554. A kort lezáró végső munkájában Isten természetét a fenyítés és az ítélet jellemzi, amelyben feltárja mindazt, ami igazságtalan, hogy nyilvánosan megítéljen minden embert, és tökéletessé tegye azokat, akik őszintén szeretik Őt. Csak egy ilyen természet képes véget vetni a kornak. Az utolsó napok már elérkeztek. Minden dolog fajtája szerint lesz osztályozva és különböző minőségei alapján lesz különböző osztályokba sorolva. Ez pontosan az az idő, amikor Isten feltárja az emberek sorsát és rendeltetési helyét. Ha az emberek nem tapasztalják meg a fenyítést és az ítéletet, akkor nem lehet leleplezni a lázadó mivoltukat és igazságtalanságukat. Csak a fenyítés és az ítélet révén tárulhat fel mindennek a sorsa. Az emberek csak akkor mutatják meg valódi arcukat, amikor megfenyítik és megítélik őket. A gonosz a gonosz mellé, a jó a jó mellé kerül, és minden ember fajtája szerint lesz osztályozva. A fenyítés és az ítélet által tárul fel mindennek a sorsa, hogy a rossz megbűnhődjön, a jó pedig jutalmat kapjon, és minden ember megadja magát Isten uralmának. Mindezt a munkát igazságos fenyítés és ítélet révén kell elérni. Mivel az ember romlottsága elérte a csúcspontját, és lázadó mivolta rendkívül súlyossá vált, csak Isten igazságos természete – amely főként fenyítésből és ítéletből áll, és amely az utolsó napokban tárul fel – képes az embereket teljesen átalakítani és teljessé tenni, és ez képes feltárni a gonoszságot, és így az igazságtalanok szigorúan meg lesznek büntetve. Ezért az ilyen természet a kor jelentőségével van átitatva. Isten természete az egyes új korszakok munkája érdekében tárul fel és tétetik közzé. Nem arról van szó, hogy Isten önkényesen és értelmetlenül fedi fel természetét. Tegyük fel, hogy Isten az utolsó napokban az emberek sorsának felfedése során még mindig végtelen irgalommal és szerető kedvességgel szereti az embereket, és továbbra is szeretetteljes marad velük szemben, nem vetve alá őket az igazságos ítéletnek, hanem inkább toleranciát, türelmet és megbocsátást tanúsítva irántuk, és megbocsátva nekik, bármilyen súlyosak is legyenek a bűneik, egy jottányi igazságos ítélet nélkül. Mikor érne hát véget valaha is Isten egész irányítása? Mikor lenne képes egy ilyen természet arra, hogy elvezesse az embereket az emberiség megfelelő rendeltetési helyére? Vegyünk például egy bírót, aki az emberek felé mindig szeretetteljes, egy szeretetteljes, kedves arcú és szelíd szívű bírót. Szereti az embereket, bármilyen bűncselekményeket is követtek el, és szeretetteljes és elnéző az emberekkel, bárkik is legyenek. Ebben az esetben mikor lesz képes valaha is igazságos ítéletet hozni? Az utolsó napokban csak az igazságos ítélet sorolhatja osztályokba az embereket fajtájuk szerint, és viheti el őket egy új birodalomba. Ily módon Isten ítélő és fenyítő igazságos természet az egész kornak véget vet.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (3.))

555. A nevem házról-házra terjed majd, minden nemzetben és minden irányban, és felnőttek és gyermekek egyaránt kiáltják majd a világmindenségen át; ez egy abszolút igazság. Én vagyok Maga az egyedülálló Isten, sőt, Én vagyok Isten egyetlen és egyedüli személye. Még inkább, Én, a test egésze, Isten teljes megnyilvánulása vagyok. Bárki, aki mer nem félni Engem, aki csak ellenállást mer tanúsítani a szemében, és aki az ellenszegülés szavait meri szólni Velem szemben, az biztosan meghal az Én átkaimtól és haragomtól (átkozás lesz az Én haragom miatt). Továbbá, aki mer nem hűséges vagy engedelmes lenni Felém, és aki csak meg meri próbálni, hogy becsapjon Engem, az biztosan meghal az Én gyűlöletemtől. Az Én becsületességem, fenségem és ítéletem örökkön-örökké megmarad. Eleinte szerető és irgalmas voltam, de ez nem az Én teljes isteni mivoltom természete; az igazságosság, a fenség és az ítélet csupán az Én természetemet alkotják, Magát a teljes Istent. A Kegyelem Korában szerető és irgalmas voltam. A munka miatt, amelyet be kellett fejeznem, birtokoltam a szerető kedvességet és az irgalmat; utána viszont már nem volt szükség ilyen dolgokra (és azóta sincs). Ez mind igazságosság, fenség és ítélet, és ez az Én normális emberi mivoltom teljes természete teljes isteni mivoltommal párosulva.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 79. fejezet)

556. Isten igazságos természetének megértéséhez először is Isten érzelmeit kell megérteni: mit gyűlöl, mit utál, mit szeret, kivel szemben toleráns és irgalmas, és milyen típusú embereket ajándékoz meg irgalmával. Ez az egyik legfőbb dolog. Azt is meg kell érteni, hogy Isten, bármennyire szeretetteljes is, bármennyi irgalom és szeretet van is Benne az emberek iránt, mégsem tűri el, hogy bárki megsértse az Ő identitását és pozícióját, és azt sem tűri el, hogy bárki megsértse az Ő méltóságát. Isten szereti ugyan az embereket, de nem kényezteti őket. Ő megadja az embereknek szeretetét, irgalmát és toleranciáját, de sohasem dédelgette őket; Istennek megvannak az elvei és a korlátai. Bármennyit éreztél is meg Isten szeretetéből, bármilyen mély is lehet ez a szeretet, sohasem kezelheted Istent úgy, ahogy egy másik személyt kezelnél. Bár igaz, hogy Isten a legmélyebb intimitással bánik az emberekkel, de ha egy ember csak úgy tekint Istenre, mint egy másik személyre, mint egy személyre, aki egy teremtett lénnyel egyenértékű, vagy mint egy barátra vagy az imádat egy tárgyára, akkor Isten elrejti az Ő arcát előle, és elhagyja őt. Ez az Ő természete, és ezt a problémát az embereknek nem szabad félvállról venniük. Így gyakran láthatunk ehhez hasonló szavakat, amelyeket Isten az Ő természetéről mondott: nem számít, hány utat jártál végig, mennyi munkát végeztél, vagy mennyi szenvedést viseltél el: ha egyszer megsérted Isten természetét, Ő mindegyikőtöknek megfizet aszerint, amit tettetek. Ez azt jelenti, hogy Isten a legmélyebb intimitással kezeli az embereket, az emberek azonban nem kezelhetik úgy Istent, mint egy barátjukat vagy rokonukat. Ne nevezd Istent a „haverodnak”. Bármennyire is úgy érzed, hogy Isten szeret téged és tolerál téged, sohasem kezelheted úgy Istent, mint barátodat. Ez Isten igazságos természete.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VII.)

557. Isten türelmetlensége a sértéssel szemben az Ő egyedülálló lényege; Isten haragja az Ő egyedülálló természete, Isten fensége az Ő egyedülálló lényege. Az alapelv Isten haragja mögött az Ő identitásának és státuszának megjelenítése, amellyel kizárólag Ő rendelkezik. Mondani sem kell, hogy ez az alapelv Magának az egyedülálló Istennek a lényegét is szimbolizálja. Isten természete az Ő eredendő lényege, amely egyáltalán nem változik az idő múlásával, és a földrajzi hely változásai sem módosítják. Az Ő eredendő természete az Ő benső lényege. Bárkin végzi is el munkáját, az Ő lényege nem változik, sem az Ő igazságos természete. Amikor valaki megharagítja Istent, Isten az Ő eredendő természetét árasztja ki; ekkor az Ő haragja mögötti alapelv nem változik, sem az Ő egyedülálló identitása és státusza. Ő nem azért gerjed haragra, mert az Ő lényegében változás állt be, vagy mert az Ő természetéből különböző elemek támadnak, hanem mert az ember ellenállása Vele szemben megsérti az Ő természetét. Az ember égbekiáltó provokációja Istennel szemben komoly kihívás Isten saját identitására és státuszára nézve. Isten nézőpontjából, amikor az ember kihívást intéz Hozzá, az ember vetélkedik Vele és kísérti az Ő haragját. Amikor az ember szembeszegül Istennel, amikor az ember vetélkedik Istennel, amikor az ember folyamatosan kísérti Isten haragját, pontosan ilyenkor szabadul el a bűn – ilyenkor Isten haragja természetes módon feltárul és megjelenik. Ezért Isten haragjának kifejezésre juttatása azt szimbolizálja, hogy minden elvetemült erő megszűnik létezni, és azt szimbolizálja, hogy minden ellenséges erő el fog pusztulni. Ez Isten igazságos természetének és Isten haragjának egyedülálló volta. Amikor Isten méltóságát és szentségét megkérdőjelezik, amikor az igazságosság erői akadályoztatva vannak, és az ember számára láthatatlanok, akkor Isten elküldi az Ő haragját. Isten lényege miatt mindazon erők a földön, amelyek megkérdőjelezik Istent, szembeszegülnek Vele és vetélkednek Vele, elvetemültek, romlottak és igazságtalanok; a Sátántól erednek, és hozzá tartoznak. Mivel Isten igazságos, a fényből való és makulátlanul szent, ezért minden elvetemült, romlott és a Sátánhoz tartozó dolog semmivé lesz, amikor Isten haragja elszabadul.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

558. Amikor Isten elküldi dühét, az elvetemült erők megállásra kényszerülnek és az elvetemült dolgok elpusztulnak, míg az igazságos és pozitív dolgok Isten gondviselésében és védelmében részesülnek, és folytatódhatnak. Isten azért küldi el haragját, mert igazságtalan, negatív és elvetemült dolgok akadályozzák, zavarják vagy teszik tönkre az igazságos és pozitív dolgok normális tevékenységét és fejlődését. Isten haragjának célja nem saját státuszának és identitásának védelme, hanem az igazságos, pozitív, szép és jó dolgok létezésének, az emberiség normális túlélési törvényeinek és szabályainak védelme. Ez Isten haragjának legmélyebb oka. Isten dühe az Ő természetének nagyon is helyénvaló, természetes és igaz kinyilatkoztatása. Az Ő dühében nincsenek hátsó szándékok, nincs csalárdság vagy cselszövés, még kevésbé vágyak, ravaszság, rosszindulat, erőszak, elvetemültség vagy a romlott emberiség bármely más közös vonása. Mielőtt Isten elküldi az Ő dühét, Ő már mindennek a lényegét tisztán és teljes mértékben észlelte, és már megfogalmazta pontos, világos definícióit és következtetéseit. Így Isten célkitűzése mindenben, amit tesz, kristálytiszta, éppúgy, mint az Ő hozzáállása. Ő nem zavaros fejű, vak, megfontolatlan vagy gondatlan, és semmiképpen sem elvtelen. Ez Isten haragjának gyakorlati aspektusa, és Isten haragjának e gyakorlati aspektusa miatt érte el normális létezését az emberiség. Isten haragja nélkül az emberiség abnormális életkörülmények közé süllyedne, és minden igazságos, szép és jó dolog elpusztulna és megszűnne létezni. Isten haragja nélkül a teremtett lények létezésének törvényeit és szabályait megszegnék, sőt fenekestül felforgatnák. Az ember megteremtése óta Isten folyamatosan használja az Ő igazságos természetét az emberiség normális létezésének biztosítására és fenntartására. Minthogy az Ő igazságos természete haragot és fenséget foglal magában, minden elvetemült ember, dolog és tárgy, valamint minden, ami megzavarja és károsítja az emberiség normális létezését, büntetésben részesül, visszaszorul és megsemmisül az Ő haragjának eredményeként. Az elmúlt évezredek során Isten folyamatosan használta az Ő igazságos természetét, hogy lesújtson és elpusztítson mindenféle tisztátalan ördögöt és gonosz szellemet, amely szembeszegül Istennel és a Sátán cinkosaként és talpnyalójaként cselekszik Istennek az emberiséget irányító munkájában. Így Isten munkája az ember üdvösségéért mindig is az Ő terve szerint haladt. Vagyis mondhatjuk, hogy Isten haragjának létezése miatt nem pusztultak el soha a legigazabb ügyek az emberiség körében.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

559. Isten bánásmódja az emberiség egészével, bármilyen ostoba és tudatlan is az emberiség, elsősorban az irgalomra és hosszútűrésre épül. Az Ő haragja azonban az idő és az események legnagyobb részében rejtve marad, és ismeretlen az ember előtt. Ebből következik, hogy az embernek nehéz meglátnia, amint Isten kifejezi az Ő haragját, és szintén nehéz az Ő haragját megértenie. Így aztán az ember nem veszi komolyan Isten haragját. Amikor az ember Isten ember iránti hosszútűrésének és megbocsátásának végső munkájával és lépésével szembesül – vagyis amikor Isten irgalmának utolsó megnyilvánulása és az Ő végső figyelmeztetése elérkezik az emberiség számára –, ha az emberek továbbra is ugyanazokkal a módszerekkel szegülnek szembe Istennel, és nem tesznek semmiféle erőfeszítést, hogy bűnbánatot tartsanak, jó útra térjenek és elfogadják az Ő irgalmát, akkor Isten többé nem ajándékozza meg őket hosszútűrésével és türelmével. Ellenkezőleg, Isten ezúttal visszavonja az Ő irgalmát. Ezt követően Ő már csak a haragját bocsátja ki. Ő különböző módokon tudja kifejezni haragját, ahogy az embereket is különböző módszerekkel tudja megbüntetni és elpusztítani.

Az, hogy Isten tűzzel pusztította el Sodoma városát, az Ő leggyorsabb módszere arra, hogy gyökerestül megsemmisítsen egy emberiséget vagy bármi egyebet. A sodomaiak elégetése nem csupán fizikai testük elpusztítása volt, hanem inkább a szellemük, a lelkük és a testük teljes egészének elpusztítása, biztosítva, hogy a városbeliek megszűnjenek létezni mind az anyagi világban, mind abban a világban, amely az ember számára láthatatlan. Ez az egyik módja annak, ahogyan Isten felfedi és kifejezi az Ő haragját. A kinyilatkoztatásnak és kifejezésnek ez a módja Isten haragja lényegének egyik aspektusa, ahogy természetesen Isten igazságos természetének kinyilatkoztatása is. Amikor Isten elküldi az Ő haragját, többé nem nyilvánít ki irgalmat vagy szeretetteljes jóságot, és nem mutat többet türelméből vagy hosszútűréséből; nincs olyan személy, dolog vagy ok, amely rávehetné Őt arra, hogy tovább tűrjön, adja meg újra irgalmát, ajándékozza oda hosszútűrését még egyszer. Ezek helyett Isten pillanatnyi habozás nélkül kibocsátja haragját és fenségét, és megteszi, amire vágyik. Mindezt gyorsan és tisztán, saját kívánságainak megfelelően hajtja végre. Így küldi el Isten az Ő haragját és fenségét, amelyet embernek megsértenie nem szabad, és ez egyúttal az Ő igazságos természete egyik aspektusának kifejeződése. Amikor az emberek tanúi lesznek annak, hogy Isten törődést és szeretetet mutat az ember iránt, nem képesek érzékelni az Ő haragját, látni az Ő fenségét vagy érezni az Ő türelmetlenségét a sértés iránt. Ezek miatt az emberek mindig azt hitték tévesen, hogy Isten igazságos természete kizárólag irgalomból, hosszútűrésből és szeretetből áll. Amikor azonban azt látja valaki, hogy Isten elpusztít egy várost vagy gyűlöl egy emberiséget, az Ő dühe az ember elpusztításában és az Ő fensége lehetővé teszik, hogy az emberek megpillantsák az Ő igazságos természetének másik oldalát is, ami Isten türelmetlensége a sértéssel szemben. Isten természete, amely sérelmet nem tűr, meghaladja minden teremtett lény képzeletét, a teremtetlen lények közül pedig senki nem képes beleavatkozni vagy befolyásolni azt; még kevésbé lehet utánozni vagy megszemélyesíteni. Így Isten természetének ez az aspektusa az, amelyet az emberiségnek a legjobban kellene ismernie. Csak Maga Isten rendelkezik ezzel a fajta természettel, és egyedül Magában Istenben van meg ez a fajta természet. Isten azért rendelkezik ezzel a fajta igazságos természettel, mert gyűlöli a gonoszságot, a sötétséget, a lázadó mivoltot és a Sátán elvetemült tetteit – az emberiség megrontását és felfalását –, mert Ő gyűlöl minden bűnös, Neki ellenszegülő cselekedetet, valamint az Ő szent és makulátlan lényege miatt. Ezért nem tűri Ő, hogy bármely teremtett vagy teremtetlen lény nyíltan szembeszegüljön vagy vetélkedjen Vele. Még egy olyan egyénnek is, aki felé Ő egyszer már irgalmat mutatott, vagy akit Ő kiválasztott, csak provokálnia kell az Ő természetét és vétenie az Ő türelmének és hosszútűrésének alapelvei ellen, és Isten máris szemernyi irgalom vagy habozás nélkül rászabadítja és feltárja igazságos, sérelmet nem tűrő természetét.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

560. Bár Isten haragjának túláradása az Ő igazságos természete kifejeződésének egyik aspektusa, Isten haragja a célpontját tekintve semmiképpen nem válogatás nélküli, és az elvszerűséget sem nélkülözi. Épp ellenkezőleg, Isten egyáltalán nem hirtelen haragú, és nem nyilvánítja ki egykönnyen haragját és fenségét. Továbbá Isten haragja meglehetősen kontrollált és kimért; egyáltalán nem hasonlítható ahhoz, ahogy az ember haragra szokott lobbanni, vagy kiadja a dühét. A Biblia sok beszélgetést örökít meg ember és Isten között. A beszélgetésekben részt vevő egyes emberek közül néhánynak a szavai sekélyesek, tudatlanok és gyerekesek voltak, Isten mégsem sújtotta le és nem is ítélte el őket. Különösen Jób próbatétele során hogyan bánt Jahve Isten Jób három barátjával és a többiekkel, miután hallotta, miket mondtak Jóbnak? Elítélte őket? Dühöngött ellenük? Semmi ilyesmit nem tett! Ehelyett azt mondta Jóbnak, hogy könyörögjön és imádkozzon értük, és Maga Isten sem vette a szívére a hibáikat. Ezek az esetek mind azt az elsődleges hozzáállást képviselik, amellyel Isten az emberiséget kezeli, bármilyen romlott és tudatlan is az. Ezért amikor Isten haragja elszabadul, az semmiképpen nem az Ő hangulatának kifejeződése, és nem is annak egy módja, hogy Ő kiadja magából az érzéseit. Az ember téves megértésével szemben Isten haragja nem holmi teljes dühkitörés. Isten nem azért szabadítja el haragját, mert nem képes kezelni a saját rosszkedvét, vagy mert a dühe elérte a forráspontot, és ki kell adnia Magából. Ellenkezőleg, az Ő haragja az Ő igazságos természetének megnyilvánulása és hiteles kifejeződése, és az Ő szent lényegének szimbolikus kinyilatkoztatása. Isten harag, és nem tűri el, ha megsértik – ez azonban nem jelenti azt, hogy Isten haragja nem tesz különbséget az okok között, vagy hogy nem elvek alapján működik; az elvszerűtlen, véletlenszerű dühkitörésekre, az olyasfajta dühre, amely nem tesz különbséget az okok között, kizárólag a romlott emberiség tart igényt. Mihelyt egy ember státuszra tesz szert, gyakran nehezére esik uralni a hangulatát, így aztán örömmel kap az alkalmon, hogy kifejezze elégedetlenségét és kiadja magából érzelmeit; gyakran gurul dühbe látható ok nélkül, hogy felfedje rátermettségét és mások tudomására hozza, hogy az ő státusza és identitása különbözik az átlagemberekétől. Természetesen a státusszal nem rendelkező romlott emberek is gyakran elveszítik az irányítást maguk fölött. Haragjukat gyakran magánérdekeik sérelme okozza. Hogy megvédjék saját státuszukat és méltóságukat, gyakran adják ki magukból érzelmeiket, és tárják fel arrogáns természetüket. Az ember azért lobban haragra és adja ki magából az érzéseit, hogy megvédje és fenntartsa a bűn létezését, és ezek a cselekedetek adnak módot arra, hogy az ember kifejezze elégedetlenségét; csordultig vannak tisztátalanságokkal, cselszövéssel és ármánykodással, az ember romlottságával és elvetemültségével, és mindennél inkább csordultig vannak az ember féktelen ambícióival és vágyaival. Amikor az igazságosság összecsap a gonoszsággal, az ember haragja nem lobban fel az igazságosság léte védelmében; épp ellenkezőleg, amikor az igazságosság erőit fenyegetik, üldözik és támadják, az ember hozzáállása a félrenézés, a kitérés vagy a visszahőkölés. Amikor azonban az elvetemültség erőivel áll szemben, az ember hozzáállása alkalmazkodó, hajbókoló. Ezért amikor az ember kiadja magából az indulatait, az az elvetemültség erőinek biztosít kiutat, a testi ember fékezhetetlen, megállíthatatlan elvetemült viselkedését juttatja kifejezésre. Amikor azonban Isten elküldi haragját, megfékez minden elvetemült erőt, gátat szab minden bűnnek, amely árt az embernek, felfed, elkülönít és átokkal sújt minden ellenséges erőt, amely akadályozza Isten munkáját, miközben a Sátán összes bűntársát, aki ellenszegül Istennek, megbünteti és gyökerestül kiirtja. A helyükön Isten munkája akadálytalanul halad majd előre, Isten irányítási terve lépésről lépésre továbbfejlődik az ütemterv szerint, Isten választott népét pedig nem fogja többé megzavarni és félrevezetni a Sátán, miközben azok, akik Istent követik, Isten vezetésében és ellátásában részesülnek, nyugodt és békés környezetben. Isten haragja biztosíték, amely minden elvetemült erőt megakadályoz abban, hogy sokasodjon és elszabaduljon, és olyan biztosíték is, amely megvédi minden igazságos és pozitív dolog létezését és terjedését, és örökké őrzi azokat az elnyomástól és felforgatástól.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

561. Amikor Isten minden egyes cselekedetével foglalkozol, először is abban kell bizonyosnak lenned, hogy Isten igazságos természete mentes minden más elemtől, szent és makulátlan. Ezen cselekedetek közé tartozik az, amikor Isten lesújtja, megbünteti és elpusztítja az emberiséget. Istennek kivétel nélkül minden cselekedete szigorúan megfelel az Ő eredendő természetének és az Ő tervének, és semmit nem tartalmaz az emberiség tudásából, hagyományából és filozófiájából. Isten minden egyes cselekedete az Ő természetének és lényegének kifejeződése, amely nem kapcsolódik semmihez, ami a romlott emberiséghez tartozik. Az emberiségnek van egy olyan elképzelése, hogy csak Isten emberiség iránti szeretete, irgalma és hosszútűrése hibátlan, hamisítatlan és szent, és senki nem tud arról, hogy Isten dühe és haragja szintén torzítatlan; továbbá senki nem vett még fontolóra olyan kérdéseket, mint hogy Isten miért nem tűr el semmilyen sérelmet, vagy hogy miért olyan nagy az Ő dühe. Ellenkezőleg, egyesek összetévesztik Isten haragját a romlott emberiségre jellemző rossz temperamentummal, és Isten felindulását ugyanolyan dühként értelmezik félre, mint amilyen a romlott emberiség dühe. Még azzal a hibás feltételezéssel is élnek, hogy Isten dühe épp olyan, mint az emberiség romlott beállítottságának természetes feltárulása, és hogy Isten haragjának kibocsátása épp olyan, mint a romlott emberek haragja, amikor valami kedvezőtlen helyzettel kerülnek szembe, és azt hiszik, Isten haragjának kibocsátása az Ő hangulatának kifejeződése. Mostani közlésünk után remélem, hogy egyikőtöknek sem lesznek többé téves fogalmai, képzelgései vagy spekulációi Isten igazságos természetével kapcsolatban. Remélem, hogy miután hallottátok az Én szavaimat, igaz felismerés lehet majd a szívetekben Isten igazságos természetének haragjáról, hogy félre tudtok tenni minden korábbi csalóka megértést Isten haragjáról, és hogy meg tudjátok változtatni saját téves hiedelmeiteket és nézeteiteket Isten haragjának lényegéről. Továbbá remélem, hogy szívetekben pontos meghatározással fogtok rendelkezni Isten természetéről, hogy nem lesznek többé kétségeitek Isten igazságos természetével kapcsolatban, és hogy nem fogtok emberi gondolkodásmódot vagy elképzeléseket ráerőltetni Isten igaz természetére. Isten igazságos természete Isten saját igaz lényege. Nem olyasmi, amit az ember ír vagy formál. Az Ő igazságos természete az Ő igazságos természete, és semmiféle kapcsolatban vagy összeköttetésben nem áll egyetlen teremtett lénnyel sem. Maga Isten Maga Isten. Ő soha nem fog teremtett lénnyé válni, és még ha a teremtett lények egyikévé válik is, az Ő eredendő természete és lényege nem változik. Ezért Isten ismerete nem ugyanaz, mint egy tárgy ismerete; Isten ismerete nem azt jelenti, hogy valamit ízekre szedünk, és nem is ugyanaz, mint megérteni egy személyt. Ha az ember azzal a koncepciójával vagy módszerével próbálja megismerni Istent, amellyel megismer egy tárgyat vagy megért egy személyt, akkor soha nem lesz képes eljutni Isten ismeretére. Isten ismerete nem a tapasztalaton vagy a képzeleten alapul, ezért soha nem erőltetheted rá Istenre a tapasztalatodat vagy a képzeletedet; legyen bármilyen gazdag a tapasztalatod vagy a képzeleted, akkor is behatárolt. Sőt, mi több: a képzeleted nem tényeknek felel meg, még kevésbé az igazságnak, és nem összeegyeztethető Isten igazi természetével és lényegével. Ha a képzeletedre hagyatkozol, hogy megértsd Isten lényegét, soha nem fog sikerülni. Ez az egyetlen út: fogadj el mindent, ami Istentől jön, majd fokozatosan tapasztald meg és értsd meg. Eljön a nap, amikor Isten megvilágosít téged, hogy valóban megértsd és megismerd Őt, amiért együttműködsz Vele, és amiért éhezed és szomjazod az igazságot.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

562. Isten sohasem határozatlan vagy tétova az Ő cselekedeteiben; a cselekedetei mögött álló elvek és célok mind világosak és átláthatók, tiszták és makulátlanok, semmiféle csel vagy ármány nem keveredik beléjük. Más szóval: Isten lényegében nincs sötétség vagy elvetemültség. Isten azért haragudott meg a niniveiekre, mert gonosz cselekedeteik az Ő szeme elé kerültek; ekkor az Ő haragja az Ő lényegéből származott. Amikor azonban Isten haragja eloszlott, és Ő ismét megajándékozta Ninive népét hosszútűrésével, mindaz, amit Ő feltárt, továbbra is az Ő saját lényege volt. Ez a változás teljes egészében az ember Isten iránti hozzáállása megváltozásának volt köszönhető. Isten sérthetetlen természete egész idő alatt nem változott, Isten hosszútűrő lényege sem változott, és Isten szeretetteljes és irgalmas lényege sem változott. Amikor az emberek gonosz cselekedeteket követnek el, és megsértik Istent, Ő elhozza rájuk haragját. Amikor az emberek valóban megtérnek, Isten szíve megváltozik, és haragja megszűnik. Amikor az emberek továbbra is makacsul ellenszegülnek Istennek, az Ő dühe nem csillapodik, haragja pedig egyre inkább rájuk nehezedik, míg végül elpusztulnak. Ez Isten természetének lényege. Bármit is fejez ki és fed fel Isten az Ő természetéből – legyen az az Ő haragja vagy az Ő irgalma és szerető jósága –, az az emberek magatartásán és viselkedésén múlik, valamint a szívük mélyén Istenhez való hozzáállásukon. Ha Isten egy személyt folyamatosan az Ő haragjának vet alá, annak a személynek a szíve kétségkívül szemben áll Istennel. Mivel ez a személy sohasem tanúsított igaz megtérést, nem hajtotta meg a fejét Isten előtt, illetve sohasem volt igaz hite Istenben, ezért sohasem nyerte el Isten irgalmát és hosszútűrését. Ha valaki gyakran részesül Isten gondoskodásában, irgalmában és hosszútűrésében, akkor ez a személy kétségkívül igaz istenhittel rendelkezik a szívében, és a szíve nem áll szemben Istennel. Ez a személy gyakran tér meg valóban Isten előtt; ezért, bár Isten fegyelmezése gyakran utoléri ezt a személyt, az Ő haragja nem sújt le rá.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

563. Bármennyire haragudott is Isten a niniveiekre, mihelyt azok böjtöt hirdettek, zsákruhát öltöttek és hamuba ültek, az Ő szíve fokozatosan elkezdett meglágyulni, és kezdte meggondolni Magát. Közvetlenül azelőtt, hogy bejelentette nekik városuk elpusztítását – a bűnvallásukat és bűnbánatukat megelőző pillanatban –, még haragudott rájuk. Miután véghezvittek egy sor bűnbánó cselekedetet, Isten haragja Ninive népe iránt fokozatosan átalakult irántuk való irgalommá és toleranciává. Nincs semmi ellentmondás abban, hogy ugyanazon esemény során Isten természetének ez a két aspektusa időben egyszerre tárul fel. Akkor hát hogyan értsük és ismerjük meg ezt az ellentmondás-mentességet? Isten egymás után mindkét, egymással szöges ellentétben álló lényegét kifejezte és feltárta, mielőtt és miután Ninive népe bűnbánatot tartott, lehetővé téve, hogy az emberek meglássák Isten lényegének valódiságát és megsérthetetlenségét. Isten az Ő hozzáállása révén a következőket közölte az emberekkel: nem arról van szó, hogy Isten nem tűri az embereket, vagy hogy nem hajlandó irgalmat tanúsítani irántuk; inkább arról, hogy ők ritkán mutatnak igaz megbánást Isten előtt, és ritkán fordul elő, hogy emberek valóban elfordulnak gonosz útjaiktól, és felhagynak kezük erőszakosságával. Más szóval: amikor Isten haragszik az emberre, azt reméli, hogy az ember képes lesz az igaz bűnbánatra, és reméli, hogy láthatja az ember igaz megbánását, ez esetben pedig Ő továbbra is bőkezűen ajándékozni fogja irgalmát és toleranciáját az embernek. Ez annyit tesz, hogy az ember gonosz cselekedetei kivívják Isten haragját, míg Isten irgalmát és toleranciáját azoknak adományozza, akik hallgatnak Istenre és igaz bűnbánatot tartanak Előtte, akik képesek elfordulni gonosz útjaikról, és felhagynak kezük erőszakosságával. Isten hozzáállása teljesen egyértelműen feltárult abban, ahogy a niniveiekkel bánt: Isten irgalmát és toleranciáját nem nehéz elnyerni, és Ő igaz bűnbánatot vár el az embertől. Amíg az emberek elfordulnak gonosz útjaikról, és felhagynak erőszakosságukkal, Isten meg fogja gondolni magát, és meg fogja változtatni hozzáállását velük kapcsolatban.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

564. Amikor Isten szíve megváltozott Ninive népe iránt, az Ő irgalma és hosszútűrése vajon csak álca volt? Természetesen nem! Akkor mit mutatott meg az átmenet Isten természetének e két aspektusa között, mialatt Isten ezt az egy helyzetet kezelte? Isten természete teljes egész – egyáltalán nem megosztott. Akár haragját, akár irgalmát és hosszútűrését fejezi ki az emberek iránt, ezek mind az Ő igazságos természetének kifejeződései. Isten természete létfontosságú és élénk, és Ő aszerint váltogatja gondolatait és hozzáállásait, ahogyan a dolgok alakulnak. Az Ő hozzáállásának átalakulása a niniveiek iránt azt mondja el az emberiségnek, hogy Neki megvannak a Maga gondolatai és eszméi; Ő nem robot vagy agyagfigura, hanem Maga az élő Isten. Képes volt haragudni Ninive népére, ahogy arra is képes volt, hogy hozzáállásuk miatt megbocsássa nekik múltjukat. Képes volt úgy dönteni, hogy balszerencsét hoz a niniveiekre, de ezt a döntését bűnbánatuk miatt képes volt meg is változtatni. Az emberek szeretik rugalmatlanul alkalmazni a szabályokat, és ezekkel a szabályokkal behatárolni és meghatározni Istent, ahogy képleteket is szeretnek használni, hogy így próbálják megérteni Isten természetét. Ezért, ami az emberi gondolkodás birodalmát illeti, Isten nem gondolkodik, és lényegi eszméi sincsenek. Valójában azonban Isten gondolatai a folyamatos átalakulás állapotában vannak a dolgok és környezetek változásainak megfelelően. Miközben ezek a gondolatok átalakulnak, Isten lényegének különböző aspektusai tárulnak fel. Ezen átalakulási folyamat közben, pontosan abban a pillanatban, amikor Isten meggondolja Magát, az emberiség számára az Ő életének valóságos létezését mutatja meg, valamint azt, hogy az Ő igazságos természete létfontosságú és élénk. Ugyanakkor Isten a saját igaz kinyilatkoztatásai segítségével bizonyítja be az emberiség számára az Ő haragja, irgalma, szerető jósága és hosszútűrése létezésének igazságát. Az Ő lényege bármikor és bárhol feltárulhat a dolgok alakulásának megfelelően. Őbenne megvan egy oroszlán haragja és egy édesanya irgalma és hosszútűrése. Az Ő igazságos természete nem engedi, hogy bárki megkérdőjelezze, megsértse, megváltoztassa vagy eltorzítsa. Minden ügy és minden dolog közepette Isten igazságos természete – azaz Isten haragja és Isten irgalma – bármikor és bárhol megnyilvánulhat. Ő létfontosságú kifejezést ad ezeknek az aspektusoknak az egész teremtett világ minden szegletében, és minden egyes pillanatban életerővel valósítja meg őket. Isten igazságos természetét nem korlátozza tér vagy idő; más szóval Isten igazságos természete nem mechanikusan, a tér vagy idő korlátainak megfelelően fejeződik ki vagy nyilvánul meg, hanem tökéletes könnyedséggel, bárhol és bármikor. Amikor látod, hogy Isten meggondolja Magát, nem fejezi ki többé haragját és nem pusztítja el Ninive városát, mondhatod-e, hogy Isten kizárólag irgalmas és szeretetteljes? Mondhatod-e, hogy Isten haragja csak üres szavakban merül ki? Amikor Isten vad haraggal tombol és visszavonja irgalmát, mondhatod-e, hogy nem érez igaz szeretetet az emberiség iránt? Ezt a vad haragot Isten az emberek gonosz cselekedeteire válaszul juttatja kifejezésre; az Ő haragja nem tökéletlen. Isten szíve megindul az emberek bűnbánatára, és ez a bűnbánat éri el, hogy Ő meggondolja Magát. Amikor Ő meghatódik, amikor meggondolja Magát, és amikor irgalmát és hosszútűrését mutatja az ember iránt, mindezek teljesen hibátlanok; tiszták, vegyítetlenek, makulátlanok és hamisítatlanok. Isten hosszútűrése pontosan ez: hosszútűrés, ahogy az Ő irgalma is irgalom, semmi más. Az Ő természete az ember bűnbánatának és az ember magatartásában beálló változásoknak megfelelően tárja fel haragját vagy irgalmát és hosszútűrését. Bármit is fed fel és fejez ki Ő, az mind tiszta és közvetlen; lényege különbözik minden teremtett lény lényegétől. Amikor Isten kifejezi az Ő cselekedetei mögött meghúzódó elveket, azok mentesek minden hibától és tökéletlenségtől, éppúgy, mint az Ő gondolatai, eszméi, minden egyes döntése és minden egyes cselekedete. Minthogy Isten így döntött, és minthogy így cselekedett, így viszi véghez vállalkozásait. Az Ő vállalásainak eredményei éppen azért helyesek és hibátlanok, mert forrásuk is makulátlan és kifogástalan. Isten haragja hibátlan. Ugyanígy Isten irgalma és hosszútűrése – amelyekkel a teremtett lények közül senki nem rendelkezik – szintén szent és hibátlan, és képes kiállni a gondos mérlegelés és tapasztalat próbáját.

Ninive történetéről alkotott megértésetek révén látjátok-e most már, milyen a másik oldala Isten igazságos természete lényegének? Látjátok Isten egyedülálló igazságos természetének másik oldalát? Az emberek közül rendelkezik bárki ilyen beállítottsággal? Rendelkezik bárki ilyen haraggal, Isten haragjával? Rendelkezik bárki olyan irgalommal és hosszútűréssel, mint amilyennel Isten rendelkezik? A teremtett lények közül ki képes ilyen nagy haragot megidézni és úgy dönteni, hogy elpusztítja az emberiséget, vagy katasztrófát hoz rá? És ki alkalmas arra, hogy irgalommal ajándékozza meg az embert, hogy hosszantűrő legyen és megbocsásson, és ezáltal megváltoztassa korábbi döntését, miszerint elpusztítja az embert? A Teremtő az Ő egyedülálló módszerei és alapelvei révén fejezi ki igazságos természetét, és nincs alávetve emberek, események vagy dolgok által ráerőltetett ellenőrzésnek vagy korlátozásoknak. Az Ő egyedülálló természetére való tekintettel senki nem képes megváltoztatni az Ő gondolatait és eszméit, és senki nem képes meggyőzni Őt és megváltoztatni bármelyik döntését. A teremtett lényekben létező minden magatartás és gondolat az Ő igazságos természetének ítélete alatt létezik. Senki nem irányíthatja, hogy Ő haragját vagy irgalmát gyakorolja-e; csak a Teremtő lényege – vagy más szóval a Teremtő igazságos természete – dönthet erről. Ilyen a Teremtő igazságos természetének egyedülálló jellege!

Annak elemzése és megértése révén, hogyan alakult át Isten hozzáállása Ninive népe iránt, képesek vagytok az „egyedülálló” szóval leírni az Isten igazságos természetében található irgalmat? Korábban azt mondtuk, hogy Isten haragja az Ő egyedülálló igazságos természete lényegének egy aspektusa. Most két aspektust fogok az Ő igazságos természeteként meghatározni: Isten haragját és Isten irgalmát. Isten igazságos természete szent; nem tűri a sértést, sem hogy bárki is megkérdőjelezze; olyasmi ez, amivel a teremtett és teremtetlen lények közül senki nem rendelkezik. Egyedülálló és egyúttal kizárólag Istenre jellemző. Ez azt jelenti, hogy Isten haragja szent és sérthetetlen. Ugyanígy Isten igazságos természetének másik aspektusa, Isten irgalma is szent és meg nem sérthető. A teremtett vagy nem teremtett lények egyike sem helyettesítheti vagy képviselheti Istent annak elvégzésében, amit megvalósítani szándékozik, és senki sem léphetett volna az Ő helyébe vagy képviselhette volna Őt Sodoma elpusztítása vagy Ninive megmentése során. Ez Isten egyedülálló igazságos természetének igaz kifejeződése.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

565. Bár az emberek, akik megtöltötték Ninive városát, éppoly romlottak, elvetemültek és erőszakosak voltak, mint Sodoma lakói, megbánásuk miatt Isten meggondolta Magát, és úgy döntött, nem pusztítja el őket. Mivel az, ahogyan Isten szavait és utasításait kezelték, olyan hozzáállásról tett tanúbizonyságot, amely éles ellentétben állt Sodoma polgárainak hozzáállásával, és mivel őszintén alávetették magukat Istennek, és őszinte megbánást tanúsítottak, továbbá minden tekintetben igaz és szívből jövő magatartást tanúsítottak, Isten irántuk érzett megbecsülése újra előjött a szívéből, és megajándékozta őket azzal. Amit Isten az emberiségnek ajándékoz, és ahogy Ő az emberiséget dédelgeti, senki nem képes utánozni, és senki nem rendelkezik Isten irgalmával, toleranciájával vagy az emberiség iránti őszinte érzéseivel. Van valaki, akit nagyszerű férfinak vagy nőnek tartasz, vagy akár emberfelettinek, aki valamiféle magaslatról, nagy emberként megnyilatkozva, vagy a csúcsponton ilyesfajta állítást tesz az emberiségnek vagy a teremtett lényeknek? Az emberek közül ki ismerheti az emberi élet állapotát úgy, mint a tenyerét? Ki viselheti a terhet és felelősséget az emberiség létezéséért? Ki jogosult arra, hogy bejelentse egy város elpusztítását? És ki jogosult arra, hogy megbocsásson egy városnak? Ki mondhatja, hogy oltalmazza a saját teremtését? Csakis a Teremtő! Csakis a Teremtő érez gyengéd szeretetet ez iránt az emberiség iránt. Csakis a Teremtő mutat az emberiség iránt gyengéd ragaszkodást. Csakis a Teremtő ápol igaz ragaszkodást az emberiség iránt, amelyet nehéz megszakítani. Hasonlóképpen csakis a Teremtő ajándékozhatja meg irgalmával ezt az emberiséget, és csak Ő becsüli meg az Ő összes teremtett lényét. Az Ő szíve együtt mozdul az ember minden egyes cselekedetével: haragszik, aggódik és bánkódik az ember elvetemültsége és romlottsága miatt; elégedett, örül, megváltozik a szíve és ujjong az ember megbánásának, hitének és alávetettségének; minden egyes gondolata és eszméje az emberiségért van és körülötte forog; ami Ő, és amit Ő birtokol, az teljességgel az emberiség kedvéért fejeződik ki; az Ő érzelmeinek összessége az emberiség létezésével fonódik össze. Az emberiség kedvéért utazgat és lót-fut; némán elajándékozza életének minden egyes darabkáját, élete minden percét és másodpercét odaadja... Soha nem tudta, hogyan tartsa becsben a saját életét, mégis mindig megbecsülte az emberiséget, amelyet Ő Maga teremtett... Mindenét ennek az emberiségnek adja... Irgalmát és toleranciáját feltétel nélkül, ellenszolgáltatás elvárása nélkül ajándékozza. Ezt csakis azért teszi, hogy az emberiség továbbra is életben maradjon az Ő szemei előtt, és az élet Tőle származó ellátása alatt. Ezt csakis azért teszi, hogy az emberiség egy nap megadja magát Előtte, és felismerje, hogy Ő az, aki táplálja az ember létezését, és ellátja az egész teremtett világ életét.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

566. Isten irgalma és toleranciája valóban létezik, de Isten szentsége és igazságossága, amikor szabadjára engedi a haragját, megmutatja az embernek Isten azon oldalát is, amely nem tűri a sértést. Amikor az ember teljes mértékben képes engedelmeskedni Isten parancsainak és Isten követelményeinek megfelelően cselekszik, Isten bőségesen irgalmas az emberrel szemben; amikor az ember tele van romlottsággal, gyűlölettel és ellenségeskedéssel Vele szemben, akkor Isten mélységesen haragszik. Mennyire mélységes a haragja? Isten haragja addig tart, amíg nem látja többé az ember ellenállását és gonosz tetteit, amíg nem kerülnek többé a szeme elé. Csak akkor fog eltűnni Isten haragja. Más szóval, nem számít, hogy ki az illető, ha a szíve eltávolodott Istentől és elfordult Tőle, hogy soha többé ne térjen vissza, akkor függetlenül attól, hogy minden látszat szerint vagy szubjektív vágyai szerint hogyan akarja Istent imádni, követni és alávetni magát Neki testében vagy gondolkodásában, mihelyt a szíve elfordul Istentől, Isten haragja szüntelenül árad. Olyan lesz ez, hogy amikor Isten alaposan szabadjára engedi a haragját – miután bőven adott lehetőséget az embernek –, és az egyszer elszabadul, nem lesz rá mód, hogy visszavonja, és soha többé nem lesz irgalmas és toleráns egy ilyen emberiséggel szemben. Ez az egyik oldala Isten természetének, amely nem tűri a sértést. [...] A kedves, szép és jó dolgokkal szemben toleráns és irgalmas; a rossz, bűnös és gonosz dolgokkal szemben mélységesen haragvó, úgy, hogy haragja nem szűnik. Ez a két legfőbb és legkiemelkedőbb aspektusa Isten természetének, ráadásul Isten a kezdetektől a végsőkig kinyilatkoztatta őket: a bőséges irgalom és a mélységes harag.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

567. Az emberek azt mondják, hogy Isten igazságos Isten, és amíg az ember a végsőkig követi Őt, addig biztosan pártatlan lesz az emberrel szemben, mivel Ő a legigazságosabb. Ha az ember a végsőkig követi Őt, vajon félresöpörheti az embert? Minden emberrel szemben pártatlan vagyok, és minden embert igazságos természetemmel ítélek meg, mégis vannak megfelelő feltételek az emberrel szemben támasztott követelményeimhez, és amit megkövetelek, azt minden embernek teljesítenie kell, függetlenül attól, hogy ki az illető. Nem érdekel, hogy milyen képesítésed van, vagy mióta birtoklod azt; csak az érdekel, hogy az Én utamat követed-e, és hogy szereted-e az igazságot, és szomjazol-e rá. Ha nélkülözöd az igazságot, és helyette szégyent hozol a nevemre, és nem az én utam szerint cselekszel, csak tessék-lássék módon követed, akkor majd lesújtok rád és megbüntetlek téged a gonoszságodért, vajon akkor mit fogsz mondani? Képes leszel azt mondani, hogy Isten nem igazságos? Ha eleget tettél a ma mondott szavaimnak, akkor olyan ember vagy, akit elismerek. Azt mondod, hogy mindig szenvedtél, miközben Istent követted, hogy követted Őt a viharokon át és osztoztál Vele jóban és rosszban, de nem az Isten által mondott szavak szerint éltél, csak Istenért akarsz szaladgálni, és minden nap Istennek áldozni magad, és soha nem gondoltál arra, hogy értelmes életet élj. Azt is mondod: „Mindenesetre hiszem, hogy Isten igazságos. Szenvedtem érte, rohangáltam érte, Neki áldoztam magam és keményen dolgoztam annak ellenére, hogy nem kaptam semmilyen elismerést; Ő biztosan megemlékezik rólam.” Igaz, hogy Isten igazságos, de ezt az igazságosságot nem szennyezi be semmiféle tisztátalanság: Nincs benne emberi akarat, és nem szennyezi be a test, sem emberi ügyletek. Mindazok, akik lázadnak és ellenszegülnek, mindazok, akik nem tartják be az Ő útját, meg lesznek büntetve; senki nem nyer bocsánatot, és senki sem lesz megkímélve! Egyesek azt mondják: „Ma Érted szaladgálok; amikor eljön a vég, tudsz engem némi áldásban részesíteni?” Ezért kérdezem tőled: „Eleget tettél a szavaimnak?” Az igazságosság, amiről beszélsz, egy ügyleten alapul. Te csak azt gondolod, hogy igazságos és pártatlan vagyok minden emberrel szemben, és hogy mindazok, akik a végsőkig követnek Engem, biztosan üdvözülnek és elnyerik áldásaimat. Szavaimnak, miszerint „mindazok, akik a végsőkig követnek Engem, biztosan üdvözülnek”, belső jelentése van: akik a végsőkig követnek Engem, ők azok, akiket teljesen elnyerek, ők azok, akik, miután meghódítottam őket, keresik az igazságot és tökéletessé válnak. Milyen feltételeket teljesítettél? Csak azt érted el, hogy a végsőkig követtél Engem, de mi mást? Eleget tettél a szavaimnak? Öt követelményem közül egyet teljesítettél, de a maradék négyet nem áll szándékodban teljesíteni. Egyszerűen csak megtaláltad és követted a legegyszerűbb, legkönnyebb utat, azzal a hozzáállással, hogy csak bíztál a szerencsédben. Az olyan emberrel szemben, mint te, az Én igazságos természetem a fenyítés és az ítélet, az igazságos megtorlás, és az igazságos büntetés minden gonosztevővel szemben; mindazok, akik nem az Én utamat követik, biztosan megbűnhődnek, még ha a végsőkig követnek is. Ez Isten igazságossága. Amikor ez az igazságos természet az ember büntetésében jut kifejezésre, az ember megdöbben, és megbánja, hogy miközben Istent követte, nem az Ő útját követte. „Abban az időben, mikor Istent követtem, de nem az Ő útját követtem, csak egy kicsit szenvedtem. Milyen mentségek vannak? Nincs más lehetőség, mint a fenyítés!” Mégis, az elméjében azt gondolja: „Különben is, én a végsőkig követtelek, így ha meg is fenyítesz engem, az nem lehet túlságosan súlyos fenyítés, és miután ezt a fenyítést elvégezted, továbbra is akarni fogsz engem. Tudom, hogy igazságos vagy, és nem fogsz velem örökké így bánni. Végül is nem vagyok olyan, mint azok, akik sorsa pusztulás; akiknek pusztulás lesz a része, azok súlyos fenyítést kapnak, míg az én fenyítésem enyhébb lesz.” Az igazságos természet nem olyan, ahogy te mondod. Nem arról van szó, hogy azokkal, akik ügyesen megvallják bűneiket, elnézően bánnak. Az igazságosság szentség, és olyan természet, amely nem tűri el az ember által elkövetett sértéseket, és minden, ami mocskos és ami nem változott meg, Isten utálatának a célpontja. Isten igazságos természete nem törvény, hanem adminisztratív rendelet: adminisztratív rendelet a királyságon belül, és ez az adminisztratív rendelet az igazságos büntetése mindazoknak, akik nincsenek az igazság birtokában, akik nem változtak meg, és nincs lehetőségük az üdvösségre. Mert amikor minden embert fajtája szerint osztályoznak, a jót megjutalmazzák, a rosszat pedig megbüntetik. Ekkor válik világossá az ember rendeltetési helye; ekkor ér véget az üdvösség munkája, ezt követően az ember megmentésének munkája véget ér, és minden egyes gonosztevőt utolér a megtorlás.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

568. Irgalmasságom kifejezem azoknak, akik szeretnek Engem, és elengedik önmagukat. A gonoszokat sújtó büntetés eközben pontosan bizonyítja igazságos természetemet, és még inkább tanúskodik haragomról. Amikor eljön a csapás, mindazok, akik Ellenem vannak, sírni fognak, miközben éhínség és dögvész áldozatául esnek. Azok, akik mindenféle gonosz tetteket elkövettek, de sok éven át követtek Engem, nem fogják megúszni, hogy megfizessenek bűneikért; ők is olyan szerencsétlenségbe fognak alámerülni, amelyhez hasonló ritkán volt látható az évmilliók során, és állandó pánik és félelem lesz úrrá rajtuk. Azok a követőim pedig, akik abszolút hűséget tanúsítottak Irántam, örvendeni és tapsolni fognak hatalmamnak. Kimondhatatlan elégedettséget fognak tapasztalni, és olyan örömben fognak élni, amilyet azelőtt még soha nem adományoztam az emberiségnek. Mert nagyra becsülöm az emberek jótetteit, és utálom gonosz tetteiket. Amióta elkezdtem vezetni az emberiséget, buzgón reméltem, hogy megnyerhetem az emberek egy olyan csoportját, akik azonos gondolkodásúak Velem. Eközben azokat, akik nem azonos gondolkodásúak Velem, soha nem felejtem el; szívemben mindig gyűlölöm őket, és várom az alkalmat, hogy megválaszoljam gonosz tetteiket, amit élvezettel fogok nézni. Most végre eljött az Én napom, és nem kell tovább várnom!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez)