Azelőtt gondosan, az alapelvek alapján tudtam válogatni a képeket, de később a képek mennyisége megnőtt. Néha egész nap fotóztam, és mire hazaértem, kimerült voltam, de még mindig rengeteg képet kellett átválogatnom, ezért nem éreztem túl nagy kedvet hozzá. Mivel a képek kiválasztásához a képeket alapelvek szerint kell értékelni, és figyelembe kell venni az egyes képek értékét is, minden egyes felvételt egyenként kell átnézni. Nem akartam annyi időt és energiát fordítani rá, mert úgy éreztem, hogy túl fárasztó. Így később, amikor a képeket válogattam, csak átfutottam azokat. Ha a háttér nem volt túl zsúfolt, és jól nézett ki, azt mondtam, hogy elég jó. Amikor bizonytalan voltam bizonyos fotókkal kapcsolatban, egyszerűen átadtamt a felügyelőnek, így azokat nem kellett az alapelvek szerint értékelnem, és nem kellett túl sok erőfeszítést tennem. Emlékszem, egyszer, miután befejeztem a fotózást, gyorsan átfutottam az anyagokat, kiszűrtem a jobb képeket, és átadtam a felügyelőnek. A felügyelő átnézte, és azt mondta, hogy a képeim egyharmada nem megfelelő színvonalú. Vagy a képkivágás nem volt rendezett, vagy nem volt jó a fókusz, vagy a kompozíció volt rossz, és azt is mondta, hogy majdnem kétszer annyi időbe telt az elküldött képeim átnézése. Ezt hallva szégyelltem magam, és bűntudatom volt. De mivel nem sokat tudtam a problémáimról, amikor magasabb színvonalú képeket kellett készítenem, nem tudtam megállni, hogy ne legyek továbbra is felületes. Úgy éreztem, hogy az ilyen típusú képek készítéséhez a szögek pontos kontrollja, a felvétel irányának folyamatos állítása, valamint a felvétel magasságának, szélességének és hosszának gondos kiszámítása szükséges. Úgy gondoltam, hogy ez az egész túlságosan kimerítő lelkileg, és amíg nagyjából jól néz ki, azt gondoltam, addig rendben van. Mivel nem voltam buzgó a munkámban, a képek egy része nem felelt meg az alapelveknek, és azokat nem lehetett felhasználni, sőt, néhány felvétel még életlen is volt. Olyan munkákat, amelyeket egyszeri nekifutással el lehetett volna végezni, újra meg kellett csinálni. Nem sokkal később szigorúan megmetszettek. A felügyelő foglalkozott az utóbbi időben a kötelességemben tanúsított magatartásommal, és megmetszett, amiért a magam feje szerint és felületesen végeztem a kötelességem. Az általam készített képeket mindig át kellett dolgozni, ami rengeteg munkaerőt és erőforrást emésztett fel. Azt mondta, hogy akadályozom és megzavarom a fotós munkát, és felszólított, hogy mélyen gondolkodjak el a kötelességemhez való hozzáállásomon. Miután a felügyelő elment, nagyon feldúlt voltam, és bűntudatom volt. Így hát Isten elé járultam, és imádkoztam Hozzá. Kértem Istent, hogy vezessen, hogy megismerjem magam, megtaláljam a gyakorlás útját, és hogy feloldjam ezt a felületes állapotot a kötelességemben.

Később kerestem Isten azon szavait, amelyek kifejezetten az én problémámra vonatkoztak. Isten e szavait olvastam. „Ha nem adod bele a szívedet a kötelességedbe és nem keresed az igazságalapelveket sem, ha zavaros vagy zavart vagy, és a dolgokat úgy teszed, ahogyan számodra a legkönnyebb, akkor milyen mentalitás ez? Olyan, amikor félvállról veszed a dolgokat. Ha nem vagy hűséges a kötelességed iránt, ha nincs semmilyen felelősségérzeted vagy küldetéstudatod iránta, képes leszel a kötelességedet megfelelően teljesíteni? Képes leszel elfogadható szinten teljesíteni a kötelességedet? És ha képtelen vagy elfogadható szinten teljesíteni a kötelességedet, képes leszel belépni az igazságvalóságba? Egyáltalán nem. Ha soha nem vagy szorgalmas, amikor teszed a kötelességedet, ha nem akarsz erőfeszítést tenni és épphogy csak megcsinálod, figyelmetlenül, mintha valami játékot játszanál, ez nem probléma? Mit nyerhetsz abból, ha így teljesíted kötelességedet? Végül az emberek látni fogják, hogy amikor kötelességedet teljesíted, nincs felelősségérzeted, felületes vagy és csak éppen csak úgy teszel, mintha csinálnál valamit – ebben az esetben a kirekesztés veszélye fenyeget. Isten átvizsgál az egész folyamat alatt, ahogy teljesíted a kötelességedet, és mit fog Ő mondani? (Ez az ember nem méltó az Ő megbízatására vagy bizalmára.) Isten azt fogja mondani, hogy nem vagy megbízható és hogy ki kellene téged rekeszteni. És így, bármilyen kötelességet teljesítesz, legyen az fontos vagy hétköznapi, ha nem teszed bele a szíved a munkába, amivel megbíztak, vagy nem teszel eleget a felelősségednek és nem Isten megbízatásaként látod azt, vagy nem vállalod saját kötelességedként és kötelezettségedként, mindig félvállról véve a dolgokat, akkor ez probléma lesz. »Nem megbízható« – ez a két szó fogja meghatározni azt, ahogy a kötelességedet végzed. Úgy értik, hogy a kötelességed teljesítése nem felel meg a mércének, és ki lettél rekesztve, és Isten azt mondja, hogy a jellemed nem üti meg a színvonalat. Ha rád bíznak valamit, és te mégis így viszonyulsz hozzá és így kezeled, akkor meg fognak bízni bármilyen más kötelességgel a jövőben? Rád lehet bízni bármi fontosat? Egyáltalán nem, hacsak nem mutatsz valódi megbánást. De mélyen legbelül Isten mindig fog némi bizalmatlanságot és elégedetlenséget táplálni irántad. Ez probléma lesz, ugye? Elveszíthetsz minden lehetőséget, hogy teljesítsd kötelességedet, és lehet, hogy nem fogsz megmenekülni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak Isten szavainak gyakori olvasása és az igazságról való elmélkedés vezet előre). Láttam, hogy Isten szavai pontosan leleplezték az állapotomat. Csak félszívvel igyekeztem végezni a kötelességemet, soha nem tettem bele a szívemet a dolgokba, felületesen és felelőtlenül cselekedtem. Az ilyen emberek rossz jelleműek, nem megbízhatóak, és nem lehet támaszkodni rájuk. Jelenleg olyan szerencsés vagyok, hogy megkaptam Isten utolsó napokbeli evangéliumát, és végezhetem a kötelességemet a gyülekezetben. Ez azt jelenti, hogy Isten nagyszerűen felemelt engem. De én a kötelességemben elhanyagoltam és félszívvel csináltam a dolgokat. Soha nem akartam áldozatot hozni, vagy az alapelvek szerint cselekedni. A kiválasztáskor csak felületesen átfutottam a képeket, és ha bizonytalan voltam, nem kerestem az alapelveket, hogy alaposan kiértékeljem a képeket, hanem csak közvetlenül átadtam azokat a felügyelőnek. Emiatt a felügyelőnek sok időt és energiát kellett fordítania az általam fotózott anyagok átnézésére és szűrésére, valamint hogy rámutasson az ezekkel az anyagokkal kapcsolatos problémákra. Ez felesleges teher volt számára. Amikor szembesültem a felügyelő vádjaival, csak egy kis bűntudatom volt, de utána nem gondolkodtam el magamon. Ennek eredményeként amikor olyan anyagokat fotóztam, amelyeknek magasabb színvonalúnak kellett volna lenniük, továbbra is hanyagul leegyszerűsítettem a munkát, és nem követtem az Isten háza által megkövetelt alapelveket. Minden alkalommal az volt a célom, hogy csak „elég jó” legyen. Ez azt eredményezte, hogy sok anyag nem felelt meg az alapelveknek. Emiatt nemcsak a felügyelőnek kellett több munkát ellenőriznie, hanem nekem is újra meg kellett csinálnom a munkát, és néhány sürgős anyag készítése is késedelmet szenvedett, mivel újra át kellett dolgozni. Valójában egyáltalán nem végeztem a kötelességemet, gonoszságot követtem el, akadályoztam és megzavartam a munkát. A gyülekezet egy ilyen fontos feladattal bízott meg, de én hanyagul végeztem, és felületes voltam. Egyáltalán nem foglalkoztam a munka hatékonyságával. Rájöttem, hogy egyáltalán nincs istenfélő szívem, és hogy nem vagyok olyan, aki megérdemli a bizalmat.

Később, amikor láttam Noé hozzáállását Isten megbízatásához, végre valamennyire megértettem magamat. Isten azt mondja: „Nóé csak néhány üzenetet hallott, és Isten akkoriban nem mondott ki sok szót, így nem kérdéses, hogy Nóé nem értett sok igazságot. Nem fogta fel a modern tudományt és a modern ismereteket. Egy felettébb hétköznapi férfi volt, az emberi faj jelentéktelen tagja. Egy szempontból azonban senki máshoz nem hasonlított: tudott engedelmeskedni Isten szavainak, tudta, hogyan kövesse és tartsa be Isten szavait, tudta, hol az ember helye, valamint képes volt igazán hinni Isten szavait és alávetni magát nekik – semmi több. Ez a pár egyszerű elv elegendő volt, hogy Nóé elvégezhesse mindazt, amit Isten rábízott, és nem csupán néhány hónapon, nem is néhány éven, és nem is csak több évtizeden, hanem több, mint egy évszázadon át kitartott ebben. Hát nem bámulatos ez a szám? Ki tudta volna ezt Nóén kívül megcsinálni? (Senki.) És miért nem? Egyesek azt mondják, ez azért van, mert nem értik az igazságot – ez azonban nem áll összhangban a ténnyel. Nóé hány igazságot értett? Miért volt Nóé képes minderre? A mai hívők sokat olvastak Isten szavaiból, értenek valamennyit az igazságból – akkor miért van az, hogy képtelenek erre? Mások azt mondják, az emberek romlott beállítottságai miatt van ez – de vajon Nóénak nem volt romlott beállítottsága? Miért volt Nóé képes elérni ezt, miközben a mai emberek képtelenek? (Mert a mai emberek nem hiszik Isten szavait, nem kezelik azokat az igazságként, és nem tartják magukat hozzájuk.) És miért képtelenek az igazságként kezelni Isten szavait? Miért képtelenek tartani magukat Isten szavaihoz? (Nincs Istent félő szívük.) Amikor tehát az emberek nem értik az igazságot és nem hallottak sok igazságot, hogyan támad fel bennük egy Istent félő szív? (Kell lennie emberi mivoltuknak és lelkiismeretüknek.) Így van. Az emberek emberi mivoltában ott kell lennie a két legértékesebb dolognak: az első a lelkiismeret, a második pedig a normális emberi mivolt értelme. A lelkiismeret és a normális emberi mivolt értelmének birtoklása az emberi lét minimumkövetelménye; egy ember mérésének legalapvetőbb minimumkövetelménye. Ez azonban a mai emberekből hiányzik, úgyhogy nem számít, hány igazságot hallanak és értenek, az Istent félő szív birtoklása meghaladja a képességeiket. Mi tehát a lényegi különbség a mai emberek és Nóé között? (Nincs emberi mivoltuk.) És mi a lényege az emberi mivolt e hiányának? (Ezek fenevadak és démonok.) A »fenevadak és démonok« nem hangzik túl szépen, de ez áll összhangban a tényekkel; udvariasabban úgy fogalmazhatnánk meg, hogy nincs emberi mivoltuk. Az emberi mivolt és értelem nélküli emberek nem emberek, még a fenevadaknál is lejjebb vannak. Az, hogy Nóé képes volt teljesíteni Isten megbízatását, azért volt, mert amikor Nóé hallotta Isten szavait, képes volt azokat szilárdan megőrizni a szívében; az ő számára Isten megbízatása egy életre szóló vállalás volt, az ő hite rendületlen volt, és akarata száz éven át nem változott. Ez azért volt, mert Istent félő szíve volt, valódi ember volt, és a legnagyobb értelme volt, hogy Isten rábízta a bárka építését. A Nóéhoz hasonlóan nagy emberi mivolttal és értelemmel bíró emberek igen ritkák, és nagyon nehéz lenne másikat találni” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Második exkurzus: Hogyan engedelmeskedett Noé és Ábrahám Isten szavainak, és hogyan vetették alá magukat Neki (Első rész)). Noé végrehajtotta Isten megbízatását anélkül, hogy hanyagul leegyszerűsítette volna azt, és fáradságot nem kímélve, 120 éven át kitartóan igyekezett, és végül megépítette a bárkát, és teljesítette Isten megbízatását. Noénak volt lelkiismerete és józan esze. Emberi mivolttal rendelkező személy volt. De aztán magamra gondoltam. Az anyagok kiválasztásakor csak átfutottam azokat, felületesen átszaladtam rajtuk. Nem gondolkodtam azon, hogyan végezzem jól a kötelességem, azaz nem néztem meg, hogy az anyagok hol nem feleltek meg az alapelveknek, hol szorultak fejlesztésre, és nem gondolkodtam azon, hogyan teljesítsem a feladataimat. Ehelyett tehernek tekintettem a kötelességemet, és a bonyolultabb feladatokat a felügyelőre hárítottam. Én eközben megtaláltam a módját annak, hogy lazítsak. Hogy lehetett volna bennem egy cseppnyi emberi mivolt is? Úgy végeztem a kötelességemet, hogy a lehető legkevesebb erőfeszítést tettem, és egyáltalán nem vettem figyelembe Isten házának követelményeit. Sőt, azzal sem foglalkoztam, hogy ez milyen hatással lesz a munkára. Ezzel még azt a színvonalat sem értem el, ahogy egy nem hívő a főnökének dolgozik. Arra gondoltam, mennyi öntözést és táplálékot élveztem Isten szavaiból, és arra, hogy Isten mindent megadott nekünk, amire szükségünk van a túléléshez, de én mégsem teljesítettem a teremtett lényként rám háruló felelősséget. Csak akadályoztam és megzavartam a gyülekezet munkáját. Mély megbánást éreztem a szívemben, és imádkoztam Istenhez, hajlandó voltam változtatni a felületes hozzáállásomon, és megfelelően végezni a kötelességemet. Ezután tudatosabban megelőztem a kötelességemben felmerülő gyakori hibákat. A képek kiválasztásánál is óvatosabb lettem.

Nem sokkal később a felügyelő úgy intézte, hogy én kamerázzak egy videó felvételénél. Amikor megkaptam a megbízást, először nagyon boldog voltam, és ezt gondoltam magamban: „Ezúttal rendesen fel kell készülnöm, és jó munkát kell készítenem.” De mivel hiányoztak egyes készségeim, időt kellett szánnom a kutatásra és a tanulásra. Eleinte aktívan együttműködtem, de néhány nap múlva a felvett videó még mindig nem volt ideális, és még több időt és energiát kellett fordítanom a tanulásra és a kutatásra. Kezdtem úgy érezni, hogy ez az egész túl sok fáradságot igényel, ezért csak néhány apró módosítást végeztem az eredeti munkán, és azt mondtam rá, hogy „elég jó”. Miután befejeztem, megmutattam a testvérnek, aki a társam volt. Észrevette, hogy a videó nem volt zökkenőmentes, és volt néhány probléma az áttűnésekkel, és azt javasolta, hogy vegyem fel újra ezeket a részeket. Úgy gondoltam, hogy túl nagy fáradság lenne, ezért ezt mondtam neki: „Ennek a videónak a határideje nagyon szoros, küldjük be úgy, ahogy van. Amúgy is ez a legjobb, amit a képességeimmel készíteni tudok.” Látva, hogy rendíthetetlen vagyok ebben a témában, a testvér nem erőltette tovább a dolgot. Később a felügyelő ezt mondta nekem: „Felületes vagy a kötelességedben, hitvány a hozzáállásod, és a munkád nagyon hanyag. A továbbiakban nincs szükségünk rád ebben a feladatban.” Bár csak egy rövid megjegyzés volt, mégis úgy éreztem, mintha egy kés szúrta volna át a szívemet. Úgy éreztem, hogy a felületesség címkéje továbbra is erősen ragaszkodik hozzám. Tudatosan próbáltam foglalkozni a felületes hozzáállásommal, akkor miért nem történt semmi változás? Miért voltam még mindig felületes a kötelességemben? Mi ennek a problémának a gyökere? Később olvastam egy szakaszt Isten szavaiból, és végre valamivel tisztábban láttam a problémáimat. Isten azt mondja: „A romlott beállítottságon belül van valami, amiért ilyen könnyelműen és felelőtlenül kezelik a dolgokat. Ez hitványság, amire az emberek gyakran hivatkoznak. Mindazt, amit tesznek, a »nagyjából jó« és az »eléggé megközelíti« szintjéig teszik; ez a »talán«, a »lehet« és az »ötből négy« hozzáállása; felületesen teszik a dolgokat, megelégszenek azzal, ha a minimumot megteszik, és megelégszenek azzal, hogy blöffölve elevickélnek; nem látják értelmét annak, hogy komolyan vegyék a dolgokat vagy lelkiismeretesek legyenek, és még kevésbé látják értelmét annak, hogy keressék az igazságalapelveket. Ez talán nem olyasvalami, ami a romlott beállítottságon belül van? A normális emberi mivolt megnyilvánulása ez? Nem. Helyénvaló ezt arroganciának nevezni, és az is teljesen találó, ha léhaságnak nevezzük, de hogy tökéletesen megragadjuk, az egyetlen szó, ami megfelel, az a »hitvány«. A legtöbb emberben megvan a hitványság, csak más-más mértékben. Mindenben felületesen és hanyagul akarnak eljárni, és minden cselekedetükben ott van a csalárdság fuvallata. Ha csak tudnak, átvernek másokat, a könnyebb utat választják, amikor csak tehetik, időt spórolnak, amikor csak tudnak. Azt gondolják magukban: »Amíg elkerülöm, hogy felfedessek, és nem okozok problémát, illetve nem vonnak felelősségre, addig elboldogulok valahogy. Nem kell nagyon jó munkát végeznem, az túl nagy fáradozás!« Az ilyen emberek semmit sem tanulnak meg mesteri szinten, tanulmányaik során pedig nem igyekeznek, nem szenvednek és nem fizetik meg az árat. Csak a felszínét akarják érinteni egy témának, majd azt mondják magukról, hogy jártasak benne, azt hiszik, hogy mindent megtanultak, amit tudni kell, majd erre támaszkodnak, hogy elevickéljenek. Ez vajon nem az emberek egyfajta hozzáállása más emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz? Jó hozzáállás ez? Nem. Egyszerűen szólva ez »elevickélés«. Az ilyen hitványság az egész romlott emberiségben megvan. Akiknek az emberi mivoltában megvan a hitványság, azt a szemléletet és hozzáállást képviselik, hogy bármit is tesznek, abban »elevickélnek«. Vajon képesek-e az ilyen emberek megfelelően tenni a kötelességüket? Nem. Képesek az alapelvek szerint tenni a dolgokat? Ez még valószínűtlenebb” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész)). Ebből kiderül, hogy ha a kötelességeinkben gyakran nem vesszük komolyan a dolgokat, és nem követjük az alapelveket, félszívvel teszünk dolgokat, és csak az „elég jóra” vagy a „nagyjából jóra” törekszünk, akkor mindezt a hitványság okozza. Ha visszagondolok, rájövök, hogy mindig felületes voltam a kötelességemben, és ahol csak tudtam, hanyagul leegyszerűsítettem a munkát. Nem voltak alapelveim abban, ahogyan a dolgokat csináltam. Soha nem akartam erőfeszítést tenni azért, hogy átgondoljam a dolgokat, vagy a legjobb eredményekre törekedjek, azt gondoltam, hogy amíg nem okozok komolyabb problémákat, vagy nem bocsátanak el, addig minden rendben van. Éppen csak elvoltam és lézengtem Isten házában. Például amikor fotóztam, ha több erőfeszítést tettem volna, és jobban átgondoltam volna az alapelveket, jó munkát végezhettem volna, de ehelyett megelégedtem azzal, ha csak „elmegy” vagy „elég jó”. Még az alapelvek megértésének hiányát is ürügyként használtam arra, hogy az olyan anyagot, amelynél nem tudtam, hogyan kell értékelni, áthárítsam a felügyelőre. Amikor a felügyelő felkért, hogy forgassak le egy videót, egyértelműen tudtam, hogy problémák vannak a videóval, és a testvér, aki a társam volt, az újraforgatást javasolta, de én mégsem akartam extra erőfeszítést tenni és áldozatot hozni, és úgy gondoltam, hogy amit összeraktam, az elég jó. Csak felületesen le akartam tudni, hogy kész legyek vele. Rájöttem, hogy a hitványságom tényleg súlyos, és hogy mindig megpróbáltam a kötelességemet hanyagul leegyszerűsíteni. Ennek eredményeképpen a képek nem voltak megfelelő színvonalúak, és késleltették a munka előrehaladását. Azzal, hogy ilyen hitványan végeztem a kötelességemet, valóban ártottam másoknak és magamnak is!

Utána még többet olvastam Isten szavaiból. „Rendkívül fontos, hogy hogyan tekintetek Isten megbízatásaira, ez nagyon komoly dolog. Ha nem tudod teljesíteni azt, amit Isten az emberekre bízott, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy az Ő jelenlétében élj, és büntetést érdemelsz. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy az embereknek teljesíteniük kell minden megbízatást, amelyet Isten rájuk bíz. Ez az ember legfőbb kötelezettsége, és ugyanolyan fontos, mint a saját élete. Ha nem veszed komolyan Isten megbízatásait, akkor a legsúlyosabb módon árulod el Őt. Ez esetben szánalmasabb vagy, mint Júdás, és átkozottnak kell lenned. Az embereknek alapos megértést kell nyerniük arról, hogy hogyan viszonyuljanak ahhoz, amit Isten rájuk bíz, és legalább azt fel kell fogniuk, hogy a megbízatások, amelyeket Ő az emberiségre bíz, Istentől kapott felmagasztalások és különleges kegyek, és hogy ezek a legdicsőségesebb dolgok. Minden másról le lehet mondani. Még ha az embernek fel is kell áldoznia a saját életét, akkor is teljesítenie kell Isten megbízatását” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). „A felszínen látszólag néhány embernek nincsenek komolyabb problémái a kötelességeik teljesítésének időszaka során. Nem tesznek semmi nyíltan gonosz dolgot; nem okoznak félbeszakításokat vagy zavarásokat, és nem járnak antikrisztusok útján. Kötelességeik végzése közben nem merülnek fel nagyobb hibák vagy elvi problémák, mégis, anélkül, hogy észrevennék, néhány rövid év alatt megmutatkoznak, és kiderül róluk, hogy egyáltalán nem fogadják el az igazságot, mint az álhívők. Miért van ez így? A többi ember nem látja a problémát, Isten azonban megvizsgálja ezeknek az embereknek a szíve legmélyét, és Ő látja a problémát. Mindig is felületesen és bűnbánat nélkül teljesítették kötelességeiket. Az idő múlásával természetesen felfedik őket. Mit jelent az, hogy még mindig nincs bennük bűnbánat? Azt jelenti, hogy bár mindvégig végezték a kötelességeiket, mindig rossz hozzáállással viseltettek feléjük, felületes és laza hozzáállással, soha nem lelkiismeretesek, és még kevésbé szentelik teljes szívüket a kötelességeiknek. Lehet, hogy tesznek egy kis erőfeszítést, de csak színlelnek. Nem adnak bele mindent a kötelességeik teljesítésébe, és a vétkeik végtelenek. Isten szemében soha nem tanúsítottak bűnbánatot; mindig felületesek voltak, és soha nem történt bennük változás – vagyis nem mondtak le a bennük lévő gonoszságról, és nem tartottak bűnbocsánatot Előtte. Isten nem látja bennük a bűnbánat hozzáállását, és nem lát változást hozzáállásukban. Kitartóan ilyen hozzáállással és ilyen módszerrel tekintenek a kötelességeikre és Isten megbízatásaira. Ez a makacs, hajthatatlan beállítottságuk mindvégig változatlan marad, sőt mi több, soha nem érzik, hogy tartoznak Istennek, soha nem érzik, hogy a felületességük vétek, gonosz cselekedet. Szívükben nincs lekötelezettség, nincs bűntudat, nincs önmarcangolás, és még kevésbé van jelen az önvád. És ahogy egyre több idő telik el, Isten belátja, hogy az ilyen ember menthetetlen. Nem számít, hogy mit mond Isten, és nem számít, hogy az illető hány prédikációt hall, vagy mennyit ért meg az igazságból, a szíve mozdulatlan marad, a hozzáállása pedig nem változik vagy fordul meg. Isten látja ezt, és azt mondja: »Nincs remény ennek az embernek. Semmi, amit mondok, nem érinti meg a szívét, és semmi, amit mondok, nem okoz nála pálfordulást. Nincs mód arra, hogy megváltoztassam. Ez a személy alkalmatlan arra, hogy teljesítse kötelességét, és alkalmatlan arra, hogy munkát végezzen az Én házamban.« Miért mondja ezt Isten? Azért, mert amikor az ilyen ember a kötelességét teljesíti és munkát végez, akkor következetesen felületes. Nem számít, mennyire metszik meg, és nem számít, mennyi türelemmel és elnézéssel viseltetnek feléje, ennek nincs hatása, és nem tudja őt igazán bűnbánatra vagy változásra késztetni. Nem tudja rávenni őt arra, hogy jól végezze a kötelességét, és nem tudja lehetővé tenni számára, hogy elinduljon az igazságra való törekvés útján. Az ilyen ember tehát menthetetlen. Amikor Isten úgy ítéli meg, hogy egy ember menthetetlen, akkor vajon továbbra is erős kézzel fogja tartani ezt az embert? Nem fogja. Isten el fogja engedni őt” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavainak olvasása után rájöttem, hogy teremtett lényként tökéletesen természetes és indokolt számunkra, hogy elfogadjuk Isten megbízatását, és megfelelően végezzük a teremtett lényként ránk bízott kötelességünket, és ezt teljes szívvel és szorgalommal teljesítenünk kell. Ha hanyag vagy könnyelmű hozzáállással kezeljük a kötelességünket, akkor az Isten elárulása, és büntetést érdemel. Bár végeztem a kötelességemet a gyülekezetben, nem voltam igazán elkötelezett, hogy jól végezzem azt. Mindig felületes voltam, a leggyorsabb és legkönnyebb módját választottam a dolgok elvégzésének. Még ha tudtam is, hogy problémák vannak, nem vettem róluk tudomást, és úgy tettem, mintha nem venném észre őket. Ez végül akadályozta és megzavarta a munkát, és a munkavégzésem még csak nem is volt megfelelő színvonalú. A felügyelő megmetszett, és figyelmeztetett, hogy megfelelően végezzem a kötelességemet, de én makacs maradtam, és a romlott beállítottságom szerint cselekedtem. A szívem valóban hajthatatlan volt! Mindig könnyelmű és felelőtlen hozzáállással kezeltem a kötelességemet. Ha nem teszem jóvá, akkor Isten végül biztosan kiiktat! Arra gondoltam, hogy a testvér, aki a társam volt, milyen nagyon szorgalmas a kötelességében, és alaposan átgondolja az alapelveket. Mindig többször ellenőrizte a képeit, és mielőtt elküldte volna őket, biztosra ment, hogy ne legyen semmi probléma. Ez azt eredményezte, hogy a kötelessége kiváló eredményeket hozott, nagyon kevés hibával vagy eltéréssel. De amikor én végeztem a kötelességemet, állandóan újra kellett csinálnom a dolgokat, és folyamatosan problémák merültek fel. Láttam, hogy nem vagyok megbízható, és hogy hiányzik belőlem az integritás és a méltóság.

Később Isten szavaiban megtaláltam azt az utat, amelyen keresztül jól teljesíthetem a kötelességemet. Isten szava így szól: „Jelenleg nem sok lehetőség van a kötelesség teljesítésére, ezért meg kell ragadnod azt, amikor csak tudod. Pontosan akkor kell megerőltetned magad, amikor egy kötelességgel szembesülsz; akkor kell felajánlanod magad, feláldoznod magad Istenért, és akkor kell megfizetned az árát. Ne titkolj el semmit, ne tervelj ki semmilyen cselszövést, ne legyél engedékeny magaddal, és ne keress kibúvót. Ha bármennyire is engedékeny, számító, ravasz és alattomos vagy, akkor biztosan rossz munkát fogsz végezni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelességvégzéssel kezdődik). „Mikor az emberek teljesítik kötelességüket, valójában azt teszik, amit tenniük kell. Ha Isten színe előtt teszed, ha teljesíted kötelességedet és becsületes hozzáállással, szívvel veted alá magad Istennek, nem lesz ez a hozzáállás sokkal korrektebb? Tehát hogyan kellene alkalmaznod ezt a hozzáállást a mindennapi életedben? »Isten imádatát szívvel és becsületesen« a valóságoddá kell tenned. Amikor hanyag akarsz lenni, és nem őszinte igyekezettel csinálod a dolgokat, bármikor, mikor csalni akarsz és lustálkodni, bármikor, amikor elterelődik a figyelmed, vagy inkább jól éreznéd magad, meg kellene fontolnod: »Ha így viselkedem, ez azt jelenti, hogy megbízhatatlan vagyok? Beleadtam a szívemet kötelességem teljesítésébe? Hűtlen vagyok, ha ezt teszem? Ha ezt teszem, nem tudok eleget tenni a megbízásnak, amellyel Isten megbízott?« Így kellene önvizsgálatot tartanod. Ha rájössz, hogy mindig felületes vagy a kötelességedben, hogy hűtlen vagy, és hogy fájdalmat okoztál Istennek, mit kellene tenned? Azt kellene mondanod: »Abban a pillanatban éreztem, hogy valami baj van itt, de nem kezeltem problémaként; csak hanyagul elsiklottam felette. Mostanáig nem vettem észre, hogy tényleg felületes voltam, hogy nem voltam méltó a felelősségemhez. Valóban nincs lelkiismeretem és józan eszem!« Megtaláltad a problémát és egy kicsit megismerted magadat – tehát most meg kell változnod! A hozzáállásod a kötelességed teljesítéséhez rossz volt. Nemtörődöm voltál vele, mint egy másodállással, és nem adtad bele a szívedet. Ha újra ilyen felületes vagy, imádkoznod kell Istenhez és hagynod kell, hogy megfegyelmezzen és fenyítsen. Ilyen akaratod kell, hogy legyen kötelességed teljesítésében. Csak akkor tudod igazán megbánni bűneidet. Csak akkor változhatsz meg, ha a lelkiismereted tiszta és ha a hozzáállásod a kötelességed teljesítéséhez megváltozott” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak Isten szavainak gyakori olvasása és az igazságról való elmélkedés vezet előre). Isten szavai által rájöttem, hogy a kötelességeinket Isten előtt kell végezni, és hogy becsületes hozzáállás szükséges ahhoz, hogy jól csináljuk. Amikor késztetést érzünk arra, hogy hanyagok vagy felületesek legyünk, el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon szorgalmasan és felelősségteljesen végezzük-e kötelességeinket, és hogy a cselekedeteink méltóak-e Isten bizalmára. Ha többet gondolkodunk magunkon, csökkenthetjük a felületes tetteinket. Ez csökkenti a munkában okozott veszteségeket is. Vagyis röviden: teljes mértékben, fáradságot nem kímélve ki kell használnunk a képességeinket. Így tudjuk jól végezni a kötelességeinket.

Ez év májusában a kötelességben bekövetkezett változás miatt a műszaki munka felügyeletével bíztak meg. Mivel új voltam ebben a kötelességben, hiányoztak bizonyos technikai ismereteim, és amikor a testvérek által jelentett problémákkal szembesültem, csak nagyjából értettem, hogy mi történik, és nem voltam tisztában a részletekkel. Ez megkövetelte, hogy egyesével dolgozzam ki a hibaelhárítás módját, és keressem meg a problémák okait. Néha, amikor sok volt a gond, kísértést éreztem, hogy ismét felületes legyek, de képes voltam tudatosan lázadni ezek ellen az impulzusok ellen. Emlékszem, egyszer az egyik nővéremnek meghibásodott a berendezése, és megkérdezte tőlem, hogy miért történt ez. Nem ismertem túl jól ezt a berendezést, így időbe és erőfeszítésbe került volna a tényleges hibaelhárítás és a probléma megtalálása, és úgy gondoltam, hogy csak egy felületes választ adok az alapján, amit megértettem. De miután megírtam a választ, nyugtalan lettem. Rájöttem, hogy megint arra készültem, hogy felületes legyek. Eszembe jutott, hogy a korábbi felületes hozzáállásom a kötelességemhez milyen veszteségeket okozott a munkában, és tudtam, hogy ha továbbra is felületes maradok, az nem oldja meg a valódi problémát, és végül sok javítgatásra lesz szükség, ami késlelteti a munkát. Mindent meg kellett tennem, hogy alaposan tisztázzam a kérdést, mielőtt válaszolok a nővérnek. Ezután végigmentem a hibaelhárítási folyamaton, és megtaláltam a probléma okát. Azáltal, hogy így gyakoroltam, megnyugodtam. Később, amikor olyan problémákkal szembesültem, amelyeket nem tudtam kezelni, tanácsot kértem a testvérektől, és csak a megoldás megerősítése után válaszoltam. Miután egy ideig így gyakoroltam, megváltozott a kötelességemhez való hozzáállásom, és jelentősen fejlődött a technikai tudásom. Bár még mindig csak kissé értem a romlott beállítottságomat, hajlandó vagyok Istenre hagyatkozni abban, hogy megoldódjon a hitványságom, és hogy a kötelességemet a megfelelő színvonalon végezzem.