Emberi szempontból nem lehetséges, hogy Móáb leszármazottai teljessé váljanak, és nem is alkalmasak arra, hogy azzá tétessenek. Dávid fiainak viszont kétségtelenül van reményük, és valóban teljessé tehetők. Ha valaki Móáb leszármazottja, akkor nem tehető teljessé. Ti még mindig nem tudjátok a köztetek zajló munka jelentőségét; ebben a szakaszban még mindig a szívetekben hordozzátok a jövőbeli kilátásaitokat, és nem szívesen mondtok le róluk. Senkit sem érdekel, hogy Isten miért döntött úgy, hogy ma z emberek egy olyan méltatlan csoportján dolgozik, mint ti. Lehet, hogy Ő hibát követett el ebben a munkában? Ez a munka egy pillanatnyi tévedés lenne? Miért jött le Isten, aki mindig is tudta, hogy ti Móáb fiai vagytok, éppen azért, hogy ti közöttetek munkálkodjon? Soha nem jutott ez eszetekbe? Isten soha nem gondol erre, amikor a munkáját végzi? Vajon tapintatlanul viselkedik? Nem tudta Ő kezdettől fogva, hogy ti Móáb leszármazottai vagytok? Nem tudjátok, hogy ezeket a dolgokat figyelembe kell vennetek? Hová tűntek a ti elképzeléseitek? Az egészséges gondolkodásotok rossz irányba változott? Hová tűnt a ti okosságotok és bölcsességetek? Talán olyan nagylelkűek vagytok, hogy nem törődtök ilyen apróságokkal? A ti elmétek a legérzékenyebb az olyan dolgokra, mint a jövőbeli kilátásaitok és a saját sorsotok, de amikor bármi másról van szó, érzéketlen, nehéz felfogású és teljesen tudatlan. Mégis miben hisztek? A jövőbeli kilátásaitokban? Vagy Istenben? Mindaz, amiben hiszel, nem a te gyönyörű rendeltetési helyed? Nem a jövőbeli kilátásaid? Mennyit értesz most az élet útjából? Mennyit értél el? Úgy gondolod, hogy a munka, amelyet most Móáb leszármazottain végeznek, azért történik, hogy megalázzon titeket? Szándékosan azért történik, hogy leleplezze a ti csúfságotokat? Készakarva azért történik, hogy rávegyen titeket a fenyítés elfogadására, és aztán a tűz tavába vessen titeket? Soha nem mondtam, hogy nincs jövőtök, még kevésbé azt, hogy el kell pusztulnotok vagy kárhozatra kell jutnotok. Jelentettem-e ki nyilvánosan ilyen dolgokat? Azt mondod, hogy remény nélkül való vagy, de nem te magad vontad le ezt a következtetést? Ez nem a te saját gondolkodásmódod hatása? Számítanak a saját következtetéseid? Ha azt mondom, hogy nem vagy áldott, akkor biztosan romlásra jutsz; ha pedig azt mondom, hogy áldott vagy, akkor biztosan nem fogsz elpusztulni. Én csak azt mondom, hogy te Móáb leszármazottja vagy; nem mondtam, hogy elpusztulsz. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Móáb leszármazottai átkozottak; ők a romlott emberek egyik fajtája. A bűnt már említettük korábban; ti nem vagytok-e mindannyian bűnösök? A bűnösöket nem rontotta-e meg mind a Sátán? Vajon nem minden bűnös dacol Istennel és lázad ellene? Nem kell-e megátkozni azokat, akik szembeszállnak Istennel? Nem kell-e a bűnösöket mind elpusztítani? Ebben az esetben ki üdvözülhet a hús-vér emberek közül? Hogyan maradhattatok életben a mai napig? Negatívvá váltatok, mert Móáb leszármazottai vagytok; nem számítotok-e ti is embernek, akik bűnösök? Hogyan maradtatok fenn a mai napig? Amikor a tökéletességről esik szó, boldogok lesztek. Miután hallottátok, hogy meg kell tapasztalnotok a nagy nyomorúságot, úgy érzitek, hogy ettől még áldottabbak lesztek. Úgy gondoljátok, hogy a nyomorúságból való kilábalás után győzedelmesekké válhattok, és hogy ezzel Isten ráadásul bőségesen megáld és felmagasztal titeket. Móáb említésére felfordulás támad köztetek; felnőttek és gyermekek egyaránt kimondhatatlan szomorúságot éreznek, és egyáltalán nincs öröm a szívetekben, és bánjátok, hogy megszülettetek. Nem értitek a Móáb leszármazottain végzett munka eszakaszának jelentőségét; csak azt tudjátok, hogy magas pozíciókat kerestek, és valahányszor észreveszitek, hogy nincs remény, visszacsúsztok. A tökéletesség és a jövőbeli rendeltetési hely említésekor boldognak érzitek magatokat; Istenbe vetettétek hiteteket, hogy áldásokat nyerjetek, és hogy jó rendeltetési helyetek lehessen. Némelyek most aggodalmat éreznek a rangjuk miatt. Mivel alacsony értékűek és alacsony rangúak, nem törekednek arra, hogy tökéletessé tegyék őket. Először a tökéletességről volt szó, majd Móáb leszármazottai lettek megemlítve, ezért az emberek megtagadták a tökéletesség korábban említett útját. Ennek az az oka, hogy az elejétől a végéig soha nem ismertétek ennek a munkának a jelentőségét, és nem is érdekel titeket a jelentősége. Túlságosan alacsony az alkatotok, és a legkisebb zavart sem tudjátok elviselni. Amikor látjátok, hogy a saját éretlenek vagytok, negatívvá váltok, és elveszítitek az önbizalmat a további kereséshez. Az emberek a kegyelem elérését és a béke élvezetét csupán a hit szimbólumainak tekintik, és az áldások keresésében látják az Istenbe vetett hitük alapját. Nagyon kevés ember törekszik arra, hogy megismerje Istent, vagy arra, hogy megváltoztassa a beállítottságát. Hitükben az emberek arra törekszenek, hogy Isten megfelelő rendeltetési helyet adassanak maguknak és minden kegyelmet, amire szükségük van, hogy szolgájukká tegyék Őt, hogy békés, baráti kapcsolatot tartson fenn velük, hogy – bármikor is történhetne ez – soha ne legyen konfliktus közöttük. Vagyis az Istenbe vetett hitük megköveteli Isten arra vonatkozó ígéretét, hogy minden igényüket teljesíti, és megajándékozza őket mindazzal, amiért imádkoznak, a Bibliában olvasott szavaknak megfelelően: „Meghallgatom minden imátokat.” Elvárják, hogy Isten senkit ne ítéljen el, és senkivel ne foglalkozzon, mert Ő mindig is az irgalmas Üdvözítő Jézus volt, aki mindig és mindenhol jó kapcsolatot tart fenn az emberekkel. Az emberek így hisznek Istenben: szemérmetlenül csak követelnek Istentől, azt hiszik, hogy akár lázadóak, akár engedelmesek, Ő mindent vakon megad nekik. Egyszerűen csak folyamatosan „adósságokat hajtanak be” Istentől, azt hiszik, hogy Ő minden ellenállás nélkül köteles „megadni a tartozását”, ráadásul kétszeresen; azt hiszik, hogy akár kapott tőlük valamit Isten, akár nem, Őt csak manipulálni tudják, és Ő nem tudja önkényesen vezényelni az embereket, még kevésbé tudja felfedni az emberek előtt az Ő sok éven át rejtegetett bölcsességét és igazságos természetét, amikor csak akarja, és az engedélyük nélkül. Egyszerűen megvallják a bűneiket Istennek, abban a hitben, hogy Isten majd csak feloldozza őket, hogy nem lesz elege belőle, és hogy ez így fog örökké menni. Egyszerűen csak parancsolgatnak Istennek, abban a hitben, hogy Ő majd csak úgy engedelmeskedik nekik, mert a Bibliában le van írva, hogy Isten nem azért jött, hogy az emberek szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgálja őket, és hogy Ő azért van itt, hogy a szolgájuk legyen. Ti nem mindig így hittétek? Amikor valamit nem tudtok Istentől megszerezni, akkor legszívesebben elmenekülnétek; amikor valamit nem értetek, akkor nagyon nehezteltek, és még odáig is elmentek, hogy mindenféle gyalázkodást zúdítotok Rá. Ti egyszerűen nem engeditek, hogy maga Isten teljes mértékben kifejezze bölcsességét és csodáját; ehelyett csak az átmeneti könnyű időszakokat és kényelmet akarjátok élvezni. Eddig az Istenbe vetett hitetekhez való hozzáállásotok csupán a régi nézeteitekből álltak. Ha Isten csak egy kicsit is mutat nektek fenségéből, ti boldogtalanok lesztek. Látjátok most már pontosan, hogy milyen érettek vagytok? Ne feltételezzétek, hogy mind hűségesek vagytok Istenhez, amikor valójában a régi nézeteitek nem változtak. Amikor semmi sem történik veled, azt hiszed, hogy minden simán megy, és az Isten iránti szereteted eléri a csúcspontját. Amikor valami apróság történik veled, az alvilágba zuhansz. Ez vajon Isten iránti hűség?

Ha a hódítás munkájának végső szakasza Izráelben kezdődne, akkor az ilyen hódítási munkának nem lenne értelme. A munkának akkor van a legnagyobb jelentősége, amikor Kínában végzik, és amikor rajtatok végzik. Ti vagytok a legalantasabb emberek, a legalacsonyabb rangú emberek; ti vagytok azok, akik e társadalom legalacsonyabb szintjén álltok, és ti vagytok azok, akik kezdetben a legkevésbé ismerték el Istent. Ti vagytok azok az emberek, akik a legtávolabbra tévelyedtek Istentől, és akiket a legsúlyosabban bántottak. Mivel a munkának ez a szakasza csak a hódítás érdekében történik, nem az a legmegfelelőbb-e számotokra, hogy titeket válasszanak ki a jövőbeli tanúságtételre? Ha a hódítás munkájának első lépése nem rajtatok történne meg, akkor nehéz lenne előre mozdítani a hódítás munkáját, ami majd következik, mert a hódítás munkája, ami ezután jön, a ma végzett munka ténye alapján fog eredményeket elérni. A hódítás jelenlegi munkája csak a kezdete a hódítás átfogó munkájának. Ti vagytok az első meghódítandó csoport; ti vagytok az egész meghódítandó emberiség képviselői. Azok az emberek, akik valóban rendelkeznek tudással, látni fogják, hogy Isten minden mai munkája nagyszerű, és hogy Ő nemcsak lehetővé teszi az emberek számára, hogy megismerjék saját lázadó mivoltukat, hanem feltárja a rangjukat is. Az Ő szavainak célja és értelme nem az, hogy elkedvetlenítse az embereket, és nem is az, hogy letaszítsa őket. Hanem az, hogy az Ő szavai által megvilágosodásra és üdvösségre jussanak; az, hogy az Ő szavai által felébredjen a szellemük. A világ teremtése óta az ember a Sátán hatalma alatt él, nem tudja és nem is hiszi, hogy létezik egy Isten. Az, hogy ezek az emberek bekerülhetnek Isten nagyszerű üdvösségébe, és Isten által nagymértékben felemelkedhetnek, valóban Isten szeretetét mutatja; mindazok, akik valóban megértik, elhiszik ezt. Mi a helyzet azokkal, akiknek nincs ilyen tudásuk? Ők azt fogják mondani: „Ah, Isten azt mondja, hogy Móáb leszármazottai vagyunk; ezt saját szavaival mondta. Vajon ettől még lehet jó végkimenetelünk? Mi vagyunk Móáb leszármazottai, és mi álltunk ellen Neki a múltban. Isten azért jött, hogy kárhoztasson minket; nem látod, hogyan ítélt meg minket mindig is, már a kezdetektől fogva? Mivel ellenálltunk Istennek, így kell minket megfenyíteni.” Helyesek ezek a szavak? Ma Isten megítél, megfenyít és kárhoztat titeket, de tudnod kell, hogy a kárhoztatásod értelme az, hogy megismerd önmagadat. Ő azért kárhoztat, átkoz, ítél meg és fenyít, hogy megismerhesd önmagadat, hogy a beállítottságod megváltozhasson, sőt azért, hogy megismerhesd az értékedet, és meglásd, hogy Isten minden cselekedete igazságos és összhangban van az Ő természetével és az Ő munkájának követelményeivel, hogy Ő az ember üdvösségére vonatkozó tervének megfelelően cselekszik, és hogy Ő az igazságos Isten, aki szereti, üdvözíti, megítéli és megfenyíti az embert. Ha te csak azt tudod, hogy alacsony rangú, romlott és engedetlen vagy, de nem tudod, hogy Isten az Ő üdvösségét akarja nyilvánvalóvá tenni a ma rajtad végzett ítélet és fenyítés által, akkor nincs módod tapasztalatot szerezni, még kevésbé vagy képes továbbhaladni. Isten nem azért jött, hogy öljön vagy pusztítson, hanem hogy megítéljen, megátkozzon, megfenyítsen és üdvözítsen. Amíg az Ő 6000 éves irányítási terve a végéhez nem ér – mielőtt felfedi az emberek minden egyes kategóriájának végkimenetelét –, Isten földi munkája az üdvösség érdekében történik; célja pusztán az, hogy az Őt szeretőket teljessé – teljességgel teljessé – tegye, és az Ő uralma alá rendelje őket. Bármilyen módon is üdvözíti Isten az embereket, mindez úgy történik, hogy elszakítja őket a régi sátáni természetüktől; vagyis úgy üdvözíti őket, hogy az életet keresteti velük. Ha nem így tesznek, akkor nem lesz módjuk elfogadni Isten üdvösségét. Az üdvösség magának Istennek a műve, és az élet keresése olyasmi, amit az embernek vállalnia kell ahhoz, hogy elfogadja az üdvösséget. Az ember szemében az üdvösség Isten szeretete, és Isten szeretete nem lehet fenyítés, ítélet és átok; az üdvösségnek szeretetet, könyörületet, sőt, vigasztaló szavakat, valamint Isten által adományozott határtalan áldásokat kell tartalmaznia. Az emberek úgy hiszik, hogy amikor Isten üdvözíti az embert, akkor azt úgy teszi, hogy áldásaival és kegyelmével megmozgatja, hogy az ember át tudja adni szívét Istennek. Vagyis az, hogy Ő megérinti az embert, az az Ő üdvözítése. Ez a fajta üdvösség egy alku megkötésével történik. Az ember csak akkor jut el oda, hogy alávesse magát Isten nevének, és törekedjen arra, hogy jót tegyen Neki, és dicsőséget hozzon Neki, ha Isten százszorosan ad neki. Isten nem ezt szánja az emberiségnek. Isten azért jött a földre munkálkodjni, hogy üdvözítse a romlott emberiséget; ebben nincs semmi hamisság. Ha lenne, akkor biztosan nem jött volna el, hogy személyesen végezze a munkáját. A múltban az Ő üdvösségének eszközei közé tartozott a legnagyobb szeretet és együttérzés tanúsítása, olyannyira, hogy az egész emberiségért cserébe mindenét odaadta a Sátánnak. A jelen semmiben sem hasonlít a múltra: a ma nektek adott üdvösség az utolsó napok idején történik, az egyes emberek fajtájuk szerinti osztályozása során; a ti üdvösségetek eszköze nem a szeretet vagy a könyörület, hanem a fenyítés és az ítélet, hogy az ember még teljesebben üdvözüljön. Így minden, amit ti kaptok, fenyítés, ítélet és irgalmatlan csapás, de tudjátok ezt: ebben a szívtelen csapásban a legkisebb büntetés sincs. Függetlenül attól, hogy szavaim mennyire kíméletlenek, ami rátok zúdul, az csak néhány szó, amely számotokra teljesen szívtelennek tűnhet, és bármennyire is haragszom, ami rátok zúdul, azok még mindig a tanítás szavai, és nem akarlak bántani vagy halálra ítélni benneteket. Hát nem tények e mindezek? Tudjátok meg, hogy manapság, legyen az igazságos ítélet vagy szívtelen finomítás és fenyítés, minden az üdvösség érdekében történik. Függetlenül attól, hogy ma mindenkit fajtája szerint osztályoznak, vagy az ember kategóriáit leplezik le, Isten minden szavának és munkájának célja az, hogy megmentse azokat, akik valóban szeretik Istent. Az igazságos ítélet az ember megtisztítására, a szívtelen finomítás pedig a megtisztulás érdekében történik; a kíméletlen szavak vagy a fenyítés egyaránt a megtisztulás érdekében történnek, és az üdvösséget szolgálják. Így az üdvösség mai módszere nem hasonlít a múlt módszeréhez. Ma ti az üdvösséget az igazságos ítélet által kapjátok, és ez jó eszköz arra, hogy mindnyájan fajtátok szerint legyetek osztályozva. Sőt, a kíméletlen fenyítés a ti legnagyobb üdvösségetekre szolgál – és mit tudtok mondani az ilyen fenyítéssel és ítélettel szemben? Nem élveztétek-e mindig az üdvösséget, az elejétől a végéig? Láttátok a megtestesült Istent, és felismertétek mindenhatóságát és bölcsességét; emellett megtapasztaltátok az ismételt csapásokat és fegyelmezést. Azonban nem részesültetek-e a legfőbb kegyelemben is? Az áldásaitok nem nagyobbak, mint bárki máséi? A ti kegyelmeitek még a Salamon által élvezett dicsőségnél és gazdagságnál is bőségesebbek! Gondoljatok bele: ha eljövetelemmel az lett volna a szándékom, hogy kárhoztassalak és megbüntesselek titeket, ahelyett, hogy üdvözítenélek, akkor tarthattak volna ilyen sokáig a ti napjaitok? Túlélhettetek volna-e ti bűnös, húsból és vérből való lények a mai napig? Ha a célom csupán az lett volna, hogy megbüntesselek benneteket, akkor miért lettem volna testté, és miért vágtam volna bele egy ilyen nagy vállalkozásba? Nem lehetne titeket, egyszerű halandókat megbüntetni egyetlen szó kimondásával? Még mindig szükségem lenne arra, hogy elpusztítsalak titeket, miután szándékosan kárhoztattalak benneteket? Még mindig nem hiszitek el ezeket a szavaimat? Meg tudnám-e menteni az embert pusztán a szeretet és a könyörület által? Vagy csak a keresztre feszítéssel meg tudnám-e menteni az embert? Az Én igazságos természetem nem alkalmasabb arra, hogy az embert teljesen engedelmessé tegyem? Nem alkalmasabb-e arra, hogy teljességgel megmentse az embert?

Bár szavaim szigorúak lehetnek, mind az ember üdvösségére szólnak, mivel csak szavakat mondok, és nem az ember testét büntetem. Ezek a szavak arra késztetik az embert, hogy a világosságban éljen, hogy tudja, hogy a világosság létezik, hogy tudja, hogy a világosság értékes, és még inkább, hogy tudja, milyen hasznosak számára ezek a szavak, valamint hogy tudja, hogy Isten az üdvösség. Bár sok fenyítő és ítélő szót mondtam, amit képviselnek, az nem történt meg veletek a gyakorlatban. Azért jöttem, hogy elvégezzem a munkámat és kimondjam a szavaimat, és bár a szavaim szigorúak lehetnek, azok a ti romlottságotok és a ti lázadó mivoltotok felett mondtak ítéletet. Továbbra is azért teszem ezt, hogy megmentsem az embert a Sátán hatalmából; szavaimat az ember megmentésére használom. Nem az a célom, hogy szavaimmal ártsak az embernek. Szavaim szigorúak, hogy eredményeket érjek el munkámban. Csak ilyen munkán keresztül ismerheti meg az ember önmagát, és szakíthat lázadó beállítottságával. A szavak munkájának legnagyobb jelentősége az, hogy lehetővé teszi az embereknek, hogy miután megértették az igazságot, a gyakorlatba ültessék azt, hogy változást érjenek el a beállítottságukban, és hogy megismerjék önmagukat és Isten munkáját. Csak a szavak által végzett munka teszi lehetővé az Isten és az ember közötti kommunikációt, és csak a szavak képesek elmagyarázni az igazságot. Az ilyen módon végzett munka a legjobb eszköz az ember meghódítására; a szavak kimondásán kívül semmilyen más módszer nem képes arra, hogy tisztább megértést adjon az embereknek az igazságról és Isten munkájáról. Így munkájának végső szakaszában Isten azért szól az emberhez, hogy feloldja számára mindazokat az igazságokat és rejtélyeket, amelyeket még nem ért, lehetővé téve számára, hogy Istentől elnyerje az igaz utat és az életet, és ezáltal megfeleljen az Ő akaratának. Isten emberen végzett munkájának célja, hogy lehetővé tegye számukra, hogy megfeleljenek Isten akaratának, és ez azért történik, hogy elhozza számukra az üdvösséget. Ezért Ő az embereken végzett üdvözítés idején nem végez büntető munkát. Miközben Isten az embereknek elhozza az üdvösséget, nem bünteti a rosszat, és nem jutalmazza a jót, és nem tárja fel a különböző fajta emberek rendeltetési helyeit. Inkább csak munkájának végső szakasza után végzi el a gonosz megbüntetésének és a jó jutalmazásának munkáját, és csak akkor tárja fel a különböző emberfajták végét. Azok lesznek megbüntetve, akik valójában képtelenek az üdvözülésre, míg azok, akik üdvözülnek, lesznek azok, akik elnyerték Isten üdvösségét az ember üdvözítésének idején. Amíg Isten üdvözítő munkája folyik, addig minden egyes ember, aki üdvözíthető, a lehetőségekhez mérten üdvözül, és senkit sem vet el közülük, mert Isten munkájának célja az ember üdvözítése. Mindazok, akik Isten embert üdvözítő munkájának ideje alatt nem tudnak változást elérni a beállítottságukban – valamint mindazok, akik nem képesek teljesen alávetni magukat Istennek –, büntetés tárgyai lesznek. A munkának ez a szakasza – a szavak munkája – fel fogja tárni az emberek előtt az összes olyan utat és rejtélyt, amelyet nem értenek, hogy megérthessék Isten akaratát és Isten velük szemben támasztott követelményeit, és hogy így rendelkezhessenek az előfeltételekkel ahhoz, hogy Isten szavait a gyakorlatba ültessék, és változást érjenek el a beállítottságukban. Isten csak szavakat használ a munkájához, és nem bünteti az embereket azért, mert egy kicsit lázadnak; ez azért van, mert most van az üdvösség munkájának ideje. Ha bárki, aki lázadóan cselekszik, büntetést kapna, akkor senkinek sem lenne lehetősége az üdvösségre; mindenki büntetést kapna és az alvilágba esne. Az embert megítélő szavak célja az, hogy lehetővé tegyék az ember számára önmaga megismerését, és alávesse magát Istennek; nem pedig az, hogy ilyen ítélettel büntessék. A szavak munkájának ideje alatt sok ember leleplezi lázadó mivoltát és dacosságát, valamint engedetlenségét a megtestesült Istennel szemben. Ennek ellenére nem fogja mindezeket az embereket büntetni ennek következtében, hanem csak azokat fogja félredobni, akik a velejükig romlottak, és akiket nem lehet megmenteni. Az ő testüket átadja a Sátánnak, és néhány esetben meg is szünteti a testüket. A megmaradtak továbbra is követni fogják, és megtapasztalják, hogy foglalkozik velük és megmetszi őket. Ha ezek az emberek a követés során még mindig képtelenek elfogadni, hogy foglalkoznak velük és megmetszik őket, és egyre jobban elfajulnak, akkor elvesztették az esélyüket az üdvösségre. Minden egyes embernek, aki alávetette magát annak, hogy Isten szavai meghódítsák, bőséges lehetősége lesz az üdvösségre; Isten minden egyes ilyen ember üdvözítése során a legnagyobb engedékenységgel viszonyul hozzájuk. Más szóval, a legnagyobb toleranciát tanúsítja irányukba. Amíg az emberek visszafordulnak a rossz útról, és amíg képesek bűnbánatot tartani, addig Isten lehetőséget ad nekik, hogy elnyerjék az Ő üdvösségét. Amikor az emberek először lázadnak Isten ellen, Ő nem kívánja őket halálra ítélni, hanem mindent Tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse őket. Ha valakinek valóban nincs helye az üdvösségre, akkor Isten félredobja őt. Isten azért lassú bizonyos embereket megbüntetni, mert mindenkit meg szeretne menteni, aki üdvözíthető. Ő csak szavakkal ítéli, világosítja fel és vezeti az embereket, és nem használ vesszőt, hogy halálra ítélje őket. A szavak alkalmazása az emberek üdvösségének elhozására a munka utolsó szakaszának célja és jelentősége.