2023 márciusának végén a vezetők megkértek, hogy felügyeljem a megtisztítási munkát a gyülekezetben. Úgy éreztem, hogy nagy nyomás nehezedik rám, amikor erre kértek, és azt gondoltam: „Sekélyes a megértésem az igazságról, és hiányzik belőlem a tisztánlátás. Ha nem tudok valódi munkát végezni, lehet, hogy hamarosan elbocsátanak. Az nagyon kínos lenne! Ha ez ember csapattag, akkor sokkal kisebb a felelőssége, és ott van a felügyelő, aki felülvizsgálja a dolgokat, így kisebb a hibázás esélye. Ha én leszek a felügyelő, több munkám lesz, és ha elkövetek egy hibát, az késleltetheti a munkát, vagy rosszabb esetben igazságtalan vádaskodásokhoz és büntetésekhez vezethet. Ez komoly vétek lenne! A kötelesség végrehajtása a jócselekedetek előkészítésére szolgál, de ha túl sokat vétkezek, akkor jobb esetben megúszhatom azzal, hogy elbocsátanak és megszégyenülök, de rosszabb esetben akár ki is zárhatnak a gyülekezetből. Vajon akkor is számíthatnék jó sorsra és jó rendeltetési helyre?” Ezt szem előtt tartva kifogásokat kerestem a feladat visszautasítására, mondván, hogy az életbe való belépésem sekélyes, és hogy nem vagyok felkészülve erre a kötelességre. A vezető nem nagyon kommentálta ezt, csak annyit mondott, hogy keressek tovább. Az ezt követő napokban nyomasztó érzés volt, amikor a vezető szavaira gondoltam. Történt, hogy ekkoriban problémám támadt egy illető viselkedésének az értékelésével. Csak a gonosz tettei komoly következményeit vettem figyelembe, és gonosz személyként bélyegeztem meg, ahelyett, hogy megvizsgáltam volna a természetlényegét, vagy azt, hogy következetes-e a viselkedése. Csak később jöttem rá, hogy bár ez a személy elkövetett néhány gonosz tettet, mégsem gonosz ember. Ettől az incidenstől még bánatosabb lettem. Ezzel a tévedéssel majdnem kárt okoztam valakinek, és ez a tévedés akadályozta a megtisztítási munkát. Tényleg hiányzott belőlem a tisztánlátás. Ha felügyelő lenne belőlem, és akkor is hibákat vétenék, úgy még többet vétkeznék, nem igaz? Ekkor Lin Fang nővér jutott eszembe, az a felügyelő, akit nem sokkal azelőtt bocsátottak el, mivel nem végzett valódi munkát, és nem volt képes figyelemmel kísérni és szabályozni a tennivalókat. A két felügyelőt, akik előtte szolgáltak, végül azért zárták ki a gyülekezetből, mert túl sok gonosz tettet vittek véghez. Ettől még inkább úgy éreztem, hogy túl kockázatos a felügyelői munka, és hogy ha nem végezném jól a dolgomat, akkor csakhamar elbocsátanának vagy kiiktatnának. Biztonságosabbnak tűnt, ha csak csapattag vagyok. Ám azon is tépelődtem, hogy a kötelesség közvetlen visszautasítása sem helyénvaló. Az ezt követő pár napban folyton ezek a dolgok jártak a fejemben, úgy éreztem, hogy nagy nyomás nehezedik rám, ami hatással van az állapotomra. Istenhez imádkoztam, és Tőle vártam útmutatást.

Az egyik áhítatom során egy tapasztalati tanúságtételi cikket olvastam, amelyben a főszereplő folyton kifogásokat keresett, és elutasította a kötelességeket, mert a saját büszkeségét és érdekeit tartotta szem előtt, de később rájött, hogy a kötelességek együtt járnak Isten szuverenitásával és elrendezésével, hogy Isten megfigyeli, miként áll hozzá a kötelességekhez, és hogy először alá kell vetnie magát. Nekem is először be kellett mennem az Istennek való alávetettség igazságába. Kerestem tehát egy idevágó passzust Isten szavából. Isten szavaiban ezt olvastam: „Amikor Noé azt tette, amire Isten utasította, nem tudta, hogy mik Isten szándékai. Nem tudta, hogy Isten mit akar megvalósítani. Isten csak egy parancsot adott neki, és különösebb magyarázat nélkül utasította, hogy tegyen meg valamit, Noé pedig ment és megtette. Nem próbálta titokban kitalálni Isten vágyait, nem állt ellen Istennek és nem mutatott őszintétlenséget. Egyszerűen csak ment és megfelelően cselekedett, tiszta és egyszerű szívvel. Bármit is kért tőle Isten, ő megtette, az alávetettség és az odafigyelés Isten szavára volt a hite, amely alátámasztotta tetteit. Ilyen egyenesen és egyszerűen kezelte azt, amit Isten rábízott. A lényege – tetteinek lényege – az alávetettség volt, az, hogy nem kételkedett, nem állt ellen, sőt, nem is gondolt a saját személyes érdekeire vagy saját nyereségére és veszteségére. Továbbá, amikor Isten azt mondta, hogy el fogja pusztítani a világot egy özönvízzel, Noé nem kérdezte meg, hogy mikor, vagy hogy mi lesz a dolgok sorsa, és természetesen nem kérdezte Istentől, hogy miként fogja elpusztítani a világot. Egyszerűen csak tette, amit Isten parancsolt. Ahogy Isten akarta, hogy milyen legyen és miből legyen, ő pontosan azt tette, amit Isten kért és azonnal cselekedni is kezdett. Isten utasításai szerint cselekedett azzal a hozzáállással, hogy eleget tegyen Istennek” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.). Isten szavait olvasva rájöttem, hogy Isten azt követeli az emberektől, hogy bármilyen helyzetben legyenek képesek alávetni magukat, és ezzel a fajta józan ésszel minden teremtett lénynek rendelkeznie kell. Láttam, hogy Noé tiszta szívvel közelített az Istentől kapott megbízatásához. Egyszerűen engedelmeskedett, és alávetette magát. Nem azt nézte, hogy mennyi nehézséggel kerül szembe a bárka megépítése során, vagy hogy milyen felelősség terhelheti, ha nem sikerül jól megépítenie. Egyszerűen tekintettel akart lenni Isten szándékaira, hogy Isten kívánalmai szerint megépítse a bárkát, amilyen gyorsan csak lehet, hogy Isten akaratát végre lehessen hajtani. Ám amikor rám hárult egy kötelesség, túlbonyolítottam magamban a dolgokat, folyton csak a nehézségeimre, a jövőmre és a rendeltetési helyemre gondoltam. Azt hittem, hogy a felügyelői munka túl kockázatos, hogy a vétkezés veszélyét hordozná magában, és hogy ha túl sokat vétkezem, akkor nem lesz jó a sorsom. Amikor ilyen gondolatok jártak a fejemben, azt tapasztaltam, hogy egyáltalán nem tudom alávetni magam, és mindig csak kifogásokat keresek, hogy elkerüljem ezt a kötelességet. Amikor erre gondoltam, nagyon szégyelltem magam. Olyan sok éve hittem Istenben, de még mindig hiányzott belőlem az alapvető alávetettség. Tényleg nem volt bennem semmiféle igazságvalóság. Nem folytathattam így tovább. Bár voltak nehézségeim, és aggódtam, először alá kellett vetnem magam, és el kellett vállalnom ezt a kötelességet.

Később elolvastam egy másik passzust Isten szavaiból, és valamennyire megértettem az állapotomat. Isten azt mondja: „Az antikrisztusok Istenhez, az Isten által elrendelt környezetekhez, emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, valamint az ő Isten általi felfedésükhöz, megfegyelmezésükhöz és az ezekhez hasonló dolgokhoz való hozzáállása alapján ítélve felfedezhető-e bennük a legcsekélyebb szándék az igazság keresésére? Felfedezhető-e bennük a legcsekélyebb szándék arra, hogy alávessék magukat Istennek? Felfedezhető-e bennük a legkisebb hit abban, hogy mindez nem véletlen, hanem Isten szuverenitása alatt áll? Rendelkeznek-e ezzel a megértéssel vagy tudatossággal? Nyilvánvalóan nem. Kijelenthető, hogy a tartózkodásuk gyökere az Isten iránti kétségeikből ered. Az is kijelenthető, hogy az Istennel szembeni gyanakvásuk gyökere szintén az Isten iránti kétségeikből ered. Az Istennel kapcsolatos vizsgálódásuk eredménye, hogy gyanakvóbbá és ugyanakkor tartózkodóbbá is válnak Istennel szemben. Az antikrisztusok gondolkodásmódjából eredő különböző gondolatok és nézőpontok, valamint az e gondolatok és nézőpontok uralma alatt kialakuló különböző megközelítések és viselkedések alapján ítélve ezek az emberek egész egyszerűen észszerűtlenek. Nem képesek megérteni az igazságot, nem képesek valódi hitet kialakítani Isten iránt, nem képesek teljesen elhinni és elismerni Isten létezését, hogy Isten szuverén minden teremtett dolog felett, hogy Ő szuverén mindenek felett. Mindez az elvetemült beállítottságlényegükből fakad” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Második rész)). Isten szavaiból világossá vált, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten igazságosságában, amikor a dolgok megtörténnek. Ahelyett, hogy az igazságot keresnék, hogy megismerjék Isten természetét, emberi elképzeléseket, képzelődéseket és sátáni filozófiákat használnak Isten munkájának és az Általa elrendezett helyzeteknek az elemzésére. Emiatt óvatossá válnak, és félreértik Istent. Ezt az antikrisztusok gonosz természete okozza. Amikor Isten szavainak a fényében vizsgáltam meg magam, azt láttam, hogy nekem is ilyen az állapotom. Amikor azt láttam, hogy a három korábbi felügyelőt elbocsátották és kiiktatták, nem kerestem az igazságot, nem gondolkodtam el azon, hogy miért buktak el, és nem tettem szert tisztánlátásra vagy tanultam a kudarcaikból. Ehelyett óvatossá váltam, és olyan sátáni filozófiák szerint éltem, mint „az óvatosság a biztonság anyja”, és „minél magasabbra mászol, annál nagyobbat esel”. Úgy éreztem, hogy a felügyelői munka túl kockázatos, hogy ha bármilyen igazságtalan vádaskodást és büntetést idéznék elő, az súlyos vétek lenne, és akkor nem lenne jó sorsom vagy rendeltetési helyem. Azt gondoltam, hogy meg kell óvnom magamat, és el kell kerülnöm a kockázatot, így folyton kifogásokat kerestem, hogy elkerüljem ezt a kötelességet. Később így tűnődtem: „Mi Isten szándéka azzal, hogy rám bízza ezt a kötelességet? A megtisztítási munka felügyelete komoly felelősséggel jár, de lehetővé tenné a számomra, hogy felismerjem a különböző fajta gonosz embereket, antikrisztusokat, és álhívőket, ami segítene abban, hogy gyorsan haladjak az emberek felismerésében. Ezen kívül a felügyelői munka sok probléma kezelésével jár, és ez arra ösztönözne, hogy az idevágó igazságalapelveket keressem, és felvértezzem magam az igazsággal, ami nagyszerű gyakorlási lehetőség lenne. De ahelyett, hogy az igazságot kerestem volna ebben a dologban, mindig azt gondoltam, hogy a felügyelői munka nagyobb felelősséggel jár, és hogy hamarabb felfednének és kiiktathatnának, emiatt tele voltam gyanakvással Istennel szemben, és óvakodtam Tőle. Nagyon megsebeztem Isten szívét!”

Azután Isten szavainak egy passzusára gondoltam: „Hogy Isten mindenkivel szemben igaz és tisztességes. Isten nem azt nézi, hogy milyen voltál azelőtt, vagy hogy milyen a mostani érettséged, hanem azt, hogy törekszel-e az igazságra, és az igazság keresésének útján jársz-e. [...] Isten megengedi, hogy megbotolj, kudarcot vallj és hibázz. Isten lehetőséget és időt ad neked, hogy megértsd az igazságot, gyakorold az igazságot, fokozatosan megértsd az Ő szándékait, mindent az Ő szándékai szerint tegyél, valóban alávesd magad Istennek, és elérd az igazságvalóságot, amelyet Isten megkövetel az emberektől. De kit utál Isten a legjobban? Az olyan embert, aki annak ellenére, hogy a szívében ismeri az igazságot, nem hajlandó azt elfogadni, nemhogy a gyakorlatba ültetni. Ehelyett még mindig a Sátán filozófiája szerint él, mégis elég jónak tartja magát, aki aláveti magát Istennek, miközben igyekszik félrevezetni másokat és pozíciót szerezni Isten házában. Isten az ilyen embereket utálja a legjobban, ők antikrisztusok. Bár mindenki romlott beállítottságú, ezek a tettek más jellegűek. Ez nem közönséges romlott beállítottság, sem a romlottság normális megnyilatkozása; inkább az, hogy tudatosan és makacsul ellenállsz Istennek a végsőkig. Tudod, hogy Isten létezik, hiszel Istenben, mégis szándékosan úgy döntesz, hogy ellenállsz Neki. Ez nem arról szól, hogy vannak elképzelések Istenről és nem a félreértés problémája, hanem szándékosan ellenállsz Istennek a végsőkig. Meg tud-e menteni Isten egy ilyen embert? Isten nem ment meg. Te Isten ellensége vagy, ezért ördög és Sátán vagy. Megmentheti-e még Isten az ördögöket és Sátánokat?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenben való hitben az Ő szavainak gyakorlása és megtapasztalása a legfontosabb). Isten szavaiból az derült ki számomra, hogy Isten igazságos az emberekhez. Isten nem iktat ki embereket pillanatnyi hibák vagy kudarcok miatt, hanem akkor fedi fel és iktatja ki őket, amikor azok kitartóan elutasítják az igazságot, és makacsul szembeszállnak Vele. Eszembe jutott, hogy az igazság megértésének hiánya miatt hibákat vétettem az emberek felismerésében, mégse akart senki felelősségre vonni emiatt, vagy megakadályozni azt, hogy végezzem a kötelességemet. Isten arra használta a tévedésemet, hogy felruházzon az igazsággal a gonosz emberek felismerésével kapcsolatban, hogy pótoljam a hiányosságaimat. Tovább gondolkodtam azon, hogy miért bukott el Lin Fang. Nemrégiben hallottam, hogy a kötelességével kapcsolatos rossz szándékairól beszélt. Amikor rossz eredményekkel szembesült a munkában, a partnerére hárította a tennivalókat, és ő maga nem vállalta a felelősséget. Amikor a felső vezetés közösséget vállalt vele és helyreigazította, ő folyton csak kifogásokat keresett, próbálta védeni magát, és nem volt hajlandó elgondolkodni magán vagy megismerni magát ezeket a problémákat illetően. Lin Fangot nem a hibái miatt bocsátották el, hanem főként azért, mert nem volt hajlandó elfogadni az igazságot, és felelőtlen volt. Volt két másik felügyelő is. Az egyiknek arrogáns volt a beállítottsága, önkényes volt, mindig ő akart minden hatalmat birtokolni, és amikor a többiek nem hallgattak rá, megpróbálta elnyomni és zaklatni őket. A másik felügyelő állandóan a hírnévre és státuszra törekedett, és elnyomta az övétől eltérő véleményeket. Mindketten az antikrisztusok útját járták, és számtalan gonosz tettük miatt zárták ki őket. Láttam, hogy Isten igazságos, és hogy nem küld el vagy takarít el embereket pusztán azért, mert hibákat vétenek a kötelességükben, hanem csak az igazság és Isten iránti hozzáállásuk alapján, illetve azért, amilyen úton járnak. A felügyelők konzekvens viselkedéséből világos volt, hogy a természetlényegük idegenkedett az igazságtól és gyűlölte azt, hogy csak a hírnévre és státuszra törekedtek, és egyáltalán nem óvták meg a gyülekezet munkáját, ami oda vezetett, hogy Isten felfedte és kiiktatta őket. De én azt gondoltam, hogy a státusszal vagy nagy felelősséggel rendelkezőket nagyobb valószínűséggel fedik fel vagy iktatják ki, míg egy hétköznapi testvér, akinek kevesebb feladata van, kevesebb vétket követ el, mert kevesebb dologgal foglalkozik, és így elkerülheti, hogy felfedjék vagy kiiktassák. De ezek csak az én elképzeléseim és képzelődéseim voltak. Mindig óvatos voltam Istennel szemben, és menekültem a kötelesség elől. Még ha nem is vétkeznék, amennyiben nem törekednék az igazságra, a romlott beállítottságom nem tisztulna vagy változna meg, nem nyerném el az üdvösséget, és végül úgy sem lenne jó sorsom. Ezt szem előtt tartva hajlandó voltam elvállalni ezt a kötelességet. Isten enged eltéréseket és problémákat, amikor az ember a kötelességét végzi, és ha az illető képes keresni az igazságot ezután, el tud gondolkodni saját magán, és haladéktalanul kijavítja ezeket az eltéréseket, Isten továbbra is vezetni fogja. Amikor elgondolkodtam ezen, láttam, hogy már jó ideje megtisztítási munkát végzek, és hogy sikerült megértenem a felismerés egyes alapelveit. Sürgősen szükség volt olyan emberekre, akik a gyülekezeti munkát végzik, ezért figyelembe kellett vennem Isten szándékát, és mindent meg kellett tennem, hogy elvégezzem a megtisztítási munkát, mivel ezt diktálta a józan ész és az alávetettség, aminek a birtokában kellett lennem. De a gondolataimat csak a saját érdekeim, sorsom és rendeltetési helyem gondolatai töltötték ki. Nagyon önző és hitvány voltam!

Később még többt olvastam Isten szavaiból: „Milyen szempontból helytelen az áldásokra törekvést célul kitűzni? Abból, hogy teljesen ellentétes az igazsággal, és nincs összhangban Istennek az emberek megmentésére irányuló szándékával. Mivel az áldás elnyerése nem megfelelő cél az emberek számára, akkor milyen célra helyes törekedniük? Az igazságra törekvés, a beállítottság megváltozására való törekvés és az Isten vezényléseinek és rendeléseinek való maradéktalan alávetettség képessége: ezekre a célokra kell törekedniük az embereknek. Mondjuk például, hogy elképzeléseid és félreértéseid támadnak amiatt, hogy megmetszenek, és képtelenné válsz az alávetettségre. Miért nem tudod alávetni magad? Azért, mert úgy érzed, bizonytalanná vált a rendeltetési helyed vagy az az álmod, hogy áldást nyersz. Negatív és zaklatott leszel, és fel akarod adni a kötelességed. Mi az oka ennek? Probléma van a törekvéseddel. Hogyan kellene vajon megoldani? Feltétlenül szükséges, hogy azonnal felhagyj ezekkel a téves elképzelésekkel, és hogy azonnal keresd az igazságot romlott beállítottságod problémájának megoldása érdekében. Ezt kell mondanod magadnak: »Nem léphetek ki, továbbra is jól végeznem kell teremtett lényi kötelességemet, és félre kell tennem azt a vágyamat, hogy áldott legyek.« Ha lemondasz az áldás utáni vágyról és az igazságra törekvés útján jársz, lekerül egy teher a válladról. Vajon ekkor is képes leszel még a negativitásra? Noha időnként még mindig negatív vagy, nem engeded, hogy ez korlátozzon téged, és a szívedben folyamatosan imádkozol és harcolsz, miközben törekvésed célját az áldásra és a rendeltetési helyre törekvésről az igazságra törekvésre változtatod és ezt gondolod magadban: »Az igazságra törekvés egy teremtett lény kötelessége. Megérteni ma bizonyos igazságokat – nincs ennél nagyobb aratás, ez a lehető legnagyobb áldás. Még ha Isten nem is akar engem, s ha nincs is jó rendeltetési helyem, és ha szertefoszlott is a reményem azzal kapcsolatban, hogy áldást nyerhetek, akkor is megfelelően kell végeznem a kötelességemet, muszáj így tennem. Bármilyen ok adódjék is, nem fogom hagyni, hogy az befolyásolja a kötelességem megfelelő végzését, nem fogom hagyni, hogy hatással legyen Isten megbízatásának végrehajtására; e szerint az alapelv szerint fogom viselni magam.« És mindeközben vajon nem emelkedtél-e fölül a hús-vér test korlátain?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság gyakorlásában van belépés az életbe). „Nincs összefüggés az ember kötelessége és aközött, hogy áldásokat kap vagy szerencsétlenséget szenved el. A kötelesség az, amit az embernek teljesítenie kell; ez az ő mennyei hivatása, és nem függhet ellentételezéstől, feltételektől vagy okoktól. Csak akkor végzi a kötelességét. Áldásokat kapni arra utal, amikor valaki tökéletessé válik, és az ítélet megtapasztalása után élvezi Isten áldásait. Szerencsétlenséget elszenvedni arra utal, amikor valakinek nem változik a beállítottsága, miután megtapasztalta a fenyítést és az ítéletet; amikor nem azt tapasztalja, hogy tökéletessé vált, hanem hogy büntetést kapott. De függetlenül attól, hogy áldásokat kapnak vagy szerencsétlenséget szenvednek el, a teremtett lényeknek teljesíteniük kell a kötelességüket, azt téve, amit tenniük kell, és azt, amire képesek; ez a legkevesebb, amit egy embernek, egy Istenre törekvő személynek tennie kellene. Nem szabad csak azért végezned a kötelességedet, hogy áldásokat kapj, és nem szabad megtagadnod a cselekvést attól való félelmedben, hogy szerencsétlenséget szenvedsz el. Hadd mondjam el nektek ezt az egy dolgot: az ember kötelességének végzése az, amit tennie kell, és ha képtelen végezni a kötelességét, akkor ez a lázadása. Az ember a kötelessége végzésének folyamata révén változik meg fokozatosan, és ezen folyamat során bizonyítja hűségét. Ily módon minél inkább képes vagy végezni a kötelességedet, annál több igazságot fogsz kapni, és annál valóságosabbá válik a kifejezésmódod. Azok, akik csupán a kötelességük végzésében járnak el, és nem keresik az igazságot, a végén ki lesznek iktatva, mert az ilyen emberek nem az igazság gyakorlásában végzik a kötelességüket, és nem gyakorolják az igazságot a kötelességük végzésében. Ők azok, akik változatlanok maradnak, és szerencsétlenséget fognak elszenvedni. Nemcsak a kifejezéseik tisztátalanok, hanem minden, amit kifejeznek, gonosz” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség). Isten szavaiból láttam, hogy függetlenül attól, hogy valaki áldásokban részesül-e, vagy szerencsétlenséget szenved, egy teremtett lény számára tökéletesen természetes és indokolt, hogy végezze a kötelességét. Mivel az emberek Istent követik, jól kell végezniük a feladataikat, mivel így élhetnek értékes és értelmes életet. Isten szándéka az, hogy az emberek a kötelességükön keresztül belépjenek az igazságvalóságba. A kötelesség végrehajtása során különböző romlott beállítottságok tárulnak fel, és számos hiányosság lelepleződik. Ezen a lehetőségen keresztül az ember keresheti az igazságot, elgondolkodhat önmagán, és ezáltal megtisztulhat, és átalakulhat. Még akkor is, ha most nehézségekkel szembesültem a felügyelői képzés során, jobban támaszkodhattam Istenre, összpontosíthattam az igazság keresésére, az alapelvek szerint végezhettem a kötelességemet, teljesíthettem a feladataimat, és kimutathattam a hűségemet. Ha a képzési időszak után végül áthelyeznének, mert nem megfelelő a képességem, nem bánnám.

A továbbiakban, miközben a felügyelői kötelességemet végeztem, akár nehézségekkel szembesültem, akár eltérések voltak a kötelességemben, ezeket jó lehetőségnek tekintettem, hogy elnyerjem az igazságot, hogy közösséget vállaljak róluk, és összefoglaljam ezeket a dolgokat a testvéreimmel, és hogy keressem a vonatkozó igazságalapelveket. Fokozatosan egyre világosabbá váltak azok az igazságok, amelyeket korábban nem értettem, és tettem némi előrelépést. Már nem vagyok óvatos Istennel szemben, és csak azt szeretném, hogy gyakorlati tanulságot vonjak le minden helyzetből, amit Isten elrendez. Hálát adok Istennek, hogy lehetővé tette a számomra, hogy valódi nyereségre és tényleges felismerésekre tegyek szert.