Az emberek úgy érzik, hogy csak a gyülekezeti életen belül képesek átalakulni. Ha nem a gyülekezeti élet keretein belül vannak, akkor úgy érzik, hogy képtelenek átalakulni, mintha az átalakulás a valós életben nem lenne elérhető. Látjátok ebben a problémát? Korábban már beszéltem arról, hogy Istent be kell vinni a valós életbe; azok számára, akik hisznek Istenben, ez az az út, amelyen beléphetnek Isten szavainak valóságába. Valójában a gyülekezeti élet csak egy korlátozott módja az emberek tökéletesítésének. Az emberek tökéletesítésének elsődleges környezete még mindig a valós élet. Ez az a tényleges gyakorlat és tényleges képzés, amelyről beszéltem, és amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy elérjék a normális emberi mivolt szerinti életet, és hogy a mindennapi életben megéljék az igazi ember hasonlatosságát. Egyrészt tanulni kell, hogy az ember emelje saját műveltségi szintjét, megértse Isten szavait, és elérje a felfogóképességet. Másrészt, az embernek rendelkeznie kell az alapvető ismeretekkel, amelyek szükséges ahhoz, hogy emberi lényként éljen, hogy elérje a normális emberi mivolt éleslátását és értelmét, mert az emberek szinte teljes hiányt szenvednek ezeken a területeken. Továbbá az embernek a gyülekezeti életen keresztül is meg kell ízlelnie Isten szavait, és fokozatosan el kell jutnia az igazság világos megértéséhez.

Miért mondják azt, hogy ha valaki hisz Istenben, akkor Istent be kell vinnie a valós életbe? Nem csak a gyülekezeti élet alakítja át az embereket; ennél fontosabb, hogy az embereknek be kell lépniük a valóságba a valós életben. Mindig a szellemi állapototokról és szellemi dolgokról beszéltetek, miközben a valós életben sok mindennek a gyakorlását elhanyagoltátok, és elhanyagoltátok az azokba való belépéseteket. Minden nap írtatok, minden nap hallgattatok és minden nap olvastatok. Még főzés közben is imádkoztatok: „Ó, Istenem! Válj Te bennem az életemmé. Bárhogy is alakuljon a mai nap, kérlek, áldj meg és világosíts meg engem. Bármi, amire ma rávilágítasz, kérlek engedd, hogy ebben a pillanatban megértsem, hogy a Te szavaid életem részeként működjenek.” Imádkoztál akkor is, miközben vacsoráztál: „Ó Istenem! Megajándékoztál minket ezzel az étellel. Kérünk áldj meg minket. Ámen. Hadd éljünk Általad. Légy velünk. Ámen.” Miután befejezted a vacsorát, és mosogattál, elkezdted mondogatni: „Ó, Istenem, én vagyok ez a tál. A Sátán megrontott minket, és épp olyanok vagyunk, mint a használt tálak, amelyeket vízzel kell megtisztítani. Te vagy a víz, és a Te beszéded az élő víz, amely ellátja az életemet.” Mielőtt észbe kaptál volna, már ideje volt lefeküdni, és te megint elkezdtél fecsegni: „Ó, Istenem! Megáldottál és végigkísértél a mai napon. Igazán hálás vagyok Neked...” Így töltötted a napodat, majd álomba merültél. A legtöbb ember így él nap mint nap, és még most is elhanyagolják a tényleges belépést, és imájuk csak a szájukkal történő tiszteletadásra összpontosul. Ez az előző életük – a régi életük. És a legtöbben ilyenek; híján vannak minden tényleges képzésnek, és nagyon kevés valódi átalakuláson mennek keresztül. Csak a szájukkal imádkoznak, és csak a szavaikkal közelednek Istenhez, de a megértésükből hiányzik a mélység. Vegyük a legegyszerűbb példát – az otthonod rendbetételét. Látod, hogy az otthonod rendetlen, ezért leülsz és imádkozol: „Ó, Istenem! Nézd meg a romlottságot, amit a Sátán okozott nekem. Épp olyan mocskos vagyok, mint ez a ház. Ó, Istenem! Igazán dicsérlek és köszönöm Neked. A Te üdvösséged és megvilágosodásod nélkül nem jöttem volna rá erre a tényre.” Csak ülsz ott, és hosszan összefüggéstelenül imádkozol, és utána úgy teszel, mintha semmi sem történt volna, mintha egy fecsegő vénasszony volnál. Így telik el a lelki életed a valóságba való igazi belépés nélkül, rengeteg felszínes gyakorlattal. A tényleges képzésbe való belépés az emberek valós életét és gyakorlati nehézségeit érinti – ez a változás egyetlen módja. A valós élet nélkül az emberek nem tudnak átalakulni. Mi értelme a csupán szájjal történő imádkozásnak? Az emberi természet megértése nélkül minden csak időpazarlás, és a gyakorláshoz vezető út nélkül minden csak elpazarolt erőfeszítés! A normális imádság segíthet az embereknek megőrizni a normális belső állapotukat, de alaposan átformálódni nem tudnak általa. Az emberi önelégültség felismerése, az arrogancia, az önhittség, a gőg és az ember romlott természetének ismerete – ezeknek a dolgoknak a megismerése nem az ima által történik – Isten szavainak ízlelgetésével fedezhetők fel, és a Szentlélek megvilágosítása által ismerhetők meg a valós életben. Manapság az emberek mindannyian elég jól tudnak beszélni, és a legmagasztosabb prédikációkat hallgatták – minden korábbinál magasztosabbakat –, mégis nagyon keveset valósítanak meg belőlük a valós életükben. Vagyis nincs ott Isten a valós életükben; nem rendelkeznek az átalakulás utáni új ember életével. Nem élik meg az igazságot a valós életben, és nem viszik be Istent a valós életbe. Úgy élnek, mint a pokol gyermekei. Hát nem égbekiáltó elhajlás ez?

Ahhoz, hogy az emberek helyreállítsák a normális ember képmását, azaz elérjék a normális emberi mivoltot, nem tehetnek Isten kedvére pusztán szavaikkal. Ezzel csak saját maguknak ártanak, és ez nem segíti a belépésüket vagy az átalakulásukat. Ezért az átalakulás eléréséhez az embereknek apránként kell gyakorolniuk. Lassan kell belépniük, apránként kell keresniük és kutatniuk, a pozitívumok felől kell belépniük, és az igazság gyakorlati életét kell élniük; a szentek életét. Ezután a valós dolgok, a valós események és a valós környezet lehetővé teszik, hogy az emberek gyakorlati képzésben részesüljenek. Az embereknek egyáltalán nem kell üres szavakat ismételgetniük; ehelyett valós környezetben kell képezniük magukat. Az emberek először rájönnek, hogy gyenge képességűek, majd normálisan eszik és isszák Isten szavait, és szintén normálisan lépnek be és gyakorolnak; csak így juthatnak hozzá a valósághoz, és így még gyorsabban történhet meg a belépés. Ahhoz, hogy az emberek átalakuljanak, szükség van némi gyakorlatiasságra; valós dolgokon, valós eseményeken és valós környezetben kell gyakorolniuk. Lehet-e valódi képzést elérni pusztán a gyülekezeti életre támaszkodva? Be tudnak-e lépni az emberek így a valóságba? Nem! Ha az emberek nem tudnak belépni a valós életbe, akkor képtelenek átalakítani régi életmódjukat és cselekvésmódjukat. Ez nem kizárólag az emberek lustaságának és nagyfokú függőségének köszönhető, hanem inkább annak, hogy az embereknek egyszerűen nincs meg a képességük az élethez, és ráadásul nem értik meg Isten mércéjét a normális emberi képmásról. A múltban az emberek mindig is beszélgettek, beszéltek, kommunikáltak – sőt, „szónokokká” váltak –, mégsem kereste egyikük sem az átalakulást az élettermészetében; ehelyett vakon mély elméleteket kerestek. Ezért a mai embereknek meg kell változtatniuk ezt a vallásos stílusú istenhitet az életükben. Úgy kell a gyakorlatba belépniük, hogy egy eseményre, egy dologra, egy személyre koncentrálnak. Ezt összpontosítva kell tenniük – csak így érhetnek el eredményeket. Az emberek átalakulása a lényegük megváltozásával kezdődik. A munkának az emberek lényegére, az életükre kell irányulnia, továbbá lustaságukra, függőségükre és szolgalelkűségükre – csak így tudnak átalakulni.

Bár a gyülekezeti élet bizonyos területeken eredményeket hozhat, a lényeg mégis az, hogy a valós élet képes átalakítani az embereket. Az ember régi természete nem tud átalakulni a valós élet nélkül. Vegyük például Jézus munkáját a Kegyelem Korában. Amikor Jézus eltörölte a korábbi törvényeket, és bevezette az új korszak parancsolatait, beszédében a valós életből vett konkrét példákat használt. Amikor Jézus egy szombatnapon tanítványait a búzamezőn vezette keresztül, a tanítványai megéheztek, és kalászokat téptek le, hogy egyenek. A farizeusok látták ezt, és azt mondták róluk, hogy nem tartják meg a szombatot. Azt is mondták, hogy az embereknek nem szabad szombaton kimenteniük a gödörbe esett borjakat, mondván, hogy szombaton nem szabad munkát végezni. Jézus ezeket az eseteket idézte, hogy fokozatosan meghirdesse az új korszak parancsolatait. Abban az időben sok gyakorlati kérdést használt, hogy segítsen az embereknek a megértésben és az átalakulásban. Ez az az alapelv, amely szerint a Szentlélek végzi munkáját, és ez az egyetlen mód, amely képes átalakítani az embereket. Gyakorlati dolgok nélkül az emberek csak elméleti és intellektuális megértésre tehetnek szert – ez pedig nem egy hatékony módja az átalakulásnak. Hogyan lehet tehát bölcsességre és belátásra szert tenni gyakorlás révén? Képesek-e az emberek bölcsességre és belátásra szert tenni pusztán hallgatással, olvasással és tudásuk bővítésével? Hogyan lenne lehetséges ez? Az embereknek a valós életben kell megértést és tapasztalatot szerezniük! Ezért gyakorolni kell, és nem szabad eltávolodni a valós élettől. Az embereknek különböző szempontokra kell figyelniük, és különböző szempontok szerint kell belépniük: az oktatás szintje, a kifejezőképesség, a dolgok meglátásának képessége, ítélőképesség, Isten szavai felfogásának képessége, a józan ész és az emberi mivolt szabályai, és más, az emberi mivolttal kapcsolatos dolgok, amelyekkel az embereknek rendelkezniük kell. A megértés elérése után az embereknek a belépésre kell összpontosítaniuk, és csak azután érhető el az átalakulás. Ha valaki elérte a megértést, de elhanyagolja a gyakorlást, hogyan történhet meg nála az átalakulás? Jelenleg az emberek sok mindent értenek, de nem élik meg a valóságot; így kevés lényeges ismerettel rendelkeznek Isten szavairól. Csak kis mértékben világosodtál meg; kaptál egy kis megvilágosítást a Szentlélektől, de nincs belépésed a valós életbe – vagy talán nem is érdekel a belépés –, így az átalakulásod csekélyebb mértékű. Ilyen hosszú idő után az emberek sok mindent értenek. Sokat tudnak beszélni az elméletekről alkotott ismereteikről, de a külső természetük változatlan marad, és az eredeti képességük is megmarad a régi, a legkisebb mértékben sem fejlődnek. Ha ez a helyzet, mikor fogsz végre belépni?

A gyülekezeti élet csak egyfajta élet, ahol az emberek összegyűlnek, hogy ízlelgessék Isten szavait, és ez csak egy kis szeletét teszi ki az ember életének. Ha az emberek valós élete is olyan lehetne, mint a gyülekezeti életük – beleértve a normális lelki életet, az Isten szavainak normális ízlelését, az imádkozást és az Istenhez való normális közelséget, egy olyan valós életet, ahol minden Isten szándékaival összhangban történik, egy olyan valós életet, ahol minden az igazsággal összhangban történik, egy olyan valós életet, amelyben gyakorolják az imádságot és gyakorolják az Isten előtti csendességet, gyakorolják az egyházi dalok éneklését és a táncot –, akkor ez az egyetlen olyan élet, amely az Isten szavai szerinti életbe juttatná őket. A legtöbb ember csak a gyülekezeti élete néhány órájára összpontosít, anélkül, hogy „törődne” az ezeken az órákon kívüli életével, mintha az nem is érdekelné őket. Sokan vannak olyanok is, akik csak akkor lépnek be a szentek éltmódjába, amikor Isten szavait eszik és isszák, gyülekezeti énekeket énekelnek vagy imádkoznak, azután pedig ezeken az alkalmakon kívül visszatérnek régi önmagukhoz. Az ilyen élet nem képes átformálni az embereket, még kevésbé segít megismerniük Istent. Ha az emberek az Istenben való hitükben vágynak a természetük átalakulására, akkor nem szabad elszakadniuk a valós élettől. A valós életben meg kell ismerned önmagad, fel kell lázadnod önmagad ellen, gyakorolnod kell az igazságot, valamint meg kell tanulnod az alapelveket, a józan gondolkodást és a viselkedési szabályokat minden dologban, mielőtt képes lennél fokozatos átalakulást elérni. Ha csak az elméleti tudásra összpontosítasz, és csak vallási szertartások között élsz, anélkül, hogy elmélyednél a valóságban, anélkül, hogy belépnél a valós életbe, akkor soha nem fogsz belépni a valóságba, soha nem fogod megismerni önmagadat, az igazságot vagy Istent, és örökre vak és tudatlan maradsz. Isten üdvözítő munkája nem arról szól, hogy lehetővé teszi az emberek számára, hogy rövid idő után normális emberi életet éljenek, és nem is arról, hogy átformálja téves elképzeléseiket és doktrínáikat. Istennek sokkal inkább az a célja, hogy megváltoztassa az emberek régi természetét, egészen megváltoztassa régi életmódjukat, és megváltoztassa elavult gondolkodásmódjukat és mentalitásukat. Csupán a gyülekezeti életre való összpontosítás nem fogja megváltoztatni az emberek régi életmódját vagy azokat a régi szokásokat, amelyek szerint hosszú időn át éltek. Bármi is történjék, az embereknek nem szabad elszakadniuk a valós élettől. Isten azt kéri, hogy az emberek a valós életben éljék meg normális emberi mivoltukat, ne csak a gyülekezeti életben; hogy a valós életben éljék meg az igazságot, ne csak a gyülekezeti életben; és hogy a valós életben töltsék be feladataikat, ne csak a gyülekezeti életben. A valóságba való belépéshez mindent a valós élet felé kell fordítani. Ha az emberek az Istenben való hitben nem tudják megismerni önmagukat a valós életbe való belépésen keresztül, és ha nem tudják megélni a normális emberi mivoltukat a valós életben, akkor kudarcot vallanak. Azok, akik lázadoznak Isten ellen, mind olyan emberek, akik nem tudnak belépni a valós életbe. Ők mind olyan emberek, akik az emberi mivoltról beszélnek, de a démonok természetét élik meg. Ők mind olyan emberek, akik az igazságról beszélnek, de ehelyett doktrínákat élnek meg. Akik nem tudják megélni az igazságot a való életben, azok hisznek ugyan Istenben, de Ő visszautasítja őket. Gyakorolnod kell a belépésedet a valós életben, ismerned kell saját hiányosságaidat, lázadó mivoltodat és tudatlanságodat, valamint ismerned kell abnormális emberi mivoltodat és gyengeségeidet. Így a tudásod beépül a jelenlegi helyzetedbe és nehézségeidbe. Csak ez a fajta tudás valódi, és csak ez teszi lehetővé számodra, hogy valóban felfogd saját helyzetedet, és változást érj el természetedben.

Most, hogy az emberek tökéletesítése formálisan elkezdődött, be kell lépned a valós életbe. Ezért az átalakulás elérése érdekében a valós életbe való belépéssel kell kezdened, és apránként kell átalakulnod. Ha kerülöd a normális emberi életet, és csak lelki dolgokról beszélsz, akkor a dolgok szárazzá és lapossá válnak; valószerűtlenné válnak, és akkor hogyan tudnának az emberek átalakulni? Azt mondtuk tehát, hogy be kell lépned a valós életbe, hogy gyakorolj, hogy megalapozd a valódi tapasztalatba való belépést. Ez az egyik aspektusa annak, amit az embereknek meg kell tenniük. A Szentlélek munkája elsősorban a vezetés, a többi pedig az emberek gyakorlásától és belépésétől függ. Mindenki elérheti a valós életbe való belépést különböző úton úgy, hogy képes bevinni Istent a valós életbe, és megélni a valódi normális emberi mivoltot. Ez az egyetlen olyan élet, amelynek értelme van!