Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Az embereket Isten teremtette, és Istent kellene imádniuk, de valójában hátat fordítottak Neki, és helyette a Sátánt imádták. A Sátán lett a bálvány a szívükben. Így Isten elvesztette a szívükben az Ő státuszát, ami azt jelenti, hogy elvesztette az emberiség megteremtése mögötti értelmet. Ezért ahhoz, hogy helyreállítsa az emberiség Általa való teremtése mögötti értelmet, vissza kell állítania az eredeti hasonlatosságukat, és meg kell szabadítania az emberiséget a romlott beállítottságaiktól. Ahhoz, hogy visszaszerezze az embereket a Sátántól, meg kell mentenie őket a bűntől. Csak így tudja fokozatosan helyreállítani Isten eredeti hasonlatosságukat és működésüket, és végül helyreállítani az Ő királyságát. A lázadás e fiainak teljes elpusztítása is végre lesz hajtva végül, hogy az emberek jobban imádhassák Istent, és jobban élhessenek a földön. Mivel Isten teremtette az embereket, ráveszi őket, hogy imádják Őt; mivel vissza akarja állítani az emberiség eredeti funkcióját, ezért teljesen és minden torzítás nélkül állítja vissza azt. Az Ő hatalmának helyreállítása azt jelenti, hogy eléri, hogy az emberek imádják Őt és alávessék magukat Neki; ez azt jelenti, hogy Isten az embereket Önmaga miatt tartja életben, ellenségeit pedig pusztulás tárgyává teszi az Ő hatalma következtében. Ez azt jelenti, hogy Isten eléri, hogy minden, ami Róla szól, fennmaradjon az emberek között, bárki ellenállása nélkül. Az a királyság, amelyet Isten fel akar állítani, az Ő saját királysága. Az az emberiség, amelyre Ő vágyik, olyan, amely imádja Őt, amely teljesen aláveti magát Neki, és birtokában van az Ő dicsőségének. Ha Isten nem menti meg a romlott emberiséget, akkor az emberiség Általa való megteremtése mögött álló értelem elvész; nem lesz többé tekintélye az emberek között, és az Ő királysága többé nem lesz képes létezni a földön. Ha Isten nem pusztítja el az Ellene lázadó ellenségeket, akkor képtelen lesz elnyerni teljes dicsőségét, sem az Ő királyságát nem tudja megalapítani a földön. Ezek lesznek munkája befejezésének és az Ő nagy művének jelei: teljesen elpusztítani az emberiség közül azokat, akik fellázadnak Ellene, és megnyugvásba vinni azokat, akiket teljessé tett. Amikor az emberek visszanyerik eredeti hasonlatosságukat, és amikor képesek lesznek teljesíteni az őket illető kötelességeket, megmaradnak a megfelelő helyükön, és alávetik magukat Isten minden intézkedésének, akkor majd Isten elnyeri a földön az Őt imádó emberek egy csoportját, és egy olyan királyságot is létrehoz a földön, amely Őt imádja.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba)

Mivel hiszel Istenben, hinned kell Isten minden szavában és minden munkájában. Ami azt jelenti, hogy mivel hiszel Istenben, alá kell vetned magad Neki. Ha erre nem vagy képes, akkor nem számít, hogy hiszel-e Istenben vagy sem. Ha évek óta hiszel Istenben, mégsem vetetted alá magad Neki soha, és nem fogadod el minden szavát, hanem azt kéred, hogy Isten hódoljon be neked, és a te elképzeléseid szerint cselekedjen, akkor te vagy a leglázadóbb mind közül; álhívő vagy. Hogyan tudnák az ilyen emberek alávetni magukat Isten munkájának és szavainak, amelyek nem felelnek meg az emberi elképzeléseknek? A leglázadóbbak azok, akik szándékosan dacolnak és ellenkeznek Istennel. Ők Isten ellenségei, az antikrisztusok. Mindig ellenséges a hozzáállásuk Isten új munkájához; soha, a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatják arra, hogy alávessél magukat, és soha nem vetették alá magukat vagy alázkodtak meg örömmel. A leginkább felsőrendűnek gondolják magukat mások előtt, és soha senkinek nem vetik alá magukat. Isten előtt a legjobbnak tartják magukat az igehirdetésben, és a legügyesebbnek abban, ahogy másokon dolgoznak. Soha nem dobják el a birtokukban lévő „kincseket”, hanem imádni való családi ereklyeként kezelik őket, hogy prédikáljanak róluk másoknak, és arra használják őket, hogy kioktassák azokat a bolondokat, akik bálványozzák őket. Valóban van bizonyos számú ilyen ember az egyházban. Azt lehet mondani, hogy ők „megfékezhetetlen hősök”, akik nemzedékről nemzedékre Isten házában időznek. Az igehirdetést (doktrínát) legfőbb kötelességüknek tekintik. Évről évre, nemzedékről nemzedékre buzgón teljesítik „szent és sérthetetlen” kötelességüket. Senki sem mer hozzájuk nyúlni; egyetlen ember sem mer nekik nyíltan szemrehányást tenni. „Királlyá” válnak Isten házában, zabolátlanok, ahogyan korról korra zsarnokoskodnak mások felett. A démonok e falkája arra törekszik, hogy összefogjon, és lerombolja művemet; hogyan engedhetem meg, hogy ezek az élő ördögök a szemem láttára létezzenek? Még azok sem tudnak a végsőkig kitartani, akik csak félig vetik alá magukat, hát még ezek a zsarnokok, akiknek a legcsekélyebb alávetettség sincs a szívükben! Isten művét az ember nem könnyen nyeri el. Az emberek még minden erejüket összeszedve is csak egy kis részét tudják elnyerni, ami végül lehetővé teszi számukra, hogy tökéletességre jussanak. Mi a helyzet tehát az arkangyal gyermekeivel, akik Isten művének elpusztítására törekszenek? Vajon nekik nem még kevesebb a reményük arra, hogy Isten elnyerje őket? Az én célom a hódító munka elvégzésével nem pusztán az, hogy a hódítás kedvéért hódítsak, hanem az, hogy felfedjem az igazságot és az igazságtalanságot, hogy bizonyítékot szerezzek az ember megbüntetéséhez, hogy elítéljem a gonoszokat; továbbá azért hódítok, hogy tökéletessé tegyem azokat, akik készséggel alávetik magukat. A végén mindannyian elválnak fajtájuk szerint, és azok lesznek tökéletesítve, akiknek a gondolatait és eszméit az alávetettség tölti ki. Ez az a munka, amelyet végül el kell végezni. Azok, akiknek minden cselekedete lázadó, eközben büntetésben részesülnek, és tűzben fognak égni, örök átok ül majd rajtuk. Amikor eljön ez az idő, a múlt korok „nagy és fékezhetetlen hősei” a leghitványabb és legmegtagadottabb „gyenge és tehetetlen gyávák” lesznek. Csak ez képes szemléltetni Isten igazságának minden aspektusát, és az ember által sérthetetlen természetét, és csak ez képes lecsillapítani a szívemben lévő gyűlöletet. Nem értetek egyet azzal, hogy ez teljesen ésszerű?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azokat, akik igaz szívvel alávetik magukat Istennek, biztosan megnyeri Isten)

Isten testben töltött ideje alatt az Általa az emberektől megkívánt alávetettség nem jár az ítélkezéstől vagy az ellenállástól való tartózkodással, ahogyan ők elképzelik; Ő sokkal inkább azt igényli, hogy az emberek a szavait használják alapelvként, amely szerint élnek, illetve túlélésük alapjaként; hogy az Ő szavainak lényegét teljesen a gyakorlatba ültessék, és hogy egészen eleget tegyenek az Ő szándékainak. Annak a követelménynek az egyik aspektusa, miszerint az emberek vessék alá magukat a megtestesült Istennek, az Ő szavainak gyakorlatba ültetésére vonatkozik, míg a másik aspektus arra utal, hogy képesek legyenek alávetni magukat az Ő normalitásának és gyakorlatiasságának. Mindkettőnek abszolútnak kell lennie. Mindkét aspektust azok tudják elérni, akik őszinte istenszerető szívet őriznek magukban. Ők mind olyan emberek, akiket Isten megnyert, és mind úgy szeretik Istent, mint a saját életüket. A megtestesült Isten normális és gyakorlatias emberi mivoltot hordoz a munkájában. Ily módon az Ő normális és gyakorlatias emberi mivoltot egyaránt ötvöző külső burka óriási próbatétellé válik az emberek számára; a legnagyobb nehézségükké lesz. Mindazonáltal, Isten normalitása és gyakorlatiassága nem kerülhető el. Ő mindent megpróbált, hogy megoldást találjon, ám végül nem tudott megszabadulni normális emberi mivoltának külső burkától. Ez azért volt, mert végül is Ő a megtestesült Isten, nem pedig a Lélek Istene a mennyben. Ő nem az az Isten, akit az emberek nem látnak, hanem az Isten, aki egy teremtett lény burkát viseli. Így semmiképp sem lenne könnyű megszabadulnia normális emberi mivoltának burkától. Ezért, bármi is legyen, Ő továbbra is a test szemszögéből végzi azt a munkát, amit végezni akar. Ez a munka a normális és gyakorlati Isten kifejeződése, így hát hogyan lenne rendben az, ha az emberek nem vetik alá magukat? Mi a csudát tehetnek az emberek Isten cselekedeteivel? Ő azt tesz, amit csak akar; bármivel is legyen elégedett, az úgy van, ahogy van. Ha az emberek nem vetik alá magukat, akkor miféle más épkézláb terveik lehetnek? Mindeddig csak az alávetettség tudta megmenteni az embereket; senkinek sem volt más ragyogó ötlete. Ha Isten próbára akarja tenni az embereket, mit tehetnek ellene? Akárhogy is, mindezt nem a mennyei Isten találta ki; ez a megtestesült Isten ötlete volt. Ő ezt akarja tenni, úgyhogy ember nem változtathat rajta. A mennyei Isten nem avatkozik abba, amit a megtestesült Isten tesz, így hát nem még több ok-e ez arra, hogy az emberek alávessék magukat Neki? Bár egyaránt gyakorlatias és normális, Ő teljességgel a megtestesült Isten. Saját ötletei szerint azt tesz, amit csak akar. A mennyei Isten az összes feladatot átadta Neki; bármit is tesz, annak alá kell vetned magad. Bár emberi mivolttal rendelkezik, és igen normális, szándékosan rendezte el mindezt, így hát hogyan bámulhatnak Rá az emberek rosszallástól tágra nyílt szemekkel? Normális akar lenni, tehát normális. Emberi mivoltban akar élni, tehát emberi mivoltban él. Isteni mivoltban akar élni, tehát isteni mivoltban él. Az emberek úgy látják ezt, ahogy akarják, ám Isten mindig Isten lesz, az emberek pedig mindig emberek lesznek. Az Ő lényegét nem lehet megtagadni néhány apró részlet miatt, sem nem lehet Őt Isten „személyéből” kitaszítani egy kis dolog miatt. Az emberek az emberi lények szabadságával rendelkeznek, Isten pedig Isten méltóságával; ezek nem zavarják egymást. Nem adhatnának az emberek egy kis szabadságot Istennek? Nem tudják elviselni, hogy Isten egy kicsit hétköznapibb legyen? Ne légy oly szigorú Istennel! Mindenkinek toleránsabbnak kellene lennie a másik iránt; nem rendeződne-e akkor minden? Létezne-e akkor is elidegenedés? Ha valaki egy ilyen triviális dolgot nem tud elviselni, akkor hogyan mondhat egyáltalán olyasmit, hogy „a miniszterelnök szíve oly nagy, hogy akár egy vitorlás is kiköthet benne”? Hogyan lehet igaz ember az illető? Nem Isten az, aki nehézséget okoz az emberiségnek, hanem az emberiség okoz nehézséget Istennek. Az emberek mindig úgy kezelik a dolgokat, hogy bolhából elefántot csinálnak. A semmiből is ügyet kreálnak, és ez oly felesleges! Amikor Isten normális és gyakorlatias emberi mivoltban munkálkodik, amit Ő tesz, az nem az emberiség munkája, hanem Isten munkája. Mindazonáltal az emberek nem látják az Ő munkájának lényegét; mindig csak az Ő emberi mivoltának külső burkát látják. Még nem láttak ily nagyszerű munkát, mégis kitartanak amellett, hogy az Ő hétköznapi és normális emberi mivoltát lássák, és nem engednek ebből. Hogyan nevezhető ez Isten előtti alávetésnek? A mennyei Isten most földi Istenné „változott”, és a földi Isten most a mennyei Isten. Nem számít, hogy külső megjelenésük azonos-e, ahogyan az sem, hogy pontosan hogyan is munkálkodnak. Végtére az, aki Isten saját munkáját végzi, Isten Maga. Neked alá kell vetned magad, akár akarod, akár nem – ez nem olyan dolog, amiben van választásod! Az embereknek alá kell vetniük magukat Istennek, és az embereknek egészen alá kell vetniük magukat Istennek, a legcsekélyebb színlelés nélkül.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok tudják teljesen alávetni magukat Isten gyakorlatiasságának, akik igazán szeretik Őt)

Milyen hozzáállással kellene viszonyulniuk az embereknek Istenhez, a megtestesült Istenhez és az igazsághoz? (Meg kell hallgatnunk, el kell fogadnunk és alá kell vetnünk magunkat.) Pontosan. Hallgatnotok kell, el kell fogadnotok, és alá kell vetnetek magatokat. Ennél egyszerűbb dolog nincs. Miután meghallgattad, el kell fogadnod a szívedben. Ha valamit nem tudsz elfogadni, akkor addig kell keresned, amíg képes nem leszel a teljes elfogadásra. Majd amint elfogadtad, alá kell vetned magad. Mit jelent az alávetettség? A gyakorlatba ültetést és a megvalósítást jelenti. Ne vesd el a dolgokat úgy, hogy meghallgatod, látszólag megígéred, lejegyzed, írásban rögzíted, a füleddel meghallod ugyan őket, de a szívedben nem veszed őket komolyan, hanem a régi útjaidon haladsz tovább, és amikor eljön a cselekvés ideje, úgy cselekszel, ahogy kedved tartja, amit pedig leírtál, azt az elméd hátsó részébe száműzöd, és jelentéktelen dologként kezeled. Ez nem alávetettség. Az Isten szavainak való igaz alávetettség azt jelenti, hogy meghallgatod és felfogod őket a szíveddel, és valóban elfogadod őket – olyan felelősségként fogadod el őket, amely alól nem lehet kibújni. Nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki azt mondja, elfogadja Isten szavait; ez a szívből fakadó elfogadást jelenti, azt, hogy gyakorlati tettekre váltod az Ő szavainak elfogadását, és eltérés nélkül valósítod meg őket. Ha az, amit gondolsz, amit a kezeiddel teszel és az ár, amit fizetsz, mind arra irányul, hogy megfelelj Isten követeléseinek, akkor ez azt jelenti, hogy megvalósítod Isten szavait. Mit jelent az „alávetettség”? A gyakorlatba ültetést és a megvalósítást jelenti, Isten szavainak valóra váltását. Ha lejegyzed egy füzetbe és papírra veted Isten szavait és követelményeit, de nem vésed be őket a szívedbe, amikor pedig eljön a cselekvés ideje, úgy cselekszel, ahogy kedved tartja, és bár kívülről úgy tűnik, hogy megtetted, amit Isten kért, de a saját akaratod szerint tetted, az nem jelenti Isten szavainak meghallgatását, elfogadását és azt, hogy alávetetted magad. Ez az igazság megvetése, az alapelvek szemtelen semmibevétele és az Isten házában érvényes intézkedések figyelmen kívül hagyása. Ez lázadás.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik exkurzus: Hogyan engedelmeskedett Noé és Ábrahám Isten szavainak, és hogyan vetették alá magukat Neki (Második rész))

Az Istennek való alávetettség és az Isten munkájának való alávetettség egy és ugyanaz. Azok, akik csak Istennek vetik alá magukat, de a munkájának nem, nem tekinthetők alávetettnek, még kevésbé azok, akik valójában nem vetik alá magukat, de látszólag hízelgők. Azok, akik valóban alávetik magukat Istennek, mindannyian képesek a munkából gyarapodni, és megértést nyerni Isten természetéről és munkájáról. Csak az ilyen emberek vetik alá magukat igazán Istennek. Az ilyen emberek képesek az új munkából új tudásra szert tenni és új változásokon keresztülmenni. Isten csak ezeket az embereket ismeri el, csak ezek az emberek tökéletesednek, és csak ők azok, akiknek a beállítottsága megváltozott. Azokat ismeri el Isten, akik örömmel alávetik magukat Istennek, az Ő szavának és munkájának. Csak az ilyen emberek járnak jó úton, csak az ilyen emberek akarják és keresik őszintén Istent.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azokat, akik igaz szívvel alávetik magukat Istennek, biztosan megnyeri Isten)

Az Istennek való alávetettség kulcsa az új világosság elfogadása, valamint az, hogy képesek legyünk azt elfogadni és gyakorolni. Csak ez a valódi alávetettség. Akikből hiányzik az akarat, hogy vágyódjanak Isten után, azok képtelenek szándékosan alávetni magukat Neki, és a jelenlegi helyzetükkel való elégedettségük eredményeként csak szembefordulni tudnak Istennel. Ha az ember nem tudja magát alávetni Istennek, az amiatt van, mert az tartja őt hatalmában, ami korábban történt. A korábban történt dolgok mindenféle eszméket és különböző elképzeléseket hoztak létre Istenről az emberekben, és az elméjükben ezekből alakult ki Isten képe. Tehát amiben hisznek, azok a saját eszméik, valamint a saját elképzeléseik mércéi. Ha a ma gyakorlati módon munkálkodó Istent a saját elképzelésed Istenéhez méred, akkor a hited a Sátántól származik, és beszennyezik a saját érdekeid – Istennek nem kell ilyesfajta hit. Nem számít, milyen kiemelkedő képesítéssel rendelkeznek, nem számít, milyen elhivatottak – még hogyha erejüket egész életükben az Ő munkájának szentelték is, és feláldozták magukat, Isten akkor sem ismeri el az efféle hittel rendelkező embereket. Mindössze némi kegyet gyakorol feléjük, és megengedi, hogy élvezzék egy ideig. Az effajta emberek képtelenek az igazságot a gyakorlatba átültetni. A Szentlélek nem munkálkodik bennük, Isten pedig rendre kiiktatja majd őket. Legyenek fiatalok vagy idősek, az ellenállók és félbeszakítók azok, akik nem vetik alá magukat Istennek a hitükben, és helytelenek a szándékaik, és Isten mindannyiukat kétségtelenül ki fogja iktatni. Akikben nincs meg a legcsekélyebb alávetettség sem Isten iránt, akik pusztán csak elismerik a nevét, és van némi fogalmuk Isten jóságáról és szeretetreméltóságáról, ugyanakkor nem tartanak lépést a Szentlélekkel, és nem vetik alá magukat a Szentlélek jelen munkájának és szavainak – az ilyen emberek Isten kegyelmében élnek, de Isten nem fogja megnyerni és tökéletessé tenni őket. Isten az alávetettségük által teszi tökéletessé az embereket, azáltal, hogy eszik, isszák és élvezik Isten szavait, továbbá az életükben tapasztalt szenvedés és finomítás révén. Az emberek beállítottsága csak az ilyen hit révén tud megváltozni, és csak ekkor tehetnek szert Isten igaz ismeretére. Nem megelégedve azzal, hogy Isten kegyelmében élnek, tevékenyen kívánva és keresve az igazságot, arra törekedve, hogy Isten megnyerje őket magának – ezt jelenti az Istennek való tudatos alávetettség, és pontosan ez az a fajta hit, amelyet Ő akar. Azok az emberek, akik nem tesznek semmi egyebet, csak élvezik Isten kegyelmét, nem válhatnak tökéletessé és nem változhatnak meg; és alávetettségük, jámborságuk, szeretetük és türelmük csak felszínes. Akik csak élvezik Isten kegyelmét, nem ismerhetik Őt igazán, és még ha ismerik is Istent, a tudásuk felszínes, és olyanokat mondanak, hogy „Isten szereti az embert”, vagy „Isten könyörületes az emberrel”. Ez nem tükrözi az ember életét, és nem azt mutatja, hogy az emberek valóban ismernék Istent. Ha akkor, amikor Isten szavai finomítják az embereket, vagy amikor megpróbáltatásoknak teszi ki őket, az emberek képtelenek alávetni magukat Istennek – és ha ehelyett kétkedni kezdenek és elbuknak –, akkor a legkevésbé sem engedelmesek. Számos szabály és korlátozás él bennük az Istenben való hittel kapcsolatban, régi tapasztalatok, amelyek a sokéves hit eredményei, vagy a Biblián alapuló különféle szabályok. Képesek-e az ilyen emberek arra, hogy alávessék magukat Istennek? Ezek az emberek tele vannak emberi dolgokkal – hogyan is tudnák alávetni magukat Istennek? „Alávetettségük” tetszés szerinti – akar-e vajon Isten efféle alávetettséget? Ez nem Istennek való alávetettség, hanem a szabályok betartása; önmaguk kielégítése és megnyugtatása. Ha azt mondod, hogy ez Isten iránti alávetettség, nem követsz-e el istenkáromlást?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Istenben való hitedben alá kell vetned magad Istennek)

Ha az emberek képesek elengedni a vallásos elképzeléseiket, nem az eszükkel méricskélik Isten mai szavait és munkáját, hanem közvetlenül alávetik magukat Neki. Jóllehet, Isten manapság nyilvánvalóan nem úgy munkálkodik, mint régen, te mégis képes vagy arra, hogy elengedd a múltbéli nézeteket, és közvetlenül alávesd magad Isten mostani munkájának. Ha képes vagy megérteni, hogy Isten ma végzett munkáját kell az első helyre tenned, függetlenül attól, hogy Isten régen hogyan munkálkodott, akkor olyan ember vagy, aki már elengedte az elképzeléseit, aki aláveti magát Istennek, és aki képes Isten munkájának és szavainak alávetni magát, és az Ő nyomdokain járni. Ezáltal olyasvalaki leszel, aki igazán aláveti magát Istennek. Nem elemezgeted vagy vizsgálgatod Isten munkáját; olyan, mintha Isten elfelejtette volna a korábbi munkálkodását, és te is elfelejtetted volna. A jelen a jelen, a múlt pedig a múlt, és mivel Isten félretette azt, amit a múltban cselekedett, neked sem kell azon rágódnod. Csak az ilyen emberre mondhatjuk, hogy teljességgel aláveti magát Istennek, és teljesen elengedte a vallásos elképzeléseit.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok szolgálhatják Istent, akik ismerik Isten ma végzett munkáját)

Az Isten által végzett munka koronként eltérő. Ha az egyik szakaszban nagy alávetettséggel viseltetsz Isten munkája iránt, de a következő szakaszban alávetettséged az Ő munkája iránt gyenge, vagy képtelen vagy az alávetettségre, akkor Isten elhagy téged. Ha ennél a lépésnél lépést tartasz Istennel, akkor továbbra is lépést kell tartanod Vele, amikor feljebb lép a következőre; csak ekkor leszel olyasvalaki, aki aláveti magát a Szentléleknek. Mivel hiszel Istenben, változatlanul alávetettnek kell maradnod. Nem teheted meg, hogy aláveted magad, amikor neked tetszik, de nem veted alá magad, amikor nincs kedved. Ezt a fajta alávetettséget Isten nem helyesli. Ha nem tudsz lépést tartani az új munkával, amelyben közösséget vállalok, és továbbra is a korábbi kijelentésekhez ragaszkodsz, akkor hogy lehetne fejlődés az életedben? Istennek az a munkája, hogy szavai által ellásson téged. Amikor aláveted magad és elfogadod az Ő szavait, a Szentlélek biztosan munkálkodni fog benned. A Szentlélek pontosan úgy működik, ahogyan mondom; tedd, amit mondtam, és a Szentlélek azonnal munkálkodni fog benned. Új fényt bocsátok ki számotokra, hogy lássatok, elhozván benneteket a jelen világosságába, és amikor besétálsz ebbe a fénybe, a Szentlélek azonnal munkálkodni fog benned. Vannak, akik ellenszegülnek, és azt mondják: „Egyszerűen nem fogom végrehajtani, amit mondasz.” Ebben az esetben azt mondom neked, hogy most az út végére értél; kiapadtál, és nincs többé életed. Így a beállítottságod átalakulásának megtapasztalásában semmi sem sorsdöntőbb, mint hogy lépést tarts a jelenlegi fénnyel. A Szentlélek nemcsak bizonyos emberekben munkálkodik, akiket Isten használ, hanem ezen túlmenően a gyülekezetben is. Bárkiben munkálkodhat. Lehet, hogy jelenleg benned munkálkodik, és meg fogod tapasztalni ezt a munkát. A következő időszakban lehet, hogy valaki másban munkálkodik, és ebben az esetben sietve követned kell; minél szorosabban követed a jelenlegi fényt, annál inkább gyarapodhat az életed. Nem számít, miféle ember valaki, ha a Szentlélek munkálkodik benne, akkor követned kell. Fogadd be az ő tapasztalataikat a sajátodként, és még magasztosabb dolgokat fogsz kapni. Ezáltal gyorsabban fogsz fejlődni. Az ember számára ez a tökéletesség útja és az élet növekedésének eszköze.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azokat, akik igaz szívvel alávetik magukat Istennek, biztosan megnyeri Isten)

A kulcs annak mérésére, hogy az emberek alá tudják-e vetni magukat Istennek vagy sem, az, hogy vannak-e túlzott vágyaik vagy hátsó szándékaik Vele szemben. Ha az emberek állandóan követelnek valamit Istentől, az azt bizonyítja, hogy nem vetik alá magukat Neki. Ha nem fogadod el Istentől, bármi is történjék veled, és nem keresed az igazságot, mindig magad mellett érvelsz, és mindig úgy érzed, hogy csak neked van igazad, és ha még arra is képes vagy, hogy kételkedj abban, hogy Isten az igazság és az igazságosság, akkor bajban leszel. Az ilyen emberek a legarrogánsabbak és a leglázadóbbak Istennel szemben. Azok, akik állandóan követelnek valamit Istentől, nem tudják igazán alávetni magukat Neki. Ha követeléseket támasztasz Istennel szemben, az azt bizonyítja, hogy megpróbálsz alkut kötni Istennel, hogy a saját akaratodat választod, és aszerint cselekszel. Ezzel elárulod Istent, és hiányzik belőled az alávetettség. Istennel szemben követeléseket támasztani önmagában véve értelmetlen; ha valóban hiszed, hogy Ő Isten, akkor nem mersz követeléseket támasztani Vele szemben, és nem is érzed alkalmasnak magad arra, hogy követeléseket támassz Vele szemben, akár észszerűnek tartod azokat, akár nem. Ha valóban hiszel Istenben, és hiszed, hogy Ő Isten, akkor csak Őt fogod imádni, és csak Neki fogod alávetni magad, nincs más választásod. Manapság az emberek nemcsak, hogy saját döntéseket hoznak, hanem még Istent is arra kérik, hogy az ő saját akaratuk szerint cselekedjen. Nemcsak, hogy nem döntenek úgy, hogy alávetik magukat Istennek, de még Istent kérik arra, hogy Ő vesse alá Magát nekik. Nem teljesen értelmetlen ez? Ezért, ha az emberben nincs igazi hit, és nincs alapos meggyőződés, akkor soha nem nyerheti el Isten elismerését. Amikor az emberek képesek kevesebbet követelni Istentől, akkor növekszik bennük az igaz hit és az alávetettség, és az értelmük is viszonylag normális.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az emberek túl sokat követelnek Istentől)

Amikor Noé azt tette, amire Isten utasította, nem tudta, hogy mik Isten szándékai. Nem tudta, hogy Isten mit akar megvalósítani. Isten csak egy parancsot adott neki, és különösebb magyarázat nélkül utasította, hogy tegyen meg valamit, Noé pedig ment és megtette. Nem próbálta titokban kitalálni Isten vágyait, nem állt ellen Istennek és nem mutatott őszintétlenséget. Egyszerűen csak ment és megfelelően cselekedett, tiszta és egyszerű szívvel. Bármit is kért tőle Isten, ő megtette, az alávetettség és az odafigyelés Isten szavára volt a hite, amely alátámasztotta tetteit. Ilyen egyenesen és egyszerűen kezelte azt, amit Isten rábízott. A lényege – tetteinek lényege – az alávetettség volt, az, hogy nem kételkedett, nem állt ellen, sőt, nem is gondolt a saját személyes érdekeire vagy saját nyereségére és veszteségére. Továbbá, amikor Isten azt mondta, hogy el fogja pusztítani a világot egy özönvízzel, Noé nem kérdezte meg, hogy mikor, vagy hogy mi lesz a dolgok sorsa, és természetesen nem kérdezte Istentől, hogy miként fogja elpusztítani a világot. Egyszerűen csak tette, amit Isten parancsolt. Ahogy Isten akarta, hogy milyen legyen és miből legyen, ő pontosan azt tette, amit Isten kért és azonnal cselekedni is kezdett. Isten utasításai szerint cselekedett azzal a hozzáállással, hogy eleget tegyen Istennek. Vajon azért tette, hogy segítsen magán, és elkerülje a katasztrófát? Nem. Megkérdezte Istentől, hogy mennyi idő múlva pusztul el a világ? Nem kérdezte meg. Megkérdezte Istent, vagy tudta, hogy mennyi időbe telik a bárka megépítése? Ezt sem tudta. Egyszerűen csak alávetette magát, hallgatott Rá és aszerint cselekedett.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)

Amikor Isten vezényelni akar valakit, ez a vezénylés gyakran nem felel meg az ember elképzeléseinek, és érthetetlen számára, de éppen ez a meg nem felelés és érthetetlenség a próbatétel Isten részéről és ez az ember megmérettetése. Ábrahám eközben képes volt alávetettséget tanúsítani Istennek, ami a legalapvetőbb feltétele volt annak, hogy eleget tudjon tenni Isten követelményének. Isten csak akkor érzett igazán megnyugvást és jóváhagyást az emberiség iránt – Ábrahám iránt, akit kiválasztott –, amikor Ábrahám képes volt alávetni magát Isten követelményének és felajánlotta Izsákot. Csak ekkor volt Isten biztos abban, hogy ez az ember, akit kiválasztott, olyan nélkülözhetetlen vezető, aki vállalni tudja az Ő ígéretét és későbbi irányítási tervét. Bár ez csak egy próbatétel és megmérettetés volt, Isten elégtételt érzett, érezte az ember Iránta érzett szeretetét, és úgy megvigasztalta Őt az ember, mint még soha. Abban a pillanatban, amikor Ábrahám felemelte a kését, hogy megölje Izsákot, Isten megállította őt? Isten nem engedte, hogy Ábrahám feláldozza Izsákot, mivel Istennek egyszerűen nem állt szándékában elvenni Izsák életét. Isten tehát éppen időben megállította Ábrahámot. Isten számára Ábrahám alávetettsége már kiállta a próbát, amit tett, az elegendő volt, és Isten már látta, hogy mi lesz a kimenetele annak, amit tenni szándékozik. Vajon ez a kimenetel kielégítő volt Isten számára? Elmondható, hogy ez a kimenetel kielégítő volt Isten számára, Isten ezt akarta, és erre vágyott. Igaz ez? Bár Isten különböző környezetekben, különböző módokon tesz próbára minden egyes embert, Ábrahámban meglátta, amit akart, látta, hogy Ábrahám szíve igaz, alávetettsége pedig feltétel nélküli. Isten pontosan erre a „feltétel nélküliségre” vágyott.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

Akkor tehát milyen mértékben munkálkodott Isten Péteren ahhoz, hogy ráébressze arra, hogy az embereknek alávetettséget kell gyakorolniuk? Korábban említettünk valamit, amit Péter mondott. Emlékszel, mi volt az? („Ha Isten játékszerként bánna velem, hát hogy ne lennék készséges és hajlandó?”) Így van, erről van szó. Isten munkájának illetve útmutatásának megtapasztalása és elszenvedése során Péterben öntudatlanul is kialakult ez az érzés: „Hát nem úgy bánik Isten az emberekkel, mint a játékszerekkel?” De bizonyosan nem ez motiválja Isten cselekedeteit. Az emberek az emberi szempontjaikra, gondolkodásukra és ismeretükre támaszkodva mérik fel ezt a dolgot és úgy érzik, hogy Isten könnyedén játszadozik az emberekkel, mintha azok játékszerek lennének. Egyik nap azt mondja nekik, ezt tegyék, holnap pedig azt, hogy azt tegyék. Öntudatlanul is úgy kezded érezni: „Ó, Isten annyi mindent mondott. Mégis mit próbál tenni?” Az emberek összezavarodottnak és egy kissé túlterheltnek érzik magukat. Nem tudják, milyen döntéseket hozzanak. Isten ezt a módszert használta Péter tesztelésére. Mi volt ennek a tesztnek a végeredménye? (Péter elérte a halálig tartó alávetettséget.) Alávetettségre jutott. Ezt az eredményt akarta Isten, és Isten látta ezt. Péter mely szavai mutatják meg nekünk, hogy alávetetté és éretté vált? Mit mondott Péter? Hogyan fogadta el és hogyan tekintett mindarra Péter, amit Isten tett, valamint Isten hozzáállására, miszerint játékszerként kezeli az embereket? Mi volt Péter hozzáállása? (Azt mondta: „Hát hogy ne lennék készséges és hajlandó?”) Igen, ez volt Péter hozzáállása. Pontosan ezek voltak a szavai. Azok az emberek, akiknek nincs tapasztalatuk Isten próbatételeiben és finomításában, soha nem mondanának ilyen szavakat, mert nem értik itt a történet narratíváját és soha nem tapasztalták meg azt. Mivel még nem tapasztalták meg, biztosan nincsenek tisztában ezzel a dologgal. Ha nincsenek tisztában ezzel a dologgal, akkor hogyan mondhatják ezt ilyen könnyedén? Ezek olyan szavak, amelyeket ember soha nem tudna kitalálni. Péter azért volt képes ezt mondani, mert oly sok megpróbáltatást és finomítást tapasztalt meg. Isten sok mindentől megfosztotta őt, de ugyanakkor sokat is adott neki. Miután adott, újra elvette. Miután elvett tőle dolgokat, Isten megtanította Pétert alávetni magát, majd még egyszer adott neki. Az ember nézőpontjából sok dolog, amit Isten tesz, szeszélyesnek tűnik, ami azt az illúziót kelti az emberekben, hogy Isten játékszerekként bánik az emberekkel, nem tiszteli az embereket és nem emberi lényekként bánik az emberekkel. Az emberek úgy gondolják, hogy méltóság nélkül élnek, mint a játékszerek; úgy gondolják, Isten nem jogosítja fel őket arra, hogy szabadon válasszanak, és hogy Isten azt mondhat, amit csak akar. Amikor ad neked valamit, ezt mondja: „Megérdemled ezt a jutalmat azért, amit tettél. Ez Isten áldása.” Amikor elvesz dolgokat, azzal csak valami más mondandója van. Ebben a folyamatban mit kellene az embereknek tenniük? Nem a te dolgod megítélni, hogy Istennek igaza van-e vagy téved, nem a te dolgod meghatározni Isten cselekedeteinek a természetét, és bizonyára nem a te dolgod, hogy ebben a folyamatban nagyobb méltóságot tulajdoníts az életednek. Ez nem az a döntés, amelyet neked kell meghoznod. Ez nem a te szereped. Akkor tehát mi a te szereped? Tapasztalati úton kell megtanulnod megérteni Isten szándékait. Ha nem vagy képes megérteni Isten szándékait és nem tudsz eleget tenni Isten követelményeinek, az egyetlen lehetőséged az, hogy aláveted magad. Ilyen körülmények között könnyű lenne számodra alávetni magad? (Nem.) Nem könnyű alávetni magad. Ez olyan lecke, amit meg kell tanulnod. Ha könnyű lenne számodra alávetni magad, akkor nem lenne szükséged arra, hogy leckéket tanulj, nem lenne szükséged arra, hogy megmetszenek, és arra sem, hogy megpróbáltatásokon és finomításokon menj keresztül. Azért tesztel téged folyamatosan, mert nehéz alávetned magad Istennek, szándékosan játszik úgy veled, mintha játékszer lennél. Azon a napon válik könnyűvé számodra alávetni magad Istennek, amikor akadályok és nehézségek nélkül megy az Istennek való alávetettséged, amikor készségesen és örömmel tudod alávetni magad, a saját választásaid, szándékaid vagy preferenciáid nélkül, akkor Isten nem fog játékszerként bánni veled, és pontosan azt fogod tenni, amit tenned kell. Ha egy napon azt mondod: „Isten játékszerként bánik velem és méltóság nélkül élek. Nem értek ezzel egyet és nem fogom alávetni magam”, az lehet az a nap, amikor Isten elhagy téged. Mi van akkor, ha az érettséged elérte azt a szintet, ahol ezt mondod: „Habár nem könnyű felfogni Isten szándékait és Isten mindig elrejtőzik előlem, de minden helyes, amit Isten tesz. Bármit tesz is Isten, készségesen alá fogom vetni magam. Ha nem is tudnám alávetni magam, akkor is ilyen hozzáállást kell tanúsítanom és nem szabad panaszkodnom vagy saját döntéseket hoznom. Ez azért van, mert teremtett lény vagyok. Kötelességem alávetni magam, ez pedig egy olyan világos kötelezettség, ami alól nem bújhatok ki. Isten a Teremtő, és bármit tesz is Isten, az helyes. Nem szabad elképzeléseket és képzelődéseket táplálnom azzal kapcsolatban, amit Isten tesz. Ez nem helyénvaló egy teremtett lény számára. Megköszönöm Istennek, amit nekem adott. Azért is köszönetet mondok Istennek, amit nem adott nekem, vagy amit nekem adott, azután pedig elvett tőlem. Isten tettei mind hasznosak számomra; még ha nem is látom a hasznát, akkor is alá kell vetnem magam”? Vajon nem ugyanaz a hatása ezeknek a szavaknak, mint Péter szavainak, amikor ezt mondta: „Hát hogy ne lennék készséges és hajlandó”? Csak azok értik meg igazán az igazságot, akik ilyen érettséggel bírnak.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy jól teljesítsük kötelességünket, az igazság megértése a legfontosabb)

Az embereknek meg kell érteniük, hogy a Teremtőnek a teremtett lényekkel való bánásmódjának van egy sarkalatos alapelve, amely egyben a legmagasabb alapelv is. Az, hogy a Teremtő hogyan bánik a teremtett lényekkel, teljes mértékben az Ő irányítási tervén és a munkája követelményein alapul; nincs szüksége arra, hogy akár egyetlen emberrel is konzultáljon, és nincs szüksége arra sem, hogy akár egyetlen ember is egyetértsen vele. Bármit is kellene tennie, és bárhogyan is kellene bánnia az emberekkel, Ő megteszi, és függetlenül attól, hogy mit tesz, vagy hogyan bánik az emberekkel, mindez összhangban van az igazságalapelvekkel, és azokkal az alapelvekkel, amelyek szerint a Teremtő munkálkodik. Teremtett lényként az egyetlen teendőnk, hogy alávetjük magunkat a Teremtőnek; nem szabad saját döntést hoznunk. Ezzel az értelemmel a teremtett lényeknek rendelkezniük kell, és ha egy személy nem rendelkezik vele, akkor nem alkalmas arra, hogy személynek nevezzék. Az embereknek meg kell érteniük, hogy a Teremtő mindig is a Teremtő lesz; megvan a hatalma és a képesítései ahhoz, hogy bármely teremtett lény felett tetszése szerint vezényeljen és szuverenitást gyakoroljon, és ehhez nincs szüksége indokra. Ez az Ő hatalma. A teremtett lények között nincs senki, akinek megvan a joga vagy a képesítése ahhoz, hogy ítéletet mondjon arról, hogy amit a Teremtő tesz, az helyes vagy helytelen, vagy hogy miként kellene cselekednie. Egyetlen teremtett lénynek sincs joga eldönteni, hogy elfogadja-e a Teremtő szuverenitását és intézkedéseit; és egyetlen teremtett lénynek sincs joga követeléseket támasztani azzal kapcsolatban, hogy a Teremtő hogyan gyakoroljon szuverenitást és hogyan rendezze a sorsukat. Ez a legmagasabb igazság. Bármit is tett a Teremtő a teremtett lényeivel, és bárhogyan is tette, az Általa teremtett embereknek csak egy dolgot kell tenniük: keresni, alávetni, megismerni és elfogadni mindent, amit a Teremtő kialakított. A végeredmény az lesz, hogy a Teremtő megvalósítja irányítási tervét, és befejezi munkáját, miután irányítási tervét akadálytalanul végigviszi; eközben, mivel a teremtett lények elfogadták a Teremtő szuverenitását és intézkedéseit, és alávetették magukat az Ő szuverenitásának és intézkedéseinek, elnyerik az igazságot, megértik a Teremtő szándékait, és megismerik az Ő természetét. Van még egy másik alapelv, amit el kell mondanom nektek: nem számít, mit tesz a Teremtő, nem számít, miféle megnyilvánulásokat mutat, és nem számít, hogy amit tesz, az nagy vagy kis tett, Ő akkor is a Teremtő; míg az egész emberiség, amelyet Ő teremtett, függetlenül attól, hogy mit tettek, és függetlenül attól, hogy mennyire tehetségesek vagy rátermettek, teremtett lények maradnak. Ami a teremtett emberiséget illeti, függetlenül attól, hogy mennyi kegyelmet és áldást kaptak a Teremtőtől, vagy mennyi irgalmat, kedvességet vagy jóindulatot, nem szabad azt hinniük, hogy különállnak a tömegektől, és nem szabad azt gondolniuk, hogy egyenrangúak lehetnek Istennel, illetve, hogy magas rangúak lettek a teremtett lények között. Nem számít, hogy Isten mennyi ajándékkal ajándékozott meg téged, mennyi kegyelmet adott neked, vagy milyen kedvesen bánt veled, továbbá, hogy adott-e neked néhány különleges tehetséget, ezek egyike sem a te tőkéd. Te teremtett lény vagy, és ily módon örökké teremtett lény maradsz. Soha nem szabad azt gondolnod: „Egy kis kedvenc vagyok Isten kezében. Isten soha nem fog elhagyni engem, Isten hozzáállása felém mindig szeretet, gondoskodás és gyengéd dédelgetés lesz, a vigasztalás és buzdítás meleg suttogásával.” Éppen ellenkezőleg, a Teremtő szemében ugyanolyan vagy, mint az összes többi teremtett lény; Isten úgy használhat téged, ahogyan akar, és úgy vezényelhet téged, ahogyan akar, továbbá úgy rendezheti el számodra, hogy milyen szerepet játssz mindenféle ember, esemény és dolog közepette, ahogyan akarja. Ez az a tudás, amivel az embereknek rendelkezniük kell, és az értelem, amivel rendelkezniük kell. Ha valaki meg tudja érteni és el tudja fogadni ezeket a szavakat, akkor az Istennel való kapcsolata normálisabbá válik, és a leghelyénvalóbb kapcsolatot fogja kialakítani Vele; ha valaki meg tudja érteni és el tudja fogadni ezeket a szavakat, akkor megfelelően fogja betájolni a helyét, elfoglalja azt a helyét, és megtartja a kötelességét.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság megértése által ismerhetjük meg Isten tetteit)