2021 szeptemberében elsőéves voltam. A világjárvány miatt online órákat vettünk, de mivel így alakultak az események, az interneten egy nővérrel is találkoztam, aki meghívott az online összejövetelekre. Amikor az a nővér tanúskodott nekem, hogy Mindenható Isten a visszatért Úr Jézus, nagyon izgatott lettem. Vizsgálódásom ideje alatt sokat olvastam Mindenható Isten szavait, és megbizonyosodtam Isten utolsó napokbeli munkájáról. Nagyon szerettem volna minél több embernek hirdetni az evangéliumot, és a családomra gondoltam. Ezt hittem: „Biztosan nagyon boldogok lesznek, ha meghallják, hogy az Úr visszatért.” Meghívtam a szüleimet és a nagymamámat, hogy együtt vegyünk részt egy összejövetelen, de ők elhitték az interneten terjedő alaptalan szóbeszédeket, így egyikük sem volt hajlandó keresni és vizsgálódni. Még ezt is mondták nekem: „Ne vegyél részt a Mindenható Isten Egyházának összejövetelein! Elég, ha a vallásos gyülekezetbe jársz.” Majd megkértek, hogy összpontosítsak a tanulmányaimra. Mivel ragaszkodtam Mindenható Istenben való hitemhez, a szüleim nagyon dühösek lettek. Gyakran elvették a mobiltelefonomat, és nem engedték, hogy részt vegyek az összejöveteleken. Sokszor szerettem volna visszakapni a telefonomat, de apám hirtelen haragú volt, és gyakran kiabált velem, sőt meg is vert. Egyszer kilökött a házból, és a hajamnál fogva rángatott. Anyám látta ezt, de nem állította meg őt, sőt még átkozott is engem, mondván, hogy megérdemlem, és hogy félrevezetett egy hamis krisztus. Tudtam, hogy nem vagyok félrevezetve. Az Úr Jézus azt mondta: „Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a krisztus vagy amott – ne higgyétek el! Mert hamis krisztusok és hamis próféták jönnek majd, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, a választottakat is” (Máté 24:23-24). A hamis krisztusok csak utánozni tudják Isten korábbi munkáját, és nagy jeleket és csodákat mutatnak, hogy félrevezessék az embereket. Isten azonban mindig új, és soha nem régi. Nem ismétli meg az Ő korábban végzett munkáját. Isten az emberiség szükségletei szerint cselekszik. Az utolsó napokban Mindenható Isten kifejezi az igazságot, hogy elvégezze az ítélet munkáját, megtisztítva az emberiséget a romlottságától. A hamis krisztusok azonban nem tudják kifejezni az igazságot; még kevésbé tudják megtisztítani vagy megmenteni az embereket. Ennek az az oka, hogy a hamis krisztusok nem rendelkeznek az igazsággal. Ráadásul akkoriban Mindenható Isten szavait olvasva sok olyan igazságot és misztériumot értettem meg, amit korábban nem értettem. Megtudtam Isten 6.000 éves irányítási tervének, és az Ő megtestesülésének misztériumait. Azt is megtudtam, hogy Isten hogyan munkálkodik az emberek vezetésén, hogyan tisztítja meg az embereket, hogyan változtatja meg romlott beállítottságukat, és hogyan osztályozza őket fajtájuk szerint és így tovább. A szavak alapján, melyeket Mindenható Isten kifejezett, megerősödtem abban a hitemben, hogy Mindenható Isten a visszatért Úr Jézus. Megmondtam a szüleimnek: „Bármi történjék is, nem adom fel a hitet Mindenható Istenben.” Anyám pofon vágott, amikor látta, hogy ragaszkodom Mindenható Istenben való hitemhez. Anyám eddig még soha nem ütött meg, és végtelenül nyomorultnak éreztem magam – sírni kezdtem.

A következő négy napban a szüleim még mindig nem adták vissza a telefonomat. Azt mondták, hogy ne menjek főiskolára, maradjak otthon, végezzem a házimunkát, és gondoskodjak az öcsémről és a húgomról. Arra is figyelmeztettek, hogy ne említsek az öcsémnek és a húgomnak semmi olyat, aminek köze van az Istenben való hithez. Szembesülve... Szembesülve ezzel a környezettel, egy kissé gyenge lettem. Úgy éreztem, hogy senki sem tud megérteni engem. Nem értettem Isten szándékát – miért rendezne el Isten ilyen környezetet számomra? Még az összejöveteleken való részvételt és a kötelességem végzését is abba akartam hagyni. Akkor két részletet olvastam Isten szavaiból. „Isten embereken végzett munkája minden lépését illetően kívülről úgy tűnik, mintha emberek közti interakciókról lenne szó, mintha emberi elrendezésből vagy emberek általi zavarásból születne. A színfalak mögött azonban a munka minden lépése és minden történés egy-egy fogadás, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és amely szükségessé teszi, hogy az emberek szilárdan álljanak az Isten melletti bizonyságtételükben. Vegyük például Jób próbatételét: a színfalak mögött a Sátán fogadást kötött Istennel, a Jóbbal történtek pedig emberek tettei és emberi zavarások voltak. Isten bennetek végzett munkájának minden egyes lépése mögött ott van a Sátán fogadása Istennel – az egész hátterében egy csata dúl. [...] Minden, amit az emberek tesznek, megköveteli, hogy erőfeszítéseik során megfizessenek egy bizonyos árat. Tényleges szenvedés nélkül nem felelhetnek meg Istennek; meg sem közelítik azt, hogy megfeleljenek Istennek, csak üres szlogenekkel dobálóznak!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). „Ne bátortalanodj el, ne légy gyenge, és érthetővé teszem a dolgokat számodra. A királysághoz vezető út nem olyan sima; semmi sem olyan egyszerű! Ugye azt szeretnéd, hogy az áldások könnyen jöjjenek hozzád? Ma mindenkinek keserű próbákkal kell majd szembenéznie. Az ilyen próbatételek nélkül az Engem szerető szívetek nem fog megerősödni, és nem lesz bennetek igaz szeretet Irántam. Még ha ezek a próbák csupán jelentéktelen körülményekből is állnak, mindenkinek át kell mennie rajtuk; csak annyi a különbség, hogy a megpróbáltatások nehézsége egyénenként változó lesz. A próbák Tőlem származó áldások, és közületek hányan jöttök Elém gyakran, hogy térden állva könyörögjetek az áldásaimért? Ostoba gyermekek! Mindig úgy gondoljátok, hogy néhány kedvező szó az Én áldásomnak számít, de nem ismeritek fel, hogy a keserűség az áldásaim egyike. Akik osztoznak keserűségemben, azok bizonyosan részesednek majd édességemben is. Ez az Én ígéretem és áldásom számotokra” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 41. fejezet). Isten szavai erőt adtak nekem, és megértettem, hogy bár a felszínen úgy tűnik, hogy a szüleim vernek, átkoznak engem, és elveszik a telefonomat, hogy megakadályozzák az Istenben való hitemet, valójában a Sátán trükkjei állnak emögött. Pontosan úgy, mint Jób esetében történt, amikor a Sátán különböző módokon megkísértette Jóbot, aki elvesztette gyermekeit és vagyonát, és testét fájdalmas fekélyek borították be. A Sátán ezt arra akarta felhasználni, hogy rávegye Jóbot Isten megtagadására, Jób azonban nem tagadta meg Isten nevét, hanem továbbra is dicsérte Isten nevét, és szilárdan megállt Isten melletti bizonyságtételében. Mindez Isten engedélyével történt velem. Bár gyenge voltam, szilárdan meg akartam állni Isten melletti bizonyságtételemben. Nem számít, hogy a szüleim hogyan vertek, és milyen eszközökkel próbáltak megállítani, hinnem kellett Istenben, és végeznem kellett a kötelességemet. Nem hagyhattam, hogy a Sátán cselszövései sikerrel járjanak. Úgy éreztem, hogy otthon nagyon nehéz hinni Istenben, és nem tudok a kötelességem végzésére koncentrálni. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek otthonról.

A dolgok azonban nem alakultak olyan egyszerűen, mint gondoltam. Miután elmentem, a családom folyamatosan keresett. Jelentették az esetet a rendőrségen, és még egy videót is feltettek rólam az internetre, miszerint eltűntem, és ha valaki lát, hívja a rendőrséget. Aggódtam, hogy ha ez így folytatódik, az bajba sodorja a testvéreket és a gyülekezetet. Ezért felhívtam a családomat, és megkértem őket, hogy töröljék a videót, mondván, hogy egy nap majd visszatérek. Nem voltak hajlandók abbahagyni. Később találtak egy nővért, aki Isten szavainak könyveit őrizte, és megkérdezték tőle, hogy hol vagyok. Még meg is fenyegették a nővért. Hogy ne keverjem bele a nővért, haza kellett mennem, hogy megóvjam a környezetet. Amikor hazaértem, láttam, hogy sok falubeli és rokon csődül össze a házam körül. A szüleim elhívták a médiát. Az újságírók azt kérdezték: „Hol voltál? Miért hagytad el a szüleidet? Miért nem jöttél haza?” Sok kellemetlen dolgot is mondtak, azt állítva, hogy hálátlan vagyok a szüleimmel szemben, engedetlen gyerek vagyok, és hogy nem érdekel a tanulás. Abban az időben körülöttem mindenki hitetlen volt. Senki sem értett meg engem. Nagyon magányosnak éreztem magam, teljesen egyedül, ezért csendben imádkoztam Istenhez: „Édes Istenem, bármi történjék is ezután, Te adj nekem bátorságot, hogy szembenézzek mindezzel.” Isten szavainak egy szakasza jutott eszembe, amelyet már korábban olvastam: „Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, fel kell áldoznod magad az igazságért, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból, még több szenvedésen kell keresztülmenned. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot egy harmonikus családi élet élvezetének kedvéért, és nem szabad elveszítened egy egész élet méltóságát és tisztességét a pillanatnyi élvezet kedvéért. Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életutat kell követned, amely értelmesebb” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavaiból megértettem, hogy szenvednem kell az igazságért, és el kell viselnem a megaláztatást az igazságért, és hinnem kell Istenben, és soha nem hagyhatom el Mindenható Istenbe vetett hitemet. Isten sokat szenvedett, hogy megmentse az emberiséget – a KKP kormánya elítélte és üldözte, és egy egész nemzedék elutasította Őt. Isten túl sokat áldozott az emberiségért. Én élveztem Isten sok-sok szavának öntözését és ellátását – hát mit számít ez a kis szenvedés? Ezenkívül miközben ezt a fájdalmat elszenvedtem, Isten mellettem volt. Isten vezetett engem, és utat mutatott nekem. Amikor ezt megértettem, hit és erő töltötte el a szívemet, és nem éreztem magam többé magányosnak. Az sem érdekelt már, hogy mit gondolnak rólam ezek az emberek. A nagybátyám és a családom arra kényszerített, hogy adjak interjút. Bármit mondtam, nem hittek nekem. Később a családom elkezdett megfigyelni engem. Kívülről bezárták az ajtót, még akkor is, amikor aludtam. Mélységesen szomorú voltam. Nem tettem semmi rosszat. Csak hittem Istenben, és végeztem a kötelességemet, de így bántak velem.

Amikor szomorú voltam és gyötrődtem, az öcsém hirtelen bejött a szobámba, és azt mondta, szeretné, ha lenne társaságom. Adott nekem egy régi mobiltelefont, és segített, hogy fel tudjak kapcsolódni a netre. Megnéztem egy videót Isten szavainak felolvasásáról, melynek címe: „Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek megtapasztalása által ismerheted meg.” Mindenható Isten azt mondja: „Pontosan mennyire szereted ma Istent? És pontosan mennyit tudsz mindarról, amit Isten végzett benned? Ezeket a dolgokat kellene megtanulnod. Amikor Isten a földre érkezik, minden, amit az emberben végzett, és amit az embernek látnia engedett, azért történt, hogy az ember szeresse és igazán megismerje Őt. Az, hogy az ember képes szenvedni Istenért, és képes volt idáig eljutni, az egyfelől Isten szeretetének, másfelől Isten üdvösségének köszönhető; továbbá az ítéletnek és a fenyítés munkájának, amelyet Isten az emberben véghezvitt. Ha nélkülözitek Isten ítéletét, fenyítését és próbatételeit, és ha Isten nem vetett alá benneteket szenvedésnek, akkor őszintén szólva nem szeretitek igazán Istent. Minél hatalmasabb Isten munkája az emberben, és minél nagyobb az ember szenvedése, annál nyilvánvalóbb, mennyire jelentőségteljes Isten munkája, és annál inkább képes annak az embernek a szíve igazán szeretni Istent. Hogyan tanulod meg, hogy kell szeretni Istent? Kínszenvedés és finomítás nélkül, fájdalmas próbatételek nélkül – továbbá, ha Isten nem adna semmi mást az embernek, mint kegyelmet, szeretetet és irgalmat – képes lennél-e eljutni arra a pontra, hogy igazán szeresd Istent? Egyfelől az ember Isten próbatételei során ismeri meg saját hiányosságait, és látja be, milyen jelentéktelen, megvetésre méltó és alacsony rendű ő valójában, hogy nincs semmije, és ő maga is semmi; másfelől Isten az Ő próbatételei folyamán különféle körülményeket teremt az ember számára, amelyek révén az ember jobban képes lesz megtapasztalni Isten szeretetreméltóságát. Bár a fájdalom nagy, sőt néha leküzdhetetlen – akár a megsemmisítő gyász szintjét is elérheti –, miután az ember megtapasztalta, belátja, mennyire szeretetreméltó Isten munkálkodása őbenne, és csakis ezen az alapon születik meg az emberben az Isten iránti igaz szeretet” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája). Bár ebben a nehéz helyzetben gyengének éreztem magam, Isten szavai lelkesítettek. Megértettem, hogy ha minden, ami velem történik, simán menne, és nem lennének nehézségeim, az Isten iránti szeretetem nem növekedne. Ha csak Isten kegyelmét, irgalmát és szeretetét kapnám, akkor az én megértésem Isten munkájáról túlságosan korlátozott lenne. A szenvedés és a megpróbáltatások célja az volt, hogy tökéletesítsék az Istenbe vetett hitemet. Úgy éreztem, nem bírom elviselni, hogy a családom korlátoz és üldöz, a körülöttem lévő emberek pedig lekicsinyelnek és lenéznek, mintha egy börtönben élnék, ahonnan nincs kiút. Ebben a környezetben azonban felimertem a hiányosságaimat. Beláttam, hogy túl gyenge vagyok, és túl csekély az érettségem. Amikor először kezdtem hinni Mindenható Istenben, úgy éreztem, hogy nagy hitem van Istenben, és hogy szembe tudok nézni bármilyen környezettel, amellyel találkozom. Amikor azonban valóban szembesültem a szenvedéssel és a nehézséggel, úgy éreztem, hogy ez nagyon nehéz, és még panaszkodtam is a szívem mélyén arról, hogy Isten miért hagyja, hogy ilyen környezetbe kerüljek. Ebben a környezetben végre igazán megértettem a saját hiányosságaimat, és megértettem, hogy csak a szenvedéssel teli környezet megtapasztalása által tudok valódi megértést szerezni önmagamról, és valódi szeretetet érezni Isten iránt.

Később a szüleim erőszakkal elvittek egy lelkészhez, és megkérték a lelkészt, hogy imádkozzon értem. Arra is kényszerítettek, hogy a Bibliát tanulmányozzam a Törvényhozó Gyűlés egyik tagjával, megpróbálták átmosni az agyam. Ezt mondták: „Téged félrevezettek. Te vagy az elveszett tékozló fiú. Ha vissza tudsz jönni, és visszatérsz a szüleid mellé, az Úr még mindig vigyázni fog rád. Ha továbbra is lázadsz, az Úr nem fog vigyázni rád. Jó gyermeknek kell lenned, és tisztelned és szeretned kell a szüleidet, de most rossz úton jársz!” Tudtam, hogy ez a Sátán kísértése. A szüleim iránti ragaszkodásomat használták fel arra, hogy lépre csaljanak. Azt mondták, hogy félre lettem vezetve, és rossz dologban hiszek, de én már megértettem néhány igazságot Mindenható Isten szavait olvasva, és szilárdan hittem, hogy Mindenható Isten a visszatért Úr Jézus Krisztus. Meghallottam Isten hangját, és visszatértem Isten házába. Nem voltam félrevezetve. Tudom, hogy nem könnyű hinni az igaz Istenben. Pontosan úgy van ez, mint a Kegyelem Korában azokkal az emberekkel, akik hittek az Úr Jézusban. Akkoriban sokan azt mondták, hogy rossz dolog hinni az Úr Jézusban, néhányan pedig követték a farizeusokat, és elutasították Őt. Végül azonban az Úr Jézus befejezte munkáját, amikor keresztre feszítették, és megváltotta az egész emberiséget. A tanítványok, akik követték Őt, nem törődtek azzal, hogy mások mit mondanak. Hajlandóak voltak elviselni a szenvedést, és feláldozták az életüket azért, hogy kövessék az Urat az út végéig. Most már hallottam Isten hangját, és megértettem sok igazságot és misztériumot, és nem akartam újra visszatérni a valláshoz. Nincs új fény a vallásban, és nincs benne a Szentlélek munkája. A vallásban soha nem fogod megkapni az igazságot és az életet. Csak azért mondják ezeket a szavakat, hogy megakadályozzák, hogy Istent kövessem, de engem a legkevésbé sem befolyásolnak.

Egy héttel később a szüleim nyomására újra elkezdtem főiskolára járni. Anyám gyakran terjesztett alaptalan híreszteléseket, hogy elítélje Istent, és engedetlennek nevezett engem. Az osztálytársaim is rosszat gondoltak rólam, és lenéztek. Még a főiskola igazgatója is ezt mondta: „Vezető vagy a gyülekezetben? Tilos megkérned az osztálytársaidat, hogy vegyenek részt az összejöveteleiteken. Anyád nagyon törődik veled. A tanulmányaidra kell összpontosítanod, és engedelmeskedned kell a szüleidnek. Ellenkező esetben ki leszel zárva a főiskoláról. Ha hinni akarsz Istenben, elmehetsz a vallásos gyülekezetbe, és ott imádkozhatsz Jézushoz. Ennyi elég lesz.” Nem engedték, hogy részt vegyek a Mindenható Isten Egyházának összejövetelein. Találtak valakit, aki mindennap figyelt engem. A tanáraim, osztálytársaim, barátaim, családtagjaim, sőt még a főiskolai biztonsági őrök is engem figyeltek. Esélyem sem volt elmenni sehova. A szüleim mindig időben felvettek és kitettek a főiskolán. Ha anyám későn fejezte be a munkáját, megkérte a főiskolai biztonsági őröket, hogy vigyázzanak rám. Az igazgatói iroda közelében kellett megvárnom anyámat. Anyám félt, hogy továbbra is hinni fogok Istenben, és figyelmeztetett: „Ha még egyszer rajtakaplak, hogy hiszel Istenben, szólok a rendőrségnek, és letartóztatnak téged és mindenki mást, aki veled együtt hisz Mindenható Istenben!” E szavak hallatán ezt gondoltam magamban: „Még mindig az anyám vagy? Mindent te irányítasz körülöttem, és egyáltalán nem érdekel, hogyan érzem magam.” A nagynéném ezt is mondta: „Ha csak megfordul a fejedben, hogy elszöksz, eltörjük a lábad, és majd meglátjuk, hogy tudsz-e futni!” Ez idő alatt nem tudtam részt venni az összejöveteleken, és nem tudtam végezni a kötelességemet. Mindennap mélységes gyötrelemben voltam. Néha még erre is gondoltam: „Jobb lenne meghalni, mint így élni.” Felismertem, hogy ezek a gondolatok a Sátántól származnak. Nem számít, mi történt, Istenre kellett támaszkodnom, hogy szembenézzek ezzel.

Később találkoztam a barátnőmmel a főiskolán. Ő is hisz Mindenható Istenben. Odaadta a telefonját, és megkért, hogy lépjek kapcsolatba Chloe nővérrel. Chloe nővér elmesélte nekem Az én történetem, a mi történetünk című film tartalmát, amelyben a testvérek Isten szavait adták tovább a börtönben. Ezt mondta: „Néhány testvért tíz évre bebörtönöztek. Nem volt elvégzendő kötelességük, és nem volt gyülekezeti életük, de soha nem vesztették el az Istenbe vetett hitüket. A börtönben folyamatosan imádkoztak Istenhez, és Istenre támaszkodtak, és látták Isten tetteit, és érezték Isten szeretetét és vezetését.” Azokra a börtönben lévő testvérekre gondoltam, akik közül néhányan már egy évtizede ott voltak, miközben én csupán a családom általi akadályokkal és korlátozásokkal szembesültem. Felismertem, hogy nem kellene ilyen gyengének lennem. Nekem is hinnem kell Istenben. Elolvastam néhány szakaszt Mindenható Isten szavaiból. „A megpróbáltatások során normális, hogy az emberek gyengék, vagy negatívak, vagy nincsenek tisztában Isten szándékával, vagy a gyakorlathoz vezető útjukkal. De mindenesetre legyen hited Isten munkájában, Jóbhoz hasonlóan nem szabad megtagadnod Istent. Bár Jób gyenge volt és megátkozta saját születése napját, nem tagadta, hogy az emberi életben minden dolgot Jahve adományozott, és Jahve az, aki mindezt el is veszi. Bármilyen próbatételen kellett is átmennie, ő megtartotta ezt a hitet. A te tapasztalatod szerint, függetlenül attól, hogy milyen finomításon mész keresztül Isten szavai által, amit Isten az emberiségtől megkövetel – röviden szólva –, az a hitük és az Istent szerető szívük. Azzal, hogy így dolgozik, az emberek hitét, szeretetét és elhatározását tökéletesíti. Isten a tökéletesítés munkáját végzi az embereken, és ők nem látják, nem érzik; ilyen körülmények között szükség van a hitedre. Az emberek hitére akkor van szükség, amikor valami nem látható szabad szemmel, és a te hitedre akkor van szükség, amikor nem tudod elengedni a saját elképzeléseidet. Amikor nincs tisztánlátásod Isten munkájáról, akkor az az elvárás veled szemben, hogy legyen hited, határozott álláspontod és állj erősen a bizonyságtételedben. Amikor Jób eljutott erre a pontra, Isten megjelent neki és beszélt hozzá. Vagyis csak a hitedből kiindulva leszel képes meglátni Istent, és amikor van hited, Isten tökéletessé fog tenni téged. Hit nélkül nem tudja ezt megtenni. [...] Mire utal ez a szó, hogy »hit«? A hit az a valódi meggyőződés és az az őszinte szív, amellyel az embereknek rendelkezniük kell, amikor nem láthatnak vagy érinthetnek meg valamit, amikor Isten munkája nem igazodik az emberi elképzelésekhez, és amikor az elérhetetlen az ember számára. Ez az a hit, amelyről beszélek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük). „Amikor valós életproblémákkal szembesülsz, hogyan kellene ismerned és értened Isten hatalmát és szuverenitását? Amikor szembesülsz ezekkel a problémákkal, és nem tudod, hogyan értsd, kezeld és éld meg őket, milyen hozzáállást kellene magadévá tenned, amely jelzi, hogy alá akarod vetni magad, hogy vágysz arra, hogy alávesd magad, és amely jelzi az Isten szuverenitásának és elrendeléseinek való alávetettséged valódiságát? Először meg kell tanulnod várni; aztán meg kell tanulnod keresni; majd meg kell tanulnod alávetni magad. A »várakozás« azt jelenti, hogy várod Isten idejét, várod azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyeket Ő rendezett el számodra, várod, hogy az Ő szándékai fokozatosan feltáruljanak számodra. A »keresés« azt jelenti, hogy megfigyeled és megérted Isten veled kapcsolatos átgondolt szándékait azokon az embereken, eseményeken és dolgokon keresztül, amelyeket Ő rendezett el, megérted rajtuk keresztül az igazságot, megérted, hogy az embereknek mit kell teljesíteniük és milyen utakat kell követniük, megérted, hogy Isten milyen eredményeket akar elérni az emberekben és milyen teljesítményeket akar véghez vinni bennük. Az »alávetés« természetesen arra utal, hogy elfogadod az Isten által vezényelt embereket, eseményeket és dolgokat, elfogadod az Ő szuverenitását, és azon keresztül megtudod, hogyan irányítja a Teremtő az ember sorsát, hogyan látja el az embert az Ő életével, hogyan munkálja az igazságot az emberben” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). Isten szavai alapján felismertem, hogy amikor a családtagok és tanárok általi üldözéssel és akadályoztatással találkozom, bár vannak gyengeségeim, nem veszíthetem el az Istenbe vetett hitemet, nem tagadhatom meg Istent, és nem panaszkodhatok Istenre. Jóbot kell utánoznom. Bár Jób a születése napját is elátkozta, amikor megpróbáltatások érték, soha nem tagadta meg Istent, és nem panaszkodott Istenre. Én azonban állandóan panaszkodtam Istenre, amikor ezekkel az üldözésekkel szembesültem – miért hagyta Ő, hogy mindez megtörténjen velem? Hajlandó voltam végezni a kötelességemet, de amikor szembesültem ezekkel a szenvedésekkel és megaláztatásokkal, nem akartam megtapasztalni ezeket a körülményeket, és el akartam menekülni tőlük. Ilyen környezetekben nem tudtam alávetni magam Istennek. Isten szavai azonban kifejezetten kimondják, hogy amikor egy környezettel találkozunk, először várnunk kell, majd keresnünk, és alávetnünk magunkat. Meg kell tanulnom várni, keresni, hogy mi Isten szándéka, és végül elfogadni minden embert, eseményt és dolgot, amit Isten elrendez, és alávetni magam ezeknek. Minden, amit Isten elrendez, jó. Többet kell imádkoznom, és mindent Istenre kell bíznom. Csendben imádkoztam Istenhez: „Édes Istenem, még ha nehéznek is találom az ilyen körülményeket, és gyengeség van a szívemben, a Te szavaid erőt adtak nekem, és a Te szavaid békét hoztak a szívembe. Hajlandó vagyok mindent Rád bízni.”

A következő napokban anyám még mindig folyamatosan ellenállt, és elítélte Mindenható Istent. Minden este rávette a többieket, hogy imádkozzanak értem, és még káromolta is Istent az imáiban. A szavai tőrként döfték át a szívemet. Nem bírtam elviselni azokat a szavakat, amelyek elítélik Istent, és ellenállnak Neki. Aztán ott volt az apám. Átkozott, és még vert is, amikor részeg volt, mert hittem Istenben. Később olvastam Isten szavainak egy részletét. „Manapság azok, akik keresnek, és azok, akik nem keresnek, két teljesen különböző típusú ember, akiknek a rendeltetési helye is nagyon különböző. Azok, akik az igazság megismerésére törekszenek és az igazságot gyakorolják, azok, akiknek Isten elhozza az üdvösséget. Akik nem ismerik az igaz utat, azok démonok és ellenségek; ők az arkangyal leszármazottai, és a pusztítás tárgyai lesznek. Még azok is, akik egy homályos Isten jámbor hívei – nem démonok-e ők is? [...] Aki nem hisz a megtestesült Istenben, az démoni, sőt a pusztulásé lesz. Azok, akiknek van hite, de nem gyakorolják az igazságot, azok, akik nem hisznek a megtestesült Istenben, és azok, akik egyáltalán nem hisznek Isten létezésében, szintén a pusztítás tárgyai lesznek. Mindazok, akiknek megengedik, hogy fennmaradjanak, azok az emberek, akik átmentek a finomítás szenvedésén, és szilárdan álltak; ezek azok az emberek, akik valóban kiállták a próbákat. Bárki, aki nem ismeri el Istent, ellenség; vagyis bárki, aki nem ismeri el a megtestesült Istent – függetlenül attól, hogy ezen az áramlaton belül vagy kívül van-e vagy sem –, az antikrisztus! Ki a Sátán, kik a démonok, és kik Isten ellenségei, ha nem azok az ellenállók, akik nem hisznek Istenben? Nem ők-e azok az emberek, akik lázadnak Isten ellen?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Isten szavaiból megértettem, hogy a szüleim és én teljesen más utakon járunk. A szüleim nem fogadták el a megtestesült Istent, sőt, ellenálltak Neki, és elítélték Őt. Főleg anyám káromolta állandóan és ítélte el Istent. Lényegüknél fogva ellenállnak Istennek; ők Isten ellenségei, és ők ördögök és Sátánok. A végén Isten pusztulásra ítéli őket. Többé már nem tudtak megkötni.

Olvastam egy másik részletet Mindenható Isten szavaiból. „Akármilyen »erős« is a Sátán, akármilyen vakmerő és nagyravágyó, akármilyen nagy a károkozási képessége, akármilyen széles körűek a technikái az ember megrontására és elcsábítására, akármilyen ravaszak a trükkjei és cselszövései az ember megfélemlítésére, akármilyen változékony formában létezik, soha nem volt képes megteremteni egy árva élőlényt sem, soha nem volt képes törvényeket vagy szabályokat lefektetni minden dolog létezése számára, és soha nem volt képes uralni és irányítani egyetlen tárgyat sem, legyen az akár élő, akár élettelen. A világegyetemben és az égbolton nincs olyan személy vagy tárgy, amely tőle született volna, vagy neki köszönhetné a létét, nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amelyet ő uralna vagy irányítana. Épp ellenkezőleg, a Sátánnak nemcsak hogy Isten uralma alatt kell élnie, hanem ráadásul még alá is kell vetnie magát Isten minden parancsának és utasításának. Isten engedélye nélkül a Sátánnak nehéz akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet is megérintenie a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán szabadsága még arra sem terjed ki, hogy a földön a hangyákat mozgassa, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget. Isten szemében a Sátán alsóbbrendű, mint a hegyek liliomai, mint a levegőben szálló madarak, mint a halak a tengerben és mint a férgek a föld színén. Szerepe a dolgok összessége között az, hogy minden dolgot szolgáljon, az emberiséget szolgálja, valamint, hogy Isten munkáját és az Ő irányítási tervét szolgálja. Bármilyen rosszindulatú is a természete, bármilyen gonosz is a lényege, mindössze annyit tehet, hogy kötelességtudóan betölti funkcióját, amely nem más, mint Isten szolgálatában állni és Isten ellenpontjaként szolgálni. Ilyen a Sátán lényege és pozíciója. Lényege nem kapcsolódik az élethez, nem kapcsolódik az erőhöz, nem kapcsolódik a hatalomhoz; nem több ő, mint játékszer Isten kezében, csupán egy gép Isten szolgálatában!” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.). Olyan emberek vettek körül, akik nem hisznek Istenben, és a szüleim mindenfélét kitaláltak, hogy megakadályozzák az Istenben való hitemet. Akár a főiskolán voltam, akár otthon, mindennap figyeltek engem, és sokféle fondorlattal próbáltak megakadályozni abban, hogy Isten szavait olvassam, és imádkozzak. Teljesen irányították az életemet. Isten szavai azonban reményt adtak nekem. Megértettem, hogy nem számít, ők milyen erősnek tűnnek kívülről, Isten szuverén mindenek felett, és Ő a felelős mindenért. Minden, ami velem kapcsolatos, Isten kezében van. Bár a felszínen úgy tűnik, hogy a Sátán megzavarja a dolgokat, a Sátán csak Istennek tesz szolgálatot. Ha ezek a dolgok nem történtek volna meg, nem láttam volna át a családom Istennek ellenálló lényegét. A családom általi üldözés megtapasztalása tovább erősítette elhatározásomat, hogy Istent kövessem. Mindegy, milyen nehéz, Istenre kell támaszkodnom, és szilárdan meg kell állnom a bizonyságtételemben Isten mellett. Miután ezt megértettem, nem volt többé félelem a szívemben.

Később, mivel túl sok főiskolai jegyzetem volt, a szüleim vettek nekem egy laptopot. Minden alkalommal fogtam a laptopomat, és kimentem a mosdóba. Mivelhogy az iskola tele volt térfigyelő kamerákkal, és a barátaim és osztálytársaim is figyeltek engem. A mosdóban csatlakoztam a főiskolai Wi-Fi hálózatra, és meg tudtam nézni néhány tapasztalati tanúságtétel videót és Istent dicsőítő himnuszt. Később bár a családom nem figyelt állandóan, de azt kérték, hogy tartsam velük a kapcsolatot, és megkérték a barátaimat is, hogy figyeljenek engem. Nem tudtam szabadon olvasni Isten szavait, és nem tudtam gyülekezeti életet élni – még kevésbé tudtam végezni egy teremtett lény kötelességét. Úgy éreztem, hogy az életnek így nincs értelme. Szóval egy kora reggel elszöktem otthonról, és eljöttem a gyülekezetbe, ahol elkezdtem gyülekezeti életet élni, és a kötelességemet végezni. Most már kiszabadultam a családom rabságából, és gyülekezeti életet élhetek a testvérekkel. Szabadon olvashatom Isten szavait, és végezhetem a kötelességemet, és a szívem rendkívül békés és felszabadult. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megmentett engem.