Kedves No Ji!

Hogy vagy mostanában? A legutóbbi leveledben említetted, hogy már nem végzed az öntözési kötelességedet, helyette a vezetők általános feladatokkal bíztak meg. Úgy érezted, hogy ez a kötelesség nem teszi lehetővé, hogy kitűnj, vagy kivívd mások megbecsülését, ezért ellenálltál, és nem voltál hajlandó együttműködni. Érdekelne, hogy javult-e az állapotod az utóbbi időben. Korábban én is átéltem hasonló állapotot. Később, Isten szavainak olvasása által, némileg megértettem a hírnévre és státuszra törekvő romlott beállítottságomat, kiigazítottam a kötelességekről alkotott téves nézeteimet, és elkezdtem szorgalmasan végezni a kötelességeimet. Ebben a levélben szeretném veled megosztani a tapasztalataimat, remélve, hogy némi segítséget tudok nyújtani.

2021 októberében, amikor először kezdtem vezetőként dolgozni, függetlenül attól, hogy milyen későn fejeztem be a munkámat, mindennap olvastam Isten szavait. Azt gondoltam magamban: „Amíg többet értek az igazságból, és meg tudok oldani minden felmerülő problémát, a testvérek biztosan nagyra fognak tartani, ha látják, hogy rendelkezem az igazságvalóságokkal.” Fél évvel később a gyenge képességem miatt, a büszkeségre és a státuszra való erős irányultságom miatt és a romlott beállítottságom gyakori korlátozásai miatt nem sikerült jó eredményeket elérnem a kötelességeimben, és felmentettek. A vezetők elintézték, hogy a képességeim alapján segítsek a testvéreknek a számítógépes ügyekben. Abban az időben az általam feltárt állapot hasonló volt a tiédhez. Azt mondtam magamban: „Ez csak egy jelentéktelen, fizikai munkát igénylő feladat, és bármennyit is dolgozom majd, senki sem fogja észrevenni.” Isten szavait olvasva rájöttem, hogy Istennek szándéka volt a feladatok átszervezésével, és ennek alá kell vetnem magam, és el kell fogadnom azt. De mégis ilyen gondolataim támadtak: „Az általános ügyekkel kapcsolatos munkának nincs jövője. Nem számít, milyen jól teljesítek, nem fogom elnyerni mások megbecsülését. Jobb lenne vezetőnek lenni, ami egy magasabb és tekintélyesebb pozíció.” Bár teljesítettem a kötelességemet, soha nem tudtam nagy lelkesedést tanúsítani. Amikor megtudtam, hogy az újonnan érkezett Csou Ting nővér jó képességű, gyorsan fejlődik, és hogy megválasztották vezetőnek, az nagyon felzaklatott: „Bár a problémamegoldó képességem kissé hiányos, jobbnak kellene lennem egy újonnan érkezőnél. Ha az újoncot megtették vezetőnek, akkor rám miért csak az általános ügyeket bízzák? Mit fognak rólam gondolni a testvérek?”

Egy nap a vezetők eljöttek egy összejövetelre, én pedig egy másik szobában voltam, ahol számítógépes ügyekben segítettem. Hallottam, hogy a vezetők az emberek fejlesztéséről beszélgetnek. Azt mondták, hogy néhányan, bár csak néhány éve hisznek Istenben, jó képességűek, és jobban törekednek az igazságra, ezért érdemes őket fejleszteni. Ugyanakkor néhány ember, annak ellenére, hogy már sok éve hisz Istenben, kevés fejlődést mutat, és gyenge képességű, ezért őket nem érdemes képezni. Ennek hallatán nagy fájdalmat éreztem a szívemben, és azt gondoltam: „Vajon én nem olyan ember vagyok, aki méltatlan arra, hogy képezzék? Úgy tűnik, hogy csak általános feladatokra vagyok képes, esélyem sincs arra, hogy kitűnjek.” Egy idő után az egyik vezető becsukta az ajtót, én pedig még jobban elkeseredtem, és így gondolkodtam: „Korábban, amikor vezető voltam, a felsőbb szintű vezetők is tartottak összejöveteleket, hogy közösséget vállaljanak velünk, és én is azok közé tartoztam, akiket fejlesztettek. Most azonban csak azért vagyok itt, hogy számítógépes ügyeket intézzek, pusztán egy fizikai munkát és rutinfeladatokat végző dolgozó vagyok.” Az is felmerült bennem, hogy az összejövetelen részt vevő gyülekezetvezetők mind ismernek, és azon tűnődtem, vajon mit gondolnak majd rólam, ha megtudják, hogy most ezt a kötelességet végzem. Minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban elkeseredtem. Amikor a számítógépes problémák megoldása után eljött az idő, hogy elmagyarázzam nekik, hogyan kell használni a berendezést, át sem akartam menni hozzájuk. Úgy éreztem, hogy csak egy alantas dolgozó vagyok, nem vagyok egy szinten velük. Sokáig járkáltam a szobában, mielőtt vonakodva átmentem hozzájuk, hogy beszéljek velük. Mikor visszatértem, mélységes kényelmetlenséget éreztem: arra gondoltam, hogy bármennyire is jól teljesítek, senki sem fog tudni róla, és senki sem fog nagyra tartani. Mi értelme van ennyi időt és erőfeszítést befektetni? Elég, ha csak annyit teszek, amennyit tudok. Ezután már nem végeztem teljes szívvel a kötelességemet. Amikor a testvérek kérdéseket tettek fel nekem, válaszadás előtt nem gondoltam át alaposan azokat, és nem is foglaltam össze a munkám során felmerülő problémákat vagy eltéréseket. A készségek elsajátítására sem fordítottam figyelmet, és nem akartam időt és energiát fektetni a tanulásba, megelégedtem azzal, hogy befejezzem az éppen aktuális feladatokat. Ez idő alatt, mivel nem viseltem terhet a kötelességemben, már kora este álmosnak éreztem magam. Ez befolyásolta a munkám hatékonyságát. Később rájöttem, hogy az állapotom nem helyes, ezért imádkoztam Istenhez, és a vezetését kértem, hogy felismerjem a problémáimat.

Keresésem során Isten e szavait olvastam: „Isten házában folyamatosan szó van Isten megbízatásának az elfogadásáról és az ember kötelességének helyes teljesítéséről. Hogyan jön létre a kötelesség? Általánosságban szólva: Isten irányítási munkájának az eredményeképpen jön létre, amely eljuttatja az emberiséghez az üdvösséget; konkrétabban: ahogy Isten irányítási munkája kibontakozik az emberek között, különféle munkák adódnak, amelyekben az embereknek közre kell működniük és amelyeket el kell végezniük. Ennek eredményeként felmerültek felelősségek és küldetések, amelyeket be kellett tölteniük az embereknek, és ezek a felelősségek és küldetések azok a kötelességek, amelyeket Isten az emberiségre ruház” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő végzése?). „Bármi legyen is a kötelességed, ne tégy különbséget magasztos és alantas feladatok között. Tegyük fel, hogy ezt mondod: »Habár ez a feladat Istentől kapott megbízatás és Isten házának munkája, ha elvégzem, lenézhetnek miatta az emberek. Mások olyan munkát kapnak, amellyel kitűnhetnek. Nekem ezt a feladatot adták, amivel nem tudok kitűnni, hanem a színfalak mögött kell fáradoznom vele, és ez igazságtalan! Nem fogom elvégezni ezt a kötelességet. Olyannak kell lennie a kötelességemnek, amivel ki tudok tűnni mások előtt, és amivel nevet szerezhetek magamnak – és még ha nem is szerzek nevet magamnak és nem tűnök ki, akkor is legalább profitálnom kell belőle és fizikailag jól kell éreznem magam.« Elfogadható hozzáállás ez? Aki válogat, nem fogadja el a dolgokat Istentől, hanem a saját preferenciái szerint választ. Ez nem a kötelességed elfogadása; ez a kötelességed megtagadása és az Isten elleni lázadó mivoltod megnyilvánulása. Az efféle válogatósságba az egyéni preferenciáid és vágyaid vegyülnek. Amikor a magad érdekét, a magad hírnevét stb. veszed figyelembe, nem engedelmesen viszonyulsz a kötelességedhez” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő végzése?). Isten szavaiból megértettem, hogy nem számít, milyen kötelességet végzünk, az egy Istentől kapott küldetés és felelősség. Nem létezik felsőbb-vagy alsóbbrendű kötelesség. Ha valaki a kötelességeket magas vagy alacsony szintűként osztályozza, és csak azokat akarja végezni, amelyek révén kitűnhet, míg más kötelességeket elkerül, az a kötelesség megtagadása, és az Istennek való valódi alávetettség hiányát mutatja. Amikor Isten szavainak fényében elgondolkodtam magamon, rájöttem, hogy személyes preferenciák alapján viszonyulok a kötelességeimhez, és mindig a jelentősebb kötelességeket szeretném végezni. Visszagondolva arra, amikor vezető voltam, annak érdekében, hogy a felsőbb vezetők nagyra becsüljenek, és kivívjam a testvérek elismerését, sok erőfeszítést tettem, és nagy lelkesedéssel végeztem a kötelességeimet. De amikor általános feladatok végzéséről volt szó, úgy éreztem, hogy csupán fizikai munkát végzek, és hogy a szerepem jelentéktelen. Ezt a fajta kötelességet alacsonyabb rendűnek tekintettem, és úgy éreztem, hogy nem nyújt lehetőséget a kiemelkedésre, ezért nem éreztem motiváltnak magam a kötelességemben. Különösen akkor, amikor hallottam, hogy a vezető szerint egyes régóta hívő, gyenge képességű, lassan fejlődő hívőket nem érdemes fejleszteni, úgy éreztem, hogy még az újonnan jötteknél is kevesebbet érek, és csak néhány általános feladatot tudok elvégezni. Ettől különösen elkeseredtem, és elvesztettem a kötelességeim végzéséhez szükséges motivációt. Nem tettem bele a szívemet abba, amit el kellett végeznem, és ez veszteséget okozott a kötelességeimben. Ekkor elgondolkodtam azon, hogy a kötelesség egy Istentől kapott felelősség. Akár magas, akár alacsony szintű, el kell azt fogadnom Istentől, alá kell vetnem magam neki, és eleget kell tennem a rám ruházott felelősségnek. De mivel úgy éreztem, hogy elvesztettem a tekintélyemet, és a státusz iránti vágyam nem volt kielégítve, elkezdtem ellenállni, okoskodni, negatívvá válni és hanyagolni a munkámat. Nem tettem erőfeszítést arra, hogy átgondoljam és megoldjam a kötelességeim során felmerülő problémákat, és a szükséges készségeket sem tanulmányoztam, illetve sajátítottam el. Ennek eredményeként nem tudtam önállóan megoldani bizonyos problémákat, ami nagyobb terhet rótt a velem dolgozó testvérekre. Túlságosan a hírnévre és a státuszra összpontosítottam. Csak a saját hiúságom, büszkeségem és személyes érdekeim érdekeltek, akár a gyülekezet munkájának hátráltatása árán is. Megértettem, hogy nem volt bennem engedelmesség a kötelességeim megváltoztatásával szemben, és egyáltalán nem volt lelkiismeretem, sem józan eszem.

Később elolvastam egy másik passzust Isten szavaiból: „Az antikrisztusok számára nem holmi plusz követelmény a hírnév és a státusz, és még kevésbé olyan dolgok, amelyek külsődlegesek számukra, amelyek nélkül ellennének. Ezek részei az antikrisztusok természetének, a zsigereikben, a vérükben vannak, velük született dolgok. Az antikrisztusok nem közömbösek az iránt, hogy van-e hírnevük és státuszuk; nem ez a hozzáállásuk. Akkor mi a hozzáállásuk? A hírnév és a státusz szorosan kapcsolódik a mindennapi életükhöz, a naponkénti állapotukhoz, ahhoz, hogy mire törekednek napi szinten. Az antikrisztusok számára tehát a státusz és a hírnév az élet. Nem számít, hogyan élnek, nem számít, milyen környezetben élnek, nem számít, milyen munkát végeznek, nem számít, mire törekednek, hogy mik a céljaik, mi az életük iránya, minden a jó hírnév és a magas státusz körül forog. Ez a cél pedig nem változik; soha nem tudják az ilyen dolgokat félretenni. Ez az antikrisztusok valódi arca és lényege. Kitehetnéd őket a hegyek mélyén egy őserdőben, még akkor sem tennék félre a hírnév és a státusz hajszolását. Bármilyen embercsoportba helyezheted őket, még mindig csak a hírnévre és a státuszra tudnak gondolni. Habár az antikrisztusok is hisznek Istenben, egyenértékűnek tekintik a hírnévre és státuszra való törekvést az Istenbe vetett hittel, és ugyanolyan fontosnak tartják. Ami annyit tesz, hogy miközben az Istenben való hit útját járják, a saját hírnevüket és státuszukat is hajszolják. Elmondható, hogy az antikrisztusok azt hiszik szívükben, hogy az Istenbe vetett hitükben az igazságra való törekvés a hírnév és státusz hajszolását jelenti; hogy a hírnév és státusz hajszolása egyben az igazságra való törekvés, és hírnevet és státuszt nyerni annyi, mint elnyerni az igazságot és az életet. Ha úgy érzik, hogy nincs hírnevük, nyereségük vagy státuszuk, hogy senki sem csodálja őket, értékeli vagy követi őket, akkor nagyon csalódottak, azt hiszik, nincs értelme hinni Istenben, nincs értéke, és ezt mondják maguknak: »Vajon az ilyen hit istenben kudarc? Reménytelen?« Gyakran fontolgatnak ilyen dolgokat a szívükben, azt latolgatják, hogyan hasíthatnának ki egy helyet maguknak Isten házában, hogyan lehetne előkelő hírnevük a gyülekezetben, hogy az emberek figyeljenek, amikor beszélnek, támogassák őket, amikor cselekszenek, és kövessék őket, bárhová is mennek; hogy az övék legyen az utolsó szó a gyülekezetben, és legyen hírnevük, nyereségük és státuszuk – valójában ilyen dolgokra összpontosítanak a szívükben. Ezekre törekednek az ilyen emberek. Miért gondolkodnak mindig ilyen dolgokon? Miután olvasták Isten szavait, miután prédikációkat hallgattak, tényleg nem értik mindezt, tényleg nem képesek tisztán látni mindezt? Isten szavai és az igazság tényleg nem képesek megváltoztatni az elképzeléseiket, az elgondolásaikat és a véleményüket? Egyáltalán nem ez a helyzet. A probléma bennük van, ez teljességgel azért van, mert nem szeretik az igazságot, mert a szívükben idegenkednek az igazságtól, és ennek eredményeképp egyáltalán nem fogékonyak az igazságra – ezt a természetlényegük határozza meg” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavai leleplezik, hogy az antikrisztusok a hírnevet és a státuszt az életüknek tekintik. Mindegy, hogy milyen kötelességet végeznek, vagy kik között dolgoznak, a gondolataik mindig a hírnév és a státusz körül forognak. Ha nem nyerik el mások tiszteletét és csodálatát, akkor értéktelennek érzik az életüket. Ezen elgondolkodva, vajon nem ugyanúgy vélekedtem-e a törekvésről, mint az antikrisztusok? Gyermekkorom óta hatással voltak rám az olyan sátáni mérgek, mint: „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”, vagy „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, és „az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik”. A hírnévre és a státuszra való törekvést az életcélomnak tekintettem, bármit is tettem, azzal mások megbecsülését akartam elnyerni. Amikor iskolába jártam, irigyeltem azokat, akik hivatalos pozíciókat töltenek be, és tekintélyük van, azt hittem, bárhová is mennek, az emberek megbecsülik őket. Azt gondoltam, hogy ha én is ilyenné válok, akkor az életemnek lesz értéke, ezért keményen tanultam, remélve, hogy az erőfeszítéseim jó álláshoz juttatnak majd a jövőben, és segítenek elnyerni mások elismerését. Miután elkezdtem hinni Istenben, a törekvéssel kapcsolatos nézeteim változatlanok maradtak. Amikor vezető voltam, bármennyire is lefoglalt a kötelességem, mindig olvastam Isten szavait, hogy minél több igazsággal felvértezzem magam, és ezáltal megoldjam a testvérek problémáit, hogy elnyerjem a megbecsülésüket. Az összejövetelek során állandóan azon töprengtem, miként vállaljak közösséget úgy, hogy a testvérek ne nézzenek le. Mivel a szándékom téves volt, és az állapotom nem volt jó, ez befolyásolta az összejövetelek hatékonyságát. Az általános ügyekkel kapcsolatos munkám során továbbra is a régi utat követtem. Mivel féltem attól, hogy lenéznek, miután megoldottam a számítógépes problémákat a vezetőknek, még egy olyan egyszerű dologra sem mertem rászánni magam, hogy szóljak hozzájuk, és belül nagyon elnyomottnak éreztem magam. Ezután nagyon passzívvá váltam a kötelességeimben, ami a munkára is kihatott. Láttam, hogy bármilyen kötelességet is végeztem, a gondolataim és a szándékaim csak a saját hírnevemre és státuszomra irányultak. Hát nem az antikrisztusok útját követtem? Nyilvánvalóan semmit sem értem; nem rendelkeztem az igazságvalóságokkal, a képességem gyenge volt, és a romlott beállítottságom is elég súlyos volt. Ahelyett, hogy lehajtott fejjel tettem volna a kötelességemet, állandóan a saját büszkeségemmel és státuszommal foglalkoztam. Amikor nem értem el ezeket, negatívvá és lehangolttá váltam, és elvesztettem a motivációmat a kötelességeimben. A hírnév és a státusz tényleg nagyon szorosan gúzsba kötött, uralva életem minden napját. Minden tettemben mások megbecsülésére és elismerésére vágytam. Valóban rendkívül fájdalmas volt így élni! Isten lehetőséget adott nekem a kötelességem végzésére, hogy az igazságra törekedhessek, és a kötelességem végzése által megváltoztassam a beállítottságomat. Én viszont nem végeztem lelkiismeretesen a kötelességemet, és nem azon fáradoztam, hogy az igazságra törekedjek, hanem mindig a hírnevet és a státuszt kerestem, hogy mások megbecsülését elnyerjem. Amikor elvesztettem a tekintélyemet vagy a státuszomat, azt a kötelességemen vezettem le, és felelőtlenül végeztem azt. Ez lázadás és ellenállás volt Istennel szemben! Most már világosan láttam, hogy a hírnévre, a nyereségre és a státuszra való elvakult törekvés valóban rendkívül veszélyes. Amikor a hírnevem, a nyereségem vagy a státuszom forgott kockán, ellenálltam és panaszkodtam, passzívvá és negatívvá váltam a kötelességemben, ami veszteségeket okozott a munkában. Ha továbbra is makacsul erre törekednék, Isten végül csak visszautasítana és kiiktatna. Tudod, No Ji? Amikor rájöttem ezekre a dolgokra, megijedtem, és azt gondoltam: „Nem törkedhetek továbbra is a téves útra. Teljes mértékben meg kell becsülnöm az Istentől kapott lehetőséget a kötelességem teljesítésére.”

Elolvastam egy másik passzust Isten szavaiból, amely segített némi megértést nyernem arról, hogy miként határozzam meg a helyzetemet. Mindenható Isten azt mondja: „Ha azt gondolod, hogy nagyon gyenge képességű vagy, és hogy nem vagy képes megkülönböztetni a helyest a helytelentől, valamint nem vagy képes felfogni az igazságot, akkor bármit teszel is, ne merülj el az ambícióidban és vágyaidban, és ne töprengj azon, hogy miként törekedhetnél arra, hogy valamiféle tisztviselővé válj a gyülekezetben, azaz hogy gyülekezetvezető légy; vezetőnek lenni nem olyan könnyű. Ha nem vagy becsületes ember, és nincs benned szeretet az igazság iránt, akkor amint vezetővé válsz, vagy antikrisztus vagy hamis vezető leszel. [...] Ha érzed a felelősség terhét a gyülekezeti munkát illetően, és szeretnél részt venni benne, az jó; ám el kell gondolkoznod azon, hogy érted-e az igazságot, hogy képes vagy-e beszélgetni az igazságról problémák megoldása végett, hogy képes vagy-e igazán alávetni magad Isten munkájának, és hogy képes vagy-e megfelelően, a munkarendek szerint végrehajtani a gyülekezeti munkát. Ha megfelelsz ezeknek a kritériumoknak, akkor indulhatsz a választáson hogy vezető vagy dolgozó légy. Azt akarom mondani ezzel, hogy az embereknek minimum önismerettel kell rendelkezniük. Nézd meg először, hogy képes vagy-e felismerni az embereket, hogy meg tudod-e érteni az igazságot és tudod-e elvszerűen tenni a dolgokat. Ha teljesíted ezeket a követelményeket, akkor alkalmas vagy arra, hogy vezető vagy dolgozó légy. Ha nem vagy képes felmérni magad, akkor megkérheted rá a körülötted lévőket, akik ismernek téged, vagy közel állnak hozzád. Ha mind azt mondják, hogy nincs elegendő képességed ahhoz, hogy vezető légy, és hogy már az is elég jó, ha a jelenlegi munkádat végzed, akkor gyorsan meg kell ismerned önmagadat. Mivel gyenge képességű vagy, ne töltsd azzal az egész idődet, hogy vezető akarj lenni – csak tedd meg, amit tudsz, végezd a kötelességedet megfelelően, két lábbal a földön járva, hogy lelki békéd lehessen. Ez is jó. Ha pedig képes vagy arra, hogy vezető légy, ha igazán birtokában vagy ilyen képességnek és adottságnak, ha munkaképes vagy, és ha érzed a felelősség terhét, akkor pontosan az a fajta tehetséges ember vagy, akinek híján van Isten háza, és biztos, hogy előléptetnek és művelnek majd; de minden dologban ott van Isten időzítése. Ez a kívánság – annak kívánsága, hogy előléptessenek – nem ambíció, de meg kell lennie benned a vezetővé váláshoz szükséges képességnek, és teljesítened kell annak kritériumait. Ha gyenge képességű vagy, mégis azzal töltöd minden idődet, hogy vezető akarsz lenni, valamilyen fontos feladatot akarsz elvállalni, te akarsz felelni az egész munkáért, vagy olyasvalamit akarsz tenni, amelynek köszönhetően kitűnhetsz, akkor ezt mondom neked: Ez ambíció. Az ambíció katasztrófát idézhet elő, úgyhogy óvakodj tőle! Minden emberben ott a vágy az előrehaladásra, és mindannyian hajlandóak törekedni az igazság felé, ami nem probléma. Egyeseknek van képességük, megfelelnek a vezetővé válás kritériumainak, és képesek az igazság felé törekedni, ez pedig jó dolog. Másoknak nincs képességük, így ki kell tartaniuk a saját kötelességük mellett, megfelelően, elvszerűen és Isten házának követelményei szerint végezve az éppen előttük lévő kötelességet; számukra ez jobb, biztonságosabb és reálisabb” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). No Ji, nem nyertél te is néhány dolgot Isten szavainak e részletét olvasva? Én ebből a passzusból megértettem, hogy ha valaki jó képességgel és munkaképességgel rendelkezik, és megfelel a vezetői kritériumoknak, Isten háza biztosan előlépteti és képezi őt. De ha valaki gyenge képességű, és nem felel meg a vezetői kritériumoknak, akkor még ha vezető is válik belőle, képtelen lesz valódi munkát végezni, és szükségszerűen veszteségeket fog okozni a gyülekezet munkájában. Mindig azt hittem, hogy ha vezető vagyok, azzal mások megbecsülését is elnyerem, de soha nem gondolkodtam el azon, hogy valóban megfelelek-e a vezetői kritériumoknak. Ha visszatekintek a vezetőként töltött időre, úgy látom, hogy nem voltam képes tisztán látni vagy megoldani a testvérek kötelességeiben felmerült problémákat. Amikor sok feladat volt, nem voltam képes egyszerre kezelni őket, és még azt a munkát sem tudtam megfelelően elvégezni, amiért elsősorban én feleltem. Ráadásul túlságosan foglalkoztatott a státuszom, a kötelességem végzése során nem az igazságalapelvek keresésére összpontosítottam, és állandóan azon gondolkodtam, hogyan beszélhetnék úgy, hogy elnyerjem a testvérek megbecsülését. A szívem nem tudott igazán elköteleződni a kötelesség mellett, és annak végzése nem hozott semmilyen eredményt. A felsőbb vezetők az alapelvek alapján ruházták át másra a kötelességemet, ami a gyülekezeti munka javát és az én védelmemet szolgálta. A jelenleg végzett kötelességem néhány technikai készség ismeretét is igényli, amelyeket képes vagyok elsajátítani, és hozzájárulhatok ehhez a kötelességhez. Ez a kötelesség megfelelő számomra. Ahogy Isten mondja: „Egyeseknek van képességük, megfelelnek a vezetővé válás kritériumainak, és képesek az igazság felé törekedni, ez pedig jó dolog. Másoknak nincs képességük, így ki kell tartaniuk a saját kötelességük mellett, megfelelően, elvszerűen és Isten házának követelményei szerint végezve az éppen előttük lévő kötelességet; számukra ez jobb, biztonságosabb és reálisabb”. Valóban, azok számára, akik megfelelnek a vezetői kritériumoknak, jó dolog, ha Isten háza előlépteti és fejleszti őket, mivel ez lehetővé teszi számukra, hogy több képzésben részesüljenek, belépjenek az igazságalapelvek különböző területeire, és a gyakorlati tapasztalataikkal segíthessék a testvéreket, ami a gyülekezet munkája szempontjából jó dolog. Azoknak, akik nem felelnek meg a vezetői kritériumoknak, állhatatosan kell végezniük azokat a kötelességeiket, amelyekre képesek, és ők is beléphetnek néhány igazságvalóságba, végül lehetőséget kapva az üdvösségre. Ezt felismerve egy kicsit jobban megértettem Isten szándékát. Isten azért rendezte így a körülményeket, hogy segítsen nekem pontos képet kialakítani önmagamról. Meg kell találnom a megfelelő pozíciót, és gyakorlatiasan kell végeznem a kötelességemet. Ez a legfontosabb dolog, és ezzel a fajta józan ésszel kell rendelkeznem.

Olvastam egy másik részt Isten szavaiból: „Az igazság előtt mindenki egyenlő. Azok, akiket előléptetnek és művelnek, nem sokkal jobbak másoknál. Mindenki nagyjából ugyanannyi ideje tapasztalja Isten munkáját. Azoknak, akiket még nem léptettek elő, illetve nem művelnek, ugyancsak törekedniük kell az igazságra, miközben a kötelességeiket végzik. Senki sem foszthat meg másokat az igazságra való törekvés jogától. Egyesek buzgóbban törekednek az igazságra, és van némi képességük, így előléptetik és művelik őket. Ez az Isten háza munkájával kapcsolatos szükségletek miatt van. Akkor hát miért vannak Isten házának ilyen alapelvei az emberek előléptetésére és használatára vonatkozóan? Azért, mert az emberek különböző képességűek és jelleműek, és mindenki más utat választ, ami másféle kimenetelekhez vezet az emberek Istenbe vetett hite terén. Azok, akik törekednek az igazságra, meg lesznek mentve és a királyság emberei lesznek, míg azok, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, akik nem végzik hűségesen a kötelességüket, ki lesznek rekesztve. Isten háza annak alapján műveli és használja az embereket, hogy azok törekednek-e az igazságra, és hogy hűségesek-e a kötelességük végzésében. Van-e különbség a különféle emberek hierarchiájában Isten házában? Egyelőre nem áll fenn hierarchia a különféle emberek pozíciója, értéke, státusza vagy helyzete tekintetében. Azon időszakban legalábbis, amikor Isten az emberek megmentésén és igazgatásán munkálkodik, nincs különbség a különféle emberek rangja, pozíciója, értéke vagy státusza között. Egyedül a munkamegosztásban és a kötelességteljesítés szerepköreiben van különbség. Természetesen ezen időszak alatt némelyeket – kivételes jelleggel – előléptetnek és kiművelnek valamilyen különleges munkák végzésére, miközben némelyek különböző okokból nem kapnak ilyen lehetőségeket – például mert probléma van a képességükkel vagy a családi környezetükkel. De vajon azokat, akik nem kaptak ilyen lehetőségeket, nem is menti meg Isten? Nem ez a helyzet. Vajon alacsonyabb az értékük és a pozíciójuk másoknál? Nem. Az igazság előtt mindenki egyenlő, mindenkinek van lehetősége az igazságra törekedni és elnyerni azt, Isten pedig mindenkivel igazságosan és észszerűen bánik” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Isten szavait olvasva rájöttem, hogy az igazság előtt mindenki egyenlő. Isten házában az embereket a képességük, a jellemük és az igazságra való törekvésük alapján értékelik, hogy eldöntsék, képezhetőek-e. Nincs rangbeli különbség azok között, akiket előléptetnek és fejlesztenek, és azok között, akiket nem; az egyetlen különbség csak az emberek beosztásában van. Én viszont azt hittem, hogy a vezetői munka magasabb státuszú, olyan, mint egy hivatalnoké, míg az általános ügyekkel kapcsolatos munka alacsonyabb státuszú, olyan, mint egy segédmunkásé. Világi szemlélettel méregettem a kötelességeket Isten házában, ami egyáltalán nincs összhangban Isten szavaival. Isten szavai helyreigazították a téves nézeteimet. Isten házában, függetlenül attól, hogy ki milyen kötelességet végez, Isten ugyanazzal az igazsággal látja el az embereket, és ugyanazokat a lehetőségeket kínálja nekik az igazság elnyerésére. Isten nem azt nézi, hogy az ember milyen kötelességet végez, hanem azt, hogy az igazságra törekszik-e. Még ha valaki gyenge képességű is, mindaddig, amíg a szíve igaz, és alá tudja vetni magát Isten elrendezéseinek, és gyakorolja mindazt, amit megért, Isten megvilágosítja és vezeti őt. Haj Lun nővérre gondoltam, akivel együtt végeztem a kötelességemet. A képessége nem volt túl jó, de hajlandó volt terhet viselni a kötelességében. Azonnal megtanulta a szükséges készségeket, és készségesen, magát alávetve vállalt bármilyen feladatot, hogy megoldja a problémákat, bárhol is voltak azok. Eredményeket ért el a kötelessége végzésében. Isten természete igazságos; Ő nem kivételezik senkivel. Amíg valaki őszintén törekszik az igazságra, elnyerheti azt, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesít. Miután ezt felismertem, az érzéseim sokkal tisztábbak lettek. Megértettem, hogy kötelességem végzésekor arra kell koncentrálnom, hogy az igazságra törekedjek, ahelyett, hogy a státusszal foglalkoznék.

No Ji, most már képes vagyok alávetni magam az általános ügyekkel kapcsolatos munkának, és megtanultam néhány leckét. Korábban negatív voltam, hanyaggá váltam, és nem vállaltam terhet a kötelességem végzésében, nem igyekeztem megoldani a munka során felmerülő problémákat. Most már sokkal jobb a helyzet. Arra koncentrálok, hogy felismerjem a kötelességeimben mutatkozó eltéréseket, és proaktívan dolgozom e problémák megoldásán. Korábban nem voltam proaktív a technikai készségek elsajátításában, nem szántam időt és energiát a bonyolultabb ismeretek tanulmányozására. Most viszont hajlandó vagyok megtanulni a kötelességeimhez szükséges technikai készségeket. Bár még mindig találkozom néhány nehézséggel, már nem olyan romlott beállítottsággal viszonyulok hozzájuk, mint korábban. Imádkozva és Istenre támaszkodva sok technikai készséget elsajátítottam. Korábban csak feladatnak tekintettem azt, hogy segítsek a testvéreknek a számítógépes problémákban. Most már tudatosan az életbe való belépésemre koncentrálok. Amikor romlott beállítottságokat fedek fel a kötelességeimben, képes vagyok Isten szavait keresni, hogy kezeljem a problémáimat, és kijavítsam a helytelen állapotomat. Amikor látom, hogy egyes újonnan érkezők vezetővé válnak, már nem zavar. Képes vagyok nyugodtan és helyes módon szembenézni vele. Rájöttem, mennyire fontos, hogy őszinte szívvel végezzük a kötelességünket. Nem számít, hogy valaki milyen kötelességet végez, ha a szíve tiszta és alávetett, és minden tőle telhetőt megtesz, akkor hozzájuthat Isten megvilágosításához és útmutatásához, és sokat nyerhet a kötelességei által. No Ji, ezt látva sikerült elsajátítanod a gyakorlás néhány módját a magad számára?

Egyelőre ennyit szerettem volna írni. Remélem, hogy ez a tapasztalatom hasznos volt számodra, és hamarosan segít neked túllépni a negatív állapotodon, hogy őszinte szívvel fordulhass a kötelességeid felé, és ne hagyd veszni azokat a fáradságos erőfeszítéseket, amelyeket Isten belénk fektetett. Nyugodtan írj, és oszd meg velem a felismeréseidet vagy a nyereségeidet!

Baráti üdvözlettel:

Jü Hszün

2023. szeptember 19.