2022 márciusában vezetőnek választottak a gyülekezetben. Miután a velem együtt dolgozó testvérek útmutatást adtak és segítettek, egy idő után képes lettem felfedezni és megoldani néhány eltérést és problémát a munkában, és lassan a munka eredményei is javulást mutattak. A testvéreim azt mondták, hogy van munkaképességem. Nagyon boldog voltam, és úgy éreztem, hogy bár csak rövid ideje képeznek, jó a képességem, fel tudom fedezni a problémákat, és jól tudom végezni a munkát. Azt gondoltam, igazán ritka tehetség vagyok! Később Lu Jao nővért is vezetőnek választották a gyülekezetben, és velem került párba. Segítettem neki megismerni és megérteni a munkát. Egy idő után felfedeztem, hogy Lu Jao csak egy kicsit tud részt venni a munkájában, de a felelősséget nem igazán tudta viselni a rábízott munkáért. Ekkor némi megvetést éreztem: „Annyi időt és energiát fektettem abba, hogy megtanítsalak dolgozni – miért haladsz ilyen lassan? Amikor engem tanítottak be a testvéreim, amint mondtak valamit, azonnal megértettem, és magamtól is rájöttem a többi részletre. Neked miért olyan nehéz ez? Ez így nem mehet tovább. Most kapsz egy fejmosást!” Ezért szigorúan azt mondtam neki: „Már nagyon világosan elmagyaráztam, hogyan kell elvégezni ezeket a feladatokat. Miért nem tudod még mindig megcsinálni őket? Egyáltalán odafigyelsz?” Lu Jao arca mélyvörös lett, és némán lehajtotta a fejét. Amikor láttam, milyen szomorú, azt gondoltam magamban: „Talán túl messzire mentem abban, amit mondtam? Végül is Lu Jao még csak most kezdte a képzést, és sok feladatot meg kell ismernie. Ráadásul egy kicsit idősebb, és a memóriája sem olyan jó.” Azonban aztán újra azt gondoltam: „Bár a hangnemem egy kicsit durva volt, csak segíteni akartam neki, hogy minél előbb belejöjjön a munkába”, és nem gondolkodtam el magamon.

Később prédikátornak választottak, és Han Lu nővérnek, az újonnan megválasztott vezetőnek segítettem megismerni a munkát. Egyszer együtt mérlegeltük, hogy néhány embert a vonatkozó alapelvek szerint ki kell-e takarítani. Láttam, hogy megnyilvánulásaik alapján néhányan egyértelműen gonosz emberek, de Han Lu ezt nem ismerte fel. Némi megvetést éreztem a szívemben: „Te már végeztél kitakarítási munkát. Nem beszéltünk már korábban az alapelvekről ezen a téren? Hogyhogy visszafejlődtél ahelyett, hogy haladtál volna?” Aztán arra gondoltam, hogy amikor a felsőbb vezetők közösséget vállaltak velem és útmutatást adtak a felismeréssel kapcsolatban, bár nekem is voltak hiányosságaim, nem voltam olyan inkompetens, mint ő. Ezért szigorúan azt mondtam Han Lunak: „A problémákat az emberek lényege szerint kell nézned! Ne irreleváns dolgokkal foglalkozz!” Han Lu megdöbbent, amikor ezt mondtam, és csendesen így válaszolt: „Elvileg értem az alapelveket, de amikor különböző emberekkel állok szemben, egyszerűen nem tudok tisztán látni.” Amikor ezt meghallottam, még idegesebb és dühösebb lettem: „Régebben soha nem végeztem kitakarítási munkát, de amint elmagyarázták nekem, megértettem. Te pedig már végeztél kitakarítási munkát, hogy lehet, hogy még mindig hiányzik belőled a tisztánlátás?” Aztán szigorúan megdorgáltam: „Nem csak mentségeket keresel magadnak, amikor ezt mondod? Korábban már végeztél kitakarítási munkát, és közösen is beszéltünk az alapelvekről. Ha még most sem tudsz tisztán látni, akkor nem lehet, hogy nem szívvel-lélekkel végzed a kötelességedet?” Miután ezt hallotta tőlem, Han Lu zavartan lehajtotta a fejét, és egy szót sem szólt. Amikor láttam, hogyan néz ki Han Lu, azt gondoltam magamban: „Vajon korlátoztam őt azzal, ahogy beszéltem?” Azonban, amikor észrevettem ezeket a problémákat, nem tudtam megállni, hogy ne törjön ki belőlem a hirtelen harag. Később azon töprengtem: miért tör ki belőlem mindig a hirtelen harag, amikor másokat képzek? Abban az időszakban imádkoztam Istenhez, hogy keressek, és tőlem telhetően próbáltam visszafogni magam a beszédemben és a tetteimben. Azonban néha nem tudtam megállítani a dühöm kitörését, és utána fájdalmat éreztem a szívemben. Néhány nappal később Han Lu felvetette, hogy túl magasak az elvárásaim másokkal szemben, és szigorú hangnemem miatt mások nehezen fogadják el, amit mondok. Amikor meghallottam, amit Han Lu mondott, kezdetben nem tudtam elfogadni. Azt gondoltam magamban: „Már így is nagyon próbálom visszafogni magam, hogy ne mutassam ki az indulatosságomat. Miért nem gondolkodsz el a saját problémáidon? Ugyan mit vársz, dicsérjelek meg, amiért nem tudod jól végezni a munkádat?” Azonban eszembe jutott, hogy korábban Lu Jao azt mondta, hogy a saját érettségem alapján támasztok követelményeket másokkal szemben, és most Han Lu is ugyanezt mondta. Ebben Isten engedélye volt, és nem érvelhettem tovább; alá kellett vetnem magam.

Később, miután egy nővér tudomást szerzett az állapotomról, talált nekem néhány részletet Isten szavaiból. Mindenható Isten azt mondja: „Ha gyülekezetvezetőként vagy dolgozóként Isten választottait fogod vezetni, hogy belépjenek az igazságvalóságba és jó tanúságot tegyenek Isten mellett, a legfontosabb az embereket afelé terelni, hogy több időt töltsenek Isten szavainak olvasásával és az igazsággal való közösségvállalással. Ily módon Isten választott népe mélyebb tudással rendelkezhet Isten abbéli céljairól, hogy megmentse az embert, valamint Isten munkájának céljáról. Megérthetik Isten szándékait és különféle követelményeit az emberrel szemben – és ez lehetővé teszi számukra, hogy megfelelően eleget tegyenek kötelességeiknek és megfeleljenek Istennek. [...] Vajon meg tudod értetni az emberekkel az igazságot, és be tudsz lépni a valóságba, ha csupán szavakat és doktrínákat prédikálsz, amikor megrovod és megmetszed őket? Ha a közlésed nem gyakorlatias, ha nem más, mint szavak és doktrínák, akkor hiábavaló lesz, akármennyit is metszed és rovod meg őket. Úgy gondolod, hogy ha az emberek félnek tőled, ha megteszik, amit mondasz nekik és nem mernek ellenkezni, az ugyanaz, mintha megértenék az igazságot és alávetettek lennének? Ez nagy hiba: az életbe való belépés nem ilyen egyszerű. Vannak vezetők, akik olyanok, mint amikor egy új főnök erőteljes benyomást akar tenni. Megpróbálják újonnan felfedezett hatalmukat Isten választottaira kényszeríteni, hogy mindenki alávesse magát nekik. Úgy gondolják, hogy így egyszerűbb lesz a dolguk. Ha híján vagy az igazságvalóságnak, akkor hamarosan feltárul a valódi érettséged, lelepleződik a valódi éned, és akár ki is vethetnek. Bizonyos adminisztratív munkákban elfogadható egy kis metszés és fegyelmezés. De ha nem vagy képes közölni az igazságot, végül továbbra sem leszel képes megoldani a problémákat, és ez ki fog hatni a munka eredményeire. Ha függetlenül attól, hogy milyen problémák merülnek fel a gyülekezetben, továbbra is kioktatod és hibáztatod az embereket – ha folyamatosan rosszkedvű vagy –, akkor a romlott beállítottságod fedi fel magát ebben, és megmutatod romlottságod rút arcát. Ha állandóan piedesztálon állsz, és az embereket ily módon kioktatod, akkor az emberek az idő múltával nem lesznek képesek megkapni tőled az életadó ellátást, semmi gyakorlati dolgot nem nyernek, helyette utálni fognak és undorodni fognak tőled. Ezen felül olyan emberek is lesznek, akik azt követően, hogy ítélőképesség híján hatást gyakoroltál rájuk, ők maguk is meg fognak róni és meg fognak metszeni másokat. Ők is mérgesek lesznek és elvesztik a türelmüket. Nem csak, hogy képtelen leszel megoldani az emberek problémáit – romlott beállítottságaikat is elő fogod mozdítani. És ez vajon nem a kárhozat útjára vezeti őket? Ez nem a gonosz cselekedete? Egy vezető elsősorban úgy kell, hogy vezessen, hogy az igazságról közöl dolgokat, és élettel lát el. Ha mindig piedesztálon állsz és kioktatsz másokat, vajon képesek lesznek megérteni az igazságot? Ha egy ideig így végzed a munkádat, az emberek ott fognak hagyni, amikor világosan meglátják, hogy milyen vagy. Vajon ilyen munkával Isten elé tudod vezetni az embereket? Egyértelműen nem tudod: csak annyit tudsz tenni, hogy tönkreteszed a gyülekezet munkáját, és azt éred el, hogy Isten választottai megutálnak és otthagynak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „Ne gondold, hogy mindent értesz. Azt mondom, hogy mindaz, amit láttál és tapasztaltál, nem elegendő ahhoz sem, hogy akár csak egy ezredrészét is megértsd irányítási tervemnek. Akkor hát miért viselkedsz ilyen gőgösen? Az a kevéske tehetség és az a kevéske tudás, amivel rendelkezel, nem elegendő ahhoz, hogy azt Jézus a munkájának akár egyetlen másodpercében is felhasználhassa! Valójában mennyi tapasztalattal rendelkezel? Mindaz, amit életedben láttál és hallottál, és amit elképzeltél, kevesebb, mint az a munka, amit én egyetlen pillanat alatt végzek! Jobban teszed, ha nem piszkálódsz és nem keresel hibát. Lehetsz olyan arrogáns, amennyire csak akarsz, de te nem vagy több egy teremtett lénynél, amely még egy hangyával sem egyenlő! Mindaz, amit a hasadban tartasz, kevesebb, mint ami egy hangya gyomrában van! Ne gondold, hogy csak azért, mert szereztél némi tapasztalatot és idősebb vagy, ez feljogosít arra, hogy hevesen gesztikulálj és nagyokat beszélj. Vajon a tapasztalatod és a rangod nem az Általam kimondott szavak eredménye? Azt hiszed, hogy ezeket a te munkádért és fáradozásodért cserébe kaptad?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A két megtestesülés teljessé teszi a megtestesülés jelentőségét). Miután elolvastam Isten szavait, igazán szégyelltem magam. Amióta vezető lettem, és a munkám némi eredményt hozott, öntelt és önelégült voltam. Azt hittem, hogy jók a képességeim, nagyon intelligens vagyok, és amint mások elmagyaráznak valamit, én azonnal megértem, ezért elkezdtem lenézni a testvéreimet. Amikor Lu Jaónak segítettem a munkájában, láttam, hogy még valamennyi képzés után sem tudott önállóan dolgozni, és megvetést éreztem a szívemben. Felmerült bennem a kérdés, hogy én miért tudom megcsinálni, ő pedig miért nem, és még lekezelően dorgáltam és szidtam is. Miután prédikátornak választottak, újra magamat használtam mércének, amikor követelményeket támasztottam Han Luval szemben. Amikor láttam, hogy Han Lu nem érti az alapelveket, magamban arra a következtetésre jutottam, hogy nem figyel oda, és le is szidtam. Emiatt Han Lu egyre feszélyezettebbé és gátlásosabbá vált mellettem. Rájöttem, hogy alapelvek nélkül bántam az emberekkel. Ahelyett, hogy az érettségük és képességük szerint bántam volna velük, magamat használtam mércének. Amikor a testvéreim nem feleltek meg a követelményeimnek, megvetettem, lenéztem, és lekezelően dorgáltam őket. Valójában én sem tudtam volna végezni a munkát az Isten szavaitól kapott megvilágosítás és a testvéreim útmutatása és segítsége nélkül. Én azonban szégyentelenül ezt tőkeként használtam, és állandóan megvetettem és lenéztem a testvéreimet. Tényleg teljesen hiányzott belőlem a józan ész! Isten azt követeli meg a vezetőktől és a munkásoktól, hogy képesek legyenek közösséget vállalni az igazságról a problémák megoldása érdekében, képesek legyenek rámutatni a testvéreik munkájában lévő eltérésekre és problémákra, és útmutatást adjanak nekik az alapelvekbe való belépéshez. Én azonban nemcsak hogy nem teljesítettem a saját feladatomat, hanem még lekezelően meg is dorgáltam másokat, és ártottam a testvéreimnek. Hogy nevezhettem ezt kötelességvégzésnek? Mélységes megbánást éreztem, amikor arra gondoltam, amit tettem. Hogyan lehettem ennyire embertelen, hogy nem adtam a testvéreimnek a legcsekélyebb valódi segítséget és szeretetet sem?

Egy nap elolvastam Isten szavait, és végre megértettem, miért nem tudtam helyesen bánni az emberekkel. Mindenható Isten azt mondja: „Sokféle romlott beállítottság létezik, amelyek a Sátán beállítottságaihoz tartoznak, de a legnyilvánvalóbb és a leginkább szembetűnő az arrogáns beállítottság. Az arrogancia az ember romlott beállítottságának gyökere. Minél arrogánsabbak az emberek, annál észszerűtlenebbek, és minél észszerűtlenebbek, annál hajlamosabbak ellenállni Istennek. Mennyire súlyos ez a probléma? Az arrogáns beállítottságú emberek nemcsak mindenkit maguknál alacsonyabb rendűnek tekintenek, hanem ami a legrosszabb, még Istenre sincsenek tekintettel, és nincs Istent félő szívük. Még ha úgy tűnik is, hogy az emberek hisznek Istenben és követik Őt, egyáltalán nem Istenként kezelik Őt. Mindig úgy érzik, hogy övék az igazság, és nagyon nagyra tartják magukat. Ez az arrogáns beállítottság lényege és gyökere, és ez a Sátántól származik. Ezért az arrogancia problémáját meg kell oldani. Azt érezni, hogy valaki jobb másoknál – ez triviális dolog. A kritikus probléma az, hogy az ember arrogáns beállítottsága megakadályozza őt abban, hogy alávesse magát Istennek, az Ő szuverenitásának és intézkedéseinek; az ilyen személy mindig hajlik arra, hogy versengjen Istennel a hatalomért és mások irányításáért. Ennek a fajta embernek a legkevésbé sincs Istent félő szíve, nem is beszélve az Isten iránti szeretetről vagy a Neki való alávetettségről” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „Ha a szívedben valóban érted az igazságot, akkor tudni fogod, hogyan gyakorold azt és hogyan vesd alá magad Istennek, és természetesen az igazságra törekvés útjára lépsz. Ha az út, amelyen jársz, a helyes út, és összhangban van Isten szándékaival, akkor a Szentlélek munkája nem fog elhagyni téged – ebben az esetben egyre kisebb lesz az esélye, hogy elárulod Istent. Az igazság nélkül könnyű rosszat cselekedni, és saját magad ellenére meg fogod tenni. Például, ha arrogáns és önhitt a beállítottságod, akkor, ha azt mondják, ne ellenkezz Istennel, nem számít, nem tudod megállni, nem áll hatalmadban. Nem szándékosan tennéd; arrogáns és önhitt természeted uralma alatt tennéd. Arroganciád és önhittséged miatt lenéznéd Istent és úgy tekintenéd, mint aki nem számít; ezek arra késztetnének, hogy magadat magasztald, folyamatosan magad szerepeltesd; arra késztetnének, hogy megvess másokat, magadon kívül senkinek nem hagynának helyet a szívedben; megfosztanának Isten szívedben elfoglalt helyétől, és végül arra késztetnének, hogy Isten helyébe ülj és azt követeld az emberektől, hogy vessék alá magukat neked, és arra indítanának, hogy saját gondolataidat, ötleteidet és elképzeléseidet az igazságként tiszteld. Milyen sok gonoszságot követnek el az emberek arrogáns és önhitt természetük uralma alatt! A rossz elkövetése jelentette a problémát, megoldandó, hogy először a természetüket kell orvosolniuk. A beállítottságot illető változás nélkül nem lehetne alapvető megoldást találni erre a problémára” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekvéssel érhet el változást a beállítottságában). Ahogy Isten szavain töprengtem, megértettem, hogy az arrogáns természet az emberek Istennel szembeni ellenállásának gyökere. Arra gondoltam, hogy szereztem némi munkatapasztalatot és elértem némi eredményt a munkámban, és ezért azt hittem, hogy jó a képességem és nagyon intelligens vagyok. Amikor a nővéreimet irányítottam a munkájukban, nem az alapelvek szerint bántam velük, és nem az érettségük és képességük szerint támasztottam követelményeket velük szemben. Ehelyett magamat használtam mércének, és állandóan magamhoz hasonlítottam a nővéreimet. Amikor a nővéreim nem feleltek meg a követelményeimnek, megvetettem, megdorgáltam és leszidtam őket. A kötelességem végzése során nem az igazságalapelvek szerint bántam az emberekkel, hanem a saját tapasztalataimat és nézőpontjaimat használtam alapul az emberek és dolgok megítéléséhez. Vajon nem a saját gondolataimat és nézőpontjaimat tekintettem igazságalapelveknek? Arra gondoltam, hogy Lu Jao és Han Lu mindketten éppen csak kezdtek beletanulni a gyülekezeti munkába. Bár voltak hiányosságaik, ők is jól akarták végezni a munkát, és remélték, hogy segítséget kapnak tőlem. Én azonban az arrogáns beállítottságom foglya voltam, és egyszerűen egyáltalán nem értettem meg a nehézségeiket. Ehelyett azt követeltem tőlük, hogy ugyanolyanok legyenek, mint én, és ha nem feleltek meg a követelményeimnek, szidtam és dorgáltam őket, aminek következtében korlátozva érezték magukat általam. Amikor ezt megértettem, félelmet éreztem a szívemben. Soha nem gondoltam volna, hogy az arrogáns beállítottságom ilyen dolgokra késztethet, sőt annyira érzéketlen vagyok rá, hogy egyáltalán nem veszem észre. Úgy éreztem, hogy valóban veszélyben vagyok, és bűnbánóan imádkoztam Istenhez, nem akarva tovább az arrogáns beállítottságom szerint élni.

Később Isten szavainak egy másik részletét olvastam, és megtudtam, hogyan kell bánni az emberekkel az igazságalapelvek szerint. Mindenható Isten azt mondja: „Isten szavai világosan megmutatják vagy utalnak arra, hogyan kell bánni másokkal; az a hozzáállás, ahogyan Isten bánik az emberiséggel, az a hozzáállás, amelyet az embereknek egymás iránti bánásmódjukban tanúsítaniuk kell. Hogyan bánik Isten minden egyes emberrel? Vannak, akiknek csekély az érettségük; vagy fiatalok; vagy csak rövid ideje hisznek Istenben; vagy természetlényegüknél fogva nem rosszak, nem rosszindulatúak, csak egy kicsit tudatlanok vagy hiányos képességűek. Vagy túl sok korlátozásnak vannak kitéve, és még nem értik az igazságot, még nincs belépésük az életbe, így nehezen tartják vissza magukat attól, hogy ostoba dolgokat tegyenek, vagy tudatlan cselekedeteket kövessenek el. De Isten nem az emberek múló ostobaságára összpontosít; Ő csak a szívüket nézi. Ha elhatározzák, hogy törekszenek az igazságra, akkor helyesen tesznek, és ha ez a céljuk, akkor Isten figyeli őket, vár rájuk, időt és esélyt ad nekik, amely lehetővé teszi számukra, hogy belépjenek. Nem arról van szó, hogy Isten leírja őket egyetlen vétkük miatt. Ez olyasmi, amit az emberek gyakran tesznek; Isten soha nem bánik így az emberekkel. Ha Isten nem bánik így az emberekkel, akkor az emberek miért bánnak így másokkal? Nem romlott beállítottságukat mutatja ez? Ez pontosan a romlott beállítottságuk. Meg kell nézned, hogyan bánik Isten a tudatlan és ostoba emberekkel, hogyan bánik a csekély érettségűekkel, hogyan bánik az emberiség romlott beállítottságának normális feltárulásaival, és hogyan bánik azokkal, akik rosszindulatúak. Isten különböző módon bánik a különböző emberekkel, és változatos módon kezeli a különböző emberek különböző állapotait is. Meg kell értened ezeket az igazságokat. Amint megértetted ezeket az igazságokat, tudni fogod, hogyan tapasztald meg a dolgokat, és hogyan bánj az alapelvek szerint az emberekkel” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia). Isten szavaiból láttam, hogy Isten különösen elvszerűen bánik az emberekkel. Isten követelményei eltérőek az ember képességétől és érettségétől függően. Nem alkalmaz egyensablont, hanem méltányosan bánik az emberekkel a tényleges körülményeik alapján. Bár Lu Jao képessége egy kicsit gyenge volt, nem arról volt szó, hogy teljesen alkalmatlan lett volna a feladatra. Sőt, kitartóan végezte a kötelességét, és amint megértett valamit, képes volt időt és energiát fektetni bele, és a tőle telhető legjobban végezni azt. Ami azokat a dolgokat illeti, amelyeket nem értett, türelmesen kellett volna közösséget vállalnom vele és irányítanom őt. Néha, amikor nem tudtam világosan elmagyarázni a dolgokat, ténylegesen végig kellett volna vezetnem őt a feladaton. Végül is, amikor valaki éppen csak elkezdte a képzést egy kötelességhez, először mindig meg kell ismerkednie a feladattal. Bár Han Lu korábban végzett eltakarítási munkát, ez nem jelentette azt, hogy mindent értett és átlátott. Közösséget kellett volna vállalnom vele és segítenem kellett volna, ahelyett, hogy dorgálom és szidom. Miután ezt megértettem, imádkoztam Istenhez, és hajlandó voltam méltányosan és az igazságalapelvek szerint bánni a testvéreimmel, teljesítve a feladatomat.

Arra gondoltam, hogy azért voltam olyan arrogáns, mert állandóan a jó képességemet és a gyors felfogásomat használtam tőkeként. Később, miután elolvastam Isten szavait, végre némi megértést nyertem erről a problémáról. Isten azt mondja: „Azt mondanátok, hogy nehéz az embernek megfelelően teljesítenie a kötelességét? Valójában nem az; csak az szükséges hozzá, hogy az emberek képesek legyenek alázatos hozzáállást tanúsítani, rendelkezzenek némi józan ésszel, és megfelelő álláspontra helyezkedjenek. Nem számít, mennyire vagy képzett, hány díjat nyertél vagy hogy mit értél el, és az sem, hogy milyen magas státusszal vagy ranggal bírsz; ezt mindet el kell engedned, le kell szállnod a magas lóról – ez mind semmit sem számít. Bármily nagy dicsőségek is ezek, Isten házában nem emelkedhetnek az igazság fölébe, mivel e felszínes dolgok nem az igazság és nem léphetnek az igazság helyébe. Világosan kell látnotok e dolgot illetően. Ha ezt mondod: »Nagyon tehetséges vagyok, nagyon éles az eszem, gyorsak a reflexeim, gyorsan tanulok, és rendkívül jó a memóriám, így én vagyok az alkalmas személy a végső döntés meghozatalára«, azaz ha mindig tőkeként használod ezeket a dolgokat, drágának és pozitívnak tartva őket, az bizony baj. Ha ezek a dolgok foglalják el a szíved, ha gyökeret vertek a szívedben, akkor nehéz lesz számodra elfogadni az igazságot – a következményekbe pedig rémisztő lenne belegondolni. Így aztán először le kell tenned és meg kell tagadnod azokat a dolgokat, amelyeket szeretsz, amelyek jónak tűnnek, amelyek becsesek a számodra. Azok a dolgok nem az igazság; éppen ellenkezőleg: meggátolhatnak abban, hogy bemenj az igazságba” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő végzése?). Isten szavaiból megértettem, hogy egy személy képessége és adottságai veleszületett tulajdonságok – Istentől származnak. Ezek birtoklása nem jelenti azt, hogy egy személynek igazságvalóságai vannak. A múltban állandóan azt hittem, hogy jó a képességem, gyorsan felfogom a dolgokat, és képes vagyok felfedezni és megoldani a problémákat. Ezt tőkeként használtam, és önelégült voltam miatta. Azonban most már láttam, hogy ebből a tőkéből élve egyre arrogánsabbá és beképzeltebbé váltam. Más emberek semmit sem számítottak a szememben, és Isten nem volt a szívemben. Bár ezek a veleszületett tulajdonságok hasznosak a munka és a kötelesség végzésében, ha nem tudom elfogadni az igazságot, akkor bármilyen jó is a képességem, vagy bármilyen kiemelkedőek is az adottságaim, akkor is csak ellenállni tudok Istennek.

Később a munka követelményei miatt egy másik gyülekezet újonnan megválasztott vezetőit és munkásait irányítottam a munka végzésében. Néhányan közülük éppen csak elkezdték a képzést, néhányan újoncok voltak, és sok olyan feladat volt, amit nem tudtak, hogyan kell elvégezni. Mivel a KKP általi üldöztetés nagyon súlyos volt, nem tudtuk személyesen megbeszélni a dolgokat, ezért részletes munkabeosztást készítettem számukra. Azonban utána láttam, hogy a munkájuknak még mindig nincs iránya, és már majdnem újra kitört belőlem az indulat: „Régebben a testvéreim így irányítottak engem, és azonnal megértettem, sőt még más dolgokra is tudtam következtetni. Veletek miért olyan nehéz ez?” Amikor már majdnem dühbe gurultam és leszidtam őket, hirtelen eszembe jutottak Isten szavai: „Az a hozzáállás, ahogyan Isten bánik az emberiséggel, az a hozzáállás, amelyet az embereknek egymás iránti bánásmódjukban tanúsítaniuk kell” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia). Arra gondoltam, hogy végül is újoncok, és néhányan közülük még csak most kezdték a képzést. Teljesen normális volt, hogy nem értették meg azonnal az alapelveket. Ráadásul, amikor levélben kommunikálunk, elkerülhetetlenül vannak dolgok, amelyeket nem fejezünk ki világosan, és néhány dolgot nehéz megérteni. Imádkoztam Istenhez, keresve a módját, hogyan segíthetnék nekik megtanulni, hogyan kell végezni a munkát. Akkor épp elém került Isten szavainak egy részlete: „Teljesítened kell a szükséges feladatokat; figyelembe kell venned azokat a gyülekezeteket, ahol viszonylag gyenge és viszonylag szegényes munkaképességgel bíró emberek irányítanak. A vezetőknek és a dolgozóknak különleges figyelmet kell szentelniük ezeknek a dolgoknak és különleges útmutatást kell nyújtaniuk ezekben. Mire vonatkozik a különleges útmutatás? Az igazság közlése mellett konkrétabb és részletesebb iránymutatást és segítséget is kell nyújtanod, ami a kommunikáció tekintetében több erőfeszítést igényel. Ha elmagyarázod nekik a munkát és ők még mindig nem értik, és nem tudják, miként kell azt megvalósítani, vagy még ha a doktrína tekintetében értik is, és úgy tűnik, tudják, miként kell megvalósítani, de továbbra is bizonytalan vagy és aggódsz egy kicsit amiatt, hogy miként zajlik majd a tényleges megvalósítás, akkor mit kell tenned? Személyesen kell mélyen behatolnod a helyi gyülekezetbe, hogy útmutatást nyújts nekik és velük együtt valósítsd meg a feladatot. Miközben a munkarend követelményei szerint elvégzendő feladatokat illető konkrét intézkedéseket megteszed, mondd el nekik az alapelveket, mint például azt, hogy mit kell elsőként, majd azután elvégezni, és hogyan kell megfelelően elosztani az embereket – szervezd meg rendesen mindezeket a dolgokat. Ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy útmutatást nyújtasz nekik a munkájukban, szemben azzal, hogy csak szlogeneket kiabálsz, illetve véletlenszerű parancsokat osztogatsz és kioktatod őket néhány doktrínával, majd elvégzettnek tekinted a munkádat – ez nem konkrét munka végzésének a megnyilvánulása, szlogeneket kiabálni és dirigálni az embereknek pedig nem a vezetők és a dolgozók feladata. A vezető vagy a dolgozó csak akkor távozhat, amikor a helyi gyülekezetvezetők vagy felügyelők vállalni tudják a munkát, a munka pedig a helyes útra lépett, és alapvetően nincsenek lényeges problémák” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (10.)). Arra gondoltam, hogy végül is újoncok. Sekélyes volt a megértésük az igazságról, és nem voltak tisztában az alapelvekkel, ezért tényleg nem volt könnyű számukra megérteni, amikor én csak egy munkafolyamatot mondtam el nekik. Később a társammal gyakorlatiasan kielemeztük nekik az egyes munkaelemekben rejlő problémákat. Közösséget vállaltunk a különböző problémákkal kapcsolatos alapelvekről, és rámutattunk a megoldáshoz vezető utakra. Miután egy ideig így dolgoztunk együtt, mindannyian találtak irányt és utat a kötelességeikben. Amikor ezt az eredményt láttam, nagyon fellelkesültem. Rájöttem, hogy ha az alapelvek szerint bánsz az emberekkel, és ténylegesen vezeted a testvéreidet a munka végzésében, a szíved nyugodt.

Ezen időszak tapasztalatai révén némi megértést nyertem a saját arrogáns beállítottságomról, és többet értettem meg az emberekkel való bánásmód alapelveiről is. Bár néha még mindig késztetést érzek, hogy indulatosságot tárjak föl, amikor gyenge képességű vagy lassan dolgozó testvéreket látok, képes vagyok azonnal Istenhez imádkozni és az alapelvek szerint bánni velük. Ahogy így végzem a kötelességemet, a szívem nyugodtabbnak érzi magát.