2023 áprilisában az evangélizációs munka felelőse voltam a gyülekezetben. Idővel a vezető tartott nekünk egy összejövetelt, és az evangélium hirdetését érintő egyes igazságokról vállalt közösséget. Csodálatosnak találtam ezeket az igazságokat. Ha részletesen beszélnék ezekről az evangéliumhirdetőkkel, könnyebb lenne megoldani a vallásos emberek elképzeléseit, ami nagyon hasznos lenne az evangelizációs munka szempontjából. Ezt követően gyorsan összejöveteleket szerveztem, hogy közösséget vállaljak az evangéliumhirdetőkkel. Akkoriban azonban sok testvért letartóztattak az egyik gyülekezetből, amelyért én voltam a felelős. A testvérek közül, akikkel találkoznom kellett volna, néhánnyal megszakadt a kapcsolat, míg mások a biztonsági kockázat miatt aggódtak, és ezért nem tudtak eljönni. Kelletlenül ugyan, de kénytelen voltam más gyülekezetekből való testvérekkel összejöveteleket szervezni. Amikor az egyik testvérrel próbáltam megbeszélni egy időpontot, azt válaszolta, hogy sürgős dolga akadt, és a következő két napban nem tud részt venni összejöveteleken. Azt gondoltam: „Miért vagyok ilyen balszerencsés? Még azt is olyan nehéz megszervezni, hogy eljöjjenek az emberek egy összejövetelre. Minden alkalommal, amikor döntő pillanathoz érünk, különféle problémák merülnek fel. Miért nem mehetnek simán a dolgok?” Nem sokkal ezután kaptam egy levelet a vezetőtől, amelyben az állt, hogy a más helyeken lévő gyülekezetek már befejezték a közösséget, és elkezdték a gyakorlati megvalósítást, és érdeklődött, hogy nálam hogyan haladnak a dolgok. Irigység és aggodalom töltött el, miközben arra gondoltam: „Ők miért olyan szerencsések? A munkájuk olyan gördülékenyen halad, míg az én hatáskörömbe tartozó gyülekezetek még nem jutottak semmire. A vezető vajon nem azt fogja gondolni, hogy alkalmatlan vagyok, és húzom az időt a munkában?” Ezek a gondolatok nagyon ingerültté tettek, és arra gondoltam: „Én is jól akarom végezni a munkámat. Miért nem engedi Isten, hogy a munkám zökkenőmentesen menjen? Az egyik ember a biztonsági kockázat miatt aggódik, a másik meg túl elfoglalt. Úgy tűnik, minden egyszerre halmozódik fel!” Tehetetlennek éreztem magam ezzel a helyzettel szemben, és nem volt bennem motiváció a kötelességemmel kapcsolatban. Később írtam egy nővérnek egy másik gyülekezetből, és megkértem, hogy szervezzen egy összejövetelt, és tájékoztasson az időpontról. A hírnököt azonban útközben váratlanul feltartóztatták. Mire megkaptam a nővér válaszát, lekéstem a megbeszélt időpontról. Azt gondoltam: „Miért vagyok ilyen balszerencsés? Amikor már sikerült megállapodnom másokkal, hogy részt vegyenek az összejövetelen, lekésem a találkozó időpontját. Az összejövetelt még néhány nappal el kell tolni.” Abban a két napban nagyon nyugtalan voltam, és azt gondoltam: „Határozottan elköteleződtem egy munkaterv megvalósítása mellett. De most, ennyi idő után sem találkoztam még senkivel. Mit fogok mondani a vezetőnek, amikor a munkám előrehaladásáról kérdez? Ha megtudja, hogy még nem kezdtem el a gyakorlati megvalósítást, vajon nem azt fogja hinni, hogy csak húzom az időt?” Két nappal később a vezető váratlanul küldött egy levelet, amelyben azt írta, hogy a KKP újabb országos razziát indított, ami számos gyülekezetvezető és dolgozó letartóztatásához vezetett. Azt mondta, hogy egyelőre senkivel se szervezzek összejöveteleket. A szívemben így panaszkodtam: „Éppen sikerült megbeszélnem néhány emberrel, hogy eljöjjenek, de most nem tudom megtartani az összejövetelt. Ez még nehezebbé teszi a munka megvalósítását!” Mindezzel szembesülve nagyon csalódottnak éreztem magam, és arra gondoltam: „Én is szeretnék jó munkát végezni, de miért ütött ki minden balul, amikor nekiláttam a munkának? Miért nem biztosított nekem Isten oltalmat? Úgy tűnik, hogy egyszerűen nincs szerencsém.” Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább úgy éreztem, hogy balszerencsés vagyok, és minden rosszul sül el. Aznap éjjel csak forgolódtam az ágyamban, nem tudtam aludni. Istenhez imádkoztam, és a szándékát kerestem. Eszembe jutottak Isten azon szavai, amelyek leleplezik, hogy az emberek a szerencsére törekednek, ezért Isten szavainak ezt a fejezetét kerestem ki és olvastam el.

Mindenható Isten azt mondja: „Mi a probléma azokkal az emberekkel, akik mindig szerencsétlennek hiszik magukat? Mindig a szerencse mércéjével mérik, hogy a cselekedeteik helyesek-e vagy helytelenek, és ennek alapján mérlegelik, hogy melyik útra térjenek, mit kell megtapasztalniuk, valamint a problémákat, amelyekkel szembekerülnek. Helyes ez vagy helytelen? (Helytelen.) A rossz dolgokat szerencsétlenként, a jó dolgokat szerencsésként vagy előnyösként jellemzik. Helyes vagy helytelen ez a nézőpont? (Helytelen.) Helytelen dolog ilyen perspektívából mérlegelni a dolgokat. Ez a dolgok mérésének szélsőséges és helytelen módszere és mércéje. Ez a fajta módszer gyakran oda vezet, hogy az emberek csüggedésbe süllyednek miatta, és gyakran kelt bennük nyugtalanító érzéseket, hogy nekik soha semmi nem úgy sikerül, ahogy szeretnék, soha nem kapják meg, amit akarnak, aminek következtében pedig végül állandóan szorongani fognak, ingerlékenyek és nyugtalanok lesznek. Ha ezek a negatív érzelmek nem oldódnak fel, akkor ezek az emberek egyfolytában mély csüggedésbe süllyednek, és úgy érzik, hogy Isten nem kedvez nekik. Úgy gondolják, hogy Isten másokkal kegyelmesen bánik, velük azonban nem, másoknak gondját viseli, nekik azonban nem. »Miért vagyok mindig nyugtalan, miért szorongok mindig? Miért történik velem mindig valami rossz? Miért nem jut nekem soha semmi jó? Legalább egyszer juthatna, csak ennyit kérek!« Ha ezzel a téves gondolkodásmóddal és szemlélettel nézed a dolgokat, a szerencse és balszerencse csapdájába fogsz esni. Ha folyton ebbe a csapdába esel, egyfolytában csüggedtnek érzed magad. A csüggedtség közepette különösen érzékeny leszel arra, hogy a téged érő dolgok szerencsések-e vagy szerencsétlenek. Ha ez történik, az azt bizonyítja, hogy eluralkodott rajtad ez a szemléletmód és a jó és balszerencse gondolata. Ha ez a szemléletmód irányít téged, az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos hozzáállásod és nézeteid már nincsenek a normális emberi mivolt lelkiismeretének és észszerűségének tartományán belül, hanem egyfajta szélsőségbe csaptak át. Amikor ebbe a szélsőségbe esel, nem fogsz kivergődni a csüggedtségből. Újra meg újra elcsüggedsz, és még ha rendszerint nem is érzed magad lehangoltnak, de mihelyt valami félremegy, mihelyt úgy érzed, hogy valami szerencsétlen fordulat történt, azonnal csüggedésbe esel. Ez a csüggedtség kihatással lesz a normális ítélőképességedre és döntéshozatalodra, sőt, a boldogságodra, dühödre, szomorúságodra és örömödre is. Amikor a boldogságodra, dühödre, szomorúságodra és örömödre is kihatással van, megzavarja és tönkreteszi a kötelességed végzését, valamint az Isten követésére irányuló akaratodat és vágyadat is. Ha ezek a pozitív dolgok megsemmisülnek, az a néhány igazság, amelyet megértettél, szertefoszlik, és többé egyáltalán nem segít rajtad. Ezért olyan nehéz gyakorlatba ültetned azt a kevés igazságalapelvet, amelyet értesz, ha egyszer beleestél ebbe az ördögi körbe” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem, hogy a közelmúltban érzett zaklatottságom és csalódottságom a dolgokkal kapcsolatos helytelen álláspontomnak volt köszönhető. Mindent, ami velem történt, úgy mértem fel és úgy kezeltem, hogy azt mérlegeltem, hogy szerencsés vagy balszerencsés vagyok-e. Amikor a munkavégzés során folyamatosan különböző fennakadások merültek fel, és valahányszor az összejövetelek megszervezése másokkal nem ment zökkenőmentesen és akadályba ütközött, hihetetlenül balszerencsésnek éreztem magam, és úgy éreztem, hogy nincs szerencsém. Különösen akkor éreztem így, amikor láttam, hogy más gyülekezetekben rendben halad a munka, miközben nálam semmi sem ment jól a testvérekkel való összejövetelek megszervezésében – vagy a biztonsági kockázatok miatt aggódtak a testvérek, vagy túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy időt szakítsanak az összejövetelre, és amikor végre sikerült megszerveznem az összejövetelt, akkor végül lekéstem róla. Mindezek a történések még inkább megerősítették bennem azt az érzést, hogy balszerencsés vagyok, és hogy nincs szerencsém, emiatt pedig csalódott voltam, és gyötrődtem. Még arra is panaszkodtam, hogy Isten nem óv meg, annyira, hogy teljesen elvesztettem a motivációmat a kötelességeim elvégzésére. Most megértettem, hogy Isten azért engedte, hogy különböző kedvezőtlen helyzetek alakuljanak ki, hogy keressem az igazságot, és tanuljam meg a leckét, ez pedig hasznos volt az életemre nézve. Nem élhettem negatív érzelmekben. Ezt felismerve a szívem megnyugodott. Az igazságot akartam keresni, hogy megoldjam a problémáimat, és helyesen közelítsem meg az Isten által elrendezett helyzeteket.

Az áhítatom során Isten e szavait olvastam: „Valójában az, hogy valaki jónak vagy rossznak érez valamit, a saját önző indokain, vágyain és önérdekén alapul, nem pedig magának a dolognak a lényegén. Tehát az alap, amelyből kiindulva az emberek felmérik, hogy valami jó-e vagy rossz, nem pontos. Mivel az alap nem pontos, a levont végkövetkeztetések is pontatlanok. A jó és balszerencse témájához visszatérve: most már mindenki tudja, hogy ez a szerencséről szóló mondás nem helytálló, és hogy a szerencse se nem jó, se nem rossz. Az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyekkel találkozol, akár jók, akár rosszak, mind Isten szuverenitása és rendelkezései határozzák meg, ezért megfelelően kell szembenézned velük. Fogadd el Istentől, ami jó, és azt is fogadd el Istentől, ami rossz. Ne mondd magad szerencsésnek, amikor jó dolgok történnek, és szerencsétlennek, amikor rossz dolgok történnek. Csak azt lehet mondani, hogy mindezekből a dolgokból tanulhatnak az emberek, és nem szabad elutasítaniuk vagy elkerülniük őket. Köszönd meg Istennek a jó dolgokat, de köszönd meg Istennek a rossz dolgokat is, mert ezt mind Ő rendeli el. A jó emberek, események, dolgok és környezetek is tanulságokkal szolgálnak, de még többet lehet tanulni a rossz emberekből, eseményekből, dolgokból és környezetekből. Ezek mind olyan tapasztalatok és epizódok, amelyeknek az ember életéhez kell tartozniuk. Az embereknek nem szabad a szerencse gondolatával mérni ezeket. Tehát melyek az olyan emberek gondolatai és perspektívái, akik a szerencse alapján mérik, hogy jó-e valami vagy rossz? Mi az ilyen emberek lényege? Miért szentelnek ilyen sok figyelmet a jó és balszerencsének? Azok, akik nagyon is a szerencsére összpontosítanak, azt remélik, hogy az ő szerencséjük jó, vagy azt, hogy rossz? (Azt remélik, hogy jó.) Így van. Valójában a jó szerencsére törekszenek és arra, hogy jó dolgok történjenek velük, ők pedig csak kihasználják mindezt és élvezik az előnyeit. Nem érdekli őket, hogy mennyit szenvednek mások, vagy mennyi szenvedést és nehézséget kell elviselniük. Nem akarják, hogy bármi olyasmi történjen velük, amit ők szerencsétlennek érzékelnek. Más szóval nem akarják, hogy rossz dolgok történjenek velük: ne érje őket kudarc, visszaesés, kínos helyzet, metszés, ne veszítsenek el semmit, ne maradjanak le semmiről, ne csapják be őket. Ha ezek közül bármi megtörténik, azt balszerencsének tekintik. Bárki rendezi is el, ha rossz dolgok történnek, az szerencsétlenség. Remélik, hogy mindenféle jó dolog történik velük – kezdve az előléptetéstől, a tömegből való kiemelkedéstől és a mások rovására való nyerészkedéstől egészen addig, hogy valaminek az előnyeit élvezik, sok pénzt keresnek vagy magas rangú tisztviselők lesznek –, és úgy gondolják, ez a jó szerencse. Az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyekkel találkoznak, mindig a szerencse alapján mérlegelik. A jó szerencsére törekszenek, nem a balszerencsére. Amint a legkisebb dolog is félresikerül, haragra gerjednek, bosszúsak és elégedetlenek lesznek. Őszintén szólva ez a fajta ember önző. Arra törekszik, hogy mások rovására nyerészkedjen, nyereséget szerezzen magának, nyertesként jöjjön ki a helyzetből és kiemelkedjen a tömegből. Akkor lenne elégedett, ha minden jó dolog csak vele történne. Ez a természetlényege; ez a valódi arca” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy a dolgokat nem lehet jónak vagy rossznak minősíteni attól függően, hogy simán mennek-e vagy sem. Ennek semmi köze a szerencséhez. A helyzetek, amelyekkel nap mint nap találkozunk, Isten szuverenitása és elrendezése alatt állnak. Ezek mind hasznosak az életünkre nézve. Ami a nem hívőket illeti, akik nem hisznek Istenben, bármi is történjék velük, nem fogják azt elfogadni Istentől, csak a saját érdekeiket és veszteségeiket tartják szem előtt. Amikor kellemetlenségekkel szembesülnek, panaszkodnak a mennyre, és másokat hibáztatnak, azt gondolva, hogy balszerencsések, és hogy nincs szerencséjük. Hát nem ilyen voltam én is? A múltban, valahányszor olyan embert láttam, akinek úgy tűnt, minden simán megy a munkában – folyamatosan előléptetik, elnyeri a főnök kegyét, vagy mások nagyra becsülik –, önkéntelenül is az az érzésem támadt, hogy kivételesen szerencsés, és hogy látszólag mindig kedvező helyzetekbe kerül, míg én nem voltam olyan szerencsés, mint ő, annak ellenére, hogy ugyanolyan keményen dolgoztam. Folyamatosan különböző nehézségekkel szembesültem, nem tudtam kitűnni és észrevetetni magam, és gyakran szembesültem megrovással a főnököm részéről. Ezért azt hittem, hogy minden balszerencse engem sújt, panaszkodtam a mennyre, és másokat hibáztattam. Még azután is ugyanilyen voltam, hogy elkezdtem hinni Istenben. Valahányszor olyan testvéreket láttam, akik jó képességűek voltak, akik hatékonyan végezték a kötelességeiket, és akiket a vezetők nagyra értékeltek, mások pedig nagyra becsültek, irigységet éreztem a szívemben, és úgy éreztem, hogy ők nagyon szerencsések, míg én egyszerűen nagyon balszerencsés vagyok, gyakran ütközöm akadályokba és kellemetlenségekbe a kötelességeim során. Azt hittem, hogy ez a balszerencsém miatt van. Most már beláttam, milyen képtelen a hozzáállásom. Amit szerencsétlenségnek és balszerencsének tekintettem, azt a saját érdekeim alapján ítéltem meg annak. Úgy gondolkodtam, hogy ha a munka végrehajtása a kezdetektől fogva zökkenőmentes lett volna, a hatások javultak volna, és képes lettem volna észrevetetni magamat, akkor biztosan boldog lettem volna. A szavaimmal azt állítottam, hogy figyelembe veszem Isten szándékait, és hogy mindent meg fogok tenni a kötelességemben, hogy javítsam a munkám hatékonyságát. Valójában azonban csak a saját hírnevemmel és státuszommal foglalkoztam, és azzal, hogy a vezető hogyan tekint rám. Nem igazán volt hely Isten számára a szívemben. Tényleg túlságosan önző voltam! Amikor a személyes érdekeim forogtak kockán, a mennyre panaszkodtam, másokat hibáztattam, és egyáltalán nem fogadtam el mindezt Istentől. Ez nem ugyanaz a nézőpont volt, mint a nem hívőké?

Később még olvastam Isten szavaiból: „Az életben mindenkinek számtalan kudarcon és fiaskón kell keresztülmennie. Ki az, akinek csak elégedettséggel van tele az élete? Ki az, aki soha nem él át kudarcot vagy fiaskót? Ha néha nem jól mennek a dolgaid, vagy kudarcokkal és fiaskókkal szembesülsz, az nem balszerencse, hanem ezt kell megtapasztalnod. Olyan ez, mint az étkezés – a savanyút, az édeset, a keserűt és a fűszereset egyaránt meg kell enned. Az ember nem lehet meg só nélkül, kell sós ételeket fogyasztania, de ha túl sok sót eszel, az árt a vesédnek. Bizonyos évszakokban enned kell savanyú ételeket is, de nem ajánlatos túl sokat enni belőlük, mert az nem tesz jót a fogaidnak és a gyomrodnak. Mindent mértékkel kell fogyasztani. Eszel savanyú, sós és édes ételeket, és némi keserűt is enned kell. A keserű ételek jót tesznek egyes belső szerveknek, ezért ezekből is enned kell egy keveset. Az emberi élet is ugyanilyen. A legtöbb ember, esemény és dolog, akivel vagy amivel az életed egyes szakaszaiban találkozol, nem lesz kedvedre való. Miért van ez így? Azért, mert az emberek különböző dolgokra törekszenek. Ha hírnévre, nyereségre, státuszra és gazdagságra törekszel, és azon igyekszel, hogy felülmúlj másokat és nagy sikert érj el, és így tovább, akkor a dolgok 99%-a nem lesz kedvedre való. Éppúgy, ahogy az emberek mondják: minden csupa balszerencse és szerencsétlenség. Ha azonban nem foglalkozol többé azzal a gondolattal, hogy mennyire vagy szerencsés vagy szerencsétlen, és mindezt nyugodtan és helyesen kezeled, úgy találod majd, hogy a legtöbb dolog nem annyira kedvezőtlen és nem annyira nehéz vele megbirkózni. Ha elengeded az ambícióidat és vágyaidat, ha többé nem utasítod és kerülöd el a téged érő bármely balszerencsét, és többé nem aszerint mérlegeled az ilyesmit, hogy mennyire vagy szerencsés vagy szerencsétlen, akkor sok mindent, amit azelőtt szerencsétlennek és rossznak láttál, most már jónak fogsz tartani – a rossz dolgokból jó dolgok lesznek. A mentalitásod és a dolgokról alkotott szemléleted módja változik, ami képessé tesz arra, hogy másként érezz az életed tapasztalataival kapcsolatban, és egyúttal másmilyen jutalmakat is arass le. Ez rendkívüli tapasztalat, amely elképzelhetetlen jutalmakat hoz neked. Ez jó dolog, nem pedig rossz” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy minden embernek sok mindenen keresztül kell mennie az életben, számos balsikert és kudarcot meg kell tapasztalnia, csakúgy, mint az öröm és a bánat pillanatait. Így gazdagodnak az élettapasztalataink. Gyakran megtapasztaljuk, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogyan szeretnénk, és bár ez gyötrelmet és nyugtalanságot okoz nekünk, csak így válhatunk erősebbé, és emberi mivoltunk fokozatosan érettebbé és szilárdabbá válik. Olyan ez, mint amikor átélünk néhány kudarcot, és feltárulunk kötelességeinkben, majd később, elgondolkodva magunkon és az igazságot keresve, ráébredünk a saját romlottságunkra és hiányosságainkra. Ez előnyös az életbe való belépésünkhöz. Ezek nélkül a tapasztalatok nélkül olyanok vagyunk, mint a virágok az üvegházban: a legkisebb viharnak sem tudunk ellenállni, mivel nagyon törékenyek vagyunk. Elgondolkodtam néhány testvéren, akikkel a múltban kapcsolatba kerültem. Egyesek jó képességűek voltak, hatékonyak voltak a kötelességeik elvégzésében, és mások nagyra becsülték őket. A felszínen úgy tűnt, hogy minden simán megy a számukra, és nem tapasztalnak semmilyen balsikert vagy kudarcot. Azonban nem törekedtek az igazságra. Amikor a munkájuk valamelyest eredményes volt, büszkén dicsekedtek vele, és fitogtatták a magasabb rangjukat. Saját akaratukból cselekedtek a kötelességeik teljesítése során, ami komoly bomlasztásokat és megzavarásokat okozott a gyülekezet munkájában. Végül azért zárták ki őket, mert az antikrisztusok útját járták, és nem tértek meg. Ebből rájöttem, hogy ha az ember zökkenőmentesen végzi a kötelességeit, és mások nagyra becsülik, az nem feltétlenül jó dolog, és nem a jó szerencse jele. A legfontosabb az, hogy az ember az igazságra való törekvés útját járja-e, és hogy a különféle dolgokkal szembesülve az igazság keresésére összpontosít-e annak érdekében, hogy megoldja romlott beállítottságát. Azt is megértettem, hogy minden olyan helyzet, amely ütközik az emberi elképzelésekkel, addig hasznos az emberek életében, amíg az igazságot keresik, és tanulnak belőle. Vegyünk például engem: ha az utóbbi időben nem szembesültem volna akadályokkal és balsikerrel a kötelességeim során, nem ismertem volna fel, hogy a kötelességem végzése közben valójában csak megjátszottam magam mások előtt, a hírnévért és a státuszért dolgozva, és hogy rossz úton járok. Még akkor is, ha így végül teljesíteném is a kötelességemet, nem gyakorolnám az igazságot, és nem végezném a kötelességemet teremtett lényként. Végül Isten megutálna és kiiktatna, mert a romlott beállítottságomban nem következett be változás. Rájöttem, hogy e kedvezőtlen helyzetek mögött Isten jó szándéka áll, ami az volt, hogy lehetővé tegye számomra önmagam megismerését, és ez Isten szeretete.

Ezt követően elolvastam Isten szavainak egy másik passzusát, és még jobban megértettem magam. Mindenható Isten azt mondja: „Az emberek az elképzeléseik és képzelődéseik közepette élnek és törekednek; így aztán óhatatlanul ezen elképzelések és képzelődések alapján szemlélnek és ítélnek meg mindent, valamint hoznak döntéseket mindennel kapcsolatban. Nem számít tehát, hogy miként látja el Isten az igazsággal az embereket és mondja el nekik, hogy milyen meglátásaik legyenek és milyen útra térjenek: amennyiben az emberek nem engedik el az elképzeléseiket és a képzelődéseiket, akkor továbbra is azok szerint fognak élni; akkor természetszerűleg ezek az elképzelések és képzelődések válnak az emberek életévé és a túlélésük törvényeivé, valamint óhatatlanul ezekből lesznek azok az utak és módszerek, amelyek szerint mindenféle eseménnyel és dologgal foglalkoznak. Amikor az emberek elképzelései és képzelődései válnak azokká az alapelvekké és kritériumokká, amelyek alapján az embereket és a dolgokat szemlélik, valamint viselik magukat és cselekszenek, akkor bárhogy hisznek is Istenben, bárhogy törekednek is, bármennyi nehézséget szenvednek is el, vagy bármekkora árat is fizetnek, az mind hiábavaló lesz. Ameddig a saját elképzelései és képzelődései szerint él valaki, addig az az illető ellenáll Istennek, és ellenséges Iránta; nincs benne igazi alávetettség sem az Isten által elé tárt körülményekkel, sem az Ő követelményeivel szemben. Végül azután nagyon tragikus lesz majd a sorsa” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy az emberi elképzelések és képzelődések olyan akadályok és buktatók, amelyek gátolják az embereket a gyakorlásban és az igazság elnyerésében. Amikor dolgokkal szembesülünk, nem könnyű alávetnünk magunkat, ha azokat a saját elképzeléseink és képzelődéseink alapján ítéljük meg. Ebben az időszakban az elképzeléseimben és a képzelődéseimben éltem. Úgy gondoltam, hogy a munka elvégzésekor a hatékonyságot is javítani akartam, és figyelembe akartam venni a munka szempontjait is. Ezért azt hittem, hogy Istennek meg kellett volna óvnia engem, és biztosítania kellett volna, hogy minden simán menjen. Már láttam, hogy a gondolataim nagyon észszerűtlenek. Az Isten által elrendezett környezet mögött Isten aprólékos elrendezése és jó szándéka rejtőzik. Ezek az emberi igényekhez is igazodnak. Még ha egyes helyzetek ellentétesnek is tűnhetnek az emberi elképzeléseinkkel, mindegyikben benne van Isten jóakarata. Nem szabad a dolgokat pusztán a felszínük alapján megítélnünk. Teremtett lényként kell elfoglalnom a helyemet, és alá kell vetnem magamat Isten vezénylésének és elrendezésének. Arra gondoltam, hogy az, hogy ezúttal nem sikerült az összejövetelt megszervezni és a munkát végrehajtani, valóban Isten oltalma volt. Később ugyanis megtudtam, hogy a ház, amelyet az összejövetel helyszíneként terveztem használni, rendőri megfigyelés alá került. Szerencsére nem mentünk oda. Ellenkező esetben letartóztathattak vagy megfigyelhettek volna minket, ami több embert is érintett volna, és súlyosabb következményekkel járhatott volna. Később mindezt alaposan átgondolva azt láttam, hogy ez a helyzet nemcsak azt tette lehetővé, hogy meglássam Isten szuverenitását és elrendezését, hanem abban is segített, hogy jobban megértsem magam. Rájöttem, hogy a kötelességeim teljesítése mögötti indítékom a saját hasznom volt, nem pedig az, hogy az igazságot gyakoroljam, és eleget tegyek Istennek. Amikor Isten olyan helyzeteket teremtett, amelyek nem illettek az elképzeléseimhez, ok nélkül követeléseket támasztottam Istennel szemben, és panaszkodtam Rá, felfedve a Vele szembeni lázadásomat és ellenállásomat. Ha nem lettek volna ilyen körülmények, nem értettem volna meg magam, nemhogy megtértem, vagy megváltoztam volna. Rájöttem, hogy mindez Isten üdvössége számomra. Figyelembe véve, hogy sok gyülekezet különböző helyeken most rendőrségi razziáknak nézett elébe, egy ilyen helyzetben csak a színfalak mögül tudtam nyomon követni a munkát. Bár a munka, amit elvégezhettem, korlátozott volt, minden erőmmel a legjobbat kellett nyújtanom, keresnem kellett, hogy miként lehet jobb eredményeket elérni a munkában, és eleget kellett tennem az ezzel kapcsolatos felelősségemnek. Pont ahogy Isten mondja: „Egyesek azt mondják: »Bizonyos, zord környezettel bíró helyeken nem léphetünk személyes kapcsolatba az emberekkel. Hogyan világíthatnánk át őket?« Bármennyire zord is a környezet, akkor is vannak módszerek és megközelítések ezeknek a dolgoknak a kezelésére. Attól függ, hogy felelős és őszintén elkötelezett vagy-e. Hát nem így van? (De igen.) Ha felajánlod a hűségedet és a felelősségedet, akkor még ha nem is ideális a kimenetel, Isten átvizsgálja és tudja azt, a felelősség pedig nem rajtad lesz. Ha azonban nem ajánlod fel a hűségedet és a felelősségedet, akkor még ha nem is sül el semmi rosszul és végül semmilyen következményhez nem vezet, Isten át fogja vizsgálni azt. A két megközelítés természete eltérő, és Isten eltérő módon fogja kezelni őket” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Tekintettel arra, hogy jelenleg a testvérek többnyire nem tudtak egyértelmű válaszokat adni bizonyos vallási elképzelésekkel kapcsolatban, néhány kulcsfontosságú elképzelésre összpontosítottam, és kerestem Isten erre vonatkozó szavait, majd írtam nekik, és a saját megértésem alapján részletesen kommunikáltam velük. Amikor a testvérek az evangélium hirdetésében problémákba és nehézségekbe ütköztek, azonnal írtam nekik, hogy közösséget vállaljak velük. E munka végzése során az evangélium hirdetésének hatékonysága némileg javult a korábbiakhoz képest. Bár még mindig sok probléma van a munkában, van hitem ahhoz, hogy elvégezzem. Hála Istennek az útmutatásért!