42. szemelvény

A beállítottság megváltozásának eléréséhez az a kulcs, hogy megismerjük saját természetünket, és ennek Isten leleplezésével összhangban kell történnie. Csak Isten szavában ismerheti meg az ember saját utálatos természetét, veheti észre saját természetében a Sátán különféle mérgeit, veheti észre, hogy ostoba és tudatlan, és ismerheti fel a gyenge és negatív elemeket a természetében. Miután ezeket teljes mértékben megismerted, és valóban képes vagy gyűlölni önmagadat és fellázadni a hús-vér test ellen, képes vagy következetesen végrehajtani Isten szavát, következetesen törekedni az igazságra a kötelességeid teljesítése során, elérni a változást a beállítottságodban, és olyan emberré válni, aki valóban szereti Istent, akkor Péter útjára léptél. Isten kegyelme nélkül, valamint a Szentlélek általi megvilágosodás és vezetés nélkül nehéz lenne ezen az úton járni, mert az emberek nem rendelkeznek az igazsággal, és nem képesek fellázadni önmaguk ellen. Péter tökéletességre vezető útjának követése elsősorban az elszántságon, a hiten és az Istenre való hagyatkozáson nyugszik. Ezenkívül alá kell vetnünk magunkat a Szentlélek munkájának; Isten szava nélkül semmi nem megy. Ezek a legfontosabb aspektusok, amelyek közül egyiket sem lehet megsérteni. A tapasztalás közepette igen nehéz az embernek megismernie magát; a Szentlélek munkája nélkül eredménytelen. Ahhoz, hogy Péter útját járhassuk, önmagunk megismerésére és beállítottságunk megváltoztatására kell koncentrálnunk. Pál útja nem az élet keresése és az önismeretre való összpontosítás volt; ő különösen a munkavégzésre, annak hatására és lendületére összpontosított. Motivációja az volt, hogy munkájáért és szenvedéséért cserébe elnyerje Isten áldásait és jutalmakat kapjon Istentől. Ez a motiváció helytelen volt. Pál nem az életre összpontosított, és nem tulajdonított jelentőséget annak sem, hogy elérje beállítottsága megváltozását; csak a jutalmakra összpontosított. Mivel rossz céljai voltak, természetesen az út is rossz volt, amelyen járt. Ezt gőgös és beképzelt természete okozta. Pál nyilvánvalóan nem rendelkezett semmiféle igazsággal, sem lelkiismerettel vagy értelemmel. Az emberek megmentése és megváltoztatása során Isten elsősorban a beállítottságaikat változtatja meg. Szavainak célja, hogy az emberekben kimenetelként elérje, hogy átalakult beállítottságokkal rendelkezzenek, és képesek legyenek megismerni Istent, alávetni magukat Neki, és normális módon imádni Őt. Ez Isten szavainak és munkájának célja. Pál keresési módja egyenesen sértette Isten szándékait és szemben állt velük; teljesen ellentétes volt vele. Péter keresési módja azonban teljesen összhangban volt Isten szándékaival: az életre és a beállítottságokban bekövetkező változásokra összpontosított, ami pontosan az a kimenetel, amit Isten az Ő munkájával szeretne az emberekben elérni. Péter útja ezért áldott, és megkapja Isten elismerését. Mivel Pál útja szembemegy Isten szándékaival, ezért Isten gyűlöli és elátkozza azt. Ahhoz, hogy Péter útját járjuk, ismerni kell Isten szándékait. Ha valaki valóban képes teljesen megérteni az Ő szándékait a szavain keresztül – amely annak a megértését jelenti, hogy Isten mivé akarja tenni az embert, és végül, milyen kimenetelt kíván elérni – csak akkor képes valaki annak pontos megértésére, melyik utat kövesse. Ha nem teljesen érted Péter útját, és csak vágysz rá, hogy kövesd azt, akkor nem leszel képes rálépni. Más szóval, lehet, hogy sok doktrínát ismersz, de végül nem leszel képes belépni a valóságba. Bár lehet, hogy felületesen belépsz, képtelen leszel elérni bármilyen valós eredményt.

Manapság a legtöbb ember nagyon felületesen érti önmagát. Egyáltalán nem jutottak el oda, hogy világosan megismerjék azokat a dolgokat, amelyek természetük részét képezik. Csak néhány romlott állapotukat ismerik, amelyeket felfednek, azokat a dolgokat, amelyeket valószínűsíthetően megtesznek, vagy néhány hiányosságukat, és emiatt azt hiszik, hogy ismerik önmagukat. Ráadásul, ha betartanak néhány előírást, ügyelnek, hogy bizonyos területeken ne kövessenek el hibákat, és sikerül elkerülniük bizonyos vétkeket, akkor úgy vélik, hogy Istenbe vetett hitük valóságos, és feltételezik, hogy meg lesznek mentve. Ez teljes mértékben emberi képzelgés. Ha betartod ezeket a dolgokat, akkor valóban képes leszel arra, hogy tartózkodj a vétkezéstől? Vajon elérsz valódi változást a beállítottságodban? Valóban egy emberi lény hasonlatosságát fogod megélni? Valóban eleget tudsz így tenni Istennek? Egyáltalán nem, ez biztos. Az Istenbe vetett hit csak akkor működik, ha az ember magasra teszi a mércét, valamint eléri az igazságot és némi átalakulást az életfelfogásában. Ehhez először is szükség van az önmagunk megismerése iránti elkötelezettségre. Ha az emberek önismerete túl sekélyes, akkor lehetetlennek találják a problémák megoldását, és az életfelfogásuk egyszerűen nem fog megváltozni. Szükséges önmagunk mélyebb szintű megismerése, ami saját természetünk megismerését jelenti: hogy milyen elemek tartoznak ebbe a természetbe, hogyan keletkeztek ezek a dolgok, és honnan származnak. Továbbá valóban képes vagy gyűlölni ezeket a dolgokat? Láttad a saját csúnya lelkedet és elvetemült természetedet? Ha valóban képes vagy látni az igazságot magadról, akkor gyűlölni fogod magadat. Ha meggyűlölöd önmagad, majd pedig gyakorlod Isten szavát, akkor képes leszel fellázadni a hús-vér test ellen, és lesz erőd az igazság megvalósításához anélkül, hogy azt fárasztónak hinnéd. Miért követik sokan a testi preferenciáikat? Mivel elég jónak tartják magukat, úgy érzik, hogy cselekedeteik helyesek és indokoltak, hogy nincsenek hibáik, sőt, hogy teljesen igazuk van, ezért képesek azzal a feltevéssel cselekedni, hogy az igazság az ő oldalukon áll. Amikor az ember felismeri, hogy mi az igazi természete – milyen csúnya, milyen megvetendő és milyen szánalmas –, akkor már nem túlságosan büszke magára, nem olyan vadul arrogáns, és nem olyan elégedett önmagával, mint korábban. Az ilyen ember úgy érzi: „Komolyan és két lábbal a földön kell gyakorolnom Isten szavának egy részét. Ha nem teszem, akkor nem fogok megfelelni az emberi lét mércéjének, és szégyenkezni fogok Isten jelenlétében.” Az ember ekkor látja magát igazán csekélynek, igazán jelentéktelennek. Ekkor az ember számára könnyűvé válik az igazság megvalósítása, és úgy tűnik majd, hogy valamelyest olyan lesz, amilyennek egy embernek lennie kell. Az emberek csak akkor képesek fellázadni a hús-vér test ellen, ha valóban gyűlölik magukat. Ha nem gyűlölik magukat, akkor képtelenek lesznek fellázadni a hús-vér test ellen. Igazán gyűlölni önmagunkat nem egyszerű dolog. Több dolgot kell megtalálni magunkban: először is ismerni kell saját természetünket, másodszor pedig szegénynek és szánalmasnak, rendkívül kicsinek és jelentéktelennek kell látni magunkat, továbbá látni kell saját szánalmas és piszkos lelkünket. Amikor az ember teljes mértékben meglátja, hogy mi is ő valójában, és eléri ezt a kimenetelt, akkor valóban ismeretre tesz szert önmagáról, és kimondhatjuk, hogy teljes mértékben megismerte önmagát. Csak ekkor tudja az ember igazán gyűlölni önmagát, egészen odáig menve, hogy megátkozza önmagát, és csak ekkor érzi valóban úgy, hogy a Sátán mélységesen megrontotta, annyira, hogy már nem is hasonlít emberi lényre. Aztán egy napon, amikor a halál fenyegetése megjelenik, az ilyen ember azt fogja gondolni: „Ez Isten igazságos büntetése. Isten valóban igazságos, tényleg meg kellene halnom!” Ezen a ponton nem fog panaszt tenni, még kevésbé fogja hibáztatni Istent, egyszerűen csak úgy érzi majd, hogy ő olyan szegény és szánalmas, olyan mocskos és romlott, hogy Istennek ki kell őt rekesztenie és el kell pusztítania, és egy olyan lélek, mint az övé, nem alkalmas arra, hogy a földön éljen. Ezért ez az ember nem fog panaszt emelni Isten ellen vagy ellenállni Neki, még kevésbé elárulni Őt. Ha valaki nem ismeri önmagát, és mégis úgy gondolja, hogy ő elég jó, akkor, amikor a halál bekopogtat, azt fogja gondolni: „Olyan jól teljesítettem a hitemben. Milyen keményen kerestem! Olyan sokat adtam, annyit szenvedtem, de végül isten most azt kéri tőlem, hogy haljak meg. Nem tudom, hol van isten igazságossága. Miért kéri tőlem, hogy haljak meg? Ha nekem meg kell halnom, akkor ki fog megmenekülni? Nem lesz vége az emberi fajnak?” Először is ennek az embernek elképzelései vannak Istenről. Másodszor ez az ember panaszkodik, és egyáltalán nem mutat semmiféle alávetettséget. Ez pontosan olyan, mint Pál esete: amikor a halála előtt állt, nem ismerte önmagát, és mire Isten büntetése közeledett, már túl késő volt.

43. szemelvény

Bár az összejövetelek gyakran kapcsolódnak az igazsághoz, boncolgatják az emberek romlott beállítottságát, beszélnek az önismeretről, és megvitatják az emberek különböző állapotait és viselkedését, még mindig sokan vannak, akik nem ismerik saját romlott beállítottságukat. Vannak, akik csupán elismerik, hogy romlott beállítottsággal rendelkeznek, de nem ismerik fel, amikor felfedik azt. Vannak, akik rendelkeznek felfogóképességgel, és amikor Isten szavait olvassák, elismerik, hogy Isten szavai az igazság, és hogy amit Ő mond, az gyakorlatias. Amikor azonban dolgok érik őket, a megértésük felszínessé válik. Mindig azt hiszik, hogy továbbra is jól csinálják, hogy ők továbbra is jó emberek, igaz, hogy van bennük egy kis romlott beállítottság, gondolják, mégis a jó emberek közé sorolják magukat. Nem ismerik romlott beállítottságuk természetét, és nem tudják, hogy az milyen következményekkel jár. Valódi önismeret-e ez? Miután az emberek már néhány éve hisznek Istenben, az Ő szavainak olvasása, a prédikációk hallgatása és a közösség, valamint a metszés révén a legtöbbjük végül világosan látja, hogy az emberi mivoltuk nem jó, hogy valóban romlott beállítottsággal rendelkeznek, és képesek olyan dolgokat tenni, amelyek sértik az igazságot és szemben állnak Istennel. Sokan vannak azonban, akik ezt nem ismerik fel igazán; csupán szóban ismerik el, hogy ördögök, hogy Sátánok, és hogy el kellene átkozni őket. Gyakorlatias az ilyesfajta megértés, vagy sem? Olyasvalami ez, ami szívből jön? Olyasvalami, amit őszinte öngyűlöletből mondanak? Például volt olyan vezető vagy dolgozó, akit elbocsátottak, mert nem végzett valódi munkát, és hogy mindenkinek megmutassa „lelkiismeretfurdalását”, írt egy bűnbánó levelet: „Cserbenhagytam Istent és tartozom Neki. Nem vagyok méltó az Ő üdvösségére és az Ő fáradságos gondoskodására és erőfeszítéseire. Démon vagyok, a Sátán vagyok, az emberi mivoltom rossz. Átkozzanak el, kerüljek a pokolba és vesszek el!” Bűnbánó levelében ez az ember minden egyes mondatával megtagadja és elítéli magát, olyan szavakat használva, amelyeket egy nem hívő soha nem mondana. Ugyan elismeri, hogy ő démon és a Sátán, de vajon igazak ezek a szavak? (Nem. Nem említi, hogy milyen romlottságokat fedett fel, hogy milyen rossz dolgokat tett, vagy hogy milyen veszteségeket okozott a gyülekezet munkájának.) Egyetlen mondata sincs, amely megmagyarázná a tényleges helyzetet vagy azt, hogy mi van a szívében; ezek mind üres szavak. Igazi megértés ez? (Nem az.) Ha nem igazi megértés, akkor vajon elismeri, hogy romlott? (Nem.) Fogalmazzuk meg számára: Ez az ember nem ismeri el saját romlottságát. Bűnbánó levelet írt, és látszatra úgy tűnik, hogy ismeri önmagát, és elismeri romlottságát. Ezután meg kell nézned, hogyan viselkedik a mindennapi életben, és hogy a színfalak mögött megváltozott-e a valódi viselkedése; csak így tudsz pontos következtetést levonni. Milyen viselkedésformákból láthatjuk, hogy valóban elismeri saját romlottságát, és hogy valóban ismeri önmagát? (Ha már valóban érti magát, akkor valódi változások következnek be.) Ez így van. Isten azt figyeli, hogy történik-e valódi változás az emberben. Ha valaki bűnbánó levelet ír, a szavai őszintének tűnnek, és látszólag valódi megértéssel rendelkezik, ez vajon azt jelenti, hogy valóban megbánta a bűneit? Bizonyíthatja azt, hogy valóban megbánta a bűneit? Nem, azt kell megvizsgálnunk, hogy történt-e valódi változás benne – ez a legfontosabb szempont. De az elbocsátása után gyakran mentegeti és védi magát a testvérek előtt, ami egyet jelent azzal, hogy még mindig nem ismeri el saját romlottságát, és nincs valódi megértése önmagáról. Ellenállása, védekezése és önigazolása a színfalak mögött jól bizonyítja ezt. Ezen felül amikor a Fennvaló boncolgatja a tetteit, és azt mondja róla, hogy antikrisztus, hamis vezető, és olyasvalaki, aki nem végez valódi munkát, vajon hogyan reagál arra, hogy a Fennvaló leleplezi őt? Érvel, védekezik és mentegeti önmagát, mindenhol ezeket a dolgokat magyarázza, és nem ismeri el, hogy nem végez valódi munkát, hogy képesség híján van, hogy nem érti meg az igazságot, és hogy hamis vezető. Miféle beállítottság áll az ilyen el nem ismerés és védekezés mögött? Egyfajta hajthatatlan és arrogáns beállítottság, egy olyan beállítottság, amely idegenkedik az igazságtól. Amikor megírta bűnbánó levelét, ördögnek és a Sátánnak nevezte magát, azt mondta, hogy méltatlan Istenhez és tartozik Istennek, és hogy az emberi mivolta nem jó, de miután ezt elismerte, azonnal visszatért a régi kerékvágásba. Mi is történik itt? (A beismerése nem igazi.) Melyik az igazi oldala? Milyen az igazi érettsége? (A védekezés és az önigazolás.) Az önigazolás és a védekezés a színfalak mögött, az, hogy mindenütt csak mentegeti magát – ez az igazi oldala. Ez vajon nem azt bizonyítja, hogy nem ismeri el azt, hogy nem tud valódi munkát végezni, és hogy nem rendelkezik az igazságvalósággal? Egyáltalán nem ismeri el. Ha még el sem ismeri ezt, akkor ismerheti-e igazán önmagát? Ha nem ismeri önmagát, akkor azzal, hogy ördögnek és a Sátánnak nevezi magát, vajon nem vezeti félre az embereket? Akkor minden, amit önmaga ismeretéről mond, hazugság; ez az egész megtévesztő. Nem ismeri el, hogy nem tudja elvégezni a munkát, és hogy az emberi mivolta nem jó, akkor hát miért mondja mégis ezeket az önostorozó szavakat? Felfoghatatlan. Ha nem ismeri önmagát, miért tesz úgy, mintha ismerné? Azért, hogy becsapja az embereket. Az előttünk álló tények már bizonyították róla, hogy képmutató ember. Elismeri-e tehát, hogy romlott beállítottsággal rendelkezik? (Nem ismeri el.) Nem hajlandó ezt elismerni, sőt mindent elkövet, hogy különböző kifogásokat és okokat találjon annak bizonyítására, hogy a dolgok, amelyeket tett, nem helytelenek. Úgy véli, hogy bármit is tesz, az helyes, és a Fennvalónak nem szabadna elítélnie vagy boncolgatnia azt. Azt el tudja fogadni, hogy elbocsátják, azt viszont nem, hogy ezen dolgok miatt igazságtalanul bánjanak vele. Nem számít, hogy milyen okból bocsátották el, ennek alá tudja vetni magát, és ezt el tudja fogadni; kizárólag azt nem tudja elfogadni vagy annak nem tudja alávetni magát, hogy az általa elkövetett konkrét dolgok miatt bocsátották el. Vajon nem ez a gyökere az önigazolásának és védekezésének? Az ilyen ember ördögnek és a Sátánnak nevezi magát, azt mondja, hogy meg kellene átkozni és a pokolra kellene küldeni, újra és újra ezeket a jelszavakat harsogja, miközben folytatja az érvelést és az önigazolást – ismeri-e valóban önmagát? (Nem.) Újra és újra azt harsogja, hogy ő ördög és a Sátán, mégsem ismeri el egyetlen rossz cselekedetét sem. Elismeri-e, hogy romlott beállítottsággal rendelkezik? (Nem.) Miért mondható, hogy nem ismeri el? Azt mind elismeri magáról, hogy ördög és a Sátán, akkor azt miért nem ismeri el, hogy romlott beállítottsággal rendelkezik? Melyik jár súlyosabb következménnyel – annak elismerése, hogy romlott beállítottsággal rendelkezik, vagy annak elismerése magáról, hogy ördög és a Sátán? Valójában a szíve mélyén megérti, hogy annak elismerésével, hogy ő ördög és a Sátán, félrevezethet másokat, és jó eredményt érhet el, az emberek pedig nem fognak vele semmit tenni. Ha azonban elismeri a rossz cselekedeteit, vagy azt, hogy nem rendelkezik emberi mivolttal, az emberek kerülni és gyűlölni fogják őt. Így aztán választ egy plakátszerű jelmondatot, hogy mindenkit félrevezessen és kimagyarázza a dolgokat. Miért harsog ilyen jelmondatokat és szlogeneket? Mi a célja ezzel? (Az, hogy az emberek lássák, milyen alapos önismerettel rendelkezik.) Egyfelől a spiritualitásukkal kérkedik. Másfelől így gondolkozik: „Mindenki ördögnek és a Sátánnak nevezi magát. Ha én is ördögnek és a Sátánnak nevezem magam, akkor nem kell semmilyen következményt elviselnem, sőt, még az emberek elismerését is elnyerhetem. Miért ne tennék így?” Nem ez az elképzelése? Nem egészen ravasz az ilyesfajta önismeret? (De igen, félrevezető.) Félrevezető és csaló természetű, és a vallási szélhámosok jegyeit viseli magán! Mit mondanak a vallási szélhámosok? „Mindannyian bűnösök vagyunk, mindannyian vétkeztünk!” Nem mondják el, hogy miben rosszak, és nem részletezik, hogy milyen rossz dolgokat tettek. Azt is mondják: „Mindannyian bűnösök vagyunk, és bűnbánatot kell tartanunk. Nézzétek, mennyi drága vért ontott értünk az úr Jézus!” Milyen célt akarnak elérni ezekkel a szavakkal? Azt, hogy spirituálisnak tüntessék fel magukat. Azért vágnak fel, és azért akarják, hogy mások nagyra tartsák őket, hogy elérjék a céljukat, és szíveket és lelkeket nyerjenek meg. Vajon azok az emberek, akik állítólagosan elismerik magukról, hogy ördögök és Sátánok, szintén ezt az eredményt akarják elérni? Vajon nem ez az ő céljuk is? Első ránézésre úgy tűnik, hogy ismerik magukat, és olyan embereknek tűnnek, akik valóban megbánják bűneiket azzal, hogy ördögöknek és Sátánoknak, a pokol gyermekeinek nyilvánítják magukat, akik halált érdemelnek. Milyen komoly szavak ezek! De miközben nagyon komolyan beszélnek, vajon ugyanolyan komolyak abban is, amit a színfalak mögött tesznek? Egyáltalán nem. Kettős megközelítést alkalmaznak: Egyfelől nyilvánosan elismerik, hogy ördögök és Sátánok, másfelől viszont védik és igazolják magukat, és azt magyarázzák, hogy semmi rosszat nem tettek. Azt mondják, hogy a Fennvaló igazságtalanul bánt velük, hogy a Fennvaló nincsen tisztában a tényleges helyzettel, és hogy mindezek során nagy megpróbáltatásokat és sérelmeket szenvedtek el, és nagy árat fizettek, és nem szabadna így bánni velük. Ezeket azért mondják, hogy még nagyobb szimpátiát ébresszenek, hogy még több emberrel hitessék el tévesen, hogy magukat ördögöknek és Sátánoknak tartják, és hogy valóban ismerik önmagukat, hogy a Fennvaló igazságtalanul járt el velük szemben, és hogy egy jelentéktelen dolog miatt bocsátották el őket. Azt a látszatot keltik, hogy ismerik önmagukat, és megérdemlik, hogy vezetők legyenek. Valójában hevesen védekeznek és igazolják önmagukat. Ismerhetik-e valóban önmagukat ezek a magukat jól álcázó és igazoló, spirituális jelszavakat harsogó emberek? (Nem ismerhetik.) Az úgynevezett önismeretük nem más, mint az, hogy csak a látszatra adnak, becsapnak másokat, és színlelnek, hogy jó benyomást keltsenek másokban. Nem járulnak őszintén Isten elé, hogy megbánják és beismerjék bűnösségüket, és nem fogadják el, hogy Isten megmetszi őket, leleplezi őket, és fegyelmezi vagy akár el is bocsátja őket. Egyszerűen nem ilyen a hozzáállásuk.

Napjainkban a legtöbb ember tapasztalata túlságosan sekélyes, az önismeretük pedig túlságosan korlátozott. Sokan csak a módszereikben rejlő hibákat és a saját hiányosságaikat ismerik el, és kevesen vannak, akik a gyenge képességüket, az eltorzult felfogásukat, a lelki megértés hiányát és az emberi mivoltuk hiányát is elismerik. Még kevesebben ismerik el, hogy Isten leleplező szavai abszolút tények, hogy ezek a szavak a saját romlottságuk igazságát leplezik le, vagy hogy az Ő szavai teljesen pontosak és hibátlanok. Ez bizonyítja, hogy az emberek még mindig nem ismerik igazán önmagukat. Ha nem ismerik el, hogy sátáni beállítottságaik és sátáni természetük szerint élnek, az azt jelenti, hogy nem ismerik igazán önmagukat. Mindegy, hogy milyen romlott beállítottságokat fednek fel, nem ismerik el. Eltakarják és becsomagolják azokat, megakadályozva, hogy mások lássák a romlottságukat. Az ilyenek képmutató emberek és nagyon jól tudják álcázni magukat. Napjainkban a legtöbb ember hajlik az igazság felé, és az állapotuk valamelyest javult, de még mindig nem ismerik igazán önmagukat. Sokan következetesen úgy reagálnak arra, ha hibát követnek el, hogy csupán azt ismerik el, hogy az adott esetben tévedtek. Ha megkérdezed őket: „Pontosan miben hibáztál ebben a dologban? Mely igazságalapelvet szegted meg? Milyen romlott beállítottságokat fedtél fel?”, akkor azt válaszolják: „Ennek semmi köze a romlott beállítottságokhoz. Csak egy pillanatnyi botlás volt; nem gondoltam át, és hirtelen felindulásból cselekedtem. Nem ez volt a szándékom.” Szándékolatlan cselekedeteik és tévedéseik az általuk felfedett romlott beállítottságok pajzsaivá és kifogásaivá váltak. Vajon őszinte elismerése ez a saját romlottságuknak? Nem az. Ha gyakran keresel kifogásokat vagy találsz okokat az általad felfedett romlott beállítottságokra, akkor nem tudsz igazán szembenézni a saját romlott beállítottságaiddal, nem tudod elismerni vagy megérteni azokat. Például valaki egy ideig jól végzi a kötelességeit; állapota stabil, minden, amit tesz, simán és zökkenőmentesen megy, pozitív eredményeket produkál, és dicséretet kap másoktól. Úgy érzi, hogy nagy teljesítményt nyújtott, és hogy Istennek meg kellene jutalmaznia őt. Ennek következtében felfedi arrogáns, önelégült és romlott beállítottságát – azt hiszi magáról, hogy jobb másoknál, nem hajlandó meghallgatni senkit, és képtelen arra, hogy bárkivel is harmonikusan együttműködjön. Rövidesen hibákat követ el a kötelességei végrehajtása során, a testvérei pedig megmetszik és leleplezik őt, azt állítva, hogy túlságosan arrogáns. Ennek tényét nehezen tudja elfogadni, és szüntelenül ezen a kérdésen töpreng: „Arrogáns lennék? Szerintem nem. Semmivel nem dicsekedtem, hogyan is lehetnék arrogáns?” Fennakad az „arrogáns” szón, és nem tud túllépni rajta. Az, hogy képtelen elfogadni ezt a szót, azt mutatja, hogy nincs benne értelem, hogy egyáltalán nem ismeri önmagát, és nem ismeri el saját romlott beállítottságát. Ha olyankor, amikor valami történik veled, és romlott beállítottságot fedsz fel, és ezért valaki kritizál, avagy megmetsz, és azt mondja, hogy amit tettél, az megszegi az igazságalapelveket, de te csupán abban az adott ügyben ismered el a hibádat, és nem vagy hajlandó elismerni, hogy az egy feltárt romlott beállítottság következménye volt, és csak az adott hibát akarod kijavítani anélkül, hogy valaha is elfogadnád a tényt, hogy romlott beállítottságot fedtél fel, akkor nem ismered igazán önmagadat. Jelenthet-e önismeretet a hibák elismerése önmagában? Az önismeret a hibák gyökerének azonosítását és a saját romlott beállítottság megismerését jelenti. Ha elismered, hogy valamit rosszul csináltál, és utána a viselkedésed oly módon változik meg, hogy úgy tűnik, többé nem követed el ugyanazt a hibát, de nem veted le a romlott beállítottságodat, és a hiba gyökerét nem sikerül megoldani, akkor mi lesz a következmény? Továbbra is elkerülhetetlenül romlott beállítottságot fednél fel, lázadnál Isten ellen és ellenkeznél Vele. Ne gondold, hogy néhány viselkedésbeli változás egyenlő a beállítottságod megváltoztatásával. Az önismeret vég nélküli feladat; ha valaki nem tudja, hogy mi a gyökere romlott beállítottságának, vagy hogy hol van az Isten elleni lázadás és Vele való ellenkezés gyökere, akkor nem tud változást elérni a beállítottságában. Ez az, ami nehéz az ember beállítottságának a megváltoztatásában. Miért van az, hogy sokan, akik hisznek Istenben, csak a viselkedésüket változtatják meg, de az életfelfogásukat nem? Itt rejlik a probléma. Ha elismered, hogy amit felfedsz, az romlott beállítottság, amely arra késztet, hogy tetszésed szerint cselekedj, önkényes döntéseket hozz, ne működj együtt harmonikusan másokkal, és magadat mások fölé helyezd, majd miután elismerted ezeket a dolgokat, elismered azt is, hogy ezeket egy arrogáns beállítottság okozza, akkor milyen hasznodra válik ez? Csak ekkor fogsz igazán elgondolkodni ezeken a dolgokon, és felismerni, hogy romlott beállítottságban gyökerezik az Istennel való szembenállásod, és ez a sziklaszilárd bizonyítéka annak, hogy a Sátán megrontotta az emberiséget. Rá fogsz jönni, hogy ha valaki nem veti le ezt a romlott beállítottságot, akkor méltatlan arra, hogy embernek nevezzék, és méltatlan arra, hogy Isten színe előtt éljen. Ha azonban pusztán azt ismered el, hogy az adott ügyben hibáztál, akkor mi lesz a következmény? Csak arra fogsz összpontosítani és annak érdekében fogsz erőfeszítéseket tenni, ahogyan csinálod a dolgokat és hogy miként lehetne kijavítani őket, hogyan lehetne úgy csinálni a dolgokat, hogy azok a felszínen megfelelőnek tűnjenek, és hogyan rejtsd el a felfedett arrogáns beállítottságodat. Egyre csalárdabbá válsz, és egyre kifinomultabbá válnak a módszerek, amelyeket mások becsapására használsz. Azt gondolod majd: „Ezúttal hibáztam, és mindenki látta, mert nem voltam óvatos. Legközelebb nem leszek ilyen.” Az eredmény az, hogy miközben a felszínen megváltozott a mód, ahogyan a dolgokat csinálod, és mások nem látják a problémákat, te elrejtetted a romlott beállítottságodat. Mivé váltál? Még csalárdabbá és képmutatóbbá. Ha valaki arra összpontosít, és annak érdekében tesz erőfeszítéseket, hogy miként beszéljen és cselekedjen úgy, hogy a felszínen senki ne lásson semmi problémát és ne találjon benne hibát, és a tettei hibátlannak tűnjenek, ám a legcsekélyebb mértékben sem változtat romlott beállítottságán, nem válik-e farizeussá? A képmutató viselkedés becsaphatja az embereket, de becsaphatja-e Istent? Mit jelent pontosan az igazságra való törekvés? Elsősorban az ember beállítottságának megváltoztatására való törekvését jelenti. Ha az ember soha nem ismeri meg saját romlott beállítottságát, akkor lehetetlen, hogy a beállítottságában változás álljon be. Romlott beállítottsága elismerésével egyidejűleg el kell fogadnia az igazságot, el kell gondolkodnia azon, hogy pontosan hol rontotta el és hol vallott kudarcot, majd az igazságot kell keresnie a problémái megoldása érdekében. Csak így tudja valaki fokozatosan levetni a romlott beállítottságot, az igazságot gyakorolni a kötelességei végrehajtása során, és elvszerűen cselekedni. Ezzel pedig belép az igazságvalóságba. Csak azok törekszenek az igazságra, akik képesek arra, hogy az igazságot keressék és gyakorolják. Ők azok, akik folyamatosan erőfeszítéseket tudnak tenni az igazság gyakorlására és az elvszerű cselekvésre, és ők azok, akik össze tudják foglalni a tapasztalataikat és le tudják vonni a tanulságokat. Ha már gyakorolják az igazságot és belépnek a valóságba, elvszerűen cselekszenek és kevesebb hibát követnek el, fokozatosan alkalmassá válnak arra, hogy Isten használja őket. Ha valaki nem olyan ember, aki az igazságra törekszik, akkor nem számít, miféle üres fecsegésbe bocsátkozik az önismeretről, és nem számít mennyire nevezi magát ördögnek és a Sátánnak, végső soron nem fogja az igazságot gyakorlatba ültetni. Mi tehát a különbség e kettő között? Az egyik elismeri saját romlott beállítottságát, keresi az igazságalapelveket, és az igazsággal összhangban gyakorol – ez az igazságra törekvés útja. A másik nem ismeri el, hogy romlott beállítottsággal rendelkezik, és nem fogadja el a saját romlott beállítottságának tényét, ehelyett abba fektet erőfeszítést, ahogyan a dolgokat teszi. Ez azonban csak a külsődleges viselkedését változtatja meg, és nem történik változás az életfelfogásában, ami csalárdabbá teszi a viselkedését. Vajon az, amit az ilyen emberek gyakorolnak, összhangban van az igazságalapelvekkel? Teljesen elmarad tőlük, még csak a felszínüket sem karcolja. Amit csinálnak, az álcázás, színlelés és csalás, és a céljuk az, hogy átverjék Isten választott népét. Nem gyakorolják az igazságot, mégis azt akarják, hogy mindenki dicsérje, elismerje és támogassa őket, hogy státuszuk legyen a gyülekezetben. Hát nem az álcázás és csalás megnyilvánulása ez? Álcázzák és elfedik magukat, és arra összpontosítanak, hogyan nyerjék el mások kegyét. Vannak-e igazságalapelvek a dolgok ilyen módon való intézésében? Egyáltalán nincsenek – ez teljes mértékben az emberi elme képzelődésein, emberi módszereken, a világi ügyekre vonatkozó emberi filozófiákon alapul, és továbbra is a sátáni beállítottság szerinti életet jelent. Ez a képmutató gyakorlás a hamis spiritualitáshoz tartozik; becsapja az embereket, és a legcsekélyebb igazságvalóságot is nélkülözi.

Miért van az, hogy egyesek, akik látszólag ugyanúgy teszik a kötelességüket, mint a többiek, hirtelen a semmiből felbukkannak, és végül nagy gonoszság elkövetésével sokkolják az embereket? Bekövetkezhet-e ilyesmi mindössze egy vagy két nap alatt? Egyáltalán nem. Egy méter vastag jég sem fagyhat meg egyetlen nap alatt. Látszatra illedelmesnek és egyszerűnek tűnnek, és senki sem találhat bennük hibát, de végül a rossz dolgok, amelyeket elkövetnek, sokkal szélsőségesebbek és megdöbbentőbbek, mint amit bárki más elkövet. Ezeket a dolgokat ezek az úgynevezett „illedelmes” emberek teszik. Tudjátok, mi a közös jellemzője ezeknek az embereknek? (Úgy tűnik, hogy jól viselkednek, és általában elég jól neveltnek tűnnek.) Annak, amit megélnek, és a természetlényegüknek két különböző jellemzője van – fel tudjátok fogni ezeket a kulcsfontosságú pontokat? (Nem szeretik az igazságot, és nem ismerik el romlott beállítottságukat. Amikor önmaguk ismeretéről beszélnek, álruhát öltenek és képmutatóan viselkednek.) A képmutató viselkedés az egyik aspektusa ennek. Hogyan tudod tehát felfedezni és hogyan tudsz megbizonyosodni arról, hogy ezek az emberek képmutatóak? Hogyan tudsz megbizonyosodni arról, hogy ezek a jó magatartásformák, amelyeket megélnek, csak a látszat? (A felszínen nagyon szépen beszélnek, de a valódi tetteikben a saját érdekeiket védik, anélkül, hogy Isten házának érdekeit figyelembe vennék.) Ez a képmutató viselkedés jellegzetes megnyilvánulása. Bár ezek a képmutató emberek szépen beszélnek, valójában becsapják és félrevezetik az embereket. Ráadásul leleplezik önzésüket és aljasságukat, csak a saját érdekeiket védik, és nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit – úgy akarnak élni, mint egy parázna, miközben még az erkölcsi tisztaságuknak szentelt emlékművet is várnak. Mindez a természetlényegüket jeleníti meg, minden emberi mivoltot nélkülözve. Épp az előbb említettem, hogy a természetlényegüknek két különböző jellemzője van. Az első jellemző az, hogy az ilyen emberek gyakran jelszavakat harsognak és doktrínákról beszélnek, mintha mélyen spirituálisak lennének, de valójában a legkevésbé sem szeretik az igazságot, és az igazság iránti szeretet nélkül lehetetlen számukra gyakorolni azt. Ebből kiindulva, az, amit korábban említettetek, hogy csak a saját érdekeiket veszik figyelembe, vajon nem tartozik ezek közé a megnyilvánulások közé? Miért a saját érdekeiket tartják szem előtt? Szeretik vajon az igazságot? (Nem szeretik az igazságot; csak az érdekeiket szeretik.) Csak a saját érdekeiket védik, és egyáltalán nem veszik figyelembe Isten házának vagy a testvéreknek az érdekeit. Vajon nem az igazságot a legkevésbé sem szerető magatartás ez? Vannak, akik azt kérdik: „Ha nem szeretik az igazságot, akkor miért beszélgetnek mindig az igazsággal kapcsolatos dolgokról?” Hogyan magyaráznátok ezt? (Azért csinálják, hogy lenyűgözzenek másokat, álcázzák magukat, és kiöltözzenek.) Ez az egyik aspektusa a dolognak, de emellett valóban közösséget vállalnak-e az igazsággal? Ez egyáltalán nem az igazság; ezek csak szavak és doktrínák. Ha ezek nyilvánvalóan csak szavak és doktrínák, akkor hogyan nevezhető az igazságnak? Csak a bolondok azonosítanák a szavakat és doktrínákat az igazsággal. Az ördögök nagyon értenek ahhoz, hogy szavakkal és doktrínákkal félrevezessék az embereket, és emellett úgy akarnak tenni, mintha olyan emberek lennének, akik rendelkeznek az igazsággal, hogy becsapjanak másokat és Istent. Legyenek bármily magasztosak is az emberek által kimondott szavak és doktrínák, azok nem az igazság; csakis az Isten által mondott szavak az igazság. Hogy is lehet az emberek által mondott szavakat és doktrínákat egy kalap alá venni az igazsággal? Ez két különböző dolog. Ez az első aspektus, hogy ezek az emberek egyáltalán nem szeretik az igazságot. Természetlényegük-e ez az aspektus? (Igen.) Miért mondjuk, hogy ez a természetlényegük, és nem csupán átmeneti megnyilvánulás vagy viselkedésforma? Ez azért van, mert ha megnézzük az összes megnyilvánulásukat és a viselkedésüket, abból arra lehet következtetni, hogy az emberi mivoltuk lényege az, hogy egyáltalán nem szeretik az igazságot. Ezekből a különböző viselkedésformákból megállapítható, hogy olyan emberekről van szó, akik nem szeretik az igazságot. Ez az első tulajdonság. És mi a második tulajdonság? Az, hogy ezek az emberek egyáltalán nem ismerik el saját romlott beállítottságaikat. Mit jelent az, hogy egyáltalán nem ismerik el? Ha azt állítjuk, hogy nem ismerik el a romlott beállítottságaikat, akkor miért beszélnek mindig arról, hogy ismerik önmagukat? Nemcsak beszélnek az önismeretről, hanem szemérmetlenül másoknak is segítenek megismerni önmagukat. Azt is gyakran mondják magukról, hogy nem tesznek eleget, hogy tartoznak Istennek, hogy ördögök és Sátánok, és hogy megérdemlik, hogy elátkozzák őket. Hogyan magyarázható ez meg? (Amikor az önismeretről beszélnek, abban nincs valódi tartalom vagy részletesség. Például nincs gyakorlati tartalma annak, hogy milyen romlottságot fedtek fel, hogy milyen rossz szándékokat dédelgetnek, hogy milyen romlott beállítottságok irányítják őket, hogy milyen konkrét megnyilvánulásaik vannak, hogy milyen természetlényeghez tartoznak, és így tovább. Csupán homályosan ördögöknek és Sátánoknak nevezik magukat, anélkül, hogy valódi érzéseket és megértést mutatnának.) (A valódi önismeret egyik eredménye az, hogy képesek vagyunk igazán gyűlölni önmagunkat. Az ilyen típusú emberek szóban elismerik a romlottságukat, a szívükben azonban egyáltalán nem gyűlölik önmagukat, és mindenféle ürügyet találnak a védekezésre és önmaguk igazolására. Előfordul, hogy kifelé nem magyarázkodnak, a bensőjükben azonban nem fogadják el és nem ismerik el a romlottságukat. Teljességgel képtelenek elfogadni az igazságot, és egyáltalán nem változnak.) Nem ismerik el saját romlottságukat – hogyan magyarázható ez meg? (Amikor valami történik velük és felfedik őket, úgy érzik, hogy képtelenek ilyesmire, ezért nem ismerik el, hogy ilyen fajta romlott beállítottsággal rendelkeznek.) Az ilyen emberek mindig arról beszélnek, hogy ismerik önmagukat, de mit is ismernek pontosan? Vajon a viselkedésüket és a megnyilvánulásaikat ismerik, vagy a romlott beállítottságaikat? Vagy csak azt tudják, hogy milyen rossz dolgokat követtek el? Nagy különbség van a tudás e típusai között. A tudás egyes típusai valódi ismeretet jelentenek, míg mások felszínesek, és hiányzik belőlük a lényeg. Vannak, akiknek az ismeretei még ennél is sekélyesebbek, és csak azt tudják, hogy milyen rossz dolgokat követtek el, illetve csak azokat a dolgokat ismerik el, amelyeket az erkölcsbe vagy a törvénybe ütközően tettek. Ez semmiben sem különbözik attól, ahogyan a vallásos emberek meggyónják bűnösségüket az Úrnak; ez nem vezet valódi bűnbánathoz. Vannak olyan emberek is, akik csak doktrínákat mondanak fel, amikor önmaguk ismeretéről beszélnek, vagy utánozzák, amit mások mondanak az önismeretről. Ez az álcázás és a csalás még súlyosabb formája. Miért nem ismerik ezek az emberek igazán önmagukat? A legfontosabb ok az, hogy soha nem fogadják el az igazságot, így minden cselekedetük és viselkedésük kizárólag saját preferenciáikon, saját sátáni filozófiájukon, saját érdekeiken, ambícióikon és vágyaikon alapul. Szívük mélyén nem látják romlottnak az ambícióikat és a vágyaikat; bármi, amire szükségük van, az nem romlott, ezért azt tesznek, amit csak akarnak, amit csak szeretnének Amikor ezt a cselekedeteik kiindulópontjából ítélik meg, vajon elismerik a saját romlottságukat? (Nem ismerik el.) Hogyan cselekszenek azok az emberek, akik elismerik a romlottságukat? Cselekvésükkor keresik az igazságalapelveket, vagy pusztán imádkoznak, elmélkednek, és aszerint teszik a dolgokat, amit kigondolnak? Melyik utat követik ezek közül? (Keresik az igazságalapelveket.) A fent említett típusú emberek cselekedeteit tekintve tehát nyilvánvaló, hogy mindig azt teszik, amit akarnak. Úgy vélik, hogy Isten szavai másoknak szólnak, és az általuk megértett doktrínákat adják tovább másoknak, ami azt jelenti, hogy úgy ösztönöznek arra másokat, hogy Isten szavai szerint cselekedjenek, hogy azzal azt közvetítik: „ti mindannyian romlottságot fedtek fel, én viszont mindenben az igazságot keresem, és alig fedek fel romlottságot”. Olyan emberek ők, akik valóban ismerik önmagukat? Nem merik beismerni a saját romlottságukat; ez tényleg így van. Úgy gondolják, hogy ha megfizetik az árat, ha egy kicsit többet beszélnek, ha egy kicsit több szenvedést viselnek el, vagy akár lemondanak önmagukról és áldozatokat hoznak azért, hogy kielégítsék ambícióikat és vágyaikat, az mind megfelel az igazságnak és helyes. Ha megkérdeznéd tőlük: „Minthogy minden embernek vannak romlottságai, nem félsz attól, hogy tévedsz, amikor így gondolkodsz?”, azt mondanák: „Nem, minden rendben van, nem félek. A szándékaim helyesek.” Figyeld meg, milyen pozitív dologként tekintenek az ambícióikra, vágyaikra és szándékaikra. Elismerik-e az ilyen emberek a saját romlottságukat? (Nem ismerik el.) Objektív szemszögből nézve egyszerűen nem ismerik el a saját romlottságukat. Tarthat-e valaki, aki nem ismeri el saját romlottságát, valódi bűnbánatot? (Nem tarthat.) Soha, egyáltalán nem fog bűnbánatot tartani. Rendelkezik-e igazi alávetettséggel? (Nem.) Még kevésbé. Azt sem tudja, mi az igazság, hogyan is tudná alávetni magát neki? Kizárólag a saját ambícióinak és vágyainak veti alá magát. Teljes mértékben úgy éli az életét, hogy minden ügyet a saját vágyai szerint intéz, és kizárólag a saját akarata alapján beszél, cselekszik és választja meg az útját, anélkül, hogy valaha is keresné az igazságot. Vannak, akik azt mondják: „Soha nem keresik az igazságot, akkor minek hallgatnak prédikációkat?” A prédikációk hallgatása nem feltétlenül jelent egyet az igazság keresésére való képességgel; ez csak egy aspektusa az Istenbe vetett hitnek. Ha nem hallgatnának prédikációkat vagy nem vennének részt összejöveteleken, akkor vajon nem fednék fel őket? Ezen a folyamaton tehát szükségképpen végig kell menniük, de az, hogy prédikációkat hallgatnak, nem jelenti azt, olyasvalakik lennének, akik elfogadják az igazságot vagy elismerik saját romlottságukat; nem vonhatjuk le ezt a következtetést. Elismerni azt, hogy az emberben romlottság lakozik, nem könnyű dolog, és nehéz megtenni azoknak, akik nem szeretik az igazságot.

Az imént említettük, hogy az önmagukat nem ismerő emberek két jól megkülönböztethető tulajdonsággal rendelkeznek: Az egyik az, hogy lényegileg nem szeretik az igazságot, a másik pedig az, hogy soha nem ismerik el, hogy romlott beállítottságaik vannak. Mennyire vagytok távol attól, hogy ismerjétek önmagatokat? (Egyelőre még nem ismerjük önmagunkat, és még nem jutottunk el arra a pontra, hogy gyűlöljük önmagunkat.) Nagyon távol vagytok. Önmagunk ismerete mindenekelőtt azt jelenti, hogy ismerjük romlott beállítottságainkat, preferenciáinkat, téves nézeteinket és viselkedésformáinkat. Ez a legfontosabb, az önismeret egyéb aspektusai másodlagosak. Csak akkor fogadhatod el valóban az igazságot és akkor tarthatsz őszinte bűnbánatot, ha elismered, hogy romlott beállítottsággal rendelkezel, hogy a romlottság különféle természetlényegei és megnyilvánulásai lakoznak benned, amelyeket Isten hozott napvilágra az emberekben, továbbá ha konkrétan fel tudod sorolni ezeket, és elismered, hogy ezen konkrét tények, viselkedésformák és megnyilvánulások egyike sem felel meg az igazságnak, mind Isten ellen irányul, és Ő egytől egyig megveti ezeket. Napjainkban, amikor az emberek azt állítják, hogy elfogadják az igazságot, akkor csak doktrínaként ismerik el azt, és csak bizonyos mértékig változtatják meg a viselkedésüket. Ezután azonban még mindig a sátáni romlott beállítottságukat élik meg, és a Sátán filozófiája szerint élnek; egyáltalán nem változnak meg. A viselkedésbeli változások nem jelentenek beállítottságbeli változásokat. Ahhoz, hogy az ember átalakítsa a beállítottságát, ismernie kell a saját természetlényegét és a saját romlott beállítottságát – ez a legelső lépés. Aki csak azt ismeri fel, hogy a saját cselekedetei problémásak, hogy nem jó ember, vagy hogy ördög és a Sátán, az még messze van a természetlényegének megismerésétől és a beállítottságának átalakításától.

44. szemelvény

Ha az emberek meg akarják érteni önmagukat, meg kell érteniük romlott beállítottságukat, és fel kell fogniuk valós állapotaikat. Saját állapotunk megértésének legfontosabb aspektusa az, hogy felfogjuk saját gondolatainkat és elgondolásainkat. Az emberek gondolatait és eszméit minden időszakban egy fő dolog irányította. Ha képes vagy felfogni a gondolataidat és az eszméidet, akkor fel tudod fogni a mögöttük álló dolgokat. Az emberek nem tudják irányítani a gondolataikat és elképzeléseiket. Tudnod kell azonban, hogy honnan származnak e gondolatok és eszmék, milyen szándékok állnak mögöttük, hogyan születnek ezek a gondolatok és eszmék, mi irányítja őket, és mi a természetük. Miután valakinek a beállítottsága megváltozik, azok a gondolatok, eszmék, nézetek és célok, amelyek felé az illető törekszik – amelyeket a megváltozott rész hozott létre – nagyban különbözni fognak a korábbiaktól – lényegében az igazsághoz fognak közelíteni és összhangban lesznek az igazsággal. Azok a dolgok az emberben, amelyek nem változtak, vagyis a régi gondolataik, eszméik és nézeteik, beleértve azokat a dolgokat is, amiket az emberek kedvelnek és hajszolnak, mind teljességgel piszkos, mocskos és förtelmes dolgok. Miután valaki megérti az igazságot, képes megkülönböztetni e dolgokat és tisztán látni őket, ezért képes lemondani ezekről a dolgokról és fellázadni ellenük. Az ilyen emberek határozottan megváltoztak valamilyen módon. Képesek elfogadni az igazságot, gyakorolni az igazságot, és belépni néhány igazságvalóságba. Azok az emberek, akik nem értik az igazságot, nem látják tisztán ezeket a romlott vagy negatív dolgokat, meg sem tudják különböztetni őket; ezért képtelenek lemondani róluk, nem beszélve arról, hogy fellázadjanak ezek ellen. Mi okozza ezt a különbséget? Miért van az, hogy mindannyian hívők, de néhányuk képes felismerni a negatív és tisztátalan dolgokat, és lemondani róluk, míg mások nem látják világosan ezeket, és meg sem tudnak szabadulni tőlük? Ez közvetlenül összefügg azzal, hogy az illető szereti és követi-e az igazságot. Amikor azok, akik az igazságra törekszenek, egy ideig eszik és isszák Isten szavait és egy ideig prédikációkat hallgatnak, akkor megérthetik az igazságot, és bizonyos dolgokat tisztán látnak; előbbre jutottak az életükben. Ezzel szemben azok, akik nem szeretik az igazságot – bár ugyanúgy összejöveteleken vesznek részt, olvassák Isten szavait és prédikációkat hallgatnak –, nem képesek megérteni az igazságot, és nem számít, hány éve hisznek, nincs életbe való belépésük. Ezek az emberek azért vallottak kudarcot, mert nem törekedtek az igazságra. Mindegy, hány éve hisznek Istenben, akik nem törekszenek az igazságra, nem képesek megérteni az igazságot. Amikor egy szituációval találkoznak, nem látják azt világosan, majdnem úgy, mintha vallásos emberek lennének. A hitben eltöltött éveikből semmit sem nyertek. Ti mennyi igazságot értetek most? Mely dolgokat látjátok világosan? Meg tudjátok különböztetni a negatív dolgokat és embereket? Nem világos a számodra, mit jelent Istenben hinni, sem az, hogy kiben hiszel valójában. Nem tudod világosan megkülönböztetni a mindennapi életben felmerülő ötleteidet és szándékaidat, nem vagy teljesen tudatában annak, hogy Istenben hívőként mely utat kellene követned, és nem világos előtted, hogy miként kellene gyakorolnod az igazságot, amikor megteszel dolgokat vagy a kötelességedet végzed. Ezek olyan emberek, akiknek egyáltalán nincs életbe való belépése. Csakis azáltal tudod megkülönböztetni a különféle embertípusokat, tisztán látni a különböző helyzeteket, az igazsággal összhangban tenni a dolgokat, megfelelni Isten követelményeinek, és egyre közelebb kerülni Isten szándékaihoz, ha valóban megérted az igazságot és ismered az igazság gyakorlásának mikéntjét. Csak akkor fogsz eredményeket elérni, ha ily módon törekszel.

45. szemelvény

Az emberben gyakran előfordulnak negatív állapotok. Ezek közül néhány állapot képes befolyásolni vagy korlátozni az embereket. Van néhány olyan állapot, amely még az igaz útról is eltéríthet valakit és a rossz irányba küldheti. Az, hogy mit hajszolnak az emberek, mire figyelnek, és milyen ösvényt választanak – mindezek összefüggésben vannak a belső állapotaikkal. Az, hogy az emberek gyengék vagy erősek-e, még jobban kapcsolódik a belső állapotaikhoz. Például manapság sokan fektetnek különös hangsúlyt Isten napjára. Mindannyian erre vágynak: sóvárognak arra, hogy Isten napja gyorsan elérkezzen, hogy ők kivonhassák magukat e szenvedés alól, e betegségek, eme üldöztetés és másféle fájdalmak alól. Az emberek úgy vélik, hogy amikor Isten napja eljön, megkönnyebbülnek majd az őket most gyötrő fájdalomtól, hogy soha többé nem fognak nehézségeket elszenvedni, és hogy áldásokat élveznek majd. Ha valaki egy ilyen állapotból törekszik megérteni Istent vagy keresi az igazságot, akkor az életben való fejlődése nagyon korlátozott lesz. Amikor bármi visszaveti vagy valami kellemetlenség éri az illetőt, akkor előjön minden gyengeség, a negativitás és a benne rejlő lázadó mivolt. Ezért, ha valakinek abnormális vagy helytelen az állapota, akkor törekvésének célja is helytelen, és minden bizonnyal tisztátalan lesz. Ti helytelen állapotokból törekedtek a belépésre, mégis úgy vélitek, hogy jól teljesítetek a törekvésetekben, hogy Isten követelményeivel összhangban teszitek a dolgokat, és az igazságnak megfelelően gyakoroltok. Nem hiszitek, hogy Isten vágyai ellen tettetek volna, vagy eltértetek volna az Ő szándékaitól. Lehet, hogy így érzel, de amikor valami kellemetlen esemény vagy környezet némi szenvedést okoz neked, eltalálja a gyenge pontjaidat, illetve azokat a dolgokat, amiket a szíved mélyen szeretsz és hajszolsz, negatívvá válsz, a reményeid és az álmaid semmivé lesznek, te pedig természetesen meggyengülsz. Tehát az akkori állapotod határozza meg, hogy erős vagy gyenge vagy-e. Most sokan érzik úgy, hogy eléggé erősek, hogy van egy kevés érettségük, és hogy több hitük van, mint azelőtt. Úgy gondolják, hogy elindultak az Istenbe vetett hit helyes útján, és hogy nincs szükségük arra, hogy mások húzzák vagy lökdössék őket előre. Ebben az esetben miért válnak negatívvá vagy gyengévé bizonyos környezetekkel szembesülve, vagy ha nehézségekkel találkoznak? Akkor miért panaszkodnak, és adják fel a hitüket végül? Ez azt mutatja, hogy mindenkiben van néhány negatív és abnormális állapot. Az emberben lévő tisztátalanságok közül némelyiket nem könnyű elengedni. Még ha olyan ember is vagy, aki az igazságra törekszik, akkor sem tudod teljesen elengedni azokat. Ezt Isten szavának leleplezése alapján kell megtenni. Miután az emberek elgondolkodnak saját állapotaikon és megértik azokat, össze kell vetniük őket Isten szavával, és feloldani romlott beállítottságaikat. Csak ekkor fognak az állapotaik fokozatosan megváltozni. Nem az a helyzet, hogy amikor az emberek Isten szavait olvassák és megismerik az állapotaikat, azonnal át tudják formálni azokat. Amíg az emberek gyakran olvassák Isten szavait, tisztán látják saját állapotaikat, imádkoznak Istenhez és az igazság felé törekednek, addig, amikor ismét romlottságot mutatnak, vagy amikor a jövőben egy abnormális állapotba kerülnek, képesek lesznek felismerni azt, és képesek lesznek Istenhez imádkozni, és az igazság segítségével megoldani a problémát, helytelen állapotuk visszafordítható, és ők fokozatosan meg tudnak változni. Ily módon képesek lesznek elengedni a tisztátalanságokat és azokat a dolgokat, amelyeket el kellene engedni, amiket az emberek magukban rejtegetnek. Az embereknek bizonyos mértékű tapasztalattal kell rendelkezniük, mielőtt eredményeket érhetnek el.

Sokan az Istenbe vetett hitük kezdetétől fogva az elképzeléseik és képzelődéseik alapján hajszolják az áldásokat, és ebből eredően negatívvá és gyengévé válnak, amikor az elképzeléseikkel nem egyező dolgokkal találkoznak. Kételkedni kezdenek Istenben és még Vele kapcsolatos elképzelésekkel és téveszmékkel is előhozakodnak. Ha senki nem közli velük az igazságot, nem lesznek képesek szilárdan megállni, és bármikor elárulhatják Istent. Hadd adjak egy példát. Tegyük fel, hogy valaki mindig is elképzeléseket és képzelődéseket dédelgetett az Istenbe vetett hitében. Ez az illető úgy hiszi, hogy mindaddig, amíg lemond a családjáról és végzi a kötelességét, Isten megvédelmezi és megáldja őt, és gondot visel a családja életéről, és hogy ez az, amit Istennek tennie kellene. Majd egy napon olyasmi történik vele, amire nem vágyott: megbetegszik. Az őt vendégül látó családdal élni nem annyira kényelmes, mintha a saját otthonában lenne, és talán nem is törődnek vele túl jól. Nem bírja ezt elviselni, és hosszú időre negatívvá és csüggedtté válik. Az igazságot sem keresi, és még csak el sem ismeri az igazságot. Ez azt jelenti, hogy az emberekben léteznek bizonyos állapotok, és ha nem ismerik fel, nem érzékelik vagy érzik, hogy ezek az állapotok helytelenek, akkor – még ha továbbra is szenvedélyesek és nagyon törekednek – egy ponton szembesülnek majd egy olyan körülménnyel, amely felfedi valódi belső állapotukat, és amelyben megbotlanak és elbuknak. Ez származik abból, ha képtelen vagy megvizsgálni és megismerni önmagadat. Mindazok, akik nem értik az igazságot, ilyenek; soha nem tudni, mikor fognak megbotlani és elbukni, mikor válnak negatívvá és gyengülnek el, vagy mikor lennének képesek elárulni Istent. Nézd csak, mennyi veszéllyel kell szembesülnie azoknak, akik nem értik az igazságot! Az igazság megértése azonban nem egyszerű dolog. Hosszú időbe telik, amíg végre nyerhetsz egy kis pislákoló fényt, lehet egy kevés valódi ismereted, és megértheted az igazság egy darabkáját. Ha a benned lévő szándékok nagy mértékben hamisak és nem lehet feloldani őket, minden alkalommal kioltják majd a megértésed kicsiny fényét, és még azt a kevéske hitedet is megrendítik, és ez bizony nagyon veszélyes. Jelenleg a fő probléma az, hogy minden embernek vannak bizonyos elképzelései és képzelődései a szívében Istenről, de mielőtt ezek feltárulnak, nem ismerik el ezeket; el vannak rejtve bennük, és soha nem tudni, hogy mikor vagy milyen körülmények között fognak előjönni és botlásra késztetni az embereket. Noha minden embernek vannak jó törekvései, és jó hívők akarnak lenni és el akarják nyerni az igazságot, a szándékaik túlságosan hamisak, valamint túl sok elképzelésük és képzelődésük van, amelyek nagyban akadályozzák őket az igazság keresésében és az életbe való belépés elnyerésében. Meg akarják tenni ezeket a dolgokat, de nem tudják. Például, az embereknek nehezére esik alávetni magukat, amikor megmetszik őket; amikor próbára teszik és finomítják őket, vitatkozni akarnak Istennel. Bármikor, amikor lebetegszenek vagy valamilyen katasztrófával találkoznak, panaszkodnak Istenre, amiért nem védte meg őket. Az ilyen emberek hogyan tapasztalhatják meg Isten munkáját? Még csak annyit sem érnek el, Istennek alávetett szívük legyen, hogyan nyerhetik hát el az igazságot? Némelyek negatívvá válnak, amint a legkisebb dolog nem úgy történik, ahogy szeretnék; mások ítéletei miatt megbotlanak, és ha letartóztatják őket, akkor elárulják Istent. Igaz, hogy az ember soha nem tudja, mit tartogat a jövő, legyen az boldogság vagy romlás. Mindenkiben van valami, amit hajszolni akar és megszerezni; vannak dolgok, amiket szeret. Balszerencsét hozhat rá, ha az általa kedvelt dolgokat hajszolja, de nem érzi ezt, továbbra is úgy hiszi, hogy helyesek azok a dolgok, amelyekre törekszik és amiket szeret, és hogy nincs ezekkel a dolgokkal semmi baj. Ám ha eljön a nap, amikor a szerencsétlenség lesújt, és elveszik tőle az általa hajszolt és szeretett dolgokat, akkor negatívvá és gyengévé válik, és képtelen lesz talpra állni. Nem fogja tudni, mi történt, panaszkodni fog Istenre, hogy igazságtalan volt, és előjön az Istent eláruló szíve pedig. Ha az emberek nem ismerik önmagukat, akkor nem fogják tudni, hol van az Achilles sarkuk, és azt sem tudják majd, hogy hol tudnak könnyen elbukni vagy megbotlani. Ez valóban szánalmas. Ezért mondjuk, hogy ha valaki nem ismeri önmagát, bármikor megbotolhat vagy elbukhat, és előidézheti saját végzetét.

Sokan mondták már: „Az igazság minden elemét megértem, de egyszerűen nem tudom gyakorlatba ültetni azokat.” Ez felfedi a gyökerét annak, hogy miért nem gyakorolják az igazságot az emberek. Miféle ember az, akik megérti az igazságot, mégsem tudja gyakorlatba ültetni azt? Bizonyára csak az olyan emberek nem tudják gyakorlatba ültetni az igazságot, akik idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt, ez pedig a természetükben rejlő probléma. Még ha nem is értik az igazságot, azok, akik szeretik az igazságot, lelkiismeretük alapján fognak cselekedni, és nem tesznek gonosz dolgot. Ha valakinek a természete idegenkedik az igazságtól, sosem lesz képes gyakorolni az igazságot. Akik idegenkednek az igazságtól, csakis azért hisznek Istenben, hogy áldásokat nyerjenek, nem pedig amiatt, hogy az igazságot keressék és üdvösséget szerezzenek. Még ha végzik is a kötelességeiket, azt nem az igazság eléréséért teszik, hanem kizárólag annak érdekében, hogy áldásokat nyerjenek. Például néhányan, akiket üldöznek és nem térhetnek vissza otthonaikba, így gondolkodnak a szívükben: „Üldöznek engem és nem tudok hazatérni Istenben való hitem miatt. Egy napon Isten ad majd nekem egy jobb otthont; Isten nem fogja engedni, hogy hiába szenvedjek.” Vagy „Bárhol is legyek, Isten ad nekem ennivalót, és nem fogja hagyni, hogy zsákutcába sétáljak. Ha Ő hagyná, hogy zsákutcába kerüljek, akkor nem Ő lenne az igazi Isten. Isten nem tenne ilyet.” Vajon nem léteznek ilyen dolgok az emberben? Olyanok is akadnak, akik ezt gondolják: „Megtagadtam a családomat, hogy feláldozzam magam Istenért, és Isten nem adhat engem a hatalomban lévők kezére; olyan buzgalommal törekedtem, Istennek meg kell védelmeznie és áldania engem. Annyira epekedünk az után, hogy Isten napja elérkezzen, ezért Isten napjának a lehető leghamarabb el kell jönnie. Istennek teljesítenie kell az ember kívánságait.” Sok ember így gondolkodik – vajon ez nem az ember extravagáns kívánsága? Az emberek mindig is szélsőséges követeléseket intéztek Istenhez, folyton így gondolkodva: „Megtagadtuk családjainkat kötelességeink végzése érdekében, ezért Istennek meg kell áldania minket. Isten követelményeivel összhangban cselekedtünk, ezért Istennek meg kell jutalmaznia minket.” Sokan ilyen dolgokat rejtegetnek a szívükben, miközben Istenben hisznek. Látják, hogy mások olyan könnyedén otthagyják családjukat és mindenről lemondanak, hogy feláldozzák magukat Istenért, és ezt gondolják: „Olyan hosszú időre otthagyták a családjukat, hogyhogy nem hiányzik nekik az otthonuk? Hogyan kerekednek felül ezen? Én hogy tudok felülkerekedni ezen? Én miért nem tudom elengedni a családomat, a férjemet (vagy feleségemet) és a gyermekeimet? Hogy lehet az, hogy Isten kegyes hozzájuk, hozzám pedig nem kegyelmes? A Szentlélek rám miért nem áraszt kegyelmet vagy miért nem lakozik velem?” Milyen állapot ez? Az embereknek olyan hiányos az értelme; nem gyakorolják az igazságot, utána pedig Istenre panaszkodnak, és nem azt teszik, amit tenniük kellene. Az embereknek az igazságra való törekvés útját kellene választaniuk, de idegenkednek az igazságtól, testi gyönyörökre sóvárognak, és mindig azt keresik, hogy áldásokat nyerjenek és kegyelmet élvezzenek, miközben panaszkodnak, hogy Isten követelményei az emberrel szemben túlzóak. Szüntelen kérik Istent, hogy legyen kegyelmes hozzájuk és árasszon rájuk több kegyelmet, valamint engedje meg nekik, hogy testi gyönyört érezzenek – olyan emberek ők, akik őszintén hisznek Istenben? Így gondolkodnak: „Lemondtam a családomról, hogy végezzem a kötelességemet, és oly sokat szenvedtem. Istennek kegyesnek kell lennie hozzám, hogy ne hiányozzon az otthonom, és legyen meg az elszántságom a lemondáshoz. Erőt kell adnia nekem, akkor nem leszek majd negatív és nem gyengülök el. Mások annyira erősek, Istennek engem is erőssé kellene tennie.” Az emberek ilyen szavai teljesen nélkülözik az értelmet és a hitet. Minden ilyen szó azért hangzik el, mert az emberek szélsőséges követelései nem teljesültek, amely következtében elégedetlenek Istennel. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket feltárnak a szívükből, és teljes mértékben jelképezik az emberek természetét. Ezek a dolgok léteznek az emberekben, és ha nem vetik le őket, arra vezethetik az embereket, hogy panaszkodjanak Istenre és bármikor vagy bárhol félreértsék Őt. Az emberek hajlamosak lesznek káromolni Istent, és bárhol, bármely pillanatban elhagyhatják az igaz utat. Ez nagyon természetes dolog. Most már világosan látjátok ezt a problémát? Az embereknek ismerniük kell a természetük által felfedett dolgokat. Ez egy nagyon komoly kérdés, amit óvatosan kell megközelíteni, mert annak problémáját érinti, hogy az emberek meg tudnak-e állni szilárdan tanúságtételükben vagy sem, valamint annak a kérdését, hogy Istenbe vetett hitükben el tudják-e érni az üdvösséget vagy sem. Ami azokat illeti, akik értik az igazság egy részét, ha felismerik, hogy ezeket a dolgokat mutatják, és amennyiben – amikor felfedezik ezt a problémát – képesek megvizsgálni és felszínre hozni azt, akkor képesek lesznek megoldani a problémát. Ha nem veszik észre, hogy ezeket a dolgokat mutatják, akkor nincs rá mód, hogy megoldják ezt a problémát, és egyedül Isten leleplezésére várhatnak, vagy arra, hogy feltáruljanak a tények. Azok az emberek, akik nem szeretik az igazságot, nem értékelik az önvizsgálatot. Mindig úgy hiszik, hogy ez jelentéktelen dolog és felmentik önmagukat, így gondolkodva: „Mindenki ilyen – egy kis panaszkodás nem nagy dolog. Isten megbocsátja és nem fog emlékezni rá.” Az emberek nem tudják, hogyan tartsanak önvizsgálatot, vagy hogyan keressék az igazságot a problémák megoldása érdekében, e dolgok egyikét sem tudják gyakorolni. Mindannyian zavaros fejűek, és kimondottan lusták, másoktól függenek és hajlamosak ábrándokat kergetni. Így epekednek: „Egy napon Isten alapos változást visz majd végbe bennünk, és akkor többé nem leszünk ilyen lusták, teljesen szentté válunk, és felnézünk majd Isten hatalmára.” Ezt képzelni ábrándozás, és valóban irreális. Ha valaki képes kimondani egy ilyen elképzelést és képzelődést, miután annyi prédikációt meghallgatott, akkor nem ismeri Isten munkáját, és a mai napig még mindig nem látja világosan, hogy Isten miként menti meg az embereket. Az ilyen emberek rendkívül tudatlanok. Miért kommunikál Isten háza mindig önmagunk megismeréséről és Isten természetének megismeréséről? Ez minden ember számára életbevágó. Ha képes vagy valóban tisztán látni, hogyan menti meg Isten az embereket, akkor önmagad megismerésére kell összpontosítanod, és rendszeresen önvizsgálatot kell tartanod – csak ekkor lesz valódi belépésed az életbe. Amikor felismered, hogy romlottságot társz fel, képes leszel az igazságot keresni? Képes leszel Istenhez imádkozni és fellázadni a test ellen? Ez előfeltétele az igazság gyakorlásának, és ez egy döntő lépés. Ha mindabban, ami történik veled és mindabban, amit teszel, képes vagy tudatában lenni annak, hogy hogyan gyakorolj az igazsággal megegyezően, könnyen gyakorlatba tudod majd ültetni az igazságot, és lesz belépésed az életbe. Ha nem vagy képes önmagad megismerésére, hogyan fejlődhet az életed? Ha – bármilyen negatív és gyenge is vagy – nem vizsgálod meg önmagad és nem ismered meg magad, vagy nem imádkozol Istenhez, az csak azt bizonyítja, hogy nem szereted az igazságot, hogy nem olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik, és hogy soha nem leszel képes elnyerni az igazságot.

Azelőtt voltak, akik ezt gondolták: „Sóvárogva várjuk a nagy vörös sárkány gyors bukását, és reméljük, hogy Isten napja gyorsan eljön. Ezek talán nem jogos követelések? Arra vágyni, hogy Isten napja hamar jöjjön, vajon nem ugyanaz, mint azt áhítani, hogy Isten a lehető leggyorsabban dicsőséget nyerjen?” Ennek kifejezésére titokban találnak néhány hangzatos módot, de valójában egyedül önmaguk miatt remélik ezeket a dolgokat. Mi után epekednének vajon, ha nem saját érdekükben tennék? Az emberek másra sem sóvárognak, csak arra, hogy gyorsan megszabaduljanak nyomorult környezetükből és e fájdalmas világtól. Vannak bizonyos emberek, akik látják az Isten elsőszülött fiainak korábban adatott ígéreteket, és hihetetlenül szomjazzák ezt. Amikor csak olvassák azokat a szavakat, mintha egy délibábot nézve oltanák szomjukat. Az ember még nem mondott le teljesen a benne rejlő önző vágyakról, ezért nem számít, mennyire törekszel az igazságra, azt mindig csak félszívvel teszed majd. Sokan, akik nem törekszenek az igazságra, mindig Isten napjának eljövetére áhítoznak, hogy megkönnyebbülhessenek szenvedéseiktől és élvezhessék a mennyek országának áldásait. Amikor nem jön el, fájdalomtól égnek, és egyesek így kiáltanak fel: „Mikor érkezik el Isten napja? Még mindig nem házasodtam meg, nem tudok tovább várni! Gyermeki jámborságot kell tanúsítanom a szüleim iránt, ezt nem bírom tovább! Még kell, hogy legyenek gyermekeim, hogy gondot viseljenek rólam, amikor megöregszem! Isten napja siessen és jöjjön el! Imádkozzunk ezért közösen mindannyian!” Azok, akik az igazságra törekednek, hogy tudnak egészen mostanáig követni egyetlen zokszó nélkül? Nem Isten szava vezérli őket, és nem Isten szava támogatja őket? Oly sok tisztátalanság van az emberekben, működni fog vajon a számukra, ha nem fogadják el a finomítást? Szenvedés nélkül hogyan változhatnának meg? Az embereket egy bizonyos mértékig finomítani kell, és hajlandónak kell lenniük engedni, hogy Isten vezényelje őket, egyetlen további panasz nélkül – ekkor fognak teljesen megváltozni.

46. szemelvény

A romlott emberiségben az emberek természetlényege azonos, kivéve a reinkarnálódott démonokat vagy a gonosz szellemek által megszállottakat. Vannak, akik mindig szeretik tanulmányozni, hogy a különböző embertípusokban milyen szellemiség lakozik. Ez azonban nem a reális út, könnyen félrevezető lehet erre fókuszálni. Vannak, akik mindig azt érzik, hogy valami baj van a szellemiségükkel, mert bizonyos természetfölötti eseményeket tapasztaltak, míg mások azért hiszik, hogy baj van a szellemiségükkel, mert sohasem képesek változni. Valójában attól függetlenül, hogy van-e az embernek szellemi problémája, az emberi természet ugyanolyan – ellenáll Istennek és elárulja Őt. Az emberek romlottsága és a természetükben rejlő hasonlóságok is nagyjából azonos mértékűek. Vannak emberek, akik mindig gyanakodnak, hogy valami nincs rendben a szellemiségükkel, és csodálkoznak: „Hogy tehettem én ilyet? Sohasem gondoltam volna. Valami baj van a lelkemmel?” Még abban is kételkednek, hogy Isten kiválasztotta-e őket, és ennek eredményeképpen még negatívabbá válnak. Vannak emberek, akik tisztán felfogják a dolgokat, és bármit cselekszenek, csak az igazságkeresésre fókuszálnak, és Isten szavaival összhangban töprengenek magukról: „Hogy tehettem én ilyet? Milyen beállítottságomat tártam fel? Milyen természet irányítja ezt? Hogyan tudok az igazsággal összhangban cselekedni?” Ha így vizsgálod magad, könnyen megértheted az igazságot, megtalálhatod a gyakorlás ösvényét, és eljuthatsz az önmegismeréshez is. Az önvizsgálat módjai és útjai minden embernél különbözőek. Vannak, akik az igazságkeresésre és az önmegismerésre, míg mások folyamatosan homályos és a valóságtól távol eső dolgokra fókuszálnak. Ez utóbbi megnehezíti a folyamatot, és az ember könnyen megreked a negativitásban. Most azt kell megértened, hogy nem az számít, milyen a lelked. Senki nem láthatja, nem is érintheti a lélek dolgait, ezért, ha túl sok figyelmet fordítasz erre, az akadályozza a fejlődésedet. Kulcsfontosságú az emberiség természetlényegére fókuszálni, ami az emberek megismerésével függ össze. Ha meg tudod ismerni az emberek természetlényegét, akkor magukat az embereket is meg tudod ismerni. Tisztán kell látnod, milyen dolgokból áll az illető természetlényege, milyen romlott természeteket lehet felfedni, és az igazságnak mely aspektusaira van szükség ezek megoldásához. Amikor hiszel Istenben, ezekre a legfontosabb fókuszálnod. Az ember csak akkor ismerheti meg az igaz utat, és tisztíthatja meg romlott természetét, ha ily módon tapasztalja meg Isten munkáját. De hogyan ismerje meg magát az ember? Hogyan ismerje meg saját természetét? Az ember saját természetlényegét a cselekedetei által feltárt beállítottságokból ismerheti meg. Az önmegismerés lényege tehát az, hogy az ember ismerje fel saját romlott beállítottságát. Csakis e folyamaton keresztül lesz képes megérteni saját természetlényegét, amit ha tisztán lát, alaposan megérti önmagát. Az önmegismerés mélyreható feladat, és az, hogy valaki megmenthető-e, azon múlik, hogy mennyire ismeri önmagát. Csak akkor tud valaki igazán bűnbánatot gyakorolni, könnyen elfogadni az igazságot, és az üdvösség útjára lépni, ha igazán ismeri önmagát. Akik nem ismerik magukat, képtelenek elfogadni az igazságot, és bűnbánatuk sokkal kevésbé őszinte. Ezért kulcsfontosságú, hogy az illető megértse saját romlott beállítottságát. Egyáltalán ne kövessen hamis spiritualitást. Ha mindig arra fókuszál, hogy milyen a lelke, akkor ez könnyen eltérítheti, és könnyen megvezetheti vagy sértheti az embereket. Az a reális az emberek számára, ha önmaguk megismerésére, romlott beállítottságuk megértésére és az ember természetlényegének tisztánlátására összpontosítanak, és mindez előnyös lesz a romlott beállítottság problémájának megoldásában, az igazságra törekvésben és Isten üdvösségének elnyerésében.

Az emberiség természetlényege a Sátán megrontása után alapvetően ugyanaz, csak kisebb eltérések vannak. Ennek az az oka, hogy mindenkinek ugyanaz az őse, ugyanabban a világban él, és ugyanazt a romlottságot tapasztalta meg. Mindenkiben ugyanazok a közös dolgok. Mégis vannak emberek, akik egyfajta dolgot képesek megtenni az egyik környezetben, és vannak, akik másfajta dolgot képesek csinálni egy másik környezetben. Vannak, akik valamennyire képzettek, tanultak, és vannak, akik kulturálatlanok, nem tanultak. Vannak emberek, akiknek egyfajta véleménye van a dolgokról, másoknak pedig másfajta véleménye van a dolgokról. Vannak, akik egyfajta társadalmi környezetben élnek, és vannak, akik másfajta társadalmi környezetben élnek, és eltérőek az öröklött szokásaik, az életmódjuk. Az ember természetében megnyilatkozó dolgok lényege azonban teljesen ugyanaz. Tehát nem kell mindig azon aggódnod, hogy milyen lelked van, vagy azon, hogy ez gonosz-e. Ez olyasvalami, amit az ember nem érthet meg. Ezt csak Isten tudhatja, és az embernek akkor sem származna haszna belőle, ha tudná. Semmi értelme annak, hogy valaki mindig a lelkét akarja elemezni vagy mérlegelni. Ezt a legtudatlanabb és legzavarosabb fejű emberek csinálják. Ne kételkedj magadban, ha valami rosszat teszel, vagy valamilyen módon bűnt követsz el, mondván: „Valami baj van a lelkemmel? Ez vajon egy gonosz szellem műve? Hogy tehettem ilyen nevetséges dolgot?” Nem számít, mit teszel, a természetedet kell vizsgálnod a probléma gyökere érdekében, és keresned kell azokat az igazságokat, amelyekhez az embereknek el kell jutniuk. Ha a lelkedet vizsgálod, nem jársz sikerrel – még ha megtudod is, milyen lélek lakozik benned, attól még nem tudod megismerni saját természetedet, és a problémáidat sem tudod megoldani. Ezért vannak, akik mindig úgy beszélnek arról, hogy milyen a lelkük, mintha kivételesen spirituálisak vagy hozzáértőek lennének, miközben valójában még inkább amatőrök és ostobák. Vannak, akik különösen spirituálisan beszélnek azt gondolva, hogy az általuk kimondott szavak olyan mélyenszántóak, hogy a hétköznapi emberek nem fogják megérteni azokat. Azt mondják: „Nagyon lényeges, hogy megvizsgáljuk, milyen a lelkünk. Ha nincs emberi lelkünk, akkor hiába hiszünk Istenben, nem üdvözülhetünk. Nem szabad hagynunk, hogy Isten idegenkedni kezdjen tőlünk.” Vannak, akik ezt hallva mérgesek és félrevezetettek lesznek, mélyen azt érezve, hogy ezek indokolt szavak, és elkezdik vizsgálni, hogy milyen típusú az ő lelkük. S mivel olyan különleges figyelmet fordítanak a lelkükre, idegesek lesznek, s bármit csinálnak, a lelküket vizsgálgatják, és végül találnak is egy problémát: „Miért megyek én az igazsággal szembe mindenben, amit cselekszem? Miért nincs bennem egy szemernyi emberi mivolt vagy értelem? Bizonyára gonosz lelkű vagyok.” Valójában rossz természettel és az igazság nélkül hogyan cselekedhet az ember bármit is, ami összhangban van az igazsággal? Nem számít, milyen jók a tettei, az igazságot még mindig nem alkalmazza a gyakorlatban, és továbbra is ellenséges Istennel. Az embernek rossz a természete, a Sátán rontotta meg, és tette ilyenné. Egyszerűen nincs emberi hasonlatossága, teljes mértékben lázad Isten ellen, ellenáll Neki, és olyan távol van Istentől, hogy semmi olyat nem tud tenni, ami Isten szándékaival összhangban van. Az ember veleszületett természetében semmi sincs, ami összeegyeztethető Istennel. Ez mind nyilvánvaló.

Vannak, akik mindig túlságosan érzékenyek, és nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy van-e lelki megértésük, vagy hogy melyik lélektípushoz tartoznak, mindeközben pedig félreteszik a természetük megértésének ügyét. Ez olyan, mint mikor valaki nem látja a fától az erdőt. Nem ostobaság megragadni a képzeletbelit, ugyanakkor figyelmen kívül hagyni a valódit? Ezekben a tanévekben megértetted alaposan a szellem dolgait vagy a lélek ügyeit? Megértetted, milyen a lelked? Ha nem mélyedsz el a lelked legmélyének természetlényegi dolgaiban, hanem mindig a szellemedet tanulmányozod, lesz-e bármi eredménye tanulmányaidnak? Nem olyan ez, mint amikor egy vak ember gyertyát gyújt, és elpocsékolja a viaszt? Félreteszed valódi nehézségeidet, és nem gondolkozol azon, hogyan lehetne azokat megoldani? Mindig elvetemült módszereket alkalmazol, és mindig azt fontolgatod, hogy milyen típusú lelked van, de megoldhat ez bármilyen problémát? Ha hiszel Istenben, de nem törekszel az igazságra, soha nem végzel becsületes munkát, hanem mindig a lelkedet tanulmányozod, akkor te vagy a legostobább ember. Az igazán intelligens emberek hozzáállása a következő: „Nem számít, mit tesz Isten, vagy hogyan bánik velem, nem számít, mennyire mélyen megrontott vagyok, vagy milyen az emberi mivoltom, én tántoríthatatlan leszek az elhatározásomban, hogy az igazságra törekszem és Isten megismerését keresem.” Az ember csak Isten ismeretében képes feloldani romlott beállítottságát és teljesíteni kötelességét, hogy eleget tegyen Isten szándékainak. Ez az emberi élet iránya, ez az, amit az embereknek el kell érniük, és ez az egyetlen és egyedüli út az üdvösséghez. Nos, ami valóságos, az az igazságra való törekvés, saját romlott természeted megismerése, az igazság megértése annak érdekében, hogy levesd a romlott beállítottságodat, és képes legyél jól végezni a kötelességedet Isten megelégedésére. Belépés az igazságvalóságba, és egy valódi személy hasonlatosságának megélése – ez a valóságos. Ami valóságos: Istent szeretni, alávetni magunkat Istennek és tanúságot tenni Isten mellett. Ezeket az eredményeket akarja Isten. Hiábavaló olyan dolgokat kutatni, amelyeket sem érinteni, sem látni nem lehet. Semmi közük ahhoz, ami valóságos, és semmi közük Isten munkájának hatásaihoz. Mivel most fizikai testben élsz, törekedned kell az igazság megértésére, kötelességed jó teljesítésére. Becsületes embernek kell lenned, és meg kell változtatnod a beállítottságodat. Ez mind olyan dolog, amit a legtöbb ember el tud érni.

Vannak, akikben nyilvánvalóan gonosz szellemek munkálkodnak, és lehet, hogy megszállták őket. Megmenthető egy ilyen ember azáltal, hogy hisz Istenben? Ezt nehéz megmondani. Attól függ, hogy észszerűen cselekszik-e, és normális mentális állapotú-e. A legfontosabb az, hogy képes-e megérteni az igazságot, és átültetni azt a gyakorlatba. Ha nem tud megfelelni ennek a kritériumnak, akkor semmiképpen sem lehet megmenteni. Ti most már mindannyian normális értelemmel rendelkeztek, normálisan beszéltek, és nem tapasztaltok semmilyen természetfeletti vagy abnormális jelenséget. Bár néha az állapototok kicsit rendellenes, és némelyik cselekvési módotok helytelen, ezek mind az emberi természet kinyilatkoztatásai. Valójában ez más embereknél is így van – csak kinyilatkoztatásaik háttere és időzítése más. Úgy tűnik, most már van némi érettségetek, és miután másokat hallotok a szellemi ügyekről és kijelentésekről beszélni, utánozzátok és követitek őket, mintha ti magatok is olyan jól értenétek a szellemi ügyeket, és olyan nagyszerű emberek lennétek. Egyedül Isten ismeri és irányítja a szellemi birodalom ügyeit, és az emberek esetében már az is elég jó, ha egy kicsit megértenek az Ő szavaiból, tehát hogyan érthetné meg bárki is teljes mértékben a szellemi birodalmat? Ha mindig ilyen dolgokon töprengünk, könnyű eltévedni, nem? Manapság minden emberben megvan ez az állapot. Bár lehet, hogy te nem mindig vitatod meg komolyan ezeket az ügyeket, és nem gyengülsz el vagy nem omlasz össze miattuk, átmenetileg mégis befolyásolhatnak téged mások szavai. Jóllehet, nem fordítasz sok figyelmet az ilyen ügyekre, még mindig hajlamos vagy arra, hogy a szívedben lévő szellemi dolgokra összpontosíts, és ha eljön a nap, amikor tényleg rosszul csinálsz valamit, kudarcot és botlást elszenvedve, akkor kételkedned kell magadban, mondván: „Az én lelkem is téved?” Te általában soha nem kételkedsz, és másokat gondolsz különösnek, amikor elbizonytalanodni látod őket. De ha eljön egy nap, amikor téged metszenek meg, vagy valaki más azt mondja, hogy te vagy a Sátán, vagy hogy gonosz szellem vagy, akkor majd elhiszed ezt, és ugyanúgy, mint ők, kétségbe esel, s képtelen leszel kijönni a helyzetből. Valójában a legtöbb ember hajlamos erre a problémára. Hihetetlenül fontosnak tekintik a szellem ügyeit, és figyelmen kívül hagyják az olyan ügyeket, mint a saját természetük megértése vagy az életbe való belépésük megértése. Ez végképp eltéríti őket a valóságtól, és ez egy tapasztalati eltérés.

Mindannyian figyeljetek arra, hogy megismerjétek saját természeteteket, és arra, hogy természeteteknek mely szempontjai vezethetnek könnyen rossz cselekedetekre vagy tévútra titeket! Ennek alapján kell összefoglalnotok a tapasztalatokat és tanulságokat. Főleg a szolgálatot, az élettapasztalatot és saját természetetek megismerését illetően, csak a mélyebb tudás fokozatos fejlesztésével tudjátok megérteni saját állapototokat, és tudtok a helyes irányba fejlődni. Ha képes vagy birtokolni az igazság ezen szempontjait, és belső életeddé tudod tenni ezeket, akkor sokkal szilárdabb leszel, többé nem teszel felelőtlen és meggondolatlan megjegyzéseket olyan dolgokra, amelyeket nem értesz. Szavaid valóságára és a valós dolgokról szóló kommunikációra koncentrálsz. Amikor az emberek mélyebb ismereteket szereznek saját természetükről, és mélyebben megértik az igazságot, akkor illendőbben beszélnek, és többé nem szólnak meggondolatlanul. Az igazság nélkül élők mindig egyszerű gondolkodásúak, és bármit ki mernek mondani; sőt vannak olyanok is, akik az evangélium terjesztésekor – még néhány ember megszerzése érdekében – nem haboznak a vallásos embereket követni, miközben káromolják Istent. Fogalmuk sincs arról, hogy milyenek ők, fogalmuk sincs saját természetükről, és nem félik Istent. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez nem nagy ügy, de tényleg nem nagy ügy ez? Amikor eljön a nap, és felismerik a probléma komolyságát, félni fognak. Milyen szörnyű dolog ezt megtenni! Nem látják át ennek az ügynek a lényegét, ráadásul olyan bölcsnek tartják magukat, hogy ők mindent értenek. Viszont nincsenek tudatában annak, hogy megsértik Istent, és nincsenek tudatában annak, hogy hogyan fognak elveszni. Hiába érted meg a pokollal vagy a szellemi birodalommal kapcsolatos összes ügyet, ha nem ismered saját természetedet. Most az a fontos, hogy megoldjuk az önismeretnek és az ember természetlényege megismerésének nehézségeit. Meg kell értened a természeted által feltárt állapotok mindegyikét – ha ezt nem tudod megtenni, akkor minden más megértés haszontalan. Hiába az egész, bármennyire is elemzed magad, hogy megtudd, milyen szellemed vagy lelked van. A kulcs az, hogy megértsd a természetedben lévő különféle dolgokat, amelyek valóban benned vannak. Nem számít, milyen szellem lakozik benned, most már normális gondolkodású személy vagy, ezért törekedned kell az igazság megértésére és elfogadására. Ha meg tudod érteni az igazságot, akkor az igazsággal összhangban kell cselekedned – ez az ember kötelessége. A szellemi ügyekről való gondolkodás egyszerűen haszontalan, hiábavaló és előnytelen számodra. Napjainkban a gyülekezetekben mindenhol felfedik azokat az embereket, akikben gonosz szellemek munkálkodnak. Nekik még van reményük, ha fel tudják fogni az igazságot. Ha azonban nem tudják felfogni, sem elfogadni az igazságot, akkor csak az elküldésük a megoldás. Ha valaki fel tudja fogni az igazságot, az azt mutatja, hogy értelme még mindig normális, és ha több igazságot is megért, akkor a Sátán nem fogja tudni félrevezetni vagy irányítani, és van remény arra, hogy megmenthető legyen. Ha démonok szállják meg, és értelme többnyire nem túl normális, akkor neki annyi, és el kell őt küldeni, hogy a valószínűsíthető baj elkerülhető legyen. Mindenkinek van reménye az üdvösségre, aki viszonylag normális értelemmel rendelkezik, függetlenül attól, hogy milyen lélek lakozik benne, amíg van egy kevés lelki megértése, és képes megérteni és elfogadni az igazságot. Noha lehet, hogy az embernek nincs tehetsége az igazság elfogadására, de ha valaki eredményesen hallgatja a prédikációkat, képes megérteni és felfogni, amikor az igazságról van szó, és ha normális a gondolkodása, nem abszurd, akkor van reménye az üdvösség elnyerésére. Attól tartok azonban, hogy lesznek olyan emberek, akikből hiányzik a lelki megértés, vagy akik nem értik az emberi szavakat, és képtelenek megérteni az igazságot, bárhogy is közlik velük mások. Ezek az emberek aggasztóak, és még munkásként sem dolgozhatnak. Másfelől azoknak, akik hisznek Istenben, csak az igazságra és annak keresésére kell összpontosítaniuk. Nem szabad folyamatosan arra fókuszálniuk, hogy a szellemről beszéljenek, tanulmányozzák vagy megértsék azt. Ez abszurd és nevetséges. A lényeg most az, hogy valaki képes-e elfogadni az igazságot, megérteni az igazságot, és belépni a valóságokba. Ez kulcsfontosságú, de a legkritikusabb szempont az, hogy az ember meg tudja-e ismerni önmagát, tud-e önvizsgálatot tartani, és hogy olyan valaki-e, aki megérti saját természetét! Értelmetlen és különösen haszontalan azt tanulmányozni, hogy milyen a saját szellemed. Ha mindig olyasmiket vizsgálsz, hogy milyen a saját szellemed, mi történik a lelkeddel, milyen szellemed van, magas vagy alacsony szintű-e a szellemed, melyik szellemből reinkarnálódtál, és hányszor történt ez meg korábban, milyen lesz a sorsod, vagy mit hoz a jövő, akkor ezen dolgok állandó tanulmányozása akadályozza a fontos dolgokat. Még ha alaposan tanulmányozod is őket, egy nap, amikor mások megértik az igazságot, és belépnek a valóságokba, neked semmid sem lesz. Ezt magadnak köszönheted, mert akadályoztad a fontos dolgokat. Rossz utat választottál, és hiába hittél Istenben. Akkor kit fogsz hibáztatni? Felesleges bárkit is hibáztatni; mindezt a saját tudatlanságod okozza.

47. szemelvény

Vajon most világosan látjátok, hogyan kövessétek Istent és járjatok az igazságra való törekvés ösvényén? Pontosan miről szól az Istenbe vetett hit és Isten követése? Csupán arról van szó, hogy lemondtok néhány dologról, fel tudjátok magatokat áldozni Istenért és kibírni némi szenvedést, valamint az út végéig követni Istent, és ennyi? Vajon szert tud tenni az ember az igazságra azáltal, hogy ily módon követi Istent? El tudja nyerni az üdvösséget? Tisztában vagytok ezekkel a dolgokkal a szívetekben? Némelyek úgy gondolják, hogy ha már valaki megtapasztalta, hogy megítélik, megfenyítik és megmetszik, vagy miután színt vallott, akkor már meg van szabva a kimenetele, és az a rendeltetése, hogy ne legyen reménye az üdvösségre. A legtöbben nem képesek tisztán látni ebben a kérdésben, haboznak a keresztútnál, nem tudva, hogyan járjanak az eléjük táruló ösvényen. Vajon ez nem azt jelenti, hogy még mindig híján vannak Isten munkája valódi ismeretének? Vajon akikben mindig kétségek vannak Isten munkáját és azt illetően, hogy Isten megmenti az embert, azokban van egyáltalán bármi igaz hit? Rendszerint, amikor némelyeket még nem metszettek meg, és még nem szenvedtek el semmilyen kedvezőtlen fordulatot, akkor úgy érzik, hogy a hitükben az igazságra kellene törekedniük és eleget kellene tenniük Isten szándékainak. Azonban amint némi csapás éri őket, vagy bármilyen nehézség adódik, felbukkan az áruló természetük, amit utálatos látni. Ezt követően aztán ők is utálatosnak érzik, és végül ítélkeznek a saját sorsuk felett, mondván: „Végem van! Ha képes vagyok ily dolgok megtételére, akkor ez vajon nem azt jelenti, hogy nekem befellegzett? Isten soha nem fog megmenteni engem.” Sokan vannak ebben az állapotban. Talán az is elmondható, hogy mindenki ilyen. Miért van az, hogy az emberek ilyen ítéletet mondanak magukra? Ez azt bizonyítja, hogy még mindig nem értik Istennek az emberiség megmentésére irányuló szándékát. Ha csupán egyszer megmetszenek téged, az oda vezethet, hogy hosszú időre negativitásba süllyedsz, képtelen vagy kimászni belőle, olyannyira, hogy akár még a kötelességedről is lemondasz; akár egy kevésbé jelentős szcenárió is annyira meg tud rémíteni, hogy már nem törekszel az igazságra és megrekedsz. Olyan ez, mintha az emberek csak akkor lennének lelkesek a törekvésükben, amikor hibátlannak és szeplőtelennek érzik magukat, ám amikor felfedezik, hogy rendkívül romlottak, akkor nincs szívük továbbra is törekedni az igazságra. Sokan szóltak már ezekhez hasonló csalódott és negatív szavakat: „Biztosan végem van, Isten nem fog megmenteni engem. Még ha Isten meg is bocsát nekem, én nem tudok megbocsátani magamnak; soha nem tudok megváltozni.” Az emberek nem értik Isten szándékát, ami azt mutatja, hogy még mindig nem ismerik az Ő munkáját. Tulajdonképpen természetes az, hogy az emberek időnként bizonyos romlott beállítottságokat fednek fel a tapasztalataik során, vagy meghamisítottan, felelőtlenül, felületesen és hűtlenül viselkednek. Ez azért van, mert az embereknek romlott beállítottságaik vannak; ez egy könyörtelen törvény. Ha nem volnának ezek a megnyilvánulások, akkor vajon miért neveztetnének romlott emberi lényeknek? Ha az emberi lények nem lennének romlottak, akkor Isten üdvözítő munkájának nem lenne jelentősége. A probléma most az, hogy mivel az emberek nem értik az igazságot, illetve valójában nem értik magukat, és nem képesek tisztán látni a saját állapotukat, a világosság észrevételéhez szükségük van rá, hogy Isten kifejezésre juttassa az Ő leleplező és ítélkező szavait. Különben érzéketlenek és nehéz felfogásúak maradnának. Ha Isten nem munkálkodna ily módon, akkor soha nem változnának meg az emberek. A titeket minden stádiumban érő nehézségekre való tekintet nélkül most az igazságról fogok közösséget vállalni veletek, egyértelmű útmutatást adva nektek, és amíg képesek vagytok a helyes útra térni, az elegendő. Különben az emberek mindig a szélsőségek irányába fordulnak. Állandóan zsákutcába térnek, nincs előre vezető útjuk, és ítéletet mondanak magukra, miközben továbbmennek. Amikor az emberek épp csak elkezdik megtapasztalni Isten munkáját, még nem értik magukat. És miután többször is elbuktak és felfedték őket, végül aztán ítéletet mondanak magukra. Azt mondják: „Ördög vagyok, Sátán vagyok! Teljesen befellegzett nekem. Nincs esély rá, hogy valaha is megmentsenek. Már nem vagyok megmenthető.” Bizony túlságosan törékenyek az emberek és nehéz bánni velük, és a szélsőségek irányába fordulnak, miközben továbbmennek. Amikor az emberek nem képesek észrevenni, hogy a romlottságuk olyan mélyre hat, hogy ördögök ők, akkor arrogánsakká és önelégültekké válnak. Úgy gondolják, hogy számtalan nehézséget viseltek el, hogy Istent szerető emberek ők, és alkalmasak a menny királyságába való belépésre. Ám amikor az emberek felismerik a romlottságuk mélységét, hogy nem élik meg az emberi hasonlatosságot, hanem ördögök és Sátánok, akkor átadják magukat a kétségbeesésnek, és úgy érzik, hogy nincs számukra remény, Isten bizonyára elítélte őket, valamint felfedték és kirekesztették őket. Az emberek arrogánsak és önelégültek, amikor nem értik magukat, amikor pedig értik, akkor átadják magukat az elkeseredésnek. Ilyen bajosak és nehézkesek az emberek. Ha el tudják fogadni az igazságot, ha egy nap valóban megértik Isten szándékát, akkor azt mondják: „Végig ilyen mély volt a romlottságom, de végre felismertem ezt. Szerencsére Isten megment engem, és most már látom a ragyogó életet, és az élet helyes ösvényén tudok járni. Nem is tudom, hogyan köszönhetem meg ezt Istennek.” Olyan, mintha álomból ébredtek volna és látnák a világosságot. Vajon nem részesültek nagyszerű üdvösségben? Ne dicsőítsék Istent? Némelyek akkor sem értik magukat, amikor közel van a halál; még mindig arrogánsak és nem tudják elfogadni a tények feltárását. Úgy érzik, hogy elég jók: „Jó ember vagyok; hogyan tehettem volna ilyet?” Úgy tűnik, mintha hamisan vádolták volna meg őket. Némelyek éveken át végzik Isten munkáját, ám a végén még mindig nem értik a saját természetüket. Mindig azt gondolják, hogy jó emberek, és pillanatnyi zavarukban követtek el hibát, és mind a mai napig, amikor is kivetik őket, nem vetik alá magukat. Az ilyen ember túlságosan arrogáns és tudatlan, és egyszerűen nem fogadja el az igazságot. Soha nem lesz képes rá, hogy átváltozzon és emberi lénnyé váljon. Ebből rájöhettek arra, hogy bár az emberek természete ellenáll Istennek és elárulja Őt, van különbség a természetükben. Ez az emberek természetének mélyebb megértését igényli.

Vannak bizonyos közös vonások az emberek természetében, amelyeket meg kell érteni. Minden ember képes Isten elárulására – ez közös vonás –, azonban mindenkinek megvan a saját alapvető gyengesége. Némelyek a hatalmat imádják, mások a státuszt, némelyek a pénznek hódolnak, míg mások anyagi örömöknek. Ilyen különbségek vannak az emberek természetében. Némelyek képesek szilárdan megállni, annak ellenére, hogy sok nehézséget viselnek el, miután elkezdenek hinni Istenben, míg mások negatívvá válnak, panaszkodnak, és némi nehézséggel szembesülve nem képesek szilárdan megállni. Akkor hát miért van az, hogy bár mindketten hisznek Istenben, és mindketten eszik és isszák Isten szavát, különböznek a reakcióik, amikor dolgok érik őket? Ez azt szemlélteti, hogy bár a mélyen romlott emberek mindegyikében ott van a Sátán természete, az emberi mivoltuk minősége eltér. Némelyek idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt, míg mások képesek rá, hogy szeressék és elfogadják. Némelyek romlott beállítottságai komolyabban jelentkeznek, míg másokéi kevésbé. Némelyek egy kicsit jóságosabbak, míg mások nagyon rosszindulatúak. Előfordulhat, hogy eltérnek a szavaik, a viselkedésük és a megnyilvánulásaik, de a romlott beállítottságaik ugyanazok; mindannyian romlott emberek, akik a Sátántól valók. Ez közös vonásuk. Az ember természete határozza meg, hogy ki ő. Míg a természetük vonatkozásában vannak közös tulajdonságok az emberekben, minden egyénnel másképp kell bánni, a lényege szerint. Például a gonosz kéjvágyak általános vonása mindenkiben megvan. Mindenkiben ott vannak ezek a dolgok és nem könnyű felülkerekedni rajtuk. Azonban vannak, akiknek különösen erős hajlamaik vannak e tekintetben. Amikor az ilyen emberek az ellenkező nemet érintő kísértésekkel találkoznak, megadják magukat ezeknek. Ezek hatalmukba kerítik a szívüket, és kísértésbe esnek; bármikor készen állnak rá, hogy elszökjenek valakivel és elárulják Istent. Ezért elmondható az, hogy az ilyen embereknek gonosz a természete. Némelyek viszont ilyesfajta dologgal találkozva nem fognak helytelenül viselkedni, akkor sem, ha némi gyengeséget tanúsítanak, vagy gonosz kéjvágyakat fednek fel. Képesek a visszafogni magukat és elkerülni az ilyesfajta helyzetet; képesek fellázadni a hús-vér test ellen és kerülni a kísértést. Nem mondható tehát, hogy gonosz a természetük. Az emberi lények a hús-vér testben élnek, vagyis vannak gonosz kéjvágyaik; azonban némelyek önkényesek és meggondolatlanok, ők belemerülnek a kéjvágyukba és olyan dolgokat is tesznek, amelyek megzavarják és félbeszakítják a gyülekezet munkáját. Némelyek azonban nem ilyenek. Képesek rá, hogy törekedjenek az igazságra és annak megfelelően cselekedjenek, és fel tudnak lázadni a test ellen. Bár minden emberben vannak testi kéjvágyak, nem ugyanúgy viselkednek. Ily módon különbözik az emberek természetlényege. Némelyek pénzsóvárak. Amikor pénzt vagy szép dolgokat látnak, el akarják venni ezeket maguknak. Különösen erős vágy van bennük e dolgok megszerzésére. Ezek az emberek a természetüknél fogva mohók. Sóvárognak az után, amilyen anyagi javakat csak látnak, és még Isten felajánlásait is el merik lopni vagy hűtlenül kezelni – még több ezer vagy tízezer RMB összeghez is hozzá mernek nyúlni. Minél több pénz van, annál merészebbekké válnak. Teljes mértékben híján vannak az istenfélő szívnek. Ilyen a mohó természet. Némelyeknek már akkor nyugtalankodik a lelkiismerete, ha néhány RMB-t vagy néhány tucatnyi RMB-t elköltenek a gyülekezet pénzéből. Gyorsan letérdelnek Isten elé, hogy a bűntudat könnyeivel imádkozzanak és Isten megbocsátásáért könyörögjenek. Nem mondhatjuk, hogy az ilyenek pénzsóvárak, mivel mindenkinek vannak romlott beállítottságai és gyengeségei, és az, hogy ezek az emberek képesek a valódi bűnbánatra, azt bizonyítja, hogy a cselekedeteik csupán a romlott beállítottságuk megnyilatkozásai voltak. Némelyek ítélkezők másokkal szemben. Azt mondják: „Mivel az illető most elköltött néhány RMB-t a gyülekezet pénzéből, legközelebb ez már több tucatnyi RMB lesz. Biztosan olyan valaki, aki ellopja a felajánlásokat és el kell takarítani.” Az ilyesfajta beszédnek van némi ítélkező természete. Az embereknek romlott beállítottságaik vannak, ezért biztosan fel fogják fedni a romlottságukat és sok rossz dolgot fognak tenni. Ez normális, ám ha valaki felfedi a romlottságát, az nem ugyanaz, mint amikor valakinek gonosz a természete. Lehet, hogy e két embertípus ugyanazt a dolgot teszi, azonban a természetük különbözik. Például míg valakiben, aki az igazságra való törekvés ösvényén jár és azon van, hogy becsületes ember legyen, elkerülhetetlenül megmutatkozik időnként a hazugság, a csalárdság vagy az átverés, azonban egy ördögnek a hazudozás és a csalárdság a természetéhez tartozik, amely mindig és mindenről hazudni fog. Bár mindketten hazug viselkedést tanúsítanak, alapvetően különbözik egymástól az ördög lényege és az olyan ember lényege, aki az igazságra törekszik. Akkor vajon helyénvaló csupán a romlottság pillanatnyi megnyilatkozása miatt ördögöknek és Sátánoknak nevezni olyan embereket, akik azon vannak, hogy becsületesek legyenek? Az, hogy elkövették a hazugság vagy mások átverésének a vétkét, még nem jelenti azt, hogy ördögök ők, akik mindig hazudnak és átvernek másokat. Mivel az emberek természetlényege nem ugyanaz, nem tudjuk őket egy kalap alá venni. Az önkényes ítélkezés és kárhoztatás egy formája az, ha a pillanatnyi vétek elkövetőjét egy ördöghöz hasonlítjuk. Ez az, ami a leginkább kárt tesz az emberekben. Ha híján vagy a belátásnak és nem látod tisztán a dolgokat, akkor nem szabad vakon beszélned vagy különbségtétel nélkül alkalmaznod az előírásokat, különben még kárt teszel másokban. A lelki belátás híján lévő emberek, akik szeretnek előírásokat alkalmazni, azok hajlamosak leginkább mások megítélésére és kárhoztatására. Akik nem értik az igazságot, elvtelenül beszélnek és cselekednek, akik pedig óvatlanul szólnak és önkényesen ítélkeznek és kárhoztatnak másokat, azok sem maguknak, sem másoknak nincsenek a hasznára.

A szívetekben nem tudjátok, milyen célt kell valakinek elérnie az Istenbe vetett hitében ahhoz, hogy összhangban legyen az Ő szándékaival. Nagyon kevés ember képes teljes mértékben az Ő követelményeivel összhangban hinni Istenben. Túlságosan sok probléma van bennetek, és talán még fel sem ismertétek ezeket, még nem is vagytok velük tisztában. Ez azt mutatja, hogy még mindig nem értitek az igazságot, hogy képtelenek vagytok önvizsgálatot tartani, és hogy még nem lepleztétek le a bennetek rejlő gondolatokat, a természetetek aspektusait, és még mindig képtelenek vagytok ezeknek a boncolgatására. Egy napon, amikor már sok prédikációt hallgattatok, és tapasztalattal rendelkeztek, meg fogjátok érteni az igazságot. Csak akkor lesztek alkalmasak rá, hogy valóban ismerjétek magatokat. Bár valóban hisztek Istenben, még nem vetettétek le a romlott beállítottságaitokat, és még mindig sok felszínes dolog van a természetetekben, még mindig szerettek szép ruhákat viselni és örültök a szép dolgoknak. Némelyeknek megváltozik a hanghordozása, amikor szép ruhákat viselnek vagy kapnak egy szép mobiltelefont; és vannak olyan nők, akiknek megváltozik a járása, amikor magassarkúban vannak, és már nem tudják, kik ők. Amikor arról van szó, hogy mit dédelgetnek az emberek a szívükben, és milyen természet idézi elő náluk ezen elvetemült, csúnya és felszínes dolgok felfedését, akkor az embereknek meg kell ismerniük a saját romlott beállítottságaikat és a saját természetükben lévő dolgokat. Bár az emberek érzik ezeket a romlott beállítottságokat, nem tudják eloszlatni ezeket, csupán a saját akaratukra tudnak támaszkodni abban, hogy visszafogják ezeket és megakadályozzák a külső megnyilatkozásukat. A tapasztalataik elmélyülésével, a természetük és az igazság összes aspektusa ismeretének elmélyülésével, és miközben fokozatosan megértik Isten követelményeit és belépnek ezekbe, elkezdenek megváltozni az emberek romlott beállítottságai és a természetük aspektusai. Először nagyon sekélyes az önismeretük. El tudják ismerni a romlott beállítottságaikat, de képtelenek az igazság keresésére és a romlottságuk lényegének a megismerésére. Amikor szert tesznek némi tudásra, vissza akarják fogni magukat, kemény munka által fel akarnak lázadni a hús-vér test ellen és eredményeket akarnak elérni, azonban az erőfeszítéseik hiábavalónak bizonyulnak, és még mindig nem tudják átlátni a probléma gyökerét. Később, amikor valóban megértik az igazságot, és teljesen tudatában vannak a saját romlott beállítottságaiknak, akkor elkezdik gyűlölni magukat. Ekkor nem szükséges nagyon sok erőfeszítést tenniük a hús-vér test elleni lázadásra, tevékenyen tudják gyakorolni az igazságot és az alapelvek szerint cselekedni. Bár időnként nem teljesen értik az igazságot, legalább a lelkiismeretük és az értelmük alapján tudnak cselekedni. Amikor az emberek épp csak elkezdik megtapasztalni Isten szavait, mind nehézségekkel találkoznak. Mivel nem értik az igazságot és nem tudnak az alapelvekből kiindulni, mindig azt kérdezik, hogyan tegyék meg ezt vagy azt, és csak előírásokat tudnak betartani. Sőt, az embereket állandóan negatív állapotok nyugtalanítják, és időnként nincs előre vezető útjuk. Ami a negatív állapotokat illeti, az emberek közösségvállalás által oldják meg azokat, amelyek közösségvállalás által megoldhatók. Amelyek pedig nem oldhatók meg közösségvállalás által, azokat figyelmen kívül hagyhatod. Inkább a normális gyakorlásra és belépésre összpontosíts, és vállalj még inkább közösséget az igazsággal. Egy nap, amikor világosan megérted az igazságot, és sok dolgot átlátsz, természetes módon el fognak tűnni a negatív állapotaid. Mostanra ugye már el is tűntek a régi, negatív állapotaitok? Legalábbis a korábbinál sokkal kevesebbet tapasztaltok meg ezekből. Összpontosítsatok arra, hogy keményen dolgozva törekedjetek az igazságra, és minden problémátokat képesek lesztek megoldani. Ha meg tudjátok oldani a saját problémáitokat, akkor haladni fogtok és növekedni fogtok. Hát nem elképesztő az, amikor az emberek az életszemléletük és a létezésük értelmének és alapjának teljes megváltozásáig, mindaddig tapasztalatokat szereznek, amíg egészen a csontjaikig átalakulnak és valaki mássá válnak? Ez hatalmas változás, eget rengető változás. Csak akkor rendelkezel majd egy emberi lény hasonlatosságával, ha érdektelenné vált számodra a hírnév, a gyarapodás, a státusz, a pénz, az élvezet, a hatalom és a világ dicsősége, és könnyen le tudsz mondani ezekről. Akiket Isten végső soron teljessé fog tenni, azok ebbe a csoportba tartoznak: az igazságért élnek, Istenért élnek, és azért élnek, ami igazságos. Ez az igazi emberi lény hasonlatossága.

Némelyek azt kérdezik: „Pontosan mi az emberi lény?” Napjainkban az emberek közül senki sem emberi lény. Ha nem emberi lények, akkor vajon mik? Mondhatjuk azt, hogy állatok, vadak, Sátánok, avagy ördögök, mindenesetre csupán emberi bőr borítja őket, de nem nevezhetők emberi lényeknek, mert nem rendelkeznek a normális emberi mivolttal. Közel jár az igazsághoz az, ha állatoknak nevezzük őket, azonban az embereknek nyelvük, elméjük és gondolataik vannak, tudnak tudománnyal és gyártással foglalkozni, vagyis csak a felsőbbrendű állatokhoz sorolhatók. Azonban az embereket túlságosan mélyen megrontotta a Sátán, már régen elvesztették a lelkiismeretüket és az értelmüket, és egyáltalán nem vetik alá magukat Istennek, illetve félik Őt. Teljesen helyénvaló az, ha ördögöknek és Sátánoknak nevezzük őket. Mivel sátáni a természetük, és sátáni beállítottságokat fednek fel és sátáni nézeteket hangoztatnak, jobban illik rájuk az „ördögök és Sátánok” megnevezés. Az emberek túlságosan mélyen meg lettek rontva, és nincs bennük valami sok emberi hasonlatosság. Olyanok, akár a vadak és az állatok, ördögök ők. Az emberek éppen most se nem ezek, se nemazok; sem emberi lényekre, sem démonokra nem hasonlítanak, és nem rendelkeznek valódi emberi hasonlatossággal. Sok évnyi tapasztalat után a hosszú ideje hívők közül némelyek szert tesznek némi bensőségességre Istennel, és többé-kevésbé némileg meg tudják érteni Istent, és többé-kevésbé aggasztják őket azok a dolgok, amelyek Istent aggasztják, és többé-kevésbé azokon a dolgokon gondolkoznak, amelyeken Isten gondolkozik – ez azt jelenti, hogy van némi emberi megjelenésük, és félig ki vannak alakítva. Az új hívők még nem tapasztaltak meg fenyítést és ítéletet, illetve sok metszést, és az igazságból sem hallottak valami sokat, csupán olvasták Isten szavait, de nem rendelkeznek valódi tapasztalással. Ennek eredményeként messze elmaradnak az elvárástól. Az ember tapasztalatainak mélysége dönti el, hogy mennyire tud megváltozni. Minél kevésbé tapasztalod meg Isten szavait, annál kevésbé fogod érteni az igazságot. Ha egyáltalán nincs tapasztalatod, akkor érintetlen, élő Sátán vagy, akkor simán és egyszerűen csak ördög vagy. Hiszed ezt? Egy napon meg fogod érteni ezeket a szavakat. Vannak most jó emberek? Ha az embereknek nincs emberi megjelenésük, akkor hogyan nevezhetnénk őket emberi lényeknek? Még kevésbé jöhet szóba az, hogy jó embereknek nevezzük őket. Csupán a borításuk emberi, azonban nincs emberi lényegük, nem lenne túlzás emberi ruhába bújt vadállatoknak nevezni őket. Ha valaki Isten munkájának a megtapasztalása által olyan valakivé akar válni, aki emberi hasonlatossággal bír, akkor át kell élnie Isten szavainak leleplezését, fenyítését és ítéletét, és csak akkor érhet el végül változást. Ez az ösvény; és ha Isten nem tenné meg ezt, akkor az emberek nem lennének képesek a változásra. Istennek ily módon, apránként kell cselekednie. Az embereknek meg kell tapasztalniuk az ítéletet és a fenyítést, valamint az állandó metszést, és le kell leplezni a romlott beállítottságaik megnyilvánulásának módjait. Az emberek csak akkor tudnak elindulni a helyes ösvényen, ha képesek eltöprengeni magukon és megérteni az igazságot. Az emberek csak egy bizonyos ideig tartó tapasztalás és néhány igazság megértése után lehetnek némileg biztosak abban, hogy szilárdan meg tudnak állni. Látom, hogy még mindannyian túlságosan is éretlenek vagytok, túl keveset értetek az igazságból, és nem tudjátok kellőképpen teljesíteni a kötelességeiteket. Bár úgy tűnik, nagyon is elfoglaltak vagytok a kötelességeitekben, valójában mindannyian a veszély peremén vagytok. Nem látom, hogy az igazságvalóságok bármelyikével is rendelkeznétek, és nehéz megmondani, hogy olyan emberek vagytok-e, akik az igazságra törekednek. Ez nagy veszélybe sodor benneteket. Sokszor mondtam már el ezekhez hasonló szavakat, de sokan nem értik, mit jelentenek ezek. Némelyek azt mondják: „Oly sok lelkesedés van most bennem az Istenbe vetett hitemet illetően, nem fogok megbotlani vagy letérni az utamról. Isten nagyon kegyelmes velem, egyáltalán nem vagyok veszélyben.” Isten mindenkivel kegyelmes és óvja őket, azonban te nem léptél be az igazságvalóságokba, ezért természetes, hogy veszélyben vagy. Vajon amikor próbatételekkel nézel szembe, garanciát tudsz vállalni arra, hogy képes leszel szilárdan megállni? Senki nem mer ilyesfajta garanciát vállalni. Sokan csupán arra képesek, hogy beszéljenek néhány szóról és doktrínáról. Ez nem jelenti azt, hogy értik az igazságot, és biztosan nem jelenti azt, hogy valóban érettek, mégis úgy gondolják, hogy már majdnem sikerült nekik. Ha valaki ki tud jelenteni ilyesmit, akkor az azt mutatja, hogy messze elmarad az elvárástól. Mindenki a veszély peremén él, aki nem rendelkezik az igazságvalóságokkal. Ez teljes mértékben így van.

48. szemelvény

Azok közül, akik hisznek Istenben, milyen ember megmentésének a legkisebb az esélye, és milyen természet vezet a legnagyobb eséllyel a pusztulásba? Ti ezt világosan látjátok? Akár vezető, akár követő valaki, mi a közös emberi természet? Az emberi természet közös eleme Isten elárulása: minden egyes ember képes elárulni Istent. Miből áll Isten elárulása? Miképp nyilvánul meg? Csak azok árulják el Istent, akik hitüket vesztik Benne? Mindenkinek meg kell értenie, hogy mi az ember lényege, és ezt a gyökerénél kell megragadni. A hisztijeid, hibáid, rossz szokásaid vagy hiányos neveltetésed mind csak felszínes szempontok. Ha folyton ezekhez a jelentéktelen dolgokhoz ragaszkodsz, ha meggondolatlanul alkalmazod az előírásokat és képtelen vagy felfogni a lényeget, ha megoldatlanul hagyod a természeted eredendő dolgait és a romlott beállítottságodat, végül el fogsz tévedni, és ellen fogsz állni Istennek. Az emberek bármikor és bárhol elárulhatják Istent – ez komoly gond. Lehet, hogy egy ideig istenszerető szíved van, lelkesedéssel hozol áldozatot, és még némi hűséget is tanúsítasz kötelességeid végzése során. Lehet, hogy tökéletesen normális ésszel és lelkiismerettel bírsz ez alatt az idő alatt. Az emberek ugyanakkor labilisak és ingatagok, és nem kell sok, hogy bármikor és bárhol képesek legyenek ellenállni Istennek és elárulni Őt. Lehet például, hogy valaki tökéletesen normális ésszel rendelkezik, a Szentlélek munkálkodik benne, van gyakorlati tapasztalata, viseli a terhét és hűséggel látja el a kötelességét, de éppen, amikor a hite különösen erős, Isten háza kiűz egy antikrisztust, akit ő imád, és emiatt elképzeléseket kezd dédelgetni. Azonnal negatívvá válik, elveszíti a munkája iránti lelkesedését, felületesen látja el a kötelességét, már nem kíván imádkozni, és így panaszkodik: „Minek imádkozni? Ha egy ilyen jó embert ki lehet űzni, kit lehet megmenteni? Istennek nem szabadna így bánnia az emberekkel!” Mi a szavai természete? Elég, hogy egyetlen esemény ne legyen összhangban a vágyaival, és már ítéletet mond Isten felett. Ez nem Isten elárulásának a megnyilvánulása? Az emberek bármikor és bárhol elkóborolhatnak Istentől: előfordulhat, hogy amikor egy adott helyzettel szembesülnek, akkor saját elképzeléseket kezdenek dédelgetni, megítélik és elítélik Istent – ez vajon nem Isten elárulásának a megnyilvánulása? Ez nagy dolog. Lehet, hogy most úgy gondolod, hogy nincsenek elképzeléseid Istenről és alá tudod magadat vetni Neki, de ha valami rosszat teszel, és hirtelen azzal szembesülsz, hogy szigorúan megmetszenek, akkor is alá tudnád vetni magad? Tudnád keresni az igazságot, hogy megoldást találj? Ha nem vagy képes aláveti magad vagy az igazságot keresni, hogy megoldjad lázadó mivoltod problémáját, akkor fennáll az esélye, hogy elárulod Istent. Lehet, hogy még nem mondtad: „Már nem hiszek Istenben”, de a szíved abban a pillanatban már elárulta Őt. Világosan kell látnod, hogy pontosan milyen az emberi természet. Ennek a természetnek a lényege az árulás? Kevesen képesek világosan látni az emberi természetlényeget. Vannak persze néhányan, akiknek van egy kis lelkiismerete és viszonylag jó emberiessége, míg mások híján vannak az emberiességnek. Ugyanakkor attól függetlenül, hogy valakinek jó vagy gonosz az emberiessége, illetve, hogy a képességei jók vagy szegényesek, a közös tényező, hogy mindannyian elárulhatják Istent. Az emberi természet lényegében Isten elárulásából áll. Régebben úgy gondolkodtatok: „Mivel a Sátán által megrontott emberek természetükből eredően elárulják Istent, nem tehetek mást ezzel kapcsolatban, mint hogy fokozatosan változom.” Még mindig így gondolkodtok? Akkor mondjátok meg Nekem, elárulhatja valaki Istent anélkül, hogy romlott lenne? Az emberek akkor is elárulhatják Istent, ha nem romlottak. Amikor Isten az embereket teremtette, szabad akaratot adott nekik. Az emberek különösen törékenyek: nem rendelkeznek belső vággyal, hogy közel kerüljenek Istenhez, és azt mondják: „Isten a Teremtőnk, és mi teremtett lények vagyunk.” Az emberekben nincs ilyen elképzelés. Eredendően híján vannak az igazságnak, és semmi nincs bennük, ami Isten imádatához kapcsolódna. Isten az embereknek szabad akaratot adott, lehetővé téve számukra a gondolkodást. Az emberek ugyanakkor nem fogadják el az igazságot, egyáltalán nem ismerik Istent, és nem értik, hogyan vessék magukat alá Neki és hogyan imádják Őt. Ezek a dolgok nem léteznek az emberekben, ezért akkor is képes vagy elárulni Istent, ha nem vagy romlott. Miért lehet azt mondani, hogy képes vagy elárulni Istent? Amikor a Sátán odajön, és megkísért téged, a Sátánt követed, és elárulod Istent. Isten teremtett téged, mégsem követed Őt. Helyette a Sátánt követed – ez nem tesz téged árulóvá? Az áruló meghatározása: olyan ember, aki elárul valakit. Teljesen értitek ennek a lényegét? Ezért az emberek bármikor és bárhol elárulhatják Istent. Az emberek csak akkor nem fogják elárulni Istent, amikor teljesen Isten királyságában és az Ő fényében élnek, amikor minden, ami a Sátántól van, elpusztul, és amikor már semmi sincs, ami bűnre kísértené vagy csábítaná őket. Ha van még valami, ami az embereket bűnre csábítja, ők még mindig képesek lesznek elárulni Istent. Az emberek ezért értéktelen dolgok. Lehet, hogy azt gondolod, hogy csak azért, mert képesek vagy néhány szót és doktrínát szajkózni, mert megértetsz néhány igazságot és nem tudod elárulni Istent, legalább – ha nem is aranynak vagy ezüstnek – a cserépnél értékesebb bronznak vagy vasnak kell, hogy tartsanak, de túlbecsülöd magad. Tudod, hogy mik valójában az emberek? Az emberek bármikor és bárhol elárulhatják Istent – egy fillért sem érnek. Ahogyan Isten mondta: Az emberek állatok, értéktelen nyomorultak. De a szívükben az emberek nem így gondolkodnak. Azt gondolják: „Nem gondolom, hogy értéktelen nyomorult vagyok! Miért nem látok át ezen a dolgon? Hogyan lehet, hogy nem tapasztaltam meg? Istenbe vetett hitem őszinte: van hitem, így nem árulhatom el Istent. Isten szavai mind igazak, de egyszerűen nem értem azt a mondást: »Az emberek bármikor és bárhol elárulhatják Istent.« Már megláttam Isten szeretetét: soha, semmikor nem tudnám elárulni Őt.” Ezt gondolják az emberek valójában a szívükben, de Isten szavai tények, nem csak légből kapott szavak. Minden dolgot nyilvánvalóvá tesz a számotokra, a teljes szíveteket meggyőzi: csak így lesztek képesek felismerni a romlottságotokat és megoldani az árulás problémáját. A királyságban nem lesz árulás: az emberek akkor lesznek igazán szabadok, amikor Isten uralma és nem a Sátán befolyása alatt élnek. Akkor majd nem kell már Isten elárulása miatt aggódni: ezek az aggodalmak szükségtelenek, feleslegesek lesznek. A jövőben ki lehet nyilatkoztatni, hogy már nincs többé semmi bennetek, ami elárulná Istent, de jelenleg ez még nincs így. Mivel az emberek beállítottsága romlott, bármikor elárulhatják Istent. Nem arról van szó, hogy bizonyos körülmények fennállása vezet az áruláshoz, és hogy bizonyos körülmények vagy kényszerek nélkül nem fogjod Istent elárulni – még kényszer nélkül is elárulhatod Őt. Ez az ember romlott lényegének, az ember természetének a problémája. Még akkor is, ha most nem gondolsz vagy nem teszel semmit, a természeted valósága valóban létezik, és senki nem tudja kitörölni. Mivel a belső természeted Isten elárulása, Ő nincs a szívedben, a szíved mélyén nincs helye Istennek és nincs jelenléte az igazságnak – ezért bármikor és bárhol elárulhatod Istent. Az angyalok mások: bár nem rendelkeznek Isten természetével vagy lényegével, képesek teljes mértékben alávetni magukat Istennek, mert Ő kifejezetten a Saját szolgálatára teremtette őket, hogy mindenhol végrehajtsák a parancsait. Teljes mértékben Istenhez tartoznak. Ami az embereket illeti, Istennek az volt a szándéka, hogy a földön éljenek, és nem látta el őket azzal a képességgel, hogy imádják Őt. Az emberek ily módon elárulhatják Istent, és ellenállhatnak Neki. Ez azt bizonyítja, hogy az embereket bárki felhasználhatja és megtámadhatja: nem rendelkeznek saját szuverenitással. Ilyen lények az emberek, teljes mértékben híján vannak a méltóságnak, és értéktelenek!

Isten leleplezi az ember áruló természetét, hogy az emberek valóban képesek legyenek megérteni ezt a dolgot és saját magukat. Az emberek elkezdhetnek változni és megpróbálhatják megtalálni a gyakorlat útjait ebből az aspektusból, megértve, hogy milyen dolgokban képesek elárulni Istent és milyen romlott beállítottságaik vezethetnek Isten elárulásához. Amikor elérsz egy pontra, ahol sok szempontból nem lázadsz Isten ellen és a legtöbb szempontból nem árulod el Őt, amikor az életutad végére érkezel, a pillanathoz, amikor Isten munkája bevégeztetett, akkor nem kell többé amiatt aggódnod, hogy a jövőben el fogod-e árulni Istent. Miért mondom ezt? Mielőtt az embereket a Sátán megrontotta, a Sátán csábítása miatt képesek voltak Istent elárulni. Nem fognak-e az emberek felhagyni Isten elárulásával, amikor a Sátán elpusztul? Ez az idő még nem jött el. Az emberekben még mindig ott van a Sátán romlott természete – bármikor és bárhol képesek elárulni Istent. Amikor az élettapasztalatban elértél egy bizonyos szakaszba, amikor felhagytál minden hibás nézettel, elképzeléssel és fantáziálással arról, hogy Istennek ellenállj és eláruld: megértetted az igazságot, és sok pozitív dolog van a szívedben: képes vagy uralkodni magadon és uralod a saját cselekedeteidet: és a legtöbb helyzetben többé nem árulod el Istent – akkor, amikor a Sátán elpusztul, teljesen meg fogsz változni. A munka jelenleg ott tart, hogy megoldja az ember árulását és lázadását. A jövő emberisége nem fogja elárulni Istent, mert addigra elbánik a Sátánnal. Nem lesz többé arról szó, hogy a Sátán félrevezeti és megrontja az emberiséget: ennek akkor már nem lesz köze az emberiséghez. Most arra kérjük az embereket, hogy megértsék az ember áruló természetét, ami a legnagyobb jelentőségű dolog. Innen kell kiindulnotok. Mi tartozik az Istent eláruló természethez? Milyen formában mutatkozik meg az árulás? Hogyan kell az embereknek gondolkodniuk és érteniük? Hogyan kell gyakorolniuk és belépniük? Mindezt világosan kell érteni és látni. Ameddig az árulás természete valakiben még létezik, bármikor és bárhol képes elárulni Istent. Még akkor is, ha nem nyíltan tagadja meg vagy árulja el Istent, sok mindent tehet, amit az emberek nem tartanak árulásnak, pedig lényegében az. Ezt azt jelenti, hogy az embereknek nincs autonómiája: eredendően a Sátán kerítette hatalmába őket. Ha el tudtad árulni Istent romlottság nélkül, mennyivel inkább megteheted most, hogy megteltél a Sátán romlott természetével? Nem vagy-e még inkább képes, hogy bármikor és bárhol eláruld Istent? Jelenleg az a feladat, hogy megszabadulj ezektől a romlott beállítottságoktól, csökkentsd azokat a dolgokat, amelyek Isten elárulására késztetnek, és több esélyt kapj, hogy Isten tökéletesítsen és a jelenlétébe fogadjon. Miközben egyre inkább megtapasztalod Isten munkáját a különböző dolgokban, képes leszel néhány igazságot nyerni, és bizonyos mértékben tökéletesedsz. Ha a Sátán és a démonok még mindig jönnek, hogy megkísértsenek, vagy gonosz lelkek jönnek hozzád, hogy félrevezessenek és megzavarjanak, képes leszel bizonyos fokú belátást gyakorolni, és ezáltal kevésbé úgy cselekedni, ami elárulja Istent. Ez olyasmi, ami idővel fejlődik ki az emberekben. Amikor Isten az embereket először megteremtette, nem tudták Istent imádni vagy alávetni magukat Neki, és azt sem tudták, mit jelent Őt elárulni. Amikor a Sátán jött, hogy elcsábítsa őket, őt követték, és elárulták Istent. Árulóvá váltak, mert nem tudtak különbséget tenni a jó és a gonosz között, és nem rendelkeztek Isten imádatának képességével. Még kevésbé értették, hogy Isten az emberiség Teremtője, és hogyan kell Őt imádniuk. Isten ma azáltal menti meg az embereket, hogy a megismerésével kapcsolatos igazságokat – beleértve a lényegét, természetét, mindenhatóságát, gyakorlatiasságát és így tovább – ültet el bennük, hogy azok az életükké váljanak, autonómiával felruházva őket, és lehetővé téve számukra, hogy az igazság szerint éljenek. Minél mélyebben megtapasztalod Isten szavait, és azok ítéletét és fenyítését, annál mélyebben meg fogod érteni a saját romlott beállítottságodat, és ez biztosítja számodra az elhatározást, hogy alávesd magad Istennek, szeresd Őt és eleget tégy Neki. Minél jobban ismered Istent, annál több romlott beállítottságodat tudod levetni, valamint kevesebb olyan dolog lesz benned, ami elárulja Istent, és több, ami összeegyeztethető Vele. Ily módon teljes mértékben legyőzöd a Sátánt, és diadalt aratsz felette. Az igazsággal az emberek autonómiára tesztnek szert. Többé nem vezeti félre és nem korlátozza őket a Sátán, és valódi emberi életet élhetnek. Néhányan azt kérdezik: „Ha az emberben egy romlott természet van, és bármikor és bárhol képes elárulni Istent, akkor hogyan mondhatja Isten továbbra is azt, hogy teljessé tette az embert?” Az, hogy teljessé tette, azt jelenti, hogy az emberek Isten munkájának megtapasztalásán keresztül megismerik Istent és a saját természetüket. Megértik, hogyan kell Istent imádni és alávetni magukat Istennek. Képesek különbséget tenni Isten műve és az ember műve között, felismerni a különbséget a Szentlélek és a gonosz lelkek munkája között, és megérteni, hogy a Sátán és a démonok hogyan állnak ellen Istennek, az emberiség hogyan áll ellent Istennek, mi egy teremtmény, és ki a Teremtő. Mindezek Isten munkáján adódnak hozzá az emberekhez a megteremtésük után. A végső, teljes emberek tehát lényegibbek és értékesebbek, mint azok, akik eredendően nem voltak romlottak, mert Isten valamit hozzájuk adott, valamit megmunkált bennük. A végső, teljes emberek ezért több autonómiával rendelkeznek, mint amennyivel Ádám és Éva rendelkezett, jobban értik az arról szóló igazságot, hogy hogyan kell Istent imádni és alávetni magukat Neki, és hogy hogyan viselkedjenek. Ádám és Éva nem tudta ezeket a dolgokat. Amikor a kígyó megkísértette őket, megették a gyümölcsöt a jó és a rossz tudása fájáról, majd szégyenükre ébredtek, bár még mindig nem tudták, hogyan imádják Istent. Onnantól fogva mostanáig az emberiség egyre inkább megromlott. Ez igen mélyreható dolog: senki sem képes teljesen megérteni. Az emberek az emberi hús ösztönei miatt bármikor és bárhol képesek elárulni Istent, de Isten végül teljessé fogja tenni az embert, és átviszi a következő korba. Ez olyasmi, amit az emberek nehezen értenek meg: csak lassan lehet megtapasztalni. Amikor megértik az igazságot, természetes módon világos lesz.

Miért kell, hogy az emberek megismerjék Istent? Mert az emberek ellenállnak Istennek, ha nem ismerik Őt. Ha valaki nem érti az igazságot, könnyen félrevezeti és felhasználja a Sátán és a gonosz lelkek. Nem tud elmenekülni a Sátán befolyásától, és így nem sikerül elérnie az üdvösséget. De ha valaki érti az igazságot, akkor igaz tudása lesz Istenről, igazán alá tudja vetni magát Neki, tanúságot tud tenni Mellette, és Isten megnyeri őt. A Sátán egy ilyen személyt nem tud félrevezetni vagy kihasználni, még ha akarná sem: ezt jelenti, hogy valaki teljesen mentes a Sátán befolyásától és elérte az üdvösséget, és ez a jelentősége Isten abbéli követelményének, hogy az emberek megismerjék Őt. Ha ismered Istent, akkor meg tud menteni: ha nem ismered Istent, nem érheted el az üdvösséget. Ha valaki nem érti meg Isten szándékait és egyáltalán nem törekszik az igazságra, helyette sátáni természete szerint él és nem gyakorolja az igazságot (bár valamennyit megért belőle), és még mindig tudatosan vétkezik, akkor igazán menthetetlen. Milyen állapotban vagytok most ti? Amíg jelenleg rendelkeztek egy reménysugárral, akkor attól függetlenül, hogy Isten emlékszik-e a múltbeli vétkeitekre, milyen mentalitást kell fenntartanotok? „Törekednem kell, a változásra aa beállítottságomban, törekednem kell Isten megismerésére, hogy soha többé ne szedjen rá a Sátán és soha többé ne tegyek semmit, ami szégyent hozna Isten nevére.” Az embereket jelenleg mélyen áthatja a romlottság és az értéktelenség. Milyen fő területek határozzák meg, hogy meg lehet-e őket menteni, és hogy van-e bármi reményük? A lényeg, hogy miután egy igehirdetést meghallgattál, képes vagy-e megérteni az igazságot, képes vagy-e az igazságot gyakorlatba ültetni, és képes vagy-e változni. Ezek a fő területek. Ha csak bűnbánatot érzel, és amikor eljön a cselekvés ideje, azt teszed, amit csak akarsz, ugyanúgy, mint régen, nem csak, hogy nem keresed az igazságot, de folyamatosan kitartasz a régi nézetek, módszerek és előírások mellett, és nem csak hogy nem próbálsz önvizsgálatot tartani és megismerni magad, de egyre rosszabbá válsz, még mindig ragaszkodsz ahhoz, hogy a régi úton járj, akkor nem lesz reményed, és téged le kell írni. Isten és saját magad átfogóbb megismerésével képesebb leszel megállni, hogy gonoszságot kövess el és vétkezz. Minél alaposabban ismered a saját természetedet, annál jobban meg tudod óvni magad, és az élményeid és tanulságaid összegzése után nem fogsz megint elbukni. Tény és való, hogy mindenkinek vannak kisebb-nagyobb hibái: csak arról van szó, hogy Isten nem vonja felelősségre ezért őket. Mindenkinek vannak, csak fokozat kérdése: vannak, amikről lehet beszélni, míg másokról nem. Vannak, akik olyan dolgokat tesznek, amelyekről mások tudnak, míg mások olyan dolgokat tesznek, amelyekről senki nem tud. Mindenkinek vannak vétkei és kisebb-nagyobb hibái, és ezek mind bizonyos romlott beállítottságokat tárnak fel, mint például az arrogancia vagy az önelégültség: mindannyian bizonyos mértékig a munkájuk során vagy esetenként lázadtak. Ezek mind érthetők: a romlott emberiség számára elkerülhetetlenek. De amikor az emberek megértik az igazságot, képesnek kell lenniük, hogy ezt elkerüljék, és ne vétkezzenek többé: nem kell már, hogy múltbéli vétkeiken rágódjanak. A lényeg, hogy az emberek megbánást tanúsítanak-e, hogy ténylegesen megváltoztak-e. Azokat lehet megmenteni, akik megbánást tanúsítanak és megváltoznak, míg azokat, akik nem bánják meg bűneiket és egyáltalán nem változnak, ki kell vetni. Ha az igazság megértése után az emberek még mindig tudatosan vétkeznek, ha csökönyösen nem tanúsítanak megbánást, egyáltalán nem változnak, akárhogy is megmetszik vagy figyelmeztetik őket, akkor az ilyen emberek nem érik el az üdvösséget.