2016-ban a szövegalapú munkáért voltam felelős a gyülekezetben. Akkoriban egy bizonyos feladat eredményei folyamatosan gyengék voltak, ezért a vezető megkért, hogy ezt közvetlenül kövessem nyomon. Bíztam Istenben, és tényleges erőfeszítést tettem az alapelvek tanulmányozására, így hamarosan javulást láttam a munkában. Később egy másik feladat során merültek fel problémák, és a vezető ismét megkért, hogy vegyem át, és oldjam meg a probémákat. Ezt hallva nagyon elégedett lettem. Látva, hogy a vezető minden nehéz feladatot rám bíz, úgy éreztem, hogy ritka tehetség vagyok, és a gyülekezetünk oszlopos tagja.

Később a gyülekezetünk vezetőválasztásra készült, és én erre gondoltam: „Vajon ezúttal engem választanak meg vezetőnek? Jelenleg én végzem a szövegalapú kötelességet, ami nem teszi lehetővé, hogy kitűnjek, vagy bármilyen státuszom legyen. Ha engem választanának meg vezetőnek, az más lenne. Hatalmamban állna irányítani, és döntéseket hozni, és a testvérek hozzám jönnének a problémáikkal és nehézségeikkel. Hát nem lenne csodálatos? Iskolás koromban osztályfelelős szerettem volna lenni, de ez a vágyam sosem teljesült. Ha a gyülekezetben vezetővé választanának, az bizonyítaná a képességeimet, és valóra válna az álmom.” Ezután különösen szorgalmasan végeztem a kötelességemet, és aktívan elbeszélgettem a testvérekkel, hogy megoldjam a problémáikat. Amikor elnyertem az elismerésüket, nagyon boldog voltam, remélve, hogy a választásokon rám szavaznak majd. Nem. Nagyon csalódott voltam. Később hallottam, hogy a testvérek azt mondják. Hogy azért nem választottak meg, mert úgy érezték, éretlen vagyok, és hiányzik a mélység az életbe való belépésemben. Ezért gyorsan átgondoltam, hogyan tűnhetnék érettebbnek és szilárdabbnak. Az életbe való belépéssel kapcsolatban többet olvastam Isten szavaiból, amelyek megítélik és leleplezik az emberek természetlényegét, reméltem, hogy tanulhatok és jobban felkészülhetek, figyelve arra, hogy az igazságot gyakoroljam a mindennapokban, hogy mindenki láthassa a fejlődésemet és a változásaimat, és rám szavazzanak a következő választáson.

Később azonban még több alkalommal nem választottak meg. Egy alkalommal Szejü nővért választották meg vezetőnek. Ezt hallva nagyon meglepődtem, és ezt gondoltam: „A képessége és a munkakészségei átlagosak. Hogy lehet, hogy a testvérek többsége rá szavazott? Miben jobb nálam?” Féltékeny és dacos voltam, és ez csúszott ki a számon: „Ő alkalmas rá?” A nővérek kíváncsiságból mind megkérdezték tőlem: „Jól ismered őt?” Gondolkodás nélkül feleltem: „Már dolgoztam vele korábban. Úgy gondolom, a képessége és a munkakészségei átlagosak, és nem láttam, hogy egy jó tapasztalati tanúságtételt tartalmazó cikket is írt volna. Még abban is kételkedem, hogy egyáltalán van-e életbe való belépése.” Ennek hallatán a nővérek ezt mondták: „Ha jól ismered őt, és úgy gondolod, hogy nem alkalmas, akkor szólalj fel! A gyülekezetvezetés különösen fontos; a megfelelő embereket kell kiválasztanunk.” A testvérek vitatkozni kezdtek erről. Másnap a nővér, aki a társam volt, szigorúan megmetszett, mondván: „Amit tegnap mondtál, az egyenlő volt a vezetők és a dolgozók feletti ítélkezéssel. Bár az életbe való belépése sekélyes, Szejü jó képességű, helyén van a szíve, az igazságra törekszik, és terhet visel a munkájában. Nem az alapelvek szerint értékelted őt, és nem vetted figyelembe a jelenlegi teljesítményét, hanem a múltbeli hiányosságaiba kapaszkodtál bele. Az, hogy ilyen hátsó szándékkal beszéltél, azt okozta, hogy a testvérek előítélettel viseltetnek Szejü iránt, mintha a gyülekezet rossz embert választott volna. Ez igen súlyos dolog, és a választások megzavarásával egyenlő. Ezen alaposan el kellene gondolkodnod, és meg kellene értened!” A nővér szavait hallva éreztem, hogy ég az arcom. Arra gondolva, hogy a vezetők és a dolgozók megítélése zavart okozó, züllesztő jellegű és gonosz cselekedet volt, kissé féltem. Nem mertem többé szóbeli ítéletet mondani, de a lelkem mélyén még mindig nem voltam hajlandó alávetni magam.

Egyszer egy összejövetelen, amikor az egyik vezető beszélt, észrevettem, hogy mindenki a vezetőre figyel. Akkor úgy éreztem, mintha a vezető fényt sugározna, és arról fantáziáltam, milyen nagyszerű lenne, ha én is vezető lennék. Kinéztem az ablakon, viszketett az orrom, majdnem kicsordult a könnyem, és erre gondoltam: „Amióta csak hiszek Istenben, soha nem voltam vezető. Miért nem volt rá lehetőségem? Olyan jól megy minden, de mégsem lehetek vezető. Isten igazságtalan velem! Így mi értelme van annak, hogy folytassam a törekvéseimet?” Ebben az időszakban nagyon komor és lehangolt voltam, és nem voltam hajlandó közeledni Istenhez, és elmondani Neki, ami a szívemben van. Amikor láttam, hogy a testvérek rossz lelkiállapotban vannak, nem akartam többé beszélgetni velük, és segíteni nekik. Még mindig lenéztem Szejüt, úgy éreztem, az intelligenciája, a képessége és a munkakészségei gyengébbek, mint az enyémek. „Miért nem lehet engem vezetőnek választani?” – tűnődtem. Anélkül, hogy észrevettem volna, a családom előtt adtam hangot elégedetlenségemnek. Látva, hogy egyáltalán nem ismerem magam, megmetszettek, mondván: „Te a státuszra törekszel, és minél inkább hajszolod azt, annál inkább el fog kerülni!” Dacosan kérdeztem: „Milyen alapon?” Miután ezt kimondtam, megijedtem: vajon nem nyíltan Isten ellen lármáztam? Nem mertem semmi többet mondani.

Az egyik összejövetelen nyíltan feltártam az állapotomat, hogy ambiciózus vagyok, és mindig vágytam arra, hogy vezető legyek. Egy nővér beszélt nekem a tapasztalatairól, hogy segítsen, és ezt mondta: „Gyakran úgy gondoljuk, hogy jobbak vagyunk másoknál, és csodálkozunk, hogy ők miért lehetnek vezetők, míg mi nem, dacosnak és elégedetlennek érezzük magunkat, sőt a hátuk mögött ítélkezünk felettük. Mindennek a lényege a szembeszegülés Istennel, és az Ellene való lármázás.” A nővérrel való beszélgetés alapján elgondolkodtam magamon. Eddig még nem választottak meg vezetőnek, és szívem mélyén dacos maradtam, vitatkoztam Istennel: „Milyen alapon nem engeded, hogy vezető legyek?” Ez a „milyen alapon” mentalitás azt jelentette, hogy nem vetettem alá magam, szembeszálltam Istennel, és szidalmaztam Őt. Romlott emberként bármilyen bánásmódot megérdemeltem, amit csak Istentől kaptam. Ráadásul a vezetőket a testvérek választották; nemhogy nem gondolkodtam el magamon a megválasztásom állandó kudarca miatt, hanem még Istennel is szembeszálltam, és vitatkoztam Vele. Tényleg nem volt józan eszem! A vezető rámutatott a hibámra is: „Te a kötelességedet a státuszra való törekvés érdekében végzed, negatívvá és ellenállóvá válsz, ha nem kapod meg azt. Egy antikrisztus útját járod, ezért senki sem mer téged vezetőnek választani.” A vezető minden egyes szava szíven ütött. Elborított a csüggedés és a bűntudat. Imádkoztam Istenhez: „Istenem, most nagyon félek. A státuszra való törekvésem undorít Téged. Kérlek, könyörülj rajtam! Engedd, hogy megismerjem a romlott beállítottságomat, hogy többé ne vitatkozzam Veled, és ne álljak ellen Neked!” Hazatérve megkerestem Isten szavait, amelyek leleplezik a státuszra való törekvést. Isten e szavait olvastam: „Akiknek félreértéseik vagy képzelgéseik vannak Istenről, vagy akiknek mértéktelen vágyaik, illetve követeléseik vannak Ővele szemben, azok nagyon is hamissá válnak a kötelességük teljesítésekor. Presztízst, státuszt és jutalmakat akarnak, és amennyiben még messze, a látókörükön kívül van valamilyen nagy jutalom, akkor így elmélkednek: »Mivel nem tudom azonnal megszerezni, várnom és tűrnöm kell. Azonban először is szereznem kell most egy kis előnyt, vagy legalábbis némi státuszt. Először arra fogok törekedni, hogy vezető legyek a gyülekezetben, hogy emberek tucatjaiért feleljek. Elég elbűvölő az, amikor mindig körülötted forognak az emberek.« Így aztán megjelenik az Istenbe vetett hitüknek ez a meghamisítása. Ha semmilyen kötelességet nem teljesítettél, vagy semmi gyakorlatias dolgot nem tettél Isten házáért, akkor úgy fogod érezni, hogy nem vagy alkalmas, és nem merülnek fel benned ezek a dolgok. Amikor azonban képes vagy valaminek az elvégzésére, és úgy érzed, hogy kicsivel a legtöbb ember felett állsz, és tudsz prédikálni néhány doktrínát, akkor ezek a dolgok fel fognak merülni. Amikor például egy vezető megválasztásra kerül, ha még csak egy vagy két éve hiszel Istenben, úgy fogod érezni, hogy nem vagy elég érett, hogy képtelen vagy prédikációkat tartani, és hogy nem vagy alkalmas, ezért a választás során visszalépsz. Három vagy öt évnyi hit után képes leszel néhány szellemi doktrína prédikálására, így hát, amikor ismét eljön a vezetőválasztás ideje, akkor tevékenyen e pozíció után nyúlsz és így imádkozol: »Ó, Istenem! Terhet viselek, hajlandó vagyok vezető lenni a gyülekezetben, és hajlandó vagyok tekintettel lenni az Te szándékaidra. Azonban függetlenül attól, hogy megválasztanak-e vagy sem, mindig hajlandó vagyok alávetni magam a Te intézkedéseidnek.« Azt mondod, hogy hajlandó vagy alávetni magad, azonban a szívedben azt gondolod, hogy »azért nagyszerű lenne, ha megpróbálhatnám a vezetést«. Vajon Isten eleget fog tenni ennek, ha ilyen követelésed van? Biztosan nem, hiszen ez a követelésed nem jogos követelés, hanem mértéktelen vágy. Még ha azt is mondod, hogy azért akarsz vezető lenni, hogy tekintettel lehess Isten terhére, saját magad mentségére használva ezt a kifogást, és úgy érzed, hogy ez összhangban van az igazsággal, vajon mit fogsz gondolni, ha Isten nem tesz eleget a követelésednek? Milyen megnyilvánulásaid lesznek? (Félre fogom érteni Istent, és eltűnődöm rajta, hogy miért nem tett eleget nekem, amikor csupán tekintettel akartam lenni az Ő terhére. Negatívvá válok, ellenállóvá, és panaszkodni fogok.) Negatívvá fogsz válni, és azt gondolod, hogy »az általuk megválasztott személy nem hisz Istenben olyan régen, mint én, nem olyan képzett, mint én, és nálam gyengébb képességű. Én is tudok prédikációkat tartani, akkor hát milyen tekintetben jobb nálam?« Egyre többet elmélkedsz ezen, de nem tudsz rájönni, ezért elképzeléseid támadnak, és igazságtalannak fogod ítélni Istent. Vajon nem romlott beállítottság ez? Így is képes leszel még alávetni magad? Nem. Ha nem vágynál arra, hogy vezető legyél, ha tudnál az igazságra törekedni, és ha ismernéd magad, akkor azt mondanád: »Szívesen vagyok csupán hétköznapikövető. Nem rendelkezem az igazságvalósággal, átlagos az emberi mivoltom, és nem vagyok valami ékesszóló. Van némi tapasztalatom, de nem igazán tudok beszélni róla. Szeretnék többet beszélni róla, de nem tudom magam világosan kifejezni. Ha többet beszélek, akkor az embereknek valószínűleg elegük lesz abból, hogy engem hallgassanak. Egyáltalán nem ütöm meg ennek a pozíciónak a mércéjét. Nem vagyok alkalmas arra, hogy vezető legyek, továbbra is csak másoktól kell tanulnom, a képességeimhez mérten a lehető legjobban kell teljesítenem a kötelességemet, és az igazságra kell törekednem úgy, hogy két lábbal állok a földön. Egy nap, amikor érett leszek és alkalmas a vezetésre, akkor nem fogom visszautasítani azt, ha a testvéreim megválasztanak.« Ez a megfelelő lelkiállapot. [...] Nem számít, mit teszel, az igazság szerint kell megvizsgálnod és megértened a motivációidat, a kiindulópontodat, a szándékaidat, a céljaidat, és a gondolataid összességét, és el kell döntened, hogy helyesek-e vagy helytelenek. Ezeket a dolgokat mind Isten szavaira kell alapozni, hogy ne tévedj rossz ösvényre. Nem számít, hogy mit akarsz tenni, vagy mit keresel, miért imádkozol, vagy mit kérsz Isten színe előtt, annak jogosnak és ésszerűnek kell lennie, olyan valaminek, amit le lehet tenni az asztalra és mindenki jóvá tudja hagyni. Semmi értelme olyan dolgokat keresni és olyan dolgokért imádkozni, amelyeket nem lehet nyilvánosságra hozni. Nem számít, mennyit imádkozol ezekért a dolgokért, semmi haszna nem lesz” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekedve oszlathatja el elképzeléseit és félreértéseit Istenről). Amit Isten szavai lelepleztek, az pontosan a mi valódi állapotunk. Amikor hinni kezdtem Istenben, nem vágytam arra, hogy vezető legyek, mert úgy éreztem, hogy nem elég az érettségem, és képzetlen vagyok hozzá. Az idő múlásával, ahogy végeztem a kötelességemet, képes voltam néhány lelki doktrínát elmondani, és láttam némi eredményt a munkámban, így azt gondoltam, hogy jó képességem és tőkém van, egy ritka tehetséges ember vagyok a gyülekezetben, és engem kellene vezetőnek választani. Így minden választás vágyat ébresztett bennem, és aktívan végeztem a kötelességemet annak érdekében, hogy vezetőnek válasszanak. Amikor azonban nem választottak meg, aljas szándékaim teljesen feltárultak. Nemcsak a kötelességemben nem viseltem terhet, és nem oldottam meg a problémákat akkor sem, amikor felfedezték azokat, hanem féltékenységet és gyűlöletet is éreztem, megítéltem az újonnan választott vezetőt, szándékosan próbáltam megnehezíteni a dolgát, és még Istenre is panaszkodtam a szívem mélyén, azt hittem, hogy Isten igazságtalan, és eltemette a tehetségemet. Láttam, hogy egyáltalán nem volt Istennek alávetett és istenfélő szívem, és hogy gonosz tetteimet a státuszra való törekvés okozta. Ha a szándékom valóban a gyülekezeti munka védelme lett volna, még egyszerű hívőként is tekintettel lehettem volna Isten szándékára, és végeztem volna a fő munkámat csendben és jól. A tények azt mutatták, hogy cselekedeteim forrása és kiindulópontja egyaránt a státuszért volt. Egyszerűen vezető akartam lenni, és azt akartam, hogy az emberek körülöttem forogjanak, és hogy kielégítsem az ambíciómat és a vágyamat, hogy „tisztségviselő” legyek. Mivel ilyen szándékok alapján végeztem a kötelességemet, nemcsak hogy nem választottak meg vezetőnek, de a fő munkámat sem láttam el jól.

Később olvastam Isten szavainak egy részletét, és valamennyire megértettem a problémáimat. Isten azt mondja: „Vajon miért merülnek fel minden emberben téves elképzelések Istenről? Azért, mert nem tudják felmérni saját képességeiket; pontosabban nem tudják, hogy milyenek Isten szemében. Túl nagyra értékelik magukat, és túl nagyra becsülik a saját helyzetüket Isten szemében, és igazságnak tekintik azt, amit egy ember értékének és tőkéjének tartanak, olyan mércének tekintik, amellyel Isten azt méri, hogy üdvözül-e az illető. Ez tévedés. Tudnod kell, hogy milyen helyet foglalsz el Isten szívében, hogy miként tekint rád Isten, és hogy mi a helyes pozíció, amelyet el kell foglalnod, amikor Istenhez közelítesz. Meg kell ismerned ezt az alapelvet, és így a nézeteid pedig összhangban lesznek az igazsággal és összeegyeztethetőek lesznek Isten nézeteivel. Ilyen gondolkodásmóddal kell rendelkezned, és képesnek kell lenned arra, hogy alávesd magad Istennek; függetlenül attól, hogy Ő hogyan bánik veled, neked alá kell vetned magad. Akkor többé nem lesz ellentmondás közted és Isten között. És amikor Isten újból a maga módján bánik veled, nem leszel vajon képes alávetni magad? Továbbra is vitába szállsz Istennel, és szembeszegülsz Vele? Nem. Még ha szíved mélyén némi nyugtalanság is van, vagy azt érzed, hogy Isten nem úgy bánik veled, ahogyan szeretnéd, és nem érted, miért bánik így veled, mégis, mivel már megértettél néhány igazságot, és birtokában vagy néhány valóságnak, valamint képes vagy szilárdan megállni a helyeden, nem fogsz többé harcolni Isten ellen, vagyis azok a tetteid és viselkedésformáid, amelyek miatt elvesznél, megszűnnek. És nem leszel-e akkor biztonságban? Amint biztonságban vagy, szilárd talajt érzel majd a lábad alatt, vagyis elkezded Péter útját járni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Milyen hozzáállása legyen Istenhez az embernek). Miután elolvastam Isten szavait, felismertem, hogy azért értettem félre és ítéltem meg Istent, és azért vétkeztem súlyosan, mert a természetem túlzottan arrogáns, és túlértékelem önmagam. Azt gondoltam, hogy bár csak rövid ideje hittem Istenben, jók a képességeim és a munkakészségeim, mindig is felügyelő voltam, és ha fontos munka volt, a vezetők rám gondoltak. Úgy tekintettem magamra, mint egy ritka tehetséges emberre a gyülekezetben, tehát úgy gondoltam, hogy a vezetők között kellene lennem. Amikor ambícióim és vágyaim nem teljesültek, és több választáson is veszítettem, panaszkodtam, és azt gondoltam, hogy Isten igazságtalan, állandóan viaskodtam Istennel. Láttam, hogy hiányzott az önismeretem, és nem tudtam felmérni a saját képességeimet. Rövid ideje hittem Istenben, és nem volt munkatapasztalatom. Bár volt némi szakismeretem, sok igazságalapelvvel nem voltam tisztában. Valahányszor nehézségekbe ütköztem, őszintén imádkoztam Istenhez, és kerestem az alapelveket. Amikor megfelelőek voltak a szándékaim, önkéntelenül is fel tudtam fogni néhány dolgot, ami a Szentlélek megvilágosítása és vezetése volt. De ahelyett, hogy hálát adtam volna Istennek, én ezeket tőkének tekintettem, dicsekedve azzal, hogy jó képességem és munkakészségeim vannak, és vezetői kötelességeket kellene végeznem. Valóban hiányzott belőlem a józan ész és az önismeret. Ugyanakkor azt is felismertem, hogy ami a megválasztott gyülekezeti vezetőket és dolgozókat illeti, nekik legalább igaz szívvel és jó emberi mivolttal kell rendelkezniük, és az igazságra kell törekedniük. Én azonban a státuszra törekedtem, és többször is kudarcot vallottam a választásokon, ahol Isten nem elégítette ki ambícióimat és vágyaimat, így negatívvá váltam, és Ellene fordultam, nem viseltem a terhet a kötelességemben, amikor nem sikerült pozíciót szereznem. Nem jártam az igazságra való törekvés útján, és valóban nem feleltem meg a vezetővé válás feltételeinek. Helyes volt, hogy a testvérek nem engem választottak. Ez azt is megmutatta nekem, hogy Isten mindent ellenőriz.

Ezután elolvastam Isten szavainak egy részletét, és még jobban megértettem azt a hibámat, hogy állandóan vezető akarok lenni. Isten azt mondja: „Vajon a státuszért való versengés milyen megnyilvánulásai kapcsolódnak Isten háza munkájának akadályozása és megzavarása természetéhez? A leggyakoribb az, hogy az emberek a gyülekezeti vezetőkkel versengenek a státuszért, ami főként abban nyilvánul meg, hogy megragadnak bizonyos, a vezetőkkel és az ő hibáikkal kapcsolatos dolgokat, hogy befeketítsék és elítéljék őket, valamint céltudatosan leleplezik a romlottságuk feltárulásait, az emberi mivoltuk és képességük gyengeségeit és hiányosságait, különösen, ha olyan eltévelyedésekről és hibákról van szó, amelyeket a munkájukban vagy az emberekkel való bánás során követtek el. Ez a leggyakrabban látható és legszembeötlőbb megnyilvánulása a gyülekezeti vezetőkkel a státuszért való versengésnek. Továbbá ezeket az embereket nem érdekli, hogy a gyülekezeti vezetők mennyire jól végzik a munkájukat, hogy az alapelvek szerint cselekszenek-e vagy sem, illetve vannak-e problémák az emberi mivoltukkal vagy sem, egyszerűen csak dacosak ezekkel a vezetőkkel szemben. Vajon miért dacosak? Mert ők is gyülekezeti vezetők akarnak lenni – ez az ő ambíciójuk, vágyuk, és ezért dacosak. Függetlenül attól, hogy a gyülekezeti vezetők hogyan dolgoznak, illetve kezelik a problémákat, ezek az emberek mindig megragadják a velük kapcsolatos dolgokat, megítélik és elítélik őket, sőt, még odáig is elmennek, hogy felfújják a dolgokat, elferdítik a tényeket, és a lehető legnagyobb mértékben eltúlozzák a dolgokat. Nem használják azokat a mércéket, amelyeket Isten háza megkövetel a vezetőktől és a dolgozóktól, hogy felmérjék, vajon ezek a vezetők az alapelvek szerint cselekszenek-e, hogy megfelelő emberek-e, hogy törekednek-e az igazságra, és hogy van-e lelkiismeretük és józan eszük. Nem ezen alapelvek szerint értékelik a vezetőket. Hanem a saját szándékaik és céljaik alapján, folyamatosan piszkálódnak és vádakat koholnak, olyasmiket keresnek, amiket felhozhatnak a vezetők vagy a dolgozók ellen, a hátuk mögött pletykákat terjesztenek arról, hogy olyan dolgokat tesznek, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal, illetve leleplezik a hiányosságaikat. [...] Mi a céljuk mindezzel? Nem az, hogy segítsenek az embereknek megérteni az igazságot és felismerni a hamis vezetőket és az antikrisztusokat, és nem is az, hogy Isten elé vezessék az embereket. Ehelyett az a céljuk, hogy legyőzzék és megbuktassák a vezetőket és a dolgozókat, hogy mindenki őket lássa a legalkalmasabb jelöltnek a vezetői szolgálatra. Ezen a ponton elérik a céljukat, és csak meg kell várniuk, amíg a testvérek vezetőnek jelölik őket. Vannak ilyen emberek a gyülekezetben? Milyen a beállítottságuk? Ezeknek az egyéneknek elvetemült beállítottságuk van, egyáltalán nem szeretik az igazságot és nem is gyakorolják; csak a hatalom birtoklására vágynak” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (14.)). Isten leleplezi, hogy a státuszért versengők rendkívül ádáz beállítottságúak, és hogy egyáltalán nem szeretik az igazságot, és gyenge emberi mivolttal rendelkeznek. Világos volt, hogy elvakított az ambícióm és a hatalom iránti vágyam, és hogy elhanyagoltam a valódi kötelességemet, és folyamatosan a státuszért versengtem, miközben a vezetőt is megítéltem, és megzavartam a gyülekezeti választást. Látva, hogy Szejüt megválasztották vezetőnek, ahelyett, hogy azon gondolkodtam volna, hogyan működjünk együtt a gyülekezet munkájának megvédéséért, dacos és felháborodott voltam, lekicsinyeltem, lenéztem és hátsó szándékkal megítéltem őt, remélve, hogy a testvérek kevésbé alkalmasnak látják majd Szejüt, mint engem, és alkalmatlannak találják a vezetői kötelességre, és hogy így esélyem lesz arra, hogy engem válasszanak meg. Ez vezetett végül ahhoz, hogy a testvérek negatív benyomást alakítottak ki Szejüről, ami zavart okozott a gyülekezeti választáson. Miután a nővér megmetszett, bár a gyülekezetben már nem mertem odavetőleg ítéletet mondani, a belső dacom nem oldódott fel, és a családom előtt folytattam a feszültség levezetését; valóban egy cseppnyi józan eszem sem volt! Azok, akiket vezetővé választanak, az igazságra való törekvés folyamatában élnek, és mindannyiuknak vannak hiányosságai és elégtelenségei. Ha a helyén lett volna a szívem, és olyasvalaki lettem volna, aki a gyülekezet érdekeit védi, nem kicsinyeltem volna le és nem néztem volna le egy vezetőt, amikor láttam a hiányosságait, hanem harmonikusan együttműködtem volna vele, hogy kiegészítsük egymás erősségeit és gyengeségeit. Ezt tette volna egy emberi mivolttal rendelkező ember. Azokra a gonosz emberekre gondoltam, akiket kiközösítettek a gyülekezetből. A státuszért folytatott versengésükben minden adandó alkalommal szembeszálltak a vezetőkkel, minden lehetséges trükköt igénybe vettek, hogy státuszt szerezzenek, gyakran piszkálódtak, és viszályt szítottak a vezetők háta mögött, ami miatt a testvérekben előítéletek alakultak ki a vezetőkkel szemben, ami végül a gyülekezet munkájának akadályozásához és megzavarásához, valamint az ő kiközösítésükhöz vezetett. Ezt felismerve nagyon megijedtem, tudván, hogy ha nem tartok bűnbánatot, Isten engem is felfed és kirekeszt, mint azokat a gonoszokat. Magamban imádkoztam Istenhez, irgalmát és üdvösségét kérve. Aztán Isten néhány szavára gondoltam: „Ha nincs státuszod, az oltalom a számodra. Hétköznapi követőként talán soha nem volt még esélyed nagy gonoszságot művelni, és a nullával lehet egyenlő annak a valószínűsége, hogy megbüntessenek. Azonban amint státuszt szerzel, száz százalék lesz annak a valószínűsége, hogy gonoszságot kövess el, ahogy annak a valószínűsége is, hogy megbüntessenek, és akkor neked befellegzett, és azzal teljes egészében lenulláztál minden esélyt, amid az üdvösség elérésére lehetett volna. Ha vannak ambícióid és vágyaid, akkor igyekezz és imádkozz Istenhez, keresd az igazságot a probléma megoldása végett, hagyatkozz Istenre, gyakorolj önuralmat, és ne tetszelegj a pozíciódban; ekkor képes leszel normálisan végezni a kötelességedet” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész)). Elgondolkodva a választásokon való ismételt kudarcaimon, felismertem, hogy ez Isten szándéka volt. Túl erős volt a státusz iránti vágyam, és nagyon arrogáns volt a természetem. Ha pozíciót szereznék, akkor aki nem hallgatna rám, vagy veszélyeztetné a státuszomat, azt elnyomnám vagy kiközösíteném. Végül sok gonosz tettet követnék el, és mint antikrisztust, felfednének és kirekesztenének. Úgy éreztem, hogy az, hogy Isten nem ad nekem státuszt, oltalmat jelent számomra. Isten szeretete rejtőzött az események mögött, de én félreértettem Őt, és panaszkodtam Rá. Nem tudtam, mi a jó nekem, és ez nagyon bántotta Isten szívét. Miután megértettem Isten szándékát, különösen derűs és felszabadult lettem, és az Isten és én közöttem lévő akadály leomlott.

Később Isten e szavait olvastam: „Bármit is teszel bármikor és bármilyen összefüggésben, az igazságot kell keresned, gyakorolnod kell, hogy olyan ember légy, aki becsületes és engedelmes Istennek, és félre kell tenned a státusz és a hírnév hajszolását. Ha állandóan a státuszért való versengés gondolata és vágya él benned, akkor rá kell jönnöd arra, hogy ez a fajta állapot milyen rossz dolgokhoz fog vezetni, ha megoldatlan marad. Ne vesztegesd tehát az időt az igazság keresésére, győzd le a státuszért való versengésre irányuló vágyadat, amíg az még kialakulóban van, és helyettesítsd azt az igazság gyakorlásával. Ha gyakorlod az igazságot, abbéli vágyad és ambíciód, hogy a státuszért versengj, csökkenni fog, és nem fogod a gyülekezet munkáját megzavarni. Ily módon Isten emlékezni fog a cselekedeteidre és el fogja ismerni azokat. Mit próbálok tehát hangsúlyozni? Ezt: meg kell szabadulnod a vágyaidtól és az ambícióidtól, mielőtt azok kivirágoznak, meghozzák a gyümölcsüket és nagy szerencsétlenséghez vezetnek. Ha nem foglalkozol velük, amíg még gyerekcipőben járnak, nagy lehetőséget szalasztasz el; és amint nagy szerencsétlenséghez vezettek, túl késő lesz megoldani őket. Ha még az arra való hajlandóság is hiányzik belőled, hogy fellázadj a hús-vér test ellen, igen nehéz lesz rálépned az igazságra való törekvés útjára; ha a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésedben kedvezőtlen fordulatokkal és kudarccal találkozol, és nem térsz észhez, akkor ez veszélyes: megvan a lehetősége, hogy ki fognak rekeszteni” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavai utat mutattak nekem a gyakorláshoz. Isten azt mondja, hogy ahhoz, hogy elengedjük a státuszt, keresnünk kell az igazságot. Ha az ambíció és a vágyak uralkodnak rajtunk, fel kell váltanunk ezeket az igazság gyakorlásával. Képesnek kell lennünk arra, hogy azonnal fellázadjunk a rossz gondolataink és elképzeléseink ellen, és gyorsan keressük az igazságot a problémák megoldásáért; Felismertem azt is, hogy Isten az emberek sorsát nem a státuszuk vagy identitásuk alapján határozza meg, hanem annak alapján, hogy az illető mennyire lépett be az igazságvalóságba, és hogy valóban alávetette-e magát Istennek, és képes-e az Ő szavai szerint élni, amikor történik vele valami. Miután megértettem Isten szándékát, hajlandó voltam alávetni magam. Mivel engem bíztak meg a szövegalapú kötelességgel, el kell fogadnom ezt, engedelmeskednem kell, és gyakorlatias módon, jól kell végeznem a kötelességemet.

2023 márciusában a gyülekezet újabb választásokat tartott a vezetői pozíciók betöltésére. Bár még mindig voltak ambícióim és vágyaim, gondolván, hogy ez egy újabb lehetőség, hogy induljak, és remélve, hogy megválasztanak, tudtam, hogy a státusz iránti vágyam túl erős, ami könnyen oda vezethet, hogy egy antikrisztus útjára lépjek. Nem folytathattam a státuszra való törekvést. Meg kellett fékeznem magam, és lázadnom kellett magam ellen. Imádkoztam Istenhez, óvjon meg attól, hogy a státusz korlátozzon. Ha engem választanának meg, megfelelően végezném a kötelességemet. Ha nem engem, akkor nem lennék negatív, és nem hagynám, hogy ez befolyásolja a kötelességemet. Akár van pozícióm, akár nem, hajlandó vagyok alávetni magam, és jól végezni a kötelességemet. A választás napján, amikor a tapasztalataimról beszéltem, nem hevültem fel, és nem is harcoltam a győzelemért. Ehelyett undort és idegenkedést éreztem a múltbéli, státuszra törekvő cselekedeteim iránt, amelyek szemben álltak Istennel. Csak ültem ott nyugodtan, és amikor kihirdették a választás eredményét, én kaptam a legtöbb szavazatot, és megválasztottak gyülekezetvezetőnek. Abban a pillanatban, amikor engem választottak, tudtam, hogy régebben nagyon boldog lettem volna, de ezúttal teljesen nyugodt voltam. Tudtam, hogy ez egy súlyos kötelesség, és hogy ha nem az igazságra, hanem továbbra is a státuszra törekszem, és egy antikrisztus útját járom, Isten végül kirekeszt engem. Súlyos felelősségként fogadtam ezt el, ahelyett, hogy élveztem volna a pozícióval járó presztízst. Tudtam, hogy ez a kis változás bennem teljes egészében Isten üdvösségének köszönhető. Hála Istennek!