A romlott emberiség szereti a hírnevet és a státuszt. Mindannyian hatalomra törekszenek. Ti, akik most vezetők és munkások vagytok, nem érzitek-e, hogy a pozíciótok vagy rangotok befolyásolja a tetteiteket? Így tesznek az antikrisztusok és a hamis vezetők is, akik mind Isten házának tisztviselőinek érzik magukat, akik egy fejjel a többiek felett állnak, felsőbbrendűek náluk. Ha nem lenne hivatalos pozíciójuk és rangjuk, akkor nem éreznék a felelősség terhét feladataik ellátásában, és nem végeznék komolyan a munkájukat. Mindenki úgy tekint a vezető vagy a dolgozó szerepére, mintha egyenértékű lenne a tisztviselő szerepével, és mindenki készséggel cselekszik tisztviselőként. Kedvező fénybe helyezve ezt karrierépítésnek nevezzük, kedvezőtlenebb fényben feltüntetve viszont úgy hívjuk, hogy valaki a saját dolgával foglalkozik. Ez egy független királyság felállítása a saját ambíciók és vágyak kielégítése érdekében. Végül is jó vagy rossz dolog a státusz birtoklása? Az emberek szemében jó dolog. Ha hivatalos címet viselsz, másképp beszélsz és viselkedsz. A szavaidnak ereje van, és az emberek odafigyelnek rájuk. Hízelegni fognak neked, kiabálva vonulnak előtted, és hátulról támogatnak. De a státuszod és a pozoíciód nélkül a szavaid süket fülekre találnának. Bár a szavaid igazak lehetnek, értelemmel teliek és hasznosak az emberek számára, senki sem fog hallgatni rád. Mit mutat ez? Minden ember fejet hajt a rang előtt. Mindannyiuknak vannak ambícióik és vágyaik. Mindannyian mások imádatára törekszenek, és szeretik az ügyeket státuszuk helyzetéből intézni. Vajon el lehet érni jó dolgokat a státusz helyzetéből? Tudnak-e olyan dolgokat tenni, amelyek hasznosak az emberek számára? Nem biztos. Ez attól függ, hogy milyen utat választasz, és hogyan kezeled a státuszt. Ha nem az igazságra törekszel, hanem mindig mások kegyeit akarod elnyerni, saját ambícióidat és kívánságaidat kívánod kielégíteni, és a státusz utáni vágyadat beteljesíteni, akkor antikrisztusok útját járod. Vajon megfelelhet-e törekvésében és kötelessége teljesítésében az igazságnak az, aki antikrisztusok útját járja? Egyáltalán nem. Ez azért van, mert az út, amelyet választunk, mindent meghatároz. Ha valaki a rossz utat választja, semmilyen erőfeszítése, kötelességteljesítése és törekvése nincs összehangban az igazsággal. Mi van bennük, ami ellentmond az igazságnak? Mit akarnak elérni a tetteikkel? (Státuszt.) Mit tesznek azok az emberek, akik a státusz kedvéért végeznek dolgokat? Egyesek azt mondják: „Mindig szavakat és doktrínákat szólnak, soha nem beszélgetnek igazságvalóságról, folyton hivalkodnak, mindig a saját érdekükben beszélnek, soha nem magasztalják Istent és nem tesznek bizonyságot Istenről. Azok az emberek, akikben ilyen dolgokat mutatkoznak meg, a státusz kedvéért cselekszenek.” Így van ez? (Igen.) Miért mondogatnak szavakat és doktrínákat, és miért hivalkodnak? Miért nem magasztalják Istent és miért nem tesznek bizonyságot Istenről? Mert a szívükben csak a státusz, a hírnevük és a nyereségük van – Isten teljesen hiányzik belőle. Az ilyen emberek különösen a státuszt és a hatalmat bálványozzák. A hírnevük és a nyereségük óriási jelentőséggel bír számukra; a hírnevük, a nyereségük és a státuszuk az életükké vált. Isten hiányzik a szívükből, nem félik Istent, még kevésbé vetik alá magukat neki; csakis magukat magasztalják, önmagukról tesznek bizonyságot, és mások csodálatának elnyerése érdekében hivalkodnak. Így gyakran dicsekednek magukról, hogy mit csináltak, mennyit szenvedtek, hogyan tettek eleget Istennek, mennyire türelmesek voltak, amikor megmetszették őket – mindezt azért, hogy elnyerjék az emberek szimpátiáját és csodálatát. Ezek az emberek ugyanolyan típusú emberek, mint az antikrisztusok, Pál útját járják. És mi a végső sorsuk? (Antikrisztussá válnak és kiiktatják őket.) Tudják ezek az emberek, hogy ilyen sors vár rájuk? (Tudják.) Tudják? Ha tudják, akkor miért teszik továbbra is azt, amit tesznek? Valójában nem tudják. Azt hiszik, hogy a cselekedeteik jók és helyesek. Soha nem tartanak önvizsgálatot, hogy mely cselekedeteik vannak Isten ellen, melyek nem tetszenek Istennek, vagy mely tetteik mögött van valamilyen szándék, vagy hogy milyen úton járnak. Az ilyen dolgok mindig kimaradnak a vizsgálódásukból.

Vezetőként és dolgozóként elgondolkodtatok-e már ezeken a kérdéseken: A megbízatás, amelyet Isten rám bízott, különleges megbízatás, nem egy közönséges követő hétköznapi kötelessége. Ez a feladat különleges felelősséggel jár, és különleges jelentőséggel bír. Tehát e különleges kötelesség teljesítése és e felelősség vállalása során milyen utat kell választanom, hogy megfeleljek Isten szándékának, vagy legalábbis elkerüljem, hogy Isten utáljon? Miként kell törekednem arra, hogy Isten tökéletessé tegyen, és elkerüljem, hogy antikrisztusok útjára lépjek, és emiatt kiiktassanak? Gondolkodtatok már valaha ezeken a kérdéseken? (Úgy éreztem, hogy Isten felemelt engem, amikor először kezdtem el vezetőként szolgálni. Bár tudtam, hogy az igazságra kell törekednem, és jól kell teljesítenem a kötelességemet, arrogáns természetem miatt nem tehettem mást, mint hogy mindig a hírnévre és a státuszra törekedtem. Miután ezt felismertem, képes voltam imádkozni Istenhez, és megtalálni a megfelelő passzusokat az Ő szavaiban, hogy megoldást találjak. Akkoriban sikerült némileg irányt váltanom, de ez a helyzet a jövőben újra elő fog fordulni, és bár a szívem mélyén gyűlöltem magam, nehéz volt teljesen megoldani ezt a problémát.) Nem tudod irányítani a gondolataidat és az elgondolásaidat, a hírnév és a státusz hajszolása iránti ambíciód és vágyad pedig szintén nem áll az irányításod alatt. Ez a bizonyítéka annak, hogy a romlott beállítottság gyökeret vert a szívedben. Ez nem múló hangulat vagy pillanatnyi érzelem, és nem is mások kényszerítik rád. Nem kell, hogy valaki más tanítsa meg neked; ez a te gondolataid természetes hajlama és a cselekedeteid természetes menete. Ez a te természeted. A természetünkben rejlő dolgok azok, amelyek a legkevésbé megváltoztathatók. Ezért a sátáni természet miatt, amint az emberek státuszra tesznek szert, veszélybe kerülnek. Mit kell tehát tenni? Nincs-e számukra követendő út? Ha egyszer már belecsöppentek ebbe a veszélyes helyzetbe, nincs-e számukra visszaút? Mondd meg Nekem, ha egyszer a romlott emberek elnyernek egy státuszt – függetlenül attól, hogy kik ők –, akkor antikrisztussá válnak? Ez feltétlenül így van? (Ha nem törekednek az igazságra, akkor antikrisztussá válnak, de ha az igazságra törekednek, akkor nem.) Ez teljesen igaz: ha az emberek nem törekednek az igazságra, akkor biztosan antikrisztussá válnak. Vajon mindenki, aki antikrisztusok útját járja, a státusz miatt teszi? Nem, hanem elsősorban azért, mert nem szeretik az igazságot, mert nem igaz emberek. Függetlenül attól, hogy van-e státuszuk vagy sem, azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra, mind antikrisztusok útját járják. Nem számít, hány prédikációt hallottak, az ilyen emberek nem fogadják el az igazságot, nem járnak a helyes úton, hanem eltökélten a görbe út felé tartanak. Ez hasonlít ahhoz, ahogyan az emberek esznek: Vannak, akik nem olyan ételeket fogyasztanak, amelyek táplálhatják a testüket és támogathatják a normális létezést, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan dolgokat fogyasszanak, amelyek ártanak nekik, és végül lábon lövik magukat. Vajon ez nem a saját döntésük? Miután kiiktatták őket, egyes vezetők és dolgozók azt terjesztették, hogy: „Ne légy vezető, és ne tegyél szert státuszra. Az emberek veszélybe kerülnek, amint elnyernek bármilyen státuszt, és Isten felfedi majd őket! Ha egyszer felfedik őket, még arra sem lesznek alkalmasak, hogy közönséges hívők legyenek, és egyáltalán nem fognak áldásokban részesülni.” Miféle dolog ilyet mondani? Legjobb esetben is Isten félreértését jelenti, legrosszabb esetben pedig Isten káromlását. Ha nem a helyes úton jársz, nem az igazságra törekszel, és nem Isten útját követed, hanem ragaszkodsz ahhoz, hogy antikrisztusok útján járj, és Pál útjára tévedsz, s végül ugyanazt a véget, ugyanazt a sorsot éred el, mint Pál, továbbra panaszkodva Istenre és igazságtalannak ítélve Istent, akkor nem vagy-e igazi antikrisztus? Az ilyen viselkedés átkozott! Amikor az emberek nem értik az igazságot, akkor mindig a saját elképzeléseik és képzelgéseik szerint élnek, gyakran félreértelmezik Istent, és úgy érzik, hogy Isten cselekedetei ellentétesek a saját elképzeléseikkel, ami negatív érzelmeket vált ki belőlük; ez azért történik, mert az emberek romlott beállítottságúak. Negatív dolgokat mondanak és panaszkodnak, mert a hitük túl gyenge, az érettségük túl csekély, és túl kevés igazságot értenek – ami mind megbocsátható, és Isten nem emlékezik azokra. És mégis vannak olyanok, akik nem a helyes úton járnak, akik kifejezetten a megtévesztés, az ellenállás, az Isten elárulása és az Isten elleni harc útját járják. Ezeket az embereket Isten végül megbünteti és megátkozza, majd kárhozatba és pusztulásba taszítja őket. Hogyan jutnak el idáig? Úgy, hogy soha nem gondolkodtak el és nem ismerték meg önmagukat, mert egyáltalán nem fogadják el az igazságot, vakmerőek és akaratosak, és makacsul elutasítják a megtérést, sőt, még panaszkodnak is Istenre, miután felfedték és kiiktatták őket, mondván, hogy Isten nem igazságos. Vajon meg lehet menteni az ilyen embereket? (Nem.) Nem lehet. Tehát vajon az a helyzet, hogy mindenki, akit felfednek és kiiktatnak, nem üdvözülhet? Nem lehet azt mondani, hogy egyáltalán nem részesülhetnek a megváltásban. Vannak, akik túl kevés igazságot értenek, fiatalok és tapasztalatlanok – akik, ha egyszer vezetővé vagy munkássá válnak és státuszuk lesz, a romlott beállítottságuk irányítja őket, státuszra törekszenek, élvezik ezt a státuszt, és így természetesen antikrisztusok útját járják. Ha a leleplezés és az ítélet után képesek elgondolkodni önmagukon, és valóban megtérnek, elhagyják a gonoszt, mint Ninive népe, és nem járnak többé a gonoszság útján, mint korábban, akkor még mindig megvan a lehetőségük arra, hogy megmeneküljenek. De mik ennek a lehetőségnek a feltételei? Igazán bűnbánónak kell lenniük, és képesnek kell lenniük elfogadni az igazságot. Ha így tesznek, akkor még van számukra némi remény. Ha képtelenek az önvizsgálatra, egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és nem áll szándékukban igazán megtérni, akkor teljesen ki lesznek rekesztve.

A „státusz” szó önmagában nem jelent sem próbatételt, sem kísértést. Ez attól függ, hogy az emberek hogyan kezelik a státuszt. Ha a vezetői munkát kötelességednek tekinted, olyan felelősségnek, amelyet teljesítened kell, akkor a státusz nem fog korlátozni. Ha hivatalos címként vagy tisztségként fogadod el, akkor bajba kerülsz, és biztosan a földre zuhansz. Akkor mi az a mentalitás, amelyet az embernek az egyház vezetőjeként és munkásaként magáévá kell tennie? Hová kellene összpontosítanod a törekvéseidet? Kell, hogy legyen egy utad! Ha nem keresed az igazságot, és nincs gyakorlási utad, akkor a státuszod csapdává válik számodra, te pedig el fogsz bukni. Egyesek másak lesznek, amint státuszra tesznek szert, és megváltozik a mentalitásuk. Nem tudják, hogyan öltözzenek fel, hogyan beszéljenek másokkal, milyen hangnemet vegyenek fel, hogyan lépjenek kapcsolatba az emberekkel, vagy milyen arckifejezéseket öltsenek magukra. Ennek eredményeképpen elkezdenek felépíteni magukról egy képet. Vajon ez nem perverzió? Vannak, akik a nem hívők frizuráját, ruházatát, beszédük és viselkedésük jellegzetességeit nézik. Utánozzák őket, és a nem hívők irányát követik ezen az úton. Pozitív dolog ez? (Nem.) Mi történik itt? Bár ezek felszínes gyakorlatoknak tűnnek, valójában egyfajta törekvésről van szó. Ez utánzás. Ez nem a helyes út. Nos, meg tudjátok különböztetni a jót a rossztól ezeknél a nyilvánvaló képeknél és álcáknál, de el tudjátok-e utasítani a rosszat és fel tudtok-e lázadni ellene? (Igen, ha tudatában vagyunk.) Ez a ti jelenlegi érettségetek. Amikor ezek az eszmék frissen élnek a szívedben, fel tudod ismerni és azonosítani tudod őket. Ha a státusz hajszolása motivál, akkor magad is mérsékelheted ezt a vágyat, így nem leszel olyan, mint a megszállott rajongó, aki úgy kergeti a bálványát, mint egy vadállat, amely elvesztette az eszét. Szubjektív módon képes vagy azonosítani ezeket az elgondolásokat. Minden kísértés fellázadhatsz a test ellen, ha nem vesznek körül emberek. De mi lenne, ha az emberek követnének téged, körülötted sürögnének, gondoskodnának a mindennapi szükségleteidről, táplálnának és ruháznának téged, és kielégítenék minden szükségletedet? Milyen érzések kavarognának a szívedben? Nem élveznéd-e a státusz előnyeit? Képes lennél-e akkor is fellázadni a test ellen? Amikor az emberek körülötted csoportosulnak, amikor úgy sürögnek körülötted, mintha sztár lennél, akkor hogyan kezeled a státuszodat? A tudatodban lévő dolgokat, vagyis azokat a dolgokat, amelyek a gondolataid és eszméid között vannak – a státusz megbecsülése, a státusz élvezete, a státusz iránti mohóság vagy akár a státusz iránti rajongás –, meg tudod vizsgálni a szívedet, hogy megtaláld ezeket a dolgokat? Felismered őket? Ha meg tudod vizsgálni a szívedet, és felismered benne ezeket a dolgokat, fel tudsz-e lázadni a test ellen ebben a helyzetben? Ha nincs meg benned az akarat, hogy gyakorold az igazságot, akkor nem fogsz fellázadni ezek ellen. Élvezni fogod őket, és dőzsölni fogsz bennük. Önelégültséggel telve azt fogod mondani: „Istenhívőként státusszal rendelkezni valóban csodálatos. Vezetőként mindenki azt teszi, amit mondok. Micsoda nagyszerű érzés. Én vagyok az, aki vezeti és öntözi ezeket az embereket. Most már engedelmeskednek nekem. Amikor azt mondom, hogy menjetek keletre, senki sem megy nyugatra. Amikor azt mondom, imádkozzatok, senki sem mer énekelni. Ez egy eredmény.” Ekkor már el is kezdted élvezni a státusz előnyeit. Mi lesz akkor a státusz számodra? (Méreg.) És bár méreg, nem kell félned tőle. Pontosan ebben a helyzetben van szükséged a helyes törekvésre és a helyes gyakorlási módszerekre. Gyakran előfordul, hogy amikor az emberek rendelkeznek státusszal, de a munkájuk még nem hozott eredményt, azt mondják: „Nem élvezem a státuszt, és nem élvezem mindazt, amit a státusz ad nekem.” Amint azonban a munkájuk felmutat némi sikert, és úgy érzik, hogy a státuszuk biztos, elveszítik a józan eszüket, és élvezik a státusz előnyeit. Azt hiszed, hogy csak azért, mert felismered a kísértést, fel tudsz lázadni a test ellen? Tényleg rendelkezel ilyen érettséggel? Tény, hogy nem. A felismerésed és lázadásod nem mással érhető el, mint az emberi lelkiismerettel és az ember által birtokolt alapvető racionalitással. Ezek mondják azt neked, hogy ne cselekedj így. A lelkiismeret normája és az a csekély racionalitás, amit az Istenbe vetett hit megtalálásából nyersz, az, ami segít neked, vagy ami távol tart a rossz úttól. Mi ennek a háttere? Arról van szó, hogy amikor szereted a státuszt, de még nem szerezted meg, akkor még mindig lehet némi lelkiismereted és józan eszed. Ezek a szavak még mindig megfékezhetnek, és rádöbbenthetnek arra, hogy a státusz élvezete nem jó, és nem illeszkedik az igazsághoz, hogy ez nem a helyes út, ez ellenállás Istennek és nem tetszik Neki. Ekkor tudatosan fellázadhatsz a test ellen és elengedheted a státusz élvezetét. Fellázadhatsz a test ellen, amikor nincsenek felmutatható teljesítményeid vagy érdemeid, de ha már érdemleges munkát végeztél, vajon a szégyenérzeted, a lelkiismereted, a racionalitásod és az erkölcsi fogalmaid visszatartanak-e téged? A csekély lelkiismereti norma, amellyel rendelkezel, meg sem közelíti azt, hogy az embernek Istent félő szíve van, és a te kis hited egyáltalán semmit sem fog érni. Tehát az a kevés lelkiismeret, amivel most rendelkezel, egyenértékű-e az igazságvalósággal? Nyilvánvalóan nem. És mivel az nem az igazságvalóság, nem lehetsz többre képes, mint ami az emberi lelkiismeret és az emberi értelem korlátaiból fakad. Mivel most nem Isten szavainak valósága az életetek, mi lesz veletek, ha egyszer státusszal és hivatalos címekkel rendelkeztek? Antikrisztusok útját fogjátok járni? (Nem biztos.) Ez a legnagyobb veszély ideje. Világosan látjátok ezt? Mondjátok meg Nekem, veszélyes-e vezetőnek vagy dolgozónak lenni? (Igen, az.) A veszély ismeretében, továbbra is hajlandóak vagytok végezni ezt a kötelességet? (Igen.) E kötelességteljesítésre való hajlandóság emberi akarat, és ez pozitív dolog. De vajon ez a pozitív dolog önmagában lehetővé teszi, hogy az igazságot gyakorlatba ültesd? Képes leszel fellázadni a test kívánságai ellen? Az emberi jó szándékra és az emberi akaratra támaszkodva, valamint az emberi vágyakra és eszményekre támaszkodva képes leszel-e teljesíteni az akaratodat? (Nem.) Ezután el kell gondolkodnotok azon, hogy mit kell tenned, hogy a kívánságaidat, az eszményeidet és az akaratodat a valóságoddá és a valódi érettségeddé tedd. Ez valójában nem is olyan nagy probléma. Az igazi probléma az, hogy az ember jelenlegi állapotát és érettségét tekintve, valamint emberi mivoltának tulajdonságait tekintve messze van attól, hogy Isten jóváhagyásának feltételeit teljesítse. Az emberi jellemetekben nincs több, mint egy kis lelkiismeret és értelem, s nincs meg az igazság keresésére irányuló akarat. A kötelességed végzése közben talán nem szeretnél felületes lenni, és nem is próbálod becsapni Istent, mégis megteszed. Tekintettel jelenlegi, valódi állapotodra és érettségedre, máris veszélyes helyzetben vagy. Vajon továbbra is fenntartanád, hogy a státusz birtoklása veszélyes, ugyanakkor annak hiánya azt jelenti, hogy biztonságban vagy? Valójában a státusz hiánya is veszélyes. Amíg romlott beállítottságban élsz, addig veszélyben vagy. Most akkor vajon az a helyzet, hogy csak vezetőnek lenni veszélyes, míg azok, akik nem vezetők, biztonságban vannak? (Nem.) Ha nem olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik, és nem vagy birtokában a legcsekélyebb igazságvalóságnak sem, akkor veszélyben vagy, akár vezető vagy, akár nem. Hogyan kell tehát az igazságra törekedned, hogy elkerüld ezt a veszélyt? Gondolkodtatok-e már ezen a kérdésen? Ha csak egy kicsi vágyad van, és egyszerűen csak követsz néhány előírást, vajon működni fog? Tényleg el tudsz menekülni így a veszély helyéről? Rövid távon talán működhet, de nehéz megmondani, hogy mi fog történni hosszú távon. Szóval, mit kell tenni? Egyesek azt mondják, hogy az igazságra törekvés a legjobb út. Ez teljesen igaz, de milyen módon kell törekedni ahhoz, hogy az ember belépjen az igazságvalóságba? És hogy növekedjen az élete? Ezek egyike sem egyszerű dolog. Először is meg kell értened az igazságot, aztán gyakorlatba kell ültetned. Amíg az ember érti az igazságot, addig ezeknek a problémáknak a fele máris megoldódik. Képes lesz elgondolkodni a saját állapotán, és tisztán látni azt. Érezni fogja a veszélyt, amelyben él. Képes lesz az igazságot proaktívan gyakorlatba ültetni. Az ilyen gyakorlat természetesen az Istennek való alávetettséghez vezet. Vajon a magát Istennek alávető ember nincs veszélyben? Tényleg szükséged van a válaszra? Azok, akik valóban alávetik magukat Istennek, nem lázadnak többé Isten ellen, nem állnak ellen Neki, még kevésbé árulják el Őt. Az üdvösségük biztosított. Hát az ilyen ember nincs-e teljesen veszélyen kívül? Ezért a problémák megoldásának legjobb eszköze az, ha valaki komolyan veszi az igazságot, és az igazságba fekteti az erőfeszítéseit. Amint az emberek valóban megértik az igazságot, minden probléma megoldódik.

Számotokra mi a különleges abban, hogy vezetők és dolgozók vagytok? (Több felelősséget vállalunk.) A felelősségvállalás része ennek. Ennek mindannyian tudatában vagytok, de hogyan tudjátok jól teljesíteni a felelősségeteket? Hol kezditek? Ennek a felelősségnek a megfelelő teljesítése valójában a kötelesség megfelelő teljesítése. A „felelősség” szó úgy hangozhat, mintha valami különleges dolog lenne, de végső soron ez az ember kötelessége. Számotokra nem könnyű dolog jól teljesíteni a kötelességeteket, mert sok minden van előttetek, ami akadályoz, olyan dolgok, mint például a státusz akadálya, amit a legnehezebb áttörnötök. Ha nincs semmilyen státuszod, és csak egy egyszerű hívő vagy, akkor kevesebb kísértéssel kell szembenézned, és könnyebb lesz jól teljesítened a kötelességedet. Élhetsz lelki életet minden nap, mint az átlagemberek, ehetsz és ihatsz Isten szavaiból, beszélhetsz az igazságról, és jól teljesítheted a kötelességeidet. Ennyi elegendő. Ha azonban van státuszod, akkor először át kell törnöd a státusz által jelentett akadályt. Először át kell menned ezen a vizsgán. Hogyan tudod áttörni ezt az akadályt? Ez nem könnyű a hétköznapi emberek számára, mert a romlott beállítottság mélyen gyökerezik az emberben. Minden ember a romlott beállítottsága szerint él, és eredendően szerelmes a hírnév, a nyereség és a státusz hajszolásába. Miután végre ilyen nehézségek árán elnyerték a státuszt, ki ne élvezné annak előnyeit a legteljesebb mértékben? Ha a szívedben ott az igazság szeretete, és valamelyest Istent félő a szíved, akkor óvatosan és körültekintően fogod kezelni a státuszodat, miközben képes leszel keresni az igazságot a kötelességed teljesítése során. Ily módon a hírnév, a nyereség és a státusz nem fog helyet találni a szívedben, és nem fogja gátolni a kötelességed teljesítését. Ha túl csekély az érettséged, akkor gyakran kell imádkoznod, visszafognod magad Isten szavaival. Meg kell találnod a módját, hogy bizonyos dolgokat megtegyél, vagy tudatosan elkerülj bizonyos környezeteket és bizonyos kísértéseket. Tegyük fel például azt, hogy vezető vagy. Amikor több hétköznapi testvér társaságában vagy, vajon nem fogják azt gondolni, hogy valamivel felsőbbrendűbb vagy náluk? A romlott emberiség így látná ezt, és ez máris kísértés számodra. Ez nem próbatétel, hanem kísértés! Ha te is azt hiszed, hogy felsőbbrendűbb vagy náluk, az nagyon veszélyes, de ha azt gondolod, hogy ők egyenrangúak veled, akkor a mentalitásod normális, és nem fog megzavarni a romlott beállítottság. Ha úgy gondolod, hogy vezetőként a te státuszod nagyobb, mint az övék, hogyan fognak bánni veled? (Felnéznek majd a vezetőre.) Csak felnéznek rád és csodálni fognak, semmi több? Nem. Ennek megfelelően kell majd beszélniük és cselekedniük. Például, ha megfázol, és egy közönséges testvér szintén megfázik, kit fognak előbb ellátni? (A vezetőt.) Hát ez nem előnyben részesítés? Vajon Ez nem a státusz egyik előnye? Ha vitába keveredsz egy testvérrel, vajon tisztességesen fognak bánni veled a státuszod miatt? Vajon az igazság oldalára fognak állni? (Nem.) Ezek a dolgok olyan kísértések, amelyekkel szembesülsz. El tudod-e kerülni őket? Hogyan kellene kezelned ezeket? Ha valaki rosszul bánik veled, akkor lehet, hogy nem kedveled őt, és azon gondolkodsz, hogyan támadhatnád meg, zárhatnád ki, és állhatnál bosszút rajta, holott valójában semmi baj nincs azzal a személlyel. Másrészt, egyesek hízeleghetnek neked, s te talán nemcsak hogy nem tiltakozol ellene, de még élvezed is ezt az érzést. Hát nem aggasztó ez? Nem kezdenéd-e el azonnal támogatni és képezni a hízelgőt, hogy bizalmasod legyen, és a parancsaidat teljesítse? Ha így tennél, milyen úton járnál? (Antikrisztusok útján.) Ha beleesel ezekbe a kísértésekbe, veszélyben vagy. Jó dolog-e, ha egész nap emberek keringenek körülötted? Hallottam, hogy egyesek, miután vezetővé válnak, nem végzik el a saját munkájukat vagy nem oldanak meg gyakorlati problémákat. Ehelyett csak a test örömeire gondolnak. Néha még olyan ételeket is esznek, amelyeket csak nekik készítettek, miközben másokkal mosatják ki a szennyes ruháikat. Egy idő után végül felfedik és kirekesztik őket. Mit kell tennetek, ha ilyesmivel találkoztok? Ha van státuszod, az emberek hízelegni fognak neked, és különös figyelemmel bánnak veled. Ha képes vagy legyőzni és visszautasítani ezeket a kísértéseket, és továbbra is tisztességesen bánsz az emberekkel, függetlenül attól, hogy ők hogyan bánnak veled, ez azt bizonyítja, hogy jó ember vagy. Ha van státuszod, egyesek majd felnéznek rád. Mindig körülötted lesznek, törleszkedve és hízelegve. Véget tudsz vetni ennek? Hogyan kezeled az ilyen helyzeteket? Amikor nincs szükségetek arra, hogy gondoskodjanak rólatok, de valaki „segítő kezet” nyújt nektek és bájolog, titokban talán örültök, mert azt gondoljátok, hogy a státuszotok miatt másak vagytok, és hogy a különleges bánásmódot a lehető legjobban ki kell élveznetek. Vajon nem történnek ilyen dolgok? Nem egy valós probléma ez? Amikor ilyen dolgok történnek veled, szemrehányást tesz-e neked a szíved? Érzel-e undort és utálatot? Ha valaki nem érez undort és utálatot, nem utasítja el, és szívében mentes a vádaskodástól és a hibáztatástól, ehelyett szereti élvezni ezeket a dolgokat, és úgy érzi, hogy jó, ha van státusza, akkor az ilyen embernek vajon van lelkiismerete? Van benne racionalitás? Vajon olyasvalaki, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Mit mutat ez? Ez a státuszból származó előnyök utáni vágy. Bár ez még nem minősít téged antikrisztusnak, már antikrisztusok útjára léptél. Amikor megszoktad, hogy különleges bánásmódot élvezel, s egy nap nem kaphatsz többé ilyen különleges bánásmódot, vajon nem leszel dühös? Ha néhány testvér szegény, és nincs pénzük arra, hogy vendégül lássanak téged, vajon tisztességesen fogsz bánni velük? Ha olyan igazságot mondanak neked, ami nem tetszik, használni fogod-e a hatalmadat ellenük, és azon töprengsz, hogyan büntesd meg őket? Fogsz-e érezni nemtetszést amikor meglátod őket, és meg akarod-e őket leckéztetni? Ha egyszer ezek a gondolatok eszedbe jutnak, akkor már nem állsz messze attól, hogy gonoszságot kövess el, nem igaz? Könnyű az embereknek antikrisztusok útját járni? Könnyű antikrisztussá válni? (Igen.) Ez nagyon bosszantó! Vezetőként és munkásként, ha nem keresitek az igazságot mindenben, akkor antikrisztusok útját járjátok.

Vannak, akik nem értik Isten munkáját, és nem tudják, Isten hogyan és kiket ment meg. Úgy látják, hogy minden emberben ott van az antikrisztusi beállítottság, és antikrisztusok útját járhatják, ezért úgy érzik, hogy az ilyen embereknek bizonyára nincs reményük az üdvösségre. Végül mindannyian úgy lesznek megítélve, hogy antikrisztusok. Nem üdvözülhetnek, és mindannyiuknak el kell pusztulniuk. Helyesek-e az ilyen gondolatok és nézetek? (Nem.) Akkor hogyan kell megoldani ezt a problémát? Először is meg kell értened Isten munkáját. Isten a romlott embert menti meg. A romlott ember antikrisztusok útját járhatja, és ellenáll Istennek. Ezért van szüksége arra, hogy Isten megmentse. Hogyan lehet tehát egy embert valóban rábírni Isten követésére, ahelyett, hogy antikrisztusok útjára lépne? Meg kell értenie az igazságot, el kell gondolkodnia magán és meg kell ismernie önmagát, ismernie kell saját romlott beállítottságát és ismernie kell saját sátáni természetét. Ezután tovább kell keresnie az igazságot és meg kell oldania romlott beállítottságának problémáját. Csak így biztosíthatod, hogy ne járj antikrisztusok útján, hogy elkerüld, hogy magad is antikrisztussá válj, és elkerüld, hogy olyasvalakivé válj, akit Isten visszautasít. Isten nem természetfeletti módon munkálkodik. Inkább az emberek szíve mélyén vizsgálódik. Ha mindig a státusz előnyeit élvezed, Isten csak dorgálni fog téged. Tudatosítani fogja benned ezt a hibát, hogy gondolkodj el magadon, és rájöjj, hogy ez nincs összhangban az igazsággal, s nem tetszik Istennek. Ha eljutsz erre a felismerésre, elgondolkodsz magadon és megismered önmagad, akkor nem lesz nehéz megoldanod a problémát. De ha hosszabb ideig ilyen állapotban élsz, mindig a státusz előnyeit élvezed, nem imádkozol Istenhez, nem gondolkodsz el magadon, és nem keresed az igazságot, akkor Isten nem tesz semmit. El fog hagyni téged, így nem érzed majd, hogy veled van. Isten ráébreszt téged arra a felismerésre, hogy ha így folytatod, akkor biztosan olyanná válsz, akit Isten utál. Isten a tudtodra fogja adni, hogy ez az út rossz, hogy az életmódod rossz. Istennek a célja azzal, hogy az embereknek ilyen tudatosságot ad az, hogy megismertesse velük azokat a cselekedeteket, amelyek helyesek és azokat, amelyek helytelenek, lehetővé téve számukra a helyes döntés meghozatalát. Az azonban, hogy valaki a helyes utat tudja-e választani, a hitétől és az együttműködésétől függ. Amikor Isten ezeket a dolgokat teszi, akkor az igazság megértéséhez vezet téged, de ezen túlmenően a választás jogát is rád bízza, és ez attól függ, hogy a helyes úton jársz-e. Isten soha nem kényszerít téged. Soha nem irányít erőszakkal, nem parancsolja meg, hogy tegyél meg valamit, nem kényszerít, hogy tedd ezt vagy azt. Isten nem így cselekszik. Megengedi neked, hogy szabadon dönts. Ilyenkor mit kell tennünk? Amikor rájössz, hogy amit csinálsz, az helytelen, hogy az életmódod rossz, akkor el tudsz-e azonnal jutni a helyes módszereknek megfelelő gyakorláshoz? Ez nagyon nehéz lenne. Harcot kell vívni, mert amit az ember szeret, az a Sátán filozófiája és logikája, amelyek szemben állnak az igazsággal. Időnként tudod, hogy mi lenne helyes és mi helytelen, és a szívedben harc folyik. Egy ilyen harc során gyakran kell imádkoznod, hagynod kell, hogy Isten vezessen, és hagynod kell, hogy Isten megdorgáljon, hogy tudatára ébredj annak, hogy mit nem kellene tenned. Ezután lázadj fel aktívan az ilyen kísértések ellen és kerüld őket. Ehhez az együttműködésedre van szükség. A harc során továbbra is fogsz hibázni, és könnyű a rossz útra térni. Bár lehet, hogy szívedben a helyes irányt választod, nem biztos, hogy a helyes útra térsz. Hát nem így állnak a dolgok valójában? Egy pillanatnyi figyelmetlenség, és rossz útra térsz. Mit jelent itt a „pillanatnyi figyelmetlenség”? Azt jelenti, hogy a kísértés túl nagy. Számodra ez lehet, hogy a méltóságoddal kapcsolatos megfontolásokból, vagy a hangulatodból, valamilyen különleges kontextusból, vagy különleges környezetből fakad. A legkomolyabb tényező valójában a te romlott beállítottságod, amely uralkodik fölötted és irányít téged. Ez nehezíti meg számodra, hogy a helyes utat kövesd. Lehet, hogy van némi hited, de még mindig ide-oda hánykolódsz és ide-oda ingadozol a körülmények miatt. Amíg nem metszenek meg, amíg nem büntetnek meg és nem fegyelmeznek meg, amíg akadályok terhelik az utadat és nem látod az előre vezető utat, addig nem fogsz rájönni, hogy a hírnév, a nyereség és a státusz hajszolása nem a helyes út, hanem olyasmi, amit Isten utál és megátkoz, és hogy csak az Isten által megkövetelt úton járás a helyes út az életben, s hogy ha nem ezen az úton akarsz járni, akkor teljesen ki fognak rekeszteni. Az emberek nem sírnak, amíg nem látják a koporsót! E harc során azonban, ha az embernek nagy hite, erős elszántsága van az együttműködésre, és akar törekedni az igazságra, akkor könnyebben le tudja győzni ezeket a kísértéseket. Ha az alapvető gyengeséged a méltóság iránti különös figyelem és a státusz szeretete, a hírnév és a nyereség utáni mohóság, valamint a test örömei, és ezek a dolgok különösen erősek benned, akkor nehéz lesz számodra, hogy győztesen kerülj ki. Mit jelent ez, hogy nehéz lesz győztesen kikerülnöd? Azt jelenti, hogy nehéz lesz számodra az igazságra való törekvés útját választani, helyette lehet, hogy a rossz utat választod, ami miatt Isten utál és elhagy téged. Ha azonban mindig óvatos és megfontolt vagy, gyakran tudsz Isten elé járulni, hogy megdorgáljon és fegyelmezzen, és ha nem élvezed a státusz előnyeit, nem vágysz hírnévre, nyereségre vagy a test kényelmeire, továbbá ha, amikor ilyen gondolataid vannak, Istenre hagyatkozol, hogy teljes erőddel fellázadj ellenük, mielőtt tettekbe torkollnának, valamint ha imádkozol Istenhez és keresed az igazságot, és végül képes vagy az igazság gyakorlásának útját járni és belépni abba a valóságba, minden másra való tekintet nélkül, akkor vajon nem fogod nagyobb valószínűséggel a helyes irányt választani, amikor nagy kísértéssel szembesülsz? (De igen.) Ez a szokásos felhalmozott tartalékaidtól függ. Mondd meg Nekem: Ha egy ember nagy kísértéssel találkozik, vajon képes teljes mértékben eleget tenni Isten szándékának, ha a meglévő érettségére, a saját akaratára vagy a szokásos felhalmozott tartalékaira támaszkodik? (Nem.) Képes-e részlegesen eleget tenni? (Igen.) Az ember talán képes részben eleget tenni, de amikor nagy nehézségekbe ütközik, akkor Isten beavatkozására van szükség. Ha az igazságot akarod gyakorolni, akkor ha az igazság kizárólag emberi megértésére és az emberi akaratra támaszkodsz, az nem nyújthat teljes védelmet, nem tudsz eleget tenni Isten szándékainak, és nem kerülheted el teljesen a rosszat. A kulcs az, hogy az embernek elszántan együtt kell működnie, a többit pedig Isten munkájára kell bíznia. Tegyük fel, hogy azt mondod: „Nagy erőfeszítéseket tettem ennek érdekében, és mindent megtettem, amit tudtam. Bármilyen kísértésekkel vagy körülményekkel szembesüljek is a jövőben, az érettségem csak ekkora, és csak ennyit tudok tenni.” Látva, hogy így cselekszel, mit fog tenni Isten? Isten megóv téged ezektől a kísértésektől. Amikor Isten megóv ezektől a kísértésektől, képes leszel gyakorolni az igazságot, a hited egyre szilárdabbá válik, az érettséged pedig fokozatosan nőni fog.

A romlott ember szereti hajszolni a státuszt és élvezni annak előnyeit. Ez minden emberre érvényes, függetlenül attól, hogy jelenleg van-e státuszod vagy nincs: rendkívül nehéz lemondani a státuszról és megszabadulni annak kísértéseitől. Ez sok együttműködést igényel az ember részéről. Mit jelent ez az együttműködés? Elsősorban az igazság keresését, az igazság elfogadását, Isten szándékainak megértését, és a problémák lényegébe való egyértelmű behatolást. Ezekkel a dolgokkal az embernek meglesz a hite, hogy legyőzze a státusz kísértését. Ezenkívül hatékony módszereket kell kitalálnod, hogy megszabadulj a kísértéstől, és eleget tégy Isten szándékainak. Rendelkezned kell gyakorlási utakkal. Ez a helyes úton tart majd. A gyakorlás útjai nélkül gyakran kísértésbe fogsz esni. Bár a helyes utat akarod választani, erőfeszítéseid végül nem fognak sokat érni, bármennyire is igyekszel. Nos, mik azok a kísértések, amelyekkel gyakran találkoztok? (Amikor sikereket érek el a kötelességem teljesítésében, és elnyerem a testvérek nagyrabecsülését, önelégültnek érzem magam, és nagyon élvezem ezt az érzést. Néha nem veszem észre, néha pedig rájövök, hogy ez az állapot rossz, de mégsem tudok fellázadni ellene.) Ez egy kísértés. Ki fog még beszélni? (Mivel vezető vagyok, a testvéreink néha különleges bánásmódban részesítenek.) Ez is egy kísértés. Ha nem vagy tudatában a kísértéseknek, amelyekkel találkozol, hanem rosszul kezeled őket, és nem tudsz helyes döntéseket hozni, akkor ezek a kísértések bánatba és nyomorúságba sodornak téged. Mondjuk, például, hogy a testvérek különleges bánásmódja veled szemben magában foglalja az anyagi előnyöket: etetnek, öltöztetnek, elszállásolnak, és biztosítják a mindennapi szükségleteidet. Ha az, amit élvezel, kellemesebb, mint amit ők adnak neked, akkor lenézed azt, és lehet, hogy visszautasítod az ajándékaikat. Ha azonban találkoznál egy gazdag emberrel, és ő egy szép ruhát adna neked, mondván, hogy ő nem hordja, vajon meg tudnál állni szilárdan egy ilyen kísértéssel szemben? Lehet, hogy átgondolnád a helyzetet, és azt mondanád magadban: „Ő gazdag, és ezek a ruhák semmit sem jelentenek neki. Úgysem hordja őket. Ha nem adja nekem, akkor csak elpakolja őket valahova. Úgyhogy megtartom őket.” Mit gondolsz erről a döntésről? (Már élvezi a státusz előnyeit.) Ez miért a státusz előnyeinek élvezete? (Mert elfogadott finom dolgokat.) Vajon pusztán a neked felajánlott finom dolgok elfogadása a státusz előnyeinek élvezete? Ha valami hétköznapi dolgot ajánlanak fel neked, éppen azt, amire szükséged van, ezért elfogadod, vajon az is a státusz előnyeinek élvezetének számít? (Igen. Amikor valaki elfogad dolgokat másoktól, hogy kielégítse saját önző vágyait, az is annak számít.) Úgy tűnik, nem vagy tisztában ezzel. Gondoltál valaha is erre: ha nem lennél vezető, és nem lenne státuszod, akkor is felajánlaná neked ezt az ajándékot? (Nem.) Biztosan nem tenné. Azért ajánlja fel ezt az ajándékot neked, mert vezető vagy. A dolog természete megváltozott. Ez nem normális jótékonyság, és itt van a probléma. Ha megkérdeznéd tőle: „Ha nem lennék vezető, hanem egyszerűen csak egy közönséges testvér, felajánlanál nekem egy ilyen ajándékot? Ha erre a tárgyra egy testvérnek lenne szüksége, odaadnád neki?” Azt felelné: „Nem tehetném. Nem adhatok dolgokat összevissza bárkinek. Azért adom neked, mert te a vezetőm vagy. Ha nem rendelkeznél ezzel a különleges státusszal, miért adnék neked ilyen ajándékot?” Most nézd, mennyire nem értetted meg a helyzetet. Hittél neki, amikor azt mondta, hogy nincs szüksége arra a szép ruhára, de ő becsapott téged. Az a célja, hogy elfogadd az ajándékát, hogy a jövőben jó legyél hozzá, és különleges bánásmódot biztosíts neki. Ez a szándék áll az ajándéka mögött. Az a helyzet, hogy te a szíved mélyén tudod, hogy soha nem adna neked ilyen ajándékot, ha nem lenne státuszod, de mégis elfogadod. A nyelveddel azt mondod: „Hála Istennek. Elfogadtam ezt az ajándékot Istentől, ez Isten jóindulata felém.” Nemcsak a státuszból származó előnyöket élvezed, hanem az Isten választott népének dolgaiban is örömödet lelted, mintha az neked járna. Nem szégyentelen dolog ez? Ha az embernek nincs lelkiismerete és hiányzik belőle minden szégyenérzet, akkor ez a probléma. Vajon ez csak viselkedés kérdése? Talán egyszerűen rossz dolog elfogadni másoktól dolgokat, és helyes visszautasítani őket? Mit kellene tennetek, ha ilyen helyzettel találkoztok? Meg kell kérdezned ezt az ajándékozót, hogy amit tesz, megfelel-e az alapelveknek. Mondd neki: „Keressünk útmutatást Isten szavából vagy az egyház adminisztratív rendeleteiből, és nézzük meg, hogy amit teszel, az összhangban van-e az alapelvekkel. Ha nem, akkor nem fogadhatok el ilyen ajándékot.” Ha ezek a források tájékoztatják az ajándékozót, hogy cselekedete megsérti az alapelveket, de ő mégis szeretné neked adni az ajándékot, mit kell tenned? Az alapelvek szerint kell cselekedned. A hétköznapi emberek ezen nem tudnak úrrá lenni. Mohón vágynak arra, hogy mások többet adjanak nekik, és szeretnének még több különleges bánásmódot élvezni. Ha te jó ember vagy, azonnal imádkoznod kell Istenhez, amikor ilyen helyzettel szembesülsz, mondván: „Ó, Istenem, amivel ma szembesülök, az bizonyára a Te jóakaratod jele. Ez egy lecke, amit Te adtál nekem. Hajlandó vagyok keresni az igazságot, és az alapelvek szerint cselekedni.” A státusszal rendelkezők előtt álló kísértések túl nagyok, és ha egyszer jön a kísértés, akkor azt valóban nehéz legyőzni. Szükséged van Isten védelmére és segítségére; imádkoznod kell Istenhez, keresned kell az igazságot is, és gyakran el kell gondolkodnod önmagadon. Ily módon megalapozottnak és békésnek fogod érezni magad. Viszont, ha megvárod, amíg megkapod ezeket az ajándékokat, és csak azután imádkozol, vajon akkor is érezni fogod ezt a megalapozottságot és békét? (Többé már nem.) Mit fog Isten akkor gondolni rólad? Vajon a cselekedeteid tetszeni fognak Istennek, vagy utálni fogja őket? Meg fogja utálni a cselekedeteidet. A probléma vajon csupán az, hogy elfogadsz egy dolgot? (Nem.) Akkor hol van a probléma? A probléma abban a véleményben és hozzáállásban rejlik, amelyet elfogadsz, amikor szembesülsz egy ilyen helyzettel. A magad érdekében döntesz, vagy az igazságot keresed? Van-e bármilyen lelkiismereti normád? Istent félő szíved van-e egyáltalán? Imádkozol-e Istenhez, amikor szembesülsz a helyzettel? Vajon először a saját vágyaidat akarod kielégíteni, vagy először imádkozol és Isten szándékait keresed? Ebben a kérdésben lelepleződsz. Hogyan kellene kezelned egy ilyen helyzetet? Lenniük kell gyakorlati alapelveidnek. Először is, külsőleg vissza kell utasítanod ezeket a különleges anyagi juttatásokat, ezeket a kísértéseket. Még akkor is, ha olyasmit ajánlanak fel neked, amire különösen vágysz, vagy pontosan azt, amire szükséged van, azt is vissza kell utasítanod. Mit értünk anyagi dolgok alatt? Élelem, ruházat és szállás, valamint a mindennapi használatra szolgáló tárgyak mind ide tartoznak. Ezeket a különleges anyagi javakat vissza kell utasítani. Miért kell visszautasítanod őket? Vajon így tenni, csupán cselekedvés kérdése? Nem, hanem az együttműködő hozzáállásod kérdése. Ha gyakorolni akarod az igazságot, eleget akarsz tenni Istennek, és el akarod kerülni a kísértést, akkor először is rendelkezned kell ezzel az együttműködő hozzáállással. Ezzel a hozzáállással képes leszel elkerülni a kísértést, és a lelkiismereted nyugodt lesz. Ha felajánlanak neked valamit, amit szeretnél, és elfogadod, a szíved bizonyos fokig érezni fogja a lelkiismereted szemrehányását. Ugyanakkor a kifogásaid és önigazolásaid miatt azt fogod mondani, hogy ezt a dolgot meg kell kapnod, hogy ez jár neked. És akkor a lelkiismeret-furdalásod nem lesz olyan helytálló vagy nyilvánvaló. Néha bizonyos érvek vagy gondolatok és nézetek befolyásolhatják a lelkiismeretedet, így annak furdalása nem nyilvánvaló. Vagyis a lelkiismereted vajon megbízható mérce? Nem az. Ez egy vészharang, amely figyelmezteti az embereket. Milyen figyelmeztetést ad? Arra figyelemeztet, hogy nem biztonságos, ha csak a lelkiismereti érzésekre hagyatkozunk; az igazságalapelveket is keresni kell. Ez az, ami megbízható. Az őket korlátozó igazság nélkül az emberek még mindig kísértésbe eshetnek, különféle indokokat és kifogásokat hozva fel, amelyekkel kielégíthetik a státuszból származó előnyök iránti mohóságukat. Ezért vezetőként a szívedben ragaszkodnod kell ehhez az egyetlen alapelvhez: mindig visszautasítok, mindig elkerülök és teljes mértékben elutasítok minden különleges bánásmódot. A teljes elutasítás az előfeltétele annak, hogy elkerüljük a rosszat. Ha rendelkezel a rossz elkerüléséhez szükséges előfeltételekkel, akkor bizonyos fokig már Isten védelme alatt állsz. És ha rendelkezel ilyen gyakorlati alapelvekkel, és ragaszkodsz hozzájuk, akkor már gyakorlod az igazságot, és eleget teszel Istennek. Már a helyes úton jársz. Ha a helyes úton jársz, és már eleget teszel Istennek, vajon akkor is szükséged van még a lelkiismereted próbájára? Az alapelvek szerint cselekedni és az igazságot gyakorolni magasabb rendű, mint a lelkiismeret normája. Ha valakiben megvan az elhatározás, hogy együttműködő legyen, és képes az alapelvek szerint cselekedni, akkor már eleget tett Istennek. Ez az a norma, amit Isten megkövetel az emberektől.

Nagymértékben az együttműködésen múlik, hogy valaki képes-e félni Istent és kerülni a rosszat. Az együttműködés létfontosságú. Mivel Jób félte Istent és kerülte a rosszat, az ő érettségével és valóságával nem kellett attól tartania, hogy bármilyen kísértésbe esik. Ha egy lakomaasztalnál ült volna, nem könnyen sértette volna meg Istent egyetlen szóval vagy cselekedettel sem. Akkor miért nem volt hajlandó részt venni az ilyen lakomákon? (Nem szerette őket.) Nem szerette az ilyen alkalmakat. Ez egy objektív ok, de van egy gyakorlati kérdés is, amit talán nem vettetek figyelembe. Jób félte Istent és kerülte a rosszat. Lépéseket tett és gyakorlatokat tett magáévá, hogy megkapja Isten oltalmát, óvakodott attól, hogy bűnt kövessen el vagy megbántsa Istent. Alkalmazta az együttműködés emberi módszereit. Ez a dolog egyik oldala. Ezen kívül vannak olyan helyzetek, amelyekben az ember nem tudja egyedül megfékezni romlott természetét, ezért Jób nem vett részt olyan alkalmakon, amikor kísértésbe esett volna. Ily módon elkerülte a kísértést. Most már értitek, hogy Jób miért nem vett részt ilyen lakomákon? Azért, mert egy ilyen alkalom túl nagy kísértés lenne bárki számára. Mit jelent az, hogy valami túl nagy kísértés? Az emberek bármikor elkövethetnek bűnt és megsérthetik Istent, bárhol is legyenek. Önmagában az Istent félő szív, az Istenbe vetett hited és az elszántságod nem teszi lehetővé számodra, hogy megszabadulj a kísértéstől. Nem tud megóvni téged attól, hogy megbántsd Istent, amikor kísértésbe esel. Érted? Feltétlenül vissza kell utasítanod a mások által felajánlott különleges bánásmódot. Minden alkalommal vissza kell utasítanod. Miféle módja ez a dolgok intézésének? Az ember problémáinak mely területét célozzák meg az ilyen alapelvek és szabályok? (Az ember kapzsi természetét célozzák meg.) Az ember a romlott beállítottsága miatt hajlamos kísértésbe esni. Ezért el kell fogadnod bizonyos alapelveket vagy módszereket, hogy elkerüld az ilyen kísértéseket, hogy ne sértsd meg Istent. Ez egy erőteljes és hatékony módja az együttműködésnek. Ha ez nem sikerül neked, ha megítéled a helyzetet, és néha elfogadod a különleges bánásmódot, máskor pedig visszautasítod, akkor jól felfogtad a dolgot? (Nem.) Miért gyenge a felfogásod erről? (Mert az ember sátáni természetű, és nem képes uralkodni magán.) Akiknek nincs Istent félő szívük, azoknak nincsenek alapelveik, amikor ilyen körülményekkel szembesülnek. Mindent elfogadnak, és soha semmit nem utasítanak vissza. Ha valaki azt mondja nekik, hogy ez egy felajánlás, valami Istennek szentelt dolog, még akkor sem félnek. Csak zsebre vágják. Meg merik kaparintani és elbitorolni az ilyen felajánlásokat, egy csepp önvád nélkül. Nyilvánvaló, hogy teljességgel Istent félő szív nélkül valók, hiszen természetes módon esnek ilyen helyzetbe, amilyenben vannak. Vajon ők istenhívők egyáltalán? Ez a következménye annak, hogy a kényelmet keresik és a könnyedséget, valamint élvezik a státuszból származó előnyöket. Ha gyakran esel kísértésbe, és nem kerülöd el azt, akkor elkerülhetetlenül, észrevétlenül, erre az útra kerülsz. Az embert a romlott beállítottsága rossz útra vezeti. Jól alakulhatnak-e a dolgok, ha ez a probléma megoldatlan? Éppen ezért, függetlenül a problémáktól, amelyekkel találkozol, ragaszkodnod kell az igazságalapelvekhez, és különleges eszközöket kell alkalmaznod a különleges problémák leküzdésére. Ennek nem az előírások merev követése a módja. Bármilyen eszköz is teszi lehetővé számodra, hogy győzelmet arass a kísértés felett, az elfogadható.

Az anyagi kísértéseken könnyebb úrrá lenni. Amíg van mit enned, van mit felvenned, és elégedett a szíved, addig meg tudod tenni. Akkor az ilyen kísértések könnyen legyőzhetők. Azonban a hírnév, a nyereség és a státusz kísértésein a legnehezebb úrrá lenni. Amikor például két ember együtt dolgozik, ha a másik ember pozíciója alacsonyabb, mint a tiéd, ha a te pozíciód magasabb, mint az övé, akkor te örülni fogsz. De ha a te pozíciód alacsonyabb, mint az övé, boldogtalan leszel. A szívedben kellemetlen érzés lesz, korlátozottnak, negatívnak és gyengének fogod érezni magad, és nem fogsz imádkozni. Vajon könnyen megoldható ez a probléma? Nincs könnyű megoldása. Az emberek elutasíthatják és kerülhetik az anyagi kísértéseket, elkerülhetik, hogy beszennyeződjenek tőlük, de a státuszon, a hírnéven, a nyereségen, a hiúságon és az elismertségen a legnehezebb úrrá lenni. Bár nem könnyű, valójában van megoldás. Amíg képes vagy keresni az igazságot, imádkozni Istenhez, és átlátni a hírnév, a nyereség és a státusz ürességén, hogy a lényegükig hatolj, addig meglesz benned a magabiztosság, hogy elvethesd a hírnevet, a nyereséget és a státuszt. Így nem fogsz ezek kísértésébe esni. Az embereknek romlott természetük van, ami arra készteti őket, hogy a különféle romlott beállítottságukat felfedjék és megéljék. Ezáltal ellenállnak Istennek és lázadnak Ellene. Amit megélnek, az embertelen és nincs összhangban az igazsággal. Akár arrogánsak és önelégültek az emberek, nem hajlandók meghajolni az igazság előtt, csalárdak, elvetemült szándékkal cselekszenek, kapzsik vagy ambícióval és vággyal teljesek – mi az, ami mindezeket a bűnöket kiváltja? (A Sátán romlott természete.) A Sátán romlott természetéből erednek, és az embert irányító sátáni természet hozza őket létre. Az ember pozícióra való törekvése ennek csak az egyik megnyilvánulása. Ez a megnyilvánulás, akárcsak az ember arrogáns beállítottsága, akárcsak az Istennel szembeni lázadása és ellenállása, a sátáni természetéből fakad. Milyen módszerrel lehet ezt megoldani? Továbbra is a legalapvetőbb módszert kell használnod. Mindaddig, amíg Isten útját követed, és az igazságra törekvés ösvényén jársz, mindezen problémák megoldhatók. Ha nincs pozíciód, akkor gyakran elemezheted magad, és megismerheted önmagad. Ebből mások is profitálhatnak. Ha van státuszod, és mégis gyakran tudod boncolgatni és megérteni önmagad, lehetővé téve az embereknek, hogy lássák az erősségeidet, hogy érted az igazságot, hogy vannak gyakorlati tapasztalataid, és valóban megváltozol, abból vajon nem tudnak mások is profitálni? Nem számít, hogy van-e pozíciód vagy nincs, mindaddig, amíg gyakorolni tudod az igazságot, és valódi tapasztalati tanúságtétellel rendelkezel, lehetővé téve az embereknek, hogy megértsék Isten szándékait és az igazságot a te tapasztalatodból, az vajon nem válik az emberek hasznára? Tehát, mit jelent számodra a pozíció? Valójában a pozíció egyszerűen egy extra, kiegészítő dolog, mint egy ruhadarab vagy egy kalap. Csak egy dísz. Nincs valódi haszna, és a jelenléte nem befolyásol semmit. Akár van pozíciód, akár nincs, ugyanaz a személy vagy. Annak, hogy az emberek meg tudják-e érteni az igazságot, el tudják-e nyerni az igazságot és az életet, semmi köze a pozícióhoz. Amíg nem tartod túl nagy dolognak a pozíciót, addig az nem korlátozhat téged. Ha szereted a pozíciót, és különös hangsúlyt fektetsz rá, mindig fontos kérdésként kezeled, akkor az irányítása alá kerülsz; nem leszel hajlandó megnyílni, felfedni magad, megismerni önmagad, vagy félretenni vezetői szerepedet, hogy cselekedj, beszélj és érintkezz másokkal, és végezd a kötelességedet. Miféle probléma ez? Nem arról van-e szó, hogy a pozíció korlátoz? Ez azért történik meg, mert a pozíciódból beszélsz és cselekszel, és nem tudsz leszállni a magas lóról. Vajon nem csak kínzod magadat ezzel? Ha valóban érted az igazságot, és ha lehet pozíciód anélkül, hogy úgy tartod magad, ahogy tartod, ehelyett arra tudsz összpontosítani, hogy hogyan végezd jól a kötelességeidet, hogyan tegyél meg mindent, amit kell, és hogyan teljesítsd a teljesítendő kötelességedet, valamint, ha úgy tekintesz önmagadra, mint egy közönséges testvérre, akkor vajon nem fog korlátozni a státusz? Ha nem korlátoz a státusz, és normális belépésed van az életbe, vajon akkor is összehasonlítanád magad másokkal? Amikor mások magasabb pozíciót foglalnak el, vajon akkor is kényelmetlenül éreznéd magad? Keresned kell az igazságot, és meg kell szabadulnod a pozíció korlátaitól, és minden más ember, esemény és dolog általi korláttól. Nincs jobb dolog, mint jól végezni a kötelességedet. Csak akkor leszel olyan ember, aki birtokában van az igazságvalóságnak.

Minden romlott ember szenved egy közös problémától: ha nincs pozíciójuk, nem nagyzolnak, amikor kapcsolatba lépnek vagy beszélnek valakivel, és nem is vesznek fel egy bizonyos stílust vagy hangnemet a beszédükben; egyszerűen csak átlagosak és normálisak, s nincs szükségük arra, hogy megjátsszák magukat. Nem éreznek semmilyen pszichológiai nyomást, nyíltan és szívből tudnak kommunikálni. Megközelíthetőek, és könnyű velük kapcsolatot teremteni; a többiek úgy érzik, hogy nagyon jó emberek. Amint pozícióhoz jutnak, magasra törnek és hatalmaskodnak, nem vesznek tudomást az átlagemberekről, senki sem közelítheti meg őket; úgy érzik, hogy egyfajta nemességgel bírnak, és hogy őket és az átlagembereket nem egy fából faragták. Lenézik az átlagembereket, beszéd közben nagyzolnak, és nem vállalnak nyíltan közösséget másokkal. Miért nem vállalnak többé nyíltan közösséget? Úgy érzik, hogy most már pozíciójuk van, és ők a vezetők. Úgy gondolják, hogy a vezetőknek bizonyos imázzsal kell rendelkezniük, egy kicsit magasztosabbnak kell lenniük, mint az átlagembereknek, nagyobb érettséggel kell rendelkezniük, és jobban tudják vállalni a felelősséget; úgy vélik, hogy az átlagemberekhez képest a vezetőknek több türelmük kell hogy legyen, képesnek kell lenniük többet szenvedni és többet feláldozni, és képesnek kell lenniük ellenállni a Sátán minden kísértésének. Még ha a szüleik vagy más családtagjaik meg is halnak, úgy érzik, hogy uralkodniuk kell magukon, hogy ne sírjanak, vagy legalábbis titokban kell sírniuk, mások szeme elől elzárva, hogy senki ne láthassa hiányosságaikat, hibáikat vagy gyengeségeiket. Még azt is érzik, hogy a vezetők nem hagyhatják, hogy bárki is megtudja, ha passzívvá váltak, és minden ilyesmit el kell titkolniuk. Szerintük így kell viselkednie annak, akinek pozíciója van. Amikor ilyen mértékben elnyomják magukat, akkor vajon nem a pozíció lett az istenük, az uruk? És ha ez így van, vajon megvan még bennük a normális emberi mivolt? Amikor ilyen gondolataik vannak – amikor ilyen skatulyába zárják magukat, és felveszik ezt a viselkedésformát –, vajon nem váltak-e a pozíció szerelmeseivé? Amikor valaki más erősebb és jobb náluk, az kellemetlenül érinti alapvető gyengeségüket. Vajon úrrá tudnak lenni a testen? Tudnak-e illően bánni a másik emberrel? Nyilván nem. Ahhoz, hogy ne a pozíciód irányítson, először mit kell tenned? Először is ki kell takarítanod a szándékaidból, a gondolataidból és a szívedből. Hogyan lehet ezt elérni? Korábban, amikor nem volt pozíciód, figyelmen kívül hagytad azokat, akik nem voltak rokonszenvesek számodra. Most, hogy van pozíciód, ha látsz valakit, aki ellenszenves, vagy akinek problémái vannak, felelősnek érzed magad azért, hogy segíts neki, ezért több időt töltesz vele közösségben, s megpróbálod megoldani néhány gyakorlati problémáját. És milyen érzés tölti be a szívedet, amikor ilyen dolgokat teszel? Az öröm és a béke érzése. Ugyanígy bízz meg az emberekben, és gyakrabban nyílj meg előttük, amikor nehézségekbe ütközöl, vagy kudarcot vallasz, megosztva a problémáidat és gyengeségeidet, hogy miként lázadtál Isten ellen, majd hogyan jöttél ki ebből, és hogyan tudtál eleget tenni Isten szándékainak. És milyen hatása van annak, ha valaki így megbízik bennük? Kétségtelenül pozitív. Senki sem fog lenézni – talán még irigyelnek is a képességedért, hogy átélted ezeket az élményeket. Egyesek mindig azt gondolják, hogy ha az embereknek van pozíciójuk, akkor inkább hivatalnokként kellene viselkedniük, és egy bizonyos módon kellene beszélniük, hogy komolyan vegyék és tiszteljék őket. Helyes ez a gondolkodásmód? Ha képes vagy felismerni, hogy ez a gondolkodásmód helytelen, akkor imádkoznod kell Istenhez, és fel kell lázadnod a testi dolgok ellen. Ne nagyzolj, és ne járj a képmutatás útján. Amint ilyen gondolatod támad, az igazság keresésével kell reagálnod arra. Ha nem keresed az igazságot, akkor ez a gondolat, ez a nézőpont alakot ölt, és meggyökerezik a szívedben. Ennek eredményeképpen el fog uralkodni rajtad, te pedig olyan mértékben fogod álcázni magad és alakítani az imázsodat, hogy senki sem lesz képes átlátni rajtad, vagy megérteni a gondolataidat. Mintha egy maszkon keresztül beszélnél másokkal, amely elrejti előlük a valódi lényedet. Meg kell tanulnod megengedni, hogy mások a szívedbe lássanak, meg kell tanulnod megnyitni a szívedet mások előtt és közel kerülni hozzájuk. Fel kell lázadnod a test kívánságai ellen, és Isten követelményei szerint kell viselkedned. Ily módon a szíved megismeri a békét és a boldogságot. Bármilyen események is történjenek veled, először gondolkodj el azon, hogy milyen problémák vannak a saját ideológiádban. Ha még mindig valamilyen képet akarsz alkotni magadról és álcázni akarod magad, akkor azonnal imádkoznod kell Istenhez: „Ó, Istenem! Ismét álruhát akarok magamra ölteni. Ismét megtévesztő módon áskálódom. Micsoda valódi ördög vagyok! Valóban utálatos lehetek a Számodra! Most már teljesen undorodom magamtól. Könyörgöm Hozzád, hogy dorgálj meg, fegyelmezz és büntess meg engem.” Imádkoznod kell, a nyilvánosság elé kell tárnod a viselkedésedet, és Istenre kell hagyatkoznod, hogy leleplezd, boncolgasd és korlátot szabj neki. Ha így boncolgatod és korlátot szabsz neki, akkor a cselekedeteid nem fognak problémákat okozni, mert a romlott beállítottságod meghiúsul és nem tárul fel. Ekkor milyen érzelmek vannak a szívedben? Legalábbis némi felszabadulást fogsz érezni. A szíved örömteli és békés lesz. A fájdalmad enyhülni fog, és nem fogsz szenvedni a finomítástól. Legrosszabb esetben lesznek olyan idők, amikor egy pillanatra kissé elveszettnek érzed magad, és azt gondolod magadban: „Vezető vagyok, pozícióm van és elismert személy vagyok, hogyan lehetnék olyan, mint a hétköznapi emberek? Hogyan tudnék szívből, őszintén és nyíltan beszélgetni az átlagemberekkel? Ez olyan lealacsonyító lenne számomra!” Amint látod, ez egy kicsit bajos. Az ember romlott beállítottságát nem lehet egyszerre teljesen levetkőzni, és nem is lehet rövid idő alatt teljesen megoldani a helyzetet. Azt gondoltad, hogy a romlott beállítottságod problémájának megoldása olyan egyszerű lesz, ahogy az emberek képzelik – hogy amint tisztán közösséget vállalnak az igazsággal kapcsolatban, és felismerik a romlott beállítottságukat, akkor azonnal képesek lesznek le is vetni azt. Ez nem ilyen egyszerű. Az a folyamat, amelynek során az ember gyakorolja az igazságot, az a romlott beállítottságával szembeni küzdelem folyamata. Az ember egyéni akaratának, képzeletének és túlzó vágyainak problémája nem oldódik meg teljesen azáltal, hogy egyszer s mindenkorra fellázad ellenük és legyőzi őket az ima által. Inkább csak sok-sok ismétlődő küzdelem után lehet végleg lemondani róluk. Csak akkor fog ez a folyamat valóban gyümölcsöt hozni, ha az ember képes gyakorolni az igazságot. Különösen a nagyobb dolgokban a szívedben zajló harc még intenzívebb lesz, végtelen hánykolódással, amely néha egy-két hónapig, néha hat hónapig vagy akár egy évig is eltarthat. Az ember romlott beállítottsága meglehetősen makacs. Semmiféle romlott beállítottság nem rendezhető el egy vagy két közösségvállalással az igazságról. Újra és újra harcolni fog ellened, és addig kell folytatnod az igazságra való törekvést, amíg világosan meg nem érted az igazságot, alaposan meg nem ismered a romlott beállítottságodat, és el nem kezded gyűlölni a testet és a Sátánt. Ekkor az igazság gyakorlása hétköznapi dologgá válik számodra, természetessé és könnyeddé. Ezt jelenti a test legyőzése és a Sátán feletti győzelem. A harc során az embereknek állandóan imádkozniuk kell Istenhez, és több időt kell tölteniük Isten szavainak olvasásával. Soha nem szabad nem hívőkhöz vagy Sátánokhoz és ördögökhöz fordulniuk, hogy megtalálják az utat. Istenre kell támaszkodniuk és tekinteniük. Keresniük kell az igazságot, és közösséget kell vállalniuk az igazsággal kapcsolatban, Isten szavai szerint. Csak akkor győzhetik le a testet és a Sátánt, ha valóban megértik az igazságot. Miként látja ezt Isten? Isten látja a szívedet. Látja, hogy szereted az igazságot, féled Istent, és hajlandó vagy elvetni az igazságtalanságot és kerülni a rosszat. Bár a romlott beállítottságod gondolatokat, eszméket és szándékokat szült benned, ezek a gondolatok és szándékok nem irányítják a viselkedésedet, nem döntenek le és nem tapossák el az akaratodat. Végső soron képes vagy legyőzni őket, és Isten emlékezni fog rád. Ha ezt sűrűn gyakorlod, a belső állapotod javulni fog. Mely ponton lehet azt mondani, hogy teljesen legyőzted romlott beállítottságodnak ezt az aspektusát, hogy megváltoztál beállítottságod ezen aspektusában, és beléptél az igazságvalóságba? Ez azt jelenti, hogy bár néha még mindig eszedbe jutnak rossz gondolatok és ötletek, melyek továbbra is szülnek bizonyos szándékokat és vágyakat, ezek a dolgok már nem uralják a szívedet. Már érzed, hogy ezek a dolgok nem fontosak, és felismered őket, amint felbukkannak. Nem kell mesterségesen visszafognod és fellázadnod ellenük, és nem kell szándékosan kérned Istent, hogy átvizsgáljon, fegyelmezzen és megbüntessen. Nincs szükséged ilyen módszerekre. Könnyen le tudod küzdeni azokat és le tudsz mondani róluk. A szíved nem érzi magát kellemetlenül, és nem érez veszteséget. Ez így van jól. Most már érett vagy, és megváltozott a beállítottságod. Belépést nyertetek-e most már valamilyen mértékben? Megváltoztatok-e valamennyire? (Nem.) Akkor az érettségetek valóban túl csekély, és még mindig keményen kell dolgoznotok, hogy az igazságra törekedjetek, és hogy egyétek s igyátok Isten szavait. Akkor, ha újra megtörténnek veled ilyen dolgok, tudni fogod, hogyan gyakorold az igazságot, és hogyan cselekedj az alapelveknek megfelelően. Tudni fogod, mit kell tenned, hogy szilárdan megállj a tanúságtételedben. Akkor valóban érett leszel. Az igazságvalóságba csak azok léphetnek be, akik képesek gyakorolni az igazságot és képesek szilárdan megállni a tanúságtételükben. Ez jelenleg meghalad titeket. Még mindig a keresgélés stádiumában vagytok. A jelenlegi helyzetekről szólva, úgy érzitek, hogy mindezen problémákkal küzdötök, mégsem kerestétek soha az igazságot, hogy megoldjátok őket. Vajon ez azt jelenti, hogy túl csekély az érettségetek? Ha nem léptetek be az igazság valóságába, vajon lehet életetek? Még nem szereztétek meg az igazságot, és még nincs életetek. Ha csak test szerinti életet élsz, és csak a sátáni beállítottságod szerint élsz, akkor a Sátán hatalma alatt élsz. Még nem érted el Isten üdvösségét. Az üdvösség nem olyan egyszerű, ahogyan azt az emberek elképzelik, amikor azt gondolják, hogy ha szavakat és doktrínákat tudsz ontani magadból, és betartasz néhány előírást, akkor üdvösséged van. Valóban ismerned kell önmagadat, képesnek kell lenned levetni néhány romlott beállítottságot, képesnek kell lenned átlátni a hírnév és a pozíció lényegét, képesnek kell lenned elengedni a pozíciót, és valóban alávetni magad Istennek. Csak ily módon van üdvösség.

Valójában a pozíció problémájának megoldása ugyanaz, mint a többi problémáé. Ezek a problémák mind a korrupt beállítottság megnyilvánulásai és megnyilatkozásai. Ezek mind emberi preferenciák és törekvések. Mit akarok ezzel mondani? Feltéve, hogy megszabadulsz a romlott beállítottságodtól, a pozíció nem lesz probléma számodra. Az emberek versengenek egymással a pozícióért, mondván: „Lehet, hogy te ma fölöttem állsz, de holnap én fogok föléd emelkedni.” Mi itt a probléma? Vajon kizárólag a pozíció miatt merül fel? (Nem.) Mi eredményezte ezt? (Az ember romlott beállítottsága.) Így van. Ez a probléma az ember romlott beállítottságából adódik. Amint ennek a romlott beállítottságnak a gondja megoldódik, az összes ilyen probléma megoldást nyer. Végső soron azoknak, akik az igazságra való törekvés útját akarják választani, az önvizsgálatra és önmaguk megismerésére kell összpontosítaniuk mindenben. Meg kell oldaniuk romlott beállítottságuk problémáját, mielőtt az igazságra törekvés útjára léphetnek. Ha ezt nem sikerül megoldaniuk, az sok nehézséget és akadályt fog felvetni. Bár elvégzik a kötelességüket, végigcsinálják a folyamatot, de nem érnek el eredményt. Ezen problémák megoldásához minden erőfeszítést meg kell tenned az igazságra törekvés érdekében, mindent meg kell tenned, hogy megismerd a romlott beállítottságodat, és mindent meg kell tenned a problémák megoldása érdekében. Ne csak azt mondd, hogy „elég az igazságra törekedni, többet imádkozni és többet olvasni Isten szavát”. Ez túlságosan homályos. Gyakorlati út nélkül nem fog menni. A konkrét problémákkal konkrétan kell foglalkozni. Ne csak gépiesen alkalmazz előírásokat. Az igazság egy élő, gyakorlati dolog, és az előírások véletlenszerű alkalmazása nem a helyes út. A gyakorlati problémákat az igazságalapelv szerint kell megoldani. Ha valaki nem képes a gyakorlati problémákat az igazság alkalmazásával megoldani, az az ember nem alkalmas arra, hogy vezető és munkás legyen. Aki nem tudja az igazságot felhasználni a problémák megoldására, az nem érti az igazságot. Még ha vezetővé és dolgozóvá válhat is, képtelen lesz az igazságot használni a problémák megoldására, nem lesz birtokában az igazságnak, és képtelen lesz az alapelveknek megfelelően cselekedni. Az ilyen vezető és dolgozó egyáltalán nem rendelkezik semmivel az igazságvalóságból.

2017. február 16.