellene és elítéled Őt. Ezek mind olyan dolgok, amelyek az emberi természet részei; ezek a dolgoknak a gyökere. Ha a romlott hajlamokat gyökerüktől fogva oldják fel, az embereknek könnyebb lesz alávetniük magukat Istennek. Még ha nem is felel meg elképzeléseiknek és képzelgéseiknek az, amit Isten mond vagy tesz, nem fogják Őt megítélni vagy elítélni. Még ha meghalnak és a pokolra kerülnek is, akkor sem fognak Istenre panaszkodni, csak önmagukat fogják gyűlölni, amiért nem törekedtek az igazságra, és hinni fogják, hogy megérdemlik a büntetést. Csak az ilyen emberek vetik alá magukat valóban Istennek, és nincsenek falak köztük és Isten között. Értik az igazságot, romlott hajlamuk megtisztult, alá tudják vetni magukat Istennek, és többé nem lesznek bennük elképzelések, lázadás vagy ellenállás. Ekkor összeegyeztethetők lesznek Istennel – az igazság lesz az életük, és így olyan életet fognak élni, amely összeegyeztethető Istennel. Akinek ilyen élete van, az igazán aláveti magát Istennek, és igazán imádja Istent.

Melyik romlott beállítottságot kell feloldani ahhoz, hogy megtanuljuk az alávetés leckéjét? Valójában az arrogancia és az önelégültség az, ami a legnagyobb akadálya annak, hogy az emberek gyakorolják az igazságot és alávessék magukat Istennek. Az arrogáns és önelégült beállítottságú emberek hajlamosak leginkább az érveik bizonygatására és az engedetlenségre, mindig azt hiszik, hogy igazuk van, ezért semmi sem sürgősebb, mint az arrogáns és önelégült beállítottság megoldása és megmetszése. Amint az emberek jól viselkednek, és felhagynak a maguk nevükben való érveléssel, a lázadás problémája megoldódik, és képesek lesznek alávetni magukat. Ha az embereknek képesnek kell lenniük alávetni magukat, akkor nem kell bizonyos fokú racionalitással rendelkezniük? Rendelkezniük kell egy normális ember értelmével. Bizonyos kérdésekben, például, függetlenül attól, hogy helyesen cselekedtünk-e vagy sem, ha Isten nem elégedett, akkor úgy kell tennünk, ahogyan Ő mondja, és az Ő szavait kell mindenben mérceként kezelni. Racionális ez? Ilyen az értelem, aminek mindenekelőtt fellelhetőnek kellene lennie az emberekben. Nem számít, mennyit szenvedünk, és nem számít, mik a szándékaink, céljaink és indokaink, ha Isten nem elégedett – ha az Ő követelményei nem teljesülnek –, akkor cselekedeteink kétségtelenül nem voltak összhangban az igazsággal, ezért hallgatnunk kell Istenre, alá kell Neki vetnünk magunkat, és nem szabad megpróbálnunk az érveinket bizonygatni vagy magyarázkodni Neki. Ha van benned ilyen racionalitás, ha megvan benned a normális ember értelme, akkor könnyű megoldani a problémáidat, és valóban engedelmes leszel. Bármilyen helyzetben is vagy, nem fogsz lázadni és nem fogsz dacolni Isten követelményeivel; nem fogod elemezni, hogy amit Isten kér, az helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, és képes leszel engedelmeskedni – így oldod fel az önigazolás, a hajthatatlanság és a lázadás állapotát. Mindenkiben megvannak ezek a lázadó állapotok? Ezek az állapotok gyakran megjelennek az emberekben, akik azt gondolják magukban: „Amíg a megközelítésem, a javaslataim és a tanácsaim értelmesek, addig, még ha meg is sértem az igazságalapelveket, nem kell engem megmetszeni, mert nem követtem el gonoszságot.” Ez egy gyakori állapot az emberekben. Úgy vélik, hogy ha nem követtek el gonoszságot, akkor nem kell őket megmetszeni; csak azokat az embereket kell megmetszeni, akik gonoszságot követtek el. Helyes ez a nézet? Határozottan nem az. A metszés elsősorban az emberek romlott beállítottsága ellen irányul. Ha valakinek romlott beállítottsága van, azt meg kell metszeni. Ha csak a gonoszság elkövetése után metszenék meg, akkor már túl késő lenne, mert a baj már megtörtént volna. Ha Isten természete szenvedett sérelmet, akkor bajban vagy, és Isten talán már nem is fog benned munkálkodni – ebben az esetben mi értelme lenne megmetszeni téged? Nincs más választás, mint felfedni és kivetni téged. A fő nehézség, ami megakadályozza az embereket abban, hogy alávessék magukat Istennek, az az arrogáns beállítottságuk. Ha az emberek valóban képesek elfogadni az ítéletet és a fenyítést, akkor képesek lesznek hatékonyan feloldani saját arrogáns beállítottságukat. Nem számít, hogy milyen mértékben képesek feloldani, ez előnyös az igazság gyakorlása és az Istennek való alávetettség szempontjából. Az ítélet és a fenyítés elfogadása mindenekelőtt azt szolgálja, hogy feloldja az ember romlott beállítottságát, hogy Isten megmenthesse. És ha az emberek valóban képesek elérni az Istennek való teljes alávetettséget, vajon akkor is meg kell tapasztalniuk az ítéletet és a fenyítést? Továbbra is szükségük van arra, hogy megtapasztalják a megmetszést? Nincs rá szükségük, mert a romlott beállítottságuk addigra már feloldódott.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az öt feltétel, amelynek teljesülnie kell, hogy az ember az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen)

Az emberek nem tudják megváltoztatni saját beállítottságukat; keresztül kell menniük az ítéleten és a fenyítésen, és a szenvedésen és Isten szavainak finomításán, vagy a fegyelmezésen és a metszésen az Ő szavai által. Csak ezután érhetik el az Istennek való alávetettséget és hűséget, és azt, hogy soha többé ne legyenek hanyagok Irányában. Az emberek beállítottságának változása Isten szavainak finomítása alatt történik. Csak az Ő szavainak leleplezése, ítélete, fegyelmezése és megmetszése révén nem mernek többé elhamarkodottan cselekedni, hanem ehelyett állhatatosak és higgadtak lesznek. A legfontosabb pont, hogy képesek alávetni magukat Isten aktuális szavainak és az Ő munkájának, akkor is, ha az nem áll összhangban az emberi elképzelésekkel; képesek félretenni ezeket az elképzeléseket, és készségesen alávetni magukat.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az emberek, akiknek a beállítottsága megváltozott, azok, akik beléptek Isten szavainak valóságába)

Ha olyankor, amikor Isten olyan dolgokat tesz, amelyek ellentmondanak a te elképzeléseidnek, hajlamos vagy félreértelmezni Istent – vagy akár arra is, hogy fellázadj Isten ellen és eláruld Őt –, akkor távol vagy attól, hogy alá tudd vetni magad Istennek. Miközben az embereket Isten szava látja el és öntözi, valójában egyetlen cél felé törekednek, ami végső soron az, hogy képesek legyenek elérni az Istennek való feltétel nélküli, abszolút alávetettséget – ekkor fogod elérni te, mint teremtett lény az elvárt szintet. Van, amikor Isten szándékosan tesz olyan dolgokat, amelyek ellentétesek a te elképzeléseiddel, és szándékosan tesz olyan dolgokat, amelyek ellentétesek a te kívánságaiddal, és amelyek akár úgy is tűnhetnek, hogy ellentétesek az igazsággal, tapintatlanok veled szemben, és nem felelnek meg az általad preferált dolgoknak. Lehet, hogy ezeket a dolgokat nehéz elfogadnod, lehet, hogy nem vagy képes felfogni őket, és bárhogyan is elemzed őket, lehet, hogy helytelennek érzed őket, és nem tudod elfogadni, lehet, hogy úgy érzed, hogy Isten észszerűtlenül tette ezt – valójában azonban Isten szándékosan tette ezt. Akkor hát mi a célja Istennek ezekkel a dolgokkal? Az, hogy próbára tegyen és felfedjen téged, hogy lássa, hogy képes vagy-e keresni az igazságot vagy sem, és hogy valóban aláveted-e magad Istennek, vagy sem. Ne keress alapot mindenre, amit Isten tesz és kér, és ne kérdezd, hogy miért. Nincs értelme megpróbálni érvelni Istennel. Csupán fel kell ismerned, hogy Isten az igazság, és képessé kell válnod az abszolút alávetettségre. Csupán fel kell ismerned, hogy Isten a te Teremtőd és a te Istened. Ez magasabb rendű minden érvelésnél, magasabb minden világi bölcsességnél, magasabb minden emberi erkölcsnél, etikánál, tudásnál, filozófiánál vagy hagyományos kultúránál – még az emberi érzéseknél, az emberi igazságnál és az úgynevezett emberi szeretetnél is magasabb rendű. Mindennél magasabb rendű. Ha ez nem világos számodra, akkor előbb-utóbb eljön a nap, amikor valami történik veled, és elbuksz. A legkevesebb, hogy fellázadsz Isten ellen, és tévúton jársz; ha végül képes vagy megbánni, és felismerni Isten szeretetreméltóságát, és felismerni Isten benned végzett munkájának a jelentőségét, akkor még van reményed az üdvösségre – ha azonban emiatt elbuksz, és nem vagy képes visszamászni, akkor nincs reményed. Mindegy, hogy megítéli, megfenyíti vagy megátkozza-e Isten az embereket, mindez azért történik, hogy megmentse őket, és nekik ne kelljen félniük. Mitől kellene félned? Attól kellene félned, hogy Isten azt mondja: „Visszautasítalak téged.” Ha Isten ezt mondja, akkor bajban vagy: Ez azt jelenti, hogy Isten nem fog megmenteni téged, hogy nincs reményed az üdvösségre. Ezért Isten munkájának elfogadásához az embereknek meg kell érteniük Isten szándékait. Bármit is teszel, ne akadékoskodj Isten szavain, mondván: „Az ítélet és a fenyítés rendben van, de a kárhozat, az átok, a pusztulás – nem azt jelentik, hogy számomra mindennek vége? Mi értelme teremtett lénynek lenni? Tehát nem is leszek, és Te nem leszel többé az én Istenem.” Ha elutasítod Istent, és nem állsz meg szilárdan a bizonyságtételedben, akkor előfordulhat, hogy Isten valóban elutasít téged. Tudjátok ezt? Nem számít, hogy az emberek mióta hisznek Istenben, nem számít, hogy hány utat jártak be, mennyi munkát végeztek, vagy mennyi kötelességet teljesítettek, minden, amit ez idő alatt tettek, egyetlen dologra való felkészülés volt. Mi az? Arra készültek, hogy végül abszolút alávetettséget tanúsítsanak Isten iránt, feltétel nélküli alávetettséget. Mit jelent az, hogy „feltétel nélküli”? Azt jelenti, hogy nem gyártasz indokokat, és nem beszélsz semmit a saját objektív okaidról: azt jelenti, hogy nem vagy szőrszálhasogató; nem vagy méltó erre, mert egy teremtett lény vagy. Amikor szőrszálhasogató vagy Istennel, akkor tévedésben vagy a helyedet illetően, és amikor megpróbálsz érvelni Istennel, akkor megint csak rosszul határozod meg a helyedet. Ne vitatkozz Istennel, ne próbáld mindig kitalálni az indokait, ne ragaszkodj ahhoz, hogy megértsd, mielőtt aláveted magad, és ne vesd alá magad, ha nem érted meg. Ha ezt teszed, akkor tévedésben vagy a helyedet illetően, és ebben az esetben az Istennek való alávetettséged nem abszolút; az alávetettség relatív és feltételes. Azok, akik feltételeket szabnak az Istennek való alávetettségükhöz, vajon valóban alávetik magukat Istennek? Te Istenként kezeled Istent? Úgy imádod Istent mint a Teremtőt? Ha nem, akkor Isten nem ismer el téged. Mit kell megtapasztalnod ahhoz, hogy elérd az Istennek való abszolút és feltétel nélküli alávetettséget? És hogyan kell megtapasztalnod? Először is, az embereknek el kell fogadniuk Isten ítéletét és fenyítését, és el kell fogadniuk, hogy megmetszi őket. Ezenkívül el kell fogadniuk Isten megbízatását, kötelességük teljesítése során az igazságra kell törekedniük, meg kell érteniük az igazság különböző aspektusait, amelyek az életbe való belépéssel kapcsolatosak, és el kell jutniuk Isten szándékainak megértéséhez. Ez néha meghaladja az emberek képességeit, és nincs meg bennük a belátás ahhoz, hogy megértsék az igazságot, és csak akkor érthetnek meg egy keveset, ha mások közösséget vállalnak velük, vagy ha tanulnak az Isten által teremtett különböző helyzetekből. De tudnod kell, hogy Istennek alávetett szíved kell legyen, nem szabad megpróbálnod Istennel vitatkozni vagy feltételeket szabni: mindannak, amit Isten tesz, annak úgy kell lennie, mert Ő a Teremtő, te pedig teremtett lény vagy. Alávetett hozzáállással kell rendelkezned, és nem szabad mindig az okot kérdezned, vagy feltételeket kikötnöd. Ha a legalapvetőbb alávetett hozzáállás is hiányzik belőled, és még arra is hajlamos vagy, hogy kételkedj és óvakodj Istentől, vagy hogy a szívedben azt gondolod: „Látnom kell, hogy Isten valóban meg fog-e menteni engem, és hogy Isten valóban igazságos-e. Mindenki azt mondja, hogy Isten szeretet – nos, akkor meg kell néznem, hogy valóban van-e szeretet abban, amit Isten tesz bennem, hogy az valóban szeretet-e.” Ha állandóan azt vizsgálod, hogy amit Isten tesz, összhangban van-e a te elképzeléseiddel és ízléseddel, vagy akár azzal, amit te igazságnak hiszel, akkor tévedésben vagy a helyedet illetően, és bajban vagy: Valószínű, hogy megsérted Isten természetét. Az alávetettségre vonatkozó igazságok kulcsfontosságúak, és egyetlen igazságot sem lehet néhány mondatban teljesen és világosan elmagyarázni; ezek mind az emberek különböző állapotaira és romlottságára vonatkoznak. Az igazságvalóságba való belépést nem lehet elérni egy vagy két – vagy három, vagy öt – év alatt. Sok mindent meg kell tapasztalni hozzá: sokat meg kell tapasztalni Isten szavainak ítéletéből és fenyítéséből, sok metszést meg kell tapasztalni. Csak akkor lesz hatékony az igazságra való törekvésed, ha végül elnyered az igazság gyakorlásának képességét, és csak ekkor fogod birtokolni az igazságvalóságot. Csak azoknak van igazi tapasztalata, akik rendelkeznek az igazságvalósággal.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Az Istenbe vetett hitében Péter igyekezett mindenben megfelelni Istennek, és igyekezett alávetni magát mindannak, ami Istentől származott. A legcsekélyebb panasz nélkül képes volt elfogadni a fenyítést és az ítéletet, ahogyan a finomítást, a nyomorúságot és a nélkülözést az életében, amelyek közül egyik sem tudta megváltoztatni istenszerető szívét. Hát nem ez volt az Isten iránti leghőbb szeretet? Nem ez volt a teremtett lényre ruházott kötelesség végrehajtása? Akár fenyítésben, megítélésben, akár nyomorúságban, mindig képes vagy arra, hogy elérd a halálig tartó alávetettséget, és ez az, amit egy teremtett lénynek el kellene érnie, ez az Isten iránti szeretet tisztasága. Ha az ember képes ennyit elérni, akkor alkalmas teremtett lény, és nincs semmi, ami jobban eleget tenne a Teremtő szándékainak. Képzeld el, hogy képes vagy Istenért dolgozni, mégsem veted alá magad Istennek, és nem vagy képes Istent igazán szeretni. Ily módon nemcsak, hogy nem teljesítetted egy teremtett lény kötelességét, hanem Isten el is ítél téged, mert olyasvalaki vagy, aki nem rendelkezik az igazsággal, aki képtelen Istennek alávetni magát, és aki lázadozik Isten ellen. Te csak azzal törődsz, hogy Istennek dolgozz, és nem foglalkozol azzal, hogy az igazságot a gyakorlatba ültesd vagy megismerd önmagad. Nem érted és nem ismered a Teremtőt, és nem veted alá magad a Teremtőnek és nem szereted Őt. Olyasvalaki vagy, aki eredendően lázadó Istennel szemben, és ezért az ilyen embereket nem szereti a Teremtő.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember)

Az alávetettség leckéi a legnehezebbek, de egyben a legkönnyebbek is. Vajon milyen értelemben nehezek? (Az embereknek megvannak a saját elgondolásaik.) Nem az a gond, hogy az embereknek elgondolásaik vannak – kinek nincsenek elgondolásai? Mindenkinek van szíve és esze, mindenkinek megvannak a saját elgondolásai. Itt nem ez a gond. Hát akkor mi? A gond az ember romlott beállítottsága. Ha nem lenne romlott beállítottságod, akkor, bármennyi elgondolásod is legyen, képes lennél alávetni magad – ez nem jelentene problémát. Ha valaki így érvel, és azt mondja: „Mindenben alá kell vetnem magam Istennek. Nem keresek kifogásokat, nem ragaszkodom a saját elgondolásaimhoz, nem hozok saját döntést ebben a kérdésben”, akkor vajon nem könnyű alávetnie magát? Ha valaki nem hoz saját döntést, az annak a jele, hogy nem önelégült; ha nem ragaszkodik a saját elgondolásaihoz, az annak a jele, hogy van józan esze. Ha alá is tudja vetni magát, akkor elérte az igazság gyakorlását. Az, hogy nem hozol saját döntést, és nem ragaszkodsz a saját elgondolásaidhoz, előfeltétele annak, hogy képes legyél alávetni magadat. Ha rendelkezel ezzel a két tulajdonsággal, akkor könnyű lesz számodra alávetni magadat és elérni az igazság gyakorlását. Mielőtt tehát alávetnéd magad, fel kell szerelkezned ezekkel, és rá kell jönnöd, miként kellene cselekedned, és mit kellene tenned ahhoz, hogy az igazság gyakorlásához való hozzáállásod legyen. Ez valójában nem is olyan bonyolult, de nem is olyan könnyű. Vajon miért bonyolult? Azért bonyolult, mert az ember romlott beállítottságú. Nem számít, milyen a mentalitásod vagy az állapotod akkor, amikor gyakorlod az alávetettséget, ha megakadályoz az igazság gyakorlásában, akkor az a gondolkodásmód vagy állapot romlott beállítottságból fakad. Ez egyszerűen tény. Ha megoldod az önelégültség, az arrogancia, a lázadó mivolt, az abszurditás, a makacsság és előítélet, valamint a hajthatatlanság romlott beállítottságát, akkor könnyű lesz alávetned magadat. Hogyan kellene tehát megoldani ezeket a romlottságokat? Amikor nem akarod alávetni magadat, akkor imádkoznod kell, önvizsgálatot kell tartanod és rákérdezned: „Miért nem vagyok képes alávetni magam Istennek? Miért ragaszkodom mindig ahhoz, hogy a magam módján tegyem a dolgokat? Miért nem vagyok képes keresni az igazságot, és gyakorlatba ültetni azt? Mi ennek a problémának a gyökere? Gyakorolnom kellene az Istennek való engedelmességet, és gyakorolnom kellene az igazságot, nem pedig a saját akaratomat és a saját vágyaimat megvalósítani. Képesnek kellene lennem arra, hogy alávessem magam Isten szavainak, az Ő vezénylésének és intézkedéseinek. Csak ez van összhangban Isten szándékaival.” Egy ilyen eredmény eléréséhez Istenhez kell imádkozni, és keresni kell az igazságot. Ha megértetted az igazságot, akkor könnyebben fogod tudni gyakorlatba ültetni azt; akkor képes leszel lázadni a hús-vér test ellen, és elengedni annak aggodalmait. Ha a szíved mélyén megérted az igazságot, de nem tudod elengedni a hús-vér test, a státusz, a hiúság és a látszat előnyeit, akkor nehezen fogod gyakorlatba ültetni az igazságot. Ez azért van, mert a szíved mélyén mindenek fölé helyezed a hús-vér test, a hiúság és a látszat előnyeit. Ez azt jelenti, hogy nem az igazságot szereted, hanem a státuszt és a hírnevet. Hogyan kellene tehát megoldani ezt a problémát? Imádkoznod kell, keresned kell az igazságot, és teljesen át kell látnod az olyan dolgok lényegét, mint a státusz és hírnév. Kevésbé kell foglalkoznod ezekkel a dolgokkal, fontosnak kell tekintened az igazság gyakorlását, és azt mindennél többre kell értékelned. Ha mindezt megteszed, akkor meglesz az akaratod az igazság gyakorlására. Van, amikor az emberek nem képesek gyakorolni az igazságot. Meg kell metszeni őket, meg kell kapniuk Isten ítéletét és fenyítését, hogy teljesen világossá váljon a probléma lényege, és könnyebb legyen gyakorolni az igazságot. Valójában az igazság gyakorlásának a legnagyobb akadálya az, hogy az ember saját akarata túl erős, és minden mást megelőz – vagyis a saját érdeke, a saját hírneve és státusza minden mást megelőz. Ezért van az, hogy ha valami felmerül, az ilyen emberek mindig a saját akaratuk alapján hoznak döntéseket, és azt teszik, ami a saját hasznukra válik, anélkül, hogy valamennyire is figyelembe vennék az igazságalapelveket. Mindig a saját elgondolásaikhoz ragaszkodnak. Mit jelent az, hogy a saját elgondolásaikhoz ragaszkodnak? Azt jelenti, hogy elhatározzák: „Ha te ezt akarod, akkor én azt akarom. Ha te a tiedet akarod, én is ragaszkodom az enyémhez.” Vajon ez az alávetettség megnyilvánulása? (Nem.) Ők egyáltalán nem keresik az igazságot, hanem a saját akaratuk alapján hoznak döntéseket. Ez egy arrogáns beállítottság, és egy ésszerűtlen megnyilatkozás. Ha egy napon képes vagy ráébredni arra, hogy a preferenciáid és az elhatározásaid ellentétesek az igazsággal; ha képes vagy megtagadni önmagadat és átlátni önmagadon, nem hiszel többé önmagadban, majd fokozatosan eljutsz oda, hogy nem a magad feje után mész, és nem vakon hozol döntéseket, hanem képes vagy keresni az igazságot, imádkozni Istenhez és Őrá támaszkodni, akkor ez a helyes gyakorlat. Mielőtt eldöntenéd, hogy milyen gyakorlat felel meg az igazságnak, keresned kell. Ez teljes mértékben helyes, ezt kellene tenned. Ha a kereséssel addig vársz, amíg meg nem metszenek, az egy kissé passzív, és valószínűleg késlelteti a dolgokat. Az igazság keresésének megtanulása döntő fontosságú. Mi haszna van az igazság keresésének? Elsősorban az ember elkerülheti, hogy a saját akaratát kövesse és meggondolatlanul cselekedjen; másodsorban elkerülheti a romlottság feltárulását és a kedvezőtlen következményeket; harmadsorban megtanulhat várni és türelmesnek lenni, a dolgok világos és pontos érzékelésével pedig megakadályozhatja a tévedések előfordulását. Mindezt az igazság keresésével lehet elérni. Ha megtanulod mindenben keresni az igazságot, akkor rájössz majd, hogy semmi sem egyszerű, hogy ha figyelmetlen vagy, és nem teszel erőfeszítést, akkor gyatrán fogod csinálni a dolgokat. Miután egy ideig így gyakoroltál, érettebb és tapasztaltabb leszel, ha valami ér. Nyugodtabb és mérsékeltebb lesz a hozzáállásod, és ahelyett, hogy indulatos, kockázatvállaló és versengő lennél, képes leszel majd keresni az igazságot, gyakorolni az igazságot, és alávetni magadat Istennek. Akkor majd megoldódik a romlott beállítottságaid feltárulásának problémája. Így könnyű lesz alávetni magadat, tényleg nem annyira bonyolult. Lehet, hogy eleinte kissé nehéz lesz, de türelmes lehetsz, várhatsz és keresheted az igazságot, amíg meg nem oldod ezt a problémát.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istennek való alávetettség alapvető lecke az igazság elnyerésében)

Az embernek kötelessége az Isten szavainak való engedelmesség és az, hogy alávesse magát Isten követelményeinek. Ha pedig Isten olyasmit mond, ami nem egyezik az ember elképzeléseivel, az embernek nem szabad elemeznie vagy megvizsgálnia azt. Bárkit is ítél el vagy iktat ki Isten, és akárhány emberben is születnek elképzelések vagy ellenállás emiatt, Isten identitása, az Ő lényege, természete és státusza örökké változatlan marad. Ő mindörökké Isten. Mivel nem kételkedsz abban, hogy Ő Isten, az egyetlen felelősséged, az egyetlen dolog, amit tenned kell, az, hogy engedelmeskedsz annak, amit mond, és az Ő szavai szerint gyakorolsz; ez a gyakorlás útja. Egy teremtett lénynek nem szabad megvizsgálnia, elemeznie, megvitatnia, elutasítania vagy megtagadnia Isten szavait, és nem szabad ellentmondania azoknak, sem lázadnia ellenük; Isten irtózik ettől, és nem ezt szeretné látni az emberben. Pontosan hogyan kell kezelni Isten szavait? Hogyan kell gyakorolnod? Valójában ez nagyon egyszerű: tanulj meg engedelmeskedni nekik, hallgasd meg, fogadd el, értsd meg és fogd fel őket a szíveddel, majd ültesd gyakorlatba és valósítsd meg őket a szíveddel. Amit a szíveddel hallasz és felfogsz, annak szorosan kapcsolódnia kell ahhoz, amit a gyakorlatba ültetsz. Ne válaszd külön a kettőt; mindennek – amit gyakorolsz, aminek aláveted magad, amit saját kezűleg teszel, mindennek, amiért ide-oda szaladgálsz – kapcsolatban kell állnia Isten szavaival. Ezután az Ő szavaival összhangban kell gyakorolnod, és meg kell valósítanod az Ő szavait a cselekedeteiddel. Ezt jelenti az, hogy aláveted magad a Teremtő szavainak. Ez az Isten szavainak gyakorlását jelentő út.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik exkurzus: Hogyan engedelmeskedett Noé és Ábrahám Isten szavainak, és hogyan vetették alá magukat Neki (Második rész))

Melyek az alávetettség gyakorlásának alapelvei? Az, hogy hallgass Isten szavaira és vesd alá magad, és gyakorolj aszerint, amit Isten mond. Ne dédelgesd a saját szándékaidat, és önfejű sem lehetsz. Akár világosan érted Isten szavait, akár nem, alázatosan dolgoznod kell azon, hogy a gyakorlatba ültesd őket és az Ő követelményei szerint csináld a dolgokat. A gyakorlás és tapasztalás folyamatából öntudatlanul is megérted az igazságot. Ha a szád azt mondja, hogy aláveted magad Istennek, de soha nem engeded el és nem lázadsz belső terveid és vágyaid ellen, ez nem annyit tesz, hogy mást mondasz, mint amit gondolsz? (De igen.) Ez nem igazi alávetettség. Ha nem veted alá magad valóban, akkor sok követelményed lesz Istennel szemben, amikor dolgok történnek veled, és a bensődben türelmetlen leszel Istennel szemben, várva, hogy teljesítse a követelményeidet. Ha Isten nem tesz úgy, ahogy te szeretnéd, súlyos gyötrelmet és zaklatottságot élsz majd át, sokat fogsz szenvedni, és nem fogod tudni alávetni magad Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek, valamint az Isten által számodra elrendezett környezeteknek. Miért van ez így? Mert mindig megvannak a magad követelményei és kívánságai, nem tudod elengedni saját személyes gondolataidat, és te akarsz irányítani. Ezért, valahányszor olyasmikkel találkozol, amik ellentétben állnak az elképzeléseiddel, nem tudod alávetni magad, és nehezedre esik alávetni magad Istennek. Bár az emberek elméletileg tudják, hogy alá kellene vetniük magukat Istennek, és el kellene engedniük saját gondolataikat, mégis képtelenek elengedni azokat, folyamatosan attól félve, hogy hátrányos helyzetbe fognak kerülni és veszteségek érik őket. Mondjátok meg Nekem, nem kerülnek emiatt nagyon nehéz helyzetbe? Nem fognak akkor fokozódni a gyötrelmeik? (De igen.) Ha képes vagy mindent feladni, elengedni azokat a dolgokat, amiket szeretsz és követelsz, de ellentétesek Isten szándékaival, ha képes vagy proaktívan és önként elengedni ezeket, és nem támasztani feltételeket Istennel szemben, hanem hajlandó vagy megtenni, amit Isten kíván, akkor a benned lévő nehézség és az akadályok is sokkal kisebbek lesznek.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (11.))

Mi az alávetett hozzáállás gyakorlati oldala? A következő: El kell jutnod odáig, hogy elfogadd Isten szavait. Noha sekélyes az életbe való belépésed az érettséged pedig elégtelen, az igazság gyakorlati oldalával kapcsolatos ismereted pedig még nem elég mély, akkor is képes vagy követni Istent és alávetned magad Neki – ez alávetett hozzáállás. Mielőtt elérhetnéd a teljes alávetettséget, először is alávetett hozzáállást kell magadévá tenned, vagyis el kell fogadnod Isten szavait, el kell hinned, hogy igazak, Isten szavait az igazságnak és a gyakorlás alapelveinek kell tartanod, és képesnek kell lenned arra, hogy akkor is előírásként kezeld azokat, amikor nem igazán érted jól az alapelveket. Ez egyfajta alávetett hozzáállás. Mivel a beállítottságod még mindig nem változott meg, ha el akarsz jutni az Isten iránti igazi alávetettségre, akkor először is alávetett mentalitással kell rendelkezned és törekedned kell arra, hogy alávesd magad, ezt mondván: „Bármit tegyen Isten, alá fogom vetni magam. Nem sok igazságot értek, de azt tudom, hogy amikor Isten megmondja, hogy mit tegyek, azt fogom tenni.” Isten ezt az alávetettség hozzáállásának tekinti. Némelyek ezt mondják: „Mi van, ha tévedtem, amikor alávetettem magam Istennek?” Képes Isten hibázni? Isten igazság és igazságosság. Isten nem követ el hibát; arról van szó csupán, hogy sok olyan dolgot tesz, ami nem egyezik az emberek elképzeléseivel. Ezt kell mondanod: „Nem számít, hogy egyezik-e a saját elképzeléseimmel, amit Isten tesz, csak arra fogok összpontosítani, hogy hallgassak Istenre, alávessem magam Neki, elfogadjam és kövessem Őt. Ez az, amit teremtett lényként tennem kell.” Még ha némelyek meg is ítélnek amiatt, hogy vakon aláveted magad, ne törődj vele! A szíved bizonyos afelől, hogy Isten az igazság, és hogy alá kell vetned magad. Ez így helyes, és ez a fajta mentalitás az, amellyel alá kell vetnie magát az embernek. Csakis az ilyen mentalitással rendelkező emberek nyerhetik el az igazságot. Ha nincs ilyen mentalitásod, hanem ezt mondod: „Nem bírom elviselni, amikor mások idegesítenek. Belőlem senki sem fog bolondot csinálni! Túlságosan eszes vagyok, és nem lehet rávenni, hogy akárminek alávessem magam! Ha valami az utamba adódik, meg kell vizsgálnom és ki kell elemeznem. Csak akkor vetem magam alá neki, ha egyezik a nézeteimmel, és ha el tudom fogadni” – ez vajon alávetett hozzáállás? Ez nem alávetett hozzáállás; ez az alávetett mentalitás hiánya, amikor nincs meg a szándék az ember szívében, hogy alávesse magát. Ha ezt mondod: „Még ha istenről van is szó, akkor is meg kell vizsgálnom a dolgot. A királyokkal és királynőkkel is ugyanúgy bánok. Hiába is beszélsz nekem. Igaz, hogy teremtett lény vagyok, de nem vagyok ostoba, úgyhogy ne is kezelj akként” – ekkor neked véged; hiányoznak belőled az igazság elfogadásának feltételei. Az ilyen emberek minden racionalitásnak híján vannak. Nincs normális emberi mivoltuk, akkor hát nem állatok? Racionalitás nélkül hogyan érhet el valaki alávetettséget? Az alávetettség eléréséhez először is alávetett mentalitás szükséges. Csak alávetett mentalitás esetén lehet bármiféle racionalitásról beszélni valakinél. Ha valakinek nincs alávetett mentalitása, akkor racionalitása sincs. Az emberek teremtett lények; hogyan képesek tisztán látni a Teremtőt? 6000 év óta az egész emberiség nem volt képes rá, hogy Istennek akárcsak egyetlen gondolatát is megfejtse, akkor hogyan érthetik meg az emberek azonnal, hogy mit csinál éppen Isten? Nem értheted meg. Sok minden van, amit évezredek óta tesz Isten, és amit már kinyilatkoztatott az emberiségnek, de ha nem mondta volna el egyértelműen az embereknek, akkor még mindig nem értenék. Talán most szó szerinti értelemben érted a szavait, de igazán csak úgy húsz év múlva fogsz egy keveset érteni belőlük. Ilyen nagy a szakadék az emberek és Isten követelményei között. Ennek fényében az embereknek racionalitással és alávetett mentalitással kell rendelkezniük. Hangyák és férgek csupán az emberek, de világosan szeretnék látni a Teremtőt. Ez a lehető legészszerűtlenebb dolog. Egyesek folyton panaszkodnak amiatt, hogy Isten nem mondja el nekik a titkait, és nem magyarázza el követlenül az igazságot, hanem mindig keresésre készteti az embereket. Pedig nem helyes és észszerűtlen ilyen dolgokat mondani. Mennyit értesz mindezekből a szavakból, amelyeket Isten eddig elmondott neked? Mennyit tudsz gyakorlatba ültetni Isten szavai közül? Isten munkája mindig lépésekben történik. Ha Isten 2000 éve beszélt volna az embereknek az utolsó napokbeli munkájáról, vajon megértették volna? A Kegyelem Korában az Úr Jézus bűnös testnek hasonlatosságává vált, és vétekáldozat volt az egész emberiségért. Ha akkor elmondta volna ezt az embereknek, ki értette volna? Most pedig a hozzátok hasonló emberek megértenek bizonyos fogalmi elméleteket, de az olyan igazságokat, mint Isten valódi természete, Istennek az emberiség iránti szeretetével kapcsolatos szándéka, valamint az Isten által akkoriban tett dolgok eredete és terve, soha nem lesznek képesek megérteni az emberek. Ez az igazság misztériuma; ez Isten lényege. Hogyan képesek tisztán látni ezt az emberek? Teljességgel észszerűtlen azt kívánnod, hogy tisztán lásd a Teremtőt. Túlságosan arrogáns vagy, és túlbecsülöd a képességeidet. Az embereknek nem szabad azt kívánniuk, hogy tisztán lássák Istent. Már az is jó, ha valamit meg tudnak érteni az igazságból. Ami téged illet, ha egy keveset értesz az igazságból, már az is elegendő eredmény. Racionális dolog akkor, ha alávetett mentalitása van az embernek? Teljességgel racionális dolog. Az alávetett mentalitás és hozzáállás a minimum, aminek minden teremtett lény a birtokában kell, hogy legyen.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak elképzeléseinek eloszlatásával léphet az Istenbe vetett hit helyes útjára (3))

Az Istennek való alávetettség eléréséhez először el kell fogadni az igazságot, és gyakorolni kell azt, valamint alá kell vetni magunkat Isten vezénylésének és intézkedéseinek. Ez az első akadály. Mit foglalnak tehát magukba Isten vezénylései és intézkedései? Azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyeket Isten hoz létre körülötted. Néha ezek az emberek, események és dolgok megmetszenek, néha megkísértenek, vagy próbára tesznek, megzavarnak, vagy negatívvá tesznek – ám mindaddig, amíg képes vagy keresni az igazságot a problémák megoldására, képes leszel tanulni valamit, érettséget nyerni, és lesz erőd ellenállni. Az Istennek való alávetettségben az Ő vezényléseinek és intézkedéseinek való alávetettség a legalapvetőbb lecke. Isten vezénylései és intézkedései magukba foglalják az embereket, eseményeket, dolgokat és a különböző helyzeteket, amelyeket Isten hoz létre körülötted. Hogyan kellene tehát reagálnod, amikor ilyen helyzetekkel szembesülsz? A legalapvetőbb dolog az, hogy elfogadod Istentől. Mit jelent az, hogy „elfogadod Istentől”? Panaszkodni és ellenállni – ez vajon Istentől való elfogadás? Kifogásokat és ürügyeket keresni – ez vajon Istentől való elfogadás? Nem. Hogyan kellene tehát gyakorolnod az Istentől való elfogadást? Ha valami történik veled, először nyugodj meg, keresd az igazságot, és gyakorold az alávetettséget. Ne állj elő kifogásokkal vagy magyarázatokkal. Ne próbáld elemezni vagy találgatni, hogy kinek van igaza és kinek nincs, és ne elemezd, hogy kinek a hibája súlyosabb, és kié kevésbé súlyos. Vajon az ilyesmik állandó elemzése az Istentől való elfogadást tanúsító magatartás? Istennek való alávetettséget tanúsító magatartás? Ez nem Istennek való alávetettséget, és nem Istentől való elfogadást tanúsító magatartás, nem Isten szuverenitásának és intézkedéseinek az elfogadása. Az Istentől való elfogadás az Istennek való alávetettség gyakorlásának alapelvei közé tartozik. Ha biztos vagy abban, hogy minden, ami veled történik, Isten szuverenitásához tartozik, hogy Isten intézkedései és az Ő jó szándékai miatt történik, akkor el tudod fogadni azt Istentől. Kezdd azzal, hogy nem elemzed, mi helyes és mi helytelen, nem keresel kifogásokat magadnak, nem hibáztatsz másokat, nem vagy szőrszálhasogató, nem elemzed a történtek objektív okait, és nem emberi elméddel elemzed és vizsgálod meg a dolgokat. Pontosan ezeket kell megtenned ahhoz, hogy Istentől elfogadj. És ennek gyakorlása az alávetettséggel kezdődik. Még ha vannak is elképzeléseid, vagy ha a dolgok nem világosak számodra, akkor is vesd alá magadat. Ne indulj kifogásokkal vagy lázadó mivolttal. És miután alávetetted magadat, keresd az igazságot, imádkozz Istenhez, és kérjed Őtőle. Hogyan kellene imádkoznod? Mondd azt, hogy „Ó, Istenem, Te vezényelted számomra ezt a helyzetet a Te jóakaratodból.” Mit jelent az, ha ezt mondod? Azt jelenti, hogy szívedben már elfogadó magatartás van, és elismerted, hogy Isten vezényelte számodra ezt a helyzetet. Mondd azt, hogy „Ó, Istenem, nem tudom, hogyan gyakoroljak ebben a helyzetben, amellyel ma szembesültem. Kérlek, világosíts meg és vezess engem, tedd, hogy megértsem a Te szándékodat, hogy a szerint cselekedhessek, ne legyek sem lázadó, sem ellenálló, és ne támaszkodjam a saját akaratomra. Hajlandó vagyok gyakorolni az igazságot és az alapelvek szerint cselekedni.” Miután imádkoztál, békét fogsz érezni a szívedben, és természetesen elengeded majd a kifogásaidat. Hát nem a gondolkodásmódod megváltozása ez? Kikövezi számodra az igazság kereséséhez és gyakorlásához vezető utat, és már csak az a probléma marad, hogy miként kellene gyakorolnod az igazságot, ha már megértetted. Ha újból lázadó mivoltot társz fel, amikor eljön az idő, hogy gyakorold az igazságot, akkor újra imádkoznod kell Istenhez. Amint megoldódott a lázadó mivoltod, természetesen könnyű lesz számodra gyakorolni az igazságot. Amikor problémák merülnek fel, meg kell tanulnod elcsendesedni Isten előtt, és keresni az igazságot. Ha állandóan félbeszakítanak a külső dolgok, ha az állapotod mindig kiszámíthatatlan, vajon mi az oka ennek? Az, hogy nem érted meg az igazságot, és mivel a romlott beállítottságod irányít, nem tudsz uralkodni magadon. Ilyenkor önvizsgálatot kell tartanod, és meg kell találnod magadban a problémát. Keresd meg Isten vonatkozó szavait, és nézd meg, mit tárnak fel. Majd hallgass prédikációkat és beszélgetéseket, vagy énekeket Isten szavairól. Vizsgáld meg a saját állapotodat ezeknek a szavaknak a fényében. Így láthatod meg, milyen problémák vannak benned, és ha tisztán látod ezeket a problémákat, akkor könnyebb lesz kezelni őket.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istennek való alávetettség alapvető lecke az igazság elnyerésében)

Ha hiszel Isten szuverenitásában, akkor hinned kell abban, hogy a mindennapi események, akár jók, akár rosszak, nem véletlenül történnek. Nem arról van szó, hogy valaki szándékosan keményen bánik veled vagy célba vesz téged; ezt az egészet Isten rendezte és vezényelte. Miért vezényli Isten mindezeket? Nem az a célja, hogy leleplezze, hogy ki vagy, vagy hogy felfedjen és kiiktasson téged; nem a felfedésed a végső cél. A cél az, hogy tökéletesítsen és megmentsen téged. Hogyan tökéletesít téged Isten? És hogyan ment meg téged? Azzal kezdi, hogy tudatosítja benned saját romlott beállítottságodat, és megismerteti veled természetlényegedet, hiányosságaidat és azt, aminek híján vagy. Csak ezek megismerése és világos megértése által tudod követni az igazságot, és tudsz fokozatosan megszabadulni romlott beállítottságodtól. Ez egy lehetőség, amit Isten nyújt neked. Ez Isten irgalma. Meg kell tudnod ragadni ezt a lehetőséget. Nem szabad szembeszegülnöd Istennel, összetűzésbe kerülnöd Istennel, vagy félreértened Őt. Különösen, amikor szembesülsz azokkal az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, amelyeket Isten rendez körülötted, ne érezd állandóan azt, hogy a dolgok nem úgy vannak, ahogyan szeretnéd, hogy legyenek; ne akarj állandóan menekülni előlük, illetve ne panaszkodj mindig Istenre, és ne értsd félre mindig Istent. Ha folyamatosan ezeket teszed, akkor nem tapasztalod meg Isten munkáját, és ez nagyon megnehezíti számodra, hogy belépj az igazságvalóságba. Bármivel is találkozol, amit nem érthetsz meg teljesen, ha nehézség merül fel, meg kell tanulnod alávetni magadat. Azzal kell kezdened, hogy Isten elé járulsz, és többet imádkozol. Így, mielőtt észrevennéd, változás fog bekövetkezni a belső állapotodban, és képes leszel keresni az igazságot, hogy megoldd a problémát. Ily módon képes leszel megtapasztalni Isten munkáját. Eközben az igazságvalóság kialakul majd benned, te pedig így fogsz fejlődni és így esel át életed állapotának átalakulásán. Amint átmentél ezen a változáson, és rendelkezel ezzel az igazságvalósággal, akkor érettséged is lesz, és az érettséggel együtt jár az élet.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia)

Az Isten vezénylésének és intézkedéseinek való alávetettség a legalapvetőbb lecke, amellyel Isten minden egyes követője szembesül. Ez egyben a legmélyrehatóbb lecke is. Amilyen mértékben képes vagy alávetni magadat Istennek, olyan mértékű az érettséged, és olyan mértékű a hited is – ezek a dolgok összefüggenek egymással. Vajon milyen igazságokkal kell felvértezned magad, hogy elérd a teljes mértékű alávetettséget? Először is, nem támaszthatsz semmilyen követelést Istennel szemben – ez az igazság. Hogyan tudod gyakorlatba ültetni ezt az igazságot? Amikor követelést támasztasz Istennel szemben, akkor használd ezt az igazságot arra, hogy elgondolkodj és önvizsgálatot gyakorolj. „Milyen követeléseim vannak Istennel szemben? Összhangban vannak-e azok az igazsággal? Észszerűek-e? Honnan fakadtak? Vajon a saját képzelődéseimből fakadtak, vagy a Sátántól kaptam ezeket a gondolatokat?” Valójában egyik sem. Ezeket az elgondolásokat az emberek romlott beállítottságai idézik elő. Boncolgatnod kell az észszerűtlen követelések mögött meghúzódó indítékokat és vágyakat, és meg kell nézned, hogy azok illeszkednek-e a normális emberi mivolt észjárásához. Mire kellene törekedned? Ha olyasvalaki vagy, aki szereti az igazságot, akkor arra kell törekedned, hogy Péterhez hasonlóan követő legyél. Péter azt mondta: „Ha Isten játékszerként bánna velem, hát hogy ne lennék készséges és hajlandó?” Vannak, akik nem értik meg, amit Péter mondott. Azt kérdezik: „Mikor bánt Isten valaha is játékszerként az emberekkel, és adott át minket a Sátánnak? Én nem láttam ezt. Isten csodálatos volt velem, annyira könyörületes. Isten nem ilyen Isten. Isten jobban már nem is szerethetné az embereket, miért bánna játékszerként velük? Ez nem felel meg az igazságnak. Ez Isten félreértése, és nem igaz ismeret Istenről.” De vajon honnan fakadtak Péter szavai? (Az Istenről való ismeretéből fakadtak, amelyet mindenféle megpróbáltatáson keresztül szerzett.) Péter annyi megpróbáltatáson és finomításon ment keresztül. Félretette minden személyes követelését, tervét és vágyát, és nem követelte Istentől, hogy bármit is tegyen. Akkor már nem voltak saját gondolatai, és teljesen átadta magát. Azt gondolta: „Isten bármit megtehet, amit csak akar. Próbára tehet engem, fenyíthet engem, megítélhet és megfenyíthet engem. Létrehozhat engem megmetsző helyzeteket, megedzhet, betehet az oroszlánbarlangba vagy a farkasok odújába. Bármit is tesz Isten, az helyes, és én mindennek alávetem magam. Minden, amit Isten tesz, az igazság. Nem lesz semmilyen panaszom vagy választásom.” Hát nem teljes mértékű alávetettség ez? Van, amikor az emberek azt gondolják: „Minden, amit Isten tesz, az igazság, akkor miért nem fedeztem fel semmilyen igazságot abban, amit Isten tett? Úgy tűnik, hogy néha még Isten is tesz olyasmit, ami nincs összhangban az igazsággal. Isten is téved néha. De mindegy, mi történik, Isten akkor is Isten, úgyhogy alávetem magam!” Vajon teljes mértékű-e ez a fajta alávetettség? (Nem.) Ez szelektív alávetettség; ez nem igazi alávetettség. Ellentétben áll azzal, ahogyan Péter gondolkodott erről. Ha játékszerként bánik veled, nem kell megmagyaráznia neked az okát, és nem kell igazságosnak és észszerűnek tűnnie számodra. Bárhogyan lehet bánni veled; nem kell megbeszélni veled a dolgokat, illetve elmagyarázni a tényeket és okokat. Ha a dolgok nem haladhatnának a jóváhagyásod nélkül, akkor vajon játékszerként bánnának veled? Nem – ez azt jelentené, hogy teljes emberi jogokat és szabadságot kapnál, valamint teljes mértékű tiszteletben részesülnél. Azt jelentené, hogy emberként bánnak veled, nem pedig játékszerként. Mi az a játékszer? (Olyasvalami, ami nem autonóm és nincsenek jogai.) De vajon csak olyasvalami, aminek nincsenek jogai? Hogyan lehet gyakorlatba ültetni Péter szavait? Tegyük fel például, hogy már egy ideje keresgélsz egy bizonyos témában, de még mindig nem értetted meg Isten szándékát. Vagy tegyük fel, hogy több mint húsz éve hiszel Istenben, és még mindig nem tudod, miről van szó. Ilyen helyzetben nem kellene-e alávetned magad? Alá kell vetned magad. És vajon min alapszik ez az alávetettség? Azon alapszik, amit Péter mondott: „Ha Isten játékszerként bánna velem, hát hogy ne lennék készséges és hajlandó?” Ha mindig az emberi elképzelések és képzelődések szerint közelíted meg Istent, és azokkal méred mindazt, amit Isten tesz, azokkal méred Isten szavait és munkáját, akkor ez vajon nem Isten beskatulyázása-e, nem Istennel szembeni ellenállás-e? Vajon mindaz, amit Isten tesz, illeszkedik-e az ember elképzeléseihez és képzelődéseihez? És ha nem, akkor vajon emiatt nem fogadod el és nem engedelmeskedsz annak? Ilyenkor hogyan kellene keresned az igazságot? Hogyan kellene követned Istent? Ez összefügg az igazsággal; a választ Isten szavaiban kellene keresni. Ha az emberek hisznek Istenben, akkor ragaszkodniuk kellene a teremtett lényi helyükhöz. Függetlenül attól, hogy megfelelő-e az idő, függetlenül attól, hogy Isten rejtve van-e előtted vagy megjelent neked, függetlenül attól, hogy érzed-e Isten szeretetét vagy sem, tudnod kell, hogy mik a feladataid, a kötelezettségeid és a kötelességeid – meg kell értened ezeket a gyakorlásról szóló igazságokat. Ha még mindig ragaszkodsz az elképzeléseidhez, mondván: „Ha világosan látom, hogy ez összhangban van az igazsággal és a gondolataimmal, akkor alá fogom vetni magam; ha nem világos számomra, és nem vagyok biztos abban, hogy ezek Isten cselekedetei, akkor előbb várok egy kicsit, és akkor vetem alá magam, amikor megbizonyosodtam arról, hogy ez Isten műve”, akkor vajon olyasvalaki vagy-e, aki aláveti magát Istennek? Nem. Ez feltételes alávetettség, nem pedig abszolút, teljes alávetettség. Isten munkája nem egyeztethető össze az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel; a megtestesülés nem egyeztethető össze az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel, az ítélet és fenyítés pedig különösképpen nem. Az emberek többsége tényleg nehezen fogadja el, és veti alá magát annak. Ha nem tudod alávetni magad Isten munkájának, akkor vajon képes vagy-e teljesíteni teremtett lényi kötelességedet? Ez egyszerűen lehetetlen. Vajon mi a teremtett lény kötelessége? (Hogy megálljon a teremtett lényi helyzetben, fogadja el Isten megbízatását, és vesse alá magát Isten intézkedéseinek.) Így van, ez képezi annak gyökerét. Akkor vajon nem könnyű-e megoldani ezt a problémát? Megállni a teremtett lényi helyzetben, és alávetni magad a Teremtőnek, a te Istenednek – ez az, amit minden teremtett lénynek a leginkább be kellene tartania. Sok olyan igazság van, amelyet nem értesz meg, vagy amelyről nem tudsz. Nem vagy képes felfogni Isten szándékait, így nem fogod elfogadni az igazságokat, és nem fogod alávetni magad azoknak – így van-e? Például nem értesz meg bizonyos próféciákat, ezért nem ismered el, hogy azok Isten szavai? Ezt nem tagadhatod. Ezek a szavak mindig Istentől érkező szavak maradnak, és magukban foglalják az igazságot. Még ha nem is érted meg azokat, akkor is Isten szavai. Ha Isten bizonyos szavai nem teljesedtek be, az vajon azt jelenti-e, hogy azok nem Isten szavai, hogy nem az igazság? Ha azt mondod: „Ha nem teljesedett be, akkor valószínűleg nem Isten szava. Valószínűleg meghamisították”, miféle hozzáállás ez? Ez lázadó hozzáállás. Józan ésszel kell rendelkezned. Mi az a józan ész? Min alapszik az, hogy józan eszed van? Azon alapszik, hogy a teremtett lényi helyeden állsz, és aláveted magad a Teremtőnek, a te Istenednek. Ez az igazság; egy örökké változhatatlan igazság. Vajon az Istennek való alávetettségnek azon kell-e alapulnia, hogy ismered-e és megérted-e Isten szándékait, illetve hogy Isten megmutatta-e neked az Ő szándékait vagy sem? Muszáj ezeken alapulnia? (Nem.) Akkor min alapszik? Az alávetettség igazságán alapszik. Mi az alávetettség igazsága? (Megállni a teremtett lényi helyeden, és alávetni magad a Teremtőnek.) Ez az alávetettség igazsága. Akkor vajon szükség van-e arra, hogy elemezd, mi helyes és mi helytelen? Át kell-e gondolnod azt, hogy Isten helyesen cselekedett-e vagy sem ahhoz, hogy elérd a teljes mértékű alávetettséget? Ahhoz, hogy alávesd magad, szükség van-e arra, hogy Isten világosan, alaposan elmagyarázza az igazságnak ezt az aspektusát? (Nem, nincs szükség arra.) Függetlenül attól, hogy mit tesz Isten, neked gyakorolnod kellene az alávetettség igazságát – ez elegendő.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istennek való alávetettség alapvető lecke az igazság elnyerésében)

Amikor valós életproblémákkal szembesülsz, hogyan kellene ismerned és értened Isten hatalmát és szuverenitását? Amikor szembesülsz ezekkel a problémákkal, és nem tudod, hogyan értsd, kezeld és tapasztald meg őket, milyen hozzáállást kellene magadévá tenned, amely jelzi, hogy alá akarod vetni magad, hogy vágysz arra, hogy alávesd magad, és amely jelzi az Isten szuverenitásának és elrendeléseinek való alávetettséged valódiságát? Először meg kell tanulnod várni; aztán meg kell tanulnod keresni; majd meg kell tanulnod alávetni magad. A „várakozás” azt jelenti, hogy várod Isten idejét, várod azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyeket Ő rendezett el számodra, várod, hogy az Ő szándékai fokozatosan feltáruljanak számodra. A „keresés” azt jelenti, hogy megfigyeled és megérted Isten veled kapcsolatos átgondolt szándékait azokon az embereken, eseményeken és dolgokon keresztül, amelyeket Ő rendezett el, megérted a hozzájuk kapcsolódó igazságokat, megérted, hogy az embereknek mit kell teljesíteniük és milyen utakat kell követniük, megérted, hogy Isten milyen eredményeket akar elérni az emberekben és milyen teljesítményeket akar véghez vinni bennük. Az „alávetés” természetesen arra utal, hogy elfogadod az Isten által vezényelt embereket, eseményeket és dolgokat, elfogadod az Ő szuverenitását, és azon keresztül megtudod, hogyan gyakorol szuverenitást a Teremtő az ember sorsa felett, hogyan látja el az embert az Ő életével, hogyan munkálja az igazságot az emberben. Minden Isten elrendezése és szuverenitása alatt álló dolog engedelmeskedik a természeti törvényeknek, és ha elhatározod, hogy hagyod, hogy mindent Isten rendezzen el és minden felett Ő gyakoroljon szuverenitást számodra, akkor meg kell tanulnod várni, meg kell tanulnod keresni, és meg kell tanulnod alávetni magad. Ez az a hozzáállás, amelyet minden embernek el kell sajátítania, aki alá akarja vetni magát Isten hatalmának, ez az az alapvető tulajdonság, amellyel minden embernek rendelkeznie kell, aki el akarja fogadni Isten szuverenitását és rendelkezéseit. Ahhoz, hogy ilyen hozzáállással rendelkezz, hogy ilyen tulajdonsággal rendelkezz, keményebben kell dolgoznod. Ez az egyetlen módja annak, hogy beléphess az igazi valóságba.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)

Minden ember közül Noé az az egyén volt, aki félte Istent, alávetette magát Neki és teljesítette Isten megbízatását, és aki a leginkább követésre méltó. Isten elismerte őt, és példaképnek kellene lennie azok számára, akik ma Istent követik. S mi volt benne a legértékesebb? Csupán egyetlen magatartása volt Isten szavaival szemben: hallgatni és elfogadni, elfogadni és alávetni magát, alávetni magát mindhalálig. Ez a hozzáállás volt az, ami a legértékesebb volt mind közül, ami elnyerte számára Isten elismerését. Ha Isten szavairól volt szó, nem volt felületes, nem vette félvállról, nem vizsgálgatta, nem elemezgette, nem állt ellen, nem utasította el őket gondolatban, és szorította háttérbe az elméjében, hanem komolyan hallgatta, apránként szívébe fogadta őket, majd elgondolkodott azon, hogy miként ültesse gyakorlatba, hogyan valósítsa meg, hogyan hajtsa végre őket úgy, ahogyan eredetileg szánták, anélkül, hogy eltorzítaná őket. És miközben Isten szavain elmélkedett, magában azt mondta: „Ezek Isten szavai, ezek Isten utasításai, Isten megbízatása, a becsületbeli kötelességem, alá kell vetnem magam, nem hagyhatok ki egyetlen részletet sem, nem mehetek szembe Isten egyetlen kívánságával, és nem is hagyhatom figyelmen kívül egyetlen részletét sem annak, amit mondott, különben nem lennék méltó arra, hogy embernek nevezzenek, méltatlan lennék Isten megbízatására, és méltatlan lennék arra, hogy felmagasztaljon. Ha nem teljesítem ebben az életben mindazt, amit Isten mondott nekem és rám bízott, akkor meg fogom bánni. Sőt, méltatlan leszek Isten megbízatására és arra, hogy felmagasztaljon engem, és nem lesz képem visszatérni a Teremtő elé.” Minden, amit Noé a szívében elgondolt és mérlegelt, minden nézőpontja és hozzáállása, mind meghatározták, hogy végül képes legyen Isten szavait gyakorlatba ültetni, és Isten szavait valósággá tenni, Isten szavait valóra váltani, elérni, hogy az ő kemény munkájával beteljesedjenek és megvalósuljanak, általa valósággá váljanak, és hogy Isten megbízása ne hiúsuljon meg. Mindazok alapján, amit Noé gondolt, minden gondolat, amely a szívében felmerült, és az Istenhez való hozzáállása alapján, Noé méltó volt Isten megbízatására, olyan ember volt, akiben Isten megbízott, és akire Isten jó szemmel nézett. Isten figyeli az emberek minden szavát és tettét, figyeli a gondolataikat és az ötleteiket. Isten szemében az a tény, hogy Noé képes volt így gondolkodni, azt mutatta, hogy Noé nem volt rossz választás. Noé vállalni tudta Isten megbízatását és Isten bizalmát, és képes volt teljesíteni Isten megbízatását: Ő volt az egyetlen választási lehetőség az egész emberiség közül.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik exkurzus: Hogyan engedelmeskedett Noé és Ábrahám Isten szavainak, és hogyan vetették alá magukat Neki (Második rész))

Ábrahámnak igaz hite volt Istenben, és ez rávilágít egy dologra, nevezetesen, hogy Ábrahám becsületes ember volt. Az Isten szavaihoz való hozzáállásában kizárólag az engedelmesség, az elfogadás és az alávetettség mutatkozott meg – bármit mondott Isten, ő engedelmeskedett. Ha Isten azt mondta volna valamire, hogy az fekete, akkor még ha Ábrahám nem is látta volna azt feketének, elhitte volna, hogy amit Isten mondott, az igaz, és meg lett volna győződve arról, hogy az fekete. Ha Isten azt mondta volna valamire, hogy az fehér, akkor meg lett volna győződve arról, hogy az fehér. Ez ennyire egyszerű. Isten azt mondta neki, hogy megajándékozza egy gyermekkel, Ábrahám pedig azt gondolta magában: „Már 100 éves vagyok, de ha Isten azt mondja, hogy egy gyermekkel fog megajándékozni, akkor hálás vagyok az én Uramnak, Istennek!” Nem volt túl sok egyéb elgondolása, egyszerűen csak hitt Istenben. Mi volt a lényege ennek a hitnek? Hitt Isten lényegében és identitásában, és valódi tudással rendelkezett a Teremtőről. Nem olyan volt, mint azok az emberek, akik azt mondják, hogy hisznek abban, hogy Isten mindenható és az emberiség Teremtője, de a szívükben olyan kételyek vannak, mint például: „Tényleg a majmokból fejlődött ki az ember? Azt mondják, hogy isten teremtett minden dolgot, de az emberek nem látták ezt a saját szemükkel.” Bármit is mondjon Isten, ezek az emberek mindig félúton vannak a hit és a kétely között, és amikor eldöntik, hogy a dolgok igazak-e vagy hamisak, akkor arra hagyatkoznak, amit látnak. Mindent megkérdőjeleznek, amit nem látnak a saját szemükkel, ezért amikor hallják Istent beszélni, mindig kérdőjeleket tesznek az Ő szavai mögé. Óvatosan, gondosan és elővigyázatosan vizsgálnak és elemeznek minden tényt, ügyet és parancsolatot, ami elhangzik Isten szájából. Azt gondolják, hogy az Istenbe vetett hitük kapcsán tudományos kutatói hozzáállással kell megvizsgálniuk Isten szavait és az igazságot, és megnézniük, hogy ezek a szavak valóban az igazság-e, és enélkül könnyen átverés és megtévesztés áldozatává válhatnak. Ábrahám azonban nem ilyen volt, ő tiszta szívvel hallgatta Isten szavát. Ez alkalommal azonban Isten azt kérte Ábrahámtól, hogy áldozza fel Neki az egyetlen fiát, Izsákot. Ez fájdalmat okozott Ábrahámnak, de ő mégis úgy döntött, hogy aláveti magát. Ábrahám hitt abban, hogy Isten szavai megváltoztathatatlanok, és hogy Isten szavai valósággá válnak. A teremtett embereknek magától értetődően el kell fogadniuk Isten szavát, és alá kell vetniük magukat annak, továbbá a teremtett embereknek nincs választási joguk Isten szava kapcsán, és még kevésbé szabad elemezniük és megvizsgálniuk Isten szavát. Így állt hozzá Ábrahám Isten szavához. Annak ellenére, hogy Ábrahám nagy fájdalmat érzett, és annak ellenére, hogy a fia iránti szeretete és az, hogy vonakodott megválni tőle, óriási stresszt és fájdalmat okozott neki, mégis úgy döntött, hogy visszaadja a gyermekét Istennek. Miért akarta visszaadni Izsákot Istennek? Amikor Isten nem kérte meg erre Ábrahámot, akkor nem volt rá szükség, hogy önként visszaadja a fiát, mivel azonban Isten kérte, vissza kellett adnia a gyermekét Istennek, nem lehetett kifogásokat keresni, és nem próbálhatott vitába szállni Istennel – ez volt Ábrahám hozzáállása. Ilyen tiszta szívvel vetette alá magát Istennek. Ez volt az, amit Isten akart, és amit látni kívánt. Ábrahám viselkedése és az, amit Izsák feláldozásának ügyében elért, pontosan az volt, amit Isten látni akart, és Isten ezzel az üggyel tette próbára és ellenőrizte őt. Ennek ellenére Isten nem úgy bánt Ábrahámmal, mint Nóéval. Nem mondta el Ábrahámnak ennek az ügynek az okait, a folyamatát, sem az összes körülményét. Ábrahám csak egy dolgot tudott, mégpedig azt, hogy Isten arra kérte, hogy adja vissza Izsákot – ennyi. Nem tudta, hogy ezzel Isten próbára teszi, és azt sem tudta, hogy Isten mit akar elérni vele és az utódaival, miután próbára tette őt. Isten semmit sem mondott erről Ábrahámnak, csak egy egyszerű parancsot, egy kérést közölt vele. És bár Isten e szavai nagyon egyszerűek voltak, és nem voltak tekintettel az emberi érzésekre, Ábrahám megfelelt Isten elvárásainak azáltal, hogy azt tette, amit Isten kívánt és követelt: felajánlotta Izsákot áldozatként az oltáron. Minden mozdulata azt mutatta, hogy Izsák felajánlásával nem csupán a látszatot akarta fenntartani, hogy nem felületesen tette azt, hanem őszintén, a szíve mélyéből cselekedett. Még ha nem is tudta elviselni, hogy lemondjon Izsákról, még ha fájt is neki, a Teremtő kérésével szembesülve Ábrahám azt a módszert választotta, amit senki más: teljes mértékben alávetette magát a Teremtő kérésének kompromisszumok, kifogások és feltételek nélkül – pontosan úgy cselekedett, ahogy Isten kérte. Mivel rendelkezett Ábrahám, hogy meg tudta tenni, amit Isten kért? Egyrészt megvolt benne az Istenbe vetett igaz hit; biztos volt benne, hogy a Teremtő az Isten, az ő Istene, az ő Ura, az, aki szuverén mindenek felett, és aki megteremtette az emberiséget. Ez volt az igaz hit. Másrészt tiszta szívvel rendelkezett. Hitt a Teremtő által mondott minden szóban, és képes volt egyszerűen és közvetlenül elfogadni minden szavát. Harmadrészt pedig bármilyen nagy nehézséget is jelentett a Teremtő kérése, bármilyen fájdalmat is okozott volna neki, a hozzáállás, amit választott, az alávetettség volt. Nem próbált vitatkozni Istennel, nem állt ellen Istennek, és nem utasította vissza Őt, hanem teljes mértékben alávetette magát Neki, és Isten kérésével, minden egyes szavával és a parancsával összhangban cselekedett és gyakorolt. Ábrahám felajánlotta Izsákot áldozatként az oltáron pontosan úgy, ahogy Isten kérte és látni akarta. Felajánlotta őt Istennek – és mindaz, amit tett, bizonyította, hogy Isten a megfelelő embert választotta, és azt, hogy Isten szemében ő igaz ember volt.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik exkurzus: Hogyan engedelmeskedett Noé és Ábrahám Isten szavainak, és hogyan vetették alá magukat Neki (Második rész))

Csak akkor rendelkezhetsz valódi alávetettséggel, ha hamisítatlan hited van. Csak akkor ébredhet benned fokozatosan a valódi Istenbe vetett bizalom, ha valóban alá tudod magad vetni Istennek. Az Istennek való igazi alávetettség folyamata során teszel szert valódi bizalomra, ám ha híján vagy a valódi bizalomnak, akkor vajon alá tudod igazán vetni magad Istennek? (Nem.) Ezek a dolgok összekapcsolódnak, és ez nem előírások vagy logika kérdése. Az igazság nem filozófia, és nem logikus. Az igazságok összekapcsolódnak és teljes mértékben elválaszthatatlanok. Ha azt mondod, hogy „az Isten iránti alávetettséghez bíznod kell Istenben, és ha bízol Istenben, akkor alá kell vetned magad Istennek” – akkor ez egy előírás, egy frázis, egy elmélet, egy hangzatos nézet. Az élet kérdései nem előírások. Szóban folyamatosan elismered, hogy a Mindenható Isten a te egyetlen Szabadítód és az egyetlen igaz Isten, de vajon van Istenbe vetett valódi bizalmad? Mire támaszkodsz, hogy szilárdan megállj, amikor viszontagságokkal találkozol? Sokan azért fogadják el a Mindenható Istent, mert oly sok igazságot kimondott. Azért fogadják el Őt, hogy belépjenek a mennyek országába. Azonban amikor letartóztatással és megpróbáltatásokkal szembesülnek, sokan visszavonulnak, sokan elbújnak az otthonukba, és nem merik teljesíteni a kötelességeiket. Ekkorra már régen, nyom nélkül eltűntek az általad kimondott szavak: „Hiszek Isten szuverenitásában, hiszek abban, hogy Isten irányítja az ember sorsát, és hogy a sorsom Isten kezében van.” Ez csupán divatos szófordulat volt számodra. Mivel nem mered gyakorolni és megtapasztalni ezeket a szavakat, és nem élsz ezen szavak szerint, vajon van valódi Istenbe vetett bizalmad? Az Istenbe vetett hit lényege nem az, hogy csupán Isten nevében hiszel, hanem az, hogy hiszel annak tényében, hogy Istennek mindenek felett szuverenitása van. Bele kell forgatnod ezt a tényt az életedbe, bele kell forgatnod az életed tényleges bizonyságába. E szavak szerint kell élned. Ez azt jelenti, hogy lehetővé teszed e szavaknak a viselkedésed kalauzolását, valamint a tetteid irányának és céljainak a kalauzolását, amikor helyzetek merülnek fel. Miért kell e szavak szerint élned? Tegyük fel például, hogy el tudsz menni egy idegen országba, hogy Istenben higgy és teljesítsd a kötelességed, és ezt elég jónak gondolod. A nagy vörös sárkány uralma a tengerentúlon nem létezik, és ott nem üldözik a hitet; nem sodorja veszélybe az életedet az, hogy hiszel, nem kell kockáztatnod. Istennek a kontinentális Kínában lévő hívői bármikor ki vannak téve a veszélynek, hogy letartóztatják őket; a démon odújában élnek, és ez nagyon veszélyes. Aztán egy napon Isten azt mondja: „Sok éve hiszel Istenben a tengerentúlon, és szert tettél némi élettapasztalatra. Van egy hely a szárazföldi Kínában, ahol a testvérek éretlenek az élet vonatkozásában. Térj vissza és terelgesd őket.” Mit tennél, amikor szembe kerülsz ezzel a feladattal? (Alávetném magam és elfogadnám.) Lehet, hogy külsőleg elfogadnád, de a szíved nyugtalankodna. Éjszaka az ágyadban sírnál és így imádkoznál Istenhez: „Istenem, Te ismered a gyengeségemet. Túlságosan éretlen vagyok. Még ha vissza is térek a kontinensre, nem fogom tudni terelgetni Isten választott népét. Nem tudnál valaki mást kiválasztani arra, hogy elmenjen? Én kaptam ezt a megbízatást, és én igenis menni akarok, de félek, hogy ha elmegyek, akkor nem fogom jól elvégezni, nem leszek képes kielégítően végrehajtani a kötelességemet, és nem fogok tudni felérni a Te szándékaidhoz. Nem maradhatnék még két évig a tengerentúlon?” Milyen döntést hozol ezzel? Nem utasítod teljesen vissza, hogy elmenj, de nem is egyezel bele teljes mértékben. Ez hallgatólagos kitérés. Istennek való alávetettség ez? Ez a legnyilvánvalóbb lázadás Isten ellen. Az, hogy nem akarsz visszatérni, azt jelenti, hogy ellenálló érzelmek vannak benned. Tudja ezt Isten? (Tudja.) Isten azt fogja mondani: „Ne menj! Nem vagyok veled szigorú, csupán próbatételt adok neked.” Ily módon felfed téged. Szereted Istent? Aláveted magad Istennek? Van valós bizalmad? (Nincs.) Ez gyengeség? (Nem.) Ez lázadás, ez szembeszegülés Istennel. Ez a próbatétel felfedte, hogy nincs valódi Istenbe vetett bizalmad, és nincs igazi alávetettséged, és nem hiszel Isten mindenek feletti szuverenitásában. Azt mondod: „Amíg félek, addig jogosan döntök úgy, hogy nem megyek. Amíg veszélyben van az életem, vissza tudom utasítani. Nem kell elfogadnom ezt a megbízatást, és választhatom a saját utamat. Tele lehetek panaszokkal és sérelmekkel.” Miféle bizalom ez? Nincs itt valódi bizalom. Nem számít, milyen magasztos jelmondatokat zengsz, vajon lesz most bármi hatásuk? Egyáltalán nem. Lesz bármi hatásuk az esküjeidnek? Lesz-e bármi haszna annak, ha mások közlik az igazságot és azon lesznek, hogy meggyőzzenek? (Nem lesz.) Még ha vonakodva el is mész a kontinensre, miután azon voltak, hogy meggyőzzenek, vajon ez igazi alávetettség lesz? Isten nem azt akarja, hogy így vesd alá magad. Ha kelletlenül mész, akkor hiábavaló lesz, hogy elmész. Isten nem fog munkálkodni benned, és semmit nem fogsz nyerni belőle. Isten nem kényszeríti rá az embereket dolgok megtételére. Hajlandóaknak kell lenniük. Ha nem akarsz menni, ha harmadik utat akarsz választani, és mindig azon vagy, hogy elmenekülj, elutasítsd és elkerüld, akkor nem kell menned. Amikor már elég érett leszel és ilyen bizalom van benned, akkor önként kéred majd, hogy mehess, mondván: „Akkor is elmegyek, ha senki más nem megy. Ez alkalommal tényleg nem félek, és az életemet is kockára teszem. Nem Isten adta az életet? Mi olyan ijesztő a Sátánban? Isten kezében csupán játékszer, és én nem félek tőle. Ha nem tartóztatnak le, az Isten kegyelmének és irgalmának lesz köszönhető. Ha a körülmények olyanok, hogy letartóztatnak, akkor az azért lesz, mert Isten megengedi. Még ha börtönben halok is meg, akkor is tanúskodni fogok Isten mellett. Meg kell lennie bennem ennek az elhatározásnak – az életemet át fogom adni Istennek. Veszem, amit megértettem, megtapasztaltam és megismertem az életemben, és közölni fogom azt azokkal a testvérekkel, akik híján vannak a megértésnek és a tudásnak. Ily módon ugyanazt a bizalmat és elhatározást birtokolhatják, amelyet én, és Isten elé járulhatnak és tanúskodhatnak Őmellette. Tekintettel kell lennem Isten szándékaira, és viselnem kell ezt a nehéz terhet. Bár e nehéz teher viselése megköveteli, hogy kockáztassak és feláldozzam az életemet, nem félek. Már nem magamra gondolok, itt van nekem Isten, az Ő kezében van az életem, készségesen alávetem magam az Ő vezénylésének és elrendezéseinek.” Miután visszatérsz, szenvedned kell abban a környezetben. Lehet, hogy gyorsan megöregszel, megőszül a hajad és ráncos lesz az arcod. Lehet, hogy megbetegszel, vagy letartóztatnak és üldöznek, vagy az is lehet, hogy halálos veszélyben találod magad. Hogyan nézz szembe ezekkel a problémákkal? Ez megint csak a valódi bizalomról szól. Némelyek az eltökéltség felbuzdulásával vissza tudnak térni, de mihez kezdenek akkor, ha a visszatérésük után ezen nehézségekkel szembesülnek? Fejest kell ugranod és hinned kell Isten szuverenitásában. Még ha láthatóan meg is öregszel kissé, vagy egy kicsit meg is betegszel, ezek jelentéktelen dolgok. Ha bűnt követsz el Isten ellen, és visszautasítod a megbízatását, akkor el fogod veszíteni annak esélyét, hogy Isten ebben az életben tökéletesítsen téged. Ha az életedben bűnt követsz el Isten ellen és visszautasítod az Ő megbízatását, akkor az örök szégyenfolt lesz! E lehetőség elvesztése olyan valami, amit a fiatalságod semennyi évével nem tudsz visszavásárolni. Mi haszna annak, ha egészséges és erős a tested? Mi haszna annak, ha csinos az arcod és jó az alakod? Még ha meg is éled a nyolcvan éves kort és még mindig éles az elméd, ám Isten egyetlen elmondott mondatát sem tudod megérteni, az vajon nem lesz szánalmas? Az rendkívül szánalmas lesz. Akkor mi a legfontosabb és a legbecsesebb dolog, amire az embereknek szert kell tenniük, amikor Isten elé járulnak? A hamisítatlan Istenbe vetett hit. Nem számít, mi ér téged, ha először aláveted magad, még ha vannak is ekkor apró félreértéseid Istent illetően, vagy nem teljesen érted, miért cselekszik ily módon Isten, akkor sem leszel negatív és gyenge. Péter szavait idézve: „Még, ha Isten játékszerekként játszana is az emberekkel, milyen panasza lenne az embereknek?” Ha még ezen apró bizalomnak is híján vagy, attól még tudnál olyan alávetett lenni, mint Péter? Amit Isten tesz veled, az nagyon gyakran helyénvaló és ésszerű, összhangban van az érettségeddel, a képzelődéseiddel és az elképzeléseiddel. Isten az érettséged szerint munkálkodik. Ha még mindig nem tudod elfogadni, akkor vajon el tudod érni Péter alávetettségét? Ez még nagyobb lehetetlenség volna. Vagyis ebbe az irányba, e cél felé kell törekedned. Csak akkor tudod elérni a hamisítatlan Istenbe vetett hitet.

Ha az emberek híján vannak a hamisítatlan hitnek, akkor vajon alá tudják vetni magukat Istennek? Ezt nehéz megmondani. Csak akkor tudják igazán alávetni magukat Őneki, ha valóban bíznak Istenben. Pontosan erről van szó. Ha nem veted alá magad igazán Istennek, akkor nem lesz több lehetőséged arra, hogy részesülj Isten megvilágosodásában, iránymutatásában vagy tökéletesítésében. Eltaszítottad mindezen lehetőségeket arra, hogy Isten megóvjon téged. Nem akarod ezeket. Elutasítod, elkerülöd őket, és állandóan kitérsz előlük. Mindig olyan környezetet választasz, amely biztosítja, a hús-vér test kényelmét és mentes a szenvedéstől. Ez bizony probléma! Nem tudod megtapasztalni Isten munkáját. Nem tudod megtapasztalni Isten útmutatását, Isten vezetését, Isten oltalmát. Nem láthatod Isten tetteit. Ennek eredményeképp nem fogod elnyerni az igazságot, és nem fogod elnyerni a valódi bizalmat – semmit nem fogsz elnyerni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak igaz alávetettséggel lehet valakinek valódi bizalma)

Az embereknek meg kell érteniük, hogy a Teremtőnek a teremtett lényekkel való bánásmódjának van egy sarkalatos alapelve, amely egyben a legmagasabb alapelv is. Az, hogy a Teremtő hogyan bánik a teremtett lényekkel, teljes mértékben az Ő irányítási tervén és a munkája követelményein alapul; nincs szüksége arra, hogy akár egyetlen emberrel is konzultáljon, és nincs szüksége arra sem, hogy akár egyetlen ember is egyetértsen vele. Bármit is kellene tennie, és bárhogyan is kellene bánnia az emberekkel, Ő megteszi, és függetlenül attól, hogy mit tesz, vagy hogyan bánik az emberekkel, mindez összhangban van az igazságalapelvekkel, és azokkal az alapelvekkel, amelyek szerint a Teremtő munkálkodik. Teremtett lényként az egyetlen teendőnk, hogy alávetjük magunkat a Teremtőnek; nem szabad saját döntést hoznunk. Ezzel az értelemmel a teremtett lényeknek rendelkezniük kell, és ha egy személy nem rendelkezik vele, akkor nem alkalmas arra, hogy személynek nevezzék. Az embereknek meg kell érteniük, hogy a Teremtő mindig is a Teremtő lesz; megvan a hatalma és a képesítései ahhoz, hogy bármely teremtett lény felett tetszése szerint vezényeljen és szuverenitást gyakoroljon, és ehhez nincs szüksége indokra. Ez az Ő hatalma. A teremtett lények között nincs senki, akinek megvan a joga vagy a képesítése ahhoz, hogy ítéletet mondjon arról, hogy amit a Teremtő tesz, az helyes vagy helytelen, vagy hogy miként kellene cselekednie. Egyetlen teremtett lénynek sincs joga eldönteni, hogy elfogadja-e a Teremtő szuverenitását és intézkedéseit; és egyetlen teremtett lénynek sincs joga követeléseket támasztani azzal kapcsolatban, hogy a Teremtő hogyan gyakoroljon szuverenitást és hogyan rendezze a sorsukat. Ez a legmagasabb igazság. Bármit is tett a Teremtő a teremtett lényeivel, és bárhogyan is tette, az Általa teremtett embereknek csak egy dolgot kell tenniük: keresni, alávetni, megismerni és elfogadni mindent, amit a Teremtő kialakított. A végeredmény az lesz, hogy a Teremtő megvalósítja irányítási tervét, és befejezi munkáját, miután irányítási tervét akadálytalanul végigviszi; eközben, mivel a teremtett lények elfogadták a Teremtő szuverenitását és intézkedéseit, és alávetették magukat az Ő szuverenitásának és intézkedéseinek, elnyerik az igazságot, megértik a Teremtő szándékait, és megismerik az Ő természetét. Van még egy másik alapelv, amit el kell mondanom nektek: nem számít, mit tesz a Teremtő, nem számít, miféle megnyilvánulásokat mutat, és nem számít, hogy amit tesz, az nagy vagy kis tett, Ő akkor is a Teremtő; míg az egész emberiség, amelyet Ő teremtett, függetlenül attól, hogy mit tettek, és függetlenül attól, hogy mennyire tehetségesek vagy rátermettek, teremtett lények maradnak. Ami a teremtett emberiséget illeti, függetlenül attól, hogy mennyi kegyelmet és áldást kaptak a Teremtőtől, vagy mennyi irgalmat, kedvességet vagy jóindulatot, nem szabad azt hinniük, hogy különállnak a tömegektől, és nem szabad azt gondolniuk, hogy egyenrangúak lehetnek Istennel, illetve, hogy magas rangúak lettek a teremtett lények között. Nem számít, hogy Isten mennyi ajándékkal ajándékozott meg téged, mennyi kegyelmet adott neked, vagy milyen kedvesen bánt veled, továbbá, hogy adott-e neked néhány különleges tehetséget, ezek egyike sem a te tőkéd. Te teremtett lény vagy, és ily módon örökké teremtett lény maradsz. Soha nem szabad azt gondolnod: „Egy kis kedvenc vagyok Isten kezében. Isten soha nem fog elhagyni engem, Isten hozzáállása felém mindig szeretet, gondoskodás és gyengéd dédelgetés lesz, a vigasztalás és buzdítás meleg suttogásával.” Éppen ellenkezőleg, a Teremtő szemében ugyanolyan vagy, mint az összes többi teremtett lény; Isten úgy használhat téged, ahogyan akar, és úgy vezényelhet téged, ahogyan akar, továbbá úgy rendezheti el számodra, hogy milyen szerepet játssz mindenféle ember, esemény és dolog közepette, ahogyan akarja. Ez az a tudás, amivel az embereknek rendelkezniük kell, és az értelem, amivel rendelkezniük kell. Ha valaki meg tudja érteni és el tudja fogadni ezeket a szavakat, akkor az Istennel való kapcsolata normálisabbá válik, és a leghelyénvalóbb kapcsolatot fogja kialakítani Vele; ha valaki meg tudja érteni és el tudja fogadni ezeket a szavakat, akkor megfelelően fogja betájolni a helyét, elfoglalja azt a helyét, és megtartja a kötelességét.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság megértése által ismerhetjük meg Isten tetteit)

Kapcsolódó himnuszok

Egy teremtett lénynek hagynia kell, hogy Isten vezényeljen