2023-ban kerületi vezetőnek választottak meg. Úgy éreztem, nagy felelősség hárul rám. Mindennap ide-oda járkáltam a gyülekezetek között, és proaktívan kezeltem minden problémát, amit találtam. Egy idő után a gyülekezet tisztogatási munkája hozott némi eredményt, és más feladatokban is kezdett előrelépés mutatkozni. Kicsit önelégült lettem, úgy éreztem, hogy tényleges munkát végeztem. Később, amikor a felsőbb vezető, Csenhszi nővér ellenőrizte a munkát, rámutatott, hogy a választási munka lassan halad, hogy a vezetők és diakónusok megválasztása nem fejeződött be, ami hátráltatja a gyülekezet munkáját, és hogy az evangelizációs munkában sincs előrelépés. A nővér szavait hallva kissé zavarba jöttem. Ezek a problémák tényleg valósak voltak, és nem tagadhattam le őket. Ezért elkezdtem nyomon követni ezeket a feladatokat. Némi erőfeszítés után mind a választási munka, mind az evangelizációs munka némi javulást mutatott, én pedig így gondolkodtam magamban: „Amióta Csenhszi rámutatott ezekre a gondokra, azóta követem a munkát, a vezetők és a diakónusok ügye előtérbe került, és az evangelizációs munka javult a múlt hónaphoz képest. Ezúttal biztosan nem említi majd, hogy problémák vannak a munkámmal.”

Később, amikor Csenhszi ismét a választási munka fejleményeiről kérdezett, megosztottam vele, amit tudtam a helyzetről, de meglepetésemre azt mondta: „A vezetők és a diakónusok talán már fel lettek terjesztve, de vajon megfelelően összegyűjtötték az önéletrajzukat és az értékeléseiket? Mikor kezdődik a hivatalos választás?” Ezt hallva hirtelen nyugtalan lettem, és azt gondoltam: „Annak ellenére, hogy minden gyülekezetben figyelemmel kísértem a választási munkát, nem vagyok biztos benne, hogy az összes önéletrajzot és értékelést begyűjtötték, vagy hogy mikor lesz a hivatalos választás.” Gyorsan azt mondtam: „Ennek még utána kell járni.” Ezután Csenhszi azt kérdezte: „A körzetednek sokkal több vezetőre és diakónusra van szüksége, és a munka akadozik – miért nem intézkedsz gyorsabban ebben az ügyben? Ott van az evangelizációs munka is. Néhány gyülekezetnek már régóta nincsenek eredményei. Tudod, hogy pontosan mi a probléma? Mit teszel ennek megoldására? Az evangelizációs eredmények az egész körzetben nem jók mostanában.” Ezt hallva ellenállást éreztem, és azt gondoltam: „Miután nemrég rámutattál a munkánkban mutatkozó eltérésekre, nem jártunk utána gyorsan, és nem oldottuk meg ezeket a dolgokat? Áldozatokat hoztunk, és nem lazsáltunk. A munka végrehajtása is időt vesz igénybe, nem? Különben is, nem történt előrelépés az evangelizációs és a választási munkában az utóbbi időben? Miért metszel meg továbbra is minket? Úgy tűnik, bármit is teszünk, az neked sosem elég jó. Nem csak szándékosan veszel célba minket, és keresed a hibákat, amikbe beleköthetsz?” Minél jobban belegondoltam ebbe, annál nagyobb ellenállást éreztem, és sértődötten azt mondtam: „Világos, hogy nincsenek munkaképességeim, és hogy a kötelességem nem hoz jó eredményeket. Akár el is bocsáthatnak.” Ezt látva a vezető azt mondta, hogy nem fogadom el az igazságot, és hogy amikor problémák adódnak a munkában, nem az igazságot keresem, hogy kijavítsam az eltéréseket, hanem ehelyett ellenállást és ellenszegülést érzek. De bármit is mondott, nem akartam többet hallani, és csak lehajtottam a fejem, mert nagyon megbántva éreztem magam. Azt gondoltam magamban: „Nagyon keményen dolgoztam az utóbbi időben. Nem követtem nyomon végig ezt a munkát? Nem ez lenne a tényleges munkavégzés? Te ezt még mindig nem tartod elég jónak, sőt azt állítod, hogy nem fogadom el az igazságot, úgyhogy ha el kell bocsátanod, akkor csak rajta, bocsáss el! A vezetői kötelesség követelményei túl magasak, és én nyilvánvalóan nem tudok megfelelni nekik.” Ez után az eset után nagyon feldúltnak éreztem magam. Amint lecsillapodtam, hogy elgondolkodjak magamon, rájöttem, hogy a felsőbb vezető nem azért mutatott rá a hibáimra, hogy megnehezítse a dolgomat, és nem is azért, hogy kigúnyoljon, hanem azért, mert a gyülekezet munkájára gondolt. Miért nem tudtam ezt elfogadni? Isten elé álltam, és imádkoztam: „Mindenható Isten, a nővérem ma rámutatott a kötelességemmel kapcsolatos problémákra, amit nagyon nehezen tudtam elfogadni. Folyton vissza akartam vágni, igazolni akartam magam, és végig úgy éreztem, hogy igazságtalanul bánnak velem. Istenem, kérlek, világosíts meg, és vezess engem, hogy megértsem magam.”

Keresésem során láttam, hogy Isten leleplezi az antikrisztusok viselkedését, akik nem fogadják el az igazságot. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor az antikrisztusokat megmetszik, az az első dolguk, hogy a szívük mélyén ellenállnak neki és visszautasítják. Küzdenek ellene. És vajon miért van ez? Ez azért van, mert az antikrisztusok természetlényegükből eredően idegenkednek az igazságtól, gyűlölik az igazságot, és egyáltalán nem fogadják el. Természetesen egy antikrisztus a lényege és a beállítottsága miatt nem fogja beismerni a saját hibáját, és nem fogja beismerni a saját romlott beállítottságát. E két tény alapján egy antikrisztusnak a teljes és maradéktalan elutasítás és szembeszegülés lesz a hozzáállása a metszéshez. A szíve mélyéből megveti és ellenáll neki, és a legcsekélyebb jelét sem mutatja az elfogadásnak vagy az alávetettségnek, az őszinte elgondolkozásnak vagy a bűnbánatnak pedig még kevésbé. Amikor egy antikrisztust megmetszenek – függetlenül attól, hogy ki teszi, hogy mire vonatkozik, hogy mennyiben hibáztatható az antikrisztus az adott dologért, hogy mennyire égbekiáltó a hibája, hogy mennyi gonoszságot művel, vagy hogy milyen következményekkel jár a gonoszsága a gyülekezet munkájára nézve –, az antikrisztus semmit sem mérlegel ebből. Egy antikrisztus úgy látja, hogy aki megmetszi őt, az kipécézte vagy csak azért keres hibát benne, hogy kínozza őt. Akár még azt is gondolhatja az antikrisztus, hogy bántalmazzák és megalázzák őt, hogy nem bánnak vele emberként, és hogy lekicsinylik és megvetik őt. Egy antikrisztus a metszést követően soha nem gondolkodik el azon, hogy ténylegesen mi rosszat tett, hogy milyen romlott beállítottságot fedett fel, hogy vajon kereste-e azokat az alapelveket, amelyeket be kellene tartania, hogy az igazságalapelveknek megfelelően cselekedett-e, vagy hogy elvégezte-e a feladatait abban az ügyben, amellyel kapcsolatban megmetszették őt. Nem vizsgálja ezeket a dolgokat, nem gondolkozik el egyiken sem, és átgondolni és megfontolni sem fogja ezeket a kérdéseket. Helyette a saját akarata szerint és forrófejűn áll hozzá a metszéshez. Valahányszor megmetszenek egy antikrisztust, az telve lesz haraggal, engedetlenséggel és nehezteléssel, és senkinek sem hallgat a tanácsára. Nem hajlandó elfogadni a metszést, és képtelen visszatérni Isten elé, hogy megismerje magát, elgondolkozzon magán és foglalkozzon az alapelveket sértő cselekedeteivel, például azzal, hogy felületes, vagy hogy ámokfutón végzi a kötelességét, és arra sem használja ki ezt az alkalmat, hogy megoldja a maga romlott beállítottságát. Helyette kifogásokat keres, hogy megvédje és igazolja magát, sőt olyan dolgokat is mond, amelyekkel viszályt szít és felbújt másokat. Röviden: amikor megmetszik az antikrisztusokat, azok az engedetlenség, az elégedetlenség, az ellenállás és a szembeszegülés konkrét megnyilvánulásait mutatják, és panaszok merülnek fel a szívükben. »Olyan magas árat fizettem és annyi munkát végeztem! Noha néhány dologban nem követtem az alapelveket és nem kerestem az igazságot, mindezt nem magamért tettem! Még ha okoztam is némi kárt a gyülekezet munkájában, nem szándékosan tettem! Ki ne követne el hibát? Nem ragadhatjátok ki a hibáimat és metszhettek engem a végtelenségig anélkül, hogy a gyengeségeimre tekintettel lennétek, és hogy törődnétek a hangulatommal és az önbecsülésemmel. Isten háza nem szereti az embereket, és annyira igazságtalan! Azonkívül, egy ilyen kis hiba elkövetése miatt metszetek meg – nem azt jelenti ez vajon, hogy rossz szemmel néztek rám, és ki akartok rekeszteni engem?« Amikor az antikrisztusokat megmetszik, először nem azon jár az eszük hogy elgondolkozzanak rajta, mi rosszat tettek, vagy milyen romlott beállítottságot fedtek fel, hanem azon, hogy vitatkozzanak, magyarázkodjanak és igazolják magukat, miközben feltételezésekbe bocsátkoznak” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk, vagy amikor nincs reményük az áldások elnyerésére). Isten szavaiból megértettem, hogy az antikrisztusok bármennyire is akadályozzák és zavarják Isten házának munkáját, a lelkiismeretüket akkor sem nyomasztja a bűntudat, és amikor megmetszik őket, csak ellenállást éreznek, és mentegetik magukat, folyamatosan próbálnak érvelni az igazuk mellett, miközben nem fogadják el és nem ismerik be a hibáikat. Sőt, a testvérektől érkező metszést úgy fogják fel, mintha mások hibákat keresnének bennük, vagy megnehezítenék a dolgukat. Ez az antikrisztusok azon természetéből fakad, hogy idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Visszagondolkodva arra, amikor engem megmetszettek, én vajon nem azt az antikrisztusi beállítottságot fedtem fel, hogy idegenkedem az igazságtól? A felsőbb vezető rámutatott, hogy a választási munkánk lassan halad, én pedig passzívan és lagymatagon végeztem a kötelességeimet. Arra is rámutatott, hogy a kerületünkben végzett evangelizációs munka összességében nem volt hatékony. Ezek tények voltak. Rámutatott a munkánkban lévő problémákra és eltérésekre, és azok kijavítására irányított bennünket. Ez a gyülekezet munkájának védelmét szolgálta. Ezt el kellett volna fogadnom, és el kellett volna gondolkodnom a munkámban felmerülő problémákon, majd azonnal orvosolnom kellett volna őket. Én azonban nemcsak hogy nem gondolkodtam el magamon, hanem az önelégültség állapotában éltem. Ellenállást és ellenszenvet éreztem a felsőbb vezetővel szemben, folyamatosan ellentmondva neki és magamban igazolva magam, azt gondolva, hogy csak azért mutatott rá a hibáimra, mert nem kedvel engem, és hogy szándékosan a hibáimon lovagol. Még az is felmerült bennem, hogy a vezetői feladattal járó elvárások túl magasak, ezért negatívvá és dacossá váltam, mondván, hogy nincs munkaképességem, és akár el is bocsáthatnak, mert nem végzem a kötelességemet. Az a gondolat, hogy nem teszem tovább a kötelességemet, alkalmatlanságot színlelek, és feladom, tényleg a józan ész hiányára vallott! Nem pont egy antikrisztus azon beállítottságát fedtem fel, hogy idegenkedik az igazságtól, és gyűlöli azt? Egy antikrisztusra gondoltam, akit kiűztünk a kerületünkből. Ő mindig a saját akarata szerint dolgozott, és amikor problémák merültek fel, amelyek ártottak a gyülekezet munkájának, nem érzett lelkiismeret-furdalást, és a testvérek metszését, útmutatását vagy segítségét sem fogadta el. Még utólag sem korrigálta magát, csak tovább ellenkezett és kiabált velük. Végül a sok gonosz tette miatt kizárták a gyülekezetből. Ha továbbra sem lennék hajlandó elfogadni a metszést vagy a testvérek tanácsát, súlyos károkat okozva a gyülekezet munkájának, akkor végül engem is felfedne és kiiktatna Isten, mint egy antikrisztust! Felismerve, hogy én is antikrisztusi magatartást tanúsítok, félni kezdtem. Csendben imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy óvjon meg attól, hogy gonoszságot tegyek, és ellenálljak Neki.

Miután imádkoztam, elgondolkodtam magamban: „Mit jelent az, hogy valaki tényleges munkát végez?” Keresésem során Isten e szavait olvastam: „Nem számít, milyen tehetséges vagy, milyen szintű képességgel és végzettséggel rendelkezel, hány szlogent tudsz kiabálni, vagy hány szót és doktrínát ismersz; függetlenül attól, hogy mennyire elfoglalt, illetve mennyire kimerült vagy egy adott napon, vagy milyen messzire utaztál, hány gyülekezetet látogattál meg, vagy mennyi kockázatot vállalsz, és mennyi szenvedést viselsz el – ezek egyike sem számít. Az számít, hogy a munkarendek alapján végzed-e a munkádat, hogy azokat a munkarendeket pontosan hajtod-e végre; hogy a vezetőséged ideje alatt részt veszel-e minden konkrét munkában, amelyért felelős vagy, és hány valós problémát oldottál meg ténylegesen; hogy hány ember értette meg az igazságalapelveket a vezetésed és útmutatásod révén, és mennyire haladt előre és fejlődött a gyülekezet munkája – az számít, hogy elérted-e ezeket az eredményeket vagy sem. Függetlenül attól, hogy milyen konkrét munkában veszel részt, az számít, hogy következetesen nyomon követed-e és irányítod-e a munkát, ahelyett, hogy nagyzolóan viselkednél és parancsokat osztogatnál. Ezenkívül az is számít, hogy van-e életbe való belépésed a kötelességed végzése közben, hogy képes vagy-e az alapelvek szerint kezelni az ügyeket, hogy rendelkezel-e bizonyságtétellel az igazság gyakorlatba ültetéséről, és hogy képes vagy-e kezelni és megoldani azokat a valós problémákat, amelyekkel Isten választott népe szembesül. Ezek és más hasonló dolgok mind annak megítélésére szolgáló kritériumok, hogy egy vezető vagy dolgozó eleget tett-e a felelősségeinek vagy sem” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (9.)). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten nem az alapján méri le, hogy egy vezető tényleges munkát végez-e, hogy az illető mennyi szenvedést vállal, vagy mennyi áldozatot hoz, hanem azon, hogy a munka során mennyi nehézséget és problémát sikerül megoldani, mennyire hatékony a munka, és az illető mennyire hatékonyan végzi a kötelességét. Én viszont mindig a saját elképzeléseimre és képzelődéseimre támaszkodtam, abban a hitben, hogy a kimenetel, a hatékonyság vagy a fejlődés nem számít, amíg nem lustálkodom, mindennap lefoglalom magam feladatokkal, és a szükséges munka elvégzése időben megtörténik, akkor tényleges munkát végzek. Így amikor a felsőbb vezető rámutatott, hogy nem végzek tényleges munkát, megbántva éreztem magam, nem voltam hajlandó ezt elfogadni, és vissza akartam vágni. Amikor Isten szavainak fényében önvizsgálatot tartottam, láttam, hogy bár mindennap elfoglalt voltam, nem kerestem az igazságalapelveket, hogy megoldjak egy sor valódi problémát, különösen a vezetők és diakónusok megválasztását illetően. Bár írtam leveleket, hogy ösztönözzem az embereket, többnyire csak letudtam a feladatokat, csak szlogeneket harsogtam, és alapszinten kísértem figyelemmel a dolgokat. Alig kérdezősködtem arról, hogy később hogy sikerült a megvalósítás a gyülekezetben, hogyan haladnak, és milyen nehézségeket nem sikerült még megoldani, ami lassította a választások haladását, és nagyon alacsony munkahatékonyságot eredményezett. Ugyanez volt a probléma az evangelizációs munkával is. A felszínen úgy tűnt, mintha nagyon követtem volna a munkát, de ez legtöbbször csak az információk ide-oda továbbítását jelentette. Ritkán kérdeztem rá konkrét, meglévő problémákra, és még kevésbé oldottam meg azokat időben, ami gyenge munkahatékonyságot eredményezett. Ezzel nem végeztem tényleges munkát. Miközben így végeztem a kötelességemet, csak gépiesen letudtam a feladatokat, lényegében megpróbáltam megtéveszteni az embereket és becsapni Istent. Isten megköveteli tőlünk, hogy az Ő szándékait figyelembe véve végezzük kötelességeinket, és hogy a hatékonyságra és az eredményességre összpontosítsunk. Csak így végezhetjük a kötelességeinket a megfelelő színvonalon. Én csak felületesen hajtottam végre a munkát, és nem oldottam meg valódi problémákat, ami nem eredményezett valódi előrelépést vagy eredményt a feladatkörömbe tartozó munkában. Ha ez így folytatódna, akkor végül csak hamis vezetőként fednének fel, és elbocsátanának. E felismerések hatására gyűlöltem magam, és csendben elhatároztam magamban: „Amikor újra végezni fogom a kötelességemet, azt szorgalommal és teljes odaadással kell tennem, és a munka végrehajtása során a hatékonyságra és a valódi eredményekre kell összpontosítanom, lehetővé téve a munka minél gyorsabb előmozdítását.” Később, az evangelizációs munka végzésekor, közösséget vállaltam Isten szándékával, hogy megmentse az embereket, és segítettem tisztázni a vezetők és a diakónusok gondolatait, és rávezettem őket, hogy ténylegesen részt vegyenek az evangelizációs munkában. A testvérek megértették az evangélium hirdetésének jelentőségét, és aktívan tevékenykedtek az evangelizációs munkában, így később az evangelizációs munkában történt némi előrelépés. A választási munkában is időben lekövettem és megoldottam a problémákat, és egy idő után megtörtént a gyülekezeti vezetők és diakónusok többségének megválasztása, és a gyülekezeti munka rendben folytatódhatott.

Később még többet olvastam Isten szavaiból: „Ami a metszést illeti: mi az a legkevesebb, amit tudniuk kell az embereknek? Meg kell tapasztalni a metszést ahhoz, hogy valaki megfelelően végezhesse a kötelességét – ez elkerülhetetlen. Olyasvalami, amivel napi szinten szembesülniük kell és amit gyakran meg kell tapasztaniuk az embereknek ahhoz, hogy üdvösséget nyerhessenek az Istenben való hitükben. Senki sem maradhat ki a metszésből. Amikor megmetszenek valakit, az vajon a kilátásait és a sorsát is magában foglalja? (Nem.) Akkor hát mi célból metszenek meg valakit? Az elítélése végett? (Nem, hanem azért, hogy segítsenek neki megérteni az igazságot, valamint az alapelvek szerint tenni a kötelességét.) Így van. Ez a leghelytállóbb értelmezés. A metszés egyfajta fegyelmezés, egyfajta fenyítés, és természetesen a segítségnyújtás és az emberek megmentésének egyik formája is. A metszés lehetővé teszi, hogy időben változtass a helytelen törekvéseden. Lehetővé teszi, hogy azonnal felismerd az éppen fennálló problémáidat, és lehetővé teszi, hogy időben felismerd az általad feltárt romlott beállítottságokat. Bármi történjék is, ha megmetszenek, az segít felismerned a hibáidat és az alapelvek szerint tenned a kötelességeidet, időben megment attól, hogy elhajlásokat okozz és tévútra térj, valamint elejét veszi annak, hogy katasztrófákat okozz. Hát nem ez a legnagyobb segítség és a legnagyszerűbb gyógymód az emberek számára? A lelkiismerettel és értelemmel bíró embereknek tudniuk kell helyesen kezelni azt, ha megmetszik őket” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy a metszés egy szükséges tapasztalat ahhoz, hogy valaki megfelelő színvonalon végezze a kötelességét. Amikor a testvérek problémákat vagy eltéréseket vesznek észre a kötelességeinkben, az, hogy képesek rámutatni a problémáinkra, és időben megmetszenek vagy lelepleznek minket, segít nekünk a problémáink felismerésében és gyors kijavításában. Ez valójában védi a gyülekezet munkáját, és valódi segítséget nyújt számunkra. Belegondoltam, hogy a felsőbb vezető nem azért mutatott rá többször is a munkámmal kapcsolatos problémákra, hogy megnehezítse a dolgomat, vagy zavarba hozzon, hanem azért, hogy segítsen felismerni a munkámban mutatkozó hiányosságokat és eltéréseket, lehetővé téve számomra, hogy a jövőben jobban végezzem a gyülekezeti munkát, és hogy segítsen megismernem a felületes kötelességvégzésre késztető romlott beállítottságomat. Abban a pillanatban értettem meg igazán, hogy a metszés nemcsak az emberek életbe való belépését szolgálja, hanem segít nekik abban is, hogy gyorsan kijavítsák a kötelességeikben jelentkező eltéréseket és problémákat, megakadályozza, hogy a saját fejük után menjenek, és hogy kár érje a gyülekezet munkáját. A metszés Isten szeretetét és üdvösségét hordozza. Később, amikor a felsőbb vezető nyomon követte a munkámat, továbbra is rámutatott a hibáimra, és bár időnként még mindig azon kaptam magam, hogy vissza akarok vágni, rájöttem, hogy a vezető azáltal, hogy követte a munkámat, kézenfogva vezetett engem, megtanítva arra, hogy hogyan lépjek be az alapelvekbe a munkám során, és így a szívem mélyén kevésbé éreztem ellenállást.

Nem sokkal később a felsőbb vezető egy levélben azt írta nekem, hogy passzív vagyok az evangelizációs munka nyomon követésében, hogy semmibe veszem az evangelizációs munkát, és minden nehézséget az evangéliumi munkásokra hárítok. A levél elolvasása után a szívem mélyén nem tudtam megállni, hogy ne ellenkezzek: „Hogy állíthatod azt, hogy semmibe veszem ezt? Az evangelizációs munka nem hatékony, én pedig szorongok és frusztrált vagyok emiatt. Az utóbbi időben keményen dolgoztam azon, hogy fellendítsem az evangelizációs munkát, és közösséget és segítséget nyújtottam a felmerült kérdésekkel kapcsolatban. Hogy mondhatod azt, hogy nem foglalkozom az evangelizációs munkával?” Abban a pillanatban rájöttem, hogy ismét kezdett kiütközni bennem az igazságtól idegenkedő beállítottság, és azt gondoltam: „A vezetőség levele bizonyára rámutatott egy problémára, ezért előbb józan ésszel kell gondolkodnom, és alá kell vetnem magam.” Ezért csendben imádkoztam a szívemben, és kértem Istent, hogy vezessen, hogy alá tudjam vetni magam. Aztán eszembe jutott egy részlet Isten szavaiból, amit régebben olvastam, arról, hogyan kezeljük a metszést, ezért gyorsan megkerestem, hogy elolvassam. Mindenható Isten azt mondja: „Akkor pontosan mi is az alávetett hozzáállás? Először is, pozitív hozzáállással kell rendelkezned: amikor megmetszenek, először nem elemzed a helyeset és a helytelent – egyszerűen csak elfogadod, alávetett szívvel. Például, lehet, hogy valaki azt mondja, hogy valami rosszat tettél. Bár nem érted a szíved mélyén, és nem tudod, mit tettél rosszul, mégis elfogadod. Az elfogadás elsősorban pozitív hozzáállás. Emellett létezik egy kissé negatívabb hozzáállás is, ami a hallgatás és az ellenállás mellőzése. Milyen viselkedésformákat von ez maga után? Nem bizonygatod az érveidet, nem védekezel, és nem keresel objektív kifogásokat magadnak. Ha mindig kifogásokat keresel és indokokkal állsz elő a magad számára, a felelősséget pedig másokra hárítod, az vajon ellenállás? Ez lázadó beállítottság. Nem kellene elutasítanod, ellenállnod vagy bizonygatnod az érveidet. Még ha az érvelésed hibátlan is, az vajon az igazság? Ez az ember objektív kifogása, nem az igazság. Nem objektív kifogásokról kérdeznek – arról, hogy miért történt ez a dolog, vagy hogyan történt, hanem inkább azt mondják el neked, hogy az adott cselekedeted természete nincs összhangban az igazsággal. Ha ezen a szinten rendelkezel tudással, akkor valóban képes leszel arra, hogy elfogadd és ne állj ellen. Először is, az alázatos hozzáállás kulcsfontosságú, amikor különféle dolgok történnek veled. [...] A metszéssel szembesülve milyen cselekedetek jelentenek elfogadó, alázatos hozzáállást? A legkevesebb az, hogy értelmesnek kell lenned és józan észjárással kell rendelkezned. Először is alá kell vetned magad, nem szabad ellenállnod vagy elutasítanod, és észszerűen kell kezelned. Így rendelkezni fogsz a minimális értelemmel. Ha el akarod érni az elfogadást és az alávetettséget, meg kell értened az igazságot. Nem egyszerű dolog megérteni az igazságot. Először is el kell fogadnod a dolgokat Istentől: a legkevesebb, amit tudnod kell, hogy a metszés olyasmi, amit Isten megenged, hogy megtörténjen veled, vagy pedig Istentől származik. Függetlenül attól, hogy a metszés teljesen észszerű-e vagy sem, elfogadó, engedelmes hozzáállást kell tanúsítanod iránta. Ez az Istennek való alávetettség megnyilvánulása, és egyúttal annak elfogadása is, hogy Isten átvizsgál téged. Ha csak folyton az érveidet bizonygatod és védekezel, azt gondolva, hogy a metszés az embertől származik, és nem Istentől, akkor a megértésed hibás. Egyrészt nem fogadtad el, hogy Isten átvizsgáljon, másrészt pedig a hozzáállásod nem engedelmes és nem is viselkedsz engedelmesen abban a környezetben, amelyet Isten alakított ki számodra. Olyasvalaki ez, aki nem veti alá magát Istennek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az öt feltétel, amelynek teljesülnie kell, hogy az ember az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen). Isten szavai kimondják, hogy amikor megmetszenek bennünket, nem szabad elemeznünk, hogy mi a helyes, és mi a helytelen, vagy megpróbálnunk visszavágni és igazolni magunkat, hanem az elfogadással és önmagunk alávetésével kell kezdenünk. Még ha nem is értjük, akkor is keresést és alázatot tanúsítva kell megközelítenünk ezt a dolgot. Ilyen észszerűen kell az embernek hozzáállnia. A metszés, amellyel szembesültem, Istentől jött, és bár még nem voltam tisztában a hibáimmal, nem szabad megpróbálnom visszavágni vagy igazolni magam. Ehelyett el kell csendesednem, alázatosan keresnem kell, és el kell gondolkodnom a munkámban mutatkozó eltéréseken és problémákon. Ez a megfelelő hozzáállás, ha metszéssel szembesülök. Ha jobban belegondoltam, bár általában figyelemmel kísértem az evangelizációs munkát, a részletes feladatok közül sokat nem végeztem el. Például ez idő alatt nem foglalkoztam azzal, hogy a potenciális evangéliumi befogadókat a megfelelő evangéliumi munkásokhoz rendeljem, és terveket állítsak össze. Ezenkívül nem vizsgáltam és nem oldottam meg azokat a problémákat sem, amelyekkel az evangéliumi munkások szembesültek tanúságtétel közben. Nem pontosan emiatt mondta a felsőbb vezető, hogy nem veszek részt a munka részleteiben, és nem törődöm az evangelizációs munkával? Ezeket a dolgokat felismerve szívből elfogadtam a vezető útmutatását, és hajlandóvá váltam arra, hogy ténylegesen nyomon kövessem az evangéliumi munkások haladását, és problémák esetén gyorsan megkerestem a vonatkozó igazságokat, és közösséget vállaltam a megoldásokról. Az evangelizációs munka fokozatosan javulni kezdett.

A többszöri metszés megtapasztalása által megértettem az antikrisztusi beállítottságomat, amely idegenkedik az igazságtól, és rájöttem, hogy mivel az emberek romlott beállítottságúak, gyakran felületesen végzik a feladataikat, és hogy ha nem fogadjuk el, hogy megmetszenek minket, hanem ellenállunk és dacoskodunk, azzal csak komoly károkat okozunk a munkában. Pontosan ez a számomra kellemetlen, többszöri metszés volt az, ami megvédett engem, és segített elkerülni, hogy a hamis vezetők helytelen útjára lépjek. A metszés valóban jótékonyan hatott a kötelességem végzésére.