Tavaly augusztusban az öntözési munkát felügyeltem a gyülekezetben. Egy nap az egyik vezető azt mondta, hogy pár testvér azt jelentette, hogy az összejövetelek előtt nem vizsgálom meg az újonnan érkezettek állapotát és nehézségeit, és hogy a közösség az összejöveteleken nem oldja meg a valódi problémákat. Azt is jelentették, hogy pár újonnan érkezett nem jött el az összejövetelekre, és hogy én nem tájékozódtam arról, vagy nem vizsgáltam ki időben, hogy mi történik. Nem szóltam egy szót se, de a szívem mélyén visszavágtam, azt gondolván: „Érdeklődtem előzetesen néhány újonnan érkezett állapotáról, és vizsgálódtam is, de ők egyszerűen nem válaszoltak az üzeneteimre, így nem voltam tisztában azzal, hogy mi történik velük. Emellett, bár volt, hogy nem jutott a tudomásomra, hogy egyes újonnan érkezettek nem jönnek el az összejövetelekre, később visszatértek, és rendszeresen részt vettek az összejöveteleken, szóval miért kell ekkora ügyet csinálni ebből?” Akaratlanul is elégedetlenséget éreztem azon testvérek iránt, akik jelentették a problémákat. Azt gondoltam, hogy mielőtt még jelentették volna a problémákat, beszélhettek volna velem, és először megkérdezhettek volna a körülményekről, ahelyett, hogy szó nélkül, egyből jelentenek a vezetőnek. Most, hogy a vezető tudomást szerzett erről, valószínűleg negatívan fog vélekedni rólam, és azt fogja gondolni, hogy nem fogadom el a javaslatokat vagy az igazságot! Ezek a gondolatok elkeserítettek. Bár tudtam, hogy a testvérek tanácsai segítséget jelentenek a kötelességeimben, és először is el kellene fogadnom őket, el kellene gondolkodnom magamon, és meg kellene ismernem magam, nem pedig visszavágnom, és magyarázkodni, de amikor arra gondoltam, hogy ez mennyi kárt okoz a büszkeségemnek és a státuszomnak, vonakodtam szembenézni a helyzettel.

Később megnyugodtam, és elgondolkodtam a problémákon, amiket a testvérek jelentettek, és rájöttem, hogy valóban szükség van változtatásokra. Ezért küldtem egy üzenetet a csoportnak, és azt kértem, hogy mindenki mutasson rá azokra a problémákra, amiket észrevett velem kapcsolatban. Nem sokkal ezután Jayden rámutatott pár problémára, amit észrevett, és néhány javaslattal is előállt. Amikor láttam, hogy a megjegyzései hasonlóak ahhoz, amit a vezető mondott, gyanakodni kezdtem, azt gondolván: „Biztos ő volt az, aki jelentett a vezetőnek. Különben miért mondanának olyan hasonló dolgokat?” Ennek tudatában nehezemre esett, hogy helyesen kezeljem a Jayden által felvetett problémákat és javaslatokat, és mindegyiket pontról pontra megcáfoltam. Ezután Jayden a következő üzenetet küldte a csoportnak: „Azt mondtad, hogy tehetünk javaslatokat, és beszélhetünk bármilyen problémáról, akkor most, hogy ezt megtettük, miért csak kifogásokkal hozakodsz elő, és miért nem mutatsz hajlandóságot a keresésre vagy az elfogadásra?” Amikor annyi testvér előtt leleplezett, teljesen megszégyenültem. Előítélet kezdett kialakulni bennem iránta, és azt gondoltam: „Egyáltalán nem hagyod, hogy megőrizzem a méltóságomat. Nemcsak hogy bizalmasan jelentetted a problémáimat a vezetőnek, hanem még javaslatokkal is előhozakodtál, és lelepleztél ilyen sok ember előtt. Hogy leszek képes valaha is újra mutatkozni előttük? Hogyan nézzek szembe ezután a testvérekkel? Nem mondhattad volna csak el négyszemközt, ha valami probléma van velem? Miért kellett ennyi ember előtt megaláznod? Mindent elkövetsz, hogy mindenki előtt zavarba hozz és megalázz? Világos, hogy csak meg akarod nehezíteni az életemet.” Még egy rosszindulatú gondolat is felmerült a szívemben: „Én felelek ezért az öntözési munkáért. Ha így folytatod, és nem hagyod, hogy megőrizzem a méltóságomat, majd kitalálok valami okot, hogy ne öntözhesd az újonnan érkezetteket, mert ha ezt nem teszem meg, mindenkiben tönkreteszed a rólam kialakított képet.” Amikor ez a gondolat átsuhant a fejemen, egy pillanatra megállt a szívem, és az ötlött fel bennem: „Hogy juthatott az eszembe egy ilyen rosszindulatú dolog? Ez vajon nem támadás mások ellen és bosszúállás másokon?” Kissé megijedtem, ezért csendben így imádkoztam Istenhez: „Istenem, kérlek vigyázd a szívemet, hogy megnyugodjon, és hogy ne kövessem a romlott beállítottságomat a tetteimben. Kérlek, vezess át ezen a helyzeten!” Az imádság után azt láttam, hogy több testvér is üzenetet küld a csoportnak, és egyetértésüket fejezik ki Jayden javaslataival kapcsolatban. Végre ráébredtem, hogy Isten szándéka volt, hogy ebbe a helyzetbe kerüljek. Először el kellett fogadnom, és alá kellett ennek vetnem magam, az igazságot kellett keresnem, el kellett gondolkodnom önmagamon, és le kellett vonnom a tanulságot.

Egy nap az áhítatom során elolvastam két passzust Isten szavaiból. „Függetlenül attól, hogy milyen körülmények miatt metszenek meg valakit, milyen hozzáállást a legfontosabb tanúsítani a metszéshez? Először is, el kell fogadnod. Nem számít, hogy ki metsz meg téged és miért, nem számít, hogy durvának érzed-e, vagy hogy milyen a hangvétele és a megfogalmazása, el kell fogadnod. Azután fel kell ismerned, hogy mit csináltál rosszul, hogy milyen romlott beállítottságot fedtél fel, és hogy vajon az igazságalapelvekkel összhangban cselekedtél-e. Mindenekelőtt és elsősorban ilyen hozzáállásodnak kell lennie. És az antikrisztusoknak vajon ilyen a hozzáállása? Nem; az elejétől a végéig ellenálló és elutasító hozzáállást tanúsítanak. Ilyen hozzáállással képesek vajon elcsendesedni Isten előtt és szerényen elfogadni a metszést? Nem, nem képesek rá. Akkor hát mit csinálnak? Először is, élénken vitatkoznak és magyarázatokkal állnak elő, védekeznek és érvelnek az általuk elkövetett rossz dolgok, valamint az általuk felfedett romlott beállítottság ellenében, abban a reményben, hogy elnyerhetik az emberek megértését és bocsánatát, hogy ne kelljen felelősséget vállalniuk, illetve elfogadniuk az őket megmetsző szavakat. Milyen hozzáállást tanúsítanak, amikor metszéssel szembesülnek? »Nem vétkeztem. Nem csináltam semmi rosszat. Ha hibát követtem el, annak megvolt az oka; ha hibát követtem el, azt nem szándékosan tettem, nem kell felelősséget vállalnom érte. Ki ne követne el néhány hibát?« Ezekbe a kijelentésekbe és frázisokba kapaszkodnak, de nem keresik az igazságot, és nem is ismerik el az általuk elkövetett hibákat, sem az általuk felfedett romlott beállítottságokat – és biztosan nem ismerik el, hogy mi volt a szándékuk és a céljuk azzal, hogy gonoszságot műveltek. Akármilyen nyilvánvalóak is az általuk elkövetett hibák, és akármilyen nagy veszteséget okoztak is, szemet hunynak e dolgok fölött. A legkevésbé sem éreznek szomorúságot vagy bűntudatot, és egyáltalán nincs lelkiismeretfurdalásuk. Helyette teljes erejükből igazolni próbálják magukat és szócsatát vívnak, ezt gondolván: »Mindenkinek megvan a maga jogos álláspontja. Mindenkinek oka van arra, hogy mit miért csinál; az a lényeg, hogy ki tud jobban beszélni. Ha a többségnek sikerül eladnom a magyarázatomat, akkor én győzök, azok az igazságok pedig, amelyekről beszélsz, nem lesznek igazságok, az általad közölt tények pedig nem állják meg a helyüket. El akarsz ítélni engem? Felejtsd el!« Amikor megmetszenek egy antikrisztust, a szíve és a lelke mélyén teljességgel és elszántan ellenáll neki, elutasítja és elveti azt. Ilyen a hozzáállása: »Bármi mondanivalód van is, bármennyire igazad legyen is, nem fogadom el, és nem fogom belátni. Nem vagyok hibás.« Nem számít, miként hozzák napvilágra a tények a romlott beállítottságát, nem ismeri és nem fogadja el, hanem továbbra is ellenszegül és ellenáll. Bármit mondjanak is mások, ő nem fogadja és nem ismeri el, hanem ezt gondolja: »Lássuk, ki tud szavakkal a másik fölébe kerekedni! Lássuk, kinek jobb a beszélőkéje!« Ez az egyik fajta hozzáállás, amellyel a metszést kezelik az antikrisztusok” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). „Az, ahogyan egy antikrisztus ehhez viszonyul, és amilyen különféle megnyilvánulásai vannak ezzel kapcsolatban, csakúgy, mint az ebből a helyzetből eredő gondolatai, nézőpontjai és elgondolásai, mind különböznek egy átlagos emberétől. Amikor az antikrisztusokat megmetszik, az az első dolguk, hogy a szívük mélyén ellenállnak neki és visszautasítják. Küzdenek ellene. És vajon miért van ez? Ez azért van, mert az antikrisztusok természetlényegükből eredően idegenkednek az igazságtól, gyűlölik az igazságot, és egyáltalán nem fogadják el” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk, vagy amikor nincs reményük az áldások elnyerésére). Amikor elgondolkodtam Isten szavain, akkor végre rájöttem, hogy amikor egy olyan embert metszenek meg, aki az igazságra törekszik, annak nem számít a megmetsző személy hozzáállása vagy hangneme, vagy hogy a megmetszés milyen helyzetben vagy milyen körülmények között történik, mert az az első a számára, hogy elfogadja ezt, hogy elgondolkodjon azon, miben is szegte meg az alapelveket, és milyen romlott beállítottságot mutat, és hogy keresse az igazságot ennek a feloldására. Az antikrisztusok azonban lényegében idegenkednek az igazságtól, és gyűlölik azt, és amikor megmetszik őket, és másoktól iránymutatást kapnak, arra éreznek késztetést, hogy ellenálljanak ezeknek a dolgoknak, és elutasítsák ezeket. Még akkor sem ismerik el, hogy hibásak, ha a problémáik nyilvánvalóak, és már veszteségeket is okoztak a munkájukban, és mindenféle okot és kifogást keresnek, hogy megvédjék és felmentsék magukat. Elgondolkodva azon, hogy milyen volt a hozzáállásom és a viselkedésem, amikor megmetszettek, rájöttem, hogy az általam mutatott beállítottság valójában megegyezik egy antikrisztuséval. Amikor a testvérek javaslatokat tettek, nem fogadtam el őket hamarjában, nem gondolkodtam el a problémáimon és tévelygéseimen, és nem vettem számba azokat, hanem inkább ellenállás és elégedetlenség ébredt bennem, és mindenféle okot és kifogást kerestem, hogy visszavágjak és magyarázkodjak. Egyszerűen nem fogadtam el az igazságot ebben, hanem inkább idegenkedtem tőle. Ám alapos megfontolás és mérlegelés után azt láttam, hogy a testvéreim által felvetett problémák mind tényszerűek, és mindegy, hogy mi volt az oka, de amennyiben az újonnan érkezettek nem lettek megfelelően megöntözve, az azt jelentette, hogy felelőtlen voltam a kötelességemben. Továbbá, amikor a testvérek rámutattak, hogy nemcsak hogy nem tájékozódtam, nem vizsgáltam ki időben, hogy az újonnan érkezettek miért nem jártak az összejövetelekre, hanem még kifogásokat is találtam, azt gondolva, hogy mivel az újonnan érkezettek csak alkalmanként hagytak ki összejöveteleket, és később rendszeresen eljöttek, ez nem egy nagy probléma. Igazából öntözőként nem tudtam, hogy az újonnan érkezettek nem járnak az összejövetelekre, nem ellenőriztem őket, és nem jártam időben utána a dolognak. Ez már önmagában is hanyagság volt, és azt mutatta, hogy csak gépiesen teszem a dolgomat. Mégis különböző kifogásokkal tagadtam és cáfoltam a testvérek által felvetett problémákat és javaslatokat, és bár látszólag ez nem tűnt nagy problémának, mégis a kötelességeimhez való hozzáállásomat, valamint az igazsághoz és Istenhez való hozzáállásomat is érintette. Csak akkor jöttem rá, hogy milyen komoly ez a probléma, amikor ezen elgondolkodtam. Ha nem kerültem volna ebbe a helyzetbe, egyáltalán nem gondolkodtam volna el magamon, és azt a sátáni beállítottságomat sem ismertem volna fel, hogy idegenkedem az igazságtól. Ha pedig így folytattam volna, akkor Isten a végén visszautasított és kiiktatott volna.

Miközben gondolkodtam, még többet olvastam Isten szavaiból: „Ami az antikrisztusokat illeti, ha a megmetszés kérdéséről van szó, képtelenek elfogadni azt. És megvannak az okai, amiért képtelenek elfogadni: a fő az, hogy amikor megmetszik őket, úgy érzik, hogy megszégyenültek, hogy elveszítették a jó hírüket, státuszukat és méltóságukat, hogy többé képtelenek emelt fővel járni mindenki előtt. Ezek a dolgok hatást gyakorolnak a szívükben, így nehezen fogadják el, hogy megmetszik őket, és úgy érzik, hogy aki megmetszi őket, az rájuk száll és az ellenségük. Ez az antikrisztusok mentalitása, amikor megmetszik őket. Efelől biztos lehetsz” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). „Az antikrisztusok nagyon szeretik a hírnevet és a státuszt. A hírnév és a státusz az éltető elemük; hírnév és státusz nélkül úgy érzik, hogy az élet értelmetlen, és hírnév és státusz nélkül nincs energiájuk, hogy bármit is tegyenek. Az antikrisztusok számára a hírnév és a státusz egyaránt szorosan kötődik a személyes érdekeikhez; az Achilles-sarkukat jelentik. Ezért van az, hogy minden, amit az antikrisztusok tesznek, a státusz és a hírnév körül forog. Ha nem lennének ezek a dolgok, az is lehet, hogy egyáltalán nem végeznének semmi munkát. Akár van státuszuk az antikrisztusoknak, akár nincs, a cél, amiért küzdenek, az irány, amerre törekednek, e két dolog – a hírnév és a státusz – felé tart. [...] Amikor árat fizetnek, nézzétek meg, miért fizetnek árat. Amikor hevesen vitatnak egy ügyet, nézzétek meg, miért vitatják. Amikor megbeszélnek vagy elítélnek valakit, nézzétek meg, mi a szándékuk és a céljuk. Amikor valami miatt feldúltak vagy dühösek, nézzétek meg, milyen beállítottságot tárnak fel. Emberek nem láthatnak az emberek szívébe, Isten azonban igen. Amikor Isten az emberek szívébe tekint, minek segítségével méri fel az emberek által mondott és tett dolgok lényegét? Az igazságot használja ennek felmérésére. Az ember szemében a hírnév és a státusz védelmezése helyénvaló. Isten szemében akkor miért kapja az antikrisztusok feltárulásának és kifejeződésének, valamint az antikrisztusok lényegének címkéjét? Ez mindannak az ösztönzőjén és motivációján alapszik, amit az antikrisztusok tesznek. Isten azt az ösztönzőt és motivációt vizsgálja át, amiért cselekednek, és végül megállapítja, hogy minden, amit tesznek, a saját hírnevükért és státuszukért történik, nem pedig a kötelességük végzése, és még kevésbé az igazság gyakorlása és az Istennek való alávetés érdekében” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy mi az oka annak, hogy az antikrisztusok nem tudják elfogadni a megmetszést. Amellett, hogy a lényegük az igazság gyűlölete és az igazságtól való irtózás, van még egy másik fő oka is ennek, méghozzá az, hogy a hírnevüket és a státuszukat fontosabbnak tekintik a szívükben, mint bármi mást, és úgy érzik, hogy az, aki rámutat a problémáikra, vagy megmetszi őket, meg akarja nehezíteni az életüket, meg akarja fosztani őket a méltóságuktól, és ártani akar a büszkeségüknek és a státuszuknak. A hírnevük és a státuszuk megőrzése érdekében az antikrisztusok szüntelenül ellenállnak és szembehelyezkednek, sőt, azokat, akik megmetszik őket, az ellenségeiknek tekintik. Amikor elgondolkodtam, láttam, hogy én is így vélekedem. Kezdetben, amikor megtudtam, hogy a testvérek jelentették a vezetőnek a kötelességeimben jelentkező problémáimat, úgy éreztem, hogy direkt próbálják leleplezni a problémáimat a vezető előtt, megfosztva ezzel a méltóságomtól, és kellemetlen helyzetbe hozva engem, és azt gondoltam, hogy először nekem kellett volna szólniuk a problémákról, amiket észleltek, vagy négyszemközt kellett volna rámutatniuk, és ha nem fogadom ezt el, akkor lett volna helyénvaló, ha ezeket a problémákat jelentik a vezetőnek. Valójában, ha tényleg olyan ember lettem volna, aki elfogadja a javaslatokat és az igazságot, nem érdekeltek volna a körülmények, vagy az, hogy miként kerülnek napvilágra ezek a dolgok, hanem inkább azzal törődtem volna, hogy milyen problémák merültek fel, és hogy miben kellene változnom és javulnom. Azért mondtam azt, amit mondtam, mert meg akartam védeni a hírnevemet és a státuszomat, és továbbra is jó színben akartam feltűnni a vezető szemében. Később, amikor Jayden javaslatokat tett, és leleplezett a testvérek előtt, még kevésbé voltam képes az elfogadásra. Azt gondoltam, hogy azért teszi ezt, mert igyekszik zavarba hozni és megalázni mindenki előtt, és hogy ez nagymértékben befolyásolni fogja a jó véleményt, amit a többiek kialakítottak rólam. A hírnév és a státusz iránti vágytól vezérelve közvetett módon ellenkeztem a javaslataival, hogy visszaállítsam a jó hírnevemet. Még rosszindulatú gondolataim is támadtak, és arra akartam használni a hatalmamat és a pozíciómat, hogy elnyomjam őt, és megakadályozzam, hogy részt vegyen az öntözési munkában. Ráébredtem, hogy valóban túlzott jelentőséget tulajdonítottam a hírnévnek és a státusznak, hogy minden szavam és tettem mögött az állt, hogy megvédjem a büszkeségemet és a státuszomat, és hogy még el is akartam nyomni az embereket. Beláttam, hogy a hírnévre és a státuszra való törekvés valóban nem a helyes út, és hogy ez csak az Istennek való ellenálláshoz fog vezetni.

Később elgondolkodtam azon, hogy milyen beállítottságot fednek fel a rosszindulatú gondolataim, és elolvastam egy szakaszt Isten szavaiból, amely mélyen megindított. Mindenható Isten azt mondja: „A támadás és a megtorlás egyfajta cselekedet és feltárulás, ami a rosszindulatú sátáni természetből ered. Ez is egyfajta romlott beállítottság. Az emberek így gondolkodnak: »Ha nem vagy jó hozzám, ártani fogok neked! Ha te nem bánsz velem méltósággal, én miért bánnék veled méltósággal?« Miféle gondolkodás ez? Nem megtorló gondolkodásmód ez? Egy hétköznapi ember szemszögéből nézve ez nem egy érvényes nézőpont? Nem állja meg a helyét? »Soha nem ütök elsőnek, de mindig visszaütök«, és »néha a hóhért akasztják« – a nem hívők gyakran mondanak ilyeneket; ezek mind olyan érvek, amelyek megállják a helyüket, és teljesen megfelelnek az emberi elképzeléseknek. Mégis hogyan tekintsenek ezekre a szavakra azok, akik hisznek Istenben és az igazságot keresik? Helyesek ezek az elképzelések? (Nem.) Miért nem helyesek? Hogyan kell őket felismerni? Honnan származnak ezek a dolgok? (A Sátántól.) A Sátántól származnak, efelől nincs kétség. A Sátán mely természetéből származnak? A Sátán rosszindulatú természetéből származnak; mérget tartalmaznak, és a Sátán igazi arcát hordozzák, annak minden rosszindulatával és csúfságával. Ezt a fajta természetlényeget tartalmazzák. Milyen jellegűek azok a nézőpontok, gondolatok, feltárulások, beszéd, sőt cselekedetek, amelyek ezt a fajta természetlényeget tartalmazzák? Kétségtelenül az ember romlott beállítottsága – a Sátán természete. Vajon ezek a sátáni dolgok összhangban vannak Isten szavaival? Összhangban vannak az igazsággal? Van alapjuk Isten szavaiban? (Nincs.) Ezek azok a cselekedetek, amelyeket Isten követőinek meg kell tenniük, és azok a gondolatok és nézőpontok, amelyekkel rendelkezniük kell? Ezek a gondolatok és cselekvéssorok összhangban vannak az igazsággal? (Nincsenek.)” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazi átalakulást csak az ember romlott beállítottságának feloldása hozhatja el). Isten szavaiból rájöttem, hogy a támadásra és bosszúra irányuló gondolataimat olyan sátáni mérgek vezérelték, mint „soha nem ütök elsőnek, de mindig visszaütök”, és „néha a hóhért akasztják”. Azt gondoltam, hogy mivel Jayden a testvérek előtt leleplezte a problémáimat, így nem tudom megőrizni a méltóságomat, és mivel nem volt hozzám kedves, az feljogosít rá, hogy rosszul bánjak vele. Sőt, úgy éreztem, hogy ha nem mutatom meg neki, ki a főnök, akkor azt fogja hinni, hogy dirigálhat nekem, ezért úgy gondoltam, hogy nem hagyom, hogy a továbbiakban részt vegyen az öntözési munkában. Aztán majd meglátjuk, hogyan fog megmetszeni! Amikor ezekre a gondolatokra és szándékokra visszaemlékeztem, láttam, hogy valóban rosszindulatú és ijesztő voltam. Az, hogy Jayden jelentette a problémáimat a vezetőnek, azt mutatta, hogy felelősséggel viseltetik a munka iránt, és megóvja a gyülekezet munkáját. Ezenkívül amikor üzenetet küldtem a csoportnak, hogy javaslatokat kérjek, Jayden aktívan megosztotta a gondolatait és a véleményét, ami azt mutatta, hogy tud terhet viselni, de én úgy éreztem, hogy direkt nehezíti meg az életemet, és próbáltam visszavágni és magyarázkodni. Az, hogy leleplezte a problémáimat, tényszerű volt, és teljesen helyénvaló, valamint hasznos volt a kötelességemben is, hogy ezeket közvetlenül felhozta, és egyáltalán nem állt szándékában zavarba hozni. Továbbá az egymásnak tett javaslatok és a megmetszés a testvérek között nem kedvesség vagy undokság kérdése, és én pont olyan nézeteket vallottam ebben a kérdésben, mint az álhívők. Korábban azt hittem, hogy jó az emberi mivoltom, és hogy soha nem tennék olyat, hogy elnyomjak vagy kínozzak másokat, mint egy antikrisztus, de a tények azt tárták fel előttem, hogy a természeten igazán rosszindulatú. Régebben nem tettem ilyet, mert nem adódott megfelelő helyzet, de bizonyos körülmények között képes voltam rá, hogy természetesen felfedjem ezeket a dolgokat. Ez a természetem megnyilatkozása. Ebben a pillanatban végre ráébredtem, hogy a megmetszés igazán nagyszerű dolog, mert különben soha nem ismertem volna fel a bennem lévő téves nézeteket és sátáni beállítottságokat, és arra se lett volna módom, hogy jóvátegyem ezt, vagy megváltozzak. Nagyon hálás voltam Istennek. Isten elé járultam imádságban: „Istenem, látom, hogy nemcsak az igazságtól idegenkedem, hanem a természetem is rosszindulatú. A hírnevem és a státuszom megóvása érdekében még arra is képes lettem volna, hogy megtámadjam és bosszút álljak azokon a testvéreken, akik javaslatokat tettek nekem. Látom, hogy hiányzik belőlem az emberi mivolt, és nem vagyok rá méltó, hogy hívőnek nevezzenek. Istenem! Bűnbánatot akarok tartani, és meg akarok változni. Kérlek, vezess, hogy rátaláljak a gyakorlás és belépés újtára, hogy megtanuljam elfogadni a testvéreim javaslatait!”

Miután elgondolkodtam ezeken a dolgokon, a gyakorlás útját kerestem a problémáimmal kapcsolatban, és Isten szavait olvastam. „Ha valaki tesz neked egy javaslatot, amikor nem érted az igazságot, és elmondja, miként cselekedj az igazság szerint, akkor először fogadd el, és engedd, hogy mindenki közösséget vállaljon róla, figyeld meg, hogy helyes-e ez az ösvény, és megfelel-e az igazságalapelveknek vagy sem. Ha megbizonyosodsz róla, hogy az igazság szerint való, akkor gyakorold ily módon; ha azt állapítod meg, hogy nem felel meg az igazságnak, akkor ne gyakorold ily módon. Ez ilyen egyszerű. Amikor az igazságot keresed, keresd azt sokaknál. Ha valakinek mondanivalója van, hallgasd meg, és vedd komolyan minden szavát. Ne hagyd figyelmen kívül, és ne vedd semmibe, mert ennek köze van a kötelességed hatálya alá tartozó dolgokhoz, és komolyan kell venned. Ez a helyes hozzáállás és a helyes állapot. Ha a helyes állapotban vagy, és nem fedsz fel olyan beállítottságot, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli az igazságot, akkor, ha ily módon jársz el, az ki fogja szorítani a romlott beállítottságodat. Ez az igazság gyakorlása. Ha ily módon gyakorlod az igazságot, az milyen gyümölcsöket terem? (A Szentlélek fog nekünk utat mutatni.) A Szentlélek útmutatásának az elnyerése az egyik vonatkozás. Időnként az ügy nagyon egyszerű lesz és a saját elmédet használva megvalósítható; miután mások megtették neked a javaslataikat és te megértetted azokat, orvosolni tudod a dolgokat és az alapelvek szerint tudsz cselekedni. Az emberek talán semmiségnek vélik ezt, azonban Isten számára nagy dolog. Miért mondom ezt? Mert ha így jársz el, akkor Isten számára olyasvalaki vagy, aki gyakorolni tudja az igazságot, aki szereti az igazságot, és aki nem idegenkedik az igazságtól – amikor Isten a szívedbe néz, a beállítottságodat is látja, és ez nagy dolog. Más szóval, amikor a kötelességed teszed, és Isten jelenlétében cselekszel, akkor mindaz, amit megélsz és kiárasztasz igazságvalóság, amivel az embereknek rendelkeznie kell. Isten számára a legfontosabb dolgok az általad birtokolt hozzáállások, gondolatok és állapotok mindenben, amit teszel, és Isten ezeket veszi tüzetes vizsgálat alá” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az embernek csak úgy lehet normális kapcsolata Istennel, ha gyakorta Előtte él). Isten szavainak segítségével rátaláltam a gyakorlás útjára, ami nem más, mint hogy komolyan vegyem mások javaslatait, és mindegy, hogy ki teszi a javaslatot, függetlenül attól, hogy az adott pillanatban megértem-e, vagy hogy megfelel-e az akaratomnak, nem szabad figyelmen kívül hagynom, még kevésbé félresöpörnöm vagy lekicsinyelnem. Először el kell fogadnom ezeket a javaslatokat, mindenkivel közösséget kell keresnem, és el kell fogadnom és gyakorolnom kell azt, ami megfelel az igazságalapelveknek, és el kell vetnem azt, ami nem. Ebben a folyamatban az a legfontosabb, hogy ne az igazságtól való idegenkedés, a hajthatatlanság és az arrogancia romlott beállítottsága szerint éljek, hanem a keresés jellemezze a mások javaslataihoz való hozzáállásásomat. Később a testvérek által felvetett problémák és javaslatok közül néhányat megbeszéltem a munkatársaimmal, hogy egyenként megoldjuk őket. Miután így gyakoroltam, az öntözési munka eredményei sokkal jobbak lettek, mint korábban, és mély hálát éreztem Isten iránt.

Később azt kérdeztem magamtól: „Milyen magatartást kellene tanúsítanom azokkal a testvérekkel szemben, akik rámutatnak a problémáimra?” A keresésem során Isten szavait olvastam: „Olyan emberek közelébe kell kerülnöd, akik igazat tudnak mondani neked. Nagy előnyödre válik, ha ilyen emberek vannak melletted. Különösen megakadályozhatja, hogy tévútra tévedj, ha olyan jó emberek vannak körülötted, mint akiknek van bátorságuk szemrehányást tenni neked és leleplezni téged, amikor felfedeznek nálad egy problémát. Nem érdekli őket, hogy mi a státuszod: abban a pillanatban, amikor felfedezik, hogy az igazság alapelveivel ellentétes dolgot tettél, szemrehányást tesznek neked, és lelepleznek, ha szükséges. Csak az ilyen emberek egyenes emberek, olyan emberek, akiknek van igazságérzetük, és akik bárhogyan lepleznek le és tesznek szemrehányást neked, az mind segítségedre van – mindennek az a lényege, hogy felügyeljenek téged és hogy segítsenek előrébb jutnod. Közel kell húzódnod az ilyen emberekhez: ha ilyen emberek vannak melletted, akik segítenek, akkor viszonylag sokkal nagyobb biztonságban leszel – ezt jelenti Isten oltalmának a birtoklása. Nagyon hasznos, hogy jól végezd a kötelességedet és a munkádat, ha olyan emberek vannak melletted, akik értik az igazságot és fenntartják az alapelveket – akik minden nap felügyelnek. Semmiképpen sem szabad, hogy azok a ravasz, csalárd emberek, akik csak hízelegnek és udvarolnak neked, a segítőid legyenek: ha ilyen emberek ragadnak rád, az olyan, mintha büdös legyek lennének rajtad – oly sok baktériumnak és vírusnak leszel kitéve! Az ilyen emberek hajlamosak megzavarni és befolyásolni a munkádat, kísértésbe eshetsz miattuk és tévútra tévedhetsz, katasztrófát és szerencsétlenséget hozhatnak rád. Távol kell tartanod magad tőlük – minél távolabb, annál jobb: ha képes vagy tisztán látni, hogy az álhívők lényege van bennük, és ki tudod őket takarítani a gyülekezetből, akkor még jobb. [...] Mit kell tenned, ha az antikrisztus útját messzire el akarod kerülni? Kezdeményezned kell, hogy közel kerülj olyan emberekhez, akik szeretik az igazságot, olyan emberekhez, akik egyenesek: olyan emberek közelébe kerülj, akik képesek rámutatni a problémáidra, akik igazat tudnak mondani, és akik szemrehányást tudnak tenni neked, amikor felfedezik a problémáidat, különösen olyan emberekhez, akik meg tudnak metszeni, amikor felfedezik a problémáidat – ezek azok az emberek, akik a leghasznosabbak számodra és akiket becsülnöd kell. Ha kizárod az ilyen jó embereket és megszabadulsz tőlük, akkor elveszíted Isten oltalmát, és fokozatosan katasztrófa sújt le rád. Ha jó emberekhez és olyan emberekhez kerülsz közel, akik megértik az igazságot, akkor békéd és örömöd lesz, és képes leszel távol tartani a katasztrófát – ha pedig aljas emberekhez, szégyentelen emberekhez és olyan emberekhez kerülsz közel, akik hízelegnek neked, akkor veszélybe kerülsz. Nemcsak, hogy könnyen becsapnak és átvernek, de bármikor katasztrófát is szenvedhetsz. Tudnod kell, hogy milyen emberek vannak a legnagyobb hasznodra – azok, akik figyelmeztetni tudnak, amikor valami rosszat teszel, amikor felmagasztalod önmagad és önmagadról teszel bizonyságot, vagy amikor félrevezetsz másokat. Akkor jársz a helyes úton, ha ilyen emberekhez kerülsz közel” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik tétel: Önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot). Isten szavaiból megértettem, hogy ahhoz, hogy jól végezzem a kötelességeimet, aktívan kell közelednem azokhoz, akik ki merik mondani az igazságot, és akiknek van igazságérzetük, mivel ők nem veszik figyelembe a státuszt, a hatalmat vagy az egymás közötti érzelmeket. Azt mondják, amit látnak, és szükség esetén leleplezik vagy megmetszik az embereket. Ha ilyen emberek vannak körülöttem, az nemcsak azt teszi lehetővé, hogy felügyeljenek, és emlékeztessenek a kötelességeimre, hanem a romlott beállítottságomat is visszafogja. Arrogáns beállítottságom volt, és mindig a magam módján csináltam a dolgokat. Mindig azt hittem, hogy igazam van, és nem összpontosítottam az alapelvek keresésére. Ha ilyen testvérek vesznek körül, ők képesek lesznek kijavítani és leleplezni, amikor az alapelvek ellen cselekszem, és képesek lesznek arra ösztönözni, hogy elgondolkodjak magamon, és keressem az igazságot. Ez segít majd, hogy elkerüljem a hibákat, és nehogy a rossz útra tévedjek, és abban is segít, hogy tisztábban lássam a természetemet. Ez hozzá fog járulni ahhoz, hogy jól végezzem a kötelességeimet. Akárcsak Jayden, aki képes volt megvédeni a gyülekezet munkáját, nyíltan tudott beszélni az általa látott problémákról, és rá tudott mutatni ezekre. Bár az, amiket mondott, néha zavarba hozott, hasznos volt számomra a kötelességem során. Többször kell beszélnem ilyen emberekkel, és hagynom kell, hogy jobban felügyeljenek és figyelmeztessenek. Most, hogy újra belegondolok, értem már, hogy ez a helyzet, amit Isten elrendezett, igazán nagyszerű. Azáltal, hogy elfogadtam a testvéreim javaslatait, és azt, hogy megmetszettek, nemcsak egyes eltévelyedéseket sikerült kijavítanom a kötelességeimben, hanem némi megértésre is szert tettem a romlott beállítottságomról. Őszintén hálás vagyok Istennek!