Tizenhét éves koromban apám betegségben elhunyt, és nem sokkal később anyám elvesztette a látását. Hogy gondoskodhassak anyámról, férjhez kellett mennem, és családot kellett alapítanom. A házasság után tudtam meg, hogy a férjem családja nem jómódú. A férjem eltitkolta előlem, hogy nagy adósságba keveredett, és gyakran jöttek hozzánk emberek, akik pénzt követeltek tőle. Emiatt gyakran sóhajtoztam és sírtam. Engem annyi fájdalom és tehetetlenség töltött el! Nem sokkal később egy rokonom hirdette nekem Isten utolsó napokbeli evangéliumát. Megtudtam, hogy Isten kifejezi az igazságot, és végrehajtja az emberek megmentésének munkáját. Olyan volt, mintha sikerült volna belekapaszkodnom egy mentőkötélbe, Istenre tekintettem, és Őrá bíztam a családom minden nehézségét. Fokozatosan javultak egy kicsit az otthoni dolgok, és én titokban hálát adtam Istennek a szívem mélyén. Később a férjem megbetegedett és meghalt. Minden megtakarításunkat elköltöttük, és egyik barátunk vagy rokonunk sem segített nekünk. Rájöttem, hogy az emberek megbízhatatlanok. Amikor nehézségekkel szembesültem az életben, imádkoztam, és Istenre támaszkodtam, és láttam Isten néhány áldását. A gyermekem gyenge és beteges volt kiskorában, de miután a férjem meghalt, már nem volt olyan gyakran beteg. A neuraszténiám is fokozatosan javult. A minimális megélhetési támogatást is megkaptam, amit korábban nem kaphattam, mert nem volt pénzem arra, hogy ajándékokat vegyek a tisztviselőknek. Láttam Isten kegyelmét és oltalmát, és nagyon hálás voltam Neki, és még biztosabbá váltam abban, hogy Isten az egyetlen, akire támaszkodhatunk. Így még motiváltabb lettem a törekvésemben. Úgy gondoltam, hogy amíg rendesen végzem a kötelességemet, Isten mindig megóv minket, és minden simán, csapás és szerencsétlenség nélkül fog menni a családunkban. Abban az időben minden kötelességemet, amit a gyülekezet rám bízott, a lehető legjobban végeztem, és még ha ez azt is jelentette, hogy vállalnom kellett az Isten szavait tartalmazó könyvek szállításának kockázatát, ezt sem utasítottam vissza. Gyakran meséltem a lányomnak Isten csodálatos tetteiről és kegyelméről, és amikor csak volt időm, olvastam neki Isten szavait. Később a lányom úgy döntött, hogy felhagy a tanulmányaival, és a kötelességének szenteli magát.

De egy nap 2020 áprilisában a lányom hirtelen hazajött valahonnan, ahol éppen a kötelességét végezte, és azt mondta, hogy kellemetlen érzéseket tapasztal a szívében, és hogy néhány napig otthon kell maradnia pihenni. Először nem is foglalkoztatott ez a dolog. Gondoltam: „Mindig is gyenge volt az egészsége, és néha erős szívdobogása van, ha kicsit fáradt. Csak pihennie kell, és akkor rendbe jön.” Néhány nap múlva a lányom egészsége kissé javult, és ment, hogy végezze a kötelességét. De nem sokkal később ismét visszajött. Azt mondta, néha, amikor elmegy kötelességét végezni, és épp csak megérkezik a vendéglátó otthonba, nem kap levegőt, és az egész teste rángatózik. Elvittem a kórházba kivizsgálásra, és az orvos azt mondta, hogy veleszületett szívbetegsége van, és erre az állapotra nincs speciális gyógyszer, csak kezelni lehet. Az orvos azt is mondta, hogy ha a lányom nem tapasztal gyakori rohamokat, akkor az állapota javulhat, de ha továbbra is lesznek rohamai, a szervezete összeomolhat, és ha nagyon rosszul lesz, akkor műtétre lesz szüksége. Hallva, hogy milyen súlyos a lányom állapota, a szívem kihagyott egy pillanatra, és nagyon kellemetlen érzés töltött el: „Hogy lehet ilyen súlyos a gyermekem állapota? Miért nem óvta meg őt Isten? Még csak húszéves! Mi lesz, ha továbbra is beteg lesz? Nem megy tönkre a szervezete?” Folyamatosan ideges voltam, attól féltem, hogy a lányom állapota egyre rosszabb lesz. Gyakran imádkoztam Istenhez, és Őrá bíztam lányom betegségét. Azt gondoltam, hogy Isten mindenható, és amíg van hitünk Őbenne, és levonjuk a tanulságokat ebből a helyzetből, a betegsége javulni fog. Egyszer, amikor a lányom és én elmentünk egy összejövetelre, amint megérkeztünk a vendéglátó házba, azonnal rohamot kapott. Egész testében reszketett, nehezen lélegzett, és az arca élénkpiros lett. Úgy tűnt, mintha nem kapna levegőt, és életveszélyben lenne. Amikor így láttam a lányomat, megszakadt a szívem, és a panaszok ömlöttek belőlem: „A lányom abbahagyta a tanulmányait, hogy teljes munkaidőben végezhesse a kötelességeit, hát hogy lehet ilyen súlyos betegsége? A lányomat egész hátralévő életében kínozni fogja ez az állapot? Mi lesz, ha folytatódnak a rosszullétei, és nem éli túl? Ha a lányom elhagy engem, hogyan tudnék egyedül élni? Istennek szeretnie kellene az embereket, és irgalmasnak kellene lennie hozzájuk, akkor miért nem óvott meg minket?” Ezek a gondolatok nyomasztó és fájdalmas érzést keltettek a szívemben, és néha éjjelente titokban sírtam. Negativitásban és panaszkodásban vergődtem, már nem adtam bele szívemet-lelkemet a kötelességeimbe, és a munka nagy részét a társamra bíztam. Szinte csak átfutottam, amit olvastam, amikor Isten szavait ettem és ittam, csak gépiesen csináltam végig az imáimat, és Istennel való kapcsolatom egyre távolabbivá vált. Amikor a lányom így látott engem, ezt mondta nekem: „Anya! Ezt a betegséget meg kell tapasztalnom. Látom, hogy a negativitásban és a panaszkodásban vergődsz, és hogy gátat építesz a szíved és Isten közé. Meg kell találnod Isten azon szavait, amelyekkel ez megoldhatod.” Felismertem azt is, hogy rossz a lelkiállapotom, ezért imádkoztam Istenhez, és kifejeztem az érzéseimet: „Istenem, most nagyon szenvedek. Aggódom, hogy a gyermekem állapota nem fog javulni, és csak egyre rosszabb lesz. Mit tegyek, ha a gyermekem ezt nem tudja túlélni? Tudom, hogy gyermekem betegségét Te engedélyezed, de nem értem a szándékodat. Kérlek, vezess engem, hogy levonjam a tanulságokat, és segíts, hogy megszabaduljak ettől a fájdalomtól!”

Egyik reggel olvastam Isten szavainak egy részletét. „Egyesek gyakran megbetegszenek, és bármennyit imádkoznak Istenhez, akkor sem lesznek jobban. Akármennyire szeretnének is szabadulni a betegségüktől, nem tudnak. Olykor akár életveszélyes állapotokkal is találkozhatnak, és kénytelenek egyenesen szembenézni azokkal. Valójában, hogy ha valakinek csakugyan van a szívében istenhit, annak mindenekelőtt tudnia kell, hogy az ember életének hossza Isten kezében van. Isten eleve elrendeli minden ember születésének és halálának időpontját. Amikor Isten betegséget ad az embereknek, annak oka és jelentősége van. Betegségnek érzik, amit kaptak, holott az valójában nem betegség, hanem kegyelem. Az embereknek mindenekelőtt fel kell ismerniük ezt a tényt, bizonyossá kell válniuk felőle, és komolyan kell venniük. Amikor betegségben szenvednek, gyakran jöhetnek Isten elé, körültekintően és elővigyázatosan ügyelhetnek arra, hogy megtegyék, amit meg kell tenniük, és másoknál nagyobb odafigyeléssel és szorgalommal kezelhetik a kötelességüket. Ez inkább oltalom az emberek számára, nem pedig béklyó. Ez a dolgok kezelésének negatív módja. Azonkívül, Isten mindenki élettartamát előre meghatározta. Egy betegség orvosi szempontból halálosnak tűnhet, ám ha Isten álláspontja szerint az életednek még folytatódnia kell, és még nem jött el a te időd, akkor nem halhatsz meg, akkor sem, ha akarnál. Ha Isten megbízatást adott neked, és a küldetésed még nem ért véget, akkor még egy halálosnak tartott betegségben sem fogsz meghalni – Isten nem fog még magához venni. Még ha nem is imádkozol, és nem keresed az igazságot, vagy nem foglalkozol a betegséged kezelésével, sőt, ha elhalasztod a kezelésedet, akkor sem fogsz meghalni. Ez különösen igaz azokra, akik megbízatást kaptak Istentől: Ha a küldetésük még nem teljesült, bármilyen betegség érje is őket, nem szabad azonnal meghalniuk; a küldetésük teljesítésének utolsó pillanatáig élniük kell. Megvan benned ez a hit?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Miután elolvastam Isten szavait, nagyon megnyugodtam, és a szívem sokkal békésebb lett. Az ember élete és halála mind Isten által eleve elrendelt. Aggodalmamnak semmi értelme nem volt. Ha a lányom még nem teljesítette küldetését, akkor nem hal meg, még ha halálos betegséget kap is. És ha teljesítette a küldetését, nem tudom megtartani őt, amikor lejár az ideje. Arra gondoltam, hogy a férjem és apám jó egészségnek örvendtek, de hirtelen megbetegedtek és gyorsan elhunytak, míg az anyósom mindig beteg volt, és még a nyolcvanas éveit is megélte. Az, hogy mikor hal meg valaki, független attól, hogy beteg-e. Ez Isten szuverenitásától és elrendelésétől függ. Isten szavai szerint kell szemlélnem a dolgokat, keresnem kell az igazságot, és le kell vonnom a tanulságokat ebből a helyzetből.

Később még többet olvastam Isten szavaiból. „Istenbe vetett hitükben az emberek azt keresik, hogy áldásokat szerezzenek a jövőre; ez a hitük célja. Minden embernek megvan ez a szándéka és reménye, ám a természetük romlottságát megpróbáltatásokon és finomításon keresztül kell megoldani. Bármely szempontból is nem tisztultál meg, és romlottságot fedsz fel, abból a szempontból finomítani kell téged – ez Isten elrendezése. Isten teremt számodra egy környezetet, és arra kényszerít, hogy ott finomodj, hogy megismerd saját romlottságodat. Végül eljutsz egy olyan pontra, ahol inkább meghalnál, hogy feladd a terveidet és vágyaidat, és alávesd magad Isten szuverenitásának és rendezésének. Ezért, ha az emberek nem kaptak több évnyi finomítást, ha nem viselnek el bizonyos mértékű szenvedést, akkor nem lesznek képesek megszabadulni a hús-vér test romlottságának korlátaitól a gondolataikban és a szívükben. Bármely szempontból is szenvedik az emberek még mindig a sátáni természetük korlátait, és bármely szempontból is vannak még mindig meg a saját vágyaik és a saját követeléseik, ezek azok a szempontok, amelyekben szenvedniük kell. Tanulságokat levonni csak a szenvedésen keresztül lehet, ami azt jelenti, hogy az ember képes igazságot nyerni és megérteni Isten szándékát. Ami azt illeti, sok igazság fájdalmas próbatételek megtapasztalásával érthető meg. Senki sem foghatja fel Isten szándékát, nem ismerheti meg mindenhatóságát és bölcsességét, és nem értékelheti igazságos természetét, amikor kényelmes és könnyed környezetben van, vagy amikor kedvezőek a körülmények. Ez lehetetlen lenne!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Miután elolvastam Isten szavait, egy kicsit jobban megértettem Isten szándékát. Mivel túl sok a tisztátalanság az emberek hitében, ennek próbatételeken és finomításon keresztül kell feltárulnia. Csak a finomításon keresztül mutathatja meg az ember az igazi érettségét, és csak akkor ismerheti meg a romlottságát. Korábban képes voltam lemondani dolgokról, feláldozni magam, és végezni a kötelességemet. Még az alól a veszélyes kötelesség alól sem bújtam ki, hogy Isten szavait tartalmazó könyveket szállítsak, és a gyermekemet is Isten elé vittem, így azt gondoltam, nagyon jól teljesítek a törekvéseimben. Azt gondoltam, hogy Isten látja áldozatainkat és erőfeszítéseinket, és biztos, hogy továbbra is irgalmas lesz hozzánk, vigyáz ránk, és megóv minket. De amikor a lányom szívbeteg lett, a betegsége folyamatosan kiújult, és ő legyengült, nem láttam Isten gondoskodását és oltalmát, és feltárult az igazi érettségem. Negatív és sértődött lettem. Még vitatkozni is próbáltam Istennel, felemlegetve korábbi áldozataimat és erőfeszítéseimet, és már nem adtam bele szívemet-lelkemet a kötelességembe. Beláttam, hogy az Istenbe vetett hitem valójában csak arról szólt, hogy kegyelmet és előnyöket akarok szerezni Tőle, és hogy valójában nem voltam olyasvalaki, aki őszintén hisz Istenben és az igazságra törekszik. Csak ekkor jöttem rá, hogy Isten fáradságos munkája van jelen a lányom betegségében, és hogy Isten azért rendezte el ezeket a körülményeket, hogy megtisztítsa és megváltoztassa a bennem lévő romlottságot és tisztátalanságot. Nem lehettem többé negatív és ellenséges. Isten szavaihoz kellett fordulnom, hogy feloldjam a hitem mögött rejlő helytelen szándékokat és nézőpontokat. Miután megértettem Isten szándékát, képes voltam valamennyire alávetni magam, és a szívemben lévő fájdalom enyhült.

Ezután tovább olvastam Isten szavait. „Te arra törekszel, hogy az Istenben való hit nyomán békére lelj, hogy gyermekeid ne legyenek betegek, a férjednek jó munkája legyen, a fiad jó feleséget találjon, a lányod tisztességes férjet találjon, az ökreid és lovaid jól szántsák a földet és az időjárás jó legyen a termésedhez. Ez az, amit keresel. Csak arra törekszel, hogy kényelmesen élj, hogy ne érje baleset a családodat, ne fújjon rád a szél, ne érje homok az arcodat, ne vigye el az ár a családod termését, ne érjen téged semmilyen katasztrófa, hogy Isten ölelésében élj és egy kényelmes fészekben. Egy ilyen gyáva embernek, mint te, aki mindig a testi dolgokra törekszik: van neked szíved, van neked lelked? Nem pusztán vadállat vagy-e? Az igaz utat adom neked, anélkül, hogy bármit is kérnék cserébe, de mégsem törekszel rá. Azok közé tartozol, akik hisznek Istenben? Igazi emberi életet ajándékozok neked, de te mégsem törekszel rá. Nem különbözöl egy disznótól vagy egy kutyától? A disznók nem törekszenek az emberi életre, nem törekszenek a megtisztulásra, és nem értik, mi az élet. Mindennap, miután jóllaktak, egyszerűen csak alszanak. Megadtam neked az igaz utat, de te mégsem nyerted el: üres a markod. Hajlandó vagy folytatni ezt az életet, a disznók életét? Mi a jelentősége annak, hogy élnek ilyen emberek? A te életed megvetendő és alantas, mocsokban és paráznaságban élsz, és nem törekszel semmilyen célra; vajon nem a te életed a legalantasabb az összes közül? Van képed felnézni Istenre? Ha továbbra is ilyeneket tapasztalsz, vajon nem fogsz semmit se megszerezni? Az igaz út már megadatott neked, de hogy végül el tudod-e nyerni, az a te személyes törekvésedtől függ” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). „Vannak, akik megtelnek életerővel, amint látják, hogy az Istenbe vetett hit áldásokat hoz számukra, de aztán minden energiájukat elveszítik, amikor észreveszik, hogy finomításokat kell elszenvedniük. Ez lenne az Istenben való hit? Végső soron teljes és tökéletes alávetettségre kell jutnod a hitedben Isten előtt. Hiszel Istenben, de még mindig vannak követeléseid Vele szemben, sok vallásos elképzelésed van, melyeket nem tudsz letenni, személyes érdekeid, melyeket nem tudsz elengedni, továbbá még mindig keresed a test áldásait, és azt akarod, hogy Isten mentse meg a testedet és a lelkedet – ezek mind olyan emberek viselkedési formái, akiknek rossz a perspektívája. Bár a vallásos hiedelmekkel rendelkező emberek hisznek Istenben, mégsem igyekeznek megváltoztatni beállítottságukat, és nem törekszenek Isten megismerésére, hanem inkább csak a test érdekeit hajszolják. Közületek sokaknak olyan hitei vannak, amelyek a vallási meggyőződések kategóriájába tartoznak; ez nem igazi istenhit” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük). Amit Isten leírt, az pontosan az én állapotom volt. Akkor kezdtem el hinni Istenben, amikor tehetetlen voltam és szenvedtem, és megláttam Isten kegyelmét és áldásait, ezért úgy kezeltem Istent, mint az Egyetlent, akire támaszkodhatok, hogy segítsen és enyhítse a nehézségeimet. Különösen azután, hogy a férjem meghalt, és egyedül maradtam a lányommal, még inkább úgy kezeltem Istent, mint az utolsó reményemet. Hittem abban, hogy amíg őszintén hiszünk Istenben, és megfelelően végezzük a kötelességeinket, addig Isten megóv és biztonságban tart minket. Ezekkel az elképzelésekkel hittem Istenben, így amikor Isten vigyázott ránk, és megóvott minket, és nem ért minket szerencsétlenség, hajlandó voltam lemondani dolgokról, és feláldozni magam, és motivált voltam a kötelességeim végzésére. Amikor láttam, hogy a gyermekem szívbetegsége rosszabbodik, és Isten nem gyógyítja meg, elcsüggedtem és csalódott lettem, és a hozzáállásom azonnal megváltozott. A negativitásom és a panaszaim felszínre törtek, és még az áldozataimat és az erőfeszítéseimet is felemlegettem, hogy megpróbáljak vitatkozni Istennel, azt gondoltam, hogy Istennek nem szabadna így bánnia velünk. Nem akartam többé szívemet-lelkemet beleadni a kötelességeimbe. Negatív és ellenséges lettem Istennel szemben. Csak ekkor jöttem rá, hogy csupán azért hittem Istenben, hogy Őt használjam fel a nehézségeim megoldására, és arra, hogy Ő vigyázzon ránk, megóvjon, és békés életet adjon nekünk. Az éveken át tartó áldozataim és erőfeszítéseim egyáltalán nem voltak őszinték. Tele voltam észszerűtlen követelésekkel és túlzott vágyakkal Isten irányában. Megpróbáltam alkudozni Istennel, becsapni Őt. Valóban híján voltam a józan észnek! Amikor épp csak elkezdtem hinni Istenben, csekély volt az érettségem, és Isten irgalmában adott némi kegyelmet nekünk. Ez már Isten különleges kegyelme volt, de a mohóságom sosem volt kielégítve. Mindig azt akartam, hogy Isten kegyelmezzen nekem, és amikor nem láttam Isten kegyelmét, ellenséges lettem vele szemben. Valóban nem rendelkeztem emberi mivolttal! Bár elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, mindennap olvastam Isten szavait, és a doktrína szempontjából megértettem, hogy Isten az emberek megítélésének és megtisztításának munkáját végzi, a hitről alkotott nézeteim megrekedtek a Kegyelem Korában. Egyszerűen csak folyton kegyelmet és áldást akartam kérni Istentől. Nem voltam különb, mint a vallásos közösségben azok, akik csak jóllaknak kenyérrel, mint egy álhívő, aki csak a vallásban hisz. Ha továbbra is ezt a fajta hitet folytatom, soha nem érem el az igazságot, és a beállítottságom sem fog megváltozni, és ha nem tartok bűnbánatot, soha nem üdvözülök.

Később elolvastam Isten szavainak egy részletét, és tiszta megértést nyertem Isten szeretetéről. Mindenható Isten azt mondja: „Az embereknek gyakran meg kell vizsgálniuk a szívükben bármit, ami nem egyeztethető össze Istennel, vagy ami félreértés Vele kapcsolatban. Hogyan jönnek létre a félreértések? Miért értik félre az emberek Istent? (Mert az önérdekük érintett.) Miután az emberek látják a tényeket a zsidók Júdeából való száműzéséről, megbántódnak, és azt mondják: »Eleinte Isten annyira szerette az izráelitákat. Kivezette őket Egyiptomból a Vörös-tengeren át, mannát adott nekik az égből és forrásvizet, hogy igyanak, majd személyesen adott nekik törvényeket, hogy vezessék őket, valamint megtanította őket arra, hogyan éljenek. Isten szeretete az ember iránt túláradó volt – az akkor élő emberek annyira áldottak voltak! Hogyan tudott Isten hozzáállása egy szempillantás alatt száznyolcvan fokos fordulatot venni? Hová tűnt minden szeretete?« Az emberek érzelmileg nem tudják feldolgozni ezt, és kételkedni kezdenek, mondván: »Isten a szeretet vagy nem? Miért nem látható többé az Ő eredeti hozzáállása az izráelitákhoz? Szeretete nyomtalanul eltűnt. Van egyáltalán szeretet Benne?« Innen indulnak az emberek félreértései. Milyen kontextusban alakítanak ki az emberek félreértéseket? Talán azért, mert Isten cselekedetei nem egyeztethetők össze az emberek elképzeléseivel és képzelgéseivel? Ez a tény okozza, hogy az emberek félreértik Istent? Nem azért értik félre az emberek Istent, mert korlátozzák az Ő szeretetének meghatározását? Azt gondolják: »Isten a szeretet. Ezért vigyáznia kell az emberekre, és meg kell védenie őket, továbbá kegyelemmel és áldásokkal kell elhalmoznia őket. Ez Isten szeretete! Tetszik, amikor Isten így szereti az embereket. Különösen akkor láttam, hogy Isten mennyire szereti az embereket, amikor átvezette őket a Vörös-tengeren. Az akkori emberek annyira áldottak voltak! Bárcsak én is közéjük tartozhatnék.« Amikor beleszeretsz ebbe a történetbe, akkor úgy kezeled Isten abban a pillanatban feltárt szeretetét, mint a legfőbb igazságot és az Ő lényegének egyetlen ismertetőjelét. Korlátozod a szívedben az Ő meghatározását, és mindent, amit Isten abban a pillanatban tett, a legfőbb igazságként kezeled. Azt gondolod, hogy ez Isten legkedvesebb oldala, és az, ami leginkább arra készteti az embereket, hogy tiszteljék és féljék Őt, továbbá, hogy ez Isten szeretete. Valójában Isten cselekedetei önmagukban pozitívak voltak, de a te korlátozott meghatározásaid miatt elképzelésekké váltak az elmédben, és ezek alapján határozod meg Istent. Ezek miatt félreérted Isten szeretetét, mintha nem állna semmi másból, csak irgalomból, gondoskodásból, védelemből, útmutatásból, kegyelemből és áldásokból – mintha Isten szeretete csak ennyi lenne. Miért dédelgeted ennyire a szeretetnek ezeket az aspektusait? Talán azért, mert a saját önérdekedhez kötődnek? (Igen, azért.) Milyen önérdekekhez kötődnek? (A testi örömökhöz és a kényelmes élethez.) Amikor az emberek hisznek Istenben, ezeket a dolgokat akarják megszerezni Tőle, de mást nem. Az emberek nem akarnak ítéletre, fenyítésre, próbatételekre, finomításra, Istenért való szenvedésre, a dolgok feladására és önfeláldozásra gondolni, vagy akár a saját életük feláldozására. Az emberek csak élvezni akarják Isten szeretetét, gondoskodását, védelmét és útmutatását, ezért Isten szeretetét úgy határozzák meg, mint lényének egyetlen jellemzőjét és az Ő egyetlen lényegét. Vajon azok a dolgok, amiket Isten tett, amikor átvezette az izráelitákat a Vörös-tengeren, nem váltak az emberek elképzeléseinek forrásává? (De igen.) Ez egy olyan kontextust teremtett, amelyben az emberek elképzeléseket alakítottak ki Istenről. Ha kialakítottak elképzeléseket Istenről, akkor vajon eljuthatnak Isten munkájának és természetének valódi megértéséhez? Nyilvánvaló, hogy nemhogy nem fogják megérteni, hanem félre is fogják értelmezni, és elképzeléseket alkotnak róla. Ez bizonyítja, hogy az ember megértése túlságosan beszűkült, és nem igazi megértés. Ugyanis az nem az igazság, hanem egyfajta szeretet és megértés, amelyet az emberek saját elképzeléseik, képzelgéseik, és önző vágyaik alapján elemeznek és értelmeznek Istenről; ez nem egyeztethető össze Isten valódi lényegével. Milyen más módokon szereti Isten az embereket, mint irgalommal, üdvösséggel, gondoskodással, védelemmel, valamint azzal, hogy meghallgatja imáikat? (Megfenyítéssel, fegyelmezéssel, metszéssel, ítélettel, fenyítéssel, próbatételekkel és finomítással.) Ez így van. Isten rengeteg módon mutatja meg szeretetét: csapással, fegyelmezéssel, szemrehányással, ítélettel, fenyítéssel, próbatételekkel, finomítással és így tovább. Ezek mind Isten szeretetének aspektusai. Csak ez a szemlélet átfogó, és csak ez van összhangban az igazsággal. Ha ezt megérted, akkor, ha önvizsgálatot tartasz, és rájössz, hogy félreértettél dolgokat Istennel kapcsolatban, akkor vajon nem vagy képes felismerni a torzulásodat és jól átgondolni, hogy hol rontottad el? Nem segít ez neked feloldani az Istennel kapcsolatos félreértéseidet? (De igen, segíthet.) Ahhoz, hogy ezt elérd, keresned kell az igazságot. Amíg az emberek keresik az igazságot, addig ki tudják küszöbölni az Istennel kapcsolatos félreértéseiket, és ha már kiküszöbölték az Istennel kapcsolatos félreértéseiket, akkor alá tudják vetni magukat Isten minden intézkedésének” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság megértése által ismerhetjük meg Isten tetteit). Miután elolvastam Isten szavait, végre felismertem, hogy annak az oka, hogy ilyen erősen reagáltam a gyermekem betegségére, és annyi negatívumot és fájdalmat éreztem, az volt, hogy behatároltam Isten szeretetét. Amikor tehetetlen voltam, imádkoztam Istenhez, és láttam az Ő gondoskodását és oltalmát, ezért elkezdtem az elképzeléseimre és képzelődéseimre hagyatkozni, és úgy határoltam be Istent, mint irgalmas Istent, aki békét és örömet ad az embereknek. Azt gondoltam, hogy amíg az emberek a bajban Istenhez imádkoznak, Isten utat nyit nekik, és segít nekik minden pillanatban és helyen. Azt gondoltam, hogy csak ez Isten szeretete. Amikor a gyermekem beteg volt, azt hittem, hogy mivel Isten szereti az embereket, Ő majd biztosan meggyógyítja a lányomat, de amikor a gyermekem betegsége nem javult, kételkedni kezdtem Isten szeretetében, és tele voltam panasszal iránta. Isten szeretetét annak alapján mértem, hogy hasznomra válik-e. Amikor láttam Isten gondoskodását és oltalmát felettünk, elismertem, hogy ez az Ő szeretete, de amikor az Isten által elrendezett helyzet nem felelt meg a vágyaimnak, és nem volt előnyös számomra, nem akartam elfogadni azt, és nem ismertem el Isten szereteteként. Láttam, hogy az én megértésem Isten szeretetéről teljesen egyoldalú és torz, és hogy egyáltalán nem egyezik az igazsággal! Isten most éppen szavakat mond ki, és végzi az ítélet és a megtisztítás munkáját, nem pedig kegyelmet ad az embereknek. Amikor az emberek először hinni kezdenek Istenben, és az érettségük csekély, Isten irgalmat tanúsít irántuk, kegyelmet és áldást ad nekik. Ez az egyik módja annak, ahogyan Isten kifejezi az Ő szeretetét. Amikor az emberek megértenek néhány igazságot, és fejlődik az érettségük, Isten az érettségüknek megfelelően különböző helyzeteket rendez el, hogy megpróbálja az embereket finomítani. Ez lehetővé teszi az emberek számára, hogy megismerjék önmagukat és Istent a különböző helyzetekben, változáshoz vezet az emberek beállítottságában, és lehetővé teszi az emberek számára, hogy megértsék az igazságot, és elérjék Isten üdvösségét. Ez még több Isten szeretetéből. Bár mindketten szenvedtünk egy kicsit a lányom betegségétől, ez felfedte a tisztátalanságot a hitemben, és beláttam, hogy az Isten munkájával kapcsolatos megértésem tele van elképzelésekkel és képzelődésekkel, és ezeket időben ki tudtam javítani. A lányom is felismerte, hogy igyekezete és erőfeszítései áldások elnyerésére irányultak, és hogy saját elképzeléseinek istenében hitt, és megváltoztatta a hitről alkotott téves nézeteit, és közelebb került Istenhez. Ez volt Isten szeretete és megváltása számunkra. Mindezek felismerésével eltűntek az Istennel szembeni panaszaim és félreértéseim, és képessé váltam arra, hogy normálisan végezzem a kötelességeimet.

Később megtaláltam a gyakorlás útját Isten következő szavaiban: Mindenható Isten azt mondja: „Te hiszel Istenben és követed Istent, ezért Istent szerető szívvel kell rendelkezned. Félre kell vetned romlott hajlamodat, törekedned kell arra, hogy eleget tegyél Isten szándékainak, és teljesítened kell egy teremtett lény kötelességét. Mivel te hiszel Istenben és követed Istent, mindent Neki kell felajánlanod, és nem szabad személyes döntéseket hoznod vagy követelned, és el kell érned, hogy eleget tegyél Isten szándékainak. Mivel megteremtettek, alá kell vetned magad az Úrnak, aki teremtett téged, mert te eredendően nem rendelkezel önmagad felett, és nem vagy képes irányítani a saját sorsodat. Mivel te olyan ember vagy, aki hiszel Istenben, a szentségre és a változásra kell törekedned” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy hitünkben nem szabad arra törekednünk, hogy élvezzük Isten kegyelmét, vagy mindig azt követelnünk, hogy Ő szeressen minket. Ehelyett a teremtett lények helyzetében kell megállnunk, hogy megtapasztaljuk Isten munkáját, és hogy megtapasztaljunk minden embert, eseményt és dolgot, amit Isten elrendezett. Még akkor is, ha szenvedés és megpróbáltatások jönnek, amikor nem értjük Isten szándékait, akkor is alá kell vetnünk magunkat, imádkoznunk és gyakran kell keresnünk, el kell gondolkodnunk az általunk feltárt romlott beállítottságokon, bűnbánatot kell tartanunk, meg kell változnunk, és ragaszkodnunk kell kötelességeinkhez, hogy Istennek megfeleljünk. Ezt kell tennie egy teremtett lénynek. Korábban mindig csak kényelmes környezeteket tapasztaltam meg. Olyan voltam, mint egy virág az üvegházban, képtelen voltam ellenállni a szélnek és az esőnek. Túl törékeny és csekély érettségű voltam, és egy kis nehézség esetén is negatívvá és gyengévé váltam, és amikor próbatételekkel és finomításokkal kellett szembenéznem, egyáltalán nem tudtam szilárdan megállni. Miután átmentem ezen a helyzeten, egy kicsit fejlődött az érettségem, némi megértést nyertem a romlottságomról, és képes lettem jobban megérteni Isten munkáját is. Ez nagyon hasznos volt számomra!

Most, bár a lányom betegsége még nem gyógyult meg teljesen, és időnként még mindig kiújul, és elkeserít és mélyen lesújt, amikor látom, hogy rosszul van, ez már nem korlátoz annyira, és képes vagyok normálisan végezni a kötelességeimet. Ez a változás és ez a megértés Isten szavai nyomán következett be.