1Mózes 17:15-17 Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: Szárajt, a feleségedet ne nevezd többé Szárajnak, hanem Sára legyen a neve! Mert megáldom őt, sőt fiút adok neked általa; megáldom őt, és népek támadnak belőle, népek királyai származnak tőle. Ábrahám ekkor arcra borult, de nevetett, ezt gondolta ugyanis magában: Százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Vagy Sára kilencvenéves létére szülhet-e?

1Mózes 17:21-22 De szövetségre csak Izsákkal lépek, akit Sára egy esztendő múlva szül neked. Miután Isten mindezeket elmondta, eltávozott Ábrahámtól.

Senki sem akadályozhatja meg a munkát, amelyről Isten úgy dönt, hogy elvégzi

Nos, mindannyian hallottátok Ábrahám történetét, ugye? Isten kiválasztotta őt, miután az özönvíz elpusztította a világot. Ábrahámnak hívták, és amikor százéves volt, felesége, Sára pedig kilencven, Isten ígéretet tett neki. Milyen ígéretet tett neki Isten? Isten azt ígérte, amire a Szentírás utal: „Mert megáldom őt, sőt fiút adok neked általa.” Mi állt Isten ígéretének hátterében, miszerint fiút ad neki? A Szentírás a következőket közli: „Ábrahám ekkor arcra borult, de nevetett, ezt gondolta ugyanis magában: Százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Vagy Sára kilencvenéves létére szülhet-e?” Más szóval, ez az idős házaspár túl öreg volt ahhoz, hogy gyermekük szülessen. És mit tett Ábrahám, miután Isten ígéretet tett neki? Nevetve arcra borult, és azt mondta magában: „Százesztendős embernek lehet-e gyermeke?” Ábrahám azt hitte, hogy ez lehetetlen – vagyis azt hitte, hogy Isten ígérete nem több, mint egy tréfa. Az ember szemszögéből nézve ez olyasmi, ami az ember számára elérhetetlen, és szintúgy elérhetetlen és lehetetlen Isten számára. Ábrahám számára talán nevetséges volt: „Isten megteremtette az embert, de úgy tűnik, valamiért nem tudja, hogy egy ilyen idős ember képtelen gyermeket világra hozni; Isten azt hiszi, lehetővé teheti, hogy gyermeket hozzunk a világra, azt mondja, hogy fiút ad nekem – ez bizony lehetetlen!” Ábrahám tehát arcra borult, és nevetve azt gondolta magában: „Ez lehetetlen – Isten tréfál velem, ez nem lehet igaz!” Nem vette komolyan Isten szavait. Milyen ember volt hát Ábrahám Isten szemében? (Igaz.) Hol volt leszögezve, hogy ő egy igaz ember? Azt gondoljátok, hogy mindazok, akiket Isten megszólít, igazak és tökéletesek, hogy ők mind olyan emberek, akik Isten mellett járnak. A doktrínákhoz ragaszkodtok! Világosan kell látnotok, hogy amikor Isten meghatároz valakit, akkor azt nem önkényesen teszi. Isten itt nem azt mondta, hogy Ábrahám igaz volt. Isten szívében minden ember megmérésére vannak mércék. Bár Isten nem mondta meg, hogy Ábrahám milyen ember, a viselkedését tekintve milyen volt Ábrahám Istenbe vetett hite? Kicsit elvont volt? Vagy nagy hite volt? Nem, nem volt! A nevetése és a gondolatai megmutatták, ki ő, így a ti meggyőződésetek, miszerint igaz ember volt, csak a képzeletetek szüleménye, a doktrínák vak alkalmazása és felelőtlen megítélés. Látta Isten Ábrahám nevetését és apró arckifejezéseit? Tudott róluk? Tudott. De vajon módosítaná Isten azt, amit elhatározott? Nem! Amikor Isten eltervezte és elhatározta, hogy ezt az embert választja, akkor az úgy is lett. Sem az ember gondolatai, sem a viselkedése nem befolyásolná vagy akadályozná Istent a legcsekélyebb mértékben sem; Isten nem változtatná meg önkényesen a tervét, és nem változtatná meg vagy borítaná fel a tervét hirtelen felbuzdulásból az ember viselkedése miatt, még akkor sem, ha az tudatlanságból fakad. Mi áll 1Mózes 17:21-22 passzusában? „De szövetségre csak Izsákkal lépek, akit Sára egy esztendő múlva szül neked. Miután Isten mindezeket elmondta, eltávozott Ábrahámtól.” Isten a legcsekélyebb figyelmet sem fordította arra, hogy Ábrahám mit gondol vagy mond. Miért hagyta figyelmen kívül? Azért, mert abban az időben Isten nem kérte, hogy az embernek nagy hite legyen, vagy hogy nagy tudása legyen Istenről, továbbá hogy képes legyen megérteni, amit Isten tett és mondott. Ezért nem kérte, hogy az ember teljesen értse meg, hogy mit szándékozik tenni, hogy kiket akar kiválasztani, vagy tetteinek mik az alapelvei, mert az ember érettsége egyszerűen nem volt elégséges. Akkoriban bármit is tett Ábrahám, és bárhogyan is viselkedett, Isten azt normálisnak tekintette. Nem ítélte el vagy dorgálta meg, hanem csupán azt mondta: „Sára egy esztendő múlva megszüli neked Izsákot.” Miután kihirdette ezeket a szavakat, Isten számára lépésről lépésre valóra vált ez a dolog; Isten szemében már megvalósult az, amit a terve szerint el kellett érnie. Miután elvégezte az ezzel kapcsolatos előkészületeket, Isten eltávozott. Amit az ember tesz vagy gondol, amit az ember ért, az ember tervei – mindezeknek semmi közük Istenhez. Minden Isten terve szerint halad, az Isten által meghatározott időben és szakaszok szerint. Ilyen Isten munkájának alapelve. Isten nem avatkozik bele abba, amit az ember gondol vagy tud, de nem is mond le a tervéről vagy hagyja el a munkáját csak azért, mert az ember nem hiszi vagy nem érti. A tények tehát Isten terve és gondolatai szerint valósulnak meg. Pontosan ezt látjuk a Bibliában: Isten elérte, hogy Izsák az Általa meghatározott időben megszülessen. A tények vajon azt bizonyítják, hogy az ember viselkedése és magatartása akadályozta Isten munkáját? Nem akadályozták Isten munkáját! Az ember kishitűsége Isten iránt, az Istenről alkotott elképzelései és képzelgései befolyásolták Isten munkáját? Nem, nem befolyásolták! A legkevésbé sem! Isten irányítási tervét nem befolyásolja semmilyen ember, dolog vagy környezet. Minden, amit Ő elhatároz, időben és az Ő terve szerint fog megtörténni és megvalósulni, és az Ő munkájába senki sem avatkozhat be. Isten figyelmen kívül hagyja az ember ostobaságának és tudatlanságának bizonyos aspektusait, sőt az ember Vele szembeni ellenállásának és elképzeléseinek bizonyos aspektusait is, és ettől függetlenül elvégzi a munkát, amelyet el kell végeznie. Ez Isten természete, és ez az Ő mindenhatóságának a tükröződése.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)