2022. december 3., szombat

Ma a munkatáblázat rendszerezése közben véletlenül találtam egy videót, amelyet helytelenül osztottam ki, és kétszer készítettek el. Nagyon meglepődtem. Alapos vizsgálat után rájöttem, hogy ez azért történt, mert elfelejtettem ellenőrizni a nyilvántartást a felvétel előtt. Eszembe jutott, hogy ezt a hibát már kétszer is elkövettem, mert nem ellenőriztem a nyilvántartásokat. Akkoriban a vezető felrótta nekem, hogy nem vagyok szorgalmas, összefoglalta a hibák okait, és figyelmeztetett, hogy a jövőben ne kövessem el ugyanazt a hibát. Nem gondoltam, hogy ezúttal is ugyanabba a hibába esem. Rendkívül gyengének éreztem magam. „Még csak néhány napja vagyok felügyelő, és már megint ilyen alapvető dologban hibáztam! Ha a vezető megtudná, mekkorát csalódna bennem! Ha megint megmetsz és kritizál, hogyan tudnék felemelt fővel járni?” Arra is emlékeztem, hogy néhány nappal ezelőtt Nadya nővért elbocsátották a csoportunkból, mert mindig felületesen végezte a kötelességeit. Akkor még közösséget is vállaltam a felületesen végzett kötelesség természetéről és következményeiről, és le is lepleztem azokat. Most azonban én is egy ilyen elemi hibát vétettem a felületességem miatt. Ha a testvérek tudnának róla, biztosan azt mondanák, hogy jól hirdetem a szavakat és a doktrínákat, de a kötelességeimet felületesen végzem, és nem rendelkezem igazságvalósággal, ami alkalmatlanná tesz a felügyelői tisztségre. Minél többet gondolkodtam ezen, annál kellemetlenebbül éreztem magam, és sajnáltam, hogy a korábbi ellenőrzésnél nem voltam alaposabb. Túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy mindenkinek bevalljam a hibámat, ezért töröltem az előző felvételről szóló bejegyzést. Abban a pillanatban Isten szavainak egy mondata villant át az agyamon: „Az ember titkolt szavai és tettei mindig az Én ítélőszékem előtt maradnak” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az evangélium terjesztésének munkája egyben az ember megmentésének munkája is). Félelmet és remegést éreztem a szívemben: Isten az ember legbensőbb lényét vizsgálja át. Bár az emberek elől el tudom ezt titkolni, Istent nem tudom becsapni. Ha csaláshoz folyamodom, Isten világosan látja, és el fog ítélni. Nagyon megijedtem, és gyorsan visszaállítottam a törölt bejegyzést. Amikor ránéztem erre a bejegyzésre, az olyan volt, mintha egy kitörölhetetlen foltot látnék. De nem igazán volt bátorságom beismerni a hibámat a vezetőnek. Azt gondoltam, hogy ha nem mondok semmit, senki sem fog rájönni, ezért gyorsan lezártam a munkatáblázatot.

Éjjel csak forgolódtam az ágyban, nem tudtam aludni, nyugtalan voltam. Egyértelműen olyan hibát követtem el, amely veszteséget okozott a munkában, mégis úgy tettem, mintha nem tudnék róla, és nem terveztem szólni a vezetőnek erről a problémáról. Arcátlanul álságos voltam! Később ezt olvastam Isten szavaiban: „Isten nem tökéletesíti azokat, akik csalárdak. Ha a szíved nem becsületes – ha nem vagy becsületes ember –, akkor Isten nem fog megnyerni téged. Hasonlóképpen, te sem fogod elnyerni az igazságot, és arra is képtelen leszel, hogy megnyerd Istent. Mit jelent, ha nem nyered meg Istent? Ha nem nyered meg Istent, és nem értetted meg az igazságot, akkor nem fogod megismerni Istent, és így nem lesz lehetőséged arra, hogy összeegyeztethető legyél Istennel, ebben az esetben pedig Isten ellensége vagy. Ha nem vagy összeegyeztethető Istennel, akkor Isten nem a te Istened; és ha Isten nem a te Istened, akkor menthetetlen vagy. Ha nem törekszel az üdvösség elnyerésére, akkor miért hiszel Istenben? Ha nem tudod elnyerni az üdvösséget, akkor örökre Isten megkeseredett ellensége leszel, és meg lesz szabva a kimeneteled. Ha tehát az emberek azt szeretnék, hogy Isten megmentse őket, akkor először is becsületeseknek kell lenniük. Végül azok, akiket Isten megnyert, meg lesznek jelölve. Tudjátok-e, hogy mi ez a jel? A Jelenések könyvében, a Bibliában van megírva: »És szájukban nem találtatott hazugság: ők feddhetetlenek« (Jelenések 14:5). Kik ezek az »ők«? Ők azok, akiket Isten megmentett, tökéletesített és megnyert. Hogyan jellemzi Isten ezeket az embereket? Melyek magatartásuk jellegzetességei és kifejeződései? Feddhetetlenek. Nem hazudnak. Valószínűleg mindannyian megértitek és felfogjátok, hogy mit jelent nem hazudni: azt jelenti, hogy őszinte vagy” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet növekedésének hat mutatója). „Mindenkinek van csalárd beállítottsága; csak az a különbség, hogy mennyire súlyos. Az, hogy összejövetelek alkalmával talán megnyitod a szívedet és a közösség elé hozod a problémáidat, vajon azt jelenti, hogy nincs csalárd beállítottságod? Nem jelenti azt, bizony neked is van. Miért mondom ezt? Íme, egy példa. Lehet, hogy a közösségben meg tudsz nyílni olyan dolgokról, amelyek nem érintik a büszkeségedet vagy a hiúságodat, amelyek nem szégyellni valók, amelyekért nem fognak megmetszeni – de ha olyasmit tettél, ami megsérti az igazságalapelveket, amitől mindenki borzadna és undorodna, tudnál-e arról nyíltan beszélni az összejöveteleken? És ha valami kimondhatatlant tettél, arról még nehezebb lenne számodra megnyílni és feltárni az igazságot. Ha valaki feszegetni kezdené, vagy megpróbálná megkeresni a felelőst, te minden rendelkezésedre álló eszközzel igyekeznél eltitkolni, és meg volnál rémülve, hogy ez a dolog lelepleződhet. Mindig azon igyekeznél, hogy elsikáld és megúszd a dolgot. Hát nem csalárd beállítottság ez? Talán azt hiszed, hogy ha nem mondod ki hangosan, senki nem fog tudni róla, és hogy még Isten sem fog tudni róla. Ez tévedés! Isten az emberek szíve mélyét vizsgálja át. Ha te ezt nem észleled, akkor egyáltalán nem ismered Istent. A csalárd emberek nem csupán csőbe húznak másokat, hanem még arra is vetemednek, hogy Istent próbálják csőbe húzni, és csalárd eszközökkel állnak ellen Neki. Képesek-e ilyen emberek elérni Isten üdvösségét? Isten természete igazságos és szent, és a legjobban a csalárd embereket utálja. Így hát a csalárd emberek számára a legnehezebb elérni az üdvösséget. A csalárd természetű emberek hazudnak a legtöbbet. Még Istennek is hazudnak, Őt is megpróbálják csőbe húzni, és megátalkodottan megtéretlenek. Ez azt jelenti, hogy nem képesek elérni Isten üdvösségét” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret). Összevetve Isten szavait a hiba elkövetése utáni gondolataimmal és tetteimmel, rájöttem, hogy csalárd beállítottságot fedtem fel. Tény volt, hogy felületesen végeztem a kötelességeimet, ami a munka megismétléséhez, valamint az emberi és anyagi erőforrások pazarlásához vezetett. Becsületesnek kellene lennem, és őszintén be kellene ismernem a hibámat a vezetőnek, és vállalnom kellene érte a felelősséget. De féltem, hogy a vezető és a testvérek lenéznének engem, ezért a hibámat a korábbi felvételi bejegyzés törlésével próbáltam elfedni, azt gondolva, hogy így senki sem fedezi fel a problémát. Bár később helyreállítottam a bejegyzést, még mindig nem akartam beismerni a hibámat, remélve, hogy az észrevétlen marad; ha később sem fedezi fel senki, az ügyet egyszerűen lezáratlanul hagyhatom. Ha valaki később mégis rájönne, azt mondhatnám, hogy akkor észrevettem, de elfelejtettem megemlíteni, nem pedig azt, hogy szándékosan eltitkoltam. Így el tudtam fedni a hibámat anélkül, hogy csalónak tűnnék. Annyira csalárd voltam! Isten lényege szent, Ő a becsületes embereket kedveli, és gyűlöli a csalárd embereket. Annak ellenére, hogy tudtam, hogy Isten mindent alaposan átvizsgál, én mégis csalárdsághoz és trükközéshez folyamodtam. A tetteimmel undort keltettem Istenben. Ha nem térnék meg, és nem válnék becsületes emberré, akármennyi áldozatot is hoznék látszólag, végül úgysem menekülnék meg. Ennek ellenére nagyon megalázónak tűnt beismerni a hibámat a vezetőnek. Féltem, hogy csalódni fog bennem, és meg fog metszeni, így nem volt bátorságom beszélni vele. Ellentmondásos érzéseket és fájdalmat éreztem a szívemben.

2022. december 5., hétfő

Két nap telt el, és még mindig nem volt bátorságom elmondani a történteket a vezetőnek. Az elmúlt két napban kétségbeesetten ki akartam törölni ezt az esetet az emlékezetemből; akkor nem kellene beismernem a hibámat, és nem kellene szembenéznem a szégyennel. Teljesen belevetettem magam a munkámba, ami átmenetileg segít elfelejteni ezt az esetet. Ám amikor van egy kis szabadidőm, akaratlanul is újra eszembe jut. Ez a hiba úgy ragaszkodik hozzám, mint egy rémálom. Mindegy, hogy eszem, takarítok vagy sétálok, ha erre gondolok, a szívem úgy fáj, mintha csavarnák. Mintha egy hang a fejemben állandóan vádolna: „Nem vagy becsületes ember; téged nem lehet megmenteni.” Éjszaka sem tudok nyugodtan aludni, és a szívem gyötrődik. Isten szavaira gondolok: „Röviden, becsületesnek lenni nem más, mint cselekedeteidben és szavaidban tisztának lenni, és nem téveszteni meg sem Istent, sem embert. Amit mondok, az nagyon egyszerű, de számotokra kétszeresen fáradságos. Sok ember választaná inkább, hogy pokolra ítéljék, semmint hogy becsületesen beszéljen és cselekedjen. Nem csoda, hogy más bánásmódot is tartogatok azoknak, akik nem becsületesek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). Amikor korábban olvastam Isten e szavait, nem egészen értettem őket. Azt gondoltam: „Tényleg olyan nehéz becsületes embernek lenni? Isten világosan kimondja, hogy ha nem leszünk becsületes emberek, akkor nem menekülhetünk meg. Mivel ismerem a következményeket, ahhoz, hogy megmeneküljek, és beléphessek a mennyek országába, becsületesen, Isten szavai szerint kell beszélnem és cselekednem, függetlenül az átélt szenvedéstől. Ez nem lehet nehéz! Egyébként is, természetemnél fogva egyenes jellem vagyok; gyorsan kimondom a véleményemet, így a becsületesség és az igazság kimondása nem lehet nehéz számomra.” De a tények feltárásakor rájöttem, hogy becsületesnek lenni nem is olyan egyszerű, mint gondoltam. Még ahhoz sincs bátorságom, hogy beismerjem a saját hibámat. A büszkeségem és a státuszom megmentése érdekében még trükkökhöz is folyamodtam, hogy elfedjek egy tényt. Bár világosan tudom, hogy becsületesség nélkül nem menekülhetek meg, még mindig nem akarom beismerni a hibámat. Hát nem olyan ember vagyok, akit Isten úgy ír le, hogy inkább a pokolra kárhozik, mintsem hogy becsületesen beszéljen? Belegondolok, hogy több mint tíz éve hiszek Istenben, mégsem tudok becsületes lenni még ebben az apró dologban sem, és nem tudom őszintén beismerni a tévedésemet sem. A legcsekélyebb igazságvalósággal sem rendelkezem! Nagyon elcsüggedtem, és csalódtam magamban. Mindig azt hangoztatom, hogy az igazságot akarom gyakorolni, de amikor olyasmivel szembesülök, ami a büszkeségemet és a státuszomat érinti, tudatosan elmulasztom azt gyakorolni. Rossz a hangulatom, és nem akarok beszélgetni a testvérekkel; állandóan azt érzem, hogy nem gyakorlom az igazságot, és nem vagyok becsületes, ezért szégyellek találkozni velük. Éjszaka, elalvás előtt könnyes szemmel imádkozom Istenhez, kiöntve magamból a szívem fájdalmát: „Istenem, látom, milyen szánalmas vagyok. Még egy ilyen kis dologban sem tudom gyakorolni az igazságot; még egy őszinte nyilatkozatot sem tudok tenni, és egy hibát sem tudok beismerni. Mélyen megrontott a Sátán! Istenem, nagyon el vagyok keseredve. Nem akarok így élni; kérlek, ments meg engem!”

2022. december 12., hétfő

Eredetileg be akartam ismerni a hibámat a vezetőnek, de amikor eljött az idő, hogy beszéljek, még mindig aggodalmaskodtam. Akaratlanul is ezen tűnődtem: miért olyan nehéz beismernem a hibámat és elmondani az igazat? Mi akadályoz meg valójában abban, hogy becsületes legyek? Megosztottam az állapotomat Tracy nővérrel, ő pedig elküldött nekem egy részletet Isten szavaiból, amely végül némileg segített megérteni a dolgot. Mindenható Isten azt mondja: „Ha valaminek az elvégzése közben megvan hozzá az akaratod, akkor egyetlen lökéssel le tudod rendezni; ám ha egyetlen alkalommal igazat mondasz, hazugság nélkül, az nem tesz téged egyszer s mindenkorra becsületes emberré. A becsületességhez hozzátartozik, hogy az ember a beállítottságát is megváltoztatja, és ehhez tíz vagy húsz év tapasztalatára van szükség. Le kell vetned a hazugság és a kétszínűség csalárd beállítottságát, mielőtt alapvetően el tudnád érni a becsületes emberi lét mércéjét. Ez mindenki számára nehéz, nemde? Hatalmas kihívás ez. Isten most tökéletesíteni akar egy csoport embert, és megnyerni Magának őket. Mindazoknak, akik az igazságra törekednek, el kell fogadniuk az ítéletet és a fenyítést, a próbatételeket és a finomítást, amelyeknek az a célja, hogy feloldja csalárd beállítottságaikat, és becsületes emberekké tegye őket, olyan emberekké, akik alávetik magukat Istennek. Ez nem olyasvalami, ami egyetlen lökéssel megvalósítható; igaz hitet igényel, és sok próbatételt, sok finomítást kell elszenvedni az embernek, mielőtt el tudná érni. Ha Isten most arra kérne, hogy legyél becsületes ember és mondd az igazat, olyasvalamit, ami tényeket, a jövődet és a sorsodatfoglalja magában, aminek a következményei esetleg nem lesznek a hasznodra, és mások nem fognak többé nagyra tartani, és úgy érzed, hogy le lett rombolva a hírneved – ilyen körülmények között vajon tudnál nyílt lenni és az igazat szólni? Tudnál így is becsületes lenni? Ezt a legnehezebb megtenni, sokkal nehezebb, mint feladni az életedet. Talán azt mondod: »Nem megoldható, hogy az igazat mondjam. Inkább meghalok Istenért, mintsem igazat szóljak. Egyáltalán nem akarok becsületes ember lenni. Inkább meghalok, mintsem mindenki lenézzen engem és azt gondolja, hogy hétköznapi ember vagyok.« Miről tanúskodik ez, mit dédelgetnek leginkább az emberek? Az emberek leginkább a státuszukat és a hírnevüket dédelgetik – olyan dolgokat, amelyeket a sátáni beállítottságaik irányítanak. Az élet másodlagos. Ha a helyzet rákényszeríti őket, összeszedik az életük feláldozásához szükséges erőt, azonban a státuszt és a hírnevet nem könnyű feladni. Azok számára, akik hisznek Istenben, nem az életük feladása a legfontosabb: Isten megköveteli az emberektől az igazság elfogadását, és hogy valóban becsületes emberek legyenek, akik azt mondják, ami a szívükben van, megnyílva és mindenki előtt lecsupaszítva magukat. Könnyű ezt megtenni? (Nem, nem az.) Isten valójában nem az életed feladását kéri tőled. Vajon nem Isten adta neked az életedet? Mi hasznát venné Isten az életednek? Isten nem az életedet akarja. Azt akarja, hogy becsületesen szólj, hogy mondd meg, ki vagy, és mi gondolsz a szívedben. Képes vagy megmondani ezeket a dolgokat? Itt megnehezedik a feladat és esetleg azt mondod: »Dolgoztass keményen, és meglesz hozzá az erőm. Kérd tőlem, hogy feláldozzam a vagyonom egészét, ezt meg tudnám tenni. Könnyen el tudnám hagyni a szüleimet és a gyermekeimet, a házasságomat és a karrieremet. Azonban azt szólni, ami a szívemben van, becsületesen beszélni – ez olyasvalami, amit nem tudok megtenni.« Mi az oka annak, hogy nem tudod megtenni? Az, hogy amint így teszel, mindenki, aki ismer, másképp tekint majd rád. Már nem fog felnézni rád. Megszégyenülsz és teljesen megaláznak, oda lesz a feddhetetlenséged és a méltóságod. Nem lesz többé magas státuszod és tekintélyed mások szívében. Ezért van az, hogy ilyen körülmények közepette bármi történjék is, nem fogsz igazat szólni. Az emberek szívében ezzel szembesülve csata dúl és a csata végeztével némelyek végül áttörnek a nehézségeiken, míg mások nem, és őket továbbra is a romlott sátáni beállítottságaik irányítják, valamint a saját státuszuk, hírnevük és úgynevezett méltóságuk. Ez egy nehézség, nemde? Nem valami nagy dolog az, ha valaki becsületesen beszél és az igazat mondja, mégis sok bátor hős, oly sokan azok közül, akik megfogadták, hogy Istennek szentelik magukat és feláldozzák magukat Őérte, illetve Neki szánják az életüket, oly sokan, akik grandiózus dolgokat mondtak Istennek, úgy vélik, hogy ezt lehetetlen megtenni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő teljesítése összehangolt együttműködést kíván). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem, hogy nem merem beismerni a hibámat a vezetőnek, mert túlságosan nagyra értékelem a büszkeségemet és a státuszomat, és túlzottan foglalkoztat az, hogy milyennek látnak mások. Ha visszagondolok, az olyan sátáni mérgeket, mint az, hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg” vagy hogy „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét” kis koromtól kezdve bölcs mondásoknak tartottam. Mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottam a büszkeségemnek és a státuszomnak. Bármit is teszek, jó benyomást akarok kelteni másokban, és elismerést akarok kapni tőlük. Ha rosszul teljesítek, és megszégyenülök, nagy gyötrelmet érzek. Emlékszem, amikor iskolába jártam, a tanár mindig azt kérte tőlünk, hogy aki hibázott, az emelje fel a kezét. Amikor gyakran hibáztam, úgy éreztem, hogy a tanár és az osztálytársaim hülyének fognak nézni, és kinevetnek majd, ezért nem mertem felemelni a kezem. Amikor a tanár elment mellettem, sokszor eltakartam a hibáimat, hogy ne lássa őket. A büszkeségem megőrzése érdekében már fiatalon megtanultam trükkökhöz folyamodni és megtéveszteni másokat. Miután hinni kezdtem Istenben, a videógyártáson dolgoztam a gyülekezetben. Tudtam, hogy ennél a munkánál nagyon oda kell figyelni a részletekre, mivel minden apró hiba nagy veszteségekhez vezethet. Ezért igyekeztem a lehető legprecízebben eljárni, azt akartam, hogy a testvérek azt gondolják rólam, hogy szorgalmas és felelősségteljes vagyok, és jó véleménnyel legyenek rólam. Azt is reméltem, hogy a vezető értékelni fog. Mivel nemrég lettem felelős a videós munkáért, azt hittem, hogy ez azért van, mert mindenki elismer, és komoly, felelősségteljes, megbízható embernek tartanak. Így, amikor hibákat követtem el, az első gondom a büszkeségem és a státuszom volt. Aggódtam, hogy ha a vezető megtudja, hogy ilyen elemi hibát követtem el, biztosan nem fog többé bízni bennem, és nem fog értékelni, és a testvérek is le fognak nézni, felelőtlen és aljas embernek fognak tartani, ami lerombolja azt a pozitív képet, amit az évek során kialakítottam bennük magamról. Hogy óvjam a büszkeségemet, és fenntartsam a másokban kialakított pozitív képet magamról, csaláshoz és megtévesztéshez folyamodtam, és igyekeztem eltitkolni a hibámat. Még arra is gondoltam, hogy félresöpröm az ügyet, és senkinek sem beszélek róla, remélve, hogy csökkenthetem a jelentőségét, és megúszhatom a dolgot. Annyira csalárd voltam! Nagyon jól tudtam, hogy Isten mindent alaposan átvizsgál, mégis megpróbáltam eltussolni a hibámat, ami azt mutatja, hogy nemcsak csalárd vagyok, hanem rendkívül hajthatatlan is. Rájöttem, hogy a büszkeségem és a státuszom jelentik a legnagyobb akadályát annak, hogy becsületes ember legyek. Ha nem tudok kiszabadulni a büszkeségem és a státuszom kötöttségeiből és korlátozásából, nem leszek képes gyakorolni az igazságot, és végül ki fognak iktatni.

Isten alábbi szavait is olvastam: „Sok gyakorlati probléma merül fel, amikor az emberek megtapasztalják, milyen őszintének lenni. Néha gondolkodás nélkül beszélnek, hirtelen kicsúszik egy hazugság a szájukon, mivel rossz indíték vagy cél, illetve hiúság és büszkeség vezérli őket, és ennek eredményeképp egyre többet kell hazudozniuk, hogy elfedjék azokat. A végén nem éreznek megkönnyebbülést a szívükben, de nem tudják visszaszívni azokat a hazugságokat, nincs bátorságuk kijavítani a hibáikat, beismerni, hogy hazudtak, és így hibáik egyre tovább folytatódnak. Ezután mindig olyan, mintha egy kő nyomná a szívüket; mindig lehetőséget akarnak találni arra, hogy töredelmesen bevallják, hogy beismerjék hibájukat és megbánják, de sosem ültetik át ezt a gyakorlatba. Végül átgondolják, és ezt mondják maguknak: »Majd a jövőben jóvá fogom ezt tenni, amikor a kötelességemet végzem.« Mindig azt mondják, hogy jóvá fogják tenni, de sosem teszik. Ez nem annyira egyszerű, mint csak bocsánatot kérni egy hazugság után – jóvá tudod tenni a kárt és a következményeket, amelyeket a hazugságok és a megtévesztés okoztak? Ha a nagy önutálat közepette képes vagy bűnbánatot gyakorolni, és soha nem teszed meg újra azt a dolgot, akkor talán részesülsz Isten elnézésében és kegyelmében. Ha mézes-mázos szavakat mondasz, és azt állítod, hogy a jövőben jóvá teszed a hazugságaidat, de nem bánod meg igazán, és később folytatod a hazudozást és a megtévesztést, akkor rendkívül makacs módon utasítod vissza a bűnbánatot, és biztosan ki fognak iktatni téged. [...] Azt, hogy az emberek megtévesztése a romlott beállítottság kinyilatkoztatása, ez Isten elleni lázadás és ellenállás, és ezért fájdalmat fog okozni neked. Amikor hazudsz és megtévesztesz, úgy érezheted, hogy nagyon okosan és tapintatosan beszéltél, és hogy egyetlen apró jelét sem adtad a megtévesztésednek – de később szégyent és vádat érzel, ami talán egész életedben végigkísér majd. Ha szándékosan és szánt szándékkal hazudsz és tévesztesz meg, és eljön a nap, amikor felismered ennek a súlyát, késként fogja keresztüldöfni a szíved, és folyamatosan a jóvátétel lehetőségét fogod keresni. És ez az, amit tenned kellene, kivéve, ha nincs lelkiismereted, és sosem éltél a lelkiismereted szerint, és nincs emberi mivoltod és nincs jellemed és méltóságod. Ha van egy kis jellemed és méltóságod, és valamelyest éber a lelkiismereted, akkor, amikor felismered, hogy hazudsz és megtévesztéssel foglalkozol, ezt a viselkedésedet szégyellnivalónak fogod érezni, gyalázatosnak és alantasnak; meg fogod vetni és gyűlölni fogod magad, és elhagyod a hazugságok és a megtévesztés útjait” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Isten szavainak olvasása után mélyen meghatódtam. Az elmúlt napokban senkinek sem beszéltem arról, hogy hibát követtem el a kötelességeim végzése során. Bár a büszkeségem nem szenvedett kárt, amikor épp nem dolgozok, állandó szúrást érzek a szívemben. Ez mindennap nyugtalanná és feszültté tesz; éjszaka nem tudok nyugodtan aludni, és a szívemet bűntudat gyötri. Mélyen legbelül érzem, hogy becsületesség nélkül nincs béke és öröm. A megtévesztésre és a színlelésre támaszkodva átmenetileg megmentettem a büszkeségemet, de elvesztettem a méltóságomat és a tisztességemet, és a bűntudat okozta fájdalom elviselhetetlen. Visszatekintve rájöttem, hogy többször elkövettem ugyanazokat a hibákat, mert a videók készítése előtt nem ellenőriztem a korábbi bejegyzéseket. Ha követtem volna a munkafolyamatokat, és mindent megfelelően ellenőriztem volna, ezek a hibák teljességgel elkerülhetőek lettek volna. Bár az első két hibám után a vezető hangsúlyozta az űrlapok kitöltésének és ellenőrzésének fontosságát, túlságosan fárasztónak találtam a folyamatot, és úgy döntöttem, hogy kockáztatok, feltételezve, hogy az ellenőrzés elmulasztása valószínűleg nem okoz majd problémát. Néha, amikor sok dolgom volt, kihagytam ezt a lépést. Látom, hogy nemcsak felületes voltam a kötelességeim végzése közben, hanem arrogáns, önelégült, és messzemenően aljas is. Amikor hibák merültek fel, még el is próbáltam tussolni őket; álarc mögé rejtettem magam, és egy hamis képpel tévesztettem meg másokat. Ez valóban megvetendő és szégyentelen! Felismerve a probléma súlyosságát, imádkoztam Istenhez, és bűnbánatot tartottam.

Elolvastam Isten szavainak egy másik passzusát is, és rátaláltam a gyakorlás útjára. Mindenható Isten azt mondja: „Csak a becsületes emberek részesülhetnek a mennyek országában. Ha nem próbálsz meg becsületes ember lenni, és nem tapasztalsz és gyakorolsz az igazságra való törekvés irányában, ha nem leplezed le saját rútságodat, és ha nem tárulkozol ki teljesen, akkor soha nem kaphatod meg a Szentlélek munkáját és nyerheted el Isten jóváhagyását. Nem számít, mit teszel vagy milyen kötelességet teljesítesz, becsületes hozzáállásra van szükséged. Becsületes hozzáállás nélkül nem tudod jól végezni a kötelességedet. Ha mindig felületesen végzed a kötelességedet, és nem tudsz jól elvégezni valamit, akkor önvizsgálatot kell tartanod, meg kell ismerned önmagadat, és meg kell nyílnod, hogy boncolgasd magad. Majd az igazság-alapelveket kell keresned, és törekedned kell rá, hogy legközelebb jobban végezd a dolgodat, ahelyett, hogy felületes lennél” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Miután olvastam Isten szavait, a szívem hirtelen felderült. Amikor hibák fordulnak elő a kötelességeim végzése során, el kell gondolkodnom önmagamon, összegeznem kell az eltéréseket, meg kell nyílnom, ki kell tárulkoznom és elemeznem kell magamat mindenki előtt, elfogadva a felügyeletüket. Ez segíthet megelőzni a jövőbeli hibákat, és a becsületesség gyakorlása is egyben. A felügyelői szerepem egy lehetőség a gyakorlásra, melyet Istentől kaptam. Ráadásul Isten háza soha nem követelte meg, hogy az emberek egyáltalán ne hibázzanak a kötelességeik végzése során, és még kevésbé osztályozza az embereket a hibák elkövetése miatt. A legfontosabb az, hogy ha valaki hibázik, akkor azonnal össze tudja-e foglalni az okokat, elgondolkodik-e önmagán, keresi-e az igazság alapelveit, és elkerüli-e az adott hibák újbóli elkövetését. Ha az illető nem folyamatosan felületes és javíthatatlan a kötelessége végrehajtásában, Isten háza helyesen fog bánni vele, és lehetőségeket ad neki. Mivel romlott beállítottságok vezéreltek, a kötelességeim végzésében tanúsított felületességem hibákhoz vezetett, amelyek károsították a gyülekezet érdekeit. Ez tény. Becsületes embernek kell lennem, fel kell fednem és elemeznem kell magam, az igazság keresésére kell összpontosítanom, hogy feloldjam romlott beállítottságaimat, és szorgalmasan kell végeznem a kötelességeimet. Ez a hozzáállás szükséges az igazság elfogadásához. Ha eltussolom a hibáimat, és csalok, és a hibáimat egy hamis képpel fedem el, miközben nyilvánvalóan teljes felelőtlenséggel végzem a kötelességeimet, hogy megtévesszek másokat, bár átmenetileg megőrizhetem a büszkeségemet és a státuszomat, a felületesség problémája megoldatlan marad, és nem leszek képes a kötelességeimet a megfelelő színvonalon és jól végezni. Ezzel valójában magamnak ártok. Nem álcázhatom többé magam, hogy megóvjam a büszkeségemet; az igazságot kell gyakorolnom, és becsületesnek kell lennem. Más testvérekre gondoltam, akiknek szintén problémáik voltak a többször elkészített videókkal. Felügyelőként példát kellene mutatnom azzal, hogy felszínre hozom a saját problémáimat, összefoglalva azokat a többiekkel együtt, utat keresve, és megakadályozva, hogy mások is elkövessék ezeket a hibákat, amelyek árthatnak a munkának. Ez a gondolat motivációt adott az igazság gyakorlásához, és bátorságot ahhoz, hogy beismerjem a hibámat.

2022. december 14., szerda

Az összejövetel során nyíltan megosztottam mindenkivel az állapotomat, lelepleztem a romlottságomat és a hibámat, és emlékeztettem mindenkit, hogy tanuljon ezekből a leckékből. Az összejövetel után úgy éreztem, mintha egy súlyos teher végre lekerült volna a mellkasomról. A szívem megkönnyebbült, és megtapasztaltam a nyíltság és az igazság kimondásának édességét és könnyedségét. Várakozásaimmal ellentétben a vezető nem bánt velem lenézően, hanem közösséget vállalt velem Isten szavaival, hogy segítsen, ami nagyon építő volt. Eldöntöttem, hogy arra összpontosítok, hogy megszabaduljak a kötelességeimben tanúsított felületességemtől, hogy a kötelességeim jó eredményeket hozzanak.

Ez a tapasztalat ráébresztett, hogy becsületes embernek lenni nem is olyan egyszerű, mint képzeltem. Nem arról van szó, hogy egyenes jellemmel rendelkezem, és szókimondó vagyok. Ez eltorzult felfogás volt a részemről. A Sátán mélyen megrontott, tele vagyok romlott beállítottságokkal, mint a csalárdság, az arrogancia és az önzés. Hogy megóvjam büszkeségemet és státuszomat, képes vagyok hazudni és csalni is. El kell fogadnom Isten szavainak ítéletét, fenyítését és metszését, hogy átalakuljak. Eszembe jutott Isten szavainak egy passzusa, amit korábban olvastam: „Hogy valaki képes-e becsületes ember lenni, abba Isten szemében több minden is beletartozik, mint a puszta magatartás-és viselkedésbeli változás; az illető mentalitásában és a dolgokkal kapcsolatos nézeteiben bekövetkező alapvető változások is velejárnak. Az ilyen embereknek nincs többé szándékukban hazudni vagy megtéveszteni, és egyáltalán nincs semmi hamisság vagy megtévesztés abban, amit tesznek vagy mondanak. Egyre igazabbá válnak a szavaik és a tetteik, s mind több és több becsületes szót szólnak. Ha például megkérdeznek, hogy megtettél-e valamit, akkor is képes vagy megmondani az igazat, ha pofonokhoz vagy büntetéshez vezet a beismerés. Még ha azzal jár is a beismerés, hogy jelentős felelősséget kell vállalnod, halállal vagy pusztulással kell szembenézned, akkor is képes vagy megmondani az igazat és hajlandó vagy gyakorolni az igazságot, hogy eleget tégy Istennek. Ez azt mutatja, hogy meglehetősen szilárd lett az Isten szavaihoz való hozzáállásod. Mindegy, hogy mikor, immár nem igazán jelent nehézséget a számodra, hogy a gyakorlás Isten által elvárt normáinak valamelyikét kiválaszd; képes vagy azt természetszerűen elérni és gyakorlatba ültetni, mégpedig a külső körülmények fékei, a vezetők és dolgozók iránymutatása, illetve anélkül, hogy azt kellene érezned, Isten ott van melletted és átvizsgál. Képes vagy ezeket a dolgokat magadtól, különösebb erőfeszítés nélkül megtenni. Proaktív módon meg tudod vizsgálni a saját magatartásodat, fel tudod mérni annak helyességét és ki tudod értékelni, hogy az megfelel-e az igazságnak és eleget tesz-e Istennek, anélkül, hogy külső körülmények megfékeznének, és nem az Isten fegyelmezésétől vagy a lelkiismeretfurdalástól, és végképp nem a mások gúnyolódásától vagy felügyeletétől való félelem miatt. Ekkor alapvetően megfeleltél annak a normának, hogy becsületes ember légy Isten szemében” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak elképzeléseinek eloszlatásával léphet az Istenbe vetett hit helyes útjára (3)). Ha az Isten által megkövetelt becsületesség mércéjéhez viszonyítom magam, tudom, hogy attól még messze állok. Kész vagyok azonban arra törekedni, hogy megfeleljek Isten követelményeinek, gyakoroljam Isten szavait minden felmerülő helyzetben, az őszinte beszédre összpontosítsak, és gyakoroljam az igazságot, hogy becsületes ember legyek. Hála Istennek!