A romlott emberiség szereti a hírnevet és a státuszt. Mindannyian hatalomra törekszenek. Ti, akik most vezetők és munkások vagytok, nem érzitek-e, hogy a pozíciótok vagy rangotok befolyásolja a tetteiteket? Pont úgy, ahogy az antikrisztusok és a hamis vezetők, mindannyian Isten háza tisztviselőinek érzitek magatokat, akik egy fejjel a többiek felett állnak, felsőbbrendűek náluk. Ha nem lenne hivatalos pozíciótok és rangotok, akkor nem éreznétek a kötelességeitek végzésének a terhét, és nem végeznétek komolyan a munkátokat. Mindenki úgy tekint a vezető vagy a dolgozó szerepére, mintha egyenértékű lenne a tisztviselő szerepével, és mindenki készségesen hivatkozik a titulusára, amikor cselekszik. Kedvező fénybe helyezve ezt karrierépítésnek nevezzük, kedvezőtlenebb fényben feltüntetve viszont úgy hívjuk, hogy valaki a saját vállalkozásával foglalkozik. Ez egy független királyság felállítása a saját ambíciók és vágyak kielégítése érdekében. Végül is jó vagy rossz dolog a státusz birtoklása? Az ember szemében jó dolog. A dolgok máshogy állnak, amikor hivatalos címet viselve beszélsz és cselekszel. A szavaidnak ereje van, és az emberek odafigyelnek rájuk. Az emberek hízelegni fognak neked, kiabálva vonulnak előtted, és hátulról támogatnak. De a státuszod és a pozíciód nélkül a szavaid süket fülekre találnának másoknál. Bár a szavaid igazak lehetnek, értelemmel teliek és hasznosak az emberek számára, senki sem fog hallgatni rád. Mit mutat ez? Minden ember fejet hajt a rang előtt. Mindannyiuknak vannak ambícióik és vágyaik. Mindannyian szeretik, ha mások imádják őket, és szeretik az ügyeket státuszuk pozíciójából intézni. De képesek jól csinálni a dolgokat a státusz pozíciójából? Tudnak olyan dolgokat tenni, amelyek hasznosak mások számára? Nem biztos. Ez attól függ, hogy milyen utat választasz, és hogyan kezeled a státuszt. Ha nem az igazságra törekszel, hanem mindig meg akarsz nyerni másokat, saját ambícióidat és vágyaidat kívánod kielégíteni, és a státusz utáni sóvárgásodat beteljesíteni, akkor antikrisztusok útját járod. Ha valaki az antikrisztusok útját járja, vajon a törekvése és kötelességvégzése összhangban lehet az igazsággal? Egyáltalán nem. Ez azért van, mert az út, amelyet választunk, mindent meghatároz. Ha valaki a rossz utat választja, semmilyen erőfeszítése, kötelességteljesítése és törekvése nincs összhangban az igazsággal semmilyen módon. Milyen értelemben nincsenek összhangban az igazsággal? Mit akarnak elérni a tetteikkel? (A státuszt.) Milyen megnyilvánulásaik vannak azoknak, akik a státusz kedvéért cselekszenek? Egyesek azt mondják: „Folyton szavakat és doktrínákat hangoztatnak, soha nem beszélgetnek az igazságvalóságról, mindig hivalkodnak és önmagukról tesznek bizonyságot, soha nem magasztalják Istent és nem tesznek bizonyságot Istenről.” Azok az emberek, akikben ilyen dolgok mutatkoznak meg, a státusz kedvéért cselekszenek.” Így van ez? (Igen.) Miért mondogatnak szavakat és doktrínákat, és miért hivalkodnak? Miért nem magasztalják Istent, és miért nem tesznek tanúságot Róla? Mert a szívükben csak a státusz, a hírnevük és a nyereségük van – Isten teljesen hiányzik belőle. Az ilyen emberek különösen a státuszt és a hatalmat bálványozzák. A hírnevük és a nyereségük óriási jelentőséggel bír számukra; a hírnevük, a nyereségük és a státuszuk az életükké vált. Isten hiányzik a szívükből, nem félik Istent, még kevésbé vetik alá magukat Neki; csakis magukat magasztalják, önmagukról tesznek tanúságot, és mások csodálatának elnyerése érdekében hivalkodnak. Így gyakran dicsekednek magukról, hogy mit csináltak, mennyit szenvedtek, hogyan tettek eleget Istennek, mennyire türelmesek voltak, amikor megmetszették őket – mindezt azért, hogy elnyerjék az emberek szimpátiáját és csodálatát. Ezek az emberek ugyanolyan típusú emberek, mint az antikrisztusok, Pál útját járják. És mi a végső sorsuk? (Antikrisztussá válnak és kiiktatják őket.) Tudják ezek az emberek, hogy ilyen sors vár rájuk? (Tudják.) Tudják? Ha tudják, akkor miért teszik továbbra is azt, amit tesznek? Valójában nem tudják. Azt hiszik, hogy a cselekedeteik jók és helyesek. Soha nem tartanak önvizsgálatot, hogy mely cselekedeteik vannak Isten ellen, melyek nem tetszenek Istennek, vagy mely tetteik mögött van valamilyen szándék, vagy hogy milyen úton járnak. Az ilyen dolgok mindig kimaradnak a vizsgálódásukból.

Vezetőként és dolgozóként elgondolkodtatok-e már ezeken a kérdéseken: A megbízatás, amelyet Isten rám bízott, különleges megbízatás, nem egy közönséges követő hétköznapi kötelessége. Ez a feladat különleges felelősséggel jár, és különleges jelentőséggel bír. Tehát e különleges kötelesség teljesítése és e felelősség vállalása során milyen utat kell választanom, hogy megfeleljek Isten szándékának, vagy legalábbis elkerüljem, hogy Isten utáljon? Miként kell törekednem arra, hogy Isten tökéletessé tegyen, és elkerüljem, hogy antikrisztusok útjára lépjek, és emiatt kiiktassanak? Gondolkodtatok már valaha ezeken a kérdéseken? (Úgy éreztem, hogy Isten felemelt engem, amikor először kezdtem el vezetőként szolgálni. Bár tudtam, hogy az igazságra kell törekednem, és jól kell teljesítenem a kötelességemet, arrogáns természetem miatt nem tehettem mást, mint hogy mindig a hírnévre és a státuszra törekedtem. Miután ezt felismertem, képes voltam imádkozni Istenhez, és megtalálni a megfelelő passzusokat az Ő szavaiban, hogy megoldást találjak. Akkoriban sikerült némileg irányt váltanom, de ez a helyzet a jövőben újra meg újra elő fog fordulni, és bár a szívem mélyén gyűlöltem magam, nehéz volt teljesen megoldani ezt a problémát.) Nem tudod irányítani a gondolataidat és az elgondolásaidat, a hírnév és a státusz hajszolása iránti ambíciód és vágyad pedig szintén nem áll az irányításod alatt. Ez a bizonyítéka annak, hogy a romlott beállítottság gyökeret vert a szívedben. Ez nem múló hangulat vagy pillanatnyi érzelem, és nem is mások kényszerítik rád. Nem kell, hogy valaki más tanítsa meg neked; ez a te gondolataid természetes hajlama és a cselekedeteid természetes menete. Ez a te természeted. A természetünkben rejlő dolgok azok, amelyek a legkevésbé megváltoztathatók. Ezért a sátáni természet miatt, amint az emberek státuszra tesznek szert, veszélybe kerülnek. Mit kell tehát tenni? Nincs-e számukra követendő út? Ha egyszer már belecsöppentek ebbe a veszélyes helyzetbe, nincs-e számukra visszaút? Mondd meg Nekem, ha egyszer a romlott emberek elnyernek egy státuszt – függetlenül attól, hogy kik ők –, akkor antikrisztussá válnak? Ez feltétlenül így van? (Ha nem törekednek az igazságra, akkor antikrisztussá válnak, de ha az igazságra törekednek, akkor nem.) Ez teljesen igaz: ha az emberek nem törekednek az igazságra, akkor biztosan antikrisztussá válnak. Vajon mindenki, aki antikrisztusok útját járja, a státusz miatt teszi? Nem, hanem elsősorban azért, mert nem szeretik az igazságot, mert nem igaz emberek. Függetlenül attól, hogy van-e státuszuk vagy sem, azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra, mind antikrisztusok útját járják. Nem számít, hány prédikációt hallottak, az ilyen emberek nem fogadják el az igazságot, nem járnak a helyes úton, hanem eltökélten a görbe út felé tartanak. Ez hasonlít ahhoz, ahogyan az emberek esznek: Vannak, akik nem olyan ételeket fogyasztanak, amelyek táplálhatják a testüket és támogathatják a normális létezést, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan dolgokat fogyasszanak, amelyek ártanak nekik, és végül lábon lövik magukat. Vajon ez nem a saját döntésük? Miután kiiktatták őket, egyes vezetők és dolgozók azt terjesztették, hogy: „Ne légy vezető, és ne tegyél szert státuszra. Az emberek veszélybe kerülnek, amint elnyernek bármilyen státuszt, és Isten felfedi majd őket! Ha egyszer felfedik őket, még arra sem lesznek alkalmasak, hogy közönséges hívők legyenek, és egyáltalán nem fognak áldásokban részesülni.” Miféle dolog ilyet mondani? Legjobb esetben is Isten félreértését jelenti, legrosszabb esetben pedig Isten káromlását. Ha nem a helyes úton jársz, nem az igazságra törekszel, és nem Isten útját követed, hanem ragaszkodsz ahhoz, hogy antikrisztusok útján járj, és Pál útjára tévedsz, s végül ugyanazt a véget, ugyanazt a sorsot éred el, mint Pál, továbbra panaszkodva Istenre és igazságtalannak ítélve Istent, akkor nem vagy-e igazi antikrisztus? Az ilyen viselkedés átkozott! Amikor az emberek nem értik az igazságot, akkor mindig a saját elképzeléseik és képzelgéseik szerint élnek, gyakran félreértelmezik Istent, és úgy érzik, hogy Isten cselekedetei ellentétesek a saját elképzeléseikkel, ami negatív érzelmeket vált ki belőlük; ez azért történik, mert az emberek romlott beállítottságúak. Negatív dolgokat mondanak és panaszkodnak, mert a hitük túl gyenge, az érettségük túl csekély, és túl kevés igazságot értenek – ami mind megbocsátható, és Isten nem emlékezik azokra. És mégis vannak olyanok, akik nem a helyes úton járnak, akik kifejezetten a megtévesztés, az ellenállás, az Isten elárulása és az Isten elleni harc útját járják. Ezeket az embereket Isten végül megbünteti és megátkozza, majd kárhozatba és pusztulásba taszítja őket. Hogyan jutnak el idáig? Úgy, hogy soha nem gondolkodtak el és nem ismerték meg önmagukat, mert egyáltalán nem fogadják el az igazságot, vakmerőek és akaratosak, és makacsul elutasítják a megtérést, sőt, még panaszkodnak is Istenre, miután felfedték és kiiktatták őket, mondván, hogy Isten nem igazságos. Vajon meg lehet menteni az ilyen embereket? (Nem.) Nem lehet. Tehát vajon az a helyzet, hogy mindenki, akit felfednek és kiiktatnak, nem üdvözülhet? Nem lehet azt mondani, hogy egyáltalán nem részesülhetnek a megváltásban. Vannak, akik túl kevés igazságot értenek, fiatalok és tapasztalatlanok – akik, ha egyszer vezetővé vagy munkássá válnak és státuszuk lesz, a romlott beállítottságuk irányítja őket, státuszra törekszenek, élvezik ezt a státuszt, és így természetesen antikrisztusok útját járják. Ha a leleplezés és az ítélet után képesek elgondolkodni önmagukon, és valóban megtérnek, elhagyják a gonoszt, mint Ninive népe, és nem követik többé a gonoszság útját, mint korábban, akkor még mindig megvan a lehetőségük arra, hogy megmeneküljenek. De mik ennek a lehetőségnek a feltételei? Igazán bűnbánónak kell lenniük, és képesnek kell lenniük elfogadni az igazságot. Ha így tesznek, akkor még van számukra némi remény. Ha képtelenek az önvizsgálatra, egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és nem áll szándékukban igazán megtérni, akkor teljesen ki lesznek rekesztve.

A „státusz” szó önmagában nem jelent sem próbatételt, sem kísértést. Ez attól függ, hogy az emberek hogyan kezelik a státuszt. Ha a vezetői munkát kötelességednek tekinted, olyan felelősségnek, amelyet teljesítened kell, akkor a státusz nem fog korlátozni. Ha hivatalos címként vagy tisztségként fogadod el, akkor bajba kerülsz, és biztosan a földre zuhansz. Akkor mi az a mentalitás, amelyet az embernek az egyház vezetőjeként vagy munkásaként magáévá kell tennie? Hová kellene összpontosítanod a törekvéseidet? Kell, hogy legyen egy utad! Ha nem keresed az igazságot, és nincs gyakorlási utad, akkor a státuszod csapdává válik számodra, te pedig el fogsz bukni. Egyesek másmilyenek lesznek, amint státuszra tesznek szert, és megváltozik a mentalitásuk. Nem tudják, hogyan kellene öltözködniük, hogyan kellene megjelenniük mások előtt, hogyan kellene beszélniük velük, milyen hangnemet kellene megütniük, vagy milyen arckifejezést kellene ölteniük. Ennek eredményeképpen elkezdenek felépíteni magukról egy képet. Vajon ez nem perverzió? Vannak, akik a nem hívők frizuráját, ruházatát, beszédük és viselkedésük jellegzetességeit nézik. Utánozzák őket, és a nem hívők irányát követik ezen az úton. Pozitív dolog ez? (Nem.) Akkor mi ez? Bár ezek külső gyakorlatoknak tűnnek, valójában egyfajta törekvést jelentenek. Ez mind utánzás. Ez nem a helyes út. Most már meg tudjátok különböztetni, hogy ezek a nyilvánvaló látszatok és álcák helyesek vagy helytelenek, de vajon el tudjátok utasítani ezeket a helytelen dolgokat, és fel tudtok lázadni ellenük? (Igen, amikor tudatában vagyunk ezeknek.) Ez a ti jelenlegi érettségetek. Amikor ezek az eszmék frissen élnek a szívetekben, fel tudjátok ismerni és azonosítani tudjátok őket. Ha a státusz hajszolása motivál, akkor magad is mérsékelheted ezt a vágyat, így nem leszel olyan, mint a megszállott rajongó, aki úgy kergeti a bálványát, mint egy fenevad, amely elvesztette a józan eszét. Szubjektív módon képes vagy azonosítani ezeket az elgondolásokat. Fellázadhatsz a hús-vér test ellen, amikor nem vagy kísértésnek kitéve, és amikor az emberek nem körülötted sürögnek. De mi lenne, ha az emberek követnének téged, körülötted sürögnének, gondoskodnának a mindennapi szükségleteidről, táplálnának és ruháznának téged, és kielégítenék minden szükségletedet? Milyen érzések kavarognának a szívedben? Nem élveznéd-e a státusz előnyeit? Képes lennél-e akkor is fellázadni a test ellen? Amikor sok ember csoportosul körülötted, amikor úgy sürögnek körülötted, mintha sztár lennél, akkor hogyan kezeled a státuszodat? Ami a tudatodban lévő dolgokat illeti, vagyis azokat a dolgokat, amelyek a gondolataid és eszméid között vannak – mint például a státusz megbecsülése, a státusz élvezete, a státusz iránti mohóság vagy akár a státusz iránti rajongás –, meg tudod vizsgálni a szívedet, hogy megtaláld ezeket a dolgokat? Felismered őket? Ha meg tudod vizsgálni a szívedet, és felismered benne ezeket a dolgokat, fel tudsz-e lázadni a test ellen ebben a helyzetben? Ha nincs meg benned az elhatározás, hogy gyakorold az igazságot, akkor nem fogsz fellázadni ezek ellen. Élvezni fogod őket, és dőzsölni fogsz bennük, nagy önelégültséget érezve: „Istenhívőként státusszal rendelkezni valóban csodálatos. Vezetőként mindenki azt teszi, amit mondok. Micsoda nagyszerű érzés! Én vagyok az, aki vezeti és öntözi ezeket az embereket. Most már engedelmeskednek nekem. Amikor azt mondom, hogy menjetek keletre, senki sem megy nyugatra. Amikor azt mondom, imádkozzatok, senki sem mer énekelni. Ez egy eredmény.” Ekkor már el is kezdted élvezni a státusz előnyeit. Mi lesz akkor a státusz számodra? (Kábítószer.) És bár ez egy kábítószer, nem kell félned tőle. Pontosan ebben a helyzetben van szükséged a helyes törekvésre és a helyes gyakorlási módszerekre. Gyakran előfordul, hogy amikor az emberek rendelkeznek státusszal, de a munkájuk még nem hozott eredményt, azt mondják: „Nem élvezem a státuszt, és nem élvezem mindazt, amit a státusz ad nekem.” Amint azonban a munkájuk felmutat némi sikert, és úgy érzik, hogy a státuszuk biztos, elveszítik a józan eszüket, és élvezik a státusz előnyeit. Azt hiszed tehát, hogy csak azért, mert képes vagy tudatára ébredni a státusz kísértésének, fel tudsz lázadni a hús-vér test ellen? Tényleg rendelkezel ilyen érettséggel? Tény, hogy nem. Az ezzel kapcsolatos tudatosságod és lázadásod csupán az emberi lelkiismeret mércéje, és az a kis racionalitás, amelyet az Istenben való hit után nyersz el, ami arra késztet, hogy ne viselkedj egy bizonyos módon, és arra sarkall, hogy ne a rossz útra térj. De milyen körülmények között tud a lelkiismereted és a racionalitásod korlátozni téged? Pontosan akkor, amikor szereted a státuszt, de még nem szerezted meg, az a kis lelkiismeret és józan ész, amivel rendelkezel, még mindig képes kifejteni korlátozó hatását, segítve neked tudatára ébredni annak, hogy a státusz élvezete nem jó és nincs összhangban az igazsággal, hogy ez nem a helyes út, és hogy ha így teszel, azzal ellenállsz Istennek, és ez olyasmi, ami nem tetszik Neki. Ekkor tudatosan fel tudsz lázadni a hús-vér test ellen, és tartózkodni tudsz a státusz élvezetétől. Fellázadhatsz a test ellen, amikor nincsenek felmutatható teljesítményeid vagy érdemeid, de ha már érdemleges munkát végeztél, vajon a szégyenérzeted, a lelkiismereted, a racionalitásod és az erkölcsi fogalmaid visszatartanak-e téged? A csekély lelkiismereti norma, amellyel rendelkezel, meg sem közelíti azt, hogy az embernek Istent félő szíve van, és a te kis hited egyáltalán semmit sem fog érni. Tehát annak a kevés lelkiismeretnek a hatása, amivel most rendelkezel, egyenértékű az igazságvalósággal? Nyilvánvalóan nem. És mivel ez nem az igazságvalóság, az, hogy most tartózkodni tudsz a státusz élvezetétől, csak azért lehetséges, mert a lelkiismereted és a józan eszed korlátoz téged. Mivel most nem a valóság, vagyis Isten szavai az életetek, mi lesz veletek, ha egyszer státusszal és hivatalos címekkel rendelkeztek? Antikrisztusok útját fogjátok járni? (Nem biztos.) Ez a legnagyobb veszély ideje. Világosan látjátok ezt? Mondjátok meg Nekem, veszélyes-e vezetőnek vagy dolgozónak lenni? (Igen, az.) A veszély ismeretében továbbra is hajlandóak vagytok tenni ezt a kötelességet? (Igen.) E kötelességtevésre való hajlandóság emberi elhatározás, és ez pozitív dolog. De vajon ez a pozitív dolog önmagában lehetővé teszi, hogy az igazságot gyakorlatba ültesd? Képes leszel fellázadni az ellen, amit a test élvez? Az emberi jó szándékra és az emberi akaratra támaszkodva, valamint az emberi kívánságokra és becsvágyakra támaszkodva képes leszel-e teljesíteni az elhatározásodat? (Nem.) Ezután el kell gondolkodnotok azon, hogy mit kell tenned, hogy a kívánságaidat, a becsvágyaidat és az elhatározásaidat a valóságoddá és a valódi érettségeddé tedd. Ez valójában nem is olyan nagy probléma. Az igazi probléma az, hogy a jelenlegi állapotodat és érettségedet tekintve, valamint a jellemedet tekintve messze vagy attól, hogy Isten jóváhagyásának feltételeit teljesítsd. A jellemetekben nincs több, mint egy kis lelkiismeret és józan ész, s nincs meg az igazságra való törekvésre irányuló elhatározás. A kötelességed végzése közben talán nem szeretnél felületes lenni, és nem is próbálod becsapni Istent, mégis megteszed. Tekintettel jelenlegi, valódi állapototokra és érettségetekre, máris veszélyben vagytok. Vajon továbbra is fenntartanátok, hogy a státusz birtoklása veszélyes, ugyanakkor annak hiánya azt jelenti, hogy biztonságban vagytok? Valójában a státusz hiánya is veszélyes. Amíg romlott beállítottságban élsz, addig veszélyben vagy. Most akkor vajon az a helyzet, hogy csak vezetőnek lenni veszélyes, míg azok, akik nem vezetők, biztonságban vannak? (Nem.) Ha nem olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik, és nem vagy birtokában a legcsekélyebb igazságvalóságnak sem, akkor veszélyben vagy, akár vezető vagy, akár nem. Hogyan kell tehát az igazságra törekedned, hogy elkerüld ezt a veszélyt? Gondolkodtatok-e már ezen a kérdésen? Ha csak egy apró kívánságod van, és egyszerűen csak követsz néhány előírást, vajon működni fog? Tényleg el tudsz menekülni így a veszélytől? Rövid távon talán működhet, de nehéz megmondani, hogy mi fog történni hosszú távon. Szóval mit kell tenni? Egyesek azt állítják, hogy csak az igazságra törekvés a leghelyesebb út. Ez teljesen igaz, de milyen módon kell az igazságra törekedni ahhoz, hogy az ember belépjen az igazságvalóságba, és növekedjen az élete? Ezek egyike sem egyszerű dolog. Először is meg kell értened az igazságot, aztán gyakorlatba kell ültetned. Amíg az ember érti az igazságot, addig ezeknek a problémáknak a fele máris megoldódik. Képes lesz elgondolkodni a saját állapotán, és tisztán látni azt. Érezni fogja a veszélyt, amelyben él. Képes lesz az igazságot proaktívan gyakorlatba ültetni. Az ilyen gyakorlat természetesen az Istennek való alávetettséghez vezet. Vajon a magát Istennek alávető ember nincs veszélyben? Tényleg szükséged van a válaszra? Azok, akik valóban alávetik magukat Istennek, nem lázadnak többé Isten ellen, nem állnak ellen Neki, még kevésbé árulják el Őt. Az üdvösségük biztosított. Hát az ilyen ember nincs-e teljesen veszélyen kívül? Ezért a problémák megoldásának legjobb eszköze az, ha valaki komolyan veszi az igazságot, és az igazságba fekteti az erőfeszítéseit. Amint az emberek valóban megértik az igazságot, minden probléma megoldódik.

Számotokra mi a különleges abban, hogy vezetők és dolgozók vagytok? (Több felelősséget vállalunk.) A felelősségvállalás része ennek. Ennek mindannyian tudatában vagytok, de hogyan tudtok eleget tenni a felelősségeteknek? Hol kezditek? Eleget tenni ennek a felelősségnek valójában a kötelesség jól végzése. A „felelősség” szó egyfajta különleges kifejezés, de végső soron ez az ember kötelessége. Számotokra nem könnyű dolog jól tenni a kötelességeteket, mert sok minden van előttetek, ami akadályoz abban, hogy így tegyetek, olyan dolgok, mint például a státusz akadálya, amit a legnehezebb áttörnötök. Ha nincs semmilyen státuszod, és csak egy egyszerű hívő vagy, akkor kevesebb kísértéssel kell szembenézned, és könnyebb lesz jól végezned a kötelességedet. Lehetsz olyan, mint egy átlagember, aki mindennap szellemi életet él, eszi és issza Isten szavait, beszélget az igazságról, és jól végzi a kötelességeit. Ez elegendő. Amint azonban státuszod van, belül korlátozva fogod érezni magad általa, így ha teljesíteni akarod a kötelességedet, először át kell törnöd a státusz jelentette akadályt. Hogyan tudod áttörni ezt az akadályt? Ez nem könnyű a hétköznapi emberek számára, mert a romlott beállítottság mélyen gyökerezik az emberben. Minden ember a romlott beállítottságaiban él, és eredendően élvezi a hírnévre, a nyereségre és a státuszra való törekvést. Miután végre ilyen nehézségek árán elnyerték a státuszt, ki ne élvezné annak előnyeit a legteljesebb mértékben? Ha a szívedben ott az igazság szeretete, és valamelyest Istent félő a szíved, akkor óvatosan és körültekintően fogod kezelni a státuszodat, miközben képes leszel keresni az igazságot a kötelességed végzése során. Ily módon a hírnév, a nyereség és a státusz nem fog helyet találni a szívedben, és nem fogja gátolni a kötelességed végzését. Ha túl csekély az érettséged, akkor gyakran kell imádkoznod, megfékezned magad Isten szavaival. Meg kell találnod a módját, hogy bizonyos dolgokat megtegyél, vagy tudatosan elkerülj bizonyos környezeteket és bizonyos kísértéseket. Tegyük fel például azt, hogy vezető vagy. Amikor több hétköznapi testvér társaságában vagy, vajon nem fogják azt gondolni, hogy valamivel felsőbbrendű vagy náluk? A romlott emberiség így látná ezt, és ez máris kísértés számodra. Ez nem próbatétel, hanem kísértés! Ha te is azt hiszed, hogy felsőbbrendű vagy náluk, az nagyon veszélyes, de ha azt gondolod, hogy ők egyenrangúak veled, akkor a mentalitásod normális, és nem fog megzavarni a romlott beállítottság. Ha úgy gondolják, hogy vezetőként a te státuszod nagyobb, mint az övék, hogyan fognak bánni veled? (Nagyra tartanak.) Vajon csak nagyra tartanak és csodálnak téged, és semmi több? Nem. Mondani és tenni is fognak bizonyos dolgokat. Például, ha megfázol, és egy közrendű testvér szintén megfázik, kit fognak előbb ellátni? (A vezetőt.) Ez nem azt jelentené, hogy megkülönböztetett bánásmódban részesítenek? Vajon ez nem a státusz egyik előnye? Ha vitába keveredsz egy testvérrel, és a probléma egyértelműen nálad van, vajon a státuszod miatt képesek lesznek igazságosan megközelíteni a vitát? Vajon az igazság oldalára fognak állni, hogy leleplezzék a problémádat? (Nem.) Ezek a dolgok olyan kísértések, amelyekkel szembesülsz. El tudod-e kerülni őket? Hogyan kellene kezelned őket? Ha valaki rosszul bánik veled, akkor lehet, hogy nem kedveled őt, és azon gondolkodsz, hogyan zárhatnád ki, támadhatnád meg, és állhatnál bosszút rajta, holott valójában semmi baj nincs azzal a személlyel. Másrészt, egyesek hízeleghetnek neked, te pedig nemcsak hogy nem utasítod el a hízelgésüket és leplezed le őket, hanem még élvezed is azt az érzést, hogy hízelegnek neked. Hát nem aggasztó ez? Nem kezdenéd el ezután támogatni és művelni a hízelgőt, hogy bizalmasod legyen, és a parancsaidat teljesítse? Ha így tennél, milyen úton járnál? (Antikrisztusok útján.) Ha beleesel ezekbe a kísértésekbe, veszélyben vagy. Jó dolog-e, ha egész nap emberek keringenek körülötted? Hallottam, hogy egyesek, miután vezetővé válnak, nem végzik el a saját munkájukat, vagy nem oldanak meg valódi problémákat. Ehelyett csak a test örömeire gondolnak. Néha még olyan ételeket is esznek, amelyeket csak nekik készítettek, miközben másokkal mosatják ki a szennyes ruháikat. Egy idő után végül felfedik és kirekesztik őket. Mit kell tennetek, ha ilyesmivel találkoztok? Státusszal az emberek hízelegni fognak neked, és különös figyelemmel bánnak veled. Ha képes vagy legyőzni és visszautasítani ezeket a kísértéseket, és továbbra is tisztességesen bánsz az emberekkel, függetlenül attól, hogy ők hogyan bánnak veled, ez azt bizonyítja, hogy igaz ember vagy. Ha van státuszod, egyesek majd felnéznek rád. Mindig körülötted lesznek, törleszkedve és hízelegve. Ki tudsz szabadulni ebből? Hogyan kezelitek az ilyen kísértéseket? Amikor nincs szükségetek arra, hogy gondoskodjanak rólatok, de valaki „segítő kezet” nyújt nektek és bájolog, titokban talán örültök, mert azt gondoljátok, hogy a státuszotok miatt másmilyenek vagytok, és hogy csupán különleges bánásmódot élveztek. Vajon nem történnek ilyen dolgok? Nem egy valós probléma ez? Amikor ilyen dolgok történnek veled, szemrehányást tesz-e neked a szíved? Érzel-e undort és utálatot? Ha valaki nem érez undort és utálatot, nem utasítja el, és szívében mentes a vádaskodástól és a hibáztatástól, ehelyett szereti élvezni ezeket a dolgokat, és úgy érzi, hogy jó, ha van státusza, akkor az ilyen embernek vajon van lelkiismerete? Van benne racionalitás? Vajon olyasvalaki, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Mi ez a megnyilvánulás? Ez a státuszból származó előnyökben való elmerülés. Bár nem jellemeznek téged antikrisztusként, már az antikrisztusok útjára léptél. Amikor megszoktad, hogy különleges bánásmódot élvezel, s egy nap nem kaphatsz többé ilyen különleges bánásmódot, vajon nem leszel dühös? Ha néhány testvér szegény, és nincs pénzük arra, hogy vendégül lássanak téged, vajon tisztességesen fogsz bánni velük? Ha olyan igazságot mondanak neked, ami nem tetszik, használni fogod-e a hatalmadat ellenük, és azon töprengsz, hogyan gyötörd őket? Fogsz-e érezni nemtetszést, amikor meglátod őket, és meg akarod-e őket leckéztetni? Ha egyszer ezek a gondolatok eszedbe jutnak, akkor már nem állsz messze attól, hogy gonoszságot kövess el, nem igaz? Könnyű az embereknek antikrisztusok útját járni? Könnyű antikrisztussá válni? (Igen.) Ez nagyon bosszantó! Vezetőként és munkásként, ha nem keresitek az igazságot mindenben, akkor antikrisztusok útját járjátok.

Vannak, akik nem értik Isten munkáját, és nem tudják, Isten hogyan és kiket ment meg. Úgy látják, hogy minden emberben ott van az antikrisztusi beállítottság, és antikrisztusok útját járhatják, ezért úgy érzik, hogy az embereknek nincs reményük az üdvösségre. Végül mindannyian antikrisztusként lesznek jellemezve. Nem üdvözülhetnek, és mindannyiuknak el kell pusztulniuk. Helyesek-e az ilyen gondolatok és nézetek? (Nem.) Akkor hogyan kell megoldani ezt a problémát? Először is meg kell értened Isten munkáját. Isten a romlott emberiséget menti meg. A romlott emberiség antikrisztusok útját járhatja, és ellenállhat Istennek. Ezért van szüksége arra, hogy Isten megmentse. Akkor hát teremtett lényként hogyan tudod Istent követni és jól végezni a kötelességedet, ahelyett, hogy antikrisztusok útjára lépnél? Meg kell értened az igazságot, el kell gondolkodnod magadon és meg kell ismerned önmagadat, ismerned kell a saját romlott beállítottságodat, és ismerned kell saját sátáni természetedet. Ezután tovább kell keresned az igazságot és meg kell oldanod a romlott beállítottságodat. Csak így biztosíthatod, hogy ne járj antikrisztusok útján, hogy elkerüld, hogy magad is antikrisztussá válj, és elkerüld, hogy olyasvalakivé válj, akit Isten visszautasít. Isten nem természetfeletti módon munkálkodik. Inkább az emberek szíve mélyén vizsgálódik. Ha mindig a státusz előnyeit élvezed, Isten csak meg fog dorgálni téged, és egy tudatosságot ad neked, amely lehetővé teszi, hogy elgondolkodj magadon és rájöjj, hogy ez nincs összhangban az igazsággal, s nem tetszik Istennek. Ha eljutsz erre a felismerésre, elgondolkodsz magadon és megismered önmagad, akkor nem lesz nehéz megoldanod a problémát. De ha hosszabb ideig ilyen állapotban élsz, mindig elmerülve a státusz előnyeiben, nem imádkozol Istenhez, nem gondolkodsz el magadon, és nem keresed az igazságot, akkor Isten nem fog tovább munkálkodni rajtad. El fog hagyni téged, így nem érzed majd, hogy veled van. Isten ráébreszt téged arra a felismerésre, hogy ha így folytatod, akkor biztosan olyanná válsz, akit Isten utál. Isten a tudtodra fogja adni, hogy ez az út rossz, hogy az életmódod rossz. Azzal, hogy az embereknek ilyen tudatosságot ad, Istennek az a célja, hogy megismertesse velük azokat a cselekedeteket, amelyek helyesek és azokat, amelyek helytelenek, lehetővé téve számukra a helyes döntés meghozatalát. De a kulcsfontosságú pontja annak, hogy valaki a helyes utat tudja-e választani, a hitétől és az együttműködésétől függ. Amikor Isten ezeket a dolgokat teszi, akkor az igazság megértéséhez vezet téged, de ezen túlmenően meghagyja neked a választás jogát és figyeli, hogy a helyes úton jársz-e. Isten soha nem kényszerít téged. Soha nem irányít erőszakkal, nem parancsolja meg, hogy tegyél meg valamit, nem kényszerít, hogy tedd ezt vagy azt. Isten nem így cselekszik. Megengedi neked, hogy szabadon dönts. Ilyenkor mi a teendő? Amikor rájössz, hogy amit csinálsz, az helytelen, hogy a gyakorlásnak ez az útja rossz, akkor el tudsz azonnal jutni oda, hogy a helyes úttal összhangban gyakorolj? Ez nagyon nehéz lenne. Harc dúl benned, mert a dolgok, amiket szeretsz, a Sátán filozófiája és logikája, amelyek ellenségesek az igazsággal szemben. Időnként nagyon is jól tudod, mi lenne a helyes és mi a helytelen, de nem tudod elengedni azokat a dolgokat, amelyek a Sátántól valók, és ez harchoz vezet a szívedben. Egy ilyen harc során gyakran kell imádkoznod, hagynod kell, hogy Isten vezessen, és hagynod kell, hogy Isten megdorgáljon, hogy tudatára ébredj annak, hogy mit nem kellene tenned. Ezután lázadj fel aktívan az ilyen kísértések ellen és kerüld őket. Ehhez az együttműködésedre van szükség. A harc során, bár a szívedben talán a helyes irányt választod, nem feltétlenül a helyes útra lépsz; el fogsz térni, és könnyen a rossz útra térhetsz. Hát nem így állnak a dolgok valójában? Egy pillanatnyi figyelmetlenség, és rossz útra térsz. Mit jelent itt a „pillanatnyi figyelmetlenség”? Azt jelenti, hogy a kísértés túl nagy. Számodra ez néha a büszkeséged miatt lehet, néha a hangulatod miatt, néha pedig valamilyen különleges összefüggés vagy különleges környezet miatt. A legkomolyabb tényező valójában a te romlott beállítottságod, amely uralkodik fölötted és irányít téged. Ez nehezíti meg számodra, hogy a helyes utat kövesd. Lehet, hogy van egy kis hited, de amikor dolgokkal szembesülsz, még mindig bizonytalanul inogsz. Különösen akkor, amikor azzal szembesülsz, hogy mások megzavarnak és félrevezetnek, valószínűleg gonoszságot fogsz elkövetni és a rossz útra térsz. Az állapotod csak azután fog némileg javulni, miután átesel némi megmetszésen, fenyítésen és fegyelmezésen; csak ezután fogsz ráébredni, hogy a hírnév, a nyereség és a státusz hajszolása nem a helyes út, hanem olyasmi, amit Isten utál és megátkoz, hogy csak az Isten által megkövetelt igazságra való törekvés útján járni a helyes út az életben, és hogy ha nincs meg benned az elhatározás, hogy az igazságra való törekvés útján járj, akkor teljesen ki leszel iktatva. Az emberek egy könnyet sem ejtenek, amíg nem látják a saját sírjukat! E harc során azonban, ha egy személynek nagy hite van, erős elhatározása van az együttműködésre és megvan benne az elhatározás, hogy törekedjen az igazságra, akkor könnyebben le tudja győzni ezeket a kísértéseket. Ha az alapvető gyengeséged az, hogy különösen nagyra tartod a büszkeségedet és a státuszodat, és hírnévre, nyereségre és a hús-vér test örömeire sóvárogsz, túlzott fontosságot tulajdonítva ezeknek a dolgoknak, akkor nehéz lesz számodra legyőzni a hús-vér testet. Mit jelent az, hogy mindig a hús-vér test preferenciái irányítanak téged? Azt jelenti, hogy nehéz lesz számodra az igazságra való törekvés útját választani, és helyette lehet, hogy a rossz utat választod, ami miatt Isten utál és elhagy téged. Ha azonban mindig óvatos és megfontolt vagy, gyakran tudsz Isten elé járulni, hogy megdorgáljon és fegyelmezzen, és ha nem élvezed a státusz előnyeit, nem vágysz hírnévre, nyereségre vagy a test kényelmeire, továbbá ha, amikor ilyen gondolataid vannak, Istenre hagyatkozol, hogy teljes erőddel fellázadj ellenük, és imádkozol Istenhez és keresed az igazságot, mielőtt tettekbe torkollnának, és bárhogy is legyen, végül képes vagy az igazság gyakorlásának útjára lépni és belépni abba a valóságba, akkor vajon nem fogod nagyobb valószínűséggel a helyes irányt választani, amikor nagy kísértéssel szembesülsz? (De igen.) Ez attól függ, hogy általában mire törekszel. Mondd meg Nekem: ha valaki nagy kísértéssel találkozik, vajon képes lesz a tanúságtételében szilárdan megállni, és eleget tenni Isten szándékainak úgy, hogy csak a jelenlegi érettségére, az elhatározására, vagy arra a kis doktrínára támaszkodik, amit általában megért? (Nem.) Képesek lennének ezt részben elérni? (Igen.) Lehet, hogy részben képesek lennének elérni, de amikor nehéz megfelelniük Isten követelményeinek, akkor Isten beavatkozására lenne szükség. Ha az igazságot akarod gyakorolni, akkor ha az igazság kizárólag emberi megértésére és az emberi akaratra támaszkodsz, az nem nyújthat teljes védelmet, nem tudsz eleget tenni Isten szándékainak, és nem kerülheted el teljesen a rosszat. A kulcs az, hogy az embernek meg kell legyen az elhatározása az együttműködésre. A többi dologban az embernek Isten munkájára kell támaszkodnia. Tegyük fel, hogy azt mondod: „Nagy erőfeszítéseket tettem ennek érdekében, és mindent megtettem, amit tudtam. Bármilyen kísértésekkel vagy körülményekkel szembesüljek is a jövőben, az érettségem csak ekkora, és csak ennyit tudok tenni.” Látva, hogy így cselekszel, mit fog tenni Isten? Isten megóv téged ezektől a kísértésektől. Amikor Isten megóv ezektől a kísértésektől, képes leszel gyakorolni az igazságot, a hited egyre szilárdabbá válik, az érettséged pedig fokozatosan nőni fog.

A romlott emberiség szeret törekedni a státuszra, és szereti élvezni annak előnyeit. Ez minden emberre érvényes, függetlenül attól, hogy jelenleg van-e státuszod vagy nincs: rendkívül nehéz lemondani a státuszról és megszabadulni annak kísértéseitől. Ez sok együttműködést igényel az ember részéről. Mit jelent ez az együttműködés? Elsősorban az igazság keresését, az igazság elfogadását, Isten szándékainak megértését, és a problémák lényegébe való egyértelmű behatolást. Ezekkel a dolgokkal az embernek meglesz a hite, hogy legyőzze a státusz kísértését. Ezenkívül hatékony módszereket kell kitalálnod, hogy legyőzd a testet, megszabadulj a kísértéstől, és eleget tégy Isten szándékainak. Rendelkezned kell gyakorlási utakkal. Ez a helyes úton tart majd. A gyakorlás útjai nélkül gyakran kísértésbe fogsz esni. Bár a helyes úton akarsz járni, végül csak minimális eredményeket fogsz elérni, és talán még a bizonyságtételedben sem tudsz szilárdan megállni, bármennyire is próbálkozol. Nos, mik azok a kísértések, amelyekkel gyakran találkoztok? (Amikor sikereket érek el a kötelességem végzésében, és elnyerem a testvérek nagyrabecsülését, önelégültnek érzem magam, és nagyon élvezem ezt az érzést. Néha nem veszem észre, néha pedig rájövök, hogy ez az állapot rossz, de mégsem tudok fellázadni ellene.) Ez egy kísértés. Ki fog még beszélni? (Mivel vezető vagyok, a testvéreink néha különleges bánásmódban részesítenek.) Ez is egy kísértés. Ha nem vagy tudatában a kísértéseknek, amelyekkel találkozol, rosszul kezeled őket, és nem tudsz helyes döntéseket hozni, akkor ezek a kísértések bánatba és nyomorúságba sodornak téged. Például a testvérek különleges anyagi bánásmódban részesíthetnek, beleértve az étkezésekkel, ruházattal, szállással és a mindennapi szükségletekkel kapcsolatos dolgokat. Ha az, amit általában használsz, szebb annál, mint amit adnak neked, amit te lenézel, akkor lehet, hogy nem fogadod el az ajándékaikat. Ha azonban találkoznál egy gazdag emberrel, és ő egy szép ruhát adna neked, mondván, hogy ő nem hordja, vajon meg tudnál állni szilárdan egy ilyen kísértéssel szemben? Lehet, hogy átgondolnád a helyzetet, és azt mondanád magadban: „Ő gazdag, és ezek a ruhák semmit sem jelentenek neki. Úgysem hordja őket. Ha nem adja nekem, akkor csak elpakolja őket valahova. Úgyhogy megtartom őket.” Mit gondolsz erről a döntésről? (Már élvezzük a státusz előnyeit.) Ez miért a státusz előnyeinek élvezete? (Mert elfogadtunk finom dolgokat.) Vajon pusztán a neked felajánlott finom dolgok elfogadása a státusz előnyeinek élvezete? Ha valami hétköznapi dolgot ajánlanak fel neked, éppen azt, amire szükséged van, ezért elfogadod, vajon az is a státusz előnyeinek élvezetének számít? (Igen. Amikor elfogadunk dolgokat másoktól, hogy kielégítsük saját önző vágyainkat, az is annak számít.) Úgy tűnik, nem vagy tisztában ezzel. Gondoltál valaha is erre: ha nem lennél vezető, és nem lenne státuszod, akkor is felajánlaná neked ezt az ajándékot? (Nem.) Biztosan nem tenné. Azért ajánlja fel ezt az ajándékot neked, mert vezető vagy. A dolog természete megváltozott. Ez nem normális jótékonyság, és itt van a probléma. Ha megkérdeznéd tőle: „Ha nem lennék vezető, hanem egyszerűen csak egy közrendű testvér, felajánlanál nekem egy ilyen ajándékot? Ha erre a tárgyra egy testvérnek lenne szüksége, odaadnád neki?” Azt felelné: „Nem tehetném. Nem adhatok dolgokat összevissza bárkinek. Azért adtam neked, mert te a vezetőm vagy. Ha nem rendelkeznél ezzel a különleges státusszal, miért adnék neked ilyen ajándékot?” Most nézd, mennyire nem értetted meg a helyzetet. Hittél neki, amikor azt mondta, hogy nincs szüksége arra a szép ruhára, de ő becsapott téged. Az a célja, hogy elfogadd az ajándékát, hogy a jövőben jó legyél hozzá, és másként tekints rá. Ez a szándék áll az ajándéka mögött. Az a helyzet, hogy te a szíved mélyén tudod, hogy soha nem adna neked ilyen ajándékot, ha nem lenne státuszod, de mégis elfogadod. A nyelveddel azt mondod, hogy „Hála Istennek. Elfogadtam ezt az ajándékot Istentől, ez Isten jóindulata felém.” Nemcsak a státuszból származó előnyöket élvezed, hanem az Isten választott népének dolgaiban is örömödet leled, mintha az neked járna. Nem szégyentelen dolog ez? Ha az embernek nincs lelkiismerete és hiányzik belőle minden szégyenérzet, akkor ez a probléma. Vajon ez csak viselkedés kérdése? Talán egyszerűen rossz dolog elfogadni másoktól dolgokat, és helyes visszautasítani őket? Mit kellene tennetek, ha ilyen helyzettel találkoztok? Meg kell kérdezned az ajándékozót, hogy amit tesz, összhangban van-e az alapelvekkel. Mondd neki: „Nézzük meg Isten szavát vagy a gyülekezet adminisztratív rendeleteit, hogy lássuk, amit teszel, összhangban van-e az alapelvekkel. Ha nem, nem fogadhatok el ilyen ajándékot.” Ha a vizsgálat után tudja, hogy a cselekedete megszegi az alapelveket, de mégis neked akarja adni az ajándékot, mit kell tenned? Az alapelvek szerint kell cselekedned. A legtöbb ember nem tud ezen felülkerekedni. Majd meghalnak azért, hogy mások többet adjanak nekik, és hogy több különleges bánásmódot élvezzenek. Ha te igaz ember vagy, azonnal imádkoznod kell Istenhez, amikor ilyen helyzettel szembesülsz, mondván: „Istenem, amivel ma szembesülök, az bizonyára a Te jó szándékaidat tartalmazza. Ez egy lecke, amit Te alakítottál ki számomra. Hajlandó vagyok keresni az igazságot, és az alapelvek szerint gyakorolni.” A státusszal rendelkezők előtt álló kísértések túl nagyok, és ha egyszer jön a kísértés, akkor azt valóban nehéz legyőzni. Szükséged van Isten segítségére, és csak akkor óvhat meg Isten. Imádkoznod kell Istenhez, és keresned kell az igazságot, gyakran el kell gondolkodnod magadon, és képesnek kell lenned elutasítani a kísértéseket. Így békét és nyugalmat fogsz érezni. Ha azonban csak azután imádkozol, hogy elfogadtad azokat a dolgokat, amelyeket Isten választott népe adott neked, vajon akkor is békét és nyugalmat fogsz érezni? (Nem.) Mit fog Isten akkor gondolni rólad? Vajon elégedett lesz Isten a cselekedeteiddel, vagy utálni fogja őket? Meg fogja utálni a cselekedeteidet, amelyek a státusz előnyeiben való elmerülést jelentik. A probléma vajon csupán az, hogy elfogadsz egy dolgot? (Nem.) Akkor hol van a probléma? A probléma abban a véleményben és hozzáállásban rejlik, amelyet elfogadsz, amikor szembesülsz egy ilyen helyzettel. Magad döntesz, vagy az igazságot keresed? Van-e bármilyen lelkiismereti normád? Istent félő szíved van-e egyáltalán? Imádkozol Istenhez, amikor szembesülsz a helyzettel? Vajon először a saját vágyaidat akarod kielégíteni, vagy először imádkozol és Isten szándékait keresed? Ez a dolog önmagában képes felfedni az embereket. Hogyan kellene kezelned egy ilyen helyzetet? Lenniük kell gyakorlati alapelveidnek. Először is, külsőleg vissza kell utasítanod ezeket a különleges anyagi juttatásokat, ezeket a kísértéseket. Még akkor is, ha olyasmit ajánlanak fel neked, ami különösen tetszik neked, vagy pontosan azt, amire szükséged van, azt is vissza kell utasítanod. Mit értünk anyagi dolgok alatt? Élelem, ruházat és szállás, valamint a mindennapi használatra szolgáló tárgyak mind ide tartoznak. Ezeket a különleges anyagi javakat vissza kell utasítani. Miért kell visszautasítanod őket? Vajon így tenni, csupán cselekvés kérdése? Nem, hanem az együttműködő hozzáállásod kérdése. Ha gyakorolni akarod az igazságot, eleget akarsz tenni Istennek, és el akarod kerülni a kísértést, akkor először is rendelkezned kell ezzel az együttműködő hozzáállással. Ezzel a hozzáállással képes leszel elkerülni a kísértést, és a lelkiismereted nyugodt lesz. Ha felajánlanak neked valamit, ami tetszik neked, és elfogadod, a szíved bizonyos fokig érezni fogja a lelkiismereted szemrehányását. A kifogásaid és önigazolásaid miatt azonban azt fogod mondani, hogy neked kellene kapnod ezt a dolgot, hogy ez neked jár, és ekkor a lelkiismereted érzékelése pontatlan és nehezen észrevehető lesz. Időnként bizonyos okok és kifogások, vagy gondolatok és nézetek befolyásolhatják a lelkiismeretedet, és ilyenkor nehéz érzékelni a lelkiismeretedet. Vagyis a lelkiismereted vajon megbízható mérce? Nem az. Ez egy vészharang, amely figyelmezteti az embereket. Milyen figyelmeztetést ad? Arra figyelmeztet, hogy nem biztonságos, ha csak a lelkiismereti érzésekre hagyatkozunk; az igazságalapelveket is keresni kell. Ez az, ami megbízható. Az őket korlátozó igazság nélkül az emberek még mindig kísértésbe eshetnek, különféle indokokat és kifogásokat hozva fel arra, hogy elmerülnek a státuszból származó előnyökben. Ezért vezetőként a szívedben ragaszkodnod kell ehhez az egyetlen alapelvhez: következetesen elkerülök és elutasítok minden különleges bánásmódot; határozottan visszautasítom azt. A teljes elutasítás az előfeltétele annak, hogy elkerüld a rosszat. Ha rendelkezel a rossz elkerüléséhez szükséges előfeltételekkel, akkor bizonyos fokig már Isten oltalma alatt állsz. És ha rendelkezel ilyen gyakorlati alapelvekkel, és ragaszkodsz hozzájuk, akkor már gyakorlod az igazságot, és eleget teszel Istennek. Már a helyes úton jársz. Ha a helyes úton jársz, és már eleget teszel Istennek, vajon akkor is szükséged van még a lelkiismereted próbájára? Az alapelvek szerint cselekedni és az igazságot gyakorolni magasabb rendű, mint a lelkiismeret normája. Ha valakiben megvan az elhatározás, hogy együttműködő legyen, és képes az alapelvek szerint cselekedni, akkor már eleget tett Istennek. Ez az a norma, amit Isten megkövetel az embertől.

Nagymértékben az együttműködésen múlik, hogy valaki képes-e félni Istent és kerülni a rosszat. Az együttműködés létfontosságú. Mivel Jób félte Istent és kerülte a rosszat, az ő érettségével és valóságával nem kellett attól tartania, hogy bármilyen kísértésbe esik. Ha egy lakomaasztalnál ült volna, nem könnyen sértette volna meg Istent egyetlen szóval vagy cselekedettel sem. Akkor miért nem volt hajlandó részt venni az ilyen lakomákon? (Nem szerette őket.) Nem szerette az ilyen alkalmakat. Ez egy objektív ok, de van egy gyakorlati kérdés is, amit talán nem vettetek figyelembe. Jób félte Istent és kerülte a rosszat. Lépéseket tett és gyakorlatokat tett magáévá, hogy megkapja Isten oltalmát, óvakodott attól, hogy bűnt kövessen el vagy megbántsa Istent. Alkalmazta az együttműködés emberi módszereit. Ez a dolog egyik oldala. Ezen kívül vannak olyan helyzetek, amelyekben az ember nem tudja egyedül megfékezni romlott természetét, ezért Jób nem vett részt olyan alkalmakon, amikor kísértésbe esett volna. Ily módon elkerülte a kísértést. Most már értitek, hogy Jób miért nem vett részt ilyen lakomákon? Azért, mert egy ilyen alkalom túl nagy kísértés lenne bárki számára. Mit jelent az, hogy valami túl nagy kísértés? Az emberek bármikor elkövethetnek bűnt és megsérthetik Istent, bárhol is legyenek. Önmagában az istenfélő szív, az Istenbe vetett hited és az elhatározásod nem elegendő ahhoz, hogy megszabadulj a kísértéstől. Nem tud megóvni téged attól, hogy megbántsd Istent, amikor kísértésbe esel. Érted? Feltétlenül vissza kell utasítanod a mások által felajánlott különleges bánásmódot. Minden alkalommal vissza kell utasítanod. Miféle módja ez a dolgok intézésének? Az ember problémáinak mely területét célozzák meg az ilyen alapelvek és szabályok? (Az ember kapzsi természetét célozzák meg.) Az ember a romlott beállítottsága miatt hajlamos kísértésbe esni. Ezért el kell fogadnod bizonyos alapelveket vagy módszereket, hogy elkerüld az ilyen kísértéseket, hogy ne sértsd meg Istent. Ez egy erőteljes és hatékony módja az együttműködésnek. Ha ez nem sikerül neked, ha megítéled a helyzetet, és néha elfogadod a különleges bánásmódot, máskor pedig visszautasítod, akkor jól felfogtad a dolgot? (Nem.) Miért gyenge a felfogásod erről? (Mert az ember sátáni természetű, és nem képes uralkodni magán.) Akiknek nincs Istent félő szívük, azoknak nincsenek alapelveik, amikor ilyen körülményekkel szembesülnek. Mindent elfogadnak, és soha semmit nem utasítanak vissza. Ha valaki azt mondja nekik, hogy ez egy felajánlás, valami Istennek szentelt dolog, még akkor sem félnek. Csak zsebre vágják. Van merszük elsikkasztani az ilyen felajánlásokat és maguknak igényelni azokat, egy csepp önvád nélkül. Nyilvánvaló, hogy teljességgel Istent félő szív nélkül valók, hiszen természetes módon süllyednek ilyen helyzetbe. Vajon ők istenhívők egyáltalán? Ez a következménye annak, hogy elmerülnek a kényelemben és a könnyedségben, valamint élvezik a státuszból származó előnyöket. Ha gyakran esel kísértésbe, és nem kerülöd el azt, akkor elkerülhetetlenül, észrevétlenül, erre az útra kerülsz. Az embert a romlott beállítottsága rossz útra vezeti. Jól alakulhatnak-e a dolgok, ha ez a probléma megoldatlan? Éppen ezért, függetlenül a problémáktól, amelyekkel találkozol, ragaszkodnod kell az igazságalapelvekhez, és különleges eszközöket kell alkalmaznod a különleges problémák leküzdésére. Ennek nem az előírások merev követése a módja. Bármilyen eszköz is teszi lehetővé számodra, hogy győzelmet arass a kísértés felett, az elfogadható.

Az anyagi kísértéseken könnyebb úrrá lenni. Amíg van mit enned, van mit felvenned, és elégedett a szíved, addig meg tudod tenni. Akkor az ilyen kísértések könnyen legyőzhetők. Azonban a hírnév, a nyereség és a státusz kísértésein a legnehezebb úrrá lenni. Amikor például két ember együtt dolgozik, ha a másik ember pozíciója alacsonyabb, mint a tiéd, ha a te pozíciód magasabb, mint az övé, akkor te örülni fogsz. De ha a te pozíciód alacsonyabb, mint az övé, boldogtalan leszel. A szívedben kellemetlen érzés lesz, korlátozottnak, negatívnak és gyengének fogod érezni magad, és nem fogsz imádkozni. Vajon könnyen megoldható ez a probléma? Nincs könnyű megoldása. Az emberek elutasíthatják és kerülhetik az anyagi kísértéseket, elkerülhetik, hogy beszennyeződjenek tőlük, de a státuszon, a hírnéven, a nyereségen, a hiúságon és az elismertségen a legnehezebb úrrá lenni. Bár nem könnyű, valójában van megoldás. Amíg képes vagy keresni az igazságot, imádkozni Istenhez, és átlátni a hírnév, a nyereség és a státusz ürességén, hogy a lényegükig hatolj, addig meglesz benned a magabiztosság, hogy elvethesd a hírnevet, a nyereséget és a státuszt. Így nem fogsz ezek kísértésébe esni. Az embereknek romlott természetük van, ami arra készteti őket, hogy a különféle romlott beállítottságukat felfedjék és megéljék. Ezáltal ellenállnak Istennek és lázadnak Ellene. Amit megélnek, az embertelen és nincs összhangban az igazsággal. Akár arrogánsak és önelégültek az emberek, nem hajlandók meghajolni az igazság előtt, csalárdak, elvetemült szándékkal cselekszenek, kapzsik vagy ambícióval és vággyal teljesek – mi az, ami mindezeket a bűnöket kiváltja? (A Sátán romlott természete.) A Sátán romlott természetéből erednek, és az embert irányító sátáni természet hozza őket létre. A státuszért való versengés ennek csak az egyik megnyilvánulása. Ez a megnyilvánulás, akárcsak az ember arrogáns beállítottsága, akárcsak az Istennel szembeni lázadása és ellenállása, a sátáni természetéből fakad. Milyen módszerrel lehet ezt megoldani? Továbbra is a legalapvetőbb módszert kell használnod. Mindaddig, amíg Isten útját követed, és az igazságra törekvés ösvényén jársz, mindezen problémák megoldhatók. Ha nincs pozíciód, akkor gyakran boncolgathatod magad, és megismerheted önmagad, elérve, hogy mások is profitálhassanak a közlésedből. Ha van státuszod, és mégis gyakran tudod boncolgatni és megismerni önmagad, lehetővé téve az embereknek, hogy lássák az erősségeidet, hogy érted az igazságot, hogy vannak gyakorlati tapasztalataid, és valóban megváltozol, abból vajon nem tudnak mások is profitálni? Nem számít, hogy van-e státuszod vagy nincs, mindaddig, amíg gyakorolni tudod az igazságot, és valódi tapasztalati tanúságtétellel rendelkezel, lehetővé téve az embereknek, hogy megértsék Isten szándékait és az igazságot a te tapasztalatodból, az vajon nem válik az emberek hasznára? Tehát, mit jelent számodra a státusz? Valójában a státusz egyszerűen egy extra, kiegészítő dolog, mint egy ruhadarab vagy egy kalap. Csak egy dísz. Nincs valódi haszna, és a jelenléte nem befolyásol semmit. Akár van státuszod, akár nincs, ugyanaz a személy vagy. Nem fogod elnyerni az igazságvalóságot csak azért, mert státuszt szereztél. Annak, hogy az emberek meg tudják-e érteni az igazságot és el tudják-e nyerni az igazságot és az életet, semmi köze a státuszhoz. Amíg nem tartod nagy dolognak a státuszt, az nem korlátozhat téged. Azonban ha szereted a státuszt, és különösen arra összpontosítasz, mindig fontos dologként kezelve azt, akkor az uralma alatt fog tartani, és mindig meg akarod majd védeni a státuszodat és a rólad kialakult képet az emberek elméjében. Nem leszel hajlandó megnyílni és kitárulkozni, vagy önismeretet szerezni, és nem leszel hajlandó félretenni vezetői identitásodat és státuszodat a cselekedeteidben, a beszédedben, a másokkal való interakcióidban és a kötelességed végzése során. Miféle probléma ez? Nem arról van-e szó, hogy a státusz korlátoz? Ez azért történik meg, mert a státuszodból beszélsz és cselekszel, és nem tudsz leszállni a magas lóról. Vajon nem csak kínzod magadat ezzel? Ha valóban érted az igazságot, és ha lehet státuszod anélkül, hogy úgy tartod magad, ahogy tartod, ehelyett arra tudsz összpontosítani, hogy jól végezd mindazokat a kötelességeket és felelősségeket, amelyeket meg kell tenned, és ha úgy tekintesz önmagadra, mint egy átlagos testvérre, akkor ugye nem fog korlátozni a státusz? Ha nem korlátoz a státusz, és normális belépésed van az életbe, vajon akkor is összehasonlítanád magad másokkal? Amikor mások magasabb státuszt foglalnak el, mennyire éreznéd kényelmetlenül magad? Keresned kell az igazságot, és meg kell szabadulnod a státusz korlátaitól, és minden más ember, esemény és dolog általi korláttól. Nincs semmi annál fontosabb, mint jól végezni a kötelességedet. Csak akkor leszel olyan ember, aki birtokában van az igazságvalóságnak.

A romlott embereknek mind van egy közös hibájuk: amikor nincs státuszuk, nem viselkednek fennhéjázóan, és nem vesznek fel egy bizonyos modort, miközben másokkal érintkeznek vagy beszélnek. Beszédüknek nincs mesterkélt hangneme, hanem hétköznapi és normális. Nem álcázzák magukat, és nem aggódnak amiatt, hogy mit gondolnak róluk mások. Nem éreznek semmilyen pszichológiai nyomást, képesek megnyílni és közösséget vállalni más emberekkel és szívtől szívhez szóló beszélgetéseket folytatni. Mások úgy érzik, hogy barátságosak és közvetlenek, és azt gondolják, hogy egész jók. Amint státuszhoz jutnak, hatalmaskodni kezdenek, nem vesznek tudomást az átlagemberekről, senki sem közelítheti meg őket; úgy érzik, hogy nemesek, és hogy őket és az átlagembereket nem egy fából faragták. Lenézik az átlagembereket, beszéd közben nagyzolnak, és nem beszélgetnek többé nyíltan másokkal. Miért nem vállalnak többé nyíltan közösséget? Úgy érzik, hogy most már státuszuk van, és ők a vezetők. Úgy gondolják, hogy a vezetőknek bizonyos imázzsal kell rendelkezniük, magasztosabbnak kell lenniük, mint az átlagembereknek, nagyobb érettséggel és kitartással kell rendelkezniük; úgy vélik, hogy az átlagemberekhez képest a vezetőknek több türelmük kell hogy legyen, képesnek kell lenniük többet szenvedni és többet feláldozni, és képesnek kell lenniük ellenállni a Sátán minden kísértésének. Még ha a szüleik vagy más családtagjaik meg is halnak, úgy érzik, hogy uralkodniuk kell magukon, hogy ne sírjanak, vagy titokban kell sírniuk, mások szeme elől elzárva, nem pedig mások előtt. Úgy gondolják, hogy nem hagyhatják, hogy bárki meglássa a hiányosságaikat vagy hibáikat, vagy bármelyik gyengeségüket, és hogy még azt sem hagyhatják, hogy bárki is megtudja, ha negatívvá váltak, és minden ilyesmit el kell titkolniuk. Szerintük így kell viselkednie annak, akinek státusza van. Amikor ilyen mértékben elnyomják magukat, akkor vajon nem a státusz lett az istenük, az uruk? És ha ez így van, vajon megvan még bennük a normális emberi mivolt? Amikor ilyen gondolataik vannak, ilyen skatulyába zárják magukat, és ilyen viselkedést vesznek fel, vajon nem váltak-e a státusz szerelmeseivé? Amikor valaki más erősebb és jobb náluk, az kellemetlenül érinti a végzetes hiányosságukat. Vajon úrrá tudnak lenni a testen? Tudnak-e illően bánni a másik emberrel? Nyilván nem. Ahhoz, hogy kiszabadulj a státusz irányítása alól, először mit kell tenned? Először is ki kell takarítanod a szívedből a szándékaidat, a helytelen gondolataidat és nézeteidet. Hogyan lehet ezt elérni? Korábban, amikor nem volt státuszod, figyelmen kívül hagytad azokat, akiket ellenszenvesnek találtál. Most, hogy van státuszod, ha látsz valakit, akit ellenszenvesnek találsz és akinek problémái vannak, teljesítened kell a felelősségedet, hogy segíts neki, és többet kell beszélgetned vele az igazságról, hogy megoldd a valós problémáit. És mit érzel a szívedben, amikor így gyakorolsz? Az öröm és a béke érzése. Ugyanígy oszd meg a gondolataidat az emberekkel, és gyakrabban nyílj meg és tárulkozz fel előttük, amikor nehézségekbe ütközöl, vagy kudarcot vallasz, közölve a nehézségeidet és gyengeségeidet, hogy miként lázadtál Isten ellen, majd hogyan kerested az igazságot később, hogy felülkerekedj ezeken az állapotokon, és hogyan tudtál eleget tenni Isten szándékainak. És milyen hatása van annak, ha valaki így megosztja velük a gondolatait? Ez minden bizonnyal igen jó. Senki sem fog lenézni – és irigyelni fognak a képességedért, hogy átélted ezeket az élményeket. Egyesek mindig azt gondolják, hogy ha az embereknek van státuszuk, akkor hivatalnokként kellene viselkedniük, és modorosan kellene beszélniük, hogy komolyan vegyék és nagyra becsüljék őket. Helyes ez a gondolkodásmód? Ha most képes vagy felismerni, hogy ez a gondolkodásmód helytelen, akkor imádkoznod kell Istenhez, és fel kell lázadnod a test ellen. Ne nagyzolj, és ne járj a képmutatás útján. Amint ilyen gondolatod támad, az igazság keresésével kell megoldanod azt. Ha nem keresed az igazságot, amint ez a gondolat, ez a nézőpont kialakul és gyökeret ver a szívedben, uralkodni fog rajtad. Álcázni fogod magad és felépíted a saját imázsodat, olyan alaposan bebiztosítva magad, hogy senki sem fog tudni átlátni rajtad vagy megérteni a gondolataidat. Hamis álarc mögül fogsz beszélni másokhoz, és ők nem fogják látni a szívedet. Meg kell tanulnod megengedni, hogy mások a szívedbe lássanak, meg kell tanulnod megnyitni a szívedet mások előtt és közel kerülni hozzájuk. Fel kell lázadnod a hús-vér test preferenciái ellen, és Isten követelményei szerint kell gyakorolnod. Ily módon a szíved megismeri a békét és megtapasztalja az örömet. Bármivel is találkozol, először gondolkodj el azon, hogy milyen problémák vannak az elmédben. Ha még mindig valamilyen képet akarsz alkotni magadról és álcázni akarod magad, akkor azonnal imádkoznod kell: „Istenem! Ismét álruhát akarok magamra ölteni. Ismét megtévesztő módon áskálódom. Valóban egy ördög vagyok! Valóban utálatos lehetek a Számodra! Most már teljesen undorodom magamtól. Kérlek Téged, hogy dorgálj meg, fegyelmezz és büntess meg engem!” Imádkoznod kell, és meg kell lennie benned az elhatározásnak, hogy fellázadj a test ellen, és Istenre kell támaszkodnod, hogy leleplezze és boncolgassa a romlott beállítottságaidat, hogy átláss rajtuk és meggyűlöld őket. Ha így boncolgatod és ismered meg a romlott beállítottságaidat, képes leszel elengedni a státusz kötelékét, és megtanulod megnyitni a szívedet mások előtt. Ekkor mit fogsz érezni legbelül? Legalábbis némi felszabadulást fogsz érezni. A szíved örömteli és békés lesz. A fájdalmad enyhülni fog, és nem fogsz szenvedni a finomítástól. Legfeljebb lesznek olyan idők, amikor egy pillanatra veszteségérzeted lesz, és azt gondolod magadban: „Vezető vagyok, státuszom van és elismert személy vagyok, hogyan tudnék szívből, tisztán és nyíltan beszélgetni az átlagemberekkel? Ez olyan lealacsonyító lenne számomra!” Amint látod, ez egy kicsit bajos. Az ember romlott beállítottságát nem lehet egyszerre teljesen levetni, és nem is lehet rövid idő alatt teljesen feloldani. Azt gondoltad, hogy a romlott beállítottságod feloldása olyan egyszerű lesz, ahogy az emberek képzelik – hogy amint világosan beszélnek az igazságról, és felismerik a romlott beállítottságukat, akkor azonnal képesek lesznek le is vetni azt. Ez nem egy ilyen egyszerű ügy. Az a folyamat, amelynek során az ember gyakorolja az igazságot, az a romlott beállítottságával szembeni küzdelem folyamata. Az ember egyéni akaratának, képzelődéseinek és túlzó vágyainak problémája nem oldódik meg teljesen azáltal, hogy fellázad ellenük, és egy csapásra legyőzi őket az ima által. Inkább csak sok-sok ismétlődő küzdelem után lehet végleg lemondani róluk. Csak akkor fog ez a folyamat valóban gyümölcsöt hozni, ha az ember képes gyakorolni az igazságot. Különösen a nagyobb dolgokban a szívedben zajló harc még intenzívebb lesz, végtelen hánykolódással, amely néha egy-két hónapig, néha hat hónapig vagy akár egy évig is eltarthat. Az ember romlott beállítottsága meglehetősen makacs. Semmiféle romlott beállítottság nem rendezhető el egy vagy két közösségvállalással az igazságról. Újra és újra harcolni fog ellened, és addig kell folytatnod az igazságra való törekvést, amíg világosan meg nem érted az igazságot, alaposan meg nem ismered a romlott beállítottságodat, és el nem kezded gyűlölni a testet és a Sátánt. Ekkor az igazság gyakorlása hétköznapi dologgá válik számodra, természetessé és könnyeddé. Ezt jelenti a test legyőzése és a Sátán feletti győzelem. A harc során az embereknek állandóan imádkozniuk kell Istenhez, és több időt kell tölteniük Isten szavainak olvasásával. Soha nem szabad nem hívőkhöz vagy Sátánokhoz és ördögökhöz fordulniuk, hogy megtalálják az utat. Istenre kell támaszkodniuk és tekinteniük. Keresniük kell az igazságot, és közösséget kell vállalniuk az igazsággal kapcsolatban, Isten szavai szerint. Csak akkor győzhetik le a testet és a Sátánt, ha valóban megértik az igazságot. Miként látja ezt Isten? Isten látja a szívedet. Látja, hogy szereted az igazságot, féled Istent, és hajlandó vagy elvetni az igazságtalanságot és kerülni a rosszat. Bár a romlott beállítottságod gondolatokat, eszméket és szándékokat szült benned, ezek a gondolatok és szándékok nem irányítják a viselkedésedet, nem döntik romba és nem tapossák el az elhatározásodat. Végső soron képes vagy legyőzni őket, és Isten emlékezni fog rád. Ha ezt sűrűn gyakorlod, a belső állapotod javulni fog. Mely ponton lehet azt mondani, hogy teljesen legyőzted romlott beállítottságodnak ezt az aspektusát, hogy megváltoztál beállítottságod ezen aspektusában, és beléptél az igazságvalóságba? Ez azt jelenti, hogy bár néha még mindig eszedbe jutnak rossz gondolatok és ötletek, melyek továbbra is szülnek bizonyos szándékokat és vágyakat, ezek a dolgok már nem uralják a szívedet. Már érzed, hogy ezek a dolgok nem fontosak, és felismered őket, amint felbukkannak. Nem kell mesterségesen visszafognod és fellázadnod ellenük, és nem kell szándékosan kérned Istent, hogy átvizsgáljon, fegyelmezzen és megbüntessen. Nincs szükséged ilyen módszerekre. Könnyen le tudod küzdeni azokat és le tudsz mondani róluk. A szíved nem érzi magát kellemetlenül, és nem érez veszteséget. Ez így van jól. Most már érett vagy, és megváltozott a beállítottságod. Belépést nyertetek-e most már valamilyen mértékben? Megváltoztatok-e valamennyire? (Nem.) Akkor az érettségetek valóban túl csekély, és még mindig keményen kell dolgoznotok, hogy az igazságra törekedjetek, és hogy egyétek s igyátok Isten szavait. Akkor, ha újra megtörténnek veled ilyen dolgok, tudni fogod, hogyan gyakorold az igazságot, és hogyan cselekedj az alapelveknek megfelelően. Tudni fogod, mit kell tenned, hogy szilárdan megállj a tanúságtételedben. Akkor valóban érett leszel. Az igazságvalóságba csak azok léphetnek be, akik képesek gyakorolni az igazságot és képesek szilárdan megállni a tanúságtételükben. Ez jelenleg meghalad titeket. Még mindig a keresgélés stádiumában vagytok. A jelenlegi helyzetekről szólva, úgy érzitek, hogy mindezen problémákkal küzdötök, mégsem kerestétek soha az igazságot, hogy megoldjátok őket. Vajon ez azt jelenti, hogy túl csekély az érettségetek? Ha nem léptetek be az igazság valóságába, vajon lehet életetek? Még nem szereztétek meg az igazságot, és még nincs életetek. Ha csak test szerinti életet élsz, és csak a sátáni beállítottságod szerint élsz, akkor a Sátán hatalma alatt élsz. Még nem érted el Isten üdvösségét. Az üdvösség nem olyan egyszerű, ahogyan azt az emberek elképzelik, amikor azt gondolják, hogy ha szavakat és doktrínákat tudsz ontani magadból, és betartasz néhány előírást, akkor üdvösséged van. Valóban ismerned kell önmagadat, képesnek kell lenned levetni néhány romlott beállítottságot, képesnek kell lenned átlátni a hírnév és a pozíció lényegét, képesnek kell lenned elengedni a pozíciót, és valóban alávetni magad Istennek. Csak ily módon van üdvösség.

Valójában a pozíció problémájának megoldása ugyanaz, mint a többi problémáé. Ezek a problémák mind a korrupt beállítottság megnyilvánulásai és megnyilatkozásai. Ezek mind emberi preferenciák és törekvések. Mit akarok ezzel mondani? Feltéve, hogy megszabadulsz a romlott beállítottságodtól, a pozíció nem lesz probléma számodra. Az emberek versengenek egymással a pozícióért, mondván: „Lehet, hogy te ma fölöttem állsz, de holnap én fogok föléd emelkedni.” Mi itt a probléma? Vajon kizárólag a pozíció miatt merül fel? (Nem.) Mi eredményezte ezt? (Az ember romlott beállítottsága.) Így van. Ez a probléma az ember romlott beállítottságából adódik. Amint ennek a romlott beállítottságnak a gondja megoldódik, az összes ilyen probléma megoldást nyer. Végső soron azoknak, akik az igazságra való törekvés útját akarják választani, az önvizsgálatra és önmaguk megismerésére kell összpontosítaniuk mindenben. Meg kell oldaniuk romlott beállítottságuk problémáját, mielőtt az igazságra törekvés útjára léphetnek. Ha ezt nem sikerül megoldaniuk, az sok nehézséget és akadályt fog felvetni. Bár elvégzik a kötelességüket, végigcsinálják a folyamatot, de nem érnek el eredményt. Ezen problémák megoldásához minden erőfeszítést meg kell tenned az igazságra törekvés érdekében, mindent meg kell tenned, hogy megismerd a romlott beállítottságodat, és mindent meg kell tenned a problémák megoldása érdekében. Ne csak azt mondd, hogy „az igazságra való törekvéshez elegendő többet imádkozni és többet olvasni Isten szavát”. Ez túlságosan homályos. Gyakorlati út nélkül nem fog menni. A konkrét problémákkal konkrétan kell foglalkozni. Ne csak gépiesen alkalmazz előírásokat. Az igazság élő és gyakorlatias, és az előírások véletlenszerű alkalmazása nem a helyes út. A gyakorlati problémákat az igazságalapelv szerint kell megoldani. Ha valaki nem képes a gyakorlati problémákat az igazság alkalmazásával megoldani, az az ember vezetőként vagy dolgozóként nem megfelelő színvonalú. Aki nem tudja az igazságot felhasználni a problémák megoldására, az nem érti az igazságot. Még ha vezetővé és dolgozóvá válhat is, képtelen lesz az igazságot használni a problémák megoldására, nem lesz birtokában az igazságnak, és képtelen lesz az alapelveknek megfelelően cselekedni. Az ilyen vezető és dolgozó egyáltalán nem rendelkezik semmivel az igazságvalóságból.

2017. február 16.