2020 márciusában gyülekezeti vezetőnek választottak. Nem sokkal később meghallottam, hogy néhány testvér jön számítógépes ismereteket tanítani. Ahogy hallottam erről, máris nagyon érdekelt. Mindig is érdekelt a számítástechnika, sőt, szabadidőmben még tanultam is ezt, ezért erős vágyat éreztem arra, hogy elsajátítsam ezeket a készségeket. A gyülekezetünk tagjait tekintve én voltam az egyetlen, akinek volt némi alaptudása ezen a területen, ezért jó lett volna, ha én végezhetem ezt a kötelességet! De arra gondoltam, hogy nem vagyok túlságosan ékesszóló, és néha, amikor a testvéreknek kérdéseik vagy nehézségeik vannak, nem tudom, hogyan lehet beszélni róluk és megoldani őket, és ez elég kínos. Ha egy műszaki kötelességet végezhetnék, a készségek elsajátítása műszaki tehetséggé tenne, és elismerést hozna nekem, ezért alig vártam, hogy megmutathassam a képességeimet ebben a számítástechnikai kötelességben. Amikor láttam egy nővért, aki szegényes alapismeretekkel a technológiát tanulmányozta, kicsit lenéztem őt, és félvállról adtam neki néhány tanácsot. A nővér meglepett pillantással így válaszolt: „Nem is gondoltam volna, hogy ismered ezeket a dolgokat!” A dicséretét hallva jól éreztem magam, és azt gondoltam magamban: „Tényleg alábecsültél engem; ha nem lett volna a vezetői kötelességem, elmentem volna technológiát tanulni.”

Május elején Csang Ming testvér eljött a gyülekezetünkbe, hogy számítógépes ismereteket tanítson, és én nagyon boldog voltam. Azt gondoltam magamban: „Még ha nem is tudok mindennap elmenni az órákra, találhatok időt a tanulásra, és a hozzáértő emberektől való tanulás segít abban, hogy több készséget sajátítsak el, és ha egyszer lehetőségem lesz rá, megmutathatom a képességeimet.” Amikor először mentem tanulni, észrevettem, hogy a műszaki tartalom egy része angol kifejezéseket tartalmaz, így nem tudtam megállni, hogy ne csillogtassam meg az angoltudásomat, amikor olvastam és fordítottam a többieknek. A testvérek újdonsült tisztelettel néztek rám. Az egyik nővér azt mondta: „Milyen szinten beszélsz angolul? Még a szakkifejezéseket is ismered. Te vagy a legalkalmasabb a tanulásra, előnyben vagy!” Bólintottam, és azt mondtam: „Egyszerűen csak szeretem ezt tanulni.” Amikor láttam, hogy a nővérek küszködnek egyes műveletekkel a gyakorlás során, útmutatást adtam nekik, és arra gondoltam: „Mivel vezető vagyok, és nincs időm, csak időközönként tudok tanulni, különben biztosan gyorsabban tanulnék, mint ti.” Csak két-három napig jártam az órákra, aztán nem tudtam folytatni, mert sok dolgom volt a gyülekezeti munkával. Nagyon sajnáltam, és kissé vonakodva azt gondoltam: „Nem maradhatok le mögöttetek. Időt kell találnom arra, hogy bepótoljam, amit nem tanultam meg.” Ezután oktatóvideókat néztem, hogy tanuljak, és igyekeztem mindennek utánanézni, amit nem értettem. Amikor a testvérek kérdéseket tettek fel nekem olyan dolgokról, amelyeket nem értettek, néhány tanácsot is tudtam nekik adni. Amikor bókokat kaptam a testvérektől, büszke voltam, és még jobban szerettem a számítástechnikai kötelességemet. A vezetői kötelességem során azonban gyakran szembesültem különböző nehézségekkel, és néha nem tudtam megoldani őket, ami miatt kínosan éreztem magam. Bár a kötelességemet végeztem, a szívem nem volt olyan lelkes, mint amikor a számítástechnikát tanultam, és nem is gondolkodtam azon, hogyan végezzem jól a kötelességemet. Ehelyett a számítástechnika tanulására koncentráltam. Néha kis bűntudattal arra gondoltam: „Nem hanyagolom el a tényleges kötelességemet?” De aztán arra gondoltam, hogy a gyülekezetben a számítógép-technikusok technikai képességei átlagosak, és hogy a testvérek számítógépes problémákban való segítése is sürgős követelmény, és ezzel a gondolattal a bűntudatom elszállt. Egyik nap csak azután mentem el a kötelességemet intézni, miután egy darabig babráltam a számítógépen, és ennek eredményeképpen kiderült, hogy egy meglehetősen sürgős feladatot elmulasztottam, amivel késedelmet okoztam. Csak ekkor ijedtem meg. Az vezetett ehhez a késedelemhez, hogy nem összpontosítottam az elsődleges feladataimra. Eszembe jutottak más feladatok is, amelyeket el kellett volna végezni, de nem tettem, és olyanok is, amelyeket nyomon kellett volna követni, de nem tettem. Ez befolyásolta a munka előrehaladását. Vezetőként az elsődleges kötelességemre kellene összpontosítanom az erőfeszítéseimet, de én állandóan a számítástechnikát tanulom. Valóban elhanyagolom a tényleges feladataimat! Imádkoztam Istenhez: „Istenem, kész vagyok arra, hogy a szívemet újra a kötelességemre összpontosítsam, és ne a saját preferenciáim szerint tegyem a dolgokat. Mostantól kezdve buzgón és jól fogom végezni a kötelességemet.” De néhány nappal később történt valami, ami ismét felfedett engem.

Az egyik nővérnek nehézségei támadtak a kötelességvégzés közben, és nem tudtam, hogyan vállaljak közösséget vele. Mivel nem tudtam megoldani a problémáit, úgy éreztem, hogy kissé elvesztettem a tekintélyemet, egy kicsit negatív is lettem, és azt gondolkodtam: „Vezetőként egyetlen problémát sem tudok megoldani, ez annyira megalázó! Ki tudja, hogyan fog ez a nővér a hátam mögött értékelni engem! Jobban járnék, ha a technológiát tanulnám. Amikor a testvéreknek számítógépes problémáik vannak, azon nyomban meg tudom oldani azokat, ráadásul mindenki dicséretét és csodálatát is elnyerhetem.” Ennek tudatában már nem akartam többé vezető lenni. Néhány nappal később egy prédikátor megtudta, hogy a kötelességem elhanyagolása miatt néhány feladatot nem jól végeztem el, ezért megmetszett. Ezután kifejeztem a vágyamat, hogy számítástechnikát tanuljak. Beszélgetett velem, és megkért, hogy gondolkodjak el azon, hogy miért akarok technikai kötelességet vállalni ahelyett, hogy vezető lennék. Elmélkedésemben Isten e szavait olvastam: „Ha a kötelesség, amelyet végzel, olyasmi, amiben jó vagy, és amit szeretsz, akkor úgy érzed, hogy az a te felelősséged és kötelezettséged, és hogy azt megtenni teljesen természetes és indokolt. Vidámnak, boldognak és nyugodtnak érzed magad. Ez olyasvalami, amit szívesen megteszel, amit képes vagy teljes hűséggel végezni, és úgy érzed, hogy eleget teszel Istennek. Amikor azonban egy napon olyan kötelességgel szembesülsz, amelyet nem szeretsz, vagy amelyet még soha nem végeztél, akkor vajon képes leszel teljes hűséggel teljesíteni? Ez próbára teszi majd azt, hogy gyakorolod-e az igazságot. Ha például a kötelességed az énekes csapatban való részvétel, és tudsz énekelni, és ez olyasmi, amit szívesen csinálsz, akkor hajlandó vagy ezt a kötelességet végezni. Ha kapnál egy másik kötelességet, amelynek során azt mondanák, hogy hirdesd az evangéliumot, és a feladat egy kissé nehéz lenne, akkor vajon képes lennél engedelmeskedni? Elgondolkodsz ezen, és azt mondod: »Szeretek énekelni.« Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy nem akarod hirdetni az evangéliumot. Egyértelműen ezt jelenti. Egyre csak azt hajtogatod: »Szeretek énekelni.« Ha egy vezető vagy dolgozó azzal érvel, hogy »Miért nem képezed magad az evangélium hirdetésében, és miért nem vértezed fel magad több igazsággal? Ez sokkal hasznosabb lesz az életben való növekedésed szempontjából«, te mégis kitartasz, és azt mondod: »Szeretek énekelni, és szeretek táncolni.« Bármit is mondanak, nem akarsz menni, hogy hirdesd az evangéliumot. Vajon miért nem akarsz menni? (Azért, mert nem érdekel.) Nem érdekel, ezért nem akarsz menni – vajon mi itt a probléma? Az, hogy a saját preferenciáid és személyes ízlésed szerint választod ki a kötelességedet, és nem veted alá magad. Nincs benned alávetettség, és ez a probléma. Ha nem keresed az igazságot, hogy megoldd ezt a problémát, akkor valóban nem tanúsítasz valami sok igazi alávetettséget” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavainak olvasásával megértettem, hogy amikor olyan kötelességekről van szó, amelyek érdekelnek, amelyekben jó vagyok, ki tudok tűnni, és mások csodálatát elnyerhetem, akkor hajlandó vagyok erőfeszítéseket tenni azért, hogy jól végezzem őket. Azonban az olyan kötelességekben, amelyek nem érdekeltek, és amelyekben nem tudtam megmutatni a képességeimet, nem voltam hajlandó szembenézni az azokkal járó kihívásokkal, sem leküzdeni őket. Ez azt mutatta, hogy személyes preferenciák alapján választottam kötelességeket, és nem vetettem alá magam Istennek. Visszatekintve a számítástechnikai tanulmányaimra, úgy éreztem, hogy amikor lehetőségem volt megcsillogtatni magam, elmerültem a kutatásban, és amikor valamilyen kis sikert értem el, figyelemre méltónak tartottam magam. Amikor dicséretet és csodálatot kaptam másoktól, megbecsültem magam, de amikor nehézségek és problémák merültek fel a vezetői kötelességemben, és nem sikerült megoldanom őket, szégyelltem magam, ellen akartam állni a helyzetnek, vagy el akartam kerülni azt. Így inkább megpróbáltam időt szakítani arra, hogy belemélyedjek a technológiába, ami végső soron késleltette az elsődleges feladataimat. Valóban elhanyagoltam a tényleges kötelességemet! Gyülekezetvezetőként amikor a testvérek nehézségekbe ütköztek a kötelességeikben, és én nem tudtam hatékonyan közösséget vállalni, Istenre kellett volna támaszkodnom, hogy az igazságot keressem, vagy segítséget kellett volna kérnem azoktól, akik értik az igazságot, hogy vezessenek és segítsenek nekem. De én kibúvókat akartam keresni és visszahúzódni, mert nem tudtam megvédeni a büszkeségemet és a státuszomat az emberek szemében. Személyes érdekek és preferenciák alapján végeztem a kötelességemet, személyes státuszom és hírnevem kielégítésére törekedtem, ahelyett, hogy az igazságot gyakoroltam volna, és nem álltam meg egy teremtett lény pozíciójában, hogy alávessem magam Istennek. Ez a kötelességemhez való hozzáállásom utálatos volt Istennek. Miután némileg megértettem, imádkoztam Istenhez: „Istenem, nem akarok többé a preferenciáim alapján cselekedni. Kész vagyok a szívemet a kötelességemre összpontosítani, és buzgón, jól végezni azt.” Később a szívem egy kicsit megnyugodott, és elkezdtem szorgalmasan az elsődleges munkámra koncentrálni. Amikor nehézségek merültek fel a munkám során, megbeszéltem a testvérekkel, akikkel együtt dolgoztam, kerestem az igazságot, hogy megoldást találjak.

2021 áprilisára az evangelizációs munka eredménytelensége miatt a felső vezetés megmetszett, de ahelyett, hogy elgondolkodtam volna magamon, hajlottam arra, hogy feladjam, és a lemondást javasoltam. A felső vezetés látta, hogy nem gondolkodok el az igazságon, és nem megyek be abba, és hogy rendkívül negatív lettem, ezért elfogadták a lemondásomat. Pár nappal később elvállaltam egy számítástechnikával kapcsolatos kötelességet, és nagyon boldog voltam, mert úgy gondoltam, hogy ez a feladat illik hozzám, és hogy képes leszek megcsillogtatni az értékemet. Elmerültem a technológia tanulmányozásában, és gyorsan elsajátítottam néhány alapkészséget, és képes voltam minden számítógépes problémát megoldani a testvéreim számára. Amikor a testvéreket tanítottam, magabiztosnak éreztem magam, emelt fővel jártam, és nagyon kielégítőnek találtam ezt a kötelességet.

Néhány hónappal később váratlanul biztonsági kockázatokba ütköztem, és nem tudtam végezni a kötelességemet. Gyakran éreztem magam levertnek, és azt gondoltam: „A technológia olyan gyorsan frissül és változik. Annyi időt vesztegettem el, hogy biztosan lemaradok.” Hogy ne maradjak le túlságosan, mindent megtettem, hogy tanuljam a technológiát, remélve, hogy egy nap még tudok technológiai kötelességeket végezni. Később, miután elolvastam Isten szavainak egy passzusát, kezdtem valamennyire megérteni az állapotomat. Mindenható Isten azt mondja: „Van az emberekben egy velük született ösztön. Ha soha nem ismerik fel, hogy mik az erősségeik, mi az érdeklődési körük és a kedvteléseik, akkor úgy érzik, hogy hiányzik belőlük a jelenlét érzése, képtelenek ráébredni a saját értékükre, és értéktelennek érzik magukat. Képtelenek megmutatni az értéküket. Mihelyt azonban egy ember felfedezi az érdeklődési körét és a kedvteléseit, hidat vagy ugródeszkát csinál belőlük az önbecsülése kialakításához. Hajlandó megfizetni az árat, hogy a célkitűzéseit hajszolja, hogy értékesebb életet éljen, hogy hasznos ember legyen, hogy kiemelkedjen a tömegből, és észrevegyék, hogy csodálják és megerősítsék őt, és hogy rendkívüli emberré váljon. Ily módon tartalmas életet élhet, sikeres karrierje lehet ebben a világban, és beteljesítheti a célkitűzéseit és a vágyait, így értékes életet élhet. Ha körbenéz a nyüzsgő tömegben, csak pár olyan embert lát, akik olyan természetadta tehetséggel rendelkeznek, mint ő, akik magasztos célkitűzéseket és vágyakat tűztek ki, és akik rendíthetetlen erőfeszítések révén végül elérték ezeket a dolgokat. Abból építettek karriert, amit szeretnek csinálni, megszerezték a vágyott hírnevet, nyereséget és tekintélyt, megmutatták az értéküket, és kialakították az önbecsülésüket. Ez az emberek törekvése” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (8.)). Isten szavainak olvasása után megértettem, hogy mindig is az érdeklődési körömhöz és hobbijaimhoz kapcsolódó kötelességeket akartam végezni, hogy elérjem az eszményeimet és vágyaimat, hogy olyan technikai tehetséggé váljak, akit mások csodálnak, és hogy végül megszerezzem a kívánt hírnevet, nyereséget és státuszt. Amikor felfedeztem, hogy a számítástechnikában való jártasságomért dicséretet és csodálatot kaphatok, azt éreztem, hogy jelen vagyok, és sikert értem el. Így egyre jobban érdekelt a számítástechnika, hajlandó voltam keményen dolgozni és tanulni hajnaltól estig, hogy fejlesszem a képességeimet, és megpróbáltam képzetté válni ezen a területen, hogy több ember dicsérjen és csodáljon engem. Azonban nem végeztem megfelelően a vezetői kötelességemet, és nem volt kezdeményező a gondolkodásmódom. Amikor nehézségekbe és kudarcokba ütköztem, negatív lettem és visszavonultam, sőt, még le is mondtam, és dezertőr lettem. Az érdeklődési körömet és a hobbijaimat ugródeszkaként kezeltem, amely által növelhettem az önbecsülésemet. A számítástechnika elsajátításával mások csodálatát akartam kivívni. Ez személyes haszonszerzésre irányuló cselszövés volt, és azért tettem ezt, hogy megalapozzam a tekintélyemet és a státuszomat az emberek szívében, és kielégítsem az ambícióimat és vágyaimat!

Egy nap rábukkantam Isten szavainak egy passzusára, és valamennyire megértettem a motivációkat amögött, hogy a preferenciáim irányították a kötelességeimhez való hozzáállásomat. Mindenható Isten azt mondja: „Az, ahogyan az antikrisztusok dédelgetik a hírnevüket és a státuszukat, túlmegy a normális emberek hasonló viselkedésén, és valami olyasmi, ami a beállítottságuk lényegében van; nem egy ideiglenes érdeklődés vagy a környezetük átmeneti hatása – az életükben, a zsigereikben lévő valami, így tehát a lényegük. Ez azt jelenti, hogy mindenben, amit az antikrisztusok tesznek, az első megfontolásuk a saját hírnevük és státuszuk, semmi más. Az antikrisztusok számára a hírnév és a státusz az életük és egész életen át tartó céljuk. Mindenben, amit tesznek, ez az első szempontjuk: »Mi történik majd a státuszommal? És a hírnevemmel? Ha ezt teszem, azzal jó hírnevet szerzek magamnak? Vajon emelni fogja a státuszomat az emberek fejében?« Ez az első dolog, amire gondolnak, ami kellőképp bizonyítja, hogy az antikrisztusok beállítottságával és lényegével bírnak; ezért tartják így a dolgokat. Azt lehet mondani, hogy az antikrisztusok számára nem holmi plusz követelmény a hírnév és a státusz, és még kevésbé olyan dolgok, amelyek külsődlegesek számukra, amelyek nélkül ellennének. Ezek részei az antikrisztusok természetének, a zsigereikben, a vérükben vannak, velük született dolgok. Az antikrisztusok nem közömbösek az iránt, hogy van-e hírnevük és státuszuk; nem ez a hozzáállásuk. Akkor mi a hozzáállásuk? A hírnév és a státusz szorosan kapcsolódik a mindennapi életükhöz, a naponkénti állapotukhoz, ahhoz, hogy mire törekednek napi szinten. Az antikrisztusok számára tehát a státusz és a hírnév az élet. Nem számít, hogyan élnek, nem számít, milyen környezetben élnek, nem számít, milyen munkát végeznek, nem számít, mire törekednek, hogy mik a céljaik, mi az életük iránya, minden a jó hírnév és a magas státusz körül forog. Ez a cél pedig nem változik; soha nem tudják az ilyen dolgokat félretenni. Ez az antikrisztusok valódi arca és lényege” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Miután elolvastam Isten antikrisztusokat leleplező szavait, mélyen meghatódtam. A hírnevet és a státuszt olyan értékes dologként kezeltem, mint magát az életet, és folyamatosan mások csodálatára törekedtem. Olyan sátáni mérgek hatottak rám, mint például: „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg” és „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, és mindig igyekeztem státuszt és tekintélyt szerezni mások szívében. Hajlandó voltam minden olyan kötelességet elvégezni, amely lehetővé teszi, hogy nevet szerezzek magamnak, és csodálatot váltsak ki. Hajlandó voltam szenvedni és viselni egy ilyen kötelesség árát, de kerültem és elutasítottam minden olyan kötelességet, amely árthatott volna a hírnevemnek és a státuszomnak. Akárcsak a számítástechnikával, amit, mivel lehetővé tette, hogy nevet szerezzek magamnak, hajlandó voltam szorgalmasan tanulni, egész nap a számítógép képernyőjét bámulva, és még ha fájt is a szemem és a nyakam, egyszerűen nekiveselkedtem, és végigcsináltam. Ezzel szemben nagyon passzív voltam a vezetői kötelességemben, mert féltem, hogy ha nem tudok problémákat megoldani, akkor elveszítem a rólam kialakult jó képet a testvéreim szemében. Hogy megóvjam a büszkeségemet és a státuszomat, még arra is képes voltam, hogy lemondjak, és dezertőrré váljak. Isten szándéka az, hogy az emberek az igazságra törekedjenek, és kötelességeik végzése közben feloldják a romlottságukat. De én ehelyett a hírnévre és státuszra törekedtem, hogy kielégítsem a hiúságomat, ami ellentétes Isten követelményeivel. Egy antikrisztus útját jártam, és még ha a hiúságom ki is elégült, a romlott beállítottságom nem változott volna, és végül mégiscsak kivettettem volna. Nagyon megbántam, és Isten elé borultam imádkozni és visszafordulni Hozzá, és kértem Istent, hogy vezessen az igazságra való törekvés útjára.

Ezután elolvastam Isten szavainak két passzusát, és megértettem, hogyan kell kezelnem az érdeklődési körömet és a hobbijaimat. Mindenható Isten azt mondja: „Mától fogva Isten házának valódi tagja vagy, vagyis Isten egyik teremtett lényének vallod magad. Ebből kifolyólag mától fogva újra kell formálnod az életterveidet. Nem szabad többé azokon a törekvéseken, vágyakon és célokon igyekezned, amelyeket korábban az életedre vonatkozóan meghatároztál, hanem el kell engedned azokat. Helyettük meg kell változtatnod az identitásodat és a perspektívádat, annak érdekében, hogy megtervezd azokat az életcélokat és azt az irányt, amelyekkel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell. Először is, nem szabad azt a célt és irányt követned, hogy vezető legyél, hogy bármilyen iparágat vezess vagy jeleskedj benne, vagy hogy neves személyiség váljon belőled, aki egy adott feladatot hajt végre, vagy elsajátít egy bizonyos készséget. Az kell hogy legyen a célod, hogy elfogadd Istentől a kötelességedet, azaz megtudd, hogy most, ebben a pillanatban milyen munkát kell végezned, és megértsd, hogy milyen kötelességet kell végezned. Meg kell kérdezned, hogy mit követel meg tőled Isten, és milyen kötelességet határozott meg számodra az Ő házában. Meg kell értened és tisztán kell látnod az alapelveket, amelyeket tudomásul kell venned, meg kell ragadnod és be kell tartanod az adott kötelességre vonatkozóan. Ha nem tudod megjegyezni, akkor fel is jegyezheted őket egy papírra, vagy rögzítheted a számítógépeden. Szakíts időt az átnézésükre, és gondolkozz el rajtuk. Teremtett lényként az kell hogy legyen az elsődleges életcélod, hogy teremtett lényként teljesítsd a kötelességedet és alkalmas teremtett lény legyél. Ez a legalapvetőbb életcél, amellyel rendelkezned kell. A második, és konkrétabb dolog, hogy teremtett lényként miként teljesítsd a kötelességedet, illetve hogyan legyél alkalmas teremtett lény. Természetesen a hírnevedhez, státuszodhoz, hiúságodhoz, jövődhöz és hasonlókhoz kötődő bármely célt vagy irányt fel kell adnod” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (7.)). „Istenhívőként, mivel hajlandó vagy az igazságra törekedni és el kívánod nyerni az üdvösséget, el kell engedned a törekvéseidet, a célkitűzéseidet és a vágyaidat, el kell hagynod ezt az utat, vagyis a hírnév és a nyereség keresésének útját, valamint el kell engedned ezeket a célkitűzéseket és vágyakat. Nem szabad a célkitűzéseid és a vágyaid megvalósítását választanod életcélodul; ehelyett az igazságra való törekvés és az üdvösség elnyerése legyen az” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (8.)). Teremtett lényként azt kell célul kitűznöm, hogy a jó kötelességvégzésre törekedjek mint teremtett lény, és nem azt, hogy a hírnévre és a státuszra törekedjek, sem azt, hogy megvalósítsam az eszményeimet azáltal, hogy kiemelkedő emberré, szakemberré vagy műszaki tehetséggé válok. Mostantól kezdve, függetlenül attól, hogy a gyülekezet mit szervez számomra, el kell fogadnom azt Istentől, és alá kell vetnem magam az Ő vezényléseinek és elrendezéseinek. A számítástechnikát élvezem, és amikor a gyülekezeti munkának szüksége van rá, szorgalmasan fogom tanulni, felhasználom a kötelességeimhez, hogy jó eredményeket érjek el benne, de fel kell oldanom a bennem lévő helytelen szándékokat is; különben, ha romlott beállítottsággal végzem a kötelességeimet, nem fogom megkapni Isten jóváhagyását. Ha a jövőben a gyülekezet a munka szükségletei alapján más kötelességeket intéz nekem, még ha azok nem is az erősségeim, szembe kell néznem a felmerülő kihívásokkal, és le kell győznöm azokat, több erőfeszítést kell fektetnem az igazságalapelvekbe, és többet kell tanulnom a testvéreimtől azokról a dolgokról, amelyeket nem tudok elvégezni. Ezért imádkoztam Istenhez, hajlandó voltam elengedni a hírnevemet és a státuszomat, alávetni magam annak a kötelességnek, amit Isten háza szervez számomra, és nem a saját preferenciáim alapján végezni a kötelességeimet.

Öt hónappal később kaptam egy levelet a vezetőségtől, amelyben közölték, hogy sürgősen szükségük van valakire, aki segít a szövegalapú kötelességben, és a vezetőség, tudván, hogy korábban már végeztem ezt a kötelességet, megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e elvállalni. Abban az időben egy új technológiát tanultam, és a gyülekezeten belül elég kiemelkedőnek számítottam ezen a területen. Szóval erősen vonakodtam ezt félretenni, és egy kis időre megint dilemmában voltam. Elgondolkodtam azon, hogy korábban hogyan törekedtem a hírnévre és a státuszra, és tudtam, hogy ezúttal az igazságot kell keresnem, hogy megoldjam a problémáimat. Isten e szavait olvastam: „Tanulj meg engedelmeskedni, ha átalakul a kötelességed. Miután egy ideig képzésben részesültél az új kötelességed terén és eredményeket értél el a teljesítésében, rá fogsz jönni, hogy alkalmasabb vagy e kötelesség teljesítésére, és felismered, hogy hiba volt a saját preferenciáid alapján választani kötelességeket. Vajon ez nem oldja meg a problémát? A legfontosabb az, hogy Isten háza nem az emberek preferenciái alapján oszt be embereket bizonyos kötelességek végzésére, hanem annak alapján, amit a munka megkíván, és annak alapján, hogy eredményekhez vezet-e az, ha valaki teljesíti az adott kötelességet. Mondanátok azt, hogy Isten házának az egyéni preferenciák szerint kellene beosztani a kötelességeket? A személyes preferenciák kielégítésének feltétele alapján kellene használnia az embereket? (Nem.) Ezek közül melyik felel meg azoknak az alapelveknek, amelyekkel Isten háza felhasználja az embereket? Melyik felel meg az igazságalapelveknek? Az, ha az Isten házában elvégzendő munka kívánalmai, valamint a kötelességüket végző emberek eredményei szerint választanak ki embereket. Vannak bizonyos hobbijaid és érdeklődési köreid, és némileg vágysz a kötelességeid végzésére, de vajon a kívánságaid, az érdeklődési köreid és a kedvteléseid elsőbbséget élveznek Isten háza munkájával szemben? Ha makacsul azt mondogatod: »El kell végeznem ezt a munkát; ha nem engedik meg nekem az elvégzését, akkor nem akarok élni, nem akarom teljesíteni a kötelességemet. Ha nem engedik meg nekem ennek a munkának az elvégzését, akkor semmi más megtételére nem lesz meg bennem a lelkesedés, és nem is fogok megtenni minden tőlem telhető erőfeszítést« – vajon ez nem azt mutatja, hogy gond van a hozzáállásoddal, ami a kötelesség teljesítését illeti? Nem hiányzik ebből teljesen a lelkiismeret és a józan ész? A saját személyes kívánságaid, érdeklődési köreid és kedvteléseid kielégítése végett nem habozol befolyásolni és hátráltatni a gyülekezet munkáját. Vajon ez összhangban van az igazsággal? Hogyan kezelje az ember azokat a dolgokat, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal? [...] A másik és egyben a legfontosabb az, hogy nem számít, milyen mértékű megértést nyersz, vagy hogy meg tudod-e érteni ezeket a dolgokat: ha Isten háza elrendez valamit rád vonatkozóan, akkor az a minimum, hogy mindenekelőtt engedelmes hozzáállást tégy magadévá ahelyett, hogy finnyáskodó vagy válogatós lennél, illetve saját terveid és választásaid lennének. Elsősorban ezzel a józan ésszel kell rendelkezned” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk, vagy amikor nincs reményük az áldások elnyerésére). Isten szavai meghatottak. Isten háza nem a személyes preferenciák, hanem a munka szükségletei szerint rendezi el a kötelességeket. Bár szerettem volna technológiával kapcsolatos kötelességet végezni, nem helyezhettem az érdeklődésemet a gyülekezet munkája elé. Ráadásul akkoriban nem volt hiány emberekben, akik ezt a munkát elvégezték volna, de a szövegalapú munkához kevés volt az ember. Korábban már végeztem szövegalapú kötelességet, így valamennyire értettem az ezzel kapcsolatos alapelveket. Figyelembe kell vennem Isten szándékát, engedelmeskednem kell a gyülekezet intézkedésének, és elsősorban a gyülekezet munkáját kell előtérbe helyeznem. Miután megértettem Isten szándékát, imádkoztam Istenhez, hogy kijavítsam az állapotomat, majd elkezdtem a szövegalapú kötelességet végezni.

Isten szavainak leleplezése és ítélete volt az, ami felismertette velem a téves törekvéseimet. Megtanultam azt is, hogyan kezeljem megfelelően az érdeklődési körömet és a hobbijaimat. Hála Istennek az Ő vezetéséért! Nem számít, hogy milyen körülményekkel kell szembenéznem a jövőben, hajlandó vagyok alávetni magam Isten vezénylésének és elrendezésének, és az igazságra törekszem, hogy jól végezzem a kötelességeimet.