Mindennap lefoglalnak a kötelességeim, és nem tudok arra összpontosítani, hogy elgondolkodjak magamon. Mostanában semmi jelentőségteljes dolog sem történt velem, nem volt részem metszésben, megpróbáltatásokban vagy finomításban. Ebben a kényelmes környezetben úgy érzem, hogy megrekedt az életbe való belépésem, és hogy semmilyen haladást sem értem el az igazságban. Nagyon nyugtalanít ez a dolog. Valamikor én is így éreztem, de nemrég olvastam egy passzust Isten szavaiból, amely utat mutatott az életbe való belépéssel kapcsolatban. Isten szavai azt mondják: „Milyen alapra épül az üdvösség reménye? Annak alapjára épül, hogy képes vagy az igazság felé törekedni, elmélkedni az igazságon és erőfeszítést tenni az igazságba, amikor az egyes dolgok történnek. Csak ezen az alapon értheted meg az igazságot és gyakorolhatod az igazságot, hogy eljuss az üdvösségre. Ha azonban mindig szemlélő vagy, amikor dolgok történnek – semmiféle értékelést vagy jellemzést nem adsz és nem fejezel ki semmilyen személyes véleményt – és semmiről sincsenek nézeteid, illetve még ha vannak is nézeteid, nem fejezed ki őket és nem tudod, hogy azok helyesek vagy helytelenek-e, hanem csak hét lakat alatt őrzöd őket a fejedben és gondolkodsz róluk, akkor a végén még mindig nem nyered majd el az igazságot. Gondolj bele, olyan ez, mintha egy nagy lakomán ülnél, miközben nagy éhínség gyötör. Hát nem vagy szánalmas? Isten munkájában, ha tíz éve hiszel, ám egész idő alatt szemlélő voltál, vagy húsz, illetve harminc éve hiszel és egész idő alatt szemlélő voltál, akkor a végén, amikor eljön a sorsodról való döntés ideje, Isten két pontot ír majd a neved mellé a nyilvántartásban, így hát ócska bolond leszel, az esélyedet az igazság elnyerésére, valamint a reményedet az üdvösségre pedig te magad teszed teljesen tönkre. A legvégén ócska bolondnak bélyegeznek majd, és meg fogod érdemelni, nem igaz? (De igen.) Mi a titka annak, hogy az ember ne legyen ócska bolond? (A titok az, hogy ne legyen szemlélő.) Ne légy szemlélő. Hiszel Istenben, tehát akkor meg kell tapasztalnod Isten munkáját az igazság elnyerése érdekében. Egyesek talán megkérdezik: »Azt akarod tehát, hogy mindenben részt vegyek? De az emberek ezt mondják: ’Ne üsd az orrod olyasmibe, ami nem tartozik rád.’« Amikor részvételre kérnek, az azt jelenti, hogy az igazság keresésére és arra kérnek, hogy vond le a tanulságot azokból a dolgokból, amelyekkel találkozol. Amikor például egy bizonyos típusú emberrel találkozol, tisztánlátást kell nyerned a megnyilvánulásain és tettein keresztül. Ha megsérti az igazságot, fel kell ismerned, melyik az a tette, amely megsérti az igazságot. Ha a többiek azt mondják valakiről, hogy gonosz ember, fel kell ismerned, mi olyat mondott és tett, valamint a gonosztevő mivolt mely megnyilvánulásai vannak meg benne, ami miatt gonosz emberként jellemezhető. Ha a többiek azt mondják, hogy az illető nem védelmezi Isten házának érdekeit, és annak kárára segít kívülállókat, akkor ki kell derítened, mit tett. Miután azonban kiderítetted, nem elegendő csak ismerni ezeket a dolgokat. El is kell töprengened: »Én tudnék ilyesmit tenni? Ha senki sem emlékeztetne, lehet, hogy én is megtenném ugyanezeket a dolgokat, és akkor vajon nem ugyanaz lenne a sorsom, mint ennek az illetőnek? Hát nem veszélyes ez? Szerencsére Isten úgy alakította ezt a környezetet, hogy figyelmeztessen, ami a legnagyobb oltalom számomra!« Miután eltűnődsz ezen, egy dologra rájössz: nem követheted azt az utat, amelyet ez a fajta ember követ, nem lehetsz ilyen típusú ember, intened kell magad. Bármilyen dolgokkal találkozol is, tanulnod kell belőlük. Ha vannak olyan dolgok, amelyeket nem értesz teljesen, és amelyeket furcsának érzel a szívedben, kérdéseket kell feltenned és tájékozódnod kell róluk, és az igazság keresésével kell megbizonyosodnod a dolgok valódi állásáról. Ez nem kíváncsiság; ez komolyság. A komolyság nem azt jelenti, hogy az ember ímmel-ámmal csinál valamit vagy a csordát követi – ez a felelősségvállalás hozzáállása, azt jelenti, hogy tisztázza a problémákat, majd keresi az igazságot azok megoldása érdekében, így pedig lesz majd útja a gyakorláshoz, meglesz a képessége, hogy pontosan gyakoroljon, valamint a béke és a nyugalom érzése, amikor ismét ugyanilyen helyzettel néz szembe. A komolyságod azon az alapelven alapul, hogy megpróbálod megérteni a tényeket és a dolgok valódi állását, és ezekből elnyerni az igazságot, valamint megtanulni, hogy miként szemléld az embereket és a dolgokat, ahelyett, hogy minden kérdésben másokat követnél és úsznál az árral. Csak akkor juthatsz el az igazság gyakorlásához és kezelheted a dolgokat az alapelvek szerint, ha komolyak a cselekedeteid. Azok, akik nem komolyak, hajlamosak másokat követni és sodródni az árral, így pedig valószínűleg megszegik az igazságalapelveket” (Az Ige, 7. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Isten szavai megmutatták az embereknek, hogy mi az igazságra való törekvés útja. Ez nem más, mint hogy tanuljunk azoktól az emberektől, azokból az eseményekből és dolgokból, amelyekkel nap mint nap találkozunk. Legyen bármi, amit látunk, hallunk vagy személyesen megtapasztalunk, az igazságot kell keresnünk benne. Különösen akkor, amikor azt látjuk, hogy valaki megzavarja és akadályozza a gyülekezeti munkát, nem lehet, hogy csak kíváncsiságból meghallgatjuk, és annyiban hagyjuk a dolgot. Ehelyett kezdeményezőnek kell lenni, hogy megértsük az adott személy konkrét viselkedését, keresnünk kell az igazságot, hogy tisztán lássunk, és le kell vonni a következtetéseket, elgondolkodva azon, hogy miként kerülhetjük el, hogy ugyanezeket a hibákat kövessük el, és ne zavarjuk meg, valamint ne akadályozzuk a gyülekezet munkáját. Csak így érthetjük meg az igazságot, és így okulhatunk belőle. Arra gondoltam, hogy Isten milyen sok igazságot fejez ki, és különféle embereket, eseményeket, dolgokat és körülményeket rendez el a számunkra, hogy gyakorolhassuk az igazságvalóságba való belépést. Például a gonosz emberek, hamis vezetők és antikrisztusok megjelenése a gyülekezetben annak a gyakorlására szolgál, hogy az emberekre és eseményekre Isten szavai szerint tekintsünk. De én nem vettem komolyan a körülöttem lévő embereket, eseményeket és dolgokat. Bármi történt, csak meghallgattam, és túlléptem rajta. Mindennap felületesen végeztem a dolgomat, és az életem nem növekedett. Ha így folytatnám, az életemet nagy veszteség érné. Amikor ezen elmélkedtem, a bensőmben felderültem, és attól kezdve Isten szavai szerint akartam gyakorolni az igazságot.

Ugyanezen a napon váratlanul azzal szembesültem, hogy Winnie nővér hirtelen eltűnt az összes munkacsoportból. Azon morfondíroztam, hogy vajon elbocsátották? Elgondolkodva azon, hogy Isten miről beszélt, rájöttem, hogy Isten azt várja tőlünk, hogy legyünk kíváncsiak a körülöttünk zajló dolgokra a mindennapi életben, kapcsolódjunk be, keressük az igazságot, és tanuljunk belőle, ne csak kívülálló szemlélők legyünk. Utánanéztem a dolognak, és megtudtam, hogy arrogáns, és szeret kioktatni másokat. Amióta átvette a felügyelői szerepet, valahányszor úgy látta, hogy csökken a testvérek kötelességeinek az eredményessége, kioktatta őket anélkül, hogy különbséget tett volna jó és rossz között. Néhány testvér félt, valahányszor Winnie ellenőrizni akarta a munkájukat, és sokat panaszkodtak rá. Amikor a testvérek javaslatokat tettek, nem fogadta el, hanem keményen leszidta őket. Mindenki úgy érezte, hogy Winnie korlátozza, és egymás után jelentették őt a viselkedéséért. Ráadásul a kötelessége nem hozott gyümölcsöt, így a gyülekezet az alapelvek alapján elbocsátotta. Meglepődve hallottam, hogy így viselkedett. Nem gondoltam volna, hogy annyira arrogáns, hogy önkényesen kioktatja az embereket, korlátozza őket, és ezzel közvetlenül befolyásolja a gyülekezet evangelizációs munkáját. Az elbocsátása Isten igazságosságát mutatja. Emellett minderre a gyülekezet munkájának és a testvérek érdekeinek megóvása miatt is szükség volt. Ezek után elgondolkodtam magamon. Vajon velem is az volt a probléma, mint Winnie-vel, hogy kioktattam másokat? Eszembe jutott egy két évvel korábbi eset. Akkoriban vezetőként végeztem a kötelességemet. Amikor a testvéreknek nehézségeik támadtak, vagy rossz állapotban voltak, hozzám fordultak közösségért, és én az állapotuk szerint osztottam meg velük a tapasztalataimat. Ez bizonyos mértékig segített a testvéreknek. Rita nővér, akivel együtt dolgoztam, gyakran kért tanácsot tőlem, amikor olyan problémákba ütközött, amit nem értett. Kezdtem úgy érezni, hogy rendelkezem valamiféle igazságvalósággal, és hogy jobb a képességem az emberek és a dolgok megítélésében, mint másoknak. Egy ideig Susanne és Tiffany nővér nem működtek együtt harmonikusan. Susanne gyakran jelentette a Tiffanynál jelentkező problémákat, és Tiffany is gyakran mondott rosszat Susanne-ra. Azt gondoltam, hogy mindkettőjükkel vannak problémák, nem keresik az igazságot, és nem gondolkodnak el önmagukon. Egyszer Susanne ismét azt jelentette, hogy Tiffany nem követi az alapelveket a kötelességében. A tényleges helyzet megértése nélkül azt feltételeztem, hogy Susanne megint csak kukacoskodik, és keményen kioktattam: „Miért nem gondolkodsz el magadon? Mindig másokra összpontosítasz, belekapaszkodsz a hibáikba, és nem engeded el a dolgot. Ti folyton egymást hibáztatjátok. Vajon itt nem csak szópárbajról van szó? Ez akadályozza és megzavarja a gyülekezeti életet!” Később kiderült, hogy Susanne panasza jogos volt, de miután „megmetszettem”, túlságosan félt jelenteni, hogy Tiffany megsértette az alapelveket. Végül is Tiffany az alapelvekkel ellentétesen cselekedett, és jelentős veszteségeket okozott a gyülekezet munkájában. Látva, hogy csak ártottam másoknak, és zavart okoztam azzal, hogy elvtelenül metszettem meg másokat, ráébredtem, hogy Winnie elbocsátása számomra is figyelmeztetés és emlékeztető volt. Tudtam, hogy ebben a tekintetben az én romlott beállítottságom is súlyos, így a szívemben azért imádkoztam Istenhez, hogy vezessen az igazság megértésére és önmagam jobb megismerésére, hogy ne okozzak több kárt a testvéreknek.

Egy nap észrevettem, hogy Lorna nővér nem sok tervet készített, és arra gondoltam, hogy egy ideje alacsony a hatékonysága a tervezésben. Már korábban is mutattam neki néhány jó módszert és megoldást, de a hatékonysága még mindig nem sokat javult. Úgy éreztem, hogy csupán végezte a kötelességét teherviselés nélkül, és nem törekedett a javulásra. Amint ezen gondolkodtam, hirtelen elöntött a méreg, és szembesíteni akartam őt a problémáival. Ám amint éppen elkezdtem volna őt kritizálni, eszembe jutott, hogy Winnie szívesen dorgálta meg alkalomadtán az embereket, amitől ők korlátozva érezték magukat a kötelességük végzése közben. Azt gondoltam magamban: „Mi van, ha Lorna nem hanyagolja el a kötelességét, hanem valami más nehézsége van? Vajon nem érezné magát korlátozva, ha úgy tennék neki szemrehányást, hogy nem értem, mi történik? Először ki kell kérdeznem a kötelességéről.” Ekkor tudtam meg, hogy Lorna tényleg jól akarta végezni a kötelességét, de gyengébb képességei miatt, és mivel nem értette az alapelveket, gyakran fennakadt valami részleten. Nem volt képes rugalmasan alkalmazni a módszereket, amiket tanítottam neki, és ez vezetett az alacsony hatékonysághoz. Ekkor a nehézségeit alapul vevő, konkrét útmutatást kapott tőlem. Később a hatékonysága elért egy jobb szintet. Utána azt gondoltam magamban: „Szerencse, hogy nem szidtam le egyből Lornát, mert megbántottam volna.” Így hát az igazságot kerestem, és elgondolkodtam a bennem lévő problémákon.

A lelki áhítatom során Isten szavait olvastam: „Vajon meg tudod értetni az emberekkel az igazságot, és be tudsz lépni a valóságba, ha csupán szavakat és doktrínákat prédikálsz, amikor megrovod és megmetszed őket? Ha a közlésed nem gyakorlatias, ha nem más, mint szavak és doktrínák, akkor hiábavaló lesz, akármennyit is metszed és rovod meg őket. Úgy gondolod, hogy ha az emberek félnek tőled, ha megteszik, amit mondasz nekik és nem mernek ellenkezni, az ugyanaz, mintha megértenék az igazságot és alávetettek lennének? Ez nagy hiba: az életbe való belépés nem ilyen egyszerű. Vannak vezetők, akik olyanok, mint amikor egy új főnök erőteljes benyomást akar tenni. Megpróbálják újonnan felfedezett hatalmukat Isten választottaira kényszeríteni, hogy mindenki alávesse magát nekik. Úgy gondolják, hogy így egyszerűbb lesz a dolguk. Ha híján vagy az igazságvalóságnak, akkor hamarosan feltárul a valódi érettséged, lelepleződik a valódi éned, és akár ki is vethetnek. Bizonyos adminisztratív munkákban elfogadható egy kis metszés és fegyelmezés. De ha nem vagy képes közölni az igazságot, végül továbbra sem leszel képes megoldani a problémákat, és ez ki fog hatni a munkád eredményeire. Ha függetlenül attól, hogy milyen problémák merülnek fel a gyülekezetben, továbbra is kioktatod és hibáztatod az embereket – ha folyamatosan rosszkedvű vagy –, akkor a romlott beállítottságod fedi fel magát ebben, és megmutatod romlottságod rút arcát. Ha állandóan piedesztálon állsz, és az embereket ily módon kioktatod, akkor az emberek az idő múltával nem lesznek képesek megkapni tőled az életadó ellátást, semmi gyakorlati dolgot nem nyernek, helyette utálni fognak és undorodni fognak tőled. Ezen felül olyan emberek is lesznek, akik azt követően, hogy ítélőképesség híján hatást gyakoroltál rájuk, ők maguk is meg fognak róni és meg fognak metszeni másokat. Ők is mérgesek lesznek és elvesztik a türelmüket. Nem csak, hogy képtelen leszel megoldani az emberek problémáit – romlott beállítottságaikat is elő fogod mozdítani. És ez vajon nem a kárhozat útjára vezeti őket? Ez nem a gonosz cselekedete? Egy vezető elsősorban úgy kell, hogy vezessen, hogy az igazságról közöl dolgokat, és élettel lát el. Ha mindig piedesztálon állsz és kioktatsz másokat, vajon képesek lesznek megérteni az igazságot? Ha egy ideig így végzed a munkádat, az emberek ott fognak hagyni, amikor világosan meglátják, hogy milyen vagy. Vajon ilyen munkával Isten elé tudod vezetni az embereket? Egyértelműen nem tudod: csak annyit tudsz tenni, hogy tönkreteszed a gyülekezet munkáját, és azt éred el, hogy Isten választottai megutálnak és otthagynak” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy a munkánk során nem metszhetünk és nem leckéztethetünk meg másokat válogatás nélkül; figyelembe kell vennünk a tényleges hátteret és a valós helyzetet. Ha egy dolog akadályozza és megzavarja a gyülekezeti munkát, vagy sérti Isten házának az érdekeit, akkor az elkövetőt meg lehet metszeni, vagy el lehet bocsátani, és más helyre beosztani. Ám ha egy testvér nem érti az igazságalapelveket, ami tévelygéshez vagy problémákhoz vezet a kötelességei végzése során, vagy a romlott beállítottságának az lesz az eredménye, hogy rosszul végzi a kötelességeit, akkor többször kell vele közösséget vállalni az igazságról, útmutatást és segítséget kell nyújtanunk neki, lehetővé téve a számára, hogy lássa a problémáit, és legyen módja a gyakorlásra. Ha mindig dühösek leszünk, és kioktatjuk az embereket, függetlenül a helyzettől vagy a háttértől, az nemcsak, hogy nem fogja megoldani a tényleges problémáikat és nehézségeiket, hanem korlátozza is őket, és negatívan befolyásolja a munkát. Például amikor láttam, hogy Lorna hatékonysága nem javult a kötelességei elvégzésében, és hogy egy ideje nem sokat fejlődött, azt feltételeztem, hogy nem szívvel-lélekkel csinálja, én pedig legbelül forrófejűséget mutattam, és meg akartam leckéztetni. De valójában ő is jól akarta végezni a kötelességét; csak éppen gyengébb képességű volt, és nem értette meg teljesen az alapelveket, ami alacsony hatékonysághoz vezetett a kötelességében. Több segítségre volt szüksége tőlem. Ha megmetszem és kioktatom az embereket anélkül, hogy figyelembe venném a hátteret, vagy az egyes emberek képességét és érettségét, nemhogy nem segítenék nekik, de talán még korlátoznám is őket, amitől negatívvá és depresszióssá válnának, és képtelenek lennének arra, hogy megfelelően végezzék a kötelességüket. Ez nem lenne bomlasztó? Idővel a testvérek valószínűleg kiismernének, és elutasítanának. Ez Winnie-re emlékeztetett. Amikor látta, hogy a testvérek olyan dolgokat csinálnak, amelyek nem felelnek meg az ő kívánságainak, vagy apró hibákat vétenek a munkájukban, érvényre juttatta a státuszát, és kioktatta őket, ami miatt a testvérek korlátozva érezték magukat, és féltek, amikor meghallották, hogy jön ellenőrizni a munkájukat. Mivel önkényesen alkalmazta a metszést, súlyosan akadályozta és megzavarta az evangéliumi munkát, ami tömeges panaszokhoz és számos feljelentéshez vezetett ellene. Végül a gyülekezet az alapelvekre hivatkozva elbocsátotta. Ez megmutatta, hogy ha valaki nem az igazság szerint cselekszik, és a saját akarata szerint oktatja ki az embereket, az nagyon súlyos következményekkel járhat.

Ismét elgondolkodtam: „Miért vagyok hajlamos másokat válogatás nélkül kioktatni? Mi ennek a kiváltó oka?” Így megkerestem Isten erre vonatkozó szavait. Isten szavai azt mondják: „Az arrogancia az ember romlott beállítottságának gyökere. Minél arrogánsabbak az emberek, annál észszerűtlenebbek, és minél észszerűtlenebbek, annál hajlamosabbak ellenállni Istennek. Mennyire súlyos ez a probléma? Az arrogáns beállítottságú emberek nemcsak mindenkit maguknál alacsonyabb rendűnek tekintenek, hanem ami a legrosszabb, leereszkedőek még Isten felé is, és nincs Istent félő szívük. Még ha úgy tűnik is, hogy az emberek hisznek Istenben és követik Őt, egyáltalán nem Istenként kezelik Őt. Mindig úgy érzik, hogy övék az igazság, és nagyon nagyra tartják magukat. Ez az arrogáns beállítottság lényege és gyökere, és ez a Sátántól származik. Ezért az arrogancia problémáját meg kell oldani. Azt érezni, hogy valaki jobb másoknál – ez triviális dolog. A kritikus probléma az, hogy az ember arrogáns beállítottsága megakadályozza őt abban, hogy alávesse magát Istennek, az Ő szuverenitásának és intézkedéseinek; az ilyen személy mindig hajlik arra, hogy versengjen Istennel a hatalomért és mások irányításáért. Ennek a fajta embernek a legkevésbé sincs Istent félő szíve, nem is beszélve az Isten iránti szeretetről vagy a Neki való alávetettségről. Az arrogáns és önhitt emberek, különösen azok, akik annyira arrogánsak, hogy elvesztették az eszüket, nem tudják alávetni magukat Istennek az Őbelé vetett hitükben, sőt, még magukat dicsérik és maguk mellett tesznek bizonyságot. Az ilyen emberek állnak leginkább ellen Istennek, és egyáltalán nincs bennük Istent félő szív. Ha az emberek el akarnak jutni oda, hogy Istent félő szívük legyen, akkor először meg kell oldaniuk az arrogáns beállítottságukat. Minél alaposabban oldod meg arrogáns beállítottságodat, annál inkább lesz Istent félő szíved, és csak akkor tudod majd magad alávetni Neki, megszerezni az igazságot és megismerni Őt. Csak azok valóban emberek, akik elnyerik az igazságot” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavainak olvasása után rájöttem, hogy az a hajlamom, hogy válogatás nélkül kioktatom az embereket, az arrogáns és önhitt beállítottságomból fakad. Az arrogancia és az önhittség miatt nem sikerül racionálisan elemeznem azon helyzetek természetét, amelyekkel szembekerülök, nem igazán értem a problémák hátterét, és az embereket és az eseményeket a saját tapasztalataimra és képzelődéseimre alapozva szemlélem, túlságosan bízva a saját ítélőképességemben, válogatás nélkül ítélkezve az emberek felett és kioktatva őket. Azon gondolkodva, hogy amikor vezetőként végeztem a kötelességem, azt láttam, hogy mivel képes vagyok az igazságról közösséget vállalni és megoldani pár problémát, és a nővérek, akikkel együtt dolgoztam, gyakran hozzám fordultak, hogy azokat a problémákat, amiket nem láttak át, együtt vizsgáljuk és beszéljük meg, kezdtem úgy érezni, hogy jobb a képességem az emberek és dolgok megítélésében, mint másoknak. Így ezt tőkének tekintettem, és elkezdtem arrogánssá válni. Például amikor Susanne jelentette, hogy problémák vannak Tiffany teljesítményével a kötelességében, normál körülmények között először meg kellett volna értenem és ellenőriznem kellett volna a helyzetet, és utána közösséget kellett volna vállalnom, hogy az adott körülményeknek megfelelően kezeljem. Én azonban szubjektíven ítéltem meg a helyzetet. Látva, hogy a két nővér általában nem működött együtt harmonikusan, és nem tudták, hogyan gondolkodjanak el magukról, amikor felmerült egy dolog, én azt a következtetést vontam le, hogy Susanne-nak a Tiffanyról szóló jelentését bizonyára a forrófejűség váltotta ki, és csak kukacoskodik. Én pedig megdorgáltam Susanne-t anélkül, hogy egyáltalán megpróbáltam volna eldönteni, kinek van igaza, és ki a hibás. Ennek következtében Susanne korlátozva érezte magát, és amikor később észrevette, hogy Tiffany megszegi az alapelveket a kötelessége során, nem merte jelenteni, ami a gyülekezet érdekeinek sérelméhez vezetett. Lorna problémáját is a saját tapasztalataim alapján boncolgattam, azt gondolván, hogy mivel már adtam neki útmutatást, de mégsem fejlődött, biztos nem szívvel-lélekkel végzi a kötelességét. Az arrogáns beállítottságom miatt majdnem megdorgáltam, amitől ő korlátozva érezte volna magát, és szorongott volna. Ez rádöbbentett, hogy nagyon súlyos az arrogáns beállítottságom. A saját képzelődéseim alapján kezeltem az embereket, az én mércéimet tekintettem az igazságalapelveknek – micsoda esztelen arrogancia volt ez a részemről! Amikor a jövőben legközelebb problémákkal találkozom, istenfélő szívvel kell megközelítenem azokat, először Isten elé kell járulnom, hogy tovább keressek, és alaposan meg kell értenem a testvérek problémáit. Nem vonhatok le vakon következtetéseket, és nem dorgálhatom meg válogatás nélkül az embereket arrogáns beállítottságom alapján, mivel ez a hajlamom nemcsak a testvéreknek árthat, de a gyülekezeti munkát is akadályozza és megzavarja, és megsérti Isten természetét.

A keresésem során Isten szavait olvastam: „Isten választott népének legalább lelkiismerettel és józan ésszel rendelkeznie kell, valamint az Isten által az emberektől megkövetelt alapelvek és normák szerint kell érintkeznie, társulnia és együttműködnie másokkal. Ez a legjobb megközelítés. Ez képes eleget tenni Istennek. Melyek tehát az Isten által megkövetelt igazságalapelvek? Hogy az emberek legyenek megértőek másokkal, amikor azok gyengék és negatívak, legyenek tekintettel a fájdalmukra és nehézségeikre, majd érdeklődjenek ezekről a dolgokról, ajánljanak segítséget és támogatást, és olvassák nekik Isten szavait, hogy segítsenek megoldani a problémáikat, lehetővé téve számukra, hogy megértsék Isten szándékait, és ne legyenek többé gyengék, valamint Isten elé vigyék őket. Vajon a gyakorlás ezen módja nem felel meg az alapelveknek? Az ily módon történő gyakorlás összhangban áll az igazságalapelvekkel. Az ilyen kapcsolatok természetesen még inkább összhangban állnak az igazságalapelvekkel. Amikor az emberek szándékosan zavarásokat és megszakításokat okoznak, vagy szándékosan hanyagul végzik a kötelességüket, és te látod ezt, és képes vagy felhívni a figyelmüket ezekre a dolgokra, megróni őket, és segíteni nekik az alapelvek szerint, akkor az összhangban áll az igazságalapelvekkel. Ha szemet hunysz vagy elnézed a viselkedésüket, és falazol nekik, sőt, odáig elmész, hogy szép dolgokat mondasz, hogy dicsérd őket és tapsolj nekik – az emberekkel való érintkezés, a problémákkal való foglalkozás és azok kezelésének e módjai nyilvánvalóan ellentétben állnak az igazságalapelvekkel, és nincs alapjuk Isten szavaiban. Az emberekkel való érintkezés és a problémákkal való foglalkozás e módjai tehát egyértelműen helytelenek, és ezt valóban nem könnyű felfedezni, ha nem boncolgatjuk és nem ismerjük fel őket Isten szavai szerint” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (14.)). „Hogyan bánik Isten minden egyes emberrel? Vannak, akiknek csekély az érettségük; vagy fiatalok; vagy csak rövid ideje hisznek Istenben; vagy természetlényegüknél fogva nem rosszak, nem rosszindulatúak, csak egy kicsit tudatlanok vagy hiányos képességűek. Vagy túl sok korlátozásnak vannak kitéve, és még nem értik az igazságot, még nincs belépésük az életbe, így nehezen tartják vissza magukat attól, hogy ostoba dolgokat tegyenek, vagy tudatlan cselekedeteket kövessenek el. De Isten nem az emberek múló ostobaságára összpontosít; Ő csak a szívüket nézi. Ha elhatározzák, hogy törekszenek az igazságra, akkor helyesen tesznek, és ha ez a céljuk, akkor Isten figyeli őket, vár rájuk, időt és esélyt ad nekik, amely lehetővé teszi számukra, hogy belépjenek. Nem arról van szó, hogy Isten leírja őket egyetlen vétkük miatt. Ez olyasmi, amit az emberek gyakran tesznek; Isten soha nem bánik így az emberekkel. Ha Isten nem bánik így az emberekkel, akkor az emberek miért bánnak így másokkal? Nem romlott beállítottságukat mutatja ez? Ez pontosan a romlott beállítottságuk. Meg kell vizsgálnod, hogyan bánik Isten a tudatlan és ostoba emberekkel, hogyan bánik a csekély érettségűekkel, hogyan bánik az emberiség romlott beállítottságának normális kinyilatkoztatásaival, és hogyan bánik azokkal, akik rosszindulatúak. Isten különböző módon bánik a különböző emberekkel, és változatos módon kezeli a különböző emberek sokféle állapotát is. Meg kell értened ezeket az igazságokat. Amint megértetted ezeket az igazságokat, tudni fogod, hogyan tapasztald meg a dolgokat, és hogyan bánj az alapelvek szerint az emberekkel” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia). Isten szavainak olvasása után megértettem, hogy mindenki más környezetben és helyzetben van egy adott időben, és ez az állapotukra és nehézségeikre is igaz. Bár mindannyiuknál felmerülnek problémák és eltévelyedések a kötelességük végzése során, ezeknek a problémáknak más és más a természete. Néhányan, akik csak most kezdenek gyakorolni egy kötelességet, talán a szakmai készségekben való jártasság hiánya miatt küszködnek, és ilyen esetekben szeretettel kell segítséget nyújtanunk és közösséget vállalnunk, elvezetve őket Isten szándékainak megértéséhez, hogy legyen módjuk a gyakorlásra a kötelességük elvégzésében. Ami azokat illeti, akik értik az igazságot, de nem ültetik át a gyakorlatba, következetesen felületesek, és akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, őket meg kell metszeni. Ha a dolog természete súlyos, akkor szükség lehet arra, hogy az alapelveknek megfelelően áthelyezzék vagy elbocsássák őket. Isten házában megvannak az emberekkel való bánásmód alapelvei; minden az emberek hátterétől függ, és nem lehet általánosítani. Én azonban gyakran nélkülöztem az alapelveket, amikor a testvérekkel foglalkoztam, önkényesen ítélkeztem felettük, és arrogáns beállítottságomból fakadóan megfeddtem őket, ami teljességgel esztelen volt! Susanne nővéren elgondolkodva, bár előítéletei lettek Tiffanyval szemben, először meg kellett volna győződnöm arról, hogy igaz-e a jelentése arról, hogy Tiffany megsértette a kötelességében az alapelveket, vagy sem. Ha pusztán kukacoskodásként kezeltem volna a helyzetet anélkül, hogy megértettem volna, az nemcsak hogy nem segített volna Susanne-nak, de még kárt is okozott volna neki, és korlátozta volna őt. Bár Lorna nővér alacsony hatékonysággal végezte a kötelességét, ez esetben is hasonlóképpen meg kellett értenem, hogy ez a képességek hiánya miatt van-e, vagy azért, mert felületesen és közömbösen végzi a kötelességét. Először tisztán kell látnom, és aztán az alapelvek szerint kell eljárnom. Ha egyszerűen csak a látszat alapján ítélkezünk, és elhamarkodott következtetéseket vonunk le, azzal nemhogy nem segítünk másokon, de még negatívabbá és passzívabbá is tehetjük őket Most, hogy megértettem néhány alapelvet az emberekkel való bánásmódra vonatkozóan, a továbbiakban gyakorolnom kell azt, hogy Isten szavai szerint bánjak a testvérekkel.

Mostanában, bár nem volt dolgom metszéssel, a Winnie kudarcán való elmélkedés ráébresztett arra, hogy én magam is hajlamos vagyok másokat válogatás nélkül megfeddni. Rájöttem, hogy ezt az okozza, hogy az arrogáns beállítottságom irányít, és megtanultam a testvérekkel való bánásmód alapelveit is, ami némi nyereség. Most már látom, hogy az igazság keresése és a tanulságok levonása a mindennapi helyzetekből valóban alapvető fontosságú. Rájöttem, hogy ha meg akarjuk érteni az igazságot, és növekedni akarunk az életben, nem kell feltétlenül várnunk egy nagy metszésre, próbatételre vagy finomításra ahhoz, hogy nyerjünk valamit. A kulcs az, hogy a körülöttünk lévő emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kezdjük. Legyen szó akár arról, amit látunk, hallunk vagy személyesen tapasztalunk, olyan szívvel kell belemerülnünk, amely az igazságot keresi. Ezután meg kell keresnünk Isten idevágó szavait, és meg kell tanulnunk az igazságnak megfelelően szemlélni az embereket és a dolgokat, és eszerint viselkedni és cselekedni. Így az életünk folyamatosan növekedhet.