2020 márciusában levelet kaptam édesanyámtól. Megtudtam belőle, hogy gonosz emberként már több mint egy éve kitakarították a gyülekezetből. Ez a hirtelen jött üzenet villámcsapásként ért. Még be sem tudtam fejezni a levél olvasását, máris patakzottak a könnyeim. Isten üdvözítő munkája az utolsó napokban egyszeri esély az életben! Mivel anyámat kitakarították a gyülekezetből, nem vesztette-e el a megmenekülésének esélyét? Abban a pillanatban csak az suhant át az agyamon, hogy milyen jó volt hozzám édesanyám: Gyerekkorom óta anyám adott útmutatást nekem Isten szavának olvasásában, és ő tanított imádkozni. Apám azt akarta, hogy tanuljak jól, és jussak előrébb a jövőben, de anyám ragaszkodott ahhoz, hogy higgyek Istenben és végezzem a kötelességemet, ami lehetővé tette számomra, hogy helyes úton járjak az életben. Később anyámat az evangélium hirdetése miatt üldözte a rendőrség, és menekülnie kellett. Minden alkalommal, amikor írt nekem, arra bátorított, hogy őszintén végezzem a kötelességemet, és törekedjek az igazságra... Ezek az emlékek úgy pörögtek a fejemben, mint egy film jelenetei. Belegondoltam, hogy anyám tizenhat éve hitt Istenben, és bár kétszer is letartóztatták, nem árulta el Istent, és továbbra is végezte kötelességeit otthonától távol, ami miatt azt hittem, hogy őszintén hisz Istenben. Hogy takaríthatták ki mégis? A vezető hibázott vajon? Nem kaphatott volna még egy esélyt a megtérésre, figyelembe véve az évek során hozott áldozatvállalását és önfeláldozását? A levelében azt írta, hogy felületes volt és ámokfutást rendezett a kötelességei során, hogy viszályt szított és klikkeket alakított ki a testvérek között, károkat okozva a gyülekezet munkájában, és hogy amikor megmetszették, nem gondolkodott el önmagán, és nem ismerte fel magát, hanem mindig azt gondolta, hogy a probléma valaki másban rejlik. Azt írta, hogy túl sok gonoszságot követett el, és a kitakarítása indokolt volt; hogy évtizednyi hite alatt nem tett semmilyen tanúságot, ehelyett sok gonoszságot követett el, és kárt okozott a gyülekezet munkájában. Azt írta, hogy ő egy öreg ördög, a Sátán csatlósa és egy gonosz démon, hogy az élete a szégyen bélyege, és olyan fájdalmat érez, hogy öngyilkos akar lenni. Aztán arra gondoltam, hogy anyám még a kitakarítása után is elküldte nekem a munkával keresett pénzét, hogy támogasson a kötelességeimben. Anyám viselkedése összezavart engem: Lehet, hogy csak a romlott beállítottsága volt túl súlyos, és nem a lényegével volt gond? Ha kapna még egy esélyt, vajon képes lenne megtérni, és elkerülni a kitakarítást? Isten a lehető legnagyobb mértékben menti meg az embereket, és Isten háza lehetővé teszi azok visszatérését, akiket kitakarítottak, ha valóban megbánást tanúsítanak. Látva, hogy anyám némileg jó magatartást mutatott, miután kitakarították, talán a gyülekezet adhatna neki még egy esélyt? Így hát írtam egy levelet, hogy segítsek neki, kérve, hogy őszintén bánja meg bűneit, és hogy ha valóban megbánást tanúsít, talán visszafogadják a gyülekezetbe.

Egy összejövetel során megemlítettem a gondolataimat, és egy nővér azt mondta nekem, hogy hiányzik belőlem a tisztánlátás anyám lényegét illetően, ezért akarom mindig, hogy visszafogadják a gyülekezetbe, és azt mondta, hogy ebben a kérdésben keresnem kell az igazságot. Rájöttem, hogy Isten ezt a nővért használja arra, hogy emlékeztessen, tanuljam meg a leckét, ezért így imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem, össze vagyok zavarodva anyám kitakarítása miatt, kérlek, világosíts meg, hogy megértsem az igazságot, és engedd meg, hogy megtanuljam felismerni anyám természetlényegét, és kiszabaduljak az érzelmek kötelékéből!”

Egy nap Isten szavainak két szakaszát olvastam: „Akik a gyülekezeten belül mérgező, rosszindulatú beszédüknek adnak hangot, akik pletykákat terjesztenek, akik diszharmóniát szítanak, és klikkeket alkotnak a testvérek között – ők azok, akiket ki kellett volna zárni a gyülekezetből. Mivel azonban most Isten munkájának egy másik korszaka van, ezek az emberek korlátozva vannak, hiszen a biztos kiiktatás vár rájuk. Mindazoknak, akiket a Sátán megrontott, romlott beállítottságuk van. Egyeseknek csak romlott beállítottságaik vannak, de vannak, akik mások: nemcsak romlott sátáni hajlamaik vannak, hanem természetük is rendkívül rosszindulatú. Nemcsak szavaik és tetteik fedik fel romlott sátáni hajlamaikat; ezek az emberek maguk az igazi ördögök és Sátánok. Viselkedésük félbeszakítja és megzavarja Isten munkáját, megzavarja a testvérek életbe való belépését, és kárt tesz a gyülekezet normális életében. Előbb-utóbb ezeket a báránybőrbe bújt farkasokat el kell takarítani; kíméletlen hozzáállást, elutasító hozzáállást kell kialakítani a Sátán ezen szolgáival szemben. Csak így lehet Isten oldalán állni, és aki nem így tesz, az a Sátánnal együtt vergődik a mocsárban” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot). „Azok az emberek hisznek valóban Istenben, akik hajlandóak Isten szavát a gyakorlatba átültetni, és hajlandóak az igazságot gyakorolni. Azok az emberek, akik valóban képesek szilárdan állni Istenről tett bizonyságtételükben, ugyanazok, akik hajlandók az Ő szavát a gyakorlatba átültetni, és valóban képesek az igazság oldalán állni. A csaláshoz és igazságtalansághoz folyamodó emberek mindannyian nélkülözik az igazságot, és mindannyian szégyent hoznak Istenre. Akik vitákat szítanak a gyülekezetben, a Sátán szolgái, ők a Sátán megtestesítői. Az ilyen emberek nagyon rosszindulatúak. Azok, akiknek nincs ítélőképességük, és képtelenek az igazság oldalára állni, mind gonosz szándékokat táplálnak, és bemocskolják az igazságot. Mi több, ők a Sátán archetipikus képviselői. Ők menthetetlenek, és természetesen kivetik őket. Isten családja nem engedi, hogy megmaradjanak azok, akik nem gyakorolják az igazságot, és azokat sem engedi megmaradni, akik szándékosan szétzilálják a gyülekezetet. Most azonban nincs itt az ideje a kiutasítás munkájának; az ilyen emberek végül egyszerűen fel lesznek fedve és ki lesznek vetve. Nem szabad több haszontalan munkát fordítani ezekre az emberekre; azok, akik a Sátánhoz tartoznak, nem állhatnak az igazság oldalára, míg azok, akik az igazságot keresik, igen” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot). Isten leleplező szavai megértették velem, hogy csak azok hisznek igazán Istenben, akik képesek elfogadni és gyakorolni az igazságot, és hogy akik elutasítják az igazságot, következetesen gonoszságokat követnek el és megzavarják a gyülekezet munkáját, és soha nem térnek meg, azok valódi ördögök és Sátánok. Ők azok, akiket Isten felfed és kiiktat, és a gyülekezetnek ki kell őket takarítania. Ez a gyülekezet adminisztratív rendelete. A testvéreimtől megtudtam, hogy anyám következetesen nem tanúsított megbánást gonosz tettei miatt. Anyám kihasználta egy nővér felfedett romlottságát, hogy támadja és megítélje őt, és másokat is bevont, hogy vele együtt ítéljék meg és rekesszék ki ezt a nővért, ami miatt a nővér állapota leromlott. Anyám nem ért el eredményeket a kötelességeiben, és amikor a csoportvezetője sürgette a haladását, ő a háta mögött olyannak ítélte az illetőt, akiben nincs szeretet. Egy felügyelő beszélt vele, és leleplezte a problémáit, de ő azt mondta, hogy elnyomják őt, és nem hagyják szóhoz jutni. A háta mögött hangot adott a felügyelővel szembeni elégedetlenségének is, ami miatt másokban is elfogultság alakult ki a felügyelővel szemben, ami súlyosan akadályozta és megzavarta a munkát. A vezető ízekre szedte a tetteit és a magatartását, figyelmeztette őt, és elrendelte, hogy elkülönítve elmélkedjen. De anyám nem gondolkodott el, hanem kedve szerint járt különböző összejövetelekre, és viszályt szított a testvérek és a vezetők között. Ezek a tények megdöbbentettek. Anyámnak olyan ádáz természete volt! Ha bárki csak egy kicsit is olyat tett, ami nem egyezett a kívánságaival, haragra gerjedt, a hátuk mögött ítélkezett felettük, elégedetlenséget szított, és viszályt terjesztett a testvérek között, megzavarva a gyülekezet munkáját. A többiek újra és újra figyelmeztették, de egyáltalán nem tanúsított megbánást, állandóan gonoszságokat követett el, és megzavarta a gyülekezet munkáját, valamint a testvérek életbe való belépését. Ez egyáltalán nem a romlottság normális feltárulása volt, és nem is egy súlyosan romlott beállítottság problémája, ahogy én gondoltam, sokkal inkább ádáz természete volt, és feltárult a gonosz emberi lényege. Akkor sem térne meg, ha újabb esélyt kapna. A gyülekezet alapelvek szerint takarította ki őt, hogy megvédje a gyülekezet munkáját és a testvéreket a további zavarástól. Ez az eljárás teljesen igazságos volt, és összhangban volt az igazságalapelvekkel. Korábban mindig azt gondoltam, hogy tizenhat év hittel, sok évnyi kötelességvégzéssel otthonától távol, a folyamatos hitével még azután is, hogy kétszer letartóztatták, a családról és a karrierről való lemondásával, valamint minden fáradozásával és áldozatvállalásával igaz hívő volt. De most tisztán láttam, hogy anyám csak azért hitt Istenben, hogy beszivárogjon a gyülekezetbe, és áldásokat nyerjen, és hogy látszólagos lemondásait és áldozatait a menny áldásaira akarta cserélni. Mindenható Isten oly sok igazságot mondott ki, de ő egyetlen egyet sem fogadott el vagy gyakorolt. Ehelyett gonoszságot követett el, és zavarokat okozott a gyülekezetben, és makacsul nem volt hajlandó megbánást tanúsítani. Ez egy gonosz ember! Miben különbözik a farizeusoktól, akik elutasították az Úr Jézus által kimondott igazságokat, és akik keresztre feszítették az Úr Jézust, annak ellenére, hogy bejárták a világot, hogy embereket térítsenek meg? Eszembe jutott, amit az Úr Jézus mondott: „Nem lép be a mennyek országába mindenki, aki ezt mondta nekem: Uram, Uram, csak az, aki követi mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:21-23). Isten szavai megértették velem, hogy egy ember tehet látszólagos áldozatokat és erőfeszítéseket, de ez nem jelenti azt, hogy az illető igaz hívő, és Isten nem ismeri el ezt a fajta hitet. Csak azok igaz hívők, akik elfogadják és gyakorolják az igazságot. Az ilyen embereknek van reményük arra, hogy levessék romlott beállítottságukat, elnyerjék Isten megmentését, és belépjenek Isten királyságába. Azon is tűnődtem, hogy az, hogy anyám elismerte gonosz tetteit és elismerte magát ördögnek és Sátánnak miután kitakarították, vajon valódi megtérést jelentett-e, és vajon ez elegendő volt-e ahhoz, hogy a gyülekezet visszafogadja őt.

Keresésem során ezeket a szavakat olvastam Istentől: „Bármennyire haragudott is Isten a niniveiekre, mihelyt azok böjtöt hirdettek, zsákruhát öltöttek és hamuba ültek, az Ő szíve fokozatosan elkezdett meglágyulni, és kezdte meggondolni Magát. Közvetlenül azelőtt, hogy bejelentette nekik városuk elpusztítását – a bűnvallásukat és bűnbánatukat megelőző pillanatban –, még haragudott rájuk. Miután véghezvittek egy sor bűnbánó cselekedetet, Isten haragja Ninive népe iránt fokozatosan átalakult irántuk való irgalommá és toleranciává. Nincs semmi ellentmondás abban, hogy ugyanazon esemény során Isten természetének ez a két aspektusa időben egyszerre tárul fel. Akkor hát hogyan értsük és ismerjük meg ezt az ellentmondás-mentességet? Isten egymás után mindkét, egymással szöges ellentétben álló lényegét kifejezte és feltárta, mielőtt és miután Ninive népe bűnbánatot tartott, lehetővé téve, hogy az emberek meglássák Isten lényegének valódiságát és sérthetetlen voltát. Isten az Ő hozzáállása révén a következőket közölte az emberekkel: nem arról van szó, hogy Isten nem tűri az embereket, vagy hogy nem hajlandó irgalmat tanúsítani irántuk; inkább arról, hogy ők ritkán mutatnak igaz megbánást Isten előtt, és ritkán fordul elő, hogy emberek valóban elfordulnak gonosz útjaiktól, és felhagynak erőszakos cselekedeteikkel. Más szóval: amikor Isten haragszik az emberre, azt reméli, hogy az ember képes lesz az igaz bűnbánatra, és reméli, hogy láthatja az ember igaz megbánását, ez esetben pedig Ő továbbra is bőkezűen ajándékozza irgalmát és hosszútűrését az embernek. Ez annyit tesz, hogy az ember gonosz viselkedése kivívja Isten haragját, míg Isten irgalmában és hosszútűrésében azok részesülnek, akik hallgatnak Istenre és igaz bűnbánatot tartanak Előtte, akik képesek elfordulni gonosz útjaikról, és felhagynak erőszakos cselekedeteikkel. Isten hozzáállása teljesen egyértelműen feltárult abban, ahogy a niniveiekkel bánt: Isten irgalmát és hosszútűrését nem nehéz elnyerni, hiszen Ő mindössze igaz bűnbánatot vár el az embertől. Amíg az emberek elfordulnak gonosz útjaikról, és felhagynak erőszakosságukkal, Isten meg fogja gondolni magát, és megváltoztatja hozzáállását velük kapcsolatban” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.). „Amikor látod, hogy az ördögök és sátánok a világban hogyan dacolnak Istennel, akkor látod, hogy az ördögök és a Sátán a szellemi birodalomban hogyan dacolnak Istennel – egyáltalán nincs különbség. Ugyanabból a forrásból származnak, és ugyanazzal a természetlényeggel rendelkeznek, ezért teszik ugyanazokat a dolgokat. Függetlenül attól, hogy milyen formát öltenek, mind ugyanazt teszik. [...] Ha támadják és káromolják Istent, akkor ők ördögök, és nem emberek. Bármilyen jól hangzik vagy helyes az, amit mondanak emberi bőrben, a természetlényegük ördögi. Az ördögök mondhatnak szépen hangzó dolgokat, hogy félrevezessék az embereket, de az igazságot egyáltalán nem fogadják el, és még kevésbé ültetik gyakorlatba azt – ez teljesen így van. Nézzétek meg a gonoszokat és az antikrisztusokat, és azokat, akik szembeszállnak Istennel és elárulják őt – hát nem ilyen típusú emberek? [...] Mondd csak, helyénvaló-e megengedni, hogy ezek az ördögi emberek, vagy ezek az ördögi természetlényegű emberek Isten házában maradjanak? (Nem, nem helyénvaló.) Nem helyénvaló. Ők nem olyanok, mint Isten választott népe: Isten választott népe Istenhez tartozik, míg ezek az emberek az ördögökhöz és a Sátánhoz tartoznak” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.)). Isten szavain gondolkodva megértést nyertem a niniveiekről, akik gonosz tetteik miatt felkeltették Isten haragját, és pusztulással néztek szembe. De mivel képesek voltak „elfordulni gonosz útjaikról, és felhagynak erőszakos cselekedeteikkel”, és mivel igazán megbánást tanúsítottak, elnyerhették Isten irgalmát és megbocsátását. Csak akkor nyerheted el Isten irgalmát és megbocsátását, ha igazán elgondolkodsz a gonosz útról, amelyen egykor jártál, felismered, megbánod és meggyűlölöd azt, és ha képes vagy hallgatni Isten szavára, újrakezdeni, és letérni a gonosz útról, amelyen jártál. Pusztán jól hangzó szavakat mondani anélkül, hogy elfogadnánk vagy gyakorolnánk az igazságot, nem jelent valódi megtérést, és Isten nem mutat irgalmat vagy megbocsátást az ilyen emberek iránt. Utánanéztem anyám viselkedésének, és megállapítottam, hogy még mindig nem ismerte fel mindazt a súlyos gonoszságot, amit elkövetett. Ehelyett másokra hárította a felelősséget, azt mondta, hogy akkoriban egy nővér megvetette a felügyelőt, gyakran piszkálta a hibáival, és pletykált a hiányosságairól, és mivel neki magának nem volt tisztánlátása, ennek a nővérnek az oldalára állt a gonoszságok elkövetésében. Anyám még mindig egyáltalán nem értette meg mindazt a gonoszságot, amit tett, sem alattomos és rosszindulatú sátáni természetét, és nem érzett valódi megbánást és gyűlöletet ezek iránt, így hogyan tudna igazán bűnbánatot tartani? Ha visszafogadnák, ugyanúgy folytatná a gonoszságok elkövetését és a gyülekezeti munka megzavarását, mint korábban. Továbbá, bár elismerte, hogy öreg ördög, a Sátán szolgája és gonosz démon, az általa elkövetett konkrét gonoszságok, azok okai, az őt irányító szándékok, az általa követett sátáni mérgek, és az érintett sátáni beállítottság tekintetében nem volt valódi reflexiója, illetve megértése. Visszagondoltam mindazokra a helytálló dolgokra, amiket anyám mondott nekem, miközben felnőttem, például hogy mennyire értékes Isten utolsó napokbeli üdvözítő munkája, és hogy a kötelesség őszinte végzése és az igazságra való törekvés az élet helyes útja, de bár több mint egy évtizede mondogatta ezeket, egyetlen igazságot sem fogadott el vagy gyakorolt. Szóban elismerte gonosz tetteit, és képes volt helyes dolgokat mondani, de ez nem jelentette azt, hogy igazán megbánást tanúsított. A gyülekezet lehetővé teszi azok visszatérését, akik valódi megbánást tanúsítottak, de nem olyan emberekét, mint anyám, aki csak szóban ismerte el a dolgokat, és nem változott meg igazán.

Később Isten szavainak egy másik szakaszát olvastam: „Függetlenül attól, hogy antikrisztus vagy-e vagy gonosz ember, vagy hogy kitakarítottak vagy kizártak-e, az emberi felelősségeid teljesítése olyasvalami, amit végezned kell. Miért mondom, hogy olyasvalami, amit végezned kell? Tömérdek igazságot kaptál Istentől, és ez is Isten szívének vére. Isten háza oly sok éven át öntözött téged és gondoskodott rólad, de Isten követel-e tőled bármit is? Nem. A különféle könyvek, amelyeket Isten háza kioszt, mind ingyenesek, senkinek sem kell egy fillért sem költenie rájuk. Hasonlóképp ingyenes az örök élet igaz útja és az életnek szavai, amelyeket Isten az embereknek adományoz, és Isten házának a prédikációit és közléseit is mind ingyen hallgathatják az emberek. Így akár hétköznapi személy vagy, akár egy speciális csapat tagja, olyan sok igazságot kaptál ingyenesen Istentől, hogy minden bizonnyal rendjén való, hogy terjeszd Isten szavait és Isten evangéliumát az embereknek, és behozd az embereket Isten jelenlétébe, nem igaz? Minden igazságot Isten adományozott az emberiségnek; kinek lenne módjában visszafizetni ezt a nagy szeretetet? Isten kegyelme, Isten szavai és Isten élete felbecsülhetetlenek, és senki emberfiának nem áll módjában visszafizetni őket! Ennyire becses volna az ember élete? Olyan értékes talán, mint az igazság? Éppen ezért senkinek nem áll módjában visszafizetni Isten szeretetét és kegyelmét, és ebbe azok is beletartoznak, akiket kitakarított, kizárt és kirekesztett a gyülekezet – ők sem kivételek. Ha van némi lelkiismereted, józan eszed és emberi mivoltod, akkor nem számít, hogyan bánik veled Isten háza, neked teljesítened kell azt a kötelezettségedet, hogy terjeszted Isten szavait és tanúságot teszel az Ő munkája mellett. Ez az emberek megkerülhetetlen felelőssége. Éppen ezért nem számít, hogy hány embernek prédikálod Isten szavait és az Ő evangéliumát, vagy hogy hány embert nyersz meg, nem illet miatta dicséret. Isten olyan sok igazságot kimondott, és te mégsem hallgatod meg, illetve fogadod el őket. Egy kis szolgálatot végezni és prédikálni az evangéliumot másoknak – bizonyára ez az, amit tenned kell, nem igaz? Tekintve, hogy ma idáig jutottál, nem kellene vajon bűnbánatot tartanod? Nem kellene keresned a lehetőségét, hogy viszonozd Isten szeretetét? De még mennyire, hogy kellene! Isten házának vannak adminisztratív rendeletei, az emberek kitakarítása, kizárása és kiiktatása pedig olyan dolgok, amelyek az adminisztratív rendeletek szerint és Isten követelményei szerint történnek – ezeket a dolgokat helyes megtenni. Némelyek talán azt mondják: »Elég kínos olyanokat a gyülekezetbe fogadni, akik kitakarított vagy kizárt emberek evangéliumhirdetésén keresztül lettek megnyerve.« Ez valójában az emberek által végzendő kötelesség, és nincs semmi, ami miatt kínosan kellene érezned magad. Az emberek mindannyian teremtett lények. Még ha ki is takarítottak vagy ki is zártak, gonosz emberként vagy antikrisztusként el is ítéltek téged, esetleg a kirekesztés célpontja lettél, nem vagy attól még mindig teremtett lény? Ha kitakarítottak, attól még vajon Isten nem továbbra is az Istened? Egy csapásra semmivé lettek talán azok a szavak, amelyeket Isten szólt hozzád, és azok a dolgok, amelyekkel ellátott? Nem léteznek többé? De igenis léteznek; arról van csak szó, hogy te nem tartottad becsben őket. Minden megtért ember – akárki térítette is meg – teremtett lény, és alá kell vetnie magát a Teremtőnek. Éppen ezért, ha ezek az emberek, akik ki lettek takarítva vagy zárva, hajlandóak prédikálni az evangéliumot, nem fogjuk korlátozni őket; de bárhogy prédikáljanak is, Isten házának az emberek használatára vonatkozó alapelvei és Isten házának adminisztratív rendeletei változhatatlanok maradnak, és ez soha de soha nem lesz másként” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (6.)). Isten szavai megértették velem, hogy Isten oly sok szót mondott ki, és mindig is az emberek megmentésének munkáját végezte. Ez az üdvösség ingyen adatott nekünk, és csak természetes, hogy végezzük a kötelességeinket. Bár anyámat kitakarították, még mindig teremtett lény volt, és minden nap Istenre támaszkodott élelemért, vízért és levegőért, hogy élhessen. Isten nem fosztotta meg őt attól a jogától, hogy egye és igya az Ő szavát. Hajlandó volt terjeszteni az evangéliumot, és pénzt adott nekem, hogy támogasson a kötelességeimben, ami csak néhány felelősségének tett eleget, de nem tanúsított valódi megbánást, és az alapelveket figyelembe véve nem volt alkalmas a visszatérésre. Korábban zavaros fejű voltam, nem kerestem az igazságot, és nem értettem Isten természetét. Láttam, hogy anyámnak némileg jó volt a magatartása, és képes volt néhány helyes dolgot mondani, ezért mindig reméltem, hogy a gyülekezet vissza tudja majd fogadni őt. Olyan zavaros fejű voltam! Megkérdeztem magamtól azt is: „ha valaki mást takarítottak volna ki, reméltem volna-e, hogy visszafogadják? Nem. Miért reménykedtem abban, hogy anyám újabb esélyt kap, és visszafogadják, miután kitakarították? Mi volt ennek a problémának a gyökere?” Isten szavainak egy szakaszát olvastam: „Isten szavainak utolsó része az emberiség legnagyobb gyengeségét tárja fel – mindannyian az érzések állapotában élnek –, és így Isten nem kerüli el egyiket sem, és leleplezi az egész emberiség szívében elrejtett titkokat. Miért olyan nehéz az embereknek elhatárolni magukat a bennük lévő érzésektől? Túlmutat-e ez a lelkiismereti normákon? Beteljesítheti-e a lelkiismeret Isten akaratát? Átsegíthetik-e az érzések az embereket a megpróbáltatásokon? Isten szemében az érzések az Ő ellenségei – vajon nem ezt mondták-e ki világosan Isten szavai?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 28. fejezet). Isten leleplezi, hogy az érzelmek az Ő ellenségei, hogy azok az emberek legnagyobb gyengeségei, hogy az érzelmek szerinti élet megakadályoz abban, hogy az alapelvekkel tekints a dolgokra és az emberekre, és ha így élsz, az hajlamossá tesz a gyülekezet munkájának akadályozására és megzavarására. Korábban nem voltam tudatában annak, milyen erősek az érzelmeim. Az elmúlt néhány évben egyesek körülöttem gonosz emberekként és antikrisztusokként lepleződtek le, és képes voltam igazságosan értékelni és leleplezni a problémáikat. Emiatt úgy éreztem, még mindig van igazságérzetem, de anyám kitakarítása teljesen feltárt engem. Anyám oly sok gonoszságot követett el, én mégsem gyűlöltem őt. Ellenkezőleg, szomorú voltam és sírtam, valahányszor a kitakarítására gondoltam, és mély fájdalmat éreztem amiatt, hogy elvesztette a megmenekülésének esélyét, odáig menően, hogy kétségeim merültek fel, hogy talán a vezetők és dolgozók hibáztak, amikor kitakarították, és úgy éreztem, igazságtalanság érte őt. Látva, hogy anyám némileg jó magatartást mutatott, és külsőleg nem volt makacs és ellenálló a kitakarításával szemben, mindig reméltem, hogy a gyülekezet visszafogadja őt. Bár nem könyörögtem kegyelemért az érdekében, a gondolkodásomban Istennel szemben álltam. Isten ítélő és leleplező szavai nélkül, és ha nem tárulnak fel a tények, amelyek lehetővé tették számomra, hogy tisztán lássam a lényegét, valóban kegyelemért könyörögtem volna az érdekében, egy gonosz ember oldalára álltam volna, és ellenálltam volna Istennek. Elmélkedve végre felismertem, hogy az olyan sátáni mérgek, mint „a vér nem válik vízzé” és „az ember nem élettelen; hogyan lehetne mentes az érzelmektől”, mélyen gyökereztek a szívemben, arra késztetve, hogy érzelmek szerint éljek, és képtelen legyek megkülönböztetni a jót a gonosztól. Bármilyen gonoszságot is követett el anyám, változatlanul jó embernek tartottam, és a hozzám legközelebb álló személynek. Úgy éreztem, adósa lennék, és nem tudnék együtt élni magammal, ha nem állnék az oldalára. Most belegondolva fiatal koromtól kezdve anyám velem együtt olvasta Isten szavát, imádkozni tanított, arra ösztönzött, hogy őszintén végezzem a kötelességemet és törekedjek az igazságra, és pénzt küldött, hogy támogasson az otthonomtól távol végzett kötelességemben. Ezekkel és más hasonló dolgokkal csak eleget tett az anyai felelősségeinek, emellett pedig ez volt Isten szuverenitása és elrendezése is. Eszembe jutottak azok az évek, amikor a KKP által uralt démonok fellegvárában hittem Istenben. Oly sokszor néztem szembe veszéllyel, de Isten volt az, aki vigyázott rám, és átsegített a nehézségeken. Továbbá a testvéreim, akikhez nem fűz vérségi kötelék, kockázatot vállaltak, hogy megvédjenek, amikor a letartóztatás veszélye fenyegetett. Kétszer tartóztattak le a kötelességem végzése közben, és bűnügyi nyilvántartásba kerültem, de a testvéreim befogadtak, és úgy gondoskodtak rólam, mintha a saját vérük lennék. Mindez Isten szeretete miatt volt, ezért hálát kell adnom Istennek, és viszonoznom kell az Ő szeretetét! Anyám gonosz ember, aki már nagyon megzavarta a gyülekezet munkáját, és még mindig nem tanúsított valódi megbánást, még azután sem, hogy kitakarították. Anélkül, hogy felismertem volna őt, továbbra is azt akartam, hogy a gyülekezet adjon neki még egy esélyt, és fogadja vissza. Egyáltalán nem vettem figyelembe Isten házának érdekeit, sem a testvérek életbe való belépését. Nem voltam-e ezzel egy gonosz ember cinkosa, ellenállva és ellenszegülve Istennek? Lelkiismeretes és szeretetteljes voltam egy gonosz ember iránt, ami hűtlenség Istenhez, kegyetlenség a testvérekkel szemben, és nélkülözi az emberi mivoltot. Láttam, hogy sátáni mérgek szerint éltem, és hogy egy bolond voltam, akiből hiányzott a tisztánlátás, illetve a jó és a gonosz megkülönböztetésének képessége. Majdnem a Sátán oldalára álltam, és szembeszegültem Istennel. Ilyen súlyos veszélyben voltam! Ezeket felismerve végre első kézből értettem meg, mit értett Isten azon, hogy „az érzések az Ő ellenségei”. Ezek a szavak olyan gyakorlatiasak és igazak! Később Isten szavainak egy másik szakaszát olvastam: „Mielőbb félre kell tenned az érzéseidet; Én nem érzések alapján cselekszem, hanem igazságosságot gyakorlok helyette. Ha a szüleid bármi olyat tesznek, ami nem válik a gyülekezet javára, nem menekülhetnek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 9. fejezet). Pontosan azért, mert Isten az igazságosságot tartja fenn, ahelyett, hogy érzelmek alapján cselekedne, és az igazság és igazságosság uralkodik Isten házában, azokat az antikrisztusokat és gonosz embereket, akik megbánás nélkül megzavarják és lerombolják Isten munkáját, és ártanak a testvéreknek, ki lehet takarítani, hogy minden gyülekezeti munka zökkenőmentesen haladhasson, és hogy a testvéreknek normális gyülekezeti életük és környezetük lehessen, amelyben kötelességeiket végezhetik. Isten azt követeli, hogy beszédünkben és tetteinkben kerüljük az érzelmekre való támaszkodást, és helyette alapelvekre támaszkodjunk. Így kell bánnunk a szüleinkkel is, és ez az az igazság, amit gyakorlatba kell ültetnem. Bár anyám fizikailag világra hozott engem, lényegét tekintve gonosz ember, Isten ellensége, és Isten gyűlöli őt. Az alapelvek szerint kell vélekednem ebben az ügyben, Isten mellett kell állnom, és nem szabad érzelmekre támaszkodva szólnom az érdekében.

Később Isten szavainak egy másik szakaszát olvastam, amely lehetővé tette számomra, hogy megértsem, hogyan kell bánnom anyámmal. Isten azt mondja: „Tegyük fel, hogy a szüleid akadályozzák az istenhitedet, a természetlényegük az álhívőké és a nem hívőké, sőt akár a gonosz embereké és az ördögöké, és nem járnak veled egy úton. Más szóval egyáltalán nem olyan emberek, mint te, és bár sok éven át velük egy háztartásban éltél, a törekvéseik és a jellemük egyszerűen nem azonos a tiéddel, és egyértelműen nem ugyanazt helyezik előtérbe és nem arra igyekeznek, amerre te. Te hiszel Istenben, de ők egyáltalán nem, sőt még ellen is állnak Istennek. Mit kell tenni ilyen körülmények között? (Elutasítani őket.) Isten nem mondta, hogy utasítsd el vagy átkozd őket egy ilyen helyzetben. Isten ezt nem mondta. Isten követelménye, miszerint »becsüld a szüleidet«, most is áll. Ez azt jelenti, hogy amíg a szüleiddel élsz, addig továbbra is tartanod kell ezt a követelményt, hogy becsülöd a szüleidet. Ebben a dologban nincs ellentmondás, ugye? (Nincs.) Ebben egyáltalán nincs ellentmondás. Vagyis, amikor sikerül megoldanod, hogy hazalátogass hozzájuk, főzhetsz nekik egy ételt vagy készíthetsz nekik gombócokat, és ha lehetséges, vásárolhatsz nekik néhány egészségügyi terméket, ők pedig nagyon elégedettek lesznek veled. [...] Kell lenniük alapelveknek abban, ahogyan az emberekkel, és ezzel együtt a szüleiddel bánsz – attól függetlenül, hogy hisznek-e Istenben vagy sem, és attól függetlenül, hogy gonosz emberek-e vagy sem, elvszerűen kell bánnod velük. Isten a következő alapelvet közölte az emberrel: a másokkal való igazságos bámásmódról van szó – viszont az ember plusz felelősséggel tartozik a szülei iránt. Mindössze annyit kell tenned, hogy teljesíted ezt a felelősséget. Függetlenül attól, hogy a szüleid hívők-e vagy sem, függetlenül attól, hogy követik-e a hitüket vagy sem, hogy az életszemléletük és az emberi mivoltuk egyezik-e a tiéddel vagy sem, neked teljesítened kell a kötelezettségedet velük szemben. Nem kell kerülnöd őket, csak hagyd, hogy minden folyjon a maga útján Isten vezénylése és intézkedései szerint. Ha akadályozzák az Istenbe vetett hitedet, akkor is a legjobb tudásod szerint teljesítened kell gyermeki kötelezettségeidet, hogy legalábbis a lelkiismereted ne érezze adósnak magát feléjük. Ha nem akadályoznak, és támogatnak istenhitedben, akkor is az alapelvek szerint kell gyakorolnod, jól kell bánnod velük, amikor az helyénvaló” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (4.)). Isten szavai felderítették a szívemet, és megértették velem a családtagokkal való bánásmód alapelveit. Anyám lényegét tekintve gonosz ember, és különböző utakon járunk. Nem az érzelmekre, hanem az alapelvekre támaszkodva kell cselekednem. Ugyanakkor ő nevelt fel engem, megosztotta velem az evangéliumot, és a mai napig támogat a hitemben, és amíg ez nem zavarja a kötelességeimet, továbbra is gondoskodhatok róla, és eleget tehetek gyermeki felelősségeimnek.

Anyám kitakarításának ügye felfedte, mennyire elvakult és túlságosan érzelmes vagyok. Isten szavai voltak azok, amelyek útmutatást adtak, hogy felismerjem anyám gonosz emberi lényegét, és lehetővé tették számomra, hogy tudjam, milyen álláspontot kell képviselnem. Teljesen világossá tette számomra a túlzott érzelmesség veszélyeit és következményeit is, megakadályozva, hogy bármi bomlasztót tegyek. Szívem mélyéből köszönöm Mindenható Istennek!