59. szemelvény

Istenbe vetett hitükben az emberek azt keresik, hogy áldásokat szerezzenek a jövőre; ez a hitük célja. Minden embernek megvan ez a szándéka és reménye, ám a természetük romlottságát megpróbáltatásokon és finomításon keresztül kell megoldani. Bármely szempontból is nem tisztultál meg, és romlottságot fedsz fel, abból a szempontból finomítani kell téged – ez Isten elrendezése. Isten teremt számodra egy környezetet, és arra kényszerít, hogy ott finomodj, hogy megismerd saját romlottságodat. Végül eljutsz egy olyan pontra, ahol inkább meghalnál, hogy feladd a terveidet és vágyaidat, és alávesd magad Isten szuverenitásának és rendezésének. Ezért, ha az emberek nem kaptak több évnyi finomítást, ha nem viselnek el bizonyos mértékű szenvedést, akkor nem lesznek képesek megszabadulni a hús-vér test romlottságának korlátaitól a gondolataikban és a szívükben. Bármely szempontból is szenvedik az emberek még mindig a sátáni természetük korlátait, és bármely szempontból is vannak még mindig meg a saját vágyaik és a saját követeléseik, ezek azok a szempontok, amelyekben szenvedniük kell. Tanulságokat levonni csak a szenvedésen keresztül lehet, ami azt jelenti, hogy az ember képes igazságot nyerni és megérteni Isten szándékát. Ami azt illeti, sok igazság fájdalmas próbatételek megtapasztalásával érthető meg. Senki sem foghatja fel Isten szándékát, nem ismerheti meg mindenhatóságát és bölcsességét, és nem értékelheti igazságos természetét, amikor kényelmes és könnyed környezetben van, vagy amikor kedvezőek a körülmények. Ez lehetetlen lenne!

60. szemelvény

Egyesek kudarcokat éltek át a múltban, például elbocsátották őket, mert vezetőként semmilyen gyakorlati munkát nem végeztek, vagy azért, mert a státuszból származó előnyökre áhítoztak. Többszöri elbocsátás után némelyikük valóban keresztülmegy egy kevés valódi változáson, az elbocsátás tehát jó vagy rossz dolog az emberek számára? (Jó dolog.) Amikor először bocsátják el őket, az emberek úgy érzik, hogy összedől a világ. Olyan, mintha egyszerűen összetört volna a szívük. Nem tudják tovább tartani magukat, és nem tudják, hogy melyik irányba induljanak tovább. De a megtapasztalás után azt gondolják: „Nem is volt olyan nagy dolog. Miért voltam ennyire híján az érettségnek ezelőtt? Hogy lehettem ennyire éretlen?” Ez azt bizonyítja, hogy előrehaladtak az életben, és hogy valamelyest megértették Isten akaratát, az igazságot, valamint az ember Isten általi megmentésének célját. Ez Isten munkája megtapasztalásának a folyamata. El kell ismerned és el kell fogadnod ezeket a módszereket, amelyeket Isten az Ő munkájában használ, vagyis azt, hogy folyamatosan megmetsz és foglalkozik veled, vagy ítéleteket mond rólad, azt mondja, hogy reménytelen vagy, azt mondja, hogy nem olyasvalaki vagy, aki meg lesz mentve, sőt elítél és elátkoz. Lehet, hogy negatív érzéseid lesznek ettől, de az igazság keresésével, azzal, hogy elgondolkozol önmagadon, és megismered önmagadat, hamarosan képes leszel visszakapaszkodni, követni Istent és normálisan teljesíteni a kötelességeidet. Ezt jelenti az életben való növekedés. Szóval, ha több elbocsátást él meg valaki, az jó vagy rossz dolog? Helyes-e ez a módszer, amit Isten az Ő munkájában használ? (Helyes.) Az emberek azonban ezt néha nem ismerik fel, és nem tudják elfogadni. Különösen, amikor először élik meg, hogy elbocsátják őket, úgy érzik, hogy igazságtalanul bánnak velük, mindig vitatkoznak Istennel és hibáztatják Őt: képtelenek leküzdeni ezt az akadályt. Vajon miért nem tudják leküzdeni? Talán azért, mert keresik a bajt Istennel és az igazsággal? Ez azért van, mert az emberek nem értik az igazságot, nem tudják, hogyan gondolkodjanak el önmagukon, és nem önmagukban keresik a problémákat. Szívükben mindig megtagadják az engedelmességet, és amikor elbocsátják őket, elkezdik kérdőre vonni Istent. Képtelenek elfogadni az elbocsátásuk tényét, és tele vannak nehezteléssel. Ilyenkor a romlott beállítottságuk nagyon súlyos, később azonban, amikor visszatekintenek a dologra, belátják, hogy helyes volt, hogy elbocsátották őket – jó dolognak bizonyult, ami lehetővé tette számukra, hogy valamelyest előrehaladjanak az életben. Ha a jövőben ismét elbocsátással néznek szembe, vajon akkor is ilyen módon vitatják majd azt? (Minden alkalommal egyre kevésbé.) Az a normális, ha ez fokozatosan javul. Ha semmi sem változik, az azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és hogy nem hívők. Ekkor alaposan lelepleződnek, kivetik őket, és nincsen módjuk az üdvösség elérésére.

A kudarcok, botlások és elbocsátások olyan dolgok, amelyeket minden embernek meg kell tapasztalnia az üdvösség elérésének és a tökéletességre jutásnak a folyamata során, ezért ne csinálj nagy ügyet belőlük. Amikor azt látod, hogy az elbocsátott emberek szenvednek és negatívvá válnak, ne gúnyolódj rajtuk, mert egy nap téged is elbocsáthatnak, és rosszabbul jársz, mint ők. Ha egy napon elbocsátással szembesültök, vajon negatívak lesztek és keservesen fogtok sírni? Fogtok-e panaszkodni? Fel akarjátok-e majd adni a hiteteket? Ez attól függ, hogy elfogadtad-e az igazságot az alatt az idő alatt, amíg hittél Istenben, hogy hány igazságot értettél meg ténylegesen, és hogy azok az igazságok, amelyekről úgy gondolod, hogy megérted, a valóságoddá váltak-e. Ha ezek az igazságok a valóságoddá váltak, akkor meglesz az érettséged ahhoz, hogy legyőzd ezt a próbatételt és finomítást; ha nem rendelkezel az igazságvalósággal, akkor ez az elbocsátás katasztrófa lesz számodra, és ha rosszul végződik, akkor a padlóra fogsz kerülni, és képtelen leszel újra felállni. Egyesekben van egy kis lelkiismeret, és azt mondják: „Annyi mindent élveztem Isten kegyelméből, annyi éven át hallgattam a prédikációkat, és Isten rengeteg szeretetet adott nekem. Ezt nem felejthetem el. Az a legkevesebb, hogy meghálálom Isten szeretetét”. Majd negatívan és passzívan teljesítik a kötelességeiket, nem törekednek az igazság felé, és egyáltalán nem rendelkeznek életbe való belépéssel. Ha ki tudsz tartani a kötelességed mellett, akkor úgy tekinthetünk rád, mint akinek van némi lelkiismerete; ez a legkevesebb, amit el kell érned. De ha mindig felületesen és hanyagul teljesíted a kötelességedet, ha nem követed az alapelveket, ha nem rendelkezel életbe való belépéssel, és nem érsz el semmilyen eredményt a kötelességed terén, akkor ez vajon a kötelességed teljesítése? Ha mindig felületesen és hanyagul teljesíted a kötelességedet, képes leszel-e szilárdan megállni a katasztrófákban? Tudod-e garantálni, hogy nem fogod elárulni Istent? Ezért ahhoz, hogy teljesítsd a kötelességedet, legalább lelkiismerettel és értelemmel kell rendelkezned; valódi eredményeket csak akkor lehet elérni, ha a kötelességünket a lelkiismeretünkkel és az értelmünkkel összhangban teljesítjük. Ez a minimális követelmény. Ha még ennek a követelménynek sem tudsz megfelelni, akkor felületes és hanyag vagy, akkor képes vagy arra, hogy becsapd és eláruld Istent, és még csak a szolgálatot sem végzed megfelelően. Még ha nem is hagyod el Isten házát, Isten már régen kivetett téged. Az ilyen ember menthetetlen. Ez a lelkiismeret és az értelem hiánya miatt van, valamint amiatt, hogy az illető következetesen felületesen és hanyagul teljesíti a kötelességét. A hólyagokat a lábadon az általad járt út okozta: nem hibáztathatsz ezekért másokat. Ha végül nem leszel megmentve, hanem elátkoznak, és úgy végzed, mint Pál, akkor nem hibáztathatsz ezért senki mást. Ez a saját utad és a saját választásod. Ezért annak határvonala, hogy az embereket meg lehet-e menteni vagy sem, főként ott húzódik, hogy van-e lelkiismeretük és értelmük. Ha az emberek képesek ragaszkodni ehhez a határhoz, akkor rendelkeznek lelkiismerettel és értelemmel. Az ilyen embereknek van reményük az üdvösségre. Ha viszont átlépik ezt a határvonalat, akkor ki lesznek vetve. Mi a ti vörös vonalatok? Azt mondod: „Még ha Isten meg is ver, ha megfedd, elutasít, és nem ment meg, akkor sem panaszkodom. Olyan leszek mint egy ökör vagy egy ló: A végsőkig folytatni fogom a szolgálatot és meghálálom Isten szeretetét”. Mindez szépen hangzik, de vajon tényleg képes vagy ezt megvalósítani? Ha valóban ilyen jellemmel és elszántsággal rendelkezel, akkor megmondom neked világosan: Van reményed az üdvösségre. Ha nincs meg benned ez a tulajdonság, ha nincs meg benned ez a fajta lelkiismeret és értelem, akkor hiába akarsz szolgálni, képtelen leszel kitartani a végsőkig. Tudod-e, hogy Isten hogyan fog cselekedni veled szemben? Nem tudod. Tudod-e, hogy Isten hogyan fog próbára tenni? Ezt sem tudod. Ha hiányzik belőled a lelkiismeret és az értelem alapja, amely szerint viselkedned kell, ha nem rendelkezel a törekvés helyes módjával, és ha az életről és az értékekről alkotott nézeteid nincsenek összhangban az igazsággal, akkor amikor visszaesésekkel és kudarcokkal, vagy próbatételekkel és finomításokkal szembesülsz, nem leszel képes szilárdan megállni – és ebben az esetben veszélybe kerülsz. Milyen szerepet játszik a lelkiismeret és az értelem? Ha azt mondod: „Annyi prédikációt hallottam, és valóban megértettem néhány igazságot. De nem ültettem gyakorlatba azokat, nem tettem eleget Istennek, Isten nem támogat engem – és ha végül Isten elhagy, és nem akar többé engem, akkor ez lesz Isten igazsága. Még ha Isten meg is büntet és meg is átkoz engem, én nem fogom elhagyni Istent. Bárhová megyek, Isten teremtménye vagyok, örökké hinni fogok Istenben, és még ha úgy is kell dolgoznom, mint egy ökör vagy egy ló, soha nem fogom abbahagyni Isten követését, és nem érdekel, mi lesz a végem” – ha valóban megvan benned ez az elszántság, ez a lelkiismeret és értelem, akkor képes leszel szilárdan megállni. Ha hiányzik belőletek ez az elszántság, és soha nem is gondoltatok ezekre a dolgokra, akkor kétségtelenül gond van a jellemetekkel, a lelkiismeretekkel és az értelmetekkel. Ez azért van, mert a szívetekben soha nem akartátok teljesíteni az Isten iránti kötelességeteket. Mást sem teszel, csak áldást követelsz Istentől. Mindig azt számolgatod magadban, hogy milyen áldásokat fogsz kapni azért, mert valamilyen erőfeszítést teszel, vagy viszontagságot szenvedsz el Isten házában. Ha csak ezeket a dolgokat számolgatod, akkor nagyon nehéz lesz szilárdan megállnod. Az, hogy meg lehet-e menteni téged vagy sem, egyszerűen attól függ, hogy van-e lelkiismereted és értelmed. Ha nem rendelkezel lelkiismerettel és értelemmel, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy megmentsenek, mert Isten nem ment meg démonokat és vadállatokat. Ha úgy döntesz, hogy az igazságra való törekvés útját választod, és Péter útját járod, a Szentlélek megvilágosít majd és vezetni fog téged az igazság megértésében, és olyan helyzeteket teremt számodra, amelyek során sok próbatételt és finomítást kell átélned, hogy tökéletességre juss. Ha nem az igazságra való törekvés útját választod, hanem az antikrisztus Pál útját járod, sajnos Isten akkor is próbára tesz és megvizsgál majd téged. De tagadhatlan, hogy nem fogod kiállni Isten vizsgálatát; amikor valami történik veled, panaszkodni fogsz Istenre, és amikor próbatétel elé kerülsz, elhagyod majd Istent. Ekkor a lelkiismereted és az értelmed nem lesz hasznodra, és ki leszel vetve. Isten nem ment meg olyan embereket, akiknek nincs lelkiismeretük vagy értelmük; ez a minimális követelmény.

Legalább a lelkiismeret és az értelem mércéjének meg kell felelned. Vagyis, ha Isten már nem akar téged, hogyan kell bánnod Vele? Azt kell mondanod: „Isten adta nekem ezt a lélegzetet. Isten választott engem. Ma megismertem a Teremtőt, és megértettem oly sok igazságot, de még nem ültettem azokat gyakorlatba. A természetemből fakad, hogy nem szeretem az igazságot, és nincs lelkiismeretem. De függetlenül attól, hogy a jövőben tudom-e gyakorolni az igazságot, vagy attól, hogy meg leszek-e mentve, mindig el fogom ismerni Istent, és azt, hogy a Teremtő igazságos. Ez a tény nem változtatható meg. Nem szabad felhagyni Isten és a Teremtő elismerésével csak azért, mert nincs remény a saját üdvösségünkre, vagy mert nincs számunkra kimenetel vagy rendeltetési hely. Ez egy lázadó gondolat lenne. Ha így gondolkodom, akkor legyek átkozott. Nem számít, mit tesz Isten, az embernek engedelmeskednie kell; ez jelenti azt, hogy rendelkezik értelemmel. Túlságosan éretlen vagyok ahhoz, hogy engedelmeskedjek, és meg kell büntetni engem, ha engedetlenkedem vagy elárulom Istent. Ugyanakkor nem számít, hogyan bánik velem Isten, az elhatározásom, hogy követem Őt, nem fog változni. Mindig Isten teremtménye leszek. Függetlenül attól, hogy Isten elfogad-e engem vagy sem, hajlandó vagyok Isten szuverenitása alatt gyalogos, szolgálattevő és ellenpont lenni. Ilyen elszántságomnak kell lennie.” Nem számít, hogy most gondolod-e ezt, hogy gondolkodtál-e valaha így, vagy hoztál-e valaha ilyen elhatározást, vagy sem, mindenképpen meg kell, hogy legyen benned ez az értelem. Ha nincs meg benned ez a fajta értelem vagy ez a fajta emberi mivolt, akkor az üdvösség számodra csak üres beszéd. Hát nem tény ez? Így van ez. Tájékoztatást kaptál a minimális követelményekről. Amikor problémákkal nézel szembe, többet kellene gondolnod erre az aspektusra. Ez jót tesz neked és egy módja annak, hogy megóvd magad. Ha valóban nem rendelkezel az emberi mivoltnak ezzel az aspektusával, akkor nagy veszélyben vagy. Így kell imádkoznod: „Istenem, soha nem bántam Veled Istenként. Úgy bántam Veled, mint a levegővel, mint valami homályos és láthatatlan dologgal. Ma, szembesülve ezzel a problémával úgy érzem, hogy ki lettem vetve, és nincs jó rendeltetési helyem. Függetlenül attól, hogyan határozod meg a sorsomat, hajlandó vagyok engedelmeskedni Neked. Követnem kell Téged, és nem hagyhatlak el. Azok, akik elhagynak Téged és a Sátán hatalma alatt élnek, nem emberek. Ők ördögök. Én nem akarok ördög lenni. Ember akarok lenni. Istent akarom követni, nem a Sátánt.” Ha képes vagy minden nap imádkozni ezért az ügyért, és feljebb emelkedni, a szíved egyre tisztább lesz, és lesz utad a gyakorlásra. Ha valaki, aki lázadó beállítottságú, nehézségekkel szembesül, akkor a szíve hajthatatlanná válik, és nem hajlandó az igazság felé törekedni. Még ha hibázik is, nem törődik vele. Azt teszi, amit csak akar. Önfejűvé és kicsapongóvá kezd válni, és nem akar többé imádkozni. Mit kell ilyenkor tenni? Van egy legalapvetőbb elv, amely megóvhat. Azaz, amikor a legnegatívabb és leggyengébb vagy, ha vannak olyan szavak a szívedben, amelyek lázadnak Isten ellen, amelyek ellenállnak Istennek, káromolják vagy elítélik Istent, akkor ne mondd ki őket hangosan, és ne tegyél semmi olyat, ami másokat arra uszítana, hogy ellenálljanak Istennek. Így, amikor Istenhez imádkozol, és oltalmat kérsz tőle, le tudod győzni a nehézségeket. Ez a legfontosabb. Amikor normális racionalitással rendelkezel, amikor kijössz a negatív, elfajult, engedékeny vagy ellenálló állapotokból, azt gondolhatod magadban: „Szerencse, hogy nem ezt tettem az elején. Ha megtettem volna, akkor örök időkre elítélt bűnös lettem volna, és vétkes megbocsáthatatlan gonoszságban”. Milyen ez az út? (Jó.) Mi a jó benne? (Visszatarthatja az embereket attól, hogy megsértsék Isten természetét.) Ne sértsd meg Isten természetét. Miután hangosan kimondtál valamit, ami sérti Isten természetét, vajon vissza tudod vonni? Amint egy szó elhangzik, az megmásíthatatlan ténnyé válik. Isten elítéli. Ha Isten elítél téged, akkor bajban vagy: Amikor az ember hisz Istenben, függetlenül attól, hogy mennyit szenved, mennyire áldozza fel magát, illetve hogy miként dönt a hitet illetően, a célja nem az, hogy Isten elátkozza vagy elítélje, hanem az, hogy hallja, hogy a Teremtő így szól: „Isten dicsér téged. Életben maradhatsz és Isten üdvösségének a tárgya vagy.” Nehéz ezt elérni. Nem egyszerű, ezért az embereknek együtt kell működniük. Soha ne mondj semmi olyat, ami ártalmas a saját üdvösségedre. A kritikus pillanatokban vissza kell fognod magad, és nem szabad semmi olyat tenned, ami bajt okoz. Hadd mondjam el neked, ha egyszer bajt okozol, és Isten elítél, ha megsérted Isten természetét, azt soha nem leszel képes visszacsinálni. Ne tégy vagy mondj dolgokat válogatás nélkül. Vissza kell fognod magad, és nem szabad engeded. Ha visszafogtad magad, az azt bizonyítja, hogy van egy alapod. Ha visszafogod magad, elismered Isten létezését, hiszel Isten szuverenitásában, és a legvégsőkig Istent félő szíved van, Isten látni fogja ezt. Nem mondtál semmi olyat, ami megsértette Istent, és nem tettél semmi bűnös dolgot. Isten meg tudja vizsgálni a szívedben lévő gondolatokat. Mivel valamennyire Istent félő szíved van, még ha vannak is abszurd gondolataid, ezeket nem mondtad ki hangosan, és nem tettél semmit, amivel ellenálltál volna Istennek. Isten elfogadhatónak fogja találni ezt a viselkedést. Hogyan fog bánni veled? Isten továbbra is ki fog vezetni téged az ilyen szorult helyzetekből. Tehát van még reményed az üdvösségre? Ez rendkívül ritka. Mit kell tenned, ha problémákkal szembesülsz? Fogd vissza magad, és ne engedj. Ha engedsz, az impulzív érzelmekből fakad. Arrogáns természeted a kitörés határán van, és úgy érzed, tele vagy sérelmekkel és mentségekkel. Túlságosan neheztelsz majd, és úgy érzed, hogy kénytelen vagy megszólalni. Ebben a pillanatban lehetetlen visszafogni magad. Ennek eredményeképpen a sátáni beállítottságod csúnyábbik arca mutatkozik meg, és ilyenkor valószínűleg megsérted Isten természetét. Mi a célja annak, hogy visszafogod magad? Az, hogy óvatos legyél a szavaiddal, cselekedeteiddel és lépteiddel kapcsolatban, hogy megóvd magad, hogy ne sértsd meg Isten természetét, és hogy meghagyd magadnak az utolsó reménysugarat az üdvösségre. Ezért szükséges visszafogni magad. Nem számít, hogy milyen nagy mértékben érzed úgy, hogy megbántottak, nem számít, hogy mennyi fájdalmat és szomorúságot érzel a szívedben, vissza kell fognod magad. Ez kiváltképp értékes törekvés! Miután visszafogtad magad, kizárt, hogy megbánod. Az ilyen módon való gyakorlás összességében jótékony hatással van az emberekre, akár az Istenben való hit eszközeként, akár önmaguk megóvására szolgáló titkos trükként végzik. A romlott beállítottságú emberek néha az őrület bizonyos fokát mutatják, cselekedeteikben nincs racionalitás és nincsenek alapelvek. Még azt sem tudod, mikor lobban fel a romlott beállítottságod. Amikor kifakadsz, és valami Istent tagadó és elítélő dolgot mondasz, akkor már túl késő, és a megbánás nem segít majd. A következmények elképzelhetetlenek lesznek. Lehet, hogy ki leszel vetve, és a Szentlélek nem fog többé munkálkodni rajtad. Hát nem azt jelenti ez, hogy mindennek vége? Egyáltalán nem lesz reményed az üdvösségre.

61. szemelvény

Minden ember, kisebb-nagyobb mértékben, elkövetett már vétkeket. Amikor nem tudod, hogy valami vétek, akkor homályos lelkiállapotban fogod azt szemlélni, és talán még mindig ragaszkodsz a saját véleményedhez, gyakorlatodhoz és megértési módjaidhoz – de egy napon, akár Isten szavainak olvasása, akár a testvéreiddel való közösség, vagy Isten kijelentése által, meg fogod tanulni, hogy ez a dolog vétek, és Isten elleni sértés. Mi lesz akkor a hozzáállásod? Igazán bűnbánó leszel, vagy érvelni és vitatkozni fogsz, ragaszkodva a saját elképzeléseidhez, azt gondolva, hogy amit tettél, az ugyan nem felel meg az igazságnak, de nem is olyan nagy baj? Ez azzal a hozzáállással kapcsolatos, amit Istennel szemben tanúsítasz. Hogyan viszonyult Dávid a vétkéhez? (Bűntudat.) Bűntudat – ami azt jelenti, hogy szívében gyűlölte magát, és soha többé nem követte el azt a vétket. Mit tett tehát? Imádkozott, kérve Istent, hogy büntesse meg őt, és így szólt: „Ha még egyszer elkövetem ezt a hibát, Isten büntessen meg, és juttasson halálra!” Ilyen volt az elhatározása; ez volt az igazi bűnbánat. Vajon a hétköznapi emberek el tudják ezt érni? A hétköznapi emberek számára, ha nem próbálnak érvelni, vagy ha hallgatólagosan be tudják ismerni a hibát, akkor az már elég jó. Vajon az, hogy nem hajlandóak újra felhozni az ügyet, mert félnek, hogy elveszítik a tekintélyüket, valódi bűntudat? Ez az arcvesztés miatti szorongás és felzaklatottság, nem pedig bűntudat. Az igazi bűntudat az, hogy gyűlöljük magunkat azért, mert rosszat tettünk, fájdalmat és kellemetlenséget érzünk azért, mert képesek voltunk rosszat tenni, hibáztatjuk magunkat, sőt átkozzuk magunkat. Képesnek lenni arra, hogy utána megfogadd, hogy soha többé nem teszel ilyen gonoszságot, és hajlandó vagy elfogadni Isten büntetését és szenvedni a nyomorúságos halált, ha valaha is újra gonoszságot teszel. Ez az igazi bűntudat. Ha valaki mindig úgy érzi a szívében, hogy nem tett semmi rosszat, és hogy a tettei csupán nem feleltek meg az elveknek, vagy a bölcsesség hiánya okozta őket, és úgy gondolja, hogy ha titokban cselekszik, akkor semmi baj nem lesz, érezhet-e valódi bűntudatot, ha így gondolkodik? Egyáltalán nem, mert nem ismerik saját gonoszságuk lényegét. Még ha egy kicsit utálják is magukat, csak azért utálják, mert nem voltak okosak, és mert nem kezelték jól a helyzetet. Valójában nem ismerik fel, hogy az ok, amiért képesek rosszat tenni, az a természetükkel és lényegükkel kapcsolatos probléma, az emberi mivoltuk hiánya, rossz beállítottságuk és erkölcstelenségük miatt van. Az ilyen embereknek soha nem lesz igazi bűntudatuk. Miért kell az embereknek Isten előtt önmagukról elmélkedniük, amikor valami rosszat tettek vagy vétkeket követtek el? Azért, mert saját természetünk és lényegünk megismerése nem könnyű. Elismerni, hogy az ember hibázott, és tudni, hogy hol a hiba, könnyű dolog. Nem könnyű azonban megismerni az ember hibáinak forrását, és hogy pontosan milyen beállítottságot tanúsított. Éppen ezért, a legtöbb ember, amikor valami rosszat tett, csak azt ismeri el, hogy hibázott, de nem érez bűntudatot a szívében, sem nem gyűlöli meg önmagát. Ennélfogva nem jutnak valódi bűnbánatra. Az igazi megtérés eléréséhez az embernek el kell hagynia a gonoszságot, amit elkövetett, és képesnek kell lennie garantálni, hogy soha többé nem követi el azt. Csak így érhető el valódi megtérés. Ha mindig a saját elképzeléseid és képzelgéseid alapján közelítesz a dolgokhoz, ha soha nem gondolkodsz el önmagadon és nem ismered meg magad, és csak felületesen és hanyagul végigmész a dolgokon, akkor nem igazán tértél meg, és valójában egyáltalán nem is változtál meg. Hogyan kell megközelítened azt, amikor Isten le akar leplezni téged? Milyen hozzáállásod kell, hogy legyen? (Elfogadom Isten büntetését.) Elfogadni Isten büntetését – ez az a fajta magatartás, amivel rendelkezned kell. Ugyanakkor el kell fogadnod Isten vizsgálatát. Ez így a legjobb, így valóban megismerheted önmagadat, és igazán megtérhetsz. Ha valakiből hiányzik a valódi bűnbánat, akkor lehetetlen lesz számára szakítania a gonoszsággal. Az ilyen ember bármikor és bárhol képes lesz visszatérni a régi életéhez, hogy sátáni beállítottsága szerint éljen, sőt, újra és újra elkövetheti ugyanazokat a hibákat. Így tehát az ilyen személy nem tért meg igazán. Ily módon alaposan lelepleződik. Mit tehetnek tehát az emberek, hogy teljesen megszabaduljanak a vétkektől? Az igazságot kell keresniük a problémák megoldása érdekében, és képesnek kell lenniük az igazság gyakorlására is. Ez az emberek helyes hozzáállása az igazsághoz. Tehát akkor hogyan kell az embereknek gyakorolniuk az igazságot? Nem számít, hogy milyen kísértésekkel vagy megpróbáltatásokkal szembesülsz, a szívedben valóban Istenhez kell imádkoznod, és alá kell vetned magad Isten irányításának. Bizonyos próbatételek egyben kísértések is – miért engedi meg Isten, hogy ilyenekkel szembesülj? Nem véletlenül történik, hogy Isten megengedi, hogy ilyesmi előforduljon veled. Ezzel Isten próbára tesz és megvizsgál téged. Ha nem fogadod el ezt a vizsgálatot, ha nem figyelsz rá ebben a kérdésben, akkor vajon ilyenkor az Istennel szembeni hozzáállásod nem lepleződik-e le? Milyen magatartást tanúsítasz Istennel szemben? Ha közömbösen és megvetően viszonyulsz a környezethez, amelyet Isten biztosít számodra, és a próbatételekhez, amelyeket Isten ad, ha nem imádkozol, sem nem keresel, sem nem találod meg a gyakorlás útját ezeken keresztül, akkor ez azt árulja el, hogy nincs benned alázatos magatartás Istennel szemben. Egy ilyen embert hogyan menthet meg Isten? Lehetséges-e az illető számára, hogy Isten tökéletessé tegye? Egyáltalán nem. Ez azért van, mert nincs benned alázatos magatartás Istennel szemben, és még ha Isten gondoskodik is valamilyen környezetről számodra, nem fogod megtapasztalni azt, és nem fogsz együttműködni azzal. Ez kifejezi az Isten iránti megvetésedet, azt, hogy nem veszed komolyan Isten munkáját, és rávilágít arra, hogy még Isten szavait és igazságait is képes vagy félretenni, ami azt jelenti, hogy nem tapasztalod Isten munkáját. Hogyan érheted el az üdvösséget ebben az esetben? Akik nem szeretik az igazságot, azok nem tapasztalhatják meg Isten munkáját. Amíg valaki ilyen módon hisz Istenben, semmiképpen sem érheti el az üdvösséget. Ez azt jelenti, hogy az ember Istenhez és az igazsághoz való hozzáállása nagyon fontos, és hogy ez szorosan összefügg azzal, hogy valaki üdvözülhet-e. Azok az emberek, akik nem figyelnek oda erre, ostobák és tudatlanok.

62. szemelvény

Azt mondják: „aki mindvégig kitart, az üdvözül”, de könnyű-e ezt a gyakorlatba ültetni? Nem az, és sokan, akiket a nagy vörös sárkány üldöz és gyötör, túlságosan félénkké válnak és félnek Istent követni. Miért buktak el? Mert hiányzik belőlük a valódi hit. Vannak, akik el tudják fogadni az igazságot, imádkoznak Istenhez, rábízzák magukat Istenre, és szilárdan állnak a megpróbáltatások és csapások közepette, míg mások nem tudnak mindvégig kitartani. A megpróbáltatások és csapások során egyszer csak elbuknak, elveszítik a bizonyságukat, és képtelenek összeszedni magukat és folytatni. Mindazok az apróságok vagy nagy dolgok, amelyek nap mint nap felmerülnek, amelyek megingathatják elszántságodat, beköltözhetnek a szívedbe, vagy korlátozhatják képességedet a kötelességed teljesítésére és az előrehaladásra, gondos kezelést igényelnek; alaposan meg kell vizsgálnod őket, és keresned kell az igazságot. Ezek mind olyan problémák, amelyeket tapasztalás közben kell megoldanod. Egyesek negatívvá válnak, panaszkodnak és elhanyagolják kötelességeiket, amikor nehézségekbe ütköznek, és képtelenek arra, hogy talpra álljanak minden egyes kudarc után. Az ilyen emberek mind bolondok, akik nem szeretik az igazságot, és még egy életen át tartó hittel sem nyernék el azt. Hogyan is tarthatnának ki az ilyen ostobák a végsőkig? Ha tízszer megtörténik veled ugyanaz a dolog, de te semmit sem profitálsz belőle, akkor középszerű, haszontalan ember vagy. Az éles eszű emberek és azok, akik igazi képességgel rendelkeznek, akik megértik a szellemi dolgokat – ők keresik az igazságot. Ha tízszer megtörténne velük valami, akkor ezek közül talán nyolc esetben képesek lennének némi megvilágosodásra jutni, tanulni valamit az esetből, megérteni valamennyi igazságot és előrehaladni. Amikor egy ostoba embert – aki nem érti meg a szellemi dolgokat – tízszer ér utol valami, az egyszer sem válik életének hasznára, egyszer sem változtatja meg őt, és egynek a hatására sem látja meg a csúfabbik arcát, és ezzel számára mindennek vége. Minden alkalommal elbukik, amikor valami történik vele, és minden alkalommal szüksége van valakire, aki támogatja és noszogatja őt, amikor elbukik. Támogatás és noszogatás nélkül képtelen talpra állni, és minden alkalommal, amikor valami történik, fennáll a veszélye, hogy elbukik és lealacsonyodik. Vajon nem ez a vég számára? Van-e bármi indoka az ilyen haszontalan emberek megmentésének? Isten üdvössége az emberiség számára azok üdvössége, akik szeretik az igazságot, az emberiség azon részének az üdvössége, amely akarattal és elszántsággal rendelkezik, és amely szívében vágyakozik az igazság és igazságosság után. Az ember elszántsága a szívének az a része, amely az igazságosság, a jóság és az igazság után vágyakozik, és amely lelkiismerettel rendelkezik. Isten ezt a részét menti meg az embereknek, és ezáltal Ő megváltoztatja romlott beállítottságukat, hogy képesek legyenek megérteni és elnyerni az igazságot, hogy megtisztuljon romlottságuk, és átalakuljon az életfelfogásuk. Ha nincsenek meg benned ezek a dolgok, akkor nem lehet megmenteni téged. Ha nincs meg benned az igazság szeretete vagy a törekvés az igazságosság és a világosság felé; ha nincs meg benned az akarat, hogy elutasítsd a rossz dolgokat, valahányszor találkozol velük, sem az elszántság, hogy elviseld a nehézségeket; ha emellett még a lelkiismereted is tompa; ha az igazság befogadására való képességed is el van tompulva, és nem érzékeled az igazságot vagy a felmerülő eseményeket; és ha minden kérdésben érzéketlen vagy, és bármi történjék is veled, képtelen vagy az igazság keresésére a problémák megoldása érdekében, és állandóan negatív vagy, akkor téged lehetetlen megmenteni. Nincs semmi, ami egy ilyen ember mellett szólhatna, nincs semmi, amin Istennek érdemes lenne munkálkodnia. Lelkiismeretük tompa, elméjük zavaros, és nem szeretik az igazságot, nem vágynak az igazságosságra szívük mélyén, és bármennyire is világosan és átláthatóan beszél Isten az igazságról, a legcsekélyebb reakciót sem mutatják: olyan, mintha már halott lenne a szívük. Vajon nincs mindennek vége számukra? Akiben van még egy utolsó lehelet, azt mesterséges lélegeztetéssel meg lehet menteni, de ha már meghalt, és a lelke elhagyta a testet, a mesterséges lélegeztetés mit sem ér. Ha valaki, amikor problémákkal és nehézségekkel szembesül, meghátrál és kitér azok elől, ha egyáltalán nem keresi az igazságot, és inkább negatívvá és lanyhává válik munkájában, akkor felfedi, hogy milyen ember is valójában. Az ilyen ember egyáltalán nem rendelkezik tapasztalati tanúságtétellel. Egyszerű ingyenélő, holt teher, haszontalan Isten házában, aki teljes kárhozatra van ítélve. Csak azok az emberek rendelkeznek érettséggel, akik képesek az igazságot keresni a problémák megoldására, és csak ők tudnak szilárdan megállni tanúságtételükben. Amikor problémákkal és nehézségekkel találkozol, higgadtan szembe kell nézned velük, a megfelelő módon reagálnod kell rájuk, és választanod kell. Meg kell tanulnod az igazságot használni a problémák megoldására. Akár mélyek, akár felszínesek azok az igazságok, amelyeket általában megértesz, fel kell használnod őket. Az igazságok nem puszta szavak, amelyek elhagyják a szádat, amikor valami történik veled, és nem is kifejezetten mások problémáinak megoldására szolgálnak, hanem a te problémáid és nehézségeid megoldására kell használnod őket. Ez a legfontosabb. És csak akkor leszel képes megoldani mások problémáit, ha előbb megoldod a saját problémáidat. Miért mondják, hogy Péter gyümölcs? Mert vannak benne értékes dolgok, amelyeket érdemes tökéletesíteni. Mindenben az igazságot kereste, elszánt volt, és szilárd akarattal rendelkezett; eszes volt, hajlandó volt nehézségeket elszenvedni, és szívből szerette az igazságot; nem hagyta annyiban a történéseket, és képes volt mindenből tanulságot levonni. Ezek mind erős jellemvonások. Ha ezek közül az erősségek közül egyikkel sem rendelkezel, az azt jelenti, hogy bajban vagy. Nem lesz könnyű számodra elnyerni az igazságot és megmenekülni. Ha nem tudod, hogyan kell tapasztalni, vagy nincs tapasztalatod, nem leszel képes megoldani mások nehézségeit. Mivel képtelen vagy gyakorolni és megtapasztalni Isten szavait, és fogalmad sincs, mit tegyél, amikor bizonyos dolgok történnek veled; mivel feldúlt leszel és sírva fakadsz, amikor problémákkal szembesülsz; és mivel negatívvá válsz és elmenekülsz, amikor valamilyen kisebb kudarc ér, és képtelen vagy a helyes módon reagálni – mindezek miatt nem lehetséges számodra az életbe való belépés elnyerése. Hogyan is tudnál ellátni másokat az életbe való belépés nélkül? Ahhoz, hogy gondoskodhass más emberek életéről, világosan közölnöd kell az igazságot, és képesnek kell lenned világosan közölni a gyakorlati elveket a problémák megoldása érdekében. Annak, akinek van szíve és lelke, elég egy keveset mondanod, máris érteni fogja. Nem elég azonban csak egy kevés igazságot megérteni. A gyakorlás útját és elveit is birtokolniuk kell. Csak ez segít majd nekik az igazság gyakorlásában. Még ha az emberek meg is értik a szellemi dolgokat, és elég néhány szó ahhoz, hogy megértsék őket, ha nem gyakorolják az igazságot, akkor nem lesznek képesek belépni az életbe. Ha képtelenek elfogadni az igazságot, akkor számukra mindennek vége, és soha nem lesznek képesek belépni az igazságvalóságokba. Lehetnek olyan emberek, akiknek ha fogod a kezét, miközben tanítod őket, akkor úgy tűnik, hogy megértésre lelnek, de amint elengeded őket, újra összezavarodnak. Az ilyenek emberek nem értik a szellemi dolgokat. Ha egy problémával való szembesüléskor, legyen az bármilyen, negatív és gyönge vagy, ha egyáltalán nem rendelkezel tanúságtétellel, és nem működsz együtt abban, amit tenned kellene, és amiben együtt kellene működnöd, ez azt bizonyítja, hogy nincs ott Isten a szívedben, és nem olyan ember vagy, aki szereti az igazságot. Nem számít, hogy a Szentlélek munkája hogyan mozgatja az embereket, pusztán azáltal, hogy az emberek sok éven át tapasztalják Isten munkáját, sok igazságot hallgatnak, van egy kis lelkiismeretük, és az önuralomra támaszkodnak, legalább a minimális normáknak meg kellene tudniuk felelni, és nem kellene, hogy a lelkiismeretük megfeddje őket. Az embereknek nem lenne szabad ilyen érzéketlennek és gyöngének lenniük, mint amilyenek napjainkban, és egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ilyen állapotban vannak. Lehet, hogy az elmúlt néhány évet kábulatban töltöttétek, és egyáltalán nem törekedtetek az igazságra, vagy egyáltalán nem haladtatok előre. Ha nem így van, akkor hogyan lehettek mégis ennyire érzéketlenek és fásultak? Ha ilyenek vagytok, az kizárólag a saját ostobaságotoknak és tudatlanságotoknak köszönhető, és nem hibáztathattok senki mást. Az igazság nem részrehajló bizonyos emberekkel szemben. Ha nem fogadod el az igazságot, és nem keresed az igazságot a problémák megoldására, hogyan is változhatnál meg? Vannak, akik úgy érzik, hogy túl szerény képességgel rendelkeznek, és hogy képtelenek a megértésre, ezért lekorlátozzák önmagukat, és úgy érzik, hogy bármennyire is törekednek az igazságra, nem lesznek képesek megfelelni Isten követelményeinek. Azt gondolják, hogy bármennyire is igyekeznek, annak semmi haszna, és ennyi az egész, ezért mindig negatívak, és emiatt még évekig tartó istenhitük után sem nyertek semmi igazságot. Anélkül, hogy keményen dolgoznál az igazságra való törekvésen, azt mondod, hogy szerény képességgel rendelkezel, lemondasz önmagadról, és mindig negatív állapotban élsz. Ennek következtében nem érted meg az igazságot, amit meg kellene értened, vagy nem gyakorolod az igazságot a képességeid szerint – vajon nem te vagy saját magad akadálya? Ha mindig azt mondod, hogy a képességed nem elég jó, akkor ez vajon nem kitérés és kibújás a felelősség alól? Ha képes vagy szenvedni, megfizetni az árat és elnyerni a Szentlélek munkáját, akkor elkerülhetetlen, hogy képes légy megérteni bizonyos igazságokat és belépni bizonyos valóságokba. Ha nem tekintesz Istenre, vagy nem bízod magad Rá, és feladod önmagad anélkül, hogy erőfeszítéseket tennél, vagy megfizetnéd az árat, és egyszerűen csak megadod magad, akkor egy semmirekellő alak vagy, és hiányzik belőled a lelkiismeret és az értelem szikrája is. Nem számít, hogy szerény vagy kiemelkedő képességgel rendelkezel, ha van egy kis lelkiismereted és értelmed, akkor megfelelően végig kell csinálnod azt, amit tenned kell, a küldetésedet: dezertőrnek lenni rettenetes dolog és Isten elárulása. Jóvátehetetlen. Az igazságra való törekvés szilárd akaratot igényel, és a túl negatív vagy gyönge emberek semmit sem fognak elérni. Nem lesznek képesek mindvégig hinni Istenben, és ha el akarják érni az igazságot, és meg akarják változtatni a beállítottságukat, akkor pedig még kevesebb reményük van. Csak azok nyerhetik el az igazságot és tökéletesedhetnek Isten által, akik elszántak és törekszenek arra.

63. szemelvény

Egyesek gyakran megbetegszenek, és bármennyit imádkoznak Istenhez, akkor sem lesznek jobban. Akármennyire szeretnének is szabadulni a betegségüktől, nem tudnak. Olykor akár életveszélyes állapotokkal is találkozhatnak, és kénytelenek egyenesen szembenézni azokkal. Valójában, hogy ha valakinek csakugyan van a szívében istenhit, annak mindenekelőtt tudnia kell, hogy az ember életének hossza Isten kezében van. Isten eleve elrendeli minden ember születésének és halálának időpontját. Amikor Isten betegséget ad az embereknek, annak oka és értelme van. Betegségnek érzik, amit kaptak, holott az valójában nem betegség, hanem kegyelem. Az embereknek mindenekelőtt fel kell ismerniük ezt a tényt, bizonyossá kell válniuk felőle, és komolyan kell venniük. Amikor betegségben szenvednek, gyakran jöhetnek Isten elé, körültekintően és elővigyázatosan ügyelhetnek arra, hogy megtegyék, amit meg kell tenniük, és másoknál nagyobb odafigyeléssel és szorgalommal kezelhetik a kötelességüket. Ez inkább oltalom az emberek számára, nem pedig béklyó. Ez a dolgok kezelésének negatív módja. Azonkívül, Isten mindenki élettartamát előre meghatározta. Egy betegség orvosi szempontból halálosnak tűnhet, ám ha Isten álláspontja szerint az életednek még folytatódnia kell, és még nem jött el a te időd, akkor nem halhatsz meg, akkor sem, ha akarnál. Ha Isten megbízatást adott neked, és a küldetésed még nem ért véget, akkor még egy halálosnak tartott betegségben sem fogsz meghalni – Isten nem fog még magához venni. Még ha nem is imádkozol, és nem keresed az igazságot, vagy nem foglalkozol a betegséged kezelésével, sőt, ha elhalasztod a kezelésedet, akkor sem fogsz meghalni. Ez különösen igaz azokra, akik megbízatást kaptak Istentől: Ha a küldetésük még nem teljesült, bármilyen betegség érje is őket, nem szabad azonnal meghalniuk; a küldetésük teljesítésének utolsó pillanatáig élniük kell. Megvan benned ez a hit? Ha nincs, akkor csupán felületesen fogsz Istenhez imádkozni, valahogy így: „Istenem! Eleget kell tennem a Tőled kapott megbízatásnak. Irántad való teljes hódolatban akarom tölteni az utolsó napjaim, hogy semmit ne kelljen bánnom, amikor majd eltávozom. Meg kell óvnod engem!” Noha így imádkozol, ha nem teszel kezdeményező módon azért, hogy az igazságot keresd, akkor nem lesz benned akarat és erő ahhoz, hogy hűséget gyakorolj. Mivel nem vagy hajlandó megfizetni a valódi árat, gyakran arra használod ezt a kifogást és ezt a módszert, hogy Istenhez imádkozz és alkudozz Vele – az ilyen ember vajon az igazságra törekszik? Ha meggyógyulna a betegséged, csakugyan jól tudnád teljesíteni a kötelességed? Nem feltétlenül. Az a helyzet, hogy függetlenül attól, hogy az alkudozásod célja az-e, hogy meggyógyítsd a betegségedet, és ne halj meg, vagy más a szándékod és célod vele, Isten szempontjából, ha teljesíteni tudod a kötelességedet, és még hasznára válsz, ha Isten döntése szerint használni fog téged, akkor nem fogsz meghalni. Nem fogsz tudni meghalni, még akkor sem, ha te azt szeretnéd. Ám ha bajt okozol, és mindenféle gonosz tettet követsz el, és bosszantod Isten természetét, akkor gyorsan meg fogsz halni; az életed rövidre zárul. Isten mindenki élettartamát már a világ teremtése előtt meghatározta. Ha engedelmeskedni tudnak Isten rendelkezéseinek és vezénylésének, akkor függetlenül attól, hogy betegségben szenvednek-e vagy sem, és hogy jó vagy rossz-e az egészségünk, az Isten által előre meghatározott számú évet fogják leélni. Megvan benned ez a hit? Ha csak a doktrína alapján ismered el ezt, akkor nincs igazi hited, és felesleges szépen csengő szavakat mondanod; ha a szíved mélyéből meg tudod erősíteni, hogy Isten így fog tenni, akkor természetszerűleg megváltozik a hozzáállásod és a gyakorlásod módja. Természetesen akár megbetegszenek az emberek, akár nem, fontos, hogy a józan eszüket használva igyekezzenek megőrizni az egészségüket életük során. Ez az az ösztön, amit Isten az embernek adott. Ez az az értelem és józan ész, amelyet – az Istentől kapott szabad akarattal – magáévá kell tennie az embernek. Ha megbetegszel, a betegséged kezeléséhez ismerned kell – és el kell végezned – bizonyos alapvető, a józan ész diktálta teendőket az egészségügyi ellátással és a betegség kezelésével kapcsolatban. Ugyanakkor, a betegséged ily módon történő kezelése nem hivatott befolyásolni az életed Isten által meghatározott hosszát, és azt sem ez garantálja, hogy meg tudd élni a számodra rendelt életkort. Mit jelent ez? Így lehet megfogalmazni: Passzív értelemben, ha nem veszed komolyan a betegséged, ha úgy teljesíted a kötelességed, ahogyan kell, és egy kicsit többet pihensz másoknál, ha nem halogattad a kötelességedet, akkor nem fog rosszabbodni a betegséged, és nem fog megölni téged. Minden azon múlik, amit Isten tesz. Más szóval: Isten szemszögéből nézve, ha nem telt még le az életed előre elrendelt tartama, Ő akkor sem hagyja, hogy meghalj, ha megbetegszel. Ha nem halálos a betegséged, de eljött az időd, akkor Isten elvisz téged, amikor csak akar. Vajon ez teljességgel Isten gondolatán múlik? Ez az Ő eleve elrendelésén múlik! Így kell nézned erre a dologra. Megteheted a magad részét, és elmehetsz az orvoshoz, bevehetsz némi orvosságot, vigyázhatsz az egészségedre és figyelhetsz a testmozgásra, de legbelül meg kell értened, hogy Isten kezében van az ember élete, életének hosszát Isten eleve elrendeli, és senki sem írhatja felül azt, amit Isten eleve elhatározott. Ha még a megértés e csekély mértékével sem rendelkezel, akkor nincs igazán hited, és valójában nem hiszel Istenben.

Egyesek minden elképzelhető dolgot megtesznek, különféle módszerekkel próbálják kezelni a betegségüket, de bármilyen gyógymódot alkalmazzanak is, nem tudnak meggyógyulni. Minél több kezelést kapnak, annál súlyosabbra fordul a betegségük. Ahelyett, hogy Istenhez imádkozva próbálnának rájönni, hogy pontosan mi is a helyzet a betegségükkel, valamint megkeresni a betegség fő okát, a maguk kezébe veszik a dolgokat. Végül aztán sokféle módszert bevetnek és igen sok pénzt elköltenek, ám ennek ellenére sem gyógyulnak meg a betegségükből. Amikor aztán feladják a kezelést, egy idő után váratlanul magától is meggyógyul a betegségük, és nem tudják, hogy történt. Némelyek jelentéktelen betegségbe esnek és nem is igazán törődnek vele, egy nap azonban rosszabbra fordul az állapotuk, és hirtelen meghalnak. Mi történik ilyenkor? Az emberek nem képesek felfogni, hogy ez Isten szemszögéből nézve valójában azért van, mert teljesült az illető e világi küldetése, ezért Isten elviszi az illetőt. Az emberek gyakran mondják, hogy „Az emberek nem halnak meg, ha nem betegek.” Valóban így volna? Voltak olyanok, akiknél a kórházi kivizsgálás alkalmával semmilyen betegséget nem találtak. Rendkívül egészségesek voltak, de végül pár napon belül meghaltak. Ezt nevezik betegség nélküli halálnak. Sok ilyen ember van. Ez azt jelenti, hogy az illető elért az élete végére, és visszavitetett a szellemi világba. Némelyek túlélték a rákot és a tuberkulózist, majd egészen a hetvenes vagy nyolcvanas éveikig éltek. Jó néhány ilyen ember van. Ez mind Isten rendeléseitől függ. Ez a fajta megértés igazi hit Istenben. Ha fizikálisan beteg vagy, és be kell venned valamilyen gyógyszert ahhoz, hogy kezeld az állapotod, akkor vedd be a gyógyszert vagy mozogj rendszeresen, pihenj és kezeld az állapotod higgadtan. Miféle hozzáállás ez? Ez az Istenbe vetett valódi hit hozzáállása. Tegyük fel, hogy nem veszed be a gyógyszered, nem kapsz injekciókat, nem mozogsz, nem ügyelsz az egészségedre, de továbbra is halálra aggódod magad, folyton így imádkozva: „Ó, Istenem! Megfelelően el kell végeznem a kötelességeimet, nem fejeződött még be a küldetésem, nem vagyok még kész a halálra! Teljesíteni akarom a kötelességeimet és el akarom végezni a Tőled kapott megbízatást. Ha meghalok, nem fogom tudni elvégezni. Nem akarok úgy elmenni, hogy bármit is bánok. Kérlek, Istenem, hallgasd meg az imáimat! Engedj tovább élni, hogy teljesíthessem a kötelességeimet és elvégezhessem a Tőled kapott megbízatást! Örökké dicsérni akarlak, és mielőbb meg akarom látni a Te dicsőséged napját!” Kívülről úgy látszik, hogy nem szedsz gyógyszert és nem kapsz injekciókat, de nagyon erős vagy és telve vagy Istenbe vetett hittel. Valójában azonban a mustármagnál is kisebb a hited. Halálosan rettegsz, és nincs hited Istenben. Hogy lehet, hogy nincs hited? Hogyan történt ez? Az emberek egyszerűen nem értik a Teremtő hozzáállását, alapelveit, és hogy miként foglalkozik teremtményeivel, ezért a maguk korlátolt látásmódjukra, elképzeléseire és elgondolásaira hagyatkozva próbálják kitalálni, hogy mit fog tenni Isten. Hazardírozni akarnak Istennel, hogy lássák, vajon meggyógyítja és hagyja-e sokáig élni őket. Nem ostobaság ez? Ha Isten megengedi, hogy élj, bármilyen beteg légy is, nem fogsz meghalni. Ha Isten nem engedi, hogy élj, akkor még ha nem is vagy beteg, akkor is meghalsz, ha annak így kell lennie. Isten előre meghatározta az életed hosszát. Ezt tudni igaz tudás és igaz hit. Isten akkor véletlenszerűen betegíti meg az embereket? Ez nem véletlenszerű dolog, hanem a hitük finomításának az egyik módja, és olyan szenvedés, amit el kell viselniük az embereknek. Ha Isten megbetegít, ne próbáld elkerülni; ha nem, akkor ne kérd! Minden a Teremtő kezében van, és az embereknek meg kell tanulniuk hagyni, hogy a természet tegye a dolgát. Mi a természet? A természetben semmi sem véletlenszerű; minden Istentől jön. Ez így igaz. Azok közül, akik ugyanabban a betegségben szenvednek, egyesek meghalnak, mások élve maradnak; ezt Isten mind eleve elrendelte. Ha élhetsz, az azt bizonyítja, hogy még nem teljesítetted a küldetést, amelyet Isten adott neked. Keményen kell dolgoznod a teljesítésén, és meg kell becsülnöd ezt az időt, nem pedig elpazarolni. Erről szól a dolog. Ha beteg vagy, ne próbáld elkerülni, de ha nem vagy beteg, ne kérd! Bármiről legyen is szó, nem kaphatod meg csak azért, mert kéred, és semmit sem kerülhetsz el csupán azért, mert el akarod. Senki sem változtathat azon, amit Isten eldöntött.

Az Úr Jézus imádkozott, mielőtt a keresztre szegezték volna. Hogyan fogalmazott pontosan? („[…] ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te” (Máté 26:39).) A teremtett emberiség tagjaiként az embereknek keresztül kell menniük ezen a keresési folyamaton, mert nem értik Isten akaratát. Ez normális folyamat. Ugyanakkor bármennyire keresel is, és bármily hosszú, fáradságos vagy nehéz is a keresés folyamata, kezdettől fogva ez idáig soha semmi nem változott még meg, amit Isten elhatározott, és soha nem döntött még úgy, hogy megváltoztatja elhatározását. Kereshetnek és várakozhatnak az emberek, és Isten megenged nekik egy olyan folyamatot, amely által megérthetik, megtudhatják és világosan megláthatják, hogy mi is az igazság valójában, de Ő soha egyetlen döntését sem változtatja meg. Éppen ezért ne érezd úgy, hogy véletlenszerűen történnek veled a dolgok, vagy hogy amikor valamiképpen elkerülöd a katasztrófát és a biztos halált, akkor az a vakszerencse és a véletlen műve. Nem az. Istennek minden teremtett lényre vonatkozóan előre rögzített terve és konkrét rendelése van – a legnagyobbaktól a legkisebbekig, a makroszkopikus méretűektől – az égitestektől és a kozmosztól – kezdve egészen az emberi teremtményekig, sőt a mikroorganizmusokig. Ez Isten mindenhatósága. Némelyek azt mondják, amikor megbetegszenek, hogy azért történt, mert valamilyen tevékenységtől kimerültek vagy véletlenül rossz dolgot ettek. Ne keress ilyen okokat – ezek mindegyike negatív és ellenszegülő hozzáállás. Pozitívan nézz szembe azokkal a körülményekkel, emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, amelyeket Isten rendelt a számodra! Ne keress objektív okokat, hanem azt keresd és értsd meg inkább pontosan, hogy milyen szándékkal és hozzáállással hozott téged Isten az adott helyzetbe, és hogy neked teremtményként milyen hozzáállással kellene azt kezelned! Ezt az utat kell keresned. Amikor valaki életben marad, az sosem véletlenszerű, és nem is elkerülhetetlen; mindig benne van a Teremtő rendelése, szándéka és szuverenitása. Semmi sem üres. Üresnek gondolod Isten szavait, az Ő akaratát és az igazságot? Nem azok! Amikor az emberek még nem értették meg Isten akaratát, hajlamosak bizonyos elképzelésekre és elgondolásokra, és úgy érzik, hogy meglehetősen helytállóak ezek az elképzelések és elgondolások, valamint hogy minden bizonnyal összhangban vannak Isten szándékaival. Az emberek nem tudják, melyek Isten szándékai, ezért így éreznek: „Helyes a gondolkodásmódom. Valódi hitem van. Félem Istent és alávetem magam neki, olyan ember vagyok, aki szereti Istent.” Isten valójában mélységesen megveti az elképzeléseidet és elgondolásaidat. Miközben azon gondolkodsz, hogy mennyire igazad van, valójában egyáltalán nem érted az igazságot, és nem is nyerted el az igazságot. Amikor egy napon tisztán látod majd mindezeket a dolgokat, és felismered, hogy végső soron mindezen dolgokat a Teremtő dönti, rendezi és rendeli el, elmondható lesz, hogy megtanultad a leckéket a különböző emberekkel, eseményekkel és dolgokkal való találkozásaidból, és elérted azokat az eredményeket, amelyeket el kell érned. Csakis akkor fogod igazán megérteni Isten akaratát és felismerni, hogy Isten minden cselekedete az emberek megmentését szolgálja, és Isten jó szándékai és legkomolyabb erőfeszítései rejlenek benne. Ha van ilyen megértésed, adj hálát és dicsérd Istent érte, és soha ne érezz így: „Isten arra rendelt, hogy teljesítsem ezt a kötelességet, úgyhogy biztosan nagyon fontos vagyok Isten szívének. Isten nem hagyhat el engem, és nem fogja engedni, hogy meghaljak.” Ez tévedés. Isten mindent módszeresen tesz. Mit jelent ez? Isten rendeli el, hogy mikor szülessen meg valaki, mikor haljon meg, és hány küldetése legyen ebben az életben. Isten elrendelte az élettartamodat. Nem fog korán véget vetni az életednek, ha gyengén teljesítesz ebben az életben, de nem is hosszabbítja meg jó néhány évvel az életed a jó teljesítményed miatt. Ezt nevezik módszerességnek. Némelyek ezt mondják azokról a rossz emberekről, akik mindenféle gonosz cselekedeteket követnek el a világon, nagy károkat okoztak a világnak, és sok másokat veszélyeztető, ártalmas tettet vittek véghez egy bizonyos időszakban: „Isten vak. Miért nem pusztítja el az ilyen embereket?” Tudod, mi ennek az oka? Mi a mögötte lévő, kiváltó ok? A kiváltó ok ez: A pozitív alakok pozitív szerepet játszanak, a negatív alakok pedig negatív szerepet játszanak. Mindenkinek van küldetése, mindenkinek van szerepe, mindenkinek az élete és halála régen el lett már rendelve; Isten soha nem borítja fel ezt. Amikor megszülettél, időben jöttél a világra, egyetlen perccel vagy másodperccel sem tértél el az ütemtervtől; amikor meghalsz és eltávozik a lelked, az szintén nem tér majd el egy perccel vagy egy másodperccel sem. Isten senkinek nem változtatja meg az eredetileg elrendelt élettartamát és nem engedi, hogy húsz-harminc évvel tovább éljen azért, mert sokat ad az illető az emberiségnek. Isten soha nem tett ilyet, és a jövőben sem fog soha. Idő előtt sem vet véget senki életének csak azért, mert az illető különösen ártalmas az emberiségre nézve. Isten sosem tesz ilyet. Ez a menny rendje és törvénye, és Isten sosem fogja megszegni. Mit láttatok meg ebből a dologból? (Senki sem változtathat azokon a dolgokon, amiket Isten elrendelt.) Maga Isten sem borítaná fel vagy változtatná meg soha azokat a dolgokat, amelyeket elrendelt vagy eltervezett. Ez tény; azonkívül Isten hatalmát és bölcsességét is láthatjuk ebből a dologból. Isten már teljesen eltervezte minden teremtett lény eredetét, eljövetelét, élettartamát és végét, valamint az életük küldetését és az egész emberiségen belül betöltendő szerepüket is. Senki sem változtathat ezeken a dolgokon; ez a Teremtő hatásköre. Hogy mikor érkezik a földre egy teremtett lény, mi az élete küldetése, mikor ér véget az élete – Isten régen elrendelte már ezeket a törvényeket, ahogyan az égitestek pályáját is előírta; hogy milyen pályán haladnak ezek az égitestek, hány éven át, hogyan mozognak, milyen törvényeket követnek – Isten régen elrendelte már mindezt, és több ezer, tízezer, százezer éve nem változtatott rajta. Ez Isten által lett elrendelve, ez az Ő hatásköre. Mi van akkor az emberrel, ezzel az aprócska teremtménnyel? Tegyük most félre az embert, és beszéljünk először a kutyákról! Isten úgy rendelkezett, hogy körülbelül tíz évig éljenek, és meg kell halniuk, amikor elérik ezt az életkort. Lehet változtatni ezen az időkereten? (Nem.) Nem fogunk most konkrét esetekről beszélni. Ha egy kis állat élettartamát is Isten rendelte el, és az emberek nem változtathatnak rajta, akkor hogy’ ne lenne így az ember élettartamával? Bármit kérjenek is tehát az emberek, az utolsó dolog, amit kérhetnek, az élettartamuk meghosszabbítása. Az, hogy milyen áldások és szerencsétlenségek történnek egy ember életében, és hogy mikor hal meg valaki – ezek Isten által eleve elrendelt dolgok. Senki sem változtathat rajtuk, és akárhányszor kérje is, hasztalan teszi. Kérheted Istent, hogy világosítson meg bizonyos dolgokkal kapcsolatban, például hogy mit tapasztalsz, mit ismersz fel és mit nyerhetsz egy körülményből. Vagyis keresheted az igazságot és imádkozhatsz Istenhez az életbe való belépésért és az életfelfogásod megváltozásáért. Ha Istent meg tudja indítani a komoly szándékod, akkor elnyerheted a Szentlélek munkáját. Ez az, amit hajlandó Isten megtenni. Ugyanakkor légy értelmes! Nem kérhetsz Istentől hosszú életet vagy halhatatlanságot, mert az élettartamodat már elrendelte Isten. Azon ember nem változtathat, és akárhányszor kéri is, nem érhet el változást. Isten nem fog változtatni azon, amit elrendelt. Ha elismered, hogy Isten a Teremtő, hogy Isten az Uralkodód, az Istened és az Urad, akkor sosem szabad ilyen dolgokat kérned. Mit mond Isten az embereknek, mit kérjenek? Mit mond a Miatyánk? „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6:10). Mit kell még kérnetek? Tudjátok-e? Teremtményekként teljesítenetek kell a kötelességeiteket Isten irányítási munkáján belül. El kell végeznetek az Istentől kapott megbízásokat, megfelelően teljesítenetek kell a küldetéseteket, nem szabad kudarcot vallanotok a küldetésetekben, méltónak kell lennetek Istentől kapott életetekre és létezésetekre, és nem szabad hagynotok, hogy eltékozolt vagy hiábavaló legyen ez az élet. Ebben az életben meg kell ismernetek a Teremtőt, teremtett lényhez illő hasonlatosságot kell megélnetek és eleget kell tennetek a Teremtő kívánságainak – ezek azok a dolgok, amelyeket kérnetek kell. Mindenekelőtt világosan kell látnotok a szívetekben, hogy mit kérjetek és mit ne kérjetek, hogy mely dolgok vannak összhangban Isten akaratával és melyek nincsenek, és hogy megkaphatjátok-e, amit kérni szeretnétek. Ne cselekedjetek ostobán! Ha olyasvalamit kértek, amit Isten már elrendelt, hiábavalóak az imáitok. Nem ostobaság akkor imádkoznotok érte? Nem szembehelyezkedés vajon Istennel? Isten úgy rendelte, hogy nyolcvan évig élj, de te követeled, hogy hadd élj száz évig; Isten úgy rendelte, hogy harminc évig élj, de te követeled, hogy hadd éld meg a hatvan évet. Nem lázadó viselkedés ez? Nem ellenállás Istennek? Az embereknek értelmeseknek kell lenniük, és nem tehetnek ostobaságokat.