2023 októberében a vezetők azt a feladatot adták, hogy speciális effektusokat készítsek. Kezdetben csak néhány alapvető műveletet tanultam meg, ami nem igényelt különösebb technikai tudást. A tanulás után gyorsan létrehoztam néhány effektust. Ahhoz, hogy jobb és valósághűbb speciális effektusokat készítsek, több technikát kellett elsajátítanom. De voltak bizonyos aggályaim: „Ezek a technikák elég nehezek, és nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom-e tanulni őket.” Később, az oktatóanyagok tanulmányozása során voltak olyan műveletek, amelyekre akkor emlékeztem, de később elfelejtettem őket. Néha nem értettem az oktatóanyagban szereplő pontokat, így nehéz volt megtanulni őket. Miután egy ideig tanultam, úgy éreztem, hogy ez túlságosan megterhelő szellemileg, ezért visszakozni akartam. Akkoriban láttam egy testvért a csapatban, aki grafikai tervezést tanult, és arra gondoltam: „Miért nem grafikai tervezésre osztott be a felügyelő? Ezt már tanultam korábban, ezért könnyebb lenne belevágnom, ha ezt kellene csinálnom, és így egy kicsit könnyebb dolgom lenne.” Később elmondtam a testvérnek a gondolataimat, de ő azt mondta, hogy nincs elég ember a speciális effektusok kötelességére, ezért azt javasolták, hogy folytassam a speciális effektusok tanulását. Úgy éreztem, hogy ez észszerű, ezért elhatároztam, hogy folytatom a tanulást. Két-három hónappal később már áttanulmányoztam néhány oktatóanyagot, és elkezdtem nehezebb speciális effektusokon dolgozni. Amikor nehézségbe ütköztem, nem fáradtam azzal, hogy kutassak, hanem egyből ahhoz a testvérhez fordultam, akivel együttműködtem. A testvér türelmesen elmagyarázta nekem a dolgokat, és a probléma gyorsan megoldódott. Arra gondoltam magamban: „Legközelebb, ha nehézségem támad, csak segítséget kérek a társamtól. Így sokkal könnyebb, és nem kell annyit bajlódnom, sem gondolkodnom.” Később már nem összpontosítottam a tanulásra és a technikai készségekben való elmélyedésre, és általában csak néhány egyszerű speciális effektust készítettem, így a képességeim nagyon lassan fejlődtek. 2024. március végén egy bonyolultabb speciális effektust kellett készítenünk, és arra gondoltam: „Ezt elég macerás lesz elkészíteni. Elég sok erőfeszítést kell majd tennem, hogy tanulmányozzam az oktatóanyagokat, és különböző forrásokból kell majd információkat keresnem, és ez fizikailag is megterhelő lesz. Akár meg is csináltathatom a társammal.” Később láttam, hogy a társam fejlesztette a technikai képességeit ennek a speciális effektusnak az elkészítésével, míg én ezzel szemben semmit sem haladtam, ezért egy kicsit bűntudatom volt, és sajnáltam a dolgot. A képességeim eleve nem voltak túl jók, és ha szorosan együttműködtem volna a társammal, hogy elmélyedjünk néhány összetett speciális effektusban, én is fejleszthettem volna néhány képességemet.

Ezek után azon kezdtem tűnődni: „Miért van az, hogy soha nem akarok erőfeszítést tenni a tanulásra, a kutatásra és a nehézségek leküzdésére a kötelességemben?” Később Isten szavait olvastam. Mindenható Isten azt mondja: „A testi kényelem utáni sóvárgás szintén egy komoly probléma. Szerintetek milyen megnyilvánulásai vannak a testi kényelem utáni sóvárgásnak? Milyen példákat tudtok mondani a saját tapasztalataitok alapján? A státusz előnyeinek élvezete is számít? (Igen.) Még valami más? (A könnyű feladatok előnyben részesítése a nehéz feladatokkal szemben a kötelességek végzése során, és ha valaki mindig az egyszerű munkát akarja választani.) Az emberek kötelességük végzésekor mindig könnyű munkát választanak, olyan munkát, amely nem fárasztó, és amelyhez odakint nem kell dacolniuk az elemekkel. Ez a könnyű munka választása és a nehezek alóli kibújás, és ez a testi kényelmek utáni sóvárgás megnyilvánulása. És még micsoda? (Állandó panaszkodás, ha egy kissé nehéz, egy kissé fárasztó a kötelességük, ha árat kell fizetni érte.) (Az étellel és a ruházattal, valamint a testi gyönyörökkel való elsődleges foglalkozás.) Ezek mind a testi kényelmek utáni sóvárgás megnyilvánulásai. Amikor az ilyen emberek azt látják, hogy túl fáradságos vagy kockázatos egy feladat, valaki más nyakába varrják; ők maguk csak könnyed munkát végeznek, kifogásokat keresnek, mondván, hogy ők gyenge képességűek, híján vannak a munkaképességnek, és nem tudják elvállalni ezt a feladatot – miközben valójában azért tesznek így, mert a testi kényelmek után sóvárognak. Nem szeretnének szenvedni, bármilyen munkát vagy bármilyen kötelességet végeznek is. [...] Kötelesség végzése közben is folyton nehézségekre panaszkodnak és nem akarnak semennyi erőfeszítést tenni, és amint van némi leállás, mindjárt megpihennek, üres fecsegésbe fognak vagy szabadidős és szórakoztató tevékenységekbe kezdenek. Amikor pedig felgyorsul a munka, és megzavarja az életük ritmusát és megszokásait, boldogtalanok és elégedetlenek miatta. Zúgolódnak és panaszkodnak, és felületessé válnak a kötelességeik végzésében. Ez a testi kényelmek után való sóvárgás, nem igaz? [...] Alkalmasak-e kötelességvégzésre azok, akik elmerülnek a testi kényelmekben? Amint valaki felhozza a kötelességük végzésének témáját, vagy az ár megfizetéséről és nehézségek elszenvedéséről beszél, egyre csak csóválják a fejüket. Túl sok nehézségük van, tele vannak panasszal, és tele vannak negativitással. Az ilyen emberek hasztalanok, nem alkalmasak a kötelességeik végzésére, és ki kellene vetni őket” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (2.)). Miután Isten szavait olvastam, rájöttem, hogy mindig a nehézségekre panaszkodni, visszahúzódni, amikor nehézségekkel szembesülök a kötelességeim során, és csak arra gondolni, hogy a könnyű és kényelmes feladatokat végezzem el, azzal a könnyű munkát választom, és átadom magam a testi kényelemnek. Azok az emberek, akik nem akarnak semmilyen nehézséget elviselni vagy árat fizetni, képtelenek bármilyen valódi munkát végezni. Az ilyen emberek haszontalanok, és csak kiiktatásra kerülhetnek. Én pontosan az a fajta lusta ember voltam, akit Isten leleplezett. Jól tudtam, hogy a speciális effektusok kötelességében munkaerőhiány van, de azt gondoltam, hogy ennek a készségnek a megtanulása túl sok erőfeszítést igényel és túl megterhelő szellemileg, és valahányszor nehézségeim támadtak, vissza akartam húzódni, nem voltam hajlandó szenvedni és megfizetni az árat a tanulásért. Amikor láttam egy testvért a csapatban, aki grafikai tervezést tanult, arra gondoltam, hogy mivel van némi tapasztalatom ezen a téren, és a grafikai tervezés nem túl nehéz, inkább grafikai tervezéssel szeretnék foglalkozni, és ki szeretnék szállni a speciális effektusok kötelességéből. Később, amikor bonyolultabb speciális effektusokat készítettem, valahányszor nehéz technikai problémákba ütköztem, csak megkértem a társamat, hogy oldja meg őket, és nem tanultam vagy kutattam proaktívan és mélyrehatóan, aminek következtében a képességeim nagyon lassan fejlődtek. Azokat a kötelességeket választottam, amelyeket könnyebb volt elvégezni, csak egyszerű, könnyű feladatokat akartam csinálni, amelyek nem igényeltek sok szellemi vagy fizikai erőfeszítést, és valahányszor nehézségekbe ütköztem, fel akartam adni a kötelességeimet anélkül, hogy szándékomban állt volna leküzdeni a kihívásokat és Istennek tetsző módon cselekedni. Ezzel a hozzáállással nem tudtam semmilyen készséget elsajátítani, még kevésbé jól végezni a kötelességeimet, és csak haszontalanná váltam volna, és Isten kiiktatott volna. Nem akartam többé így folytatni. Később kezdeményeztem, hogy bonyolultabb speciális effektusokhoz szükséges készségeket tanuljak, és rájöttem, hogy nem is olyan nehezek, mint amilyennek képzeltem. Egy idő után a technikai képességeim jelentősen javultak. A kezdetben nem értett fogalmak világosabbá váltak, és a legtöbb problémát meg tudtam oldani. Nagyon boldog voltam.

De egy idő után újra elégedetté váltam a helyzetemmel. Néha, amikor láttam, hogy a társam bonyolult technikákban mélyed el, arra gondoltam: „Azoknak a technikáknak az elsajátítása elég nehéz lesz, és ezektől az ismeretlen kódoktól csak megfájdul a fejem. Megtanulásuk nagy árat és sok szellemi erőfeszítést igényelne. Olyan fárasztó lenne! Elég jó, hogy már idáig eljutottam. Nem kell megnehezítenem a saját dolgomat. Hagyom, hogy a társam kutasson ezen nehéz szaktudás után, én pedig csak azt csinálom, amire képes vagyok.” A társam megkérdezte, hogy akarok-e nehezebb szaktudást tanulni, és szóban beleegyeztem, mondván, hogy megtanulom őket, ha lesz időm, de a valóságban soha nem tanultam azokat a dolgokat. Egyszer észrevette, hogy még mindig ugyanazt az oktatóanyag-sorozatot tanulmányozom, mint korábban, és azt mondta: „Már 8 vagy 9 hónapja végzed ezt a kötelességet; hogy lehet, hogy még mindig nem fejezted be ezt a sorozatot?” Szavai szíven ütöttek, de igaza volt. Tényleg, ha rendesen tanulmányoztam volna ezt az oktatóanyag-sorozatot, 3 vagy 4 hónap alatt befejezhettem volna, de amint elsajátítottam néhány technikát, abbahagytam a komoly tanulmányozását, így még mindig nem fejeztem be a tanulást. Hogyan tudnék így fejlődni? Látva ezt az állandó hozzáállásomat a kötelességemhez, nagyon kényelmetlenül éreztem magam, ezért Isten elé járultam imában, kérve Őt, hogy vezéreljen engem önmagam megismerésére és a tanulságok levonására. Isten szavait olvastam: „A lusta emberek semmit sem tudnak csinálni. Két szóval összefoglalva: hasznavehetetlen emberek; másodosztályú fogyatékosságuk van. Nem számít, mennyire jó képessége van a lusta embereknek, az nem egyéb, mint puszta kirakat; még ha jó képességűek is, semmi haszna. Túlságosan lusták – tudják, hogy mit kellene tenniük, de nem teszik, és még ha tudják is, hogy probléma valami, nem keresik az igazságot a megoldása végett, és noha tudják, hogy milyen nehézségeket kellene elszenvedniük azért, hogy hatékony legyen a munka, mégsem hajlandóak ilyen érdemleges szenvedést elviselni – így aztán nem nyerhetnek el semmilyen igazságot, és nem végezhetnek valóságos munkát. Nem szeretnék elviselni azokat a nehézségeket, amelyeket viselniük kellene az embereknek; csak a kényelemben való elmerülést, az örömteli idők és a szabadidő élvezetét, valamint a szabad és nyugodt élet élvezetét ismerik. Hát nem hasznavehetetlenek? Azok az emberek, akik nem tudnak nehézséget elviselni, nem érdemlik meg az életet. Akik folyton csak parazitaként akarnak élni, lelkiismeret és józan ész nélkül valók; vadállatok, és az ilyen emberek még munkavégzésre is alkalmatlanok. Mivel nem tudnak nehézséget elviselni, még ha végeznek is munkát, nem képesek jól végezni azt, és ha el szeretnék nyerni az igazságot, erre még kevesebb remény van. Az, aki nem tud szenvedni és nem szereti az igazságot, hasznavehetetlen ember; még munkavégzésre sem alkalmas. Vadállat, és szemernyi emberi mivolt sincs benne. Az ilyen embereket ki kell iktatni; csakis ez felel meg Isten szándékainak” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). Isten leleplezi, hogy a lusta emberek haszontalanok, élősködők, híján vannak az emberi mivoltnak, és Isten igazán utálja az ilyen embereket. Isten szavain elmélkedve elgondolkodtam a kötelességemben tanúsított viselkedésemen: a nehézségeket terhesnek tartottam, visszahúzódtam, amikor nehézségekbe ütköztem, és a legkisebb mértékben sem akartam szenvedni. Látva, hogy a társam új technikákat tanul és elmélyed bennük, úgy éreztem, hogy azok a technikák túl nehezek és macerásak, ezért nem akartam tanulni őket. Azt gondoltam, hogy már az is elég jó, hogy elértem a meglévő szakmai tudásomat, és ezért az embereknek nem kellene ilyen magas elvárásokat támasztaniuk velem szemben. Igazán reménytelen eset voltam. Bár úgy tűnt, hogy végzem a kötelességemet, nem tettem semmilyen erőfeszítést a képességeim fejlesztésére, és nem mélyedtem el új technikákban, ami azt jelentette, hogy nem tudtam bonyolult effektusokat létrehozni. Egy oktatóanyag-sorozat, amelyet három-négy hónap alatt be lehetett volna fejezni, nekem kilenc hónapba telt. Isten házának ételét ettem, és élveztem Isten kegyelmét, mégis békében voltam azzal, hogy csak ezt a kis munkát végzem anélkül, hogy arra gondoltam volna, hogyan fejlesszem szakmai képességeimet és a munka hatékonyságát. Egy parazita életét éltem. Igazán híján voltam az emberi mivoltnak, és pontosan az a lelkiismeret és józan ész nélküli fenevad voltam, akit Isten leleplezett. Ha erőfeszítést tettem volna a tanulásra, a képességeim biztosan jobbak lennének, mint amilyenek voltak. De én egyszerűen átadtam magam a testi kényelemnek, nem voltam hajlandó szenvedni és árat fizetni. Mindig a komfortzónámban maradtam, nem voltam hajlandó erőfeszítést tenni, és csak mások munkájának gyümölcsét arattam le. Bár a testem nem fáradt el, a képességeimben nagyon kevés előrehaladást értem el, és nem tudtam kulcsfontosságú szerepet játszani a kötelességeimben. Ez pont úgy volt, ahogy Isten mondta: „A lusta emberek semmit sem tudnak csinálni.” Az, ahogyan a kötelességemet végeztem, nem volt okos, hanem ostoba!

Később Isten szavait olvastam. Mindenható Isten azt mondja: „Egyesekben látszólag van alávetettség a kötelességük végzése során, és megtesznek bármit, amit a Fennvaló elrendez. De amikor megkérdezik tőlük: »Felületesen végzed a kötelességedet? Az alapelvek szerint végzed?«, nem tudnak határozott választ adni, csak annyit mondanak: »Úgy teszek, ahogy a Fennvaló utasít, és nem merek féktelenül gonosz tetteket elkövetni.« Amikor megkérdezik tőlük, hogy eleget tettek-e a felelősségüknek, azt mondják: »Nos, teszem, amit tennem kell.« Látod? Mindig ilyen a hozzáállásuk a kötelességük végzésekor – ráérősek, lassan csinálják a dolgokat, és félszívvel teszik. Nem igazán tudsz fogást találni rajtuk, de ha a kötelességük végrehajtását az igazságalapelvekhez méred, az nem hatékony és nem megfelelő színvonalú. És mégsem érdekli őket, továbbra is úgy cselekszenek, mint azelőtt, és még mindig nem teszik meg azokat a dolgokat, amelyeket saját kezdeményezésből kellene megtenniük – egyáltalán nem változnak. Hát nem szégyentelenül makacsok? Mindig fenntartják ezt a hozzáállást: »Lehet ezer zseniális terved, de nekem megvannak a saját szabályaim. Én egyszerűen ilyen vagyok. Lássuk, mit tudsz tenni velem. Ez a hozzáállásom!« Nem tettek semmi rendkívül csalárd vagy gonosz dolgot, de jótetteket is alig vittek véghez. Mit mondanál, milyen úton járnak? Jó ez a fajta hozzáállás az Istenbe vetett hithez és az ember kötelességéhez? (Nem.) A Bibliában Isten ezt mondja: »Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból« (Jelenések 3:16). Langyosnak lenni, sem hidegnek, sem forrónak – jó ez a hozzáállás? (Nem.) Egyesek így gondolkodnak: »Ha gonoszságot teszek és akadályozásokat okozok, gyorsan elítélnek. De ha pozitívan és proaktívan teszem a dolgokat, elfáradok, és ha hibázok valamiben, talán megmetszenek, vagy talán még el is bocsátanak, ami olyan kínos lenne! Ezért langyos maradok, sem hideg, sem forró. Bármit is kérsz tőlem, megteszem. De ha nem mondod, hogy tegyek meg valamit, nem avatkozom be. Így nem fáradok el, és ráadásul az emberek nem fognak tudni fogást találni rajtam. Ez a megközelítés nagyszerű!« Jó ez a fajta magaviselet? (Nem.) Tudod, hogy ez nem jó, tehát hogyan kellene megváltoznia a gyakorlatodnak? Ha sosem törekszel arra, hogy az igazságra való törekvés útján járj, és továbbra is kitartasz amellett, hogy a Sátán filozófiái szerint élj, akkor arra vagy kárhoztatva, hogy ne legyen reményed az üdvösség elérésére” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.)). Isten leleplezi, hogy az emberek a kötelességeikben csak felületes munkát végeznek, és nem látják el aktívan és proaktívan a felelősségüket. Ez azt jelenti, hogy felületesen, lagymatagon végzik a kötelességüket, és ezeket az embereket Isten végül kiiktatja. Úgy éreztem, hogy az állapotom nagyon veszélyes. Hiányzott belőlem az aktív és proaktív hozzáállás a kötelességemben. Mindig robotpilóta üzemmódban voltam, se nem hideg, se nem meleg, és elégedett voltam, amíg a dolgok kívülről rendben lévőnek tűntek, és megelégedtem azzal, ha nem okoztam semmilyen zavarást vagy akadályozást. Nagyon kevés előrelépést tettem a kötelességeimben, csak egyszerű feladatokat végeztem, és elvoltam valahogy. Azzal, hogy lagymatagon végeztem a kötelességeimet, szégyentelenül makacs voltam, pont ahogy Isten leleplezi, nem akartam fizikailag szenvedni, és csak egy kis erőfeszítést akartam tenni, hogy elérjek egy olyan kimenetelt, amiben nem halok meg. Magamat becsaphattam, de Istent nem, és ha nem tartok bűnbánatot, végül kiiktatnak.

Utána elgondolkodtam: „Miért vagyok ilyen lusta, és miért adom át magam a kényelemnek? Mi a probléma gyökere?” Később Isten szavait olvastam: „Azok a gondolatok, amelyekre az emberek túlélésük érdekében támaszkodtak, sok éven át emésztették a szívüket, míg végül álnokok, gyávák és megvetendőek lettek. Nemcsak akaraterővel és elszántsággal nem rendelkeznek, hanem mohókká, arrogánsakká és akaratosakká is váltak. Teljesen hiányzik belőlük az énjük meghaladására irányuló elhatározás, sőt mi több, egy csipetnyi bátorság sincs bennük, hogy lerázzák magukról e sötét befolyások korlátjait. Az emberek gondolatai és élete annyira romlott, hogy az Istenbe vetett hitük mögött álló szempontjaik még mindig elviselhetetlenül ocsmányak, sőt kifejezetten bántják a fület. Az emberek mind gyávák, erőtlenek, megvetésre méltók és törékenyek. Nem gyűlölik a sötétség erőit, és nem éreznek szeretetet a világosság és az igazság iránt; ehelyett mindent megtesznek, hogy elűzzék azokat” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?). Miután a Sátán megrontotta őket, az emberek olyan sátáni mérgek szerint élnek, mint: „az élet arról szól, hogy jót együnk és szépen öltözködjünk”, „rövid az élet, élvezd, amíg tudod” és „bánj jól magaddal”. A testi élvezetekre való törekvést teszik céljukká; azt gondolják, hogy a könnyű és gondtalan élet a boldogság, és ez jelenti az élet élvezetét, ezért semmilyen tettükben nem akarnak szenvedni vagy árat fizetni. Visszatekintve, amikor egy lassabb tempójú kisvárosban dolgoztam, a munka viszonylag könnyű volt, és élveztem ezt a lassú és kényelmes életet. Bár a fizetés egy kicsit alacsony volt, nem érdekelt. Úgy éreztem, hogy amíg takarékos vagyok, addig rendben van. Miután megtaláltam Istent, ugyanolyan voltam. A kötelességeimet a fejlődésre való törekvés nélkül végeztem, mindig lagymatag voltam, és elégedett voltam a helyzetemmel. Amikor láttam, hogy a speciális effektusokkal kapcsolatos kötelességem nehéz technikák megtanulását igényli, a nehézségekben sínylődtem a fejlődésre való törekvés nélkül, és nem akartam megtanulni a technikákat, pedig elsajátíthattam volna őket, ha megfizetem az árat. Egyszerűen elégedett voltam azzal, hogy egy helyben toporgok és fenntartom a helyzetemet, és nem volt bennem vágy, hogy eleget tegyek Istennek, vagy figyelembe vegyem Őt. Isten kegyelmet adott nekem azzal a lehetőséggel, hogy kötelességeket végezhetek, azzal a szándékkal, hogy a kötelességeim során az igazságra fogok törekedni, le fogom vetni a romlott beállítottságomat, és jól fogom végezni a kötelességeimet. De én mindig a testi kényelemnek adtam át magam, és nem voltam hajlandó szenvedni vagy árat fizetni azért, hogy jól végezzem a kötelességeimet. Annyi évnyi kötelességvégzés után még mindig nem sajátítottam el semmilyen szakmai képességet, és nem tanultam meg semmilyen technikát. Képtelen voltam egyedül kezelni a dolgokat, és teljesen haszontalan voltam. Láttam, hogy a Sátán gondolatai és nézetei szerint élek, méltóság és integritás nélkül, és nemcsak hogy nem végeztem jól a kötelességeimet, hanem ami még fontosabb, nem tudtam elnyerni az igazságot, és Isten nem mentene meg. A sátáni mérgek negatív dolgok, félrevezetik az embereket, miközben züllöttségbe taszítják őket. Nem akartam többé így élni. Imádkoztam Istenhez, készen arra, hogy megváltoztassam a kötelességeimhez való hozzáállásomat, fellázadjak a testem ellen, és teljes szívvel végezzem a kötelességemet.

Később olvastam egy részletet Isten szavaiból arról, hogyan kezelte Noé Isten megbízatását, és találtam néhány utat a gyakorláshoz. Mindenható Isten azt mondja: „A felmerülő mindenféle probléma, nehéz helyzet és kihívás ellenére Nóé nem hátrált meg. Még akkor is, amikor Nóé egyes nehezebb mérnöki feladatai gyakran kudarcba fulladtak és egyes dolgok megsérültek, habár zaklatott volt és aggódott is a szívében, ha ilyenkor Isten szavaira gondolt, amikor mindazokra a szavakra gondolt, amiket Isten parancsolt neki, és hogy Isten felemelte őt, gyakran rendkívüli motivációt érzett: »Nem adhatom fel, nem dobhatom félre azt, amit Isten parancsolt és rám bízott. Ez Isten megbízatása, és mivel elfogadtam, mivel hallottam Isten szavait és Isten hangját, és mivel Istentől fogadtam el ezt, teljes mértékben alá kell vetnem magam; ez az, amit egy emberi lénynek el kell érnie.« Így hát bármekkora nehézségekkel is szembesült, bármilyen gúnyolódás vagy rágalom is érte, bármennyire is kimerült a teste, bármennyire is elfáradt, nem hagyott fel azzal, amit Isten rábízott, és folyamatosan észben tartotta minden egyes szavát annak, amit Isten mondott és parancsolt. Bárhogyan is változott a környezete, bármekkora nehézséggel is kellett szembenéznie, bízott benne, hogy az nem tart örökké, hogy egyedül Isten szavai nem múlnak el, és csak az valósul meg biztosan, amit Isten parancsolt. Nóéban megvolt az Istenbe vetett igaz hit és a kellő alávetettség, és folytatta a bárkaépítést, amit Isten kért tőle. Nóé napról napra, évről évre öregedett, a hite azonban nem gyengült, és nem változott a hozzáállása és az elszántsága aziránt, hogy teljesítse Isten megbízatását. Bár voltak időszakok, amikor a teste elfáradt és kimerült, megbetegedett, és a szívében gyengének érezte magát, az elszántsága és a kitartása nem csökkent Isten megbízatásának teljesítésével és az Isten szavainak való alávetettséggel kapcsolatban. A bárka építésének évei alatt Nóé gyakorolta az Isten szavaira való odafigyelést, és hogy alávesse magát azoknak, és gyakorolta azt a fontos igazságot is, hogy egy teremtett lénynek és hétköznapi embernek teljesítenie kell Isten megbízatását” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik exkurzus: Hogyan engedelmeskedett Nóé és Ábrahám Isten szavainak, és hogyan vetették alá magukat Neki (Második rész)). Belegondolva, bármilyen nagy nehézségekkel is szembesült Noé a bárka építése során, soha nem panaszkodott, még kevésbé húzódott vissza. Soha nem felejtette el Isten megbízatását, 120 évig kitartott, és végül befejezte a bárkát, teljesítve Isten megbízatását. Noé elszántsága és kitartása Isten megbízatásának teljesítésére és Isten szavainak való alávetettségére elnyerte Isten jóváhagyását. Aztán újra magamra néztem. Amikor csekély nehézségekkel szembesültem a kötelességeimben, vissza akartam húzódni, és hiányzott belőlem az elszántság, hogy szenvedjek és árat fizessek, és az akarat, hogy jól végezzem a kötelességeimet, hogy eleget tegyek Istennek. Valójában kész oktatóanyagaim voltak a technikák megtanulásához, és a társammal is konzultálhattam, tehát nem voltam képtelen megtanulni ezeket a dolgokat, de mivel szenvednem kellett volna és árat kellett volna fizetnem, nem akartam tanulni. Láttam, hogy hiányzik belőlem minden hűség a kötelességeim iránt, és hogy ha részt vettem volna a bárka építésében, már rég elmenekültem volna, és a bárka soha nem készült volna el. Isten ilyen részletesen beszélt Noé példájáról, remélve, hogy utánozni tudjuk Noé hozzáállását Isten megbízatásához. Amikor a jövőben nehézségekkel szembesülök a kötelességeimben, nem szabad újra menekülnöm vagy visszahúzódnom, fel kellett hagynom azzal, hogy csak könnyebb munkát akarok végezni és a testi kényelemnek átadni magam, és eleget kellett tennem azoknak a felelősségeknek, amelyeket viselnem kell. Továbbá nagyobb árat kellett fizetnem a szakmai készségek elsajátításáért, és hogy jól végezzem a kötelességeimet.

Ezek után időt szakítottam új készségek tanulására. 2024. október elején egy új speciális effektust kellett létrehoznunk. Ezt a típusú effektust mindig a társam készítette, ezért arra gondoltam, hogy ha én készíteném, és nehézségekbe ütköznék, sok időt és szellemi erőfeszítést kellene fordítanom a gondolkodásra, és ez túl macerás lenne. Rájöttem, hogy megint a testemmel törődöm, ezért úgy éreztem, hogy ezúttal nem húzódhatok vissza csak azért, mert ez macerásnak tűnik. Aztán azt mondtam: „Én fogom elkészíteni ezt a speciális effektust.” Eszembe jutottak Isten szavai: „Ha tudsz Istenhez imádkozni, keresni az igazságot és a teljes szíved és elméd beletenni, ha tudsz így együttműködni, akkor Isten mindent előre elkészít majd a számodra, hogy minden a helyére kerüljön és jó eredményeket teremjen, amikor dolgokat kezelsz. Nem lesz szükséges rengeteg energiát kifejtened; amikor minden tőled telhetőt megteszel, hogy együttműködj, Isten mindent elrendez a számodra” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten azt nézi, hogy milyen az emberek hozzáállása a rájuk bízott kötelességekhez. Ha az emberekben megvan az együttműködő szív, Isten utat készít számukra, így bár soha nem készítettem még ilyen speciális effektust, Istenre kellett támaszkodnom az együttműködéshez. Utána imádkoztam Istenhez és kértem az útmutatását, és munka közben információkat kerestem, és gyorsan támadtak ötleteim. Bár később a speciális effektusok készítése során nehézségekbe ütköztem, a tanulás és a kutatás révén a problémák végül megoldódtak, és meglehetősen megkönnyebbültem. Továbbá a képességeim terén is fejlődtem.

Decemberben egy új módszert akartam kutatni a speciális effektusok létrehozására. Ha működött volna, javította volna a hatékonyságot. Kezdetben minden elég simán ment, de útközben egy technikai kihívásba ütköztem. Mindenféle módszerrel próbálkoztam, de egyszerűen nem tudtam megoldani. A társam is eljött, hogy segítsen megnézni, de nem jutottunk jó megoldásra. Azt gondoltam magamban: „Ezt a problémát a jelenlegi technikáimmal nem lehet megoldani, úgyhogy talán majd visszatérek rá, ha a képességeim fejlődtek.” De aztán eszembe jutott, hogy a múltban, amikor a kötelességeimet végeztem, mindig visszahúzódtam a nehézség első jelére, ezért most nem akartam könnyen feladni, és imádkoztam Istenhez útmutatásért. Másnap folytattam a kutatást, és ismételt tesztelés után, váratlanul, a probléma megoldódott. Nagyon boldog voltam, és megköszöntem Istennek az útmutatását. Rájöttem, hogy ha szívvel-lélekkel végezzük a kötelességeinket és megfizetjük az árat, képesek leszünk jól ellátni a kötelességeinket, és amíg hajlandóak vagyunk együttműködni Istennel, Isten vezérelni fog minket. Most még mindig sok hiányosságom van a technikai képességeim terén, és elkezdtem nehezebb technikákat tanulni. Amikor új technikákat tanulok, már nem sínylődöm a nehézségekben, hanem imádkozom és Istenre támaszkodom, hogy jól végezzem a kötelességemet. Úgy érzem, hogy a kötelességeimet így, Isten útmutatásával végezni igazán nagyszerű! Hála Istennek!