2020-ban két nővérrel, Li Nával és Jang Janggal közösen szövegalapú kötelességeket végeztem. Egy idő után megválasztottak csapatvezetőnek. Azt gondoltam magamban: „Régóta végzem ezt a munkát, és most én vagyok a csapatvezető, ezért együtt kell működnöm velük, hogy jól tudjuk végezni a kötelességünket.” Fiatalok voltak, ezért a mindennapi életben gyakran elnézőbb voltam velük, és amikor láttam, hogy a munkájukban problémákba ütköznek, vagy nem értenek bizonyos alapelveket, akkor velük együtt kerestem az igazságot, hogy megoldjuk ezeket. Li Na és Jang Jang is azt mondta, hogy könnyű velem kijönni, türelmes és felelősségteljes vagyok a kötelességemben. Én is úgy éreztem, hogy képes vagyok a munka egészét szem előtt tartani, türelmes és szeretetteljes vagyok, és jó az emberi mivoltom. Akkoriban mindenki nagyon pozitívan állt a kötelességéhez, és a munka meghozta a gyümölcsét. A felügyelő is megdicsért, aminek én nagyon örültem, és arra gondoltam, hogy a jövőben még jobban kell maid teljesítenem.

Később a megnövekedett munkateher és a prédikációk felhalmozódása miatt a felügyelő Vang Nan nővért jelölte ki, hogy működjön velünk együtt a kötelességeinkben. Észrevettem, hogy Vang Nan meglehetősen gyorsan halad mind a prédikációk szűrésével, mind a megírásukkal, és hogy én lassabb vagyok nála. Azt gondoltam magamban: „Ha a felügyelő azt látja, hogy Vang Nan érkezésével a prédikációk szűrése egyértelműen felgyorsult, vajon nem fogja azt gondolni, hogy a munkaképességem hiányos, hogy nem vagyok olyan jó, mint Vang Nan, vagy hogy nem végzek tényleges munkát, és ez az oka a prédikációk felhalmozódásának? Ez nincs rendben, sietnem kell a prédikációk szűrésével, és nem maradhatok le Vang Nan mögött.” Akkoriban Jang Jang problémákba ütközött a prédikációk szűrése közben, és tudtam, hogy közösséget kellene vállalnom vele és segítenem neki, de azt gondoltam: „Jang Jang problémáinak megoldásához segítenem kellene neki elemezni a prédikációkat, és megkeresni a vonatkozó alapelveket, ez pedig lelassítaná a saját haladásomat a prédikációk szűrésében. Akkor a felügyelő biztos azt mondaná, hogy hiába végzem már régóta a kötelességem, mégsem teljesítek olyan jól, mint az új nővér. Á, mindegy, egyelőre nem foglalkozom ezzel.” Így hát nem kérdeztem rá Jang Jang nehézségeire. Néhány nappal később észrevettem, hogy Jang Jang lassan halad a prédikációk szűrésével, és bár szerettem volna közösséget vállalni vele és segíteni neki, amikor arra gondoltam, hogy ez mennyi időt és energiát venne igénybe, inkább hallgattam. Egy nap a felügyelő azt mondta, hogy Jang Jang adjon át néhány munkát Li Nának, és láttam, hogy Jang Jang nem magyarázta el a dolgokat világosan, így szerettem volna megbeszélni velük a részleteket, de arra gondoltam, hogy ez késleltetne a prédikációk átnézésében, és különben is, mivel a felügyelő nem kifejezetten rám bízta ezt a feladatot, úgy gondoltam, jobb, ha nem kérdezek rá, és inkább a saját munkámra összpontosítok. Később Jang Jang és Li Na, akiknek a munkája nem hozott jó eredményeket, azt javasolták, hogy beszélgessünk közösen a megoldásokról, de én nem akartam részt venni ebben, mert úgy éreztem, hogy ez késedelmet okozna, így röviden megosztottam néhány gondolatot, majd gyorsan visszatértem a saját munkámhoz.

Később a felügyelő eljött, hogy ellenőrizze a munkát, és látta, hogy Li Nának és Jang Jangnak nehézségei vannak, és hogy a kötelességeik eredményessége csökkent, és amikor a felügyelő megtudta, hogy nem vezettem és nem követtem nyomon a nővérek munkáját, megmetszett, mondván: „Te csak azzal a munkával foglalkozol, amiért te vagy a felelős, és egyáltalán nem törődsz a nővérek munkájának előrehaladásával, akikkel együttműködsz, egyáltalán nem teljesíted a csoportvezetői feladatodat!” Nehéz volt elfogadnom ezt a hirtelen jött megmetszést, és azt gondoltam: „Nemcsak az én hibám, hogy a kötelességeik nem hoztak eredményt, hiszen felosztottuk a munkát!” Kicsit igazságtalannak éreztem a dolgot. A felügyelő felolvasott nekem egy szakaszt Isten szavaiból, és ekkor kezdtem felismerni a hibáimat. Isten azt mondja: „Az antikrisztusoknak nincs lelkiismeretük, józan eszük és emberi mivoltuk. Nemcsak hogy szégyenérzet nélküliek, hanem van egy másik jellemzőjük is: szokatlanul önzőek és aljasak. »Önzésük és aljasságuk« szó szoros értelmét nem nehéz felfogni: a saját érdekeiken kívül semmi mást nem látnak. A teljes figyelmüket felkelti minden, ami a saját érdekeiket érinti, és hajlandóak szenvedni érte, megfizetni az árat, belefeledkezni és annak szentelni magukat. Szemet hunynak minden felett, ami nem a saját érdekeikkel kapcsolatos, és nem vesznek tudomást róla; mások azt csinálhatnak, amit csak akarnak – az antikrisztusokat nem érdekli, ha valaki akadályozó vagy zavaró, nekik ahhoz semmi közük. Udvariasan fogalmazva, a saját dolgukkal törődnek. Pontosabb lenne azonban azt mondani, hogy az ilyen ember aljas, közönséges és hitvány; mi úgy jellemezzük, hogy »önző és aljas«. Hogyan nyilvánul meg az antikrisztusok önzése és aljassága? Igyekeznek megtenni, illetve kimondani, ami csak szükséges bármivel kapcsolatban, ami a státuszukra vagy a hírnevükre nézve előnyös, és bármilyen szenvedést hajlandóak elviselni ezekért. Ha azonban az Isten háza által szervezett munkáról van szó, illetve olyan munkáról, amely Isten választott népének életben való növekedését szolgálja, teljesen figyelmen kívül hagyják azt. Sőt, amikor a gonosz emberek bomlasztanak, megzavarnak és mindenféle gonoszságot elkövetnek, súlyosan befolyásolva ezzel a gyülekezet munkáját, ők még akkor is érzéketlenek és közömbösek maradnak, mintha ennek semmi köze sem lenne hozzájuk. Ha pedig valaki felfedezi és jelenti egy gonosz ember gonosz tetteit, azt mondják, hogy nem láttak semmit, és tudatlanságot színlelnek. Ha azonban valaki feljelenti őket, és leleplezi, hogy nem végeznek valós munkát és csak a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekednek, akkor dühbe gurulnak. Sietve összejöveteleket hívnak össze, hogy megbeszéljék, hogyan reagáljanak, vizsgálatokat tartanak, hogy kiderítsék, ki intézkedett a hátuk mögött, ki volt a főkolompos, és kik voltak benne. Nem esznek és nem alszanak addig, amíg a végére nem járnak a dolognak, és teljesen le nem zárják az ügyet – sőt, csak akkor fogják boldognak érezni magukat, ha mindenkit leszereltek, aki csak részt vett a feljelentésükben. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nemde? Gyülekezeti munkát végeznek-e? Egyszerűen csak a saját hatalmuk és státuszuk érdekében cselekszenek. A saját vállalkozásukkal foglalkoznak. Függetlenül attól, hogy milyen munkára vállalkoznak, az antikrisztusok soha nem törődnek Isten házának érdekeivel. Csak arra gondolnak, hogy az a munka a saját érdekeikre hatással lesz-e, csak arra az előttük lévő kis munkára gondolnak, amely a hasznukra van. Számukra a gyülekezet elsődleges munkája pusztán olyasvalami, amit ők a szabadidejükben végeznek. Egyáltalán nem veszik komolyan. Csak akkor mozdulnak, amikor cselekvésre ösztökélik őket, csak azt teszik, ami nekik tetszik, és csak olyan munkát végeznek, amely a saját státuszuk és hatalmuk fenntartásának érdekét szolgálja. Az ő szemükben bármely, Isten háza által elrendezett munka, az evangéliumterjesztési munka és Isten választott népének életbe való belépése lényegtelen. Nem számít, milyen nehézségeik vannak másoknak a munkájuk terén, hogy milyen problémákat azonosítottak ők maguk vagy jelentettek nekik, hogy mennyire őszinték a szavaik, az antikrisztusok nem foglalkoznak vele, nem avatkoznak bele, mintha annak semmi köze sem lenne hozzájuk. Akármilyen nagy problémák merülnek is fel a gyülekezeti munkában, az teljesen hidegen hagyja őket. Még ha közvetlenül előttük következik is be egy probléma, felületesen foglalkoznak csak vele. Csak akkor fognak vonakodva egy kis valóságos munkát végezni és valami láthatót produkálni a Fennvalónak, amikor közvetlenül megmetszi és egy probléma elrendezésére utasítja őket a Fennvaló; nem sokkal később már újra a saját dolgaikkal foglalkoznak. Ami a gyülekezet munkáját és a szélesebb körben fontos dolgokat illeti: ezek nem érdeklik őket, és figyelmen kívül hagyják ezeket a dolgokat. Még az általuk felfedezett problémákról sem vesznek tudomást; felületes válaszokat adnak vagy hímeznek-hámoznak, amikor a problémákról kérdezik őket, és csak nagy vonakodással foglalkoznak velük. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nemde? Azonkívül bármilyen kötelességet is végeznek, az antikrisztusok csak arra gondolnak, hogy az vajon lehetővé teszi-e számukra, hogy reflektorfénybe kerüljenek; amíg növeli a jó hírüket, törik a fejüket, hogy rájöjjenek, miként tanulhatnák meg elvégezni és végrehajtani azt; csak azzal törődnek, hogy az a kötelesség vajon majd megkülönbözteti-e őket. Bármit is tesznek vagy gondolnak, csak a saját hírnevükkel, nyereségükkel és státuszukkal törődnek. Bármilyen kötelességet is végeznek, csak azon versengenek, hogy ki áll jobban és ki rosszabbul, ki győz és ki veszít, kinek van nagyobb jó híre. Csak azzal törődnek, hogy hány ember imádja őket és néz fel rájuk, hány ember engedelmeskedik nekik és hány követőjük van. Soha nem beszélnek az igazságról vagy oldanak meg valódi problémákat. Soha nem mérlegelik, hogy a kötelességük végzése során miként tegyék a dolgokat elvszerűen, és azon sem tűnődnek, hogy hűségesek voltak-e, teljesítették-e a feladataikat, voltak-e eltérések vagy tévedések a munkájukban, vagy hogy létezik-e bármilyen probléma, továbbá még kevésbé gondolnak arra, amit Isten kér, illetve arra, hogy mik Isten szándékai. A legkisebb figyelmet sem fordítják mindezen dolgokra. Csak lehajtják a fejüket, és a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében cselekednek, hogy eleget tegyenek a saját ambícióiknak és vágyaiknak. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nem igaz?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Amikor az „önző”, „aljas” és „hitvány” szavakat hallottam, úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna a szívembe, és csak ekkor ismertem fel, hogy a viselkedésem pont olyan, mint egy antikrisztusé. Az antikrisztusok hajlandók nagy erőfeszítéseket tenni, szenvedni és áldozatot hozni azokért a dolgokért, amelyek a hírnevükhöz és a státuszukhoz kapcsolódnak, de amikor olyan dolgokról van szó, amelyek nem érintik az érdekeiket, még ha ez árt is a gyülekezet munkájának, figyelmen kívül hagyják őket, és szemet hunynak felettük. Igazán önzők és aljasak. Visszaemlékeztem, hogy kezdetben harmonikusan együtt tudtam működni Li Nával és Jang Janggal, és valahányszor problémáik vagy nehézségeik adódtak, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy segítsek és megoldjam azokat. De amikor a felügyelő behozta Vang Nant, attól féltem, hogy ha lemaradok Vang Nan mögött, a felügyelő azt fogja mondani, hogy nem vagyok olyan ügyes, mint ő, vagy hogy nem végzek valódi munkát. Így hát nem törődtem többé a nővértársaimmal. Amikor láttam, hogy Jang Jang nehézségekkel küzd a munkában, nem akartam fáradni azzal, hogy segítek neki, mert azt gondoltam, hogy ez csak az időmet pazarolná, és kizárólag a saját munkámra összpontosítottam. A felügyelő megkérte Jang Jangot, hogy adjon át néhány munkát Li Nának, és bár láttam, hogy nem kommunikáltak megfelelően, és tudtam, hogy ez késleltetni fogja a munkát, attól féltem, hogy ha a részletekről közösséget vállalok velük, azzal az időmet pazarolom, ezért úgy döntöttem, hogy szemet hunyok felette, és nem avatkozom bele. Még kifogásokat is kerestem, hogy megvédjem a személyes érdekeimet, azt gondolva, hogy mivel a felügyelő nem rám bízta ezt, nem az én felelősségem. Később Li Na munkája eredménytelenné vált, és nehézségei voltak, de én szándékosan elkerültem, hogy közösséget vállaljak vele és segítsek neki. Mivel ennyire önző voltam, nem segítettem a nővértársaimnak, és nem vettem figyelembe a munka egészét, ami késedelmet okozott a haladásban. Bár úgy tűnt, hogy időt és energiát fordítok a munkára, a valóságban minden, amit tettem, azért volt, hogy megakadályozzam a büszkeségem és a státuszom sérülését. Csapatvezetőként felügyelnem kellett volna és nyomon kellett volna követnem minden csapattag munkájának előrehaladását, és ha bárkinek nehézségei vagy problémái adódtak a kötelességeiben, azonnal fel kellett volna vetnem ezt, és az igazságalapelvek alapján megoldásokat kellett volna keresnem velük. Ehelyett azonban csak a saját munkámmal törődtem, és csak azzal foglalkoztam, hogy a hírnevem és a státuszom sérül-e. Egyáltalán nem vettem figyelembe a munka egészét, és nem teljesítettem a csapatvezetői feladatomat. Láttam, hogy igazán aljas és hitvány vagyok, és ugyanazt a beállítottságot tártam fel, mint egy antikrisztus! Ezt felismerve úgy éreztem, hogy a felügyelő jól tette, hogy megmetszett, és nincs okom sértődöttnek érezni magam, így elkezdtem azon gondolkodni, hogyan hozhatnám helyre a munkában okozott kárt.

Később elolvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból: „Vannak emberek, akik mindig azzal dicsekednek, hogy jó emberi mivolttal rendelkeznek, hogy soha nem beszélnek rosszat másokról, soha nem sértik mások érdekeit, és azt állítják, hogy soha nem áhítoztak mások tulajdonára. Amikor érdekharc van, még a veszteséget is inkább elszenvedik, minthogy kihasználjanak másokat, és mindenki más azt hiszi, hogy ők jó emberek. Amikor azonban Isten házában a kötelességüket végzik, agyafúrtak és minden hájjal megkentek, és mindig a maguk érdekében mesterkednek. Soha nem gondolnak Isten házának érdekeire, soha nem kezelik sürgősként azt, amit Isten sürgősként kezel, illetve gondolkodnak úgy, ahogyan Isten gondolkodik, és soha nem tudják félretenni a saját érdekeiket azért, hogy végrehajtsák a kötelességüket. Soha nem mondanak le a saját érdekeikről. Még ha látják is, hogy a gonosz emberek gonoszságot követnek el, nem leplezik le őket; egyáltalán nincsenek alapelveik. Miféle emberi mivolt ez? Ez nem jó emberi mivolt. Ne figyeljetek arra, hogy mit mondanak az ilyen emberek; azt kell látnotok, hogy mit élnek meg, mit fednek fel, és milyen a hozzáállásuk, amikor a kötelességeiket végzik, valamint azt, hogy milyen a belső állapotuk, és mit szeretnek. Ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti hűségüket, ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja Isten házának érdekeit, vagy ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti törődésüket, akkor vajon rendelkeznek-e emberi mivolttal? Ők nem rendelkeznek emberi mivolttal. Mások látják a viselkedésüket, és Isten is láthatja. Az ilyen emberek számára nagyon nehéz elnyerni az igazságot” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Isten szavainak elolvasása után eléggé elszégyelltem magam. Korábban mindig azt hittem, hogy jó az emberi mivoltom, mert harmonikusan együtt tudok működni a testvéreimmel, és figyelembe venni a munka egészét, és segíteni is tudok a testvéreimnek. De amikor a tények feltárultak, rájöttem, hogy mégse jó az emberi mivoltom. Úgy éreztem, hogy Vang Nan érkezése veszélyezteti a hírnevemet és a státuszomat, ezért, nehogy a felügyelő azt mondja, nem vagyok olyan jó, mint Vang Nan, minden figyelmemet a saját munkám megfelelő elvégzésére összpontosítottam. Amikor láttam, hogy Jang Jangnak és Li Nának nehézségei vannak a munkájukban, és segítségre van szükségük, nem vettem róluk tudomást. Azt gondoltam, hogy a nekik nyújtott segítség hatással lenne a munkám előrehaladására, ezért egyszerűen figyelmen kívül hagytam őket, és távol tartottam magam az egésztől. Ennek eredményeként a munka veszteségeket szenvedett. Csak ekkor jöttem rá, hogy korábban azért tudtam segíteni a nővéreimnek és figyelembe venni a munka egészét, mert a hírnevem és a státuszom nem forgott kockán. De most, hogy a büszkeségem és a státuszom volt a tét, lelepleződött az igazi arcom, és a saját hírnevem és státuszom védelme érdekében figyelmen kívül hagytam a gyülekezet érdekeit. Hogy mondhatnánk, hogy jó volt az emberi mivoltom? Akinek igazán jó az emberi mivolta, az hűséges a kötelességében, és amikor Isten házának érdekei ütköznek a személyes érdekeivel, figyelembe tudja venni Isten szándékait, és Isten házának érdekeit helyezni előtérbe. De ami engem illet, amikor láttam, hogy a gyülekezet munkája veszteségeket szenved, nem voltam hajlandó félretenni a személyes érdekeimet, hogy segítsek a nővéreimnek. Hol volt bennem egy csepp emberség is? Ezt felismerve erős bűntudatom támadt, és Istenhez imádkoztam: „Istenem, rájöttem, hogy igazán önző vagyok, és hajlandó vagyok megváltozni, és harmonikusan együttműködni a nővéreimmel. Nem számít, ki ütközik problémákba a kötelességeiben, hajlandó vagyok velük együtt keresni az igazságot, hogy megoldjuk a problémákat.” Ezután aktívan megkérdeztem Li Nát és Jang Jangot, hogy milyen problémáik vannak a munkájukban, és ha felvetettek bármilyen kérdést, együtt beszéltük meg és kerestünk rá megoldást. Ezután, bármilyen sűrű is volt a munka, mindig találtam időt arra, hogy megbeszéljem a munka problémáit a nővéreimmel, és együtt beszélgettünk a megoldáshoz vezető utakról. Látva, hogy a munka egésze fokozatosan pozitív irányba halad, mindannyian nagyon boldogok voltunk.

Egy idő után a vezető elintézte, hogy én és Jang Csen nővér együttműködjünk a szövegalapú kötelességekben. Általában együtt beszéltük meg a munkát, de később a munka változásai miatt felosztottuk a feladatokat. Néha Jang Csennek ellenőriznie kellett az anyagokat a testvérekkel. Ez idő alatt a vezető leveleket küldött, hogy érdeklődjön a munkájáról, és a testvérek is leveleket küldtek, hogy kérdéseket tegyenek fel neki. Ezekre mind gyorsan kellett válaszolni. Eleinte tudtam segíteni néhány ilyen feladatban, de egy idő után azt gondoltam magamban: „Ez Jang Csen felelőssége. Ha folyamatosan segítek neki, az az én időmet pazarolja, és ha az a munka, amiért én vagyok a felelős, nem hoz olyan jó eredményeket, mint Jang Csené, mit fog gondolni rólam a vezető? Mutatkozni sem merek majd többé!” De aztán eszembe jutott, hogy korábban csak a saját munkámra összpontosítottam, és figyelmen kívül hagytam a nővéreim munkáját, amivel a gyülekezet munkájának okoztam kárt, és tudtam, hogy ezúttal nem tehetem meg újra. Felidéztem egy szakaszt Isten szavaiból: „Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy hűséges voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai utat mutattak nekem a gyakorláshoz. Legyen szó akár Jang Csen, akár az én felelősségi körömbe tartozó munkáról, az mind a gyülekezet munkája, és nem szabadna folyamatosan a büszkeségemmel és a státuszommal törődnöm. Ha Jang Csen munkája késedelmet szenvedne, akkor a gyülekezet érdekei sérülnének. Tudtam, hogy meg kell védenem a gyülekezet egészének munkáját. Ezek után, amikor Jang Csen túl elfoglalt volt, segítettem neki néhány feladatban, ugyanakkor rangsoroltam a feladatokat a sürgősségük szerint. Amikor így gyakoroltam, megnyugvást és békességet éreztem.

Korábban mindig azt hittem, hogy jó az emberi mivoltom, hogy tudok szenvedni és áldozatot hozni a kötelességeimben, és hogy harmonikusan tudok együttműködni a testvéreimmel is. De miután mindezen keresztülmentem, láttam, hogy igazán önző vagyok, és minden szenvedésem és áldozatom a hírnevem és a státuszom védelmét szolgálta. Hálát adok Istennek, hogy az Ő szavai megítéltek és lelepleztek, így lehetővé vált számomra, hogy megismerjem magam, és némi változást érjek el.