2020-ban a vezetők felkértek, hogy vállaljak felelősséget a művészet és design területén végzett munkáért. Eleinte azt láttam, hogy a vezetők gyakran nyomon követik a munkám haladását, és tudakozódnak a munkám helyzetéről. Aggódtam, hogy a vezetők hiányosságokat találnak a munkámban, és megmetszenek vagy elbocsátanak. Ezért túlóráztam, hogy megtanuljam, hogyan kell képeket készíteni, és hogy fejlesszem a szakmai szintemet. Gyakran nyomon követtem azt is, hogy a csapatok hogyan haladnak a tanulmányaikkal, és hogyan boldogulnak a képek készítésével. Amikor eltéréseket fedeztem fel, azonnal segítettem a testvéreimnek, és vezettem őket. 2021-re egyre több lett az evangelizációs munka, és én már ismertem a munka különböző elemeit, így a vezetők már nem követtek nyomon olyan alaposan, mint kezdetben. A legelején gyakran emlékeztettem magam arra, hogy akár nyomon követi és ellenőrzi valaki a munkámat, akár nem, nekem jól kell végeznem a kötelességemet. Nem lehettem ravasz és alattomos, sem felületes. Egy idő után azonban láttam, hogy rengeteg munkát kell elvégezni, és amikor az egyes munkák során problémák merülnek fel, mindegyik megoldásához időre és erőfeszítésre van szükség. Kezdtem egy kicsit fáradtnak érezni magam. Azt gondoltam magamban: „Most a vezetők nem ellenőrzik és nem követik nyomon olyan alaposan a munkámat. Ha jól végzem a munkámat, akkor nem sokan fogják észrevenni. Ha nem végzem jól, akkor senki sem fog megdorgálni. Nem kell túlságosan kifárasztanom magam. Végül is, még ha egy kicsit lusta is vagyok, senki sem fogja megtudni. Miért kellene annyit szenvedni?” Ezután elég lazán követtem nyomon a munkát. A heti egyszeri érdeklődéstől eljutottam oda, hogy csak két-három hetente egyszer érdeklődtem utána. Később felfedeztem, hogy az egyik csapat nem ért el jó eredményeket a szakmai tanulmányaikban. Előfordult, hogy a kitűzött tanulmányi irány és az összegzett eltérések nem feleltek meg a többség igényeinek, és egy ideig tartó tanulás után senki sem mutatott egyértelmű fejlődést. Én azonban nem akartam időt szánni a probléma megoldására. A problémát a csapatvezetőre hárítottam, és megkértem, hogy kövesse nyomon és oldja meg azt. Nem számítottam arra, hogy a csapatvezető azt mondja: „Mostanában ritkán kérdeztél arról, hogy hogyan haladnak a szakmai tanulmányok. Én sem viseltem a terhet. Ez az oka annak, hogy a csapat tanulmányai nem hoztak jó eredményeket, és a testvérek nem igazán értek el fejlődést.” Némán így védekeztem: „Hát nem éppen most követem nyomon? Ha a csapatod tanulmányai nem hoznak jó eredményeket, akkor az csapatvezetőként elsősorban a te felelősséged.” Csak úgy mellékesen azt mondtam: „Akkor változtassunk ezen, és lépjünk be együtt!” Majd felületes módon túlléptem ezen. Később egy sor problémát fedeztem fel a munkában, és szerettem volna egy munkaösszegzést szervezni. De aztán arra gondoltam: „A munka összegzése megköveteli, hogy megértsük azokat a nehézségeket és eltéréseket, amelyekkel a testvérek szakmai munkájuk során szembesültek. Szintén gondolkodást igényel, hogy kidolgozzuk a javulás irányát és útját. Ez mentálisan nagyon kimerítő. Jobb, ha mégsem készítek összegzést. Egyébként is, senki sem kérdezősködik ezekről a dolgokról, és senki sem tudná meg, ha elkészíteném az összegzést.” Így még tovább halogattam a dolgot. Végignéztem, ahogy a testvéreim által készített képek létrehozásakor felmerülő problémák nem mutattak javulást. A szívemben némi önvádat éreztem. Már felfedeztem a problémákat, de nem oldottam meg őket, mert nem akartam vesződni velük. Felületes voltam, és nem végeztem valódi munkát! Rájöttem, hogy az állapotom ebben az időszakban helytelen volt, és megkerestem Isten néhány idevágó szavát, hogy elolvassam.

Mindenható Isten azt mondja: „Egyszerűen csak úgy túlesni a kötelességeiteken szigorúan tilos. Ha mindig csak úgy túlesel a kötelességeden, akkor nincs módod arra, hogy kötelességedet elfogadható színvonalon teljesítsd. Ha hűségesen akarod teljesíteni kötelességedet, akkor először is meg kell oldanod azt a problémádat, hogy csak úgy túlesel a dolgokon. Amint észleled a helyzetet, azonnal lépéseket kell tenned annak orvoslására. Ha zavaros a fejed, soha nem vagy képes észrevenni a problémákat, mindig csak úgy túlesel rajtuk, és felületesen végzed a dolgokat, nem lesz módod arra, hogy jól végezd a kötelességed. Ezért mindig szívvel-lélekkel kell tenned a kötelességed. Ehhez a lehetőséghez nagyon nehezen jutottak hozzá az emberek! Ha Isten ad nekik egy lehetőséget, de ők nem ragadják meg, akkor ez a lehetőség elveszett – és még ha a későbbiekben szeretnének is ilyen lehetőséget találni, akkor sem biztos, hogy újra felbukkan. Isten munkája senkire sem vár, ahogyan a kötelesség teljesítésének esélye sem. [...] Jelenleg nem sok lehetőség van a kötelesség teljesítésére, ezért meg kell ragadnod azt, amikor csak tudod. Pontosan akkor kell megerőltetned magad, amikor egy kötelességgel szembesülsz; akkor kell felajánlanod magad, feláldoznod magad Istenért, és akkor kell megfizetned az árát. Ne titkolj el semmit, ne tervelj ki semmilyen cselszövést, ne biztosíts magadnak mozgásteret, és ne hagyj magadnak kibúvót. Ha bármennyire is kibúvót hagysz magadnak, számító vagy, dörzsölt vagy és lazsálsz, akkor biztosan rossz munkát fogsz végezni. Tegyük fel, hogy azt mondod: »Senki sem látta, hogy ingadoztam és lazsáltam. Ez nagyszerű!« Miféle gondolkodásmód ez? Azt hiszed, hogy megtévesztetted az embereket és Istent is? Valójában azonban Isten tudja-e, hogy mit tettél vagy sem? Tudja. Valójában bárki, aki egy időre kapcsolatba kerül veled, rá fog jönni a te romlottságodra és aljasságodra, és bár lehet, hogy nem mondja ki nyíltan, de a szíve mélyén meglesz rólad a véleménye. Sokan voltak olyanok, akiket azért fedtek fel és rekesztettek ki, mert sokan mások megismerték őket. Miután mindenki átlátott a lényegükön, leleplezték ezeket az embereket, hogy kik is ők, és kirúgták őket. Tehát, akár törekszenek az igazságra, akár nem, az embereknek a legjobb tudásuk szerint jól kell tenniük a kötelességüket; a lelkiismeretük szerint kell gyakorlati dolgokat végezniük. Lehet, hogy vannak hibáid, de ha hatékonyan tudod végezni a kötelességed, akkor nem fognak kirekeszteni téged. Ha mindig azt hiszed, hogy jó vagy, hogy biztos, hogy nem fognak kirekeszteni, ha még mindig nem gondolkodsz el, és nem próbálod megismerni önmagad, és elhanyagolod a valódi feladataidat, ha mindig felületes vagy, akkor, amikor Isten választott népe valóban elveszíti a türelmét veled szemben, akkor lelepleznek téged, hogy ki vagy, és minden valószínűség szerint ki leszel rekesztve. Azért, mert mindenki átlátott rajtad, és elvesztetted a méltóságodat és a tisztességedet. Ha senki sem bízik benned, vajon Isten bízhat-e benned? Isten az ember szívének legmélyét vizsgálja át: egyáltalán nem tud megbízni egy ilyen emberben” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelességvégzéssel kezdődik). Amiről Isten beszélt, az pontosan az én állapotom volt. Pontosan így kezeltem a kötelességemet. Amikor valaki figyelt, nagyobb erőfeszítéseket tettem, de amikor senki sem felügyelt, ravasz és alattomos lettem, és felületesen cselekedtem. Visszagondoltam arra az időre, amikor a vezetők gyakran követték nyomon a munkámat. Akkoriban féltem attól, hogy ha nem végzek valódi munkát, a vezetők rájönnek, és elbocsátanak. Emiatt inkább proaktívan végeztem a kötelességemet. Gyakran követtem nyomon a különböző csapatok munkáját, és gyakran vezettem és segítettem a testvéreimet az általuk készített képek effektjeinek javításában. Amikor azonban a vezetők abbahagyták a munkám rendszeres nyomon követését, elkezdtem felületes módon cselekedni. Azt gondoltam, hogy még ha egy kicsit lusta is vagyok, senki sem fogja megtudni, és nem fog sérülni a tekintélyem és a státuszom. Ezért nem összpontosítottam a munka nyomon követésére és ellenőrzésére, és nem koncentráltam a valódi problémák megoldására. Ez azt jelentette, hogy testvéreim hanyagul és lassan hajtották végre a kötelességeiket, és folyamatosan problémák merültek fel. A csapatvezető emlékeztetett, hogy a problémák összefüggenek azzal, hogy nem érdeklődöm a munkáról, de nemcsak hogy nem gondolkodtam el magamon, hanem még rá is terheltem a problémát a csapatvezetőre, és panaszkodtam, hogy felületesen hajtja végre a kötelességét. Tényleg nem volt józan eszem! Ravasz és alattomos voltam, amikor a kötelességemet végeztem. Ahol csak tudtam, spóroltam az erőfeszítéssel, és amikor csak tudtam, lustálkodtam. Nem kezeltem komolyan a gyülekezeti munkát. Bár egy ideig átvertem a vezetőket, Isten mindent átvizsgál, és Őt nem tudtam becsapni. Ha továbbra is ilyen felületesen cselekednék, akkor nemcsak az integritásomat és a méltóságomat fecsérelném el, hanem előbb-utóbb felfednének és elbocsátanának, mert nem végzek valódi munkát. Abban a pillanatban végre felismertem, milyen súlyos következményei vannak annak, ha felületesen végzem a kötelességemet.

Később tovább olvastam Isten szavait: „Mit jelent az, hogy »betartani a kötelességet«? Azt jelenti, hogy bármilyen nehézségekkel is szembesülnek, nem adják fel a kötelességüket, nem futamodnak meg, és nem bújnak ki a felelősség alól. Minden tőlük telhetőt megtesznek. Ezt jelenti az, hogy betartani a kötelességet. Tegyük fel például, hogy rád bíznak valamilyen feladatot, és nincs ott senki, aki figyelne téged, felügyelne vagy sürgetne. Vajon mit jelentene a kötelességed betartása? (Isten vizsgálatának elfogadását és az Ő jelenlétében való életet.) Az első lépés Isten vizsgálatának elfogadása; ez az egyik eleme. A másik eleme pedig az, hogy teljes szíveddel és elméddel tedd a kötelességedet. Mit kell tenned ahhoz, hogy képes legyél teljes szíveddel és elméddel tenni azt? El kell fogadnod az igazságot, és gyakorlatba kell ültetned azt; vagyis el kell fogadnod és alá kell vetned magad kell mindannak, amit Isten megkövetel; úgy kell kezelned a kötelességedet, ahogyan a saját személyes ügyeidet kezelnéd, hogy senki másnak ne kelljen figyelnie rád, felügyelnie téged, ellenőriznie, hogy jól csinálod-e, nógatnia téged, irányítania, amit csinálsz, vagy akár megmetszenie téged. Azt kell gondolnod magadban: »Ennek a kötelességnek a teljesítése az én felelősségem. Ez az én feladatom, és mivel rám bízták, hogy megtegyem, elmondták az alapelveket, és fel is fogtam őket, céltudatosan fogom folytatni. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy jól elvégezzem.« Ki kell tartanod e kötelesség megtételében, és nem korlátozhat semmilyen személy, esemény vagy dolog. Ezt jelenti az, hogy teljes szíveddel és teljes elméddel betartod a kötelességedet, és ez az a hasonlatosság, amellyel az embereknek rendelkezniük kell. Mivel kell tehát felvértezniük magukat ahhoz, hogy teljes szívükkel és elméjükkel betartsák a kötelességüket? Először is rendelkezniük kell azzal a lelkiismerettel, amellyel a teremtett lényeknek rendelkezniük kell. Ez a minimum. Ezenkívül hűségesnek is kell lenniük. Emberként, ahhoz, hogy elfogadjuk Isten megbízatását, hűségesnek kell lennünk. Egyedül Isten iránt kell teljesen hűségesnek lennünk, nem lehetünk kishitűek és felelőtlenek; a saját érdekeink vagy hangulataink alapján cselekedni helytelen – ez nem hűség. Mit is jelent hűségesnek lenni? Azt jelenti, hogy teszed a kötelességeidet, és nem befolyásol vagy korlátoz a hangulatod, a környezeted vagy más emberek, események és dolgok. Azt kell gondolnod magadban: »Elfogadtam ezt a megbízatást Istentől; Ő adta nekem. Ez az, amit tennem kell, tehát ugyanúgy fogom intézni, ahogyan a saját ügyeimet intézném, bármilyen olyan módon, amely jó eredményt hoz, fontosnak tartva azt, hogy eleget tegyek Istennek.« Amikor ilyen állapotban vagy, nemcsak a lelkiismereted irányít, hanem hűség is van benned. Ha megelégszel azzal, hogy csupán csak elvégzed a feladatot, nem törekszel arra, hogy hatékony legyél, illetve eredményeket érjél el, és úgy érzed, elég, ha egyszerűen csak minden erőfeszítést megteszel, akkor ez csupán az emberi lelkiismeret mércéjének teljesítése, és nem tekinthető hűségnek. Az Isten iránti hűség magasabb követelmény és mérce, mint a lelkiismeret mércéje. Nem csak arról van szó, hogy minden erőfeszítést megteszel, hanem teljes szívvel is kell csinálnod. Szíved mélyén mindig úgy kell tekintened a kötelességedre, mint a te munkádra, vállalnod kell a terheket ezért a feladatért, el kell viselned a szemrehányást, ha a legkisebb hibát is elköveted, vagy ha olyan az állapotod, hogy hanyag vagy, és érezned kell, hogy nem viselkedhetsz így, mert annyi mindennel tartozol Istennek. Azok, akik valóban lelkiismeretesek és értelmesek, úgy teszik a kötelességüket, mintha az a saját munkájuk volna, függetlenül attól, hogy valaki figyeli-e vagy felügyeli-e őket. Függetlenül attól, hogy Isten elégedett-e velük, és hogy Isten hogyan bánik velük, mindig szigorúan megkövetelik maguktól, hogy jól teljesítsék a kötelességeiket, és teljesítsék az Isten által rájuk bízott megbízatást. Ezt hívjuk hűségnek. Vajon ez nem magasabb mérce, mint a lelkiismeret mércéje? Amikor a lelkiismeret mércéje szerint cselekszenek, az embereket gyakran befolyásolják a külső dolgok, illetve azt gondolják, hogy elég az, ha minden erőfeszítést megtesznek a kötelességükért; a tisztaság szintje nem annyira magas. Amikor azonban a hűségről van szó, és arról, hogy valaki képes hűségesen betartani a kötelességét, a tisztaság szintje magasabb. Ez nem csupán az erőfeszítésről szól, hanem azt is megköveteli, hogy teljes szívedet, elmédet és testedet beleadd a kötelességedbe. Ahhoz, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, néha el kell viselned egy kis fizikai nehézséget. Meg kell fizetned az árat, és minden gondolatodat a kötelességed végzésének kell szentelned. Nem számít, milyen körülményekkel szembesülsz, azok nem befolyásolják a kötelességedet, illetve nem hátráltatnak a kötelességed végzésében, és képes vagy eleget tenni Istennek. Ehhez képesnek kell lenned megfizetni az árat. El kell hagynod testi családodat, személyes ügyeidet és saját érdekedet. Hiúságodat, büszkeségedet, érzelmeidet, testi örömeidet, sőt még olyan dolgokat is, mint ifjúságod legszebb évei, a házasságod, a jövőd és sorsod, el kell engedned és el kell hagynod mindezeket, valamint önként és jól kell teljesítened a kötelességedet. Akkor eléred majd a hűséget, és emberi hasonlatosságra teszel szert azáltal, hogy így élsz” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ahogy elgondolkodtam Isten szavain, nagyon elszégyelltem magam. Korábban mindig úgy gondoltam, hogy képes vagyok elviselni a szenvedést, és áldozatot hozni a kötelességem végrehajtásáért. Most a környezet felfedett engem, és végre beláttam, hogy a múltban mutatott hűségem csak illúzió. Csak azért mutattam kelletlenül némi lojalitást önmagam megóvása érdekében, mert valaki nyomon követett, és ellenőrizte a munkámat, és féltem, hogy ha nem végzem jól a kötelességemet, akkor megmetszenek, vagy akár el is bocsátanak. Amint senki sem ellenőrizte és követte nyomon a munkámat, elkezdtem felületes, ravasz és alattomos lenni. Azok, akik valóban hűségesek a kötelességükhöz, saját felelősségükként kezelik a kötelességüket, és képesek elfogadni Isten vizsgálatát, miközben a kötelességüket végzik. Nem számít, hogyan változik az őket körülvevő környezet, vagy hogy vannak-e emberek, akik ellenőrzik és nyomon követik a munkájukat, mindig képesek szívüket-lelküket beletenni, hogy jól végezzék a munkájukat. Bár a vezetők most nem követték nyomon gyakran a munkámat, ez a környezet egy próbatétel volt számomra. Nem lehettem továbbra is felületes. El kell fogadnom, hogy Isten átvizsgál, eleget kell tennem a saját felelősségeimnek, és valóban fel kell vállalnom ezt a munkát. Arra gondoltam, hogy minden csapatban vannak problémák, és a testvérek nem érnek el egyértelmű fejlődést. Gyorsan el kellett intéznem, hogy mindenki összegezze az eltéréseket, és megbeszéljük a gyakorlás jó módjait. Ilyen módon a testvéreim szakmai színvonala javulni fog, és csak így érhetünk majd el jobb eredményeket a kötelességeik végzésében. Később megértettem a csapatvezetők valódi nehézségeit, és összegeztem a látott problémákat. Találtam néhány tapasztalt testvért is, akik részt vettek az összegzésekben, és együtt megvitattuk a problémák megoldásának útjait. Mindenki azt mondta, hogy az ilyen módon történő összegzés kiváló, és sokat nyernek belőle. Később közvetlenül nyomon követtem és figyelemmel kísértem minden egyes csapat munkáját. Amikor eltéréseket találtam, időben változtattam rajtuk. A munka eredményei valamivel jobbak lettek, mint korábban.

Kezdetben azt hittem, hogy a kötelességemhez való hozzáállásom némileg megváltozott, de mivel a romlott beállítottságom rendkívül mélyen gyökerezett, egy idő után ismét felületesen kezdtem élni. 2021 szeptemberében a gyülekezet úgy rendezte, hogy én legyek az öntözési munka felügyelője. Akkor elhatároztam, hogy jól fogom végezni ezt a kötelességet, ezért keményen dolgoztam, hogy megismerjem és megértsem a munka részleteit, és megtanuljam a vonatkozó alapelveket. Gyakran nagyon későn feküdtem le. Mivel korábban még soha nem voltam felelős ezért a munkáért, voltak olyan feladatok, amelyeket még akkor sem tudtam felfogni, miután néhány napig ismerkedtem velük. Úgy éreztem, nagy nyomás nehezedik rám. Aggódtam, hogy ha a vezető tudakozódik a munkáról, akkor nem tudok majd semmilyen válasszal szolgálni. Mit fog rólam gondolni? Azt fogja gondolni, hogy nem vagyok képes jól végezni ezt a munkát? Amikor ez eszembe jutott, még keményebben dolgoztam azon, hogy megismerkedjek a munkával, és felvértezzem magam az alapelvekkel. Amikor a vezető eljött tájékozódni a munkáról, tudta, hogy csak most vállaltam el ezt a munkát, ezért csak biztatott, hogy minél hamarabb ismerkedjek meg a különböző munkaelemekkel, és egyáltalán nem dorgált meg. Óriási megkönnyebbülést éreztem, mintha egy hatalmas súly került volna le a szívemről. Arra gondoltam, hogy a vezető nem támaszt különösebben magas követelményeket velem szemben, így nem kell annyira aggódnom a munka megismerése miatt. Ez idő alatt nagyon fáradt voltam, és most pihenhettem egy kicsit. Később már nem aggódtam azon, hogy megértsem az egyes csapatok munkáját, és nem összpontosítottam arra, hogy felvértezzem magam az alapelvekkel. Egyszerűen úgy gondoltam, hogy fokozatosan tanulhatok és kutathatok, amikor részt veszek a munkában, és ez elég lesz. Amikor szabad voltam, himnuszokat hallgattam, és még néhány rövid, szórakoztató, világi videót is találtam, hogy ellazuljak. Később a vezető egymás után felfedezte, hogy az általam felügyelt csoportvezetők közül többen nem végeznek valódi munkát, és ez hátráltatja a gyülekezet munkáját. Meglepetésemre én nem is tudtam ezekről a problémákról. A munka eredményei abban az időszakban nem voltak jók, de nem gondoltam át alaposan, hogy hol merültek fel a problémák, és nem kerestem a többi testvérrel. Ez azt jelentette, hogy a problémák sokáig megoldatlanok maradtak.

Nem sokkal később áthelyeztek, mert végig nem voltam alkalmas arra, hogy felügyelői feladatokat lássak el. Akkoriban úgy éreztem, mintha a szívem kiüresedett volna. Aggódtam, és nyugtalan voltam. Bár a vezető azt mondta nekem, hogy csak azért bocsátottak el, mert nem vagyok alkalmas erre a munkára, a szívem mélyén tudtam, hogy az elmúlt hónapokban felületesen végeztem a kötelességemet, és alig végeztem valódi munkát. Minden bizonnyal megérdemeltem az elbocsátást. Amikor erre gondoltam, egyfajta leírhatatlan szorongást éreztem a szívemben. Isten e szavait olvastam: „Rendkívül fontos, hogy miként kezelitek Isten megbízatásait, ez nagyon komoly dolog. Ha nem tudod teljesíteni azt, amit Isten az emberekre bízott, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy az Ő jelenlétében élj, és büntetést érdemelsz. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy az embereknek teljesíteniük kell minden megbízatást, amelyet Isten rájuk bíz. Ez az ember legfőbb kötelezettsége, és ugyanolyan fontos, mint a saját élete. Ha nem veszed komolyan Isten megbízatásait, akkor a legsúlyosabb módon árulod el Őt. Ez esetben szánalmasabb vagy, mint Júdás, és átkozottnak kell lenned. Az embereknek alapos megértést kell nyerniük arról, hogy hogyan viszonyuljanak ahhoz, amit Isten rájuk bíz, és legalább azt fel kell fogniuk, hogy a megbízatások, amelyeket Ő az emberiségre bíz, Istentől kapott felmagasztalások és különleges kegyek, és hogy ezek a legdicsőségesebb dolgok. Minden másról le lehet mondani. Még ha az embernek fel is kell áldoznia a saját életét, akkor is teljesítenie kell Isten megbízatását” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). Ahogy Isten szavain elmélkedtem, úgy éreztem, hogy Isten szemtől szembe leplez le engem. Konkrétan, amikor azt olvastam, hogy Isten azt mondja: „nem vagy alkalmas arra, hogy az Ő jelenlétében élj, és büntetést érdemelsz”, „a legsúlyosabb módon árulod el Őt” és „átkozottnak kell lenned”, ezek a szavak éles tőrként hasítottak a szívembe. Rendkívül gyötrődtem, és tele voltam önváddal. Rájöttem, hogy a gyülekezet azért intézte úgy, hogy felügyelő legyek, hogy lehetőséget adjon, hogy képezzem magam. Ez az én felelősségem is volt. Figyelembe kellett volna vennem Isten szándékait, minden erőmet bele kellett volna adnom, és minden áldozatot meg kellett volna hoznom azért, hogy jól végezzem ezt a kötelességet. Én azonban különösen tiszteletlenül kezeltem a kötelességemet. Annak érdekében, hogy elkerüljem, hogy ne tudjak válaszolni a kérdésekre, amikor a vezető tájékozódik a munkáról, és hogy emiatt megmetsszenek vagy elbocsássanak, különös gondot és erőfeszítést fordítottam arra, hogy megismerkedjek a különböző munkaelemekkel. Később azonban, amikor láttam, hogy a vezető nem kérdezett túl részletesen, elkezdtem kihasználni a helyzetet, ravasz és alattomos lettem. Nem igyekeztem megismerkedni a munkával; még kevésbé összpontosítottam a valódi problémák megoldására. Amikor végeztem a kötelességemet, lassú és vonakodó voltam, laza és ráérős, és alaposan elmerültem a testi kényelemben. Liu Hszin nővér jutott eszembe, aki szintén az öntözési munka felelőse volt. Korábban ő sem volt soha felelős ezért a munkáért. Ő azonban mindig komoly és felelősségteljes módon kezelte a kötelességét. A valódi problémák megértésére és megoldására összpontosított, és két hónap múlva már képes volt elvégezni némi valódi munkát. Én azonban már három hónapja végeztem ezt a kötelességet, és még mindig nem voltam tisztában a munkával. Még egy olyan súlyos problémát sem tudtam felfedezni, mint hogy a csapatvezetők nem végeznek valódi munkát, és késleltetik az öntözési munkát. Ez a kötelességem súlyos elmulasztása volt! Nagyon sokat ettem és ittam Isten szavaiból, és megkaptam Isten kegyelmét, amikor felemelt, hogy felügyelő legyek. Én azonban minden alkalmat megragadtam, hogy ravasz és alattomos legyek, és elkerüljem a valódi munkavégzést. Ez azt eredményezte, hogy a gyülekezet munkája késedelmet és akadályozást szenvedett el. Korábban felügyelőként ravasz, alattomos és felületes voltam; és most pontosan ugyanezt tettem. Minél többet gondolkodtam, annál nagyobb önvádat és bűntudatot éreztem. Ezért imádkoztam Istenhez: „Édes Istenem! Nem végeztem jól a kötelességemet, és akadályoztam a gyülekezet munkáját. A szívemet elöntötte a megbánás, és nem szeretném így folytatni. Édes Istenem, kérlek, vezess, hogy tanuljak ebből a kudarcból! Kész vagyok bűnbánatot tartani.”

Később újra és újra ez a kérdés járt a fejemben: miért tettem bolonddá és csaptam be mindig önkéntelenül Istent? Milyen beállítottság irányított engem? Egyszer, az áhítataim során Isten e szavait olvastam: „Milyen probléma az, hogy következetesenfelületesen végzed a kötelességedet? Egy olyan probléma, amely az emberi mivoltodat érinti. Csak azok következetesen felületesek, akiknek nincs lelkiismeretük és emberi mivoltuk. Mit gondoltok, megbízhatóak-e azok, akik mindig felületesek? (Nem.) Nagyon megbízhatatlanok! Aki felületesen végzi a kötelességét, az felelőtlen, aki pedig felelőtlenül cselekszik, az nem becsületes ember – az megbízhatatlan. Bármilyen kötelességet is végezzen, a megbízhatatlan ember felületes, mivel nem elfogadható színvonalú a jelleme, nem szereti az igazságot, és biztosan nem becsületes ember. Vajon rábízhat-e Isten bármit is megbízhatatlan emberekre? Semmiképpen sem. Mivel Isten az emberek szívének mélyét vizsgálja át, semmiképpen sem használ a kötelességek végzésére csalárd embereket; Isten csak a becsületeseket áldja meg, és csak azokon munkálkodik, akik becsületesek és szeretik az igazságot. Valahányszor egy csalárd ember kötelességet teljesít, az egy ember általi intézkedés, és emberi tévedés. Akik szeretnek felületesen viselkedni, azoknak nincs lelkiismeretük és értelmük, emberi mivoltuk szegényes, nem megbízhatóak, nagyon megbízhatatlanok” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten irányítási tervének az ember a legnagyobb haszonélvezője). „Minden embert felfednek a kötelességei végzése során – csak állíts rá valakit egy kötelességre, és nem telik majd sok időbe, míg kiderül, hogy becsületes vagy csalárd ember-e, valamint az is, hogy az igazság szeretője-e vagy sem. Azok, akik szeretik az igazságot, őszintén tudják végezni a kötelességeiket és fenn tudják tartani Isten házának munkáját; azok, akik nem szeretik az igazságot, a legkevésbé sem tartják fenn Isten házának munkáját, és felelőtlenek a kötelességeik végrehajtásában. Ez azonnal nyilvánvaló azok számára, akik tisztán látnak. Senki nem az igazság szeretője, aki gyengén végzi a kötelességét, és nem is becsületes ember; az ilyen embereket mind le fogják leplezni és ki fogják iktatni. Az embereknek felelősségérzettel kell rendelkezniük, és érezniük kell a terhet ahhoz, hogy jól teljesítsék a feladataikat. Ily módon a munka minden bizonnyal megfelelően lesz elvégezve. Csak olyankor aggasztó, amikor valakinek nincs teher- vagy felelősségérzete, amikor valakit mindenre ösztönözni kell, amikor mindig felületes, és amikor problémák adódnak, megpróbálja másra hárítani a felelősséget, ami késlekedéshez vezet azok megoldásában. Ekkor még mindig el lehet jól végezni a munkát? Hozhat-e kötelességvégzése bármilyen eredményt is? Semmit nem akar elvégezni a feladatok közül, amelyeket elrendeltek számára, és amikor látja, hogy másoknak segítségre van szükségük a munkájukban, nem foglalkozik velük. Csak akkor teljesít egy kevés munkát, amikor megparancsolják neki, csak amikor nyomás alá kerül, és nincs más választása. Ez nem kötelességvégzés – ez bérmunka! Egy bérmunkás a munkáltatójának dolgozik, a napi munkát napi bérért, az órányi munkát órabérért végzi el; csak arra vár, hogy kifizessék. Fél attól, hogy bármi olyan munkát végezzen, amelyet a főnöke nem lát, fél attól, hogy nem jutalmazzák meg valamiért, amit csinál, mindig csak a látszat kedvéért dolgozik – ami azt jelenti, hogy nem hűséges” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Isten szavai meghatották a szívemet. Megértettem, hogy folyamatosan ravasz és alattomos voltam a kötelességem végrehajtása során. Ennek az volt a kiváltó oka, hogy a beállítottságom egyszerűen túlságosan csalárd volt. Én úgy láttam, hogy az olyan emberek, akik csak azt tudják, hogyan kell lehajtani a fejüket és keményen dolgozni, és akik nem tudják, hogyan kell magukkal törődni, túl naivak és túlságosan jámborak. Másfelől az olyan emberek, akik a sok munka közepette is képesek lazsálni, akik képesek cselszövéseket szőni és trükközni, hogy becsapjanak másokat; ők az igazán okos emberek. Ezért végeztem így a kötelességemet. Amikor a vezetők ellenőriztek és alaposan nyomon követtek, intenzíven végeztem a kötelességemet. Amint azonban senki sem ellenőrzött, elkezdtem átadni magam a hús-vér testnek, és nem végeztem el azt a munkát, amit kellett volna. Mást csináltam, amikor az emberek néztek, és mást, amikor hátat fordítottak. Minden testvéremet becsaptam, és elhitettem velük, hogy jelentős terhet viselek. Valójában a hátuk mögött alaposan elmerültem a hús-vér test kényelmében, és egyáltalán nem sok valódi munkát végeztem. Tényleg teljesen ravaszkodó és csalárd voltam! A világi emberekre gondoltam, akik úgy tesznek, mintha el tudnák viselni a szenvedést, és a főnök előtt teljes erőbedobással dolgoznak, de amint a főnök nincs ott, ravaszak és alattomosak lesznek. Cselszövésekkel becsapnak másokat, nincs lelkiismeretük és emberi mivoltuk. Számukra a profit az első. Így kezeltem a kötelességemet. Nem gondoltam arra, hogyan végezzem jól a kötelességemet, hogy eleget tudjak tenni Istennek; állandóan a saját érdekeimmel törődtem. Ravasz és alattomos voltam, és csak azért végeztem munkát, hogy jónak tűnjek, becsapva és bolonddá téve másokat. Fontos munkakörökben elhanyagoltam a kötelességeimet. Ennek eredményeként akadályoztam és késleltettem a gyülekezet munkáját. Nem végeztem a kötelességemet. Bérdolgozó voltam, egy munkás. Korábban azt hittem, hogy az emberek háta mögött ravasznak és alattomosnak lenni elég okos dolog, de most végre beláttam, hogy a csalárd emberek nem okosak. Hitványak és ostobák. Ha egy csalárd beállítottságra támaszkodva végzem a kötelességemet, az csak egyre simlisebbé tehet. Ez csak arra késztetne, hogy egyre jobban lázadjak Isten ellen, egyre jobban ellenálljak Neki, és elveszítsem a normál emberi mivoltomat. Így élve egy cseppnyi intergitásom és méltóságom sem volt. Most azt, hogy elbocsátottak, magamnak köszönhetem. Ha továbbra sem tartanék bűnbánatot, akkor végül nem lennék képes jól végezni semmilyen kötelességet, és nem lennék képes elnyerni semmilyen igazságot. Csak az történhetne, hogy Isten felfed és kiiktat!

Később ettem és ittam Isten szavait, hogy a problémáimmal kapcsolatban a gyakorlás útját keressem. Isten e szavait olvastam: „Mikor az emberek teljesítik kötelességüket, valójában azt teszik, amit tenniük kell. Ha Isten színe előtt teszed, ha teljesíted kötelességedet és becsületes hozzáállással, szívvel veted alá magad Istennek, nem lesz ez a hozzáállás sokkal korrektebb? Tehát hogyan kellene alkalmaznod ezt a hozzáállást a mindennapi életedben? »Isten imádatát szívvel és becsületesen« a valóságoddá kell tenned. Amikor hanyag akarsz lenni, és nem őszinte igyekezettel csinálod a dolgokat, bármikor, mikor csalni akarsz és lustálkodni, bármikor, amikor elterelődik a figyelmed, vagy inkább jól éreznéd magad, meg kellene fontolnod: »Ha így viselkedem, ez azt jelenti, hogy megbízhatatlan vagyok? Beleadtam a szívemet kötelességem teljesítésébe? Hűtlen vagyok, ha ezt teszem? Ha ezt teszem, nem tudok eleget tenni a megbízásnak, amellyel Isten megbízott?« Így kellene önvizsgálatot tartanod. Ha rájössz, hogy mindig felületes vagy a kötelességedben, hogy hűtlen vagy, és hogy fájdalmat okoztál Istennek, mit kellene tenned? Azt kellene mondanod: »Abban a pillanatban éreztem, hogy valami baj van itt, de nem kezeltem problémaként; csak hanyagul elsiklottam felette. Mostanáig nem vettem észre, hogy tényleg felületes voltam, hogy nem voltam méltó a felelősségemhez. Valóban nincs lelkiismeretem és józan eszem!« Megtaláltad a problémát és egy kicsit megismerted magadat – tehát most meg kell változnod! A hozzáállásod a kötelességed teljesítéséhez rossz volt. Nemtörődöm voltál vele, mint egy másodállással, és nem adtad bele a szívedet. Ha újra ilyen felületes vagy, imádkoznod kell Istenhez és hagynod kell, hogy megfegyelmezzen és fenyítsen. Ilyen akaratod kell, hogy legyen kötelességed teljesítésében. Csak akkor tudod igazán megbánni bűneidet. Csak akkor változhatsz meg, ha a lelkiismereted tiszta és ha a hozzáállásod a kötelességed teljesítéséhez megváltozott” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak Isten szavainak gyakori olvasása és az igazságról való elmélkedés vezet előre). Isten szavaiból megértettem, hogy az embereknek becsületes hozzáállással kell végezniük a kötelességüket. Csak a becsületes emberek lehetnek hűségesek Istenhez, és méltók a bizalomra. Akárcsak Noé, aki istenfélő szívvel és becsületes szívvel kezelte Isten megbízatását. Bár a bárka építése során sok nehézséggel kellett szembenéznie, és nagyon fáradt volt, soha nem törődött a saját érdekeivel, és soha nem számolgatta a nyereségét és veszteségét. Ehelyett inkább azon gondolkodott, hogyan teljesítse Isten megbízatását a lehető leggyorsabban és teljes szívvel. Annak ellenére, hogy senki sem ellenőrizte őt, mégis képes volt Isten szándékát figyelembe venni, és százhúsz éven át kitartani a kötelessége mellett. Noé igazi emberi mivolttal rendelkező ember volt. Nem hasonlíthatom magam Noéhoz, de Isten szavaiból és Noé tapasztalatából megértettem a gyakorlás útját. Ettől kezdve becsületes szívvel kellett végeznem a kötelességemet, és rendszeresen meg kellett vizsgálnom magam, amikor a kötelességemet végeztem. Amikor rájöttem, hogy felületes vagyok, imádkoznom kellett Istenhez, és tudatosan fellázadni magam ellen. Attól függetlenül, hogy valaki figyelte vagy nyomon követte a munkámat, vagy sem, mindig el kellett fogadnom, hogy Isten átvizsgál, és jól kellett végeznem a kötelességemet. Imádkoztam is Istenhez, kérve, hogy fenyítsen és fegyelmezzen meg, ha felületesen viselkedek, vagy megint csalok.

Később újonnan érkezetteket öntöztem a gyülekezetben. Néha a csapatvezető kissé elfoglalt volt, és nem tudta nyomon követni a munkámat, és bennem még mindig megvolt a vágy arra, hogy felületes legyek. Azt gondoltam: „Az újonnan érkezettek öntözése fárasztó. Nem úgy van, hogy minden problémát meg lehet oldani néhány szóval, és kész. Elég nagy áldozatot kell hoznom. Mivel a csapatvezető nem követi nyomon a munkámat, nem fogja tudni, ha egy kicsit lusta vagyok. Egyszerűen csak időt szakítok a pihenésre, és nem lesz nagy baj, ha az újonnan érkezettek problémái pár nappal később oldódnak meg.” Amikor így gondolkodtam, azonnal rájöttem, hogy ez a hozzáállás helytelen. Még ha a csapatvezető nem is követte nyomon a munkámat, Isten mindent átvizsgál. Nem lehettem többé ravasz és alattomos, vagy csaló. Becsületes szívvel kell kezelnem a kötelességemet, és minden erőmet annak kell szentelnem. Ezért sietve támogattam és segítettem az újonnan érkezetteket, akik nem tudtak rendszeresen összejövetelre járni. Amikor néhány újonnan érkezett nem válaszolt az üzeneteimre, különböző eszközökkel próbáltam felvenni velük a kapcsolatot. Azáltal, hogy támogattam és segítettem őket, lassan és fokozatosan sok újonnan érkezett újra rendszeresen járt az összejövetelekre. A kötelességem eredményei sokkal jobbak voltak, mint korábban, és igazán megnyugodtam azáltal, hogy így gyakoroltam. Mostantól kezdve kész vagyok gyakran megvizsgálni magam, miközben a kötelességemet végzem, a szívemet használva és becsületes hozzáállással, jól végezni a kötelességemet. Hála Istennek!