Most mindannyian a kötelességetek teljesítésével vagytok elfoglalva, képzitek magatokat, hogy prédikáljatok és tanúságot tegyetek Isten szaváról, valamint Isten munkájáról az utolsó napokban. Legyen szó filmgyártásról vagy himnuszok énekléséről, hogy bizonyságot tegyetek Isten mellett, vajon az általatok teljesített kötelességek értékesek a romlott emberiség számára? (Igen.) Miben rejlik az értékük? Az értékük abban rejlik, hogy segítenek az embereknek helyes útra térni, miután látják ezeket az Isten által kimondott szavakat és igazságokat, és segítenek az embereknek megérteni, hogy részei a teremtésnek, és a Teremtő elé kellene járulniuk. Sokan nem képesek átlátni sok eléjük táruló dolgon, illetve felfogni azokat. Tehetetlennek érzik magukat, értelmetlennek és üresnek az életet, és nincs lelki táplálékuk. Mi mindennek a forrása? A válasz mindezekre Isten szavában rejlik. Az évek során, mialatt hittetek Istenben, sokat olvastatok a szavából, és megértettetek bizonyos számú igazságot, így hát az általatok teljesítendő kötelesség Isten szavának felhasználása a megvilágosításukra, valamint téves gondolataik és nézetek megoldására, lehetővé téve számukra az igazság megértését Isten szaván belül, valamint hogy átlássanak a világ sötétségén és gonoszságán, továbbá segítve nekik észrevenni az igaz utat, rátalálni a Teremtőre, meghallani Isten hangját és olvasni az Ő szavait. Ez lehetővé fogja tenni számukra néhány igazság megértését és észrevenni az üdvösség Isten által végzett munkáját, hogy Őhozzá fordulhassanak és elfogadják az Ő munkáját. Pontosan ez az a kötelesség, amelyet teljesítenetek kell. A szívetekben mindannyian tudjátok, hány igazságot értettetek meg, és hány problémát oldottatok meg, amióta eljutottatok oda, hogy higgyetek Istenben. Mostanában a vallásos emberek és a hitetlenek között is sokan vannak, akik az igaz utat és a Megváltót keresik. Nem tudják a választ bizonyos kérdésekre, például: miért élnek és halnak meg az emberek, mi az ember életének az értéke és az értelme, illetve honnan jönnek és hová mennek az emberek. Arra várnak, hogy prédikáljátok az evangéliumot és tanúságot tegyetek Isten mellett, valamint a Teremtő elé vezessétek őket – ezért oly jelentőségteljesek az általatok most teljesített kötelességek. Egyfelől ti magatok megtapasztaljátok Isten munkáját, másfelől pedig bizonyságot is tesztek másoknak Isten munkájáról. Minél inkább megtapasztaljátok ezt, annál több igazságot kell megértenetek és felszerelkeznetek azokkal, és annál több munkát kell majd elvégeznetek. Ez kiváló lehetőség arra, hogy Isten tökéletesítse az embereket. Imádkozzatok Istenhez és tekintsetek Istenre, függetlenül attól, hogy milyen nehézségekkel találkoztok a kötelességetek teljesítésekor; ha mindenki többet olvassa Isten szavát és együtt keresi az igazságot, akkor nincs olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani. Sok igazság van Isten szavában, amelyeket meg kell értenetek, ezért gyakran elmélkedjetek és vállaljatok velük közösséget, és akkor rendelkezni fogtok a Szentlélek megvilágosodásával és megvilágításával. Nincs olyan probléma, amely ne lenne megoldható azáltal, hogy bíztok Istenben, és ebben hittel kell rendelkeznetek.

Miután Isten megteremtette ezt az emberiséget, irányítási tervet készített. Az elmúlt néhány ezer évben ez az emberiség semmilyen lényegi felelősséget vagy arra irányuló megbízatást sem vállalt fel, hogy tanúságot tegyen a Teremtő mellett, és az Isten által az emberiség között végzett munka viszonylag rejtett és egyszerű volt. Az utolsó napokban azonban már nem ugyanolyanok a dolgok. A Teremtő elkezdett szavakat mondani. Oly sok igazságot kifejezésre juttatott, és feltárta irányítási tervének a rejtelmeit, azonban a romlott emberiség nehéz felfogású és kába. Az emberek látnak, azonban nem tudnak, és hallanak, de nem értenek, mintha megkövéredett volna a szívük. Vagyis mindannyian hatalmas felelősséget hordoztok! Mi olyan hatalmas benne? Ezen Isten által kifejezésre juttatott szavak és igazságok terjesztése mellett, még ennél is fontosabb az, hogy minden egyes teremtett emberi lénynek tanúságot tegyetek a Teremtő mellett, és ezeket a teremtett emberi lényeket, akik hallották Isten evangéliumát, a Teremtő elé hozzátok, hogy felfoghassák annak jelentőségét, hogy Isten megteremtette az emberiséget, és megértsék azt, hogy teremtett emberi lényekként vissza kellene térniük a Teremtő elé, meghallgatni, amit Ő mond, és elfogadni az Őáltala kifejezésre juttatott összes igazságot. Így vethető alá az összes emberi lény a Teremtő szuverenitásának és intézkedéseinek. Vajon lehetséges ezen eredmények elérése mindössze pár rész felolvasásával Isten szavából? Vagy a tanulás csupán néhány himnusz eléneklésével? Vagy a munka csupán egyetlen aspektusának az elvégzésével? Nem. Ha jól akarjátok teljesíteni a kötelességeiteket, akkor különböző módszereket felhasználva és más-más formában kell tanúságot tennetek a Teremtő cselekedetei, valamint az Ő szuverenitása és intézkedései mellett. Ily módon több ember tudtok majd a Teremtő elé hozni, és segíteni nekik elfogadni az Ő szuverenitását és intézkedéseit, valamint alávetni magukat ezeknek. Vajon nagy felelősség ez? (Igen.) Akkor hát milyen hozzáállást vegyetek fel a kötelességeitek vonatkozásában? Rendbe van az, ha valaki tökkelütött? Rendben van az, ha nem akarja észrevenni a dolgokat? Rendben van az, ha lagymatagon és hanyagul tesz meg dolgokat? Ha halogat és alkalomszerűen lát neki dolgoknak? (Nem.) Mi hát a teendőtök? (Az, hogy szívvel-lélekkel elköteleződjetek.) Kötelezzétek el magatokat szívvel-lélekkel, felhasználva minden cseppnyi energiátokat, tapasztalatotokat és éleslátásotokat. A hitetlenek nem értik, mi az ember által az életében megtehető legjelentőségteljesebb dolog, de ti némileg értitek ezt, nemde? (Igen.) Annak elfogadása, amit Isten rátok bízott, és a saját küldetésetek teljesítése – ezek a legfontosabb dolgok. Az általatok teljesített kötelességek értékesek! Lehet, hogy most nem látod a hatásaikat, és lehet, hogy éppen most nem hoznak nagy eredményeket, azonban nem tart sokáig, hogy gyümölcsöt teremjenek. Hosszú távon, ha jól lesz elvégezve ez a munka, akkor pénzzel fel sem lehet majd mérni, mi mindent ad az emberiségnek. Az ilyen tényleges bizonyságok bármi másnál becsesebbek és értékesebbek, és az egész örökkévalóságon át megmaradnak. Ezek minden Istent követő ember jótettei, és érdemes megemlékezni róluk. Az ember életében az Istenbe vetett hiten, az igazságra való törekvésen, valamint teremtett lényként a kötelessége teljesítésén kívül minden üres, és nem érdemes megemlékezni róla. Vigyél bár véghez eget rengető hőstetteket; menj bár el a Holdra és vissza; tegyél bár az emberiség javára váló vagy annak segítő tudományos felfedezéseket, ezek mind hiábavalóak és elmúlnak. Mi az egyetlen dolog, ami nem fog elmúlni? (Isten szava.) Csakis Isten szava, az Istennek tett bizonyság, a Teremtőről tanúságot tevő bizonyságtételek és munkálatok, valamint az emberek jótettei azok, amelyek nem fognak elmúlni. Ezek a dolgok örökké megmaradnak, és rendkívül értékesek. Vessétek hát le az összes megkötéseteket, vigyétek véghez ezt a hatalmas vállalkozást, és ne engedjétek, hogy bárki, bármilyen esemény vagy bármely dolog korlátozzon benneteket; őszintén áldozzátok fel magatokat Istenért, és tegyétek bele minden energiátokat, illetve erőfeszítéseteket a kötelességeitek teljesítésébe. Ez az a dolog, amiért Isten a leginkább megáld, és ez minden mennyiségű szenvedést megér!

Most Isten követed, meghallgatod Isten szavát, és elfogadod a Teremtő megbízatását. Időnként kissé nehéz és fárasztó ez, és időnként némi megalázásban és finomításban részesülsz, azonban ezek nem rossz, hanem jó dolgok. Végső soron mit fogsz elnyerni? Az életet és az igazságot nyered el, végül pedig a Teremtő jóváhagyását és megerősítését. Isten azt mondja: „Kövess, és én előnyben részesítelek, és a kedvemre leszel.” Ha Isten semmi mást nem mond, csak azt, hogy teremtett lény vagy az Ő szemében, akkor nem éltél hiába és hasznos vagy. Elképesztő az, ha Isten ily módon elismer, nem kis teljesítmény. Mit nyernek az emberek, ha a Sátánt követik? (Pusztulást.) Mivé válnak ezek az emberek, mielőtt elpusztulnának? (Démonokká válnak.) Ezek az emberek démonokká válnak. Nem számít, hány jártasságra tesznek szert az emberek, mennyi pénzt keresnek, mennyi hírnevet és vagyont szereznek, mennyi anyagi hasznot élveznek, vagy milyen magas a rangjuk a szekuláris világban, a bensőjükben egyre inkább romlottakká válnak, egyre gonoszabbakká és koszosabbakká, egyre inkább lázongóvá és képmutatóvá, és végső soron élő kísértet lesz belőlük, embertelenné válnak. Vajon milyennek látszanak az ilyen emberek a Teremtő szemében? Csupán „embertelennek”, ez minden? Hogyan tekint a Teremtő az ilyen emberre, milyen hozzáállással? Ellenszenvvel, undorral, irtózással, elutasítással, végső soron pedig átokkal, büntetéssel és pusztítással. Az emberek más-más ösvényeken járnak és a kimenetelek is eltérőek lesznek. Ti melyik ösvényt választjátok? (Azt, hogy Istenben hiszünk és Őt követjük.) Ha Isten követését választjátok, akkor a helyes ösvényt választjátok, a világosság ösvényére léptek. Ha az emberek valamirevaló és jelentőségteljes életet akarnak élni, tiszta lelkiismerettel rendelkezni és valóban visszatérni a Teremtőjük elé és mellé, akkor szívvel-lélekkel ennek kell szentelniük magukat, eleget téve Istennek és dicsőítve Őt azzal, hogy teljesítik a kötelességeiket teremtett lényekként – nem lehetnek lagymatagok. Azt kellene mondanod: „Az életemben és ezen a világon nem számítok arra, hogy vagyont szerzek, hogy kimagaslok mások közül, hogy dicsőséget szerzek az őseimnek, hogy ki fogok tűnni a kortársaim közül, vagy nagyra becsülnek majd – ezekért a dolgokért nem fogok harcolni. Nem követem ezt az ösvényt. Egyszerűen csak Istent fogom követni, és az életemet, az energiámat, és minden olyan képességet, ajándékot és tehetséget, amellyel rendelkezem, ezeket mind Istennek szentelem. Ez idő alatt, még ha vissza is utasítanak mások, és időnként foglalkoznak velem és megmetszenek, avagy félreértenek a testvéreim és a nővéreim; ha Isten finomít rajtam és próbára tesz, és sok szenvedést okoz nekem; vagy ha ebben az életben nem rendelkezem testi élvezetekkel, és egyedül találom magam, elhanyagoltan – mindezen dolgokat elfogadom és a teljes lényemet Istennek szentelem.” Ilyen elszántnak kell lenned! Az ilyesfajta elszántsággal sok nehézség átvészelhető, nélküle azonban, ha csak vágyakozás, avagy hirtelen lelkesedés van meg valakiben, az nem fog működni, az nem motiváció. Némelyek, amikor el vannak foglalva a kötelességeikkel, kihagynak pár étkezést és kicsit kevesebbet alszanak, aztán amikor azt látják, hogy nem néznek ki jól, ez jár a fejükben: „Ez nem működik. Nem számít, mennyire vagyok elfoglalt, pihenésre van szükségem; nem öregedhetek meg idő előtt, nem tudok ily sok nehézséget elviselni. Fontos törődnöm az egészségemmel.” Mit gondolsz ezekről a gondolatokról? Nincsenek tekintettel Isten akaratára. A saját kötelességüknél és Isten megbízatásánál többre tartják a hús-vér testet; amint megízlelik a szenvedést, elveszítik a hajlandóságukat, és a fejét behúzó teknőshöz hasonlóan visszavonulnak és panaszkodni kezdenek; nem képesek rá, hogy azon dolgok miatt aggódjanak, amelyek miatt Isten aggódik, és nem tudnak azon dolgokra gondolni, amelyekre Isten gondol – nincsenek tekintettel Isten akaratára. Ha egy vezető azt mondja, hogy valamely feladat nagyon sürgős, akkor az ilyen emberek azt felelik: „Ez engem egyáltalán nem érdekel, nem kérem a vele járó kellemetlenséget. Nem érdekel.” Léteznek ilyen emberek? (Bizony, léteznek.) Az ilyen emberek önzőek, hitványak és alattomosak. Trükköznek, nem megbízhatóak, és nem olyan emberek, akik őszintén akarják Istent. Ők is azt fogják mondani, hogy Istennek szentelték magukat, azonban ezek puszta szavak – ezek az emberek nem foglalkoznak semmilyen gyakorlati dologgal, és a legcsekélyebb nehézséget sem szenvedik el, vagy fizetik meg a legcsekélyebb árat. Isten leli örömét az ilyen emberekben, és nem rendelkeznek az áldásával. Némelyek amint a testük szenved egy kicsit, már nem hajlandóak teljesíteni a kötelességeiket. Különösen a fiatalok nagyon is törődnek a megjelenésükkel, és elszomorodnak, amikor azt látják, hogy elgyötört az arcuk, hogy már nem sima a bőrük, vagy amikor találnak egy ősz hajszálat. Mindig azon aggódnak, hogy megöregszenek és megcsúnyulnak, hogy nem tudnak társat találni, illetve nem tudnak családot alapítani. El tudják nyerni az ilyen emberek az igazságot? Mi Isten alapelve annak megítélésében, hogy az emberek képesek-e megfizetni az árat a kötelességeik teljesítésében, és hogy elfogadható mérce szerint teljesítik-e a kötelességeiket? Isten csupán az emberek őszinteségét szeretné látni. Az emberek időnként azt gondolják, hogy „csupán felajánlom a szívem, és az elég lesz”, azonban tovább folytatják a rendes tevékenységeiket anélkül, hogy akár egy szemernyit is változnának. Hogyan tekint erre Isten? Isten egyrészt a törekvéseidet nézi, másrészt pedig a valódi tetteidet. Isten ezeket a dolgokat fogja megvizsgálni. Ha megvan benned a törekvés és az elszántság, ugyanakkor valóban meg tudod fizetni az árat, akkor még ha időnként gyenge is vagy, Isten látni fogja, hogy a szíved valójában nem adta fel, és még mindig felfelé igyekszel, hogy szereted az igazságot, a méltányosságot és a pozitív dolgokat, és nem fog elhagyni téged. Némelyeknek elég jól forog a nyelvük, azonban hatódik meg a szívük; az igazság legcsekélyebb szeletét sem gyakorolják, csupán azon vannak, hogy becsapjanak másokat. Rákényszerülnek, hogy így beszéljenek, így bánnak a körülöttük lévőkkel. Talán némileg tiszteletreméltóan hangzanak, de valójában nem hajlandóak a cselekvésre. Még ha cselekednek is, nem gyakorolják azt, amit mondanak. Ehelyett azt teszik, amit csak akarnak, ami jó nekik, és ami meg fogja óvni őket. Vajon nincs ellentmondás a szavaik és a tetteik között? Isten észre tudja venni ezt az ellentmondást? Isten tüzetesen megvizsgál, nagyon is észre tudja venni. Némelyek csalárdak és tréfálkoznak. Azt hiszik, Isten nem tudja, hogy Őt nem érdekli és nem látja. Vajon ez tényleg így van? Hogyan kezeli Isten a becsületes embereket, illetve azokat, akik tréfálkoznak? Észre tudjátok venni a különbséget abban, ahogy Isten e két embertípussal bánik? (Isten megáldja a becsületeseket és irtózik a csalárdaktól.) Hogyan áldja meg Isten a becsületes embereket? Mit gondoltok arról, hogy a becsületes emberek Isten áldásával bírnak? (A becsületes emberek eredményeket érnek el a kötelességeikben.) (Isten megvilágosítja a becsületes embereket, és a becsületes emberek könnyen meg tudják érteni az igazságot és belépni a valóságba.) (Isten szereti a becsületes embereket és törődik velük, és csupán a becsületesek tudnak belépni Isten országába.) Ezek a megállapítások mind helyénvalóak, és ezek Isten áldásai a becsületes embereknek. Vajon most észre tudjátok venni a különbséget és a hozzáállást abban, ahogyan Isten más-más emberekkel bánik, illetve olyanokkal, akik különböző ösvényeken járnak? A becsületes emberek is tesznek balga dolgokat és tapasztalnak meg gyengeséget; azonban rendelkeznek Isten megvilágosodásával, és mindenhol észre tudják venni az Ő áldásait. Isten fegyelmez, megmetsz és foglalkozik velük, illetve próbára teszi és finomítja őket, hogy változzanak és növekedjenek. Az olyan emberek, akik mindig trükköznek a szavaikkal és a tetteikkel, és akik minden hájjal megkentek és a kötelességeik teljesítésében kibújnak a felelősség alól – ők azok, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Nem rendelkeznek a Szentlélek munkájával, ami olyan, mintha fertőben, sötétségben élnének. Nem számít, hogyan puhatolóznak, nem számít, mennyire próbálkoznak, nem tudják észrevenni a világosságot, sem megtalálni az irányt. Inspiráció nélkül és Isten útmutatása nélkül teljesítik a kötelességeiket, sok dologban falba ütközve, és némely dolgok megtétele közben akaratlanul is lelepleződnek. Mi a célja a leleplezésüknek? Az, hogy mindenki fel tudja ismerni őket, és meglássa, hogy milyen emberek. Tulajdonképpen az ilyen emberek mind szolgálattevők. Miután befejezték a szolgálat végzését, anélkül, hogy bármilyen valós átalakuláson mentek volna át, elkezdenek lelepleződni és kirekesztődni. Akik mindenféle gonosztettet követtek el, azok meg lesznek büntetve, és a hitetlenekhez hasonlóan mindenféle rettenetes halált fognak halni. Némelyek káromló és pökhendi szavakat szóltak, ennélfogva Isten már nem akarja őket, és átadja őket a Sátánnak. Hozhat továbbra is jó eredményeket az, ha átadatnak a Sátánnak? Isten oltalma nélkül a Sátán kínozni és késztetni fogja őket; démonok fogják a hatalmukban tartani őket, kísértetiesnek fognak látszani, mígnem halálra kínozzák őket a gonosz lelkek. Isten nem más-más módon bánik más-más emberekkel? Amikor Isten az emberekben munkálkodik, akkor meghatja őket, megvilágosodást és útmutatást adva nekik, és átalakítva a belső állapotukat. A jó emberek szeretnek egyre inkább becsületesek lenni, mert csak becsületesen tudják jól teljesíteni a kötelességüket, és rálépni az igazságra való törekvés ösvényére. Csak becsületességgel tudják elnyerni a Szentlélek munkáját, és állandóan eltöprengeni magukon, nem lázadozva Isten ellen, minden őket érő dologban alávetve magukat Istennek, és minden dologban az igazságot keresve és arra törekedve. Pontosan ezt kívánja meg Isten az emberektől, és ha eleget tesznek a követelményeinek, akkor munkálkodik bennük, megvilágosítja őket, megvilágítja őket, utat mutat nekik és megáldja őket. Isten mellőzi azokat, akiknek elegük van az igazságból és gyűlölik azt. Hogyan kezeli Isten a rossz és gonosz embereket, akik mindenféle gonosztettet követnek el, és állandóan félbeszakítják és megzavarják az egyház munkáját? Isten leleplezi és átadja őket a Sátánnak. Elkezdenek bajt okozni és felfedni a valódi arcukat, önkéntelenül is ártalmas és negatív dolgokat mondanak, és viszályt szítanak, pojácaként viselkedve. Sok rossz dolgot tesznek, ami megszakításokat és zavarásokat okoz az egyházban, és amikor Isten választott népe megérti az igazságot, és fel tudja ismerni, le tudja leplezni őket, akkor ki lesznek téve és el lesznek távolítva. Ők maguk választják ezt? (Nem.) Így végződnek a dolgok azok számára, akik nem fogadják el az igazságot és nem foglalkoznak a tulajdonképpeni kötelességeikkel. Amikor az emberek nem járnak a helyes úton, ha Isten átadja őket a Sátánnak és kis démonjainak, akkor teljesen tönkremennek és helyrehozhatatlanul magukra hagyatnak. Miután lelepleződtek, felmerül bennük: „Mi történik? Bajt okoztam?” Megszakító voltam, zavarást okoztam? Miért nem voltam tudatában ennek? Isten mindent szemügyre vesz, és ha úgy rendezi el a környezetet, hogy leleplezze és kivesse őket, akkor ez nagyon hamar be fog következni. Lehetséges, hogy egy vagy két eset után kiderül, hogy gonosz emberek, és ennek megfelelően bánnak velük. Van néhány olyan dolog, amit Isten személyesen végez el, aztán vannak más dolgok, amelyeket Őérte szolgálatot végző kis démonokat, a Sátánt, avagy gonosz lelkeket felhasználva tesz meg. Egyrészt tökéletesíti és okítja Isten választott népét; másrészt leleplezi és kiveti a gonosz embereket. Ha a saját elképzeléseidet használva méred fel ezt, és úgy gondolod, hogy ez nem olyasvalami, amit Isten tett, hogy Ő nem tesz ilyen dolgokat, hogy ezeket a dolgokat nem Ő vezényli le, akkor vajon nem tévedsz ebben? Minden Isten kezében van, és ezt tudni fogjátok, ha már megtapasztaltátok.

Némelyek hisznek ugyan Istenben, de még mindig a szekuláris világban van a szívük; teljesítik tán a kötelességüket, azonban még mindig a meggazdagodásról álmodoznak. Nyughatatlan és elégedetlen marad a szívük, és időnként el akarják hagyni Isten házát, azonban attól félnek, hogy nem fognak áldásokat kapni és beleesnek a csapásokba, ezért csupán arra képesek, hogy hanyagul elvégezzék a kötelességeiket. Időnként előfordul, hogy negativitást terjesztenek és panaszkodnak egy kicsit, és bár nem tettek olyan sok rosszat, nem játszanak pozitív szerepet. Vajon Isten tudatában van a viselkedésüknek? (Igen.) Az emberek tudatában vannak? Az emberek gyakran nem látják. Úgy érzik, hogy az ilyen emberek jók, hogy a kötelességeik teljesítésében korán kelnek és későn fekszenek, és hogy képesek elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat, de csak alkalmanként tapasztalnak meg gyengeségeket, és nem szeretnek interakcióba lépni másokkal. Azonban Isten tudja, mit gondolnak a szívükben az ilyen emberek, és hogyan cselekszenek, és vannak megfelelő intézkedései. Amikor eljön az ideje, megengedi, hogy megbetegedjenek, és betegen nem tudják teljesíteni a kötelességeiket. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy eltávolíttatnak azok soraiból, akik kötelességeket teljesítenek. Ez vajon jó vagy rossz dolog? (Rossz dolog.) Mindannyian hajlandóak vagytok a kötelességetek hű teljesítésére, nem akartok gyötrelmekkel, betegséggel vagy fájdalommal szembesülni, és úgy érzitek, hogy ezek késleltetik a kötelességeitek teljesítését. Azonban akik nem akarják megtenni a kötelességeiket, azok úgy érzik, jó dolog, ha gyötrelmekkel vagy betegséggel szembesülnek, és azt gondolják: „Ez alkalommal rátaláltam egy okra, egy kifogásra; többé nem kell teljesítenem a kötelességem.” Tulajdonképpen ez rossz dolog. Azt jelenti, hogy Isten már nem akarja őket, hogy már nem számítanak, és Isten ily módon távolítja el őket. Az eltávolításuk után a betegségük talán váratlanul elmúlik, és ha már jobban vannak, munkába állnak és pénzt keresnek, élik az életüket és megvagyonosodnak. Isten nem akarja az ilyen embert – mit jelent az, amikor Isten már nem akar valakit? Azt jelenti, hogy az illetőnek nincs kimenetele; eltűnt Isten szeme elől, és már nincs esélye rá, hogy üdvösségben részesüljön. Isten predesztinálta és kiválasztotta, de ettől fogva gyűlöli és elutasítja; úgy dönt, hogy nem menti meg az ilyen embert, hanem kiirtja az Ő házából. Az ilyen embert soha nem fogja megmenteni Isten. Ettől a pillanattól fogva az üdvösség bármely esélyét elveszítette. Nem számít, mit tesz vagy hogyan viselkedik, Isten már nem akarja őt. Ha Isten már nem akar valakit, akkor ez a vége? Még nincs vége az illető történetének. Mielőtt Isten kiválaszt valakit, az illető a Sátán uralma alatt él. Miután Isten kiválasztja, Isten házába jön, és Isten gondoskodása, valamint oltalma alatt él. Ha ellenszegül Istennek és elárulja Őt, Isten pedig kivágja, akkor hova tér vissza? (A Sátán birodalmába.) Visszatér, hogy ismét a Sátán uralma alatt legyen. Ez azt jelzi, hogy Isten visszaadta őt a Sátánnak, azt gondolva: „Már nem akarom az illetőt. Nem fogadja el az igazságot; neked adom” – a Sátán pedig elveszi. Az illető visszatér a Sátánhoz, és már nincs esélye az üdvösségre. Mit veszít valaki, amikor Isten visszaadja a Sátánnak? Milyen következmények érik és mi lesz a vége? Legyetek tisztában ezzel! Nem apróság az, ha Isten kivet valakit, és az is biztos, hogy nem az illető pillanatnyi vétke miatt van, mert Isten a lehető legnagyobb mértékben megmenti az embereket, és nem veti ki őket könnyelműen. Ha valakit kiválaszt Isten, akkor mit nyer az illető Tőle? (A megmentés lehetőségét.) Még mit? (Azt, hogy szert tesz az igazságra.) Igen, természetesen meg kell szereznie az igazságot ahhoz, hogy részesüljön Isten üdvösségében. Amikor Isten kiválaszt valakit és a Sátán birodalmából a saját házába viszi, akkor vajon a Sátán mert bármilyen feltételt szabni Istennek? Nem mert feltételeket szabni, és semmit nem is mer mondani. Ha Isten azt mondja: „Ez az ember az Enyém, és neked nem szabad többé megérintened” – akkor a Sátán engedelmesen aláveti magát az illetőnek. Isten gondoskodása alá és szeme elé kerül az étele, a ruhája, a szállása, a közlekedése és minden mozdulata, és Isten engedélye nélkül a Sátán nem meri újra megérinteni az illetőt. Ez mivel jár? Azzal jár, hogy az illető teljes mértékben Isten gondoskodása és oltalma alatt él, nem zavarnak vagy avatkoznak be külső erők, és hogy a mindennapos öröme, bánata és fájdalma teljesen Isten szemének tüzetes vizsgálata alá kerül, valamint az Ő gondoskodása és oltalma alá. Ha valamilyen csapás vagy szerencsétlenség történik, akkor Isten engedni fogja, hogy az illető elkerülje azt, és jól lesz; míg a hitetlenek, akiket Isten nem választott ki, az általuk megérdemelt sorsra jutnak. Ha meghalnak, hát meghalnak; ha csapást szenvednek el, hát csapást szenvednek el. Senki nem tudja megváltoztatni ezt, és senki nem menthet meg senki mást. Amikor beüt a balszerencse, az sok embert érint; mégis hogy van az, hogy téged nem érnek csapások? Ez Isten oltalma. Sem a Sátán, sem a kisördögök, sem a gonosz lelkek nem mernek hozzád éni. Amikor eléd jönnek, olyan, mintha lezárt terület lenne előttük, mintha e szavakat látnák: „Ne érintsd az illetőt”, vagy mintha megpillantanák a menny rendeletét, és nem mernek megérinteni téged, oltalmazva vagy. Ezen évek alatt nagyon jó életet éltél, minden jól ment, és normálisan teljesíteni tudtad a kötelességedet – olyan valaki ez, akit Isten keze oltalmaz. Azonban miután az általam említett személy megkapja Isten oltalmát, nem érzi azt, és nincs is a tudatában. Azt mondja: „Valószínűleg a jószerencsének köszönhetem, hogy mindezen évek alatt békében éltem, és hogy a Sátán és azok a kisördögök távol maradtak tőlem.” Nem azt mondja, hogy ez Isten oltalma volt, és azt sem tudja, hogyan fizesse vissza Isten szeretetét és kegyelmét. Nem teljesíti jól a kötelességét, inkább megszakításokat és zavarásokat okoz, és csak rossz dolgokat tesz. Isten látja konzekvens viselkedését, megvizsgálja a legbelső lényét, és sok éven át időt, valamint lehetőséged ad neki, azonban az illető így sem tart bűnbánatot. Ezért Isten azt mondja, hogy az illető nem menthető meg, és végül úgy dönt, hogy visszaadja a Sátánnak. Az illető értéktelen, és Isten már nem akarja. Ki a legboldogabb, amikor Isten kiveti az illetőt? A Sátán a legboldogabb, és azt mondja: „Mily csodás, hogy van a táboromban még egy kis démon, még egy cinkos!” Az illető, aki hiszékeny és nem tudja, hogy félnie kellene, ily módon visszatér a Sátán ölelésébe. Mit fog vele tenni a Sátán? (Eltapossa és kárt tesz benne.) A Sátán annyira jó ez emberek bántásában, hogy némelyeket démonok szállnak meg, némelyek furcsa betegségeket kapnak, némelyek pedig hirtelen abnormálisan viselkednek, felfedve démoni megjelenésüket, mintha elmebetegek lennének. A Sátán gyakran így bántja és nyeli el az embereket. Ez a természete a Sátán tetteinek. Trükkökre és gonoszságra hagyatkozik, és különböző módszereket használva alávetettségbe csalogatja az embereket, hogy bántsa és felfalja őket. Vajon ezekre korlátozódnak a Sátán módszerei az emberek bántására? Semmiképp sem. A Sátán nem csupán azzal rontja meg az embereket, hogy bántja, lerombolja és tönkreteszi őket, ahogy az emberek mondják. Sokkal több alattomos és ádáz eszköze is van, amelyek mindegyikét közvetlenül megtapasztalja a romlott emberiség. Miután az emberek átadatnak a Sátánnak, némelyikül hirtelen különösen okossá és trükközéshez értővé válik; a karrierútja hirtelen figyelemre méltóan zökkenőmentes lesz, előléptetik és meggazdagszik. Ez vajon jó vagy rossz dolog? (Rossz dolog.) Az ember szemében jó dolog, akkor hát hogyan tekinthető rossz dolognak? (Ezek az emberek bedőltek a Sátán trükkjeinek, és egyre inkább elkülönülnek Istentől.) Előléptetik őket és meggazdagodnak, és minden jól megy nekik; hamarosan pénzzel, ranggal és hírnévvel rendelkező iparmágnások lesznek belőlük. Nagyon jól élnek és teljesen visszatérnek a szekuláris világba. Ekkor is tudnak még Istenre gondolni? Még mindig hinni akarnak Istenben? Még mindig ott van Isten a szívükben? (Nem.) Teljes mértékben eltávolodtak Istentől, és elfordultak az igaz úttól, és teljesen fogságba ejtette őket a Sátán. Már nem tagjai Isten házának; hitetlenekké váltak, és ily módon teljesen tönkrementek. Élvezhetik továbbra is az ilyen emberek Isten oltalmát? (Nem.) Milyen állapotban vannak, a szekuláris világban és a Sátán uralma alatt élve? Napról napra azt sem tudják, élni fognak-e vagy halni; amikor csak kimennek, nem tudják, hogy szerencsétlenség fogja-e érni őket; sem békességet sem örömöt nem ismernek; és a szívük tele van rettenettel, nyugtalansággal és félelemmel. Tudják, milyen következményekkel jár Isten elárulása, ezért egész nap a szorongás állapotában vannak, és nem tudják, mikor sújt le rájuk valamilyen csapás, és mikor lesznek megbüntetve. Ilyen érzés van az emberek szívében, amikor Isten gyűlöli és elutasítja őket. Csapdába estek a sötétben, kivezető út nélkül, minden általuk megtett lépés nehéz és rémisztő, és rendkívül fájdalmas az életük. Szerinted azért élnek ezek az emberek fájdalmas életet, mert a hírnevet és a vagyont hajkurásszák, a szekuláris világra törekednek, kényelmes életet élnek, és a hitetlenek ösvényét követik? Nem. Azért, mert miután Isten elhagyta őket, már nem törődik velük. Isten oltalma és gondoskodása nélkül a Sátán uralma alá kerülnek, és azonnal beleesnek a sötétségbe. A sötétségbe beleesve először azt érzik az emberek, hogy már nincs béke a szívükben, és már nem érzik Isten jelenlétét. Úgy érzik, hogy a világuk tele van rettenettel, csapdákkal, megtévesztéssel és veszéllyel, és hogy még nehezebb az élet. Vajon számít, hogy mi a rangjuk a világban? Vajon számít, hogy mennyire hozzáértőek vagy hatalmasak? Nem. Akik nem hisznek Istenben, vagy akiket Ő kivetett, azok mind így fogják végezni, élő pokolba esve, ami rendkívül fájdalmas. Ott mindenféle élő kísértet bánt majd téged napról napra. Hihetetlen; egyszerűen a halálnál is rosszabb élet ez.

Amikor az emberek Isten oltalma alatt vannak, biztonságban, békében érzik magukat és örömteliek. Emberként tudnak élni, és a részt tudnak venni a normális emberi mivolt összes tevékenységében; minden rendezett körülöttük, ahogy annak lennie kell, a szívük pedig szabad és fesztelen. Amikor az emberek elveszítik Isten gondoskodását és oltalmát, eltűnnek ezek az érzések, így hát a saját jártasságaikkal, képességeikkel, gondolataikkal és életfilozófiáikkal, valamint a saját forrófejűségükkel reagálnak az emberekre, az eseményekre és a körülöttük lévő dolgokra. Mik ezek a körülöttük lévő emberek, események és dolgok? Mind-mind rossz emberek, gonosz emberek, nagyobb és kisebb démonok, valamint gonosz lelkek. Vajon jó lesz az emberek élete, ha a tisztátalan lelkek ilyen helyén vannak, Isten oltalma nélkül? (Nem.) Ezért van az, hogy az emberek egyetlen napot sem tudnak élvezni, miután elhagyták Istent; egyszerűen túl nehézzé válik számukra az élet. Amikor az emberek Isten gondoskodása és oltalma alatt élnek, nem tudják, hogyan becsüljék meg, és nem veszik komolyan; aztán ha Isten elhagyja őket, akkor már késő bánat, és ez a valóság rendkívül hatalmas katasztrófa! Az emberek csak Isten vezénylete, gondoskodása és oltalma alatt élve ismerhetik az igaz boldogságot, békességet és örömöt, amely az Istentől eredő, mélyen a szívünkben érzett békesség és öröm. Ha az emberek elveszítik Isten gondoskodását és oltalmát, a szívük mélyén lévő fájdalom, aggodalom, szorongás, nyugtalanság és rettegés fokozatosan megnő. Egyre nagyobb lesz a szívükben a szenvedés, és nehezen tudnak megszabadulni tőle; nem tudnak kitörni. Mennyire lehetnek valakinek nagyszerű jártasságai és erősségei? Mi az, amivel egyedül nézel szembe? Mindenféle tisztátalan és gonosz lelkekkel! Külsőleg embereknek néznek ki. Van alakjuk, formájuk, húsuk és vérük. Azonban ezek mind a Sátán emberei, és a Sátán, valamint mindenféle gonosz és tisztátalan lélek manipulálja őket. Mennyire lehet ügyes valaki ilyen dolgokkal szembesülve? Lehet, hogy nem fél? Lehet, hogy békességet és örömöt élvez? Nem számít, milyen nagy ember, nem számít, mennyire ügyes vagy heves, milyen érzés lesz számára a Sátán uralma alatt, és ebben a világban élni? Ha már egyedül van és lenyugodott, bele fog gondolni a körülötte lévő emberekbe, eseményekbe és dolgokba, hogy mennyire nehéz számára elbánni minden egyes őt érő dologgal; igencsak törne kell a fejét, hogy mindet kezelni tudja. Kész vesszőfutás számára emberi erőt és eszközöket használva rendezni mindezen dolgokat. Ennyire nehéz neki az élet, ennyire fájdalmas. Némelyek azt mondják, hogy a nagy emberek nem szenvednek el ilyen fájdalmakat, de valójában még többet szenvednek. A hétköznapi emberek az élet apró körforgásával néznek szembe, míg a nagy emberek az élet nagyobb körforgásával, nagyobb szenvedéssel és gyötrelemmel. Ismerős számukra a boldogság? (Nem.) Akkor ha az emberek elvesztették Isten gondoskodását és oltalmát, és Ő elhagyta őket, akkor milyen élettel néznek szembe? Egymagukban, egyedül néznek szembe mindazokkal a tisztátalan és gonosz lelkekkel, ami elviselhetetlenné teszi az életet. Az ellenfeleik kereszttüzében vagy a cselszövéseik eredményeként bármikor meghalhatnak, az életvitelük pedig kimeríti, fájdalmas és gyötrelmes. Némelyek balgán azt hiszik, hogy unalmas Istenben hinni, folyamatosan az igazságra törekedni, és mindig arra összpontosítani, hogy alávessük magunkat Istennek és meghallgassuk Isten szavait; azt hiszik, hogy a világi emberek azok, akik szabadok, és úgy érzik, hogy Istenben hinni értelmetlen, ezért nem akarnak többé hinni. Mindig így gondolkoznak, azonban egy napon rá fognak jönni, hogy mik ennek a következményei.

A Teremtő kezében az emberek végtelen békességet, örömöt, áldásokat, oltalmat és gondoskodást élveznek, míg az emberi mivolt híján lévők, akinek nincs lelkiismeretük, nem tapasztalják meg ezeket a dolgokat. Ám ha valakit már elhagyott Isten, azonnal érezni fogja a rá boruló sötétség fájdalmát, és akkor teljes mértékben megérti, milyen boldog és örömteli volt akkor, amikor hitt Istenben, teljesítette a kötelességeit, és Isten házában, valamint az Ő jelenlétében élt, azonban akkor már túl késő lesz. Talán azt mondod: „Bánom, hogy otthagytam Istent. Kezdhetem elölről azt, hogy hiszek Őbenne?” Vajon Isten ad ilyen lehetőségeket? (Nem ad.) Ha te már nem akarod Istent, akkor vajon Isten akarhat még téged? Nem a Sátánt szereted? A Sátánt szereted a szívedben, de attól még Istent szeretnéd követni, hogy kapj néhány áldást. Vajon Isten bele tud egyezni ebbe? (Nem tud.) Így van ez. Ezért az embereknek gyakran Isten jelenlétébe kell jönniük, hogy eltűnődjenek és átgondolják ezeket a dolgokat: mi az igaz boldogság; hogyan éljenek, hogy valódi boldogságban, örömben és békességben legyen részük; és mely dolgok a legértékesebbek és a leginkább megbecsülendők az emberek életében. Ezeken a dolgokon kell eltűnődni. Minél inkább eltűnődsz a megfelelő dolgokon és az igazságon, annál inkább megvilágosít és vezet téged Isten, és megengedi, hogy érts, tudj és láss. Aztán minél megvilágosodottabbá és megvilágítottabbá válasz az igazság gyakorlása és az abba való belépés terén – akkor vajon nem lesz egyre nagyobb és nagyobb a hited? Ha mindig lusta és dacos vagy, mindig idegenkedsz az igazságtól és nem tetszik neked; ha soha nem akarsz Isten jelenlétébe jönni, és mindig a kicsapongásra és az Istentől való elkóborlásra gondolsz; ha sem az útmutatását, sem az Ő gondoskodását, sem az Ő oltalmát nem fogadod el, akkor vajon Isten rá tud erre kényszeríteni? Ha ilyen a hozzáállásod, akkor Isten biztosan nem fog megvilágosítani, így hát kevés lesz a hited. Minél tovább hiszel, annál kevesebb energiád lesz, és akkor panaszkodni fogsz, szétteríted az elképzeléseidet és a negativitásodat, és idővel bajt fogsz okozni. Ha már bajt okoztál és megzavartad az egyház munkáját, Isten háza nem bánik többé olyan kedvesen veled, és kitesz vagy kiutasít, és az Istenbe vetett hited ösvényének végéhez érsz. Ki lesz okolható ezért? (Az adott személy.) Ez a vég vár azokra, akik hisznek Istenben, ám nem törekednek az igazságra. A mondás úgy tartja, hogy „egyetlen hűvös napnál többre van szükség a folyó befagyasztásához”. Ha több éve hiszel Istenben, azonban nem törekedtél az igazságra, és a világ ösvényét választottad, valamint a Sátán követését Isten követése helyett, akkor Isten elpártol tőled és elhagy téged. Isten nem kényszeríti az embereket. Isten üdvössége, az Ő szava, valamint az Ő igazsága és az élet szabadon az ember rendelkezésére áll; Ő nem kér tőled pénzt vagy alkudozik veled. Ha nem csupán visszautasítod az igazság elfogadását, hanem még panaszkodsz is Istennek, és megzavarod az egyház munkáját, akkor vajon nem a bajt keresed? Mit fog tenni Isten? Bizonyára magadra hagy, és ez lesz a megérdemelt büntetésed. Ha elutasítod Isten nagyszerű üdvösségét, amikor kéznél van, és így is megkárosítva érzed magad, és alkut szeretnél kötni Istennel, az tényleg esztelenség. Ha így áll a helyzet, akkor menj vissza a világ sáros gödrébe, és boldogulj úgy, ahogy csak szeretnél! Isten már nem törődik veled, és ez el fogja dönteni a sorsod. Némelyek azt mondják: „Ha az emberek már nem akarják Istent, akkor miért nem hagyja őket meghalni?” Vannak olyanok, akik így gondolkoznak? (Vannak.) Némelyek kegyetlenek és azt mondják: „Ha valaki nem követi Istent, akkor Istennek meg kellene átkoznia, meg kellene büntetnie, és el kellene pusztítania őt.” Szerintetek vajon ez Isten természete? (Nem, nem ez.) Isten nem teszi ezt, Ő nem kényszeríti az embereket. Isten már elhatározta, milyen lesz az illető élete, és Isten nem munkálkodik esetlegesen. Isten előre elhatározta az illető sorsát és rendeltetését, és ha nem követi Istent, akkor Isten hagyni fogja, hogy oly módon éljen, ami természetes módon az eredeti sorsa szerint való. Isten átadja a Sátánnak, és ez lesz a vége; végső soron Isten határozza el a kiemenetelt akkor, amikor azt kell, az élete végén. Isten nem fogja felforgatni mindezen törvényeket. Az ember szóhasználatával Isten különösen ésszerűen cselekszik, ellentétben az antikrisztusok alattomosságával és álnokságával, akik azt mondják: „Ha nem követsz engem, megöllek!” Miféle beállítottság ez? A banditáé, az útonálló, a gazember beállítottsága. Isten nem így viselkedik. Isten azt mondja: „Ha nem követsz Engem, akkor térj vissza a Sátánhoz, és ettől fogva minden köztünk lévő kötelék megszakad. Sem az oltalmamat, sem a gondoskodásomat nem fogod élvezni; nem lesz részed ebben az áldásban. Élj, ahogy szeretnél; tőled függ, mit választasz!” Isten toleráns az emberekkel, és nem kényszeríti őket, ellentétben a Sátánnal, aki mindig irányítani és örökre a markában akar tartani téged, még akkor is, ha te ezt nem szeretnéd. Isten nem teszi ezt. Istennek megvannak a saját alapelvei a dolgok megtételére; arra kéri az embereket, hogy kövessék Őt, azonban soha nem kényszeríti őket. Teremtett lényként, ha nem tudod elfogadni az igazságot, ha nem tudod teljesíteni a teremtett lény kötelességeit, akkor soha nem fogsz szert tenni Isten áldására.

2017. november 7.