49. szemelvény

Az ember romlott beállítottságai nem állnak másból, mint abszurd és gonosz dolgokból. Közülük a legsúlyosabb az ember arrogáns beállítottsága és az abból fakadó dolgok, vagyis a különös önelégültség és elbizakodottság, a hit, hogy ő erősebb, mint a többiek, vonakodás attól, hogy bárkinek alávesse magát, az állandó ragaszkodás ahhoz, hogy övé legyen az utolsó szó, hivalkodás minden ügyben, hízelgés és dicséret keresése a cselekedeteiben, állandó vágy arra, hogy mások körbevegyék, és mindig énközpontú, mindig ambíciókat és vágyakat táplál, mindig koronát és jutalmakat akar, és királyként akar uralkodni – mindezek az ügyek a súlyosan romlott beállítottságok kategóriájába tartoznak. A többi csak közönséges probléma. Például a téves nézetek, az abszurd gondolkodás, elvetemültség és csalárdság, a féltékenység, az önzés, a vitatkozó hajlam, az elvek nélküli cselekvés, és így tovább, a leggyakoribb romlott beállítottságok. Sokféle romlott beállítottság létezik, amelyek a Sátán természetéhez tartoznak, de a legnyilvánvalóbb és a leginkább szembetűnő az arrogáns beállítottság. Az arrogancia az ember romlott beállítottságának gyökere. Minél arrogánsabbak az emberek, annál irracionálisabbak, és minél irracionálisabbak, annál hajlamosabbak ellenállni Istennek. Mennyire súlyos ez a probléma? Az arrogáns beállítottságú emberek nemcsak mindenkit maguknál alacsonyabb rendűnek tekintenek, hanem ami a legrosszabb, leereszkedőek még Isten felé is, és nincs Istent félő szívük. Még ha úgy tűnik is, hogy az emberek hisznek Istenben és követik Őt, egyáltalán nem Istenként kezelik Őt. Mindig úgy érzik, hogy övék az igazság, és nagyon nagyra tartják magukat. Ez az arrogáns beállítottság lényege és gyökere, és ez a Sátántól származik. Ezért az arrogancia problémáját meg kell oldani. Azt érezni, hogy valaki jobb másoknál – ez triviális dolog. A kritikus probléma az, hogy az ember arrogáns beállítottsága megakadályozza őt abban, hogy alávesse magát Istennek, az Ő uralmának és intézkedéseinek; az ilyen személy mindig hajlik arra, hogy versengjen Istennel a hatalomért és mások irányításáért. Ennek a fajta embernek a legkevésbé sincs Istent félő szíve, nem is beszélve az Isten iránti szeretetről vagy a Neki való alávetettségről. Az arrogáns és önhitt emberek, különösen azok, akik annyira arrogánsak, hogy elvesztették az eszüket, nem tudják alávetni magukat Istennek az Őbelé vetett hitükben, sőt, még magukat dicsérik és maguk mellett tesznek bizonyságot. Az ilyen emberek állnak leginkább ellen Istennek, és egyáltalán nincs bennük Istent félő szív. Ha az emberek el akarnak jutni oda, hogy Istent félő szívük legyen, akkor először meg kell oldaniuk az arrogáns beállítottságukat. Minél alaposabban oldod meg arrogáns beállítottságodat, annál inkább lesz Istent félő szíved, és csak akkor tudod majd magad alávetni Neki, megszerezni az igazságot és megismerni Őt. Csak azok valóban emberek, akik elnyerik az igazságot.

50. szemelvény

Az ember romlott beállítottságai, mint az arrogancia, az önelégültség és a hajthatatlanság, egyfajta makacs betegség. Olyanok ezek, mint egy rosszindulatú daganat, amely az emberi szervezetben növekszik, és nem lehet megoldani valamennyi szenvedés nélkül. Ellentétben az átmeneti, néhány napon belül elmúló betegségekkel, ez a makacs betegség nem egy jelentéktelen csapás, és erőteljes megközelítést kell alkalmazni ellene. Van azonban egy tény, amit tudnotok kell – nincs olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani. Romlott beállítottságaid fokozatosan csökkenni fognak, ahogy az igazságot követed, növekedsz az életben, és ahogy mélyebben megérted és megtapasztalod az igazságot. Milyen mértékben kell csökkenniük a romlott beállítottságoknak, mielőtt megtisztultnak tekinthetők? Addig, amíg téged már nem korlátoznak ezek, és képes vagy felismerni és elhagyni őket. Bár néha még megmutatkozhatnak, továbbra is képes vagy tenni kötelességedet és a szokásos módon gyakorolni az igazságot, valamint lelkiismeretes és felelősségteljes maradni, és ezek nem korlátoznak téged. Ezen a ponton ezek a romlott beállítottságok már nem jelentenek problémát számodra, már legyőzted őket és felülemelkedtél rajtuk. Ezt jelenti az, hogy növekedtél az életben, ahol normális körülmények között többé már nem korlátoznak vagy kötnek meg a romlott beállítottságaid. Vannak emberek, akik bármennyi romlott beállítottságot is fednek fel, nem keresik az igazságot, hogy megoldják őket. Ennek eredményeként beállítottságaik változatlanok maradnak még azután is, hogy sok éven át hittek Istenben. Azt gondolják: „Valahányszor teszek valamit, felfedem romlott beállítottságaimat; ha nem teszek semmit, akkor nem fogom felfedni őket. Ez nem oldja meg a problémát?” Ez nem ugyanolyan, mint tartózkodni az evéstől a fulladástól való félelem miatt? Mi lesz ennek az eredménye? Csak éhezéshez vezethet. Ha valaki romlott beállítottságokat fed fel, és nem oldja meg azokat, az egyenértékű azzal, hogy nem fogadja el az igazságot, és holtan esik össze. Milyen következményekkel jár, ha hiszel Istenben, és nem követed az igazságot? A saját sírodat fogod ásni. A romlott beállítottságok az Istenbe vetett hited ellenségei; akadályoznak az igazság gyakorlásában, Isten munkájának megtapasztalásában és az Őneki való alávetettségedben. Ennek eredményeként végül nem fogod elérni Isten üdvösségét. Ez nem a saját sírod ásása? A sátán természet akadályoz benneteket az igazság elfogadásában és gyakorlásában. Nem kerülheted el őket; szembe kell szállnod velük. Ha nem győzöd le őket, ők fognak irányítani téged. Ha le tudod győzni őket, akkor többé nem fognak korlátozni téged, és szabad leszel. Időnként még mindig megjelennek és megmutatkoznak romlott beállítottságok a szívedben, téves gondolatokat és ötleteket, valamint gonosz gondolkodást keltve benned, ami miatt önelégültnek vagy nagyképűnek érzed magad, és ilyen gondolatokat árasztasz; azonban amikor cselekszel, a kezed és a lábad többé nem lesz megkötve általuk, és a szívedet sem fogják többé irányítani. Azt fogod mondani: „Az a szándékom, hogy figyelembe vegyem Isten házának érdekeit, olyasmiket tegyek, amelyek eleget tesznek Istennek, valamint teljesítsem kötelességem és odaadásom, mint a teremtés tárgya. Bár néha még mindig felfedem ezt a fajta beállítottságot, ennek semmi befolyása nincs rám.” Ez elég. Ez a fajta romlott beállítottság lényegében meg lett oldva. Vajon az ember beállítottságának a változása homályos és megfoghatatlan? (Nem az.) Ilyen praktikus ez. Vannak, akik azt mondják: „Bár értek egy keveset az igazságból, néha még mindig vannak romlott gondolataim és ötleteim, és még mindig felfedek romlott beállítottságokat. Mit kellene tennem?” Ha valóban olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik, akkor valahányszor téves gondolataid és ötleteid támadnak, vagy romlott beállítottságokat fedsz fel, imádkoznod kell Istenhez, és keresned kell az igazságot, hogy megoldd ezeket. Ez a gyakorlat legalapvetőbb alapelve; ezt nem felejtenéd el, ugye? Ezenkívül azt is tudnod kell, hogy ha helytelen gondolataid és ötleteid vannak, el kell utasítanod azokat. Nem lehetsz ezek által korlátozva és megkötve, nemhogy követnéd őket. Mindaddig, amíg érted az igazságnak egy részét, ennek könnyen megvalósíthatónak kell lennie. Ha romlott beállítottságokat fedsz fel, erőfeszítéseket kell tenned az igazság keresésére, hogy megoldjad azokat. Nem mondhatod, hogy: „Istenem, ismét felfedtem egy romlott beállítottságot, kérlek, fegyelmezz meg! Nem tudom megfékezni a romlott beállítottságaimat.” Ha te így imádkozol, az azt mutatja, hogy nem olyasvalaki vagy, aki keresi az igazságot. Ez azt mutatja, hogy negatív és passzív vagy, és lemondtál magadról – akár készíthetsz is egy koporsót és intézkedhetsz a temetésedről. Mondd, milyen ember imádkozik így? Csak egy semmirekellő ember imádkozik Istenhez ilyen módon. Aki szereti az igazságot, az soha nem mondana ki ilyen szavakat. Ha olyasvalaki vagy, aki szereti az igazságot, akkor az igazság követésének útját kell választanod, és tisztában kell lenned azzal, hogy hogyan gyakorolj. Ha nem tudod, hogyan kell gyakorolni, amikor ezek a nagyon hétköznapi problémák történnek veled, akkor túl hasztalan vagy. A romlott beállítottságok feloldása egy egész életen át tartó törekvés, nem olyasmi, amit néhány év alatt el lehet érni. Miért táplálsz ábrándokat az igazság és az élet eléréséről? Ez nem ostobaság és tudatlanság?

Az életfelfogás megváltoztatásának folyamatában a romlott beállítottságok korlátai jelentik a legnagyobb nehézséget minden ember számára. Amikor az emberek felfednek egy kevés romlott beállítottságot, vagy újra és újra felfedik, és amikor úgy érzik, hogy képtelenek irányítani, elítélik magukat, és úgy döntenek, hogy kész, végük, és nem változhatnak. Ez egy tévedés és félreértés, amely a legtöbb emberben létezik. Jelenleg néhányan, akik az igazságra törekednek, rájöttek, hogy amíg egy emberben romlott beállítottságok léteznek, gyakran kionthatja azokat, ami befolyásolja őt kötelessége teljesítésében és akadályozza az igazság gyakorlásában, és ha nem tudja megvizsgálni önmagát a romlott beállítottságai problémájának megoldására, akkor nem lesz képes megfelelően tenni a kötelességét. Ezért azoknak, akik kötelességeiket mindig negatívan, hanyagul és felületesen teszik, komolyan el kell gondolkodniuk magukon, és meg kell találniuk a problémájuk kiváltó okát, hogy megoldhassák azt. Néhány embernek azonban torz a felfogása, és azt gondolja: „Mindazoknak, akik kötelességeik tétele közben romlott beállítottságot fednek fel, meg kell állniuk, és teljesen fel kell oldaniuk azokat, mielőtt folytatnák kötelességeik teljesítését.” Ez egy tartható nézet? Ez emberi képzelgés, és teljesen tarthatatlan. Valójában a legtöbb ember esetében, függetlenül attól, hogy kötelességeik tétele során milyen romlott beállítottságokat fednek fel, mindaddig, amíg az igazságot keresik a megoldásukra, fokozatosan csökkenthetik a romlottság kinyilatkoztatásainak számát, és végső soron megfelelően tehetik a kötelességeiket. Ez a folyamata Isten munkája megtapasztalásának. Amint felfedsz egy romlott beállítottságot, keresned kell az igazságot, hogy megoldd azt, és meg kell ismerned és ki kell elemezned a sátáni természetedet. Ez a sátáni természeted elleni küzdelem folyamata, és elengedhetetlen az élettapasztalatodhoz. Miközben megtapasztalod Isten munkáját és megváltoztatod a beállítottságodat, az általad megértett igazságokat használod fel arra, hogy versenyezz a sátáni természeteddel, végül megoldva romlott beállítottságaidat és győzedelmeskedve a Sátán felett, ezáltal változást érve el a beállítottságodban. A beállítottság megváltoztatásának folyamata az igazság keresése és elfogadása az emberi elképzelések, képzelgések és a doktrína szavainak és kifejezéseinek a kiszorítására, valamint a Sátántól származó életfilozófiák és különféle eretnekségek és tévedések kiszorítására, fokozatosan felváltva ezeket a dolgokat az igazsággal és Isten szavával. Ez az igazság megszerzésének és a beállítottság megváltoztatásának folyamata. Ha tudni akarod, hogy mennyit változott a beállítottságod, tisztán kell látnod, hogy hány igazságot értesz meg, hány igazságot ültettél gyakorlatba, és hány igazságot vagy képes megélni. Világosan látnod kell, hogy hány romlott beállítottságodat váltották fel azok az igazságok, amelyeket megértettél és elnyertél, és milyen mértékben vagy képes uralkodni a benned lévő romlott beállítottságok felett, azaz az általad megértett igazságok milyen mértékben képesek irányítani gondolataidat és szándékaidat, valamint mindennapi életedet és gyakorlatodat. Világosan látnod kell, hogy amikor dolgok történnek veled, a romlott beállítottságaid vannak-e fölényben, vagy az általad megértett igazságok érvényesülnek és vezetnek téged. Ez az a mérce, amellyel az érettséged és az életbe való belépésed mérhető.

53. szemelvény

Amikor az emberek nem vállalnak felelősséget kötelességeikért, hanyagul és felületesen teszik azokat, úgy viselkednek, mint a bólogató jánosok, és nem védik Isten házának érdekeit, akkor miféle beállítottság ez? Ez ravaszság, ez a Sátán természete. A ravaszság az ember életfilozófiáinak a legkiemelkedőbb aspektusa. Az emberek azt gondolják, hogy ha nem ravaszak, akkor hajlamosak lesznek megsérteni másokat, és képtelenek lesznek megvédeni magukat; azt gondolják, hogy elég ravasznak kell lenniük ahhoz, hogy ne bántsanak vagy sértsenek meg senkit, ezzel biztonságban tartva magukat, megvédve megélhetésüket, és szilárdan megvetve lábukat a többi ember között. A hitetlenek mind a Sátán filozófiái szerint élnek. Mindannyian bólogató jánosok, és nem sértenek meg senkit. Eljöttél Isten házába, olvastad Isten szavát és hallgattad Isten házának prédikációit, akkor miért vagy képtelen gyakorolni az igazságot, szívből beszélni és becsületes ember lenni? Miért vagy mindig bólogató jános? A bólogató jánosok csak a saját érdekeiket védik, a gyülekezet érdekeit nem. Amikor azt látják, hogy valaki rosszat tesz és sérti az gyülekezet érdekeit, figyelmen kívül hagyják. Szeretnek bólogató jánosok lenni, és nem sértenek meg senkit. Ez felelőtlenség, az ilyen ember pedig túl ravasz és megbízhatatlan. Saját hiúságuk és büszkeségük védelme, valamint hírnevük és státuszuk megőrzése érdekében egyesek szívesen segítenek másokon, és áldoznak barátaikért, bármi áron. De amikor Isten házának, az igazságnak és az igazságosságnak az érdekeit kell megvédeniük, jó szándékaik elszálltak, teljesen eltűntek. Amikor gyakorolniuk kellene az igazságot, egyáltalán nem gyakorolják azt. Mi folyik itt? Saját méltóságuk és büszkeségük védelme érdekében bármilyen árat megfizetnek, és elviselnek minden szenvedést. De amikor valódi munkát kell végezniük és gyakorlati ügyekkel kell foglalkozniuk, meg kell védeniük a gyülekezet munkáját és pozitív dolgait, meg kell védeniük Isten választott népét és gondoskodniuk kell róla, miért nincs többé erejük megfizetni bármiféle árat és elviselni bármi szenvedést? Ez elképzelhetetlen. Valójában egy olyan beállítottságuk van, amelynek elege van az igazságból. Miért mondom, hogy a beállítottságuknak elege van az igazságból? Mert valahányszor valami azzal jár, hogy tanúságot tegyenek Isten mellett, gyakorolják az igazságot, védjék Isten választott népét, harcoljanak a Sátán tervei ellen, vagy védjék az gyülekezet munkáját, akkor menekülnek és elrejtőznek, és nem foglalkoznak semmiféle megfelelő dologgal. Hol van hősiességük és lelkük a szenvedés elviselésére? Hol alkalmazzák ezeket a dolgokat? Ezt könnyű látni. Még ha valaki megfeddi is őket, mondván, hogy ne legyenek ennyire önzőek és megvetendőek, és ne védjék magukat, és hogy a gyülekezet munkáját kellene védeniük, nem igazán törődnek vele. Azt mondják magukban: „Én nem csinálom ezeket a dolgokat, és semmi közük hozzám. Mi haszna lenne az ilyen viselkedésnek a presztízsre, haszonra és státuszra irányuló törekvésemben?” Ők nem olyan emberek, akik az igazságot keresik. Csak a tekintélyt, hasznot és státuszt szeretik keresni, és egyáltalán nem végzik el azt a munkát, amit Isten rájuk bízott. Tehát amikor szükség van rájuk a gyülekezet munkájához, egyszerűen a menekülést választják. Ez azt jelenti, hogy szívük szerint nem szeretik a pozitív dolgokat, és nem érdekli őket az igazság. Ez annak az egyértelmű megnyilvánulása, hogy elegük van az igazságból. Csak akik szeretik az igazságot és birtokolják az igazság valóságát, azok tudnak jelentkezni, ha Isten házának munkája és Isten választottjai megkívánják, csak ők tudnak bátran és kötelességtudattal felállni, hogy tanúskodjanak Istenről és kommunikálják az igazságot, a helyes útra vezetve Isten választottjait, lehetővé téve számukra, hogy elérjék az Isten munkája iránti engedelmességet. Csak ez a felelősségteljes hozzáállás és az Isten akaratával való törődés megnyilvánulása. Ha ti nem rendelkeztek ezzel a hozzáállással, és egyenesen hanyagul kezelitek a dolgokat, és azt gondoljátok: „Megteszem a kötelességem körébe tartozó dolgokat, de semmi más nem érdekel. Ha kérdezel valamit, válaszolok neked – ha jó kedvem van. Különben nem fogok. Ez az én hozzáállásom”, akkor ez egyfajta romlott beállítottság, nem? Csak az egyén saját státuszát, hírnevét és büszkeségét védeni, és csak azokat a dolgokat védeni, amelyek az illető saját érdekeihez kapcsolódnak – ez egy igaz ügy védelme? Isten háza érdekeinek védelme? E kicsinyes, önző indítékok mögött az a beállítottság áll, hogy valakinek elege van az igazságból. A többségetek gyakran mutat ilyen megnyilvánulásokat, és abban a pillanatban, amikor valami olyasmivel találkoztok, ami Isten házának érdekeihez kapcsolódik, akkor mellébeszélve azt mondjátok: „Nem láttam” vagy „Nem tudtam,” vagy „Nem hallottam.” Függetlenül attól, hogy valóban nem tudsz róla, vagy csak úgy teszel, mintha így lenne, ha döntő pillanatokban ilyen fajta romlott beállítottságot fedsz fel, akkor nehéz megmondani, hogy olyan személy vagy-e, aki valóban hisz Istenben; Számomra olyasvalaki vagy, aki vagy össze van zavarodva a hitében, vagy egy nem hívő. Egyáltalán nem vagy olyan, mint aki szereti az igazságot.

Talán megértitek, mit jelent, hogy valakinek elege van az igazságból, de miért mondom azt, hogy megelégelni az igazságot egy beállítottság? A beállítottságnak semmi köze az alkalmi, átmeneti megnyilvánulásokhoz, az alkalmi, átmeneti megnyilvánulások pedig nem minősülnek beállítottsági problémának. Függetlenül attól, hogy milyen romlott beállítottság van egy személyben, ez gyakran vagy akár folyamatosan áradni fog belőle, és akkor lesz felfedve, amikor az illető megfelelő kontextusba kerül. Ezért nem lehet egy beállítottsági problémát önkényesen jellemezni egy alkalmi, átmeneti megnyilvánulás alapján. Szóval, mi az a beállítottság? A beállítottságok a szándékokhoz és motivációkhoz kapcsolódnak, az ember gondolkodásához és nézőpontjához kapcsolódnak. Úgy tűnik, képes vagy érzékelni, hogy uralnak és megingatnak téged, de a beállítottságok elrejthetők és eltitkolhatók, és elfedhetik őket felszínes jelenségek. Röviden, mindaddig, amíg van benned egy beállítottság, az zavarni fog téged, korlátozni és irányítani fog téged, és számos viselkedést és megnyilvánulást idéz elő benned – ez egy beállítottság. Vajon az a beállítottság, hogy valakinek elege van az igazságból, gyakran milyen magatartásokat, gondolatokat, nézőpontokat és hozzáállásokat idéz elő? Az egyik fő jellemző, amit az emberek megjelenítenek abból, hogy elegük van az igazságból, az a pozitív dolgok és az igazság iránti érdeklődés hiánya, valamint az érdektelenség, a szív kedvetlensége, a vágy hiánya az igazság elérésével kapcsolatban, és azt gondolni, hogy minden rendben van, ha bármiről is van szó, ami magában foglalja az igazság gyakorlását. Mondok egy egyszerű példát. Egy józan érv, amelyről az emberek gyakran beszélnek az egészséggel kapcsolatban, az az, hogy több gyümölcsöt és zöldséget, több könnyű ételt és kevesebb húst, különösen pedig kevesebb kisütött ételt együnk; ez egy pozitív útmutató az emberek egészségéhez és jólétéhez. Mindenki megértheti és elfogadhatja, hogy miből egyen többet és miből kevesebbet, tehát vajon ez az elfogadás elméleten vagy gyakorlaton alapul? (Elméleten.) Hogyan nyilvánul meg az elméleti elfogadás? Egyfajta alapfelismerésben. Annak a gondolata, hogy ez az állítás helyes, és hogy ez az állítás nagyon jó az ítélőképességeden alapuló tisztánlátás révén. De van-e bizonyítékod ennek az állításnak az alátámasztására? Van-e okod elhinni? Anélkül, hogy saját magad tapasztaltad volna meg, minden olyan ok és alap nélkül, ami igazolná, hogy ez az állítás helyes-e vagy helytelen, és biztosan anélkül, hogy levontad volna a tanulságokat a korábbi hibákból, és az életből vett példák nélkül, te egyszerűen elfogadtad ezt a nézetet – ez az elméleti elfogadás. Függetlenül attól, hogy elméletileg vagy gyakorlatilag fogadod-e el, először meg kell győződnöd arról, hogy az „egyél több zöldséget és kevesebb húst” állítás egy helyes és pozitív dolog. Szóval, hogyan lehet meglátni azt a beállítottságodat, hogy eleged van az igazságból? Arra alapozva, hogy hogyan közelíted meg és alkalmazod ezt az állítást az életedben; ez megmutatja a hozzáállásodat az adott állításhoz, függetlenül attól, hogy elméletileg és doktrína szempontjából fogadtad-e el, vagy a való életben alkalmaztad és a valóságoddá tetted azt. Ha csak a doktrína szempontjából fogadtad el az állítást, de amit a való életben teszel, az teljesen ellentmond ennek az állításnak, vagy egyáltalán nem mutatod gyakorlati alkalmazását ennek az állításnak, szereted-e ezt az állítást, vagy eleged van belőle? Például, amikor eszel és látsz néhány zöld zöldséget, és azt gondolod: „A zöld színű zöldségek jót tesznek az egészségnek, de nem jó ízűek, és a hús jobban ízlik, ezért először húst fogok enni,” és akkor csak húst eszel, zöld zöldséget nem – milyen beállítottságot mutat ez? Olyat, hogy nem fogadod el a helyes állításokat, eleged van a pozitív dolgokból, és csak a testi preferenciák szerint vagy hajlandó enni. Az ilyen falánk és élvezetre vágyó ember már nagyon megelégelte a pozitív dolgokat, ellenáll nekik, és irtózik tőlük, és ez egyfajta beállítottság. Valaki elismerheti, hogy ez a kijelentés teljesen helyes, de ő maga nem tudja megtenni, és bár ő nem tudja, mégis azt mondja másoknak, hogy tegyék ezt; sokszori ismételgetés után, ez a kijelentés egyfajta elméletté válik számára, és nincs hatása rá. Ez az ember nagyon jól tudja a szíve mélyén, hogy helyes több zöldséget enni, és hogy több húst enni nem jó, de azt gondolja: „Bárhogy is van, nem veszítettem, a húsevés a helyzet kihasználása, és nem érzem, hogy ez egészségtelen.” Mohósága és vágyai arra késztették, hogy helytelen életmódot válasszon, és folyamatosan szembemenjen a helyes józan ésszel és a megfelelő életmóddal. Olyan romlott beállítottsága van, amely előnyökre és testi élvezetekre sóvárog, így vajon könnyű lesz elfogadnia a helyes kijelentéseket és a pozitív dolgokat? Egyáltalán nem lesz könnyű. Nem a romlott beállítottsága irányítja tehát az életmódját? Ez a romlott beállítottságának a kiáradása, és romlott beállítottságának a megnyilvánulása. Kifelé ezek a viselkedések és hozzáállások nyilvánulnak meg, de valójában egy beállítottság az, ami irányítja őt. Milyen beállítottság ez? Az igazság megelégelése. Nehéz felfedezni azt a beállítottságot, hogy elege van valakinek az igazságból; senki sem érzi úgy, hogy elege van az igazságból, de az a tény, hogy évek óta hisz Istenben, és még mindig nem tudja, hogyan gyakorolja az igazságot, elég ahhoz, hogy megmutassa, hogy elege van az igazságból. Az emberek oly sok prédikációt meghallgatnak, és annyit olvasnak Isten szavából, és Isten akarata az, hogy elfogadják szívükben az Ő szavait, és bevigyék ezeket a szavakat a valós életükbe, hogy gyakorolják és használják azokat, hogy megértsék az igazságot és az igazságot tegyék életükké. A legtöbb embernek nehéz teljesítenie ezt a követelményt, és ezért mondják, hogy a legtöbb embernek az a beállítottsága, hogy elege van igazságból.

Ha valaki megérti az igazságot, az igazság gyakorlása nem nehéz számára, és amint valaki képes gyakorolni az igazságot, akkor beléphet az igazság valóságába. Valóban olyan nehéz a megértett igazságokat az általa megélt valósággá alakítani? Hadd mondjak egy példát. Tegyük fel, hogy hideg az idő, és megpróbálsz úgy elmenni otthonról, hogy még mindig izzadt a homlokod, és anyád azt mondja, szárítsd meg az izzadságodat, mielőtt kimész, különben megfázol. Tudod, hogy édesanyád a legjobbat akarja neked, de nem veszed komolyan a tanácsát, és figyelmen kívül hagyod, pedig úgy érzed, hogy a javaslata helyes. Tehát izzadt homlokkal mész ki, és néha meg is fázol, amikor így mész ki, de továbbra is megszeged a tanácsát, amikor legközelebb elhagyod a házat. Nyilvánvalóan tudod, hogy a tanácsa helyes és a te érdekeidet szolgálja, és hogy anyukád indítékai és szándékai mindig a te érdekeidet szolgálják, de továbbra sem mozdítod a füled botját se, és nem hallgatsz rá – ez nem egy beállítottság? Ha nem lenne ilyen beállítottságod, milyen cselekedetet választanál? (Hallgatni rá.) Ismernéd ennek a tanácsnak a fontosságát, és tudnád, hogy milyen következményekkel és fájdalommal járhat, ha nem hallgatsz rá, és felfognád és megértenéd ennek a javaslatnak a jelentését. Képes lennél szigorúan betartani ezt a tanácsot és mindig végrehajtani, és akkor nem lennél kitéve a megfázásnak. Ez csak egy példa. Ugyanígy van ez az Istenben való hittel, valamint Isten szavainak olvasásával és hallgatásával, tehát hogyan viszonyuljanak az emberek Isten szavaihoz? Ez a leglényegesebb kérdés. Ha valaki az igazságnak megfelelően beszél, és igaza van, akkor az embereknek hasznára válik, ha elfogadják szavait. Isten szavai az igazság, és ha az emberek képesek elfogadni őket, akkor nem csak hasznát látják, hanem az életet is megnyerik. Sokan nem látják tisztán ezt a kérdést, és mindig megvetik Isten szavait. Nem számít, mit mond Isten, akár buzdítja, korholja, emlékezteti, vigasztalja az embereket vagy őszintén könyörög nekik, akárhogyan is beszél, nem tudja felébreszteni a szívüket. Képtelenek az Ő szavai szerint cselekedni, és miután meghallgatják őket, egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Ez az ember egyik beállítottsága – a hajthatatlanság, és hogy elege van az igazságból. Ha nem tudod követni Isten szavait abban, ahogyan hozzáállsz azokhoz a dolgokhoz, amelyeket Isten mond és parancsol neked, hogy tedd meg, akkor nem fogod tudni megváltoztatni ezt a beállítottságot. Nem számít, hogyan ismersz el minden szót vagy mondasz áment minden szóra, amit Isten mond, hiába dicséred szóban Isten szavait, mint igazságot, az haszontalan; képesnek kell lenned elfogadni Isten szavait, és gyakorolnod kell és meg kell tapasztalnod Isten szavait, és Isten szavait életeddé és valóságoddá kell tenned, csak ez hasznos. Például, ha egy csalárd beállítottságú személy elhatározza, hogy becsületes lesz és őszintén fog beszélni, akkor ezt némileg könnyű elérnie, de a legnehezebb megváltoztatni azt a beállítottságot, hogy elege van az igazságból, és a hajthatatlanságot. Nem számít, mit mond Isten, az ilyen beállítottságú emberek nem veszik ezt komolyan a szívükben, és nem számít, milyen hozzáállást tanúsít Isten, akár figyelmeztetésről, emlékeztetésről, buzdításról vagy őszinte könyörgésről, tények bemutatásáról vagy okfejtésről van szó, ez nem mozgatja meg a szívüket, és ezt nehéz kezelni. Az emberek nehezen tudják felismerni azt a beállítottságot, hogy elegük van az igazságból, és gyakran kell keresniük az igazságot és elgondolkodniuk saját állapotukon, azon, hogy miért nem tudják elfogadni az igazságot, és miért nem tudják gyakorolni az általuk megértett igazságokat. Ha teljesen megértik ezt a problémát, tudni fogják, mit jelent az, hogy valakinek elege van az igazságból.

Valami rejtőzik az emberek beállítottságában, ami a se nem túlságosan fennhéjázó, se nem szolgai hozzáállásban nyilvánul meg. Megvan a saját gondolkodási és kifejezési módjuk, és úgy gondolják, hogy ez a legmegfelelőbb mód. Nem számít, mit mondanak vagy tesznek mások, ez nem befolyásolja őket; ragaszkodnak ahhoz, hogy megtegyenek bármit, amiről úgy érzik, hogy miatta az emberek felnéznek majd rájuk, és elhiszik, hogy ez a helyes; a legcsekélyebb mértékben sem fogadják el az igazságot, nem tudnak helyesen szembenézni a tényekkel, és nélkülözik az igazság minden alapelvét. Miféle beállítottság ez? Ez az arrogancia és az önelégültség beállítottsága, és az igazság megelégelése. Azok, akik a Sátánhoz tartoznak, és akiknek elegük van az igazságból, süketek és vakok Isten szavaira és tetteire, függetlenül attól, hogy Isten mennyit beszél vagy tesz. A Sátán soha nem tekinti igaznak Isten szavait, figyelmen kívül hagyja azokat, nem engedi, hogy az emberek elfogadják Isten szavait és az igazságot, és össze is zavarja az embereket, hogy alávessék magukat neki – így áll ellen a Sátán Istennek. Isten kifejezi az igazságot, hogy megmentse, felébressze és megtisztítsa az emberiséget, a Sátán pedig mindent megtesz, hogy megzavarja és lerombolja Isten munkáját; a Sátán célja az emberiség összezavarásával az emberiség megrontása és gyötrése, végül pedig az emberiség elpusztítása és kiirtása. Például Isten mindenféle élelmet adott az emberiségnek, és mindenféle gabonát és zöldséget, valamint ezek termesztésére alkalmas földet is teremtett. Amíg az emberek keményen dolgoznak, lesz mit enniük és felhasználniuk, és biztosítani tudják az egészséges táplálkozást. De az emberek telhetetlenek, mindig meg akarnak gazdagodni, és ragaszkodnak a génmódosítás módszereinek kutatásához, hogy növeljék a terméshozamot, ami tönkreteszi a gabonák tényleges tápértékét, és az organikus élelmiszereket nem organikus élelmiszerekké változtatja. Miután az emberek megeszik ezeket a dolgokat, mindenféle betegségek jelennek meg a testükben – ez nem a Sátán műve? Az embereket a Sátán egy bizonyos pontig megrontotta, és mind élő Sátánokká és élő ördögökké váltak. A múltban csak a Sátán és a gonosz szellemek álltak ellene Istennek, most azonban a romlott emberiség egésze ellenáll Istennek. Tehát a romlott emberi lények nem ördögök és Sátánok? Nem a Sátán leszármazottai? (De azok.) Ez az a következmény, amelyet a Sátán váltott ki azáltal, hogy évezredeken át megrontotta az emberiséget. Hogyan ismerheted fel és észlelheted a sátáni természetet? Azokból a dolgokból, amelyeket a Sátán szeret csinálni, valamint azon módszerek és trükkök alapján, amelyekkel a dolgokat teszi, látható, hogy soha nem szereti a pozitív dolgokat, szereti a rosszat, és mindig azt hiszi, hogy kompetens és képes mindent irányítani. Ez a Sátán arrogáns természete. Ezért van az, hogy a Sátán gátlástalanul tagadja Istent, ellenáll Neki és szembeszáll Vele. A Sátán minden negatív dolog és minden gonosz képviselője és forrása. Ha ezt tisztán látod, akkor tisztában vagy a sátáni természetekkel. Az embereknek nem egyszerű elfogadni az igazságot és gyakorolni az igazságot, mert mindegyiküknek sátáni természetei vannak, és mindannyiukat korlátozzák és megkötözik sátáni természeteik. Például egyesek felismerik, hogy jó becsületes embernek lenni, és irigykednek és féltékenyek, amikor azt látják, hogy mások becsületesek, igazat mondanak, és egyszerűen és nyílt szívvel beszélnek, de ha megkéred őket, hogy legyenek ők maguk becsületesek, ez nehezükre esik. Megingathatatlanul képtelenek becsületes szavakat mondani és becsületes dolgokat tenni. Ez nem sátáni természet? Szépen hangzó dolgokat mondanak, de nem gyakorolják őket. Ez az igazság megelégelését jelenti. Azoknak, akiknek elegük van az igazságból, nehezükre esik elfogadni az igazságot, és nincs módjuk arra, hogy belépjenek az igazság valóságaiba. Azoknak, akiknek elegük van az igazságból, a legnyilvánvalóbb állapota az, hogy nem érdekli őket az igazság és a pozitív dolgok, sőt irtóznak tőlük, utálják őket, és különösen szeretnek trendeket követni. Nem fogadják el szívükben azokat a dolgokat, amelyeket Isten szeret, és amit Isten megkövetel az emberektől. Ehelyett elutasítóak és közömbösek velük szemben, sőt, egyesek gyakran megvetik azokat a normákat és alapelveket, amelyeket Isten megkövetel az embertől. Irtóznak a pozitív dolgoktól, és szívükben mindig ellenállnak, ellenszegülnek nekik és tele vannak megvetéssel irántuk. Ez az igazság megelégelésének elsődleges megnyilvánulása. A gyülekezeti életben Isten szavának olvasása, az imádság, az igazsággal történő közösségvállalás, a kötelességek megtétele és a problémák megoldása az igazság segítségével mind pozitív dolgok. Istennek tetszenek, de vannak, akik idegenkednek ezektől a pozitív dolgoktól, nem törődnek velük, és közömbösek irántuk. A leggyűlöletesebb az, hogy megvetően viszonyulnak a pozitív emberekhez, például a becsületes emberekhez, azokhoz, akik az igazságra törekszenek, akik hűségesen teszik kötelességeiket, és akik őrzik Isten házának munkáját. Mindig megpróbálják támadni és kirekeszteni ezeket az embereket. Ha rájönnek, hogy hiányosságaik vannak vagy romlottságot nyilvánítanak ki, akkor kihasználják ezt, nagy felhajtást csinálnak belőle, és folyamatosan lekicsinylik őket emiatt. Miféle beállítottság ez? Miért utálják annyira a pozitív embereket? Miért kedvelik annyira a gonosz embereket, a nem hívőket és az antikrisztusokat, miért olyan előzékenyek irántuk, és miért bolondoznak gyakran ilyen emberekkel? Negatív és gonosz dolgokkal kapcsolatban izgalmat és lelkesedést éreznek, de ha pozitív dolgokról van szó, hozzáállásukban ellenállás kezd megjelenni; különösen, amikor azt hallják, hogy az emberek az igazságot kommunikálják, vagy az igazság segítségével problémákat oldanak meg, unatkoznak és a szívükben elégedetlennek érzik magukat, és kiadják sérelmeiket. Vajon ez a beállítottság nem elégelte meg az igazságot? Ez nem egy romlott beállítottság kinyilatkoztatása? Sokan vannak, akik hisznek Istenben, szeretnek Érte dolgozni, és lelkesen tüsténkednek Érte, és amikor arra kerül a sor, hogy felhasználják képességeiket és erejüket, kielégítve preferenciáikat és hivalkodva, határtalan energiájuk van. De ha arra kéred őket, hogy gyakorolják az igazságot, és az igazságalapelvek szerint cselekedjenek, az kifogja a szelet a vitorlájukból, és elvesztik a lelkesedésüket. Ha nem hagyják, hogy hivalkodjanak, kedvetlenné és elkeseredetté válnak. Mi az oka, hogy van energiájuk hivalkodni? És miért van az, hogy nincs energiájuk az igazság gyakorlására? Mi itt a probléma? Az emberek mind szeretnek kitűnni; mind üres dicsőségre vágynak. Mindenkinek kimeríthetetlen energiája van, amikor arról van szó, hogy áldások és jutalmak elnyerése érdekében higgyen Istenben, akkor miért válik kedvetlenné, miért lesz csüggedt, amikor az igazság gyakorlásáról és a test elhagyásáról van szó? Miért történik ez? Ez azt bizonyítja, hogy az emberek szíve hamis. Csakis azért hisznek Istenben, hogy áldásokat szerezzenek – világosan fogalmazva, azért teszik ezt, hogy bejussanak a mennyek országába. Áldások vagy előnyök hajszolása nélkül az emberek kedvetlenné és elkeseredetté válnak, és nincs bennük lelkesedés. Mindezt az a romlott beállítottság okozza, amelynek elege van az igazságból. Amikor ez a beállítottság irányítja őket, az emberek nem hajlandók az igazság követésének útját választani, a saját útjukat járják, és a helytelen utat választják – jól tudják, hogy helytelen presztízst, profitot és státuszt hajszolni, mégsem képesek nélkülözni ezeket a dolgokat vagy félretenni őket, és továbbra is hajszolják őket, a Sátán útján járva. Ebben az esetben nem Istent követik, hanem a Sátánt. Minden, amit tesznek, a Sátán szolgálatában áll, és ők a Sátán szolgái.

Könnyű megváltoztatni az igazság megelégelésének romlott beállítottságát? Az igazság megelégelése az emberiség mély romlottságának jellemzője, és ezen a legnehezebb változtatni. Mert beállítottságváltást csak az igazság elfogadásával lehet elérni. Az, akinek elege van az igazságból, nem tudja könnyen elfogadni az igazságot, mint ahogy egy halálosan beteg ember elutasítja az ételt. Ez nagyon veszélyes, és az olyan embert, akinek elege van az igazságból, nem lehet könnyen megmenteni, még ha hisz is Istenben. Ha valaki néhány éve hisz Istenben, de nem tudja, mi az igazság, és mik a pozitív dolgok, és még csak nincs is tisztában azzal, hogy élete célja az igazság követése az üdvösség elérése érdekében, akkor ez nem egy vak ember, aki eltévedt? Ezért az igazság megelégelése lehetetlenné teszi az igazság elfogadását, és ezt a fajta romlott beállítottságot nem könnyű megváltoztatni. Azok az emberek, akik képesek az igazság elfogadása és a helyes út követése mellett dönteni, azok szeretik az igazságot, és az ilyen emberek könnyen megváltoztathatják romlott beállítottságaikat. Ha valakinek az a beállítottsága, hogy elege van az igazságból, de szívében mégis abban reménykedik, hogy Isten megmenti, akkor hol kezdje? Melyik kiindulópont fogja ezt megkönnyíteni? Melyik a leggyorsabb útvonal? (Miután megértették, hogy mik a pozitív dolgok, és mik az alapelvek, kötelességük megtétele során az alapelveket és szabályokat kell használniuk mércének, és ha valami ellenkezik az alapelvekkel, és nincs összhangban Isten akaratával, akkor ragaszkodjanak az alapelvekhez és ne tegyék meg azt.) Először is fel kell fogniuk az egyes igazságok alapelveit – ez nagyon fontos. Aztán mit tegyenek? (Amikor azt az állapotot árasztják magukból, hogy elegük van az igazságból, és kötelességük és alapelveik is érintettek ebben, el kell hagyniuk a testet, és az alapelvek szerint kell gyakorolniuk.) Ez így van, kell, hogy legyen egy útjuk, és ennek a célnak és az útnak világosnak kell lennie. Jelenleg az a döntő, hogy a legtöbb ember nem tudja, hogy beállítottságának melyik aspektusa milyen kontextusban és mikor árad ki belőle, és milyen módon tárul fel. Ha mindezt tudnák, nem lenne könnyű változtatniuk? Ha most nézzük, az emberek különféle típusú gondolkodása vagy hozzáállásai valójában magukban foglalják beállítottságaikat; a különféle beállítottságok dominanciája nélkül, anélkül, hogy megkérdőjeleznék vagy megzavarnák őket romlott beállítottságaik, az emberek könnyen kijavíthatnák téves gondolataikat. Tegyük fel például, hogy édesanyád azt mondja neked, hogy szárítsd meg az izzadságodat, mielőtt elhagyod a házat. Ha engedelmes, fiúi szeretet tanúsító gyermek vagy, miközben érzékeled édesanyád jó szándékát, meg tudod érteni ennek a tanácsnak a helyességét is, ismerheted annak előnyeit, tudomásul tudod venni és elfogadni. Ha nincs olyan romlott beállítottságod, amely kellemetlenkedik és visszahúz, akkor könnyű lesz elfogadnod ezt a javaslatot. Bár ez a tanács nagyon egyszerű és könnyen végrehajtható, és tudod, hogy helyes, mivel olyan a beállítottságod, hogy eleged van az igazságból és hajthatatlan vagy, ez arra késztethet, hogy tudatosan szembeszállj vele, és ez megsértheti az anyád érzéseit, és arra késztetheti, hogy aggódjon érted és szenvedjen, ez a következmény. Röviden, hogyan kezeli az ember a dolgokat, amikor azok megtörténnek vele – hogyan bánik a pozitív dolgokkal, valamint hogyan küzd állandóan a romlott beállítottságaival –, ez képviseli az igazság követésére irányuló elhatározásukat. Ha megvan ez az elhatározásod, és hajlandó vagy elvetni romlott beállítottságodat, elfogadni az igazságot, életeddé tenni Isten szavát, és emberi hasonlatossággal élni, akkor megváltozhatsz. Amilyen nagy az elhatározásod az igazság keresésére, olyan nagy lesz a változásod.

Mire utal elsősorban az üdvösség? Főleg a beállítottság változására utal. Az ember csak akkor vetheti el a Sátán befolyását, és akkor lehet megmentve, ha megváltozott a beállítottsága. Ezért azok számára, akik hisznek Istenben, a beállítottság változása fontos kérdés. Ha az ember beállítottsága megváltozik, akkor meg fogja élni az emberi hasonlatosságot, és teljesen elnyeri az üdvösséget. Lehetséges, hogy valaki nem túl jó megjelenésű, tehetséges vagy jó képességű, lehet, hogy ügyetlenül beszél és nem túl artikulált, vagy nem jól öltözködik, és külsőre talán nagyon hétköznapinak tűnik, de képes keresni az igazságot, ha valami történik vele, ahelyett, hogy saját akarata szerint cselekedne, vagy saját érdekéért mesterkedne, és amikor Isten megparancsolja neki, hogy tegyen meg egy kötelességet, képes engedelmeskedni Neki, és megtenni azt, amit Ő rá bíz. Mit gondoltok egy ilyen emberről? Bár a külsője nem vonzó vagy megnyerő, szíve féli Istent és engedelmeskedik Istennek, és ebben mutatkoznak meg erősségei. Amikor az emberek ezt látják, azt mondják: „Ennek az embernek stabil a beállítottsága, és amikor a dolgok megtörténnek, csendben tud Isten előtt keresni anélkül, hogy óvatlan lenne, vagy valami ostobaságot vagy butaságot tenne. Komoly és felelősségteljes a hozzáállása; kötelességtudó, és teljes mértékben el tudja kötelezni magát kötelessége hűséges teljesítésére.” Ez a személy visszafogott a beszédmódjában és cselekvésében, normális ésszerűséggel rendelkezik, és az alapján, amit megél, valamint az általa tanúsított beállítottság alapján Istent félő szíve van. Ha Istent félő szíve van, vannak-e alapelvek a tetteiben? Minden bizonnyal törekszik az alapelvekre, és nem vesz részt meggondolatlanul helytelen cselekedetekben. Ez a végső eredmény, amelyet az igazság gyakorlásával és a beállítottságbeli változtatásra való törekvéssel lehet elérni. Beszéde kimért és pontos, nem beszél hanyagul, megnyugtatóan és megbízhatóan cselekszik, és birtokában van az Istennek való engedelmesség és a gonosz elkerülése valóságainak. Mindezek a megnyilvánulások láthatók ebben a személyben. Ő egy olyan személy, aki belépett az igazság valóságába, és akinek a beállítottsága megváltozott. Ezeket a dolgokat nem lehet tettetni. Egy személy beállítottsága az élete; bármilyen beállítottsága is van egy embernek, az lesz a viselkedése. Az emberek viselkedését és megnyilvánulásait a beállítottságaik szabályozzák, és amit az emberek következetesen kifejeznek, azok a beállítottságuk megnyilvánulásai, nem pedig a jellemük. A beállítottsági problémákat és a különféle romlott beállítottságok kiáradásait felismerni, majd az igazság keresésével megoldani, ez a legalapvetőbb dolog, amit a beállítottság változására való törekvés során el kell érni.

54. szemelvény

Nem számít, milyen kötelességet teljesítesz, vagy milyen szakmát tanulsz, minél többet tanulsz, annál gyakorlottabbá kell válnod, és a tökéletességre kell törekedned; kötelességed teljesítése így mind jobb és jobb lesz. Vannak, akik semmilyen kötelesség teljesítésében nem lelkiismeretesek, és nem keresik az igazságot, hogy megoldjanak bármilyen nehézségeket, amelyekkel szembesülnek. Mindig azt akarják, hogy mások irányítsák és segítsék őket, egészen odáig elmennek, hogy megkérnek másokat, hogy kézen fogva tanítsák őket és tegyenek meg helyettük dolgokat, anélkül, hogy saját erőfeszítést tennének. Folyamatosan másokra támaszkodnak, és nem tudnak a segítségük nélkül boldogulni. Szemetek, amiért ezt teszik, nem igaz? Nem számít, milyen kötelességet teljesítesz, szívvel-lélekkel kell tanulmányoznod a dolgokat. Ha nincs szakmai tudásod, akkor szerezz szakmai tudást. Ha nem érted meg az igazságot, akkor keressed az igazságot. Ha megérted az igazságot, és szakmai tudást szerzel, akkor képes leszel arra, hogy kötelességed teljesítése során felhasználd azt, és eredményeket érj el. Ilyen egy igazi tehetséggel és valódi tudással rendelkező ember. Ha kötelességed teljesítése során egyáltalán nem szerzel semmilyen szakmai tudást, ha nem törekszel az igazságra, akkor még az általad végzett szolgálat is átlagon aluli lesz; hogyan beszélhetsz tehát a kötelességed teljesítéséről? Ahhoz, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, rengeteg hasznos tudást kell szerezned, és sok igazsággal kell felvértezned magadat. Soha ne hagyd abba a tanulást, soha ne hagyd abba a keresést, és soha ne hagyd abba, hogy másoktól tanulva javíts gyengeségeiden! Nem számít, hogy másoknak mik az erősségei, vagy miben jobbak nálad, tanulnod kell tőlük. És még inkább tanulnod kell bárkitől, aki jobban megérti az igazságot, mint te. Ha több éven keresztül így teljesíted a kötelességed, meg fogod érteni az igazságot és belépsz annak valóságaiba, és kötelességed teljesítése is színvonalas lesz. Olyan emberré válsz, aki igazsággal és emberi mivolttal rendelkezik, olyan emberré, aki birtokolja az igazságvalóságot. Ez az igazságra való törekvés által érhető el. Hogyan lehet ilyen eredményeket elérni kötelesség teljesítése nélkül? Ez az Isten általi felmagasztalás. Ha kötelességeid teljesítése során nem törekszel az igazságra, és csupán a szolgálat végzésével megelégszel, akkor vajon milyen következményei lesznek? Egyrészt nem fogod megfelelően teljesíteni a kötelességeidet. Másrészt nem lesz valódi tapasztalati bizonyságod, és nem fogod elnyerni az igazságot. Ha egyik szempontból sem tudsz semmit felmutatni, vajon elnyerheted-e Isten jóváhagyását? Ez lehetetlen volna. Az ember tehát egyáltalán nem nyerheti el Isten jóváhagyását azzal, hogy megelégszik a szolgálat végzésével. Vágyálom azt gondolni, hogy pusztán azért, mert szolgálatot végzel, jutalmat kaphatsz és beléphetsz a mennyek országába! Miféle hozzáállás ez? Ha valaki áldásokban akar részesülni az által, hogy egyszerűen csak szolgálatot teljesít, az egyértelműen alkudozás Istennel, kísérlet arra, hogy becsapja Istent. Isten nem ismeri el az ilyen szolgálattevőket. Vajon milyen beállítottságok irányítanak valakit kötelessége teljesítésében, amikor figyelmetlen és felületes, vagy amikor csalárdságban vesz részt? Arrogancia, makacsság és az igazság szeretetének hiánya – vajon nem ezek irányítják őt? (De igen.) Nektek vannak-e ilyen megnyilvánulásaitok? (Igen.) Gyakran, időnként vagy csak bizonyos kérdésekben? (Gyakran.) Nagyon őszinte a hozzáállásotok az ilyen állapotok beismeréséhez, becsületes a szívetek, de csupán a beismerésük nem elég; az nem fogja megváltoztatni azokat. Mit kell tehát tenni, hogy megváltoztassuk azokat? Amikor kötelességeitek teljesítése során figyelmetlenek és felületesek vagytok, arrogáns beállítottságot tártok fel, vagy tiszteletlen magatartást tanúsítotok, akkor sietve Isten elé kell járulnotok imában, önvizsgálatot kell tartanotok, és fel kell ismernetek, hogy milyen romlott beállítottság árad belőletek. Továbbá meg kell értenetek, hogyan alakul ki ez a fajta beállítottság, és hogyan lehet azt megváltoztatni. Ennek a megértése azt a célt szolgálja, hogy változást idézzen elő. Mit kell tehát tennie az embernek a változás elérése érdekében? Az Isten szavai általi leleplezésen és ítéleten keresztül meg kell ismernie romlott beállítottságainak lényegét – mennyire rút és ördögien gonosz az, nem különbözik a Sátánétól vagy az ördögökétől. Csak ekkor tudja megvetni önmagát és megvetni a Sátánt; csak ekkor tud lemondani önmagáról és lemondani a Sátánról. Így lehet gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha valaki az igazság gyakorlására adja a fejét, akkor el kell fogadnia Isten vizsgálatát és fegyelmezését is. Ekkor az ő részéről aktív együttműködésre van szükség. Hogyan kellene együttműködnie? Egy kötelesség teljesítése során, amint valakinek az a gondolata támad, hogy „ez elég jó”, korrigálnia kell azt. Nem szabad ilyen gondolatokat dédelgetni. Amikor egy arrogáns beállítottság felmerül, az embernek imádkoznia kell Istenhez, be kell ismernie romlott beállítottságát, gyorsan önvizsgálatot kell tartania, keresnie kell Isten szavát, valamint el kell fogadnia az Ő ítéletét és fenyítését. Ily módon képes lesz bűnbánó szívvel rendelkezni, és belső állapota megváltozik. Mi a célja ennek? A cél az, hogy valóban megfordulj, és képes legyél hűségesen teljesíteni, valamint fenntartás nélkül alávetni magad és elfogadni Isten szemrehányását és fegyelmezését. Ezáltal meg fog változni az állapotod. Amikor újra figyelmetlen és felületes lennél, és újra tiszteletlenül bánnál a kötelességeiddel, ha Isten fegyelmezése és szemrehányása miatt azonnal meg tudsz fordulni, vajon nem kerülöd-e el akkor azt, hogy vétkezz? Vajon az életben való fejlődésed szempontjából ez jó vagy rossz dolog? Jó dolog. Amikor gyakorolod az igazságot és eleget teszel Istennek, akkor a szíved nyugodt, örömteli, és nincs benne megbánás. Ez valódi béke és öröm.

Ha az embereknek romlott beállítottságaik vannak, akkor könnyen engedetlenkednek és ellenállnak Istennek, de ez nem jelenti azt, hogy nincs reményük az üdvösségre. Isten azért jött, hogy végezze az emberek üdvözítésének munkáját, és sok igazságot kimondott; a kérdés az, hogy az emberek el tudják-e fogadni ezeket az igazságokat. Ha valaki el tudja fogadni az igazságot, üdvösséget nyerhet. Ha nem fogadja el az igazságot, és képes megtagadni és elárulni Istent, akkor teljesen vége van – már csak arra várhat, hogy katasztrófa közepette elpusztuljon. Senki sem menekülhet meg ettől a sorstól. Az embereknek szembe kell nézniük ezzel a ténnyel. Vannak, akik azt mondják: „Folyamatosan romlott beállítottságokat árasztok magamból, és soha nem tudok megváltozni. Mit kellene tennem? Én már csak ilyen vagyok? Vajon Isten nem szeret engem? Gyűlöl engem?” Vajon ez-e a helyes hozzáállás? Ez-e a helyes gondolkodásmód? (Nem.) Ha valakinek romlott beállítottságai vannak, akkor természetszerűleg kiárasztja azokat. Nem tudja megfékezni őket, még ha szeretné sem, és ezért úgy érzi, hogy nincs remény számára. Valójában ez nem feltétlenül így van, hanem attól függ, hogy az ember el tudja-e fogadni az igazságot, hogy képes-e Istenre támaszkodni és felnézni Rá. Az, hogy az emberek gyakran tárnak fel romlott beállítottságot, azt bizonyítja, hogy életüket a Sátán romlott természete irányítja, és hogy lényegük a Sátán lényege. Az embereknek tudomásul kell venniük és el kell fogadniuk ezt a tényt. Az ember természetlényege és Isten lényege között különbség van. Mit kell tenniük, miután tudomásul vették ezt a tényt? Amikor az emberek romlott beállítottságot tárnak fel; amikor a testi örömöknek hódolnak és eltávolodnak Istentől; vagy amikor Isten oly módon munkálkodik, amely ellentétes a saját elképzeléseikkel, és panaszok merülnek fel bennük, akkor azonnal tudatosítaniuk kell magukban, hogy ez egy probléma és egy romlott beállítottság; ez lázadás Isten ellen, szembeszegülés Istennel; ez nem felel meg az igazságnak, és Isten gyűlöli. Amikor az emberek felismerik ezeket, nem szabad panaszkodniuk, vagy negatívvá válniuk és ellankadniuk, és még kevésbé szabad zaklatottá válniuk; hanem képesnek kell lenniük arra, hogy mélyebben megismerjék önmagukat. Ezenkívül képesnek kell lenniük arra, hogy kezdeményezően járuljanak Isten elé, és elfogadják Isten szemrehányását és fegyelmezését, és azonnal meg kell változtatniuk állapotukat, hogy képesek legyenek az igazság és Isten szavai szerint gyakorolni, valamint az alapelvek szerint tudjanak cselekedni. Ily módon az Istennel való kapcsolatod egyre normálisabbá válik, mint ahogyan a benned lévő állapot is. Képes leszel egyre világosabban azonosítani a romlott beállítottságokat, a romlottság lényegét és a Sátán különböző rút állapotait. Többé nem fogsz olyan ostoba és gyerekes szavakat kimondani, mint „a Sátán akadályozott meg benne” vagy „a Sátán adta az ötletet”, hanem pontos ismereted lesz a romlott beállítottságokról, az Istennek ellenálló emberi lényegről és a Sátán lényegéről. Pontosabban fogod kezelni ezeket a dolgokat, és azok nem fognak korlátozni téged. Nem fogsz elgyengülni, és nem veszíted el Istenbe és az Ő üdvösségébe vetett hitedet azért, mert egy keveset felfedtél romlott beállítottságodból, vagy vétkeztél, vagy felületesen teljesítetted kötelességedet, vagy azért, mert gyakran kerülsz passzív, negatív állapotba. Nem fogsz ilyen állapotok közepette élni, hanem helyesen fogsz szembenézni a saját romlott beállítottságoddal, és képes leszel egy normális lelki életre. Amikor valaki romlott beállítottságokat tár fel, ha képes önvizsgálatot tartani, imában Isten elé járulni, keresni az igazságot, valamint felismerni és kielemezni romlott beállítottságainak lényegét úgy, hogy többé már nem irányítják és korlátozzák romlott beállítottságai, hanem képes gyakorlatba ültetni az igazságot, akkor ő már elindult az üdvösség útján. Ezzel a fajta gyakorlattal és tapasztalattal levetheti romlott beállítottságait, és megszabadulhat a Sátán befolyásától. Akkor vajon nem jutott el oda, hogy Isten jelenlétében, és nem nyerte el a szabadságot és felszabadítást? Ez az igazság gyakorlásának és elnyerésének útja, ugyanakkor ez az üdvösséghez vezető út is. A romlott beállítottságok mélyen gyökereznek az emberekben; a Sátán lényege és természete irányítja a gondolataikat, viselkedésüket és elméjüket. Mindez azonban elhalványul az igazság, Isten munkája és Isten üdvössége előtt; mindez nem jelent akadályt. Nem számít, milyen romlott beállítottságai vannak valakinek, és az sem, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie, és milyen korlátok közé van szorítva, van egy út, amely járható, van egy módszer a megoldásukra, és vannak megfelelő igazságok is a megoldásukra. Vajon nincs-e így remény az emberek üdvösségére? De igen, van remény az emberek üdvösségére.

55. szemelvény

Amikor a kötelességét végzi vagy szakmai ismereteket sajátít el valaki, szorgalmasnak kell lennie, és az alapelveknek megfelelően kell a dolgokat kezelnie. Ne állj hanyagul ezekhez a dolgokhoz, és ne végezd őket gépiesen! A szakmai ismeretek tanulásának az a célja, hogy az ember jól tudja tenni a kötelességét, és ebbe energiát kell fektetnie – olyasvalami ez, ami együttműködést kíván az ember részéről. Ha valaki nem hajlandó jól végezni a kötelességét, és mindig talál rá magyarázatot és kifogást, hogy ne tanuljon szakmai ismereteket, az azt mutatja, hogy nem áldozza magát komolyan Istennek, és nem akarja jól tenni a kötelességét, hogy visszafizesse az Ő szeretetét. Nem hiányzik-e az ilyen emberből a lelkiismeret és az értelem? Nem problémás-e, akinek ilyen a jelleme? Nem különösen nehéz-e kezelni az ilyen embert? Habár szakmát tanul is valaki, akkor is keresnie kell az igazságot és az igazságalapelvek szerint kell tennie a dolgokat. Nem léphet túl a hatáskörén, és nem lehet zavaros fejű, mint egy hitetlen. Milyen a hitetlenek hozzáállása a munkához? Sokan közülük csak sodródnak napról napra és pazarolják az idejüket, mindössze a napi bérükért vergődnek át egy-egy napon, és felületesen végzik a dolgokat, amikor csak tehetik. Nem törődnek a hatékonysággal, sem azzal, hogy a lelkiismeretük alapján cselekedjenek, és híjával vannak a komoly és felelősségteljes hozzáállásnak. Nem mondják, hogy „Ez rám lett bízva, ezért felelősséget kell vállalnom érte, míg el nincs végezve; jól kell kezelnem ezt az ügyet, és hordoznom kell ezt a felelősséget.” Hiányzik belőlük ez a lelkiismeretesség. Ezenkívül, a hitetleneknek van egy bizonyos fajta romlott beállítottságuk. Ezt gondolják, amikor valamilyen szakismeretre vagy készségre tanítanak másokat: „Ha egy diák mindent megtanul, amit a mestere tud, a mestere el fogja veszteni a megélhetését.” Ha mindent megtanítok másoknak, amit tudok, akkor többé senki nem fog felnézni rám és nagyra becsülni, s azzal egészen elveszítem tanári státuszomat. Ez nem lesz így jó. Nem taníthatok meg nekik mindent, amit tudok, valamit meg kell tartanom magamnak. Csak a nyolcvan százalékot tanítom meg abból, amit tudok, a maradék pedig az én titkom marad; csakis így mutathatom meg, hogy kiválóbb készségekkel rendelkezem másoknál.” Miféle beállítottság ez? Ez csalárdság. Milyen hozzáállást kell tanúsítanotok, amikor másokat tanítotok, segítetek, vagy megosztotok másokkal valamit, amit megtanultatok? (Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, és semmit nem tarthatok vissza.) Hogyan lehet semmit sem visszatartani? Talán ezt mondod: „Ami az általam megtanult dolgokat illeti, semmit nem tartok vissza belőlük, és semmi gondom azzal, hogy mindannyiótoknak beszéljek róluk. Így is, úgy is jobb képességű vagyok nálatok, és magasabb szintű dolgokat tudok felfogni, mint ti.” Ám ha így beszélsz, akkor még mindig visszatartasz dolgokat, és meglehetősen számítón viselkedsz. Vagy ha ezt mondod: „Minden alapvető dologra megtanítalak benneteket, amit megtanultam, nem nagy ügy. Úgyis magasabb szintű marad a tudásom, és ha ezt mind meg is tanuljátok, akkor sem lesztek olyan előrehaladottak, mint én.” Ez még mindig azt jelenti, hogy visszatartasz valamit. Aki túlságosan önző, nélkülözni fogja Isten áldását. Az embereknek meg kellene tanulniuk figyelembe venni Isten akaratát. Meg kell osztanod Isten házával azokat a legfontosabb és legalapvetőbb dolgokat, amiket megértettél, hogy Isten választottai megtanulhassák és elsajátíthassák őket – csakis így nyerheted el Isten áldását, és Ő még több mindennel meg fog ajándékozni téged. Amint mondani szokás: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Szánd oda minden talentumod és ajándékod Istennek, mutasd meg ezeket a kötelességed végzése közben, hogy mindenkinek előnye származzon belőle, és eredményeket érhessenek el a kötelezettségeik terén. Ha maradéktalanul használod az ajándékaidat és talentumaidat, javára válnak mindazoknak, akik teljesítik ezt a kötelességet, valamint az egyház munkájának is. Ne csupán egyszerű dolgokat mondj mindenkinek abban a hitben, hogy ezzel jól végezted a dolgod, vagy hogy semmit sem tartottál vissza – ez nem lesz elegendő. Csak néhány olyan elméletet vagy dolgot tanítasz meg, amelyeket szó szerint érthetnek az emberek, de a lényeg és a fontos pontok felfoghatatlanok egy kezdő számára. Mindössze áttekintést adsz anélkül, hogy bővebben kifejtenél valamit vagy részletekbe mennél, és közben ezt gondolod magadban: „Nos, mindenesetre elmondtam neked, és szándékosan semmit nem tartottam vissza. Ha nem érted, az azért van, mert túl gyenge képességű vagy, úgyhogy ne engem hibáztass! Most már csak azt kell meglátnunk, hogyan vezet téged Isten.” Nem csalárd-e az efféle gondolkodás? Nem önző-e és nemtelen? Miért nem tudsz mindent megtanítani az embereknek, ami a szívedben van, és amit értesz? Miért tartod inkább vissza a tudást? Ez a probléma a szándékaiddal és a beállítottságoddal kapcsolatos. Az emberek többsége első hallásra csak a szó szerinti értelmét képes felfogni a szakmai ismeretek egy-egy konkrét elemének; gyakorolniuk kell egy darabig ahhoz, hogy a főbb pontokat és a lényeget meg tudják érteni. Ha te már elsajátítottad ezeket az kifinomultabb ismereteket, oszd meg azokat másokkal közvetlenül; ne kényszerítsd őket kerülőútra és arra, hogy oly sok időt kelljen tapogatódzással tölteniük. Ez a te felelősséged; ez az, amit tenned kell. Ha elmondod az embereknek, hogy hited szerint mik a fő pontok, és mi a lényeg, akkor semmit nem tartasz vissza, és nem leszel önző. Ha nem tudjátok legyőzni romlott beállítottságotok önző és megvetendő jegyeit, amikor készségekre tanítotok másokat, vagy a szakmátokról vagy az életbe való belépésről kommunikáltok velük, nem fogjátok tudni jól tenni a kötelességeteket, ebben az esetben pedig nem lehet rólatok elmondani, hogy emberi mivolt vagy lelkiismeret és értelem birtokában lennétek, vagy hogy gyakorolnátok az igazságot. Keresned kell az igazságot, hogy megoldd romlott beállítottságod problémáját, és eljuthass odáig, amikor nincsenek többé önző indítékaid, és egyedül Isten akaratát tartod szem előtt. Ily módon birtokába kerülsz az igazságvalóságnak. Túlságosan fárasztó, ha az emberek nem törekednek az igazságra és sátáni természet szerint élnek, miként a hitetlenek. A hitetlenek között gyakori a versengés. Nem egyszerű dolog elsajátítani egy készség vagy szakma lényegét, és ha valaki rájön és megtanulja, veszélybe kerül a megélhetésed. Az emberek meg akarják óvni a megélhetésüket, ezért kénytelenek így cselekedni – szüntelen elővigyázatosnak kell lenniük. Amit megtanultak, az a legértékesebb valutájuk, az a megélhetésük, az a tőkéjük, az éltető vérük, ezért senki mást nem avathatnak be abba. Te azonban hiszel Istenben – ha így gondolkodsz és így cselekszel Isten házában, akkor semmi sem különböztet meg egy hitetlentől. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot, és továbbra is sátáni filozófiák szerint élsz, akkor nem is hiszel igazán Istenben. Ha mindig önző indítékoktól vezérelve és kicsinyesen teszed a kötelességed, nem fogsz részesülni Isten áldásában.

Miután hitre jutottál Istenben, etted és ittad Isten szavait és elfogadtad Isten szavainak ítéletét és fenyítését, vajon elgondolkodtál romlott beállítottságaidon és megismerted-e őket? Megváltoztak-e az elvek, amelyek alapján beszélsz és cselekszel, a dolgokkal kapcsolatos látásmódod, valamint a magatartásod alapelvei és céljai? Ha még most sem vagy különb, mint egy hitetlen, akkor Isten nem fogja elismerni a belé vetett hited. Azt fogja mondani, hogy még mindig hitetlen vagy, és még mindig a hitetlenek útján jársz. Éppen ezért, legyen bár szó a magatartásodról vagy a kötelességed végzéséről, Isten szavai alapján és az igazságalapelvek szerint kell gyakorolnod, az igazságot használva kell megoldanod a problémákat, megoldást találnod a felismert romlott beállítottságaidra, s el kell hagynod téves gondolataidat, meglátásaidat és gyakorlataidat. Egyfelől önreflexió és önvizsgálat által fel kell ismerned a problémákat. Másfelől az igazságot is keresned kell, hogy megoldhasd a problémákat, és amikor romlott beállítottságokat fedezel fel, haladéktalanul le kell számolnod velük, el kell hagynod a hústestet, és fel kell adnod a magad akaratát. Miután leszámoltál romlott beállítottságaiddal, többé nem azoknak megfelelően fogsz cselekedni, és képes leszel elengedni önnön szándékaid és érdekeid, valamint az igazság alapelveinek megfelelően gyakorolni. Ez az az igazságvalóság, amelyet Isten igaz követőjének birtokolnia kell. Ha képes vagy az önreflexióra, képes vagy megismerni magad, és keresni az igazságot azért, hogy ily módon megoldd a problémákat, akkor olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik. Az Istenben való hit ilyen együttműködést követel, és Isten ezt a fajta gyakorlatot áldja meg a leginkább. Miért mondom ezt? Azért, mert az egyház munkája érdekében, Isten házának érdekében és a testvérek javára cselekszel, és ezzel egyidejűleg az igazságot is gyakorlod. Pontosan ez az, ami kedves Istennek; ezek jó cselekedetek, és ha így gyakorlod az igazságot, azzal Istenről teszel bizonyságot. Ha azonban nem teszel így, akkor semmiben sem különbözöl a hitetlenektől; bizonyságtétel-e vajon, ha a hitetlenek elvei szerint kezeled a dolgokat és az ő módszereiket követve viseled magad? (Nem.) Milyen következményekkel jár ez? (Szégyent hoz Istenre.) Ez szégyent hoz Istenre! Miért mondod, hogy ez szégyent hoz Istenre? (Azért, mert Isten kiválasztott bennünket, sok igazságot kifejezésre juttatott, személyesen vezetett bennünket, gondoskodott rólunk, öntözött bennünket, és mi mégsem fogadjuk el vagy gyakoroljuk az igazságot, és még mindig sátáni dolgok alapján élünk, és nem teszünk bizonyságot a Sátán előtt. Ez szégyent hoz Istenre.) (Az az istenhívő, aki hallotta, mily sok gyakorlati igazságot és gyakorlási módot közölt Isten, de ő maga még mindig a hitetlenek életfilozófiái szerint él és cselekszik, és különösen csalárd és öncélú, rosszabb és gonoszabb még a hitetleneknél is.) Talán mindannyian értetek ebből egy keveset. Az emberek eszik és isszák Isten szavait, élvezik mindazt, amit Isten biztosít a számukra, közben mégis a Sátánt követik. Nem számít, miféle dolgok vagy nehéz körülmények sújtják őket, még mindig nem képesek odafigyelni Isten szavaira vagy alávetni magukat Istennek, nem keresik az igazságot, és nem állnak meg szilárdan a bizonyságtételükben. Vajon ez nem Isten elárulása-e? Ez valóban Isten elárulása. Amikor Istennek szüksége van rád, nem figyelsz a hívására és a szavaira, hanem helyette a világi irányzatokat követed, a Sátánra hallgatsz, a Sátánt követed, és a Sátán logikája, valamint az életre vonatkozó alapelvei és módszerei szerinti gyakorlatot folytatsz. Ez Isten elárulása. Isten elárulása vajon nem Isten káromlása és megszégyenítése-e? Gondolj Ádámra és Évára az Édenkertben – Isten ezt mondta: „de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz” (1Mózes 2:17). Kinek a szavai ezek? (Isten szavai.) Közönséges szavak-e ezek? (Nem.) Akkor micsodák? Az igazság, az, amihez tartaniuk kellene magukat az embereknek, és ahogyan gyakorolniuk kellene. Isten megmondta az embereknek, hogy miként kezeljék a jó s a rossz tudásának fáját. Az volt a gyakorlatra vonatkozó elv, hogy nem szabad enni róla, és Isten a következményt is tudatta az emberekkel: amely napon esznek róla, bizonyosan meghalnak. Az emberek hallották a gyakorlatra vonatkozó elvet, és hogy mi forog kockán. Miután pedig hallották, megértették-e vajon vagy nem? (Megértették.) Valójában megértették Isten szavait, de később azt is hallották, amint a kígyó ezt mondta: „Isten azt mondta, hogy amely napon esztek arról a fáról, bizonyosan meghaltok, pedig nem haltok meg. Megpróbálhatod.” És miután a Sátán szólt, ők engedtek a szavának, és ettek a jó és a rossz tudása fájának gyümölcséből. Ez Isten elárulása volt. Nem Isten szavainak meghallását és az Isten szavai szerint cselekvést választották. Nem úgy cselekedtek, miképpen Isten megparancsolta, hanem a Sátán szavait hitték és fogadták el helyette, és azoknak megfelelően cselekedtek. Mi volt ennek az eredménye? Viselkedésük és hozzáállásuk természete elárulta és megszégyenítette Istent, aminek az lett az eredménye, hogy megrontotta őket a Sátán, ők pedig elfajultak. Ma ugyanolyanok az emberek, mint Ádám és Éva volt akkor. Hallják Isten szavait, de nem gyakorolják őket, sőt, megértik az igazságot, de nem gyakorolják. Ez ugyanolyan természetű dolog, mint amikor Ádám és Éva nem hallgatott Isten szavaira és parancsolataira – Isten elárulása és megszégyenítése. Amikor az emberek elárulják és megszégyenítik Istent, annak az lesz az eredménye, hogy továbbra is megrontja és uralma alatt tartja őket a Sátán, és sátáni beállítottságuk irányítása alatt állnak. Ezért sosem tudnak felszabadulni a Sátán befolyása alól, vagy megmenekülni a Sátán csábításai, kísértései, támadásai, manipulációi és pusztítása elől. Ha sosem tudsz megszabadulni mindezektől, különösen fájdalmas és problémákkal teli lesz az életed, és semmi békesség és öröm nem lesz benne. Mindent üresnek fogsz érezni, és talán még a halált is keresni fogod, hogy véget vess mindennek. Ilyen szánalmas állapotban vannak azok, akik a Sátán hatalma alatt élnek.

56. szemelvény

Némelyek, amikor vezetőként vagy munkásként szolgálnak, folyton attól rettegnek, hogy valamit rosszul csinálnak, leleplezik őket és ki lesznek rekesztve, ezért gyakran ezt mondják másoknak: „Ne legyél vezető! Amint rosszul alakul valami, ki leszel rekesztve, és nem lesz többé visszaút!” Nem tévedés vajon ez az állítás? Mit jelent az, hogy „nem lesz többé visszaút”? Milyen vezetők és munkások vannak kirekesztve? Mindannyian gonosz személyek, akik a többszöri figyelmeztetés ellenére is ámokfutást rendezve megszakítják és megzavarják az egyház munkáját. Ha valaki azért vét csak hibát, mert éretlen vagy rossz képességű, vagy mert nincs tapasztalata, akkor, amennyiben el tudja fogadni az igazságot és őszintén megtér, kiveti-e vajon Isten háza? Még ha az a személy nem is tud elvégezni semmilyen gyakorlati munkát, mindössze módosítani fogják a kötelességét. Nem torzítják-e hát el a tényeket, akik ilyen dolgokat mondanak? Nem terjesztenek-e másokat megtévesztő elképzeléseket? Isten házában demokratikusan választják a vezetőket és a munkásokat, és nem úgy van, hogy bárki megkaphatja ezeket a szerepeket, aki akarja. Isten háza az igazságalapelvek alapján kezeli a vezetőket és a munkásokat; csak azok a hamis vezetők lesznek kirekesztve, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és azok az antikrisztusok, akik presztízsre, nyereségre és státuszra törekszenek, és akik hajthatatlanul nemet mondanak a megtérésre. Azok, akik el tudják fogadni az igazságot, akik elfogadják, hogy megmetszik őket és foglalkoznak velük, és akik őszintén megtérnek, nem lesznek kirekesztve. Azoknak, akik azt az elképzelést terjesztik, hogy „vezetőnek lenni túl kockázatos”, szándékaik és céljaik vannak. Az a céljuk, hogy becsapják az embereket, visszatartsanak másokat a vezetővé válástól, és kihasználják az ebből adódó lehetőséget. Nem alantas indíték ez? Ha aggódsz a kirekesztés miatt, légy óvatos, imádkozz Istenhez, térj meg Hozzá, és fogadd el az igazságot, hogy helyre tudd hozni a hibáidat. Nem fogja ez akkor megoldani a problémát? Ha valaki hibát vét, majd amikor szembesül azzal, hogy megmetszik és foglalkoznak vele, nem fogadja el az igazságot, és nincs szándékában őszintén megtérni, és továbbra is nemtörődöm és felületes marad és folytatja az ámokfutást, ki kell rekeszteni. Egyesek, amikor vezetőként vagy munkásként szolgálnak, merészek és vakmerők lesznek, mindenféle gátlás nélkül cselekszenek és beszélnek, és mindenkit meg akarnak téveszteni. Nem csak hogy nem használják az igazságot a problémák megoldására, de még fel is kutatják és el is különítik azokat, akik problémákat jelentenek a Fennvalónak. Amikor a Fennvaló tudomást szerez erről a dologról és felelősségre vonja őket, olyan félénkek lesznek, mint egy kisegér, és makacsul letagadják, amit tettek. Azt hiszik, hogy ha nem hajlandók beismerni, megúszhatják a dolgot, és Isten háza nem fog utánajárni az ügynek. Valóban ilyen egyszerű ez? Isten háza világosan ellenőrizni fogja az ügyet, és azután az alapelvek alapján kezelni fogja azt; bárki is a felelős, nem fogja tudni megúszni. Amikor az emberek nem keresik az igazságot azokban a dolgokban, amiket tesznek, és önkényesen, gátlástalanul, a maguk szeszélyei szerint cselekszenek, magyarázkodáshoz és színleléshez folyamodnak, és hajthatatlanul megtagadják hibáik beismerését, amikor rosszul alakulnak a dolgok, az miféle probléma? Helyes hozzáállás ez? Megoldhatja vajon a problémát a magyarázkodás és a színlelés, valamint cselekedeteik beismerésének makacs megtagadása? Összhangban áll vajon ez a hozzáállás az igazsággal? Van benne őszinte alávetettség? Félnek attól, hogy hibáznak, s hogy leleplezik és jelentik őket, félnek, hogy Isten háza felelősségre vonja őket, és félnek, hogy megítélik, elmarasztalják és kirekesztik őket. Van-e probléma ezzel a félelemmel? Ez a félelem nem pozitív dolog; vajon honnan ered? (Romlott sátáni természetükből.) Így van. Mi van tehát pontosan ebben a félelemben? Szedjük elemeire! Miért félnek? Abból az aggályból ered a félelmük, hogy amint lelepleződnek a dolgok, elbocsátják és mással helyettesítik majd őket, s akkor elveszítik a státuszukat és a megélhetésüket. Ezért hazugsághoz és magyarázkodáshoz folyamodnak, és makacsul megtagadják tetteik beismerését. E hozzáállás alapján itt lelepleződik, hogy az igazságot elfogadó emberek-e, hogy arrogáns és önelégült emberek-e, és hogy csalárd emberek-e. Vajon nem ördögök ők? Végre megmutatták igazi természetüket. Mikor lepleződnek le leginkább az emberek? Figyeld meg, milyen a hozzáállásuk, amikor történnek velük dolgok, és különösen, amikor lelepleződnek a helytelen cselekedeteik – ezek a pillanatok leplezik le őket a leginkább. Szűklátókörűségük, álnokságuk, csalárdságuk, hibáik beismerésének makacs megtagadása, és így tovább – e romlott viszonyulások mind azonnal a felszínre törnek. Nem ilyenkor-e a legkönnyebb felismerni az embereket? Némelyek nem hiszik, hogy Isten háza igazságosan tud bánni az emberekkel. Nem hiszik el, hogy Isten uralkodik a házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hiszik, mindegy, milyen kötelességet végez egy személy, ha közben probléma adódik, Isten háza azonnal elbánik vele, megfosztja attól a jogától, hogy azt a kötelességet végezze, elküldi vagy akár el is távolítja az egyházból. Valóban ez az, ahogy a dolgok működnek? Biztosan nem. Isten háza minden embert az igazságalapelveknek megfelelően kezel. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Nem csak azt nézi, hogy valaki egyetlen alkalommal hogyan viselkedik; az emberek természetlényegét nézi, a szándékaikat, a hozzáállásukat, és különösen azt figyeli, hogy képesek-e önvizsgálatot tartani, amikor hibáznak, hogy tanúsítanak-e megbánást, és hogy képesek-e eljutni a probléma lényegéig szavai alapján, megérteni az igazságot, gyűlölni magukat és igazán megtérni. Ha valakiből hiányzik ez a helyes hozzáállás, és egészen meghamisítják a személyes szándékok, ha telve van ravasz tervekkel és romlott beállítottságok törnek felszínre belőle, és amikor problémák adódnak, színleléshez, magyarázkodáshoz és önigazoláshoz folyamodik, és makacsul megtagadja cselekedetei beismerését, akkor az ilyen ember menthetetlen. Egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és egészen lelepleződött. Azok az emberek, akiknek nincs igazuk, és akik a legcsekélyebb mértékig sem képesek elfogadni az igazságot, lényegében nem hívők, és csak kivetni lehet őket. Hogyan lehet nem leleplezni és kivetni a vezetőként és munkásként szolgáló nem hívőket? A nem hívők lepleződnek le a leggyorsabban mindenki közül, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesítenek, mert a belőlük előtörő romlott beállítottságok túl számosak és túl nyilvánvalók. Azonkívül egyáltalán nem fogadják el az igazságot, valamint gátlástalanul és önkényesen cselekszenek. Végül, miután kivetették őket és elvesztették a lehetőséget, hogy a kötelességüket teljesítsék, aggódni kezdenek, ezt gondolva: „Nekem befellegzett. Nem engedik, hogy a kötelességemet teljesítsem, nem üdvözülhetek. Mit kellene tennem?” Valójában a Menny mindig hagy kiutat az ember számára. Egyetlen végső ösvény van, ami az őszinte megtérés és a sietős igyekezet az evangélium terjesztésére és emberek megnyerésére, jócselekedetekkel helyrehozva hibáikat. Ha nem lépnek rá erre az ösvényre, akkor nekik valóban befellegzett. Ha bírnak némi értelemmel, és tudják, hogy semmilyen talentumuk nincs, megfelelően fel kell vértezniük magukat az igazsággal, és képezniük kell magukat az evangélium terjesztésére – ez is egy kötelesség teljesítése. Ez teljességgel kivitelezhető. Ha valaki elismeri, hogy azért lett kirekesztve, mert nem teljesített jól kötelességét, de még mindig nem fogadja el az igazságot, és a legkevésbé sincs megbánás a szívében, hanem helyette átadja magát a kétségbeesésnek, az nem ostobaság és tudatlanság-e? Mondd meg Nekem, ha egy ember hibát követett el, de képes a valódi megértésre és hajlandó megtérni, nem adna-e neki esélyt Isten háza? Ahogy a végéhez közeledik Isten hatezer éves irányítási terve, úgy sok-sok kötelességet szükséges teljesíteni. Ám ha nincs lelkiismereted vagy értelmed, és nem végzed megfelelően a munkád, ha lehetőséget kaptál egy kötelesség teljesítésére, de nem tudod megbecsülni, a legkevésbé sem törekedsz az igazságra, hagyva, hogy elszálljon melletted a legjobb idő, akkor le fogsz lepleződni. Ha állandóan nemtörődöm módon és felületesen teszed a kötelességed, és egyáltalán nem veted alá magad, amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek és foglalkoznak veled, vajon Isten háza továbbra is használni fog téged egy kötelesség teljesítésére? Isten házában az igazság uralkodik, nem pedig a Sátán. Mindenben Istené a végső szó. Ő az, aki az ember üdvözítésének munkáját végzi, Ő az, aki mindenek felett uralkodik. Szükségtelen elemezned, hogy mi helyes, és mi helytelen, csak figyelned és engedelmeskedned kell. Amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek és foglalkoznak veled, el kell fogadnod az igazságot, és képesnek kell lenned a hibáid kijavítására. Ha így teszel, Isten háza nem fog megfosztani attól a jogodtól, hogy a kötelességet teljesíts. Ha mindig a kivettetéstől félsz, mindig kifogásokat keresel, mindig igazolni próbálod magad, az probléma. Ha hagyod, hogy mások meglássák, hogy a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és hogy nem hallgatsz az észérvekre, bajban vagy. Az egyháznak kötelessége lesz kezelni téged. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot a kötelességed teljesítése során, és mindig attól félsz, hogy lelepleződsz és ki leszel rekesztve, akkor ez a félelmed emberi szándékkal és romlott sátáni természettel, valamint gyanakvással, óvatossággal és tévhittel szennyezett. Ezek egyike sem olyan hozzáállás, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene. Mindenekelőtt a félelmedre, és az Istennel kapcsolatos félreértéseidre kell megoldást találnod. Hogyan alakulnak ki egy emberben félreértések Istennel kapcsolatban? Amikor jól mennek az emberek dolgai, természetesen nem értik félre Őt. Elhiszik, hogy Isten jó, hogy Isten tiszteletre méltó, hogy Isten igaz, hogy Isten irgalmas és szerető, hogy Istennek igaza van mindenben, amit tesz. Ám amikor olyasvalamivel találkoznak, ami nem felel meg az elképzeléseiknek, ezt gondolják: „Úgy látszik, Isten nem valami igazságos, legalábbis nem ebben a dologban.” Vajon ez nem félreértés? Hogy lehetne Isten nem igazságos? Mi vezetett vajon ehhez a félreértéshez? Mi miatt alakítottad ki azt a véleményt és elgondolást, hogy Isten nem igazságos? Meg tudod mondani biztosan, hogy mi volt az? Melyik mondat volt az? Melyik dolog? Melyik helyzet? Mondd meg, hogy mindenki meg tudja vizsgálni és láthassa, biztos lábon áll-e az állításod. És amikor valaki félreérti Istent, vagy olyasvalamivel találkozik, ami nem felel meg az elképzeléseinek, milyen hozzáállása kellene, hogy legyen? (Az igazság keresése és az engedelmesség.) Először engedelmeskednie kell és így gondolkodnia: „Nem értem, de engedelmeskedni fogok, mert ez Isten cselekedete, nem pedig olyasvalami, amit elemeznie kellene az embernek. Azonkívül, nem vonhatom kétségbe Isten szavait vagy az Ő munkáját, mert Isten szava az igazság.” Nem ilyen hozzáállása kellene, hogy legyen az embernek? Ezzel a hozzáállással vajon még mindig problémát jelentene a félreértésed? (Nem.) Nem érintené és nem zavarná meg a kötelességed teljesítését. Mit gondoltok, ki képes hűségre – az az ember, aki félreértéseket hordoz magában, miközben a kötelességét teszi, vagy aki nem? (Az az ember képes hűségre, aki nem hordoz magában félreértéseket, miközben a kötelességét teljesíti.) Először is tehát, engedelmes hozzáállásodnak kell lennie. Mi több, legalább azt hinned kell, hogy Isten az igazság, hogy Isten igaz, és hogy minden, amit Isten tesz, helyes. Ezek az előfeltételek határozzák meg, hogy hűséges tudsz-e lenne a kötelességed teljesítésében. Ha mindkét előfeltételnek megfelelsz, a szívedben lévő félreértések hatással lehetnek-e vajon a kötelességed teljesítésére? (Nem.) Nem lehetnek. Ez azt jelenti, hogy nem fogod belevinni e félreértéseket a kötelességed teljesítésébe. Először is, mindjárt az elején kell megoldanod őket, biztosítva, hogy embrionális állapotban maradjanak. Mit kell tenned ezután? A gyökerüknél oldd meg őket! Hogyan oldhatod meg őket? Olvasd el mindenkivel Isten szavainak néhány idevágó szakaszát ezzel a dologgal kapcsolatban. Ezután, kommunikálj arról, hogy miért cselekszik így Isten, hogy mi Isten akarata, és hogy milyen eredmények érhetők el azáltal, hogy Isten ily módon cselekszik. Kommunikálj részletesen ezekről a dolgokról, és akkor meg fogod érteni Istent és képes leszel alávetni magad. Ha nem oldod meg az Istennel kapcsolatos félreértéseidet és beleviszed az elképzeléseidet a kötelességed teljesítésébe, ezt mondván „Ebben a dologban helytelenül cselekedett Isten, és nem fogom alávetni magam. Vitatom ezt, és vitába szállok Isten házával. Nem hiszem el, hogy ez Isten cselekedete” – miféle beállítottság ez? Ez egy tipikus sátáni természet. Emberek nem mondhatnának ki efféle szavakat; nem ez az a hozzáállás, amellyel a teremtés tárgyának rendelkezni kellene. Ha képes vagy így szembeszegülni Istennel, méltó vagy-e vajon arra, hogy ezt a kötelességet teljesítsd? Nem vagy. Mivel ördög vagy, és híjával vagy az emberi mivoltnak, nem vagy méltó egy kötelesség teljesítésére. Ha valaki bír némi értelemmel, és félreértések merülnek fel benne Istennel kapcsolatban, imádkozni fog Istenhez, és az igazságot is keresni fogja Isten szavaiban, és előbb vagy utóbb tisztán fogja látni a dolgot. Ezt kellene tenniük az embereknek.

Isten munkája megtapasztalásának folyamata során sok minden van, amit nem tudnak megérteni vagy feldolgozni az emberek. Amennyiben engedelmes szívük van, fokozatosan megoldódnak ezek a kérdések, és választ találnak rájuk Isten szavaiban. Még ha abban a pillanatban nem is tudnak eredményekre jutni, több évnyi tapasztalat után természetszerűleg megértik ezeket a dolgokat. Ha valaki problémákkal szembesülve sosem tudja azokat megoldani, és szembehelyezkedik a vezetőkkel és a munkásokkal, vagy vitatkozik Isten házával, az vajon értelemmel bíró ember? Akik Istent akarják követni, azoknak legalább a normális emberi mivoltra jellemző értelemmel és alapvető hittel rendelkezniük kell, csak ekkor találják majd könnyűnek, hogy alávessék magukat Istennek. Ha mindig ellenkezel Istennel és szembeszegülsz Vele, és azután nem keresed az igazságot vagy nincs bűnbánó szíved, akkor nem vagy alkalmas rá, hogy egy kötelességet teljesíts vagy hogy Istent kövesd, és nem vagy rá alkalmas, hogy elfogadd megbízását. Ha nincs őszinte hited, de még mindig teljesítesz egy kötelességet és követed Istent, nem leeszel képes szilárdan megvetni a lábad, és egész bizonyosan ki fognak vetni. Nem gondot okozol-e csupán ezzel magadnak? Ezt úgy hívják, hogy megszégyeníted magad. Éppen ezért az Istennel kapcsolatos félreértések megoldásához olyan hozzáállást kell tanúsítaniuka az embernek, amely először is engedelmes, és elhiszi, hogy bármit tesz is Isten, az helyes. Ne bízz a saját szemedben és ítéletedben – ha mindig a saját ítéletedben és szemedben bízol, az bajt jelent. Nem vagy Isten; nincs nálad az igazság. Ember vagy romlott beállítottságokkal; képes vagy hibázni, és még mindig nem érted az igazságot. Ha nem érted az igazságot, kárhoztat-e vajon Isten? Isten nem kárhoztat, de neked keresned kell az igazságot. Isten megadja neked a lehetőséget és az időt a keresésre, és Ő vár. Mire vár? Arra vár, hogy keresd az igazságot ebben az időben. Amint megérted és aláveted magad, minden rendben lesz, és Isten nem emlékezik meg erről, és nem is kárhoztat téged. Ha azonban továbbra is elköveted ugyanazokat a régi hibákat, akkor neked valóban véged, és nem nyerhetsz megváltást.

57. szemelvény

Most már van némi rálátásotok az általatok feltárt romlott beállítottságra. Ha egyszer világosan látjátok, hogy milyen romlott dolgokat vagytok hajlamosak még mindig rendszeresen feltárni, és hogy milyen dolgokat tesztek még mindig, amelyek ellentétesek az igazsággal, akkor könnyű lesz megtisztítani romlott beállítottságotokat. Miért nem tudnak az emberek sok mindenben uralkodni magukon? Mert mindenkor és minden tekintetben romlott beállítottságaik irányítják őket, amelyek mindenben korlátozzák és megzavarják őket. Amikor minden jól megy, és nem botlottak meg, vagy nem váltak negatívvá, egyesek mindig úgy érzik, hogy van érettségük, és nem gondolnak semmit arról, amikor látják, hogy egy gonosz ember, hamis vezető vagy antikrisztus lelepleződik és kirekesztetik. Sőt, még dicsekednek is mindenki előtt, hogy „Bárki más megbotolhat, csak én nem. Lehet, hogy senki más nem szereti Istent, de én igen.” Azt gondolják, hogy bármilyen helyzetben vagy körülmények között szilárdan meg tudnak állni bizonyságtételükben. És mi az eredmény? Eljön a nap, amikor próbára teszik őket, ők pedig panaszkodnak és zúgolódnak Istenre. Vajon nem gyarlóság ez, nem botlás? Semmi sem leplezi le jobban az embereket, mint az, amikor próbára teszik őket. Isten figyeli az ember szívének legmélyét, és az embereknek soha nem szabad dicsekedniük. Bármivel is dicsekednek, az az, ahol egy napon majd előbb-utóbb megbotlanak. Amikor látják, hogy mások megbotlanak és elbuknak bizonyos körülmények között, nem gondolnak semmit arról, sőt azt hiszik, hogy ők maguk nem tudnak rosszat tenni, hogy képesek lesznek szilárdan megállni – de végül ők is megbotlanak és elbuknak ugyanolyan körülmények között. Miért lehetséges ez? Azért, mert az emberek nem értik meg alaposan saját természetlényegüket; a saját természetlényegükkel összefüggő problémákkal kapcsolatos tudásuk még mindig nem elég mély, ezért az igazság gyakorlatba ültetése nagyon megerőltető számukra. Például vannak, akik nagyon csalárdak, szavaikban és tetteikben pedig tisztességtelenek, mégis, ha megkérdezed tőlük, hogy milyen tekintetben a legsúlyosabb a romlott beállítottságuk, azt mondják: „Egy kissé csalárd vagyok.” Csupán azt mondják, hogy egy kissé csalárdak, de azt nem mondják, hogy maga a természetük csalárd, és azt sem, hogy csalárd emberek. Saját romlott állapotukról nincs olyan elmélyült tudásuk, és nem vizsgálják azt sem olyan komolyan, sem olyan alaposan, mint ahogyan mások teszik. Mások szemszögéből nézve ez az ember nagyon csalárd és nagyon elvetemült, mindenben, amit mond, csalás rejlik, a szavai és a tettei pedig soha nem őszinték – azonban ez az ember képtelen arra, hogy önmagát ilyen mélyen megismerje. Még ha rendelkeznek is valami tudással, az csupán felszínes. Valahányszor beszélnek és cselekszenek, felfedik természetük valamelyik részét, de ennek nincsenek tudatában. Azt hiszik, ha így viselkednek, az nem a romlottság kinyilatkoztatása, azt gondolják, hogy már gyakorlatba is ültették az igazságot – de a megfigyelők szemében ez az ember meglehetősen elvetemült és csalárd, szavai és tettei pedig nagyon tisztességtelenek. Ez azt jelenti, hogy az embereknek nagyon felszínes megértésük van a saját természetükről, és óriási az eltérés eközött és Isten szavai között, amelyek megítélik és leleplezik őket. Ez nem Isten kinyilatkoztatásának hibája, hanem inkább az, hogy az emberek nem rendelkeznek kellően alapos megértéssel a saját természetükről. Az emberek nem rendelkeznek alapvető vagy lényeges megértéssel önmagukról; helyette arra összpontosítanak és arra fordítják az energiájukat, hogy megismerjék saját tetteiket és külső megnyilvánulásaikat. Még ha némelyek időnként képesek is mondani valamit az önismeretükről, az nem lesz túl mélyreható. Még soha senki nem gondolta azt, hogy ő egy bizonyos típusú ember, vagy, hogy egy bizonyos típusú természete van, mivel egy bizonyos típusú dolgot tett, vagy felfedett egy bizonyos dolgot. Isten leleplezte az ember természetlényegét, azonban, amit az emberek megértenek az az, hogy cselekvés- és beszédmódjuk hibás és hiányos; ennek következtében viszonylag nehéz feladat számukra az igazság gyakorlatba ültetése. Úgy gondolják, hogy hibáik csupán pillanatnyi megnyilvánulások, amelyek óvatlanul feltárulnak, nem pedig természetük ömlengései. Amikor az emberek így gondolkodnak, nagyon nehéz számukra, hogy valóban megismerjék önmagukat, és nagyon nehéz számukra, hogy megértsék és gyakorolják az igazságot. Mivel nem ismerik az igazságot, és nem szomjazzák azt, amikor gyakorlatba ültetik az igazságot, csupán felületes módon szabályokat követnek. Az emberek nem tartják nagyon rossznak a saját természetüket, és úgy vélik, hogy nem annyira rosszak, hogy el kellene őket pusztítani vagy megbüntetni. Isten mércéje szerint azonban túlságosan mélyen romlottak, még mindig messze állnak az üdvösség kívánalmaitól, mivel csupán egy pár olyan szemlélettel rendelkeznek, amelyek kívülről nézve nem tűnnek az igazságot sértőnek, valójában azonban nem gyakorolják az igazságot, és nem engedelmeskednek Istennek.

Az emberek magatartásában vagy viselkedésében bekövetkező változások nem vonják maguk után a természetükben bekövetkező változásokat is. Ez azért van így, mert a viselkedésükben bekövetkező változások nem alakíthatják át alapvetően az eredeti megjelenésüket, még kevésbé a természetüket. Csak, ha megértik az igazságot, megismerik saját természetlényegüket, és képesek gyakorlatba ültetni az igazságot, akkor lesz a gyakorlásuk kellően mély és valami más, mint egy sor szabály betartása. Az, ahogyan ma az emberek gyakorolják az igazságot, még mindig nem üti meg a mércét, és nem képes teljes mértékben elérni mindazt, amit az igazság megkövetel. Az emberek az igazságnak csak egy részét gyakorolják, és csak bizonyos állapotokban és körülmények között tudnak az igazságból egy keveset gyakorlatba ültetni; nem arról van szó, hogy minden körülmény között és minden helyzetben képesek gyakorlatba ültetni az igazságot. Amikor időnként valaki boldog, és jó az állapota, vagy amikor másokkal közösségben van, és a szívében van útja a gyakorlásra, akkor egy ideig képes néhány olyan dolgot tenni, ami összhangban van az igazsággal. De amikor olyan emberekkel él együtt, akik negatívak, és akik nem törekednek az igazságra, és ezek az emberek befolyásolják őt, akkor a szívében elveszíti az útját, és képtelen az igazság gyakorlására. Ez azt mutatja, hogy túlságosan csekély az érettsége, és hogy még mindig nem érti meg valóban az igazságot. Vannak olyan egyének, akik képesek gyakorlatba ültetni az igazságot, ha a megfelelő emberek vezetik és irányítják őket; ha azonban egy hamis vezető vagy egy antikrisztus becsapja és megzavarja őket, akkor nemcsak, hogy képtelenek gyakorolni az igazságot, hanem ki vannak téve még annak is, hogy rászedjék őket, és kövessék ezeket az embereket. Nem fenyegeti-e még mindig veszély az ilyen embereket? Az ilyen emberek, ilyen érettséggel, nem lehetnek képesek arra, hogy minden dologban és minden helyzetben gyakorolják az igazságot. Még ha gyakorolják is az igazságot, csak akkor teszik, ha jó hangulatban vannak, vagy ha mások vezetik őket; ha nincs valaki jó ember, aki vezesse őket, időnként képesek lennének olyan dolgokat tenni, amelyek sértik az igazságot, és eltérnének Isten szavaitól. És miért van ez így? Azért, mert csak néhány állapotodat ismerted meg, nem ismered a saját természetlényegedet, és még nem érted el azt az érettséget, amikor elhagyod a testet és gyakorolod az igazságot; így nincs hatalmad afölött, hogy mit fogsz tenni a jövőben, és nem garantálhatod, hogy képes leszel szilárdan megállni bármilyen körülmények között vagy bármilyen próbatételben. Vannak időszakok, amikor olyan állapotban vagy, hogy gyakorlatba tudod ültetni az igazságot, és úgy tűnik, hogy változtál egy keveset, és mégis, más körülmények között képtelen vagy gyakorlatba ültetni az igazságot. Ez akaratlanul történik. Néha képes vagy gyakorolni az igazságot, néha pedig nem. Az egyik pillanatban még megérted, a másikban már össze vagy zavarodva. Most még nem teszel semmi rosszat, de lehet, hogy egy kis idő múlva fogsz. Ez azt bizonyítja, hogy még mindig léteznek benned romlott dolgok, és ha nem vagy képes igazán megismerni önmagad, akkor nem lesz könnyű megoldani ezeket a dolgokat. Ha nem tudod alaposan megérteni saját romlott beállítottságodat, és képes vagy végül olyan dolgokat tenni, amelyek ellenállnak Istennek, akkor veszélyben vagy. Ha képes vagy átlátni a természetedet és gyűlölni azt, akkor képes leszel uralkodni magadon, feladni magadat, és gyakorlatba ültetni az igazságot.

Manapság az emberek nem helyezik előtérbe az igazság gyakorlását és az igazságba való belépést, csak a doktrína szavainak és mondatainak megértésére és kimondására összpontosítanak, azt gondolják, hogy ez elég ahhoz, hogy kielégítsék saját lelki szükségleteiket, és hogy ne érezzék magukat zaklatottnak vagy negatívnak. Nem számít, hogy az igazsággal való közösségvállalás mennyire segít neked akkor, ha utána nem ülteted gyakorlatba az igazságot – mi itt a probléma? Az, hogy csak arra figyelsz, hogy megértsd vagy meghallgasd az igazságot, de nem összpontosítasz arra, hogy gyakorlatba ültesd azt. Összefoglalta-e már valamelyikőtök, hogyan kell gyakorolni az igazság egy elemét, vagy, hogy hány állapottal függ össze az igazságnak ez az eleme? Nem! Hogyan tudnátok ezeket összefoglalni? Ahhoz, hogy össze tudjátok foglalni, saját magatoknak kell megtapasztalnotok azokat; egyáltalán nem jó, ha csak a doktrína néhány szavával és mondatával vállaltok közösséget. Az ember összes nehézsége közül ez a legnagyobb – nem érdekli az igazság gyakorlása. Az, hogy valaki képes-e gyakorolni az igazságot, a törekvéseitől függ. Vannak, akik azért vértezik fel magukat az igazsággal, hogy terjesszék az evangéliumot, mások azért vértezik fel magukat az igazsággal, hogy a többieknek beszéljenek róla és felvágjanak vele, nem pedig azért, hogy gyakorolják az igazságot és megváltoztassák magukat. Azok, akik ezekre a dolgokra figyelnek, küszködnek azzal, hogy gyakorolják az igazságot. Ez az embernek egy másik nehézsége. Vannak, akik azt mondják: „Úgy érzem, hogy most már képes vagyok gyakorlatba ültetni néhány igazságot; ez nem olyan, mintha teljesen képtelen lennék bármilyen igazságot is gyakorolni. Bizonyos körülmények között az igazságnak megfelelően tudok cselekedni, ami azt jelenti, hogy olyan személynek számítok, aki gyakorolja és birtokolja az igazságot.” Az állapotod egy kissé megváltozott ahhoz képest, amilyen azelőtt vagy akkor voltál, amikor először kezdtél hinni Istenben. A múltban nem értettél semmit, azt sem nem tudtad, mi az igazság, vagy mi a romlott beállítottság. Most már megtudtál néhány dolgot azokról, és van néhány jó megközelítésed, de ez csak egy kis részed, ami megváltozott; ez nem a beállítottságod valódi átalakulása, mivel nem vagy képes gyakorlatba ültetni a természetedet érintő nagyobb és mélyebb igazságokat. A múltadhoz viszonyítva valóban megváltoztál valamennyire, de ez az átalakulás csak egy kis változás az emberi mivoltodban; a beállítottságbeli változással összehasonlítva messze alulmaradsz. Ez azt jelenti, hogy nem jártál sikerrel az igazság gyakorlatba ültetésével. Van úgy, hogy az emberek olyan állapotban vannak, amikor nem negatívak, és van energiájuk, de úgy érzik, hogy nincs módjuk megismerni és gyakorolni az igazságot, és nem érdekli őket az, hogy kiderítsék, hogyan gyakorolhatják az igazságot. Hogyan történik ez? Néha nem tudod felfogni az utat, ezért csak követed a szabályokat, és azt hiszed, hogy gyakorolod az igazságot, ennek következtében pedig még mindig képtelen vagy megoldani a nehézségeidet. Érzed a szívedben, hogy gyakorolod az igazságot és kimutatod az odaadásodat, és csodálkozol, hogy miért tűnnek fel még mindig problémák. Azért, mert a jó szándékaid alapján cselekszel, és a saját szubjektív erőfeszítéseidet használod – nem keresed Isten akaratát, nem az igazság követelményei szerint cselekszel, és nem tartod magad az alapelvekhez. Ennek következtében mindig úgy érzed, hogy messze alatta maradsz Isten mércéjének, a szíved nyugtalan, és negatívvá válsz anélkül, hogy észrevennéd. Az egyén szubjektív vágyai és szubjektív erőfeszítései távol állnak az igazság követelményeitől, és természetükben is különböznek. Az emberek külső megközelítései nem helyettesíthetik az igazságot, és nem teljes mértékben Isten akaratának megfelelően valósulnak meg, míg az igazság Isten akaratának valódi kifejeződése. Néhányan, akik az evangéliumot terjesztik, azt gondolják: „Elég sokat szenvedtem, és megfizettem az árat, és egész nap az evangélium hirdetésével vagyok elfoglalva. Hogyan mondhatod Te, hogy nem gyakorolom az igazságot?” Akkor hadd kérdezzelek meg: mennyi igazságot hordozol a szívedben? Hány olyan dolgot teszel, ami összhangban van az igazsággal, amikor az evangéliumot hirdeted? Megérted-e Isten akaratát? Még magad sem tudod megmondani, hogy csak teszel valamit, vagy az igazságot gyakorolod, mert csupán arra összpontosítasz, hogy cselekedeteiddel eleget tegyél Istennek, hogy elnyerd Isten kegyét, és nem az „eleget tenni Istennek az Ő akaratát keresve, hogy mindenben az igazsághoz igazodj” mércét használod arra, hogy felmérd magad. Ha azt mondod, hogy gyakorolod az igazságot, vajon mennyit változott a beállítottságod ez idő alatt? Mennyire nőtt az Isten iránti szereteted? Ha ily módon méred fel magad, a szíved biztos lesz abban, hogy gyakorolod-e vagy sem az igazságot.

58. szemelvény

Mit tudtok a beállítottságban bekövetkező változásokról? A beállítottságban bekövetkező változások lényegüket tekintve különböznek a viselkedésben bekövetkező változásoktól, de különböznek a gyakorlatban bekövetkező változásoktól is – mind különböznek a lényegüket tekintve. Az emberek többsége különös hangsúlyt fektet a viselkedésre az Istenbe vetett hitén belül, ezért aztán bizonyos változások történnek a viselkedésükben. Miután elkezdtek hinni Istenben, felhagynak a dohányzással vagy az ivással, nem versengenek többé másokkal, türelemmel igyekeznek viselni, amikor veszteség éri őket. Viselkedésbeli változások mennek végbe náluk. Egyesek úgy érzik, hogy ha egyszer hisznek Istenben, akkor Isten szavát olvasva megértik az igazságot; megtapasztalták a Szentlélek munkáját, és igazi boldogság van a szívükben, ami különösen buzgóvá teszi őket, és nincs semmi, amit ne tudnának elhagyni vagy elviselni. Miután azonban már nyolc, tíz vagy akár húsz vagy harminc éve hisznek, végül visszacsúsznak a régi útjaikra, mivel a beállítottságaik nem változtak meg; arroganciájuk és gőgjük egyre erőteljesebbé válik, elkezdenek versengeni a hatalomért és a nyereségért, megkívánják az egyház pénzét, irigylik azokat, akiknek előnyük származott Isten házából. Parazitákká és élősködőkké válnak Isten házán belül, és néhányukat akár le is leplezik és ki is zárják, mint hamis vezetőket és antikrisztusokat. És mit bizonyítanak ezek a tények? A pusztán viselkedésbeli változások fenntarthatatlanok; ha nem következik be változás az emberek beállítottságában, akkor előbb-utóbb ki fogják mutatni a foguk fehérjét. Azért van így, mert a viselkedésbeli változásoknak a buzgóság a forrása, és amikor ez a Szentlélek munkájával párosul, rendkívül könnyűvé válik számukra, hogy egy rövid ideig buzgóságot tanúsítsanak, vagy jó szándékaik legyenek. Ahogy a hitetlenek mondják: „Egy jó cselekedetet véghez vinni könnyű; egy életen át jót cselekedni – ez az, ami nehéz.” Miért nem képesek az emberek egész életükön át jó cselekedeteket véghez vinni? Azért, mert az emberek természetüktől fogva gonoszak, önzők és romlottak. Az ember viselkedését a természete irányítja; amilyen egy illető természete, olyan viselkedést fog tanúsítani, és csak az mutatja meg az ember természetét, amit természetesen fejez ki. A mesterkélt dolgok nem tarthatnak sokáig. Amikor Isten az ember megmentésén munkálkodik, nem azért teszi, hogy jó viselkedéssel ékesítse az embert – Isten munkájának célja az emberek beállítottságainak átformálása, hogy új emberekként szülessenek újjá. Isten ítélete, fenyítése, próbatételei és finomítása mind azt a célt szolgálják az embereknél, hogy megváltozzon a beállítottságuk, s így eljuthassanak az Isten iránti maradéktalan engedelmességre és odaszánásra, és normálisan kezdjék imádni Őt. Ez Isten munkájának a célja. Jól viselkedni nem ugyanaz, mint alávetni magunkat Istennek, és még kevésbé egyenlő azzal, amikor valaki Krisztussal összeegyeztethető. A viselkedés változásai a doktrínán alapulnak és buzgóságból fakadnak; nem Isten igaz ismeretén vagy az igazságon, még kevésbé a Szentlélektől kapott vezetésen nyugszanak. Vannak ugyan idők, amikor a Szentlélek világosítja meg vagy vezeti az emberek egyes cselekedeteit, de ez nem az életük kifejeződése. Még nem léptek be az igazságvalóságokba, és egyáltalán nem változott meg az életfelfogásuk. Nem számít, mennyire jó valakinek a viselkedése, az még nem bizonyítja, hogy engedelmeskedik Istennek, vagy hogy gyakorlatba ülteti az igazságot. A viselkedésbeli változások nem jelentenek életfelfogásbeli változásokat, és nem tekinthetők az élet kifejeződéseinek. Amikor tehát azt látjátok, hogy egyesek a buzgó időszakaikban képesek megtenni valamit az egyházért, sőt akár még fel is adni dolgokat, ne dicsérjétek őket, ne hízelegjetek nekik, és ne mondjátok róluk, hogy igazságvalóság birtokosai vagy Istent szerető emberek. Téves, félrevezető, rájuk nézve pedig káros ilyet mondani. Ugyanakkor ne is csüggesszétek el őket; mindössze tereljétek őket az igazság és az életre törekvés ösvénye felé. A buzgó emberekben általában ott él a fejlődés utáni vágy és az elhatározás. A többségük sóvárog az igazság után, és olyan emberek, akiket Isten eleve elrendelt és kiválasztott. A tüzes szívűek, akik készek áldozatot hozni Istenért, többnyire őszintén hisznek Istenben. Akik nem gondolják komolyan, hogy áldozatot hozzanak Istenért, és nem készek tenni a kötelességüket, nem őszinte istenhívők. Akiknek langymeleg a hitük, és könnyen passzívvá válnak, többnyire nem tudnak szilárdan megállni. Amikor némi nehézséggel találkoznak, visszavonulnak, és amikor üldözéssel és nyomorúsággal néznek szembe, elmenekülnek és feladják a hitüket. Hosszú időn át kitartani, a problémák megoldása végett az igazságot keresni, és fokozatosan rálépni az Istenben való hit helyes ösvényére csak azok tudnak, akikben nagy a hit és a buzgóság. Akiknek azonban kicsiny a hitük, és híjával vannak a buzgóságnak, azok nehéznek fogják találni, hogy mindvégig kövessék Istent.

Ha egy embernek sok jó magatartásformája van, az még nem jelenti azt, hogy birtokában van az igazságvalóságoknak. Csak az igazság gyakorlásával és az alapelvek szerint való cselekvéssel lehetsz birtokában az igazságvalóságoknak. Csak azáltal birtokolhatod az igazságvalóságokat, ha féled Istent és kerülöd a rosszat. Vannak lelkes emberek, akik el tudnak mondani doktrínákat, betartják a szabályokat és sok jót tesznek, de csak annyit lehet elmondani róluk, hogy rendelkeznek némi emberi mivolttal. Azok, akik el tudnak mondani tanokat és mindig követik a szabályokat, nem feltétlenül tudják gyakorolni az igazságot. Bár amit mondanak, az helyes, és problémamentesnek hangzik, az igazság lényegét érintő kérdésekben nincs mondanivalójuk. Ezért bármennyi tanítást is tud valaki mondani, az nem jelenti azt, hogy érti az igazságot, és bármennyi tanítást is ért, nem tud megoldani semmilyen problémát. A vallási teoretikusok mind meg tudják magyarázni a Bibliát, de végül mind elbuknak, mert nem fogadják el a teljes igazságot, amit Isten kifejezésre juttatott. Azok az emberek, akik megtapasztalták a beállítottságaik megváltozását, mások; megértették az igazságot, minden kérdésben jó ítélőképességűek, tudják, hogyan cselekedjenek Isten akaratával összhangban, hogyan cselekedjenek az igazságalapelvnek megfelelően, és hogyan cselekedjenek úgy, hogy megfeleljenek Istennek, és megértik az általuk mutatott romlottság természetét. Amikor a saját vélekedéseik és elképzeléseik feltárulnak, képesek különbséget tenni és lemondani a hús-vér testről. Így nyilvánul meg a beállítottságban bekövetkező változás. A beállítottság megváltozásán átesett emberek legfőbb megnyilvánulása az, hogy világosan megértették az igazságot, és amikor végrehajtanak dolgokat, az igazságot viszonylagos pontossággal ültetik át a gyakorlatba, valamint nem mutatnak olyan gyakran romlottságot. Azoknak, akiknek a beállítottságai átalakultak, általában különösen értelmesnek és jó ítélőképességűnek tűnnek, továbbá az igazság megértésének köszönhetően nem mutatnak annyi önelégültséget vagy arroganciát. Átlátják és felismerik a bennük feltárult romlottság nagy részét, így nem alakul ki bennük arrogancia. Képesek bizonyos mértékben megérteni, hogy milyen helyet kell elfoglalniuk és milyen észszerű dolgokat kell tenniük, hogyan kell kötelességtudónak lenniük, mit kell mondaniuk és mit nem, és hogy melyik embernek mit kell mondaniuk és mit kell tenniük. Így azok az emberek, akiknek a beállítottságai megváltoztak, viszonylag észszerűen gondolkodnak, és csak az ilyen emberek élik meg igazán az emberi hasonlatosságot. Mivel értik az igazságot, képesek az igazságnak megfelelően beszélni a dolgokról és így látni azokat, továbbá mindenben elvszerűen járnak el; nincsenek alávetve semmilyen személy, ügy vagy dolog befolyásának, és mindannyiuknak megvannak a saját nézeteik, valamint képesek megtartani az igazságalapelveket. A beállítottságaik viszonylag stabilak, nem változtatgatják a véleményüket, és a körülményeiktől függetlenül értik, hogyan kell megfelelően végezni a kötelességeiket, és hogyan kell Isten megelégedésére viselkedniük. Azok, akiknek a beállítottságai megváltoztak, nem arra összpontosítanak, hogy a külvilág felé mit kell tenniük, hogy mások jó véleménnyel legyenek róluk; belső tisztánlátásra tettek szert arról, hogy mit kell tenniük, hogy eleget tegyenek Istennek. Ezért kívülről talán nem tűnnek annyira lelkesnek, vagy nem tűnik úgy, mintha valami fontosat tettek volna, de minden, amit tesznek, jelentőségteljes, értékes, és gyakorlati eredményeket hoz. Azok, akiknek a beállítottságai megváltoztak, biztosan sok igazságvalósággal rendelkeznek, amit megerősíthet az, ahogy a dolgokat szemlélik, illetve a cselekvési alapelveik. Azok, akik nem tettek szert az igazságra, egyáltalán nem értek el semmilyen változást az életfelfogásukban. Pontosan hogyan érhető el a beállítottság megváltozása? Az emberi lényeket mélyen megrontotta a Sátán, mindannyian ellenállnak Istennek, és mindannyiukban megvan az Istennek való ellenállás természete. Isten úgy menti meg az embereket, hogy azokat, akikben megvan az Istennek való ellenállás természete, és akik ellen tudnak állni Istennek, olyanokká változtatja, akik engedelmeskedni tudnak Istennek és félni tudják Őt. Ezt jelenti olyasvalakinek lenni, akinek megváltozott a beállítottsága. Nem számít, mennyire romlott egy ember, vagy mennyi romlott beállítottság van benne: amíg képes elfogadni az igazságot, elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, továbbá elfogadni különféle próbatételeket és finomításokat, addig igaz megértése lesz Istenről, egyúttal képes lesz tisztán látni saját természetlényegét. Amikor igazán megismeri önmagát, képes lesz gyűlölni magát és a Sátánt, továbbá hajlandó lesz elhagyni a Sátánt és teljes mértékben engedelmeskedni Istennek. Ha egyszer valakiben megvan ez az elhatározás, akkor tud az igazságra törekedni. Ha az emberek igazi ismerettel rendelkeznek Istenről, ha sátáni beállítottságuk megtisztult, valamint Isten szavai gyökeret eresztenek bennük, és életükké és létük alapjává váltak, ha Isten szavai szerint élnek, teljesen megváltoztak, és új emberekké váltak – akkor ez az életfelfogásuk megváltozásának számít. A beállítottság megváltozása nem azt jelenti, hogy az ember érett és kiforrott emberi mivolttal rendelkezik, és nem is azt, hogy az emberek külső beállítottságai szerényebbek, mint korábban; hogy régen arrogánsak voltak, de most már képesek észszerűen kommunikálni, vagy hogy régen senkire sem figyeltek, de most már képesek egy kicsit meghallgatni másokat; az ilyen külső változások nem nevezhetők a beállítottság átalakulásainak. Természetesen a beállítottságban bekövetkező átalakulások magukban foglalják az ilyen megnyilvánulásokat, de a legfontosabb összetevő az, hogy belsőleg megváltozott az életük. Ez teljes mértékben azért van, mert Isten szavai és az igazság gyökeret vertek bennük, uralják a bensőjüket, és az életükké váltak. A dolgokról alkotott nézeteik is megváltoztak. Egyenesen átlátják, mi történik a világban és az emberiséggel, hogyan rontja meg a Sátán az emberiséget, hogyan áll ellen Istennek a nagy vörös sárkány, és mi a nagy vörös sárkány lényege. Szívükben gyűlölni tudják a nagy vörös sárkányt és a Sátánt, és teljesen Isten felé tudnak fordulni és követni Őt. Ez azt jelenti, hogy megváltozott az életfelfogásuk, és Isten megnyerte őket. Az életfelfogásban bekövetkező változások alapvető változások, míg a viselkedésben bekövetkező változások felszínesek. Csak azok tettek szert az igazságra, és csak azokat nyerte meg Isten, akik változásokat értek el az életfelfogásukban.

Minden romlott ember önmagának él. Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót – ez az emberi természet summája. Az emberek a maguk érdekében hisznek Istenben; amikor elhagynak dolgokat, és áldozatot hoznak Istenért, azért teszik, hogy áldásban részesüljenek, és amikor hűségesek Hozzá, az is a jutalom reményében történik. Összességében tehát mindent az áldás, a megjutalmazás és a mennyek országába való belépés céljából tesznek. A társadalomban az emberek a maguk javáért dolgoznak, Isten házában pedig azért végeznek el egy-egy kötelességet, hogy áldást nyerjenek. Az áldások elnyerése végett adnak fel mindent és képesek sok szenvedést is elviselni: nincs ennél jobb bizonyíték az ember sátáni természetére. Akiknek azonban megváltoztak a beállítottságaik, másak: érzik, hogy annak van értelme, ha az igazság szerint élnek, hogy az Istennek való alávetettség, Isten félelme és a rossz kerülése az emberi lét alapja, hogy Isten megbízatásának az elfogadása olyan felelősség, amely tökéletesen természetes és indokolt, hogy egyedül azok alkalmasak arra, hogy embernek neveztessenek, akik teljesítik egy teremtett lény kötelességeit – és ha nem képesek szeretni Istent és visszafizetni szeretetét, nem alkalmasak rá, hogy embernek nevezzék őket. Érzik, hogy üres és értelmetlen, ha önmagának él az ember, hogy az embereknek azért kellene élniük, hogy eleget tegyenek Istennek, hogy jól végezzék a kötelességeiket, és értelmes életet kellene élniük, hogy ha el is érkezik a haláluk ideje, elégedettek lehessenek, a legcsekélyebb megbánás se legyen bennük, és azt érezhessék, hogy nem éltek hiába. Ha összevetjük egymással e két különböző helyzetet, láthatjuk, hogy az utóbbi azokra jellemző, akiknek átalakultak a beállítottságaik. Akinek átalakult az életfelfogása, annak természetesen az életszemlélete is megváltozott. Mivel immár más értékeket vall, soha többé nem fog önmagának élni, és soha többé nem fog azért hinni Istenben, hogy áldásokat nyerjen. Az ilyen ember képes lesz ezt mondani: „Nagyon megéri ismerni Istent. Ha meghalok, miután megismertem Istent, az nagyszerű lenne! Ha megismerhetem Istent, ha alá tudom vetni magam Istennek, és ha értelmes életet tudok élni, akkor nem éltem hiába, nem megbánással fogok meghalni, és nem lesz semmi panaszom.” Az ilyen embernek átalakult az életszemlélete. Az ember életfelfogása legfőképpen azért változik meg, mert az illető birtokában van az igazságvalóságnak, magáévá tette az igazságot, és rendelkezik Isten ismeretével; ezért aztán megváltozik az életszemlélete, és más értékei lesznek, mint korábban voltak. Az átalakulás az ember szívéből és életéből indul ki; semmiképpen sem külső változást jelent. Vannak új hívők, akik miután elkezdtek hinni Istenben, maguk mögött hagyják a szekuláris világot. Amikor később hitetlenekkel találkoznak, kevés mondanivalójuk van, és ritkán keresik a kapcsolatot hitetlen rokonaikkal és barátaikkal. A hitetlenek ezt mondják: „Ez az ember megváltozott.” A hívők pedig ekkor ezt gondolják: „Átalakult az életfelfogásom; ezek a hitetlenek azt mondják, megváltoztam.” Valóban átalakult az ilyen emberek beállítottsága? Nem. Mindössze külső változások figyelhetők meg náluk. Nem történt valódi változás az életükben, és sátáni természetük továbbra is ott gyökerezik a szívükben, teljességgel érintetlenül. Olykor a Szentlélek munkája miatt buzgóság fogja el az embereket; történhetnek náluk külső változások, és véghez vihetnek néhány jó cselekedetet, ez azonban nem ugyanaz, mint a beállítottság átalakulását elérni. Ha nem vagy birtokában az igazságnak, és olyannyira nem változott meg a dolgokkal kapcsolatos szemléleted, hogy semmiben sem különbözik a hitetlenekétől, ha az életszemléleted és az értékeid is maradtak a régiben, és ha még Istent félő szíved sincs – ami igazán a legkevesebb, aminek meg kellene lennie benned –, akkor még csak a közelébe se jutottál a beállítottságod megváltozásának. Annak eléréséhez, hogy megváltozzon a beállítottságod az a leginkább kulcsfontosságú, hogy törekedj Isten megértésére, és igazán értsd Őt. Vegyük például Pétert! Amikor Isten át akarta adni a Sátánnak, ő ezt mondta: „Még ha át is adsz a Sátánnak, Te akkor is Isten maradsz. Mindenható vagy, és minden a kezedben van. Hogy’ ne dicsérnélek mindazért, amit teszel? De vajon nem lenne-e jobb, ha megismerhetnélek, mielőtt meghalok?” Péter érezte, hogy Isten megismerése a legfontosabb az emberek életében; Isten megismerése után bármely halálnem elfogadható lenne, és akárhogy is intézné Isten, az rendben volna. Érezte, hogy Isten megismerése a legkritikusabb dolog; ha nem lesz övé az igazság, sosem lesz elégedett, de panaszkodni sem fog Istenre. Csak azt gyűlölné, hogy nem törekedett az igazságra. Péter lelkületét tekintve, az Isten megismerésére való komoly törekvése azt mutatja, hogy megváltozott az életszemlélete és az értékrendje. Mélységesen vágyott Isten megismerésére, ami azt bizonyítja, hogy igazán megismerte Istent. Látható tehát ebből a kijelentésből, hogy megváltozott a beállítottsága; olyan ember volt, akinek átalakult a beállítottsága. Legeslegvégül azt mondta róla Isten, hogy ő az, aki a leginkább ismeri Istent; ő az, aki igazán szereti Istent. Az igazság nélkül sosem változhat meg igazán az ember életfelfogása. Ha képesek vagytok igazán törekedni az igazságra és belépni az igazságvalóságba, csakis akkor tudjátok elérni az életfelfogásotok megváltozását.