2017 elején a szomszédom, Li Lan hirdette nekem Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát. Egy ideig tartó vizsgálódás után megbizonyosodtam Isten munkájáról, és megértettem néhány igazságot. Különösen boldog és izgatott lettem, amikor láttam, hogy a megtestesült Isten az utolsó napokban azért munkálkodik, hogy megtisztítsa az emberek romlott hajlamát, és hogy amíg az emberek őszintén törekszenek az igazságra, addig megmenekülhetnek, és elnyerhetik az örök életet. Rájöttem, hogy ezt nem lehet pénzzel vagy anyagi javakkal megvásárolni, és ezért szívem mélyéből őszintén hálás voltam Li Lannak. Emlékszem, amikor először elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, mivel a férjem üldözött, akadályoztatva voltam a gyülekezeti összejöveteleken való részvételben, és az állapotom is nagyon negatív volt, és Li Lan szeretete és türelme volt az, ami újra és újra segített és támogatott, és megóvott az elbukástól. Fokozatosan megértettem néhány igazságot, és hitre tettem szert. Többé már nem korlátozott a férjem, és normálisan tudtam gyülekezetbe járni és végezni a kötelességeimet. Amikor elmentem a kötelességeimet végezni, Li Lan segített vigyázni a gyerekeimre és elvégezni a házimunkát. Gyakran gondoltam: „Az, hogy ma hihetek Istenben, és könnyedén végezhetem a kötelességeimet anélkül, hogy a férjem korlátozna, mind Li Lan segítségének köszönhető. Li Lan az én nagy jótevőm, és őt soha nem fogom elfelejteni. A jövőben meg kell találnom a módját, hogy viszonozzam neki.”

Egy napon, 2021 októberében a vezető ezt mondta nekem: „Li Lan az összejöveteleken csak családi ügyekről beszél, és ez zavarja a testvéreket, megakadályozva őket abban, hogy Isten szavain elmélkedjenek, és közöljék azokat. Többször is beszéltünk vele és rámutattunk a viselkedésére, és ő szóban elfogadta, de amint visszajön a következő összejövetelre, pontosan ugyanazt teszi. Az álhívőként tanúsított viselkedése meglehetősen súlyos, és a gyülekezet értékeléseket gyűjt róla a testvérektől. Mivel a házaitok közel vannak egymáshoz, és sok éve kapcsolatban vagy vele, kérlek, írj róla egy értékelést!” Mikor ezt hallottam a vezetőtől, összeszorult a szívem. Valóban elég jól ismertem Li Lan helyzetét; a házaink közel voltak egymáshoz, és gyakran járt hozzám. Amikor együtt olvastuk Isten szavait, és közösséget vállaltunk az állapotunkról, észrevettem, hogy a gondolatai egyáltalán nem Isten szavain jártak, és gyakran beszélt jelentéktelen családi ügyekről, egyik pillanatban arról, hogy a férje nem törődik vele, a következőben pedig arról, hogy a fia engedetlen. Közösséget vállaltam vele, hogy fogadja el Istentől, és keresse az igazságot, hogy tanuljon a leckékből, de ő ezeket soha nem fogadta meg, és amikor legközelebb találkoztunk, még mindig ugyanazokról a dolgokról beszélt, és ez nagyon bosszantott. Ráadásul soha nem tette szívét-lelkét a kötelességeibe, és általános ügyekben végzett munkájában mindig hanyag volt. Többször is helyreigazítottam és lelepleztem a kötelességében tanúsított teljesítményével kapcsolatban, de ő csak szóban fogadta el, majd ugyanúgy folytatta tovább. Most már a testvéreket is zavarta, megnehezítve számukra, hogy békés összejöveteleket tartsanak, és többszöri útmutatás és segítség ellenére sem tudta elfogadni ezt a tanácsot. Láttam, hogy Li Lan egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és folyamatosan akadályozza és megzavarja a gyülekezeti életet, és világos volt, hogy nem alkalmas arra, hogy a gyülekezetben maradjon. De arra gondoltam, hogy ha leleplezem a viselkedését, Li Lant ki kell takarítani mint álhívőt, és ettől a gondolattól nagyon feldúlt lettem. Elgondolkoztam: az, hogy elfogadhattam Isten utolsó napokbeli munkáját, és lehetőségem nyílt az igazságra törekedni és megmenekülni, Li Lannak köszönhető, aki hirdette nekem az evangéliumot. És a negativitásom és gyengeségem idején Li Lan volt az, aki folyamatosan segített és támogatott. Ráadásul, amikor elmentem a kötelességeimet végezni, Li Lan gyakran segített vigyázni a gyerekeimre és elvégezni a házimunkát. Ahogy a mondás tartja: „egy vízcseppnyi kedvességet bugyogó forrással kell viszonozni”, és ráadásul Li Lan olyan sokat segített nekem, tehát ha leleplezem, hogy álhívőként viselkedik, az nem azt mutatná, hogy nincs lelkiismeretem? Ezt szem előtt tartva tapintatosan azt mondtam a vezetőnek: „Az elmúlt két évben nem jártam Li Lannal együtt összejövetelekre, így nem igazán ismerem őt jól.” Meg is védtem Li Lant, mondván: „Li Lan lelkes, és annak ellenére, hogy a családja üldözi, ő nagyon szeretné végezni a kötelességeit.” A vezető ezt mondta: „Egy nővér, aki kétszer is kapcsolatba került Li Lannal, úgy találta, hogy zavarja a gyülekezeti életet, és tisztánlátást szerzett vele kapcsolatban. Logikusan neked jobban kellene ismerned őt, tényleg nem látod őt tisztán?” Rájöttem, hogy a hazugságom lelepleződött, és kissé szégyelltem magam, de amikor arra gondoltam, milyen jó volt hozzám Li Lan, még mindig nem akartam értékelést írni róla. Miután a vezető elment, nyugtalan voltam, mintha egy nehéz kő nyomná a szívemet. Egy nap a lányom hazajött egy összejövetelről, és ezt mondta nekem: „Az összejövetelen Li Lan egyfolytában családi ügyekről beszélt, és lehetetlen volt rendes összejövetelt tartanunk, és annak ellenére, hogy a testvérek többször is beszélgettek vele és leleplezték őt, még mindig nem változott meg. Mindenki azt mondta, hogy többé nem akarnak vele együtt összejövetelekre járni.” Ezt hallva a lányomtól rájöttem, hogy Li Lan még mindig zavarja a gyülekezeti életet, erős bűntudatom lett, és azt gondoltam: „Ha leleplezném Li Lan viselkedését, Li Lant talán hamarabb kitakarítanák a gyülekezetből, és a testvéreket kevésbé zavarná. De ha jelenteném őt a vezetőnek, Li Lan vajon nem vádolna meg hálátlansággal és lelkiismeretlenséggel, amikor megtudja? Hogyan néznék szembe vele?” Ezekkel a gondolatokkal a fejemben nagyon ellentmondásos érzéseim voltak, és végül mégsem adtam értékelést Li Lanról.

Egy idő múlva egy nővér, aki tisztogató munkát végzett, eljött hozzánk egy összejövetelre, és hirtelen megkérdezte, hogy tudok-e Li Lanról. Egy pillanatra kihagyott a szívem, és azt gondoltam: „Miért kérdez a nővér hirtelen Li Lanról? Hogyan válaszoljak? Ha azt mondom, hogy tudok róla, a nővér részletesen ki fog kérdezni Li Lan viselkedéséről, és ha őszintén beszélek, nagyon valószínű, hogy Li Lant kizárják. Mondhatnám egyszerűen, hogy nem tudok róla, de már egyszer hazudtam. Ha újra hazudok, nem válnék igazán szemtelen hazuggá?” Nagyon ellentmondásos érzéseim voltak, ezért sürgősen imádkoztam Istenhez: „Istenem! Ennek a nővérnek a kérdése biztosan a Te engedelmeddel történt, kérlek, adj erőt, hogy gyakoroljam az igazságot!” Imádkozás után eszembe jutott Isten szavainak egy részlete: „Mindannyian azt mondjátok, hogy tekintettel vagytok Isten terhére, és megvéditek a gyülekezet bizonyságtételét, de ki volt közületek valóban tekintettel Isten terhére? Kérdezd meg magadtól: Te olyasvalaki vagy, aki tekintettel van az Ő terhére? Tudsz-e Érte igazságot gyakorolni? Ki tudsz-e állni és beszélni Értem? Képes vagy-e állhatatosan gyakorlatba ültetni az igazságot? Elég bátor vagy-e ahhoz, hogy harcolj a Sátán minden cselekedete ellen? Képes lennél-e félretenni az érzéseidet és leleplezni a Sátánt az Én igazságomért? Képes vagy-e hagyni, hogy a szándékaim beteljesedjenek benned? Felajánlottad-e szívedet a legválságosabb pillanatokban? Olyan ember vagy, aki követi az Én akaratomat? Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, és gyakran gondolkodj rajtuk!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 13. fejezet). Isten minden egyes kérdése szíven szúrt. Isten azt reméli, hogy figyelembe veszem az Ő terhét, és megvédem a gyülekezet érdekeit, valamint hogy azonnal leleplezek és jelentek minden olyan személyt, aki zavarja a gyülekezeti életet. Gyakran érintkeztem Li Lannal, és teljesen tisztában voltam a tetteivel. Következetesen elutasította az igazság elfogadását, és az összejövetelek során családi ügyeket hozott fel, megzavarva a többieket abban, hogy békésen egyék és igyák Isten szavait. Többszöri közösségvállalás és helyreigazítás ellenére sem tartott bűnbánatot, és ez súlyosan megzavarta a gyülekezeti életet. Az igazságot kellene gyakorolnom, hogy megvédjem a gyülekezet érdekeit, őszintén beszámolnom az általam ismert helyzet részleteiről, és Li Lant időben kitisztítanom a gyülekezetből, hogy a testvérek békés környezetben élhessék a gyülekezeti életet. Ez venné figyelembe Isten szándékát és az Ő terhét. Így hát őszintén elmondtam a nővérnek, hogyan viselkedik állandóan Li Lan, és a nővér mindent feljegyzett, amit mondtam, minden egyes részletet. Miután elmondtam neki ezeket a dolgokat, békét és nyugalmat éreztem a szívemben. Nem sokkal később Li Lant kitakarították a gyülekezetből, és a testvéreket többé nem zavarta az összejövetelek során.

De utána még mindig Li Lan adósának éreztem magam. Később, amikor ezt megemlítettem egy nővérnek, ő így vállalt velem közösséget: „Az, hogy állandóan úgy érzed, tartozol Li Lannek, főként annak a nézetnek a hatása, hogy a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell.” A nővér adott nekem két szakaszt Isten szavaiból: „Az eszme, miszerint »a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell«, a hagyományos kínai kultúra klasszikus mércéinek egyike annak megítélésére, hogy valakinek a viselkedése erkölcsös-e vagy erkölcstelen. Amikor valaki emberi mivoltának jó vagy rossz voltát, illetve erkölcsi magatartását értékelik, annak egyik fokmérője az, hogy viszonozza-e az általa kapott szívességeket vagy segítséget – hogy olyan ember-e, aki hálásan viszonozza a kapott kedvességet. Az emberek a hagyományos kínai kultúrában és az emberiség hagyományos kultúrájában az erkölcsi magatartás fontos mércéjének tekintik ezt. Ha valaki nem érti, hogy a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell, és hálátlan, akkor azt lelkiismeretlennek és olyannak tartják, aki nem méltó arra, hogy közösködjenek vele, és mindenkinek meg kell vetnie, vissza és el kell utasítania. Másfelől, ha valaki igenis érti, hogy a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell –, ha hálás és minden rendelkezésére álló eszközzel viszonozza a kapott szívességeket és segítséget –, azt lelkiismeretes és emberséges személynek tartják. Ha valaki támogatást vagy segítséget kap a másiktól, ám nem viszonozza, vagy csupán csekély háláját fejezi ki iránta egy egyszerű »köszönömmel«, és semmi több, akkor vajon mit fog gondolni a másik? Kényelmetlenül érezheti magát? Azt gondolhatja: »Ez a fickó nem érdemli meg a segítséget, nem jó ember. Ha így reagál, amikor olyan sokat segítettem neki, akkor sem lelkiismerete, sem emberi mivolta nincs, és nem érdemes közösködni vele«? Ha ismét ilyesféle emberbe botlana, akkor is segítene neki? Legalábbis nem szívesen” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). „Az ősidőktől egészen napjainkig számtalan embert befolyásolt a kedvesség viszonzására vonatkozó erkölcsi magatartást illető fenti eszme, nézet és mérce. Még amikor az őket kedvességgel megajándékozó személy gonosz vagy rossz is, és aljas cselekedetekre és gaztettekre kényszeríti őket, akkor is szembemennek saját lelkiismeretükkel és józan eszükkel, és vakon megfelelnek, hogy viszonozzák a kedvességét, számos végzetes következmény mellett. Azt mondhatjuk, hogy sokak, akiket az erkölcsi magatartás e mércéje befolyásolt, megbéklyózott, korlátozott és megkötözött, vakon és tévesen fenntartják ezt a kedvesség viszonzását illető nézetet, sőt valószínűleg segítői és cinkosai a gonosz embereknek. Most, hogy hallottátok a közlésemet, világos képetek van erről a helyzetről, és el tudjátok dönteni, hogy ez ostoba lojalitás, és hogy ez a viselkedés mindenféle korlát szabása nélküli magatartásnak, illetve a kedvesség mindenféle megkülönböztetés nélküli felelőtlen viszonzásának számít, ami nélkülözi az értelmet és az értéket. Mivel az emberek félnek a közvélemény bírálatától és attól, hogy mások elítélik őket, kénytelen-kelletlen annak szentelik az életüket, hogy viszonozzák mások kedvességét, még akkor is, ha eközben feláldozzák az életüket, ami a dolgok intézésének téves és ostoba módja. A hagyományos kultúrából eredő említett mondás nem csupán megbéklyózta az emberek gondolkodását, hanem egy szükségtelen súlyt és kellemetlenséget is helyezett az életükre, a családjukra pedig további szenvedést és terheket rakott. Sokan nagy árat fizettek, hogy viszonozzák a kapott kedvességet – a kedvesség viszonzását társadalmi felelősségnek vagy saját kötelességüknek tekintik, és akár egész életüket is eltölthetik mások kedvességének viszonzásával. Úgy hiszik, hogy ez egy tökéletesen természetes és indokolt dolog, egy elháríthatatlan kötelesség. Hát nem ostoba és képtelen ez a nézőpont és cselekvési forma? Teljességgel feltárja, mennyire tudatlanok és felvilágosulatlanok az emberek. Mindenesetre ez az erkölcsi magatartást illető mondás, miszerint »a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell«, ugyan lehet, hogy összhangban áll az emberek elképzeléseivel, de az igazságalapelvekkel nem egyezik. Nem összeegyeztethető Isten szavaival, és a dolgok intézésének helytelen szemlélete és módja” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). Isten szavaiból megértettem, hogy azért vonakodtam részleteket közölni Li Lan viselkedéséről, mert megkötözött és korlátozott az a nézet, hogy a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell. Gyerekkoromtól kezdve a szüleim gyakran tanítottak arra, hogy legyek hálás, és viszonozzam a kedvességet. Elkezdtem azt hinni, hogy ha valaki szívességet tesz nekem, meg kell találnom a módját, hogy viszonozzam, és ha ezt nem tudom megtenni, akkor az emberek a hátam mögött kritizálnak majd, és hálátlannak neveznek. Ezért a hálát és a kedvesség viszonzását a viselkedésem alapelvének tekintettem. Ezt a hozzáállást vittem magammal a világba, mindenkinek duplán viszonoztam a kedvességét, és a szomszédaim mind szerettek velem kapcsolatot tartani, ami még inkább megerősített abban a hitemben, hogy az ilyen viselkedés lelkiismeretes és emberséges emberré tesz. Miután megtaláltam Istent, még mindig ezek szerint a hagyományos elképzelések szerint éltem, és mivel Li Lan hirdette nekem Isten utolsó napokbeli evangéliumát, támogatott és segített, amikor gyenge és negatív voltam, valamint vigyázott a gyerekeimre és elvégezte a házimunkát, igazán hálás voltam Li Lannak. Úgy éreztem, hogy az, hogy eddig a pontig normálisan tudtam végezni a kötelességeimet, Li Lan közösségvállalásának és segítségének volt köszönhető. Úgy éreztem, őt soha nem fogom elfelejteni. Valójában, a Li Lannal való rendszeres érintkezéseim során már észrevettem, hogy mindig csak emberekre és eseményekre összpontosít, egyáltalán nem fogadja el Istentől a dolgokat, nem tanul a leckékből, és nem teszi bele szívét-lelkét a kötelességeibe. Amikor együtt ettük és ittuk Isten szavait, ő csak jelentéktelen családi ügyekről beszélt, és ez mindenkit nyugtalanított, és elvonta mindenki figyelmét. A viselkedése megmutatta, hogy álhívő, és az alapelvek szerint ki kellett takarítani. Azonnal jelentést kellett volna tennem Li Lan viselkedéséről a vezetőknek, és ki kellett volna takaríttatnom a gyülekezetből. De azért, hogy viszonozzam Li Lan kedvességét, és hogy ne nevezzenek hálátlannak, nemcsak hogy nem jelentettem a viselkedését, hanem még védelmeztem és pátyolgattam is, azt akarva, hogy a gyülekezetben maradjon. Nem egy álhívőt védelmeztem ezzel? Gonoszságot cselekedtem és szembeszálltam Istennel! A gyülekezet az a hely, ahol Isten választott népe Istent imádja, és ahol a testvérek közösséget vállalnak Isten szavaival. De mivel Li Lan zavarta őket, a testvérek nem tudtak elcsendesedni, hogy Isten szavain elmélkedjenek. És azért, hogy viszonozzam Li Lan úgynevezett kedvességét, nem lepleztem le őt. Hol volt nekem bármi lelkiismeretem vagy emberségem? Valóban nem tudtam megkülönböztetni a jót a rossztól, a helyest a helytelentől. Valóban gyűlöletet váltottam ki Istenből! Ezt felismerve tele voltam megbánással és bűntudattal, ezért így imádkoztam Istenhez: „Istenem, látom, hogy szorosan gúzsba köt ez a hagyományos nézet a kedvesség hálás viszonzásáról, és képtelenné váltam megkülönböztetni a helyest a helytelentől, a jót a rossztól. Istenem! Meg akarok térni Hozzád.”

Később két szakaszt olvastam Isten szavaiból: „Fel kell ismerni a hagyományos kulturális elgondolást, miszerint »a kapott kedvességet hálásan kell viszonozni«. A legfontosabb elem a »kedvesség« szó. Hogyan tekints erre a kedvességre? A kedvesség mely aspektusára és természetére utal ez? Mi a jelentősége annak, hogy »a kapott kedvességet hálásan kell viszonozni«? Az embereknek meg kell találniuk a válaszokat ezekre a kérdésekre, és semmilyen körülmények között nem szabad, hogy korlátozza őket a kedvesség viszonzásának ezen eszméje. Ez elengedhetetlenül fontos mindazok számára, akik az igazságra törekszenek. Az emberi elképzelések szerint mi a »kedvesség«? Egy kisebb szinten a kedvesség az, amikor valaki kisegít a bajban. Például valaki ad neked egy tál rizst, amikor éhezel, vagy egy üveg vizet, amikor majd szomjan halsz, illetve felsegít, amikor elesel és nem tudsz felkelni. Ezek mind kedvességek. Nagy kedvesség az, ha valaki megment, amikor kilátástalan helyzetben vagy – ez egy életmentő kedvesség. Amikor halálos veszélyben vagy, és valaki segít elkerülnöd a halált, az illető lényegében megmenti az életedet. Ez néhány dolog azok közül, amit az emberek »kedvességként« fognak fel. Az efféle kedvesség messze meghalad mindenféle csekély, anyagi segítséget; nagy kedvesség, amely pénzben vagy anyagi dolgokban nem mérhető. Azok, akik kapják, olyan hálát éreznek, amelyet lehetetlen egyszerűen pár köszönő szóval kifejezni. De vajon pontos az, ha az emberek így mérik a kedvességet? (Nem.) Miért mondjátok, hogy nem pontos? (Mert ez a mérés a hagyományos kultúra normáin alapszik.) Ez a válasz elméletre és doktrínára alapoz, és miközben helyesnek tűnhet, nem jut el a dolog lényegéig. Hogyan magyarázható ez tehát gyakorlati értelemben? Gondoljátok át alaposan. Nemrégiben hallottam egy videóról az interneten, amelyben egy ember elejti a pénztárcáját, és nem veszi észre. Egy kis kutya felveszi a tárcát, és a nyomába ered, majd, amikor az ember ezt látja, megveri a kutyát, amiért ellopta a tárcáját. Abszurd, nem igaz? Az embernek gyengébb az erkölcse a kutyáénál! A kutya tettei teljességgel összhangban álltak az erkölcsiség emberi normáival. Egy ember így kiáltott volna: »Elejtetted a pénztárcádat!« De mivel a kutya nem tudott beszélni, csupán némán felvette a tárcát és az ember után eredt. Ha tehát egy kutya képes a hagyományos kultúra által ösztönzött jó viselkedésformák némelyikét megvalósítani, az vajon mit árul el az emberekről? Az emberek lelkiismerettel és értelemmel születnek, tehát mind nagyobb képességgel rendelkeznek ezekre a dolgokra. Amíg valaki érzékeli a lelkiismeretét, addig eleget tud tenni az efféle felelősségeknek és kötelezettségeknek. Nem kell kemény munkát belefektetni vagy árat fizetni, kevés erőfeszítést igényel, és egyszerűen arról van szó, hogy valami hasznosat, olyasmit tegyünk, ami mások javára válik. De ennek a tettnek a természete valóban »kedvességnek« minősül? Felér ez a kedvesség szintjére? (Nem.) Mivel nem ér fel, kell az embereknek a viszonzásáról beszélniük? Felesleges lenne” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). „Isten időnként a Sátán szolgálatait használja, hogy segítsen az embereknek, de ilyen esetekben ügyelnünk kell, hogy Istennek mondjunk köszönetet, és ne a Sátánnak viszonozzuk a kedvességet – ez elvi kérdés. Amikor a kísértés abban a formában érkezik, hogy gonosz ember ajándékoz kedvességet, először is tisztában kell lenned azzal, hogy pontosan ki is segít ki és nyújt támogatást, pontosan milyen a helyzeted, illetve, hogy vannak-e más utak, amelyeket választhatsz. Az ilyen eseteket rugalmasan kell kezelned. Ha Isten meg akar menteni, mindegy kinek a szolgálatait használja ennek eléréséhez, először is Istennek kell köszönetet mondanod és Tőle kell elfogadnod. Ne irányítsd a háládat kizárólag az emberek felé, arról nem is beszélve, hogy hálából felajánlod valakinek az életedet. Ez súlyos hiba. A lényeg az, hogy a szíved Istennek hálás, és Tőle fogadod el” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). Isten szavaiból megértettem, hogyan kell tekintenem az emberek kedvességére. A gyülekezetben, amikor az emberek negatívak, gyengék vagy nehézségekkel küzdenek, a testvérek közlik az igazságot, hogy segítsék és támogassák egymást. Ez Isten egész választott népének felelőssége, és Isten követelménye az Ő választott népével szemben. Amikor a férjem üldözött, Li Lan közölni tudta az igazságot, és segíteni tudott nekem. Ez az ő feladata volt, és nem tekinthető kedvességnek. Azt is megértettem, hogy bár látszólag Li Lan hirdette nekem az evangéliumot, ami által képes voltam meghallani Isten hangját és elfogadni Isten utolsó napokbeli munkáját, mindez mögött Isten szuverenitása és elrendelése állt, ezért Istennek kellett volna hálát adnom az Ő kegyelméért. Miután megtaláltam Istent, nem buktam el, noha a férjem üldözött, és képes voltam kitartani a kötelességeimben. Ez nem egyetlen ember érdeme volt, hanem annak eredménye, hogy Isten szavai öntöztek és tápláltak. De én nem Istentől fogadtam el, és nem Neki adtam hálát, hanem egy embernek fejeztem ki a hálámat. Milyen hálátlan voltam, és mennyire lázadtam Isten ellen!

Keresésem során Isten szavainak egy másik szakaszát olvastam, amely megtanított arra, hogyan bánjak azokkal, akik segítettek nekem. Mindenható Isten azt mondja: „Ebbe a helyzetbe is gondolj bele: Valaki segített neked a múltban, bizonyos módokon kedves volt hozzád, és befolyással volt az életedre vagy valami fontos eseményre, ám az emberi mivolta és az általa járt út nem egyezik a te saját utaddal és azzal, amit keresel. Nem beszéltek közös nyelvet, nem kedveled az illetőt, és egy bizonyos szinten talán azt mondhatni, hogy teljesen különböző az érdeklődési körötök és az, amit kerestek. Az utatok az életben, a világnézetetek és az életszemléletetek teljesen különböző – két teljesen eltérő embertípus vagytok. Hogyan kellene tehát megközelítened és reagálnod a segítségre, amelyet korábban nyújtott neked? Valóságos helyzet ez, amely előfordulhat? (Igen.) Nos, mit kellene tenned? Ez is egyszerűen kezelhető helyzet. Mivel mindketten különböző utakon jártok, miután a lehetőségeid fényében számodra megengedhető bármiféle anyagi térítést biztosítottál számára, úgy találod, hogy a hitetek túlságosan eltérő, nem tudtok ugyanazon az úton járni, sőt, barátok sem tudtok lenni, és kapcsolatot tartani sem tudtok a jövőben. Mi legyen a következő lépés, tekintve, hogy a továbbiakban nem tudtok kapcsolatot tartani? Tarts távolságot tőle. Lehet, hogy a múltban kedves volt hozzád, de szélhámoskodva és csalással boldogul a társadalomban, mindenféle aljas tettet elkövetve, és nem kedveled ezt a személyt, így hát teljességgel észszerű távol tartanod tőle magad. Egyesek azt mondhatják: »Nem lelkiismeretlen dolog így cselekedni?« Ez nem a lelkiismeret hiánya – ha tényleg valami nehézséggel találkozna az életében, még mindig kisegítheted, ám nem hagyhatod, hogy korlátozzon, illetve nem csatlakozhatsz hozzá a gonoszság és az esztelen tettek elkövetésében. Arra sincs szükség, hogy robotolj neki, csak azért, mert segített vagy nagy szívességet tett neked a múltban – ez nem a kötelezettséged, ő pedig nem érdemli meg az ilyen a bánásmódot. Jogodban áll eldönteni, hogy olyan emberekkel tartasz kapcsolatot, töltesz időt, sőt, akár barátkozol össze, akiket kedvelsz és akikkel kijössz – akik korrektek. Eleget tehetsz a felelősségednek és a kötelezettségednek az illető felé – ehhez jogod van. Természetesen megtagadhatod a barátkozást és azt, hogy dolgod legyen olyan emberekkel, akiket nem kedvelsz, és semmiféle kötelezettségnek és felelősségnek nem kell eleget tenned velük szemben – ehhez is jogod van. Még az sem helytelen, ha úgy döntesz, hogy otthagyod az illetőt és nem vagy hajlandó kapcsolatot tartani vele, illetve semmiféle felelősségednek és kötelezettségednek nem teszel eleget vele szemben. Szabnod kell bizonyos határokat a viselkedésednek, és különböző módon kell kezelned a különböző embereket. Nem kell gonosz emberekhez társulnod, sem a rossz példájukat követned – ez a bölcs döntés. Ne befolyásoljanak különféle tényezők, mint például hála, érzések és közvélemény – ez azt jelenti, hogy állást foglalsz és vannak alapelveid – ezt kell tenned” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). Isten szavainak elolvasása után a szívem sokkal derűsebb lett. Az embernek állásponttal és alapelvekkel kell rendelkeznie a viselkedésében, és azok esetében, akik segítettek nekünk, figyelembe kell vennünk az általuk járt utat. Ha a helyes úton járnak, toleránsnak és türelmesnek kell lennünk, amikor cselekedeteik nem egyeznek az igazság alapelveivel, és az igazság közlésével kell segítenünk nekik. De ha Istennek ellenálló úton járnak, le kell lepleznünk és jelentenünk kell őket, és ha nem tartanak bűnbánatot, távol kell tartanunk magunkat tőlük, és el kell utasítanunk őket. Mint Li Lan esetében, aki egyszer segített nekem: ha nehézségekkel küzdött volna az életben, bizonyára nyújthattam volna neki anyagi segítséget, de most, hogy zavarta a gyülekezeti életet, és az Istennek való ellenállás útján járt, nem társulhattam vele a gonoszságában. Le kellett lepleznem őt, és meg kellett védenem a gyülekezet érdekeit. Ez jelenti a jó és a rossz megkülönböztetését és az alapelvek szerinti cselekvést.

Az Isten szavaiban rejlő ítélet és leleplezés tette lehetővé számomra, hogy azonnal helyesbítsem téves nézeteimet, és többé ne kössön gúzsba az a hagyományos nézet, hogy a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell, valamint hogy megértsem: csak akkor igazodhatunk Isten szándékaihoz, ha az embereket és dolgokat az Ő szavai szerint ítéljük meg. Hála Istennek!