Fiatalkoromban, mivel köztisztviselőként dolgoztam a kormányzati szektorban, a férjem gimnáziumi tanár volt, és a lányunk egy aranyos, okos kislány, aki jó jegyeket hozott haza, mindenki irigyelt minket, mert látszólag tökéletes és harmonikus család voltunk. Azután 2005 vége felé abban a szerencsében részesültem, hogy elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, megtudtam, hogy Mindenható Isten a visszatért Úr Jézus, aki kifejezi az igazságot, hogy elvégezze az ítélet munkáját, megtisztítsa, megmentse az embereket, és elvigye őket Isten királyságába. Megvittem ezt a csodálatos hírt a férjemnek és az anyósomnak, és az anyósom nemsokára szintén elfogadta Isten utolsó napokbeli munkáját. A férjem ugyan nem fogadta el, de nem ellenezte a hitünket. Abban az időben mindennap olvastam Isten szavait, közösséget vállaltam a testvéreimmel az igazságról és végeztem a kötelességemet – gazdag, gyümölcsöző és boldog napok voltak ezek. Soha nem gondoltam volna, hogy ezek a napok a KKP üldöztetése miatt gyorsan véget érnek.

2006-ban egy délután miután épp hazaértem egy összejövetelről, a férjem dühösen azt mondta: „Régebben azt gondoltam, hogy az istenhit jó dolog, de most láttam az interneten, hogy a kormány keményen fellép a hívők ellen. Mindenható Isten Egyháza az egyik fő célpontja a kormány kemény fellépésének, és ha letartóztatnak, súlyos bűnelkövetőnek fogsz minősülni, és börtönbüntetésre ítélnek. Minden köztisztviselő, akinek van olyan családtagja, aki hisz Mindenható Istenben, komoly büntetésre számíthat, elveszti az állásást, megvonják tőle a szociális segélyt, a gyerekei pedig nem jelentkezhetnek az egyetemre, nem szolgálhatnak a seregben, és nem pályázhatnak meg köztisztviselői pozíciókat. Mától kezdve nem szabad többé hinned Mindenható Istenben!” A tirádája végeztével kiviharzott a házból. Eléggé dühös voltam, és azt gondoltam magamban: „Nem teszünk mást a hitünkben, mint esszük és isszuk Isten szavait, az igazságra törekszünk és a helyes úton járunk, nem teszünk semmi törvénytelent. Ennek ellenére a KKP mégis arra törekszik, hogy letartóztasson és elnyomjon minket. Milyen gonoszak! Akárhogy is üldöznek, én továbbra is követni fogom Mindenható Istent!”

Másnap, miután befejeztem a kötelességemet, és hazaértem, azt kérdezte anyósom szigorú arckifejezéssel: „Miért jössz olyan későn haza? Tényleg továbbra is hinni fogsz, holott ez most már igencsak veszélyes? Azt olvastam ma az interneten, hogy letartóztathatnak az istenhited miatt, börtönbüntetésre ítélhetnek, a gyerekeid nem jelentkezhetnek egyetemre, és a férjeddel egyetemben fel fognak menteni a köztisztviselői állásodból. Az unokám jövője érdekében úgy döntöttem, hogy nem hiszek többé Istenben.” A férjem baljós mosolyra húzva a száját megjegyezte: „Látod, anyának legalább van józan esze! Amint meghallotta, hogy a hit gyakorlása letartóztatással járhat, egyből lemondott róla – neked is le kellene mondanod a hitről! Ha hívőként letartóztatnak, az egész családunkat utolérik a megpróbáltatások, és ennek te leszel az oka. Jobb lenne, ha átgondolnád!” Ezt hallva kicsit aggódni kezdtem, és azt gondoltam magamban: „Ha továbbra is gyakorlom a hitemet és folytatom a kötelességemet, de közben elkapnak és letartóztatnak, a férjemet ki fogják rúgni a munkahelyéről, és a lányomra is negatív hatással lesz a dolog. Ha ez bekövetkezik, biztos mindketten gyűlölni fognak érte. Talán egy ideig kihagyhatom az összejöveteleket, nehogy bajba sodorjam a családomat.” Erre a gondolatra azonban nagy nyugtalanság költözött belém. Azt gondoltam: „Ha nem megyek el az összejövetelekre, és nem végzem a kötelességem azért, hogy nehogy letartóztasson a KKP, vajon továbbra is hívőnek minősülök? Továbbra is képes leszek eljutni az igazsághoz?” Sietve kiáltottam Istenhez. És akkor eszembe jutottak az Ő szavai, melyek szerint: „A világegyetem minden dolga közül nincs semmi, amiben ne az Enyém lenne az utolsó szó. Létezik bármi is, ami nem az Én kezemben van? Amit csak mondok, az megtörténik, és az emberi lények közül ki tudja megváltoztatni a véleményem?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 1. fejezet). Isten szavain elgondolkodva világosabb megértésre tettem szert. Sorsunk emberként teljesen Isten kezében van. Isten már előre elrendelte, hogy a férjemet és engem kirúgnak-e vagy sem, és hogy mi lesz a lányom jövője. Ezek nem olyan dolgok voltak, amelyekről egyszerű emberek dönthetnek. Amikor rájöttem erre, azt mondtam nekik: „Istené az utolsó szó, hogy letartóztatnak-e, és hogy a gyermekünk jövőjét ez befolyásolja-e. Az ember Isten teremtménye, és teljesen természetes és indokolt, hogy higgyünk Istenben és imádjuk Őt. Tudom, hogy ezt kell tennem, így nem fogom veletek együtt elhagyni az igaz utat.” A férjem dühös lett, elkezdett becsmérelni és vagdalkozni: „Térj észhez! Annyi éve dolgozunk a KKP rendszerében, és te még mindig nem érted a politikájukat? Kínában nem lehet igazi vallásszabadság. Kínában csak a pártban hihetsz. Amit a párt eldönt, az a törvény, és nem szállhatsz szembe vele. Gondolj a Tiananmen téri eseményekre! Azok a diákok csak demokráciát és szabadságot szerettek volna, de a KKP brutálisan lenyomta őket, sőt, hamisan azzal vádolták őket, hogy felkelést és forradalmat szítanak, amiért azután sokukat letartóztatták és bebörtönözték. Néhány diákot el is ütöttek a tankok. Beleborzongok, ha csak rágondolok. Gondolj bele! Ha képesek voltak olyan brutálisan viselkedni diákokkal szemben, akkor gondolod, hogy hagyják majd, hogy ti hívők megússzátok? Látnod kell az írást a falon, te kínai állampolgár vagy, tehát csak a KKP-ban hihetsz, Istenben semmi estre sem.” A férjem érvelését hallva arra gondoltam: „A KKP tényleg elég vad, ádáz és démoni. Ha ragaszkodom az istenhitemhez és elkapnak, biztos halálra fognak verni.” Nem tehetek róla, de egy kicsit megijedtem. Ám ekkor eszembe jutottak az Úr Jézus szavai, amelyek így szólnak: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában” (Máté 10:28). Isten szavai hittel töltöttek el. Minden történés és dolog Isten kezében van, és Isten engedélye nélkül a KKP egy ujjal sem érhet hozzám. Még ha le is tartóztatnának, és halálra vernének vagy megnyomorítanának, az is Isten engedélyével történne. Ha meg tudok szilárdan állni a bizonyságtételemben, és meg tudom szégyeníteni a Sátánt, akkor nem éltem hiába. Nem hagyhattam, hogy az, amit a férjem az imént mondott, korlátozzon, és méltatlanul a Sátán hatalma alatt éljek, mint ő. Istenre kellett támaszkodnom, hogy szilárdan meg tudjak állni a bizonyságtételemben.

Miután a férjem látta, hogy még mindig nem hagytam fel a hitemmel, gyakran piszkált a hibáim miatt, becsmérelt és megdorgált, és még a lányom előtt is kritizált, amiért nem végezem el azt a munkát, amit el kellene végeznem. Az anyósom is kezdett ferde szemmel nézni rám és szidalmazni mondván: túl sok időm van, amit haszontalan dolgokra vesztegetek, és nem törődöm a gyermekem és a családom jövőjével a saját hitem miatt. A lányomon kívül senki sem beszélt velem, olyan volt, mintha nem lett volna már helyem a családban. Idővel kezdtem egy kicsit elgyengülni, így Isten elé járultam imádságban és keresésben, és Isten szavainak erre a passzusára bukkantam rá: „A nagy vörös sárkány üldözi Istent, és Isten ellensége, ezért ezen a földön az emberek megaláztatásnak és üldöztetésnek vannak kitéve az Istenbe vetett hitük miatt [...] Istennek rendkívül nehéz véghez vinnie munkáját a nagy vörös sárkány földjén – de Isten ezen a nehézségen keresztül végzi munkájának egy szakaszát, kinyilvánítva bölcsességét és csodálatos tetteit, felhasználva ezt a lehetőséget arra, hogy teljessé tegye ezt az embercsoportot” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája olyan egyszerű lenne, ahogyan azt az ember képzeli?). Isten szavai által megtudtam, hogy a KKP rezsim a Sátán rezsimje. A KKP mélyen gyűlöli Istent és az igazságot, tehát azok, akik Kínában hisznek Istenben, elkerülhetetlenül ki vannak téve a KKP elnyomásának. Isten azonban a Sátán tervei alapján gyakorolja bölcsességét, és a KKP letartóztatásai és elnyomása által teremtett nehéz körülményeket arra használja fel, hogy tökéletesítse a hitünket. A férjem a KKP-val karöltve üldöz, és a családom elfordult tőlem; szenvedtem, és egy kicsit megalázva éreztem magam, de ez a szenvedés kéz a kézben járt az igazságra való törekvéssel és azzal, hogy a helyes úton járok, tehát bőven megérte. Nem szabadna a negativitásban és a gyengeségben vergődnöm, ami bántó Isten számára. Meg kell állnom szilárdan a bizonyságtételemben Mellette! Amikor rájöttem erre, már nem voltam annyira szomorú, és új erőre kapott a hitem.

Ezután a férjem és az anyósom felváltva őrködtek felettem, nem engedtek el az összejövetelekre, és Isten szavait sem olvashattam. Én azonban nem hagytam, hogy korlátozzanak, elszöktem az összejövetelekre, amikor nem figyeltek, és éjjelente a paplan alatt olvastam Isten szavait egy zseblámpával. De azután egy nap, amikor az összejövetelre indultam, az anyósom elkapott, és könnyekkel a szemében azt mondta: „Gyermekem, könyörögve kérlek, mondj le az istenhitedről! Mi lesz a családunkkal, ha elkapnak? A fiam azt mondta, hogy ha tovább folytatod, el fog válni tőled. Te jó menyem vagy, nem akarlak elveszíteni, és nem venném a lelkemre, ha a családunk szétesne.” Nagyon nehéz volt az anyósomat ilyen könnyáztatta arccal látnom. Régebben mindig a lányaként bánt velem, nem bírtam elviselni, hogy így szenved, ezért közösséget vállaltam vele: „Anyuka, te magad is olvastad Isten szavait, tehát tudod, hogy Isten teremtette az emberiséget, a mennyet és a földet és minden dolgokat. Az életünk és minden örömünk Tőle származik, hinni Istenben és imádni Őt teljesen természetes és indokolt. Az utolsó napokban Mindenható Isten sok igazságot fejez ki, hogy megmentsen minket a bűntől. Ha feladjuk a hitünket, mert félünk a letartóztatástól, elveszítjük az esélyt arra, hogy megmentsen minket. Továbbá, én a helyes úton járok az életben az Istenbe vetett hitemben, ha a családunk szétesik, az nem a KKP hibája? A KKP itt az igazi gonosztevő. Szilárdan meg kell állni a bizonyságtételünkben e megpróbáltatás során, és nem szabad elárulnunk Istent.” Az anyósom dühösen így felelt: „Tudom, hogy jó hinni Istenben, de hogy merhetnék továbbra is hinni most, hogy a KKP letartóztatásokat hajt végre? Ha továbbra is ragaszkodsz az istenhitedhez, nem lesz más választásom, mint a fiam oldalára állni a családunk érdekében.” Azt kellett mondanom neki: „Ha fel akarod adni a hitedet, az a te döntésed, de kérlek, ne akadályozz és üldözz engem a KKP-val karöltve, amiért hiszek Istenben! Tudod, hogy az igaz Istenben hiszek, és az igaz utat követem. Még ha letartóztatnak és börtönbe küldenek, akkor is mindvégig hinni fogok Istenben.” Ezt hallva kiviharzott, és dühösen ment vissza a szobájába, kifelé menet becsapva az ajtót.

Amikor a férjem hazajött, és hallotta, hogy előzőleg egy összejövetelen voltam, dühösen kérdőre vont: „Talán a halálra vágysz? Azt hiszed, hogy amit az interneten mondanak, az vicc? Az a Nemzeti Közbiztonsági Hivatal honlapjáról származik. Tudod, hogy Mindenható Isten sok hívét már letartóztatták, és hogy sokakat börtönbüntetésre ítéltek, halálra vertek vagy megnyomorítottak? Ne hagyd, hogy a hited magával rántsa a családunkat!” Vad dührohamában átkutatta a hálószobánkat az Isten szavait tartalmazó könyveim után, és az elemlámpámat, amit az olvasáshoz használtam, a földhöz vágta, miközben azt kiabálta: „Ha nem adod fel a hitedet, és továbbra is ragaszkodsz ahhoz, hogy higgy Istenben, többé nem leszel ennek a családnak a tagja! Az Istenbe vetett hited miatt mindennap rettegek és feszült vagyok. Tudod, hogy elveszíthetjük az állásunkat, ha letartóztatnak? A kollégám felesége mindig azt emlegeti nekem, hogy te hívő vagy, és nagyon kellemetlenné vált számomra a helyzet a munkahelyemen. Teljesen elveszett a tekintélyem miattad! Még ma választ kérek tőled: a hitedet választod vagy a családunkat? Ha a családunkat választod, akkor élj normális életet itthon rendesen! Nem lesznek kötelezettségeid, és még pénzt is kapsz havonta madzsongra. Mindent megadok neked, amire szükséged van. Ha továbbra is ragaszkodsz az istenhitedhez, elválok tőled, nem kapsz részesedést a vagyonunkból, és nem láthatod a lányunkat.” Összetörtem, amikor láttam, milyen szívtelen és kegyetlen lett a férjem, könnyek gyűltek a szemembe, és mélyen megbántva éreztem magam. Olyan keményen dolgoztam, hogy pénzt keressek a családunknak, nemrég újítottuk fel a házat, és most a férjem csak úgy elküld több mint tíz év boldog házasság után azért, hogy mentse a tekintélyét és a jövőbeli kilátásait. Addigra világossá vált, hogy a házasságunk csak névleg létezik. Így feleltem neki: „Még ha nincstelenné is teszel a válás után, akkor is az a döntésem, hogy Istent követem.” Vészjósló, visszataszító hangon válaszolt: „Ha úgy döntesz, hogy Istent követed, nem fogom megkönnyíteni a dolgodat. Elküldelek a Közbiztonsági Hivatalba, ők tudni fogják, hogyan bánjanak veled!” Ekkor megmutatott egy kinyomtatott levelet, amelyben ez állt: „A feleségem Mindenható Istenben hisz, és már menthetetlen. Mindent megpróbáltam, amit tudtam, de egyszerűen nem hallgat rám, így nincs más választásom, mint a Közbiztonsági Hivatal segítségét kérni a feleségemmel kapcsolatban. Ha bármilyen segítségre van szükség, teljes mértékben együtt fogok működni.” Amikor megláttam ezt a levelet, nagyon dühös lettem, és azt gondoltam: „Milyen férj az ilyen? Nem más, mint egy démon! Egyértelműen tisztában van azzal, hogy a KKP milyen brutálisan bánik az istenhívőkkel, mégis hajlandó elküldeni a Közbiztonsági Hivatalhoz. Hát nem a halába küld ezáltal?” Nagyon aggasztott, hogy azt láttam, a saját férjem teljesen elvesztette emberi mivoltát, és már mindenre képes. „Ha tényleg elvisz a Közbiztonsági Hivatalba, mitévő leszek? Ott arra szakosodtak, hogy a hívőket bántalmazzák, vagy akár meg is öljék.” Minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban féltem, ezért állandóan Istenhez imádkoztam arra kérve, hogy adjon hitet és erőt. Az imádság után felidéztem Isten szavainak egy passzusát, amit egy áhítat során olvastam: „Nem kell félned ettől meg amattól; nem számít, mennyi nehézséggel és veszéllyel szembesülhetsz, képes vagy arra, hogy szilárdan megmaradj Énelőttem, gátló körülményektől nem korlátozva, hogy akaratom akadálytalanul végrehajtható legyen. Ez a te kötelességed [...] Ne félj; az Én támogatásom mellett ki tudná valaha is eltorlaszolni ezt az utat? Emlékezz erre! Ne feledkezz meg róla!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 10. fejezet). Isten szavai erővel és hittel töltöttek el. Isten az én pajzsom, ezért nincs mitől félnem. Határozott meggyőződéssel azt mondtam a férjemnek: „Még ha át is adsz a Közbiztonsági Hivatalnak, én továbbra is hinni fogok Istenben. Tudnod kell, hogy a KKP csak a testemet tudja bántani és megkínozni, de soha nem fogják lerombolni az akaratomat, hogy Istent kövessem. Nem számít, hogyan üldöznek, én továbbra is hinni fogok Istenben, még ha ez a halálomat is jelenti!” Látva, hogy milyen eltökélt vagyok a hitemben, a férjem lemondóan megrázta a fejét, és azt mondta: „Ó, nem, ó, nem, ő már menthetetlen!” Látva, hogy a férjem kifogyott az ötletekből, szívből megköszöntem Istennek, hogy hitet adott ahhoz, hogy helytálljak.

Vacsora után az ágyamon ültem, a nap történésein gondolkodtam, és rájöttem, hogy nem tudok többé abban a házban élni. Amikor erre gondoltam, kicsit elszomorodtam, nem akartam búcsúzni, és záporoztak a könnyek a szememből. Amikor a férjem azt látta, hogy sírok, ismét próbált megkísérteni, mondván: „Ha megígéred, hogy nem hiszel Istenben, nem válok el tőled, és nem küldelek el a Közbiztonsági Hivatalhoz. Akkor a családunk továbbra is olyan harmóniában élhet, mint korábban.” Így feleltem: „Mindenható Isten azért fejezi ki az igazságot, hogy elvégezze az ítélet munkáját, és megtisztítsa az emberiséget. Mindannyiunknak el kell fogadnia az igazságot, és Isten elé kell járulnunk bűnbánatban, hogy megmenthessen minket. Ez az egyetlen kiút számunkra. Napjainkban a szerencsétlenségek egyre nagyobb méreteket öltenek; ha továbbra is a KKP-val karöltve akadályozod és üldözöd az istenhitemet, áldozatául esel ezeknek a katasztrófáknak, és meg fogsz bűnhődni!” A férjem egyszerűen nem tudta elfogadni, amit mondtam, és dühösen visszavágott: „Ne beszélj itt nekem a hitedről! Még ha Mindenható Isten valóban az igaz Isten lenne, akkor sem hinnék Benne. Ha továbbra is ragaszkodsz az istenhitedhez, holnap reggel az lesz az első dolgom, hogy elviszlek a Közbiztonsági Hivatalba!” Amikor látta, hogy nem hallgatok rá, dühbe gurult, leszorított az ágyra, pofon vágott, és fojtogatni kezdett, miközben azt mondta: „A hited nemcsak a családunknak okozott kárt, de engem is magával ránt. Meglátjuk, hogy akkor is hiszel-e még Istenben, miután halálra verlek!” Miközben kétségbeesetten próbáltam kiszabadulni, az anyósom meghallotta a hangzavart, és bejött a hálószobánkba. Fenyegetően azt mondta: „A hited szétszakította ezt a családot, és most a fiamat is magával rántja.” Ez feldühített, és azt gondoltam: „Az igazi ok amögött, hogy a családunkban megszűnt a harmónia az, hogy ti mindketten elhittétek a KKP pletykáit, és elkezdtetek üldözni engem a vallásom gyakorlása miatt. Teljesen észszerűtlen, hogy azt mondjátok, ez az egész az én hibám, ahelyett, hogy a KKP-t gyűlölnétek. Nem tudok így élni tovább.” Olyan dühös voltam, hogy odaszaladtam az ablakhoz készen arra, hogy kiugorjak, és véget vessek az életemnek. Amikor már épp ugrani készültem, az anyósom rám mutatott, és azt mondta: „Gyerünk, ugorj csak! Ugorj ki az ablakon, senki sem fogja feláldozni az életét érted!” Amikor ezt mondta, hirtelen észhez tértem, és eszembe jutottak Isten következő szavai: „Ezekben az utolsó napokban bizonyságot kell tennetek Istenről. Nem számít, milyen nagy a szenvedésetek, el kell mennetek a legvégsőkig, utolsó leheletig hűségesnek kell lennetek Istenhez, s alávetni magatokat Neki; csakis ez az Isten iránti igaz szeretet, és csakis ez az erős és messze hangzó bizonyságtétel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek megtapasztalása által ismerheted meg). Ahogy Isten szavain töprengtem, nem tudtam visszatartani az arcomon patakzó könnyeket. Jóllehet a családom nem értett meg, sőt, üldözött, Isten továbbra is megvilágosított és vezetett, hogy megmutassa, mi a szándéka. Ilyen körülmények között tudtam, hogy Istenre kell hagyatkoznom, meg kell őriznem a Belé vetett hitemet, és szilárdan meg kell állnom bizonyságtételemben, hogy megalázzam a Sátánt. Mégsem Isten szándékát kerestem, és a halál által akartam menekülni, amikor valamiféle üldöztetéssel szembesültem. Vajon nem dőltem-e be a Sátán cselszövésének? Nagyon ostoba voltam, és nem tettem tanúságot. Nem hagyhattam, hogy a Sátán továbbra is becsapjon, tovább kellett élnem, hinnem Istenben és végeznem a kötelességemet, függetlenül attól, hogy a családom üldöz.

Amikor a férjem rájött, hogy nem tud megállítani, odahívta a nagybátyját. A nagybácsi azt mondta nekem: „Úgy hallom, továbbra is ragaszkodsz az istenhitedhez. Tudod, hogy ha elkapnak, az az egész családra hatással lesz, és az unokaöcsém el fog válni tőled. Ha ma este írsz egy fogadalmat, hogy nem fogsz hinni Istenben, a családod együtt maradhat.” A férjem ekkor tollat és papírt adott a kezembe, és azt mondta, hogy írjam meg a fogadalmamat. Gondolatok cikáztak át a fejemen: „Ha tényleg elválunk, mi lesz a gyermekünkkel? Még kicsi, és ha én nem vigyázok rá, mások piszkálhatják. Ha a férjem újraházasodik, vajon a mostohaanyja bántalmazni fogja? Jó egészségben nő majd fel? Ha látszólag beleegyezek a fogadalom megírásába, és titokban tartom a hitemet, a család együtt marad, és én továbbra is hihetek. Így vajon nem a legjobbat tudnám kihozni a helyzetből?” De ez a gondolat nyugtalanított, ezért Istenhez imádkoztam, és kerestem, hogyan kellene cselekednem, hogy igazodjak az Ő szándékához. Az imádság után ráébredtem, hogy a fogadalom megírása Isten elárulása lenne. Rájöttem, hogy már megint majdnem bedőltem a Sátán trükkjeinek. Ha megírnám azt a fogadalmat, elárulnám Istent, és elmulasztanám a bizonyságtételt, ezért semmiképpen sem írhatom meg. Amikor még mindig nem kezdtem el írni a fogadalmat, a férjem nagybátyja összeszorított fogakkal azt mondta: „Tényleg belehalnál, ha nem hinnél többé Istenben? Ha a feleségem úgy viselkedne, mint te, kezét-lábát összetörném. Meglátná, hogy utána tudja-e még gyakorolni a hitet!” A rosszullét környékezett a szavaira, és azon gondolkodtam, hogyan tud bárki ilyen mocsokságot mondani. Hát nem úgy beszélt, mint az ördög? Dühösen vágtam vissza: „NEM FOGOM megírni azt a fogadalmat!” Amint ezt kimondtam, a férjem mérgesen megragadta az előzőleg megszövegezett válási szerződést, és habozás nélkül aláírta. A szerződésben az állt, hogy a ház és a gyerek is nála marad, míg nekem nem marad tulajdonom, és a lányunkat sincs jogom látogatni. Bár korábban felkészültem lelkileg a válásra, amikor a való életben végül megtörtént, egy kicsit mégis elgyengültem. Keményen megdolgoztam azért, hogy odajusson a családunk, ahol tartott, és most otthon nélkül maradok, és a lányomtól is eltiltanak. Nem bírtam elviselni, hogy elhagyjam ezt a családot, hogy elhagyjam a lányomat, de a férjem nyomás alá helyezett, és én nem tudtam, hogyan döntsek. Ekkor eszembe jutott Isten szavainak egy passzusa. Mindenható Isten azt mondja: „Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, fel kell áldoznod magad az igazságért, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból, még több szenvedésen kell keresztülmenned. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot egy harmonikus családi élet élvezetének kedvéért, és nem szabad elveszítened egy egész élet méltóságát és tisztességét a pillanatnyi élvezet kedvéért. Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életutat kell követned, amely értelmesebb. Ha ilyen közönséges életet élsz, és nem követsz semmilyen célt, akkor vajon nem pazarolod el az életedet? Mit nyerhetsz egy ilyen életből? Le kellene mondanod minden testi élvezetről egyetlen igazság kedvéért, és nem kellene minden igazságot eldobnod egy kis élvezet kedvéért. Az ilyen embereknek nincs tisztességük és méltóságuk; nincs értelme a létezésüknek!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem, hogy értékes és értelmes dolog szenvedni azért, hogy elérjem az igazságot. Csak annak az életnek van értelme, melynek során az ember az igazságra törekszik a hitében. Ha a könnyű életet választanám, mert a harmonikus családi életre és a testi kényelemre törekszem, de elveszíteném a lehetőséget arra, hogy Isten megmentsen, azt az életem végéig bánnám. A lányom jövőjét és a szenvedést, amit el kell majd viselnie, Isten már eleve elrendelte. Még ha mellette is maradnék, nem tudnám biztosítani, hogy mindennap egészségben éljen, még kevésbé tudnám megváltoztatni a sorsát. A sorsát Istenre kell bíznom, magamat pedig alá kell vetnem Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Miután megértettem Isten szándékát, úgy éreztem, hogy van egy út előttem, és már nem voltam annyira feldúlt. Ekkor eszembe jutott Isten szavainak egy másik passzusa, amely így szól: „Bárki, aki nem ismeri el Istent, ellenség; vagyis bárki, aki nem ismeri el a megtestesült Istent – függetlenül attól, hogy ezen az áramlaton belül vagy kívül van-e vagy sem –, az antikrisztus! Ki a Sátán, kik a démonok, és kik Isten ellenségei, ha nem azok az ellenállók, akik nem hisznek Istenben?” „A hívők és a nem hívők összeegyeztethetetlenek, sőt, inkább szemben állnak egymással” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Ahogy Isten szavain elmélkedtem, visszagondoltam arra, hogy amikor a férjem azt hallotta, hogy az istenhívőket a KKP letartóztatja és elnyomja, üldözni kezdett, nem hagyta, hogy Isten szavait olvassam, megtiltotta, hogy a testvérekkel találkozzam, minden lehetséges eszközt felhasznált, hogy akadályozza a hitem gyakorlását, sőt, odáig ment, hogy azzal fenyegetett, hogy elküld a Közbiztonsági Hivatalhoz, ahol kétségtelenül veszélybe kerülnék. Most rá akart kényszeríteni, hogy írjak fogadalmat arról, hogy nem fogom gyakorolni a hitemet, esküdözve, hogy elválik tőlem, kirúg és kisemmiz, ha nem írom meg ezt a fogadalmat. Láttam, hogy a férjem nem más, mint egy Istennek ellenálló, igazsággyűlölő démon. Tekintettel arra, hogy a KKP-val karöltve ellenállt Istennek, miközben én igyekeztem Istent követni és a helyes úton járni, egyértelműen különböző irányba haladtunk, és csak szenvedtünk volna, ha együtt maradunk. Ezt felismerve nyugodtan szembe tudtam nézni a helyzettel, és eldöntöttem, hogy aláírom a válási papírokat.

Ennek a megpróbáltatásnak a megélése révén felismertem a KKP ocsmány, visszataszító, Istennek ellenálló természetét. Ahogy Isten szavai mondják: „Vallásszabadság? A polgárok törvényes jogai és érdekei? Ezek mind csak trükkök a bűn elleplezésére! [...] Miért gördít ilyen áthatolhatatlan akadályt Isten munkája elé? Miért téveszti meg Isten népét különféle trükkökkel? Hol az igazi szabadság, hol vannak a törvényes jogok és érdekek? Hol a tisztesség? Hol a vigasztalás? Hol a melegség? Miért sző csalárd terveket, hogy csőbe húzza Isten népét? Miért fojtja el erőszakkal Isten eljövetelét? Miért nem engedi, hogy Isten szabadon járjon-keljen az Általa teremtett földön? Miért zaklatja Istent, amíg már nincs hova fejét lehajtania?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (8.)). A KKP uralma maga a Sátán uralma. Annak érdekében, hogy megerősítsék önkényuralmuk stabilitását, a KKP hevesen ellenáll Istennek, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy megzavarja és lerombolja Istennek az emberiség megmentésére irányuló munkáját. Felhasználja a médiát, hogy becsméreljék, rágalmazzák, elítéljék és káromolják Istent, mindenféle stratégiát alkalmaz a keresztények letartóztatására és elnyomására, félrevezeti és felbujtja a keresztények családjait, hogy nyomják el és támadják őket, és így a családok széthullását okozza. Ugyanakkor kiforgatja az igazságot, és azt állítja, hogy a hívők azok, akik elhagyják a családjukat – micsoda aljasság és gonoszság! Ennek az üldöztetésnek a megtapasztalása által felismertem a férjem igazság iránti gyűlöletének valódi természetét. Azt is megértettem, hogy Isten az egyetlen, akiben valóban megbízhatok. Amikor a leggyengébb és legelesettebb voltam, Isten szavai újra és újra megvilágosítottak és vezettek, hitet és erőt adva, és lehetővé tették számomra, hogy átlássak a Sátán gonosz cselszövésein, így képes voltam szilárdan megállni az elnyomással szemben. Innentől kezdve továbbra is az igazságra fogok törekedni, és jól végzem a kötelességemet, hogy megháláljam ezt Istennek.