Mióta elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, a gyülekezetben végzem a kötelességemet. Amikor az ötvenes éveimet tapostam, szövegekkel kapcsolatos kötelességeket kezdtem végezni, és úgy találtam, hogy a reakcióidőm és memóriám nem sokkal rosszabb, mint a fiatalabb testvéreké, illetve hogy a hatékonyságom és eredményességem a kötelességemben szintén nagyjából olyan, mint az övék. Nagyon örültem, és nagyon motivált voltam a kötelességemben. De ahogy öregedtem, kezdtem leépülni, és magas lett a vérnyomásom is. A testi erőm és az energiám szintén fokozatosan csökkent, és a gondolkodásom is lassabb lett. Néha, amikor egy kicsit gyorsabban ettem és ittam Isten szavait, az elmém nem tudott ezzel lépést tartani, és néha elfelejtettem, amit nem sokkal előbb olvastam, és újra át kellett olvasnom. Romlott a memóriám, és nagyon feledékeny lettem. Néha ott voltak a szavak a nyelven hegyén, mégsem emlékeztem rá, hogy mit akarok mondani. Azután ránéztem a munkapartneremre, egy harmincas éveiben járó nővérre, aki tele volt energiával, és jól fogott az agya. Éles szemű volt, gyorsan és hatékonyan dolgozott, és amit ő fél óra alatt be tudott fejezni, az nekem másfél órámba került. Gyakran irigyeltem a fiatalságát és energiáját, ugyanakkor aggódtam magam miatt, és arra gondoltam: „Mi lesz, ha néhány év múlva még lassúbbá válik az elmém? Attól tartok, hogy addigra nem leszek képes semmilyen kötelességet végrehajtani, és igazán hasznavehetetlen leszek. Hogy nyerhetem el akkor majd az üdvösséget?” Néha még panaszkodtam is a szívem mélyén: „Miért csak ilyen öregen fogadtam el Isten utolsó napokbeli munkáját? Bárcsak 20 évvel fiatalabb lennék, milyen jó is lenne! Most öreg vagyok, és teljesen hasznavehetetlen.” Valójában a legjobb tudásom szerint akartam teljesíteni a kötelességemet, de már 60 éves voltam. Az elmém és a látásom nem volt olyan, mint régebben, és magas volt a vérnyomásom. Ha este egy kicsit tovább dolgoztam, nagyon elfáradtam, és korán le kellett feküdnöm. Látva, milyen hatalmas különbség van a hatékonyság terén a kötelességekben köztem és a fiatalabbak között, elkeseredtem, kisebbrendűnek éreztem magam, és végül negatív állapotba kerültem. Nem akartam többé a kötelességemben áldozatot vállalni, és nem akartam a képességeim fejlesztésére összpontosítani. Még az eltéréseimen sem akartam elgondolkodni, hogy javítsam a munkám eredményét. Azt gondoltam magamban: „Öreg vagyok és hasznavehetetlen. Bármennyire is igyekszem, nem fogom tudni jól végezni a kötelességemet. Talán egy nap teljesen feleslegessé válok, és ki fognak iktatni.”

Nyugtalanságom és aggodalmam közepette Isten szavait olvastam: „Vannak idős emberek is, akik 60 fölöttiek vagy akár 80-90 év körüliek, és akik előrehaladott koruk miatt szintén nehézségeket tapasztalnak. Az ő gondolkodásuk az életkoruk ellenére nem feltétlenül annyira helyes vagy racionális, az elképzeléseik és nézeteik pedig nem feltétlenül egyeznek az igazsággal. Ezeknek az idős embereknek ugyanúgy vannak problémáik, és állandóan így aggódnak: »Az egészségem már nem olyan jó, és a lehetőségeim a kötelességek végzése területén korlátozottak. Vajon emlékezni fog rám Isten, ha csak ezt az aprócska kötelességet teljesítem? Néha megbetegszem, és szükségem van arra, hogy valaki gondoskodjon rólam. Amikor nincs, aki gondoskodjon rólam, nem vagyok képes ellátni a kötelességemet, mit tehetnék hát? Idős vagyok, nem emlékszem Isten szavaira, amikor olvasom azokat, és nehéz megértenem az igazságot. Amikor a közösségben az igazságot szólom, zavarosan és logikátlanul beszélek, és nincsenek olyan tapasztalataim, amelyeket érdemes lenne megosztanom. Öreg vagyok, és nincs elég energiám, a látásom nem valami jó, és már nem vagyok erős. Számomra minden nehéz. Nemcsak, hogy nem tudom teljesíteni a kötelességemet, de könnyen elfelejtek és elrontok dolgokat. Néha összezavarodom, és problémákat okozok a gyülekezetnek és a testvéreimnek. Szeretnék üdvösségre jutni és az igazságra törekedni, de ez nagyon nehéz. Mit tehetek?« Amikor ezekre a dolgokra gondolnak, nyugtalankodni kezdenek, és azt gondolják: »Hogy lehet, hogy csak ennyi idősen kezdtem el hinni Istenben? Hogyhogy nem vagyok olyan, mint azok, akik a 20-as és 30-as éveikben járnak, vagy mint azok, akik a 40-es és 50-es éveikben? Hogyhogy csak most találkoztam Isten munkájával, amikor ilyen idős vagyok? Nem arról van szó, hogy rossz a sorsom; legalább most találkoztam Isten munkájával. A sorsom jó, és Isten jó volt hozzám! Csak egy dolognak nem örülök, éspedig, hogy túl öreg vagyok. Nem túl jó a memóriám, és az egészségem sem, de a szívem erős. Csak a testem nem akar engedelmeskedni, és elálmosodom, miután egy ideig hallgatok az összejöveteleken. Néha behunyom a szemem, hogy imádkozzak, és elalszom, az elmém pedig elkalandozik, amikor Isten szavait olvasom. Egy kevés olvasás után álmos leszek, elbóbiskolok, és a szavak nem mélyülnek el bennem. Mit tehetnék? Képes vagyok-e még ilyen gyakorlati nehézségek mellett is törekedni az igazságra és megérteni azt? Ha nem, és ha nem vagyok képes az igazságalapelvek szerint gyakorolni, akkor nem lesz-e hiábavaló az egész hitem? Nem maradok-e le az üdvösségről? Mit is tehetnék? Annyira aggódom! [...]« [...] Ezek az idős emberek koruk miatt mély gyötrelembe, szorongásba és aggodalomba merülnek. Minden alkalommal, amikor valamilyen problémával, kudarccal, nehézséggel vagy akadállyal találkoznak, a korukat hibáztatják, sőt, gyűlölik és nem szeretik magukat. De minden hasztalan, nincs megoldás, és nincs kiút számukra. Lehetséges-e, hogy tényleg nincs kiút számukra? Van-e valamilyen megoldás? (Az idős embereknek is teljesíteniük kell a kötelességeiket, amennyire képesek.) Ugye elfogadható, hogy az idős emberek teljesítsék a kötelességeiket, amennyire képesek rá? Vajon az idősek már nem törekedhetnek az igazságra a koruk miatt? Vajon nem képesek megérteni az igazságot? (De igen, képesek.) Meg tudják-e érteni az idős emberek az igazságot? Valamennyit meg tudnak érteni, de még a fiatalok sem tudnak mindent megérteni. Az idős emberek mindig abban a tévhitben élnek, hogy zavarodottak, hogy rossz a memóriájuk, és ezért nem tudják megérteni az igazságot. Igazuk van? (Nincs.) Bár a fiataloknak sokkal több az energiájuk, mint az időseknek, és fizikailag erősebbek, valójában a megértési, felfogási és megismerési képességük ugyanolyan, mint az időseké. Nem voltak-e az idősek is valamikor fiatalok? Nem öregnek születtek, és egyszer a fiatalok is meg fognak öregedni. Az idős embereknek nem szabad mindig azt gondolniuk, hogy azért, mert öregek, fizikailag gyengék, mivel nincsenek jól, és rossz a memóriájuk, különböznek a fiataloktól. Valójában nincs különbség. [...] Nem arról van szó, hogy az idős embereknek nincs semmi dolguk, és nem képesek végezni a kötelességüket, még kevésbé arról, hogy képtelenek az igazságra törekedni – sok minden van, amit tehetnek. A különböző eretnekségek és tévtanok, amelyeket életed során felhalmoztál, valamint a különböző hagyományos eszmék és elképzelések, a tudatlanság és makacsság, a konzervatív, irracionális, illetve eltorzult dolgok, amelyeket felhalmoztál, mind felgyülemlettek a szívedben, és ezek kiásására, boncolgatására és felismerésére még több időt kell fordítanod, mint a fiataloknak. Nem arról van szó, hogy nincs semmi dolgod, vagy hogy gyötrődnöd, szoronganod és aggódnod kellene, hogy nincs mit csinálnod – ez sem nem a te feladatod, sem nem a te felelősséged. Mindenekelőtt, az idős embereknek megfelelő gondolkodásmóddal kell rendelkezniük. Bár lehet, hogy múlnak az éveid, és viszonylag idős vagy fizikailag, mégis fiatalos gondolkodásmódod kell, hogy legyen. Bár öregszel, a gondolkodásod lelassult és a memóriád gyenge, de ha még mindig tisztában vagy önmagaddal, megérted a szavaimat, és megérted az igazságot, akkor ez azt bizonyítja, hogy nem vagy öreg, és hogy nem hiányosak a képességeid” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Isten szavai pontosan leleplezték az állapotomat. Láttam, hogy a nővér, akivel párban dolgoztam, fiatal, és hatékonyan végzi a munkáját, én pedig idősebb vagyok, magas a vérnyomáson, lassabb a gondolkodásom, és sokkal rosszabb a hatékonyságom a kötelességemben, mint neki. Azt gondoltam, hogy mivel öreg és hasznavehetetlen vagyok, Isten biztos el fog utasítani, és nem fog megmenteni. Abban az állapotban éltem, hogy félreértettem Istent. Aggódtam, hogy pár éven belül még jobban leépül a testem, és addigra lehet, hogy nem leszek képes semmilyen kötelességet végrehajtani, és ki fognak iktatni. Elszomorodtam, amikor erre gondoltam. De miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy Isten a fiatalokkal és az idősekkel is egyformán bánik. Amikor Isten igazságot fejez ki, az nem csak a fiataloknak, és nem csak az időseknek szól. Isten soha nem osztotta szét a választott népét az életkor alapján különböző csoportokba, és azt sem mondta soha, hogy az időseket ki kell tisztítani az egyházból. Isten nem kivételez, és nem számít, hány éves valaki, mindenkit lehet öntözni és táplálni Isten szavaival. Isten minden embernek egyenlő esélyt ad az üdvözülésre. Ha valaki nem törekszik az igazságra, és idegenkedik attól, az nem üdvözülhet, mindegy, hogy hány éves. Isten nem a kor alapján határozza meg az emberek sorsát és rendeltetési helyét, hanem főként az alapján, hogy elnyerték-e az igazságot. Nem számít, hogy hány éves valaki; ameddig megérti Isten szavait, és gyakorolja az igazságot, addig el tudja érni, hogy megváltozzon a beállítottsága, és elnyerje Isten üdvösségét. Bár már 60 éves voltam, és lassan tanultam az új készségeket, az elmém még mindig tiszta volt, még mindig megértettem Isten szavait, amikor ettem és ittam őket. Isten szavain keresztül képes voltam felismerni a hiányosságaimat és a romlott beállítottságomat is. Isten nem szűnt meg megvilágosítani és vezetni engem csak azért, mert öreg vagyok, és reméli, hogy több időt tudok tölteni azzal, hogy az Ő szavait eszem és iszom. Isten azt akarja, hogy ismerjem fel a Sátán mérgeit, a túlélés, valamint a hagyományos kultúra törvényeit. Azt akarja, hogy vessem le ezeket a negatív dolgokat, és hogy az igazság alapján viselkedjek és cselekedjek. Isten ezt szeretné látni. Az elmém most még ép és racionális, és még mindig tudom végezni a kötelességeimet, ezért meg kell becsülnöm a mostani helyzetemet, a lehető legjobban kell végeznem a kötelességeimet, és törekednem kell a beállítottságom megváltoztatására. Nem használhattam többé a koromat kifogásként az igazságra való törekvés megtagadására. Ha aggodalom és szorongás közepette élek, ha nincs meg bennem a kötelességemmel kapcsolatos teher érzése, és nem törekedem a változásra a beállítottságomban, akkor valóban hasznavehetetlenné válok, és Isten végül ki fog iktatni.

Később még többet olvastam Isten szavaiból: „Az antikrisztusok csak azért hisznek Istenben, mert ettől hasznot és áldásokat remélnek. Még ha ki is állnak némi szenvedést és fizetnek is némi árat, azt mind azért teszik, hogy üzletet kössenek Istennel. Óriási bennük a vágy és a szándék, hogy áldásokat és jutalmakat kapjanak, és szorosan ragaszkodnak hozzá. Egyet sem fogadnak el abból a sok igazságból, amelyet Isten kimondott, a szívükben mindig azt gondolják, hogy Istenben hinni csak az áldások elnyerésről és egy jó rendeltetési hely bebiztosításáról szól, hogy ez a legmagasabbrendű alapelv, és hogy semmi sem múlhatja azt felül. Azt gondolják, hogy nem kellene Istenben hinniük az embereknek, hacsak nem azért teszik, hogy áldásokban részesüljenek, és hogy az áldások nélkül értelmetlen és értéktelen lenne, vagyis elveszítené az értelmét és az értékét az Istenben való hit. Valaki más ültette el vajon az antikrisztusokban ezeket a gondolatokat? Valaki más tanításából vagy befolyásából merítenek vajon? Nem, a velük született antikrisztusi természetlényeg határozza meg őket, amely olyasvalami, amin senki sem változtathat. Annak ellenére, hogy a megtestesült Isten ma olyan sok szót szól, az antikrisztusok egyet sem fogadnak el közülük, hanem helyette ellenállnak nekik és elítélik azokat. A lényük igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő természete soha nem képes megváltozni. Ha nem tudnak megváltozni, az mit mutat? Azt mutatja, hogy elvetemült a természetük. Itt nem az a kérdés, hogy törekednek-e az igazságra vagy sem; ez egy elvetemült beállítottság, ez pimasz kiabálás és szembeszegülés Istennel. Ez az antikrisztusok természetlényege; ez az igazi arcuk” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok, bármennyi szenvedésen is menjenek keresztül, és bármennyi áldozatot is hozzanak az istenhitükben, mindig alkudozni próbálnak Istennel az áldásokért. Nagyobbra értékelik az áldásokat, mint az igazságra törekvést az üdvösségért. Ha nem nyerik el az áldásokat, nem hajlandóak semmilyen kötelességet végezni, és semmilyen áldozatot hozni. Sőt, szembehelyezkednek Istennel, és Isten igazságtalanságára panaszkodnak. Ilyen egy antikrisztus gonosz beállítottsága. Amikor elgondolkodtam magamon, miután elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, azt láttam, hogy az istenhit áldásokat hoz, esélyt ad arra, hogy megmeneküljek és belépjek a menny királyságába, aminek örültem, így bármi is történt, végeztem a kötelességemet. Amikor azt láttam, hogy a munkám tisztességes eredményeket hoz, úgy éreztem, hogy hozzájárulok a gyülekezethez, ezért azt gondoltam, hogy Isten biztos jó rendeltetési helyet ad majd nekem. De most, hogy öreg vagyok, és problémák vannak az egészségemmel, a hatékonyságom és eredményeim a kötelességemben nem tartanak már lépést a fiatalabbakéval, ezért aggódom, hogy ahogy öregszem, már nem leszek képes semmiféle kötelességet végezni, és hogy Isten ki fog iktatni. Mivel úgy éreztem, hogy elvesztettem minden reményt az áldások elnyerésére, negatív érzelmek uralkodtak el rajtam, szenvedtem, aggódtam, és negatív ellenállásban éltem. Azt hangoztattam, hogy az erőfeszítéseim és áldozathozatalom a kötelességem kedvéért van, de legbelül mindig a sorsomat és rendeltetési helyemet számítgattam. Arra próbáltam felhasználni a kötelességeimet, hogy Istennel alkudozzak. Lényegében manipulálni akartam Istent, és meg akartam Őt téveszteni. Csak most láttam, mennyire önző és hitvány voltam! Arra gondoltam, hogy Isten szavak millióit fejezte ki, hogy megmentse az emberiséget, és arra, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy Isten színe elé kerülhettem, és olyan sokat élvezhettem Isten szavainak táplálásából, és hogy tisztánlátásra tehettem szert a negatív dolgokról. Megértettem, hogy mi az élet értéke és értelme a teremtett lények számára, és lehetőséget nyertem az üdvözülésre. Már nem a nyereségre és az örömteli élvezetekre való törekvés ürességében éltem, mint a nem hívők. A kötelességem miatt Isten színe előtt élhetek, és ez megkímélt engem a Sátán sok ártalmától. Most, bár öregebb vagyok, és magas a vérnyomásom, nincs semmi komoly bajom, és ha fenntartom a rendszeres rutint, nincs szükségem orvosságra, hogy normálisan végezzem a kötelességeimet. Hát ez nem Isten kegyelme a számomra? Ám annak ellenére, hogy élveztem Isten szeretetét, nem viszonoztam azt, hanem arra használtam a kötelességeimet, hogy megpróbáljak alkudozni Istennel. Komolyan hiányzott belőlem a lelkiismeret és a józan ész! Isten elé járultam, és bűnbánatot tartottam: „Ó, Istenem! Mindig próbáltam alkudozni Veled a kötelességeimben az áldásokra törekedve, ami miatt Te megvetettél és meggyűlöltél. Hajlandó vagyok őszinte bűnbánatot tartani Előtted.”

Később olvastam még egy passzust Isten szavaiból, és rátaláltam a gyakorlás útjára. Mindenható Isten azt mondja: „Amellett, hogy a legjobb képességeik szerint el tudják jól végezni a kötelességüket, sok minden van, amire az öregek képesek. Hacsak nem vagy ostoba, tébolyult, és nem vagy képes megérteni az igazságot, és hacsak nem vagy képtelen gondoskodni magadról, akkor sok minden van, amit meg kell tenned. Éppen úgy, mint a fiatalok, törekedhetsz az igazságra, keresheted az igazságot, és gyakran kell Isten elé járulnod, hogy imádkozz, keresd az igazságalapelveket, törekedj arra, hogy teljes mértékben Isten szavai szerint szemléld az embereket és a dolgokat, azok szerint cselekedj, az igazságot mércédnek tekintve. Ezt az utat kell követned, és nem kell, hogy gyötrelmet, szorongást vagy aggodalmat érezz azért, mert öreg vagy, mert sok betegséged van, vagy mert a tested öregszik. A gyötrődés, szorongás és aggodalom érzése nem helyes – ezek irracionális megnyilvánulások” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Isten szavaiból megértettem, hogy amellett, hogy megfelelően állnak hozzá az öregedés, a betegség és a halál természeti törvényeihez, amiket Isten állított fel, az öregeknek, gyakran kell Isten elé járulniuk, hogy imádkozzanak Hozzá és keressék Őt, az igazságalapelvek szerint kell kezelniük a megjelenő embereket, eseményeket és dolgokat, és az igazság gyakorlására kell összpontosítaniuk, hogy eleget tegyenek Istennek. Nem kell kisebbrendűnek érezniük magukat azért, mert idősebbek, és kevésbé ügyesek, mint a fiatalabbak, és nem kell, hogy úgy érezzék, a koruk korlátozza őket. A legjobb tudásuk szerint kell végezniük kötelességeiket, tekintettel az energiájukra és fizikai állapotukra. Ilyen gondolkodásmódra van szükségük az időseknek. Amikor ráébredtem erre, arra is képessé váltam, hogy megfelelően nézzek szembe a korommal és a hiányosságaimmal. Figyelembe véve, hogy idősebb vagyok és hajlamos vagyok elfelejteni dolgokat, előre feljegyeztem az elvégzendő tennivalóimat, hogy ne szenvedjen késedelmet a munkám. Ami a speciális készségeket illeti, a fiatalabbak akkor is emlékeznek a dolgokra, ha csak egyszer tanulták meg, míg nekem rossz a memóriám, és lassabban értek meg dolgokat. Emiatt nagyobb erőfeszítést tettem, és ha egy alkalom után nem tudtam megtanulni a dolgokat, akkor még háromszor nekifutottam. Nem szabad a fiatalabbakhoz hasonlítgatni magamat, hanem inkább az igazságra kell törekednem, és arra, hogy a legjobb tudásom szerint végezzem a kötelességemet. Ezután Isten szavaira gondoltam: „Nem az életkor, a rangidősség, vagy a szenvedés mértéke alapján döntöm el, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és legkevésbé sem az alapján, hogy mennyire vált ki szánalmat, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez. Meg kell értenetek, hogy mindazok, akik nem követik Isten akaratát, szintén bűnhődni fognak. Ez egy olyan dolog, amit senki nem tud megváltoztatni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten nem az alapján határozza meg az ember sorsát és rendeltetési helyét, hogy az illető hány éves, és nem is az alapján, hogy mennyit szenvedett, hanem inkább azt nézi, hogy elnyerte-e az igazságot, és hogy megváltozott-e a beállítottsága. Ha nem törekszem az igazságra, ha nem mondok le az áldások iránti vágyamról, és ha a romlott beállítottságom nem változik meg, akkor még abban az esetben is ki lennék iktatva, ha húsz évvel fiatalabb lennék. Nem akarok továbbra is ragaszkodni a téveszméimhez, és csak arra szeretnék törekedni, hogy alávessem magam Isten szuverenitásának és elrendezésének, hogy jól végezzem a feladataimat, amíg élek, így változást érjek el a beállítottságomban, és végül, még ha nem is lesz jó a sorsom, mégis jól végezzem a kötelességeimet. Ilyennek kell lennie az ember lelkiismeretének és józan eszének, és ebbe az irányba kell törekednie.

Emlékszem, egy alkalommal összegyűltünk, hogy a munkával kapcsolatos készségeket tanulmányozzuk egy adott problémát illetően, de volt pár kérdés, amit még nem egészen értettem. Amikor a munkapartnerem elkezdett közösséget vállalni a meglátásairól, és a közössége nagyon jó volt, újra felszínre törtek a negatív érzelmeim, és azt gondoltam: „Már idősebb vagyok, és nagyon sokáig tart, amíg megértem a dolgokat. Ha egy-két éven belül még tompább leszek, akkor egyáltalán nem leszek képes semmilyen kötelességet végezni.” Ezek a gondolatok kellemetlenül érintettek. De abban a pillanatban eszembe jutottak Isten szavai: „Függetlenül attól, hogy fizikailag képes vagy-e teljesíteni a kötelességedet vagy sem, hogy bármilyen munkát el tudsz-e vállalni vagy sem, vagy hogy az egészséged megengedi-e, hogy teljesítsd a kötelességedet vagy sem, a szíved nem távolodhat el Istentől, és nem szabad feladnod a kötelességedet a szívedben. Így teljesíted majd a feladataidat, a kötelezettségeidet és a kötelességedet – ez az a hűség, amelyhez ragaszkodnod kell” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Isten szavai azon nyomban eloszlatták az aggodalmaimat. A jövőben, amikor idősebb koromban nem leszek képes gyorsan felfogni dolgokat, és nem fogok tudni szövegekkel foglalkozó kötelességeket végezni, más kötelességeket még végezhetek, amelyek megfelelnek a képességeimnek. Még ha egy nap a fizikai állapotom nem is teszi már lehetővé, hogy végezzem a kötelességeimet, ameddig a szívem nem távolodik el Istentől, és tudok kiáltani Hozzá, tudom enni és inni az Ő szavait, és el tudok gondolkodni magamon, Isten nem fog elutasítani. Amit Isten megvet, az a Belé vetett őszinte hitem hiánya, mivel mindig az áldásokra törekszem. Erre gondolva felszabadultságot éreztem a szívemben, és többé nem éreztem magam passzívnak vagy negatívnak. Ehelyett elkezdtem komolyan átgondolni a dolgokat és tanulni, és némi haladást értem el az akkor szükséges készségek elsajátításában. Teljes szívemből köszönöm Istennek az útmutatását. Nem számít, hogy milyen a fizikai állapotom, vagy hogy milyen sorssal és rendeltetési hellyel szembesülök, hajlandó vagyok alávetni magam Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek, és jól végezni a kötelességemet.