Az Istenben való hit lényege az üdvösség elérése, de vajon az üdvösség elérése egyszerű dolog? Mi a legnehezebb benne? Sok ember van, aki nem képes ezt tisztán látni, de az üdvösség elérésének legnehezebb része valójában az igazság elnyerése. Ezért mindig érdemes sok fájdalmat elszenvedni és megfizetni az árat az igazság elnyeréséért, bármennyit nyersz is vele. Tehát mit is kell elszenvedned, hogy megszerezd az igazságot? Végig kell szenvedned az ítéletet és a fenyítést, a próbatételeket és a finomítást, valamint a metszést, el kell szenvedned az Isten követéséből származó üldöztetést és viszontagságokat, végig kell szenvedned a bebörtönzést, valamint a vallásos világ rágalmait és kárhoztatását. Mindezeket a nehézségeket el kell tűrnöd. Ha ezeket mind képes vagy kibírni, akkor elnyerheted az igazságot. Most éppen a legtöbb ember hajlandó az igazságra törekedni. Arra összpontosítanak, hogy jól végezzék a kötelességeiket, a kötelességeik megtétele közben képezni akarják magukat az igazság gyakorlásában, és el akarják nyerni az igazságot. Az Istenben való hit és a kötelesség megtétele az élet helyes útja. Ezt az utat helyes választani, és ez az Isten által leginkább megáldott út. Az emberek képesek őszintén Érte feláldozni magukat és teljesíteni a teremtett lények kötelességét – ez Isten nagy kegyelme és áldása. Vannak, akik nem látják tisztán a kötelességvégzés jelentőségét, akik mindig alkudozni próbálnak Istennel – bármi is éri őket, valami mindig akadályozza és zavarja, befolyásolja és megingatja őket, ennek következtében pedig képtelenek normálisan végezni a kötelességeiket, olyannyira, hogy akár hátat is fordítanak a kötelességeiknek és elmenekülnek. Milyen sajnálatos ez! Ők talán nem sok megbánást éreznek, de amikor a katasztrófák komolyra fordulnak, és Isten munkája lezárul, Ő pedig elkezdi megjutalmazni a jókat és megbüntetni a gonoszokat, akkor megismerik majd ennek a cselekedetnek a következményeit. Ezért kell sokszor imádkoznotok együtt, elcsendesedni Isten előtt, többet olvasni az Ő szavaiból, és többször beszélgetni az igazságról. Egyelőre tegyük félre azokat a problémákat, amelyeknek nincs közük az igazságra való törekvéshez, ezeket ugyanis nem kell most fontolóra vennünk. Az életben nem csak a házasság, a munka, az ember jövője, a letelepedés a fontos, és nem is csak az, hogy az ember megtalálja a helyét a társadalomban, és jusson elég étel az asztalára. Ezek közül egyik sem tartozik az élet legfontosabb dolgai közé. Mi a legfontosabb dolog az életben? Az, hogy teljesítsd azt a kötelességet és funkciót, amelyet egy teremtett lénynek teljesítenie kell, és hogy elvégezd az Istentől kapott küldetésedet és azt, amit Ő rád bízott. Ez a legjelentőségteljesebb dolog. Ez az az elhatározás, amellyel az embereknek rendelkezniük kell.

Most éppen ti, akik hisztek Istenben, mindennap ehettek és ihattok az Ő szavaiból, és azok, akik jobban törekednek az igazságra, kötelességeket is megtesznek. Ez a helyes kiindulópont az életetek irányához; akkor hát hogyan haladjatok tovább ezen az úton? (Meg kell alapoznunk az életbe való belépés útját.) Igen, ha el akarjátok nyerni az igazságot és életet, akkor Isten szavaira kell alapoznotok. Ez lehetővé teszi, hogy elinduljatok az igazságra való törekvés útján, amely egymagában az élet célja és iránya. Csak akkor vagy valóban Isten kiválasztottjai és eleve elrendeltjei közül való, ha engeded, hogy az Ő szavai és az igazság alapot vessenek a szívedben. Most az alapjaitok még ingatagok. Még ha csak egy apró kísértés érne benneteket a Sátán részéről, akkor is megremegnétek és elbuknátok, egy nagy katasztrófáról vagy próbatételről nem is szólva. Ez az alap hiánya, ami nagyon veszélyes! Sok ember elbukik és elárulja Istent, amikor utoléri őt az üldöztetés vagy egyéb viszontagság. Egyesek meggondolatlanul kezdenek cselekedni, miután némi státuszra tettek szert, azután pedig felfedik és kivetik őket. Ti ezeket mindannyian nagyon is világosan látjátok. Ezért most először is meg kell határoznotok az irányt és célt, amely felé törekednetek kell az életben, valamint az utat, amelyen járnotok kell, aztán el kell csendesítenetek az elméteket és keményen kell dolgoznotok, fel kell áldoznotok magatokat, erőfeszítést kell tennetek és meg kell fizetnetek az árat ezért a célért. Egyelőre tegyetek félre minden mást – ha továbbra is ezeken töröd a fejed, az hatással lesz a kötelességed végzésére, valamint az igazságra való törekvésed és az üdvösséged létfontosságú ügyére is. Ha azon kell gondolkodnod, hogy miként fogsz munkát találni, sok pénzt keresni, meggazdagodni, szilárdan megvetni a lábadat a társadalomban és megtalálni a helyedet, ha a házasságon és a párkeresésen kell gondolkodnod, hogy vállalod-e egy család eltartásának felelősségét, hogy jó életet biztosíts nekik, és ha még új készségeket is el akarsz sajátítani, ki akarsz tűnni és jobb lenni, mint mások – hát nem lenne kimerítő mindezeken gondolkodni? Hány dolog fér az elmédbe? Mennyi energiája van egy embernek az élete során? Hány jó éve van valakinek? Ebben az életben az embereknek húsz- és negyvenéves koruk között van a legtöbb energiájuk. Ez idő alatt kell elsajátítanotok azokat az igazságokat, amelyeket az Istenben hívőknek meg kell érteniük, aztán be kell lépnetek az igazságvalóságba, el kell fogadnotok Isten ítéletét és fenyítését, valamint finomítását és próbatételeit, és el kell jutnotok odáig, hogy semmilyen körülmények között nem tagadjátok meg Istent. Ez a legalapvetőbb dolog. Továbbá, bárki is kísért és csalogat téged a szerelemmel és házassággal, bármekkora hírnevet, nyereséget, státuszt vagy előnyöket ajánl fel neked valaki, nem szabad feladnod a kötelességedet, sem azt, amit egy teremtett lénynek tennie kell. Még ha Isten később már nem akar téged, akkor is tovább kell törekedned az igazságra, akkor is azon kell igyekezned, hogy Isten félelmének és a rossz kerülésének útját járd. E magaslat felé kell nyújtóznod. Így azok az évek, amelyeket azzal töltöttél, hogy Istenért áldoztad magad, nem lesznek hiábavalók. Ha a legjobb éveidet azzal töltöd, hogy azon gondolkodsz, hogyan találj jó munkahelyet vagy hogyan keress társat, remélve, hogy élvezheted a hús-vér test életét, miközben hiszel Istenben, hogy mindkettőt megteheted egyszerre, akkor lehet, hogy néhány év elteltével párt találsz magadnak, megházasodsz, gyermekeid lesznek, otthont és karriert építesz, de semmit nem nyertél azzal, hogy mindezen évek során hittél Istenben, nem nyertél meg semmit az igazságból, a szívedet üresnek érzed majd, és a legszebb éveid addigra már tovatűntek. Amikor negyvenévesen visszatekintesz, addigra már lesz családod, lesznek gyermekeid, és nem leszel egyedül, de a családodat el is kell tartanod. Ez egy olyan béklyó, amelyből nem szabadulhatsz. Ha végezni akarod a kötelességedet, úgy kell megtenned, hogy közben megbéklyóznak a családod láncai. Bármekkora is a szíved, nem tudsz mindkét szerepben megfelelni – nem leszel képes teljes szíveddel követni Istent és jól végezni a kötelességedet. Sok ember van, aki elhagyja a családját és a világi dolgokat, de miután már néhány éve hisznek Istenben, még mindig csak a hírnevet, a nyereséget és a státuszt hajszolják. Nem nyerték el az igazságot, és még igazi tapasztalati bizonyságtételük sincs. Ez annyi, mintha az idejüket vesztegetnék. Amikor most a kötelességüket végzik, az igazságnak még egy apró részét sem értik, és amikor történik velük valami, nem tudják, hogyan tapasztalják meg – ezért nyafogni kezdenek, és súlyos megbánás tölti el őket. Amikor visszagondolnak a kezdetekre, a sok fiatalra, akik együtt élték a gyülekezeti életet, végezték a kötelességüket, himnuszokat énekeltek és együtt dicsőítették Istent, arra gondolnak, milyen szépek is voltak azok a napok, és mennyire szeretnének visszatérni abba az időbe. Sajnos ebben a világban a megbánásra nincs gyógyír. Senki nem forgathatja vissza az idő kerekét, hiába szeretné. Nem lehet visszamenni a kezdetekhez és újraélni az életet. Ezért van az, hogy ha egy alkalom egyszer elmúlt, többé nem tér vissza. Egy ember élete mindössze néhány évtizeden át tart, és ha elmulasztod az igazságra való törekvésnek ezt az optimális idejét, utána hiába fogod bánni. Némelyek a mai napig hisznek Istenben, és még mindig össze vannak zavarodva. Fogalmuk sincs, milyen szakaszba lépett Isten munkája. A nagy katasztrófák már eljöttek, de ezek az emberek még mindig álomban élnek, ezt gondolva: „Még rengeteg idő van hátra, mielőtt Isten befejezi munkáját! Az emberek most még mindig esznek, isznak és házasodnak, mint rendesen. Sietnem kell, ki kell élveznem az életet, nem maradhatok ki semmiből!” Még mindig a testi kényelemre vágynak, és a szívükben cseppnyi szomjúság sincs az igazságra. Így hagyják ki az alkalmat az üdvösségre, amely csak egyszer adódik az életben. Valójában Isten azért munkálkodik, hogy megmentse az emberiséget, és amikor az Ő üdvözítő munkája elkészül, még ha csak egy ember marad is életben, Isten nem fogja azt gondolni, hogy túl kevés. Isten elveszi majd azt az egy embert, mindenki mást pedig hátrahagy. Ez Isten természete, amelyet senki nem láthat világosan. Amikor Isten arra készült, hogy özönvízzel pusztítsa el a világot, utasította Noét, hogy építsen bárkát, hogy megmentse az Őbenne hívőket. Amikor a bárka elkészült, csak Noé családjának nyolc tagja szállt be a bárkába és érte el Isten üdvösségét. Mi történt mindenki mással? Mind megfulladtak az özönvízben és meghaltak a katasztrófa során. Ma sok ember van, aki látja, amint Isten kifejezi mindezeket az igazságokat, aki nagyon is jól tudja, hogy Isten az üdvösség munkáját végzi, de még mindig kételkedik, megvannak a saját elképzelései, és nem hajlandó ezt elfogadni. Ez a fajta ember elégedett magával, de amikor eljönnek a nagy katasztrófák, mind elpusztulnak, és kit hibáztathatnak majd érte? Isten szemében azok, akik nem fogadják el az Ő üdvösségét, férgek, eleven kísértetek, annyit sem érnek, mint az állatok! Isten üdvösségének időszakában az Ő természete irgalmas, szeretetteljes és megbocsátó, de amikor Isten üdvözítő munkája véget ér, Ő nem ajánlja fel többet megbocsátását az embernek. Isten visszaveszi azt, az emberek pedig csak az Ő haragjával és fenségével néznek majd szembe. Most éppen időben vagytok ehhez a nagy pillanathoz – Isten az ítélet munkáját végzi az utolsó napokban. Ez az egyetlen alkalom arra, hogy Isten megmentse és tökéletessé tegye az embereket. Ti mind a kötelességeteket végzitek ebben a kulcsfontosságú pillanatban, amikor Isten kiterjeszti a királyság evangéliumát. Ez valóban a ti kivételes felmagasztalásotok Isten által. Bármilyen területet tanulmányoztál, bármilyen tudományterületet ismersz, bármilyen tehetséggel vagy szakértelemmel rendelkezel, Isten mindenképpen kegyelmet tanúsít irántad azáltal, hogy megengedi, hogy e szakértelmed segítségével kötelességet végezz az Ő házában. Ilyen lehetőséghez nehéz hozzájutni. Amikor Isten cselekszik, Ő nem elfogult senki iránt, hanem mindenkivel méltányosan bánik. Isten mindenkivel, aki elfogadja és gyakorolja az igazságot, kegyesen bánik, és visszautasít mindenkit, aki nem szereti az igazságot, aki idegenkedik az igazságtól és elveti azt. Isten minden emberrel szemben igazságos. Amennyiben képes vagy elfogadni az igazságot és alávetni magadat Istennek, Isten kegyesen fog bánni veled, és nem fog elszámoltatni a múltbeli vétkeidért. Bármilyen kiutat is nyit neked Isten, bármennyi kegyelemmel is bánik veled, Neki végső soron egyetlen vágya van: elérni, hogy megértsd az Ő szándékait, levond a tanulságokat, és megértsd az igazságot az életed előrehaladásához illő környezetekben. Mihelyt Isten szavai és igazságai formát öltöttek a bensődben és az életeddé váltak, te pedig újjászületésed szülőjeként kezeled Istent, és képes vagy elérni az Istennek való alávetettséget és Isten félelmét, akkor összhangban leszel Isten szándékaival. Bár a legtöbben még elég fiatalok vagytok, ha Isten szavainak olvasása és az igazság megértése által mindannyian elhatározást nyertek, növekedtek az életben, Istent félő szívetek van, és képesek vagytok szilárdan állni, amikor utolérnek a próbatételek és viszontagságok, akkor lesz érettségetek, Isten pedig meg lesz elégedve. Isten azt fogja mondani, hogy nem hiába fizetett megterhelő árat, amikor kegyesen bánt veled. Learatta a jutalmakat, látni fogja benned munkájának gyümölcseit, és elégedett örömmel tekint majd erre. Ezt az eredményt teljes egészében Isten munkája éri el; ez nem olyasvalami, amivel az ember dicsekedhetne.

Isten nem csupán a születésüktől a jelenig tartó évtizedekben fizeti meg az árat minden egyes emberért. Ahogy Isten látja, te számtalanszor érkeztél meg ebbe a világba, és számtalanszor reinkarnálódtál. Ki felügyeli ezt? Isten felügyeli ezt. Te minderről semmiképp nem tudhatsz. Valahányszor ebbe a világba érkezel, Isten személyesen rendezi el számodra a dolgokat: Ő rendezi el, hány évig fogsz élni, miféle családba fogsz születni, mikor építesz majd otthont és karriert, valamint hogy mit fogsz csinálni ebben a világban, és hogyan keresed majd a kenyeredet. Isten elrendez számodra egy megélhetési módot, hogy akadálytalanul teljesíthesd küldetésedet ebben az életben. Ami pedig azt illeti, hogy mit tegyél a következő megtestesülésedben, Isten aszerint rendezi el és adja át neked azt az életet, hogy mivel kell rendelkezned és mit kell megkapnod... Isten sokszor elrendezte már számodra ezeket a dolgokat, míg végül megszülettél az utolsó napok korszakába, a jelenlegi családodba. Isten elrendezett számodra egy környezetet, amelyben hihetsz Benne, lehetővé tette, hogy meghalld az Ő hangját és visszatérj az Ő színe elé, hogy követni tudd Őt és kötelességet végezz az Ő házában. Csakis Istennek ezzel az útmutatásával éltél a mai napig. Nem tudod, hányszor születtél már meg az emberek között, sem azt, hányszor változott a külsőd, hány családod volt, hány korszakot és dinasztiát éltél végig – Isten keze azonban egész idő alatt támogatott téged, és mindvégig Ő őrködött fölötted. Mennyit fáradozik Isten egy ember kedvéért! Egyesek azt mondják: „Hatvanéves vagyok. Isten hatvan éve őrködik fölöttem, oltalmaz és vezérel engem. Ha öreg fejjel már nem tudok kötelességet végezni és semmit sem tudok csinálni, Isten akkor is törődik majd velem?” Hát nem butaság ilyet mondani? Istennek nem csupán egy életen át van szuverenitása az ember sorsa fölött, és nem csak ennyi ideig őrködik fölötte és oltalmazza őt. Ha csak egyetlen élet idejéről lenne szó, az nem bizonyítaná, hogy Isten mindenható és minden fölött szuverenitással rendelkezik. A munka, amelyet Isten végez, és az ár, amelyet egy-egy emberért fizet, nem pusztán abban áll, hogy elrendezi, mit csinálnak ebben az életben, hanem azt, hogy ezt számtalan életen át teszi. Isten teljes felelősséget vállal minden újból testet öltött lélekért. Figyelmesen dolgozik, élete árát fizetve, vezérelve minden embert és elrendezve minden egyes életüket. Isten így fáradozik és így fizeti meg az árat az emberért, és mindezeket az igazságokat és ezt az életet az embernek ajándékozza. Ha az emberek nem végzik a teremtett lények kötelességét ezekben a végső napokban, és nem térnek vissza a Teremtő színe elé – ha végül, akárhány életet és generációt éltek végig, mégsem végzik jól a kötelességeiket, és nem felelnek meg Isten követelményeinek –, nem lenne akkor túl nagy a tartozásuk Isten felé? Nem lennének méltatlanok mindarra az árra, amelyet Isten fizetett? Annyira hiányozna belőlük a lelkiismeret, hogy meg sem érdemelnék az ember nevet, mert az Istennel szembeni tartozásuk túl nagy lenne. Ezért ebben az életben – nem az előző életeidről beszélek, hanem ebben az életben –, ha nem vagy képes a küldetésed kedvéért feladni a dolgokat, amelyeket szeretsz, vagy olyan külsődleges dolgokat, amilyenek az anyagi élvezetek vagy a család szeretete és öröme – ha nem adod fel a hús-vér test örömeit azon árak kedvéért, amelyeket Isten fizet érted, vagy hogy viszonozd Isten szeretetét, akkor valóban elvetemült vagy! Valójában minden árat, amelyet Istenért fizetsz, érdemes megfizetni. Ahhoz az árhoz képest, amelyet Isten fizet érted, mit számít az a kis összeg, amelyet te felajánlasz vagy feláldozol? Mit számít az a kis szenvedés, amelyet eltűrsz? Tudod, Isten mennyit szenvedett? Az a kevés, amit te szenvedsz, említésre sem méltó ahhoz képest, amit Isten szenvedett. Ráadásul azáltal, hogy most elvégzed a kötelességedet, megszerzed az igazságot és az életet, végül pedig életben maradsz és belépsz Isten királyságába. Mekkora áldás ez! Miközben Istent követed, akár szenvedsz, akár árat fizetsz, valójában Istennel együtt munkálkodsz. Bárminek a megtételét kéri tőlünk Isten, mi hallgatunk Isten szavaira, és azoknak megfelelően gyakorolunk. Ne lázadj fel Isten ellen, és ne tegyél semmit, ami elszomorítja Őt. Ahhoz, hogy Istennel munkálkodj, szenvedned kell egy keveset, bizonyos dolgokról pedig le kell mondanod és félre kell tenned őket. Fel kell adnod a hírnevet, a nyereséget, a státuszt, a pénzt és az evilági örömöket – sőt, még olyasmiket is fel kell adnod, mint a házasság, a munka és a kilátásaid a világban. Tudja Isten, hogy feladtad-e ezeket? Látja Isten mindezt? (Igen.) Mit tesz Isten, amikor látja, hogy feladtad ezeket? (Isten megvigasztalódik és elégedett lesz.) Isten nem csak elégedett lesz és azt mondja: „Az ár, amelyet megfizettem, gyümölcsöt hozott. Az emberek hajlandóak Velem együtt munkálkodni, megvan bennük ez az elhatározás, és Én megnyertem őket.” Akár elégedett Isten, akár boldog, örül vagy megvigasztalódott, Istenben nem csak ez a hozzáállás van meg. Cselekszik is, és látni akarja a munkája által elért eredményeket, máskülönben nem volna jelentősége annak, amit megkövetel az emberektől. A kegyelem, szeretet és irgalom, amelyet Isten az ember iránt mutat, nem csupán egyfajta hozzáállás – hanem tény is. Milyen tény? Az, hogy Isten beléd ülteti az Ő szavait, megvilágosítva téged, hogy láthasd, mi olyan szeretetre méltó Benne, és miről szól ez a világ, hogy a szíved megteljen világossággal, lehetővé téve, hogy megértsd az Ő szavait és az igazságot. Így, bár nem is tudsz róla, elnyered az igazságot. Isten oly sok munkát végez rajtad, nagyon is valóságos módon, képessé téve téged arra, hogy elnyerd az igazságot. Amikor elnyered az igazságot, amikor elnyered azt a legdrágább dolgot, ami az örök élet, akkor Isten szándékai megelégülnek. Isten, amikor látja, hogy az emberek az igazságra törekednek és hajlandók Vele együttműködni, boldog és elégedett. Ilyenkor egyfajta hozzáállás jellemzi Őt, és ezzel a hozzáállással indul munkába, az embert pedig jóváhagyja és megáldja. Így szól: „Megjutalmazlak téged azokkal az áldásokkal, amelyeket megérdemelsz.” És ekkor már el is nyerted az igazságot és az életet. Amikor tudással rendelkezel a Teremtőről, és elnyerted az Ő megbecsülését, továbbra is ürességet érzel majd a szívedben? Nem. Beteljesültnek érzed majd magad, és örömérzet tölt el. Hát nem ezt jelenti az, hogy az ember életének értéke van? Ez a legértékesebb és legjelentőségteljesebb élet.

Nézzük Jóbot. Imádkozott ő valaha azért, hogy Isten adjon neki egy hegyet tele jószággal és nagy gazdagságot? (Nem.) Mire törekedett? (Arra törekedett, hogy félje Istent és kerülje a rosszat.) Hogyan látja Isten „Isten félelmét és a rossz kerülését”? Isten így szólt: „Látta Isten, hogy ez jó.” Amikor az emberek arra törekednek, hogy féljék Istent és kerüljék a rosszat, az okozza Istennek a legnagyobb örömet, és ez olyasmi, amit Ő megáld. Isten csak ezeket a szavakat mondta, és semmi mást nem tett? Mi mást tett Isten Jóbbal? (Próbára tette Jóbot.) Isten elküldte a Sátánt, hogy megkísértse Jóbot, hogy elvegye a jószágokkal teli hegyét, nagy gazdagságát, gyermekeit, szolgáit – Isten próbára tette őt. Mit akart Isten elérni azzal, hogy próbára tette őt? Isten Jób bizonyságtételét akarta. Mit adott akkor Isten Jóbnak? Az emberek eltöprengenek: „Mit adott Isten Jóbnak? Jószágait és nagy gazdagságát elvették, és mi maradt neki? Isten nem adott neki semmit!” A felszínen úgy tűnik, hogy amit Isten Jóbnak adott, azt azután el is vette, és olyan, mintha Jóbnak nem maradt volna semmije, de az, hogy Isten elvette mindezt, önmagában véve egy nagyobb jutalom. Senki sem látja világosan, mivel jutalmazta meg Isten Jóbot. Isten Jób bizonyságtételét akarta, és egy lehetőséget adott Jóbnak. Miféle lehetőség volt ez? Lehetőség volt Jób számára, hogy bizonyságot tegyen Isten mellett a Sátán és minden ember előtt, hogy bizonyságot tegyen annak valóságáról, hogy ő féli Istent és kerüli a rosszat, hogy bizonyságot tegyen arról a tényről, hogy ő féli Istent és kerüli a rosszat, hogy bizonyságot tegyen arról, hogy ő tökéletes és becsületes ember. Talán ezt nem Isten adta neki? Ha Isten nem adta volna meg Jóbnak ezt a lehetőséget, merészelt volna a Sátán lépéseket tenni Jób ellen? (Nem.) A Sátán biztosan nem mert volna így tenni, ez teljesen bizonyos. Ha a Sátán nem merte volna megkísérteni Jóbot, megkapta volna Jób ezt a lehetőséget? Nem kapta volna meg ezt a lehetőséget. Ezért adott Isten Jóbnak pontosan egy ilyen lehetőséget, hogy mindenki számára bebizonyítsa, hogy az út, amelyen jár – Isten félelmének és a rossz kerülésének útja –, a helyes út, hogy Isten ezt elfogadhatónak találja, és hogy Jób becsületes, tökéletes ember. Mindenki látta ezeket a dolgokat, Isten is látta, és Jób nem okozott csalódást Istennek e lehetőség közepette. Bizonyságot tett Istenről, legyőzte a Sátánt, és Isten látta, hogy ez jó. Isten megjutalmazta végül Jóbot? (Igen.) Mi volt Isten második jutalma Jób számára? Isten azt mondta: az, hogy Jób féli Istent és kerüli a rosszat, elfogadható Számára. Jób bizonyságot tett Istenről a Sátán előtt, és Isten látta, hogy ez mind jó. Ő örült és elégedett volt, és egyfajta hozzáállás jellemezte. Miután Isten ezt a hozzáállást tanúsította, nem tett semmi mást? Mit tett Isten? Úgy tűnik, nem nagyon ismeritek Jób könyvét. Milyen körülmények között mondta ezt Jób: „Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak”? Ezeket a szavakat azután mondta, hogy meghallgatta Isten hozzá intézett szavait. Látta Jób ezt megelőzően Istent? (Nem.) Jób számára Isten hangját hallani ugyanolyan volt, mint az Ő arcát látni, és vajon nem ez az az áldás, amelyre egy teremtett lény a leginkább vágyik? (De igen.) Jób megszerezte ezt. Irigylitek őt? (Igen.) Ezt az áldást nem könnyű megszerezni. Tehát hogyan kaphatjátok meg ezt a lehetőséget, és hogyan részesülhettek ebben a fajta kegyelemben és jutalomban? Bizonyságot kell tenned Isten mellett, ami annyit tesz, hogy bizonyságot kell tenned Isten mellett a Sátán kísértései közepette. Isten félelmének és a rossz kerülésének útját kell járnod. El kell érned, hogy Isten ezt mondja: „Látta Isten, hogy ez jó.” Amikor Isten örömet és elégedettséget érez, és látja, hogy a bizonyságtételed és minden, amit tettél, jó, amikor Isten azt mondja, hogy tökéletes ember vagy, olyan ember, aki az igazságra törekszik, akkor képes leszel megszerezni az Ő áldásait. Miután Jób hallotta Isten hangját, mi mást tett még Isten? Többet adott Jóbnak, mint amije valaha volt. Jób gazdagabb lett, mint azelőtt volt – ha azelőtt multimilliomos lett volna, utána valószínűleg milliárdos vált volna belőle. Látod, ha egy ember féli Istent és kerüli a rosszat, könnyű dolog milliárdossá válnia; Istennek csak egy szavába kerül. Ez Isten kegyelme. Jób félte Istent és kerülte a rosszat, és megszerezte Isten áldásait.

Amit Isten az embereknek ad, meghaladja azt, amit kérhetnének vagy amit el tudnak képzelni, de ha nagyobb jutalmat akarsz kapni, mint bármi, amit kérhetnél vagy el tudsz képzelni, akkor Isten útját kell követned. Isten útját követni nem egyszerű. Az embereknek árat kell fizetniük, de ezt az árat nem hiába fizetik, hanem jutalom jár érte. Az emberek azt gondolják, hogy Isten csak valamilyen hozzáállást tanúsít irántuk, hogy Ő nem csinál semmit, hogy Ő mindig figyeli őket és látja, hogyan viselkednek. Valóban így van ez? Nem. Isten valójában olyan, mint egy szülő. Ha hallgatsz a szüleidre, ha értelmes vagy, ha végzed a megfelelő kötelességeidet, és nem keveset szenvedsz azért, hogy a helyes utat kövesd, hogyan éreznek majd a szüleid? A szüleid szeretetet éreznek majd irántad, és szomorkodnak miattad. Nagyon is buzgón törekednek arra, hogy feladják saját életüket a gyermekeikért, csillapítsák a gyermekeik szenvedését, gondoskodjanak arról, hogy azok jól táplálkozzanak, szép ruhákat viseljenek és élvezzék az életet – akkor lesznek elégedettek. Ők egyáltalán nem akarják, hogy szenvedj. Ilyen a szülői szív. A szülői szívhez képest Isten szíve csak jobb lehet, gyönyörűbb, kedvesebb – az Ő szíve ennél csekélyebb nem lehet. Ti mind értitek valamennyire a szüleitek szívét. Mind nagyon is jól tudjátok, mennyire jók voltak hozzátok a szüleitek, és mind tisztelni akarjátok a szüleiteket. Ezért először is ezt a gyermeki odaadást kell felhasználnod arra, hogy tekintettel légy Isten szívére. Akik így tesznek, azokban van a legtöbb értelem. A gyermekek érzik a szüleik irántuk való szeretetét, de az embereknek még inkább képesnek kellene lenniük érezni Isten irántuk való szeretetét, mert mindent, amijük van, Isten rendez el és vezényel. Csak Isten dönthet el mindent egy ember számára. A szülők nem dönthetnek el mindent a gyermeküknek, bármekkora is a szeretetük. Kezdjük ott, hogy az igazságnak nincsenek birtokában a szülők. Szeretetük hús-vér testből és érzésekből áll; egyáltalán nem tud megmenteni valakit a romlottságtól, és a legkevésbé sem tudja számára biztosítani az életben való növekedést. Csak Isten szeretete képes embereket megmenteni. Isten szava képes embereket vezetni és ellátni, hogy az élet helyes útján járhassanak. Láthatod, mennyivel nagyobb Isten szeretete, mint egy szülőé – Isten mindenféle módon tekintettel van az emberekre! A szüleid hoztak téged a világra, és számukra a saját húsuk és vérük vagy. Gondot viselnek rád, dédelgetnek és oly nagyon óvnak – hát mit gondolsz, hogyan látja Isten az embereket, akiket a saját kezeivel formált? Isten úgy dédelgeti az embereket, mintha a saját gyermekei lennének; az emberek az Ő saját húsa és vére. Ez nem olyan, mint a szülők emberi fogalma, akik világra hoznak egy gyermeket és vérségi kötődéssel kapcsolódnak hozzá – Isten a saját kezeivel teremtette az embereket, de a saját leheletét lehelte beléjük, és elvárásai vannak velük szemben. Isten az emberekre bízta a reményeit; követelményei vannak velük szemben, és dolgokat bízott rájuk. Nem úgy történt, hogy Isten csupán megteremtette az embereket, beléjük lehelt, életre keltette őket, és ezzel be is fejezte a munkáját. Nem úgy van az, hogy ha az emberiség rossz volna, Isten csak úgy újra tudná alkotni, hiszen Isten végtére is hatalmas és mindenható. Miután Isten megteremtette az embereket, törődést érzett irántuk. Az emberek az Ő húsa és vére, az Ő társai, és ugyanakkor az Ő irányítási tervében ők az Ő minden reményének letéteményesei és hordozói. Végső soron Ő reményt akar látni ezekben az emberekben, és eredményeket akar elérni. Ha ezen az alapon képesek vagytok némi megértést mutatni Isten vágyai és szándékai iránt, nem fogja az egy kicsit elmélyíteni a megértéseteket? (De igen.) Akárcsak a szülők, akik azt akarják, hogy a gyermekeik tanuljanak és kitűnjenek az életben, akik a gyermekeik mellett maradnak, amikor azok tanulnak, legyezgetik őket, egy pillanat múlva teát töltenek nekik, és amikor eljön az étkezés ideje, készítenek nekik valami finomat – ezek a szülők nem tudnak jobbat ennél, az elméjük folyamatosan a gyermekeik körül forog. Talán nem azért bánnak így veled a szüleid, mert elvárásaik vannak veled szemben, mert beléd vetették a reményeiket? Ha nem hallgatsz rájuk, és folyamatosan engedetlen vagy velük, az nem fog fájni nekik? Nem lesznek szomorúak? (De igen.) Akkor e gondolat alapján töprengjetek el Isten szándékain. Amikor Isten az emberekre néz, akárhány évesek is, az Ő szemében gyermekek. Ha azt mondod: „Nyolcvanéves vagyok” – Isten azt mondja, gyermek vagy. Ha azt mondod: „Húszéves vagyok” – akkor még inkább gyermek vagy. Akár nyolcvan, akár nyolcszáz, akár nyolcezer éves vagy, az emberek mind gyermekek Isten szemében. Isten szempontjából az életkor egyáltalán nem számít. Isten szemében az emberek mind csecsemők és gyermekek; így látja Isten az emberiséget. Ezért van, hogy Isten szemében az Ő húsa és vére vagy, és az Ő társainak egyike. Hogyan lehetnél tehát alkalmas arra, hogy az Ő húsává és vérévé válj, az Ő társává, az Ő szíve szerint valóvá, hogy megelégítsd Őt? Hát nem érdemes ez a kérdés arra, hogy az emberiség elgondolkodjon rajta és fontolóra vegye? (De igen.) Isten úgy bánik az emberiséggel, mint az Ő húsával és vérével, az Ő társaival, az Általa megfizetett ár és vér hordozóival. Miféle szeretet van Istenben az ember iránt? Milyen az Ő gondolkodásmódja? Hogy bánik Ő azokkal az emberekkel, akikkel ilyen szintű kapcsolatban áll? Képesek az emberek akár csak egy kicsit is megérteni azt a fajta szeretetet, amely Istenben van ezek iránt az emberek iránt? Egyesek azt mondják: „Én sohasem láttam Istent, és nem érzem azokat a dolgokat, amelyeket Ő az előző életeimben tett értem.” Most élsz, akkor hát nem érzed Isten útmutatását és az árakat, amelyeket megfizetett érted? Képes vagy felfogni ezeket? (Igen.) Ha képes vagy felfogni ezeket, akkor jó – ez azt bizonyítja, hogy van szíved és lelked. Ha ennyit fel tudsz fogni, az elég. Érdemes mindent félredobnod, hogy Istent kövesd.

2017. május 29.