Emberi szempontból nem lehetséges, hogy Móáb leszármazottai teljessé váljanak, és nem is alkalmasak arra, hogy azzá tétessenek. Dávid fiainak viszont kétségtelenül van reményük, és valóban teljessé tehetők. Ha valaki Móáb leszármazottja, akkor nem tehető teljessé. Ti még mindig nem tudjátok a köztetek zajló munka jelentőségét; ebben a szakaszban még mindig a szívetekben hordozzátok a jövőbeli kilátásaitokat, és nem szívesen mondtok le róluk. Senkit sem érdekel, hogy Isten miért döntött úgy, hogy ma az emberek egy olyan méltatlan csoportján dolgozik, mint ti. Lehet, hogy Ő hibát követett el ebben a munkában? Ez a munka egy pillanatnyi tévedés lenne? Miért jött le Isten, aki mindig is tudta, hogy ti Móáb fiai vagytok, éppen azért, hogy ti közöttetek munkálkodjon? Soha nem jutott ez eszetekbe? Isten soha nem gondol erre, amikor a munkáját végzi? Vajon tapintatlanul viselkedik? Nem tudta Ő kezdettől fogva, hogy ti Móáb leszármazottai vagytok? Nem tudjátok, hogy ezeket a dolgokat figyelembe kell vennetek? Hová tűntek a ti elképzeléseitek? Az egészséges gondolkodásotok rossz irányba változott? Hová tűnt a ti okosságotok és bölcsességetek? Talán olyan nagylelkűek vagytok, hogy nem törődtök ilyen apróságokkal? A ti elmétek a legérzékenyebb az olyan dolgokra, mint a jövőbeli kilátásaitok és a saját sorsotok, de amikor bármi másról van szó, érzéketlen, nehéz felfogású és teljesen tudatlan. Mégis miben hisztek? A jövőbeli kilátásaitokban? Vagy Istenben? Amiben hiszel, nem a te gyönyörű rendeltetési helyed? Nem a jövőbeli kilátásaid? Mennyit értettél meg az élet útjából? Mennyit értél el? Úgy gondolod, hogy a munka, amelyet most Móáb leszármazottain végeznek, azért történik, hogy megalázzon titeket? Szándékosan azért történik, hogy leleplezze a ti csúfságotokat? Készakarva azért történik, hogy rávegyen titeket a fenyítés elfogadására, és aztán a tűz tavába vessen titeket? Soha nem mondtam, hogy nincs jövőtök, még kevésbé azt, hogy el kell pusztulnotok vagy kárhozatra kell jutnotok. Jelentettem-e ki nyilvánosan ilyen dolgokat? Azt mondod, hogy remény nélkül való vagy, de nem te magad hoztad ezt az ítéletet? Ez nem a te saját gondolkodásmódod hatása? Számítanak a saját ítéleteid? Ha azt mondom, hogy nem vagy áldott, akkor biztosan el fogsz pusztulni; ha pedig azt mondom, hogy áldott vagy, akkor biztosan nem fogsz elpusztulni. Én csak azt mondom, hogy te Móáb leszármazottja vagy; nem mondtam, hogy el fogsz pusztulni. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Móáb leszármazottai átkozottak; ők a romlott emberek egyik fajtája. A bűnt már említettük korábban; ti nem vagytok-e mindannyian bűnösök? A bűnösöket nem rontotta-e meg mind a Sátán? Vajon nem minden bűnös áll ellen Istennek és lázad Ellene? Nem kell megátkozni azokat, akik ellenállnak Istennek? Nem kell-e a bűnösöket mind elpusztítani? Ebben az esetben ki érheti el a megmentést a hús-vér emberek közül? Életben maradhattatok a mai napig? Negatívvá váltatok, mert Móáb leszármazottai vagytok; nem számítotok-e ti is embernek, akik bűnösök? Hogyan maradtatok fenn a mai napig? Amikor a tökéletességről esik szó, boldogok lesztek, és amikor azt halljátok, hogy meg fogjátok tapasztalni a nagy nyomorúságot, úgy érzitek, hogy ettől még áldottabbak lesztek. Úgy gondoljátok, hogy még inkább győztesekké válhattok, miután kilábaltatok a nyomorúságból, mintha Isten bőségesen megáldana és felmagasztalna titeket. Móáb említésére felfordulás támad köztetek; felnőttek és gyermekek egyaránt kimondhatatlan szomorúságot éreznek, és egyáltalán nincs öröm a szívetekben, és bánjátok, hogy megszülettetek. Nem értitek a Móáb leszármazottain végzett munka e szakaszának jelentőségét; csak azt tudjátok, hogy magas pozíciókra törekedtek, és valahányszor észreveszitek, hogy nincs remény, visszacsúsztok. A tökéletesítés és a jövőbeli rendeltetési hely említésekor boldognak érzitek magatokat. Azért hisztek Istenben, hogy áldásokat nyerjetek, és hogy jó rendeltetési helyetek lehessen. Némelyek most aggodalmat éreznek a rangjuk miatt. Mivel alacsony értékűek és alacsony rangúak, nem törekednek arra, hogy tökéletessé tegyék őket. Először a tökéletességről volt szó, majd Móáb leszármazottai lettek megemlítve, ezért az emberek megtagadták a tökéletesítés korábban említett útját. Ennek az az oka, hogy az elejétől a végéig soha nem ismertétek ennek a munkának a jelentőségét, és nem is érdekel titeket a jelentősége. Túlságosan alacsony az érettségetek, és a legkisebb akadályozást sem tudjátok elviselni. Amikor látjátok, hogy az identitásotok túl alantas, negatívvá váltok, és elveszítitek a hiteteket a további törekvéshez. Az emberek a kegyelem elérését és a béke élvezetét csupán a hit szimbólumainak tekintik, és az áldásokra való törekvésben látják az Istenbe vetett hitük alapját. Nagyon kevés ember törekszik arra, hogy megismerje Istent, vagy arra, hogy megváltoztassa a beállítottságát. Hitükben az emberek azt keresik, hogy Isten megfelelő rendeltetési helyet adjon nekik és minden kegyelmet, amit csak akarnak, hogy szolgájukká tegyék Őt, hogy békés, baráti kapcsolatot tartson fenn velük, hogy – bármikor is történhetne ez – soha ne legyen konfliktus közöttük. Vagyis az Istenbe vetett hitük megköveteli Isten arra vonatkozó ígéretét, hogy minden igényüket teljesíti, és megajándékozza őket mindazzal, amit kérnek, a Bibliában olvasott szavaknak megfelelően: „Meghallgatom minden kéréseteket.” Elvárják, hogy Isten senkit ne ítéljen meg, és senkit ne metsszen meg, mert Ő mindig is az irgalmas Üdvözítő Jézus volt, aki mindig és mindenhol jó kapcsolatot tart fenn az emberekkel. Az emberek a következőképpen hisznek Istenben: szemérmetlenül csak követelnek Istentől, azt hiszik, hogy akár lázadóak, akár engedelmesek, Neki egyszerűen mindent meg kell adnia nekik. Egyszerűen csak folyamatosan „adósságokat hajtanak be” Istentől, azt hiszik, hogy Ő minden ellenállás nélkül köteles „megadni a tartozását”, ráadásul kétszeresen. Azt hiszik, hogy akár kapott tőlük valamit Isten, akár nem, Őt csak manipulálni tudják, és Ő nem tudja Saját akarata szerint vezényelni az embereket, még kevésbé tudja nyilvánvalóvá tenni az emberek előtt az Ő sok éven át rejtegetett bölcsességét és igazságos lelkületét, amikor csak akarja, és az engedélyük nélkül. Egyszerűen megvallják a bűneiket Istennek, abban a hitben, hogy Neki egyszerűen fel kell oldoznia őket anélkül, hogy idegenkedést érezne amiatt, és hogy ez így fog örökké menni. Egyszerűen csak parancsolgatnak Istennek, abban a hitben, hogy Neki csak úgy engedelmeskednie kell nekik, mert a Bibliában le van írva, hogy Isten nem azért jött, hogy az emberek szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgálja őket, és hogy Ő azért jött el, hogy a szolgájuk legyen. Még most is, nem így hisztek továbbra is? Amikor valamit nem tudtok Istentől megszerezni, akkor legszívesebben elmenekülnétek; amikor valamit nem értetek, akkor nagyon nehezteltek, és még odáig is elmentek, hogy mindenféle gyalázkodást zúdítotok Rá. Ti egyszerűen nem engeditek, hogy maga Isten teljes mértékben kifejezze bölcsességét és csodáját; ehelyett csak el akartok merülni az átmeneti könnyedségben és kényelemben. Eddig az Istenbe vetett hitetekhez való hozzáállásotok csupán a régi nézeteitekből álltak. Ha Isten csak egy kicsit is mutat nektek fenségéből, ti boldogtalanok lesztek. Látjátok most már pontosan, hogy mekkora az érettségetek? Ne feltételezzétek, hogy mind hűségesek vagytok Istenhez, amikor valójában a régi nézeteitek nem változtak. Amikor semmi sem történik veled, azt hiszed, hogy minden simán megy, és az Isten iránti szereteted eléri a csúcspontját. Amikor valami apróság történik veled, az alvilágba zuhansz. Ez vajon Isten iránti hűség?

Ha a hódítás munkájának végső szakasza Izráelben kezdődne, akkor az ilyen hódítási munkának nem lenne értelme. A munkának akkor van a legnagyobb jelentősége, amikor Kínában végzik, és amikor rajtatok végzik. Ti vagytok a legalantasabb emberek, a legalacsonyabb rangú emberek; ti vagytok azok, akik e társadalom legalacsonyabb szintjén álltok, és ti vagytok azok, akik kezdetben a legkevésbé ismertétek el Istent. Ti vagytok azok az emberek, akik a legtávolabbra tévelyedtek Istentől, és akiket a legsúlyosabban bántottak. Mivel a munkának ez a szakasza csak a hódítás érdekében történik, nem az a legmegfelelőbb-e számotokra, hogy titeket válasszanak ki a jövőbeli tanúságtételre? Ha a hódítás munkájának első lépése nem rajtatok, embereken készülne el, akkor nehéz lenne előre mozdítani a hódítás munkáját, ami majd következik, mert a hódítás munkája, ami ezután jön, a ma végzett munka ténye alapján fog eredményeket elérni. A hódítás jelenlegi munkája csak a kezdete a hódítás átfogó munkájának. Ti vagytok az első meghódítandó csoport; ti vagytok az egész meghódítandó emberiség képviselői. Azok az emberek, akik valóban rendelkeznek tudással, látni fogják, hogy Isten minden mai munkája nagyszerű. Ő nemcsak lehetővé teszi az emberek számára, hogy megismerjék saját lázadó mivoltukat, hanem feltárja az identitásukat is. Az Ő szavainak célja és értelme nem az, hogy negatívvá tegye az embereket, és nem is az, hogy letaszítsa őket. Hanem az, hogy az Ő szavai által kinyilatkoztatást nyerjenek és üdvösséget érjenek el; az, hogy az Ő szavai által felébredjen a szellemük. A világ teremtése óta az ember a Sátán hatalma alatt él, nem tudja és nem is hiszi, hogy létezik egy Isten. Az, hogy ezek az emberek megkaphatják Isten nagyszerű üdvösségét és nagyszerű felmagasztalását, valóban Isten szeretetét mutatja; mindazok, akik valóban megértik, így fognak gondolkodni. Mi a helyzet azokkal, akiknek nincs ilyen tudásuk? Ők azt fogják mondani: „Ah, Isten azt mondta, hogy Móáb leszármazottai vagyunk; ezt saját szavaival mondta. Vajon ettől még lehet jó kimenetelünk? Mi vagyunk Móáb leszármazottai, és mi álltunk ellen Neki a múltban. Isten azért jött, hogy kárhoztasson minket; nem látod, hogyan ítélt meg minket mindig is, már a kezdetektől fogva? Mivel ellenálltunk Istennek, így kell minket megfenyíteni.” Helyesek ezek a szavak? Ma Isten megítél, megfenyít és kárhoztat titeket, de tudnod kellene, hogy a kárhoztatásod értelme az, hogy megismerd önmagadat. Ő azért kárhoztat, átkoz, ítél meg és fenyít, hogy megismerhesd önmagadat, hogy a lelkületed megváltozhasson, sőt még inkább, hogy megismerhesd az értékedet, és meglásd, hogy Isten minden cselekedete igazságos és összhangban van az Ő lelkületével és az Ő munkájának igényeivel, hogy Ő az ember üdvösségére vonatkozó tervének megfelelően cselekszik, és hogy Ő az igazságos Isten, aki szereti és megmenti az embert, és aki meg is ítéli és meg is fenyíti az embert. Ha te csak azt tudod, hogy alacsony rangú, romlott és lázadó vagy, de nem tudod, hogy Isten az Ő üdvösségét szándékozik feltárni a ma rajtad végzett ítélet és fenyítés által, akkor semmiképp sem tapasztalhatsz meg dolgokat, még kevésbé vagy képes továbbhaladni. Isten nem azért jött, hogy lesújtsa vagy elpusztítsa az embereket, hanem hogy megítélje, megátkozza, megfenyítse és megmentse őket. Amíg az Ő 6000 éves irányítási terve a végéhez nem ér – mielőtt nyilvánvalóvá teszi az emberek minden egyes kategóriájának kimenetelét –, Isten földi munkája teljes egészében az üdvösség érdekében történik; célja pusztán az, hogy az Őt szeretőket alaposan teljessé tegye, és hogy megadják magukat az Ő uralma alatt. Bármilyen módon is üdvözíti Isten az embereket, mindez úgy történik, hogy elszakítja őket a régi sátáni természetüktől; vagyis úgy menti meg őket, hogy ráveszi őket, hogy az életre törekedjenek. Ha nem így tesznek, akkor nem lesz módjuk elfogadni Isten üdvösségét. Az üdvösség Magának Istennek a műve, és az életre törekvés olyasmi, amit az embernek birtokolnia kell ahhoz, hogy elfogadhassa az üdvösséget. Az ember szemében az üdvösség Isten szeretete, és Isten szeretete nem lehet fenyítés, ítélet és átok; az üdvösségnek irgalmat, szerető kedvességet, sőt, vigasztaló szavakat, valamint Isten által adományozott határtalan áldásokat kell tartalmaznia. Az emberek azt hiszik, hogy amikor Isten megmenti az embert, azt úgy teszi, hogy áldásaival és kegyelmével meghatja őt, és ezáltal ráveszi, hogy átadja a szívét Istennek. Vagyis az, hogy Ő megérinti az embert, az jelenti a megmentését. Ez a fajta üdvösség tranzakciós jellegű. Csak akkor fogja az ember megadni magát Isten neve előtt, és ezáltal büszkévé tenni Istent és dicsőséget szerezni Neki, ha Isten százszorosan adományoz neki. Nem ez Isten szándéka az emberiséggel. Isten azért jött a földre munkálkodni, hogy üdvözítse a romlott emberiséget; ebben nincs semmi hamisság. Ha nem ez lenne a helyzet, akkor biztosan nem jött volna el, hogy személyesen végezze a munkáját. A múltban az Ő üdvösségének eszközei közé tartozott a legnagyobb irgalom és szerető kedvesség tanúsítása, olyannyira, hogy az egész emberiségért cserébe mindenét odaadta a Sátánnak. A jelen semmiben sem hasonlít a múltra: a mai üdvösségetek az utolsó napok idején történik, amikor mindenki a saját fajtája szerint osztályozásra kerül; a ti üdvösségetek eszköze nem az irgalom vagy a szerető kedvesség, hanem a fenyítés és az ítélet, hogy az emberiség még teljesebben meg legyen mentve. Így minden, amit ti kaptok, fenyítés, ítélet és kíméletlen csapás, de tudjátok ezt: ebben a kíméletlen csapásban a legkisebb büntetés sincs. Függetlenül attól, hogy szavaim mennyire kíméletlenek, ami titeket ér, az csak néhány szó, amely számotokra teljesen szívtelennek tűnhet, és bármennyire is haragszom, ami rátok zúdul, azok még mindig a feddés szavai, és nem akarlak bántani vagy halálra ítélni benneteket. Hát nem tények e mindezek? Tudjátok meg, hogy manapság, legyen az igazságos ítélet vagy érzéketlen finomítás és fenyítés, minden az üdvösség érdekében történik. Függetlenül attól, hogy ma mindenkit fajtája szerint fognak osztályozni, vagy mindenféle ember felfedetik-e, Isten minden szavának és munkájának célja az, hogy megmentse azokat, akik valóban szeretik Istent. Az igazságos ítélet az ember megtisztítására, a kíméletlen finomítás pedig a megtisztulása érdekében történik; a kíméletlen szavak vagy a fenyítés egyaránt a megtisztulás érdekében történnek, és az üdvösséget szolgálják. Így az üdvösség mai módszere nem hasonlít a múlt módszeréhez. Ma az igazságos ítélet szolgál megmentésként, és annak eszközeként, hogy mindannyian fajtátok szerint legyetek osztályozva, és a kíméletlen fenyítés a legnagyobb üdvösségetekként szolgál. Mit tudtok mondani az ilyen fenyítéssel és ítélettel szemben? Nem élveztétek-e mindig az üdvösséget, az elejétől a végéig? Láttátok a megtestesült Istent, és felismertétek mindenhatóságát és bölcsességét; emellett megtapasztaltátok az ismételt csapásokat és fegyelmezést. Azonban nem részesültetek-e a legfőbb kegyelemben is? Az áldásaitok nem nagyobbak, mint bárki máséi? A ti kegyelmeitek még a Salamon által élvezett dicsőségnél és gazdagságnál is bőségesebbek! Gondoljatok bele: ha eljövetelemmel az lett volna a szándékom, hogy kárhoztassalak és megbüntesselek titeket, ahelyett, hogy üdvözítenélek, akkor tarthattak volna ilyen sokáig a ti napjaitok? Túlélhettetek volna-e ti bűnös, húsból és vérből való lények a mai napig? Ha a célom csupán az lett volna, hogy megbüntesselek benneteket, akkor miért lettem volna testté, és miért vágtam volna bele egy ilyen nagy vállalkozásba? Vajon lehetne titeket, senkiket megbüntetni egyetlen szó kimondásával? Még mindig szükségem lenne arra, hogy elpusztítsalak titeket, miután szándékosan kárhoztattalak benneteket? Még mindig nem hiszitek el ezeket a szavaimat? Meg tudnám-e menteni az embert pusztán irgalom és szerető kedvesség által? Vagy csak a keresztre feszítéssel meg tudnám-e menteni az embert? Az Én igazságos természetem nem alkalmasabb arra, hogy az embert teljesen engedelmessé tegyem? Nem alkalmasabb-e arra, hogy teljességgel megmentse az embert?

Bár a szavaim szigorúak, mind üdvösség az ember számára, mivel csak szavakat mondok, és nem az ember hús-vér testét büntetem. Ezek a szavak arra késztetik az embert, hogy a világosságban éljen, hogy tudja, hogy a világosság létezik, hogy tudja, hogy a világosság értékes, és még inkább, hogy tudja, milyen hasznosak számára ezek a szavak, valamint hogy tudja, hogy Isten az üdvösség. Bár sok fenyítő és ítélő szót mondtam, ténylegesen semmi sem ért utol titeket. Pontosan azért jöttem, hogy elvégezzem a munkámat és kimondjam a szavaimat, és bár a szavaim szigorúak, azok a ti romlottságotok és a ti lázadó mivoltotok felett mondanak ítéletet. Továbbra is azért teszem ezt, hogy megmentsem az embert a Sátán hatalmából. A cél az, hogy a szavaimat az ember megmentésére használjam; nem az, hogy szavaimmal ártsak az embernek. Szavaim kemények, hogy eredményeket érjek el munkámban. Csak ezen a munkán keresztül ismerheti meg az ember önmagát és szakíthat lázadó lelkületével. A szavak munkájának legnagyobb jelentősége az, hogy képessé teszi az embereket arra, hogy a gyakorlatba ültessék az igazságot, amikor megértették azt, és ezáltal változásokat érjenek el a beállítottságukban, valamint megismerjék önmagukat és Isten munkáját. Csak a szavak kimondása útján végzett munka hidalhatja át az Isten és ember közötti kapcsolatot, és csak a szavak magyarázhatják meg az igazságot. Az ily módon történő munkálkodás a legjobb eszköz az ember meghódítására; a szavak kimondásán kívül semmilyen más módszer nem teheti képessé az embereket arra, hogy nagyobb világossággal értsék meg az igazságot és Isten munkáját. Így munkájának végső szakaszában Isten azt a módszert használja, hogy beszél az emberhez, hogy feltárja számára mindazokat az igazságokat és misztériumokat, amelyeket nem ért, lehetővé téve számára, hogy elnyerje Istentől az igaz utat és az életet, ezáltal eleget téve az Ő szándékainak. Isten emberen végzett munkájának célja, hogy képessé tegye őt arra, hogy eleget tegyen Isten szándékainak, és ez az ember megmentése érdekében történik. Ezért az ember megmentésének ideje alatt Ő nem végzi az ember megbüntetésének munkáját. Az ember megmentése során Isten nem bünteti a rosszat és nem jutalmazza a jót, és nem is fedi fel a mindenféle ember rendeltetési helyét. Inkább csak a munkája végső szakaszának befejezése után fogja elvégezni a rossz megbüntetésének és a jó megjutalmazásának munkáját, és csak akkor fogja felfedni a mindenféle ember kimenetelét. Akiket megbüntetnek, azok lesznek azok, akiket valóban nem lehet megmenteni, míg akiket megment, azok lesznek azok, akik részesültek Isten megmentő kegyelmében az ember megmentésének ideje alatt. Az üdvösség munkájának végzése során Isten a lehető legnagyobb mértékben megment minden egyes embert, aki megmenthető, és egyiküket sem veti el, mert Isten munkájának célja az ember megmentése. Mindazok, akik Isten embert megmentő ideje alatt képtelenek változásokat elérni a lelkületükben – valamint mindazok, akik képtelenek teljesen alávetni magukat Istennek –, büntetés elszenvedőivé válnak. A munkának ez a szakasza – a szavak munkája – feltárja az emberek számára az egész utat, amelyet nem értenek, valamint az összes misztériumot, amelyet nem értenek. Ez lehetővé teszi számukra, hogy megértsék Isten szándékait és Isten velük szemben támasztott követelményeit, és hogy rendelkezzenek az előfeltételekkel ahhoz, hogy Isten szavait a gyakorlatba ültessék, és változásokat érjenek el a lelkületükben. Isten csak szavakat használ a munkája elvégzéséhez, és nem bünteti meg az embereket azért, mert egy kicsit lázadóak. Ez azért van, mert most van az üdvösség munkájának ideje, és ha az embereket megbüntetnék, valahányszor lázadóak, senkinek sem lenne lehetősége az üdvösségre, mindenki büntetést kapna, és az alvilágba hullana. A célja azzal, hogy embert megítélő szavakat használ, az, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy megismerje önmagát és alávesse magát Istennek; nem pedig az, hogy ilyen ítélettel megbüntesse őt. A szavak munkájának ideje alatt sok ember le fogja leplezni lázadó mivoltát és ellenállását, valamint engedetlenségét és az alávetettség hiányát a megtestesült Istennel szemben. Ennek ellenére nem fogja mindezeket az embereket büntetni ennek következtében, hanem csak azokat fogja félredobni, akik a velejükig romlottak, és akiket nem lehet megmenteni. Az ő testüket átadja a Sátánnak, és néhány esetben meg is szünteti a testüket. A megmaradtak továbbra is követni fogják, és megtapasztalják, hogy megmetszi őket. Ha ezek az emberek a követés során még mindig képtelenek elfogadni, hogy megmetszik őket, és egyre jobban elfajulnak, akkor elvesztették az esélyüket az üdvösségre. Minden egyes embernek, aki elfogadta azt, hogy Isten szavai meghódítsák, lesz néhány lehetősége az üdvösségre; Isten minden egyes ember megmentésében a lehető legnagyobb mértékben engedni fog nekik. Más szóval, a legnagyobb engedékenységet fogja tanúsítani irántuk. Amíg az emberek visszafordulnak a rossz útról, és amíg képesek bűnbánatot tartani, addig Isten lehetőségeket ad nekik, hogy megkapják az Ő megmentő kegyelmét. Amikor az emberek először lázadnak Isten ellen, Ő nem kíván lesújtani rájuk, hanem minden Tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse őket. Ha valaki számára valóban nincs lehetőség az üdvösségre, akkor Isten elhagyja őt. Isten azért késlekedik valakinek a megbüntetésével, mert mindenkit meg akar menteni, aki megmenthető. Ő csak szavakat használ az emberek megítélésére, megvilágosítására és útmutatására; nem használ vesszőt, hogy lesújtson rájuk. Az, hogy szavak használatával üdvösséget hoz az embereknek, a munka végső szakaszának célja és jelentősége.