Az Istenbe vetett hit szükségessé teszi a normális lelki életet, amely az alapját képezi Isten szavai megtapasztalásának és a valóságba való belépésnek. Vajon az összes jelenlegi gyakorlatotok: az imádkozás, az Istenhez való közeledés, az egyházi dalok éneklése, a dicsőítés, az elmélkedés és az Isten szavain való tűnődés „normális lelki életnek” minősül-e? Úgy tűnik, egyikőtök sem tudja. A normális lelki élet nem korlátozódik az olyan gyakorlatokra, mint az imádkozás, az éneklés, a gyülekezeti életben való részvétel, valamint Isten szavainak evése és ivása. Sokkal inkább magában foglalja egy új és eleven lelki élet megélését. Nem az számít, hogyan gyakorolsz, hanem az, hogy milyen gyümölcsöt terem a gyakorlatod. A legtöbb ember azt hiszi, hogy a normális lelki élethez szükségszerűen hozzátartozik az imádkozás, az egyházi énekek éneklése, Isten szavainak evése és ivása, vagy az Ő szavain való elmélkedés, függetlenül attól, hogy ezeknek a gyakorlatoknak valóban van-e bármilyen hatásuk vagy vezetnek-e valódi megértéshez. Ezek az emberek a felszínes procedúrák követésére összpontosítanak, anélkül, hogy azok eredményeire gondolnának; ők olyan emberek, akik vallási rituálékban élnek, nem pedig olyanok, akik az egyházban élnek, és még kevésbé a királyság emberei. Az, hogy imádkoznak, gyülekezeti dalokat énekelnek, eszik és isszák Isten szavait, mind csak szabálykövetés, amit kényszerből és az irányzatokkal való lépéstartás érdekében tesznek, nem pedig örömmel és szívből. Bármennyit imádkoznak vagy énekelnek is ezek az emberek, erőfeszítéseik nem hoznak gyümölcsöt, mert amit gyakorolnak, az csak a vallás szabályai és szertartásai; valójában nem Isten szavait gyakorolják. Csak arra összpontosítanak, hogy felhajtást csináljanak abból, ahogyan gyakorolnak, és követendő szabályként kezelik Isten szavait. Az ilyen emberek nem ültetik gyakorlatba Isten szavait; csak a testüket elégítik ki, és csak szerepelnek, hogy mások lássák. Ezek a vallási szabályok és szertartások mind emberi eredetűek, nem Istentől származnak. Isten nem követi a szabályokat, és Őt nem köti semmilyen törvény. Ő inkább új dolgokat tesz minden nap, gyakorlati munkát végezve. Nem úgy, mint a Hármas-ön (önirányítás, önfenntartás és önterjesztés – ford). Egyház tagjai, akik olyan gyakorlatokra szorítkoznak, mint a mindennapos reggeli istentiszteleten való részvétel, az esti imádkozás és az étkezés előtti hálaadó ima, valamint a mindenben való hálaadás – bármennyit és bármeddig teszik is ezeket, a Szentlélek munkája nem lesz meg bennük. Amikor az emberek szabályok között élnek, és szívük a gyakorlási módszerekhez ragaszkodik, a Szentlélek nem tud munkálkodni, mivel szívüket szabályok és emberi elképzelések foglalják el. Így Isten képtelen beavatkozni és munkálkodni bennük, és csakis a törvények irányítása alatt élhetnek tovább. Az ilyen emberek örökre képtelenek arra, hogy Isten dicséretét elnyerjék.

A normális lelki élet az Isten előtt megélt élet. Imádkozás közben az ember elcsendesítheti a szívét Isten előtt, és az ima által keresheti a Szentlélek megvilágosítását, megismerheti Isten szavait és megértheti Isten szándékait. Az Ő szavainak evése és ivása által az emberek világosabb és alaposabb megértést nyerhetnek Isten jelenlegi munkájáról. A gyakorlás új útjára is szert tehetnek, és nem fognak ragaszkodni a régihez; amit gyakorolnak, az mind az életben való növekedés elérésére szolgál majd. Ami az imádságot illeti, az nem arról szól, hogy néhány hangzatos szót mondunk, vagy könnyekre fakadunk Isten előtt, hogy megmutassuk, mennyire lekötelezettek vagyunk; inkább az a célja, hogy képezzük magunkat a lélek használatában, lehetővé téve, hogy az ember elcsendesítse a szívét Isten előtt, hogy képezzük magunkat arra, hogy minden kérdésben Isten szavaiból keressünk útmutatást, hogy minden nap új, friss világosság vonzhassa magához a szívünket, és hogy ne legyünk negatívak vagy lusták, hanem ráléphessünk Isten szavai gyakorlatba ültetésének helyes útjára. Manapság a legtöbb ember a gyakorlás módszereire összpontosít, de nem azért teszi ezt, hogy az igazságra törekedjen és növekedést érjen el az életben. Ez az a pont, ahol tévútra tévedtek. Vannak olyanok is, akik képesek új világosságot elfogadni, de a gyakorlási módszereik nem változnak. Magukkal hozzák régi vallási elképzeléseiket, amikor Isten mai szavait akarják megérteni, így amit megértenek, az még mindig vallási elképzelésekkel színezett doktrína; nem egyszerűen a mai világosságot fogadják el. Ennek eredményeképpen a gyakorlatuk szennyezett; ezek ugyanazok a régi gyakorlatok új csomagolásban. Bármilyen jól is gyakorolják, képmutatók. Isten úgy vezeti az embereket, hogy minden nap új dolgokat tegyenek, megköveteli, hogy minden nap új felismerésre és megértésre tegyenek szert, és megköveteli, hogy ne legyenek régimódiak és ismételgetőek. Ha már sok éve hiszel Istenben, de a gyakorlási módszereid egyáltalán nem változtak, és ha még mindig a külső dolgokért rajongsz és azokkal vagy elfoglalva, de nincs csend a szívedben, amivel Isten elé járulhatnál, hogy élvezd az Ő szavait, akkor semmit sem fogsz elérni. Amikor Isten új munkájának elfogadásáról van szó, ha nem tervezel másképp, nem folytatod a gyakorlatodat új módon, és nem törekszel új megértésre, hanem ragaszkodsz a régihez, és csak némi korlátozott új világosságot fogadsz el, anélkül, hogy megváltoztatnád a gyakorlatodat, akkor az ilyen emberek, mint te, csak névlegesen vannak ebben az áramlatban; valójában vallásos farizeusok, akik kívül vannak a Szentlélek áramlatán.

Ahhoz, hogy normális lelki életet éljünk, képesnek kell lennünk arra, hogy naponta új világosságot fogadjunk el, és Isten szavainak valódi megértésére törekedjünk. Világosan kell látnunk az igazságot, meg kell találnunk a gyakorlás útját minden kérdésben, minden nap új kérdéseket kell felfedeznünk Isten szavainak olvasása által, és fel kell ismernünk saját elégtelenségünket, hogy vágyakozó és kereső szívünk legyen, amely egész lényünket mozgatja, és hogy mindig csendben legyünk Isten előtt, mélyen félve attól, hogy lemaradunk. Az ilyen vágyakozó, kereső szívű ember, aki hajlandó folyamatosan belépést nyerni, a lelki élet helyes útján jár. Azok, akiket a Szentlélek mozgat, akik többre vágynak, akik készek arra törekedni, hogy Isten tökéletessé tegye őket, akik Isten szavainak mélyebb megértésére vágynak, akik nem a természetfelettit hajszolják, hanem inkább valódi árat fizetnek, akik valóban figyelembe veszik Isten szándékait, akik valóban eljutnak a belépésig, hogy tapasztalataik hitelesebbek és valóságosabbak legyenek, akik nem üres szavakat és doktrínákat hajszolnak, vagy nem a természetfeletti érzésére törekszenek, akik nem imádnak semmilyen kiemelkedő személyiséget – ők azok, akik beléptek a normális lelki életbe. Minden, amit tesznek, arra irányul, hogy további növekedést érjenek el az életben, és hogy frissek és élénkek legyenek lélekben, és mindig képesek aktívan elérni a belépést. Anélkül, hogy észrevennék, megértik az igazságot és belépnek a valóságba. A normális lelki életet élők minden nap megtalálják a lélek felszabadulását és szabadságát, és szabadon gyakorolhatják Isten szavait az Ő megelégedésére. Ezeknek az embereknek az imádkozás nem formalitás vagy procedúra; ők minden nap képesek lépést tartani az új világossággal. Az emberek például arra nevelik magukat, hogy elcsendesítsék szívüket Isten előtt, és a szívük valóban csendben lehet Isten előtt, és senki sem zavarhatja meg őket. Egyetlen személy, esemény vagy dolog sem akadályozhatja normális lelki életüket. Az ilyen képzésnek az a célja, hogy eredményeket hozzon; nem az a célja, hogy az emberek szabályokat kövessenek. Ez a gyakorlat nem a szabálykövetésről szól, hanem a növekedés elősegítéséről az emberek életében. Ha ezt a gyakorlatot csak követendő szabályként fogod fel, az életed soha nem fog megváltozni. Lehet, hogy ugyanazt a gyakorlatot folytatod, mint mások, de míg ők valójában képesek lépést tartani a Szentlélek munkájával, te ki vagy iktatva a Szentlélek áramlatából. Nem teszed-e bolonddá magadat? Ezeknek a szavaknak az a célja, hogy lehetővé tegye az emberek számára, hogy elcsendesítsék szívüket Isten előtt, hogy szívüket Isten felé fordítsák, hogy Isten munkája akadálytalan legyen bennük, és gyümölcsöt teremjen. Csak ekkor lehetnek az emberek összhangban Isten szándékaival.