2023 augusztusában Hszü Hszin nővért és engem választottak meg az evangelizációs munka felügyelőjének. Hszü Hszin a csengpeji gyülekezetért felelt, én pedig a csengnaniért. A csengnani gyülekezetben az evangelizációs munka nem volt nagyon hatékony. Pár évvel azelőtt én voltam a felelős az evangelizációs munkáért ebben a gyülekezetben, és az eredmények soha nem voltak nagyon jók, így amikor ismét ehhez a gyülekezethez osztottak be, kissé vonakodtam. De azután azt gondoltam: „Eltelt pár év, így talán mostanra javult valamennyit a munka hatékonysága.” Tehát belevetettem magam a munkába.

Hamarosan ideje volt összefoglalni, hogy mit végeztünk. Láttam, hogy az eredmények még mindig nem jók, hogy az evangéliumi munkások nem fogják fel az alapelveket, nem értik nagyon világosan az evangélium hirdetéséhez szükséges igazságokat, és hogy az evangéliumi munkások és öntözők képzésében sem történt előrelépés. Miután a vezető tudomást szerzett a helyzetről, írt nekünk, közösséget vállalt velünk, és rámutatott a problémáinkra, emlékeztetve minket arra, hogy ha a munka nem hatékony, el kell gondolkodnunk azon, hogy valódi munkát végzünk-e. Azt is megemlítette, hogy a csengpeji gyülekezet eredményei jobbak, és azt tanácsolta, hogy igyekezzek tanulni tőlük. Miután elolvastam a levelet, azt gondoltam magamban: „Hszü Hszint és engem egy időben bíztak meg az evangelizációs munka felügyeletével, de Hszü Hszin abban a szerencsében részesült, hogy egy jobb eredményeket felmutató gyülekezethez került, míg én egy rosszabb eredményességű gyülekezethez. Még csak most kezdtem, és máris annyi problémára derült fény. Micsoda balszerencse! Ha az eredmények továbbra is rosszak lesznek, a felügyelő azt fogja mondani, hogy nem vagyok képes elvégezni a munkát. Ez annyira kínos lenne! Tényleg borzasztóan balszerencsés vagyok, talán csak ilyennek születtem.” Ez idő alatt a gyülekezetünkben az evangelizációs munka eredményei gyengék maradtak, és egyes embereknek, akik az igaz utat vizsgálták, még elképzeléseik is támadtak, miután az alaptalan pletykák hatása alá kerültek, és nem mertek vizsgálódni. Voltak evangéliumi munkások, akik nem vállaltak világosan közösséget az evangélium potenciális befogadói által felvetett kérdésekről, így nekem írtak, hogy segítsek. Mindegyiküknek válaszoltam, de még így sem volt észrevehető javulás a munkában. Ez még inkább megerősítette bennem a hitet, hogy balszerencsés vagyok. „Hogy kerültem egy ilyen gyülekezet élére? Mit fog gondolni rólam a felügyelő? Azt fogja mondani, hogy nem végzek valódi munkát, és lusta vagyok a kötelességemben?” Minél többet gondolkodtam ezen, annál csüggedtebb lettem, és elvesztettem a motivációmat, hogy bármit is csináljak. Egy nap észrevettem, hogy az egyik evangéliumi munkás rossz állapotban van, és ez hatással volt a teljesítményére a kötelességében, de nem akartam ezzel foglalkozni, azt gondolván: „Mivel balszerencsés vagyok, nem számít, hogy milyen keményen dolgozom, az eredmény úgyis ugyanaz lesz.” Így nem oldottam meg a problémát egy jól időzített közösséggel. Amikor valaki a munkával kapcsolatban írt, napokig nem válaszoltam. Akkoriban csak gépiesen tettem a dolgom, elvégeztem a rám váró feladatokat, de nem voltam hajlandó keresni, és átgondolni a problémákat, amelyek a munka során felmerültek. Minden egyes nap végén üresnek éreztem magam legbelül, és olyan volt, mintha a szívem messze sodródott volna Istentől. Már azt sem tudtam, mit mondjak az imámban. Tudtam, hogy veszélyes lesz, ha nem rendezem ezt az állapotot, így tudatosan kerestem az igazságot, hogy megoldjam a problémáimat.

Egy nap az áhítatom során ráakadtam Isten szavainak egy passzusára, amely tökéletesen illett az állapotomra. Isten azt mondja: „Mi a probléma azokkal az emberekkel, akik mindig szerencsétlennek hiszik magukat? Mindig a szerencse mércéjével mérik, hogy a cselekedeteik helyesek-e vagy helytelenek, és ennek alapján mérlegelik, hogy melyik útra térjenek, mit kell megtapasztalniuk, valamint a problémákat, amelyekkel szembekerülnek. Helyes ez vagy helytelen? (Helytelen.) A rossz dolgokat szerencsétlenként, a jó dolgokat szerencsésként vagy előnyösként jellemzik. Helyes vagy helytelen ez a nézőpont? (Helytelen.) Helytelen dolog ilyen perspektívából mérlegelni a dolgokat. Ez a dolgok mérésének szélsőséges és helytelen módszere és mércéje. Ez a fajta módszer gyakran oda vezet, hogy az emberek csüggedésbe süllyednek miatta, és gyakran kelt bennük nyugtalanító érzéseket, hogy nekik soha semmi nem úgy sikerül, ahogy szeretnék, soha nem kapják meg, amit akarnak, aminek következtében pedig végül állandóan szorongani fognak, ingerlékenyek és nyugtalanok lesznek. Ha ezek a negatív érzelmek nem oldódnak fel, akkor ezek az emberek egyfolytában mély csüggedésbe süllyednek, és úgy érzik, hogy Isten nem kedvez nekik. Úgy gondolják, hogy Isten másokkal kegyelmesen bánik, velük azonban nem, másoknak gondját viseli, nekik azonban nem. »Miért vagyok mindig nyugtalan, miért szorongok mindig? Miért történik velem mindig valami rossz? Miért nem jut nekem soha semmi jó? Legalább egyszer juthatna, csak ennyit kérek!« Ha ezzel a téves gondolkodásmóddal és szemlélettel nézed a dolgokat, a szerencse és balszerencse csapdájába fogsz esni. Ha folyton ebbe a csapdába esel, egyfolytában csüggedtnek érzed magad. A csüggedtség közepette különösen érzékeny leszel arra, hogy a téged érő dolgok szerencsések-e vagy szerencsétlenek. Ha ez történik, az azt bizonyítja, hogy eluralkodott rajtad ez a szemléletmód és a jó és balszerencse gondolata. Ha ez a szemléletmód irányít téged, az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos hozzáállásod és nézeteid már nincsenek a normális emberi mivolt lelkiismeretének és észszerűségének tartományán belül, hanem egyfajta szélsőségbe csaptak át. Amikor ebbe a szélsőségbe esel, nem fogsz kivergődni a csüggedtségből. Újra meg újra elcsüggedsz, és még ha rendszerint nem is érzed magad lehangoltnak, de mihelyt valami félremegy, mihelyt úgy érzed, hogy valami szerencsétlen fordulat történt, azonnal csüggedésbe esel. Ez a csüggedtség kihatással lesz a normális ítélőképességedre és döntéshozatalodra, sőt, a boldogságodra, dühödre, szomorúságodra és örömödre is. Amikor a boldogságodra, dühödre, szomorúságodra és örömödre is kihatással van, megzavarja és tönkreteszi a kötelességed végzését, valamint az Isten követésére irányuló akaratodat és vágyadat is. Ha ezek a pozitív dolgok megsemmisülnek, az a néhány igazság, amelyet megértettél, szertefoszlik, és többé egyáltalán nem segít rajtad. Ezért olyan nehéz gyakorlatba ültetned azt a kevés igazságalapelvet, amelyet értesz, ha egyszer beleestél ebbe az ördögi körbe. Csak amikor úgy érzed, tenyerén hordoz a szerencse, amikor nem gyűr maga alá a csüggedtség, akkor vagy képes nagy vonakodva fizetni egy kis árat, elszenvedni egy kis nehézséget és tanúsítani egy szikrányi őszinteséget, mialatt megteszed, amit hajlandó vagy megtenni. Mihelyt azonban úgy érzed, hogy a szerencséd cserbenhagyott, és már megint szerencsétlenségek történnek veled, hamarosan újra eluralkodik rajtad a csüggedtséged, és az őszinteséged, hűséged és a nehézségek eltűrésére való hajlandóságod azonnal elpárolog. Ezért azok az emberek, akik szerencsétlennek hiszik magukat vagy nagyon komolyan veszik a szerencsét, épp olyanok, mint azok, akik úgy gondolják, hogy rossz a sorsuk. Gyakran nagyon szélsőséges érzelmeik vannak – főleg olyan negatív érzelmekbe csúsznak bele gyakran, mint a csüggedtség. Különösen negatívak és gyengék, sőt, hangulatingadozásokra is hajlamosak. Amikor szerencsésnek érzik magukat, öröm tölti el őket, tele vannak energiával, és képesek nehézségeket elviselni és megfizetni az árat; éjszaka tudnak kevesebbet aludni, nappal kevesebbet esznek, hajlandóak bármilyen nehézséget elszenvedni, és ha pillanatnyi izgalomba jönnek, az életüket is boldogan felajánlják. Ám abban a pillanatban, amikor úgy érzik, hogy mostanában nincs szerencséjük, amikor úgy tűnik, semmi nem sikerül nekik, a csüggedtség érzelme azonnal a szívükbe markol. A korábban tett fogadalmaik és elhatározásaik mind semmivé foszlanak; hirtelen olyanok lesznek, mint egy leeresztett labda, és képtelenek összeszedni az energiájukat, vagy mint egy tál puliszka, és nem hajlandóak semmit mondani vagy tenni. Ezt gondolják: »Az igazságalapelveknek, az igazságra való törekvésnek, az üdvösség elérésének, az Istennek való alávetettségnek mind semmi köze hozzám. Szerencsétlen vagyok, és hiába gyakorolok akárhány igazságot, hiába fizetek bármekkora árat, soha nem fogom elérni az üdvösséget. Nekem befellegzett. Olyan vagyok, mint egy balszerencsét hozó tárgy, egy szerencsétlen egyén. Hát akkor ez van, én mindenképpen szerencsétlen vagyok!« Látjátok? Az egyik percben olyanok, mint egy pukkadásig fújt labda, a következő percben meg leeresztenek. Hát nem aggasztó ez? Hogyan jön létre ez a baj? Mi az eredendő oka? Mindig a saját szerencséjüket figyelik, mint valami tőzsdét, hogy emelkedik-e vagy zuhan, bikapiac-e vagy medvepiac. Mindig neurotikusak, rendkívül érzékenyek a szerencséjük kérdésére, és hihetetlenül csökönyösek. Ez a fajta szélsőséges ember gyakran beleragad a csüggedtség érzelmébe, mert túl sokat törődik a saját szerencséjével, és a hangulatai szerint él” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Isten szavaiból megértettem, hogy azért volt csüggedt az állapotom, mert mindig az olyan téves nézeteket alkalmaztam azoknak a körülményeknek a megítélésére, amelyeket Isten rendezett el a számomra mint a szerencse és a balszerencse. Mindig azt gondoltam, hogy ha olyan kötelességet végzek, amely nem jár feszültséggel vagy nehézségekkel, amelyben nem kell szenvednem vagy megfizetnem az árat, és még mások bámulatát és dicséretét is elnyerhetem, az azt jelenti, hogy szerencsés vagyok. Ha a kötelességemben mindig nehézségek merültek fel, ha a munka nem hozott eredményt, vagy megmetszettek, azt balszerencsének tekintettem, csüggedés kerített a hatalmába, és elvesztettem a motivációmat, hogy tegyem a kötelességemet. A munkám nem volt eredményes, a vezető útmutatást és segítséget nyújtott, és azt tanácsolta, hogy tanuljuk a jobb eredményeket felmutató gyülekezettől. Ez jó dolog volt, mivel arra ösztönözhetett, hogy elgondolkodjak magamon és megértsem magamat, hogy összefoglaljam a munkámban felmerülő problémákat és eltéréseket, és időben kijavítsam őket. Ez mind az életbe való belépésemnek, mind a gyülekezeti munkának hasznára válna. De mivel ezek a nem kielégítő eredmények hatást gyakoroltak a hírnevemre és státuszomra, azt gondoltam, hogy mindez a balszerencsém miatt van. Láttam, hogy az a gyülekezet, amelyet Hszü Hszin vezet, jó eredményeket ér el, és Hszü elnyerte a vezető megbecsülését és elismerését. Nagyon irigykedtem emiatt, és azt gondoltam, hogy szerencséje van. Azután szemügyre vettem az evangelizációs munka gyenge eredményeit annál a gyülekezetnél, amelyért én feleltem, és még inkább meggyőződésemmé vált, hogy balszerencsés vagyok. Mindig ezt a téves nézetet alkalmaztam a jó szerencséről és balszerencséről, amikor azokat a körülményeket szemléltem, amelyeket Isten elrendezett a számomra, amikor pedig nemkívánatos helyzetekkel szembesültem, panaszkodtam, és azt gondoltam, hogy Isten jobban kedveli Hszü Hszint, hozzám pedig nem kegyes, és ezért negatív érzelmekben éltem, passzív és ellenálló lettem. A nem hívők, akik nem hisznek Istenben, és nem értik az igazságot, mindig a jó szerencsét és a balszerencsét használják minden olyan dolog megítélésére, ami velük történik. Szerencsésnek érzik magukat, amikor hírnévre, nyereségre, vagyonra tesznek szert, vagy előléptetik őket, és az égiek igazságtalanságára panaszkodnak, vagy másokat okolnak, amikor nem mennek jól a dolgok. De istenhívőként én egyértelműen tisztában voltam vele, hogy mindent, ami velem történik, tűnjön akár jónak, akár rossznak emberi szemszögből, Isten irányít és rendez el, és ezek olyan leckék, amiket meg kell tanulnom, mégsem fogadtam ezt el Istentől. Ehelyett a nem hívők nézőpontját alkalmaztam azoknak a helyzeteknek a megítélésére, amelyeket Isten rendezett el nekem. Ez valóban abszurd volt; ezek egy álhívő nézetei voltak! Ezt felismerve, mélyen elszégyelltem magam, és az igazságot akartam keresni, hogy kiigazítsam ezt a helytelen nézetet.

Később ezeket a passzusokat olvastam Isten szavaiból: „A jó és balszerencse témájához visszatérve: most már mindenki tudja, hogy ez a szerencséről szóló mondás nem helytálló, és hogy a szerencse se nem jó, se nem rossz. Az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyekkel találkozol, akár jók, akár rosszak, mind Isten szuverenitása és rendelkezései határozzák meg, ezért megfelelően kell szembenézned velük. Fogadd el Istentől, ami jó, és azt is fogadd el Istentől, ami rossz. Ne mondd magad szerencsésnek, amikor jó dolgok történnek, és szerencsétlennek, amikor rossz dolgok történnek. Csak azt lehet mondani, hogy mindezekből a dolgokból tanulhatnak az emberek, és nem szabad elutasítaniuk vagy elkerülniük őket. Köszönd meg Istennek a jó dolgokat, de köszönd meg Istennek a rossz dolgokat is, mert ezt mind Ő rendeli el. A jó emberek, események, dolgok és környezetek is tanulságokkal szolgálnak, de még többet lehet tanulni a rossz emberekből, eseményekből, dolgokból és környezetekből. Ezek mind olyan tapasztalatok és epizódok, amelyeknek az ember életéhez kell tartozniuk. Az embereknek nem szabad a szerencse gondolatával mérni ezeket” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). „Ha nem foglalkozol többé azzal a gondolattal, hogy mennyire vagy szerencsés vagy szerencsétlen, és mindezt nyugodtan és helyesen kezeled, úgy találod majd, hogy a legtöbb dolog nem annyira kedvezőtlen és nem annyira nehéz vele megbirkózni. Ha elengeded az ambícióidat és vágyaidat, ha többé nem utasítod és kerülöd el a téged érő balszerencsét, és többé nem aszerint mérlegeled az ilyesmit, hogy mennyire vagy szerencsés vagy szerencsétlen, akkor sok mindent, amit azelőtt szerencsétlennek és rossznak láttál, most már jónak fogsz tartani – a rossz dolgokból jó dolgok lesznek. A mentalitásod és a dolgokról alkotott szemléleted módja változik, ami képessé tesz arra, hogy másként érezz az életed tapasztalataival kapcsolatban, és egyúttal másmilyen jutalmakat is arass le. Ez rendkívüli tapasztalat, amely elképzelhetetlen jutalmakat hoz neked. Ez jó dolog, nem pedig rossz” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Isten szavaiból megértettem, hogy minden, ami velem történik, tűnjön akár jónak, akár rossznak emberi szemszögből, Isten szuverenitása alatt áll, és Isten szándéka van mögötte. El kell fogadnom a dolgokat Istentől, és alá kell vetnem magamat, az igazságot keresve és levonva a tanulságokat. Ilyen hozzáállással és gyakorlattal kellene rendelkeznem. Józsefre gondoltam, akit a fiútestvérei eladtak rabszolgának Egyiptomba, és sok megpróbáltatást viselt el. Bár ez nem tűnt jó dolognak, József végül Egyiptom főkormányzója lett. Az éhínség során József megmenekült az éhezés kínjaitól, és Isten gondviselése és oltalma alatt állt. Később József testvérei Egyiptomba jöttek gabonát vásárolni, és a leszármazottaik négyszáz éven át ott éltek. Ez megmutatja, hogy egyes dolgok, amelyek balszerencsésnek tűnnek emberi szemszögből, nem szükségszerűen rosszak, és hogy mindezen dolgokban benne van Isten jóakarata. Éppúgy, mint amikor a csengnani gyülekezet felügyeletével bíztak meg. Ez egyrészt a munka szükségletei miatt alakult így, mivel én jobban ismertem ennek a gyülekezetnek a személyzetét, és nagyobb tapasztalatom volt az evangelizációs munkában, mint Hszü Hszinnek, így ez a megoldás a gyülekezet javát szolgálta. Másrészről az életbe való belépésem miatt volt szükség erre. Olyan valaki voltam, aki nagyon szereti átadni magát a testi kényelemnek, és nem jó az igazság keresésében, amikor problémákkal szembesült. A gyülekezet, amelyért felelős voltam, sok problémával és nehézséggel küzdött, ami megkövetelte, hogy fáradozzak, keressek, gondolkodjak, többet kommunikáljak és összegezzem a dolgokat. Ez lehetővé teszi számomra, hogy ne a testben éljek, és elkerüljem, hogy önelégültté váljak. Isten a végezetes hibáim szerint rendezte el ezt a körülményt; ez volt az Ő üdvössége számomra! Az is eszembe jutott, hogy évekkel korábban már feleltem ezért a gyülekezetért, és akkoriban nem végeztem igazi munkát. Amikor azt láttam, hogy a testvéreknek rossz az eredménye a kötelességeikben, csak megvetettem és megítéltem őket, anélkül, hogy bármiféle segítséget nyújtottam volna az életbe való belépésükhöz. Megbánást és adósságokat hagytam magam mögött, és most esélyt kaptam, hogy újra felelősséget vállaljak a munkájukért. Ez egy lehetőség volt a számomra, hogy jóvá tegyem a múltbeli vétkeimet, és időben helyre kell hoznom a kötelességemhez való hozzáállásomat, együtt kell működnöm, amennyire csak lehet, és nem hagyhatok megbánást magam mögött. Ebben a pillanatban megéreztem, hogy arra van szükség az életemben, hogy Isten lehetőséget adjon nekem ennek a gyülekezetnek a felügyeletére, ez Isten jó szándékát mutatja, és azt is éreztem, hogy nem nézhetem többé a dolgokat a nem hívők szemszögéből, és nem állhatok ellen az Isten által elrendezett körülményeknek. Legyen szó akár jó, akár rossz helyzetről, mindig pont arra van szüksége az életünknek, és nincs olyan, hogy jó szerencse vagy balszerencse. Amikor felhagytam azzal, hogy a szerencse alapján ítéljek meg embereket, eseményeket és dolgokat, és ehelyett Isten szavai alapján tekintettem rájuk, megkönnyebbültem, és nem éltem többé negatív érzelmekben.

Azon is eltűnődtem, hogy miért gondolom mindig azt, hogy a nemkívánatos helyzetekkel való szembesülés azt jelenti, hogy balszerencsés vagyok, és miért remélem folyton azt, hogy jó dolgok fognak történni velem. Kíváncsi voltam, hogy milyen romlott beállítottság vezérli ezt. Az áhítataim során Isten szavait olvastam: „Tehát melyek az olyan emberek gondolatai és perspektívái, akik a szerencse alapján mérik, hogy jó-e valami vagy rossz? Mi az ilyen emberek létalapja? Miért szentelnek ilyen sok figyelmet a jó és balszerencsének? Azok, akik nagyon is a szerencsére összpontosítanak, azt remélik, hogy az ő szerencséjük jó, vagy azt, hogy rossz? (Azt remélik, hogy jó.) Így van. Valójában a jó szerencsére törekszenek és arra, hogy jó dolgok történjenek velük, ők pedig csak kihasználják mindezt és élvezik az előnyeit. Nem érdekli őket, hogy mennyit szenvednek mások, vagy mennyi nehézséget és problémát kell elviselniük. Nem akarják, hogy bármi olyasmi történjen velük, amit ők szerencsétlennek érzékelnek. Más szóval nem akarják, hogy rossz dolgok történjenek velük: ne érje őket kudarc, visszaesés, kínos helyzet, metszés, ne veszítsenek el semmit, ne maradjanak le semmiről, ne csapják be őket. Ha ezek közül bármi megtörténik, azt balszerencsének tekintik. Bárki rendeli is el, ha rossz dolgok történnek, az szerencsétlenség. Remélik, hogy mindenféle jó dolog – kezdve az előléptetéstől, a tömegből való kiemelkedéstől és a mások rovására való nyerészkedéstől egészen addig, hogy valaminek az előnyeit élvezik, sok pénzt keresnek vagy magas rangú tisztviselők lesznek – történik velük, és úgy gondolják, ez a jó szerencse. Az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyekkel találkoznak, mindig a szerencse alapján mérlegelik. A jó szerencsére törekszenek, nem a balszerencsére. Amint a legkisebb dolog is félresikerül, haragra gerjednek, bosszúsak és elégedetlenek lesznek. Őszintén szólva ez a fajta ember önző. Arra törekszik, hogy mások rovására nyerészkedjen, nyereséget szerezzen magának, nyertesként jöjjön ki a helyzetből és kiemelkedjen a tömegből. Akkor lenne elégedett, ha minden jó dolog csak vele történne. Ez a természetlényege; ez a valódi arca” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Isten szavaiból megértettem, hogy azok az emberek, akik állandóan panaszkodnak a balszerencséjükre, önző és haszonleső egyének. Az ilyen emberek mindig azt akarják, hogy jó dolgok történjenek velük, hogy minden zökkenőmentesen menjen, hogy sikert érjenek el a karrierjükben, kiemelkedjenek, és dicsőséget arassanak, és hogy ne szembesüljenek semmiféle akadállyal vagy kudarccal. Még az Isten házában végzett kötelességükben is erőfeszítések nélkül akarják élvezni az eredményeket, nem hajlandók a kötelességük teljesítéséhez szükséges szenvedést elviselni vagy megfizetni az árát, és vonakodnak a megmetszéstől. Egyből panaszkodni kezdenek, ahogy a tekintélyükön bármiféle csorba esik, vagy amikor egy kis elégedetlenséget éreznek. Ahogy elgondolkodtam magamon, rájöttem, hogy ilyen vagyok. Valahányszor nehézségekbe ütköztem a kötelességeimben, vagy akadályokkal, kudarcokkal és megmetszéssel néztem szembe, panaszkodtam a körülményre, amit Isten rendezett el a számomra, mindig nevet és hasznot akartam szerezni, anélkül, hogy aggódnom kelljen, vagy nehézségeket kelljen elviselnem, és kényelemben akartam élni. A csengnani gyülekezetben, amelyért felelős voltam, számos probléma merült fel, a munkából hiányzott a hatékonyság, és gyakran előfordult, hogy megmetszettek minket, ezért azt gondoltam, hogy nincs haszna annak, hogy egy ilyen gyülekezetért felelek, és hogy nem számít, mennyi mindent teszek mindennap, a többiek nem veszik észre, ezért egyfajta sérelmet éreztem, negatívvá váltam, és lazsáltam. Láttam, hogy a testvérek állapota rosszabbodott, és kihatással van a kötelességeikre, de nem érdekelt, és nem voltam hajlandó kezelni a munkában felmerülő problémákat. Az olyan sátáni filozófiákra támaszkodtam, mint „jutalom nélkül soha ne mozdítsd az ujjad sem”, és „senki nem dolgozik a semmiért”, és önző, haszonleső, hitvány és gonosz emberré váltam. Belegondolva abba, hogy a gyülekezet felügyelővé nevelt, és sok lehetőséget adott a továbbképzésre, most pedig egy olyan gyülekezet felügyeletével bíz meg, ahol rosszak az evangelizációs munka eredményei, Isten szándékát kellett volna figyelembe vennem, és aktívan részt kellett volna vennem a munkában felmerülő problémák és nehézségek megoldására irányuló kötelességemben. De ehelyett inkább panaszkodtam, mert féltem a testi szenvedéstől és a méltóságom elvesztésétől, és elmulasztottam végezni a saját kötelességeimet. Nem azért végeztem a kötelességeimet, hogy eleget tegyek Istennek, hanem hogy a testi élvezetre, a hírnévre és a státuszra törekedjek. Nagyon önző és hitvány voltam! Amikor ráébredtem erre, mély bűntudatot éreztem, és többé nem akartam a saját érdekeimet követni. Isten szándékát akartam figyelembe venni, és Őrá akartam hagyatkozni a feladataim teljesítésében. A későbbiekben, amikor azt láttam, hogy az evangéliumi munkások nehézségekkel és problémákkal szembesülnek, vagy nem értik az evangéliumi alapelveket, többé nem panaszkodtam, hanem leveleket írtam, hogy több alkalommal is kommunikáljak, és amikor azt láttam, hogy rossz az állapotuk, Isten szavairól beszéltem, hogy segítsek nekik és támogassam őket. Amikor így gyakoroltam, úgy éreztem, hogy minden egyes napom kiteljesedett, és ezzel sokat nyerek.

Egy nap kaptam egy levelet az egyik evangéliumi munkástól a csengnani gyülekezetből, amelyben azt írta, hogy a munkatársa, Csingan nővér lemondott, mert úgy érezte, hogy a képessége nem felel meg a kötelességében felmerülő feladatnak. Pár nappal később kaptam egy másik levelet az egyik csapatvezetőtől, amelyben az állt, hogy Vej Csen állapota is nagyon gyenge, romlott beállítottsággal él, és nem hajlandó hirdetni az evangéliumot. A csapatvezető azt is hozzátette: „Én is nehéz helyzetben élek, és nem tudom, hogy működjek együtt...” Ezeket a problémákat látva nagyon frusztráltnak éreztem magam, és arra gondoltam: „Miért van olyan sok problémátok? Ami hiányzik a munkavégzés eredményeiből, azt a sok problémával pótoljátok ki. Egyik nap lemond az egyikőtök, másnap egy másik kerül rossz állapotba. Pusztán az állapototok rendezése rengeteg erőfeszítést igényel. Hogy találjak időt az evangélium hirdetésére? És akkor még nem is beszéltem a testi szenvedésről, és ami a legfontosabb, hogy mit fog rólam gondolni a felügyelőm, ha a munka nem lesz eredményes? Ennek a gyülekezetnek annyi problémája van; igazán nincs szerencsém!” Rájöttem, hogy rossz az állapotom, ezért utánanéztem ennek Isten szavaiban. Isten szavait olvastam: „Könnyű kimászni ebből a lehangoltságból? Valójában igen, könnyű. Csak engedd el a téves perspektíváidat, ne várd, hogy minden jól és simán menjen, illetve pontosan úgy, ahogy te akarod. Ne félj azoktól a dolgoktól, amik félresikerülnek, ne állj ellen nekik, ne utasítsd el őket. Ehelyett engedd el az ellenállásodat, csillapodj le, járulj Isten elé az alávetettség hozzáállásával, és fogadj el mindent, amit Isten elrendel. Ne hajszold az úgynevezett »jó szerencsét«, és ne utasítsd el az úgynevezett »balszerencsét«. Add át a szívedet és egész lényedet Istennek, hagyd, hogy Ő cselekedjen és vezényeljen, és vesd alá magad az Ő vezénylésének és rendelkezéseinek. Isten megadja majd neked, amire szükséged van, igazságos mértékben, akkor, amikor szükséged van rá. Ő vezényli majd a környezeteket, embereket, eseményeket és dolgokat, akikre vagy amelyekre szükséged van, a szükségleteidnek és hiányosságaidnak megfelelően, hogy le tudd vonni mindazokat a tanulságokat, amelyeket meg kell tanulnod az emberektől, eseményekből és dolgokból, amelyekkel találkozol. Természetesen mindezeknek előfeltétele az, hogy meglegyen benned az Isten vezénylésével és rendelkezéseivel szembeni alávetettség mentalitása. Ezért ne hajszold a tökéletességet; ne utasítsd el a nemkívánatos, kínos vagy kedvezőtlen dolgok előfordulását, és ne félj tőle; és ne használd arra a lehangoltságodat, hogy belül ellenállj a rossz dolgok megtörténtének” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten jóindulata van ezekben a helyezetekben. Azzal kell kezdenem, hogy alávetem magam, és keresem Isten szándékát, és nem szabad ellenállással, panaszkodással vagy zsörtölődéssel reagálnom, amint valami sérti a hírnevemet vagy a testi érdekeimet, és nem szabad negatív érzelmekben élnem. Nem így kellene hozzáállnom a kötelességeimhez. Abban az időben három nővér volt negatív és gyenge, romlott beállítottsággal éltek, és képtelenek voltak kikerülni ebből, ami nagyon fájdalmas volt, és ha ez nem oldódik meg idejében a közösség által, az nemcsak az evangelizációs munkára lenne kihatással, hanem az életbe való belépésüket is késleltetné. Nem kellett volna megvetően viselkednem velük szemben, hanem közösséget kellett volna vállalnom velük, és szeretettel kellett volna segítenem, teljesítve a feladatomat. Így gyorsan írtam nekik, megosztottam a tapasztalataimat, és közösséget vállaltam velük, segítettem nekik megérteni Isten szándékait, és abban is segítettem, hogy többé ne éljenek nehézségek közepette. Az evangélium hirdetésében szerzett tapasztalataimat és eredményeimet is megosztottam. Pár nappal később kaptam egy levelet, amelyben az állt, hogy javult az állapotuk azáltal, hogy Isten szavait ették és itták, és hogy újra képesek normálisan végezni a kötelességeiket. Ilyen eredmények láttán nagy megkönnyebbülést éreztem, és megerősödött a hitem. Minden Isten kezében van, és nem számít, milyen nehézségeket vagy akadályokat rendez el számomra Isten, Rá kell hagyatkoznom ezeknek a megtapasztalásában, keresnem kell az igazságot, és minden dologban be kell lépnem az igazságba. Ilyen hozzáállást kell tanúsítanom a kötelességeim iránt. Ezeket a nyereségeket és ezt a megértést nem érhettem volna el a kényelem állapotában!

Ez után a tapasztalat után rájöttem, hogy a dolgok megítélése a szerencse vagy balszerencse alapján teljesen abszurd dolog! Ugyanakkor arra is rájöttem, hogy a környezet, amit Isten nap mint nap elrendez nekem, függetlenül attól, hogy azt én jónak, vagy a kívánságaimmal ellentétesnek érzékelem, mindig tanulsággal szolgál a számomra. Ezek mind szükségesek az életbe való belépésemhez, és Isten jóindulata van bennük. Keményen kell dolgoznom, hogy az igazságra törekedjek, hogy eljussak arra pontra, ahol Isten szavainak mércéje alapján tekintek az emberekre és a dolgokra, és hogy minél hamarabb belépjek Isten szavainak a valóságába.